Haikyuu!! zene

Akármennyire is szeretem a Haikyuu!!-t, sajnos van egy hibája, ami ugyan komolyan nem ront az animén, de tökéletessé tette volna, ha nagyon jóra sikerül. Ez pedig a zene. Az első évadhoz két OST CD jelent meg, és meghallgattam őket. Már csak azért is, mert azon kaptam magam, miközben néztem az animét, hogy érdemleges háttérzenét nem hallok benne. Úgy gondoltam, hogy nem az animében szólalnak meg a zenék, hanem csak CD-n adták neki őket. Meghallgatva a CD-ket, utána nézni az anime soron következő részeit, és jobban fülelve oda jutottam magamban, hogy vannak zenék az animében, de annyira jelentéktelenek, hogy érdemlegesen nem is hallható ki semmi. Olyan érzetet adnak az innerek, mintha csak azért írták volna meg őket, mert kötelező, hiszen milyen egy anime zene nélkül? Ha zeneszerző lennék, és történetesen engem kértek volna fel arra, hogy írjak zenét az animéhez, én valami dallamos rockzenét írtam volna. Amivel érzékeltetem a meccs dinamizmusát, hogy a játékosok személyiségét, és mindent beleadnak az edzéseken és a mérkőzéseken is. De sajnos nem ilyen.

Bár van egy zene, ami nagyon kitűnik a többi közül. Ez az első CD-n található, a 12. dal. Ennek sincs dinamizmusa, de olyan furcsa, különleges atmoszférát teremt, hogy valósággal hipnotizál, ha hallgatom. Az "Umaku Ikanai" címet kapta. Lassabb, elmélkedősebb jelenetekben játsszák ezt a zenét. Főleg akkor volt emlékezetes, amikor összekerülnek Hinatáék az Aoba Jousai csapatával, az egyik játékosuk az az Oikawa Tooru, akire Kageyama Tobio visszaemlékezik. Néhány éve, amikor őt figyelte egy korábbi meccsén, és csodálta az ő tudását. Ez az első évad 19. részében volt. És hogy most riválisok lettek. De az is emlékezetes volt, amikor Oikawa Tooru elemzi a Karasuno (vagyis Hinatáék) egyik korábbi meccsét. Akkor is ez a zene szólt.
És valami hihetetlen hangulatot áraszt magából. Olyan, mintha egy sötét helyen lennék (vagy akár a szabadban, éjszaka), ami tele van titokzatossággal, rejtéllyel. Magamban meg azt a fajta izgalmat érzem, amikor teljes nyugalom van mindenhol, mégis erősen érződik, hogy valami történni fog. Éjszaka nagyon hatásos hallgatni ezt a zenét.

Néhány lefordított dalszöveg

Eszembe jutott, hogy régen lefordítottam néhány Okui Masami dal szövegét magyarra, az alábbiakat:

• Chou
• Shounen
• lotus
• DEVOTION
• Mitsu
• Melted Snow
• Akasha

Így átfutva őket, mai tudásommal azt mondom, hogy nagyjából jók, de egy-két dolgot másképp írnék benne. Elképzelhető, hogy javítani fogom őket. Tervezem, hogy az összes Okui Masami dal szövegét lefordítom magyarra, ezzel begyakorolva a fordítást. Dalszöveget nem kifejezetten nehéz fordítani, hiszen ott az írott szöveg. Ha valamit nem tudok, annak utánanézek. Nagyjából megvan az a tudásom, amivel vissza tudom adni magyarosan a szöveg mondanivalóját. Márpedig ehhez nemcsak japán nyelvtudás kell, hanem magyar is. Hiszen tudni kell magyarul választékosan kifejezni magunkat, tudni kell a nyelvtant, és a helyesírásnak nem ötösnek, hanem csillagos ötösnek kell lenni. Hogy csak nagyon az alapokat mondjam el. A dalokat meg ismerem annyira, hogy nagyjából tudjam, miről akar Okui-san énekelni, úgy fogom lefordítani, hogy a zene által közvetített hangulatot, érzést is visszaadjam magyarul. Ez persze nem azt jelenti, hogy szabad fordításban lesznek a dalszövegek, csak néhány esetben nem szó szerint azzal a szóval fogom írni az adott japán szót, amivel le van írva, hanem egy olyan rokon értelmű szóval, amivel jobban átjön magyarul a dal mondanivalója. Szokás ilyet egyébként japán dalszövegekben is csinálni. Okui Masami-nak is több olyan dala van, ahol kanjival van mondjuk az "Uchuu" írva, de "Sora"-t mond, és a dalszövegben is "Sora" van írva furiganával. Másik tipikus példa, kanjival "Mirai" van írva, de "Ashita" hangzik el, ahogy ez van a kanji fölé is írva furiganával.  Úgyhogy ilyen játékot a dalszerzők is megengednek maguknak.

A weboldalon kint lesznek a romaji és a kanji dalszövegek is (mondjuk a romaji már régóta kint van), és folyamatosan jönnek a magyar fordítások.

Haikyuu!! magyar felirattal

Egyre biztosabb vagyok a már eddig is nyilvánvalóban, hogy a Haikyuu!! lesz az az anime, amely eddig a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Nagyon komoly gyűjteményt tervezek beszerezni a műből: Mangák angolul és japánul, anime DVD-k és Blu-ray-ek Angliából és Japánból, Színházi darabok DVD-n és Blu-ray-en Japánból, valamint figurák, poszterek, egyebek, de azokból kizárólag egy karakter érdekel, aki nálam a többiek fölött áll: Kageyama Tobio.

A magyar népszerűsítésért is teszek, amennyire csak tudok. Egyrészt nemrég megírtam az ismertetőt az AoiAnimére, másrészt meg csinálom a karaokékat a MondoCon-ra. Ez is meglepő számomra, hogy csak a második évad második openingjéből, a FLY HIGH-ból van karaoke, a többiből nincs. Van dolgom karaoke terén is bőven. Zenéről majd fogok külön írni, de álmodok ennél sokkal nagyobbat is: Szeretném feliratozni az animét, és magyar fordítást adni a mangának!

