2021. május 29., szombat

Kitűzött cél elérve

A mai nappal sikerült elérni a 100-as szintet a Ring Fit Adventure-ben. Az volt a cél, hogy mire kimegyek Hollandiába, ez meglegyen. És igen. Erre egészen pontosan a mai napot adtam meg magamnak határidőnek, mert holnap kapom meg a Pfizer oltás 2. adagját és sejthetően holnap nem leszek abban az állapotban, hogy edzhessek, ha az első adag utóhatásaiból indulok ki. Egyébként fantasztikus, sok gyakorlat könnyebben megy, azáltal, hogy folyamatosan csinálom. Leginkább a karizom fejlesztő gyakorlatokkal volt problémám, illetve az olyanoknál, ahol guggolni kell. Guggolásban nagyon (amikor nem teljesen kell leguggolni) nehezen tartom meg magam. Azzal még most is vannak problémáim, de már nem ég a lábam, mint az elején.

Mindezek mellett egyéb módon is felkészülök az utazásra, nemcsak úgy, hogy minden össze legyen pakolva és ne felejtsek itthon semmit. Hanem szétnéztem a szobában és a tárolóban a dolgaim között, és amiket sokáig őrizgettem, de mégsem kell, azokat kidobtam. Meglepődten sok minden gyűlt össze, mert hajlamos vagyok mindenféléket gyűjtögetni, pl. régi bérletek, bolti blokkok, vagy akár üdítős borítás, ahol Wii-t lehetett nyerni. Ezekről ott és akkor azt gondoltam, hogy de szép emlék lesz, de aztán éveken át rájuk se néztem. Igazából nem volt úgy rossz érzés látni ezeket, hogy "úristen, hogy gyűjthettem ilyesmiket", egyszerűen tudomásul vettem, hogy volt ilyen nálam, de erre már nincs szükségem és a kukába kerültek. De mennyi hely szabadult fel, az azért szép látvány volt. És még így is sok dolog megmaradt. Lehet, hogy róluk később fogok majd gondoskodni.

Emellett, ahogy utaltam rá korábban is, fontosnak tartom, hogy lelkileg is rendben legyenek a dolgok, hogy Hollandiában már tényleg úgy legyek kint, hogy előre tekintsek. Volt néhány dolog, amit belül rendbe kellett tennem és ehhez pszichológus segítségét is kértem. Szerencsére elsőre sikerült találni egy jót, mert tudott úgy kérdezni, amivel rá tudott vezetni arra, hogy ugyan tényleg vannak dolgok, amiket a helyükre kell tenni, de távolról sem akkora a probléma, mint amekkorának gondolom én. Ez a "vizsgáljuk meg a helyzetet másik szemszögből" tipikus esete, de nekem bejött, mert egyértelműen egy másik valóságból tekintettünk rá bizonyos helyzetekre. Tehát egy másik ablakból néztük be ugyanabba a házba és ez sokat segített rajtam. Persze azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy azért tudott segíteni, mert én magam mentem és kértem a segítséget. Akartam a segítséget és tettem is érte. Meg valójában a pszichológus csak vezetett az utamon, azt végig egyedül jártam meg. A másik, ami miatt tudott segíteni, hogy soha nem diagnosztizáltak nálam depressziót. Nekem csak hosszabban tartó nehéz időszakaim, mélypontjaim voltak, de depressziós soha nem voltam. Soha nem voltam olyan állapotban, hogy az nagyon befolyásolta volna az életminőségemet. Természetesen munka még van és biztos, hogy lesz még, de összességében tényleg sokkal jobban vagyok, mint korábban.

2021. május 28., péntek

Az utóbbi napokban vásárolt könyvek

A héten vettem két könyvet, amik jönnek velem Hollandiába, ezekről írnék.

Bérczes Tibor: Holland foci
Nem hallottam erről a könyvről, az egyetemen említették meg, hogy az egyik tanárunk írt egy könyvet a holland foci történetéről, kulturális és társadalmi jelentőségéről. Mert hát igen: Bérczes Tibor nekem tanár úr, ugyanis az első félévben tanított nekünk holland/flamand kultúrát. Tudtuk róla, hogy nagyon szereti a focit és a könyv egyrészt érdekelt a maga holland kultúra mivolta miatt, másrészt meg tudtam, hogy a tanár úr tényleg nagyon sokat tud a holland kultúráról, ezért tudtam, hogy ez a könyv is több lesz egy egyszerű fociszukroló könyvénél. És valóban. Épp csak elkezdtem olvasni, de már a bevezetőből kiderült, hogy itt tényleg többről lesz szó. Mert többek között a társadalmi, kapcsolati háló miatt annyira jelentős Hollandiában a labdarúgás, hogy milliók játsszák az országban és sokkal több klub és akadémia van az országban. És elég jól is fociznak. Ezért tartom érdekesnek, hogy csak egy EB-t nyertek a hollandok 1988-ban. A könyv most aktuális is, hiszen küszöbön a 2020-as EB és bár nem ismerem annyira a mai holland focit, hogy megjósoljam, hogy mennyi esélyük van másodjára is megnyerni az EB-t, de nagyon fogom figyelni a játékukat és amennyire tudom, kielemzem magamban.

És a harmadik ok, ami miatt megvettem ezt a könyvet, az az volt, hogy a holland tanszéken az összes tanár közül Bérczes Tibor az, akinek az egyik legjobb stílusa volt az összes előadást tartó tanárok közül. Amit a könyvben eddig olvastam, abból érzékeltem a stílust, ahogy tartotta az órákat. Az előszó címe is ez: "A holland futball mint Kár- és hajpótlás." Azt hiszem, ebbe minden benne van, hogy mit jelentett számára az a bizonyos 1966-os Magyarország-Hollandia mérkőzés, ahol egyébként 2-2 lett a végeredmény. Külön fejezetet szánt a Németország-Hollandia találkozóknak is, aminek ezt a címet adta: "A háború folytatása más eszközökkel - A holland-német futballmeccsek." Még nem tartok itt, de jó eséllyel a II. világháború német megszállására gondolt, és hogy azt mennyire megszenvedték a hollandok. Ezt a bizonyos háborút a fociban folytatják sokkal barátságosabb eszközökkel.

Már ennyiből is látszik, hogy nem egyszerű futball-enciklopédiáról van szó. Biztos vagyok, hogy nagy érdeklődéssel fogom olvasni a könyvet, pedig csak érdeklődök a sportág iránt és alkalmanként megnézek egy-egy meccset.

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
Ezt a könyvet útmutatásul vettem magamnak Hollandiában, a nehéz időszakokra. A Magyar Hangban olvastam először recenziót a könyvről, már abból kiderült számomra, hogy ez nem egy átlagos életvezetési könyv, hanem itt többről van szó. Hiszen nyíltan ír arról, hogy az önkizsákmányolás okozza a kiégést, a frusztrációt. És ami érdekes, és ettől több ez a könyv az átlagos életvezetési "tanácsokhoz" képest, hogy nem arról ír, hogy az ember egyre mohóbb, egyre többet akar magának, ezeket az átlagember már meg se hallja. Hanem azt elemzi, hogy az önkizsákmányolás együtt jár a szabadság érzetével, hiszen ma már nem a másik zsákmányol ki minket, ezáltal azt hisszük, hogy a mi döntésünk az a munka, amit csinálunk. Rövid, de már az első pár oldalból érzem, hogy ez velős olvasmány lesz, mert különböző mentális betegségekről is ír. Úgyhogy igen. Rövid könyv, kisebb méretű és 112 oldal, de már az első pár oldalból érzem, hogy sokkal több van benne, mint egy önjelölt coach életvezetési könyvében.

Mind a két könyvnek örülök. Úgy éreztem, hogy ezekre szükségem volt, ezek fontos olvasmányok lesznek. Néhány könyvet magammal viszek Hollandiába, amiknek olvasásával adós vagyok magamnak. Ez a kettő biztos velem jön.

2021. május 24., hétfő

Hooverphonic: The Wrong Place

Szeretnék kicsit részletesebben írni a dalról, mely az idei Eurovíziós Dalversenyen Belgiumot képviselte. Jobban bemutatni, hátha érthető lesz, hogy miért tartom őket az idei év nagy vesztesének. De igazából már a borító is kifejező, tetszenek a beállított pózok. Érzékelteti, hogy van mondanivalója a dalnak. Ennek azért örülök, mert írtam már arról korábban, hogy amióta a CD, mint olyan “kihalófélben” van és az előadók sokkal inkább streamer oldalaikra teszik ki a zenéiket, ezért sok esetben a borító inkább egy szükséges eszköze lenne a digitális kiadványnak és nem tesz hozzá semmi a dal mondanivalójához, vagy az album koncepciójához. Jelen esetben szerencsére nincs erről szó, jó érzékkel csinálták meg a borítót. A középen álló férfi, aki teát szolgál fel, olyan, mintha ő lenne az inas az asztal elején ülő házaspárnak. Szemmel láthatóan tényleg nincsenek a helyükön.

