Super Nintendo Classic Mini

Ma megkaptam az én példányomat, nekem is megvan a Super Nintendo Classic Mini. A Game Parkból rendeltem elő, tehát kifizettem érte a 44000 forintot, őszintén remélve, hogy nem lesz ennek az esetnek párja. Na meg hát az utóbbi időkben annyi jót olvasni a Game Park-ról, hogy nagyon megbízok bennük.

Az igazat megvallva, kacérkodtam a gondolattal, hogy a mai órákat elsunnyogjam az egyetemen, de végül bementem, hiszen ma csak 11.10-ig volt órám. (A laza órarend...) Meg hát azért 31 évesen azért van kötelességtudatom, meg szeretem is az egyetemet. És az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy nagyon vártam, hogy vége legyen, az az érzésem volt végig, hogy gyorsan telt az idő.

Nem volt kényelmes két bőrönddel grasszálni Budapesten, mivel a Game Park a XVII. kerület végén van. Az Örs Vezér Terétől a 97E busszal mentem a Kucorgó térig. Egyből át is adta az eladó lány a Super Nintendo Classic Minit, és mentem is. Igazából szerettem volna beszélgetni vele, mert aktív a közösségen belül, és megosztottam volna vele néhány gondolatot a SNES mini ára kapcsán, és hogy miért döntöttem úgy, hogy végül náluk veszem meg, de voltak mások is, majd máskor.

Rég voltam amúgy a 17. kerületben, laktam is itt, konkrétan itt volt az első albérletem 2010 június és szeptembere között, és bár nagyon távol van a belvárostól, de magasan a legnyugodtabb, és legbékésebb kerülete a fővárosnak. Nem emlékszem arra, hogy bármi balhét is láttam volna a kerületben, a környéken. Szívesen laknék itt ismét.

Szóval a 97E busszal vissza az Örs Vezér terére, innen metróval a Keleti pályaudvarra, jöttem ugyanis haza Békéscsabára. Hát rég volt arra példa, hogy ennyien utazzanak vonaton, Gyomáig nem volt ülőhelyem. De nem zavartattam magam, elücsörögtem a földön is. A Keletinél az egyik könyvárusnál lehet régebbi magazinokat is kapni, volt neki két olyan Garfield magazin, ami nincs meg a gyűjteményemben (2013 június és július), ezeket megvettem, olvasgattam, meg a tananyagot olvastam. Igazából gyorsan eltelt az idő, relatíve gyorsan megérkeztünk Békéscsabára. Hazasétáltam, és végre kibonthattam a Super Nintendómat.

Valahogy furcsa volt látni, hogy ez a Super Nintendo tényleg ennyire kicsi, olyan óriásinak éreztem magam, hogy a kezemben volt, vagy mintha törpeországból hoztam volna el. A Super Nintendo esetében jobban látszik, hogy egy aprócska kis gépről van szó, mint a NES-nél. A menüjében nincs nagy változás, de szépen néz ki.

Sokan azzal érveltek a mini gépek ellen, hogy ez egy emulátor, olcsó technológia. De teljesen más úgy nézni erre a kis gépre, hogy ez egy hivatalos kiadás, és csak a Nintendo adhat ki ilyen tökéletes külsejű Super Nintendót. A controller is tökéletesen úgy néz ki, mint az eredeti (a csatlakozót leszámítva), olyan érzés, mintha vadonatújan vettem volna SNES-t. Ez az új kiadású Super Nintendo, ami sokáig fog szolgálni.

De ezzel a géppel játszani egyszerűen felbecsülhetetlen élmény. Megadja az eredeti hangulatát. Eddig három játékot próbáltam ki rajta, a Super Mario World-öt, Super Mario Kart-ot és az F-Zerót. Az tetszik még, hogy ha végzünk a játékkal, és kilépünk belőle, az utolsó 45 másodpercet visszajátsza a gép. Ötletes megoldás. Nagyon jó mind a három játék. A Super Mario World-öt itt is végigjátszom mind a 96 kijáratig, ahogy a Super Mario Kart-ban is megszerzem az arany serleget mindenhol, úgy az F-Zeróban is van mit erősíteni.

Itt is megy a demó, mint a NES Classic Mini esetében is, és itt is van néhány játék, amihez még soha nem volt szerencsém, és a demóban látható opening videók alapján kijelenthető, hogy lesz néhány egyedi játékélményem, amiben eddig nem volt részem. Kíváncsi leszek rájuk, fogok még írni erről a fantasztikus kis gépről.

Végezetül két kép, az előd és az utód együtt.

Az idő vasfoga csak elszínezte a Super Nintendót, de a dicsőségét soha nem veheti el.

Végezetül egy kép a kistestvérek dobozairól.

Lightos Nintendo találkozó

Nem írtam róla, de vasárnap ismét volt Nintendo találkozó, mely jobban meg volt most hirdetve, ennek megfelelően többen is jöttek el. Ennek ellenére ez most nem volt az igazi. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mi hiányzott, a hangulatom sem igazán volt meg hozzá.

