4 rendezvény 1 helyen

Ezen a hétvégén igencsak zsúfolt volt a Hungexpo épülete, ugyanis 4 rendezvény is volt a különböző épületekben:

• Budapest Comic Con 2024
• Board Game Expo
• OGEX 2024
• KoreaON

Még a békéscsabai OGEX-en kaptam meg az 50%-os Comic Con belépőjegy kupont, amit az előttem lévő férfi pörgetett ki magának. Ő nem jár Pestre, nekem meg jól jött, ezért megbeszéltük, hogy cserélünk: Amit én kipörgetek, az az övé. Én meg felirattam az E-mail címemet, ahova küldhetik a kupont. Ez idővel megérkezett, és hétvégi normál bérletet terveztem venni magamnak, de azok a fránya apró betűs részek... Csak normál jegyre válthatom be a kupont. Annyira nem érintett mélyen, mert annyira nem érdeklődök a képregények iránt, így nekem bőven elég az, ha szombaton elmegyek, megnézek mindent. Így gyakorlatilag pont annyiért vettem meg a jegyet, amennyiért megéri nekem.

Ennyi előzmény után lássuk is a szombati napot. A 7.20-as vonattal mentem fel Pestre. Rendben megérkezett 9.50-re a Keleti pályaudvarra. Innen metróval a Pillangó utcáig, és a szokásos hosszú séta a Hungexpóig. A bejáratnál eléggé megilletődtem a hatalmas sor láttán. Mikor jutok én be?

Aztán láttam, hogy az OGEX-re teljesen szabad a bejárás, és mivel ide is regisztráltam, ezért úgy voltam vele, hogy előbb szétnézek az OGEX-en és később, ha majd elfogy a sor, megnézem a Comic Con-t is. Kiderült, hogy ez volt a legjobb ötlet, ugyanis az OGEX felől és át lehetett menni a Comic Con helyszínére. Teljesen szabad volt, semmi sor nem állt. Bemutattam a jegyemet, és gyakorlatilag ingyen átjutottam. Hát így is lehet csinálni.

Azért volt mit látni az Comic Conon is, mert annyi üzlet volt jelen, hogy ezek kínálata is lekötötte egy darabig a figyelmemet. A mangák mellett minimális az a képregény, ami érdekel. Garfield magazint gyűjtöttem, és igazából, ha lenne most is emberi áron, akkor folytatnám a gyűjtést. De most ott tartunk, hogy még a normál ára is kriminális, nemhogy a régi, gyűjtői példányok. A másik, amit gyűjtöttem gyerekkoromban, az a Donald Kacsa magazin. Ezzel is úgy vagyok, hogy gyűjteném, de tényleg nem a képregények vannak most nálam prioritásban. A Donald Kacsa magazin mélyítette el a Disney iránti rajongásomat, amit a SNES-es The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék indított el nálam. Most nézem az árakat az Antikvárium oldalát, egyelőre nem kerülnek vissza prioritásba a képregények...

Ami feltűnt a vásárokon, hogy csak egyrészt sokkal több budapesti üzlet van itt jelen, mint mondjuk a MondoConon. Ez azért örvendetes, mert csak eredeti, hivatalos cuccokat lehet így itt venni. Sajnos a MondoCon arról is hírhedt, hogy elég sok ott a hamis, bootleg cucc, ezért ott nagyon meg kell nézni, hogy mit veszel meg. Itt, a Comic Conon viszont úgy láttam, hogy minden eladó cucc eredeti, licenszelt termék volt. Persze ez önmagában nem ösztönöz vásárlásra. Illetve tévedek. Az egyik üzlet árult tematikus UNO kártyapaklikat (Super Mario, Harry Potter, Star Wars, stb.), azok hamisak voltak. Amin elgondolkodtam, az a Bűnös beszélgetések 2 koreai manhwa (ha már Korea is képviselteti magát ezen jeles hétvégén). Akciós is volt, de megnéztem a kiadó weboldalán, bármikor megvehetem magamnak 3.000 forintért. Megvan az első kötet, és igazából egész jó. Bár kiszámítható a történet, de jó a vezetése. Igyekszik a "manhwaka" (így hívják a koreai manhwarajzolót?) annyi információt elhinteni, hogy bár lehet tudni, hogy mi következik, mégis fenntartja az érdeklődést. És furcsa, de az gyilkos által elmondottak mellett pont az LMBT-címke ad erős sugallatot arra, hogy mi a gyilkosságok indítéka. Érdekes, mindenképp fogom olvasni.

Kint volt a Nintendo is egy hatalmas standdal. Sokkal több konzollal voltak jelen, mint korábban. Viszont a promóterek közül senkit sem ismertem fel. Úgy tűnik, nem a megszokott csapat volt jelen. De úgy láttam, hogy volt forgalom a Nintendónál, érdeklődnek az emberek új játékok iránt is.

A Board Game Expo társasjáték részlege is hatalmas volt. Sok társasjátéknak volt saját asztala, ezeket ott ki lehetett próbálni, játszani. Igazából ennél a részlegnél is inkább csak érdeklődő voltam, mert társasjátékok terén aztán már végképp nem ismerem az aktualitásokat. Ennek ellenére egy ideje szemezek már egy társasjátékkal. Kint volt a Metagame is, nekik megvolt az a Naruto: Ninja Arena játék, ráadásul 5000 forintért. Korábban 10000 forintért láttam, és egy kicsit szívtam most is a fogam, ugyanis a weboldalon is a magasabb áron adják. Azt gondoltam, hogy lemaradtam egy ajánlatról, amikor láttam, hogy angol nyelven is kapható a játék, és az 5000 forint. Nem emlékszem, hogy információk milyen nyelven voltak hátul, de jó eséllyel az angol nyelvű volt ott kint.

De tényleg teljesen ismeretlen terep számomra a társasjáték. Poénból részt vettem egy Kahoot játékon is: egyetlen helyes válaszom volt, de azt is puskáztam az előttem lévőről. Aztán valamit megnéztem a telefonról, és amikor vissza akartam térni a Kahoot-ra, kidobott a játékból. Hát erről ennyit. Egyébként sem tetszett, mert valami 40 kérdés volt, és 90 másodperc volt a válaszidő... Egy idő után egyébként is elmentem volna.

Az OGEX Budapesten jelentősen ki volt bővítve. Bár elégedett voltam a békéscsabai állomással is, úgy voltam vele, mint első geek rendezvény a városban, nagyon is jó volt, de a budapesti hatalmas volt. Több színpad volt, játékkal, beszélgetésekkel. Itt találkoztam régi barátommal SirLL-lel (fiúkori nevén Light Lugia). Jók ezek a találkozások hosszú idő után, ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol évekkel korábban abbahagytuk. Vele töltöttem az időt, amíg jelen volt a rendezvényen.

Vele tekertem a Nissin szobabiciklijén. A MondoConos hibámból tanulva lassabban kezdtem, hogy nehogy ne legyen lábam a végére. Bíztam abban, hogy LL elfárad egy idő után, de nem fáradt, úgyhogy rákapcsoltam. Főleg akkor, amikor szólt a hostess csaj, hogy már csak másodpercek vannak hátra. Itt tudtam meg, hogy amikor nagyobb sor van, akkor csak 2 percig versenyeztetnek, nem 3 percig. Bár nagyjából egálban voltunk, de belehúztam. Végül LL nyert, de azzal, hogy pont az utolsó pillanatban nőtt a "távolság mérője". Neki 1,4 km, nekem 1,3 km volt. Olyan hátizsákom már egyébként is van, úgyhogy valószínűleg egyébként is neki adtam volna. Eleinte nem akarta a másik játékot játszani, de végül rávettem. Óriási evőpálcikákkal kellett beletenni a hozzávalókat egy hatalmas Nissines pohárba. Mind a ketten egyből a Játék határok nélkülre asszociáltunk. 1997-ben a 4. elődöntőben volt egy olyan játék, ahol hatalmas evőpálcikákkal kellett a hatalmas hozzávalókat egy hatalmas tálba belehelyezni. És hogy még nagyobb legyen a hasonlóság, egy kínai étteremben játszódott az a játék. Úgyhogy, ha kicsiben is, de egy Játék határok nélkül játékot játszottunk. Nagyon nehéz volt: A hónom alá téve a két hatalmas evőpálcikát próbáltam a hozzávalókat összegyűjteni, de folyton kicsúsztak az evőpálcikából. És mire nagyjából ráéreztem, hogy kell csinálni, LL végzett is. Így utcahosszal nyert előttem, ahogy Gundel Takács Gábor fogalmazott. Jó játék volt.

