2020. július 10., péntek

LGT: A fiúk a kocsmába mentek

Az LGT az 1992-es búcsúkoncert után két stúdióalbummal jelentkeztek. Mind a két album kiválóra sikeredett a maga nemében. Persze hiba a régi LGT albumok hangulatvilágát keresni az új albumokban, hiszen azért eltelt 2-3 évtized, és sok minden változott azóta. És pont az a jó, hogy ez a változás a zenében is tetten érhető. Tiszteletben tartják az idő múlását, nem sírják vissza a régi szép időket, és a jelenben próbálnak meg érvényesülni. A 2002-ben megjelent A fiúk a kocsmába mentek album az együttes utolsó stúdióalbuma, és igencsak változatosra sikeredett.

Amíg az előző albumot teljes titokban vették fel, addig erről már lehetett tudni, hogy készül. Vártam is nagyon, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy az előző, 424 Mozdonyopera kiválóságát meddig lehet tetézni. Másrészt meg vadonatúj LGT albumot kézbe venni felbecsülhetetlen érzés volt. És ezt átélhettem 2002-ben még egyszer. Hogy jobb-e az előző albumnál a fiúk a kocsmába mentek? Nos, ezt nem mondanám, de hogy változatosabb, az tény.

Erre az albumra 11 dal került fel, és több stílus lelhető fel. Tudható a 424 Mozdonyoperáról, hogy a közös zenélés örömére született meg, ellenben a Fiúk a kocsmába mentek már sokkal kidolgozottabb. Sokkal inkább lehet érezni, hogy ez az album tervben volt, hangszerelés terén is erősebbnek, érettebbnek hangzanak a dalok. Az az igazság, hogy nagyon nehezen jönnek most a sorok, mert igyekszem úgy összehasonlítani a két albumot, hogy ne úgy tűnjön, hogy az előző album “kárára” teszem azt. Majd a 424 Mozdonyoperánál meg fogom írni, hogy az miért úgy kiváló, ahogy van. De most már erre az albumra helyezem a fókuszt. Az album nemcsak műfaj terén lett változatos, hanem hangulatban is. Hiszen fellelhetők az albumon a vidám, vicces dalok, ahogy a búskomor, blues szerzemények, de ugyanígy helyet kaptak az úgymond “öreges”, visszaemlékező dalok.

Jó hangulatban kezdődik az album, “A mi kocsmánk valami olyan jellegű, amikor elkezdtük a bulit, kicsit ittunk is, úgyhogy már jól érezzük magunkat. Aztán tömény humor a “De jó lenne észnél lenni”, egyfajta társadalomkritika is, hiszen bizonyos élethelyzetekben hívja fel a figyelmet, hogy bizony jó lenne akkor is észnél lenni. Ami miatt kiváló a dal, az a spontán és élvezetes hangszeres játék. A dal nagyon hosszú, majdnem 9 perces, és van a végén egy hosszú instrumentális rész, az valami olyan érzetet ad, mintha kezükbe ragadták volna a hangszerüket, és legjobb tudásuk szerint elkezdtek volna együtt spontán játszani rajta. Végig átjárja a dalt a zene szeretete, és külön poén a dal végére az “És jött a doktor” című dalnak egyik taktusát lejátszották. Az is egyébként egy gúnydal. Aztán szinte 180°-os váltás a “Visszanézni nem tudok”, ami egy blues ballada. Érdekes, hogy két ilyen kifejezetten szomorú dal hallható az albumon (a másik a “Nem olyan könnyű”), és mind a kettőnek torzított a hangzása, mind zene, mind ének terén. Ezáltal még átélhetőbbé válik a szöveg mondanivalója, és az a fájdalom, szinte már beletörődés, ahogy éneklik a dalt. A harmadik kifejezetten szomorú dal, a “Miért fáj úgy” valamivel élettel telibb, mintha nem nyomná el annyira az élet súlya, ezért nem is annyira nyomasztó hallgatni.

Van viszont két dal, amit nem szeretek az albumról. Az egyik a “Megjött Moszkvából a csomag”. Nem ismeretlen Presser Gábortól az ilyen történetmesélős dal, amikor félig énekel, félig mesél egy történetet, szólóalbumain szokott ilyet csinálni (például: Majd Leonard, Kék likőr vagy Két ördög). Ezek szövegileg mind ötletesek, olyan képi világgal mesél, amit kifejezetten kellemes elképzelni (mese felnőtteknek), ezt a zene is elmélyíti. Itt viszont túlságosan hétköznapi módon mesél el egy egyébként valós problémát (sok lengyel, orosz LGT bootleg lelhető fel az interneten), csak az egész valahogy olyan érdektelennek hat. A dal végén hallható orosz nyelvű telefonbeszélgetés pedig kifejezetten idegesítő. A másik dal amelyik nem tetszik, az a “Mikor leszek a tiéd”. Már amikor annak idején is hallgattam ezt a dalt, olyan érzésem volt, hogy az LGT be akart állni az aktuális trendekbe ezzel a dallal, és ugyan a saját képére formálva, meg élő hangszerekkel, de le akarta másolni azokat a bugyuta szerelmes dalokat, amiktől hangos volt annak idején (meg igazából most is) a rádió. Egyáltalán nem áll jól nekik, ez a dal, egy tévedés volt.

Ezen az albumon mindegyik dalt Presser Gábor írta, és sajnos csak Somló Tamás kapott saját szólódalt (Mindent megtennék), egy kellemes, könnyed szerelmes dalt, Karácsony János itt nem énekel szólóban. De ha úgy vesszük, Presser Gábor is csak két dalt énekel egyedül, a többi 8 dal gyakorlatilag közös, így azért nagyjából kiegyenlítettek az arányok. Az, hogy két dalt nem tartok jónak erről az albumról, az szerencsétlen egybeesés, ez az egyetlen olyan LGT album, melyen 2 dalt nem hallgatok szívesen, de a teljes diszkográfiájukra kivetítve, a nagy számok törvényéről van szó, mert nagyon kevés olyan daluk van, melyről kifejezetten rossz véleményem van. Viszont a Magyarország című dal egy nagyon szép lezárása nemcsak az albumnak, hanem úgy az egész zenei pályafutásuknak albumok terén (mert utána azért koncerteztek még). Érdekes életképekkel énekelnek a magyar életérzésről, és azért ott van a büszkeség is a nemzetiségük iránt:

Körbenőtte az életemet,
Vihetsz bárhová, nélküle nem lehet
Magyarország…

Ott van benne ez a kicsit poros, kicsit koszos, kicsit flegma, de a miénk érzés. Az énekből kifejezetten átjön a haza szeretete.

Az albumborító ötletes, a belső oldalakon is mintha újságokból lettek volna a dalszövegek kivágva. Az is ötletes, ahogy az LGT tagok egymásra vannak photoshopolva. Tehát ezzel az albummal búcsúzott az LGT. Nagyon jó lett, és azt azért megjegyezném, hogy kiváló zenék szólalnak meg abban a két dalban is, melyek nem tetszenek.

Ének: 8/10
Zene: 10/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Műfajilag nagyon változatos album
– Nem mindegyik dal méltó az együttes magas nívójához

80%

Nincsenek megjegyzések: