2024. július 9., kedd

Japán nyelvvizsga harmadjára

Egyre inkább foglalkoztat a gondolat, hogy ismét megpróbálnám a japán nyelvvizsgát. Ahogy hoztam át a blogpostokat, és eljutottam addig, amikor megpróbáltam, elgondolkodtatott, hogy mi lenne, ha most harmadjára? ... De visszatartott egy darabig az, hogy akkoriban nem sok hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön. Valahol most is átérzem, hogy mennyire bosszantott, és hogy ez ne ismétlődjön meg harmadjára, úgy döntöttem, hogy bár N5-ös nyelvvizsgát tervezek letenni, nemcsak N5-ös feladatsort fogok gyakorolni, hanem N4-eset is. Ennek több értelme is van:

  • Nincs nagy szintkülönbség az N5-ös és az N4-es feladatsor között.
  • Még a japán tanárnőm mondta, hogy változó az egyes nyelvvizsgák nehézsége. Van olyan, amikor olyan könnyű, hogy szinte játszva meg lehet csinálni, de van, amikor olyan nehéz, mintha az eggyel magasabb szintű vizsgát csinálnánk.
  • Tapasztalataim szerint a próbafeladatsorok mindig valamivel könnyebbek, mint a tényleges feladatsor. Bár ez nem feltétlen igaz. Talán úgy állja meg a helyét ez a mondat, hogy az egyes feladatsorok csak a tudásszint egy adott halmazát fedik le. Mindegyik feladatsor más és más halmazát fedi le a tudásszintnek, így a nyelvvizsga is érthető módon más halmazát fedi le a tudásszintnek. Tekintve, hogy az N4 magasabb szintű, ezért nagyobb halmazt fed le, így egy feladatsor nagyobb eséllyel több részét is érinti az N5-ös tudásszintnek.

És ha egy N4-es próbanyelvvizsgát makulátlanul meg tudok csinálni, akkor nyugodt szívvel megyek neki az N5-ösnek. Borzasztó módon becsapódtam a próba feladatsorokkal annak idején, mert annyira könnyűek voltak, olyan magas pontszámot értem el, hogy konkrétan az volt a vízióm, hogy az N5-ös nyelvvizsgára akár a maximális, 180 pont is összejöhet. Volt is olyan gondolatom, hogy nem is elégszek meg 170 pont alatti eredménnyel. Bár 80 pont elég a sikeres nyelvvizsgához, de 170 pont alatti eredménynél majd el fogok gondolkodni, hogy hol rontottam el. Ehhez képest 68 pont és 73 pont... Borzasztó módon ki voltam borulva és nagyon igazságtalannak éreztem az egészet.

Erre csak azt az egy gyógymódot tudom, hogy begyakorlom N4-es szinten a nyelvet, a feladatsorokat, és azzal együtt nekimenni az N5-ös nyelvvizsgának. Már meg is néztem, pont most vasárnap volt a nyári nyelvvizsga, a téli 2024. december 1-jén vasárnap lesz. Próbáltam MyJLPT profilt regisztrálni, de elakadtam... Nem értettem, hogy miért kér japán címet, amikor megadtam, hogy Magyarországon élek. Itt valami hiba van. Nem normális, hogy kéri az országot, ahol lakok, de japán lakcímet adjak meg... Mire leesett, hogy "Taking the test in Japan" linkre mentem rá... Mert éjfél után jut eszembe lelkesednem a nyelvvizsgáért, annyira bírom magamat. Mindenesetre a "Taking the Test Overseas" link arról tanúskodik, hogy korai még a lelkesedésem, mert augusztusban-szeptemberben fogadják egyáltalán a regisztrációt. Semmi baj, sőt ez még csak így jobb. Holnap elmegyek a Japán Alapítvány könyvtárába, és ha lehetséges, kikölcsönzök nyelvvizsga felkészítő könyveket. Azokból látom majd, hogy hányadán állom, mik mennek, miket kell újra elővegyek. Ha kitart a lelkesedésem, ráorientálom magam a japán nyelvre.

