ShoujoCon

Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. :(

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive, 2 Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

Holnap ShoujoCon

A jó isten áldja meg a MAT-ot, hogy még most is szervez rendezvényeket! Csak a legjobbakat, és szívből kívánom, hogy nyereséges legyen a ShoujoCon. Holnap új animés rendezvény, és végre olyan, amire el tudok menni, 2013. decemberében voltam utoljára akkor Animekarácsonyon, és nagyon hiányoznak az ilyen rendezvények. Nyilván nem a sok sikoltó fiatal kiscsaj, meg ilyenek, mégiscsak 29 éves vagyok, és 9 éve járok animés rendezvényekre. Hanem úgy az egész rendezvény hangulata. Segítőként megyek, viszek konzolt, de a fő csapásirány most is karaoke lesz. Nagyon hiányzik az ének, hogy közönség előtt énekeljek. Energiák szabadulnak fel belőlem, amikor énekelek, ebben teljesedek ki. És amíg a többiek azt tervezgetik, hogy kit fognak cosplayelni, én azt, hogy mit fogok énekelni. Nem a Shoujo jellegét fogom erősíteni, de van 1-2 ötletem:

• JAM Project: The advent of Genesis
• valamit Okui Masami-tól mindenképp.

De nem jut eszembe perpillanat, hogy mit. Vannak tőle Shoujós számok, lehet, hogy mégiscsak erősíteni fogom a lányos jellegét a dolognak. Így hirtelen a Shoujo Kakumei Utena: Toki ni Ai wa című dala jutott eszembe. Shoujós lányszerelem... Kell ennél több?

Konzolrészleg is biztos nagyon menő lesz, én viszem a Wii U-mat minden tartozékával, meg 2 db. N64 controllert. Minden holnap jelen levő legyen nagyon boldog! Én az leszek, mert már ma vonattal megyek, ugyanis bagszinál fogok aludni. Fogok olvasni, játszani, sőt viszem a laptopot, fogom nézni a Garfield és barátai 3. évadának 13, 14. részét, most itt tartok. Másodjára is újrakezdem. Imádom, sokszor vissza tudnám nézni őket. Az az egyik nagy kedvencem, amikor Ubul megvicceli Garfield-et, és lónyerítéssel röhög. Akkor mindig vele nevetek, és úgy érzem, rengeteg sok energia szabadul fel belőlem. Úgyhogy terápiás jelleggel is Garfieldezek. Ja, és extrém sok fényképezés lesz. Nem, nem cosplayeseket fényképezek, hanem pillanatokat, amik emlékezetessé teszik a conokat.

Még a végére: Tudom, hogy elsősorban a shounenek népszerűek, de nem vennék rossz néven egy ShounenCon-t is, ha ez be fog jönni.

JAM Project: X less force album kritika

Nem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a '80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem... Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon... 7/10
7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy... 7/10
10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40

Garfield és barátai theme song angol dalszövegek

Ahogy írtam az előző Garfieldes postomban, majd fogok írni a zenéről is. Kirakom a két nyitódal angol szövegét:

1. opening dalszöveg

Ladies and Gentlemen, Garfield & Friends. Friends Are There
To Help You Get Started, To Give You A Push On Your Way. Friends Are There
To Turn You Around, Get Your Feet On The Ground For A Brand New Day
They'll Pick You Up When You're Down
Help You Swallow Your Pride When Something Inside's Got To Break On Through To The Other Side
Friends Are Someone You Can Open Up To
When You Feel Like You're Ready To Flip
When You Got The World On Your Shoulders
Friends Are There To Give You A Tip
Friends Are There When You Need Them
Their Even There When You Don't
For A Walk In The Park, For A Shot In The Dark
Friends Are There. Garfield: "I Don't Care"
But Friends Will Care For You-u-u-u-u-u-u!

2. opening dalszöveg

We're (We're) ready (ready) to (to) party! (party!)
We're ready to party, we're ready! I hope you bring lot's of spaghetti!
Come on in , come to the place where fun never ends! Come on in, it's time to party with Garfield and friends!
Dancing, Fiesta! Romancing, Siesta!
Samba, La Bamba, Eye Carumba!
Disguises (Disguises), surprises (Surprises)
and pies of,(and pies of) All sizes!
Come on in, come to the place where fun never ends. Come on in, it's time to party with Garfield and Friends! Garfield and friends!

A magyar majd később jön, az a helyzet vele, hogy nem is értem tökéletesen a szöveget mindenhol, vagy ilyen értelmetlen dolgot hallok ki, így annak leírásához segítségre van szükségem.

Úton a két csillag felé

Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy "irányítottnak" érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

Néhány régi Garfield képsor – 5. rész

Ismét Garfield-post. Nézem a Garfield és barátai sorozatot, és a főcímdalok tekintetében a régi magyar teljesít a legjobban. Én nem tudom, hogy az angolok kikkel énekeltették fel, de az eredeti angol az valami borzasztóan igénytelen ének tekintetében. Azt mindig át szoktam ugrani, egyszerűen nem bírom hallgatni. Viszont a 3. évadtól hallható 2. opening dal kifejezetten jó lett, sőt hovatovább nagyon jó. Eleinte azt is átugrottam mindig, vagy akkor megyek el valamit gyorsan csinálni, aztán egyszer túl hamar végeztem, még ment a zene, aztán rájöttem, hogy az elsővel szemben ebben nagyon jól énekelnek. Pedig hallani, hogy ugyanazok az előadók. Az egyik biztos, hogy Lorenzo Music, Garfield eredeti angol hangja. Lesz majd még Garfield zenélés, de most jöjjenek a menő és vicces képsorok, amiket legjobbnak tartok.

