2013. december 31., kedd

2013 legjobbjai

Jó szilveszternek ígérkezik, miután itt töltöm bagsziéknál. 29-én jöttem fel Pestre, az év végi 3DS Hungary találkozóra, mely most a Sugárban volt. Egyszer voltam csak itt, és akkor sem nyerte el a tetszésemet, viszont azt el kell ismerjem, hogy mint találkozó helyszín fantasztikus. Az étkezőknél van egy kisebb elkülönített rész, ott ültünk le, és nem zavartunk senkit. Több játék is előkerült, de mint mindig, most is a Mario Kart 7 aratta a sikert. Igaz, hogy 1 éve nem voltam már találkozón, vártam is nagyon, hogy el tudjak jönni, de újdonságot nagyon nem tudok írni, csak azokat, évekkel ezelőtt is írtam, hiszen minden találkozó lényegében a játék jegyében telik el. Együtt játszunk, kipróbáljuk azokat a játékokat, amiket ki szeretnénk, és másnak meg is van. Kellemes meglepetés volt, hogy 3DS Virtual Console játékokkal is lehet többen játszani Download Play-jel, ki is próbáltuk Ninty-vel a Super Mario Bros. 3-at ketten. Nagyon jól szórakoztunk, emellett az is menőség, hogy elég ha csak az egyiknek van meg a játék, a másik simán csak rácsatlakozik. Meg 3DS-en Tetris-eztek sokat, a videojátékozást Fantos törte meg. Nagyon rég láttuk őt, saját bevallása szerint keveset játszik már. Egy egyedi játékot hozott nekünk, ami olyan szinten lekötötte a társaságot, hogy aztán végig azt játszották. Én nem szálltam be, bár tetszett, amit csináltak. Kis papírokra kitalált mindenki a mellette ülőnek egy videojáték karaktert, és felragasztja celluxszal a homlokára úgy, hogy ne lássa. Neki barchobával ki kellett találnia, hogy ki ő. Érdekes volt látni, hogy egyesek mennyire bonyolult karakterekre gondoltak, vagy hogy eszükbe nem jutott volna, de ha végül kitalálták (vagy feladták), akkor bizony nagyot lestek, hogy ezt hogy nem találták ki.

És ezzel nagyjából véget is ért. Elég hamar szedelődzködött a társaság, úgyhogy 16 óra után már mi is mentünk. Káosz az Örs Vezér Terén, nehéz volt átlátni, honnan indul a 3-as villamos pótló busza, és hol érdemes rá felszállni. Nem a metrónál, mert ott sokan vannak. Arra rászállni, és irány bagszihoz. Hiányzott szerény rezidenciája, de az aznap esti program ne ismétlődjön meg. 4 ember 4 laptop... A többi képzelhetitek. Csak a The Legend of Zelda: The Wind Waker HD szakította meg ezt a tendenciát, amikor bagszit figyeltük játék közben. Eszméletlen szép a játék HD-ben, mindezek mellett a hangulata is megvan. Csak nehogy megint Zeldázni akarjak, mint régen. Nem is vittem el sokáig a játékot, és nem is emlékszem már arra, hogy azért álltam meg vele, mert túl nehéz volt, vagy mert elveszett a motivációm. Nagy kedvenc volt a Wind Waker, úgyhogy nem hiszem, hogy az lehet. Meg hogy ne unatkozzak ezen az estén (kínomban neteztem már én is, különben nem így képzeltem el a közös estét) kipróbálhattam a NES remixet. Ez egy új letölthető játék, mely a WarioWare alapján több mint 200 mini-játékot tartalmaz különböző NES játékokból. Vannak nagyon jó ötletek, de korántsem akkora eresztés, mint a WarioWare. Volt egy pár, ami túl könnyű volt, unalmas, de azért volt egy pár jó ötlet, amik nehezebbek voltak. Azok alapján amennyit láttam, jobban díjaztam volt az inspirálóan nehéz mini-játékokat. Volt egy, a Mario Bros. egyik játéka, ami már túl nehéz volt, amit már leteszek, de ezzel ne fárasszanak. Ki is próbálta LernenBoy is, neki sem jött össze.

A tegnapi nap közös játék okán már jobban telt el, mivel megkértem bagszit, hogy ha lehet, többet játsszunk közösen. Így is lett, előtte délelőtt mentünk vásárolni. Nintendo 64-en játszottunk sokat, a Goldeneye 007 hatalmas élmény volt négyesben, és mindenki nagyon élvezte. Nem hiába volt annak idején fő társasági móka a Mario Kart 64 mellett. Volt a Mario Kart is, ez nagyon jó volt. Bár ezt igazán csak akkor jó, ha órákig játsszunk vele együtt, így, rövidebb időre annyira nem. Ami csalódás volt, hogy a Mario Party 2 nem volt annyival jobb négyesben, mint egyedül, ahogy írták. Jó volt, de sokkal jobb játékélményre számítottam. Még bagszi Pokémon Stadium 2 mini-játékait próbáltuk ki, egészen menőség volt. De amivel sokat játszottunk, az a Wii U-s Wii Party U. Már a Wii-s Wii Party-t is szerettem, ebbe is sok jó ötlet volt, ezt nevezem méltó folytatásnak. Az egyik legmenőbb volt, amikor egy játékos a tábla tetején állt, a többi három pedig az alján. A felső játékos kapcsán volt egy eldöntendő kérdés, és be kellett jelölnie a választ, hogy mennyire igaz rá az állítás, vagy nem, és a többieknek is ki kell találni, hogy aki fent van, arra az mennyire igaz. Még a két véglet is frappáns volt sokszor. Egy példa: "Mennyire tudsz titkot tartani?" Az egyik véglet: "Senkinek a lelkét nem tárom ki." A másik: "Hallottad a hírt...?" :o És akkor a Wii U GamePad-en látható csúszkán kellett beállítani, hogy az mennyire igaz rá, és többieknek is megtippelni. A másik, ami inkább érdekes volt, hogy egy Wii U GamePad-en, és három Wiimote-ot kellett meghatározott módon egymás mellé tenni, és azokat a gombokat kell megnyomni, amelyikre utasítást kapunk. Ez olyan, mint a Twister társasjáték, de itt csak a kezünket kell használni. Ujjfájdalmak és görcsök kiújulása garantált. Volt még egy, ami ahhoz képest, hogy viccesnek tűnt, annyira nem szórakoztatott engem. Négy ember Wii GamePad körül zenére táncol. Kört alkotunk, és azt kell csinálni, amit a GamePad-en látunk. Több így hirtelen nem jut eszembe, és ha ismét elővesszük a játékot, állítom, hogy fájni is fog, mert nagyon tetszett, és hogy felejthettem el.

És most itt vagyunk, 31-én. Ma már (így idén) nem írok többet, ezért egy gyors összegzést írok. Mindig optimistán szoktam jellemezni az adott évet, de most ezt nem tudom megtenni. Nem tartom ezt az évet jónak. Akármi is történt, akárhogy is szolgálta a fejlődésemet, az ideit az eltékozlás évének tartom, mert nem sikerült munkát szerezni, így nem tudtam előrelépni. Persze, benne van az is, hogy visszatérjek Pestre, le nem tagadnám, hogy mennyire vissza akarok jönni, hiszen idén valahányszor felutaztam ide, azt éreztem, hogy itt vagyok igazán elememben, itt vagyok igazán önmagam. Azt maximálisan elfogadtam, hogy a december a pihenés jegyében teljen el, aminek meg is lett az eredménye: Nagyon sokat enyhültek a tünetek december eleje óta, egyre inkább érzem, hogy visszatérhetek a régi kerékvágásba, ezért januárban ismét elkezdek munkát keresni. Ha már a média ennyire harsogja, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor csak én is érezni fogom, nem igaz? Mindezek mellett januárban újra előveszem a németet, már meg is van az időpont: február 8-án lesz az írásbeli nyelvvizsga. Ugyanis biztosra eldöntöttem, hogy az Origósat fogom csinálni. Meg is kérdeztem a munkaügyi központban, még kérelmet se kell benyújtani, hogy ne TELC-eset írjak, ott vizsgázok, ahol akarok, a lényeg az, hogy igazoljam, hogy kifizettem a második nyelvvizsgát, ha nem sikerült. Azért nem írom pótnyelvvizsgának, mert ez nincs így hivatalosan megnevezve. Át is néztem az Origósat, sokkal barátságosabb. Amikor megláttam, hogy a tesztes résznél nincs minimum ponthatár a sikeres nyelvvizsga esetére, nagyon megkönnyebbültem. Ez persze nem jelenti, hogy lazítani kell. Úgy van a teszt, hogy 50 mondat, négy válaszlehetőséggel, és ezt számolják át 15 pontra. Sokat kell készülni. Sokat kell készülni erre is, de a többire is úgy kell felkészülni, hogy lehet, hogy a teszt 0 pont lesz. Összesen 80 pont szerezhető, és 48 ponttól sikeres a vizsga. És mivel a teszt 15 pontos, ezért úgy kell készülni, hogy 65 pontból kell 48-at elérni, és így máris nem hangzik annyira kellemesen. Mindezek mellett minden egyes teszten elért pont csak segít rajtam a még jobb eredmény érdekében, valamint hogy könnyen meglegyen a 48 pont. Úgyhogy lesz dolgom a munkakeresés mellett. Csak még azt nem tudom, hogy kétnyelvű, vagy egynyelvű nyelvvizsgát kell tennem? Azt sem tudom, hogy mi a különbség a kettő között azon túl, hogy magyarról németre is kell fordítani, meg németről magyarra is. A negyedik, utolsó feladatrész, a baráti levél írása. Azért emeltem ki a barátit, mert a TELC középfokon hivatalos levelet kell írni. Információkérés, állásra jelentkezés, vagy panaszlevél. Igazából nem jó ötlet a hivatalos levél, mert ha belegondoltok, tele van sablonmondattal. Állásra jelentkezésnél úgy kell fényezned magad, mint soha senki, és megvannak erre a jól bejáratott mondatok, ahogy panaszlevélnél is. Viszont egy baráti levél azért tetszik jobban, mert spontánabb, sokkal ugyanúgy választékosan kifejezheted magad. Például írtam olyan baráti levelet, amikor a Start! nyelvkönyvvel alapfokon készültem, hogy új helyre költöztél, és mutasd be az új lakásodat, szereted-e, a környék milyen, hol van, és hasonlók. Ez számomra szimpatikusabb. De ami egyértelműen sokat segít: Lehet szótárt használni. A teszten kívül az összes feladatrésznél. Ez segít abban, hogy választékosan fejezd ki magad, de a nyelvtant és a mondatalkotást nem tudod kilesni a szótárból. Jaj, már tudom, hogy újra elő kell vegyem, hogy hol is kell a KATI szórendet használni, és hogy nem szabad három ige esetén Partizip II-t használni, ha múlt időben írok, valamint módbeli segédigéknél nincs zu+infinitiv alak. Ezeket szoktak a leggyakrabban elrontani. Ennyit a németről. Az optimizmusom ettől függetlenül a helyén van, és nagyon szeretnék 2014-re egyenesbe jönni, és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében. Ennek fényében kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

