Duncan Laurence: Worlds on Fire

A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győzelmével Duncan Laurence berobbant a köztudatba. Európa-szerte ismert és kedvelt volt a győztes “Arcade” című dal, Hollandiában listavezető volt, Belgiumban a 2. helyet érte el és több európai országban is top 10-es dal volt. Aztán a következő, “Love don’t hate it” című dal már csak Hollandiában és Belgiumban került fel a listákra, de kétségtelen, hogy érzelmileg erős dalról van szó. Legújabb digitális kiadványa a Worlds on Fire E.P. (személy szerint jobban szeretem inkább mini-albumnak hívni a kislemeznek hosszú, albumnak rövid kiadványokat), mellyel már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy Duncan Laurence hogyan képzeli az énekesi karrierjét.

Azt már az első két dalából is tudhatjuk, hogy Duncan Laurence inkább az érzelgős balladákban utazik. Ami abból a szempontból mindenképp egyedi, hogy hiába mosódnak el a határok a férfi és a női nemi szerepek között, azért még szokatlan, hogy egy férfi ennyire nyíltan énekeljen az érzelmeiről. Az még ritkább, hogy jól is álljon neki. Azt gondolom, hogy Duncan Laurence a határmezsgyéjén mozog annak, hogy még jó hallgatni, de továbbmenne, az már sok lenne tőle. Ez az E.P. viszont jó lehetőség arra, hogy megmutassa azt, hogy a lírai balladákon belül tud-e újat mutatni, vagy új stílusban próbálja ki magát. A holland rádiók a “Someone else” című dallal promotálják a mini-albumot. A dalt hallgatva olyan érzésem van, mintha maga Duncan Laurence is tudta volna, hogy egy bizonyos határon már nem érdemes túl menni. Hasonlóan lírai dalról van szó, mint az előző két dal esetében, viszont jóval visszafogottabb érzelmileg. Emiatt viszont kevésbé hatásos a dal. Nem érzem, hogy valóban átéli azt, amiről énekel. Amíg a “Love don’t hate it” annyira erős, hogy utána sem kell nézni a dalszövegnek, lehet érezni, hogy miről szól a dal, addig a “Someone else”-nél utána kellett olvasnom a szövegnek, hogy miről is akar énekelni, azon túl, hogy az a bizonyos személy valaki mással van. Kár érte, mert egyébként valós érzelmekről énekel, hiszen aki párkapcsolatban van (vagy volt), az mind átélhette annak bizonytalanságát. Érdekes, hogy nem a féltékenységről szól a dal, hogy vajon kivel lehet ő, hanem mint kétség énekel az érzéseiről. A valós mivolta pedig abban is tetten érhető (sőt, talán inkább ebben), hogy amíg éli a mindennapjait, emberek veszik körül, addig elhiteti magáról, hogy jól van, de amint egymagában van, és nem érik külső ingerek, akkor erősödnek meg az érzései és a kétségek.

Az E.P.-n még két dal kapott helyet, közülük a “Beautiful” erősebb. Bár sikerült neki is túlidealizálnia dalban a szerelmet, viszont zeneileg erősebb, mint a második dal, a “Yet”, ami szintén egy szerelmes romantikus dal, csak nem annyira érzelgős.

Azt gondolom, hogy Duncan Laurence gyorsan kifulladt a lírai szerelmes dal témakörében. Jelzi ezt az is, hogy a “Someone Else”-et is kevesebbet játsszák a rádiók, és már Hollandiában is már csak a 72. helyet érte el. Azt egyébként jó látni, hogy Duncan Laurence nem úszik már az Eurovízió győzelmének mámorában, egyértelműen a saját karrierjére fókuszál. Tudható róla, hogy gyerekkorában bántalmazták az iskolában, meg jó eséllyel a biszexualitása is alapot ad arra, hogy másképp éli meg az érzelmeit, és jó is hallani, érzékelni, hogy a saját érzelmeiről énekel. És alapvetően jó ötlet, hogy a saját érzelmeivel akar megszólítani embereket, hiszen jó eséllyel mások is megélték azt, amit ő is, ezáltal lehet vele azonosulni, de hogy már a mini-album 5 dalánál is azt lehessen érezni, hogy ez így mégis egyhangú, és változtatásra van szükség, az azért nagyban árnyalja a képet. Ha nem újul meg érzelmileg, vagy nem próbálja ki magát más stílusban, jó eséllyel szépen lassan el fog tűnni. És kár lenne érte.

A mini-album meghallgatható a Spotify-on:

Ének: 7/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 2/10
Hangulat: 7/10

+ Érzelmileg hiteles dalok
– De nagyon egyhangúak

70%

Az írás a Hollandiai Magyarok weboldalán is megjelent.

LGT: A fiúk a kocsmába mentek

Az LGT az 1992-es búcsúkoncert után két stúdióalbummal jelentkeztek. Mind a két album kiválóra sikeredett a maga nemében. Persze hiba a régi LGT albumok hangulatvilágát keresni az új albumokban, hiszen azért eltelt 2-3 évtized, és sok minden változott azóta. És pont az a jó, hogy ez a változás a zenében is tetten érhető. Tiszteletben tartják az idő múlását, nem sírják vissza a régi szép időket, és a jelenben próbálnak meg érvényesülni. A 2002-ben megjelent A fiúk a kocsmába mentek album az együttes utolsó stúdióalbuma, és igencsak változatosra sikeredett.

Amíg az előző albumot teljes titokban vették fel, addig erről már lehetett tudni, hogy készül. Vártam is nagyon, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy az előző, 424 Mozdonyopera kiválóságát meddig lehet tetézni. Másrészt meg vadonatúj LGT albumot kézbe venni felbecsülhetetlen érzés volt. És ezt átélhettem 2002-ben még egyszer. Hogy jobb-e az előző albumnál a fiúk a kocsmába mentek? Nos, ezt nem mondanám, de hogy változatosabb, az tény.

Erre az albumra 11 dal került fel, és több stílus lelhető fel. Tudható a 424 Mozdonyoperáról, hogy a közös zenélés örömére született meg, ellenben a Fiúk a kocsmába mentek már sokkal kidolgozottabb. Sokkal inkább lehet érezni, hogy ez az album tervben volt, hangszerelés terén is erősebbnek, érettebbnek hangzanak a dalok. Az az igazság, hogy nagyon nehezen jönnek most a sorok, mert igyekszem úgy összehasonlítani a két albumot, hogy ne úgy tűnjön, hogy az előző album “kárára” teszem azt. Majd a 424 Mozdonyoperánál meg fogom írni, hogy az miért úgy kiváló, ahogy van. De most már erre az albumra helyezem a fókuszt. Az album nemcsak műfaj terén lett változatos, hanem hangulatban is. Hiszen fellelhetők az albumon a vidám, vicces dalok, ahogy a búskomor, blues szerzemények, de ugyanígy helyet kaptak az úgymond “öreges”, visszaemlékező dalok.

Jó hangulatban kezdődik az album, “A mi kocsmánk valami olyan jellegű, amikor elkezdtük a bulit, kicsit ittunk is, úgyhogy már jól érezzük magunkat. Aztán tömény humor a “De jó lenne észnél lenni”, egyfajta társadalomkritika is, hiszen bizonyos élethelyzetekben hívja fel a figyelmet, hogy bizony jó lenne akkor is észnél lenni. Ami miatt kiváló a dal, az a spontán és élvezetes hangszeres játék. A dal nagyon hosszú, majdnem 9 perces, és van a végén egy hosszú instrumentális rész, az valami olyan érzetet ad, mintha kezükbe ragadták volna a hangszerüket, és legjobb tudásuk szerint elkezdtek volna együtt spontán játszani rajta. Végig átjárja a dalt a zene szeretete, és külön poén a dal végére az “És jött a doktor” című dalnak egyik taktusát lejátszották. Az is egyébként egy gúnydal. Aztán szinte 180°-os váltás a “Visszanézni nem tudok”, ami egy blues ballada. Érdekes, hogy két ilyen kifejezetten szomorú dal hallható az albumon (a másik a “Nem olyan könnyű”), és mind a kettőnek torzított a hangzása, mind zene, mind ének terén. Ezáltal még átélhetőbbé válik a szöveg mondanivalója, és az a fájdalom, szinte már beletörődés, ahogy éneklik a dalt. A harmadik kifejezetten szomorú dal, a “Miért fáj úgy” valamivel élettel telibb, mintha nem nyomná el annyira az élet súlya, ezért nem is annyira nyomasztó hallgatni.

