Mindeki, aki hallott Zelda játékokról, szerintem ismeri a történetet, hogy a Zelda II-ben van egy ember, aki így mutatkozik be Linknek, hogy "I am Error!" Hogyan alakult ez ki? A képlet egyszerű. A Japán Zelda II-ben így mutatkozik be a férfi: "Watashi wa Bagu desu!" A Bagu lenne a név, ami japánul szoftverhibát, alias Errort jelent, és tévedésből a nevet is lefordították! A Watashi japánul az én. Szerencsére nincs több ilyen szoftverhiba a Zelda játékokban. ^^'
2008. szeptember 10., szerda
2008. szeptember 7., vasárnap
Zelda II: The Adventure of Link – VÉGIGJÁTSZVA!!!
Nagyon kemény, és nehéz harc volt, már én is megizzadtam, remegve izgultam, de sikerült! 19 óra 26 perc volt, és 107× haltam meg összességében. Előszörre nagyon ügyesen végigmentem a pályánk, és Thunderbirdnél is sokáig eljutottam, de csak nem sikerült. Néhány sikertelen próbálkozás után elég volt, és elhatároztam, hogy szétnézőbe megyek a Great Palace-ban, valahogy csak elérek már 5000 pontot, hogy továbbfejlődjek. Miután a bejárat után lementem, akkor elvileg balra kell menni, de jobbra mentem. És itt találkoztam lávából felugró Skullheadekkel, és úgy döntöttem, hogy itt gyűjtöm össze a fejlődéshez szükséges pontmennyiséget. Egy Skullhead megöléséért 20 pont jár, szóval elég lassú emelkedés volt. 250-et kellett megölni a fejlődéshez. Fél órába telt, de sikerült. ^^ Így a támadóerőm 7-es lett (ez fejlődött) a varázserőm 7-es, az életerőm meg 8-as (maximumon van). Így már kevesebbszer kell sebezni Thunderbirdöt, de sikerült. És Dark Link jött. Ahogy mondták, csak alá tudom támasztani, hogy rém könnyű! Be kell állni a sarokba, meg kell várni, amíg neked jön, kardozni vele, aztán úgyis neki esik ki a talaj a lába alól. Nyolc sebzés után halt meg. Megszereztem a Triforce of Courage-et, és feloldottam Zeldát az átok alól. Tök vicces volt, Zelda úgy ébredt fel, mintha csak simán aludt volna! XD És megáldott minket, és jött a Staff Roll. Hihetetlen, hogy mindenkit a becenevén hívtak. -_- Hát így esett a végigjátszás. Nagyon kemény volt, vannak hibái a játéknak, de megéri, mert van egy hangulata, ami igazán jóvá teszi a játékot. Úgyhogy ha valaki nem riad vissza a nehéz játékoktól, és szereti a Castlevania stílust, az szeretni fogja a játékot.