Ezután mentünk a szerencsekerékhez, kipörgettünk magunknak egy-egy ajándékot, majd a KoreaON részlegében néztünk szét. Az előadások érdekesek voltak, volt egy nagy elárusítóhely, mindenféle koreai étkekkel, viszont a workshop lehetőséget kevésnek tartottam. Nem tudom, mennyi helyet használhattak fel a KoreaON-nál, de elég nagy hely tátongott üresen. Azt gondolom, hogy sokkal több érdekességet meg lehetett volna mutatni a koreai kultúrából. Ahogy elnéztem, a legnagyobb részét a koreai írás, rajz tette ki, de érdekesek voltak a kiállított népi hangszerek is. Ezek maradtak meg, illetve természetesen volt egy kis Kpop részleg is. Igazából csak szétnéztem, de konkrétan nem vettünk részt semmiben. Itt búcsúztunk el LL-lel egymástól, én mentem is tovább.

A Nintendo standnál kipróbáltam a WarioWare: Move it!-et. Itt-ott eléggé problémásan érzékelt, plusz nem jött át a hangulat. Kipróbáltam az összes megnyitott karakter játékát, de egyiknél sem jutottam tovább 14-nél. Ennek ellenére mondta a promóter srác, hogy még én csinálom a legjobban. Valóban, több rekordot is megdöntöttem, de az érzékelés tényleg problémás volt. Nem tudom, hogy egyébként is ilyen-e vagy csak ott volt valami gond, de az biztos, hogy nem győzött meg a játék arról, hogy kell nekem. A másik, amit kipróbáltam a Nintendo Switch Sports. Itt csak jó Haikyuu!!-rajongó módjára röplabdázni akartam. Itt sem ment gördülékenyen a játék. Amikor szerválni akartam, csak a sokadik karlendítésre dobta fel a labdát, és utána is csak nehezen ütötte el. Egyébként sem tetszik a játék, mert ketten alkotunk egy csapatot (mondjuk, szokás így is gyakorolni), és egy szett csak 5 pontig megy. Ráadásul nagyon hiányzott a dinamika. Az egész játék olyan volt, mint egy lassított felvétel, így nem jött át a feeling. Bár a játék közbeni érzékelés pontos volt, de ezzel is az a baj, mint a Wii Sports-cal, hogy a sportágak nem teljesek. Én úgy csinálnám, hogy a rövidített játék mellett lehetőséget biztosítanék teljes játékra is.

Persze nem voltam végig egyedül. Találkoztam az Animagazinos csapattal: Hirotakával, Catrinnel és Iskariotessel, tartanak itt is dumapartit. Jó érzékkel választották ki a témát: "Animés utalások nyugati rajzfilmekben." Tudták, hogy a Comic Con okán többségében lehetnek a nyugati animáció iránt rajongók, és hidat képezhetnek a keleti és nyugati rajzfilmek között. Maga a beszélgetés is jó volt, a bejátszások is érdekesek voltak, vicces volt látni animékre hajazó jeleneteket a nyugati rajfilmekben. Remélem, kapnak még lehetőséget nagyobb rendezvényen is fellépni, beszélgetni.

A Regamex sem maradhatott ki. Sakman hozta a retro játékgépeit, és nagyon jó volt. Ennek tényleg az a varázsa, amit írtam korábban is, hogy apák odaültetik a gyereküket a Super Nintendo vagy a Sega Mega Drive elé és mutatják, hogy gyerekkorukban ezzel játszottak. És kiskölykök úgy játszanak a klasszikus Marióval, Sonickal, mintha ezek lennének a legújabb trendek. Egyszerűen fantasztikus látni, hogy gyerekkorunk játékai tényleg kortalanok. És ahogy beszélgetek Sakmannal, mondja is, hogy itt mindig ez van. Gyerekek olyan jókat játszanak régi játékokkal, hogy aztán alig állnak fel a TV elől. Ezt érdemes lenne egyszer kielemezni és megfejteni. Mert a trendek változnak, de valami állandó marad, ami miatt a retróval is ugyanannyira jó játszani.

És részemről ennyi volt a szombati nap, mindent megnéztem, amit érdekelt. Összességében azt tudom mondani, hogy jó volt, érdemes volt elmenni. Jó jelen lenni ezeken a nagy eseményeken is, jó, hogy nagy cégek összefognak és szerveznek ilyeneket, mert ezek teszik fel Magyarországot a geek térképre. Láttatják a külföldiekkel, hogy itt is vannak geek rendezvények, megvan ennek itt is a kultúrája. Megvan a maga funkciója a kisebb rendezvényeknek, mert családias, az egész nagyon emberi. Ezekről is élményekben gazdagon lehet távozni. A nagy események meg felhívhatják a külföldiek figyelmét arra, hogy Magyarországon is népes rajongótábora van az ilyen eseményeknek. Az is megmosolyogtat, hogy amikor már nagyobb gyerek voltam, mondták, hogy ne játsszak, már nem vagyok kisgyerek. Hányszor hallottuk, hogy úgyis ki fogjuk nőni, és tessék. Mostanra gyerekkorunk játékainak szerveznek rendezvényeket és generációk jönnek el! Nem lehet ezt csak úgy kinőni, ez életünk végéig el fog kísérni minket.

További képek a rendezvényről itt megtekinthetők.

1 hétvégén 2 rendezvényen

Simán lehetne a elmúlt hétvége a rendezvények hétvégéje! Szombaton a MondoConra mentem el, vasárnap pedig a Regamex Retro Videojáték kiállítására. Többektől is hallottam, hogy problémás, hogy több rendezvény is volt ezen a hétvégén, amire elmentek volna, de választaniuk kellett. Én úgy oldottam meg, hogy egyik nap azt egyikre mentem, másik nap a másikra. Én sem így terveztem egyébként, de végül így lett a legjobb.

Szombat - MondoCon

Már 4.30-kor felkeltem. El is gondoltam, hogy esetleg mehetnék az 5.32-es vonattal, mint a régi szép időkben (amikor az 5.25-ös vonattal mentem Pestre), de végül nem tudtam időben elkészülni hozzá. De természetesen a 6.20-as is bőven megfelelt. Az út rendben volt, a vonat is jól ment. Egyből metróval mentem a Pillangó utcáig, majd onnan elsétáltam a Hungexpóig. Vendégként azonnal bejutottam, és kifejezetten kellemes volt még az üresben szétnézni az árusok között.

Volt természetesen most is volt minden: Eredeti animés cuccok, hamisítvány bóvlik, könyvkiadók, artist alley-k, kajáldás rész, esport részleg. Olyan ez tulajdonképpen, mint egy nagy animés pláza, ami 3 havonta kitelepül egy hétvégére a Hungexpo épületére. Egyre többen vannak külföldi árusok. A kínai hamisítvány-árusok kifejezetten problémásak, hogy megengedettek. Egyre többen jönnek viszont lengyelek, akik jellemzően eredeti cuccokat hoznak. Az oldalt látható Kageyama figura is egy lengyel árustól származik. Ebben viszont nem voltam biztos, hogy eredeti. Két dolog volt gyanús: A "FuRyu" céget nem ismertem, plusz az eredeti figurakészítők sportanime karaktereknél általában arra fókuszálnak, hogy a sportember mivoltát hozzák ki. Ehhez képest nem láttam még olyan figurát, ahol Kageyama ennyire kifejező, merengő tekintettel nézne hátrafele. De Airisu kisegített, hogy ez eredeti. Nagyon tetszett egyébként, de sejthető, hogy a bal-felső sarokban lévő "180 ,-" nem magyar forintban volt megadva. A lengyelek 1 PLZ = 100 HUF árfolyamon számoltak, és hát sajnos 18.000 forint nem volt nálam, így ott kellett hagynom. Egyébként tesznek rá valamennyi árrést, hiszen 1 lengyel zloty valójában 90 forint, de úgy vélem, így éri meg nekik eljönni Budapestre.

A Haikyuu!! iránt egyébként nagyon megnőtt kereslet, ugyanis a Geek Corner újabban Haikyuu!!-ból is állít össze Mystery Box-okat. Nagyon megkísértett, hogy vegyek-e egyet, de végül azért álltam el tőle, mert bagszi az egyik videójában bontott fel Pokémonos Mystery Box-ot, és egyértelműen az volt a konklúzió, hogy nem éri meg. Ami meglepett, hogy emlékeim szerint még hamisítvány is volt a csomagjában. Sajnos ebbe bele lehet futni náluk. Még a Holdfényes időkből vettem náluk Taiwani bootleg The Legend of Zelda: Ocarina of Time OST CD-t 3000 forintért. Akkor volt még, amikor nagyon ráfüggtem a Zelda játékokra, és nem tudtam, hogy mik az ismertetőjegyei egy hamisítványnak. Mostanra meg annyira kiképeztem magam, hogy már az is gyanús, ami eredeti.

A következő kalandom a Nissin Cup Noodles-nél volt. Most is meg lehetett náluk azt csinálni, hogy a szobabiciklijükön ketten tekernek és aki 3 perc alatt többet teker, az nyer egy pohár Nissin levest. Szerencsém volt, mert egy lány pont egy riválisra várt. Itt vagyok én. Érdekes volt... Nagy lendülettel nekiveselkedtem, volt is előnyöm, de döbbenten konstatáltam, hogy elég gyorsan elfáradtam. Messze nem annyira könnyű. Igyekeztem a fáradtságommal minden fronton megküzdeni, végül holtverseny lett a vége. Vagyis minden a ketten kaptunk egy-egy pohár levest.

Meglepett, hogy mennyire nehezemre esett 3 perc után levegőt venni, meg járni. De korábban, amikor néztem egy-egy '90-es évekbeli Játék határok nélkül adást, akkor találtam ki, hogy ha én játszanék valamelyik játékban, nem érdekelne, hogy mennyire lenne fárasztó, két perc alatt összeszorítanám a fogam és végigcsinálnám. Utána lehet pihenni. Ezt az elvet követtem itt is, és ha holtversenyben is, de eredményre vezetett. Utána elég gyorsan regenerálódtam, nem volt gond. Egyébként egy marhahúsosat kértem.

Ez is segített, hogy addig is pihenjek, amíg eszek. Ezután mentem fel a karaoke terembe megnézni, hogy mi a helyzet, de meglepően nagy volt az üresség. De nemcsak induláskor: Egész nap. A törzscsapaton kívül: Mazsibazsi, ToumeiNi, Mai, Sapka, Mystra, Tsuki, Leea nem sokan énekeltek. Nyolc most nem jött, John igen, viszont meglepetésemre nem énekelt. Kérdeztem is, mondta, hogy már nem izgalmas neki a dolog. Valami hasonló volt nálam is. Néztem a karaoke dallistát és konkrétan meg kellett "erőltessem" magam, hogy valamit mégis énekeljek a verseny előtt, hogy bemelegítsek. Még ha váltogatom is a dalokat, egy idő után tényleg nem buli ugyanattól a Hayashibara Megumi-tól, Okui Masami-tól, Suarától énekelni. Nem érdekes még úgy sem, hogy több év szünet után tértem vissza a karaokéhoz. És mivel nem éreztem a hangomat ereje teljében, ezért nem akartam sportanimék férfi előadóit bevállalni.

De hogy azért mégis kimenjek elénekeltem a Saber Marionette J-ből az I'll be there-t. Ezzel elvagyok, és jó is volt egy egyszerűbb dallal bemelegíteni a versenyre. Néha voltam nézelődni, de igyekeztem vissza a 13 órási versenyre. Versenyre is nagyon kevesen jelentkeztek. Összesen 12-en, de mivel volt egy kezdő és egy haladó kategória, 6-6 fős csapatokra lettünk osztva. Ráadásul mind a kettőben volt egy, aki végül nem jelent meg, ezért végülis 5-en versenyeztünk egy csoportban. Én harmadiknak voltam írva, de másodiknak mentem ki. Ahogy írtam korábban, a Bakuten!! endingjét, az Anata ga Iru-t énekeltem. És azt kell mondjam, hogy összességében jól ment! Sőt! Otthon hiába gyakoroltam, valahol mindent belebakiztam a szövegbe, a versenyen viszont hibátlanul ment! Mondjuk retteneten izgultam, és nagyon figyeltem a szöveget. Mondjuk ennek az izgalomnak az lett az ára, hogy itt-ott eltévedtem hangban. Meg amikor az énekes a refrénben viszi fel lépcsőzetesen a hangját, itt-ott rosszul vettem a lépcsőfokokat, és megbotlottam. De mindent egybevetve elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy jó hírét vittem az animének. Egyébként a kezdő csapatban voltam, aminek azért örültem, mert jó esélyét láttam annak, hogy akár helyezett is lehetek. Főleg, hogy csak öten versenyeztünk.

A hagyományos karaokén viszont továbbra sem volt nagy változatosság. Lexi volt az, aki énekelt még, illetve Miroku szórakoztatott minket a soknyelvű dalaival. Valószínűleg az is befolyásolta a létszámot, hogy jó idő volt kint. Nagyon sokan lézengtek odakint, ott csináltak programot maguknak az animések.

Én se maradtam sokat a karaoke teremben. A versenyzőket végighallgattam, de aztán én is mentem nézelődni. Előadásokat hallgatni, nézelődni az árusok között. Pont akkor csíptem el a cosplay versenyt, amikor egy The Legend of Zelda cosplayes volt. Nem volt rossz.

De annyira nem fogott meg az előadása. Az előadó színpadnál sem voltak sokan. Itt pont egy képregényes előadás volt, a Pilote magazin történetéről. Ez az a téma, amiben nem vagyok jártas, de nyitott vagyok rá. Érdeklődéssel is hallgattam volna, ha nem épp akkor tört volna rám a mélypont, és nem aludtam volna be az előadáson. Amit hallottam belőle, az jó volt. Azért érdemes olyan témákban is előadást hallgatni, ami a geek kategórián belül van ugyan, de kívül esik az érdeklődésünkön, mert egyrészt vannak átfedések az egyes kulturális termékek között, másrészt ebben is hallhatunk olyan érdekességeket, amiből tanulhatunk.

Az árusoknál akartam vásárolni. Két dolog között vacilláltam. Vagy a Fumaxnál veszem meg a Bűnös beszélgetések 1 és Cagaster 1 mangákat, vagy a 5panelsnél veszem meg Molnár Eszter: Hidden képregényét. Az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert ez Krisi barátom feleségének munkája, és mivel nagyon becsülöm, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét, akartam támogatni a munkásságát és a törekvését. Azt leszámítva, hogy a karakterdizájn nem az én stílusom, jó a képregény. Jó a történet, jól egyensúlyoz a krimi és a romantika között, és a rajzstílussal, az erős vonásokkal, kontrasztos színekkel is jól érzékelteti a történet jelentősségét a karakterek szempontjából. Úgyhogy a magam részéről érdemes a támogatásra, remélem megtalálja a számításait a kiadónál és eredményesek lesznek a későbbi munkái is.

A másik ok, amiért nem a Fumaxnál vásároltam, mert a weboldalon ugyanezen az áron bármikor meg lehet vásárolni a mangákat, ráadásul egy rakással van nekik belőle.