10 óra után érkeztem meg, és ugyan voltak emberek, de nem voltak konkrétan ismerősök, ezért csak leültem a nagy kivetítő előtti kanapéra (ami szinte törzshelyem, de hát rettenetesen kényelmes), és ott megnéztem az eddigi StreetPass-okat. Bagszi és ug csak később jöttek. Ők is elvoltak a maguk játékaival. Sparrow és Cseri megjelenése viszont kellemes meglepetés volt, mindkettejükkel rég találkoztam. Velük és még néhányukkal játszottunk Mario Kart 7-et.

ug szervezett egy Super Mario Maker pályakészítő versenyszerűséget, vagy nem is tudom, de a lényeg, hogy lehetett kreálni pályákat, és azt a találkozón lehetett játszani. Illetve Lernie játszotta előző este a YouTube csatornáján, mert nem tudott eljönni a találkozóra, és ezzel az adással lélekben ott volt közöttünk. A pályák döntő többsége ötletes és kreatív volt, akkor kapcsolódtam be Lernie adásába, amikor ug pályáját csinálta. Nem tudtam, hogy kié, de a chat-be megírtam, hogy ez biztos, hogy az övé. Jellegzetes pályákat szokott csinálni. Sok ötletet visz bele, és mindig annyira nehéz pályákat csinál, hogy meg kelljen küzdeni vele, de inspiráló legyen. Ehhez nagyon ért. Nem úgy, mint Mii Tibi, aki átment a másik végletbe, és olyan nehézséget vitt a pályájába, hogy unalmas nézni, ahogy szerencsétlenkedik a játékos a pályán. Lernie-től is rettenetesen unalmas volt ezt nézni, de egy idő után abbahagyta, mert ő sem látta a trükköt a pályán. De a végén majdnem megsajnálta, mert a pálya címe valami "Hajrá LernenBoy!" volt, és háát... inkább ne adnék erre csillagot. Innen ordítottam a monitorba, hogy nehogy már bedőlj a címnek, és megsajnáld! Azt kiírtam a chat-be, hogy egy ilyen idióta pályának nehogy adjon már csillagot. Ezt a pályát a találkozón próbálgatta valaki több mint 1 órán keresztül. Borzasztóan idegesítő volt ezt nézni a kivetítőn, főleg azért, mert mindig, amikor meghalt, akkor mindig újrakezdte a játékot, nehogy rossz legyen a statisztikája. Ez a mentalitása is idegesített, és az sem nyugtatott meg, amikor kb. 45 perc múlva rászólok (nem tudtam, hogy ki játszott, csak hangosan mondtam), hogy most már hagyja abba, mert unalmas ezt nézni. Volt olyan szégyentelen, hogy továbbjátszott, mintha senki nem szólt neki. Aztán egy idő után tényleg abbahagyta, de azt gondolom, hogy ezt másképp kellene csinálni. Szerintem ki kellene próbálni előtte a pályákat, és az ilyen nehézségű pályákat ki kéne rostálni. Mert van az a nehézség, ami inspiráló lehet, és érdekes nézni, hogy próbálkozik a játékos, de az olyan pályákat, melynek a legeleje is olyan, hogy csak éld túl, az nem engedném át.

Igazából az egyetlen nagyon jó pontja a találkozónak, amikor bagszival, ug-val és Zsuzsmóval együtt játszottunk Mario Kart 7-et, és az ottani vicces jelenetek, bagszi beszólásai élménnyé tették a játékot. Ilyet kellene, kár hogy ez már a nap végére jött össze. Már hazamentek az emberek, úgyhogy én sem maradtam sokáig. Bagszival mentünk a közeli Burger Kingbe, mert éhes volt. Nem volt valami jól álmatlanság és betegség miatt, úgyhogy most nem tudtunk valami tartalmasan beszélgetni, de legközelebb bepótoljuk. Úgyhogy betegségek miatt sem volt az igazi a találkozó.

És az esti Mario Kart versenyre sem volt hangulatom. Ez az eredményen is meglátszik. Ami meglepett, hogy elfáradtam olyan 9 óra fele. Amikor azt éreztem, hogy elnehezik a Wii U GamePad a kezemben, és esik ki a kezemből, akkor döntöttem el, hogy ennek így nincs értelme. 21.15 körül abbahagytam a játékot. És el is aludtam utána. Úgyhogy ez a játék most ilyenre sikeredett.

Eredeti Okui Masami: S-mode #1 és crossroad albumok

Ma megkaptam az eBay-es rendelésemet, mely egy két CD: Okui Masami S-mode #1 és crossroad albumok. Nem volt könnyű, mert most költöztem a pesti albérletembe, és egy kicsit izgultam, hogy megjön-e a csomag. Amikor már másnap sem jött meg, akkor, amikor amúgy az eddigi tapasztalatok szerint meg kéne jönnie, akkor gyanakodtam, hogy valami nincs rendben. Megnéztem az eBay-es profilomat, és bizony nincs rendben minden, ugyanis a címzésről lemaradt az emelet és a házszám. Ami azért is problémás, mert egyrészt most költöztem ide, tehát még csak azt sem mondhatom, hogy ismer a postás. Másrészről nem volt a postaládára írva a nevem, így ha lemarad, akkor annyi. Visszaküldik Japánba. Még az volt a reményem, hogy a postára került, ezért elmentem a postára, ahol át lehet venni az értesített küldeményeket. Elmagyaráztam az ügyintéző hölgynek a problémámat, el is kezdte keresni a küldeményt, esetleg megérkezett-e, de nem találta. Amúgy készséges volt, de azt mondta, hogy azonosító nélkül nem tud sokat segíteni. Ha elégtelen a cím, akkor nem is kerül a postára, egyből megy vissza a feladónak. Ez még esetleg egy mentsvár lehet, hogy majd az eladóval megbeszélni a dolgot, de már annyi könnyebbség van a dologban, hogy legalább nem vész el. Írtam is, felajánlotta a segítségét, ha visszakerültek volna hozzá a CD-k. Féltem is, hogy szükség lesz rá, mert bár kiírtam a nevem a postaládára, de nem került bele értesítő. Aztán ma reggel láttam, hogy az nagyon is megvan, csak a hirdetőfalon két kifüggesztett papír között volt. Nem vagyok az a fajta, aki ezért bárkit is elkezd szidni, főleg, hogy én sem voltam eléggé körültekintő. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy megvannak a CD-k.