Eleinte nem gondolkodtam feliratozáson, mert két csoportról is tudok, aki feliratozta a Haikyuu!!-t. Az egyik a PityVodka Fansubs, a másik meg a DragonHall+. Igazából egyik csapat sem vitte végig az animét, a DragonHall+ csak az első évadot feliratozta, míg a PityVodka ugyan eljutott a második évad második feléig, de tovább nem látok a blogon feliratot. Úgyhogy már csak azért is érdemes lenne megcsinálni, mert nincs végig magyar felirattal.

Ha össze kéne hasonlítanom a két feliratot, akkor a PityVodka Fansubs nyert, de náluk is találtam pongyolán, erőltetetten megfogalmazott mondatot. A DragonHall+-nál még magyartalan mondathoz is volt szerencsém. Amikor ilyet olvasok, hogy "igazán ideges vagyok", akkor senki ne csodálkozzon azon, hogy én is igazán ideges leszek egy ilyen mondat láttán, és lefordulok a székről. A két felirat láttán, és tudván, hogy nincs magyar fordítás a mangához, igencsak megerősödött bennem az érzés, hogy dolgom van a Haikyuu!!-val. Méghozzá nagyon sok. És örömmel megcsinálnám a fordítást.

Hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen, elkezdtem sokkal komolyabban tanulni japánul. Extra feladatként japán nyelvórára fordításokat adok le a tanárnőnek. A Dekiru nyelvkönyv aktuális leckéjének szövegeit fordítom le magyarra. Eleinte erőltetett mondatok jöttek ki nekem is, de később azt csináltam, hogy elengedtem magam, és igyekeztem úgy magyarra lefordítani, hogy magyaros legyen, de benne legyenek a japán kifejezési sajátosságok, így magyarosan átadva a japán gondolkodást. Egy ilyen fordítás sikerült hiba nélkül, és a tanárnő ráírta, hogy "nagyon jó!". Nagyon megörültem neki, ezek szerint elég hamar sikerült rátalálni a helyes fordítási stratégiára, már csak az kell, hogy nehéz szöveget is majd át tudjak adni. Mert egyelőre csak az első kötetnél tartunk, a 16-17. leckét vesszük most. Tehát nagyjából most tartok ott, hogy meg tudnám csinálni az N5-ös szintű nyelvvizsgát. Ebből könnyen ki lehet következtetni, hogy nem maholnap lesz meg a Haikyuu!! fordítás. Több okból sem. Egyrészt semmiképp sem úgy akarom feliratozni, hogy az angol feliratot fordítom le magyarra. Nem egy fordítói csapat csinálja ezt, és azt kell mondjam, hogy ennél nagyobb hibát rajongói fordítói csapat akkor sem tudna elkövetni, ha akarna. Nyilvánvalóan az angol csapat (legyen az rajongói vagy hivatalos) úgy fordítja le angolra, hogy angolul jöjjön át a japán szöveg, de ezt nem lehet lefordítani magyarra, mert nem a japán értelem nem jön át, mivel megtörik az eredeti jelentés. Ezért nálam alapvető lesz az, hogy az eredeti japán szöveget fogom magyarra fordítani. Persze ennek több akadálya is lesz, főleg azokat lesz nehéz magyarra lefordítani, ahol a szereplő artikulálatlanul beszél, vagy evés közben - mert hogy ilyen is van - ezekkel még jelen tudásom szerint nem tudom, hogy fogok tudni megbirkózni. És nem is értem, hogy angol fordításokban hogy tudták, hogy mit mondott az adott szereplő. Nem egy ilyenre csodálkoztam rá. A legokosabb, ami eszembe jutott az volt, hogy valahonnan megkapta a hivatalos japán szöveget, és azt fordította le angolra. Jobbat ennél nem tudok elképzelni. A másik, meg azzal is tisztában vagyok, hogy magával a szöveggel is komoly problémák lehetnek, ha majd olyan japán sajátosságot fog tartalmazni, amin aztán végképp azon fog főni a fejem, hogyan hozzam át magyarra. Ahogy fentebb írtam, most még egyszerűbb szöveget fordítok magyarra, ezeket nem nehéz magyarosra lefordítani, hogy átjöjjön az eredeti, japán gondolat, de majd a komolyabb szövegek... No, az igen. Úgyhogy nincsenek illúzióim arról, hogy könnyű feladat lesz, főleg, hogy a tanárnő is említette, hogy japán szakon külön tanítják a fordítást. Ezekről még sokat nem tudok, de jeleztem már a tanárnőnek, hogy milyen elképzelésem van. Ha majd rendszeres lesz a fordítás, komolyabb tippeket, tanácsokat fogok kérni tőle. Két tanárnő tanít engem, méghozzá azok, akik írták a Dekiru nyelvkönyvet. Miután az egyik japán származású, innestől kezdve csak jó tanácsokat kaphatok.

Egyébként nem vagyok elveszve az N5-ös szintű nyelvtudással sem. Nagyon régóta csinálok már karaokékat, és volt példa arra, hogy észrevettem, hogy a dalszöveg rosszul van romanizálva. Az volt, hogy időzítettem az adott dalt, és egyszer csak kihallom, hogy nem egészen azt énekli az előadó, ami írva van. Utánanéztem a kanji dalszövegnek, akár a bescannelt lemezborítón, akár neten, és nem egy hibát találtam meg így. Úgyhogy megvannak az alapok, de komoly fordításhoz magas szint kell.

Mellesleg nem tervezek hivatásos fordító lenni. Csak a Haikyuu!!-re specializálódnék. Illetve még egy mangát fordítanék le nagyon szívesen, amiből Live Action is készült, ez pedig a Hidamari ga Kikoeru. Nemrég néztem meg másodjára a mangából készült filmet (anime sajnos nincs belőle, íme egy ékes példa arra, hogy sokszor a legjobb művekből nincs anime), és másodjára is legalább annyira megérintett, mint először. A mangából meg elolvastam mind a 3 kötetet.