2008. szeptember 5., péntek
A Nintendo őse Magyarországon – Elektor Kalandor
Nem tudom, ki mennyire ismeri a Nintendo őstörténetét, hogy hogy indult nálunk. Ennek egy részét leírtam a Zelda tesztben, de hogy a '90-es évek elején Dévényi Tibi bácsinak köszönhetően mekkora médianyilvánosságot kapott a Nintendo, arra muszáj külön postot szánnom, hiszen koromból kifolyólag (22 éves vagyok) volt szerencsém látni kisgyerekként ezeket a TV adásokat, és hihetetlen élmény kisgyerekként látni, hogy valaki irányítja a TV-ben látható emberkét, ugrál vele, akadályokat kerül ki, frenetikus élmény volt számomra. Igen, igen ő volt Mario, és a Super Mario Bros. című játékról beszélek. 1990-et írunk. Dévényi Tibor egy olyan műsort szeretett volna csinálni, amiben telefonon keresztül játszhatnak a gyerekek, és akár nyerhetnek is. De nem is akármi a főnyeremény! Miamibe utazás és nyaralás 1994. nyarán! Az egésznek a lényege a következő: 1990-1993 között volt a TV 2-es (régi) csatornán 17.50 körül minden nap. Ebben az időben még nem volt elterjedt a nyomógombos telefonok használata, ezért maga az Elektor Kalandor szállította a telefont, bekötötték a TV-be, és úgy játszott, hogy Mariót a telefon nyomógombjaival irányították. A 4-es gombbal ment balra, a 6-os gombbal ment jobbra. Azt hiszem, hogy a 3-as gombbal ugrott, és az 1-essel gyorsított. Két Mario játék volt terítéken: Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3. Mert ez is volt. Istenem, amikor a Mario 3 volt. Emlékszem, odaültem a TV elé, és nem létezett más számomra. Veszettül imádtam a játékot. De játszottam is vele. Pontosan nem emlékszem, de ha jól tudom 1991. vége felé kaptam meg a Mario 3-at NES-re, Azóta is megvan, és működik. De most már inkább Wiin, Virtual Console-on veszem elő a játékot. Na de visszatérve a műsorra: Még 2002-ben megjelent Dévényi Tibor: Három kívánság c. könyve, és abban nem akármit írt le az Elektor Kalandorról. A jogokat nem akárhonnan szerezték meg, mint egyenesen Japánból! Tibi bácsi részletesen írt a Japán Nintendós üzletemberekről, hogy milyenek. De megegyeztek. De a jogokat legvégül az Európai Stadlbauer cégtől vették meg, mert ők szolgáltatták Európának a játékokat. Minden rendben ment, elindult a műsor. A játék a főnyereményen kívül sem ment tét nélkül, mert minden (a játékban) elért 10000 pont után ajándékot kapott a játékos, a legmagasabb szint 50000 forint. 3 perc alatt kellett teljesíteni. Éa aki az egész játék alatt a legmagasabb pontot elérte, az nyerte meg a főnyereményt. A főnyereményes műsor nem volt akármi! 1993. december 19-én volt vasárnap kora délelőtt. 15 éve volt, 7 éves voltam akkor, de mégis tisztán emlékszem arra a műsorra. Akkor mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All-Stars bundle-ös Super Nintendót (tehát azt az SNES-t, amihez adták a játékot) és 2 gyerek holtversenyben lett 1. helyezett. Az egyik srác 10 éves volt akkor, a másik meg 8, ha jól emlékszem. És ők utaztak ki Miamibe. És ők mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All Stars játékot is. Soha nem felejtem el, hogy azonnal belezúgtam a játékba! És nem is sok idővel rá, (hisz közel volt 1993. karácsonya) kaptam meg a Super Nintendót pont ugynazt, mint amit a TV-ben láttam. Hát majdnem elsírtam magam örömömben. ^^' A műsorban a két gyerek a The Lost Levels játékkal játszottak, elég jól. A 10 éves gyerk végigment az első pályán, aztán átadta a Controllert a 8 évesnek, ő elvérzett a 2. pályán. ^^' És még valami: Felhívták telefonon a 3. helyezettet, mert őt megjutalmazták a Super Nintendóval! Már akkor mondtam anyukámnak, hogy a Super Nintendónak jobban örültem volna, mint az utazásnak! XD Noha az Elektor Kalandor megszűnt, a Három Kívánság c. műsor még nem. És ott népszerűsítették a Super Nintendo gépet. Emlékszem a nyertes srác (a 10 éves) többször visszatért Super Mario Worldözni. nagyon kíváncsi lennék erre a gyerekre, hogy mi van vele most.
És hogy miért írtam le mindezt? Régóta vadászom a YouTube-on, hogy hátha találok egy adást, és most találtam!!! Ezt az egész országnak látnia kell!
És azóta is nagyon tisztelem Tibi bácsit, hogy megszerettette velem a Nintendót, és ilyen gyönyörű emléket hagyott maga után! A egyébként már 1993-as.
Aki esetleg nem látja itt, az az alábbi linken is megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=1wF-XbmnVGc
2008. szeptember 1., hétfő
Itt van az ősz, itt van újra!