Amikor már azt hinnénk, hogy megmenekültünk a bajtól, kiderül, hogy azt egy sokkal nagyobb követi:

- Ó, jaj!
- De jó!
- Ó, jaj!

Marad is a hónap és a nap, csupán néhány évet ugrunk előre. Rettegjetek, ha Karate Macs lecsap, mert senkinek nincs kegyelem!

- Karate Macs bemutatja művészetét az asztallábon.
- HÍÍJÁÁ!
- Karate Macs hihetetlen előrelátási hiányáról is tanúbizonyságot mutat.

Pedig Ubul csak jót akart...

- Hozd ide a labdát, labdaszedő!
- UBUL!
- Beszélgetnünk kell.
- Itt jön a pályagondnok, és igen, azt hiszem, hoz magával fegyvert is.

Garfield amnéziáját a Garfield és barátai rajzfilmsorozatban is feldolgozták, "Ki mit felejt?" címet kapta az az epizód. Ez a képsor inkább megríkatja az embert, minthogy megnevettetné.

- Nézd, Garfield. Ő Mici! A kedvenc tulajdonod, és legjobb barátod. Emlékszel Micire?
- Ne légy buta! Felnőtt macska vagyok. Mihez kezdjek egy plüssmackóval?

Már több példa is volt arra, hogy minden nézőpont kérdése, de ha Garfieldról van szó, akkor különösen egyedi az a bizonyos nézőpont.

- Szeretnél egy kortyot a kólámból, Garfield?
- Persze.
- Ezt te kortynak hívod?!
- Valakinek korty, másnak pöfögés.

Garfield tesz róla, hogy bár látszólag nem mond igazat, mégis igaz legyen a tagadása.

- Vedlesz!
- Én nem.

Sejtésem sincs, hogy ki tehette ezt a galádságot.

- De rossz nap volt a mai, Garfield.
- És nem csoda.
- Valaki "Temessetek el élve" feliratot ragasztott a hátamra!
- Igen, vannak napok, melyek jobbak a többihez képest.

Fő az egyetértés

- Utálom a reggeleket
- Hát, én sem vagyok oda értük.

Ha nem is úgy, ahogy szerette volna, de Jon választ kapott a kérdésére.

- Garfield, nem láttad Ub...
- UUUUUUULT!
- ÁÁÁÁÁÁ!

Vannak olyan evidens dolgok, melyeket ha kérdőre vonnak, egyszerűen nem lehet másképp reagálni rá.

- Szóval, befejezted a vacsorádat?

Tárgyak nélkül Mario Kartozni

A mostani Nintendo 3DS találkozón akadt meg a szemem teljesen véletlenül azon, hogy Mario Kart 7-ben VS módban be lehet állítani, hogy tárgyak nélkül is lehet versenyezni. Ezt akkor nem volt lehetőség kipróbálni, de nagyon megihletett. Tárgyak nélkül Mario Kart-ozni. Nagyon jó lehet. Az a baj, hogy VS-t csak többjátékos módban van lehetőség játszani, így nem tudtam kipróbálni. Különben az egyik dolog, ami miatt morgok a Mario Kart 7-re, hogy kevés a beállítási lehetőség. Engem zavar, hogy csak fixen csak 4 VS-t vagy 4 csatát lehet menni egyhuzamban, aztán vége. Meg hogy nincs egyjátékos módban VS. De hogy van "Nincs tárgy" lehetőség, ez sokat kompenzál.

Ez amúgy ma jutott eszembe, megnéztem, hogy van-e a Mario Kart 8-ban is ilyen lehetőség, és igen!

A Wii U-s részben ugyanis lehet egyedül is VS-t menni a többi gépi játékossal. És látható a többi beállítás is, ez a végleges. Nehezebb ez a Mario Kart, úgyhogy nem akármi 150cc-n nehéz gépi játékosok ellen menni. Különben pont ezért szeretem a Mario Kart 8-at, hogy nehezebb lett, itt már végre kihívás elérni az első helyet, és nem azon versenyzünk, hogy kinek lesz meg leghamarabb a 3 csillagos minősítés, hanem már maga az arany serleg elérése önmagában nagy teljesítményre vall. Hogy mi lesz 200cc-n? Nem tudom, még a 150cc-n próbálgatom megszerezni az arany serlegeket. Nagyon nehéz, higgyétek el. Próbáltam amúgy a 200cc-t most is, mielőtt észhez tértem volna, és átmentem volna 150cc-re, a 9. helyen végeztem végül a 12-ből. Ott már akkor nagyon örültem, ha 6. lettem, nemhogy megnyerni... Itt most 150cc-n egyszer sikerült nyerni. Ha lett volna pezsgő, megbontottam volna örömömben, mert tényleg nem akármilyen eredmény. De pont a kedvenc pályámon sikerült elérni, a Toad's Turnpike-on, mely Nintendo 64-es is nagy kedvenc volt annak idején. Nemcsak a győzelem miatt volt ez a legjobb verseny a 8 közül, hanem mert ez volt a legnyugodtabb. Senkitől nem zavartatva mentem az élen, a forgalomban levő autókat, traktorokat, buszokat, egyéb szárazföldi járműveket kikerülni semmiség volt, végig teljes nyugalomban ment a verseny, és hatalmas élmény volt nyerni. Az egész játék sokkal jobb volt így, mert végre a valódi tudás számított, és nem az, hogy kinek milyen tárgya van, és azzal, hogy tud az élre törni. Egészen egyedi élmény így Mario Kartozni, biztosan lesz ennek folytatása. Többször voltam 4-nél rosszabb helyezett is, végül ez lett az eredmény:

Egy erős 4. hely egy 150cc-s Mario Kart 8-as versenyben egyáltalán nem szégyen. Ez jelzi azt, hogy a potenciál bennem van, csak még ennél is jobban ki kell ismerni a játékot. Arra már rájöttem, hogy a kulcs azon van, hogy vesszük be a kanyart, azon lehet sokat nyerni, és ha rosszul csináljuk, sokat bukni, ugyanis a kocsik legtöbbször nagy ívben veszik be a kanyart, így ha nem figyelünk, hamar a túlsó oldali falnál találjuk magunkat. Igazán büszke vagyok magamra, csak így tovább!

A Wii U menü lefényképezésével pedig a jelenlegi digitális játékgyűjteményemet van lehetőség megmutatni:

És ez persze csak a Wii U-s, a Wii-sek a Mii Mode-ban vannak elrejtve.

Megújult a Last.fm weboldal

Már néhány hónapja látható volt béta verziójában az új Last.fm weboldal. Amikor megláttam, az volt az első gondolatom, hogy én törlöm magam onnan, nekem ez nem kell! Áttekinthetetlen, jelentéktelen dolgok kiemelve, és sötét. Tegnapra élesítették az oldalt. Talán javították is azóta, de mostani állapotában jobban tetszik, de az most sem, hogy fekete minden. A réginél alapértelmezetten a piros volt a szín, és lehetett feketét választani. Én persze, hogy maradtam a pirosnál, hiszen az a kedvenc színem, de a megújult oldal hiába dizájnosabb, modernebb, de a fekete nagyon elsötétíti az egész oldalt. Még több lehetőséget is letiltottak, amíg véglegesítik az oldalt, remélem bővíteni is fogják, mert nagyon zavar, hogy hirtelen minden fekete lett. Viszont ami miatt tetszik, hogy többféle statisztikát lehet nézni az oldalon, és ahogy régebben is írtam, szeretek statisztikákat böngészni, elemezni, értelmezni. És a Last.fm azért jó, mert ezt a statisztikát én magam alakíthatom. Igazából ennek az oldalnak nagyjából ennyi az értelme, na meg ezáltal meg lehet mutatni a zenei ízlésünket. Ezért is jó nekem, mivel a zene az életem, ezért ezzel az oldallal sokkal inkább meg tudom mutatni önmagam, mint a Facebook-kal. Ha nem lenne ennyire sötét, sokkal jobban tetszene az oldal, de sajnos... :( De azért nézzétek meg a profilomat:

supermario4ever Last.fm profile

Néhány régi Garfield képsor – 4. rész

Garfield-ből sosem elég. Folyamatosan nézem őket a Garfield.com oldalon, amikor randomra nyomok, mindig véletlenszerűen kiad egyet-egyet. Így találkozok olyannal, amit nagyon szerettem régen, és most újra látva legalább annyira megnevettetnek, mintha most látnám őket először. Lássuk is őket:

- Mindig, amikor megjön az újság, enyém a vezércikk, Jon pedig a viccoldalt olvassa
- HA! HA! HA! HA!
- Néhány ember ízlésére nincs szó.

- Ül
- Forog
- Ugat
- Halott
- Pitizik
- HOVA LETT A BÜSZKESÉGED?!

- Miért olyan nagy a szád, Garfield?
- Hogy jobban bekaphassalak, drágám!
- Fejezd ezt be!
- Ön uram, egyáltalán nem pártolja a klasszikusokat.

- Garfieldnak és nekem mennünk kell, mama.
- Maradjatok csak! Most lett kész a pite.
- Mennünk kell. Gyere, Garfield.
- Mit mondott, idegen?

- Játsszunk Fiúk és lányok. Játsszuk azt, hogy Roy bácsi a szerződésről beszél
- És azok a nagy zöld szörnyek, akik ki akarják rúgni Roy bácsit a TV-ből...
- És az egyetlen dolog, ami megmentheti Roy bácsit, hogy levélben megírjátok, mennyire szeretitek Roy bácsit.
- Utálom, ha felnőtt férfit megalázkodni látok.

Egyes Garfield képsorok furcsa összefüggésekre világítanak rá, de ha gondolkodunk rajta, rájöhetünk, hogy nagy igazság van benne:

- Érdekes dolog az étel...
- Egyik percben gasztronómiai remekmű.
- De ha bedobjuk a lefolyóba, akkor szemét lesz.