Nagy öröm volt a kezembe venni őket, bár az örömöm sajnos nem teljes. Mert bár az S-mode #1 külső dobozával együtt megvan, de eredetileg két kiskönyv tartozik hozzá, ebből csak az egyik van a tokban, a második lemez borítója. Az első album tartalmazza Okui Masami első 8 kislemezének dalait, és annak a kiskönyvében például a kislemezek borítóképei is rajta vannak. Ezért is hiányzik, mert amúgy egyszerű a külső, de ötletes. A második lemez kiskönyvében különböző képek vannak róla a jelenkorból (2001-ből, amikor megjelent az album), meg persze a dalok szövegei. A második album egyébként feldolgozásokat tartalmaz olyan anime dalokból, melyeket ő írt más előadóknak. Ezen mind insert dalok, amelyek vagy az adott anime egy epizódjában hangzottak fel, vagy ott sem, csak OST CD-n kaptak helyet. Valószínűleg sokaknak mond valamit a Slayers név, esetleg a Saber Marionette J to X vagy Senkaiden Hoshin Engi, de olyan dalok vannak a második CD-n, amik többségét én sem ismerném, ha nem lenne rajta ezen a lemezen. Nem foglalkoztatna, hogy léteznének. De így, hogy Okui Masami felénekelte, más a helyzet.

Okui Masami egyébként a kezdet kezdete óta ír dalokat másoknak is, nemcsak magának, és ezen dalok többségét felénekelte valamelyik stúdióalbumára. Ezek közül jónéhányat meghallgattam az eredeti előadótól, és kivétel nélkül az volt a véleményem, hogy Okui Masami mindegyikből egy sokkal jobb dalt csinált. Egyrészt seiyuu-knak írt dalokat (mivel anime insertekről, image dalokról van szó), és bár hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekeljenek is, sokaknak nincs született hangjuk, ezért gondolom, hogy a tanfolyam alatt valamennyire megtanulnak énekelni, de ez édeskevés. Okui-san meg ezzel a problémával tisztában van, ezért úgy oldja meg ezt, hogy felénekli az albumaira úgy, ahogy azt ő gondolja. A végeredmény? Egy sokkal jobb és erősebb dal. Az eredetivel összehasonlítva olyan érzésem van, hogy Okui Masami előadásában hallható a dal pontosan úgy, ahogy elképzelte. Ehhez hozzájön az is, hogy nemcsak hogy született hangja van, de olyan hangszíne, amit én személy szerint csodálatosnak tartok. Hát még amikor beszél egy-egy interjúban, vagy videóban. Nagyon szépnek tartom a beszédhangját. Tehát nemcsak hogy tud énekelni, de egyedi hangszíne is van, ami által akár sok énekes közül is meg lehet különböztetni az énekét, ezért is van az, hogy már az első albumai is erősek voltak.

A crossroad meg egy érdekes album. Okui Masami nem beszél a nyilvánosság előtt a magánéletéről, legfeljebb egy-két info, viszont az albumainak dalait így egymás után végigfuttatva gondolatban kirajzolódik egy sajátságos életút, egyfajta érzelmi fejlődés. A crossroad egy kettő közötti állapot. Az előző két albuma, a NEEI és a DEVOTION érzelmileg hihetetlenül erősre sikeredett, olyannyira, hogy nálam a DEVOTION ott van minden idők valaha hallott legjobb albumok között a személyes listámon. A crossroad meg egy átmeneti állapot, ahol azt lehet érezni, hogy nagyjából túl van azokon az érzelmi válságokon, amikről énekelt az előző 2 albumában, de még nem tudja, merre tovább, keresi az útját (ezt jelzi számomra a cím is). Kijönne belőle, kezdene új életet, ennek magjai hallhatók, de még ott vannak a múlt emlékei, amik még beárnyékolják a napjait. Ezt lehet kihallani az albumból, aztán az ezt követő ReBirth album meg már ahogy a cím is utal rá, egy teljesen újfajta életérzésről szól, lehet hallani, hogy addigra már helyretette a múltat, és kész az új élet megmérettetéseire. És ott őrzi magában az elmúlt idők nyomait, mert a szövegei egyre komolyabbak.

A crossroad album volt az, amit az összes Okui Masami album közül a legnehezebben szerettem meg, aminek a legkésőbb értettem meg a mondanivalóját. Ennek egyik fő oka az, hogy tényleg annyira nagyhatásúra sikeredett a DEVOTION, hogy azt felülmúlni egyszerűen képtelenség, én meg akaratlanul is ahhoz hasonlítottam. A másik ok meg az, hogy azt gondoltam, hogy a dalok nem feltétlen követik egymást logikus sorrendben. Egyszer vidám dal, aztán szomorú, majd elgondolkodtató, megint örömködik, majd ismét könnyeket hullajtunk. Nem éreztem logikát a dalok sorrendje között. Aztán rájöttem, hogy lehet erre is magyarázatot találni. Utalhat arra, hogy aki új úton indul el az életében, annak változó, hogy mikor milyen állapotban van, annak függvényében, hogy viszonyul a múltjához. Első pillanatban érezheti azt, hogy kész az új életre, de máskor bevillan egy erős emlék, ami visszahúzza őt érzelmileg. És ezt a fajta érzelmi hullámzást "írja le" a dalok sorrendje. Az biztos, hogy a rajongók körében a 2000-2004 között készült albumok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, pont a nagy hatású dalok miatt. És tényleg ez volt Okui Masami legerősebb időszaka.

