Énekverseny tervek

Idén ismét lesz énekverseny a MondoConon. És most nagy bizonyítási vágy van bennem, hogy megmutassam, hogy mit is tudok valójában, ezért most dalt is úgy választok, amit el tudok énekelni, és szívesen meg is teszem. Eleinte eléggé szűkösnek éreztem a választási lehetőséget, mivel férfi előadótól elsősorban JAM Project-et és előadóinak szóló dalait hallgatom, és a dalaik többsége sajnos olyan, ami kimegy az én hangterjedelmemből. Persze van, amit el tudok énekelni, csak gyakorolni kell őket. Először a Super Robot Wars 2: Original Generations videojátékból gondoltam a Babylon-t gyors dalnak és a Bakuman. III animéből a Yume Sketch dalt. Annyira nem is gyakoroltam őket, meg aztán beszélgettem az egyik mexikói barátommal LimaRam-mal, és nem is tudom honnan jött neki, de azt javasolta, hogy próbáljam meg a Mazinkaizer OVA-ból a TORNADO dalt. Azonnal lejátszódott a fejemben, és arra jutottam magamban, hogy igen, ez menne... Nem kifejezetten kedvenc, az első BEST COLLECTION albumon van rajta, amikor azt hallgatom, végighallgatom, megmarad a fejemben, hallom a komolyságot, de nem különösen foglalkoztam vele. De most volt egy olyan érzésem, hogy nagyon jó választás lenne. Tegnap este megcsináltam belőle a kfn-t, közben megpróbáltam kiénekelni a legmagasabb refrén részeket, és ment! Sikerült! Csak gyakorolni kell, hogy szépen kijöjjön, és rá kell érezni, hogy kell énekelni, hogy az úgy hangozzon, ahogy kell. És élveztem a spontán próbát, úgyhogy azonnal meg is köszöntem neki az ajánlást, ilyen 5-6.000 km-ről meg tudja mondani, mi áll jól nekem, hihetetlen. Mondjuk küldtem neki korábban hangfelvételt, úgyhogy valószínűleg arra gondolt vissza, amikor javasolta a dalt. Meg is hallgattam aztán néhányszor, és úgy éreztem, hogy mégis tudok azonosulni a hangulatával, úgyhogy jelen állás szerint azt mondom, hogy el tudom érzéssel énekelni.

Ez egyébként egy Mizuki Ichiro szóló dal. Nagyon tetszik, amit az együttes berkeiben művel, ha csak erre alapoznék, azt mondom, hogy nem véletlen, hogy már több mint 40 éve tart az énekesi karrierje. A szóló karrierje alatt felénekelt dalok egyébként nagyon nehezen elérhetők, és nem is láttam sehol teljes listát a megjelent kislemezeiből és albumaiból. Ehhez képest eléggé méltatlannak érzem, hogy akkora diszkográfiája van (gondolom én), amit bárki megirigyelne, és sehol nincs dokumentálva a teljes lista. De 2008-ban kiadott egy hatalmas válogatásalbumot Michi ~Road~ címmel, melyre az akkori 40. évforduló alkalmából válogatták össze a legjobb dalait. Bizony hatalmas, mert az album 5 CD-ből áll, összesen kb. 100 dallal. Még korábban végigmentem rajtuk egyszer, és az énekesi karrierjének eleje számomra teljesen csalódás volt. Melankólikus balladák, de az az életerőt hiányoló fajtából, ilyen hagyjatok meghalni jellegű dalok. És akkor totál elcsodálkoztam, hogy hát hol van az az erő, amit a JAM Project-ben mutat? Aztán a harmadik CD-től már jönnek az élettel telibb dalok, amiket vártam tőle, úgyhogy nem egy elveszett dolog, a Mazinger Z egészen jó volt. De nagyon különbséget tenni a dalok között nem tudok, mert annyira egy kaptafa, az egyes animékhez, Tokusatsu sorozatokhoz írt dalok, hogy nem tudom agyból megmondani, hogy melyik-melyik. Nagyjából egyszerű hangszerelésű dalok vannak a repertoárjában, azért a nagyján lehet érezni, hogy bár komolyabbak, de gyerekeknek készült sorozatokhoz készültek. Itt-ott még viccesnek is hat az éneke. Visszatérve a szomorú dalokhoz, azért azt hozzá kell tenni, hogy illik is a hangszínéhez, még fiatalon is ilyen komoly, elmélkedő, szomorkás férfihangja volt, ez nyilván nem változott az idők során, mindezek ellenére nagyon jól állnak neki az életerős dalok is. Meg a fentebb említett TORNADO dal azért is nagyon jó, mert az is ballada (az lesz a lassú dalom), de nem az az eret akarok vágni magamon típusú, minden életigenlést teljes mértékig hiányoló dal, hanem hallani az erőt. Szeretnék végre egy nagyon jót énekelni versenyen.