A dal is ugyanezt a fajta kettősséget érzékelteti. Együtt van a nő a férjével (ha már házaspárnak tituláltam őket), de igazából mégsem. Vergődik magában az énekesnő, hogy szereti a férfit, de igazából csak a múlt érzései tartják mellette. Mert ma már nemhogy nem kap semmit tőle, ami táplálná a szerelmüket, hanem még minden kicsinyes dolgon összevesznek. De mégis… ez a fajta kettősség jellemzi az egész dalt, ugyanis az énekesnő ugyan nem énekel szomorúan. Tehát nincs az, hogy majd kitör, akkora fájdalom van benne, nyugalmat hallani a hangjában. Nyugalmat, mégis lehet érzékelni, hogy nem érzi jól magát ebben a házasságban. Ő maga nem akarja kimondani, a refrénben a háttérvokálban halljuk:

You’re in the wrong place

Ez az énekesnő belső hangja, ami folyamatosan gongatja a vészcsengőt, hogy a pasi rossz helyen van nála, engedje el, de nem megy...

I see his smiley face that makes me wanna cry

Nagyon mély érzésekkel van a férfi iránt, ezért vergődik magában az énekesnő, hogy ugyan minden hülyeségen veszekednek:

Don’t you ever dare to wear my Johnny Clash T-Shirt

Ha már ilyet mond az egyik a másiknak, ott már nagyon finom kifejezés az, hogy “válságban” van a kapcsolat. Ez már tényleg az az állapot, hogy menthetetlen a házasság. Az énekesnő valójában az érzelmeinek a rabja. De jön a megoldás, mert a dal végén már maga az énekesnő is énekli, hogy “You’re in the wrong place”, ami egyértelmű jele annak, hogy felébredt és megérett érzelmileg arra, hogy kilépjen a kapcsolatból.

Furcsán hangozhat, de valójában rettenetesen nehéz elengedni valakit, akit nagyon szeretünk, de a kapcsolat egyáltalán nem úgy alakul, ahogy az ideális lenne. Van ebben tapasztalatom, meg kell érni arra, hogy elengedjük a másik felet. Amikor tényleg szívből megértjük, hogy ez a kapcsolat már sehova nem vezet és készek vagyunk határozottan, magabiztosan kimondani, hogy eddig és ne tovább. Ezért is szerettem meg nagyon ezt a dalt, mert egyből éreztem, hogy miről szól. A zene is kiválóan meg van írva, nagyon jól érzékelteti a énekesnőben dúló vívódást, hogy ugyan nyugodt a hangja, a refrénben is nyugodtan énekel és ugyan hiába tartja a férfinél a múlt érzelmei, valójában nagyon rosszul érzi magát. Rengeteget hallgatom ezt a dalt, és egyébként a dal hallgatása közben nincs feltétlen rossz érzésem. Akkor van, amikor ugyan nem hallgatom, de a fejemben tovább szól a dal, akkor jön vissza az az üresség, amit akkor éreztem, amikor elvesztettem azt a bizonyos valakit. Sírni nem akarok, de nagyon átjön a dal érzelmi mondanivalója.

A videoklip is zseniális:

Az épület kopársága a házasság minőségére reflektál és hogy az énekesnő itt-ott menyasszonyi ruhában látható, jelzi hogy valahol akarja ezt a kapcsolatot, de egy percre sem mosolyog. Sokkal inkább látszik a kétségbeesés az arcán, az énekesnő valójában nagyon jól tudja, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Nagyon jól visszaadja a dal hangulatát, a zene is, az ének is. Ez a dal meg van írva!

Nézelődtem az interneten, sokan szurkoltak az együttesnek és sokan fel voltak háborodva az eredményükön. Valaki olyat írt, hogy “Az egyetlen komolyan vehető előadás volt idén az Eurovízión!” Valaki meg találóan azt írta, hogy “The Eurovision is the wrong place for this band.” És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ez az együttes túl jó az Eurovízióhoz. Egyszerűen azért, mert egyébként is nagyon ritka, hogy egy olyan dal lesz népszerű, amelyik komplex érzelmeket dolgoz fel és nem az csak, hogy “Takarodj a lakásomból, te rohadt szemét állat!” vagy akár mondhatnám konkrétan az idei felhozatalból idézve, hogy “Baby, it’s not a maybe!” A mainstream szórakoztatás ma már főleg nem progresszivitásról szól. Nem a komplex érzelmeken van a hangsúly, nem tanítani akar, vagy akár utat mutatni, egyszerűen csak szórakoztatni. És a szórakoztatáshoz elég az egyszerűbben megírt (jobb esetben) tartalom nélküli dalok. Ugyanez az Eurovízió díszlete: Jelentés nélküli szépség. A külsőség mindenek felett, ami meg a tartalmat illeti… ugyan már, hagyjuk! Annak továbbra is örülök, hogy a közönségszavazáson az együttes azért elért 71 pontot és a 13. helyen ott volt a középmezőnyben. Ez azért jelzi, hogy van igény az ilyen zenére is. Én nagyon hálás vagyok ennek az együttesnek, hogy eljöttek az Eurovízióra, megmutatták magukat, precedenst mutattak a minőségi zenére. Nagyon ritka az ilyen mély érzelmű, valódi jelentést hordozó dal. Az meg az Eurovízió szégyene, hogy csak 3 ponttal “méltatták” a dalt, meg egyáltalán az, hogy csak a győztest tartják számon. Mindenki más megy a kukába! Ennyit ér a külsőség és a műmosoly meg a hányingert keltő szirupos beszéd a műsorvezetőktől. Nekünk, nézőknek feladatunk, hogy kiragadjuk azokat, akik ugyan nem nyertek, de minőséget hoztak a színpadra. Feladatunk ez akkor is, amikor egyébként tényleg jó előadó nyert. Hiszen jó esetben nemcsak egy előadás érdemli meg a figyelmet, többen is hozhattak jó dalt. Ezt az együttest pedig különösen a helyére kell tenni és precedenst mutatni a rádió-inkomatibilis, komplex tartalommal bíró dalokkal, hogy ez a társadalom érett az ilyen érzelmekre és akit csak lehet, erre irányítani. Ez a dal felnőttszámba veszi a hallgatóságát!

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Komplex, minden ízében minőségi dal, igazi kincs a könnyűzenei életben
– Túl jó a mainstream közönségnek

96%

2021. május 23., vasárnap

A 2021-es Eurovíziós dalfesztivál döntője

Tegnap lement az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntője. Két okból sem írtam róla azonnal. Egyrészt majdnem éjjel 1-ig tartott és eléggé fáradt voltam a végére, másrészt annyira ledöbbentett a pontozás, az egész eredményhirdetés, hogy azt nekem fel kellett dolgoznom. Az egyik legjobb nyert, kétségkívül örvendetes, hogy Olaszországba megy az Eurovízió, de hogy... Komolyan azt hittem, hogy botrányba fullad az egész. Az szerencsére elmaradt, de nekem erre tényleg aludnom kellett.

Mondjuk érdekes módon a döntőn elhangzott dalok jobban tetszettek, még azok is többségében, akik az elődöntőn nem tetszettek. El is gondolkodtam, most vagy az ISFP-s énem szabadult el, vagy tényleg ennyivel jobbak voltak, de egyértelműen a döntőbeli előadások tetszettek a legjobban.

Mindenek előtt a holland városok. Nincs egyébként változás, ugyanazok voltak még egyszer, mint az elődöntőkben, de álljon itt egybe az összes:

  • 's-Hertogenbosch (2×)
  • Maastricht
  • Utrecht
  • Bourtange
  • Vlissingen
  • Delft
  • Lisse
  • Amsterdam (3×)
  • Rotterdam (2×)
  • Vinkel
  • Boornspijk
  • Schiermonnikoog
  • Scheveningen
  • Heerlen
  • Agelo
  • Lelystad
  • Giethoorn
  • Ouddorp
  • Arnhem
  • Eindhoven

Voltak városok, amiket többször is bemutattak, de például Leeuwarden kimaradt. Így Frízföld most teljesen kimaradt, pedig azért több szót érdemel. A jeges pokol (De hel van '63) című holland filmben mondták azt, hogy Frízföld az Északi sark része és nem véletlen. A gyorskorcsolya és az Elfstedentocht az ország szimbóluma, azt illett volna valamilyen módon bemutatni. De ahogy gondolkodok, emlékeim szerint Groningen provinciából egyáltalán nem mutattak be települést.