Garfield gyakran vigaszt nyújt a kövéreknek egyedi látásmódjával:

- Soványnak lenni sem mindig habostorta.
- Nehéz lehet nadrágtartót viselni, hogy megtartsa a zoknit.
- Ismertem egy srácot, aki olyan sovány volt, hogy kétszer kellett ráálljon a mérlegre, hogy meg tudja mérni magát.

Ez a jelenet kicsit átalakítva, de szerepelt de a Garfield és barátai: A bosszúálló című epizódjában:

- Rendben, Fröccs! Menj, és keress egy ruhát, mely megfelel annak, hogy a köpenyes bosszúálló bajtársa légy!
- Első számú szabály: Sose öltözd túl a főhőst.

Amikor nem az igen a boldogító válasz...

- Nancy, lesz egy partim...
- Persze, hogy ott leszek.
- Halló?

Az egy dolog, hogy az idő kerekei visszafordíthatatlanok, de hogy ilyen kegyetlenséget kövessen el...

- Amikor kicsi voltál, az ölemben feküdtél és doromboltál.
- BÖÖÖFF!
- Az naaaaagyon régen volt.
- Szépen megférfiasodtam, nem gondolod?

Nem baj, ha egyedül vagy

Régóta ismerem a "Tele van a város szerelemmel" című dalt, de csak nemrég tudtam meg az előadót. Soha nem hallottam még a Prognózis együttesről, de ez a szám tipikus esete annak, hogy egy dallal is örökké emlékezetes maradhat egy együttes. Nagyon tetszik, főleg a hangulata miatt (mint nálam általában). Amikor először meghallottam a szintetizátor-szólót, már akkor tudtam, hogy egy életre megmarad bennem, és most megtaláltam a számot neten, és nagyon ráfüggtem. Rá is kerestem, azt láttam, hogy a Hungaroton nem jelentette meg ezt az albumot CD-n külön, csak annak idején hanglemezen, meg gondolom kazettán. Különben leginkább a dob teszi igazán erőteljessé a dalt, az emeli ki azt az érzetet, hogy tele van a város lehetőségekkel érzelmek tekintetében. Az energia az, amit nagyon szeretek ebben a számban, és mivel napok óta szinte töretlen jókedvem van, ezért most nagyon illik a hangulatomhoz ez a dal:

Formálja az ízlésemet egy néhány éve elindult rádiócsatorna Békés megyében, Mega rádió nevet kapta. Ez egy retro rádió adó, mely a '70-es, '80-as, '90-es évek dalait játssza, ezt szoktam leggyakrabban hallgatni. Szeretem a régi dalokat, főleg akkor fülelek, amikor '90-es évekből hirdet be dalt, mivel akkor voltam gyerek, és rengeteget hallgattam zenét akkor, így az az igazi nosztalgia. De az igazi rácsodálkozás számomra az, amikor a '90-es évek disco slágereit játssza a rádió, azokkal sem szerénykednek. Megmosolyogtató hallgatni, hogy mikre buliztak az akkori huszonévesek, meg nekem is hallani, hogy akkor mik voltak a trendi slágerek. Mindenesetre lehet, hogy majd még egy magyar számra rákattanok, mert nagyon bírom még a "Júlia nem akar a földön járni" című dalt, ezt is sokszor játssza a rádió, és az is olyan, hogy mindig az énekesnővel éneklem.

A végére egy jótanács: Élvezzétek ki, hogy ilyen meleg van, mert a holnapi nap lesz az utolsó igazán forrú nyári nap! Imádom, hogy ennyire bírom a meleget, már isten tudja mióta van 37°C-39°C, de nekem nemhogy semmi bajom nincs, hanem még élvezem is. Hétfőtől jelentős lehűlés, aztán még mutat magából valamit a nyár, de a 30°C már nem nagy cucc. Nem hiába a nyár a kedvenc évszakom, nagyon szeretem a forróságot, a telet bírom nagyon nehezen. Nekem 10°C alatt végem van. De amíg nyár van, addig önmagam vagyok, és ez az ami igazán jókedvűvé tesz.

Néhány régi találkozók képei

Miután megírtam a részletes videojátékos történetemet, elkezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne megtalálni a régi találkozók képeit is, hiszen ezek nagyon jó emlékek, mindenképp megérnek annyit, hogy nyilvánosságra kerüljön. Emlék azoknak, akik ott voltak, "ismertető" azoknak, akik nem voltak jelen. Találtam egy néhányat, ha sikerül még találni, fogom bővíteni a listát:

BigN találkozók

• 1. BigN találkozó (2007. november 3.)
• 2. BigN találkozó (2007. december 30.)
• 3. BigN találkozó (2008. március 21.)
• 4. BigN találkozó (2008. július 10.)
• 5. BigN találkozó (2008. október 24.)
• 6. BigN találkozó (2008. december 29.)

Pokémon találkozók

• 12. Pokémon találkozó - Mario Kart DS verseny (2006. december 28.)

3DS Hungary találkozók

• 5. 3DS Hungary találkozó (2012. október 6.)

Super Smash Bros. Wii U-ra

Nem terveztem megvenni a játékot, teljesen spontán találtam rá. Nagyon érdekes története van, azt hiszem, amíg élek nem felejtem el. Egy forintért láttam a vaterán meghirdetve, ugyanis az eladó elmondása szerint nem működött. Sokat gondolkodtam rajta, mert megkérdeztem, hogy mi a baja konkrétan, de nem tudta megmondani. Aztán úgy voltam vele, hogy 3.000 forintért megéri a kockázatot, hogy megadjam az esélyt, hogy esetleg működni fog. Enyém is lett ennyiért (nyomták fel az árát azért), és hát akkor lássuk. Tegnapelőtt jött meg, kipróbáltam, és döbbenten látom, hogy működik. Nem rajongok annyira a Smash Bros. szériáért, de annyira transzba estem, attól, hogy egy amúgy nagyszerű játékot ilyen jó áron be tudtam szerezni, hogy még most sem hiszem el, hogy ennyire jól jártam. Frissítette is magát a Wii U, ahogy új játéknál szokás. Nem is gondoltam, hogy pár perc alatt végez, de hogy majdnem másfél órás legyen telepítéssel együtt, az azért nem semmi. Igazából gépi játékosokkal semmi problémám nincs, többségében a saját ritmusomban játszok. Először hármas szinttel kezdtem, hogy mégis mi a helyzet a játékkal, aztán fokozatosan nehezítettem. Annyira rossz nem vagyok, csak emberi játékosok könnyen átveszik az uralmat felettem a játékban. Még nem néztem át minden lehetőséget, de úgy láttam így ránézésre, hogy kevesebb játékmód van ebben, mint a Brawl-ban. A Wii-s Smash Bros-t nagyon keményen promotálták, hogy mindennél jobb lesz, ahhoz képest, a Wii U-s résznek nem volt akkora reklámkampánya, talán kicsit egyszerűbb is lett, másra helyezték a hangsúlyt. A Mario Party-szerű társasjáték viszont bejött, az jó ötlet volt extrának. A játék összességében kellemes lett. Már csak egy Amiibo kellene, és akkor micsoda menőség lenne. Elégedett vagyok, bár ezen az áron...

Eredeti Okui Masami: Dragonfly CD

Nem volt tervben Okui Masami CD vásárlása, de amikor megláttam, hogy ez az album szállítással együtt 6 euróért az enyém lehet, hát arra természetesen nem mondhattam nemet. A Discogs weboldalán adta el egy belga srác, csodálkoztam is, hogy mitől lehet ennyire olcsó? Azt írta, hogy azért, mert ő nem webshop, neki az a célja, hogy az eladott CD-ivel örömet szerezzen a vevőnek. Nagyon szép gondolat, nem is gondolkodtam tovább, hiszen Okui Masami egyik legnagyszerűbb albumát eredetiben betudni, azért nagy dolog. És meglett. Igazából ezen az áron nem bíztam abban, hogy mindene meglesz, csak a CD tokjában, borítóval, akkor már nagyon jó. De hogy a bal oldalon levő kis papír, és a mellé járó egyéb papírok is meglegyenek, abban igazából nem is reménykedtem, de így teljes a boldogság. Egyébként ez az album nem úgy kedvencem, mint például a DEVOTION vagy a God Speed, ez a minősége miatt nagyszerű. Ez az első olyan Okui Masami album, mely a saját kiadója jelentetett meg, ezáltal érződik benne a szabadság, hogy végre szabadon írhat olyan dalokat, melyekkel igazán megmutathatja önmagát. Hallható az a fajta lazaság, hogy nem függ senkitől, és hogy szívvel-lélekkel énekel. Ez adja az album nagyszerűségét, ezért szeretem nagyon. Ezt az albumot hallgatni valóságos szertartás, fel kell rá készülni lelkileg, mert csak akkor jönnek át a dalok hangulata, ha igazán nyitott szívvel, ráhangolódva hallgatjuk őket.

Amúgy egyszer komolyan szétnéztem a Discogs weboldalon, és láttam, hogy elég sok magyar nyelvű albumról van információ, adatbázis, a kevésbé ismert albumokról is, hát megnéztem, hogy áll japán zene tekintetében. Szinte sehogy. Okui Masami-tól csak két album és két kislemez volt fent. Ez tragikusan kevés, de a két album közül az egyik a Dragonfly, itt volt eladóban ez a CD. Most megvettem és nagyon örülök neki. Emellett gondoltam, hogy teljessé teszem az Okui Masami diszkográfiát az oldalon. El is kezdtem az első albummal a Gyuu-val. Kicsit problémásan, de sikerült megírni. Csak hogy kapom a visszajelzést az egyik moderátortól, hogy nem lehet csupa nagybetűvel írni a címet, meg ha hivatalosan úgy is van, mert ellenkezik a Discogs szabályzatával. Olyan címet, mint a REINCARNATION kis betűvel látni, valósággal a kardomba dőltem. El is vette a movivációmat, mindenesetre megcsináltam később a God Speed album profilját. Ezt a szabályzatnak megfelelően csináltam meg. Beáldozom ezt, csak hogy minél több helyen lehessen olvasni az énekesnőről, de abban nem engedtem, hogy a japán címek igenis kanjival szerepeljenek. Viszont most meg azt kérdezték tőlem, hogy melyik Monta írt zenét erre az albumra. Honnan tudjam? Én csak egy Montát ismerek, aki Okui Masami-nak írt zenét, és a koncertjein gitározik (ha jól emlékszem).