A gyors dal tekintetében még bizonytalan vagyok, de jelölt van. Nagyon bátor vállalkozás lenne a Kikou Seiki G-Breaker Legend of Cloudia videojátékból az Over the Top! Ugyanis ez egy őrült rock dal, imádom, hogy gondolatban mindig az őrületbe kerget, amikor hallgatom. Ez egy duett a JAM Project-en belül, Sakamoto Eizo és Endoh Masaaki páros énekelte fel, és azért ez a két név árulkodó. Sakamoto Eizo egyébként is egy őrült rocker, az Animetal együttes frontembere, nagyon szolid munkát nem is lehet várni tőle. És azért Endoh Masaaki-t is be lehet vinni a "rosszba", úgyhogy biztos páros voltak egy ilyen keményebb dalhoz. Ezt a dalt sem próbáltam még komolyan, csak ahogy hallgatom, úgy érzem, hogy kijönne. És ha ki tudnám azzal az életérzéssel énekelni, ahogy ők, akkor bizony esélyes vagyok arra, hogy az eddigieknél jobb helyezést érjek el. Ha még a többieknek is tetszeni fog, akkor végképp elégedett leszek.

Egy szélsőséges tenisz játékos

Továbbra is nézem az ausztrál open-t. Nagyon szeretem a játékok hangulatát, de az egyik játékos olyan stílusban játszik, ami engem nagyon kiakaszt. Az egyik görög származású ausztrál játékosról, Nick Kyrgios-ról van szó. Az, hogy a tehetsége megvan, az vitán felül áll, biztos, hogy nem véletlen az, hogy egy 19 éves fiatal játékos kétszer a legjobb 8 között játszik, ez utoljára Roger Federer-nek sikerült. De a közönséges jelleme, a láthatóan a sport iránti alázat teljes hiánya elég érvek voltak amellett, hogy ellene drukkoljak. Elég jók a megérzéseim egy ember jelleme kapcsán, ha meglátok valakit. És már amikor először megjelent, akkor elcsodálkoztam, hogy mit keres egy ilyen ember egy grand slam tornán? Amikor láttam, ahogy játszik, már valamennyire értettem, de a beszédek, arckifejezések, grimaszok sajnos igazolták, hogy most sem voltak alaptalanok a negatív megérzéseim. Bekiabál a vonalbírónak, amikor jogtalannak érezte az “OUT!” kiáltását, persze a challenge mindig ellene bizonyított, de még ekkor sem szállt magába. A bírónak is beszólt egyszer, és szinte minden egyes alkalommal, amikor hibázott, olyan arcot vágott, mintha soha nem magát, hanem mindig a körülményeket hibáztatná a téves ütéséért. A másik, ami rettenetesen zavart, a nézőközönség egy csoportja, olyanok voltak, mintha huligánok lennének. Egy teniszjáték nézőközönsége alapvetően nyugodtabb, mint mondjuk egy focimérkőzésé, és csak akkor van nagyobb ováció, amikor valaki hatalmas bravúrt játszik (szerencsére nem ritkák ezek), de ez a csoport az összes Kyrgios pont után hatalmasat ordítottak, és valamit manővereztek a nézőtéren. Rettenetesen zavaró volt. Olyanok voltak, mintha Kyrgios haverjai lennének, és közöttük oszt szét jegyeket, hogy jöjjenek őrjöngeni minden egyes nyert pontján. A negyedik fordulón láttam először, és ha őszinte akarok lenni, azért szurkoltam, hogy veszítsen. De nem rosszindulatból, hanem mert egyáltalán nem éreztem eléggé érettnek ahhoz, hogy továbbjusson, mert legyen akármennyire is tehetséges, egy ilyen játékosnak még sokat kell fejlődnie. Aztán továbbjutott. Ma volt az elődöntője. Ahogy elnéztem, valamennyire visszafogta magát, de volt egy eset, amit még a szakkommentátor sem hagyott szó nélkül. Egyszer szinte az égig felütötte a labdát, de ami érdekes, hogy úgy, hogy még a játéktéren belül landolt, és Andy Murray vissza tudta ütni, de erre Kyrgios a hálóhoz megy és Murray felé tartja az ütőt, hogy ne tudja visszaütni a labdát. Ellenfele is beszólt neki, és tényleg sportszerűtlen és tisztességtelen lépés volt. Itt volt az a gondolatom, hogy ez a játékos érzelmileg infantilis.