Ezután követett még egy erősebb, fogalmazzunk úgy, hogy szabadabb korszak 2005-től nagyjából 2009-ig, amikor a saját kiadója által jelentek meg albumai. Ezáltal már nem igazán szóltak bele, hogy milyenek legyenek a dalai (bár Okui Masami egyébként is egy erős, akaratos személyiség, úgyhogy igazából a King Records-nál is javarészt olyan dalokat írhatott, mint amilyet szeretett), ezért nagyfokú szabadságérzet járta át az albumait a Dragonfly-tól egészen a 2010 elején megjelent i-magination albumig. Csak hát sajnos amikor egyre kevesebb CD-t vesznek az emberek, nem kifizetődő egy kiadó céget üzemeltetni, ezért 2011-ben az evolution megszűnt. Aztán igazolt át a Lantis-hoz (ami a JAM Project által nyilvánvaló lehetőség volt), ahol megint sajátságos időszak kezdődött az énekesnő karrierjében. Két album jelent meg az átigazolás óta, 2012-ben a Love Axel, 2015-ben a Symbolic Bride. Mind a kettőnél érzek egyfajta távolságtartást, egyfajta falat, mintha a távolból énekelne ugyan nekünk, de már nem annyira önmagáról, mint régen. Ugyan kijelenthető, hogy az élet dolgairól szólnak a dalai, de nem érzem azt, hogy ezeket a dolgokat közvetlenül ő tapasztalta meg, hanem mint aki távolról figyelné az eseményeket, és feljegyzéseket készít róluk dalszöveg formájában. Ezen javított némileg a nemrég megjelent Innocent Bubble kislemez.

Nagyon elkalandoztam, de annyira tele voltam gondolatokkal ezen két album kapcsán, hogy kikívánkoztak belőlem az azokból következő mondatok. Okui Masami meg mindig is a legnagyobb lesz számomra.

I. Mario Kart találkozó

A számozással elsődlegesen megadom a bizalmat afelé, hogy hagyomány lesz belőle. :) Vasárnap volt ugyanis Mario Kart találkozó. Ez nem volt annyira meghirdetve, az elsődleges cél ugyanis az volt, hogy azok jelenjenek meg, akik rendszeresen játszanak Mario Kart online bajnokságot. Így én is meghívást kaptam. Örömmel fogadtam el, főleg azért, hogy végre valós arcokat tudjak kötni Mii-khez. Másrészt meg azért, mert már 11 éve járok találkozókra, Anime- és MondoConokra, és igazság szerint már csak akkor rejt érdekességet, hogy ha új emberekkel találkozhatok. Ez most megtörtént, pont ebben rejlett a Mario Kart találkozó varázsa.

Bár kicsit érdekes volt a dolog, mert én már reggel felkeltem, úgy emlékeztem, hogy 10-kor kezdődik a találkozó. De mindenki azt írta, hogy 11 óra. Furcsa... meg mertem volna esküdni, hogy olyan is elhangzott, hogy az InGame gamer hely már 10-kor kinyit miattunk. Ennek ellenére elindultam 9.20-kor itthonról, elütöttem addig is az időt a WestEnd-ben. Bagszi kérésére vettem két Pokémon figurát a Mekiben, Litten-t, akit tüzes cicának neveztem el. Magamnak is vettem egy harmadikat, én is gyűjtöm a Pokémonos figurákat. Próbálgattam, eljátszogattam vele a kajáldás résznél. Jól bele kell tenni a nyalókára emlékeztető tüzet a szájába, hogy azt aztán kiköpje.

Aztán mentem is a villamossal a Blaha Lujza térre. 11.10 körül értem az InGame-be, azt hittem, hogy lesznek már egy néhányan ott, de elsőként értem oda. Leültettek, helyet foglaltam, tehát újabb szabadidőm van egyedül. Körülbelül negyed óra múlva jött bagszi, Cava és Zolika. Kibontották a Switch-et, amit tudtunk, rákötöttünk kijelzőre. Közben folyamatosan jöttek az emberek. Akinek volt Switch-e mindenki elhozta, így egyre többen tudtunk játszani Mario Kart 8 Deluxe-et. Az elején kifejezetten jól ment, élmény volt a közös játék. De utána, amikor előjöttek a hibaüzenetek, akkor kiszálltam egy idő után. Jókat nevettünk rajta, de szkeptikussá tesz, hogy érdemes lesz befizetni az online szolgáltatásokra, ha ez mindig ilyen lesz?

Meg ha kérték a Nintendo 64-et, akkor elhoztam azt, és rákötöttem bagszi kis TV-jére. Eredetileg csak a controller pak-et terveztem vinni, mert az elem lemerült benne, és azt szerettem volna cserélni. Csak ez meglehetősen körülményes, mert hozzá van forrasztva, ehhez kértem segítséget. Zolee önként felajánlotta a segítségét. Meg is csináltam, működik rendesen, köszönöm szépen neki. Csak kár, hogy nem tudta úgy megcsinálni, mert egy olyan elemet hozott, amin rajta volt már a forrasztás, csak fordítva, mint ahogy az eredetiben rajta volt, ezért nem tudta sajnos jól összeszerelni. Van szépséghibája a dolognak, de az a lényeg, hogy működik. A Mario Kart 64-ben lett tesztelve, csak aztán eszembe jutott, hogy elsősorban a Lego Racers miatt akartam megvenni, ugyanis nagyon rég megvan a játék Nintendo 64-re, de soha nem tudtam vele rendesen játszani, mert controller pak-et kér például ahhoz, hogy a kreált autókat elmentse. A controller pak-ben 123 blokk memória van, a Mario Kart 121 blokkot kér. És sejthető, hogy a fennmaradó 2 blokk nem elég a Lego Racers-hez, úgyhogy fog majd kelleni egy 2. controller pak, ha mind a két játékhoz szeretnék extra memóriát.