Szilveszter alkalmából most többet hallgatok L'art Pour L'art Társulatot, mivel megvan mind a négy albumuk eredetiben CD-n, és három album kazettán (a Winnetou nincs meg, azt keresem). Szilveszter alkalmából nézzétek meg a kedvenc Vastyúk is talál szeget részemet:

http://www.youtube.com/watch?v=DmzA38wy_gc

És le ne maradjon a szokásos év végi statisztika, a Last.fm-ről az év előadóiról, albumairól, kislemezeiről:

Top 10 előadók

  1. Megumi Hayashibara (3.953)
  2. JAM Project (1.810)
  3. Masami Okui (1.526)
  4. Zorán (1.007)
  5. Suara (782)
  6. Skorpió (759)
  7. ALI PROJECT (591)
  8. Chihiro Yonekura (577)
  9. LGT (568)
  10. angela (513)

Zárójelben az idei évre vonatkozó összhallgatás látható. Azért látszik, hogy márciusban nagyon rákaptam Hayashibara Megumi-ra.

Top 10 album

  1. JAM Project Best Collection IX: THE MONSTERS (344)
  2. Megumi Hayashibara: SpHERE (341)
  3. Megumi Hayashibara: Enfleurage (272)
  4. Megumi Hayashibara: CHOICE (269)
  5. Megumi Hayashibara: bertemu (262)
  6. Megumi Hayashibara: Fuwari (247)
  7. angela: ZERO (242)
  8. Megumi Hayashibara: VINTAGE White (241)
  9. Megumi Hayashibara: SHAMROCK (216)
  10. Skorpió: Zene tíz húrra és egy dobosra (201)

Top 10 kislemez

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (332)
  2. JAM Project: Wings of the legend (261)
  3. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (155)
  4. Megumi Hayashibara: Proof of Myself (124)
  5. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (77)
  6. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (77)
  7. Masami Okui: DEPORTATION ~but, never too late~ (70)
  8. Megumi Hayashibara: question at me (68)
  9. STYLE FIVE: SPLASH FREE (64)
  10. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (63)

Top 100 dalok

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (off vocal ver.) (112)
  2. JAM Project: Wings of the legend (111)
  3. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (111)
  4. Skorpió: Elindulunk (88)
  5. angela: To be with U! (79)
  6. JAM Project: Babylon (78)
  7. Megumi Hayashibara: Lively Motion (off vocal version) (75)
  8. Megumi Hayashibara: TOO LATE (NEW version) (73)
  9. Hironobu Yahata, Shinya Outouge: Dueling for Prizes (73)
  10. Takeshi Hama, Mahito Yokota, Asuka Hayazaki: Desert Overview (73)
  11. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (72)
  12. Daft Punk: Face to Face (70)
  13. Tackey & Tsubasa: One Day, One Dream (68)
  14. Yuko Kadota: The Cave of Wonders (68)
  15. Megumi Hayashibara: ROCK de Ikou (65)
  16. JAM Project: PROMISE ~Without you~ (60)
  17. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (off vocal ver.) (57)
  18. Megumi Hayashibara: be Natural (55)
  19. Megumi Hayashibara: Re.Starting again (55)
  20. angela: Boku Janai (55)
  21. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (Chihiro Yonekura ver.) (54)
  22. Aya Tanaka: Chase Bowser (53)
  23. Megumi Hayashibara: Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  24. Megumi Hayashibara: Dance with me... Saigo no Paradise
  25. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  26. JAM Project: The advent of Genesis
  27. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy (Yoshi)
  28. angela: Tooku Made
  29. Megumi Hayashibara: Lively Motion
  30. Aya Tanaka: Space Match
  31. Megumi Hayashibara: feel well
  32. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (OFF VOCAL Version)
  33. JAM Project: NOAH
  34. Suara: Mizukagami
  35. JAM Project: Believe in my existence
  36. JAM Project: Wings of the legend (off vocal)
  37. Skorpió: Az új generáció
  38. Megumi Hayashibara: Plenty of grit
  39. JAM Project: LIMIT BREAK
  40. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (instrumental)
  41. JAM Project: Rescue Fire
  42. JAM Project: Kurenai no Kiba
  43. Megumi Hayashibara: Yoru wo Buttobase
  44. Skorpió: Furcsa emberek
  45. Megumi Hayashibara: Give a reason
  46. Megumi Hayashibara: My dear
  47. JAM Project: PREDESTINATION
  48. Megumi Hayashibara: EL WAKT
  49. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  50. Megumi Hayashibara: Nakeba ii No
  51. STYLE FIVE: SPLASH FREE
  52. ALI PROJECT: Reiyou Bara Zukan
  53. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT
  54. Chihiro Yonekura: Lion no Tsubasa
  55. Megumi Hayashibara: Revolution
  56. Suara: June
  57. Suara: Akai Ito (instrumental)
  58. Megumi Hayashibara: Ame no Koinu
  59. Megumi Hayashibara: Successful Mission
  60. Megumi Hayashibara: Fuwari
  61. Megumi Hayashibara: Shakunetsu no Koi
  62. Megumi Hayashibara: question at me
  63. Chihiro Yonekura: Dolphin Song
  64. Megumi Hayashibara: unsteady -off vocal version-
  65. angela: KINGS
  66. JAM Project: FREEDOM
  67. Megumi Hayashibara: MIDNIGHT BLUE
  68. Megumi Hayashibara: Watashi Dake no Yume he
  69. Yasunori Mitsuda: Pirate Land
  70. Megumi Hayashibara: Sunadokei
  71. JAM Project: Omoide wa Okkusenman!
  72. LGT: Dalaktika
  73. Megumi Hayashibara: brave heart
  74. Megumi Hayashibara: Front breaking
  75. Chihiro Yonekura: Shooting Star
  76. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
  77. Masami Okui: Sora ~Ikite Ireba~
  78. Megumi Hayashibara: Niji Iro no Sneaker
  79. Yasunori Mitsuda: Wario Battle Canyon
  80. Masaaki Endoh: LIMITER
  81. Mami Kawada: See visionS
  82. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy
  83. Hironobu Kageyama: Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~
  84. JAM Project: Hagane no Resistance
  85. Megumi Hayashibara: Daybreak Impression
  86. Megumi Hayashibara: Regret ga Naite Iru
  87. Megumi Hayashibara: Nemurenai Machi de
  88. Megumi Hayashibara: question at me (off vocal version)
  89. Megumi Hayashibara: Just Begun
  90. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~
  91. Mikó István: Jön a régen várt szép esküvő
  92. Megumi Hayashibara: 7 senchi no Kyori
  93. Megumi Hayashibara: Hanarete Itemo
  94. Megumi Hayashibara: Ame Nochi Kumori Nochi Hare
  95. Megumi Hayashibara: Omokage
  96. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  97. Masami Okui: STRATEGY
  98. Megumi Hayashibara: Bon Voyage!
  99. Megumi Hayashibara: Shining Girl
  100. Aya Tanaka: An Adventurer

2013. december 28., szombat

Wikipedia szócikk két koreai királyról

Ez még a Királyi ház titkai és a Korona hercegének "öröksége", csináltam wikipedia szócikket arról a két királyról, melyek szerepeltek a két sorozatban, és nem volt még magyar szócikkük:

Kjongdzsong koreai király
Jongdzso koreai király

Ők voltak a féltestvérek a Királyi ház titkaiban. És egy tanács: Ne írjunk közvetlen lefekvés előtt koreai királyokról wikipedia szócikket. Ugyanis annyira beleéltem magam azokba a történésekbe, amiket írtam, hogy azt álmodtam, hogy magam is jelen vagyok a 18. századi Koreában. Konkrétan a korona hercegének első 2 része jelent meg álmomban, láttam magam előtt azt a bizonyos rizsládát, és az akkori történéseket. Félelmetes volt ezzel a tudattal ébredni.

2013. december 27., péntek

Verdák és egyéb TV műsorok

Örvendek, hogy néha nem hiába kapcsolom be a TV-t, az M1 december 25-én leadta a Pixar egyik remekművét, a Verdákat. Megmondom őszintén, most láttam először, előtte soha, bár hallottam róla, hogy nagyon jó. És valóban. Végig hangulatos volt, minden egyes jelenetére kíváncsi voltam, de egyértelműen a vége tetszett a legjobban. Nem nagyon tudnék most olyan példát említeni, ahol teljesen váratlan lenne, hogyan fejezik be a történetet. Érdemes volt nézni, ha találok majd egy eredeti kiadású InterCom-os DVD-t, majd lecsapok rá.

Mostanság egyébként is érdemes lesz többször TV-zni, úgy tűnik, hogy bejönnek a várakozásaim az M3 kapcsán. Össze se lehet hasonlítani, hogy régen mennyivel nézhetőbbek voltak a műsorok. Annak idején nem néztem a Leg...leg...leg... műsort, de most megnéztem egy részt, amit leadtak. Akkor is megvolt a maga cirkusz-hangulata, de mégis százszor nézhetőbb azokhoz képest, mint amik most mennek. Rózsa Györgynek is volt egy stílusa, azzal csak még jobban rásegített. És annyira átjött az 1994-es hangulat, hogy komolyan mondom, újraéltem azokat az időket.

A Játék Határok Nélkül meg... gyerekkorom egyik legszebb élménye TV-s élménye volt. Megmosolyogni a jelmezeket, a játékok ötletességét, szurkolni a magyaroknak. Kis túlzással élve olimpiával egyenrangú esemény volt számomra. Én még az olaszoknak is szurkoltam. Nem tudom miért, de szimpatikusak voltak számomra. És most ezeket mind újraélhetem.

