Super Mario Nap

Hazaérve készültem a holnapi napra, és igyekeztem mindent elintézni, hogy az éjjel a lehető legtöbbet aludjak, de csak nem jött álom a szememre éjfélig. Ennek ellenére hagytam, hogy az óra felkeltsen 4-kor, mert nagyon lelkes voltam. Jót sejtek. Gyorsan átnéztem, hogy nem felejtek-e itt valamit. 4.45-kor indultam el, a vonat 5.32-kor indult útjára. A vonatút rendben volt, most is animéket néztem telefonon. Most a Shounen animék voltak fókuszban. Nagyot nevettem magamban, mert szombaton beszéltem Thunder-nek a Shutsugeki! Machine Robo Rescue-ről, mondtam neki, hogy tűzoltós anime, gyerekek szuperhősök, robottal megmentik a világot. Ő meg felvetette, hogy biztosan macskát hoznak le a fáról. Eddig nem volt ilyen, de a vonaton pont macskát mentettek meg. :D Bár nem a fáról hozták le, hanem elkeveredett, és hazavitték a tulajdonosának. Valószínűleg sokaknak nem tetszene az anime, de nekem bejön. Szívesen nézek belőle egy-egy részt. Ezt az animét hagytam félbe, amikor megérkezett a vonat Pestre. Most nem szálltam át Szolnokon. A Corvin negyednél van a 10 Minutes bár, itt volt a Mario nap. Én voltam az első, aki megérkezett. Eleinte úgy voltam, hogy amíg várok a többiekre, addig befejezem a Machine Robo Rescue-t, de pont megjött bagszi és SakmaN, úgyhogy nem maradtam sokáig egyedül. El is kezdtünk kipakolni SakmaN kocsijából a cuccokat, de gyorsan meg kellett állnunk, mert a pultos csaj azzal fogadott minket, hogy lefújták a rendezvényt. Mégis ki szabotálná meg a bulit? O_O De telefonált azonnal, utánaérdeklődött, hogy mi a helyzet. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy félreértés történt, pakolhattunk be. Valami fantasztikus a helyiség, nagyon tágas, nagyon jól el tudtunk helyezkedni. Ideális akár nagyobb volumenű rendezvényekre is, mint akár a miénk. Minden gördülékenyen ment, az volt a nagyon jó, hogy mindennek találtunk ideális helyet: Elfért a projektor, a vászon, minden gépnek volt hely, a Mario DDR-nek is a jutott hely. Szinte túl szép is volt minden, ilyen rendezvény nem szokott komplikációk nélkül lezajlani. Minimum egy helykeresés, nyomorgás, vagy vita szokott lenni, de most semmi ilyesmi nem volt. Majdnem kész is lettünk 10 órára, mire megjöttek az első emberek

És akkor kezdjük el. Nagyon menő volt a NES Classic Mini apró kis gépezet, amin 30 NES játékot lehet játszani. Nagy volt rá az igény amúgy egész nap, úgy tűnik, tényleg alábecsülte a Nintendo a keresletet a kis konzol iránt. De nem akartam kipróbálni, mert tudtam, hogy másnap megjön, ésotthon akartam a sajátommal játszani először. Megnéztem a StreetPass-okat, összegyűltek szépen. Meg már a kirakós darabkákból is nagyon kevés hiányzik. Aztán bagszival megnéztük a Dancing Stage: Mario Mix-et. Ez a Mario DDR Nintendo GameCube-ra. Jó dolog lenne ez, csak az egyetlen zene, amire lehet DDR-ezni, túl egyszerű volt, úgyhogy untam az egészet. Krisi okozott néhány derűs percet, amikor megjelent, látta, hogy zenére táncolunk, és idéz a Super Mario Bros. 3 rajzfilmből: "Az nem énekes. Hanem Kuksi, a sárkány!". Már el is rontottam a végét, annyira megnevettetett. Bagszira bíztam, hogy szerezze meg a Story Mode-ban a dalokat. Inkább továbbmentem, és néztem a Mario Kart 8 versenyt, meg játszottam retro játékokkal. Ezután tartott Lernie előadást a Mario játékok történetéről, ami jó lett volna, ha nem kb. 10 percben lett volna ledarálva az egész. Itt jött ki a rendezvény egyik nagy hibája. Sok új embert vártunk, viszont szinte csak veteránok jöttek, így nem tudták mások számára érdekessé tenni az előadást. Mert hát mi újat lehet mondani azoknak, akik Marióval nőttek fel? Rosszul volt meghirdetve az egész rendezvény. Azt gondolom, hogy kellett volna például posztert gyártani, és megkérni a bár tulajonosát, hogy ha lehetőség van rá, tegyék ki valahova. Ha nem az ajtóhoz, akkor valahol belül hirdetni. Lehet a Facebookon keresztül is okosan hirdetni, de nagy hibának tartom csak a közösségi oldalt egyetlen alternatívaként kezelni. Itt az volt a gond, hogy szinte csak a Nintendós csoporton belül volt hirdetve, így nem nagyon jutott el külsős emberekhez. Poszteren kívül nekem sem jut eszembe így hirtelen más lehetőség, hogy hirdessünk, de biztos, hogy vannak további lehetőségek.

