2023. május 4., csütörtök

Három könyv egy áráért

Ma felmentem Pestre, mert az egyik tanár megkért, hogy vegyek részt az óráján és tartsak én is előadást. Ez megtörtént és összekötöttem egy könyvvásárral. A Moly.hu-n találtam három olyan könyvet, amik érdekelnek és megvettem őket egy új könyv áráért.

Az Assassin’s Creed könyvsorozat gyűjtése folytatódik, most vettem meg a 4. kötetet, a Jelenéseket. Azt hiszem, 12 könyv van az egész sorozatban, amennyit a Fumax (eddig) kiadott. El akarom olvasni mindegyiket.

De az most egy darabig parkolópályán lesz, mert ezen három könyv közül a legfontosabb számomra most Kádár Annamária könyve, a Mesepszichológia. Kádár Annamáriára a YouTube videói által figyeltem fel, aki bizonyos emberi viselkedésekkel kapcsolatosan ugyan röviden mondja el a gondolatait, de abban benne van a lényeg. Emellett van egy szerethető stílusa. Elkezdtem olvasni a könyvet és abban is érződik, amit a bevezetőben megírt: Hogy hisz a mesék erejében, mégsem hagyja figyelmen kívül a valóságot. Ez a kettő elegyedik egy szerethető stílusban.

Ez lesz a következő könyv, amit olvasni fogok. Két konkrét célom van a könyvvel. Egyrészt, idén már ötödik éve, hogy írok egy regényt. Azért foglalkozok vele ennyit, mert komoly terveim vannak vele. Bár vannak elképzeléseim, meg koncpecióm, de ezen könyv hatására szeretnék további ihletet szerezni, hogy miként alakíthatom ki úgy a karaktereim személyiségét, hogy ne csak emlékezetesek, szerethetőek legyenek, hanem legyen meg bennünk az az extra, ami által az olvasó azt érzi, hogy tanulni akar tőlük, vagy inspirálja őket. Másrészt, animéket akarok pszichológiailag elemezni. Egyrészt magától az animétől mit tanulhatunk, másrészt a benne lévő személyiségeket elemezni. Ebből a könyvből szeretnék pontosabb képet kapni arról, hogy a saját elképzeléseimen túl miként lehet egy anime karaktert személyiség terén jellemezni. Már azt is kigondoltam, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru 10 főszereplőjét fogom elsőként ezen könyv alapján részletesen kielemezni az új, animés blogban. Nem tudok arról, hogy Magyarországon bárki más írt volna ily módon animékről vagy a benne szereplő karakterekről. Ha jól gondolom, akkor ebben úttörő leszek. Ebben kérném Kádár Annamária könyveinek segítségét (három részes a mesepszichológia sorozat). A videói megadták az alapvető bizalmat, remélem a könyvei is tetszeni fognak.

A Homoszexualitás és társadalom egy olyan könyv, amivek nem volt olyan jellegű konkrét célom, mint Kádár Annamária könyvével. Egyszerűen szeretnék egy komolyabb szakirodalmat, amely se nem identitást nem képez a homoszexualitásból, se nem valami BL-rajongó fangörl “sikítozása”. Ez egy nagyon hülye érv egy ilyen komoly könyv mellett, de tényleg egy olyan könyvet akartam, amely komolyan foglalkozik a témával. Nem is emlékszem, hogy találtam rá a Moly.hu-n, de amikor elolvastam a fülszöveget, akkor gondoltam, hogy ez egy jó könyv lehet. Nincs konkrét elvárásom a könyvvel, nincsenek konkrét kérdéseim. Csak annyi, hogy legyen kellőképp tárgyilagos. Aztán, ha találok benne olyan gondolatokat vagy témakört, amik felkeltik az érdeklődésemet, azok úgyis orientálnak majd.

Mindenesetre örülök ennek a három könyvnek. Az Assassin’s Creed könyv odakerül a videojáték adaptációk közé, a Kádár Annamária és a homoszexualitásról szóló könyv pedig a pszichológiai, önismereti és társadalomtudományi könyveim közé.

2023. április 24., hétfő

Monitor pótolva

Eseménydús volt a mai nap, ismét van monitor a számítógéphez. Merthogy nem Békéscsabán vettem, hanem Nyíregyházára mentem el érte. Jófogáson találtam és annyira jó áron adta, hogy még diákjeggyel együtt is megérte elmenni érte vonattal. Ez egy Philips 22B8LJEB/00 modell, 2018-ban jelent meg. Ahogy elnézem, még most is lehet kapni. Egész magas áron tartja magát, ehhez képest én 20.000 forintért vettem. A Ke Comp-ban volt eladó, számítottam is arra, hogy egy üzletbe lépek be, ehhez képest egy magánlakásban voltam, annak is a hátsó garázsában. Oda van betuszkodva minden eladó gép, laptop és monitor. Kicsit kellemetlen volt, mert tényleg eléggé tömören volt ott minden szinte egymásra téve. De az eladó rendes volt. Mondta, hogy régen volt üzletük, de bezártak és a megmaradt készletüket adják el Jófogáson. Nos, meg kell hagyni, ez jó vétel volt. Ahogy szétnéztem, keresve se találtam ennél jobbat. Ki is lehetett próbálni: nem volt pixelhibája, külsőre is sértetlen, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok vele. Remélem, hogy sokáig fog szolgálni. Annak ellenére, hogy TN-paneles monitor (ezt szokták a legkevésbé méltatni), talán az összes monitornak, mely nekem valaha volt, ennek van a legszebb a képe. Van saját hangszórója, VGA, DVI, 2 HDMI bemenete van, Jack csatlakozó is van benne, de olyan monitort még nem láttam, melyben USB-csatlakozó lenne. Nem is egy van benne, hanem rögtön négy… Mehet egyből a monitorból a videó. De hogy négy USB… Valaki komolyan mondja meg, hogy mi másra lehetne még USB-t monitoron használni? Egy is ajándék lenne, de ennek négyszerese? … Igazán zavarba vagyok, hogy milyen jó vételt csináltam. Igazából sokkal jobb ez a monitor, mint amit Hollandiában hagytam.