Néhány könyv beszerezve

Újra rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, ahogy néhány éve olvastam Csernus Imre könyveket, most más nagy nevű pszichológusok vagy ezzel foglalkozók könyveit kezdtem el olvasni:

Ezekkel a könyvekkel egyébként az a célom, hogy jobban megértsem a körülöttem levő világot, és hogy ki tudjak benne teljesedni. Azt azért persze tudni kell, hogy ez nem megy varázsütés-szerűen. Azt már a Csernus Imre könyvei által is megtanultam, hogy az, hogy elolvasom benne a dolgokat, egyetértek vele, az nem azt jelenti, hogy utána, ha kimegyek az utcára, és minden sokkal jobb lesz. Ez tényleg kemény belső munka, mire az ember eljut egy szintig. Most is úgy vagyok vele, hogy hiszek a pszichiáter radikális elveiben, de szeretnék más nézőpontokat is megismerni, ki hogy ír korunk problémáiról. Olyan (szak)emberek könyveit keresem, akiket láttam TV-ben, hallottam rádióban, és hitelesek számomra. Így döntöttem ezen három könyv mellett.

Dr. Bagdy Emőke nagy tekintély, ő az, akit ha meglátok a TV-ben, szinte önkénytelenül mosolyra fakaszt, annyira árad belőle a pozitív energia. Mindenképp mélyebben meg akartam ismerni a szaktudását, viszont a Pszichofitness című könyve lett a három közül a legnehezebb olvasmány. Bár ki van elégítve a kérésem, ugyanis arra is kíváncsi vagyok, milyen biológiai folyamatok játszódnak le bennünk bizonyos érzelmek megélésekor. Milyen hormonok szabadulnak fel, mik az összefüggések. Ezt tökéletesen megkaptam, bár még csak az első fejezetet olvastam el, de azért érződik rendesen, hogy a biológia gyenge pontom volt az iskolában, ugyanis egy részéről csak sejtem, hogy mit ír, de ahhoz, hogy mindent értsek, mélyebb tudásra van szükségem. Az első fejezet ugyanis főként a stressz által okozott biológiai folyamatokról szól, és hogy milyen betegségek okozója. Tanulni kell ehhez a könyvhöz, de mindenképpen szeretnék is, mert szeretném megérteni. Mindazonáltal élmény olvasni, mert annyira érzem az írásában a spontaneitást.

Talán furcsának tűnik, hogy Soma Mamagésa könyveit olvassa egy férfi, de igazából nekem szimpatikus, ahogy megnyilvánul. Én is a Megasztárban ismertem meg, ott tűnt fel igazán, hogy mennyire szabadon beszél a szexualitásról és ennek megéléséről, valamint a spiritulális létről. Aztán nem nagyon találkoztam vele, de innen megjegyeztem magamnak, igazából ez volt az a könyv, ahol jobban megismertem a hitvilágát. Bírom a stílusát, meg ahogy kifejezi önmagát. Olvastam több olyan kommentet interneten, hogy olyan ne beszéljen a szexualitásról, aki akkora, mint egy tehén. A média manipulációs hatása... Érdekes, én Somában egy életenergikus nőt látok, aki szereti megélni az életet. Azért adok neki hitelt, mert látom a kisugárzásában és abban, ahogy TV-ben nyilatkozott, hogy tényleg szereti az életet, látok erőt a kisugárzásában. És ez tisztán kivehető a könyvből. Ami miatt szerettem olvasni (már a végére értem), hogy nagyon olvasmányos, épp csak azért tettem le, mert fáradt voltam, és hát aludni azért jó lenne. Mert amúgy egyhuzamban végigolvastam volna, annyira olvasatja magát. Az írások döntő többségével egyetértek, nem nagyon emlékszem olyanra, amiben vitám lenne vele. Nagyon élveztem az olvasást, és még egy pár könyvét tervezem megvenni. Alapvetően szeretnék még több szabadságot tanulni, arra vagyok tőle kíváncsi, hogyan élheti meg az ember teljesen önmagát? Ő is tisztán megírta: Kemény és következetes munkával. De azt már az elmúlt idők során megtapasztaltam, hogy oldottabban élem meg a mindennapjaimat, hogy ha megértem és elfogadom a másikat, és nem irigyekedek senkire. Nagyon nehéz, mire eljut az ember ide, de megérte az eddigi munkát.