Vissza-visszajárogattam a karaoke terembe, meghallgatni, hogy mi a helyzet. Hát, lehet, hogy tényleg rosszkor tértem vissza, mert majdnem el is fogyott az énekesek listája. Én még bevállaltam a WHITE ALBUM-ból az Akai Ito dalt, de ezt is úgy vadásztam, mintha egy nagy fűcsomóból kellene megtalálnom az egyetlen kiszáradt fűszálat. Emlékeztem arra, hogy ezt annak idején nagyon szerettem énekelni. Jó volt most is. De aztán mentem le a nagyszínpadhoz, mert közeledett az eredményhirdetés. És mivel jó esélyét láttam arra, hogy helyezett lehetek, ezért mindenképp meg akartam nézni. De végül a kezdők ötöse közül nem voltam helyezett. Az igazat megvallva nagyon csalódott voltam, mert megítélésem szerint ketten rosszabbak voltak, mint én, nagyjából az egyik szintjén gondoltam az előadásomat, illetve egy valakit gondoltam biztosan jobbnak nálam. De nem én vagyok a zsűri, nem én hallgattam az 5 előadást külsős szemmel, ezért csak tudomásul vehetem az eredményt, de nem változtathatom meg. Azt azért megtettem, hogy E-mailben kértem visszajelzést, milyennek gondolták az előadásomat, ez nem jött még meg.

Ezután mentem a Kinizsi utcára a szálláshelyre, ahol az éjszakát töltöttem. Mivel belváros, ezért a régi, 100 éves lépcsőház egyik lakása volt. Galériás kislakás, amennyire csak lehetett, felújították, szépen nézett ki. Egy személy számára pont megfelelő. Mielőtt mentem volna lefeküdni, még a bloggal foglalkoztam, migráltam át a posztokat.

Vasárnap - Regamex Retro videojáték kiállítás

Sajnos nem tudtam sokat aludni, mert arra ébredtem fel 4.30 fele, hogy valaki becsapta az ajtót. És ez annyira hangos volt, hogy megijedtem, mert azt hittem, hogy betörtek! De mivel nem láttam mozgást, ezért megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a szembe lévő szobába tértek haza. De ez jól mutatja, hogy mennyire áthallatszik a zaj ezekben a régi lakásokban. Próbáltam visszaaludni, de már nem tudtam. Ezért inkább bekapcsoltam a laptopot, és tovább dolgoztam a blogon. Pont 9 óra lett, mire végeztem a kitűzött munkával. Összekészülődtem, és indultam. A kulcsot az instrukciók szerint leadtam, majd irány a Regamex!

A Kispesti Művelődési Központban (KMO) volt a Regamex, ezért metróval Kőbánya-Kispestig mentem. Előtte a Tescóba mentem bevásárolni. Micsoda nosztalgia visszatérni a XIX. kerületbe. Mennyi szép emlék! Közel van a KMO a metrómegállóhoz, a jegy megvásárlása után betértem. Felmértem a terepet, egyből bagszit kerestem. Meglepődött, hogy meglátott, mondtam, már nem volt érdekes a MondoCon. Az elején még kevesen voltak, vasárnap lévén egyébként is lassabban szállingóznak az emberek.

Külön megörültem annak, hogy találkoztam a Futu-Retróval is. Rég beszélgettünk már, de mintha csak onnan folytattuk volna, ahol utoljára abbahagytuk. Vagyis azért kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele, mert se a weboldal nem működik, se Facebookon nem válaszol az üzenetekre. Sajnos komoly nehézségekbe ütközött, de nagy örömünkre nem adta fel a munkásságát. A Game Boy múzeum neki küldetés.

Örülök neki, hogy csinálja, mert nagyon jó, hogy ily módon is viszi a Nintendo hírét. Bizony ott az asztalon végig-végig Game Boy játékok láthatók. Valamint van négy példány abból a Virtual Boy-ból, ami már nem jutott el Európába. De nagyon keveseknek van Magyarországon ekkora gyűjteménye egy Nintendo konzolból. Emlékszem, valamikor 13-14 évesen a fejembe vettem, hogy az összes Európában megjelent Super Nintendo játékot megveszem, mert akkor is ez volt a kedvenc konzolom, és ebben a mai napig nincs változás. Nem vált valóra, most meg már nagyon-nagyon drága lenne elkezdeni. Nemcsak a retro játékok drámai drágulása miatt, hanem több dolgot is szeretek, gyűjtök, és minden mástól elvonná a pénzt, ha elkezdenék egy Super Nintendo múzeumot létrehozni. De példaértékű, hogy a Futu-Retro így csinálja, küldetésként fogja fel, és nem adta fel.

Azért szép számmal összegyűltünk. Jöttek az emberek, és szinte mindegyik TV-nél nagy volt a nyüzsgés. Mert tényleg volt itt minden: A Videoton Pong gépétől kezdve az Atari és a Commodore számítógépén át a Nintendo, Sega és a Playstation nagysikerű konzoljáig bezárólag valamennyi konzol konzol egy-egy emlékezetes játéka kipróbálható. A színpadon még Wii is volt Wii Sports-cal. Itt felelevenítettem a promóteri múltamat, ugyanis egy apa a fiával kíváncsian nézte a Wii-t, hogy kell ezt irányítani. Szívesen beavatottam őket az alapokba. Nagyon élvezték a teniszt, az apán is látszott, hogy valósággal újra élte a gyerekkorát. Az is felkeltette az érdeklődését, hogy a Mario és Zelda játékokat is lehet mozgásérzékeléssel játszani. Csak nem új Wii-tulajdonosokat kreáltam? Ha tovább fejleszteném a kommunikációs készségemet, szerintem egész jól be tudnék mutatni egy konzolt, és tényleg jó promóter lehetnék.

Egyébként mindig jó látni ezeken a retro kiállításokon, ahogy apák viszik a fiaiak egy-egy géphet, hogy "nézzétek meg, ezzel játszottam, amikor annyi idő voltam, mint ti most!" És tényleg úgy játszanak a gyerekek a nagy klasszikusokkal, mint a mai trendekkel. Ez mindig megmelengeti a szívesen. Bizony, ha úgy alakul, hogy nekem is lesz gyerekem, beavatom a tutiba!

A Regamex alapítója, Sakman kvízzel is kedveskedett, mellyel próbára tehettük a retro videojátékos tudásunkat. Három kérdéssorral készült, és volt is érdeklődés szép számmal. Mindegyiken legalább 30-an vettek részt. A kérdéseket az Ahaslides-on voltak elérthetők. Soha nem hallottam erről az oldalról, a Kahoot az, ami közszájon forog. Az első kvíz volt az, ahol sikeres voltam. Több volt itt a Nintendós kérdés, plusz amiket nem tudtam biztosra ott is több kérdésre megérzésből jól válaszoltam. Hát mondom magamban, megyek lottózni. Végül 3. helyen végeztem. A másik két kvízen már messze nem voltan ennyire szerencsés. Nehezebbek, "trivia-szerűbbek" voltak a kérdések, a videojáték-történelem sokkal nagyobb szegmensét ölelték fel, így ezekben a hátsó helyek egyikén harcoltam a becsületemért. Az utolsó kvíznél pont az utolsó két kérdésnél szépítettem az eredményemen.

A Regamex régóta biztosít lehetőséget magyar független játékfejlesztőknek, hogy bemutassák az játékukat. Ezek ott kipróbálhatók, lehet is beszélgetni a fejlesztőkkel. Ezzel nem éltem, mert tényleg utolsó vagyok a programozók között, ezért nagyon beszélgetni sem tudok róluk. De a kezdeményezés mindenképp becsülendő. Ami viszont érdekelt, az a Tuan könyvesbolt könyvei. A Fumax mellett ők a másik olyan kiadó, amelyik videojátékok könyvadaptációit adják ki magyarul. Ezeket a könyveket azért szeretem, mert olvasás formájában élhetem meg azon játékok történetét, amivel nincs lehetőségem játszani, de érdekelnek. Vannak könyvek, amik jó áron vannak náluk, úgyhogy be is regisztráltam az oldalra. Fogok náluk vásárolni. Illetve ők is adnak ki játékot "Firebat Revolution" címmel, ennek a demóját osztották CD formájában. A teljes változat hamarosan megvásárolható lesz itt.