Meg amit szintén most kezdtem el nézni kíváncsiságból, az a Családi kör. Na ez egy nagyon érdekes műsor, és talán jobb is, hogy felnőtt fejjel most nézem, gyerekként nem sokat értettem volna a valódi lényegből. Csak egy részt láttam ebből, konkrétan a karácsonyit. Lényegében arról szól, hogy adott egy család, akik láthatóan átlagos életet élnek, de valami érződik a levegőben, hogy nincs rendben. Időről időre a felszínre tör. És a film végén a műsorvezető egy pszichológussal beszélte ki az adott történéseket. Érdekes volt, mert nagyon jól megcsinálták, úgy jelenítették meg a vitákat, és ahogy lerendezik azokat, ami bármely családdal megtörténhet. Ebből kifolyólag hiteles és tanulságos. Talán pont jó, hogy épp a karácsonyi részt néztem meg, hiszen mikor törnek ki a felgyülemlett frusztrációk és törnek ki a lerendezetlen viták, ha nem karácsonykor? De akkor nagyon. Ilyen jellegű műsorokra most kiváltképp szükség van, amikor még annyira sem családcentrikusak az emberek, mint 20 éve.

2013. december 25., szerda

Super Mario 64 – Túl a felén

4 napja van meg a Super Mario 64, amelyiket ugye most vettem, és már 68 csillagnál járok. Ez a játék is többedik végigjátszás úgy megy, mint a régi 2D-s Mariók. És legalább annyira élvezem is, úgyhogy a Super Mario 64 bekerül a halhatatlan játékok körébe, melyet akárhányszor végigjátszok, egyszerűen képtelenség megunni. És a küldetések döntő többsége mostani játékos tapasztalattal eléggé könnyűek, és pár perc alatt meg lehet csinálni. Míg ha összevetjük a Super Mario Galaxy-vel, az mennyivel tartalmasabb már. Eleve egy pálya is sokkal tágasabb, és a bennük levő küldetéseket is több időbe telik megcsinálni.

Érdekes mostani szemmel látni, hogy mennyivel kisebbek voltak a Super Mario 64 pályák. Bár egy néhányba tettek be egy-két trükköt, hogy ne tűnjön olyan kicsinek, de azért látszik, hogy alapból Super Nintendóra tervezték ezt a játékot. Tudták már akkor is, hogy azért több van a Nintendo 64-be, miután a The Legend of Zelda: Ocarina of Time kenterbe veri felfedezhető terület terén. Persze mindez semmit nem von le a játék értékéből, ugyanis a Super Mario 64-ből csak egy van, és hangulatában nincs párja.

Ahogy írtam, a küldetések többségét könnyű végigcsinálni, de volt egy pár, amin a hajamat téptem szálanként, mire meglett. Például a 4. pálya Cool Cool Mountain 5. küldetése, ahol a hóember testet kell a fejéhez vezetni. Le kell csúszni a hegyen, az óriás hógolyó pedig eléggé gyorsan követ. Viszont, ha túl gyorsak vagyunk, akkor elveszti az utat, és leesik a pályáról. Lassúság esetén ütközünk vele, és ugyanúgy vége a dalnak, hiszen akkor már nem minket követ. Ezt kellett egy párszor ismételni. Van egy másik, a 3. pálya Jolly Roger Bay 1. küldetése, mely csak látszólag tűnik nehéznek, de van benne a trükk. Ez az a küldetés, ahol ki kell csalni a murénát az elsüllyedt hajó ablakából (onnan les ki), hogy be tudjunk menni. Majd bent a ládákat kell helyes sorrendben kinyitni, ekkor fog a hajó a felszínre törni. Még ekkor sem szereztük meg a csillagot, hiszen az a hajó túlsó oldalán van, és az egész ferdén áll, úgyhogy a kiálló platformok segítségével juthatunk csak el oda, mivel a hajón lecsúsznánk. Elég nehéz kiszámítani, hogy merre ugorjunk, hogy pont a következőre érjünk, soha nem felejtem el, amikor először végigjátszottam, mennyi időbe telt, mire felértem. Sokszor csúsztam le. Erre találtam ki azt, hogy amíg a hajó a felszínre tör, addig át lehet úszni a túlsó oldalra (amíg víz van a hajóban), és onnan már sokkal könnyebb dolgunk lesz, még ha nem is érjük el a csillagot, de általában csak 1-2 platform híján van. Hát így persze azonnal sikerül. Más nem volt, ami megizzasztott volna. Ma volt még rossz, amikor a 9. pályán, a Dire Dire Docks-ban megpróbáltam megszerezni a 8 piros érmét, és akkor úgy voltam vele, hogy mivel az nem annyira könnyű, ezért gyűjtsük össze a 100 érmét is, hogy azért is megkapjam a csillagot. A pálya másik részén, ahol Bowser hajója úszott a vizen az első csillagnál, ott van egy nagy lyuk, amely beszippant és kidob a pályáról. Természetesen csak én lehetek az, aki 95 érme, és 6 piros érme után áldozata lesz. -_- Ekkor nem halunk meg, nem is vesztünk életet, de épp elég trauma, hogy lehet elölről kezdeni.

Meg második nap jól megviccelt a játék, amikor 17 csillag után folytatni akartam a játékot. Láttam, hogy nincs meg a mentés. Na mondom, lehet elemet cserélni... Mindenesetre elkezdtem egy új játékot, az meg 2 csillag után lefagy, Mario össze-vissza nyomorítva-torzítva, érdekes hangkísérettel. Kikapcsolom a gépet, és vissza, majd látom, hogy visszatért a mentésem. Nahát ilyet. Azóta ilyen jellegű baj nem történt.

2013. december 24., kedd

Karácsony '13

Továbbra is azt gondolom, hogy a karácsony nagyon szép ünnep a karácsony, és tökre felesleges azért utálni, mert esetleg vannak emberek, akiknek csak az számít, hogy minél nagyobb és értékesebb ajándék kerüljön a fa alá.

Igen, ezt a fát én díszítettem, gondoltam megmutatom, bár nem a szépérzékemről vagyok híres. Ahogy eddig is, idén is műfenyőt díszítettem fel, így több élő fa marad, bár tény, hogy az élő fa illatát semmi nem pótolja, az hiányzik. Na meg a '90-es évek voltak az igaziak számomra, amikor 5-en voltunk karácsonykor, akkor aztán zajlott itt az élet. Nálunk 24-én nem vacsora volt, hanem ebéd, mivel a szüleim több műszakban dolgoztak, és előfordult, hogy karácsonykor is, így legtöbbször az ebéd tudott csak közös lenni. De a jó hangulat mindig megvolt. Ezt a szentestét egyedül töltöm, mert anyámnak nagymamámmal kell lennie, ugyanis ő már annyira beteg, hogy nem lehet egyedül hagyni, így anyám és testvére (keresztanyám) 24 órás váltásban vigyáznak rá. Magányosnak viszont nem érzem magam, azért van mivel lefoglaljam magam. Meg azért amíg itthon volt, addig is főzött halászlét, úgyhogy azért volt egy kis karácsonyi étek. Hal majd holnap lesz, valami krumplis körettel, én sült krumplit gondoltam ki. Szerencsére nagyon szeretem a halat, nemcsak karácsonykor eszem, de ilyenkor különösen jól esik. Mondjuk a halászlétől kicsit féltem, mert erős volt, és hogy fűszeres, nem-e fog nekem ártani, de örömmel konstatáltam, hogy semmi bajom nem lett tőle. Sőt, nagyon finom volt, szeretem az erősebb ízeket, ha lenne itthon erős pista, még azt is tettem volna bele.

Mindjárt vége lesz az M1-en a 101 kiskutya, a film többedik végignézés után is tetszik, csak néhány szereplő, például az idős asszony már inkább idegesítő, ez a túlzott kedvesség már sok. Hát nagyjából ennyi. A karácsonynak meg kötelessége mindenkinek, hogy boldog legyen.

2013. december 23., hétfő

Egy sorozat vége

Véget ért a Királyi Ház Titkai sorozat, az M1-en, ma reggel egymás után adták le az utolsó két részt. Nagyon tetszett, szépen megcsinálták. Effektíve, hogy valaki így megtalálja a helyét, bár szerintem az túl szép, hogy a politikában így utolérje az embereket az igazság. Szép világ lenne. De ezt nyilván a sorozat miatt tették, ebből a szempontból viszont egyáltalán nem fedi a valóságot, mivel Szukdzsong király halála után is keményen folytatódtak a hatalmi harcok. Véleményem szerint eléggé elsiették a végét. Nagy meglepetésként ért, egyszer csak eltelik 20 év, és Joning herceget királlyá koronázzák. Ez méltatlan azért Kjongdzsong királyhoz, hogy egyszerűen csak “átugrották” az ő négy éves uralkodását, és csak koronahercegként láthattuk. Bár lehet, hogy azért tették, mivel királyként érdemben nem tudott cselekedni az országért, akármennyire is szeretett volna, mivel sokat betegeskedett, így a Noron frakciónak sikerült elérni azt, hogy az állami ügyeket már akkor is Joning herceg intézte. Ezt persze a Szoron frakció egyáltalán nem nézte jó szemmel, itt a bizonyíték arra, hogy a frakciók közötti politikai harcoknak korántsincs vége. És nem derül ki a sorozatból, amit reméltem, hogy Joning herceg Jongdzso királyként miért lesz olyan kemény szívű. Nagyon szépen fejezték be a sorozatot, de ha összevetjük a Korona Hercegének első részével, akkor láthatjuk, hogy a végső kép csak átmenetileg szép. Különben azért is furcsállom, hogy a koronaherceg uralkodását csak úgy átugorták, mert az ending videóban láthatjuk őt felnőttként. Legalábbis nagyon jól sikerült szereplőt találni a tinédzser Jun koronaherceghez, mert nagyon hasonlít rá az az ember, akit láthatunk, máshoz nem is tudom kötni. Egyedül ennyi a kifogásom, amúgy az egész sorozat nagyon jó volt, inspiráló hatással volt rám, hogy jobban megismerjem Korea történelmét. Ugyanakkor ahogy elgondolkodom azon, hogy ilyen jó, és nemeslelkű vezetői voltak egy országnak, vajon mit gondolnának, ha most látnák, hogy mi lett a kettészakadt országukból? És szerintem egyik sem jobb a másiknál. Észak-Korea ugye hermetikusan elzárta magát, Dél-Korea meg túl modern lett. Nekem kívülről az jön le, hogy nem sokat őriztek meg a hagyományaikból, ellentétben például Japánnal.