Tari Annamáriát még a VIVA+-on, majd később a VIVA-n ismertem meg, ott volt műsora Liluval (esküszöm, Lilát írtam, teljesen öntudatlanul. Eszembe jutott a Bagi-Nacsa paródia, amikor Lilának hívták őt...) Intim szféra címen, itt találkoztam vele először, fiatalokat foglalkoztató témákat beszéltek meg. Már ott szimpatikusak voltak a meglátásai meg is van az Intim szféra című könyv, aztán később is mindig figyeltem őt. Észrevettem a nárcizmus a vesszőparipája, amikor a mai kor fiataljairól beszél. Hogy a média azt sugallja, hogy valósítsd meg önmagad, csak te számítasz, stb, stb. És ugye hogy vásárolj és fogyassz. Most jutottam el oda, hogy megvegyem az Y generáció című könyvét. Ebbe tartozok én is, azt remélem ettől a könyvtől, hogy jobban megismerem és megértem a kortársaim viselkedését az online világban, és hogy miért van ekkora okostelefon-függés. Érdekes volt olvasni a könyv elején, ahogy végigvezeti a nagy generációkat a világháború után egészen a jelenkorig. Főleg az X generációról írt, avagy a '90-es évek fiatal felnőttjeiről, hiszen a legnagyobb változásokat elsőként ők érték meg. Akik a '80-as években voltak gyerekek, azok még azt láthatták, hogy a szüleiknek biztos munkahelyük és megélhetésük van, majd a rendszerváltás után kikerültek a nyílt munkaerőpiacra, azzal szembesültek, hogy semmi sem biztos. Bárki bármikor elbocsátható, a felépített egzisztencia bármikor veszélybe kerülhet. És ez magában hordozza a bizonytalanságot, és hogy mindig teljesíteni kell, ezáltal hamar kiégtek. Mert ugye nyugaton fokozatosan történt meg a változás a fogyasztói társadalom felé, míg a volt szovjet tagállamokban hirtelen fordulat történt, és nem volt átmenet, így az X generáció a totális bizonytalanságba csöppent.
Ehhez képest kicsit meglepett, amit az Y generációról olvastam, amibe én is beletartozok. Úgy tűnik, hogy az én generációm ismeri fel, hogy érzelemmentesek lettek az emberek, és hiányzik nekik az érzelmi töltés. Csak nincs kapaszkodó, ezért a zavarosban eltévednek. Ezért van az (nemcsak azért, mert ez a trend), hogy ennyire jelen vagyunk az online világban, mert így várunk (én is, ezért is írok blogot) visszajelzést arról, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, és egy kis szeretet jöjjön innen (is). Na meg hát, miért is jelenhetne az is az online világban, aki rendben van saját magával és úgy érzi, hogy pozitív gondolkodásmódját szeretné megosztani a világgal? Csak hát baromira kevesen vannak ilyenek. Igazából már az első két fejezet után azt éreztem, hogy megkapom ettől a könyvtől, amit reméltem. Majd tervezem megvenni a Z generáció és a Ki a fontos? Én vagy én? című könyveit. A Z generáció már külön talány, hiszen ők már el sem tudják képzelni, milyen volt a világ internet nélkül. Nagyon jó volt. Annak örülök, hogy ez a könyv rávilágított arra, amire már korábban is gondoltam, hogy az volt a legjobb, hogy a '90-es években voltam gyerek. Egyrészt megviláglott, hogy nagyon nehéz volt az akkori felnőtt élet, viszont gyerekként a gondtalan oldalát ismertem meg ennek az évtizednek. De azért is volt jó a '90-es években gyereknek lenni, mert akkor már megvolt a rendszerváltás, színesedett a világ, több volt a lehetőség. Most talán még nehezebb gyereknek lenni, mert aki kisgyerekként belecsöppen az internet világába, az valóságos útvesztőbe kerül, és tanácsok, intelmek nélkül nagyon nehéz kiigazodni egy mai gyereknek, emellett sokkal nagyobb tere van annak, hogy zaklatásokat kapjon akár társai által is.

Mindenképpen nagyon jó, gondolatébresztő könyveket vettem, mindhárom szerzőtől veszek majd még olvasnivalókat.

Néhány régi Garfield képsor – 3. rész

Be kell látni, aki egyszer újra elmerül Garfield világában, az soha nem akar újra feljönni a felszínre. Itt van néhány ismét, melyek mind nagyszerűvé tették a mai napomat. Ma főleg 1996-osokat néztem, de van néhány "hangerős" is, melyek szintén nagyon viccesek.

Már volt korábban kávés képsor, de azt gondolom, hogy sosem elég belőle. Főleg amilyen arcot vág.

- KÁVÉT!
- Valami azt súgja nekem, hogy nem ez az első bögre kávéd.

Csak óvatosan az erős feketével.

- Tessék, Garfield, próbáld ki ezt a kávét. Ez eszpresszó.
- Ilyen kicsi bögrében?
- Szóval, hogy ízlik?
- Azonnal mondom, mihelyt a hátsó fogam abbahagyta a tekergőzést.

Azért Garfield nem lenne rossz gengszternek sem.

- Hé, tedd le azt. különben...
- Különben mi lesz, haver? Egy mozdulat és a fánk bevégzi! És ha azt hiszed, viccelek, tegyél csak próbára!
- Most lassan kihátrálok. Ha megpróbálsz követni, a barátodnak lehúzták a rolót!
- Túúúúúl sok cukor.

Fordított szerep is hasonlóan hatásos.

- Garfield, azonnal megyek!
- Öregem, odáig vagyok.
- Jobb, ha nem talállak a fotelomban!
- Húú, de félek.
- Megyek már!
- Majd ébressz fel verés után.

A régi TV-k áldásos előnyei.