Amit még érdekesnek tartottam, és sajnos nem tudtam élni vele, a Moleman film legújabb videojáték témájú dokumentumfilmje a "Stamps Back" Blu-ray formában is megvásárolható. Rajongói adományokból sikerült a Blu-ray kiadványt elkészíteni, és azt kell mondjam, hogy az egyik legigényesebb kiadvány, amivel a DVD megjelenése óta dolgom volt. A borító nagyon stílusos és szép, a díszdoboz meg olyan, hogy bármelyik blockbuster film díszdobozos kiadása mellett ott állhat. Sajnos nem volt lehetőségem megvenni (és képen sem örökítettem meg...), de remélem, lesz lehetőségem megvenni. Néhány dokumentumfilmben szereplő fejlesztőnél pedig alá lehetett írni akár a Blu-rayt, de hoztak posztert is a filmről, én azt írattam alá. Sajnos itt sem tudtam beszélgetésbe elegyedni senkivel, de volt valaki, aki ismerős volt. Akkor nem tudtam megmondani, hogy honnan, már csak utána esett le, hogy ő volt Martin, a legendás 576 Konzol főszerkesztője. Ha lett volna bátorságom, vele beszélgettem volna egy kicsit.

Még egy kicsit maradtam bagszinál, játszottam Nintendo Switch-en, de aztán 16 órakot mentem haza. A 17.10-es vonatot kényelmesen elértem, és 20 órára haza is értem.

Összegzés

Megmondom őszintén, nemcsak azért döntöttem úgy, hogy megyek a Regamexre is, hogy végül mind a két rendezvényen jelen tudjak lenni, hanem mert volt akkora csalódás a karaoke verseny eredménye, hogy végül váltsak. Mivel egy számomra nagyon kedves animéből énekeltem egy olyan dalt, amiről azt gondoltam, hogy jól áll nekem, és úgy érzem, hogy jól is ment, olyan érzésem volt, mintha a személyemet tagadták volna meg. De ha megkapom a visszajelzést, az még módosíthat ezen a gondolkodásomon, de úgy gondolom, hogy karaokén nem veszek többet részt. MondoConra fogok járni, magával a rendezvénnyel nincs problémám, beülök egy kicsit a karaoke terembe, ha úgy alakul, de nem hiszem, hogy kiállok még egyszer énekelni, versenyezni.

De mivel ennyire kontrasztos volt a szombati és a vasárnapi nap, elég élesen kijelölte az utamat, hogy merre tovább. Nem ez az első eset, amikor egy kisebb rendezvény jobban sül el (nemcsak a személyes érintettség okán), egyszerűen azért, mert egy kisebb csapat a szívét lelkét beleadja. Átjött a "rajongóktól rajongóknak" szemlélet. Tehát egyértelműen a Regamex sikerült jobban, érdemes figyelni a kisebb rendezvényeket is, mert könnyen előfordulhat, hogy innen távozunk lélekben gazdagabban.

Képgaléria a hétvégéről:

• 2024. tavaszi MondoCon (szombat)
• Regamex retro videojáték kiállítása (vasárnap)

Játékos időszak

Rég írtam ide, úgy érzem, hogy illő lenne bejelentkezni. Egy kicsit felpörögtek az események, kezd beérni a munkakeresési folyamat, ugyanis holnap két állásinterjúra is megyek. Nagyon várom, de főleg azért vagyok optimista, mert nagyon úgy néz ki, hogy bejöttek az évekkel korábbi megérzéseim. Úgy néz ki ugyanis, hogy nemcsak a plusz végzettség végett volt érdemes egyetemre járni, hanem mentálisan is megérek arra, hogy jobban bírjam a munkával járó nehézségeket. Számítok nehezebb időszakra, de rég voltam ennyire izgatott egy állásinterjú kapcsán, mint most. Nem utolsósorban nagyon szeretnék visszatérni Budapestre!

Az utóbbi hetekben leginkább a rajongói oldalaimat fejlesztgettem, rendezgettem. Már nem is tudom, milyen indíttatásból, de felmentem a japán wikipédiára, az egyik Okui Masami albumot megnézni, és láttam, hogy külön alcím alá tettek ki érdekességeket, háttérinformációkat az albummal kapcsolatban. Aztán, ahogy megnéztem a többit is, láttam, hogy valamennyi album és kislemez wikipédia oldalát leporolták. Ugyanez a Hayashibara Megumi albumoknál és kislemezeknél is. Úgyhogy pár napom azzal telt, hogy ezeket magyarra fordítottam, és közzétettem a rajongói oldalamra. Alapvetően élveztem, de nagyon fárasztó és monoton munka a fordítás. A japán meg különösen nehéz, hogy sok esetben nem értettem, hogy mit fordítok. A kontextust volt nehéz megérteni. Voltak jócskán többértelmű mondatok, amiknek ráadásul mindegyik értelmük helyesnek bizonyult. Nagyon észnél kellett lennem, hogyan hozom át a mondatokat magyarra. Remélem, mindenhol jól fordítottam.
De örülök, hogy nem japán szakon voltam a KRE-n, mert csúnyán elvéreztem volna. Az viszont nagyon jól jött, hogy a hollandon fordítás specializáción voltam. Voltak ismeretek onnan, amik most jól jöttek. Azt hiszen, sokáig hasznát fogom venni a holland tanulmányoknak.
Egyébként meg monoton-nem monoton munka, nagyon élveztem, és most úgy érzem, hogy én vagyok az, aki Magyarországon a legtöbbet tud Hayashibara Megumi-ról és Okui Masami-ról. Valahogy közelebb is érzem magamhoz a zenéiket, most is az Okui Masami: Self Satisfaction II albumot hallgatom. A 2011-es megjelenése óta ismerem, és még most is tudom úgy hallgatni, mint amikor megjelent. De ez így talán nem igaz... Attól örök érvényű számomra ez az album, hogy 13 év után bőven jöttek új zenei hatások, és még most is szívesen hallgatom. Az a lényeg, hogy Okui Masami neve egyet jelent a nívóval.

A másik, amivel foglalkoztam, hogy két F-Zero rajongói oldalból csináltam egyet. Most hétvégén azzal foglalatoskodtam, hogy minden információt áthoztam erre az egy oldalra, illetve kibővítettem. Aztán elégnek láttam láttam arra, hogy el is kezdjem hirdetni. És azt mondom, hogy jól is megy, elégedett vagyok vele. Nézzétek meg az oldalt, a G-Portálból is lehet jó dolgokat kihozni. Illetve amit még megcsináltam, hogy a Játék Határok Nélkül oldalt is átmigráltam Wordpressből a blog.hu-ra. Ezt azért csináltam, mert azt akartam, hogy a Wordpressen csak a portfolió oldallá alakítandó weboldalam legyen. És hogy legyen hasznom a blog.hu-s profilomból, ezért ide migráltam át minden tartalmat. Ez szerencsére ment egy egyszerű export-import munkával. Így most már ennek a profilnak is van értelme. Ezt is folytatni kéne, 2018-ban nagy lelkesedéssel írtam meg a 1996, 1997, 1998-as évadok elődöntőit és döntőit. Folytattam is volna az 1994-essel. De valami baki miatt megnyomódott a Ctrl + A, tehát ki lett jelölve az egész szöveg. Csak én ezt nem fogtam fel, és folytatni akartam az írást. Persze ennek az lett az eredménye, hogy az egész addigi írásom törlődött. És mivel a végén jártam, igencsak dühös voltam. Annyira, hogy azóta is "üresen áll" az az oldal, pedig már 5 és fél év telt el. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy visszahozzam, de semmi eredménye nem volt. Azóta sem volt motivációm, hogy újra nekiveselkedjek. De majd talán idén befejezem. Az 1993-as év félbe van hagyva, illetve az 1994, 1995, 1999-es évek játékait kellene egyáltalán elkezdeni. Talán idén megcsinálom.

Az utóbbi napokban igencsak visszatért a kedvem a játékhoz. Fejembe vettem, hogy a Backloggery profilomban 50% alá viszem a befejezetlen játékok arányát. Néhány hete még 60%-on volt. Rég frissítettem utoljára, és ahogy szétnéztem a játékok között, láttam, hogy néhány játékot azóta kijátszottam, csak nem frissítettem az oldalon. Emellett ma végére értem a Kirby's Adventure-nek Nintendo Switch-en és a Super Mario World: Super Mario Advance 2-nek, plusz az elmaradásomat is pótolva lett most 57,8% a végigjátszatlan játékok aránya.