És az előadások. Összességében tényleg jobb volt most mindenki. Aztán azon gondolkodtam el, hogy jó eséllyel azért hallottam most mindenkit jobbnak, mert egymást húzták fel az énekesek az előadásaikkal. Az angol, a német, a spanyol és a holland előadás volt olyan, amivel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, de volt 22 legalább közepes színvonalú előadás, akikért valamennyire érdemes volt. Belgium volt a 4., úgyhogy egy nagy kedvenc egyből az elején lement. Izgatottan vártam, hogy most milyenek lesznek és ők speciel sajnos rosszabbak voltak. Olyan érzésem volt, hogy ezt most elizgulta az énekesnő. Itt-ott hamis volt és most nem járt át az a katarzis élmény, ami kedden. Kár értük.

Bemutattak néhány előadást, amit a netről szedegettek össze, tik-tok színvonalú videókat olyanokól, akiket inspirál az Eurovízió. Csak hogy meglegyen a napi LMBT-adag, ugyanis az önjelölt énekesek többsége meleg vagy drag queen volt. Akiknek a látvány mindenek felett és nem érdeklik a mögöttes tartalmak. Amin sokkal inkább felháborodtam, az a 10 év körüli francia kislány volt, aki állítólag az Eurovíziós Dalfesztivál Junior győztese volt. Most komolyan: Létezik Eurovíziós Dalfesztivál Junior? Ahol gyerekek állnak ki a színpadra énekelni? Most nézem, hogy nagyon is, méghozzá elég régóta... Borzalmasan fájdalmas látvány volt a francia kislány, mert semmi, de semmi jele nem volt a gyermeki lényének. Az egész fizimiskája művi volt, tényleg olyan volt, hogy gyermeklétbe ragadt felnőtt, akit kicsinált a művészvilág. Egy ilyen gyereknek tényleg az iskolában, a játszótéren a helye, és nem azért mert konzervatív, régimódi szülő vagyok (lennék), hanem azért, mert egy gyereknek legyen gyerekkora, mert a saját maga által megélt élményeiről, érzéseiről tud majd felnőtt korában hitelesen énekelni. Már ha énekes akar lenni, és tényleg ő akarja azt és nem a szülők nyomják be. Ismertek ennek a lelki hátterei, amikor a szülő nem valósítja meg az álmát, ezért a gyereként "nyújtja be a számlát", ezzel tönkretéve az egész életét, mert sok esetben a gyerek nem azt akarja csinálni, amit a szülei erőltetnek rá. Ennek a kislánynak konkrétan elvették a gyerekkorát, de mondhatnám úgy is, hogy az egész életét, mert egy konzumvilágban nő fel, ahol nem tapasztalja meg a való életet. Abból a steril környezetből hogyan is énekelhetne az átlagembernek? Persze, a szöveget megírhatják neki és műérzésekkel az arcán és a hangjában előadhatja, de az soha nem lesz saját, soha nem lesz hiteles. Én ilyen énekesre nem vagyok kíváncsi, de ennyire borzalmas az is, hogy egy ilyen gyereknek elveszik a gyerekkorát. Látva a francia kislány arcát, tőle már sok mindent elvettek.

Szóval most jobban tetszettek az előadások. Még Izland előadása is, akiket kényszeresen viccesnek tartottam, most jókat mosolyogtam rajtuk (jó értelemben), Portugália viszont most is olyan volt, hogy egyediek voltak, de inkább nem az én stílusom. Bulgária is jobban tetszett, jó volt látni az érzelmeket az énekesnő arcán és talán jobban is énekelt. Illetve nagyon tetszett a dal címe: "Growing up is to get old". Sok igazság van benne. Ukrajna népzenéje továbbra is nagyon bejött, de a prímet egyértelműen Finnország és Olaszország vitte a rock zenéjével. Ők csinálták a legnagyobb bulit. Aztán sok volt a diszkózene, voltak közülük kifejezetten jók is, de az egész annyira egy kalap alá ment, hogy nagyon senkit nem tudok kiemelni. Olyan jobb fajta rádiós dalok, de szinte csak Málta énekesnőjét tudom kiemelni. Szegény, hatalmas teremtés, de a feminista jellegű "Baby, it's not a maybe!" jellegű szövege megnevettetett. Egyébként nagyon jól énekelt, az egész fizimiskája kifejezetten Mohamed Fatima érzetet adott. De persze. Feminista dalok jöttek például Szerbiától és Oroszországtól, ezek nem maradhattak ki. De legalább olyan országokból énekeltek erről, ahol van némi érvénye, így nem azt az érzetet adta, hogy előjogokat követelnek a nőknek. Csak nehogy túlzásba vigye. Meg mindig elfelejtem megemlíteni Litvánia együttesét, pedig ők is nagyon jók voltak. Ők is egyediek voltak, kifejezetten erősítették a színvonalat.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Persze a műsorvezetők jellemtelenségéből most is kaptunk ízelítőt: "Micsoda energiák forronganak a színpadon!" "Ebben a 3 percben az énekes megválthatja a világot!" Aztán a közönségnek: "A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Ezeket már meg sem hallom. Az előadások után volt egy remix az addigi néhány győztes dalokból kifejezetten ötletes volt. Illetve Duncan Laurence annyira meg volt említve, hogy jobbulást neki, de ahogy elnézem a "koronavírus" szó tabu.

De térjünk rá a végeredményre, mert az valami eszméletlen volt. Addig nem is volt gond, amíg a 39 ország hirdette az eredményét, mindenki megkapta a maga pontjait. Kifejezetten kellemes volt látni, hogy Belgium azért folyamatosan kapott pontokat. Nem vártam őket konkrétan az élre, de az, hogy több országtól is kaptak 5-6 pontokat, azt hiszem egyszer még 10-et is (2. legtöbb pont egy országtól), az azért jelezte számomra, hogy van igény egy ilyen jellegű zenére. Viszont a közönség részéről egyértelműen Svájc VS Franciaország párbaj lett. Egyébként a francia énekesnő is kifejezetten kellemes volt, határozottan jobb dallal érkezett. A svájci énekes meg az az INFP-féle túlérzelgős dal, ráadásul borzalmas hanggal. Úgyhogy ha Svájc nyert volna, azt mondtam volna magamban, hogy na, győzött az Eurovízió cukormázas világa. De szerencsére nem.