2024. július 3., szerda

Top 25 Paradox Live #1

AMPRULE: Nobody But Me

A dal, amelyik a második évadban csúnyán legszerepelt, magasan a legkevesebb pontszámot szerezte, melynek köszönhetően tökutolsó lett az AMPRULE... Nálam győztes.

Ebben jön ki az együttes fantasztikuma, Inoue Marina rapperi zsenialitása, egyszerűen elképesztő, amit csinál! Többször említettem már, hogy jellemzően optimisták azok a dalok, amikben a magas hangok dominálnak. Ez a dal viszont kiváló példa arra, hogy mély hangokkal remekül lehet titokzatosságot érzékeltetni. Ez a dal egyik nagy erénye. Bár megvan a maga oka arra Dongha Yeon-nak, hogy világuralomról álmodjon, a seiyuu-ja, a fent említett Inoue Marina mégis úgy tudja előadni, hogy egy kicsit azért komolyan vegyük, és hogy nem biztos, hogy annyira rosszul fogunk vele járni, mint ahogy a dalszöveg alapján tűnik. Átad valami szerethetőt.

Egyedül a zene gondolkodtat el. Az AMPRULE-lal az arisztokratikus rapet akarták "meghonosíttatni". El is gondolkodtam azon, hogy milyen szép is lenne szimfonikus hangszerekkel csodaszép ruhákban öltözve rappelni, de természetesen nem erről van szó. Nevezzük inkább "egyszerűsített arisztokratikus rap"-nek, ahol minden hangszert a szintetizátor testesít meg, azt is némileg egyszerűsítve. És mégis valahogy nagyon bejön nálam. A titokzatosság, ahogy Inoue Marina rappel, a háttérvokál (talán az se valódi... nem tudom, hogy vocoderrel lehet-e ilyen hangot kicsikarni), a taps a dal végén meg szinte pofátlanul ösztökéli a közönségie hogy tessék szépen MC lil EMPERA-t éltetni! És mi megtesszük! Ilyen egy győztes dal nálam.

2024. július 2., kedd

Top 25 Paradox Live #2

cozmez: Get it

Ismét visszatérünk a kezdetekhez. Hogy mennyire erősen indult a projekt, jelzi, hogy már az első párbaj kislemezre elég komolyat rappelt a cozmez. Konkrétan a Get it lett a projekt legdepressziósabb hangulatú dala. Már az első végighallgatásokkor is volt olyan, amikor elérzékenyültem. Volt olyan gondolatom, hogy nem érdemlik meg meg a sorsukat, teljesen mások lennének, ha szülőkkel nőttek volna fel.

Hangsúlyos a zene, ahogy a szöveg is. Ez az első olyan daluk, ahol arról rappelnek, hogy őket az utca nevelte, ahol azt tanulták, hogy csak az az övék, amit elvettek. A zene depressziós mivolta éreztette velem azt, hogy tudják ők is, hogy ez az életmód nekik sem jó. Erős és hatásos dal.

2024. július 1., hétfő

Top 25 Paradox Live #3

CANDY CLUB: Giragira CANDY NIGHT

Elérkeztünk hát a dobogósokhoz, melyek alsó fokán a legjobb Shuffle Team Show dal szerepel. A dalt az Akanyatsura három ügyeletes bulimestere adja elő Anne Faulkner társaságában. És ezen az éjszakán nagyot fogunk bulizni! Még bennem is azt az érzést keltette, hogy egy felejthetetlen éjszaka elé nézünk, pedig egyáltalán nem vagyok egy bulizós típus. De azért a Last.fm-en oda kommenteltem a dal alá, hogy "hol lehet csatlakozni a Candy Club"-hoz?

Remek dal, mert az Akanyatsura három legjobb rappere olyan hitelességgel adják át, hogy itt ma buli van, hogy mindenkit magával rántanak. Anne Faulkner meg a maga titokzatos hangjával a bridge-ben extrán megfűszerezi a dalt. Ha Anne Faulkner nem vallaná magát nembinárisnak, azt mondanám, hogy a srácokat Anne hevíti fel ennyire, neki köszönhetően érzik ennyire ezt az éjszakát.

Így kell bulira hívni az embereket.

Nyitott szívvel és értő füllel hallgatni

Kikerült a Facebookra néhány Budapest Pride-os bejegyzés (ami idén június 22-én, azaz múlt szombaton volt). Ahogy az lenni szokott, nincs Facebook kommentmező buzizás és egyéb mecsmérlések nélkül. Ezeken még túl is lehet lendülni, ami igazán megfogott és elgondolkodtatott, amikor egy meleg sárc igyekezett védeni a Pride létjogosultságát. Az ellentábor élt is a lehetőséggel, hogy az önként jelentkezett céltáblára lőjön. Az egyik amelyik elgondolkodtatott, hogy ellentmondást nem tűrően olyasmit írt, hogy "hagyjuk a meleget, és a PC-t, te buzi vagy!" A magam részéről nem találom sértőnek a buzi szót, nem is ez volt a legrosszabb ebben a kommentben. Hanem, hogy ő ezt megbélyegzésnek szánta, és azzal kvázi sarkon fordult, és lelépett. Mert aki buzi, az neki az emberiség legalja. A másik tisztelettel kérdezte, hogy miért kell mutogatni magukat. Azért nem tettem idézőjelbe a tisztelettel szót, mert megítélésem szerint, a gond máshol volt. A srác hiába próbálta magyarázni, a kérdező nyilvánvalóan nem értette meg. Jobban mondva: Nem volt nyitott arra, hogy megértse. Lehet, hogy a maga részéről tényleg tisztelettel kérdezte, hogy mi szükség van az évenkénti felvonulásra, de abból, hogy nem közelített a fiú felé, a kérdései és az utána lévő kommentjei inkább emlékeztettek arra, amikor a szülő leszidja a gyereket, hogy "Mi ez az egyes az ellenőrzőben?" Sajnos a szülő sok esetben nem azért kérdez ilyet, hogy megértse a gyerek esetleges problémáit, hanem hogy útjára indítson egy alapos fejmosást. Hasonlóképp nem közelített a kommentelő a fiúhoz. "Költői" volt a kérdése, csak azért tette fel, hogy így adja értésére, hogy neki ez egyáltalán nem tetszik, nem azért, mert meg akarja érteni a másik oldalt.

Pedig kevés nagyobb erény van annál, mint nyitni a másik felé, és törekedni arra, hogy megértsük őt is. Azt gondolom, hogy sokan azért nem élnek ezzel az erénnyel, mert ha igazat adnának a másiknak, azzal azt gondolnák, hogy legyőzte a másik. Ráadásul egy olyan, akivel szembeállítják magukat. És az nem lehet, hogy az "ellenséggel" szembe gyengék legyenek, legyőzze őket. Ez az attitűd legalább annyira megöli a diskurzust, mint az, ha valaki buzizza a másikat, és ennyivel elintézi a vele való beszélgetést.

Tehát én abban látom a baj forrását, hogy sokaknál a meggyőzés és a legyőzés ugyanazt jelenti. Ez a két szó főleg akkor mosódik össze a fejekben, ha a másik oldalon egy általuk gyűlöletes, de minimum kellemetlen személy / jelenség áll. Ezért sincs valódi diskurzus a témában. Ebben egyébként közrejátszik az is, hogy sokan a másikkal szemben határozzák meg saját magukat, mert a gyűlölt jelenség erős ellenidentitást képző dolog. És nem mindenkitől függetlenül határozza meg az egyéniségét. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ha valaki gyűlöl valamit a másikban, azt saját magában kell lerendezni. Nagyban fejleszti az önismeretet, ha valaki rájön arra, hogy miért gyűlöli az adott jelenséget. Persze ehhez az kell, hogy saját magához, hogy értőn forduljon. Lehet, hogy itt van a baj? De azért is tartom nagyon fontosnak, mert a másikkal szemben való helyezkedés meggátolja, hogy egy mindenkitől független egyénisége legyen. Az, ami tényleg önmaga, amitől ő önazonos.

Aki nyit a másik felé, az nemcsak a másikat ajándékozza meg értő figyelemmel, hanem saját magát is empátiával, megértéssel. És ha ez kölcsönös, máris egy kicsivel jobb lesz ez a világ.