Egyébként akkor ment fel nagyon a végigjátszatlan játékok aránya, amikor bevittem a sok Wii U Virtual Console játékot. Akkor láttam, hogy 60% fölött van a végigjátszatlan játékaim aránya. Ez akkor annyira elvette a kedvem, hogy csak hébe-hóba frissítettem az profilomat. Wii U-n és Nintendo 3DS Virtual Console-on van a legtöbb végigjátszatlan játékom, ezért ezen a két konzolon tudnék a leginkább javítani az arányukon. Kezdetnek két olyan játékot vittem végig, amiket már korábban is, így gondoltam, hogy nem lesz velük nagy nehézségem.

De voltak... Leginkább két ok miatt véreztem el: Vagy mert figyelmetlen voltam, vagy mert pechem volt. Mert abból is volt részem, nem is kis arányban. A Game Boy Advance-es Super Mario World-nek az az egyik nehézsége, hogy nem látszik minden a képernyőn, mint SNES-en. Pálya elején belezuhanni a lávába... A semmiből jön elő az ellenség... Volt olyan, hogy a gombkiosztást tévesztettem el, így Mario mást csinált, mint amit akartam. Abban viszont kétségtelenül jobb a GBA verzió, hogy egyrészt, ha mentek, az életem mennyiségét és az addig megszerzett pontszámokat is elmenti, másrészt 99 életen túl is számol a játék. Ugye a SNES játék mindig 5 élettől kezdi újra a játékot, illetve 0 ponttól. Arról nem is beszélve, hogy 99 életnél megáll a játék tudománya. GBA-n meg azt hiszem, 180 életig jutottam el. Így hirtelen nem tudom, de az is tetszik a GBA játékban, hogy azt is meg lehet nézni, hogy melyik pályán gyűjtöttem össze az összes Yoshi érmét. Ez is, mint "statisztika" motivál abban, hogy ahol most elmaradt, majd menjek vissza értük. Az SNES változat a klasszikus, de GBA-ra nagyon jó ötletekkel egészítették ki, amitől csak még jobb lett az egyébként is legendás játék.

Ami a Kirby's Adventure-t illeti, érdekes, hogy ugyanúgy 75%-on fejeztem most be Nintendo Switch-en, mint NES-en. Egyébként állítom, hogy kevesen halnak meg annyiszor a játékban, mint én. Rájöttem, hogy túl könnyű nekem a játék, azért halok meg benne ennyiszer. De itt is többször voltam peches: Vagy mert pont akkor tűnt el valami extra, vagy pont ott jött velem szembe egy ellenség, ami a vesztemet okozta. De egyébként egyáltalán nem nehéz játék, csak én rontok túl sokat.

Hogy levigyem 50% alá a végigjátszatlan játékok arányát, nemcsak az az értelme, hogy a játékos statisztikám szebben mutasson, hanem az is, hogy minél többféle játékot próbáljak ki, hogy bővüljön a videojátékos kultúrám. Soha nem lehet eléggé tág. Egyébként van még egy statisztikával kapcsolatos mániám: A last.fm profilomon is szeretek azon dolgozni, hogy a kislemezeknek meglegyen a 100 meghallgatása (dalonként), az albumoknak meg a 300. Ez nem egy autista jellegű berögződés, ennek az az értelme, hogy személyes tapasztalatom szerint ha a kislemezeken és albumokon szereplő dalokat ennyiszer hallgatom meg (összesen, nem külön-külön), akkor alakul ki olyan ismertségem és kapcsolódásom az adott kiadvánnyal, hogy egyrészt, ha megszeretem, igazán magamévá tudom tenni, másrészt meg ekkor hallok ki bizonyos részleteket, így által átfogó véleményem alakul ki a dalokról.

Ahhoz képest, hogy csak egy lájtos összesfoglalót terveztem, eléggé részletes írás lett.

Rádiós emlékek

Mostanában többet hallgatok zenéket a '90-es évekből, köszönhetően annak, hogy sikerült megszerezni a Dance Action 4. albumot CD-n, illetve láttam, hogy digitális formában elérhető lett néhány más album is a Dance Action szériából. Ezek most több szempontból is nosztalgiázásra késztetnek, ugyanis több emléket is visszahoztak gyerekkoromból, amikre jó érzésekkel gondolok vissza.

Az egyik legérdekesebb, hogy most találtam meg egy olyan dalt, amit szerettem annak idején gyerekkoromból, de soha nem tudtam, hogy ki az előadója, és mindig vártam, hogy megszólaljon, mégpedig ez:

Az az érdekes, hogy nem azonnal ugrott be, hogy ezt a számot nagyon szerettem annak idején, hanem fokozatosan jött elő a tudattalanomból. Mert ugye a '90-es években nem voltak olyan rádiók, melyek mutatták volna, hogy éppen mi szól (internet meg csak mutatóban volt...), így akkor a szerencsén múlt, hogy bemondja-e a műsorvezető, hogy melyik dal szólt, vagy nem. Emlékszem, jó néhány dalnál reménykedtem abban, hogy a végén megtudom, hogy mi fog szólni. Csináltam én is olyat, hogy üres kazettákra vettem fel azokat a dalokat, amiket szerettem, aztán visszahallgattam őket. Nem mindegyiknek tudtam a címét, így a hozzá járt borító, amire lehetett írni, egy része üres maradt. És beugrott, hogy ezt a dalt nagyon szerettem, de valamiért ritkán adták csak a rádiók, így emlékeim szerint ez volt az egyik olyan dal, ami "elveszett" nálam. És még mostani fejemmel is azt mondom, hogy az akkori Eurodance átlagos nívójához képest ez egy nagyon jó dal.

Gyerekkoromban egyébként helyi rádiót hallgattam, méghozzá azt, amelyik Békéscsabán elsőként kezdte meg a regionális működését. Ez az FM 88,9 MHz-en volt, az volt az érdekessége, hogy ezen a frenvencián nem egy, hanem három rádió szólt napszaktól függően:

• START Rádió 1:45-13:45
• Róna Rádió 13:45-19:45
• FBI Rádió 19:45-1:45

Ez volt az első olyan frekvencia, ahol 24 órán keresztül szólt rádió. Nem sokkal később indult be a Csaba Rádió az FM 104,00 MHz-en, de az sokáig csak 14:00-24:00 között szólt. Nálunk mindig a 88,9 MHz három rádiójának egyike szólt, és mivel nagyon sokat hallgattam, ezért nagyon képben voltam a '90-es évek zenei aktualitásaival. Ráadásul a START Rádió és az FBI Rádió ugyanarról a stúdióról sugárzott, a Derkovits sornál levő Ifjúsági ház 5. emeltén volt volt a stúdió. Az épület ma már nem áll, helyére került a Csabagyöngye Kulturális Központ, de azért emlékszem pontosan arra, hogy hol volt, mert volt lehetőségem többször is bemenni oda. Ugyanis rendszeres betelefonálója voltam a rádiónak. Vagy a kívánságműsorban kértem egy számot, vagy telefonos játékban vettem részt, alkalmanként sikerrel. És a nyereményekért mentem be a stúdióba. Egy idő után már szinte ismerősként fogadtak, egyszer körbe is vezettek, megmutatták, hogy működik a rádió. Ott láttam élőben először keverőpultot, rádiós mikrofont, meg azt a rengeteg CD-t, amit a dalok lejátszására használtak. A keverőpult használatából természetesen semmit nem értettem, de élmény volt számomra élőben látni, és egy kicsit figyelni, hogy használják. Ami a betelefonálást illeti, később már annyira ismert lettem a környéken, hogy többen is jelezték, hogy hallották, megint kértem egy számot, vagy megint játszottam és nyertem. Már akkor is zavarban voltam, ezek most is kellemes emlékek, és tökre jó érzés fogott el, hogy eszembe jutottak. Egyébként külön izgalmas dolog volt a betelefonálás, mert hát természetesen többen is akartak játszani, vagy dalt kérni, ezért az esetek többségében foglalt volt a vonal. Az már önmagában siker volt, ha kicsöngött a telefon.