És ha már itt vagyok, akkor élek a lehetőséggek, hogy Nyíregyházán is kicsit szétnézzek. Soha nem voltam még ebben a városban. És megmaradt Hollandiából az a jószokásom, hogy lefényképezek mindent, ami tetszik. Ezt a buszpályaudvarnál láttam.

Petőfi szobor, körülötte szép virágágyás. Kéretik ilyet Békéscsabára is! Ez is nagyon tetszett.

Ilyesmi mondjuk van itt is, de annyira megszoktam már, hogy elmegyek mellettük. Itt meg, mint “idegen” város, egyből rácsodálkoztam.

Végülis csak elsétáltam a monitorért, meg vissza. Nem volt közel, úgyhogy szép kis túra volt. Összességében tetszett a város. A Google térkép vezetett az odaúton, de annyira könnyű volt, mert sokáig egyenes volt az út, hogy visszafele navigáció nélkül, gond nélkül visszataláltam a vasútállomásra. A vonatúton meg lefoglaltam magam tanulással, játékkal, olvasással.

Megérte elmenni a monitorért. Tökéletesen működik, emellett, kirándultam egyet. Jártam egy olyan városban, ahol soha nem voltam. De akármennyivel is jobb, mint az előző, legközelebb jobban meggondolom, hogy mit hagyok el, ha arra kényszerülök. Mert még így is sajnálom a másik monitort. Hosszútávon veszek műszaki cikkeket, legalább 5 évre, de inkább még hosszabb időre. Még akkor is, ha használt. Remélem, több ilyen bakit nem fogok elkövetni.

2023. április 21., péntek

Hazautazás

Na most aztán kivonatoztam magam rendesen, visszatértem most Magyarországra. Sok cuccom maradt még Hollandiában. Egy részét DPD csomagküldő szolgálattal küldettem haza, ezek úton vannak. Nagyjából sikerült annyit hazaküldeni, hogy a többiről ránézésre azt gondoljam, hogy el tudom őket egyedül is vinni.

Aztán végül ennyi csomaggal jöttem haza.

Ezt mind egyedül. A két bőrönd nagyon nehéz volt… Sőt, minden nehéz volt. A vállamat és a hátamat egy darabig nem fogom terhelni, hogy regenerálódjanak. És még csak nem is ennyivel indultam el, hanem plusz egy csomaggal. Alphen aan den Rijn-ből Utrechtbe 0:39-kor indult az utolsó vonat, azt hittem, hogy ha 23:45 körül elindulok, akkor kényelmesen elérem, mivel számítottam arra, hogy lassan fogok ennyi csomaggal haladni. Átlagban 20-25 perc az út gyalog a vasútállomásig onnan, ahonnan laktam. De lett kb. 70 perc. Ugyanis annyira nem tudtam haladni, hogy úgy kellett csináljam, hogy a felét elvinni valameddig (kb. 50 métert haladtam), majd azt le, vissza a másik feléért és előre menni 100 métert, aztán vissza az elsőért, újabb kb. 100 méter. Tehát lényegében kétszer tettem meg a távot a volt albérlettől a vasútállomásig. Így a vonat természetesen nélkülem ment el. De nem votam elveszve, mert ment a 870-es busz a Schiphol repülőtérre és onnan ment vonat éjjel Utrechtbe. 1:18-kor indult a busz és rendben odaért a repülőtérre. Aztán, ahogy láttam, hogy mennyi helyet foglal az a rengeteg minden, amit magammal vittem és mennyit szenvedtem, mire odaértem a buszpályaudvarig (természetesen itt is a vasútállomás mellett van), úgy döntöttem, hogy megszabadulok néhány dologtól.

Mert már a buszról való leszállás is borzalmasan nehéz volt. Ennek jegyében lettem szegényebb egy nagy LIDL-ös táskával, benne a Philips monitorral, a Logitech billentyűzettel, valamint azokkal a kajákkal, amik még az albérletben maradtak (amiket megcsinálhattam volna itthon, tehát, nem az útra vettem). Az előbbi kettőt nagyon sajnálom, mivel nagyon jók voltak és hosszútávra vettem őket. De ott és akkor nem találtam mást, amivel könnyíthetnék a helyzetemen. Aztán persze itthon, amikor szétpakoltam, láttam olyan dolgokat, amiket kevésbé sajnáltam volna, de ahhoz nagyon szét kellett volna pakolni. Idő lett volna rá, hiszen 1:57-kor érkezett meg a busz a repülőtérre, a vonat meg 3:13-kor indult. Igazából nem stresszben voltam, de ez is egy olyan szélsőséges helyzet, amiben, ha ott és akkor jól döntöttem volna, akkor sokat menthettem volna a helyzeten. Ez hiányzik belőlem, ebben szeretnék fejlődni.