Új ismertető tőlem az AoiAnimére

Új ismertető került ki általam az AoiAnimére, méghozzá a Haikyuu!!-ból. Igazából kicsi esélyét adtam annak, hogy nem lesz meg az ismertető belőle, mert bíztam abban, hogy van annyira népszerű az anime, hogy legyen már róla ismertető. Azt elolvastam volna, de döbbenten láttam, hogy nincs. Hát akkor munkához láttam, és megírtam.

Igazából furcsa, hogy olykor régebbi, népszerűbb animékból sincs ismertető az AoiAnimén. Azt tudom, hogy népszerűség terén jóval az AnimeAddicts alatt van, emiatt jóval kevesebb animéből van itt ismertető. Mégis többre becsülöm ezt az oldalt, mert minőség terén színvonalasabb. Jobb ismertetők vannak itt, és a közösség is határozottan az értelmesebb animésekből kerül ki. Érdemes szétnézni a fórumon, és olvasni, miket írnak egyes animékről. Egy időben igyekeztem beilleszkedni hozzájuk, mert pont, hogy motivált, hogy ennyire éretten nyilvánítanak véleményt egy-egy animéről, csak aztán összehasonlítva az én írásomat az övékkel, meg hogy nem igazán reagáltak azokra, amiket írtam, inkább visszavetett abból a lelkesedésből, hogy írjak oda, ezért elhagytam a fórumot. Volt is olyan gondolatom velük kapcsolatosan, hogy ők az elit animések. Én is igyekszem, amennyire tőlem telik, összetetten látni egy-egy animét, minél több szempontból elemezni, de itt a fórumon olyan szintű háttértörténetekkel, összefüggésekkel elemeznek egy-egy animét, ami még egy kritikusnak is dicsőségére válna. Talán egyszer én is eljutok erre a szintre, de a valódi cél az, hogy mindig a jelen tudásomhoz mértem a legjobban elemezzek ki egy-egy animét, mangát, zenét vagy előszereplős filmet, sorozatot.

Hyper Projection Engeki Haikyuu!!

Amikor először néztem a Haikyuu!!-t, már akkor is tudtam, hogy készült egy élőszereplős színdarab. Olyasféle, mint a Prince of Tennis Musical (Tenimyu), tehát színházban adták elő, magát a sportágat is imitálták, de nagyon vicces volt. Főleg a színészi játék volt szerethető. Igazából a Tenimyu-t akkor néztem, amikor már bőven kiábrándultam az animéből, mert már kezdtem unni a "harcos" meccseket, ezért kifejezetten üdítőnek hatott a musical. Mert olyan érzetet adott, mintha kiparodizálnák az eredeti művet. De mivel a Haikyuu!!-t végig nagyon szerettem, és mivel az első pár perc után ez is olyannak tűnt, mintha kiparodizálnák az eredeti művet, ezért ki is kapcsoltam. Főleg, hogy mivel 2 órás volt, és spontán döntöttem el, hogy megnézem, csak akkor néztem volna végig, ha nagyon megtetszett volna.

De ma úgy döntöttem, hogy és nem lesznek elvárásaim vele kapcsolatosan, lesz amilyen lesz. És megérte, nagyon jó volt. Ha ott és akkor láttam volna a színházban, biztos, hogy életre szóló élmény lett volna. Alapvetően itt is imitálják a röplabda meccseket, de gondolom, hogy inkább azért van, mert egyrészt a színészek nem röplabda játékosok, másrészt a labda ne menjen a nézőtérre. Labda egyébként volt, de egy segítő egy bottal irányította. Ez némileg rontotta az összhatást, de csak ennyire tudták a röplabdát megjeleníteni. Tetszett a színészek játéka, főleg Kimura Tatsunari színészi játéka. Kifejezetten olyan érzésem volt, mintha magát Kageyama Tobiót keltette volna életre, annyira hitelesen játszotta a szerepét. Mondjuk részint maga a karakter is olyan, hogy nem nehéz őt egy ázsiainak úgy megjeleníteni, mintha ő maga "jött volna le" a rajzlapról, mivel Kageyama Tobio az egyik "legjapánabb" anime karakter, akit eddig valaha láttam. Kicsi, ferde szem, fekete haj, szinte teljesen kerek arc. De mindezek mellett a színészi játéka is rendkívül jó volt, tökéletesen olyan volt a beszéde, az arcvonásai, mintha tényleg Kageyama jelent volna meg a mi világunkban. Legfeljebb a hangja miatt nehéz őt egy ázsiainak eljátszani, mert a seiyuu-jának (Ishikawa Kaito) olyan mély hangja van, hogy még egy európai férfinak is a dicsőségére válna. A Kimura Tatsunari ebből a szempontból is kiváló választás volt, neki is nagyon mély hangja van.

A színdarab (nem tudom, hogy lehet-e musical-nak hívni, nem énekelnek benne) az anime első évadát dolgozza fel, meglehetősen zanzásítva. Ahogy Hinata meglátja a TV-ben a Karasuno röplabdameccset, megmérkezőzik Kageyamával, majd csapattársak lesznek. Majd gyakorlás, és a mérkőzés a Jousai Aoba középiskola csapatával. Ezt sűrítették bele 126 percbe. Természetesen voltak jelenetek, amiket kihagytak belőle, például a Nekomával való meccset, de amit eljátszottak, abban nem volt hiányérzet. Szerettem nézni a színdarabot, volt olyan érzésem, hogy a színészek nagyon jó csapatot alkotnak. Éreztem egyfajta kohéziót köztük, és ez emelte a színészi játék színvonalát. Bár olvasva a színdarabról, lehet, hogy ez csak illúzió, ugyanis voltak konfliktusok az időpontok miatt, ezért 2015 után 2016-ra öt szereplőt lecseréltek, köztük Kimura Tatsunarit is. Bár az az érdekes, hogy pont őt nem említették meg, hogy "részt vett" volna ezekben a konfliktusokban (csak arról tudok, ami a linken olvasható), mégsem szerepel a második évi szereposztásban. Helyette viszont sikerült olyan színészt találni, aki még nevében is hasonlít a karaktére: Kageyama Tatsuya. A másodikat nem láttam, és egyelőre csak az első érhető el neten.

