Amióta Zeldázok, azóta egy kicsit átértékelődött bennem a játék fogalma, hogy mitől lesz egyáltalán nekem jó egy játék.
Elsődleges szempont nálam maga a karakter, akit irányítok, hogy az szerethető legyen, tudjak vele azonosulni. Talán ezért szerettem meg nagyon a Zeldákat, mert Link számomra egy borzalmasan szimpatikus karakter, nagyon megszerettem. És a Mario Spin-offokban (másodrangú Mario játék, mint pl. a Kart és a Party széria) is azért választom mindig Yoshit, mert nagyon szeretem.
Azért azt el kell ismerni, hogy a Nintendo nagyon kreatív karaktereket alkotott a közel 30 éves konzolos múltja alatt. És szinte mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő karaktert. Én például Linkben. De olyan magas szinten, hogy katarzis-élményem volt. Ennyire egy karaktert se szerettem meg. Viszont számomra van mélypont is. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de a Starfox karakterei a Nintendo-kreativitás legalja. Én nem tudom hogy lehet ilyet kitalálni, hogy egy róka mászkál az űrben egy galambbal, egy csacsival, egy békával, és egy szemüveges öreg nyúllal. Sokan elismerik a Starfox szériát, mint játékot, sőt még lehet hogy én is jól eltudnák játszani vele, de hogy a karaktereket nem tudnám megszeretni onnan, az is biztos. A Metroid Samus Aranja egy érdekes szituáció. Bár egyre sűrűbbek a főhősnők, de hogy egy másik bolygón egy nő mentse meg az ottani világot, az egy kissé paradoxon. Bár el kell ismerni, hogy Samus igencsak szexi, szóval még a Metroidokkal is jól el tudnék játszani. Illetve próbálkoztam is a Metroid Prime-mal, de olyan szinten felsültem, hogy 5 percnyi játék után úgy elakadtam, hogy feladtam, mert nem találtam kiutat. A Kirbyről meg azt hiszem, hogy nem kell beszélni, mert az önmagában egy csoda. A Kirby játékszéria nem is itt mondja fel a szolgálatot, hanem a pályák végtelen egyhangúsága. Annyira egyformák pl. a Kirby’s Adventure-ben a pályák, hogy teljesen összefolynak az emlékeimben, semelyik válighoz nem tudok kötni pályát. A Mario meg alap. Viszont a Sunshine azért mondott nálam, mert mindig amikor medúzára rálépve ezerrel kell vágtatni a piros érméért, és amikor nekiütköztem valaminek, akkor ugye automatice kampec. Már az is idegesítő, hogy elrontottam, de amikor Mario a vízbe esik, minek kell Mario fejét felém fordítani? Nem elég, hogy a Halál-zenéje rettenetesen frusztráló (nekem) de hogy lássam Mario fejét halottként? Ez olyan, mintha a játékkészítők azt akarnák megmutatni, hogy nézd meg, mit tettél vele! De miért a Sunshine-t hozom fel, amikor a többi Mario játékot imádom? 🤔 Mindegy.
Második nagyon fontos dolog a zene számomra. Eleve játékzene-őrült vagyok, rengeteg játékzene van a gépemen, de egy játéknál kulcsfontosságú, mert nagyon befolyásolja az adott hangulatát, nagyban emeli a játékélményt. Azt gondolom, hogy nem kell ecsetelnem azt, hogy mennyire kiábrándító az idegesítő zene.
Hát nagyjából ennyi.