Mert jött a szakmai zsűri (televoters) pontozása és az úgy felborította a rendet, hogy komolyan azt hittem, hogy botrány lesz. Ugyanis 4 ország is 0 pontot kapott. Nem mondom, a legrosszabbak: Anglia, Németország, Spanyolország és Hollandia, de rendesen kifütyülte a közönség az eredményeket. És egyébként tényleg borzalmas volt. Ez a négy előadó állt egyébként is az utolsó 4 helyen és ahogy a két műsorvezető bejelentette a 0 pontot... meg ez az egész televoters rendszer egy hatalmas arrogancia. "Nem volt elég, hogy 39 ország alig adott nektek pontokat? Nesztek, itt van újabb 0 pont, basszátok meg!" És hogy mennyire nem követem az Eurovíziót, jól jelzi, hogy én erről a televoters rendszerről most hallok először. Most is egyébként Humbby-val beszéltük meg az előadásokat, rákérdeztem nála és elmondása szerint ez már 2014 óta van. Most nézem itt a részletes eredményt és csak most jövök rá, hogy miről is van itt szó. Ahogy elnézem, itt az van, hogy minden egyes ország delegál egy zsűrit és ők is osztják ugyanúgy a pontokat, mint a közönség, csak jó eséllyel szakmai alapon. Bízzunk benne legalábbis... Mert aztán a 4 ország után után jöttek a pontok... mit jöttek? Repkedtek a pontok! Aki a közönség eredménye alapján hátul volt, de a kritikusoktól sok pontot kapott, az szépen előre repült, aki pedig nem kapott sok pontot, az viszont szépen lassan hátra lett sorolva. Mert ők ugyanazt a 12-10-8... pontrendszert adják az előadóknak, mint az egyes szavazók, csak ők egy vagy néhány ember személyében döntenek ugyanannyi pontról, mint az adott ország nézőinek ezrei, vagy akár milliói. Nagyon nincs egyenes arányban a pontozás. Hiszen a televoters egy (vagy néhány) emberként felülbírálhatja egy egész ország döntését. Ez egyfelől jó, mert egyébként tényleg inkább a jobbak kaptak magasabb pontszámot. A televoters szavazatának köszönhetően olyan országok lehettek néhány percig az első helyen, mint például Ukrajna, Izland, akik meg is érdemelték volna akár a győzelmet is. Csak az döbbentett meg, hogy itt száz pontok repkedtek. Annyira nem tudtam napirendre térni az egész felett, hogy már Humbby-nak is magyarul írtam, hogy "Mi a fasz ez?" Persze, mondhatjuk, hogy így a minőség is szerepet kap, de hogy Belgium csak 3 pontot kapjon a televoters rendszerben az kritikán aluli! Egyből ők lettek a legnagyobb vesztesei számomra az egész versenynek, mert a középmezőnyben álltak, a 13. helyen 71 ponttal, de végül legcsúsztak a 19. helyre a 74 pontjukkal. Egyszerűen övön aluli eredmény! Mert jó, nem volt annyira jó a belga együttes, mint az elődöntőn, de még így is lényegesen jobbak voltak, mint sokan mások, akik jóval több pontot kaptak. Igazán értékelhették volna, hogy ők maguk zenéltek, az énekesnőnek egyedi hangja van, és ugyan nagyon izgult, de amit tudott, kihozott magából. A hibái miatt ugyan ne kapjanak száz pontokat, de 60-70 pontot bőven megérdemeltek volna. Rettenetesen sajnáltam őket, egyértelműen Belgium a legnagyobb vesztese az egész versenynek. Mert összességében tényleg a jobbak kapták a legtöbb pontot a zsűritől, ahogy fentebb is írtam: Ukrajna, Izland, Finnország, úgyhogy van létjogosultsága a televoters rendszernek, de ne száz pontok repkedjenek, mert teljesen elinflálja a közönség szavazatát. Egyébként sincs semmi érvénye a műsorvezetők szirupos, hányingert keltő szövegeinek, de hogy erre mondják azt, hogy "Szavazz! A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Hát egy nagy faszt változtathat meg! Hol számít az én szavazatom az akár százmillióhoz képest, főleg úgy, hogy a tetejébe a televoters szavazatok istent játszva felülbírálják a nézők szavazatát? Rettenetesen dühös vagyok erre az egészre. Azt gondolom, hogy maximalizálni kéne a televoters szavazatait, mondjuk összesen 100 vagy 150 pontra, hogy legyen még valami érvénye a közönség szavazatának. Mert nem azt a 318 pontot vitatom el Olaszországtól, nagyon jók voltak, megérdemelték. Hanem, hogy szinte nincs is érvénye így már a nézői szavazatnak, ha egy ország által legtöbbet szavazott énekese ugyanúgy 12 pontot kap a sok millió szavazótól összesen, mint eddig. Nagyon nincs rendben a szavazatok súlya.

Az olaszok egyébként nagyon jók voltak, megérdemelten nyertek és kifejezetten üdvözítő volt látni, hogy egyébként a televoters eredményének köszönhetően került a helyére Ukrajna, Finnország, Izland, és Litvánia is feljött a 8. helyre, akik szintén nagyon jók voltak. De Bulgária is meg tudta tartani a jó helyezését. Csak Belgiumot sajnálom rettenetesen. Megérdemelték volna, hogy a középmezőnyben maradjanak. Egyébként azt tippelem, hogy azért találták ki ezt a televoters rendszert, hogy elejét vegyék azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amiket régen lehetett hallani, hogy a szomszédos országokba szavaznak át emberek, illetve azokra az országokra, akikkel jó gazdasági kapcsolata van. Nem tudom, hogy ezt annak idején nyilatkozták-e, vagy volt-e olvasható, de ha tényleg 2014 óta van a televoters rendszer és láthatóan a helyére tett néhány előadót, akkor hogy nyerhetett az az osztrák szakállas énekesnő? Meg keresem azt az autista és down-szindrómás skandináv hard rock együttest, akit egyszer hallottam és szintén nagyon rosszak voltak. Állítólag egyszer ők is nagyon jól szerepeltek, de őket már nem találtam.

De mindegy is. Ez valami hihetetlen volt. A szavazási rendszer nekem nem tetszik, hiába tette idén többségében helyre az eredményt, számomra ezzel érvényét vesztette a nézők szavazása. Érteni vélem, hogy miért találták ki, de túl nagy a szakmai zsűri befolyása, mindenképp csökkenteném a pontjukat. Olaszországgal kétségtelen, hogy az egyik legjobb nyerte meg a versenyt, örültem nekik és fogom is nézni jövőre és ezen túl minden évben az Eurovíziót. A jó előadőkért. Mint például a belga együttesért, akikről fogok még írni. Meg kell tennem, amit megtehetek, nem hagyhatom annyiban a 19. helyüket!

2021. május 22., szombat

Szerelem vagy rajongás?

Ma végeztem az Adachi to Shimamura animével. Kifejezetten ígéretesnek indult, aztán az lett vége, mint egy átlag romantikus shoujónak: Nem futott ki sehová a történet, bőven lehetett volna folytatni. Hogy vajon ennek is az volt-e a célja, hogy a mangát népszerűsítse, nem tudom, de az biztos, hogy rettenetesen foghíjas volt az egész. Sőt, a végén olyan szinten hagyott hiányérzetet maga után, hogy azt mondanám, hogy a manga népszerűsítésére sem alkalmas az anime.

Miről van szó? Két lány, nevezetesen Adachi Sakura és Shimamura Hougetsu szerelméről. Vagyis... szerelem? Annyira nem egyenrangú a két lány, annyira máshol vannak, hogy valójában soha nem találkoznak. Kettejük közül Shimamura Hougetsu a szociálisabb, társaságkedvelőbb. Kisebb baráti kör veszi körül, míg Adachi Sakura végig szinte csak egyedül élte az életét. Shimamura az első lány, akivel barátságot köt, egyből túl is értékeli a barátság fogalmát.

És lényegében ennyi. Az anime azért rettenesen vérszegény, mert semmi kerettörténet nincs. Nincs semmi olyan, ami színt adna az animének. Nincs olyan, mint például a Given-ben, hogy a fiúk egy együttest alkotnak és az ottani történések is érdekessé teszik a történetet, nem utolsósorban a fiúk kapcsolatára is hatással van. Az Adachi to Shimamurában nincs ilyen, csak az a kislány, aki elvileg az űrből jött... Ő ilyen aranyos akarna lenni, de egyébként semmi funkciója nincs az animében. Nincs hatással a lányok kapcsolatára. Olyan ő, mint egy cuki kisállat, akit mindenki szeret, amolyan "aranyossági kellék". Engem személy szerint idegesített, mert semmi lényegi funkciója nem volt az animében, mégis ott fontoskodott a lányok körül.

Rá lehet jönni, hogy miért fontos a címben szereplő kérdés. Adachinak nem volt komoly kapcsolata emberekkel és minthogy Shimamura az első barátja, ezért én inkább úgy érzékelem, hogy valójában nem szerelmes belé, csak rajong érte. Örül, hogy végre van barátnője. Ráadásul Shimamurán látszik, hogy nem szerelmes. Shoujo-Ai-nak akarják eladni a történetet, de valójában nem az. Meg egy idő után inkább zavaró volt, hogy Adachi tényleg szinte kutyaként ragaszkodik Shimamurához, aki egyébként érzékeli is ezt és tényleg úgy bánik vele (jó értelemben) mint egy kutyával. Persze, magához engedi, simogatja, egyebek, de most komolyan: Ki akar egy háziállatot párjául? Tehát a lényeg: Adachinak még érnie kell ahhoz, hogy párkapcsolata legyen. Igazából még az se lett volna jó, ha az anime oda fut ki, hogy összejön a két lány, mert akkor megkérdőjelezném, hogy mennyire lenne legitim vagy tartós egy ilyen kapcsolat. Akkor meg azért várnék folytatást, hogy ezt lássam.

Így igazából nem végződött sehogy ez az anime és pont ezért nem érdemes semmi folytatást várni, mert el nem tudom képzelni, hogyan lehetne folytatni a történetet, mert nagyon nem haladt előre. Az a fejlődési folyamat, amin Adachinak keresztül kellene mennie (ha valós akarna lenni az anime), nagyon hosszú folyamat lenne, amit érdemes lenne a lehető legteljesebben bemutatni, hogy átélhető legyen a fejlődéstörténete. A manga egyébként 2012 óta fut (ehhez képest elég későn lett belőle anime), úgyhogy ott elképzelhető, hogy jól megírták a történetet és érdemes olvasni a mangát, de az anime alapján nem adok neki sok hitelt. Ez a 12 rész olyan, mint film előzetese. Mondjuk kérdéses, hogy egy ilyen színvonalú előzetes mennyire inspirál a manga olvasására.