- Üdvözöljük, ez a Rocky Oxnard...
- SHOW
- Bla bla bla
- Mindig rossz irányba fordítom el a hangerő gombot.

Az a fránya hifi csak nem akar rendesen működni.

- Hmm... A hifi hangereje a maximumon van, mégsincs hang.
- Szólnom kéne Jonnak.

A macskák zenéje a dorombolás, de vajon tényleg tudnak hangszeren játszani?

- Garfield! Nem is tudtam, hogy a macskák tudnak gitározni.
- Persze, a macskák ösztönös gitárosok.
- Van beépített pengetőnk.

Különben az is sok poén alapja lenne, ha Garfield sovány lenne.

- ÁÁÁÁÁ!
- Csak egy álom volt! Csak egy álom volt! Csak egy álom volt!

És ne feledkezzünk meg Jim Davis másik nagy remekművéről, az Orson farm képregényről, mely van annyira jó, mint a Garfield képsor.

Már csak azért sem, mert a kedvenc Orson farm karakterem pont a születésem napján debütált.

- "És a nagy csúnya szörny odalopódzott gyanútlan áldozatához, és ezt mondta..."
- Szia!
- ÁÁÁÁÁÁ!
- Mi van veled? Nem vagyok szörny
- Bizonyítsd be.
- És mégis hogyan?
- Kezdd azzal, hogy nem eszel meg.

Tóbiás poénjaiból sosem elég, de azért Biri néha megmutatja neki hol a helye. És nem válogat az eszközökben!

- Akarsz ölelést, madár?
- Ölelést?
- Tőled?
- Hahahahaha...
BUMM!
- Öt centet mondtál?

A Japán iránti rajongás új szintre történő emelése

De meg van csavarva a címben levő mondat, de hirtelen jobb nem jutott eszembe. Az a lényeg, hogy ugye 2006 óta szeretem az animéket a japán zenét, és azóta is sokat olvastam Japánról, sokkal árnyaltabban látom a dolgokat, mint az elején. De mindig is hiányoltam, hogy legyen egy olyan olvasmány, amelyik a japán történelmet írja le. Szerintem egyetemleges történelmi könyvhöz csak azok jutnak hozzá, akik egyetemet, főiskolán Japán szakra járnak. De azért talán akad egy-két olyan könyv, mely elmesél valamennyit Japán hatalmas történelméből. Tegnap vettem egy a könyvet: Ian Buruma: A modern Japán címmel. Ez az 1853-1964 közötti Japán történelmet meséli el. De hihetetlen milyen olvasmányosan. Az tetszik benne, hogy nem tankönyv-szerűen szárazon, tényeket közölve írja meg a történéseket, hanem mintha a szerző jelen lett volna, látta, és a saját tapasztalatait írja meg saját stílusában. Ebből valami elképesztően jó írás született. Az előszóban az 1964-es tokiói Olimpiával indít, érdekes volt olvasni, hogy a megnyitón történteket úgy szimbolizálja, hogy Japán lezárta múltját, és elindult a békés jövője felé. Hiszen viharos idők voltak ezek, háborúk Oroszország és Kína ellen, lényegében ők adták be az utolsó szöget a koreai Csoszon dinasztia koporsójára. Aztán a két világháború alatt is aktívan fitogtatta erejét az ország, de a II. világháború súlyos vereségéből kilábalva teljesen új alapokra helyezték Japánt és az olimpiával végleg békét ajánlottak a világnak. Nagyon szép gondolatok. Persze ezek mind csak vázlatosan vannak írva, de az biztos, hogy nagyon kíváncsivá tett a részletek tekintetében.

Ajánlanám a könyvet nagyon is, de ez 2006-os megjelenésű, ez is az utolsó példány volt, kaptam is rá 30% kedvezményt, mert talán a képen is látszik, hogy itt-ott vannak rajta szakadások, de a belső oldalak vadonatújak. A külső borítót kicsit sajnálom, de azt gondolom, hogy így sem jártam olyan rosszul.

Elkezdtem ismét gyakorolni énekelni. Már nagyon hiányzott, és nagyon szeretnék végre eljutni az őszi MondoConra, hogy énekelhessek karaokén. Manapság ezt a JAM Project dalt hallgatom sokszor:

Szinte könnyeket csal ki belőlem, olyan szép. Okui Masami megint bizonyított, hogy tud zenét írni. Bár kicsit árnyalja a képet, hogy azon túl, hogy érződik, hogy a saját érzéseit írja meg zenében, de azért igazodnia kell a játékhoz, melyhez szól a zene, nem utolsó sorban a fiúkhoz is kell igazítania az éneket. Ahogy hallgattam az éneket, és visszagondoltam, hogy mit tudok, arra jutottam magamban, hogy talán nekem is menne. És majdnem! Majdnem ki tudom énekelni a dalban hallható legmagasabb férfihangot, csak ott megakad. De érzem, hogy kijön, csak kellene énektanár, aki segítene kiterjeszteni az énekhangomat, és akkor menne. Nagyon fellelkesített, hogy már azokat a hangokat is sikerült kiénekelni, amikről azt gondoltam, hogy túl magasak nekem. Csak a legmagasabbakig nem érek fel. Ha menne, akkor nagyot tudnék énekelni ezzel a számmal.