Én azt gondolom, hogy nem lehet ezeket a dolgokat arra fogni, hogy 19 éves, majd kinövi, hiszen a sport alapvetően alázatra, tiszteletre nevel, és vélhetőleg aki ilyen fiatalon ilyen magasra jut, az jó eséllyel még 6-7 éves sem volt, amikor elkezdett teniszezni, és aki élsportoló akar lenni, az egy idő után sokat edz, és hamar megtanulja egy idő után, hogy mit jelent az, hogy kitartás, és azok, miket korábban írtam. Ehhez képest Kyrgios hiába játszik professzionálisan, olyan közönséges a jelleme, mintha 16-17 évesen tévedésből fogott volna teniszütőt, és rájött, hogy de jól megy a játék. Elképzelhető, hogy sokra fogja vinni, lehet, hogy majd ő is világelső lesz, de sokkal inkább a jellemfejlődésére leszek kíváncsi. Hátha örülni fogok majd egyszer a döntőbéli győzelmének.

Ismét kfn készítés és tenisz sikerélmények

Hosszú idő után ismét rákaptam a kfn-ek készítésére. Leginkább az inspirált engem, ahogy szétnéztem, hogy mely kfn-ek vannak készen, hogy a sok trendi japán dal között egyre nagyobb arányban látom azokat, melyeket én szeretek, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Ezzel valahogy azt érzem, hogy talán az én stílusomnak is helye van itthon, bár azt az oldalt se hallgassuk el, hogy ezen karaokék döntő többségét én csináltam. És mivel mostanság JAM Project-es időszakomat élem ismét, ezért most az ő választható dalaik tárházát bővítem. Bár nem is csak a kevésbé ismertségük miatt kételkedek abban, hogy kevesen választanák őket, hanem mert nagyon nehezek. Már évek óta szemezek a No Border című dalukkal, hogy azt jó lenne megcsinálni, már csak azért is, mert olyan a zenéje, hogy lehet rá effektezni rendesen. De hogy ennyire nehéz legyen az időzítés, azt nem hittem volna. Nem is csak azzal van a baj, hogy a versék nagyon gyorsak, hanem hogy hatan egymásra énekelnek, és így nincs igazán logika, nem hallok ritmust. Így azt se tudom, hogy az egyes szótagokat hol nyomjam le még 50%-os lassítással sem hallom ki. Így akármennyire is élveztem ma délelőtt hallgatni a dalt, most az időzítést már inkább kemény munkának fogom fel, ami egyszer vége lesz. Alapvetően, hogy milyen jól megy az időzítés, a dal ismeretén túl attól is függ, hogy mennyire érzek logikát a ritmusban. Többször volt úgy, hogy időzítettem egy olyan dalt, amit annyira még nem ismertem, mégis magától jött az, hol kell lenyomni a SPACE gombot. Igyekszem a lehető legjobban időzíteni.

Pár órával később sikerült befejezni a dalt. Soha nem effekteztem és soha nem kísérleteztem ennyit egy karaokéban. Remélem el fogja nyerni az oly szigorú ellenőr-gárda tetszését. Én személy szerint ilyen 80-90%-osnak ítélem meg, nem érzem, hogy tökéletesen vissza tudtam adni azt, amit elképzeltem, de most úgy voltam vele, hogy ez első próbálkozásra nagyon jó. Aztán ha majd jobban kiismerem a lehetőségeket, akkor még jobbat fogok csinálni. Csak ehhez olyan dalok kellenek, amik magukkal hozzák az effektezés igényét. Mindenesetre mivel most nagyon bent vagyok a JAM dalokban, és vannak terveim, ezért nem kell a következő ilyen dalra sokat várni.