A képen az összes színész látható, és mint jól kivehető, csak férfiak játszanak. Pedig megnéztem volna Shizumu Kiyokót, ő az animében az elképesztően tehetséges, de rideg női csapatvezető, coach. Külön poén lett volna a színdarabban is megjeleníteni, ahogy bolondulnak érte a pasik. :D

Egyébként megnéztem a CDJapannél, kapható DVD-n, de japán szokás szerint irgalmatlanul drága. Nem magyar pénztárcára van szabva a ¥8.000-es ár. Akkor döbbentem meg, hogy mennyire drága egy-egy DVD, Blu-ray Japánban, amikor kb. 10 éve Animelo Summer Live DVD-t és Blu-ray-t kerestem, és láttam, és nemcsak hogy nagyon drága volt mind a kettő, hanem alig volt különbség a két kiadás ára között. Úgyhogy nem hiszem, hogy maholnap fogom megvenni, pedig nagyon szívesen betudnám eredetiben, mert élmény volt az a két óra, amíg tartott az előadás. De hátha lesz spórolós kedvem, és megveszem majd. Aki szeretné megnézni, az itt letöltheti magának.

Haikyuu!! másodjára

Általában úgy vagyok egy animével, hogy egyszer végignézem, aztán megmarad az emlékezetemben, de mivel mindig van mit nézzek - most is kb. 55 anime van tervben, amit megnézek - ezért csak legritkább esetben veszek elő másodjára is egy animét. Nagyon-nagyon kell szeressem ahhoz, hogy újra végig akarjam nézni. Ezen nagyon ritka és megtisztelő posztot kapta meg a Haikyuu!! Másodjára nézem végig. Egyszerűen imádom, hogy egy végre van egy olyan sportanime, ahol nem istenek játékát látom, hanem megmarad az adott sportág a maga emberi mivoltában. Nem utolsósorban röplabdás anime, ez az egyik kedvenc sportágam. Amiben még nagyon erős, az a humor. A legtöbb poént egyértelműen Hinata Shouyou, vidám, oldott, gondtalan jelleme okozza. Csak jár a szája, mondja a magáét, de nem gondol bele, hogy az másokat hogy érint. Az a legpoénosabb, amikor Kageyama Tobiónak bedurran az agya. De azért a többiek is szolgáltatnak bőséggel poénnal.

Alapvetően tudom, hogy miért olyanok a sportanimék, amilyenek. Mivel ezek az animék elsősorban a fiatal fiúknak készülnek, ezért sok esetben túlzásokkal élnek. Átlagemberekkel akarják szemléltetni azt, hogy kemény munkával bárki elérheti a céljait, ezáltal inspirálva a célközönséget. De ahhoz, hogy el is jusson hozzájuk az üzenet, olyan szintű fejlődést mutatnak be, ami nagyon látványos, és nagy hatást kelt. Mindezek mellett az egyes meccsek nagyon dinamikusak, a játékosok irgalmatlan energiát fektetnek a játékba. Ha csak szimbólumként nézzük ezt, akkor gyakorlatilag nem is áll messze a valóságtól az, amit az olyan sportanimékben látunk, mint a Prince of Tennis. Hiszen a japánok hasonló morált mutatnak fel a munkahelyen is. Hogy ez mennyire hatásos, az szinte már mindenki számára nyilvánvaló... ma már semennyire. Ráadásul azért, mert egy ilyen animében tudjuk, mi várható, sokkal inkább kiszámítható, és pont ettől válik unalmassá.

Ezzel szemben a Haikyuu!!-ban tehetséges sportolókat látunk. És azáltal, hogy a játékuk sokkal inkább emberi, ezért közelebb hozza a nézőt a röplabdához, mint azok a sportanimék, melyek olyanok, mint amilyenekről fentebb írtam. Ezért gondolom azt, hogy a Haikyuu!! sokkal inkább inspiráló, hiszen itt azt látjuk, hogy a játékosok a saját, emberi képességeiken belül tesznek meg mindent azért, hogy a legjobbak legyenek.

Ezért inspirál engem is, konkrétan a gyerekkori lelkesedésemet élem meg. Ugyanis elkezdtem az egyetemen röplabda edzésekre járni. Ez tőlem azért nagy szó, mert gyerekkoromban gyűlöltem a testnevelés órákat, szinte rettegtem tőlük. Soha nem voltam jó a sportokban, és utáltam, amikor fociztunk, vagy kosaraztunk az osztállyal, mert persze mindig engem választottak ki utolsónak, és semennyire nem tudtam a csapat hasznára lenni, ami nagyon bántott már akkor is. Nagyon ritkán volt röplabda, azt élveztem egyedül. És mivel sokáig nem kaptam inspirációt, ezért a sport prioritása sokáig nagyon alacsony volt az életemben. Csak kb. 25 éves koromban kezdtem el érezni, hogy komolyabb igényem van a mozgásra. Nagyjából akkorra rendeztem le magamban minden önbizalomhiányt, amit a gyerekkori élmények okoztak. Most sem feltétlenül van elsők között a sport nálam, de mozgás igénye, és most már a röplabda sokkal előrébb van, mint korábban bármikor. És ezt konkrétan a Haikyuu!!-nak köszönhetem.

Elképzelhető, hogy fogok még írni a sorozatról.