Bescanneltem a Super Mario 64 dobozt, hogy ennek európai kiadása is legyen meg nagy méretben:

Na azért a Nintendo Magyarországnak régen is voltak olyan apróságai, melyekkel lazán kiakasztottak. Például a fehér magyar címke ragasztási helyei. Mert nyilván Magyarországon senki nem tud németül, és senki nem kíváncsi, mi van oda írva. -_-' És ezeket nem lehet leszedni normálisan. A Mario Kart 64 dobozánál próbáltam megcsinálni, csúnyán ott maradt a nyoma...

És a füzetét is átvilágítottam. Az csak németül van meg, itt letölthető. Később ha jól tudom ennek is megjelent a hatnyelvű kiadása, mint a Mario Kart 64-nek. Azon angolul, németül, franciául, hollandul, spanyolul és olaszul olvashatjuk az instrukciókat. Arra még igényt tartanék.

2013. december 21., szombat

Újra Super Mario 64

És végre teljesben megvan. Találtam a Vaterán viszonylag jó áron komplett Super Mario 64-et, erre csaptam most le.

A játék és a leírás már régóta megvan, a doboz miatt vettem meg. De a másik kettőt majd el fogom adni. Már fel is tettem vaterára, akit érdekel, az itt megnézheti / megvásárolhatja. 2000 forintos licit, 3000 forintért azonnal el lehet vinni.

A doboznak meg nagyon örülök, amúgy is erősíteni szeretnék Nintendo 64-ben, mivel arra van a legkevesebb játékom. Csak egy pár játék, a teljesség igénye nélkül, amik érdekelnek:

  • 1080° Snowboarding
  • WaveRace 64
  • Pilotwings 64
  • Mario Tennis
  • Yoshi's Story
  • Donkey Kong 64
  • Worms Armageddon

Illetve dobozokat, leírásokat keresek az alábbi játékokhoz:

  • Goldeneye 007
  • Lego Racers
  • Pokémon Stadium
  • The Legend of Zelda: Majora's Mask

Ezek megvannak nekem, csak hiányosan. Egyébként a Super Mario 64, amit most kaptam, csodálatos állapotú a matricája, ami a kazettán van, úgyhogy ezt őrzöm meg. És ez alkalmat ad arra, hogy még egyszer végigjátsszam 100%-ra a játékot, amit meg is fogok tenni. Ez is olyan produktum, amit nem lehet elégszer végigjátszani, és így dobozával is megadom a tiszteletet, hogy teljesen végigjátszom. Most csak 1 csillagot szereztem meg a próba kedvéért, de kis zenehallgatás után folytatni fogom.

2013. december 20., péntek

Félsiker

Teljesen elfelejtettem a német nyelvvizsgát, hogy nekem volt valami ilyesmim 4 hete. A kórházi dolgok minden gondolatomat lefoglalták, anyám vetette fel pár napja, hogy mi a helyzet a nyelvvizsgával? Ma este tették ki az eredményt, a szóbeli öröm és boldogság, az írásbeli viszont bánat. Tényleg nem volt könnyű az írásbeli, ráadásul borzasztó állapotban voltam akkor. Inkább az volt a baj, hogy a levelet nem tudtam befejezni, így arra igen kevés pontot kaptam. Nem is volt meg a szükséges 40%, így még ha a másik két feladatrészben brillírozok is, akkor sem sikerült volna. Mondjuk azok nem is lettek rosszak. A szóbelinél meg nagyon jó pontszámokat értem el, a hallott szöveg értésénél is sok pontot kaptam.

Úgy különösebben nem keserít el az írásbeli sikertelensége, mert bár kötelező a sikertelen nyelvvizsgát ismételni, de ennek költségén majd csökkenteni fogok. Az ITK ORIGO nyelvvizsga sokkal olcsóbb, és állítólag barátságosabb is. Majd kipróbálom, és ha jó eredményt érek el, akkor oda kérek engedélyt, hogy azt csinálhassam meg.

Super Mario All-Stars artwork

Ahogy tegnap írtam, ha karácsony, akkor Super Mario All-Stars nálam. És azt gondolom, hogy méltó megemlékezés a játék 20. évfordulójára, ha olyat teszek közzé, amit én legalább is nem találtam meg az interneten. Sleeplesslydia a kérésemre megcsinálta a Super Mario All-Stars játékból készített artwork-öket, melyeket a játék dobozából vágott ki nekem (persze Photoshop segítségével, nem ollóval). Mivel nagyszerű munkát végzett, ezeket szeretném közzé tenni:

Maximálisan elégedett vagyok velük, nagyon jól sikerültek. Amúgy nagyon jó állapotban megmaradt a játék doboza, úgyhogy bescanneltem azt is, miután európai borítóval eléggé mostohán bánt a sors, nem nagyon lelhető fel róluk jó minőségű kép.

Ha lenne tudásom, és ha még dolgoznék rajtuk, makulátlan állapotúvá lehetne tenni a képeket.

2013. december 19., csütörtök

Egy kívánság

Ma Dévényi Tibor volt a vendég a ridikülben. Nagyon meglepődtem rajta, hogy pont ma, ugyanis most is emlékszem rá, hogy pontosan ma volt 20 éve az Elektor Kalandor utolsó adása, az a bizonyos adás, melyben Tibi bácsi bemutatta a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. Nem akarok a műsorról részletesen írni, hiszen 3 éve már megtettem.

Engem lelkesít, hogy a közmédia holnap beindítja a retro csatornáját, az M3-at, mindenféle régi műsort elővesznek. Köztük lesz a Három kívánság is, melynek volt Nintendós vonatkozása, ugyanis többször is játszottak benne Super Nintendón, nagyon remélem, hogy láthatom ezeket a részeket is. De egyébként is kíváncsi vagyok rá, mert bennem a pöttyös labda egyáltalán nem maradt meg, csak utólag találkoztam vele paródiák formájában. Én azt jegyeztem meg nagyon, hogy amikor lement egy korábban felvett műsor, akkor Tibi bácsi mindig dobálta a Chio Chips-eket, és mindig ezt mondta: "Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chips-et!" Elgondolkodtam rajta gyerekként, hogy honnan tudja, hogy ki tapsol a leghangosabban? Aztán elkönyveltem magamban, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor majd én is ki fogom hallani. Persze most már tudom, hogy csak úgy dobálta, amerre látta. De iszonyú reklámokat csinált bizonyos termékeknek. A kívánságokat kérő gyerekek mindig Fruit Tella csomagot kaptak. Ez ma már ha jól tudom, nem létezik, eper ízű olvadós cukorka volt. Most olvastam így gyorsan a műsorról, 1985-2000 között volt, lehet, hogy az első években volt a piros pöttyös labda.

Mindenképpen nézni fogom a műsort, nagyon érdekel, hogy milyen volt. De van még egy pár műsor, ami érdekelni fog M3-on. Például a Játék Határok Nélkül már a kezdetektől lesz, ezt is nagyon szerettem gyerekkoromban, meg sok '80-as évek beli vetélkedőt reklámoztak, ezek is érdekelnek, hogy milyeneket találtak ki annak idején, és milyen volt ezeknek a megvalósításuk.

De ha én is kívánhatnék Dévényi Tibi bácsitól, akkor az az, hogy adják le újra az Elektor Kalandor részeket. Nekem azokat látnom kell, látni akarom a gyökereit, honnan is ered a videojátékos rajongásom. Újra meg akarom élni azokat a pillanatokat, amikor csodálva néztem, ahogy Mariót irányítják, és az volt minden álmom, hogy játsszak vele. Mondjuk a jogi dolgokon gondolkodom, hogy mennyire lehetséges, ugyanis ebben is tengernyi dolgokat reklámoztak. Elég csak arra gondolni, hogy a Mario játékban játszva 10.000 pontonként kapott a telefonáló valami ajándékot, és persze mondani kellett, hogy kiknek támogatásával. És persze a végén is mondani kellett, hogy az Új Magyarország című napilapban (ez sem létezik már) lehetett jelentkezni. Na majd meglátjuk. De az biztos, hogy az egyik legnagyobb álmom válna valóra, ha újra láthatnám.

2013. december 17., kedd

Történelmi összefüggések két koreai sorozat között

Az M1 egy ideje adja minden nap 9 órakor a Királyi Ház titkai sorozatot, amit amikor csak tudok, megnézek, ugyanis amikor először vetítették, akkor nem sokat láttam belőle. Viszont a Korona Hercegéből tavaly már jóval többet, és annyira megszerettem, hogy kifejezetten inspirált arra, hogy egy kicsit olvassak Korea történelméről. Elsősorban az az időszak érdekelt, amelyben ez a két sorozat is játszódik. Nincs is nagy eltérés, hiszen a Királyi Ház titkai 1681-1724 között játszódik, míg a Korona Hercege 1762-1800 között. A két sorozat között Jongdzso Király (Koreai írásnál nem ismerem az angolos átírást, ezért a magyart használom) jelenti a hidat, ugyanis 1724-ben koronázták meg (ezzel végződik a Királyi Ház titkai), és a Korona Hercegében úgyszólván már meglett király, aki sok mindent megélt már. A később játszódó sorozat egy merénylettel kezdődik, amit a király ellen akarnak elkövetni. A gyanú pedig a fiára, Szado koronahercegre hárul, akit az apja bezáratott egy rizsládába, így 7-8 nap után étlen szomjan meghalt 27 évesen. Ártatlanságára később fény derül, emiatt a királynak nagy lelkiismeret-furdalása lesz, hogy ártatlanul ölette meg a fiát, ez csak felerősítette a demenciáját (fizikai és szellemi elgyengülés), melyben 81 évesen, 1776-ban meghal. Ez a 81 év azért magasan átlag feletti életkornak számít egy olyan korban, amikor az orvostudomány korántsem volt annyira fejlett, és nagy volt a csecsemőhalandóság is.

Igazából a mai napig keresem rá a választ, hogy miért volt Jongdzso király, bár igazságos, de rendkívül szigorú és keménykezű király, hiszen a Királyi Ház titkaiban, ahol gyerekként láthattuk, olyan vígkedélyű, ártatlan volt, aki tényleg senkinek sem tudna ártani, mégis nagyon megkeményedett a szíve. Két eshetőséget tartok lehetségesnek:

  1. Van ugye egy féltestvére, Jun koronaherceg, aki 1720-1724 között uralkodott, Kjongdzsong király néven. A sorozat szerint nagyon jó testvérek voltak, szerették egymást, ám a négy évig uralkodó király anyját Szukdzsong király 1701-ben méreg általi halálra ítélte, miután elképzelhetetlen messzeségig ment saját hatalmának megszilárdítása érdekében a sorozat tanúsága szerint. Erre azért vetemedett, mert a fia egész életében gyenge egészségi állapotban élt, a sorozat szerint magtalan volt (tehát képtelen utódot nemzeni), ami lehetséges, ugyanis olvasom róla, hogy nem született gyermeke, pedig két házastársa is volt. És az anyja mindent megpróbált annak érdekében, hogy eltitkolja a fia betegségét, hogy ne inogjon meg a koronaherceg rangja. Többször merényletet szervezett Suk-bin Choe (ő Dong-Yi) és fia ellen, aki szintén várományos volt a koronára, hiszen a király utódja ő is. Ő az a bizonyos mindig vidám Joning herceg, akik ezekben az időkben szerették egymást. Igazából most látom először a sorozat utolsó részeit, ahogy megy a TV-ben, szegény Jun koronaherceget, 13 évesen érte édesanyja kivégzése, ami nagyon megtörte őt (lelkileg is rendkívül érzékeny volt), és ekkor mondogatta a féltestvérének, hogy ellenségek, és ha arra jár, még csak ne mosolyogjon rá. Egy 7 éves gyereket érthetően megviselnek ezek a szavak. Aztán hogy pontosan hogy alakul kettejük sorsa, az nekem is majd csak a következő napokban válik világossá, ahogy az is, hogy vajon ez keményíti-e meg Joning herceget.
  2. Jongdzso király korában hatalmas ellentétek voltak politikai frakciók között, mindent megtettek annak érdekében, hogy hatalmukat megerősítsék. Engem személy szerint ez a sorozat tanított meg arra, hogy nincs értelme visszahozni a halálbüntetést, hiszen hiába veszik a bűnösök fejét, akik igazán elszántak, azoknak semmi sem drága. Elképzelhetőnek tartom, hogy a király uralkodása alatti történések keményítették meg a szívét, olyannyira, hogy a fiának sem kegyelmezett, ha arról volt szó. Ő maga úgy fejezte ki magát, hogy ő elsősorban uralkodó, akinek az ország érdekeit kell szem előtt tartania, és csak másodsorban édesapa.

Hát igen, más világ, és más kultúrák voltak arrafelé, amiket nekünk lehet, hogy nehéz megérteni. Az biztos, hogy ahogy a sorozat bemutatja az akkori Koreát, én nem élnék azokban az időkben. Összeesküvések a király vagy / és a koronaherceg ellen, és a köznép iszonyú szegénységben élt, így nem csoda, hogy igencsak elterjedt volt a bűnözés azokban az időkben. Ennek ellenére Korea népe felemelkedőben volt, hiszen Szukdzsong királyt, aki a Királyi Ház titkaiban volt király, zseniális uralkodónak tartották, bár róla elsősorban azt olvastam, hogy a politikában volt nagyon jártas, és a frakcióit sokat cserélte, hogy megszilárdítsa a hatalmát. Az meg már valószínűleg a sorozat "találmánya", hogy rendkívül érzékeny szálak fűzték Dong-Yi-hoz (aki Suk-bin Choe lett a palotában). Róla azt lehet olvasni, hogy a valóságban is olyan nemes lelkű volt, ahol tudott, segített az embereken, és ahogy fentebb írtam, őt is keményen támadták, amíg a palotában élt, ennek ellenére (ismét a sorozat tanúsága szerint) megmaradt az, aki volt. Szukdzsong király halála után jött Kjongdzsong király, aki csak 4 évig volt uralkodó. Ő elmondások szerint nagyon jó király akart volna lenni, aki hűen szolgálja a népét, de sokat betegeskedett, és érdemben nem tudott cselekedni az országáért, végül 1724-ben, 36 évesen halt meg. Egyes állítások szerint maga Joning herceg is közrejátszott korai halálában, de ez nincs megerősítve. Meg ha a sorozatra hagyatkozok, akármennyire is keménykezű király volt, de igazságos. Most gépen nézem a Korona Hercegét is, és 4 rész után nekem egyáltalán nem olyan királynak tűnik, aki mindenáron görcsösen magánál tartja a hatalmat. Mindenesetre ő volt a leghosszabb ideig uralkodó király a Csoszon dinasztiában, 52 évig uralkodott, és ezen hosszú idő alatt sokat tett Korea felvirágoztatásáért, és erős, stabil országot hagyott unokájára. Csongdzso király (aki Lee San-ként született), őt is zseniális királynak tartják, majdhogynem Korea legjobb királyának, aki rendkívül éles eszű volt, és sokat tett a népéért. A sorozatban neki is jutott érzelmi szál Szongjon felé, akiből királysága idején királyi ágyas lesz. Ő az a lány, aki 1786-ban mindössze 33 évesen meghal, a sorozat szerint azért, mert súlyos beteg lett terhessége alatt, és az orvosok mondták neki, vagy őt, vagy a születendő gyermeket tudják csak megmenteni. Sajnos az lett a történet vége, hogy Szongjon is meghal, a gyermek sem tudott világra jönni. Ezek után Csongdzso király még 14 évig uralkodik, de a sorozat szerint megtört lelkileg, és soha nem volt már olyan, mint régen. Pedig uralkodói kvalitásaira igencsak szükség van, mert az 1790-es években váratlanul romlani kezd a Koreai gazdaság, ezt Kínából hozatott pénzérmékkel próbálta orvosolni. Ám ez nem vált be, mivel azok könnyen hamisíthatóak voltak, így az országot elárasztották a hamis pénzérmék. Mindent megtett annak érdekében, hogy megoldja a problémát, ám nem sikerült, mert 1800-ban meghalt. Még emlékszem az utolsó részekre, ő is olyan volt, hogy megszédült, meg egyre rosszabbul látott, de mondta, hogy nincs semmi baja. Valószínűleg annyira azon volt, hogy megoldja az ország ügyét a lehető leghamarabb, hogy nem foglalkozott az egészségi állapotával. Pedig hosszabb távon jobban jártak volna, ugyanis az őt követő Szundzso király (1800-1834) igen gyenge uralkodó volt, már csak azért is, mert 10 évesen kellett követnie az apját a trónon. De róla nem olvastam részletesen, így nem tudok véleményt mondani a királyi mivoltáról. Rá már nem tér ki a sorozat, mivel a 77. rész Csongdzso király halálával ér véget, valamint Park Dae-Suu megígéri neki a sírjánál, hogy olyan nagy lesz Korea, amilyennek megálmodta.

Nagyon jó történelmi dráma volt mind a kettő, megérte értük bővíteni a történelmi ismereteimet.

2013. december 15., vasárnap

Animekarácsony 2013

A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni... De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül "jókedvű" volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: "A vonat nem vár" Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a "nem nyertél" feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

2013. december 10., kedd

Fagyasztva

Ma néztem meg a moziban a legújabb Disney klasszikust, a Jégvarázst. Megmondom őszintén, nekem nem jött annyira be. Úgy az egész valahogy nem jött át, pedig az animáció nagyon szép volt, és a szereplők is szinte éltek, a karakterek játéka is rendkívül élethű volt.

Ha minőségben nem is, de a történeten mindenképp látszik, hogy az Aranyhaj alkotóinak keze munkáját ékesíti ezen remekmű, hiszen ugyanúgy egy lánynak elzárva kell élnie a világban, bár tény, hogy ő legalább nem úgy lépett ki a nagyvilágba, mint akit alig szocializáltak. De miről van szó? Adott két testvérpár: Anna és Elsa, akik nagyon szeretik egymást, sokat játszanak együtt. Ám Elsa különleges képességgel bír: Bármit le tud fagyasztani. Egy ilyen játék során bekövetkezett baleset miatt majdnem megölte a húgát, de szerencsére meggyógyul. A szülei ezen túl elzárva tartják őket egymástól, Elsa önkéntesen szobafogságra ítéli magát. Ahogy nő fel, úgy erősödik benne a varázserő, szinte magától indul be a fagyasztás. Szüleik balesetben meghalnak, így Elsa a trónörökös. Szerintem ez az első olyan Disney klasszikus, ahol hercegnőből királynő lesz. Megkapja a fejdíszt, közben nagyon fél, nehogy kitudódjon a varázsereje. De sajnos kitudódik, így elhagyja az országát és az északi hegységben "épít" magának jégpalotát, és ott él.

Első körben legyen elég ennyi. Amúgy sok minden összeáll ebben az animációban, jó a történet, majdnem mindegyik karakter jó, és kiszámíthatatlan volt (számomra legalábbis), hogy ki a főgonosz, és mi a célja valójában. Nagyon jól megcsinálták, én rá nem jöttem volna. A hóembert, Olafot még gyerekkorukban építették a lányok, most életre kelt. Ő lenne a vicces figura. Hát nem az, egyetlen poénnak szánt beszólásán nem nevettem, sőt inkább idegesítő és sablonos volt. De a szinkronszínésze se volt jó, az is baj, hogy ő sem adta elő jól a poénokat. Igazából nem érintett meg a testvérpár szeretete. Most vagy azért, mert már annyi ilyennel találkoztam, vagy mert maga a megjelenítés nem volt teljesen hiteles. Mindenesetre a vége szép volt.

Egy olyan 7-7,5 pontra értékelném személy szerint. Nem volt annyira jó, mint az Aranyhaj, de távolról sem volt annyira rossz, mint a Merida. Jó volt nézni, és mintha megint a Bergendy együttes énekelt volna. Az "opening" dal ilyen férfi kórus, a Disney-ket ugye szinte mind a Bergendy énekelte, és most is kísértetiesen hasonlított az énekhang. Meg akartam várni a végén az angol stáblista után a magyart, de a csaj várta a 3D-s szemüvegeket, és amikor már csak én maradtam, nem akartam, hogy miattam várjon, ezért lementem, és odaadva neki elmentem. De amúgy hiányoznak a régebbi Disney zenék, amik azonnal bemászott a fülembe, de ennek lehetőségét már eltemettem. És most sem ásták ki a sírból. De ez van. Összességében voltak hibák, de mindenképp megéri megnézni. Jövőre meg állítólag valami Marvel szuperhősös feldolgozás lesz. Kíváncsian várom.