2024. június 30., vasárnap

Top 25 Paradox Live #4

BAE: BaNG!!!

Egy csapat vagy egy projekt bemutatkozása erős, az mindenképp megalapozza az alaphangulatot. A BAE pedig nemcsak az egész Paradox Live-ot vezette fel ezzel a remek dallal 2019. decemberében, hanem az animét is megalapozta, ugyanis ez az első rész ending dala.

Az együttes is bemutatkozik ezzel a dallal, előrebocsájtják, hogy ők a legjobbak. És hihető is, mert nagyon ütősre sikeredett a rapjük. Egyedül a zene lehet problémás, mert ahogy kihallottam, a közel 4 perces dalban teljes zenei terjedelme kb. 30 másodpers. Az egész dal alatt csak azt a két taktust ismételgetik.

De a rap kiválóvá teszi a dalt, a 4. hely egyrészt jelzi, hogy kiválóra sikeredett a bemutatkozás, másrészt jelzi, hogy még ennél is jobb dalok születtek később. Ezekről hull le a lepel a jövő hét folyamán.

2024. június 29., szombat

Top 25 Paradox Live #5

48 & cozmez: Rats & Nobles

Volt arról korábban szó, hogy a Shuffle Team Show dalok egyik nagyszerűsége, hogy több rapper úgy fog össze, hogy egy adott kérdésről teljesen másképp gondolkodnak. Tehát arra fókuszálnak, ami összefogja őket, és nem arra, ami elválasztja. Erre szeretnék egy újabb remek példát mutatni, a magam részéről a legjobbat.

Ebben a dalban két különböző társadalmi rangból származó rapperek (A cozmez a "rats", 48 a BAE-ből a "nobles") beszélnek arról, hogy mindnyájukat próbára tett az élet, de a rap iránti szeretetük összetartja őket. Azért is érdekes ez a dal, mert talán ez az egyedüli olyan Paradox Live dal, ami emlékeztet a klasszikus hardcore rapre. És nagyon jók benne! Lehetett volna még egy pár ilyen, nagyon jól áll a seiyuu-knak az ilyen dal.

2024. június 28., péntek

Könyv az empátia fejlesztésére

Újabb korábban megvásárolt könyvet szereztem vissza, méghozzá Soma Mamagésa: Ébresztő! című könyvét. Somának saját rovata volt a Nők lapja café weboldalon, az ottani levelekből szemezgettek egy könyvre valót. Természetesen a válaszok is olvashatók. Kitaláltam, hogy ha majd sort kerítek rá, oly módon teszem interaktívvá a könyvet, hogy elolvasom a leveleket, és külön megírom, hogy én mit válaszolnék rá, ha én kapnám ezeket a leveleket. Utána olvasnám el Soma válaszát, mintegy összevetve az enyémmel. Ezzel jól lehet fejleszteni az empátiás készséget. Úgy maradt meg bennem ez a könyv, hogy Soma igyekezett a levél stílusából következtetni a levélíró személyiségére és annak megfelelő útmutatást nyújtani. Tehát ténylegesen figyelt a másikra.

Bár az "Ébresztő!" címmel nem vagyok kibékülve. Egyáltalán azzal, hogy az embereket azzal bélyegzik meg, hogy alvó állapotban vagy éberkómában van. Ha valakinek egy viselkedésminta normalitássá vált, abból nem fog tudni csak úgy felébredni. Az ebből való változás nagyon lassú és sok esetben fájdalmas folyamat. Ha nagyon az éberkóma állapotára asszociálunk, akkor én egy ilyen rovatnak a "Térj magadhoz!" címet adnám. Mondjuk sokkal közelebb így sem vagyunk a megoldáshoz, de legalább találóbb. Nehéz valid címet adni egy segítő rovatnak, nemcsak mert a segítő csak útmutatással segíthet igazán, de sok esetben ezek csak egy első lépések egy hosszú folyamathoz. De az biztos, hogy már az sokat segít magán, aki megteszi az első lépést. Nem pszichológiát végeztem bölcsészkaron, de nagyon szívesen lennék tényleges figyelő.

