Rövid idő alatt ez a második japán CD, amit sikerült beszereznem olcsón. Ugyanattól az eladótól vettem, akiről a Hayashibara Megumi: Half and, Half albumot, ez a CD is 6 dollár volt. És ahogy elnézem, nem is nagyon lesz lehetőségem többet venni tőle, mert minden lemezt megvettek, ami érdekelt. Ez egyrészről meglep, hogy mégis van igény erre a zenére? Mégiscsak van egy rajongótábora, aki figyeli, hogy mikor veheti meg ezeket a CD-ket eredetiben olcsón? De azért örömöt okoz, hogy ezek szerint vannak szép számmal, akik szeretik a zenéjét.
A Her-Day nem kifejezetten kedvenc album Okui Masamitól, de ez jó lehetőség volt arra, hogy a külső borítójával együtt megvehessem, az már csak itthon ért kellemes meglepetés, hogy az obi is megvan. Az, ami az ázsiai CD-ken bal oldalt van jelen, és egyéb információkat tartalmaz. Ő volt az az eladó, akinek megvolt a Masami Life CD, és szerettem volna megvenni, de az obi-t nem láttam a képen, ezért kételkedtem benne, hogy ez jó lenne nekem, mert nem teljes. Azóta gazdára talált a CD, és valószínűleg jól jártam volna vele. Visszatérve az albumra, azért nem szeretem ezt annyira Okui Masamitól, mert ennek az albumnak van a legkevésbé egységes mondanivalója, nincs úgy koncepciója, mint a többi albumnak. Írtam már korábban többször is, hogy akkor szerettem meg igazán Okui Masamit, amikor felfedeztem, hogy az albumai mind egy koncepció vagy mondanivaló köré épül, ez erre az albumra a legkevésbé jellemző. Itt arról van szó, hogy 16 nagyon jó dal (illetve 15+1 intro) van egymás mellé téve, de nem érzek különösebben logikát a dalok sorrendje között. Ugyanakkor ami miatt sokan szeretik ezt az albumot, és ebben tökéletesen igazuk van, azok a nagyon jó hangulatú dalok. Ez az album az önfeledt szórakozás, amikor néhány balladától eltekintve nem akar feltétlen komoly mondanivalóval jönni az énekesnő, csak szórakoztatni minket. És ez tényleg megemeli az album értékét. Bár ha a balladákat említettem, személy szerint azért nem nagyon szeretem hallgatni ezt az albumot, mert rajta van a Maria dal, amitől minden egyes alkalommal elérzékenyülök. Ez Okui Masami összes létező dala közül az egyik legszebb, és mindig összeszorul a torkom, amikor hallgatom a dalt. Másfelől ami miatt még nagyon jó az album, hogy itt csúcsosodik az a fajta '90-es évek-beli popzene, amit az énekesnő művelt a karrierje elején. Nem hittem volna, hogy létezik ilyen, de Okui Masami az egyetlen, akitől azt hallom, hogy divatos pop zenét lehet igényesen művelni. Már csak ezért is szeretem elővenni az első öt albumot, mert azt gondolom, hogy Makkun egy személyben megmentette a '90-es évek popzenéjének hírnevét. Ugyanúgy megvannak a könnyed, szintetizátoros hangzások, de ezek ki vannak egészítve élő hangszerekkel. Főleg Okui-sama énekhangja teszi igazán naggyá ezeket a dalokat, és az erős személyisége, ami megjelenik a dalaiban is. Hihetetlenül jól áll neki a "powerful pop" zene, ugyanis az énekhangjával olyan erőt ad neki, hogy a "KETSUMATSU" és a "Makafushigi na Nanafushigi" daloktól valósággal felrobban a lejátszó. Önmagában ezért a két dalért is érdemes volt megvenni ezt az albumot, de a többi sem marad le tőle sokkal. Van egy dal viszont, amit szívem szerint kihagytam volna az albumról, az a "Last Scene". Okui Masami nagyon szépen tud lassú balladákat énekelni, de ebben a dalban annyi érzelem van egybesűrítve, hogy már pont amiatt problémás hallgatni, mert már túl sok. Szépen énekli, hallatszik, hogy beleéli magát, de túl sok.
Az énekesnőt amúgy továbbra sem a művészi borítóképei miatt szeretjük, ezen az albumon is sokkal inkább a spontaneitás jelenik meg.
A borítóképet akarom "menteni", de igazából nincs mit, mi rajongók így szeretjük őt. Többször elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet Okui Masami privátban. Nézve a koncertjeit, figyelve az interjúit és persze hallgatva a dalait, oda jutottam magamban, hogy civilként csodálatos ember lehet, aki igaz barát, és mindent megtesz azokért, akiket szeret. Viszont ha munkáról van szó, egy rabszolgahajcsár. Kinézem belőle a napi 12-14 órás munkát. Ugyanis hiába kedves az interjúiban, meg nyilatkozgat jókedvűen, olyan szintű precizitás hallatszik a beszédében, amivel öntudatlanul azt érezteti, hogy a zenéimért, lemezeimért rengeteget dolgoztam. De ezzel is kivívta a rajongói elismerését, ugyanis hallatszik, hogy a dalaiba tényleg teljes mértékig beleteszi önmagát, és nem foglalkoztatja az, hogy csak pár ezret ad el a lemezeiből, neki az a fontos, hogy aki szereti a zenéjét, ahhoz eljusson az üzenete. És tényleg. Okui Masami így kommunikál a rajongóival.
Hallgattam ezt a lemezt is többször eredetiben, majd később írok erről is, mert nemrég volt egy számomra nagy felfedezésem, de erre külön postot szeretnék szánni. De tényleg, felbecsülhetetlenné válnak a dalok, ha CD-ről hallgatom őket.
Fogom azért hallgatni ezt a CD-t, nem is kevésszer, de minimum nagyon sokszor.