2021. május 21., péntek

Eurovíziós dalverseny 2. elődöntő

A mai nap megvolt az Eurovíziós dalfesztivál második elődöntője, melyben 17 ország vetélkedett a döntőbe jutásért. A műsorvezetők ugyanolyan semmitmondóak voltak, teljesen felesleges a jelenlétük. Igazából számomra az egész látványosság csak egy szükséges eleme az egész műsornak, ha nincs mögöttes jelentése (márpedig itt nem volt) akkor nem érdekelnek a külsőségek. Inkább az előadók. Hogy ők milyenek voltak?

Mielőtt rátérnék, listázom most is a bemutatott holland városokat:

  • Eindhoven
  • Zandvoort
  • Almere
  • Vinkel
  • Nannewijd
  • Schiphol
  • Schiermonnikoog
  • Eiland
  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Nisse
  • Maastricht
  • Heerlen
  • Delft
  • Agelo
  • Middelburg
  • Nijmegen

És az énekesek... Érdekes, hogy amíg az első elődöntőben szélsőségesebbek voltak az előadások, voltak nagyon jók és nagyon rossz énekesek, most inkább egyenletesen közepes volt. Volt egy-két kiemelkedő előadás, de igazán jók csak a finnek voltak. Megörültem, hogy végre egy kemény rockbanda! Igencsak felrázták az állóvizet. Bár a portugálok is viccesek voltak, őket is jó volt látni, a srác hangja viszont nekem annyira nem jött be. Illetve az izlandi csapat akart még érdekesnek tűnni, de az előadásuk inkább kellemetlen volt. Többen is próbálkoztak valamit táncolni, de többségük inkább álltak volna egy helyben. A legkellemetlenebb Dánia előadása volt. Járkálás, rohangálás, ugrálás, koncepció nélküli mozgás... A '80-as éveket idéző disco zenéjük is inkább vicces volt.

Több férfi előadó is próbált érzelgős lenni, de ezek többsége vagy túlzása vitte az érzelmeket vagy erőltetett volt. A grúz cisz-férfi romantikus előadása volt a legrosszabb, mert semmi érzelem nem látszott az arcán. Ausztria és Svájc meg túlzásba vitte az érzelgősséget.

Aki viszont hasonlóan jó volt, mint tegnapelőtt a román lány, de hibázott, az a bolgár énekesnő. Bár lényegesen jobb volt, láthatóan nem izgult annyira, csak sajnos többször volt hamis. De kifejezetten kellemes látvány volt. Alapvetően egyébként jól énekelt, nem vitte túlzásba a látványt, és látszott az arcán, hogy van egyénisége. Úgyhogy voltak jobbak is, de ma a finneket egyértelműen senki nem múlta felül. A többi meg jobbára az a tipikus, mai rádiós, diszkós dal volt. Kevés volt az egyéniség. Viszont azt lehet mondani, hogy a mostani előadók összességében talán jobban énekeltek, nem volt senki olyan, akinél végképp kikapcsoltam a YouTube-ot.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Az előző évek nagy nyerteseiből most is idéztek. Duncan Laurence is ugyan megjelent, de nem úgy, ahogy tervezték. Elvileg ma is fellépett volna, de koronavírusos lett, így csak a visszaemlékezéseknél tudott "jelen lenni", az meg jó eséllyel felvételről ment. De ennyivel elintézték, jó eséllyel azért nem tettek róla említést, hogy ne okozzanak pánikot, hogy talán már kedden is koronás volt és szétfertőzte az egész Eurovíziót. Amúgy megtörténhet... Bár jó eséllyel kedden is tesztelték és akkor még negatív volt.

Az eredményhirdetés most alapvetően pozitív volt, mert inkább a jobbak jutottak tovább. Bár az is igaz, hogy ma nem volt olyan, akinél égnek állt volna a hajam, ha továbbjut. Bulgária és Finnország továbbjutott, úgyhogy egyértelműen a jobbak is kapnak helyet. Aztán vannak, akik esetleg megérdemelték, de a középmezőny (színvonal terén) annyira sűrű volt, hogy bárki, aki kiesett, talán joggal mondhatta volna, hogy ő miért jutott tovább és én miért estem ki? Hogy a grúz srác kiesett, az rendben volt, talán Észtország együtteséért volt kár. De például Lettország énekesnője is jobban járt volna, ha valami színt visz az előadásába és akkor lett volna esélye arra, hogy továbbjusson, ahogy Dánia is megérdemelten esett ki. Az eredményhirdetésnél pedig vélhetően szándékosan hagyták a végére a finneket, mert őket őket mindenki várta a döntőbe. A 9. továbbjutó kihirdetése után a közönség már egy emberként skandálta, hogy "FINLAND! FINLAND!" Egyébként azt tippelem, hogy magának az Eurovíziónak is jót tesz, ha helyet adnak ilyen kemény rock együttesnek, mert növelhetik a nézőik számát. Az biztos, hogy tényleg szükség van ilyen együttesekre, előadásokra.

Azért összességében elmondható, hogy a jobbak mind továbbjutottak, ami azért igenis emeli az Eurovízió színvonalát. Nálam Belgium VS Finnország versennyé avanzsálódott az idei Eurovízió, de mindenképp üdvös lesz, ha tényező lesz Bulgária (főleg, ha a szombati előadás jobb lesz), illetve a biztos továbbjutók közül Olaszország érdemelné meg az előkelő helyek valamelyikét. Kíváncsi leszek a szombati napra. Poén lenne, ha Rotterdamból mondjuk Antwerpenbe menne jövőre az Eurovízió. Nem kellene sokat utaztatni a díszletet.

2021. május 19., szerda

Az Eurovíziós dalverseny 1. elődöntője

Soha életemben nem követtem komolyan az Eurovíziós dalfesztivált, de most, hogy Hollandiában van, úgy döntöttem, hogy megnézem. Tekintve, hogy Magyarország nem vett részt, ezért online tudtam csak követni, YouTube-on lehetett szabadon nézni. Sokat nem vártam tőle, mert az egyik ok, ami miatt nem követem a dalversenyt, az, hogy a látványvilágot finoman szólva is túlzásba viszik. Most sem volt másképp, az egész műsor több szempontból is borzalmas volt. Egyrészt a négy műsorvezető ruházata is rettenetes, másfelől meg a teljes mértékig nyilvánvaló műmosolya meg azok a szirupos beszédek... A végén volt egy nagy baki, pár másodpercre látszott a kijelző, ahol az a szöveg ment, amit felolvastak a műsorvezetők. Egyébként sem gondolnám, hogy olyan nagy kreativitás kellett a mézzel leöntött cukros szöveg "megkomponálására", de nem is láttam a műsorvezetők arcán, hogy egyébként egyéniségek lennének. Pont ilyen személyiség nélküli arcok kellenek egy ilyen semmitmondó műsor vezetésére.

A másik, ami nagyon nem tetszett, hogy a dalok közti szünetekben egy-egy holland várost, tájat mutattak be, de igazából semmi különlegeset nem mutattak be az adott településről. Voltak szélmalmok, meg jellegzetes holland házak, illetve tetszett Vlissingennél a tengerpart, de semmi olyasmi nem volt, ami megmutatta volna, hogy mitől lehet különleges Hollandia. Csak az a kis animált házikó volt fókuszban, sajátságos berendezéssel, ahol emlékeim szerint a soron következő énekes jelent meg. Egyébként az alábbi városokat, tájegységeket "mutatták be":

  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Utrecht
  • Amersfoort
  • Leeuwarden
  • Vlissingen
  • Eext
  • Veluwezoom
  • Giethoorn
  • Bourtange
  • Broek op Langedijk
  • 's-Hertogenbosch

Ezeket jegyeztem fel. Humbby barátommal beszéltük meg az énekeseket Discordon neki jegyeztem fel a holland városokat. De bizton állíthatom, hogy én azon az egy hétvégén sokkal többet láttam Hollandiából, mint amit ezek a kis bejátszások mutattak.