Volt még egy GameCube, azon Mario Kart: Double Dash!! ment. Krisi hívta fel a figyelmemet arra, hogy csoda, hogy működik a Mario Kart, ugyanis rettenetesen karcos volt a lemez. Nem is figyeltem, de tényleg. O_O Keményen megkapta a magáét azalatt a 11 év alatt, amióta az enyém. Volt még egy Wii, Egy SNES, egy Nintendo 64, és még egy Wii U, ami nem a projektorhoz volt kötve. Valamint SakmaN hozott még egy Sega MegaDrive-ot, mert van neki egy orosz MD kazettája, amin 15 játék van egyben, többek között valami hamis Super Mario. Azt mondja, leesik az állunk, ha meglátjuk a játékot, mert egész jól néz ki. Hát a helyén maradt az enyém, mert azért eléggé csúnya lett. Super Mario All-Stars alapú, és feltételezésünk szerint valamelyik másik Sega játékot programozták át. Az eredeti Super Mario All-Stars... na attól leesik az állam, hogy 23 év után is ennyire szép. Amúgy volt még kiállítva négy New Nintendo 3DS, bennük Super Mario 3D Land, Mario Kart 7, Super Mario Maker for Nintendo 3DS és Mario Party: Star Rush. Ezek körül is szépen voltak emberek, viszont ami meglep, hogy a Wii Super Mario Galaxy 2-je szinte végig üresjáratban volt. Szegény Mariót, szinte sajnáltam, hogy ott aludt a pály közepén. ^^' A Nintendo 64-en legtöbbször a Mario Kart 64 és a Mario Party volt. Többen kérdezték a Super Mario 64-et, azzal nem tudtunk szolgálni sajnos. Super Nintendón pedig Super Mario World, Super Mario All-Stars és Super Mario World 2: Yoshi's Island ment. Ezek viszont népszerűek voltak. Amiket én hiányoltam azok a retro kézikonzolok. Lett volna hely egy Game Boy-nak egy Game Boy Color-nak, de még egy Game Boy Advance csomagnak is. Kellett volna hirdetni a régi hozdozható Mariókat is. A projektoron kivetített Wii U-n legtöbbször Mario Kart 8 ment, de amikor a laptop volt rákapcsolva, akkor Mario reklámok is videók mentek. A másik Wii U-n, ami nem volt kivetítve, azon Pokkén Tournament és Super Smash Bros. for Wii U volt. Itt is volt sor.

Csak akkor kellett Wii U-t cserélni, amikor Pokkén Tournament verseny volt, mert a másik gépen volt a megfelelő memória. Ez is érdekes volt, de akármennyire is szeretem a Pokémont ez most nem mozgatott meg. Inkább a fényképezőgépemmel jártam körbe a terepet. Büszkeséggel töltött el, hogy én voltam a fényképész. Ug szokott fényképezni rendezvényeken, de nem jó a fényképezőgépe, mobiltelefonnal meg azért csak nem lehet annyira jó minőségű képet csinálni. A fényképezőgépemmel lett felvéve Lernie előadása is. Szóval lement a Pokkén Tournament, aztán Krisi Super Mariós kvízversenye jött. Egész jó kérdéseket talált ki, volt egy-két nehéz, ami még engem is megfogott. A kvíz után segítettem én is javítani. 30 kérdés volt, senkinek nem sikerült a maximális pontszám, de igazi "holtverseny-áradat" (kreálom a magyar szavakat, bízzátok csak ide) volt. Három első helyezett volt 27 ponttal, a két második helyezett 26 pontot ért el, és volt két 25 pontos harmadik helyezett, úgyhogy megadták a módját. Bárcsak játszhattam volna. Nem lenne probléma a holtversennyel... Csak hát nemcsak azért nem nevezhettem, mert szervező vagyok, hanem mert előre láttam a kérdéseket, mert Krisi elküldte a Facebook szervezői csoportba, és ott átnéztük mindnyájan. Igazából egy kicsit pöröltem magamban, amiért leszavazták a zenekvízes ötletemet. Hiányzik nekem személy szerint. És lehetett is volna, mert pont az a réteg volt jelen, aki erre vevő lett volna, csak ezt nem tudtuk előre. Főleg azért, mert azt érzem, hogy fejlődött a beszélőkém, le tudnék vezetni egy zenekvízt, akár ötletesen is! Még az Adarna Karaoke alapján gondoltam ki, amikor még Tukeinon és Daki vezették a zenekvízt, és sokszor körmönfontan segítettek. Adnak is segítséget, meg nem is. Elgondolkodtam néhány játékon, és azt éreztem, hogy ilyet tudnék én is segíteni. De Tukitól a legviccesebbek az olyan jellegű "segítségek" voltak, mint például "Ezt az animét tegnap este fejeztem be, kifejezetten tetszett". Meg kell hagyni, óriási segítség volt. Akár egy-két ilyet is el lehet nyomatni poénból.