Amikor a zene alapján teljesen más animére számítunk

Régóta tudok már az Ayakashi-ról, de csak most szántam rá magam, hogy megnézzem. Az endingjét ismerem régóta, annak szövegét ugyanis Okui Masami írta, valamint háttérvokálozik is benne, és felénekelte a Self Satisfaction albumára. Kagaribi a dal címe, és egy végtelenül kellemes hangulatú ballada. Van benne melankólia is, mert magányról, hiányérzetről szól, de mintha "táncolna" az érzésben, megéli azt. KAORI az eredeti előadó, akinek neve ismerős lehet azoknak, akik követik japánul (is) a Pokémont, ugyanis a 3. generációban ő volt Haruka (May) seiyuu-ja. Egy character songot is felénekelt neki, ami meglehetősen jóra sikeredett. Seiyuu-nak jó, énekesnői karrierjét ne nagyon erőltesse. Tud érzelmeket énekelni, van technikája, csak veleszületett hangja nincs. És mint annyiszor, Okui Masami most is azt csinálta, hogy tökéletesen felénekelte a dalt. KAORI bevitte a maga énektechnikáját a dalba, de az az érdekes, hogy Okui Masami-nál azt érzem, hogy neki nem kell semmilyen technikai tudás, spontán képes olyan érzelmeket kiénekelni, hogy az úgy gyönyörű, ahogy van.

Ennek alapján arra számítottam, hogy inkább egy felnőtteknek való Slice of Life anime lesz, ahol nemcsak az lesz, hogy két középiskolás egymásba szeret, hanem az élet komolyabb dolgairól fog szólni, ami húszas-harmincas korosztályt érinti. Ehhez képest kapunk egy horrort. Vagyis inkább az eleje durva, aztán átmegy emberfeletti témába. Eredetileg Visual Novel-ként jelent meg az Ayakashi, majd készült belőle egy két kötetes manga és egy 12 részes anime. Ami érdekesség, hogy a manga és az anime szinte egyszerre jött ki. Ez ritkaságnak számít, bár gondolom, mivel ott volt az alaptörténet videojáték formájában, ezért azáltal lett sikeres a történet, nem úgy, mint azoknál az animéknél, melyekből előbb manga jelent meg, és várnak vele évekig, amíg befut, és utána megcsinálják az animét belőle.

De miről is van szó? Az Ayakashi egy élősködő faj. Birtokosai szuperképességekkel rendelkeznek, ám ennek az az ára, hogy ezek a képességek magasan meghaladják az átlag ember erejét, ami elbír, ezért a képességük felemészti őket, és nagyon korán meghalnak. Ugyanezt a képességet birtokolja Kusaka Yuu is, aki depresszióba esik, miután gyerekkori barátja meghalt. Viszont a középiskolába, ahova került, összetalálkozik egy lánnyal, Yoake Eimu-vel, aki szintén Ayakashi. Eimu feladatul kapta, hogy védelmezze Yuu-t, így kerülnek kapcsolatba egymással. A fiú némileg ellensúlyozza az anime durva mivoltát, ugyanis egy rendkívül kedves és érzékeny srác, aki bár annyira nem emózik (és ez nagy előnye az animének), mégis lehet érzékelni, hogy belül nagyon megszenvedi, hogy birtokában van ennek a képességnek. Fokozatosan ismeri fel természetfeletti képességét, és érdekes, hogy ahogy megyünk előre az animében, úgy lesz egyre kevésbé horrorisztikus, és átmegy az egész természetfeletti harcba. Mert hát van miért harcolni, ugyanis vannak rajtuk kívül néhányan, akik szintén birtokosai ennek a képességnek (élősködő fajnak), csak ők nem törődnek bele abba, hogy korán halnak, és az erejük felemészti őket. Könnyen kitalálhatók, hogy ők lesznek a negatív főhősök. Embereket tesznek parazitává maguk körül, ők lesznek a csatlósok. Így Yuu dolga igencsak nehéz lesz, ha le akarja győzni a gonoszt.

Alapvetően nem rossz anime, inkább az, hogy nem tudtam azonosulni a szereplőkkel teljes mértékig. Mert különben azon rövid animék közé tartozik, melynek jó története van, jó a történetvezetés is, tehát jól fel van építve, és logikusan halad előre a történet, ráadásul a karakterek érzelmi világát is megismerhetjük. Az pedig ritka, hogy egy 12-13 részes anime ennyire komplex. Külön érdekesség, hogy Yoake Eimu seiyuu-ja Mizuki Nana, akinek a munkásságában annyira nem vagyok jártas, de itt ő nyújtja a legemlékezetesebb alakítást. De hol? Mizuki Nana mondja fel Eimu hangján, hogy kik szponzorálták az animét, és azt olyan erotikus, vágyakozó hangon teszi, hogy zavarba ejtő volt minden egyes rész elején és végén hallgatni. Egyébként jól állt Mizuki Nanának ez a melankolikus hang, amivel Eimu-nek különözte a hangját. Az opening (Ayane: Cloudier Sky) jobban visszaadja az anime horror-mivoltát. És tisztára olyan a hangszerelése, mintha az I've Sound írta volna meg a dalt. Trance-es hatású dal, némi elektromos gitárral. Hasonlított a Higurashi no Naku Koro ni openingjére. Annál talán még jobb is, mert az Ayakashi openingnek emlékezetesebb a dallama, jobban megmaradt bennem. Az ending inkább Kusaka Yuu belső érzésvilágát jeleníti meg dal formájában.

Érdemes egy próbát tenni vele, aki tud azonosulni a szereplőkkel, vagy a történettel, és nem zavarja a durva jelenetek, az imádni fogja ezt az animét.

HIStory sorozatok

Most egy kínai, pontosabban tajvani sorozatról szeretnék írni, mely két nagy sorozatból, azon belül öt mini-szériából áll, ez a HIStory. Ez egy homoszexuális, romantikus sorozat, a mini-szériák között nincs közvetlen összefüggés. Nem mindegyik sikeredett jóra, de mindegyiknek megvan a maga érdekessége.

HIStory 1

Az első szériába három, egyenként 4 részes sorozat tartozik. Ezek együtt kb. 80 perc hosszúak, ezért akár egész estés filmként is végig lehet nézni őket.