És az énekesek? Érdekes volt abból a szempontból, hogy az első fele döntő többségében borzalmas volt, viszont a második fele sokkal jobb volt. Az első 8-ból egyedül Litvánia és Ciprus voltak a jók, a többi 6 meg... Hát, nagyon drága lehetett az énektanár, hogy nem tudták bevállalni, én ugyan nem tudom, de hogy egyik rettenetesebb volt, mint a másik, az egyszer biztos. A litvánok egy teljesen egyedi dallal jöttek elő. Jól is énekelt az énekes és az előadásmód is emlékezetes volt, maga a dal is remek volt. Az nálam 8 pontot ért 10-es skálán. Utána nem győztem szórni a 2-4 pontokat... Semmi hang, borzalmas előadásstílus, sablonos szöveg... egyáltalán mit keresnek a színpadon? Ciprus jött 8-ként, az is olyan előadás volt egyébként, hogy tipikus rádiós dal, de a jobbik fajtából.

Aztán a második fele már lényegesen jobb volt. Jött 9-ként Belgium, és egyből el is vitték a prímet. Messze ők nálam voltak a legjobbak. Pont, ahogy szeretem: Nem adtak túl sokat a látványosságra, mégis emlékezetes maradt az előadás. Ennyi borzalmas előadás után visszahozták a reményt, hogy mégis van valami értelme az Eurovíziónak, mert végre egy énekelni tudó énekesnő, a csapat többi tagja élő hangszereken játszott, az előadásmód is teljesen rendben volt. Pont az, hogy semmi tánc, semmi komoly smink nem volt, az együttes kiállt és eljátszott egy fantasztikus dalt! És ezt szeretem! Nem a táncosokkal elbábozott mozdulatsorok miatt volt emlékezetes az előadás, hanem attól, hogy volt karizmája az énekesnőnek. Olyan kisugárzása volt, hogy még most is beleborzongok, ha eszembe jut. Úgyhogy egyértelműen a belgák voltak a legjobbak és erősen kétlem, hogy a csütörtöki második fordulóra jön bárki is, aki jobb lenne náluk.

Aztán innen már a többiek is jók voltak. A román csajt sajnáltam nagyon, akinek jó hangja volt, de annyira izgult, hogy túl sokat énekelt hamisan. Pedig ő is ígéretes volt. Aztán aki még nagyon tetszett az az ukrán csapat. Ukránul énekelt az énekesnő, nekem továbbra is bejön a népzene-popzene elegye és az énekesnőnek is jó hangja volt. De nem volt konkrétan Nox-feelingem, ez erősebb volt a Noxnál. A máltai előadás volt még egyedi: Egy kövér, sötétebb bőrű csaj, mondhatnánk, hogy az egyedi külsejével akart kitűnni, de nem! Tudott énekelni és a dal is egész jó volt. Úgyhogy azért jöttek szépen sorban a jobb előadások.

Az Eurovízió másik főszereplője az előző évad győztese, Duncan Laurence volt. Ahhoz képest, hogy tavalyelőtt még kifejezetten szimpatikusnak tartottam, ma már egyáltalán nem vagyok elájulva tőle, sőt... Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a fejébe szállt a dicsőség, egyre inkább azt érzékelem, hogy el van telve magával. Távolról sem annyira jó énekes, hogy körbeünnepelje egész Európa. Nekem a Love don't hate it tetszik tőle, de az azt követő dalok, mint a Someone Else meg a Feel Something már távolról sem annyira egyediek. Egyébként olyan érzésem van, mintha az Arcade-dal kiénekelte volna a szerelmi bánatát, azzal európa-szerte sikert aratott és most egy tündérmese főszereplőjének érezné magát, hogy megtörtént vele az a csoda, amit a hollywoodi filmekben láthatunk. Sikert csinált a szerelmi bánatából.

Bemutattak néhány előadót a csütörtöki második fordulóból. Olaszország ígéretesnek tűnik a maga rockzenéjével, de lám, az LMBT is kellőképp képviselteti magát Németország és Hollandia meleg énekeseket delegált a dalversenyre. Mellesleg igen, tényleg kezd már túlzottan LMBT lenni az egész Eurovízió. Több néző szivárvány zászlót lobogtatott, illetve egyéb bejátszásoknál is láttam. Nehogy tényleg az legyen, hogy szinte már kötelező jelleggel kell lobogtatni a meleg zászlót mindenféle PC jegyében és már-már az LMBT-nek előjogai legyenek.

10 ország jutott tovább a 16-ból, közülük 3-nak örültem nagyon:

  • Belgium
  • Ukrajna
  • Litvánia

Amikor tényleg jó előadók jutnak tovább, az azért ad némi érvényt az Eurovíziónak és nézhetővé teszi még azok számára is, akik hozzám hasonlóan hánynak a szirupos látványvilágtól. Örvendetes volt még a máltai énekesnő továbbjutása is.

További 3 ország, akiknek nagyon nem kellett volna továbbjutnia:

  • Svédország
  • Oroszország
  • Norvégia

Ők a műsor első felének borzalmas előadók listájából valók. A svéd srác (ha jól emlékszem fiú volt...) ilyen tipikusan "You are so strong, you are the best" típusú sablonszöveggel jött, de egyébként semmi hangja nincs. Ő is olyan volt, mintha kiválasztottság-tudattal jött volna az Eurovízióra. Az orosz lány is szörnyen énekelt, ráadásul az előadásmód is szánalmas volt, de állítom, hogy ő az erősen feminista szövege miatt jutott tovább. Aminek egyébként még van is legitimitása, mert az orosz nőket "hívta csatába". Csak sem az énekesnő személye, sem a dal volt erre alkalmas. A norvég srác meg jellegtelen, semmitmondó volt.

És ha már jellegtelen semmitmondás, akkor ugyanígy továbbjuthatott volna a szlovén, az asztrál és az észak-macedón versenyző is, de ők valahogy a helyükre kerültek és kiestek. A román lányt sajnáltam, hogy nem jutott tovább, de véleményem szerint neki az a jobb, hogy most kiesett. Jó hangja van, jó dalt hozott, de még nem áll készen arra, hogy nagyszínpad előtt énekeljen emberek milliói előtt (online vagy TV-knek). Aki ennyire izgul és emiatt elrontja az előadását, annak még érnie kell mentálisan, hogy tényleg jó énekes váljon belőle.

Hát ennyi volt. Ha lehántom a túltolt látványosságot a "mindenki olyan csodálatos volt, az egész világ annyira tökéletes" jellegű szöveget és a rossz előadásokat, akkor a kb. 140 percből nagyjából 15-20 perc volt igazán élvezhető. Innestől kezdve nagyon-nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy bárki azt mondja, hogy azért a 15-20 percért megéri. Én mindenesetre megnézem a második fordulót, meg a szombati döntőt, de nem gondolom, hogy a jövőben követni fogom az Eurovíziót.

2021. május 16., vasárnap

Kérdések és válaszok az egészséggel kapcsolatban

Folytatnám a Ring Fit Adventure egészséggel kapcsolatos kérdéskörének elemzését. Íme a 4. rész.

K: Mesélj még nekem a gyümölcsről és a zöldségekről!
V: Sok tápanyagot tartalmaznak!

Sok fontos vitamint és ásványi anyagot kaphatsz a zöldségek és gyümölcsök által. Vannak azonban olyan tápanyagok a növényi ételekben, amikből kevesebb van. Gondolj például a tojásfehérjére, vasra, kalciumra, cinkre és a B12 vitaminra. Gondoskodj róluk egy kiegyensúlyozott étkezési szokás keretében és fordulj orvoshoz az étkezési szokáshoz kapcsolódó kérdéssel.

A második mondaton nagyon sokat gondolkodtam, a "die" utáni mondatrész nagyon logikátlannak, furcsának tűnt, de amikor továbbolvastam, a "voorkomen" megmentett.

2021. május 8., szombat

Csillag születik DVD és Blu-ray

Néhány napja megvettem a Csillag születik egylemezes DVD-t és a Blu-ray-t. A kétlemezes DVD megvolt tavalyról, ezeket is terveztem megvenni a gyűjteménybe, mert bár nem #1 film életemben, de szeretem annyira, hogy betudjam ezeket a kiadásokat is a gyűjteménybe.

És jó volt most is megnézni, de azért nem lesz soha igazán nagy kedvenc, mert nem annyira mély érzelmileg, mint amennyire én megélem az érzelmeket. Ez persze nem azt jelenti, semmitmondó lenne a film számomra, mert látom az érzelmeket az arcokon, át is érzem, amit látok, ebből a szempontból nagyon jó film, de különösebben nem érint meg.