Ezután még két verseny volt, az egyik egy Super Maro Maker kihívás, az első világ négy pályáját kellett végigmenni, ki éri el a legmagasabb pontszámot? De annyian akartak jelentkezni, hogy le kellett rövidíteni egy pályára. De eredetileg én játszottam a négy pályán, és ug kommentálta az eseményeket, hogy lássák nagyjából az újak is, hogy kell játszani. Aztán jöttek a többiek, de már csak egy pályán. Pedig az utolsó, a három körös verseny nagyon ötletes volt. Ug kitalált egy olyan pályát, ahol az egyik óriás hallal versenyzünk víz alatt, ebből csinált egy három körös "versenyt". Azon nevettem magamban, amikor elértem a második kört, akkor ott volt egy kis elkerített rész, ahova nem mentem be. Itt mondta ug, hogy "aki olyan ügyes, és eljut ide, az megpihenhet a boxutcában" (nagy Forma 1 rajongó). Ebben a kis részben elrejtett egy gombát, de úgy, hogy egy ilyen zuhanó téglát tett rá. Ez olyan, hogy kicsit megrázkódik, majd leesik, utána kapjuk meg a gombát. És nagyjából annyi ideig rázkódik, míg a Forma 1-ben egy kerékcsere tart, úgyhogy hihetetlen ötletes volt. Szóval eleinte nem mentem oda, csak amikor ug említette, hogy ez egy "boxutca". Ja, hogy oda érdemes menni. Visszafordultam, és megszereztem a gombát. És még ezzel a kis bakival is a nagy Chip-Chip előtt értem be. De csak a második pálya maradt, itt kellett a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Itt egy kicsit hátrányban vannak azok, akik elsők között csinálták, mert a későbbiek elleshettek taktikákat. Aztán végül egy Super Mario Run verseny volt. Ami hasonlóképpen egy pályás kihívás volt, de itt érméket kellett gyűjteni. A Super Mario Run egy iPhone-on, iPad-en elérhető mobilos játék. Egyelőre csak iOS-en van jelen, várjuk az Androidos változatot is. Amúgy egy egészen jó játék, csak az a zavaró, hogy mindig kell az internet, hogy játszhassuk a játékot. Kellett is a verseny, mert amúgy nagyon kevesen próbálták ki a játékot. Itt az nyert, aki a legtöbb érmét gyűjtötte össze. Ekkor már annyira beszélhetnékem volt a mikrofonba, hogy odamentem bagszihoz, és állandóan akartam mondani, amikor lehetőség lett volna rá. Ugyanakkor azért volt olyan érzésem, mint abban a bizonyos L'art Pour L'art Társulat jelenetben, amikor azokat a műsorvezető-jelölteket mutatták be, akik nem jutottak tovább. Galla Miklós a félős bemondót játszotta el, aki mindentől megijedt maga körül. Nekem is volt olyan érzésem, hogy JAJ, MIKROFON! De azért egy-két félmondatra tellett.

És ezzel szinte véget is ért a nap. Be kellett fejezni, mert csak 17 óráig kaptuk a helyet. Hihetetlen jó nap volt, nagyon rég éreztem magam ennyire jól egy ilyen rendezvényen. Mondták is nekem többen, hogy nagyon jó volt, és jól érezték magukat. Én mondom nektek, szervezőként, segítőként ezek a visszajelzések a legnagyobb fizetségek. Voltak azért néhányan újak is, tőlük is jöttek visszajelzések. Kívánom, hogy mindenki élje át életében azt az örömöt, amit akkor éreztem. De egyszer minden mókának vége szakad, és pakolni kellett. Mindent úgy kellett hagyni, ahogy megkaptuk. Igaz, hogy régóta ismerjük egymást, de az is kiderült most, hogy csapatban is milyen jól tudunk együtt dolgozni. Mindenki talált magának munkát, senkit nem kellett noszogatni, hogy ugyan csinálja már. Így gyorsan kész lettünk, aztán indult is mindenki ki-ki a maga útjára. Lernie-vel mentem metróval, mondtam neki, hogysmint vannak a Nyugati Pályaudvaron a dolgok. Mivel jegyem volt, ezért nem tudtam megtenni azt, hogy kiszállok, és elvezetem, pedig idő lett volna rá.

Könnyes búcsú után a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt. 19.10-kor indult a vonat, vagyis az utolsóval jöttem el, ami nem késő esti. Most is animéztem a vonaton. Elkezdtem a Tokyo Ghoul-t nézni, kíváncsi voltam, mire ez a nagy hype az anime körül. Hár, ritka egy undorító alkotás. Ilyen zombik, vámpírok, isszák a vért, eszik az emberi húst. Így is nagyon fáradt voltam, nem volt igényem még ilyen faszságokra is. Inkább a Mariós napról beszéljünk, mert annyira jól sikerült, hogy nagyon jó lenne egy folytatás. A visszajelzések alapján is, csak jobban kell hirdetni, és akkor annyi Nintendós lesz, hogy Magyarország európai nagyhatalom lesz.

Az általam készített képek itt megtekinthetők.

Manapság nézett animék és játszott játékok

Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos "bemutatkozás" után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

A Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.

Személyes videojáték történelem

Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A '80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a "varázssajt" hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha "összetalálkozunk" a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a... Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy "csak" egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt... Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el... Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: "Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a seggüket!..." Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart - valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy "És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!" ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten "összejártunk", szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L'art Pour L'art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!

Negyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga "!" kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre - szégyen, nem szégyen - YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van... A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék "lelke". Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a "final battle"-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a "Somewhere over the Rainbow". Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye... De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga "!" kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

• A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
• A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat "hagy" maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
• A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
• A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani... Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen "uncsitesónak" becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél - már régóta nem tartjuk a kapcsolatot - kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy "dicsértem". A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle... Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a "kockahatás", de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

Tik-tak trauma

Ha a németek átneveznek valamit egy játékban - legyen az pálya vagy ellenség - azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.

Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:

• Egészkor: A szerkezet megáll
• Negyedkor: A szerkezet lassan mozog
• Félkor: A szerkezet váltakozó sebességben, össze-vissza mozog
• Háromnegyedkor: A szerkezet gyorsan mozog

Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.

Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.

Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam "padlót fogni", így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga "!" kocka, amiben érméket reméltem, "csak" életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem "nem örültem" (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.

Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk... az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.

Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó "árnyalja" (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból...). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.

Super Mario 64 – Túl a felén

4 napja van meg a Super Mario 64, amelyiket ugye most vettem, és már 68 csillagnál járok. Ez a játék is többedik végigjátszás úgy megy, mint a régi 2D-s Mariók. És legalább annyira élvezem is, úgyhogy a Super Mario 64 bekerül a halhatatlan játékok körébe, melyet akárhányszor végigjátszok, egyszerűen képtelenség megunni. És a küldetések döntő többsége mostani játékos tapasztalattal eléggé könnyűek, és pár perc alatt meg lehet csinálni. Míg ha összevetjük a Super Mario Galaxy-vel, az mennyivel tartalmasabb már. Eleve egy pálya is sokkal tágasabb, és a bennük levő küldetéseket is több időbe telik megcsinálni.

Érdekes mostani szemmel látni, hogy mennyivel kisebbek voltak a Super Mario 64 pályák. Bár egy néhányba tettek be egy-két trükköt, hogy ne tűnjön olyan kicsinek, de azért látszik, hogy alapból Super Nintendóra tervezték ezt a játékot. Tudták már akkor is, hogy azért több van a Nintendo 64-be, miután a The Legend of Zelda: Ocarina of Time kenterbe veri felfedezhető terület terén. Persze mindez semmit nem von le a játék értékéből, ugyanis a Super Mario 64-ből csak egy van, és hangulatában nincs párja.

Ahogy írtam, a küldetések többségét könnyű végigcsinálni, de volt egy pár, amin a hajamat téptem szálanként, mire meglett. Például a 4. pálya Cool Cool Mountain 5. küldetése, ahol a hóember testet kell a fejéhez vezetni. Le kell csúszni a hegyen, az óriás hógolyó pedig eléggé gyorsan követ. Viszont, ha túl gyorsak vagyunk, akkor elveszti az utat, és leesik a pályáról. Lassúság esetén ütközünk vele, és ugyanúgy vége a dalnak, hiszen akkor már nem minket követ. Ezt kellett egy párszor ismételni. Van egy másik, a 3. pálya Jolly Roger Bay 1. küldetése, mely csak látszólag tűnik nehéznek, de van benne a trükk. Ez az a küldetés, ahol ki kell csalni a murénát az elsüllyedt hajó ablakából (onnan les ki), hogy be tudjunk menni. Majd bent a ládákat kell helyes sorrendben kinyitni, ekkor fog a hajó a felszínre törni. Még ekkor sem szereztük meg a csillagot, hiszen az a hajó túlsó oldalán van, és az egész ferdén áll, úgyhogy a kiálló platformok segítségével juthatunk csak el oda, mivel a hajón lecsúsznánk. Elég nehéz kiszámítani, hogy merre ugorjunk, hogy pont a következőre érjünk, soha nem felejtem el, amikor először végigjátszottam, mennyi időbe telt, mire felértem. Sokszor csúsztam le. Erre találtam ki azt, hogy amíg a hajó a felszínre tör, addig át lehet úszni a túlsó oldalra (amíg víz van a hajóban), és onnan már sokkal könnyebb dolgunk lesz, még ha nem is érjük el a csillagot, de általában csak 1-2 platform híján van. Hát így persze azonnal sikerül. Más nem volt, ami megizzasztott volna. Ma volt még rossz, amikor a 9. pályán, a Dire Dire Docks-ban megpróbáltam megszerezni a 8 piros érmét, és akkor úgy voltam vele, hogy mivel az nem annyira könnyű, ezért gyűjtsük össze a 100 érmét is, hogy azért is megkapjam a csillagot. A pálya másik részén, ahol Bowser hajója úszott a vizen az első csillagnál, ott van egy nagy lyuk, amely beszippant és kidob a pályáról. Természetesen csak én lehetek az, aki 95 érme, és 6 piros érme után áldozata lesz. -_- Ekkor nem halunk meg, nem is vesztünk életet, de épp elég trauma, hogy lehet elölről kezdeni.