A vonat negyed órás késéssel érkezett meg, de az út rendben volt. 4:17-re érkezett meg Utrechtbe. Úgyhogy volt majdnem 2 órám a vonat indulásáig. Nagyon nem volt erőm bármit is csinálni, mert fáradt voltam, ugyanakkor aludni se mertem, nehogy elvigyenek valamit. A vonat 6:09-kor indult Eindhovenbe, ott 21 percem volt az átszállásra. Bár nagyon nem kellett átszállni, mert a vonat Venlóba ugyanarról a vágányról indult, ahol leszálltam.

Venlóban volt nagyon durva, mert eredetileg 7 perc lett volna az átszállás, de mivel 3 perc késéssel érkezett meg a vonat, ezért 4 perc alatt kellett eljutni a 3. vágányról az 1. vágányra. Az volt a szerencse, hogy volt lift. Mivel az nem kérdés Hollandiában, hogy működik-e a lift, ezért életet mentett. De igen messze volt a vonat a lifttől, ezért mindennel együtt rohanni kellett. Nagyon rossz volt az az érzés, hogy nincs pihenés, mert ha elmegy a vonat, akkor órákkal hosszabbodik meg az út. Mellettem egy ázsiai férfi is sietett a vonathoz. Nem vett el tőlem egy csomagot sem, hogy segítsen, de azt megtette, hogy a lépcsőn állva ott tartotta a vonatot, amíg oda nem érek. De ennyi cuccal rohanni a vonathoz, olyan volt, mintha valami hadseregben lennék kiképzésen. Borzalmas szenvedés árán meglett a vonat, de úgy kell elképzelni, hogy amint felszálltam, már jelzett is, hogy zárják az ajtót és indul a vonat.

Innen Düsseldorfba vezetett az út. Kicsit aggódtam, hogy fog-e késni, az elmúlt hónapok német tapasztalatai után, de ez nem történt meg. 15 perc volt Düsseldorfban az átszállás. Fővasútállomás lévén volt lift és a működése Németországban sem kérdés, ezért kényelmesen elértem a vonatot. 9:24-kor indult és ez már egyenesen ment Bécsig. 18:47-re érkezett meg. Jó dolog bő 9 órán át vonaton lenni. El tudom tölteni az időt, nekem nem probléma, ha sokat kell utazni. Tudtam egy kicsit aludni, úgyhogy egész jó állapotban érkeztem meg Bécsbe. Itt kellett bizalomjátékot játszani, mert rengetegen utaztak ezért kellett helyezkedni, illetve helyet a bőröndöknek csak tőlem távol tudtam találni, mivel útban nem lehettek. De mivel sokak bőröndje volt a tulajdonosától távol, ezért nem éreztem, hogy nagyon aggódnom kellene. Egyszer, kb. másfél óra múlva azért rájuk néztem és a helyükön voltak.

Bécsre már elfogyott a kajám, ezért bementem az Intersparba venni néhány dolgot. Itt már azért nem voltam annyira fáradt a rengeteg csomaggal, mert megnyugtatott, hogy egyrészt jó volt az út, másrészt mindjárt vége. De ha úgy vesszük, ekkor már 19 órája úton voltam. Az volt a szerencsém, hogy az itteni vonat Bukarestig ment, ezért azt gondoltam, hogy elmehetek ezzel egyenesen Szolnokig. Békéscsaba után vágányzár van, ezért terelőúton, Berettyóújfalu felé jár a vonat, egyébként ez az a DACIA nemzetközi gyorsvonat, mely eredetileg Bécstől Békéscsabán át megy Bukarestig. Nem egészen úgy volt, ahogy elgondoltam, mert egy magyar kocsiba szálltam be, melyet Budapesten lekapcsolnak, ezért amikor megérkezett 22:20-kor a vonat Keletibe, át kellett mennem egy hátsó, román kocsiba. Azzal mehettem el Szolnokig. Egy férfi volt a fülkében, aki szintén Békéscsabéig ment. Felajánlotta a segítségét, meg egész jókat beszélgettünk az úton, annak ellenére, hogy fáradt voltam.