2008. augusztus 31., vasárnap
Link hangjai
Link sajnos nem arról híres, hogy beszéljen a játékokban. A Nintendo Official Magazine 2007. januári számában megbocsájtatatlannak nevezte, hogy a Twilight Princessben nem beszél Link. Ennek ellenére 97%-osnak értékelték a játékot. ^^' Szó, ami szó a konzoljátékok egy olyan korszakát éljük, ahol már bőven beszélnek a karakterek, érthetetlen, hogy Link miért nem beszél a Twilight Princessben. Link hangját egytől egyig Japán seiyuuk adják (seiyuu japánul szinkronszínész). Odaát a seiyuu szakma nagyon komoly és elismert, csak olyanokat engednek szinkronizálni, akik tényleg tudják. A legismertebb és legközkedveltebb seiyuu Hayashibara Megumi, aki olyan animékben szinkronizált, mint a Slayers, Neon Genesis Evengelion, Saber Marionette, Love Hina, Shaman King, Pokémon. De sok lenne felsorolni azt a 153 animét, amelyekben hallhatók a hangjai. Linknek is ilyen szinkronszínészek adták a hangját. Szám szerint négyen vannak:
Takamoto Fujiko
1967. november 6-án született szinkronszínésznő. Ő kölcsönzi Young Link hangját az Ocarina of Time-ban és a Majora's Maskben. Szerepelt néhány animében, melyeket nálunk is sugároztak. Ilyen a Gravitation, Pokémon és a Tsubasa Kapitány. De hogy egy Nintendo-animét is mondjak a Hoshi no Kirby c. animében is hallatja hangját. őies megjelenése ellenére nagyon fiús hangja van, és japánban szokás, hogy gyerekeket (fiúkat) fiús hangú lányok szinkronizálnak. Ott van erre példa a Neon Genesis Evangelion és a Fullmetal Alchemist.
Hiyama Nobuyuki
Ő az Ocarina of Time Adult Linkje és a Majora's Mask Zora Linkje. 1967. augusztus 25-én született. Ő is híres anime seiyuu. Olyan animékben hallatta a hangját, mint a Bleach, Yu Yu Hakusho, Cowboy Bebop, Sailor Moon és Yu-Gi-Oh!
Matsumoto Sachi
Ő felel Toon Link hangjáért. Tehát Wind Waker, Phantom Hourglass, Super Smash Bros. Brawl. 1973. március 29-én született szinkronszínésznő. Ő is szerepelt egy pár anmében, de ezek nálunk nem ismertek.
Sasanuma Akira
Ki hinné, hogy ez a fiús arcú seiyuu adja a Twilight Princesses Link igencsak mély, karakteres hangját? Pedig ez így van. 1973. március 25-én született. Ő is sok animében hallatta hangját, de ezek nem közismertek nálunk.
2008. augusztus 29., péntek
Félsiker
Hát sajnos a tervezett 8 óra leredukálódott 3 órára. Eleve csak 23 órakor tudtam elkezdeni, mert átjött az egyik unokatestvérem, akivel szoktunk játszani. Nyomja a Super Mario Galaxyt, nagyon jól megy neki. Aztán Brawloztunk. A mai nap nem az én napom volt ^^' Linkkel ma nem ment úgy, ahogy szokott menni. Többször nem sikerült a Final Smash, mert félrecéloztam -_- Aztán elterveztük, hogy megcsinálunk 400 Smasht, hogy megszerezzük Toon Linket. Aztán, amikor láttam, hogy még csak 128 van, na mondom magamban, itt lehetünk reggelig, akkor se lenne meg ^^' De jókat játszottunk. Szeretek is az unokatestvéremmel játszani, mert nem fölényeskedik, amikor nyer, hanem játszik. És ez nálam nagyon fontos multiplayerben.