My Hero

Az összes közül ez lett a legdebilebb. Ráadásul a történet is eléggé logikátlan lett. A lényeg, hogy meghalt egy fiatal lány, aki visszatérhet az élők közé, de csak úgy, hogy ha élete szerelme újra belé szeret. Ehhez egy fiú testébe kell belebújnia. Tehát férfitestben kell elérnie, hogy a fiúbarátja újra belészeressen. Erre van 7 napja. Ha nem sikerül, végleg meghal a fiú teste is, meg a lány lelke is. A furcsasága a dolognak ott van, hogy elvileg egy pasit látunk meghalni, a lány emlékeim szerint a túlvilágban jelent meg először, és bújik a halott srác testébe. Ki ez a lány? Honnan ismeri azt a pasit, akit elvileg újra meg kéne hódítania? Korábbi haláleset? Ez nem derül ki, de jó eséllyel erről van szó. A sorozat bohózat-mivoltát az adja, hogy a hölgy szembesül a férfilét sajátosságaival. Például döbbenten nézi a saját külsejét, és furcsa számára állva pisilni. Két komoly probléma van a sorozattal: Egyrészt a vicces jelenetek annyira debilek, hogy egyszerűen elinfálják a komoly jeleneteket, és amikor érzelgősre vált a sorozat, nem érzem át a helyzet komolyságát. Másrészt, a két főszereplő között sem látom a kémiát, nem érzékelem a szerelmet, ez hasonlóképpen rontja az összképet. Kifejezetten rossz kezdet. 3/10

Stay away from me

Ez kicsit kényesebb sztori abból a szempontból, hogy két mostohatestvér között lesz kapcsolat. Az egyik srác anyja és a másik apja összeházasodnak, beköltöznek a közös lakásba, és amíg a szülők nászúton vannak, addig alakul ki a kapcsolat. Ebben segítségükre van az egyik srác barátnője, aki történetesen fujoshi. Gondolatban összehozza a két fiút, és mindent megtesz azért, mert a gondolata realitássá váljon. Amúgy eléggé idegesítő csaj, tipikus fujoshi, aki valósággal elélvez attól, ha két fiút együtt lát. Ugyanakkor a végére, amikor komoly tanácsot kell adnia, akkor kiderül, hogy helyén van a szíve. Vélhető, hogy sikerülni fog a terve, de itt is nagyon gyenge a színészi játék. 4/10

Obsessed

Ez már lényegesen jobb, bár az alaptörténete ennek is eléggé elvont. Itt egy létező melegkapcsolat megy szét azáltal, hogy az egyik srác bemutatja a másiknak a barátnőjét. A felszarvazott pasi persze keserves sírásba kezd, és ahogy elrohan tőlük, egy autó elé rohan, az elüti, és meghal. Újjáéled, és a tíz évvel ezelőtti énjében találja magát, amikor még együtt volt a sráccal. Egyetemen végeztek, kezdik a nagybetűs életet. Az újjáéledt pasi tudatában van annak, hogy ő már meghalt egyszer, és ahhoz, hogy elkerülje az újbóli halált, el kell távolodnia a fiújától. Sikerülni fog neki, vagy hagyja, hogy együtt legyenek, ezzel kockára téve az életét? Hát persze, hogy nem úgy van az. Ami miatt tetszett, hogy a két főszereplő között érzékeltem a szerelmet, hitelesebben játszották a szerepüket.  Olyannyira hitelesen, hogy itt jelenik meg legerősebben a homoszexualitás. A legvégén megijedtem, mert komolyan azt hittem, hogy átmegy melegpornóba a dolog. 8/10

HIStory 2

A második széria két, egyenként nyolc részes sorozatot foglal magába. Mivel hosszabbak, ezért valamivel részletesebbek. Jobban megismerjük a szereplőket, adott esetben a múltjukba is betekintést nyerhetünk.

Right or Wrong

Ez bizony komoly kérdés ebben a sorozatban, ugyanis a homoszexualitáson belül több kényes témát is felvet. A szerelmes pár között ugyanis nemcsak hogy jelen van a korkülönbség, hanem tanár-diák szerelem lesz ez. Bár nem az iskolában ismerkednek össze. A történet lényegében arról szól, hogy az idősebb férfi nemcsak tanárként dolgozik, hanem az Antropológiai osztály egyik professzora is. Tehát két állásban dolgozik, így nem csoda, hogy a lakása rendkívül igénytelen, és nincs ideje a 8 éves kislányára. Elvált, lányát egyedül neveli... nevelné, ha lenne rá ideje. De mivel nincs, ezért felfogad egy nevelőt a lánya mellé, aki egy fiatal srác. Kicsi a világ, ugyanezt a srácot tanítja az iskolában (véletlenül találkoznak). A fiúról hamar kiderül, hogy komoly érzelmi kríziseken ment keresztül a szexuális orientációja miatt. Bántották az iskolában emiatt, a kiszemelt srác, akibe beleszeretett, persze elutasítja őt. Végső elkeseredésében az éjszakai életben keres menedéket, különböző meleg pasikhoz (mondjuk ki: hímringyókhoz) fordul szexuális szolgáltatásért. Egy ilyen helyen találja meg egyszer a tanár, a srác meg elsírja neki a bánatát. Hogy mi lesz ebből, az igazából nem érdekes, mert itt sem érezni feltétlen a szerelmet a szereplők között. Pontosabban a fiatal színész jól játssza a szerepét, de az idősebb pasi műérzelmei szinte nézhetetlenné teszik a sorozatot. A kislány viszont rendkívül aranyos, és végtelenül szerethetővé teszi a sorozatot. Felveti az azonos nemű párok gyerekvállalásával kapcsolatos kérdéskört. Tud-e hiteles szülőként két férfi felnevelni egy gyereket? Főleg akkor merül fel a kérdés, amikor megjelenik a lány anyja is, aki alaposan felkavarja a már egyébként sem állóvizet. Egy biztos, a kislány nagyon megszerette a fiatal srácot is, olyannyira, hogy az utolsó részben a kislány megfogja a két férfi kezét, és mondja, hogy teljesen mindegy, hogy milyen neműek a szülei, csak szeressék őt. Ritka szép gondolat, csak az idősebb pasi színészi játéka borzalmas. 6/10