Például nemcsak azért nem leszek soha Lady Gaga rajongó, mert egyébként borzalmasnak tartom, amit énekesnőként csinál, hanem mert ahogy ebben a filmben látom őt, mint énekesnő, azzal sem tudok azonosulni. Pedig nagyon tetszik, amit itt látok tőle, sőt meggyőződésem, hogy félig-meddig Lady Gaga magát alakítja a filmben. A dalok egy részét (elsősorban azokat, amiket ő maga énekelt) ő írta, így azt gondolom, hogy amit Ally-két látunk tőle a színpadon, azok az ő érzelmei. Tudna így is énekelni, ha akarna és akkor tiszteletre méltónak tartanám azt, amit csinálna. Színésznőként is nagyon jót alakított, de összességében azért ítélném meg a színésznői kvalitásait, mert itt énekesnőt alakít, ezért mondom, hogy ebben a filmben félig-meddig önmagát alakítja. Bár a szituáció és azok az életesemények, amiket eljátszik, abban jó eséllyel van különbség a között, amit ő maga élt meg és amit a filmben alakít, mégis azt gondolom, hogy Lady Gagát, mint színésznőt akkor lehetne hitelesen megítélni, ha olyan filmben is játszana, ahol egy tőle teljesen különböző karaktert alakítana. Ahogy utánajártam, hogy milyen filmekben szerepelt, azt láttam, hogy ez az első főszerepe. A mellékszerepeiben is döntő többségében önmagát, mint Lady Gagát alakította. Így azt tudom mondani, hogy ebben a filmben nagyon jót alakított, nagyon tetszett, amit láttam tőle, de csak ebből nem vonnék le messzemenő következtetést a színésznői képességeiről, hiszen énekesnőt alakított, ami ismerős közeg számára. Ha majd lesz másik film, ahol mondjuk politikust, diplomatát, ügyvédet, történelmi személyiséget, bármi mást alakít, ami nem a mindennapi életének része, akkor lehet majd megmondani, hogy milyen színésznő.

De hogy minden lehetőséget megragad, hogy megmutassa a meleg közösséget, az azért nem akármi. Mondjuk lehet is hálás nekik, hiszen nekik köszönhetően lett akkora énekesnő, hogy szinte az egész világra hatással van. Ugyanakkor ennek alapján azt is el tudom mondani, hogy miért nem vagyok egyetlen meleg közösség tagja sem. Mert nem az az én közösségem, amelyik egy olyan embert istenít, akinél sokkal inkább a külsőség számít, semmint az énekhang. És az, hogy mindig felhívja magára a figyelmet, bármi áron, akár úgy is, hogy botrányt csinál… Emiatt a “különlegesnek mutatom magam” attitűd miatt tükre Lady Gaga az LMBT-közösségeknek és ezt a tükröt emelték a magasba, amikor “felkarolták” az énekesnőt, híressé tették. Ez nem én vagyok, én nem így élem meg a szexualitásomat. És azt kell mondjam, ahogy a filmben is láttam a melegbárt, a fellépéseket, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezek kimaradtak az életemből. Mert ahogy utaltam rá, nem szeretem azt a közeget, ahol ennyire a külsőségek játszanak. A filmben is sokkal jobban szeretem azt a Lady Gagát, akit az elején láttunk. Amikor sokkal inkább önmaga volt. Sokkal inkább spontán és a maga természetességében láthattuk őt. Én ezt szeretem, mert sokkal inkább az érdekel, ami a külsőségek mögött van, és nem az, amit látok. És ahogy Ally Campala-ként alakult az énekesnői karrierje, egyre inkább az a Lady Gaga rajzolódott ki, akit nem szeretek.

És ezért is van az, hogy nagy tévedésnek tartom, hogy Lady Gaga INFJ-s lenne. Nem tudom, hogy ez hogy terjedt el, de biztos, hogy nem igaz. Mondjuk azt is elismerem, hogy első körben megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy INFJ-snek állítják be és osztozom a személyiségtípusán. Mondtam is magamban, hogy letagadom, hogy INFJ-s vagyok, ha tényleg ő is az. De máskülönben is, aki ennyire a külsőségékre megy, aki ennyire mutatja a szépet (egyébként jó érzékkel) és ennyire felkavarja a különböző stílusokat, műfajokat, az csakis ISFP-s lehet. Az ISFP abból a szempontból is stimmelne Lady Gagánál, mert azt még el is hiszem róla, hogy adott esetben szeret egyedül lenni és akkor töltődik fel. Azt is látom rajta, hogy erősen érzelemvezérelt, de azt érzékelem, hogy nincsenek olyan nagyon mély érzései. Elsősorban azoknak vannak mély érzései, akiket az érdekel, ami a látottak mögött van (“N”) és nem az, amit az érzékszerveivel érzékel (“S”), mert arra jellemző, hogy mélyen elemzi azt, amit érzékel. Lady Gagánál ezt nem látom. De írok egy másik példát, hogy érzékeltessem, mire gondolok: A The Corrs énekesnője, Andrea Corr biztos, hogy INFJ-s, amit lehet róla tudni, mert nemcsak azt látom az arcán, a tekintetében, hogy erősen érzelemvezérelt, hanem azt is, hogy az érzelmeit nagyon mélyen éli meg, mert komolyan elemzi magában a látottakat. Ezek az érzelmek a hangjában is hallhatók, neki is köszönhető, hogy a The Corrs dalok egy része annyira mély érzelműek. Persze vannak náluk is tévedések, ahogy írtam korábban, de ezt majd máskor. Fogok még írni az együttesről. A lényeg az, hogy Lady Gagánál ilyen mély érzelmeket nem látok.

Ahogy utaltam rá, a film azért nem igazán nagy kedvenc, mert maguk a beszélgetések sem igazán mélyek. Vannak jó mondatok egyébként, főleg Jacksontól. De hogy mint blues-rock énekes mennyire másképp látja a zenei világot, mint Ally popénekesnőként, ez onnan látszik, hogy megrökönyödött azon, hogy Ally körül táncosok voltak és hogy olyan tanácsot adott neki, amik alapvetően eléggé elcsépeltek. Igen, erre a “légy önmagad és azt fejezd ki, ami belülről jön” frázisra gondolok. A popszakma nem így működik már azon a szinten, ahol Ally volt már akkor. Ekkora népszerűséget már csak úgy lehet elérni, ha adnak a külsőségre és ezáltal a tömeget szólítják meg. Azt a tömeget, akit nem a mély mondanivaló érdekel, hanem az, amit a színpadon látnak. Nagyon ritka manapság az, hogy valakiből úgy lesz igazi sztár, hogy csak a saját gondolatait adja elő, azzal a körítéssel, ahogy azt ő maga éli meg. A külsőségek a mai világban elengedhetetlenek. Mindazonáltal Jackson a saját szemszögéből teljesen jó és valós tanácsot adott, hiszen azt a zenét játszotta Blues-rock énekesként, zenészként, amit ő maga is szeret és a szövegein is azt érzékeltem, hogy tényleg arról énekelt, amit ő gondol a világról, ahogy látja azt. Úgyhogy abból a szempontból hiteles volt a tanácsa, hogy azt mondta, ahogy ő is cselekszik, csak az a zenei műfaj nagyban nem így működik, amiben Ally mozgott.

Igazából nagyon sokat kellett gondolkodnom azon, hogy hol lehet az igazság abban, amikor Jackson azt mondta a bátyjának, hogy igazából őt istenítette, nem az apjukat. Ezt sokáig hazugságnak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy “filmes elemnek” gondoltam. Hogy ezt Jackson azért mondta, mert tipikus Hollywoodi dramaturgia, ennek benne kell lenni, mint egy mély, elrejtett érzés, egyszerűen nem maradhat ki. Mert eleinte azt gondoltam, hogy erre semmi nem utalt. Aztán, ahogy többedjére néztem vissza a filmet, megütötte a fülemet az a 12-13 éves kori (ha jól emlékszem…) öngyilkossági kísérlet, ami végül nem sikerült. Na az vajon miért lehetett? Meg aztán, amikor Jackson bátyja mondta, hogy ő az apjának csak azért kellett, hogy az ivócimborája legyen. Ez úgy elég erős mondat volt ahhoz, hogy ne legyen igaz, ha közeli hozzátartozónak mondják. Aztán így folyamatosan összeállt, hogy Jackson valójában szerette az apját azért, mert megmutatta neki a Blues zenét és általa lett énekes-zenész. De valószínűleg a korai öngyilkossági kísérlet arra utal, hogy valójában tudott arról, hogy miért is szerette valójában az apja, de hogy nem sikerült… utána meg soha nem akarta még magának sem beismerni, hogy mi is történt valójában és ott a bátyja mondta ki az igazságot. És valójában végig érzékelte, hogy a bátyjának van igaza és hogy ezt ő meglátta, ezért istenítette őt. De amikor eljutott erre a felismerésre már annyira mélyen volt az alkohol- és drogfüggőségében, hogy esélye nem volt kijönni belőle. Főleg segítség nélkül. És ahogy láthatjuk, Jackson igyekezett segítséget kérni, de tökéletesen megértem, hogy miért nem tért vissza ahhoz a terapeutához. A film nagyon jó példát mutat arra, hogy milyen egy rossz szakember. És igazából azért nem tudott kimászni a saját poklából, mert abból a mélységből már nem megy egyedül és nem kapott megfelelő támogató közeget, segítséget.