Leginkább a START Rádiót és az FBI Rádiót szerettem. A Róna Rádió némileg más volt, mert egyrészt a stúdiója is máshol volt (Valahol a Bartók Béla úton, de ezt már nem tudom pontosan visszaidézni. Talán valamelyik tízemeletes tömb egyik lakásában alakítottak ki stúdiót), illetve a zenei kínálat is némileg másabb volt. Ez elsősorban az egyik műsorvezetőnek köszönhető, akinek nevére még most is emlékszem: Adamik Tibor volt, aki mindig hozta a saját stílusának megfelelő zenét. Ezért általa sok egyedi dalt hallgathattunk a rádióban, amit sehol máshol nem. Ezt az én gyerekfejem akkoriban nemigen tudta értékelni, mert elvoltam az akkori trendekkel. Néha hallgattam, de ezen kívül semmi. Ma már azt mondom, hogy nagyra értékelem, hogy annak idején hozott valami újat, valami egyedit. Pont emiatt jegyeztem meg a nevét.

Ez volt az a rádió, amit nagyon sokat hallgattam. Reggel, ha felkeltem, ezzel a rádióval készültem iskolába, napközben is sokat szólt, este is ezzel a rádióval mentem aludni. Úgyhogy gyerekkorom egy része volt, és kifejezetten jó érzés erre visszagondolni.

A másik emlék meg a Dance Action-ben hallható dalok kapcsán, hogy néhány olyan dalt is itt fedeztem fel, amik az 1997-es Játék Határok Nélkül egyik játéka alatt szóltak. És valami hihetetlen volt ezekre is visszaemlékezni. Megvannak most is az egyes adások a 128 GB-os Philips Pen Drive-omon, néha most is visszanézem és érdekes ezeket a dalokat felfedezni. De annyit láttam már, főleg az 1997-es Játék Határok Nélkül elődöntőit (mert ez az abszolút kedvenc évadom), hogy már pontosan meg tudom mondani, hogy melyik játék alatt melyik zene szólt.

Úgyhogy most egy kicsit élek a '90-es években, aztán visszatérek a jelenbe. Hiszen itt is vannak csodák, amik megszépítik a mindennapjaimat.

Játék határok nélkül bírók

Koránt sem annyira ismertek, de azt gondolom, hogy munkájuk kapcsán érdemes róluk is említést tenni röviden. Néhányukról fogok írni, akiknek a teljes nevét ismerem, meg akik szimpatikussá váltak számomra.

Magyar bírónő: Hovorka Orsolya

Ki mással is kezdhetném, mint szerény hazánk ítészével? 1996-1998 között volt a Játék határok nélkül magyar nemzeti bírója. Rákerestem most ismét, de nem találtam meg azt a weboldalt, ahol volt róla néhány sor, emlékezetből egy kevés adatra megpróbálok emlékezni. 1973-ban született Budapesten, angol és francia nyelvet tanult. 1996-1998 között volt az MTV munkatársa, többek között, ezért is lehetett bíró a játékokban, valamint azért, mert a főbíró, Dennis Pettiaux miatt a francia volt a bírók közös nyelve. Na meg valamilyen köze is van a sporthoz, játékokhoz, ugyanis találtam egy weboldalt, mely szerint a HÁK Kft. kapcsolattartója. Ez nem más, mint egy mászókaland, egy hatalmas akadálypályán lehet végigmenni. Ez valósággal Játék határok nélkül XXI. századi változata (és nem az, ami az M1-en ment tavaly év végén...), nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ezt ki akarom próbálni!

Szlovén bírónő: Lea Vodusek

Kis nyomozás után megtaláltam szlovén bírónő teljes nevét. Sajnos róla semmit nem tudok, ha jól emlékszem, 1969-ben született, de nagyon halovány. Ő is nagyon szimpatikus volt számomra. 1996-ban teljesen rövid volt a haja, 1997-ben már félhosszú. 1999-ben is ő volt a szlovének nemzeti bírója, de nagyon keveset néztem már az 1999-es évadot, ezért nem emlékszem, hogy akkor változtatott-e valamit a haja hosszán. Leáról gondolom, hogy szintén beszéli a franciát. Nagyon emberi a kisugárzása, de akkor mosolyogtatott meg, amikor az 1996-os év 4. elődöntőjében az olasz játékban, amikor egy hatalmas spagettiből kellett a játékosoknak kihámozni magukat, és a háttérből elképedten szemlélte az eseményeket.

Holland bírónő: Beertje van Beers

Na, az ő nevét érdekes módon tudtam meg. A YouTube-on nézegettem különböző országok közvetítéseit, és a holland nyelvű adásban a műsorvezető: Jack van Gelder meginterjuvolta a bírónőt várakozásairól a játék kapcsán, ki volt írva a neve. Ő csak 1997-ben volt bíró. A hollandok csak 1997-1998-ban játszottak, és 1998-ban egy szőke félhosszú hajú nő volt a hollandok bírája. Érdekes személyiség, most így többet megtudva róla, kicsit furcsállom is, hogy bekerült a játékokba bíróként, bár az azért látszott, hogy komolyan vette a munkáját. 1972. augusztus 26-án született Bredában, és ahogy kivettem, igencsak ismert személyiség Hollandiában: modell, színésznő, meg eléggé aktív a médiában. Az tetszett benne, hogy egy ilyen csinos, szép arcú nő ilyen komolyan veszi a bíráskodást, de azt éreztem, hogy azért van neki egy élete. Persze nem kell rosszra gondolni. Tukeinonnál (aki Hollandiában lakik) érdeklődtem, hogy tud-e a holland személyekről valamit (akik részt vettek a játékokban), és mutatta nekem, hogy van weboldala is: Beertje van Beers. A biográfiájában tesz utalást arra, hogy volt a Játék határok nélkül bírónője, de a képek, amik fent vannak az oldalon róla, nagyon elütnek attól a személyiségtől, amilyennek ebben a játékban mutatkozik, és amilyennek első látásra gondoltam őt, abból, hogy mennyire komolyan veszi a játékokat. Csak akkor fogtam gyanút, amikor közelebbről megnéztem, és láttam, hogy igencsak szemrevaló, akkor sejtettem, hogy több "dolga" van a médiában, mint egyszerű bíráskodás egy játéksorozatban. És bizony így van.

Görög bíró: Babis Ioannidis

Emblematikusan hosszú, göndör hajáról és bajszáról igencsak könnyű felismerni. Róla végképp semmit nem tudok, úgy néz ki, hogy visszavonult a JSF után. 1995-1999 között volt a görögök nemzeti bírója. Írtam már róla korábban, de aki tud arcról jellemvonásokat olvasni, az láthatja rajta, hogy valószínűleg egy szerény, visszahúzódó ember lehet. Ez néhányszor meg is mutatkozott a játékok során, amikor téves (inkább bizonytalan) döntést hozott, és vagy kellett játszani az adott csapatnak a játékot, vagy érvénytelenítik az eredményt. Ezt konkrétan a magyar csapattal tették meg az 1997-es év 8. elődöntőjében, amikor a holland nemzeti játéknál tovább engedte a játékosokat, amikor nem szabadott volna. Egyébként néhány hibát leszámítva mindig jól és becsületesen végezte a dolgát.

A képeket amúgy eredetileg az 1997-es év 5. elődöntőjéből akartam kiszedni, de annyira gyorsan mutatták a bírókat egymás után, hogy nem tudtam senkit lekapni. A holland bírónőről sikerült egy hellyel-közzel jó pillanatot elkapni (nála nem is lett volna más lehetőség), a többiek az 1996-os év 2. elődöntőjében voltak, ott voltak egyenként bemutatva. De maradjunk is 1996-nál, mert az akkori döntőnél műveltek olyat a bírók, amin percek kellettek, hogy magamhoz térjek:

Ha nem látszik annyira jól, egy zenekart alkottak, így mutatkoztak be annak idején. Még Gundel Takács Gábor sem tudott erre nagyon okosat mondani, de az biztos, hogy eszméletlen volt a bemutatkozásuk. Keresem, keresem azóta is a lemezüket, megfogadva Gundi tanácsát, de sajnos sikertelen volt minden eddigi kísérlet. Azóta is megmosolygom, valahányszor megnézem ezt a döntőt. Van is rajta nekünk magyaroknak mit nézni, hiszen igencsak dicsőséges győzelmet arattunk.