Van viszont két dal, amit nem szeretek az albumról. Az egyik a “Megjött Moszkvából a csomag”. Nem ismeretlen Presser Gábortól az ilyen történetmesélős dal, amikor félig énekel, félig mesél egy történetet, szólóalbumain szokott ilyet csinálni (például: Majd Leonard, Kék likőr vagy Két ördög). Ezek szövegileg mind ötletesek, olyan képi világgal mesél, amit kifejezetten kellemes elképzelni (mese felnőtteknek), ezt a zene is elmélyíti. Itt viszont túlságosan hétköznapi módon mesél el egy egyébként valós problémát (sok lengyel, orosz LGT bootleg lelhető fel az interneten), csak az egész valahogy olyan érdektelennek hat. A dal végén hallható orosz nyelvű telefonbeszélgetés pedig kifejezetten idegesítő. A másik dal amelyik nem tetszik, az a “Mikor leszek a tiéd”. Már amikor annak idején is hallgattam ezt a dalt, olyan érzésem volt, hogy az LGT be akart állni az aktuális trendekbe ezzel a dallal, és ugyan a saját képére formálva, meg élő hangszerekkel, de le akarta másolni azokat a bugyuta szerelmes dalokat, amiktől hangos volt annak idején (meg igazából most is) a rádió. Egyáltalán nem áll jól nekik, ez a dal, egy tévedés volt.

Ezen az albumon mindegyik dalt Presser Gábor írta, és sajnos csak Somló Tamás kapott saját szólódalt (Mindent megtennék), egy kellemes, könnyed szerelmes dalt, Karácsony János itt nem énekel szólóban. De ha úgy vesszük, Presser Gábor is csak két dalt énekel egyedül, a többi 8 dal gyakorlatilag közös, így azért nagyjából kiegyenlítettek az arányok. Az, hogy két dalt nem tartok jónak erről az albumról, az szerencsétlen egybeesés, ez az egyetlen olyan LGT album, melyen 2 dalt nem hallgatok szívesen, de a teljes diszkográfiájukra kivetítve, a nagy számok törvényéről van szó, mert nagyon kevés olyan daluk van, melyről kifejezetten rossz véleményem van. Viszont a Magyarország című dal egy nagyon szép lezárása nemcsak az albumnak, hanem úgy az egész zenei pályafutásuknak albumok terén (mert utána azért koncerteztek még). Érdekes életképekkel énekelnek a magyar életérzésről, és azért ott van a büszkeség is a nemzetiségük iránt:

Körbenőtte az életemet,
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet
Magyarország…

Ott van benne ez a kicsit poros, kicsit koszos, kicsit flegma, de a miénk érzés. Az énekből kifejezetten átjön a haza szeretete.

Az albumborító ötletes, a belső oldalakon is mintha újságokból lettek volna a dalszövegek kivágva. Az is ötletes, ahogy az LGT tagok egymásra vannak photoshopolva. Tehát ezzel az albummal búcsúzott az LGT. Nagyon jó lett, és azt azért megjegyezném, hogy kiváló zenék szólalnak meg abban a két dalban is, melyek nem tetszenek.

Ének: 8/10
Zene: 10/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Műfajilag nagyon változatos album
– Nem mindegyik dal méltó az együttes magas nívójához

80%

Baby Sisters: Hoppá!!!

A ’90-es éveket szokás a magyar könnyűzene aranykorának hívni. Ami abból a szempontból kétségtelenül igaz, hogy hihetetlen mennyiségű album és kislemez látott napvilágot akkoriban, az összkép viszont rendkívül változatos és színes… szinte már zavaros. Hiszen jelentek meg ekkor is igényes zenék, de az összkép zavaros mivolta leginkább a külföldi trendek (sokszor silány) másolatában nyilvánult meg. És akkor nem is beszéltünk még a playbackelt dalokról. De vannak olyan csapatok is, melyek bár nem az egyéniségük miatt kerültek köztudatba, de talán a zavaros és a silány jelző túlzottan erős hozzájuk. Ide sorolnám a Baby Sisters-t is, mely a Spice Girls-t akarta leutánozni.

A silány jelző azért nem helyén való, mert hallhatók élő hangszerek is az albumon, és még valamit tudtak is énekelni a lányok. De az tény, hogy pórul jár az, aki azt gondolja, hogy a dalokkal a lányok egyéniségét, érzéseiket, gondolataikat a világról ismerhetjük meg, hiszen ezzel a formációval is csak az akkori trendeket akarták kiszolgálni. A szövegeik nem mondhatók mélyenszántónak, a dallam is túl egyszerű, ebből a szemszögből mai fejjel inkább mondható igénytelennek az album. Bár azt gyorsan hozzáteszem, hogy ezt most, felnőttként látom így. Gyerekként imádtam ezt az albumot, amit csak erősített az, hogy 1998-ban júniusban jelent meg, így a mai napig, mint nyári album gondolok erre a lemezre. Rengeteget hallgattam annak idején, és mai napig, ha ritkán is, de beteszem a lejátszóba a CD-t, nagyban eszembe juttatja az 1998 nyarát. Elsősorban nyári mivolta miatt hallgattam sokat az albumot, de olyannyira, hogy ha már annak idején is lett volna statisztika arról, hogy mely albumokat hallgattam a legtöbbször (mint most a Last.fm), akkor ez az album biztos, hogy előkelő helyen szerepelt volna, tekintve, hogy a nyár a kedvenc évszakom. Az biztos, hogy népszerű volt az album, hiszen a MAHASZ eladási listán a 6. helyig jutott. Azt gondolom, hogy ez köszönhető egyrészt annak is, hogy elképesztően népszerű csapat volt a Baby Sisters annak idején. Rengeteget játszották a dalaikat a rádiók, láthattuk a videoklipjeiket, zenei magazinokban mindig jelen voltak. Másrészt hogy a dalokban tetten érhetők voltak az élő hangszerek és hogy a lányoknak a ’90-es évek átlagához képest jobb hangjuk volt. Ez pedig sejthető, hogy mit jelent, ráadásul azt fontos hozzátenni, hogy a lányoknak csak képzettség terén volt jobb hangjuk az átlagoshoz képest, érzelmileg meglehetősen szegényes volt az énekük. A hangképzettséget sem úgy kell elképzelni, hogy 3-4 oktávot lazán kiénekeltek, hanem hogy az a hangtartomány, amiben mozogtak, az nagyjából rendben volt. Azt gondolom, hogy az énekben hallható érzelmi gazdagsághoz érzelmi érettség szükséges, azt nem lehet különböző technikákkal megtanulni.

A dalok egyébként meglehetősen lazák, mintha egyébként is (egy)nyári albumnak tervezték volna, és nemcsak azért, mert júniusban jelent meg. A dalok könnyedek, nem mondhatók mélynek. Illetve egy kivételről lehet beszélni, a “Leltár” című dalról, ami meglehetősen sötétre sikeredett. Illetve a “Csókolj még!” akarna lenni egy minden érzelmet felülmúló szerelmes dal. De hamarosan több szó is lesz a dalról, hiszen videoklip is készült belőle. Amit még ki lehet emelni, az a “Hé, elnök úr!” című dal, ami egyfajta gúnydal akarna lenni, Bill Clinton akkori amerikai elnök botrányát figurázták ki. Egyébként a többi dal vidám, könnyed, amivel nálam alapvetően nincs is baj, mert liberálisabban gondolkodok a zenéről, és nálam a lazaság megengedett. A baj azzal van, hogy igazából nem szólnak semmiről. Nincs koncepciója az albumnak a nyár élményén túl.