És többek között itt jön ki az, hogy Lady Gaga, vagy az általa alakított Ally (nekem tényleg részint egy és ugyanaz a kettő) miért nem mély érzelmű személyiség. Mert akkor jobban felismerhette volna, hogy mi az, amivel segíthetett volna Jacksonnak. Egy részről nagyon jó, hogy végig kitartott mellette, segített rajta és nem hagyta el, de hogy olyat mondott, hogy “legközelebb egyedül mászol ki a szarból” meg “gyere, leszek az ivócimborád” ebből nyilvánvalóan lejön, hogy nem adott valódi támogatást Jacksonnak. Az aggódás, a támogatás, hogy kitartott mellette, azok mind pozitívumok és fontosak, de nem adott neki aktív segítséget. Akárcsak úgy, hogy beszélgetett volna erről a problémáról, vagy ő maga javasolta volna neki, hogy kérje szakember segítségét. Nem is tudom, hogy végül ki által került Jackson arra a terápiára, az nem derül ki a filmből. És ugyanígy problémás volt a film végén, hogy Ally láthatóan nem vette észre, hogy Jacksonnal komoly baj van. A film egyébként nagyon jól láttatta a nézővel, hogy Jackson ott már egy végzetes dologra készült. Látszott az arcán, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban és ez az Allyvel való kommunikációjában is érzékelhető volt. Azt gondolom, hogy ezt Ally is láthatta volna. Ha látta volna, legalább azt megkérdezte volna, hogy “Nincs valami baj?” Erre Jackson még válaszolhatta volna, hogy nincs semmi és akkor Ally nem firtatta volna tovább a kérdést. Sőt, azt is el lehetett volna mondani, hogy akár saját magát is meg akarta nyugtatni azzal, hogy azt mondja magában, hogy biztos, hogy tényleg nincs semmi baja Jacksonnak. De hogy erre rá se kérdezett, abból érzékélhető volt, hogy nem tudta, nem látta a férjén, hogy mire készül. A harmadik ami miatt nem gondolom Ally-t mély érzelműnek, hogy nem ismerte fel a menedzser valódi személyiségét és hogy fogja keresztbe tenni a kapcsolatát a férjével. Én azt az embert az első pillanatban úgy lepattintottam volna, mint annak a rendje. Annyira látszott rajta a beképzeltség, a gőg, ahogy beszélt Ally-vel, és ahogy a végén beszélt Jacksonnal, amivel végül az öngyilkosságba sodorta, az az én szemszögemből undorító volt. Nagyon nem bírom az ilyen embert. De sajnos fontos eleme volt a filmnek, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a történet úgy alakult, ahogy.

Nagyjából ennyit tudok hozzátenni a filmhez. Ami még Lady Gaga személyiségének kettősségét illeti, annak örülök, hogy a Shallow az a dal, ami ismertté vált a filmből és ezt játszották a rádiók. Azt tudom, hogy a film szempontjából kulcsfontosságú a dal, hiszen egyrészt ez hozta össze Ally-t és Jacksont és nagyon jól leírja kettejük érzelmi világát, ennek is nagyon örülök, meg annak is, hogy egy olyan dal lett a legismertebb a filmből, ami még Ally nagy sztársága született meg, ahol még a természetes énjét láthatjuk. Hiszem, hogy ez Lady Gaga egyik, sőt a valós oldala és ha ilyesféle dalai lettek volna, akkor tiszteletre méltó lenne az énekesnői karrierje. Azt egyébként elárulom, hogy ma már annyira nem tartom gyűlöletesnek Lady Gaga énekesnői karrierjét, mint korábban. Egyrészt a film is egy kicsit “megszelídített”, másrészt meg az MBTI személyiségtípusok folyamatos tanulmányozása is sokat segít abban, hogy jobban elfogadjam azt, aki más és másképp látja a világot, mint én. Igazából a menedzser is olyan, hogy az ő saját szemszögéből semmi rosszat nem csinált. Annyira karrierista, annyira a munka az első számára, hogy bárki, aki ezt gátolja (mint például Jackson a függőségével), azon kegyetlenül átgázol. Tipikus törtető személyiség, aki nem engedi, hogy bármi is a karrierjének útjába álljon. Hiszen ha derékba törik Ally karrierje, azzal az ő menedzseri megítélése is sokat csorbult volna és ezt nem akarta. Vannak ilyen emberek a világon és fontosnak ezeket felismerni, hogy a saját világomból ki tudjam zárni. Mert ahogy ők élik az életüket, az teljességgel ellentétes az értékrendemmel és az elveimmel.

Ezzel egyébként meg is van mind a három kiadás a filmből, amit szerettem volna megvenni.

Egy fiú, akinek szíve aranyból van

Egy újabb animét fejeztem be, méghozzá a Golden Boy-t. Ez egy 6 részes OVA 1995-ből. Igazából a címe alapján nem tudtam, hogy mit várjak tőle, de a leírást elolvasva, úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát, hátha tetszeni fog. A végeredmény felettébb meglepetés volt és határozottan kellemes.

Kintaro Oe 25 éves, aki úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet és egy másik iskolát fog kijárni: Az élet iskoláját. Alkalmi munkákból tartja fenn magát, egy-egy ilyen alkalmi munkába nyerünk betekintést az OVA 6 része során. Ezekben a munkákban egy közös van: Mindegyikben találkozik egy csinos lánnyal, akik megmozgatják a fantáziáját. Nekik köszönhetően sokkal jobban végzi a munkáját. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy sokkal "egyedibben". Az anime érdekességét ugyanis az adja, hogy a munkáját soha nem úgy végzi, ahogy az elvárás lenne. De itt jön a kulcsa az animének: Egyáltalán nem rosszul! Kintaro ugyanis egyáltalán nem ügyetlen srác. Kicsit esetlen, ha egy lány megbabonázza, az sok humor alapja, de a munkáját a maga módján jól végzi. Csak a "maga módján" miatt folyamatosan kap megjegyzéseket. Ráadásul azok a lányok sem annyira ártatlanok, mint amilyennek elsőre tűnnek. Szinte mindegyik azonnal meglátja Kintaro vonzalmát feléjük és ezt akarják... ha nem is feltétlen kihasználni, megleckéztetni viszont annál inkább! Na de hogy ki leckéztet meg kit, az egy másik kérdés. Az egy dolog, hogy Kintarót a libidója mozgatja, másfelől viszont nagyon is helyén van a szíve és oly módon segít a lányoknak, olyan oldalát mutatja be, amivel meglepi őket. Így gyakorlatilag mindig Kintaro kerül ki "győztesen" a lányok leckéjéből.

Kintaro ugyanis lelkes tanuló, jelszava a "Benkyou, benkyou, benkyou...". Lenin japán kiadásban... Mindig nála van a kis jegyzetfüzete, amibe bőszen jegyzeteli, amit elgondolása szerint épp meg kell tanulni. A tanulnivalók közé viszont gyakran kerülni lányokkal kapcsolatos dolgok, rajzok. De a bugyuta arcú, esetlen srác mögött egy tanulékony ember bújik meg, aki akar és képes is új ismereteket elsajátítani, a lányokhoz pedig nagyon kedves. Innen a "Golden Boy" cím. Van egy olyan elképzelésem, hogy az anime motiváló céllal készült a japán fiatal férfiak számára, hogy bátran vállalják be az egyéniségüket a munkahelyen, vagy bárhol az életben, mert egyáltalán nem biztos, hogy csak rossz sülhet ki abból, ha szembemennek az elvárásokkal és a maguk módján csinálják a dolgukat. Legalább egy kis színt visznek maguk és a másik életébe. Akár van tanmesei célzata az animének, akár nincs, az biztos, hogy nagyon jó volt. Az utolsó rész meg külön érdekesség volt, hogy úgymond "összejött a társaság". Így válik emlékezetessé egy rövid történet. Ez még nagyon ment a '90-es években.