A szolnoki átszállás mondjuk problémás volt, mert nem az eredetileg meghirdetett 1/b vágányra érkezett meg, hanem a 4. vágányra. Mivel a vonat Békéscsabára az 1/a-ról indult, ezért az eredeti terv szerint érkezett volna meg, nem kellett volna lépcsőzni. És hát a szolnoki vasútállomásnak nemcsak az az egyik nagy átka, hogy úgyszólván igencsak ráféne egy alapos felújítás, hanem, hogy hiányzik a felvonó is. De ez ott és akkor nem zavart, csak érjünk haza. Szolnok után már nem nagyon beszéltünk, mert annyira fáradt voltam, hogy csak bealudtam. Úgy kellett felkelteni, amint Békéscsabára értünk. Meg itt már ki lettem úgymond kompenzálva azzal, hogy az 1. vágányra érkezett meg a vonat (nem az eredetileg meghirdetett 4. vágányra), ezért egyből lehetett menni a taxihoz. Onnan meg már…

Jó volt, szerettem mindennel együtt. Most az a fontos, hogy lediplomázzak és küzdjek magamért. Utána meg megragadni a lehetőségeket. Az sokat segített rajtam, hogy elsirattam, elgyászoltam a veszteséget, ennek köszönhetően megkönnyebbültem és most már tudok előre nézni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolok már vissza, de igyekszem ezt motivációként a javamra fordítani, hogy újra kint leszek Hollandiába. Folytatódni fog ez a történet.

De tényleg azt tudom mondani, hogy az utóbbi bő 2 hónapot nem lehetett már kibírni. Ki lehet próbálni, milyen az, amikor egy autistával élsz együtt, akinek teljesen saját életritmusa van, nem tudok tőle normálisan aludni éjszakánként (kevés volt a tényleg nyugodt éjszaka), ezzel együtt bejárni Hollandia egyik elit egyetemére, teljesíteni az ottani magas elvárásokat. És mivel Hollandiában nem olyan könnyű csak úgy költözni, ez az egész sok volt nekem.

Az igazság az, hogy nem az életritmusa zavart a legjobban, mert mindenki úgy él, ahogy akar (amíg nem zavarja a másikat vele…), hanem hogy soha nem láttam, hogy bármi produktívat csinált volna. Munkája nincs (ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, mert a kommunikáció is nehézkes vele… szó szerint lassabb a felfogása), de olyat se láttam, hogy olyat csinált volna, amitől több lett volna. Nem írt, nem rajzolt, nem barkácsolt, egyebek… Nem alkotott semmit. És mivel olyannak láttam őt, amilyennek gyűlölném magam, ezért nem tudtam tisztelni őt. Erre rájött az, hogy a lakás borzalmasan mocskos volt. Amíg ott voltam, a mosogatáson kívül semmi mást nem csinált. És nem azért, mert egy átlag emberhez képest igénytelenebb, hanem mert nincs “szeme” arra, hogy milyen körülmények között él. És még ott az a kutya is… Ezt csak azért írtam le, hogy láttassam, hogy is lehet még járni külföldön. Tényleg olyan volt az egész, hogy innen csak elmenni lehetett (mivel a problémák békés megbeszélése nem vezetett eredményre), de ha nincs más út, akkor csak így.

Gyakran eszembe jutott, amikor 2015-ben dolgoztam Békéscsabán az AUT-PONT alapítványnál, hogy ott miket láttam, illetve rendezvényeken is besegítettem. Jók ezek az érzékenyítő programok, meg tényleg szükség van arra, hogy minél többen tudják, hogy mi fán terem az autizmus, de a valóság az, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha ennek a negatív velejárói közvetlenül érnek. Ami szintén baj, hogy már akkor megszólalt a vészcsengő bennem, amikor ismerkedés gyanánt még csak videochateltünk az elején. De akkor úgy voltam vele, hogy hát ne ítéljük el őt, hiszen ő is csak ember. De sajnos az ő esete csak megerősítette azt, hogy ha megszólal a vészcsengő, akkor azt komolyan kell vennem.

De ez már így alakult, a következő ennél csak jobb lehet.

2023. április 19., szerda

Visszatérés Hollandiába

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.

2023. április 10., hétfő

Az Angliában eltöltött néhány nap

Nem voltam még egy hetet sem Angliában, néhány napja érkeztem meg Magyarországra (én csak úgy járkálok Európában, amerre kedvem tartja...) de mindenképp érdekes volt. Jól éreztem magam, jó volt ott lenni, de azt tudom mondani, hogy most éreztem először úgy, hogy nem laknék már ott. Ennek nem is csak az a legfőbb oka, hogy Anglia már nem EU-tag és effektív vízum kell már, ha 3 hónapnál tovább akarnék maradni az országban. Leginkább azért nem, mert már nem érzem azt, hogy Anglia a jelenem része lenne. Ebben talán azt is közrejátszik, hogy 2019 decemberében voltam utoljára és változott azóta néhány dolog. És most már sehogy nem tudtam beilleszteni a jelenembe azt a közeget, amit néhány éve még annyira szerettem.

Meg érdekes látni a különbséget Hollandiával összehasonlítva. Mindenben Hollandia a nyertes. Egyszer utaztam Angliában vonattal és a holland vonatok szépségéhez és tisztaságához képest az angol kisebb vasút eléggé balkáni volt. Tehát nem egy fő vasútvonalon utaztam, hanem egy MerseyRail nevű kisebb szolgáltató vonatán, amelyik a környező kisebb településeket köti össze Liverpoollal. De hát Hollandiában is utaztam kisebb vasúttal, amikor Amersfoortba vagy Goudába mentem és mindenben sokkal jobb volt. Ja hát meg a bicikliút... Rettenetesen hiányzott Angliában. Nővérem felajánlotta a biciklijét, hogy amikor elfoglalt, de mennék valamerre, menjek nyugodtan a biciklijével. Mindenképp kedves volt tőle, éltem is vele egyszer, de nagyon veszélyes úgy biciklizni, hogy nincs bicikliút. Ráadásul Angliában az utak jobban dimbes-dombosak, úgyhogy a lejtőn is vigyáznom kellett, hogy ne menjek túl gyorsan, tudjak fékezni, ha arról van szó. Autópálya mellett is rettenetesen hiányzott a bicikliút (ami szintén van Hollandiában), egyrészt egy körforgalomnál alig bírtam átmenni, másrészt, egyszer vezetett a Google Térkép egy autópályára és ott olyan nagy volt a forgalom, hogy inkább kerülőúton mentem. Tehát a különbség nyilvánvaló.