Játékok leírásait általában a bennük levő képek, artworkök miatt őrzök meg, mert nagyon hangulatossá teszi a lapozgatását, olvasását. Nagyon kevés az olyan füzet, ami komolyabban hasznos információkat tartalmaz. Hát úgy tűnik, hogy a Super Tennis játékleírása ilyen. Most is épp nézem az Eurosporton az Australian Open-t, már említettem korábban, hogy szeretek teniszmérkőzéseket nézni, és most, hogy egyre többet nézek, egyre jobban tudom elemezni magamban a látottakat, és többször fordult az elő, hogy gondoltam magamban, hogy a játékos helyében én így és erre ütném el a labdát. Viszontlátom a gondolatomat, és nyerő ütés volt! Persze azt tudom, hogy teljesen más mindez a gyakorlatban, a fotel kényelméből könnyű gondolkodni, viszont ezt felfogom annak, hogy lenne érzékem a játékhoz, ha lenne gyakorlatom benne. Egy kicsit sajnálom, hogy gyerekként nem ismertem sportlehetőségeket, akkor meglett volna az én sportom. De most nézve a sportot, egyrészt inspirál a játékra. Ismét komolyan játszva a Super Tennis-szel, azt gondolom, hogy az eddig általam látott teniszjátékok közül ez adja vissza a legjobban a sportot, hiszen komoly trükközések vannak az ellenfél játékosok által, és legtöbbjük olyan, amiket TV-ben a nagyoktól látok. Aztán erre fogtam a rendszeres egy szettes 6-0-s vereségeimet, sokat kell gyakorolni, nagyon sokat. Vagy csak elolvasni a mellé járó kis füzetet? Fordítom magyarról a leírást, és rábukkantam egy pár számomra új és érdekes információra:

• Talaj borítása: Ugye alapvetően háromféle talajon játszanak: Kemény, fű és salak pálya. A kemény borítás betonból van legtöbbször, ezért ezeken nagyon jól pattan a labda. Fű borításon alacsonyan pattan vissza. Ami érdekesség számomra, és amiről nem tudtam, hogy salakon is elég magasan pattan vissza, de nagyon lelassul a labda, ezért ott sokat kell gyakorolni.
• A játékos neme: A leírás kitér arra is, hogy kezdő játékosnak érdemes női játékossal női ellenféllel (tehát WTA torna) játszani, mert nem ütnek annyira erősen, így könnyebb elérni a labdájukat. Bajnokságokon (openeken végig lehet menni, az összes nagy torna helyszíne benne van a játékban) is érdemes női játékossal kezdeni.
• Gombkiosztás: Azt tudtam, hogy van különbség, csak azt nem, hogy A- és B-gomb között ilyen jelentős. Egyrészt szerválni. A-gombbal lassabban és gyengébben szerválunk, így biztos, hogy a megfelelő térre kerül a labda. B-gombbal viszont erősebbet ütünk, így nagyobb az esélye annak, hogy hibás lesz az ütés, de ha jól irányítjuk, megadjuk az esélyt magunknak arra, hogy ászt szerváljunk (tehát nem tudja az ellenfél játékos visszaütni a szervánkat). Emellett a leírás megemlíti azt is, hogy mind az A- mind a B-gombbal röptét ütünk, de a B-gombbal ütött röpték egy idő után keménnyé válnak, sőt előfordul az is, ha közel vagyunk a hálóhoz, játékosunk lecsapja a labdát, ami szinte biztos győzelem.

Ennek tudatában álltam neki még egyszer a játéknak. Kemény pályán, női játékossal, ismert gombkombinációval, és máris sokkal jobb lett az összkép. Az első játékot már csak 6-4-re vesztettem el, ami tőlem nagy szó, mert korábban már annak is örültem ha csak egy játékot meg tudtam nyerni. Mostanra meg gyakoribbak lettek a hosszú labdamenetek, amik iszonyúan hangulatossá teszik a játékot, és ezeket rend szerint meg szoktam nyerni, mert a végére amikor a pálya egyik végén vagyok, átirányítom a labdát (a labdát is lehet irányítani ütéskor a Control Paddal) a másik végére, és még ha el is éri az ellenfél, akkor is úgy üti vissza a labdát, hogy kimegy a játéktérről. Csak egy kicsit kellett utánaolvasni, hogy megy a játék, és máris klasszisokkal jobb a játékom. Aztán játszottam még egyet, ezt már én nyertem meg 6-4-re. Hatalmas élmény egy olyan játékban nyerni, amit nagyon nehéznek gondolok. Persze könnyítettem a körülményeken, de majd fokozatosan nehezítek, szeretnék nagyon jó lenni ebben a játékban.