Meg második nap jól megviccelt a játék, amikor 17 csillag után folytatni akartam a játékot. Láttam, hogy nincs meg a mentés. Na mondom, lehet elemet cserélni... Mindenesetre elkezdtem egy új játékot, az meg 2 csillag után lefagy, Mario össze-vissza nyomorítva-torzítva, érdekes hangkísérettel. Kikapcsolom a gépet, és vissza, majd látom, hogy visszatért a mentésem. Nahát ilyet. Azóta ilyen jellegű baj nem történt.

Egy sorozat vége

Véget ért a Királyi Ház Titkai sorozat, az M1-en, ma reggel egymás után adták le az utolsó két részt. Nagyon tetszett, szépen megcsinálták. Effektíve, hogy valaki így megtalálja a helyét, bár szerintem az túl szép, hogy a politikában így utolérje az embereket az igazság. Szép világ lenne. De ezt nyilván a sorozat miatt tették, ebből a szempontból viszont egyáltalán nem fedi a valóságot, mivel Szukdzsong király halála után is keményen folytatódtak a hatalmi harcok. Véleményem szerint eléggé elsiették a végét. Nagy meglepetésként ért, egyszer csak eltelik 20 év, és Joning herceget királlyá koronázzák. Ez méltatlan azért Kjongdzsong királyhoz, hogy egyszerűen csak “átugrották” az ő négy éves uralkodását, és csak koronahercegként láthattuk. Bár lehet, hogy azért tették, mivel királyként érdemben nem tudott cselekedni az országért, akármennyire is szeretett volna, mivel sokat betegeskedett, így a Noron frakciónak sikerült elérni azt, hogy az állami ügyeket már akkor is Joning herceg intézte. Ezt persze a Szoron frakció egyáltalán nem nézte jó szemmel, itt a bizonyíték arra, hogy a frakciók közötti politikai harcoknak korántsincs vége. És nem derül ki a sorozatból, amit reméltem, hogy Joning herceg Jongdzso királyként miért lesz olyan kemény szívű. Nagyon szépen fejezték be a sorozatot, de ha összevetjük a Korona Hercegének első részével, akkor láthatjuk, hogy a végső kép csak átmenetileg szép. Különben azért is furcsállom, hogy a koronaherceg uralkodását csak úgy átugorták, mert az ending videóban láthatjuk őt felnőttként. Legalábbis nagyon jól sikerült szereplőt találni a tinédzser Jun koronaherceghez, mert nagyon hasonlít rá az az ember, akit láthatunk, máshoz nem is tudom kötni. Egyedül ennyi a kifogásom, amúgy az egész sorozat nagyon jó volt, inspiráló hatással volt rám, hogy jobban megismerjem Korea történelmét. Ugyanakkor ahogy elgondolkodom azon, hogy ilyen jó, és nemeslelkű vezetői voltak egy országnak, vajon mit gondolnának, ha most látnák, hogy mi lett a kettészakadt országukból? És szerintem egyik sem jobb a másiknál. Észak-Korea ugye hermetikusan elzárta magát, Dél-Korea meg túl modern lett. Nekem kívülről az jön le, hogy nem sokat őriztek meg a hagyományaikból, ellentétben például Japánnal.

Bescanneltem a Super Mario 64 dobozt, hogy ennek európai kiadása is legyen meg nagy méretben:

Na azért a Nintendo Magyarországnak régen is voltak olyan apróságai, melyekkel lazán kiakasztottak. Például a fehér magyar címke ragasztási helyei. Mert nyilván Magyarországon senki nem tud németül, és senki nem kíváncsi, mi van oda írva. -_-' És ezeket nem lehet leszedni normálisan. A Mario Kart 64 dobozánál próbáltam megcsinálni, csúnyán ott maradt a nyoma...

És a füzetét is átvilágítottam. Az csak németül van meg, itt letölthető. Később ha jól tudom ennek is megjelent a hatnyelvű kiadása, mint a Mario Kart 64-nek. Azon angolul, németül, franciául, hollandul, spanyolul és olaszul olvashatjuk az instrukciókat. Arra még igényt tartanék.

Újra Super Mario 64

És végre teljesben megvan. Találtam a Vaterán viszonylag jó áron komplett Super Mario 64-et, erre csaptam most le.

A játék és a leírás már régóta megvan, a doboz miatt vettem meg. De a másik kettőt majd el fogom adni. Már fel is tettem vaterára, akit érdekel, az itt megnézheti / megvásárolhatja. 2000 forintos licit, 3000 forintért azonnal el lehet vinni.

A doboznak meg nagyon örülök, amúgy is erősíteni szeretnék Nintendo 64-ben, mivel arra van a legkevesebb játékom. Csak egy pár játék, a teljesség igénye nélkül, amik érdekelnek:

• 1080° Snowboarding
• WaveRace 64
• Pilotwings 64
• Mario Tennis
• Yoshi's Story
• Donkey Kong 64
• Worms Armageddon

Illetve dobozokat, leírásokat keresek az alábbi játékokhoz:

• Goldeneye 007
• Lego Racers
• Pokémon Stadium
• The Legend of Zelda: Majora's Mask

Ezek megvannak nekem, csak hiányosan. Egyébként a Super Mario 64, amit most kaptam, csodálatos állapotú a matricája, ami a kazettán van, úgyhogy ezt őrzöm meg. És ez alkalmat ad arra, hogy még egyszer végigjátsszam 100%-ra a játékot, amit meg is fogok tenni. Ez is olyan produktum, amit nem lehet elégszer végigjátszani, és így dobozával is megadom a tiszteletet, hogy teljesen végigjátszom. Most csak 1 csillagot szereztem meg a próba kedvéért, de kis zenehallgatás után folytatni fogom.