Megmondom őszintén, meglepett, hogy viszonylag keveseket érdekelt a Mario Kart 64, legalábbis én azt gondoltam, hogy lesz kb. fél óra, amikor kizárja mindenki a külvilágot, és összegyűlik mindenki a kis TV köré. De legalább néhányan jót játszottunk vele. Bár azért letették néhányan a controllert, mert azért lehet érezni azokat a mai szemmel nyilvánvaló technikai hibákat, amik annak idején egyáltalán nem tűntek fel. Én a hibái ellenére imádom, és tényleg bíztam abban, hogy népszerű lesz.

Volt Mario Kart 8 verseny is. Összesen 12-en neveztünk rá, én az utolsó fordulóban voltam bagszival, Zsuzsmóval és Mazsival, akik mind lányok. És mindig mondogatták, hogy hajrá lányok... és Attila. Köszönöm. :D Mindenesetre most nem tudtam alkalmazni azokat a dolgokat, amik által jobb tudok lenni, aminek meg is lett az eredménye. 32 pontot értem el, ezzel 12. helyen végeztem, vagyis utolsó lettem. Mindezt úgy, hogy az utolsóelőttinek 41 pontja lett. Mivel 4 pályás verseny volt, ezért 60 pont volt a maximum. Amúgy itt is volt példa, hogy lehettem volna első, de az akkor valósult volna meg, ha 2 körös lett volna egy pálya, a harmadikra mindig történt valami, ami miatt hátrább kerültem. De azért jó buli volt.

Voltak más játékok is, például ARMS, Overcooked... El se hiszem, hogy van megint főzős játék. Azt hittem, hogy a DS-es és Wii-s Cooking Mama széria kellően betöltötte ezt szerepet, de van utódja. Érdekes volt látni, hogy bagszi és Dávid mekkora szenvedéllyel játszottak vele. Én meg csak néztem... Milyen vicces lenne, diplomás végzettséggel szakácsnak menni. Kép is volt arról, hogy valakinek megvan a diplomája, és ezzel Mekis dolgozó lett.

Aztán lassan este lett, szedelőzködtünk. Néhányan elmentünk a Blaha Lujza térig, én itt külön mentem a metróval egészen a Határ útig. Jó volt a találkozó nagyon, elsősorban az új emberek miatt, de a közös játék is élmény volt. Remélem hamarosan lesz folytatás. Külön köszönet jár MagicT-nek a szervezésért (most kivételesen nem bagszi szervezte), és Mókinak a Mario Kart-os jogosítványért, csoportképért, névjegykártyáért. Nagyon aranyosak, és személyes.

Az általam készített képek itt tekinthetők meg.

Tervek a karaoke versenyre

Hamarosan itt a 2017. őszi MondoCon, és készülök már a Karaoke versenyre. Meg is van már az a versenydal, amivel kiállnék, amivel azt hiszem, hogy ki tudom mutatni, hogy mit tudok valójában ének tekintetében. Ha nem izgulom el, és ha tényleg át tudom adni, hogy mennyire szeretem azt a dalt, akkor jó eredményt érhetek el. És hogy melyik lesz ez a dal? Egy Dragon Ball videojáték opening, méghozzá a 2008-as Super Survivor. Ez pontosan így hangzik:

A dinamikája miatt szeretem a dalt, szinte elhiszem, hogy maga Kageyama Hironobu is ilyen. Nem volt meg belőle a kfn, most csináltam meg, úgyhogy semmi nem akadályoz meg, hogy induljak vele. Már csak be kell gyakorolni. És ezért mindent megteszek. Lassan éjfél... Vajon átcsöngetnének a szomszédok, ha ezt most elkezdeném itt hangosan énekelni? Jó eséllyel igen, de egyszer-egyszer éneklem majd a dallal.

Mert rengeteget hallgatom manapság, és az a szép, hogy kijönnek a magas hangok. Amúgy nem vagyok kétségbeesve attól, ha a szomszédok, vagy a lakótársaim miatt nem gyakorolhatok hangosan. Erre azt találtam ki, hogy magát a kfn-t nézem meg minél többször, mert abban a ritmika is benne van, és ha azt tátogva (vagy halk énekléssel) gyakorlom, akkor már sokkal jobban fog menni. Aztán a hangos éneket majd amikor lehetőségem van. És hihetetlen érzés ilyen magas hangot kiénekelni, ahogy kijön belőlem az a rengeteg energia, szabályosan remegek a megkönnyebbüléstől. Úgyhogy ez egy ideális szám lesz számomra, hogy megmutassam a nagyközönségnek, hogy mit tudok. Csak gyakorolni kell, és a verseny alatt érezni magamban az erőt, hogy sikerülni fog.

A Karaoke verseny kiírás itt olvasható.
A versenyre itt lehet jelentkezni.
További információk a Karaoke fórumon olvashatók.

Kilátások a Super Nintendo Classic Mini kapcsán

Nagyon sokat sokat gondolok erre a kis konzolra, nagyon szeretném, ha meg tudnám venni. De mivel most költöztem fel Pestre albérletbe, ezért ezt eléggé nehézkes lesz megoldani. De mivel limitált kiadásban lesz elérhető, ezért nagyon szeretném megvenni. A konzolosok jó eséllyel tudják, hogy mi a helyzet, de aki nem, annak összefoglalnám a történéseket.