Crossing the Line

Az a helyzet, hogy ha választani kellene, hogy az eddigi HIStory sorozatok közül melyik a legjobb, akkor egyértelműen a Crossing the Line-ra esne a választás. Magasan a többi fölött áll: Itt érezni leginkább a szerelmet, ráadásul, nem is egy, hanem két fiúpáros történetét ismerhetjük meg a sorozatban. A főszereplő srác, Xia Yu Hao, egy cserediák, akivel csak a baj van. Ugyanis mellékállásban egy éjszakai bárban dolgozik, ennek köszönhetően aktívan benne van az éjszakai életben, ismeri a keményfiúkat. Akkor találkozik Qiu Zi Xuan-nal, amikor menekül az igazgató elől, és hihetetlen képességéről tesz tanúbizonyságot, amikor átugorja a korlátot, ezzel megmenekülve az igazgatói felelősségre vonás alól. Qiu Zi Huan és gyerekkori barátja, He Cheng En az iskola röplabda klubjába járnak, elbűvölten nézik, ahogy Xia Yu Hao atugrotta a korlátot. Be akarják venni a csapatba. Az első rész egyébként rettenetesen idióta (itt jó értelemben), ugyanis He Cheng En mindenféle módszerrel megpróbálja rávenni a fiút, hogy csatlakozzon a csapatba. Tanórákon nem hagyja békén, szünetekben is állandóan a nyakára jár, és azon van, hogy meggyőzze, hogy csak a hasznára válik, ha csaltakozik a röplabda csapatba. Végül fogadást kötnek, hogy első alkalommal, ha jobb teljesítményt mutat, mint a legjobb játékos, akkor békén hagyják őt, máskülönben csatlakozik a csapatba. Az eredmény sejthető. Qiu Zi Xuan sajnos már nem játszhat, ugyanis egy korábbi meccs alkalmával súlyosan megsérült, melynek következtében keresztszalagszakadása lett. De ott van a csapattal és tudásával, tanácsaival segíti a játékosokat. Ahogy Xia Yu Hao végül beadja a derekát és fizikai képességeit kamatoztatja a röplabdában, úgy látja meg benne Qiu Zi Xuan, hogy ez a srác lesz majd az, aki megvalósítja az álmait, amit magának már nem válthat valóra. Ezáltal kerülnek közel egymáshoz.

A másik fiúpáros Xia Yu Hao osztálytársai, szintén röplabdáznak: Wan Zhen Wen és Wan Zhen Wu. A nevek közti hasonlóság nem csoda, ugyanis újabb mostohatestvér páros kapcsolatának kialakulásába nyerhetünk betekintést. És megkedvelték egymást... túlságosan is. Még ha nem is biológiai a kapcsolat kettejük között, azért rányomja a bélyegét a kettejük kapcsolatára, hogy mégiscsak testvérekké lettek azáltal, hogy a szüleik összeházasodtak. Persze idő kell hozzá, de áthidalják ezt, olyannyira, hogy az egyik legszebb szerelmi vallomást, amit valaha láttam romantikus történetben, az, ahogy Wan Zhen Wu megvallja érzéseit Wan Zhen Wen-nek. Nem egy helyen olvastam véleményként, hogy a testvérpáros szerelme jobban tetszett többeknek, mint a főszereplőké. Ezzel egyet tudok érteni, én is sokkal erősebbnek éreztem a kohéziót a testvérek között. Mellesleg a sportág sincs elhanyagolva, kis betekintést nyerhetünk a röplabdába is. Nem utolsósorban van utalás a Haikyuu!! animére is, ugyanis kimondják a sorozat nevét. Mondjuk én a kezdetektől úgy nézem, mint a Haikyuu!! shounen-ai változatát. Bár minden shounen-ai ilyen lenne, mint ez. 10/10

És készül a HIStory 3 is, melynek szintén két mini-szériája lesz. És hogy mennyire a Crossing the Line lett a legjobb, azt bizonyítja az is, hogy ennek van a legmagasabb átlagértékelése (My Drama List-en 8,9), valamint ez az egyetlen sorozat, melynek lesz folytatása mozifilm formájában. Kíváncsi leszek rá.

Könyv Japán jelenéről

Tegnap japán nyelvórán a tanárnő behozott egy könyvet megmutatni: Jeff Kingston: A modern Japán kihívásai. Már a címe is felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis pont arról szól, ami nagyon foglalkoztat a japánokkal kapcsolatosan. Méghozzá a ma élő japánok mindennapjai. Körbeadta a könyvet, ahogy beleolvastam, egyből éreztem, hogy ez sok bennem felmerült kérdésre választ adhat. És ami meglepetés volt a tanárnőnek, hogy ezt a könyvet kereskedelmi forgalomban is lehet kapni. Ezt ugyanis az Antall József tudásközpont adta ki, a tanárnő elmondása szerint nekik nem szokásuk kiadni könyvet kereskedelmi forgalomban. De ezen van ár, utánanéztem, és bizony, lehet kapni könyvesboltokban. Ráadásul pont ma kaptam a Libritől 20%-os kupont. Hát kaptam a lehetőségen, hogy megvegyem a könyvet. Így beleolvasva tényleg jónak néz ki. A '90-es évektől kezdi el elemezni a mai Japánt, amikortól az úgynevezett gazdasági csoda megtorpant. Bejött a 0%-os infláció, nem volt gazdasági növekedés. Állítólag komoly tüntetések voltak 1997-ben, amikor az ÁFÁ-t 3%-ról 5%-ra emelték. Kíváncsi leszek, hogy tényleg volt-e ilyen. Külön fejezetet szentelt az író a 2011-es nagy földrengésnek és szökőárnak. 