Két dalból készült videoklip. Az első, az album megjelenésekor a “Még egy tánc”, amivel a Baby Sisters nemcsak arról tett tanúbizonyságot, hogy másolják a Spice Girls-t, hanem ez a videoklip a “Wannabe” videoklipjének a fapados kiadása.

A Spice Girls videoklipje legalább polgárpukkasztó, ez meg olyan jó magyaros, hogy mímeljük a szabadságot. Ma már inkább kellemetlen nézni ezt a videoklipet, mert nekem egyfajta tükörként is szolgál, hiszen annak idején imádtam ezt a klipet. És mintha szembesíteni akarna azzal, hogy a mímelt szabadsággal és a természetesnek nem nevezhető táncmozdulatokkal együtt szerettem ezt a videoklipet. Azt gondolom, hogy ebben a dalban és videoklipben tetten érhető, hogy miről beszéltem, hogy ennek a csapatnak semmi más funkciója nem volt, mint az éppen aktuális trendeket kiszolgálni.

A második videoklip, a már korábban említett Csókolj még! című dalból készült.

Ez a dal és videoklip nemcsak azt mutatja meg, hogy a lányok igencsak szegényesen énekelnek ki érzelmeket, hanem látni mimikájukon, arcmozdulataikon, hogy mintha nem tudnák, hogy miről énekelnek. Az egyébként jó dramaturgiai megoldás, hogy a lányok szépen, csinosan ülnek egy széken, mögöttük egy vonós és fúvós zenekar játszik. Igazából ezt a dalt már gyerekkoromban sem éreztem át, ahogy most sem, és a lányok arcmozdulatai, mosolyuk is arról árulkodik, hogy igazából ők sem. És hát szövegileg is annyira hiteles, hogy a nagy amerikai romantikus filmek szerelmes jelenetei… semennyire.

Lenne egyébként egy harmadik videoklip is, ami eredetileg még az első albumhoz készült, de a végleges változat ezen az albumon kapott helyet.

Ez pedig a Szeress!!! című dal, ami egy akár feminista dalnak is elmehetne. Hiszen ők követelik meg, hogy szeressük őket, és a szövegből is kitűnik, hogy nincs választási lehetőség. A videoklipben is eljátsszák itt most az van, amit én akarok, te meg köteles vagy engedelmeskedni nekem. De ezt annyira gyengén csinálják, és igazából a videoklipből is nyilvánvalóan lejön, hogy semmi nem valóságos, amit látunk. Itt minden előre ki van találva, és semmi nem egyedi, egyéni.

Persze, több mint 20 év elteltével, ma már könnyű másképp látni a dolgokat. Hát hol van “kimunkálva” egy 12 éves gyerek zenei ízlése? Ugyanúgy vettem én is ezeket a CD-ket, kazettákat, ezáltal én is tettem azért, hogy az aktuális trendek ki legyenek szolgálva. De megőrzöm ezeket, mert mégiscsak a gyerekkorom részei voltak. Alkalmanként jó ezt is hallgatni, de azt gondolom, hogy a lányok csak úgy lehettek ismertek, hogy megcsinálták az imázsukat. Felmerül bennem a kérdés, hogy miről szólna egy albumuk, az tényleg az ő gondolataikról, érzéseikről szólna? Mivel az énekben sok érzelmet nem lehet kihallani, ezért élek a gyanúperrel, hogy még ennél is szegényebb lenne tartalmilag az az album. Így, hogy kaptak egy imázst, elkészítettek egy (mai szemmel) középszintű egynyári albumot, amit azért jó visszahallgatni, hogy azt az életérzést visszahozza, de ezzel minden funkcióját betöltötte az album. Ja, és egyébként a borító is egész igényes, leszámítva, hogy a dalszöveg sok helyen hibás. Szerintem azért, mert egy korábbi változatot gépelték a borítóra, nem a véglegeset.

Ének: 6/10

Zene: 6/10

Szöveg: 3/10

Hangszerelés: 5/10

Borító: 8/10

Hangulat: 9/10

+ A nyári életérzés miatt érdemes hallgatni az albumot

– Ezt leszámítva teljesen tartalmatlan

53%

Karácsony János: Az időn túl

A blogot, és a kritikaírást arra is fel fogom használni, hogy olyan albumokról is írjak, melyek méltatlanul nincsenek a köztudatban. Amik a feledés homályába merültek, pedig a minőségük alapján bőven megérdemelnék a nagyobb nyilvánosságot. Az első olyan album, melyről ennek jegyében írok, az 1986-os megjelenésű Karácsony János: Az időn túl című album.

Presser Gábor még az LGT alatt jelentette meg az első szólóalbumát, az Electromantic-ot, Karácsony János az együttes aktív évei után. 1985-ben készültek a dalok, és már beszélt erről az albumról Karácsony János az LGT-könyvben, amikor a jelenlegi helyzetéről kérdezte a riporter. Aztán valamikor 1986 tavaszán jelent meg, és ha ez így van, akkor nagyjából egyidős vagyok az albummal. Egy biztos: Karácsony János már az LGT-nek is nagyon jó dalokat írt, és ezt a magas nívót hozza ezen az albumon is. 1986-ban kazettán és lemezen jelent meg az album, majd 2006-ban kapott egy CD kiadást. Így végre kiváló minőségben hallhatjuk a dalokat, és a CD borító is nagyon jól néz ki. Ilyen jó Hungaroton újrakiadás CD borítója. Olvasható a szöveg a borítón, a zenei adatok, és az is ötletes, hogy magára a lemezre egy régi bakelitlemez képét nyomják rá. Azt is érdekesnek tartom, hogy néhány ilyen régi klasszikus albumokra egy ismert ember ír pár sort személyes gondolatairól, élményeiről az album kapcsán. Jelen esetben a szövegíró, Sztevanovity Dusán írt, egészen pontosan arról, hogy milyen volt a megírt zenére szöveget írni. Valamint, hogy az album szerencsétlen csillagzat alatt született meg, hiszen akkor mással volt a média elfoglalva. Sajnos igaza van, és ez is oka annak, hogy nem kapta meg album a neki járó ismertséget. Akkor már a disco mámorában utazott a fiatalság. Valójában a ’80-as évek is legalább annyira zavaros évtized volt zenei téren, mint a ’90-es évek. Ennek következtében háttérbe szorult az igazán jó élő zene. Mert önmagában a zene nem úgy szorult a háttérbe, hogy kiszorult a köztudatból, hiszen ekkor jött be Magyarországra az igazán kemény rock, metál zene, mely egy réteg számára igazán kívánatos volt. Viszont az olyan albumokért, mint a késői LGT albumok, vagy Karácsony János, az időn túl című albuma, nagy kár. Mint ahogy a 2006-os CD-kiadás által sem kapta meg a neki kijáró figyelmet. Ezt az albumot valamiért nagyon hanyagul kezelte a Hungaroton. Én személy szerint ennek az albumnak a létezéséről csak 2009-ben szereztem tudomást. Persze utána, ahogy lehetett, beszereztem, és sokat hallgattam.

Ezek a dalok olyanok, hogy nyugodtan helyet kaphattak volna a több LGT dal között. De igazából nagyon jó, hogy összegyűlt egy albumra való, aki szereti Karácsony János dalait az LGT albumokon, az ugyanazt a minőséget megkapja ezen az albumon. Többféle dal is hallható ezen az albumon. Helyet kaptak rajta a vidám, önfeledt dalok, ahogy a lassabb, itt-ott melankolikusabb dalok is. Külön felhívnám a figyelmet a “Már nem vigyázol ránk” című dalra, mely eredetileg az LGT Első óriás kislemez című kislemezére került fel. Ha jól emlékszem erre az albumra került fel a dal az eredeti hangszereléssel, ahogy eredetileg eltervezték. Igazából nem tudom, hogy miért lett áthangszerelve, de azt gondolom, hogy jobb az LGT változat. Ott jobban átjön a magány és az elhagyatottság nyomasztó érzése. Azt a dalt nagyon átéreztem már gyerekkoromban is. Karácsony János az saját verziójában kiváló gitárjátékkal erősíti a szöveg mondanivalóját, de nem érzem eléggé kidolgozottnak a hangszerelést, ezáltal átélhetőnek azt, amiről szól a szöveg. Talán helytelen az LGT változattal összehasonlítani, de határozottan azt érzem, hogy elmarad érzelmileg az Első magyar óriás kislemezen hallható változattól. De alapvetően rendben van, ahogy a többi dal is nagyon jóra sikeredett. A szerelmes dalok is határozottan átlag felettiek. Egy érzelmileg érett férfi gondolatait hallhatjuk az érzelmi biztonságról és az intimitásról (A szerelem befogad minket, Mikor újra eljövök), illúziókról (Michelle). De emellett nagyon érdekes képi világgal énekel a magányról és az elhagyatottságról a Semmi vonata című dalban. Ebben a dalban egyébként van egy kiváló zenei motívum, amikor Karácsony János gitárral játssza el az elsuhanó vonat hangját. Az ott nagyon erősre és hatásosra sikeredett. Külön színesíti a dalt a két vers, melyből Karácsony János idéz, és nagyon jó zenét írt hozzájuk.

Alapvetően azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert végig átjárja egy pozitív hangulat. Mindegyik dal élő, erős, a hangszerelés és a dallam pedig valamennyi dalt emlékezetessé tesz. És habár negatívnak érződhet a Már nem vigyázol ránk című dalról a véleményem, de jobban illik az album koncepciójához az a változat, ami itt kapott helyet. Az LGT változata nagyon erős lett volna ide, és durván ellensúlyozta volna az album optimista miliőjét. Úgyhogy ez az album így van jól, ahogy hallhatjuk. Hiszen ahogy írtam feljebb, mindegyik dal hozza az LGT-ben írt dalainak színvonalát, és abból kapni egy egész albumra valót… Garancia a minőségre, ez az album tényleg sokkal nagyobb ismertséget érdemel. Úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel az albummal.

Zene: 10/10

Ének: 9/10

Szöveg: 9/10

Hangszerelés: 9/10

Borító: 10/10

Hangulat: 10/10

+ Optimista dalok kiváló minőségben

– Talán kicsit lehetne hosszabb

93%

LGT: Locomotiv GT

Zenei kritikáimban, véleményeimben jelentős szerepet fognak kapni nemcsak a Zorán, hanem az LGT albumok is, hiszen gyerekkoromban az LGT hatására lettem zenerajongó. Nekik köszönhetően tölt be különleges szerepet az életemben a zene. Ez pedig annak az érdeme, hogy a családom is nagy rajongója az együttesnek, amikor 1992-ben valamennyi album kijött CD-n, nővérem megvette mindet, méghozzá a dobozában. Sajnos az a doboz már nincs meg, de az albumokat azóta is nagy becsben tartom. Bár az az igazság, hogy a doboz sem menti meg attól a ténytől, hogy a Hungaroton nagyon mostohán bánt az LGT albumokkal, ugyanis nemcsak hogy igénytelen kiadásban jelentek meg CD-k, hanem a hangminőség is néhány albumnál a kazetta minőségét sem éri el. A mai napig nem értem, hogy miért úgy adták ki az LGT albumokat (mondjuk ez igaz, minden olyan régi albumra, melyeket a Hungaroton a CD-korszak elején – ’90-es évek elején – adott ki CD-n) hogy csak a lemez első borítója látható, a hátsó borító helyett meg fekete alapon olvashatók az információk. Pedig a Hungarotonos Zorán albumok már egész jól néznek ki. A Zorán albumoknál már megoldották, hogy a hátsó borító kép is látszódjon, ráadásul a belső füzetben olvashatók a szövegek, az album borítójához “hű” dizájnnal a háttérben. Az LGT albumok meg végig megmaradtak a hátsó borítón fekete háttérre írt adatokkal, ráadásul a belső borító ugyanazokat tartalmazza, csak fehér alapon. Mondhatjuk, hogy elbántak az LGT albumokkal, mert némely album hátsó borítója kifejezetten szépre sikeredett. Ahogy az első albumé is.

Az első album borítója ugyanis kifejezetten szép, a hátsó borítója már-már művészinek hat. Az első borítón az együttes négy tagja látható, ha jól emlékszem, egy múzeum termében készült a fénykép. A hátsó borító meg nagyon érdekes. A halakból ítélve, egy akváriumban lehet az a kis fehér játékvonat, ami látható, az írás pedig szinte már díszbetűkkel van írva. Nagyon szépnek tartom a borítót, ugyanakkor kontrasztosnak is, hiszen a rockzene sohasem az eleganciájáról volt híres. Egyébként megvan az “És ilyen a boksz? Az LGT sztori” című könyv, ezt többször elolvastam, most is újra olvasom, hogy hátha háttérinformációkból még jobban megértem az album mondanivalóját, koncepcióját. Nagyon szeretem olvasni, egyrészt hihetetlenül érdekesek a történeteik, másrészt nagyon őszintén beszéltek az őket ért eseményekről, élményekről.

Például érdekes volt azt olvasni, hogy már az első album is feszült légkörben született. Frenreisz Károly ugyanis sehogy nem tudott beilleszkedni az együttesbe, és ez ki is hallható az első két albumon. Ugyanis olyan szinten különbözbek a Frenreisz Károly által dalok, mintha valami más együttesnek a dalai tévedésből bekerültek volna az LGT albumaira. A Presser Gábor és Barta Tamás által írt dalok nagyon jól összepasszolnak, azok egységesek, de Frenreisz Károly dalai annyira kilógnak, mintha már lélekben a két évvel később az általa alapított Skorpió együttesnek írta volna ezeket a dalokat. Én ennek ellenére szerettem Frenreisz Károly zenéit (A Skorpió zenéjét is szeretem), mert szeretem azt a stílust, amit művel. Nagy zenésznek és zeneszerzőnek tartom őt.

Ennek ellenére kijelenthető, hogy ő némileg felborítja az album koncepcióját, egységét. Viszont tetszik, hogy sok a hangszeres játék a dalokban. Amennyire ismerem a ’60-as, ’70-es évek zenéjét, azt gondolom, hogy az LGT első albuma annak idején forradalmi lehetett, hiszen tudtom szerint ez az első igazán rock stílusú album Magyarországon. Ráadásul hihetetlen dallamosak a zenei betétek, az egész albumnak van egy nagyon sajátságos hangulata, amit csak itt érzek, semelyik másik albumnál nem.

Két mélypontot tudnék az albummal kapcsolatosan mondani. Az egyik inkább szakmai, a másik személyes élmény. A “szakmai” mélypont számomra a Hej, én szólok hozzád című dal, amit én igazából az egyik legrosszabb LGT dalnak tartok. Maga a szöveg, Presser éneke is nagyon furcsa, de Barta gitárjátéka a dal második felében is nagyon rossz. Ott ugyanis szimplán csak azt bizonyítja, hogy tud gitározni, meg hogy milyen fogásokat tud, de az egész zene annyira dallamtalan, hogy egyszerűen nem tudom, hogy hol tartunk, és a végén Presser éneke olyan érzetet ad, mintha a semmiből jött volna elő. A másik mélypont személyes élmény, ez pedig a Sose mondd a mamának. Konkrétan féltem gyerekkoromban ettől a daltól. Ugyanis annyira félelmetes volt számomra a dal végén hallható ördögi kacaj, annyira élethű volt, hogy mindig befogtam a fülem, hogy ne halljam. Persze egy idő után, ahogy megértettem a szöveg ironikus mondanivalóját, és hogy hány aspektusból lehet értelmezni, úgy már persze teljesen más az egész, de gyerek fejjel, amikor nem értem a szöveget, csak élvezem a zenét, rettenetesen ijesztő volt az a dal.