Azért siettetem, mert NES Classic Mini körül is óriási volt a balhé, hiszen az előrendeléseket sem tudták rendesen teljesíteni, mindezek mellett nagyon limitált volt a készlet, és ez megágyazott a skalpereknek az extrém magas áron történő értékesítéshez. Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy amint lehetett, előrendeltem, csak még így is az történt, hogy nem a megjelenés napján (2016. november 11.) kaptam meg, hanem több, mint 1 hónappal később, karácsony előtt pár nappal. Tehát ennyire limitált volt a készlet. De én legalább még 19.990 forintért tudtam megvenni. A hiénák aztán tökéletesen ki tudták használni a kialakult helyzetet, és hogy ennyire keresik. Bevásároltak maguknak néhányat, és az eredeti ár többszöröséért adták el, amikor már elfogyott a készlet. A 30.000 forint még éppen elfogadható volt ez esetben, de a Facebook Nintendós csoportban nagyon keményen ráugrottak arra, aki 50.000 forintért akart eladni egy NES Classic Mini konzolt. És még ő mentegette magát, hogy kemény kaptalizmus van, meg hogy hibáztassuk a Nintendót azért, hogy ennyit gyártott csak ebből a konzolból. Tehát a saját undorító magatartását mentegette folyamatosan, miközben pont azzal, hogy nem vállalta, hogy mit csinált, hogy még jobban süllyedt a szemünkben.

Amiatt is dühösek voltunk, hogy sokan csak azért léptek be a Nintendós csoportba, hogy eladják a maguk konzolját ilyen áron, mert egyébként őket aztán baromira nem érdekli a Nintendo, csak rákaptak egy ilyen lehetőségre, és csoporton belül el akarták adni a konzolt. Ezzel hamis képet kapunk arról, hogy hány valódi tagja van a csoportnak, aki valóban a Nintendo miatt van ott jelen.

Aztán a Super Nintendo Classic Mini körüli előrendelés sem ment simán. Addig mindenki nagyon örült, hogy 2 controllerrel 27.990 forint előrendelési ára, én is előrendeltem magamnak a Game Parkban. De aztán pár napra rá jött a hidegzuhany, és megemelték az árat egészen 43.990 forintig. Szegény Game Parkos lány körbetelefonált minden előrendelőt, hogy tudassa mindenkivel, hogy mi a helyzet. Emlékszem, komolyan elgondolkodtam azon, hogy én is visszamondjam-e, ahogy sokan csinálták, de végül nem tettem meg. Erre több okom is volt.

1. A Super Nintendo számomra a konzolok szent grálja. A konzol, mely az összes többi felett áll nálam.
2. Nem akartam azt, hogy visszamondom az előrendelést, aztán mégiscsak ki tudok alakítani egy olyan anyagi helyzetet, hogy meg tudtam volna venni, de a készlethiány miatt lemaradok róla. Ezért azt mondtam az eladónak, hogy várjunk vele, aztán, ha nem tudom megvenni, akkor szólok neki.
3. Ha mégis meg tudnám venni, akkor lehet, hogy csak skalperek által, és fogadnék egy doboz Monsterben (nem alkoholizálok... nekem az energiaital a sör), hogy nem fognak megállni 80.000-100.000 forintig.

A büszkeségem meg finoman szólva nem engedi meg, hogy egy magánember undorító nyerészkedési vágyát kielégítem. Akkor már inkább a forgalmazót, meg a boltot támogatom, mert bennük jobban bízok az ügyben, hogy jó helyre kerül a plusz haszon, még akkor is, ha az a +16.000 forint, amivel megemelték az árát, az tisztán a bolt és a forgalmazó zsebébe megy. De az esetükben lehet bízni abban, hogy azt a pénzt visszaforgatják, vagy ha nem is, nekik szívesebben adok "inspirációt" arra, hogy a üzletet továbbvigyék. Főleg a Game Parknak, akiknél az árszínvonal és a szolgáltatás minősége visszament a fénykorára. Nem utolsósorban a weboldal is megújult, és nagyon szép lett. Mondjuk ez már nagyon rájuk fért, mert 2006 óta követem a weboldalukat, és azóta konkrétan ez az első komoly ráncfelvarrás. Tehát, sokkal szívesebben adom a Game Parknak a plusz pénzt, mint bármelyik magánembernek, akiről aztán életemben nem is hallok.

És az a módszer sem tetszik, amit a Játéknapló blogban lehet olvasni, hogy megvette eBay-en, és még szállítással együtt is olcsóbban jutott hozzá, mintha itt vette volna meg. Hasonló okokból nem tetszik, amit a fentiekben ecseteltem, csak kicsit más a helyzet. A linkre kattintva látható, hogy Spanyolországból rendelte meg, ahol kb. 28.000 forint értékben lehet hozzájutni. Tehát azzal, hogy ő eladja kb. 37.000 forintos áron, ő is nyerészkedik 9.000 forintot, és az az igazság, hogy ha rátesszük a postaköltséget, akkor a valóságban csak egy kicsivel olcsóbban kapja meg a SNES Mini gépet, mintha itt vette volna meg. És tényleg azt gondolom, hogy inkább itt veszem meg 44.000 forintért, és legalább van esély arra, hogy jó helyre kerül a pénz. Soha nem fordult elő a magyar konzolos eladási történelemben (jobban nem tudtam megfogalmazni), hogy ekkorát emeltek volna egy áron, és erre jó eséllyel nem is fog nem egyhamar sor kerülni. Szóval ez egy rendkívüli eset, és ilyen bőven előfordulhat egyszer, azt gondolom, hogy ebből nem lesz rendszer. Nagy a bizalmam azügyben, hogy náluk jó helyen lesz a plusz pénz, úgyhogy annak ellenére, hogy én sem örülök az áremelkedésnek, de megmaradok náluk.