Kórházi állapotok

Akartam írni, hogy milyen a békéscsabai kórház, de csak most jutott az eszembe, mert nagyon megszépítették belül. Meg is lepődtem, ugyanis a régi épület 3. emeletén voltam. Korábban feküdtem már a régi épületben (5. emeleten volt régen a Fül-orr-gégészet), és akkoriban bár nem volt annyira vészes, de azért látszott, hogy régen újították fel. Valamennyire megvan az emlékeimben. De most nagyon szépen felújították a régi épületet belül. Önmagában már az meglepett, hogy minden kórteremben külön WC és tusoló van. Pedig még sok helyen úgy van, hogy az egész osztálynak volt egy-egy mellékhelyisége. A falakat szép zöldre festették át, szép is lett az egész.

Két fő épületből áll itt a kórház. A régi épület már isten tudja mióta áll, de ezt a '90-es évek közepén kibővítették, legalább a négyszeresére, ekkor épült meg az új épület, ami már akkor is küllemben egy igen modern kórházra emlékeztetett, és mostani szemmel is szép. Úgy tudom, hogy eleinte még csak szakrendelések voltak itt, aztán szépen lassan strukturálták át, és jó pár osztály az új épületbe került, és a többségében 6 ágyas kórtermek 4 ágyasak lettek.

Viszont vannak az udvaron is osztályok, például ahol anyám feküdt a nyáron a rehabilitáción, meg merem kockáztatni, hogy ahhoz legalább 30 éve nem nyúltak hozzá. Egyébként énnekem komoly bajom nincs a kórházi koszttal. Nem mondom, néha jól esne egy kis változatosság, vagy hogy valami zöldséget (pl. paprikát) adjanak a reggelihez és vacsorához, mely rendszerint ugye valamilyen péksütemény (pl. fonott kalács) meg margarin, lekvár, méz, vagy jó esetben májkrém. A durva inkább az, amikor vacsorára a reggeliből visszamaradt péksüteményt adják... Éppen még meg lehet enni, egyébként sem szeretek kaját kidobni, de ha azt másnap reggelig őrizném, akkor kitörhetném vele az ablakot. Ebédeket meg rend szerint megettem. A levesek ízlettek, a második meg mikor mi. Például a tegnapi krumplipüré és sült csirkecomb kifejezetten jól esett. Kaptam még ebédet, mert bár elvileg nem járna, de csak 3/4 1 fele kaptam meg a zárójelentést, és akkor elláttak még.

A nővérek egyébként rendkívül kedvesek empatikusak és segítőkészek voltak. Senkivel nem volt semmi baj, még azt is rendkívül toleránsan kezelték, hogy bestresszeltem a vérvételtől. Nyilván nem csinálok semmit, de úgy tudok feszülni attól a tudattól, hogy injekciós tű van bennem, és érzem, hogy sehogy nem tudok ellazulni. Így kifejezetten "örültem" a szombati ötszörös vérvételnek. Ekkor vasterhelés volt. A szokottnál jóval több vasat kaptam tabletta formájában, azt nézték, hogy szívódik fel. Ekkor óránként vettek tőlem vért, és aznap délután vizitkor a főorvosnő széles mosollyal közölte, hogy jól felszívódik a vas, ezért otthon is szedhetem tabletta formájában (máskülönben vénásan kellett volna, hogy kapjam). Szerintem még ő sem számított ilyen jó eredményre, és én is nagyon megörültem neki, mert ezzel biztosabbnak érzem a gyógyulást. Véleményem szerint pont az utalna nagyobb bajra, ha egy fontos vitamint, ásványi anyagot vagy nyomelemet a szervezet nem fogadna be.

2013. december 9., hétfő

Újra itthon

Ma hazatértem a kórházból. Kiderítették, hogy mi a baj, vastagbél-gyulladás. Elvileg ez gyógyítható, csak a szövetmintát (vagy szövettani vizsga eredményét? Így hirtelen nem jut eszembe) kell megvárni, abból derül ki, hogy mennyire súlyos. Ez majd január elején lesz meg. Különben azalatt az 5 nap alatt teljesen internet nélkül voltam, és nagyon jól megvoltam nélküle.

Ilyen "colitis" diétát kell tartani a betegség alatt. Nekem az egyáltalán nem lesz nehéz, mert lényegében zsír- és fűszerszegényen kell táplálkozni. A fűszerekkel eddig is szerényen bántam, a zsírral és az olajjal hasonlóképp. Nem vagyok nagy húsevő, de csakis a tiszta hús részt eszem meg a rántott húsból vagy a pörköltből. Amin meglepődtem, hogy a tejtermékeket el kell hagyjam, nekem ezt nem mondták a kórházban. Interneten olvastam utána, hogy mi is ez pontosan. Ami sokat segít, azok a gyümölcsök, zöldségek, főleg a pektin tartalmúak, mert az érintetlenül végigmegy a vékonybélen, ezért a vastagbélben fejti ki áldásos hatását. Azokat az energiákat, amiket meg nem kapok meg zsír, olaj által, azt szénhidráttal kell pótolni (pl. Krumpli, rizs). Ezt a kettőt szeretem, csak attól tartok, hogy megugrasztja a vércukorszintet. Azt tudom, hogy a szénhidrát nemcsak cukor, hanem keményítő, hanem liszt is, csak azért félek, nehogy átmenjek cukorbetegségbe. Majd vigyázni fogok magamra.

A vizsgálatok nem voltak vészesek, de a gyomortükrözésről nagyon boldogan lemondtam volna. Az nekem önmagában kimeríti az emberi kínzás fogalmát, mivel egy kb. 1 cm vastag csövet nyomnak le a torkodon, és a levegőnek nagyon szűkös hely marad. Ennek ellenére szépen lassan kell levegőt venni, kemény volt. De nagyon remélem, hogy nem kell ezen többet átmennem, életemben elég volt egyszer is. Amúgy összesen 1 liter vért kaptam, és újra teljes erőben vagyok. El se hiszem, hogy megint probléma nélkül fel tudok lépcsőzni, és nem vagyok gyenge. Persze a végleges gyógyulás messze van, de állok elébe.

2013. december 5., csütörtök

10 éves lesz a Mario Party 5

Csütörtöktől teszem láthatóvá ezt a postot, de ezeket még kedden este írtam. Másnap (4-én) be kell feküdjek a belgyógyászatra, hogy kiderítsék, hogy mi a bajom, de úgy állítottam be, hogy 5-étől lehessen olvasni ezt a postot. Ugyanis 2003. december 5-én jelent meg Európában a Mario Party 5, ennek alkalmából szeretnék róla is megemlékezni.

Ugyanis mostani fejemmel azt gondolom, hogy megérdemel egy emlékírást, bár tény, hogy sokáig nem szerettem, főleg miután megismertem a Mario Party 6-ot. Az 5. részt Angliában vettem meg 2005. júniusának végén, valami 15 fontért. Ekkor volt durván 2 hónapos a GameCube-om, az a kiábrándultság, ami a konzol iránt volt, az majd csak nyár végén jött el. Ugyanis szinte az egész nyarat végigjátszottuk akkor az unokatestvéremmel a GC-s Mario Kart-tal és Mario Party 5-tel, valamint ő a Super Mario Sunshine-t is végigjátszotta, nekem abból elég volt 35 Shine Sprite-ig. Igazából többen élmény volt a Mario Party 5, de amikor egyre inkább egyedül játszottam csak, rájöttem, hogy unom a játékot, csak azt nézem, hogy hány kör maradt. Úgyhogy évekig nem vettem elő a játékot.

Viszont a zenéjét ha csak a gondolatban is, de soha nem engedtem el. Főleg olyan 1-2 éve, ahogy raktam össze a fejemben a dolgokat, rájöttem arra, hogy más a Mario Party 5 zenéje, mint a többié. Nem is biztos, hogy komolyabb, de tény, hogy olyan érzetet ad, mintha nagyzenekarral vették fel, pedig ugyanúgy szintetizátoros munka. De ahogy néha hallgatom csak magát a zenét, tényleg olyan a hangzás, mintha csak egy kicsit kéne áthangszerelni, és akár nagyzenekarral is fel lehetne venni. Sokszor még a pár másodperces zenék is a különlegessége miatt is bennem marad.

Igazából az évek során egyedül a zene miatt játszottam újra a Mario Party 5-tel. És nemrég jöttem arra rá, hogy mégiscsak van érték a játékban. Ez főként a videojátékos társadalom változása miatt merült fel bennem. Sokat változott 10 év alatt, és pont emiatt elkezdtem becsülni a GameCube-ot. Pedig annak idején tényleg nem szerettem. A Mario Kart: Double Dash!!-t, a legrosszabb Mario Kart-nak tartottam, aztán a Mario Party 5-öt sem szerettem, mert annyira egyszerű volt a karakterek érzelmi megjelenítése, ami nagyon zavart, így nem tudtam komolyan venni az egész játékot. Akkoriban amennyit idegeskedtem a Super Mario Sunshine-on... Ezek mind olyan tényezők voltak, melyek rásegítettek abban, hogy legalább félévig semmivel nem játszottam. Most már másképp látom a GameCube-ot, és most már jó érzéssel nézek rá. Viszont a Mario Party 5 zene valami istenség, majd a betöltött 10. év alkalmából csinál(tat)ok belőle CD-borítót, teljesen fan made lesz, de az igényesség alapvető szempont. Most a 3DS-sel teljesen rendben vannak a dolgok, de a Wii U... Nem szeretek okoskodni, meg nem én vagyok a nagy megmondó, itt csak arról csak szó, hogy a múlt értékké válik. Ezt egy ideje észrevettem magamban, ezért igyekszem megbecsülni a jelent is. Sikerül, de még fel kell kutatnom az okát, hogy miért nem vagyok kíváncsi a Wii U-ra...