Ezeket leszámítva, kiváló az album, és egy hosszútávú zenei pályafutást vezet fel az album. Fantasztikus zenei játékok hallhatók az albumon. Többször el is gondolkodtam azon, hogy kísérletező jellegűnek említették a tagok az albumot, és ez tényleg hihető, de ha ilyen zenei alapokkal kísérleteznek, az több, mint ígéretes. Egyedül, ami nem tetszik, amit írtam, a “Hej, én szólok hozzád” zenei alapja, illetve hogy nincs annyira gazdagon hangszerelve, ezáltal kicsit szegényesebbnek hat ez az album. Talán leginkább itt érhető tetten az a “kísérletező jelleg”, amit említettek, meg hogy állítólag 1 hét alatt vették fel a dalokat. Ezt leszámítva, ha minden kísérletező jellegű album ilyen lenne, nem léteznének rossz albumok. 1971 decemberében jelent meg ez az album, tehát már 50 éves. És még mindig nagyon jó hallgatni. Így születnek az igazi, örökzöld slágerek. Minden egyes percért megérte dolgozni ezért az albumért.

Ének: 9/10

Zene: 8/10

Szöveg: 8/10

Hangszerelés: 6/10

Borító: 9/10

Hangulat: 9/10

+ Kiváló bemutatkozó album

– Szegényes hangszerelés, plusz ezen van az együttes egyik legrosszabb dala

85%

A miniszter félrelép DVD

Ha már az utóbbi időkben belelendültem a DVD-k elemzésébe, akkor írnék még egyről, ami szintén megvan, és azt gondolom, hogy érdemes is írni róla. Ez pedig a Miniszter félrelép, mely a ’90-es évek egyik legsikeresebb – és talán az egyik legjobb – magyar filmje. Bár a legjobbal kicsit csínján bánnék, még a ’90-es évek távlatában is, hiszen szokás azt mondani, hogy igazán jó magyar film legalább 30 éve nem készül, és ez sem mondható feltétlen nagyon-nagyon kiemelkedőnek. Több tézis van arra, hogy miért nem készül jó magyar film. Egyrészről mondható, hogy alapvetően lényegesen alacsonyabb költségvetésből készül nálunk egy film, mint tőlünk nyugatabbra. De azért lehet példát mondani alacsony költségvetésű kiváló filmre is. Amit inkább indoknak szoktak mondani, hogy a magyar nép lelkületére utal, hogy nem a valóságra kíváncsi, hanem csak szórakoztassák őket. Ennek a szórakoztatásnak egy nagyon sajátságos változatába enged betekintést a film.

A szórakoztatás sajátságos formája leginkább abban nyilvánul meg, hogy a magyar színészet szinte legjobbjait láthatjuk, vagy legalábbis biztos, hogy a legtapasztaltabbakat, akik rengeteg színdarabban, filmben játszottak. Az az érdekes, hogy igazából ez is lehetne az a tipikus magyar film, ami csak szórakoztatni akar, nem hivatott minőségi alkotást a mozivászonra vinni, de a színészek döntő többsége olyan kiváló alakítást nyújtott, hogy magukhoz emelik a film színvonalát, és valójában emiatt látják sokan kiválónak ezt a filmet. Az biztos, hogy megérte annak idején, 1997 decemberében elmenni, megnézni a moziban ezt a filmet, én is láttam moziban. És azt kell mondjam, hogy most is jó volt újra megnézni. Én személy szerint nem rajongok annyira Koltai Róbertért, mert már az a túlságosan esetlen személyiség, aki már segíteni nem képes magán. Nagyon emlékezetes filmes alakítást sem tudok tőle mondani. Egyetlen egy megnyilvánulását szerettem, amikor az Activity című vetélkedőben rajzolnia kellett, az nagyon poén volt, ahogy elintézte. Kern Andrást viszont nagyon jó színésznek tartom. Hihetetlen spontánnak tűnnek az alakításai, mintha teljesen eggyé válna a szereppel, amit alakít. Sőt, én még a Heti Hetesben is szerettem, amikor egy-egy hír kapcsán eljátszották az adott jelenetet, vagy úgymond “elfogott egy levelet”. Azok nagyon jók voltak. Egyetlen egy megnyilvánulása volt nagyon kellemetlen. Azt hiszem, 2002 húsvétjának környékén volt az, hogy a Heti Hetesben volt vendég, és mindenkit meglocsolt. Ezt leszámítva nagyon szimpatikus, amit csinál. Ebben a filmben is azt gondolom, hogy nagyon jól alakította a miniszterelnök szerepét.

Mert miről van szó? Vitt Péter miniszterelnök egy éjszakai légyottra hívja el az ellenzéki titkárnőt, Tündét az Astoria szálló elnöki lakosztályába. Minden jól indul, érzékelhetően Tündének is kívánatos a miniszerelnök úr. Amikor épp beindulnának a dolgok, Tünde elhúzza az ablak függönyét, és az ijedtségtől dermedten konstatálja a holttestet, ahogy rácsukódott az ablak. Innentől indul be igazán a történet. Hiszen milyen már az, hogy a miniszterelnök úr egy holttest “jelenlétében” tart légyottot az ellenzéki titkárnővel? Minimum véget vetne a politikusi pályafutásának, ha ez kitudódna. Hogy ennek elejét vegye, a miniszterelnök úr magához hívatja a titkárát, Galamb Sándort, aki az éjszakai ülésen helyettesíti a miniszerelnök urat, hogy addig “foglalkozzon” ő a holttesttel. Ezzel pedig egy véget nem érő hajsza indul meg a “túlélésért”, amit tovább bonyolít a titkárnő, Tünde barátja, aki nyomoztatott a barátnője után. Emellett fény derül arra is, hogy ki az a titokzatos holttest, és további szereplők bonyolítják a történetet.

Alapvetően nagyon jó film, tele eszméletlen poénokkal. Sőt azt is ki lehet jelenteni, hogy 2020-ban is nézhető, de azt gondolom, hogy ott követték el a súlyos hibát, hogy annyi szálat “kötöttek” már a végére a történethez, annyi oldalról igyekeztek poénokkal megtölteni a filmet, ami ugyan sikerült, mert sok nevettető jelenet van, de a végére annyira bonyolult lett az egész, hogy abból már csak egy módon lehetett kijönni: Megjelent a rendőrség, és mintegy gordiuszi csomót elvágva, letartóztattak mindenkit, akinek köze volt azon az éjjelen az elnöki lakosztályhoz. Itt a kevesebb, több elve jobban érvényesült volna.

Minden másban jó a film, és tényleg az átlag magyar filmek felett van, színvonal terén. Amire külön kitérnék, az a zene, a filmhez írt dalok. Hihetetlen kontrasztos számomra. A filmet Somló Tamás: Találj rám című dala nyitja. Hihetetlen kellemes dal, mondjuk effektíve nagyon szeretem Somló Tamás énekesi karrierjét, de erről írtam már többször, és fogok is még. Jelen van Geszti Péter is, aki hát… Hozza a szokásos színvonalát, amit rapszodikusnak mondanék. Egyrészt az idétlen játéka a magyar nyelvvel, ugyanakkor érzékelhetően mindig vigyázott arra, hogy ne menjen le egy színvonal alá, ezért tartották őt sokan jónak a ’90-es években. Itt debütált a Jazz+Az nevű formáció. A film végefőcímdalát Kern András és Koltai Róbert együtt éneklik (Csak ússzuk meg!). Alapvetően nem rossz, de felejthető dal. Ami a mélypont számomra, az Postássy Juli: Puszinyuszi című dala. Egyrészt ott azért adta alább Geszti Péter szövegileg, másrészt undorító számomra az a “játék”, amit Postássy Juli művel a dal végén. Kapcsolódik ugyan a filmhez, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy miket mondana a férjének az ágyban. Főleg úgy nem, hogy egy középkorú, kövér férfit képzelek el mellé, aki szexuálisan teljes mértékig kivénhedt. De majd tervezem megvenni a filmzenét, mert amúgy nem rossz, meg hát gyűjteménybe miért is ne?