Pénteki Mario Kart 8 bajnokság zuhanórepülésben

Ma itthon voltam Békéscsabán, mert még néhány dolgot lezárásként el kellett intézni (hivatalos ügyek), ezért tudtam menni most Mario Kart 8-azni egyet a srácokkal. Megmondom őszintén, nem volt az eszemben, hogy ma verseny lenne. Csináltam a dolgomat, aztán nézem, hogy ma péntek van, ami azt jelenti, hogy 20 órakor Mario Kart 8 bajnokság lesz. Semmiképp ne hagyjuk ki a lehetőséget. Ki akartam próbálni, amit írtam múltkor, hogy tudom-e 2 órán át tartani azt a jónak mondható színvonalat, amivel jobb eredményt érhetek el. Az eredmény mindent elárul.

Vagyis nem sikerült, pedig az elején nagyon megvolt a lendület. 8-an indultunk, Móki később csatlakozott, szemmel láthatóan lazára vette a versenyt. Nálam meg furcsán alakult az egész, ugyanis egy 3. hellyel kezdtem a versenyt, tökre örültem magamnak, hogy ez aztán igazán motiváló. Az elején sokáig tartottam a középmezőnyt. Én voltam a legjobban meglepődve, hogy az első fél órában tudtam tartani a 4. helyet, ami ugyan tudtam, hogy ingoványos, mert az első 3 helyezett nagyon elhúzott tőlünk (MagicT, Cava és Norbi), és az 5. helyezett meg közel volt hozzám, de abban reménykedtem, hogy ha végig tudom tartani ezt a szintet, akkor a végelszámolásban maradhatok a középmezőnyben. De aztán, mintha elvágtak volna valamit, mert rapid sebességgel romlott az eredményem. Az elején még nem is az volt, hogy elügyetlenkedtem volna, hanem arra lettem figyelmes, hogy nem kapok olyan tárgyat, amivel versenyben lehetek a többiekkel. De aztán csak az lett, hogy a játékom színvonala is romlott. Az egyik leghülyébb hibám az volt, amikor a Melody Motorway pályán a füves résznél mentem, ahol a hangjegyek ugrálnak, és az pont rám ugrik. Ennél több nem kell, hogy azt érezzem, hogy nem vagyok még méltó a jobb eredményre, ha ilyen hibákat vétek... De az a második hely a vége felé adott egy kis reménysugarat.

Alapvetően tehát el lehet mondani, hogy tudom most már, hogyan versenyezzek a jobb helyért, de azt tartósan még nem tudom megcsinálni. A következő lépcsőfok egyértelműen ez lesz. Aztán jöhet az, hogy minden pályát a rövidítéseivel együtt tökéletesen kiismerni, de ez még hosszú idő. Első körben az a fontos, hogy egy jó játékot tartsak fenn hosszabb időre.

Eredeti Okui Masami: Innocent Bubble kislemez.

Aki ismer, vagy régóta követ, az tudja mit jelent számomra Okui Masami. Mindenki fölött áll számomra nemcsak ha japán zenéről van szó, hanem általánosan a zeneiparban. Senki nem adott nekem annyit a dalaival, mint ő, és jó eséllyel ez így is marad. Amikor májusban megtudtam, hogy 2 és fél év után új kislemezzel jelentkezik Innocent Bubble címmel, egyből tudtam, hogy ez nekem kelleni fog. Főleg azért, mert ez a 25. évfordulós kislemeze, így azt éreztem, hogy ezzel vele együtt ünnepelhetek.

Júliusban indult meg az előrendelés a CDJapannél, és amint anyagi lehetőségem adódott, elő is rendeltem. Augusztus 26-án postázták ki, és bár már hétfőn átvehettem volna, de mivel nem voltam otthon, ezért kedden mentem el érte a postára az értesítővel. A reggel 8 órási nyitásnál ott voltam, hogy az elsők között legyek. Meg is lett. Nagy öröm volt kézbevenni, a mai napig úgy vagyok az eredeti CD-kkel, hogy azzal az adott előadó ad önmagából egy kicsit.

A borító nem rossz, dizájnos de megmondom őszintén, az a "csajos" stílus, amit 2012 óta a képvisel nem nagyon tetszik, mert elvész az a spontaneitás, mint amit láthatunk a God Speed, vagy a Masami Life album borítókon, amit annyira szeretek benne. Nem rajongok ezért a stílusért, de mivel sokat adott nekem a dalaival, ezért elfogadom, ha ő így érzi jól magát, akkor legyen így.

A lényeg az, hogy tetszenek első hallgatásra a dalok. A címadó dal egy rock szerzemény, ami a címének fényében meglepett. A cím kapcsán némileg szkeptikus voltam, és ezt ki is írtam az Okui Masami Facebook csoportra. Mondtam, hogy kicsit tartok attól, hogy ilyen csajos pop zene lesz, ami ilyen gondtalan, vidám érzésekről szól, és hogy majdnem 25 éves énekesnői karrierrel a háta mögött nem mutatja azt, hogy mennyi tapasztalaton ment át az évek során. Aztán valaki erre azt reagálta, hogy ő egy balladára számít, ami arra utal, hogy az elmúlt 25 év alatt ő ugyanaz maradt, aki volt. Igazat adtam neki, és reméltem, hogy ő látja jól a helyzetet. Ehhez képest kaptunk egy rock zenét, úgyhogy egyikünk sem prognózisa sem jött be.