Gyászos 20. évforduló

Még mindig nagyon szeretem Okui Masami dalait, és rettenetesen sajnálom, hogy idén nincs mit írni róla, hiszen idén ünnepli karrierjének 20. évfordulóját. Eddig semmi új kiadványt nem adott ki, pedig a 10. évfordulóra is készült 2003-ban (Masami Kobushi) és a 15-re (A Tribute to Masami Okui ~Buddy~), most meg... Egyszerűen borzasztó. Mindenesetre a rajongók azért megemlékeztek róla, és egy ötletes képet tettek közzé ezen egyébként nemes évforduló alkalmából:

Ezt augusztus 21-én tették közzé, az 1993. augusztus 21-én megjelent első kislemezének, a Dare Yori mo Zutto... emlékére. Nagyon úgy tűnik, hogy bejött a félelmem a Lantis-hoz való átigazolás kapcsán, Okui Masami ugyanúgy végzi, mint a több JAM Project tag szólókarrierje. Egyszer-egyszer megnyilvánul szólóban, talán egy albumot is megengednek nekik megjelentetni, elmegy belőle 2-3000 példány, és után pár évig csend és hullaszag. Okui Masami-nak is tavaly jelent meg a Love Axel albuma a Lantis által, nem sokkal utána a Sora no Uta kislemez, és kész. Azóta semmi.

De igazából Okui Masami-t sem értem. Amikor 2004-ben megalapította az evolution kiadót, én úgy képzelem el, hogy akkor szabad teret kap. Nekem az volt az elgondolásom, hogy azért alapította meg a saját kiadóját, hogy az senki ne szólhasson bele, hogy képzeli el az albumait, és gondolom, hogy a promóciót is teljességgel ő pénzeli, persze itt-ott besegíthetnek neki. Aztán annak is az lett a sorsa 2011-ben megszűnt. Akkor lett volna igazán értelme, hogy ha a saját kiadójánál megjelent albumok eladásai meghaladják a King Records-nál megjelent albumokét, hiszen azt is feltételezhetnénk, hogy azért alapított saját kiadót, mert a promócióval sem volt megelégedve. Ehhez képest már az első saját kiadású albuma is rosszabbul teljesített annak idején, mint az utolsó King Records-os. Az igaz, hogy ez a probléma lényegesen összetettebb, hiszen pénz kérdése is, hogy egyáltalán mennyit tud legyártatni az albumból, de azért annak idején lehetett annyi ismerete, hogy tudhatta, hogy nem érdemes pár ezres albumeladásért kiadót alapítani, mert abból még Japánban sem lehet megélni, hiába drágák ott a CD-k. Ebbe annak idején nem láttam bele ennyire, csak annyit láttam, hogy nincs nagy baj, legalább is nem tudunk róla, hát jól megél a maga lemezeladásaiból. Aztán 2010-től lehetett érezni, hogy valami nincs rendben, amikor az más volt az i-magination CD katalógusszáma, mint az előzőeké, aztán ki lehetett venni az adatokból, hogy a Dwango lemezkiadóba olvadt be az evolution. De még ekkor is úgy voltam vele, hogy legalább jó kezekben van, aztán 2011-ben megszűnt... És nincs nagyon folytatás annak ellenére, hogy a Lantis a szárnyai alá vette.

Reggel bescanneltem a My Jolly Days kislemezének borítóját, ezt most közzé teszem:

A kislemezt még tavaly vette nekem Tuki Japánban, hálám azóta is fáradhatatlanul üldözi, hogy megbízott bennem, és megvette nekem úgy, hogy utólag fizettem ki, amikor itthon átadta.

Próbára tettem a scannert, ugyanis tegnap este jutott eszembe, hogy a WMware által használok virtuális Windows XP operációs rendszert, és a scannerem régebbi fajta (HP scanjet 3970), ezért csak Vistáig van drivere. Windows 7 alatt is használható, a VueScan program segítségével egészen jól egyébként, de hát úgy voltam vele, hogy ha lehetőség van használni az eredetit, akkor miért is ne? Egészen jól működik, főleg, hogy nemcsak 300 dpi-ben lehet scannelni. Bár nekem max. 600-as bőven elég, de láttam, hogy lehet 9600 dpi-ban is scannelni. Csak lestem, hogy kinek kell ekkora méretű kép? O_O Több mindenre is használom az XP-t, hiszen a KaraFun nem működik a 64 bites Windows 7 alatt. Mondjuk XP alatt meg túl jól, még régebben beszéltük az Adarna karaoke fórumon, hogy Windows 7-nél a hang hol siet, hol késik. Néhány régebbi kfn-emet néztem meg, és fantasztikus, hogy merre nem csúszik el. Igazából csak ilyen néhány tizedmásodperccel, de észrevehető. Meg hangfelvétel is csak XP-nél pontos. A harmadik, ami miatt gyakrabban fogom elővenni az a régebbi oprendszert, a Microsoft Office. Leeának írtam E-mailen, hogy teszek egy próbát a 2013-as Office-szal. Aztán mondta, hogy ő megmarad a 2003-asnál, mert jóval kevesebb helyet foglal, és semmivel nem tud többet, mint az ezt követők. Elképzelhető, hogy van benne valami, tegnap úgy döntöttem, hogy váltok. Csak azzal, hogy leszedtem a 2013-as Office-t, majdnem 4 GByte-nyi hely szabadult fel, és feltettem a 2003-asat az XP-re, az meg 1 GByte-ot sem igényel. Hihetetlen nagy különbség, és ha tényleg nem nyújtanak többet az újak, akkor csak azért, mert szebbek és trendibben néznek ki az újak, felesleges attól azokat azt használni, ha nem valóban nyújtanak többet.