Maga a kiadvány egész jó. Szeretem, ha a belső lapon olvashatók a jelenetek címei, és a lemezre nyomtatott kép is rendben van. Extrák terén is kiemelkedő a DVD, hiszen az interjú együttesen majdnem 50 perc hosszú. Egyetlen hátrány, hogy nem lehet egyszerre lejátszani az egészet. A werkfilmet is érdemes megnézni, bár itt belevágtak néhány mondatot az interjúkból. Érdekes volt megtudni, hogy ez a film az átlag magyar költségvetéshez képest több pénzből készült. A rendező, Andy Vajna hozta magával a filmkészítés amerikai kultúráját, hiszen minálunk egyáltalán nem bevett gyakorlat az úgynevezett átforgatás. Ennek az a lényege, hogy ugyanazt a jelenetet többször, több kameraállásból veszik fel. Ez azért lehet jó, mert előfordulhat, hogy úgy találnak meg egy jó kameraállást, vagy valami nagyon jó jelenetet, amire ott a forgatás során nem is figyelnének fel, csak utólag, a vágás során lenne szembetűnő. Csak a színészek inkább arról panaszkodtak, hogy ez rettenetesen fárasztó, mert egy-egy jelenet felvétele sokkal tovább tart. Nem utolsósorban, mivel a többszörös felvétel következtében sokkal több kockát vesznek fel, ezért a forgatás is sokkal költségesebb. A csoportkép készül is érdekes, és azt is jó volt látni, hogy a balesetet hogy vették fel. Erre külön nagyon kíváncsi voltam. Aztán megnézhető még a “Csak ússzuk meg!” és a “Puszinyuszi” videoklipje. Az utóbbi valamiért rövidített változatban került fel, amit a dal szörnyűsége miatt ugyan nem bánok, de azért azt, hogy valahol meglegyen teljes változatban, azt azért díjaztam volna.

Mégsem kifogástalan a kiadvány. A kép ugyanis eléggé rossz minőségű. Pixeles, a színek is olyanok, mintha videokazettáról másolták volna DVD-re. Az extrák képminősége viszont meglepően jó. Az méltó a DVD-hez. A hang nagyjából rendben van. 2.0-ás magyar hang van rajta, feliratot nem készítettek a filmhez.

Jó lett volna egy olyan DVD-n őrizni ezt a magyar filmet, mely kép és hang terén kifogástalan minőségű. Ha már ennyire népszerű, és a mai napig emlegetik. Főleg, ha ennyire drága volt a gyártása. Ehhez képest a DVD kép- és hangminőség terén sokkal inkább low budget feelinget ad. Élek a gyanúperrel, hogy ez a DVD is 6-7000 forint volt eredeti árán. Hát távolról sem ér annyit. De alacsony áron, mint jó magyar filmet, megéri megvenni.

Film: 8/10
Kép: 5/10
Hang: 6/10
Extrák: 8/10
Borító: 9/10

+ Mert készül jó magyar film
– Hozzá méltatlan kép- és hangminőség

75%

Zorán: Szép holnap

Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az Ahogy volt, úgy volt, és az Uram, a dolgok rosszul állnak című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is áll, de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

84%

Macskarisztokraták első kiadás DVD

A következőekben több olyan Disney DVD-ről fogok írni, mely a DVD-korszak elején jelent meg. Igazából teljesen spontán jött az ötlet, hogy ezeket is újra megnézzem. Pár napja ilyen “visszarévedésképp” nézegettem a Macskarisztokraták első kiadású DVD borítóját, és kicsit elmélkedtem magamban azon, hogy mennyire más volt a DVD-piac, amikor felfutóban volt még a DVD-formátum, amikor figyelmes lettem egy számomra fontos információra: A DVD-n rajta van a HOLLAND SZINKRON és HOLLAND FELIRAT!!! Azonnal betettem a lejátszóba, hogy megnézzem! Kigondoltam közben azt is, hogy abból a szempontból is hasznos lehet megnézni az első kiadású Disney DVD-ket, hogy lássam, hogy mennyit változott, fejlődött a kép- és a hangminőség. Mások-e a mai DVD-k a régiekhez képest. Meg arra is kíváncsi voltam, hogy a jelenlegi A2-es szintű (alapfokú) holland nyelvtudásommal mennyit értek egy filmből.

Az első meglepetés az volt, hogy a kép meglepően éles, még Full HD TV-n is. Próbáltam kivetnivalót keresni a képminőségen, de csak oda jutottam magamban, hogy ez az egyik legélesebb képű DVD, amit eddig láttam, amióta komolyan figyelem a képminőséget. Aztán rájöttem arra, hogy ez azért van, mert a képarány 4:3-as, így a 720×540-es képarány kisebb területen oszlik el a TV-n, ezért van az, hogy ennyire éles a kép. A 16:9-es képaránynál ugyanis az a helyzet, hogy nem úgy válik szélesvásznúvá a kép, hogy úgy szélesítik ki a képet, hogy nem a függőleges pixelmennyiséget (540) tartják meg, hanem a szélességet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a 720 aránylik a 16-hoz, és a 9-es arány jön a “magassághoz”, ami nem 540 pixel, hanem 405. Tehát, kisebb képet látunk valójában, ezért pixelesedik be a kép HD TV-n. Csak ez nem tűnik fel CRT TV-n, mert a 4:3-as képaránynak köszönhetően ugyanolyan széles marad a kép, míg HD TV-n a kicsinyített kép “terül szét”. Ezt így láttam meg. Úgyhogy szélesvásznú képen ugyan többet látunk, de azt valójában lekicsinyítve.

A hang meglehetősen furcsa holland nyelven. Bár ahány külföldi nyelven néztem meg a Macskarisztokratákat (angol, német), oda jutottam magamban, hogy a magyar magasan a legjobb. De valójában ez azért van, mert minálunk a rajzfilm lényegesen később, csak 1994-ben debütált. Tehát nem 1970-ben mutatták be, mint a világ számos pontján. Ezt pedig azt hozza magával, hogy egyrészt maga szinkronfelvétel is jobb minőségű, másrészt a hangzás is újabbnak hangzik. A magyar szinkron egyébként is híres érzelemdús szinkronjairól, és ebben a rajzfilmben a “korkülönbség” miatt ez hatványozottan megmutatkozik. Az évtizedek során érzelemdúsabbak lettek a magyar szinkronok, és ez a dalokban is megmutatkozik. Érdemes meghallgatni egy ’60-as évek beli dalt, és egy ’90-es évek beli (jobb) dalt, hallható a különbség. Bár az az érdekes, hogy Hollandiába sem 1970-ben jutott el a rajzfilm, hanem 1980-ban. Hogy miért vártak ott vele ennyit, azt nem sikerült kiderítenem, de azt igen, hogy meg akarták tartani a karácsonyi debütálást, ahogy volt eredetileg is volt, így Hollandiában is december 24-én volt először látható a Macskarisztokraták. Viszont lett egy szomorú vonatkozása is a rajzfilmnek Hollandiában, ugyanis Thomas O’Pamacska eredeti holland szinkronhangja, Louis Neefs a debütálás napján balesetet szenvedett, és másnap, december 25-én meghalt. 2008-ban szinkronizálták újra a rajzfilmet, ekkor Thomas O’Pamacska hangját Louis Neefs fia, Günther Neefs adta. Mivel a DVD 2001-2002 körüli kiadású, ezért a régi holland szinkron van rajta. Rátettem a holland feliratot is, mert eléggé nehezen érthető a holland beszéd. Ellenben az írt szöveggel boldogulok, mert a jelen holland nyelvtudásom arra már jó, hogy az ismert szavakból kikövetkezessem a mondat jelentését, ráadásul a némettel való hasonlóságnak köszönhetően több szót is felismerek. Csak hát, ahogy a magyar szinkron és felirat esetében is szokás, a holland esetében is előfordul, hogy teljesen mást most a szinkronszínész, mint ami írva van. Így valójában nagyon keveset értettem a holland beszédből.