December 5-e lehetne az évfordulók napja, hiszen a felső képen látható, több minden jelent meg ezen a napon, és még nincs is meg minden, amit meg akarok szerezni, például Yonekura Chihiro: Mirai no Futari ni kislemeze. Viszont a JAM Project: Wings of the legend kislemez nagyon meglep. Ahhoz képest, hogy annak idején mennyire lázba hozott, mennyire imádtam a dalt, nagyon boldog voltam, amikor megkaptam, és mostanra teljesen hidegen hagy. Pedig azt gondoltam magamról, hogy ennyi idősen már vagyok annyira tudatos, hogy tényleg csak azokat szerzem meg, amiket szeretek. Nem arról van szó, hogy megbántam volna, hogy megvettem, mert az akkori emlékek megszépítik, és jó érzés ránézni, de hónapok óta nem hallgattam, és ha lenne lehetőségem CD-t venni, és szétnéznék az interneten, nem az elsők között lenne, amit megvennék. Az Okui Masami: naked mind kislemez meg most is csoda. A régi Okui Masami dalokban azt szeretem, hogy könnyed pop dalok voltak, de a legigényesebbek. Sokszor nincs élő hangszer, de a dallamosság, hogy első hallgatás után vissza tudom énekelni, mert megmarad a fejemben... ez a legjobb értelemben vett rágógumi pop zene. Azért álltam át a japán zenére, mert azt érzem, hogy tőlük hallok olyan pop zenét, amit én jónak tartok.

2013. november 26., kedd

Orsi promóciós anyag

Szétnéztem az interneten, és döbbenettel vettem tudomásul, hogy jóformán semmi nem maradt fenn erről a kis CD-ről. Orsi második albuma után (1998) megjelent egy kislemez, amit ajándékba kaphattunk, ja jól emlékszem Maxell videokazetta mellé. Nem emlékszem erre tisztán, csak a Maxell logo segített visszahozni az emlékeket, és mivel annak idején sok üres videokazettát vásároltam, szerintem egy ilyen kettes vagy hármas csomag mellé volt a lemez csomagolva. Csak úgy magába a lemez, azért valami kis borítót csinálhattak volna hozzá... Apám itthon gyártott hozzá papírból borítót, ezért maradt meg ilyen jó állapotban, lehet még most is hallgatni. Igazából csak egy dal van, ami a lemezen is olvasható, a Megamix '98, 10:41 hosszú, és három dalt foglal magába:

  1. Adj gázt!
  2. A legjobb dolog
  3. Ha lemegy a Nap

Önmagában, mint megamix nem nagy szám, a három dal szinte teljes terjedelmében végighallgatható, csak kis átvezető van a dalok között, de amúgy a maguk eredeti verziójában hallhatók. Mindenesetre berippeltem, ha valakit érdekel:

320 kbps mp3
flac (lossless)

Még veszteségmentesen is, hadd szóljon. Különben önmagában egyáltalán nem rossz ötlet, csak ahogy rátaláltam erre a CD-re, akkor vált világossá számomra, hogy tényleg nem volt sikeres Orsi második albuma. Írtam már korábban, most csak emlékeztetőnek: Az első lemez (Ha lemegy a Nap) sikeres volt, 7. helyet érte el a MAHASZ lemezeladási listáján, és 12. hétig volt listán, ehhez képest a második album nem került fel a heti Top 40-es listára. És valószínűleg ezen változtatni kívánva adták ki ezt, mint promóciós anyag. Csak sajnos nem járt sikerrel. :( Különben én nem is emlékszem arra, hogy az Egy csepp méz ne lett volna sikeres, bennem az maradt meg, hogy nyomták az Adj gázt! később a Minden csepp méz videoklipeket, én megvettem kazettán 1000 forintért, és rogyásig hallgattam. Szerintem még most is szól, ha beteszem a még működő walkmanembe. CD-n csak később jutottam hozzá, talán 1 évre rá, azt tudom, hogy kazettán nem sokkal megjelenés után vettem meg (nagyon vártam, soha nem felejtem el). De pont azért, mert láttam TV-ben a videoklipet, a rádiók is játszották a dalait, ezért nem is gondoltam, hogy nincs szó sikerről, és utólag sem értem... Orsi lényegében csak a Ha lemegy a Nap című dal miatt lett országszerte ismert és közkedvelt? Úgy tűnik. Most is végighallgattam a második albumot, még most is jó hallgatni, kicsit visszahozni az akkori közeget.

A sikertelenség okáról is értekeztem már korábban, valószínűleg azért nem tudott tartós népszerűséget felmutatni, mert úgy istenigazából nincs az a csoport, korosztály, akihez szólnának a dalok, ami önmagában nagyon jó dolog, csak mivel fiatal énekesnő volt, és sokan (véleményem szerint) az akkori trendi zenék közé sorolták a dalait, ezért az igényesebb zenehallgatók körében nem talált értő fülekre, az akkori fiatalság meg nem tudott mit kezdeni a többi dalával. Én kb. 20.000-re tippelem a Ha lemegy a Nap című album összeladási példányszámát, és érdekel, hogy mi van most azokkal az CD-kkel, amiket megvettek, tehát mennyire hallgatták, vagy hogy "érintette" őket a többi dalok "mássága" a közkedvelt címadó dalhoz képest.

Nekem az a tippem Orsi kapcsán, hogy neki az volt a célja, hogy az akkori fiatalságot irányítsa az igényesebb zene felé, és ez vallott kudarcot. Őszintén sajnálom, tényleg többet érdemelt volna.

2013. november 25., hétfő

Skorpió koncert egy egészségügyi fejlemények

Ma voltam a laboreredményért, szerencsére szinte minden rendben van, egyedül a vas van alacsony szinten, de extrém módon: 1,6 amikor alsó hangon 14,3-nak kéne lenni. Valószínűleg be kell feküdni a belgyógyászatra, hogy kiderítsék, hogy mitől van ez, valamint vért is fogok kapni, mert vérszegénység is fennáll. Ma is alapvetően jobban érzem magam, ahogy tegnap, de megterhelt a biciklizés, de legalább most már tudom, hogy miért halok meg majdnem, amikor fellépcsőzök, mert az is borzasztó. Már holnap elkezdem intézni, hogy minél hamarabb orvosolva legyen a dolog.

De hogy mekkora megkönnyebbülést éreztem, hogy a vércukorszintem rendben van, azt szavakba nem tudom önteni. Ugyanis emiatt izgultam nagyon, hogy nehogy ez kiabáljon, hogy nagy baj van. Apám cukorbeteg volt, és rajta keresztül láttam, hogy mennyire egy alattomos dolog: Ugyanis akármennyire tartotta be az orvosok utasításait, akármennyire is diétázott, gyakorlatilag soha nem élhetett teljes életet. És a mai napig nem ismerik a gyógymódját, és mindig az lebegett a szemem előtt, hogy a papír nem kertel, ha valakinek magas a vércukorszintje, annak ugyanúgy kiírja az értéket érzés nélkül, akármekkora is. És onnastól kezdve teljes életmódot kell váltani, hogy valamennyire együtt tudjuk ezzel élni. Nagyon örülök, és nagyon felszabadultam, de vigyázni fogok, mivel ez örökölhető betegség, ezért valamennyire érintettnek érzem magam benne, és ha egy mód van rá, meg akarom előzni életem végéig a cukorbetegséget.

Nem is tudtam arról, hogy a Magyar Televízió leadta a Skorpió együttes augusztusi koncertjét. Szégyen, nem szégyen, de csak utólag tudtam megnézni (pedig nagyon szívesen növeltem volna a nézettséget), nagyon jó koncert lehetett. Mint ahogy az is volt. Az azért látszik, hogy nem olyanok már mint régen, de lehetett érezni az erőt, az energiát, Frenreisz Károlyék most is nagyon tudnak zenélni! Miközben néztem a koncertet, elgondolkodtam azon, hogy ha most kiadnának egy vadonatúj albumot, az milyen lenne. Szerintem nagyon jó dolgot adnának ki a kezükből, nekik is úgy kellett volna, mint az LGT-nek, hogy két új jelenkori album, azok is nagyon jók lettek. Élveztem a koncertet. Volt egy interjú is előtte, azt is volt lehetőségem megnézni, érdekes volt, hogy ők maguk is beismerték, hogy sokkal inkább a zenére, hangulatra mentek rá, semmint a szövegre. Hangulatban tényleg 10/10 a Skorpió dalok, annyira hallatják magukat a dalok, nagyon jók a dallamok, döntő többségüket első hallásra meg lehet jegyezni. Viszont szöveg terén tényleg nem erősek, és egyszer elgondolkodtam azon, hogy a Skorpió lényegében színvonalban az LGT szintjén van, csak azért nem maradtak meg annyira a jelenkornak, mert nincsenek nagyon dalszövegek, melyeket amolyan bölcsességként lehet idézni, mint például az LGT-nél, nekik van jó néhány. A másik ok, ami miatt szinte csak az "Így szólt hozzám a dédapám", és az "Azt beszéli már az egész város" az a két dal, amire emlékszik a jelenkor, az pedig az igen szegényes CD-kiadás. Nem akarok a Hungarotonra mutogatni, mert más tényezők is közbejátszhattak, de 1993-ban csak a közismert best of CD jelent meg (meg a Show megy tovább album), de csak két régi album jelent meg CD-n 2000-ben (konkrétan az első kettő), és sokáig azt gondoltam, hogy ennyi... De nagyon megörültem, hogy idén a 40. évforduló alkalmából kijött még két régi album CD-n, én már az Új! Skorpió albumot is teljesen megszerettem. És igazuk van a tagoknak: Érezni kell a hangulatot, mert abban tényleg a topon vannak.

2013. november 24., vasárnap

Kerek számok

Az utóbbi időkben nem voltam túlzottan aktív se interneten, sem a "valós" világban, 2-3 hete nem érzem magam valami jól. Fejfájás, gyengeség, fáradékonyság... csak attól voltam lelkes, hogy étvágyam rendesen volt / van, ezért reméltem, hogy nincs nagy baj. De mivel nem javul magától, csütörtökön megelégeltem ezt az állapotot, és elmentem a háziorvoshoz, aki vashiány gyanújával vérvételre küldött. Ezt meg is csináltam már másnap, derüljön ki, minél hamarabb, hogy mi van. Hétfőn lesz eredmény, de van benne valami, ugyanis pénteken vettem vas pezsgőtablettát, és szerencsére szeretem a spenótot, úgyhogy nem nehéz kúrálni magam, és ma határozottan jobban érzem magam. Több energiát érzek magamban, végre buzog bennem a tenni akarás. Ezelőtt csak ágyban feküdni volt kedvem, és nem egyszer több mint 9 órás alvás után is olyan fáradt voltam, hogy tényleg nem sok mindenhez volt kedvem. De ha holnap is hasonlóan jobban leszek, mint ma, akkor szerencsére nincs nagy baj. Csak furcsa érzés betegségben megélni az emberi lét gyengébb oldalát. Amíg éli az ember az életét a maga ritmusában, ereje teljében, addig meg sem fordul a fejében, hogy bármikor beteg lehet, de amikor megtapasztalja... És így mentem el tegnap nyelvvizsgázni. Eleve nem volt valami könnyű a feladatlap, szóbelin is egyszer-egyszer kevertem a szavakat... eredmény december 20-án.