Házilag készített lasagne

Szinte minden alapanyag házilag készült, még a tésztát is tésztakészítő géppel csináltam. És az eredmény mindennél finomabb lett! Régóta meg akartam már tanulni házilag elkészített, hogy ne csak előre elkészített porból csináljam. Nincs bajom vele, néha jó azzal is lasagne-t enni, de Magyarországon valamiért nagyon kicsi a választék lasagne szószból.

Igazából az Angliában kapható fehér lasagne szószt akartam megcsinálni, mert ez az, ami olyan krémessé teszi a spagetti szószt. Nagy tételben fogadnék, hogy, amit kint piros lasagne szószként árulnak, az ugyanolyan spagetti szósz, csak más csomagolásban. Mondjuk, ahogy jobban szétnézem, azt látom, hogy nagyon nem is árulnak már "piros lasagne szósz"-t. Sőt, én most tudtam csak meg, ahogy utánanéztem, hogy a fehér lasagne szósz nem más, mint a besamel mártás. Hallottam már róla több helyen is, magyar recept is elérhető hozzá. Én egy angol receptet kerestem hozzá, és fordíttam le magyarra. De természetesen teljes egészében megmutatom, hogy én hogy csinálom.

Házilag készült lasagne

Elkészítési idő:

Előkészítés: 60 perc
Sütés / főzés: 20 perc

Hány adagra elég?

Adagok: 4

Hozzávalók:

  • Tészta
    • 200 gramm Búzaliszt
    • 1 darab Tojás
    • 30 milliliter Víz
  • Spagetti szósz
    • 1 üveg Paradicsomszósz
    • 15 milliliter Étolaj
    • 20 gramm Keményítő
    • 1 ujjnyi Majoranna
    • 1 ujjnyi Oregánó
    • 1 csipet Só
    • 1 csipet Bors
    • 1 kávéskanál Vöröshagyma por
    • 1 teáskanál Cukor
    • 200 gramm Darált marhahús
  • Besamel mártás
    • 30 gramm Vaj
    • 30 gramm Liszt
    • 500 milliliter Tej
    • 1 darab Babérlevél
    • 2 darab Szegfűszeg

Leírás:

A tészta alapanyagát a tésztakészítő gép által előírt recept alapján megcsinálom. 200 gramm lisztet öntök a tésztakészítő gépbe, majd egy edénybe teszek egy toját, azt felverem, majd annyi vizet teszek hozzá, hogy együtt pont 80 gramm legyen. Ez a legkisebb mennyiség, amit a géppel meg lehet csinálni. Amikor elindítottam a gépet, lassan és fokozatosan öntöm a lyukon át a lisztbe a tojás és víz keverékét. Majd ő magának szépen megcsinálja a tésztát. Ahogy adja ki a tésztát, úgy vágom le a darabokat, ha már megfelelő méretű jött ki a gépből. A spagetti szószhoz először olajban megsütöm a marhahúst. Ezzel együtt egy másik edényben felhevítem a keményítőt. Jó szokásomhoz híven nagyon kevés olajat használok, épp csak annyit, hogy elfedje az edény alját. Ezzel persze vigyázni kell, mert így a keményítő gyorsan odaég, tehát mindig mellette kell lenni és kavargatni. Amikor összeállt, akkor teszem bele a paradicsomszószt. Az elkészült marhahúst hozzáadom a spagettiszószhoz, majd erre adom hozzá fokozatosan fűszereket. Szeretem kicsit szabadjára engedni őket, szeretem ha a spagetti szósz jó fűszeres. Akkor van igazán karakteres íze. Viszont mivel gyűlölök hagymával dolgozni, ezért ha egy mód van rá, port használok helyette, ezért adtam meg itt is a receptbe. Aki ragaszkodik a hagymához, fél vöröshagymát vágjon apró kockára, és azt adagolja a szószba. A fűszerekkel együtt addig főzöm forralás után, míg egybe nem áll az egész. A besamel mártáshoz először 30 gramm vajat olvasztok fel, majd amint felolvadt az edénybe, azonnal teszem bele a 30 gramm lisztet. Mivel a rántás gyorsan elkészül, ezért egyből mehet is bele a tej. Azt viszont érdemes kisebb adagokba beletenni, hogy a rántás ne csomósodjon. Amikor benne van a fél liter tej, mehet bele az egy darab babérlevél és a két darab szegfűszeg. A babérlevelet egy helyen felszakítom, hogy több íz jusson a mártásba. Ezt forrásig főzöm, nagyjából akkorra sűrűsödik be rendesen. Ha kész a mártás, akkor fakanállal kiveszem a babérlevelet és a szegfűszegeket. A tepsi alját nem kell kivajazni, lehet kezdeni a besamel mártással, majd rétegezve teszem rá a tésztát, paradicsomszószt, tésztát, mártást. A tetejére pedig mehet a sajt. Légkeveréses sütőt 220°C-osra melegítem elő. Mivel a tészta frissen készült, ezért nem kell nagyon sokáig sütni. Általában 20 perc elég szokott lenni, amíg szépen rápirul a sajt. Ezután, ha kész, kicsit lehet hagyni pihenni, és utána enni.