Egyébként a kép- és hangminőség már ekkor rendben volt. A hang 384 kbps, a kép is 4-6-8 mbps között váltakozott, mint az új DVD-knél. De eszembe juttatta azokat a DVD-reklámokat, amely tűéles képpel, és kifogástalan hangminőséggel reklámozták magát a formátumot. A valóság ezzel szemben az, hogy a DVD-re is veszteséges formátumban került rá a kép és a hang. Igazából ma már ez nyilvánvaló, mert Blu-ray-en amellett, hogy a kép Full HD-s, a bitrátája 20-25 mbps között váltakozik, a hang meg valami 2200 kbps veszteségmentes… Nem akarok butaságot mondani, ha megnézek egy Blu-rayt megnézem, hogy milyen bitrátája van a hangnak. De visszatérve a DVD-re, a képminőség elsősorban CRT TV-k miatt volt látható tényleg tűélesnek és tökéletesnek, ami pedig a hangot illeti, egy jobbfajta 5.1-es házimozirendszer olyan hangot kreált a DVD-ből, hogy kis túlzással tényleg olyan, mintha moziban lennénk. Ezt a kis “csalást” valójában azért engedhették meg, mert a már a 320 kbps mp3-as zenének is van olyan hangminősége, hogy kevesen hallják a különbséget az mp3 és valamelyik veszteségmentes formátum között. Ugyanez 384 kbps-ben még kevésbé hallható. De veszteséges, mert a veszteségmentes hangminőség valahol 750-800 kbps-nél kezdődik. Ez függ a rippelés minőségétől, és hogy mennyire “hangos” a zene. A nagyon hangos zenéknél 1300 kbps is szokott lenni.

Ennek a kiadványnak érdemes lefényképezni a belső borítóját, mert egyrészt itt vannak azok a fejezetcímek, amiről beszéltem korábban, hogy hiányolok, másrészt a DVD lemezen is kép van, ami számomra szintén egyedivé teszi a kiadványt. Olyan sok extra egyébként nincs a lemezen. Ráadásul nem is értettem sokat belőle, mert a legelején, mielőtt a menübe belépünk, kell megadni a nyelvet, és én itt adtam meg a hollandot. Így az extrák is hollandul mentek, csak mivel nincs hozzájuk holland felirat, ezért csak a szöveget hallottam, amiről mint írtam, nagyon nehezen érthteő számomra. De amit tudtam, azért, azt értelmeztem. A 7 perces “így készült” videó a legkevésbé sem teljes körű. Sokkal inkább a dalok keletkezéséről volt szó. Van egy kis képeskönyv, ami nagyon érdekes, mert az első vázlatokat is megmutatták. Hát, nagyon jól tették, hogy finomítottak rajta, de az elsők képeken lévő macskák inkább ijesztőnek tűntek. De fokozatosan láthattuk, jutottak el a rajzfilm végső állapotáig. Szintén érdekes volt a “kisegér a nagyvárosban” kisfilm, ami hasonló jellegű rövidfilm, mint amit a ’90-es években a Walt Disney Bemutatja című blokkban láthattunk, Plútó, Donald kacsa, Mickey egér, és hasonló pár perces rövidfilmek. Ezzel Roquefort-ra reflektálnak, ahogy bemerészkedik a nagyvárosba, hogy szóljon a kóbormacskáknak, hogy Hercegnő és a kiscicák bajban vannak. Rátették még a “Minden ember macska nem lehet” című dalt is, szöveggel, így lehetett énekelni (jelen esetben hollandul). Karaokénak nem mondanám, mert az ének is hallható volt. Végül volt egy rövid, tényleg 4-5 éves gyerekeket megpályázó játék, ahol első körben egy kvíz volt… Na itt végképp meg voltam lőve a holland tudásommal, mert tényleg nagyon keveset értettem a beszédből, így sok esetben csak tippeltem a helyes választ. Maradjunk annyiban, hogy nem megyek lottózni. Egy másik játékban képeket lehet kifesteni. De ez annyira fantáziátlan, hogy ott volt a festék színének a száma, meg rajz részei is meg voltak számozva, így csak sorrendben el kellett számolni 1-től 5-ig...

Azért mindenképp érdemes volt megnézni ezt a DVD-t, hogy lássam a képet. Viszont mostani fejjel azt gondolom, hogy a kezdetekben sem gondoskodtak minden esetben a megfelelő mennyiségű extrákról, hogy igazán minőségi legyen a kiadvány. Ez igazából csak drágítja az eredeti 6.990 forintos árát a DVD-nek, amennyiért adták annak idején. Ez irgalmatlan összegnek számított 2002 körül egy DVD-ért. De a borítóra, a kép- és hangminőségre nem lehet panasz. Nekem igazából nagyon tetszik, hogy kötelező angol és magyar szinkronok mellett helyet kapott rajta a francia és holland. Ezeket a nyelveket azért mégiscsak többen tanulják, így akár nyelvoktató DVD-nek is elmehetne. Ha még a német hang és felirat is rajta lenne, bearanyoztatnám ezt a DVD-t.

Film: 9/10
Kép: 10/10
Hang: 9/10
Szinkron és felirat: 10/10
Extrák: 6/10
Külcsín: 9/10

+ Minden szempontból kiváló minőség
– Kevés extra, ennek fényében nagyon drága volt annak idején

91%

Ralph lezúzza a netet DVD

És a mai nappal meglett a harmadik Disney DVD, ami még hiányzott, a Ralph lezúzza a netet. Így már teljes a Pro Videós újkori Disney DVD gyűjteményem. Ezt is a Libriben vettem, de ezt már meg kellett rendelnem, mivel ezzel már sehol nem találkoztam. Sajnos ez még mindig 2.990 forintos áron van, és sajnos a külcsín miatt ennyit nem ér meg, de szerencsére tudtam valamennyit faragni az árából. Végsősoron 2.162 forintot fizettem a DVD-ért.

Igazság szerint nagyon nem is ér többet 1.990 forintnál, mert hát ezen a kiadványon sincsenek extrák, és igazság szerint a fekete tokkal és a szürke színű lemezborítóval sem tudok megbarátkozni. Viszont a borító szép, és maga a film is bőven kárpótol a kiadvány fapados mivolta miatt. Nagyon jó folytatása a Rontó Ralph-nak, nagyon tetszettek az ötletek, és azt gondolom, hogy jól kihasználták a benne rejlő lehetőségeket. A történet röviden: Minden szép és jó, Vanellope von Cukk nagyon jól érzi magát a játékában, olykor Ralph is besegít neki, hogy jobban élvezze a Cukorláz versenyeit. Egyik ilyen alkalommal, amikor az egyik lány játszott a Cukorlázzal, és természetesen Vanellopét választotta karakterének, Ralph egy rövidítést “rontott” Vanellopénak. A játékos lány azonnal észrevette, rá is fordult, Vanellope pedig annyira élvezte az új útját, átvette az irányítást az játékosa felett. Természetesen a lány is a saját igazát akarta, ebből pedig egy kisebb adok-kapok keletkezett a kormányért. Ennek pedig az lett a vége, hogy a kormány eltört. A játékterem tulajdonosa mivel nem tudta visszatenni, ezért úgy döntött, hogy pénteki hatállyal leselejteti a játékot. Így viszont a Cukorláz lakóinak nem lesz hol lakniuk. Vajon hol vehetnének maguknak másik kormányt? Erre csak az internet lehet a megoldás. Ebayen lehet kapni egy példányt a kormáyból $200-os áron. Irány hát az internet!

Az egész internet világát kiválóan megjelenítették. Mint egy hatalmas, nyüzsgő metropolisz, ami ráadásul nagyon hangulatos. Nagyon jó volt az is, ahogy Google működését bemutatták. Nagyon is el lehet képzelni, hogy a Google tényleg úgy tud rólunk mindent, ahogy itt megjelenítették. A keresési kifejezéseinkből jóformán a fél életünk visszafejthető… Remekül megjelenítik az első időkben történő felelőtlen használatot is, ugyanis amikor Ralphék eljutnak az eBay-hez, nem tudták, hogy működik, ezért egyre-másra licitáltak túl saját magukra. Aminek az lett a következménye, hogy a $200-os árból $27.001 lett. Ekkor szembesültek arra, hogy ez bizony emberi mértékben mért amerikai dollár, amit ki kell fizetniük, ha meg akarják kapni a kormányt.