Na de a Final Fantasy IX. Sajnos annak ellenére, hogy 3 órát játszottam a játékkal, csak alig több, mint 1 óra mentés került rá. Most négyen vannak a csapatomban: Garnet, Zidane, Vivi és Steiner. És sajnos a 2 lány (szerintem Vivi lány) elég hamar meghalt. És ezzel saját magamnak tettem nehézzé a játékot, mert a lányoknak is volt erejük bőven. Hiányoztak az ő képesseik. Steiner és Zidane is meghaltak, így újra kellett kezdenem az utolsó mentésponttól. A legszivatósabb a jégbarlang, mert ott sehol nem lehet menteni, és elég hosszú. A legszemetebb az egyik mamut, aki HP cserére "invitál". Volt már olyan, hogy elvette Steiner 305 HP-ját, és odaadta az ő 129-ét. Jobb üzletet is kötöttem már... Ezek szerint a jégbarlangban a legvégsőkig ki kell tudni tartani, mert ha túl hamar töltjük fel a HP-nkat, bármikor jöhet egy mamut és orvul elveszi a miénket. Aztán még ami nagyon nehéz, a Black Waltz no. 1 ellenfél, akinek van egy óriás fókamutánsa (nem tudom a nevét ^^') és nem szabad eleinte a fókát támadni, mert ez a fekete keringő nevezetű emberke ráfigyel, és HP-val tölti fel. Előbb az embert kell megölni, és utána jöhet a fóka. Elég nehéz, mert itt csak Zidane van, és amikor támadhatna, mindig "megvárja", amíga fóka támad, és utána jön ő. Ez akkor probléma, amikor Potiont adnék Zidane-nak. Nem egyszer jártam úgy, hogy akkor lett vége. Szóval nem könnyű a játék, DE!
Mégsem készít ki annyira, mint a Super Mario Sunshine anno. Mert itt lehet fejlődni, aztán erősebben visszatérni. Ha nem megy, nem baj. Fejlődünk, és erősebben visszatérünk. És ez azért nem idegesítő, mert annyira jó játék, annyira élvezem, hogy még írni is öröm róla. Ugyanaz a hatás ért el, mint az Ocarina of Time vagy a Link to the Past esetében, amikor először kezdtem el Zeldázni. Amikor még csak hallgattam az OST-t, elgondolkodtam azon, hogy egy 2000-ben kiadott játéknak, nem lesz ez "sok"? Ezt úgy értem, hogy grafikailag még nem tud olyan sokat a játék PSX-es mivolta miatt, és hogy ez a zene nem lesz-e túlzottan giccses? Remélem érthető, hogy mit akarok ezzel mondani ^^' De a lényeg az, hogy nem érzem annak. Egyébként meg grafikailag sem akármi, amit nyújt a játék. Mert bár maga a játék, sokszor pixeles, de a videók sokszor annyira gyönyörűek, hogy esküszöm, talán még GC-n is szépen mutatnának! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen létezik PSX-re! csodálatos! És a karakterek személyiségei is annyira emberiek. Garnet aki annyira naiv, és lelkes, Steiner, aki mindig szkeptikus és távolságtartó, idegeskedik minden miatt, de hamar kiderül, hogy csak Garnet Hercegnőt félti. Vivi az esetlen, és végül Zidane, akinek egyetlen gyenge pontja van, a lányok! Nekik soha nem tud ellenállni!
Szóval iszonyat hangulatos a játék!
2008. augusztus 28., csütörtök
Final Fantasy IX ma éjszaka
A bőség zavarában arra is gondoltam, hogy nem jó az, hogy egyik nap az egyik játékot veszem elő, másik nap, meg a másikat. Ezért úgy döntöttem, hogy egy játékot fogok végigvinni, a többi meg vár. A választás meg a Final Fantasy IX-re esett. Mivel aludtam most délután, ezért beiktatok éjszakára egy hosszú FF-ezért, ami 20 órától, akár 4 óráig is tarthat. Egyfajta Final Fantasy IX marathon. ^^ Mondjuk gondolkodtam rajta, hogy meddig bírnám, mert olyan fajta vagyok, aki nem tud egyszerre sokáig egy dolgot csinálni, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy meddig bírom, de egy ilyen fantasztikus játéknál nem lehet probléma.