Összességében látogatóba jó visszajönni. Nővéremék átköltöztek Wallasey-ból Moretonba (5 km van a két település között), szép az új ház. Meg azóta lett egy macskájuk, akiben sok örömömet leltem.

Fekete fiúmacska, a többiek Onixnak hívják, én maradtam a Kageyamánál a fekete mivolta miatt. Aranyos, játékos, nagyon szerette, ha az arcát vakargatom. Amikor harcos kedvében volt, nem hagyta, hogy simogassam. Akkor a kezem után kapott. Főleg akkor volt harcias, amikor valamelyik lábát vagy a farkát akartam megsimogatni.

Egyébként sokat alszik, sajnos mivel abban a szobában volt a legtöbbet, ahol én voltam elszállásolva, kénytelen voltam éjszakánként kitenni a szobából, hogy ne másszon az ágyon és felébresszen. Akármennyire is szeretem a macskákat, nem hagyom, hogy ő legyen a ház ura. Ha a gép előtt akartam ülni és a macska épp a széken feküdt, kicsit megsimogattam, de utána felemeltem és szépen az ágyra tettem le, hogy ott pihenjen. De nagyon szerettem. Mondtam is, ha vagy 5000 képet nem csinálok a macskáról, akkor egyet sem.

Egyébként messzire nem mentem. Egyszer voltam a nővéremmel Liverpoolban, illetve többször Birkenheadben, illetve Liscardban. Igazából Hollandiához képest Anglia sokkal rosszabbul néz ki. Koszosak, a régi épületek nagyon rosszul néznek ki, kicsit olyan, mintha nem lenne gazdája ezeknek a városoknak. Most vagy azért tűnik így, mert Hollandiához képest tényleg rendezetlennek ezek a városok, vagy sokkal kevesebb anyagi forrás jut fejlesztésekre, mivel Anglia kilépett az EU-ból. De az biztos, hogy Hollandiához képest Anglia Észak-nyugati régiója egy Közép-európai ország állapotát idézte vissza. Az a környék viszont nagyon szép, ahol nővéremék laknak. A házak, tiszták, rendezettek és nagy tér van. Az utca végénél van egy nagy játszótér. Mégis csak egy kisváros. kb. 17.000 lakossal.

Nagyjából ennyiben tudom leírni az itt eltöltött pár napot. Nagyon más volt most itt lenni. Azt nem mondom, hogy soha többet, mert miért is ne látogathatnám meg a nővéreméket, de ha ezen kívül bármi célja is lehetne annak, hogy visszatérjek, akkor csak az, hogy játékokból bevásároljak. Mert azt itt olcsóbban lehet venni.

2023. április 5., szerda

Utazás Angliába

Több mint 3 év után ismét Angliában vagyok a nővéremnél. Ő hívott meg magához, hogy töltsek itt egy pár napot én meg örömmel. Jó itt lenni, mindig olyan érzésem van, amikor itt vagyok, hogy na én itt maradok és itt fogok élni. De ez most két okból sincs így: 1. Nővéremnek túl sok dolga van és nincs lehetősége aktívan segíteni, 2. Anglia nem EU-tag. Bár nem vagyok semmilyen politikai aktivista, de úgy gondolkodok, hogy az EU-nak legyen bármilyen problémája, jobb EU-tagnak lenni. Egyébként sem lehet csak úgy Angliában maradni, de az, hogy nem EU-tag, az az utazás szempontjából is komoly probléma volt.

10-kor indult a gép Amszterdam Schiphol repülőtérről, 5.30 után nem sokkal indultam el otthonról. A 470-es busz közvetlen visz el Alphen aan den Rijn-ből a repülőtérre, de szombat lévén (április 1-jén jöttem ki) ritkábban járnak a buszok. A repülőtéri 40 percenként, úgyhogy azon voltam, hogy a 6.08-as buszt elérjem. Ez kényelmesen meg is lett. De hogy mennyire üres a város kora reggel, szinte megihletett.

Talán szellemek is járnak ilyenkor errefelé... Mindenesetre a busz rendben elindult. Az utazás nekem ingyen volt, ugyanis amikor bejelentkeztem, akkor egy levélben küldtek a buszra két ajándék napijegyet. Az egyiket direkt erre a napra tartogattam. A busz jól ment, semmi gond nem volt az út során. Az amszterdami repülőteret most láttam életemben először. Hatalmas... Mondjuk, nem csoda, mert a világ minden tájára megy innen közvetlen járat, így a gépeknek célállomásuktól függően külön felszállópálya kell. De hát akkora, mint egy kisebb város.