Megkezdődik a pénz utáni hajtóvadászat, ugyanakkor a Disney itt mutat valamit az általánosan ideálisnak ábrázolt világából. Mert hát hogyan szerezzenek pár nap alatt $27.001-et? Természetesen többek között a sötét net bugyraiból. Egészen pontosan egy spam által terjesztett játékba csatlakoznak be. Ha azt megnyerik, övék a pénz. Azt gondolom, hogy itt a Disney némileg saját csapdájába esett, hiszen az alapvetően jó, hogy megmutatják a tolakodó spameket, de ezek veszélyeit szemérmesen elhazudja. Egyrészt maga a játék a játék sem annyira veszélyes, másrészt, az ebből származó nyeremények sem feltétlen valósak, harmadrészt az ilyen weboldalakról gyönyörűen a gépünkre települhet a vírus vagy / és kémprogram. Ilyen itt nincs. Gyerekbaráttá akarták tenni, de itt inkább azért káros, mert az internettel már egészen kiskorban találkozik a gyerek, és ha valamit rosszul csinál, azt a gyerek is ugyanúgy megszívja, mint a felnőtt. Ez a része ebből a szempontból nem tetszett, de úgy maga a cselekmény érdekes, érdekfeszítő volt, a karakterek is, annak ellenére, hogy a dark web “gyerekbarát” verzióját jelentítették meg.

A vírus is megjelenik, de más szempontból. Egészen pontosan amikor Ralph és Vanellope összevesznek, és ki barát, meg ki nem. Az ebből fakadó érzelmi bizonytalanság miatt lepi el az internetet az vírus. Ez is olyan, hogy persze legyőzik, de itt is inkább idealista a Disney. Persze, le kell zárniuk a filmet valahogy, és lehetőleg szép befejezést kapjon, de azért az ilyen nyilvánvaló mondanivalókat már én sem fogadom fel feltétel nélkül. Ennek ellenére maga a film tetszett. Tetszett a tálalás, az internet világának megjelenítése, a történet menete is. Így azt mondom, hogy megbocsájtható a hibái, ha azt a helyén kezeljük.

A lemezen a kép minősége nem kifogástalan. Kicsit pixeles, itt jobban látszott, hogy DVD-vel van dolgunk. A hang megfelelő volt, a szinkronhangok egyébként a régiek, mindenki átjött az első filmből. Szerencsére jó is volt a magyar szinkron, így nem is volt okuk a cserére. Viszont a feliratnál (felirattal szoktam nézni a filmet) észrevettem egy-egy helyen elírást, elgépelést. Ahhoz hozzászoktam, hogy a feliratozott szöveg teljesen más, mint a felmondott (természetesen az értelmük ugyanaz), de sajnos elírást is lehet találni még a hivatalos kiadáson is. Ez sajnos itt is megtörtént. Extra meg (ahogy említettem az elején) nincs a lemezen.

Összességében megéri megvenni, mert a jobb minőségű Disney animációk között van. Ötletes a folytatás, a szokásos Disney-klisék ellenére kifejezetten élvezetes volt.

Film: 7/10
Kép: 7/10
Hang: 10/10
Szinkron és felirat: 7/10
Extrák: 0/10
Borító: 6/10

+ Jó film, és kiváló a szinkronhang
– Extrák hiánya

61%

Dumbó élő szereplős DVD

Ma megvettem a második Disney DVD-t, ami még hiányzott a gyűjteményemből, a Dumbót. Ennél a DVD-nél vártam a leginkább, hogy menjen le az ára, mert ezt láttam a moziban, és emlékszem, milyen rossz szájízzel jöttem ki a film végén. Sokat nem reméltem tőle, de tudtam, hogy sokallani fogom érte az 1.999 forintot, és bánni fogom, ha az lesz, hogy feléled a Pro Video, és újra piacra dobja, immár nyomott áron, 990 forintért. Mindenesetre megvettem, vállalva a következményeket, és nem kaptam jobb eredményt, mint a moziban.

Már az első Disney klasszikusok megfilmesítésénél hangosak voltak azok a kritikák, hogy a cég végső célja ezekkel a filmekkel nem más, mint megtömni, az amúgy is feneketlen páncélszekrényüket. Ezt már akkor elhittem, láttam benne igazságot. Gyakorlatilag nem is túlzás kijelenteni, hogy ha készpénzben lenne minden pénz, ami a Disney birtokában van, rekonstruálhatnák maguknak Dagobert bácsi páncéltermét, mert akkorára van szükségük. De én ezzel alapvetően nem foglalkozok. Úgy vagyok vele, amíg kiváló filmet látok, addig a bevétel, és a ráfordítás, számomra csak egy extra információ, ami anyagiakban és sikerben is visszaigazolja a film minőségét. Ideális esetben, persze. De ezt a filmet annyira rossz volt látni, hogy itt már én is azt gondoltam, hogy a Disney már nem jön ki új ötlettel, csak a pénz a fontos. Konkrétan meg is fogadtam, hogy se az Aladdint, se az Oroszlánykirályt nem fogom megnézni a moziban. És így is lett. Nem láttam őket, fogalmam sincs, milyenek.

A legrosszabb az egész filmben a színészi játék. Az csak egy rossz pont, hogy mindenki sablonszerepet játszik: Ott vannak a gyerekek, akik még hisznek a csodákban, a csodákból kiábrándult apjuk, valamint a pénzéhes cirkuszigazgató, aki mindent a bevételben mér. De ennél rosszabb, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a színészek nem élvezik a szerepüket. Eljátsszák a szerepüket, mert leszerződtették őket, de nagyon ritkán látok ennyire erőltetett színészi játékot. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy a színészek utálják az egész filmet. Csak legyenek túl rajta a lehető leghamarabb. Egyetlen egy szerep tetszett, a kövér cirkuszi mutatványosé, aki a végére hableány lett. Talán nem is ez, nem maradt meg bennem, hogy mi lett ő a film végére. Az a lényeg, hogy ő az egyedüli, aki jó volt színészként. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor eljátszotta, hogy ő a vízben akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Ahogy bedobta őket a vízbe, az tényleg vicces volt, és nevettem rajta. De sajnos ez az egyetlen jó jelenete az egész filmnek.

Pedig látványvilágra nem lehet panasz. A film 1919-ben játszódik, láthatóan azon voltak, hogy korhű jelmezekkel és ruhákkal, tárgyakkal, felszerelésekkel, visszahozzák az adott kort. Ebben mindenképp a maximálisat nyújtották. Ahogy a film végén a tűz is, bár ha sablonszerepről meg sablonjelenetről beszélünk, azért az ott nagyon jelen volt. 30-on túl már nekem sem lehet bemesélni, hogy apa a gyerekekkel az égő sátorban várják a sorsukat, megjelenik Dumbó, aki a semmiből kimenti a bajba jutottakat. Már önmagában azért sántít az egész jelenet, mert azért nyilvánvaló, hogy abban a forróságban minimum rosszul kellene lenniük, de rosszabb esetben füstmérgezés is beállhatna. Az már csak ezután jön, hogy mennyire fájdalmasan sablonos a jelenet. De még ezer és egy helyen bele lehetne kötni a filmbe, de azt gondolom, hogy ennyi is elég, hogy demonstráljam, hogy miért rossz a film.

Most pedig lássuk magát a kiadást. A DVD-re a megszokottól eltérően nem 21:9-es képaránnyal került fel a film, hanem 16:9-ben. Én ezt inkább előnynek gondolom, mert azért sokaknak még 16:9-es képarányú TV-jük, monitorjuk van, így a kép az egész képernyőt betölti. Ráadásul adott esetben régi TV-n is jobban nézhető. Amúgy megéri, mert a kép nagyon szép. A hang is 5.1-es, 384 kbps, ahogy az szokás DVD-nél, ami érdekesség, hogy a megszokott angol és magyar hang mellett nem cseh és szlovák van, hanem finn és svéd. Északi nyelvet tanulók előnyben. Extra viszont ezen a DVD-n sincs, pedig egy “így készült” vagy “audiókommentár” menthetette volna a menthetőt.

Így viszont marad egy hitvány DVD-kiadványnak, a film meg olyan Disney-klasszikusokkal versenyez nálam a legrosszabb címéért, mint az Alice Csodaországban vagy a Kőbe szúrt kard.

Film: 3/10
Kép: 9/10
Hang: 9/10
Extrák: 0/10
Borító: 5/10

+ Kiváló kép- és hangminőség.
– Az egyik legrosszabb Disney film, semmi extra.

38%