2008. augusztus 27., szerda
The Legend of Zelda – harmadszor
Nos, ahogy ígértem, amikor hazajövök, előveszem a NES-t, és azon is végigviszem az első Zeldát. Nem felejtettem el, hogy hol tartottam, a 2. Dungeont kellett csinálni. És csináltam is. Aztán amikor azzal végeztem, láttam, hogy már több, mint 150 rúpiám van, ezért úgy döntöttem, hogy mészárlással összeszedem a 250 rúpiát. Már többször játszottam bérgyilkososdit a játékban. Még, hogy nem brutálisak a Zelda játékok! XD Megölsz valakit, még pénzt is kapsz érte. Az elrejtett rúpiákat nem akartam még fellelni, azok maradjanak a végére, mert nagyon fog kelleni a medicin. Végülis összejött a 250 rúpia, és megvettem a kék gyűrűt, amivel világoskék ruhám lett, és így meg van duplázva a védekezési erőm. És ez már a 3. Dungeonra is kell, mert eddig mindig meghaltam egyszer-kétszer, most sikerült elhalálozás nélkül végigvinni. Bár ebbe a gyakorlat is benne lehet. Ismét sikerült egyszeri bombázással megölni a főellenséget, úgyhogy a 3. Dungeonnal is végeztem. Igazság szerint csak arra vártam, hogy meghaljak, és tudjak menteni, de ment tovább a játék. De nagyon jó volt. Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy egy ilyen idejétmúlt játékot harmadszorra is legalább annyira élvezem, mint amikor elsőzör vittem végig. És képtelen vagyok megunni! De még csináltam a 4. Dungeont, megszereztem a létrát, és az iránytűt, de már meghaltam, sebaj, elmentettem! De nagyon jó!
Más: Akinek van Wiije, és tudja használni a Virtual Console-t, az most figyelje, mert kaptunk 2 olyan nagy játékot, mely nem jelent meg Európában. Az egyik a japán kiadású Super Mario Bros. 2, a másik a Super Mario RPG. Mindkét játéknak külön története van:
A Super Mario Bros. 2 japánban más, mint Amerikában, és Európában. A Japán korábban jelent meg, 1986-ban. Ezt a játékot mi is megkaptuk Super Nintendón a Super Mario All-Stars játékban, mert ez a Super Mario Bros.: The Lost Levels. Ez a játék a japánoknak nagyon nehéz volt, ezért úgy döntöttek, hogy nem adják ki a szigetországon kívülre. Mondjuk ezen nem csodálkozom. Azon gondolkodtam el, hogy lehetett-e menteni a játékban? Mert ha nem, akkor úgy tényleg kegyetlenség. Volt egy másik játék Japánban, mely csúfosan megbukott. Ez a Doki Doki Panic. Ki akarták adni Amerikában és Európában is, de szinte biztosak voltak abban, hogy itt is bukás lesz, ezért azt csinálták, hogy ismert karakterekkel helyettesítették az eredetieket. És mivel óriási siker volt a Super Mario Bros., ezért úgy döntöttek, hogy Mario karakterekkel helyettesítik az eredetieket, és így kaptuk meg mi a magunk Super Mario Bros. 2-jét. Szerintem jó játék az is. Aki a japán Super Mario Bros. 2-t akarja kipróbálni, az készüljön fel tényleg, hogy a Zelda II nehézségű játékkal fog játszani! Végülis játszhattuk a játékot SNES-en, de eredeti köntösében itt láthatjuk először a játékot.