Egy kis időm volt nézelődni, de 8 órára már a kapunál kellett lenni, hogy leadjam a csomagot. Jól ment a sor, csak amikor én kerültem sorra, akkor jött a baj. Felmutatom a beszállókártyát, a személyi igazolványt, de tanácstalanul nézek magam elé, mert a hölgy kéri az útlevelet is. Abban a pillanatban leesett, hogy Anglia már nem EU-tag és hogy nem lehet csak úgy az országba beutazni. Az meg otthon maradt... Az volt a nagy szerencsém, hogy minden, még korábbi holland dokumentumot elhoztam Hollandiába és közéjük tettem az útlevelet, hogy egyszer még kellhet. Hát most kell és nagyon jó, hogy itt van. Mert hogy felhívtam anyámat és nővéremet is, hogy mit tegyek, végül a nővérem ötlete volt, hogy fogjak egy taxit és szaladjak haza az útlevélért, még elcsíphetem a gépet.

Nem mondom, sokba fog ez kerülni... Nem egy nagy talány, hogy a taxiórák közül a repülőtéri taxióra az Olimpiai bajnokok, akkora sebességgel szalad. Hát, megtettem, felszaladtam az útlevélért, szerencsére tudtam, hogy hol van, gyorsan le és vissza. Oda-vissza volt 50 km az út és került 170 Euróba. Csak a repülőt nem értem már el. 9:26-re ért vissza a taxi a repülőtérre, a kaput meg 9:30-kor zárták. Mire odaértem, már zárva volt a kapu, úgyhogy ez elment. A végső megoldás az volt, hogy akkor menjek ma a 15:50-es géppel Manchesterbe. Meglepetésre eléggé olcsó volt a jegy (ahhoz képest, hogy ma utazok), de ez akkor sem hiányzott.

De így legalább volt idő egy kicsit szétnézni a repülőtéren. És amilyen hatalmas, el is telt az idő azzal, hogy szétnéztem.

Nem lehet elég képpel kifejezni, mekkora. Bár igazság szerint azon túl, hogy hatalmas, mégis csak olyan repülőtér, mint bármelyik más. Nem olyanok a repülőterek, mint legalább a vasútállomások, hogy legalább valamiben egyediek lennének. A repülőterek olyanok, mint a plázák, szinte mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezért is stílszerű, hogy az amszterdami repülőtéren van egy pláza is.

De legalább keresztül-kasul körbejárva eltelt az idő. Eredetileg 15.50-kor indult a gép, de ez meg késett. De itt már legalább a csomagfeladás gördülékenyen ment. Kevesen is voltak, úgyhogy gyorsan sorra kerültem. Az átvilágításon a táskám természetesen fennakadt (mivel sok elektronikai cuccokat viszek magammal, ezért az a meglepő, ha egyből kiadnák). A sok Pen Drive-ot hoztam magammal, az okozta a problémát.

Izgalmak erre a járatra is voltak, mivel a végső ellenőrzésre (amire felengednének a gépre) az EasyJet alkalmazása nem akarta betölteni a beszállókártyát. Innen ezért rendeltek vissza, mondván, hogy előbb beengednek mindenki mást, utána megnézik, hogy mi a helyzet velem. Azt mondjuk nem tudhatja a csaj, hogy csomagom is volt, ahol már ellenőrizték a beszállókártyát, de akkor is elgondolkodtatott, hogy itt már az égiek nem akarják, hogy eljussak Angliába? Végül nem kellett megvárnom a sor végét, odajött egy másik, csaj, neki szóltam, hogy milyen bajom van. Ő már foglalkozott velem. Az útlevelem alapján megnézte a számítógépben, hogy benne vagyok-e a rendszerben. Megtalált, így én is mehettem. Végül a gép is többet késett, de legalább az út jó volt. Jól ment, az időjárás is rendben volt. Bár mennyi az út Amszterdam és Liverpool között? 1 óra 20 perc. Alig, hogy felszállt, elértük a repülési magasságot, már landoltunk is és földet értünk.

Jó volt. Majd összefoglalólag írok az Angliában megélt dolgokról.

2023. március 23., csütörtök

Albérletkeresés másképp

A héten újabb tapasztalatokat szereztem arról, hogy mit is jelent az, hogy Hollandiában nehéz albérletet találni. Többen is javasolták ugyanis, hogy ha kisebb lakásba akarok menni nyáron, akkor jobban járok, ha azt ingatlanos által keresek, mert bár fizetni kell a közvetítésért, méghozzá százas nagyságrendben (Euróban természetesen). De az biztos, hogy legális, ügyvéd által hitelesített szerződést kötünk, bejelentenek, minden törvény szerint lesz, bármilyen kérdésem, problémám van, a rendelkezésemre állnak, így nem érhetnek meglepetések.

A tapasztalatok?

Alphen aan den Rijn

Három ingatlanosnál is voltam, a háromban volt összesen 1 kiadó kisebb lakás, de arra annyian jelentkeztek, hogy esélytelen, hogy az enyém legyen.

Leiden

Itt inkább olyan ingatlanosok vannak, akiknek a weboldalára kell regisztrálni és reagálni a kínálkozó albérletre, amelyik tetszik. Plusz egy, amelyik személyesen foglalkozik albérlet közvetítéssel, de nála 6-7 hónap várólista van, utána tudnak esetleg valamit tenni értem.