Nekem Philips HR2345/19-es tésztakészítő gépem van, ennek a használati utasítása alapján csinálom meg a tésztát. Természetesen akinek más gépe van, az annak a receptjét kövesse. Fontos tudni, hogy a sütési idő a frissen készített tésztára vonatkozik. Aki előre elkészített száraztésztából csinálja, az 40 percig alufóliával lefedve süsse meg, majd a fóliát leszedve további 20 percig süsse.

A végeredmény meg igazi paradicsomos ízű, krémes rakott tészta, amit remekül megkoronáz a sajt. Ezt igazából fogyókúrásra szerintem nem lehet megcsinálni. Kerestem reformboltokban különböző csökkentett szénhidráttartalmú liszteket, de ezek egyrészt embertelen drágák, másrészt nem biztos, hogy megfelelő tészta készül belőle. Próbálgatni kellene, én nem vagyok annyira gazdag, hogy reform lisztekkel próbálkozzak. Illetve vannak csökkentett szénhidráttartalmú száraztészták, de ezek azért zavarosak számomra, mert a tápértéknél az elkészített tészta adatait írják a csomagolásra, és nem magának a száraztészáét. Így meg nagyon nehéz összehasonlítani. Normál száraztészták esetében csomagolásban található (tehát az el nem készített) tészta tápértéke olvasható. Az természetes, hogy az elkészített tészta kalóriatartalma alacsonyabb, hiszen megdagad a vízben (feltéve, hogy nem teszünk hozzá olajat). Úgyhogy én tészták tekintetében nem találtam meg a tutit. Talán a teljes kiőrlésű lehet a jó megoldás. Ha nagyon akarjuk csökkenteni a lasagne kalóriatartalmát, akkor light sajttal tudunk segíteni rajta.

De természetesen az élvezeti értékét igazán a magasabb zsírtartalmú sajtok adják meg. Alkalmanként természetesen nem probléma nagyokat enni. Ha utána pár napig kevesebbet eszünk, többet mozgunk, könnyen visszaállhatunk a régi kerékvágásba.

Top 25 Paradox Live #6

GokuLuck: S.W.A.G.

Íme kérem szépen, a Paradox Live leghangosabb, legőrültebb, legdühösebb zenéje! A tagok teljesen kivetkőznek magukból, nem ismernek se istent se embert. Elszabadul a bennük lévő vadállat és senkinek nincs kegyelem!

Ez a második évad utolsó kislemezének záródala. Amíg a BAE már előre kikiáltja magát bajnoknak, a cozmez kéri a két koronát, addig a GokuLuck szarik az egész versenybe. Viszik a szajrét, ők meg veszekedjenek csak, mint a gyerekek! És annyira jól elő tudják adni ezt az elszabadult állatot, hogy még engem is magukkal rántanak. Több olyan dal is van, amit a düh vezérelt, de nem tudok más olyan dalt mondani, ami kihozza belőlem is az állatot. Jó akkor hallgatni, amikor haragszok a világra, utána egy kicsit megnyugszok.