Egy ideje készen vagyok már a Mariós oldalon a Mario Party játék részletes leírásával, de csak most jutottam el oda, hogy ide is közzé tegyem. Most a Mario Party 5 készül, a december 5-ei megjelenés 10. évfordulója alkalmából, hamarosan hasonló okok miatt hasonló (legalább a maihoz hasonló) lendülettel vetem magam bele a Super Mario All-Stars leírásába, az december 16-án lesz 20 éves.

És néhány kerek szám a Last.fm-ről, bár az egyik nem annyira friss már, csak a kettőről együtt akartam írni. Elsőként Suara érte el nálam az összességében 4000-es meghallgatást:

Még október végén elkezdtem ismét hallgatni a Karin albumát, a hamarosan elérkező téli szezon örömére, és nagyon kellemes érzés fogott el. Egyrészt, mert rég nem hallott dalokat hallottam, másrészt meg az volt az érzésem, hogy valahol itt kezdődik az örökzöld fogalma, szerintem ezt az albumot 20 év múlva is akkora hévvel fogom hallgatni, mint most. De ezt inkább nem akarom elkiabálni.

A másik egy sokkal szebb szám:

Hayashibara Megumi neve önmagában örökzöld, és azért látszik, hogy bár sajnos ma már nagyon inaktív, mégis élmény hallgatni a több éve ismert dalait. Igazán kijárt neki ez a nagy szám, és hogy Okui Masami mellett ő legyen a második, akinek ötjegyű szám van a hallgatottsági listáján. Csak sajnálom, hogy nincs neki karácsonyi albuma, mint Okui Masami-nak.

Ahogy november elején egyre inkább karácsonyi hangulatba öltözik az utca, meg járok a Tescóba, ott is egyre inkább emlékeztetik a vásárlót, hogy itt a karácsony, be kéne vásárolni, nem gondolod? Én nem gondolom. Nekem a sok díszlet nem a vásárlási lázat, hanem a zenehallgatási lázat hozta el. Szinte egész vásárlás alatt az Okui Masami: angel's voice albumának dalait énekelgettem magamban, és itthon ténylegesen hallgatva az albumát, teljesen megérintette a szívemet. El is gondolkodtam azon, hogy milyen érdekes, hogy Japánban, ahol soha nem volt hagyománya a karácsonynak, oda is csak a fogyasztói társadalom miatt vitték be (de legalább szép jelentést adtak neki azzal, hogy szerelmesek ünnepe), és onnan jön egy énekesnő, aki nagyon hitelesen és csodálatosan énekel a karácsonyról, annak szépségéről és fájdalmáról. Már a dalcímekből is kisejlik, hogy ő is mint szerelmesek ünnepe énekel a decemberi ünnepről. Meg manapság a JAM Project-re kaptam rá ismét, őket is régen hallgattam már.

2013. november 15., péntek

A Nintendo és a Sony elnöke beszélget

A néhai Nintendo Gamer áprilisi poénként kitalált egy beszélgetést Satoru Iwata a Nintendo és Hirai Kaz, a Sony elnöke között. Nagyon poén lett: Fiktív interjú. Kár, hogy ma már nincs a Nintendo Gamer magazin, jó volt. Mint legjobb nem hivatalos Nintendós újság, kicsit más szemszögből nézte a játékokat, és sokszor menőbb ajándékokat csomagoltak, mint az Official Nintendo Magazine.

2013. november 12., kedd

Új Csernus Imre könyv

Múlt héten jelent meg Csernus Imre új könyve a kiút címmel. Egész október folyamán elő lehetett rendelni, mindegyik könyvesbolt 20% kedvezményt ígért. Mivel már négy könyvét többször olvastam el (Ki nevel a végén, a nő, a férfi, a fájdalom arcai), ezért rászolgált a bizalmamra, így előrendeltem, és ma volt lehetőségem elmenni érte. Már csak a témája miatt is érdekelt, ugyanis mindamellett, hogy részletesen ír arról, hogyan szabadulhatunk meg a saját poklunkból, bőségesen ír a mai Y-generációról, aminek azért örülök, mert úgy voltam vele, hogy segíthet megérteni a kortársak gondolkodását. Eddig 70 oldalt olvastam el, nagyon olvastatja magát a könyv.

Ahogy számítottam, már az első fejezetben kitárgyalja a Facebookot, és mintha csak a saját gondolataimat írta volna le, sokkal jobb megfogalmazásban. Nekem azzal van bajom, ahogy az emberek kezelik a Facebookot, és nem azzal, hogy egyáltalán létezik. Nagyszerűen leírja, hogy a közösségi média által milyen új teret nyert a manipuláció, és hogy miféle adatokat szolgáltatunk magunkról amikor kiírunk valamit. Ebből látszik, hogy az aktív Facebook-használók önbizalom-hiányban szenvednek (már amennyiben szenvedésnek élik meg. Ha annak élnék meg, akkor változtatnának rajta), mert nem gondolnak abba bele, hogy azzal, hogy már azzal is adatokat adnak meg magukról, ha "lájkgyűjtés" miatt kiírnak valamit, és azzal mennyi pénzt keresnek rajtuk bizonyos cégek, akik reklámoznak, ezzel is "öregbítve" a fogyasztói társadalmat. Arról is lehet olvasni, hogy a közösségi média mennyire változtatta meg a kapcsolatrendszert. Azáltal, hogy vannak tipikus "ismerős-gyűjtők", sok kapcsolat nem is valós, de egy idő után az emberek egy jó része elkezd szelektálni, és törli azokat, akikkel nincs komolyabb kapcsolata.

Több helyen is olvastam már róla, ez a könyv is említi, hogy mindenki először a Facebookra teszi ki a történéseit, posztolás, vagy fénykép formájában, és aki ezekről nem értesül, az nem is létezik... Információs korszak új hulláma. És hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, hogy a közösségi oldalon csoportok is vannak. És ha egy adott tag nem követi, akkor ő már nem is tagja a csoportnak. Konkrét példával tudnék élni (de inkább nem írnék nevet), ahol annyira idegesített, hogy csak a FB csoportban van aktív élet, hogy inkább kiléptem onnan, csak hogy ne frusztráljon a gondolat. Azóta jóval ritkábban beszélgetek onnan bárkivel is, mivel (gondolom én) nem látnak engem ott, ezért nem is nagyon tartanak a csoport tagjának. Érdekes megélni, hogy tényleg megváltoztatta az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem bánom, hogy már lassan 8 hónapja csak ritkán nézek fel oda.

Nagyon tetszett, hogy megemlítette a profilképek ügyét is. Sokan azáltal is visszajelzést várnak az ismerőseiktől, hogy akik kapcsolatban vannak, azok a párjukkal fényképezik le magukat, hogy jelezzék, milyen csodálatos kapcsolatban élnek, vagy szülők a gyerekeikről, hogy mások is elismerjék, hogy milyen jó szülő. Számomra ez a magamutogatás fellegvára, de mennyire igaz az, hogy ebben is megnyilvánul az önbizalomhiány, hiszen minden esetben az ismerőseitől várja a visszacsatolást, hogy milyen jó szülő, vagy milyen boldog a jelenlegi kapcsolatában. De ami a kedvencem a profilképek terén, és erről (még) nem olvastam: Amikor a fiatal nagymenőnek akar tűnni, hogy ezzel fogadja be őt a korosztálya. Bulizás, ivászat, cigizés, minden ami belefér. A profilképek legalja...

Több olyan dolgot is leír, amikről már olvashattunk korábban is, de azért nem zavaró, mert a témába vág. És attól nagyon jó a könyv, hogy úgy ír a fiatalokról, hogy beszélgetett velük, meghallgatta őket, hogy bizonyos témáról hogy gondolkodnak, sokat idéz tőlük. Abból, amit eddig olvastam, lényegében úgy lehet összefoglalni a mai fiatalság problematikáját, hogy ugyanazokra a valódi értékekre vágynak, csak gyerekként nem rendelkeznek azzal az érzelmi intelligenciaszinttel, hogy maguk eldöntsék, hogy az most, amire elsőre azt gondolnák, hogy az nekik jó, az most valóban jó, vagy valójában nem az az arany, hiába fénylik. És hála a rohanó világnak, nincsenek ott a szülők, hogy segítsenek eldönteni, hogy mi a valódi érték. Ahogy sétálok az utcán, nap mint nap látom a kisgyerekeket, és ugyanúgy labdával játszanak, mint ahogy én is pár évesen, vagy ugyanúgy a játszótéren érzik igazán jól magukat, csak jóval hamarabb kerül a kezükbe a mobiltelefon és (most már) a táblagép és internettel is jóval hamarabb találkoznak, hogy a közösségi médiáról már ne is lelkesedjünk. Mindenképpen el fogom olvasni a könyvet, szerintem még jóval több szemszögből fogja érinteni a mai fiatalságot. Ja, és a "Lájkkurva" kifejezés nagyon ott van. Hány ilyen van ebből is...

Amúgy néhány hete volt vendég Csernus Imre a Ridikül műsorban, és Jakupcsek Gabriella érdekes kérdést tett fel, nem idézem pontosan, de a lényeg ott lesz: "Csináltál-e olyat a korábbi szerelmi életedben, amire nem vagy büszke?" Erre nagyon jó válasz jött: "Persze, természetesen. De én ezt nem bánom, mert az akkori érzelmi intelligenciaszintemnek megfelelően azt csináltam, amiben hittem." Szöget ütött a fejemben ez a gondolat. A hit. És az, hogy emellé társul az érzelmi intelligenciaszint. Végiggondoltam az életem néhány szakaszát, és azért én is csináltam egy párszor olyan dolgot, amit úgymond nem szögelnék ki a falra, hogy mindenki lássa, de ahogy elgondolkodtam rajtuk, rájöttem, hogy így tudtam fejlődni érzelmileg, azáltal, hogy megéltem azt a fájdalmat, hogy rosszul cselekedtem. És így sokkal könnyebb elfogadni a múltat, mert értelmet kaptak azok a tettek.