Új Okui Masami kislemez

2 és fél év után végre új Okui Masami kislemez fog megjelenni. Eleinte nagyon megörültem neki, hogy végre új kiadvány tőle, de aztán néhány információ árnyalta a képet. Az új dal a Shirobako anime második opening dala, és meghallgatva az első opening és ending dalokat (hogy mégis mire számítsak), eléggé elszörnyedtem. Teljesen komolytalan, ilyet már ezerszer hallottam. Ishida Yoko az opening előadója, egyébként sem szeretem a hangját, és most sem győzött meg arról, hogy esetleg újabb esélyt kellene adnom neki. Az ending dalt pedig három seiyuu adja elő, az már önmagában árulkodó, hogy Momoi Haruko írta a zenét. Egyedi stílusa senkit nem hagy hidegen, de sajnos zeneszerzőként most is a gyengébbik oldalát mutatta meg, az ének pedig... seiyuu-knál elvárás az énektudás, de döntő többségénél már régen sem tették magasra a lécet, ez most sem változott.

Egy hetes szünet után tegnap elérhető lett az anime 13. része, mely már az Okui Masami openinggel hallható. Meghallgattam, és több mindenre jöttem rá. Az előadó, az énekhang rengeteget számít. Azért tartom az egyik legigényesebb '90-es évek popzenéjének azt, amit régen csinált, mert hallani, hogy komolyan vette, amit csinált, és már akkor is nagyon jól énekelt. Ez főleg abban érhető tetten, hogy már ezekben az időkben is sok feldolgozást énekelt, olyan dalokat, melyeket eredetileg ő írt, de egy seiyuu énekelte el. Néhány eredetit meghallgattam, és arra jutottam magamban, hogy Okui Masami előadásaiban inkább az hallatszik, hogy megmutatja, hogy ezt így kellett volna. Ez beképzeltségnek hangzik, de akkora a minőségbéli különbség, hogy ezt ki lehet jelenteni. A '90-es években ha nem magának, akkor legtöbbször seiyuu-knak írt dalokat bizonyos animékhez (pl. Slayers, Saber Marionette, Bakuretsu Hunters), ezeket pedig a maguk módján felénekelték. Nem tartom kizártnak, hogy Okui-sama azért énekelte fel ezeket a dalokat, mert rettenetesen zavarta, hogy úgy lettek felénekelve a dalok, ahogy, de ezekkel a változatokkal nem tud mit kezdeni, mert az akkori trendek ezt diktálták, de hogy érvényre juttassa a saját elképzeléseit, felénekelte saját változatában ezeket a dalokat, a különbség pedig szinte fizikailag kézzel fogható.

A Shirobako opening dalt más írta, mégis úgy énekelte fel, hogy neki ez a munka is komoly, neki ez is sokat számít. A másik dolog, ami árnyalja a képet, hogy ez nem teljesen saját kislemez lesz, hanem az anime második opening és ending kislemeze, és mivel az endinget más adja elő (ha jól emlékszem, az is seiyuu előadás lesz), ezért sajnos nem önálló kislemez lesz. Pedig meghallgattam volna egy második saját dalt tőle, másrészt csak jobban ékesítené a diszkográfiáját, ha teljesen saját lenne. Mindenesetre bízok abban, hogy sikeres lesz, hátha valamit visszahoz a régi sikeresebb időszakból, és ismét gyakrabban jelentethet meg saját kiadványokat. A cím mindenesetre nagyon érdekes: Takarabako -TREASURE BOX-. Pontosan úgy kell írni, ahogy a best of angela album címet. Megjelenés 2015. február 25. Eredetileg elő akadtam rendelni, de így, hogy más énekli az endinget, már nem érdekel annyira.

Amúgy megnéztem az anime első részét, egyáltalán nem tudott lekötni, úgyhogy dobtam is. Nekem már túl egyszerű, érzelmileg komolyabb alkotásokat szeretnék. Mondjuk, ha végiggondolom, a komolyságról a zene is árulkodik. Keveset nézek már animéket, de vajon kinőttem volna belőle? Ennek utána akarok járni.