A Super Mario RPG meg egy 1996-os megjelenés, az SNES késői korszakában látott napvilágot a játék. Nagyon jól ment minden, a játék rendben elkészült. A Nintendo viszont nem egyedül készítette a játékot, hanem a Final Fantasy sorozatért felelős SquareSofttal. És ismert a vita a Nintendo és a SquareSoft között, hogy a Final Fantasyt akarta kiadni a Nintendo japánon kívülre. Ezt elsősorban annak tudom be, hogy a Nintendo úgy volt vele, hogy Japánnak teljesen más kultúrája van, és lehet, hogy ott nagy siker volt a Final Fantasy, de a Nintendo félt attól, hogy az Amerikában és Európában nem lesz nagy siker, és nem vállalták az anyagi kockázatot. Csak akkor koppantak nagyot, amikor a SquareSoftnak elege lett, és otthagyta őket, és az eredetileg Nintendo 64-re tervezett Final Fantasy VII-et már PSX-re jelentették meg. És amikor látta, hogy a PSX-es FF-ek mekkora sikerek még Európában is, akkor döbbent rá, hogy nagy hibát követtek el. De a Final Fantasyt elvesztette a Nintendo. És sajnos a Super Mario RPG-t is elvesztettük, mert megjelent Japánban és Amerikában, de Európában nem. Mert a SquareSoft ekkor távozott el, és már nem járult hozzá, hogy Európában megjelenjen. És most megkaptuk Virtual Console-ra. Én ma le fogom tölteni mindkettőt. Ha érdekel, írok róluk véleményt.
2008. augusztus 25., hétfő
Ocarina of Time GameCube-on
Nemrég eszembe jutott, hogy végülis mentés nélkül is tudok GC-n OoT-zni. Ki akartam próbálni, mert annyira örültem, hogy megvan GC-n is, hogy most már látni akartam, akár tudok menteni, akár nem. Úgyhogy ki is próbáltam. És nagyon meglepett, hogy vannak különbségek az N64-es OoT és a GC-s között. Elsősorban grafikában! Sokat fejlesztették. Szinte tűéles lett! Bár az alapvető grafikai vonalak megmaradtak (gondolok itt az N64-es megjelenítésre) de nagyon éles lett. És még amiben változott a játék, az a játékmenet meggyorsítása. Gyorsabban megy a szöveg, Link gyorsabban teszi el a kardot. Az volt volt egyetlen negatívuma az OoT-nek, hogy mindig meg kell állni, és 2 mp-et állni kell, ha azt akarom, hogy Link tegye el a kardot. Itt ilyen nincs. Link azonnal elteszi, ha "utasítást adok" erre. Ezzel sokkal pörgősebb lett az egész játék.
Ezért érdemes az összes verzióban megszerezni a játékot, mert nemcsak rajongói gyűjtemény, hanem látjuk az esetleges különbségeket, fejlődéseket. Ás az sem utolsó szempont, hogy itt os végigjátszuk, ott is, és így leszünk egy-egy játék mesterei. Bár ehhez nem feltétlen szükséges több verzióban meglenni egy-egy játéknak, de érdekesebbé teszi a többszörös végigjátszást.
Super Smash Bros. Brawl – Subspace Emissary
Egész éjjel ezt a játékot nyomtam, végig akarom vinni a Subspace Emissaryt, mert akkor megkapom Toon Linket.
De nemcsak ezért csinálom, hanem mert az egész játék valami csoda! Illetve miket beszélek? Tessék megvenni, és megtapasztalod! Csak egyszer, tényleg csak egyszer kell rá kiadni a pénzt, és a játékélmény, amit megkapsz, az egy életre elkísér! Mindenki kineveti a Wiit, mert milyen gyenge. Tessék megnézni a SSBB filmszerű grafikáját, és utána nevetni! Már ha szóhoz tud jutni a delikvens! A zene meg annyira fantasztikus, nagyon megdobja a játékélményt, sőt az egész történetet hatásossá teszi. A grafika csodálatossága, és a karakterek hiteles megjelenése szintén csak jobbá teszi a játékot!
Egyébként most el vagyok akadva a Subspace Emissaryban, pedig már 70%-a megvan a játéknak. Az utolsó pályán a Great Maze-ben már eljutottam egy darabig, de pont ott akadtam el, ahol ez a térkép festi be sárgával:
Vagy ott kéne a másik irányba menni, ahol van a kettős elágazás? Azt hiszem ihletet adott ez a térkép, hamarosan folytatom a játékot, mert ezt a játékot csak szeretni lehet! Nem hiába a 40/40 pont!