Időutazásnak is tökéletesen megfelel az XP. Olyan jókat pasziánszozgatok rajta az utóbbi napokban, viccen kívül. Ha van lehetőségem meg, miért is ne menekülhetnék oda néha az internet világából? Bár háttérkép terén túlságosan visszamentem az időben, de ha megerőltetem magam, akkor korabelinek mondható:

Nahát, most látom, hogy ezen nem látszik a WMware. O_O Az a helyzet, hogy ha azt teljes nézetben használom, akkor ott van felül, és sehogy nem tudom onnan lekaparni. Abból a szempontból jó, hogy azonnal vissza tudok ide térni, de mégis...

3DS Hungary zenekvíz visszajelzései és statisztikái

Most beszélgetek LernenBoy-jal, írja össze a dolgokat, amiket kértem tőle. Egy hatalmas köszönet jár neki a munkájáért, nagyon sokat dolgozott, a többség biztos megállított volna a felénél, hogy azért álljak le, örüljek, hogy egyáltalán levezeti.

Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a hibámért, ugyanis utólag szóltak nekem, hogy két olyan zenerészletet is betettem, mely nem szerepelt a feladatlapon. Igencsak meg voltam lepve, gyorsan utána is néztem, egyszerűen nem létezik, hogy ekkorát bakizzak. O_O És tényleg. Se Wii Fit, se Mario Kart 7. Hát ilyen nincs. Legközelebb jobban odafigyelek. És hátsón billentem azt, aki azt mondta, hogy nagy balhé volt ebből, én meg komolyan vettem. -_- Mint utólag hallom, inkább elpoénkodták az egészet, bár LernenBoy nem számította bele, így 20 helyett 18 volt a maximális pontszám. Én azt tettem volna, hogy megkértem volna a többieket, hogy írják alá a helyesnek vélt játék nevét. De megígérem, hogy ha legközelebb is én csinálom, akkor jobban oda fogok figyelni.

Na, lássuk a nevezőket, aszerint lesznek rangsorolva, hogy ki hány pontot ért el:

1. Fekete Szabolcs: 16 pont
2. Tarcsa Csaba 15 pont
3. Muzsik Kristóf 13 pont
4. Horváth Ádám 13 pont
5. Fekete Gábor 12 pont
6. Nagy Zoltán 12 pont
7. Lukács Borbála és Papp Attila 11 pont
8. Kaptás András 11 pont
9. Balog Károly 10 pont
10. Koczka Ádám 9 pont
11. Urbán Gábor 8 pont
12. Pewet 8 pont
13. Béres Gergő 5 pont
14. Kövecses Zoltán 5 pont
15. Szabó Krisztián 5 pont
16. Márk 5 pont
17. Rigon 5 pont

Nem mindenki írta oda a teljes nevét (vagy nem tudom a teljes nevét), ezért oda csak becenevek kerültek. Azért azt gondolom, hogy sokan helyt álltak, jó eredmény született. Sokan sokat tudtak, aztán egy nagyobb leszakadás, és az utolsó helyen csodálat ötös holtverseny alakult melyek között egy tombolát sorsoltak ki, ez Mongoose-é lett (a 14. helyezett).

És most, lássuk a reakciókat, és hogy melyiket hányan találták el:

RAPID

1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld
   Viszonylag ismert, hiszen a játék tudtom szerint sokaknak megvan, ehhez képest én keveslem a 9 helyes választ. Talán az lehet erre a mentség, hogy nem egy jellegzetes Mario zene.
2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme
   Úgy tűnik a Zelda játék univerzumban idáig még nem jutott el mindenki, ugyanis csak 5-en tudták.
3. Aladdin - The Cave of Wonders
   Döbbenten néz egymásra a csoport, hogy ez mégis mi lehet? Pedig az Aladdin nagy menőség. Bár 5-en még így is a hármas számot írták az Aladdin elé, úgyhogy nem reménytelen a helyzet.
4. Pikmin - Main theme
   Elképzelhető, hogy egy jónéhányan csak a 3DS erejéig ismerik a Nintendót, ez a zene abból a szempontból volt nehéz, hogy a sorozatot csak GameCube-ról lehetett ismerni, esetleg a Brawl-ból. De azért nincs szégyenkeznivaló a 12 helyes válasszal.
5. Street Fighter II - Character select
   Ez a feladvány ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire régi játékos, vagy ki mennyire szereti a retro játékokat is, és azért vagyunk egy néhányan 11 helyes válasz érkezett rá.
6. Wii Fit - Main Theme
   Na ez volt az egyik, ami tévedésből kimaradt a feladatlapról. Egyébként állítólag baromi kevesen tudták volna. Azt értem, hogy én vagyok az egyetlen Wii Fit addikt, de én onnan gondoltam, hogy tudni fogják (legalábbis be fogják tippelni), hogy az ilyen Wii kezdetű játékzenéknek, de úgy unbloc szinte az összes casual játéknak ilyen kellemes, lágy zenéje van. Egyvalaki fel is írta a lapra.
7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP)
   Nekem konkrétan ma esett le, ahogy beszélgetek LernenBoy-jal, hogy mennyire megszivattam ezzel a népet. XD Ugyanis ez egy WarioWare zene modern feldolgozása, és az lesz később, de sokan erre azt tippelték be. 5 helyes válasz, nagyon sokan beugrottak.
8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu
   Olyan felemás arcok ülhettek ki, de a Pokémonban jártasak biztosan tudják. És azért látszik, hogy vannak egy néhányan, szám szerint 8-an tudták ezt a zenét.
9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues
   Mindenki erősen nézi a papírját, néhányan javítanak. :D 8 ember tudott kapcsolni.
10. Zombi U - Main Theme
    Látom, vannak egy néhányan, akik, ha nem is játszottak vele, de meglepően sokan tippeltek helyesen, bár állítólag a 15 helyes válasz egy bekiabálának köszönhető.

Nintendo 3DS

1. Mario Kart 7 - Koopa City
   Ez volt a másik, ami kimaradt a feladatlapról. Egyébként mindenki tudta volna, hárman oda is írták a lapra.
2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme
   Két ember összenéz, és egymásra nevet. Pedig több ember is játszott vele, 8 burkolt nevetés hangozhatott fel.
3. Nintendogs + Cats - Club Dog
   Leghalványabb fogalmuk sincs. Mondjuk, erre nem nagyon lehetett a casual játék-kellemes zene trükköt alkalmazni, mivel eléggé dinamikus. Mondhattam volna ott, hogy gondolkozzunk az én fejemmel. :D De tény, hogy ezt a zenét csak az hallja meg, aki felteszi ezt a lemezt a kisállatainak. Viszont ezt eddig csak 4-en tették meg.
4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple
   Na, ezt nemhogy tudták, hogy melyik játék, hanem mondták is, hogy hol van ez a zene pontosan hol hallható. Dicséretes, ahogy a 12 helyes válasz is.
5. Luigi's Mansion 2 - Title screen
   Viszonylag friss játék, de így is eljutott egy pár emberhez, ahogy a zenére is emlékeztek. A zenét mind a 17 ember felismerte.

Mario játékok

1. Super Mario 64 - Water theme
   Ez alapmű, minden Nintendósnak, végig dúdolták az egészet. Remélem, mindenki legalább annyira szereti ezt a zenét, és azt a két pályát, melyen hallható, mint amennyire én. Bár a Jolly Roger Bay-t preferálom inkább. Az ismertséghez képest kicsit keveslem a 12 helyes tippet.
2. Super Mario World - Forest of Illusion
   Mivel elsők között van a Super Nintendós játékok között, és ez alaposan félre is vezette az egyik játékost, ugyanis azt hitte, hogy ez a Mario & Yoshiból van. Na most az NES játék, és bár tény, hogy a SMW-nél később lényegesen modernebb játékzenék hangzanak fel SNES-re, de egy alap nintendós játékzene, azért eléggé jellegzete hangzású, és ez köszönőviszonyban nem volt vele. Amúgy felnevettek egy páran, ugyanis valaki megígérte, hogy ráírja a kezére a választ, és felmutatja mindenkinek, Ám oda csak annyi volt írva, hogy MARIO. Annak ellenére, hogy klasszikus, csak 8-an tudták.
3. Mario Golf - Koopa Park
   Erre valaki (állítom, hogy ugyanaz az ember) felordítja, hogy Super Mario Sunshine. Az alapelgondolás még nem is rossz, hiszen a madárcsicsergések erősen napsütés-hatású, de a Delfino szigeten legfeljebb a sirályok szólalhatnának meg. De nem sokan dőltek be neki, ugyanis 9-en tudták helyesen, aminek örülök, látom, mások is látták a játékot.
4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land
   Jónéhányan tudták, bagszi meg is jegyezte, hogy nem szereti ezt a játékot annyira. Bizony, sokan a leggyengébb Mario Kart-nak tartjuk, de ez a zene azért megér egy misét, és még rajtam kívül 5 embernek is.
5. Mario Party DS - DK's Stone Statue
   Döbbent csend, ki tudja miért. Pedig a zene nagyon menő, és 9-en tudták is.

Mivel nem volt projektoros megoldás, ezért nem kfn-t csináltam, hanem mp3-at, amit itt közzéteszek. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy akár van projektor, akár nincs, legközelebb kfn-t csinálok, ha más nem, az a néhány ember a gép környékén lássa a szép Nintendós háttérképeket.