Tehát lesújtó a helyzet. Komolyan meglepődtem, amikor annál az ingatlanosnál voltam, mely a várólistát mondta. Vissza is kérdeztem, hogy 6-7 hónap? Jól értettem? Sajnos igen. Ez azt jelenti, hogy már most el kell kezdenem albérletet keresni, ha nyárra saját helyet akarok.

Nem is csak akarok, hanem szükséges is. Ez a hét ugyanis eléggé hektikus volt. Elmesélem, de nem azért, hogy "döbbenet, hogy mik nem történnek", hanem megírjam, mint plusz tapasztalat, hogy hogy lehet járni, még akkor is, ha minden törvényesnek tűnik.

Kiderült ugyanis, hogy egy olyan lakás szobáját bérelem, amit nem lenne szabad kiadni. Ez ugyanis egy szociális lakás, tehát az állam tulajdona, ami felett értelemszerűen a lakója nem rendelkezhet. A férfi eredetileg nem is akart szerződést kötni, de én mégis az orra alá nyomtam egy sablont, egyrészt azért, mert legyen ami védjen, ha baj van, másrészt, hogy be tudjam jelenteni magam. Itt volt a baj: Azáltal, hogy bejelentettem magam, az államnak tudomására jutott, hogy lakik itt még valaki, akinek nem lenne szabad. A férfi szemszögéből, akivel együtt lakok, persze nagy bajt csináltam, de pont én csináltam mindent törvényesen, mivel hosszútávon akarok itt maradni Hollandiában, ezért köteles vagyok bejelenteni magam. Ugyanis ha kiderül, hogy hosszútávon olyan helyen tartózkodok, ahol nem vagyok bejelentve, akkor megbüntethetnek engem és a hollandok nem viccelnek a büntetéssel. Azt meg én is csak a héten tudtam meg, hogy ez egy szociális lakás.

Végülis több napos huza-vona után végül oda jutottunk, hogy ugyan maradhatok, de ha találnék másik helyet, az nagyon jó lenne. De ha befejezem az egyetemet, akkor mindenképp mennem kell. Tehát ezért is kell már most keresnem albérletet, és így sem biztos, hogy találok valamit júniusig.

Korrekt volt a férfi, hogy nem dobott csak úgy ki, de azért azt gondolom, hogy ezt a szerződésnek is köszönhetem. Így véd engem, nem lehet csak úgy kidobni az utcára.

2023. március 17., péntek

Normalizálódó helyzet

Szerencsére visszatért a régi kerékvágásba az életem, azáltal, hogy jobb lett a helyzet az albérletben. Úgy néz ki, meg tudunk egyezni dolgokban és így már én is úgy gondolkodok a nehézségekről, hogy együtt tudok élni velük.

De tényleg nehéz volt. És nagyon nehéz volt úgy gondolkodni akkor, hogy ez egy átmeneti időszak, mert van egy olyan gondolkodásom, hogy ha egy adott helyzet rossz, azt gondolatban az egész jövőbeni idősíkra kiterjesztem. Hogy ez már csak így marad, ennél nem lesz jobb. És akkor miért csinálom ezt az egészet, ha úgysem lesz jobb? Ez megágyazhat a depressziónak. Hivatalos diagnózissal soha nem voltam depressziós, de az érzékenységem miatt érzékelem, hogy hajlamos vagyok rá. Aztán pont anyám volt az, aki megadta a kezdő löketet kifelé, amikor mondta, hogy 2020 eleje óta foglalkozok a hollanddal. Eltelt már azóta 3 év, emiatt a pár hónap miatt ne adjam fel. Kétségtelen, hogy a fentebb írtak miatt szükségem van ilyenkor külső segítségre. Aztán persze megy, és napról napra jobb lett. És végül azzal, hogy tényleg hosszabb távra megoldódni látszanak a problémák, már nekem is könnyebb úgy kezelni a jelen helyzetet, hogy egy nehezebb időszakban vagyok most, de vége lesz.

Mert hogy még a holland nyelvtől is majdnem elfordultam, az több mint rossz jel. Mert Magyarországon se volt jó a helyzetem, sőt rosszabb is, de legalább a biztonságérzet megvolt. De valahogy még a mélypontomban is volt annyi eszem, hogy azt átgondoljam magamban, hogy tényleg megéri mindent feladni? Többször is feladtam már, fordultam vissza és abból soha nem keletkezett semmi jó. Nemcsak azért, mert milyen dolog már feladni, hanem mert a biztonságon túl semmi pozitívum nem várt vissza.

Úgyhogy maradok, de az tény, hogy átalakultak bennem a dolgok. Amikor komolyan gondolkodtam a feladáson, akkor nagyon felértékelődott bennem megint a magyar nyelv és a magyarságom. De ez is olyan volt, hogy itt is érzékeltem, hogy ez se lesz végleges megoldás. Most, hogy jobban vagyok, úgy érzem, hogy inkább egyfajta egyensúly lesz nálam a holland és a magyar nyelv között. Mind a kettőt egyformán fogom használni. Valószínű, hogy a végleges megoldás az lesz, hogy lélekben is kettős állampolgár leszek.

