A héten újabb tapasztalatokat szereztem arról, hogy mit is jelent az, hogy Hollandiában nehéz albérletet találni. Többen is javasolták ugyanis, hogy ha kisebb lakásba akarok menni nyáron, akkor jobban járok, ha azt ingatlanos által keresek, mert bár fizetni kell a közvetítésért, méghozzá százas nagyságrendben (Euróban természetesen). De az biztos, hogy legális, ügyvéd által hitelesített szerződést kötünk, bejelentenek, minden törvény szerint lesz, bármilyen kérdésem, problémám van, a rendelkezésemre állnak, így nem érhetnek meglepetések.
A tapasztalatok?
Alphen aan den Rijn
Három ingatlanosnál is voltam, a háromban volt összesen 1 kiadó kisebb lakás, de arra annyian jelentkeztek, hogy esélytelen, hogy az enyém legyen.
Leiden
Itt inkább olyan ingatlanosok vannak, akiknek a weboldalára kell regisztrálni és reagálni a kínálkozó albérletre, amelyik tetszik. Plusz egy, amelyik személyesen foglalkozik albérlet közvetítéssel, de nála 6-7 hónap várólista van, utána tudnak esetleg valamit tenni értem.
Tehát lesújtó a helyzet. Komolyan meglepődtem, amikor annál az ingatlanosnál voltam, mely a várólistát mondta. Vissza is kérdeztem, hogy 6-7 hónap? Jól értettem? Sajnos igen. Ez azt jelenti, hogy már most el kell kezdenem albérletet keresni, ha nyárra saját helyet akarok.
Nem is csak akarok, hanem szükséges is. Ez a hét ugyanis eléggé hektikus volt. Elmesélem, de nem azért, hogy "döbbenet, hogy mik nem történnek", hanem megírjam, mint plusz tapasztalat, hogy hogy lehet járni, még akkor is, ha minden törvényesnek tűnik.
Kiderült ugyanis, hogy egy olyan lakás szobáját bérelem, amit nem lenne szabad kiadni. Ez ugyanis egy szociális lakás, tehát az állam tulajdona, ami felett értelemszerűen a lakója nem rendelkezhet. A férfi eredetileg nem is akart szerződést kötni, de én mégis az orra alá nyomtam egy sablont, egyrészt azért, mert legyen ami védjen, ha baj van, másrészt, hogy be tudjam jelenteni magam. Itt volt a baj: Azáltal, hogy bejelentettem magam, az államnak tudomására jutott, hogy lakik itt még valaki, akinek nem lenne szabad. A férfi szemszögéből, akivel együtt lakok, persze nagy bajt csináltam, de pont én csináltam mindent törvényesen, mivel hosszútávon akarok itt maradni Hollandiában, ezért köteles vagyok bejelenteni magam. Ugyanis ha kiderül, hogy hosszútávon olyan helyen tartózkodok, ahol nem vagyok bejelentve, akkor megbüntethetnek engem és a hollandok nem viccelnek a büntetéssel. Azt meg én is csak a héten tudtam meg, hogy ez egy szociális lakás.
Végülis több napos huza-vona után végül oda jutottunk, hogy ugyan maradhatok, de ha találnék másik helyet, az nagyon jó lenne. De ha befejezem az egyetemet, akkor mindenképp mennem kell. Tehát ezért is kell már most keresnem albérletet, és így sem biztos, hogy találok valamit júniusig.
Korrekt volt a férfi, hogy nem dobott csak úgy ki, de azért azt gondolom, hogy ezt a szerződésnek is köszönhetem. Így véd engem, nem lehet csak úgy kidobni az utcára.