Akkortól kezdett el komolyan érdekelni a mai japán társadalom, amikor mint egy hályogként levált a szememről annak az illúziója, amit az elején hittem a japánokról, hogy ők egy idealista állam, mindenben tökéletesek és náluk van a földi paradicsom. Mert egy időben tényleg ezt gondoltam róluk. Csak aztán, ahogy olvastam, hogy a mai fiataloknak milyen kihívással kell szembenézniük, keményen tanulnak azért, hogy a legjobb egyetemre kerüljenek be, aztán hogy naponta minimum 12 órát dolgoznak, és a többi, ami megnehezíti egy japán mindennapjait. Egy jó ideje az a gondolatom, hogy a japánok azt gondolják, hogy még mindig működik az a gondolkodásmód, amivel egyébként gyönyörűen újjáépítették az országot a II. világháború után, de ezek ma már nem működnek. És mintha nem akarnának tudomást venni a világ változásairól, vagy félnek változtatni, mert attól tartanak, hogy a nemzeti identitásunk szenved csorbát, ha feladják az elveiket, ami többek között egyedivé teszi őket, és aminek köszönhetően a világ második gazdasági nagyhatalma lett. Pedig a változás látható náluk, hiszen a mai fiatalok már sok mindenben másképp viselkednek, mint a szüleik, nagyszüleik generációja. Kevésbé érdekli őket a saját országjuk hagyománya, kultúrája, ráadásul azt is hallottam, hogy nagyon az udvariassági fokozatokat sem használják. Ez pedig komoly probléma lesz nekik a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben.

Sokat nem tudok még, de ezért vettem ezt a könyvet, mert nagyon érdekel a téma, és azt gondolom, hogy ez a könyv nagyon jól összefoglalja a mai japán társadalom nehézségeit. Mindenképp fogok írni még róla.

Hét szellem színre lép

Nem sokáig maradt a 300-as szám a My Anime List profilomon a "Completed" listán, máris itt a 301. anime, amit befejeztem, ez pedig a 07-Ghost. Érdekes története van annak, hogy miért választottam ezt az animét: Leeával amikor beszélgetek, többször említette ezt a művet. Ez ugyanis az egyik abszolút kedvenc animéje. Mivel tudom róla, hogy milyen animéket szeret, ezért sejtettem, hogy mire számíthatok, és nagyjából az is lett. Szereti a komoly mondanivalójú történeteket, amelyek nem rágják a néző szájába a mondandót, hanem gondolkodásra késztet. És persze megy is neki, hogy gondolkozzon a háttértörténeten, ugyanis amikor kibeszélünk egy-egy animét, számomra nagyon meglepő, hogy milyen összefüggésre jut. A 07-Ghostot egyfajta kihívásnak vettem. Vajon meg tudok-e érteni egy olyan történetet, melynek lényegi mondandója sokkal inkább a sorok között rejlik, minthogy az látható lenne.

És sajnos csúnyán felsültem benne. Nagyon nehezen értelmezhető anime, kezdő animéseknek semmiképp nem ajánlom. Nem is foglalnám össze a történetet, mert annyira összetett, hogy nem is igazán lehet úgy röviden összefoglalni, hogy figyelemfelkeltő legyen. Akit érdekel, az a My Anime List profilján olvashat róla.

Ennek ellenére érdemes volt megnézni, több tanulsággal szolgált. Talán maga a cselekmény, a háttér, a környezet nem fogott meg annyira, hogy komolyan figyeljek a történetre. Ami egy ilyen animénél komoly probléma, hiszen ha nem nézzük teljes figyelemmel az animét, akkor jelenetek maradhatnak ki, melynek hatására a későbbi történések válhatnak értelmetlenné. 25 részes az anime, és igazából már a 11. résznél számomra összefüggéstelen, furcsa volt az egész történet, már tudtam, hogy veszett fejsze nyele, hogy megértsem, hogy mi történik valójában. Mégis végignéztem, méghozzá azért, mert azt azért láttam, hogy a valódi mondanivalója tényleg komoly, valamire tanítani akar az anime. Egyrészt ez tetszett, másrészt meg bíztam abban, hogy valamit mégis megértek az eseményekből. Ez sem sikerült, újra meg kellene néznem az animét ahhoz, hogy komolyabban tudjak a történetről nyilatkozni. Hogy újra meg fogom-e nézni, az kérdéses, mert tényleg az a helyzet, hogy annyira nem is éreztem magam inspiráltnak annak ügyében, hogy megértsem a történetet. Innentől van az, hogy ugyan láttam, hogy tényleg van a mű eredeti szerzőjének komoly gondolatai a világról, és ezt maximálisan elismerem, hogy ettől nagyon jó anime, de mivel nem volt belső katarzis, ezért ez a dicséret nem jön belülről. "Csupán szakmai" jellegű az elismerés.

Igazából az opening és az ending is inkább közvetetten kapcsolódik az animéhez. Az opening (Suzuki Yuki: Aka no Kakera) inkább illik az animéhez, de igazából eléggé rossz dal. Hallatszik a zenén, hogy jelentőségteljessé akarták tenni a dalt, viszont a hangszerelés és az énekesnő hangja nagyon gyenge. Van hangja az énekesnőnek, ezt nem vitatom el, de nem tudom komolyan venni a dalt, mert nincs összhangban azzal, amit a zene által hallhatóan ki akartak hozni belőle, és az énekesnő hangja között. Ugyanígy a hangszerelés is eléggé gyenge. Azt gondolom, hogy élő hangszerekkel, erős játékkal sokkal jobb lett volna a dal, főleg, ha egy olyan énekes(nő) (éppen férfi énekes is lehetett volna, ez részletkérdés) énekelte volna fel, akinek erős hangja van. Ő elő tudta volna adni a zene jelentőségteljes mivoltát. Az ending (Noria: Hitomi no Kotae) meg nagyon érzelgősre sikeredett. Jó eséllyel a főszereplő srác Teito Klein belső vívódásait, személyes tragédiáit akarta a dal megjeleníteni. Alapvetően nagyon szép dal, sokkal inkább összhangban van a mondanivalóval, és sokáig úgy éreztem, hogy azonosulni is tudok vele, de a refrénnél elvész a dal jelentése. Azt gondolom, hogy akkor lett volna jó, ha az énekesnő erősebb hangon énekli, mintegy kiemelve a kiénekelt érzelmek jelentőségét.

Aki úgy érzi, hogy képes megérteni egy komoly mondanivalójú animét, az bátran tehet egy próbát vele, mert biztos vagyok abban, hogy számukra katarzis lesz, de arra fel kell készülni rendesen, nagyon kell figyelni, hogy megértsünk minden történést.