Tehát, amit nyertem ezzel a nehéz időszakkal, hogy visszakaptam a magyarságtudatomat. Amikor ősszel annyira jó volt a helyzetem, hogy tényleg azt gondoltam, hogy a jövőben csakis Hollandia jöhet szóba, mint lakhely és kis túlzással élve soha el nem hagyom az országot, akkor voltak olyan gondolataim, hogy nemcsak megszerzem a holland állampolgárságot, de egyúttal megválok a magyartól is. Ezt most már így jobb állapotomban is másképp gondolom. Legyen valami magyar is a közegemben, nem kell szégyellni a gyökereimet. Végülis, olyan dolgok vannak nálam, amik miatt jó magyarnak lenni. Azok a könyvek magyar íróktól, szakemberektől, amiket szeretek olvasni, a magyar zene (az utóbbi időkben sokat hallgatok Zoránt, LGT-t, valamint a tagok szólóalbumait), ismert emberek, akiknek adok a véleményére, illetve barátok, akikkel magyarul beszélgetek. Talán pont így lesz jobb itt lenni Hollandiában.

2023. március 16., csütörtök

Átalakuló napirend

Elkezdtem komolyan művelni az írást előző blogpostban levő linkek alatt, amiben kétségtelenül örömömet lelem, ugyanakkor nehézségekkel is jár, amiknek következtében változtatnom kell néhány dolgon.

Nem szabad túl sokat írni, mert elfáradok szellemileg. Az egyik cikket, amelyet Okui Masami 30. évfordulója alkalmából megjelent albuma alkalmából írtam meg (Elemeztem a 30 éves karrierjét, plusz lefordítottam az egyik interjúját, valamint kommentáltam azt), kisebb szünetekkel 6 órába telt megírni. Az volt az érdekes, hogy amíg írtam, nem éreztem, hogy fáradok, csak amikor végeztem, tudatosodott bennem, hogy én már semmi érdemlegeset nem tudok gép előtt csinálni. Ez így értelemszerűen a tanulás rovására is ment, úgyhogy tanulni se tudtam utána normálisan. Úgyhogy soha többet nem csinálok olyat, hogy egyszerre sokat írok.

Hanem egyszerre kevesebbet, így a tanulásra is marad energiám. De kiégni más módon is ki lehet: Ha túl sokat vagyok a számítógép előtt. Ezért váltakozva fogok olyan tevékenységet csinálni, hogy ne kelljen annyit egyszerre gép előtt lennem, de itt is jobban tudjak tevékenykedni, amikor szeretnék. Ezért úgy döntöttem, hogy például kevesebbet fogok animét nézni. Ez azért is jó, mert lassan már úgy nézem az animéket egymás után, ahogy a gyártósorról jönnek le a termékek. A nemrég befejezetteknek szinte már a címére sem emlékszem, nemhogy mit láttam bennük. Ezért úgy döntöttem, hogy kevesebbet fogok nézni, de jobban megválogatom, hogy miket nézek, hogy tényleg élvezzem azt, amit látok. Így több időm marad az aktív tevékenységekre.

Ami pedig a gépen kívüli tevékenységeket illeti, többet fogok olvasni (ha már úgyis van könyves blogom), illetve több mint másfél hónap szünet után elkezdtem újra edzeni Ring Fit Adventure-rel. El nem tudom mondani, mennyire hiányzott. Nagyon jól esett, kifejezetten jó érzés volt. Nem is értem, hogy miért hagytam ki. Edzeni is rendszeresen fogok regenerálódásképpen. Meg hát szinte mindennap elmegyek sétálni valamerre, hogy kint is legyek.

Több haszna is van annak, hogy komolyabban írok, mert így tudatosabban tudom élni a mindennapjaimat. Ilyen esetekben kifejezetten előny, hogy hamar megérzem, hogy túltelítődök dolgokkal, mert hamar és gyorsan tudok váltani.

2023. március 11., szombat

Új projekt

Tegnap új projektet indítottam, melynek keretében ritkábban fogok írni, de ezek részletesebbek, mélyebbek lesznek.

Még évekkel ezelőtt talátam rá a The Disney Odyssey című blogra, ahol olyan szintű részletességgel írnak a Disney klasszikusokról, ami nem nagyon jellemző blogban. Ezeket egyrészt jó olvasni, másrészt inspirálnak arra, hogy az én írásaim is hasonlóan tartalmasak, informatívak legyenek. Ez arra is jó, hogy szintet lépjek és annyira komolyan műveljem az írást, hogy abból ideális esetben akár meg is élhetnék.

Három tematikus blogot hoztam létre erre a célra.

Mivel igazán mély és tartalmas írást létrehozni nagy munka, ezért ritkábban fogok ezekbe írni. A minőség lesz mindenek felett. Természetesen ez a blog is meg fog maradni, de ide is ritkábban fogok írni. Idővel át fog alakulni személyes weboldallá. Ennek koncepciója még képlékeny, de egyrészt van annyi írás ebben a blogban, hogy értékes legyen ez a blog, másrészt jó az, ha van egy Wordpresses blog kéznél.

Remélem, kellően jónak fogjátok találni az írásaimat az új helyen (is), hogy visszatérő olvasók legyetek. Én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy erre rászolgáljak.