Alapvetően vidám hangulatú rock dal, tipikus animés típusú zene. A szöveggel még nem foglalkoztam komolyan, de alapvetően pozitívnak tűnik. Ami jobban megmaradt bennem, az a B-side track, melynek címe: Ano Goro no Boku to Ima no Boku. Ez egy ballada, mely szintén pozitív hangulatú. Legfőképp arról énekel, hogy nehéz időkben mit tesz, hogy jobb kedvre derítse magát.

Az első benyomások kifejezetten pozitívak. Nem olyan nagyhatású dalok, mint amiket gyártott régebben, de kellemesre sikeredtek. Megmutatnám ezzel a zenével, hogy ki is Okui Masami amolyan bevezetőként, elindíthat a hallgatóban valamit, aminek hatására kíváncsi lehet a nagyobb hatású dalaira is.

Mivel előrendeltem a kislemezt, ezért ajándékot is kaptam hozzá, méghozzá egy fényképet. Okui Masami-ról a kislemez egyik képét (mely nincs a borítón). A fotózáson az egyik képet választották ki, fénykép formájában kinyomtatták, és ezt kapták az előrendelők. Jó egyébként fénykép formájában is látni, mert személyesebb érzetet ad. Ez a második fénykép, amit kaptam. Az első kép Suara: Koe albummal jött, azt is előrendeltem.

Ezek ilyenek. Aki nagyon szeret egy japán zenét, előadót, megéri rendelni kiadványokat onnan, mert nagyon igényesek a japán CD-k.

Rövidített Mario Kart verseny

Tegnap részt vettem a Mario Kart 8 FriDaisy bajnokságán, de csak az utolsó fél órára sikerült becsatlakozni, mert folyamatosan ledobott a Wii U szervere. Öregszik már a Wii U, öregszik. :( Fél 9-ig próbálkoztam, aztán feladtam. Megnéztem Gundel Takács Gábor régi-új vetélkedőjét, az Áll az alkut (Ami egyébként borzalom, csak Gundel személye miatt nézhető. Az a sok műérzelem...), aztán fél 10 körül írta Subi, hogy őt is ledobta a szerver. Na látom, nem én vagyok az egyedüli, aki így járt. De aztán bíztatott, hogy most van üres hely, menjek fel. No rendben van. Azért is mentem fel, hogy felmérjem, hogy a hibáimat tudva, és azokon javítva tudok-e jobb helyet elérni. Az eredmény ez lett.

Gyorsan emlékeztetnék mindenkit, hogy ez az utolsó fél órára szóló eredmény. És látható, hogy miért nem fértem fel. Szeritnem volt fluktuáció a verseny alatt rendesen. Nekem meg ez a 32 pont azt mutatja, hogy lehet ezt jobban is játszani. Csak egyszer voltam utolsó, de akkor tényleg "összejött" minden, amúgy mindig a középmezőnyben voltam, sőt, a Bowser's Castle pályán még a 3. helyre is futotta! Úgyhogy határozottan az jön le, hogy ha tudom tartani ezt a játékot 2 órán át, akkor jóval 100 pont fölé is mehetek. A 32-t is ha beszorozzuk 4-gyel, az 128, tehát van út felfelé. Ezért is megérte felmenni, hogy ezt kiderítsem. Csak ehhez az kell, hogy legyen legalább egyszer stabil a szerver 2 órán át, és hogy egyenletesen tudjak jól játszani azidő alatt.

Viszont kérdéses, hogy mikor lesz erre lehetőség, mert holnap költözök fel Pestre, és nem lesz ott TV, ráadásul internet is csak a jövő héttől várható. Igazából úgy felvihetem a Wii U-t, hogy csak a GamePad-en játszok TV nélkül, illetve még azt gondoltam ki, hogy ha nem lesz lehetőségem TV-t venni (mert az itteni 32"-os, az azért elég nagy...) akkor a monitort viszem fel (az asztali PC-t egyébként is magammal akarom majd vinni), és arra kötöm a Wii U-t. Csak annyi, hogy fog kelleni venni egy DVI-HDMI átalakító, mert csak DVI csatlakozása van. Ennek annyi a hátránya, hogy a monitoromnak nincs hangszórója, így minden hang a GamePad-ből jönne. De ez legyen a legnagyobb gond, a játékot tehát jó eséllyel meg tudom oldani, csak addig nem tudok menni, amíg nem lesz internet az új helyen, és nem viszem fel a Wii U-t.

JAM Project: Breakthrough kislemez

Az utóbbi időkben sokat hallgatom a JAM Project: Breakthrough kislemezét, főleg a B-side track-et, a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalt. Itt vagyok most Angliában, és rengeteg sok emlék köt ide. Ezeket a dalokat itt hallgattam nagyon sokszor, amikor 2014-ben megjelent a kislemez. Pont amikor kijöttem Angliába. Konkrétan annyira megszerettem a rajta levő dalokat, meg is vettem eredetiben a kislemezt. Talán ilyen jó képet szerzeményről még nem csináltam. Tökéletesen az a fajta rock zene hallható a kislemezen, amit a legjobban szeretek. Hihetetlenül dinamikus, erőt adó számok, és olyasfajta függőséget hozott ki belőlem, ami csak még többé tesz. És most, hogy ismét itt vagyok Angliában rengeteg sok emlék jött vissza, így ennek a kislemeznek most nagyon aktualitása van nálam.

Nem láttam a Nobunaga the Fool animét, illetve az első részbe belenéztem, de nem jött az ötlet, a stílus és a mondanivaló. De hátha most bejönne, hogy manapság több animét nézek, többfélét, talán most tetszene.