Néhány Játék határok nélkül sorozatban megismert zene

Ha valamiért nagyon hálás vagyok a YouTube-nak, akkor azért, mert a feltöltött videókon levő jogvédett zenék előadóit és címeit kilistázza, és meg is mutatja, hogy az hol hallható. Feltettem a "supermario4ever" profilomba az összes Játék határok nélkül adást, melyben a magyarok részt vettek, és mivel a játékok alatt ismert zenék hallhatók, ezért ezeket külön listázza a videókezelőben nekem. Ezek döntő többsége a játékok- és a várost bemutató kisfilmek alatt hallhatók, és volt egy pár, ami megtetszett. És ami megtetszik, azt nem vagyok rest beszerezni mp3-ban is. Csak hogy mentsem a mundér becsületét, az egyik dalt meg is vásároltam, annyira megtetszett, hogy úgy éreztem, hogy megéri. Ezeket a zenéket fogom kilistázni, nem teljes a lista, csak amik eszembe jutnak.

1. London Symphony Orchestra: Imperial March
   1993-as év 5. elődöntő 1. játéka
   Én a fejlett országok lakosságának azon 1-2%-ába tartozom, akinek semmi köze nem volt a Csillagok háborújához. Ismerem a főcímzenét, nagyjából a szereplőket is, de ezt a zenét, kövezzetek meg, de a Játék határok nélkül szériához kötöm. Nagyon megtetszett már első hallásra
   https://www.youtube.com/watch?v=-bzWSJG93P8
2. Carlos Paredes: Variações em ré maior
   1996-os év portugál bemutatkozó film zenéje
   Állítólag híres volt Portugáliában (már nincs közöttünk), a portugál gitár mestere. Érdekes, azt tudtam, hogy van spanyol gitár, de hogy portugál gitár is lenne? Szép a hangzása nagyon. Ezt sikerült csak megtalálnom, az a helyzet, hogy ha tehetném, akkor az 1996-os év mind a 6 város bemutatkozó filmjének zenéjét megszerezném, nagyon szép mindegyik, főleg a szlovén tetszik, de olyannyira, hogy életemben hallott egyik legszebb zene volt. A portugált sikerült megtalálni:
   https://www.youtube.com/watch?v=6qFfJPQ0yQU
3. Montefiori Coctail: Another B
   1998-as év 6. elődöntőjének fonaljátékának zenéje
   Ez egy nagyon furcsa zene, ehhez hasonlót még soha nem hallottam. A 6. elődöntő egyébként is különleges számomra a tekintetben, hogy a tökutolsónak titulált görögök nagyon szép győzelmet arattak, melyet többek között a fonaljátéknak köszönhetnek. A zene viszont inkább magyar szempontból érdekes, azt még Borbás Marcsiék is ellőtték, hogy tisztán kivehető magyarul a "menjél, menjél..." Ahogy Gundel Takács Gábor is mondta, magyar DJ sem választhatott volna jobb számot. Mindenképp ajánlom meghallgatásra, nagyon érdekes szám:
   https://www.youtube.com/watch?v=ofQYebzX6nE
4. Spike Jones: Powerhouse
   1996-os év 5. elődöntőjének magyar játéka
   Ez a szám inkább a komédia kategóriájába tartozik. Egyáltalán nem ismerem a háttértörténetét, de mindig megmosolyogtat, amikor meghallom. Az úgy nagyjából hallatszik, hogy nem mai dal, de azért nem semmi, hogy 1937-ből származik. YouTube-on nem találtam meg.
5. The Royal Viena Orchestra: Instinto Basico
   1997-es év 5. elődöntőjének szlovén játéka
   Na ez szám valami... Nem is tudom hogy jellemezni, ilyen andalító, egyedien depresszív (tényleg nem tudok jobb kifejezést) zenét nagyon ritkán hallani. Igazából össze is egyeztethető a cím, ezt a zenét szerintem tipikusan éjszaka jó hallgatni, intim együttlétet iszonyú hangulatossá teszi. Nagyon szép, de sajnos ez sincs fent YouTube-on
6. Vangelis: Pulstar
   1997-es év 5. elődöntőjének francia játéka
   Lehet, hogy érdekesen hangzik, de sokkal inkább a zene volt az, ami miatt megjegyeztem ezt a játékot magamnak. Bár aztán olvastam az albumról, melyen ez a szám szerepel (Albedo 0.39), az egész koncepció a a kozmoszon, az űrrepülésen alapszik, nem véletlen, hogy egy űrhajó-építő játékhoz választották ki ezt a zenét. Különben érdekes, hogy az 1997-es év során több Vangelis szám is hallható. Például minden elődöntő végén hallható a Conquest of Paradise de a 8. elődöntő svájci játékában hallható a Chariots of Fire (Tűzszekerek)
   https://www.youtube.com/watch?v=LZaLkfvQ714
7. Jean Michel Jarre: Oxygene part 4
   1996-os év együttműködési játékának zenéje
   Ezt a számot már egészen kiskorom óta ismerem. A nővérem egyik barátjának volt meg az Oxygene 1-6 CD-n, és valami megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a CD-n hallható zenék iránt. És bekerült a JSF szériába, méghozzá az 1996-os évben mindegyik elődöntőjében felcsendült az együttműködési játék zenéje volt. Misztikus zene ez is, a Játék határok nélkülben különleges érzékkel választottak háttérzenéket, tettek arról, hogy a zenék miatt is megjegyezzük a játékokat. Ez a zene is nagyban hozzájárul ehhez.
   https://www.youtube.com/watch?v=5DDEl7JnWvo

Most pedig azon dalok listája következzen, melyeknek sajnos nem írta ki az előadóját, így nem tudtam megtalálni. Hiányoznak is nagyon, mert ezek is bővítették a zenei ízlésemet. Ezeket aszerint fogom listázni, hogy hol hallottam. Íme néhány

1. 1996-os év 5. elődöntőjének fonaljátéka.
   Ez nagyon érdekes, ugyanis kiírja nekem, hogy ez melyik dal, elvileg az "Exit - Killer Tracks - Roland Bocquet"-től, de ettől az előadótól ilyen dalt nem találtam. Pedig nagyon jó lenne tudni, hogy melyik is ez pontosan, mert nagyon bejön. Kihozza belőlem azt az oldott, bohókás jókedvet, amikor hallom.
2. 1997-es év 2. elődöntőjének francia játéka
   Hogy miért nincs mindegyik dal levédetve... Azt kívánnám, hogy megtudjam, hogy melyik is ez a szám pontosan. Ez ilyen tipikusan optimista, jókedvű zene a maga dinamikájával azonnal kedvenccé tette magát nálam.
3. 1996-os év szlovén bemutatkozó filmje
   Erről már írtam a portugál filmnél, de külön ki kell emeljem, mert tényleg nagyon szép. Valami szlovén népzenére tippelek, ugyanis ebben az évben mind a 6 ország bemutatkozó filmjénél tetten érhető az adott ország népzenei motívumai, ahogy a magyarban is. Erről is el tudom képzelni, hogy valami szlovén népdal. Ha ezt megtalálnám valahol, nagyon boldog lennék. Amúgy hasonlóképpen kellemes az 1997-es év szlovén filmje is.
4. 1997-es év portugál bemutatkozó filmje
   Gondolom, hogy ez is Carlos Paredes, ez egyébként sokkal jobban tetszik tőle, lágy, kellemes a hangzása.

Játék határok nélkül 2014 – Az első adás

Először bagszival beszélgettem róla, illetve mivel ő láttam előbb (nekem magyar TV-nek nem lévén), ezért ő mondta a véleményét. Csupa rosszat. Jaj, mi lesz itt még? Mindenesetre megfogadtam magamban, hogy nem fogom elhinni, amit mond, hanem saját szememmel győződök meg róla. Szerencsére egy-két dolgot nem magyarázott el elég részletesen, így az összkép egy kicsivel jobb, de amúgy a félelmeim java része beigazolódott, amit ebben a blogpostban írtam, és hát igaza is volt. És sajnos tényleg senki nem tudja (mondjuk én is csak onnan, hogy alaposan utánanéztem), hogy miről van szó, magyar nyelven nagyon jól össze van foglalva a wikipédián. A lényeg: A '90-es évek-béli Jeux Sans Frontiéres már nincs, ez egy más műsor, hozzá hasonló, csak a franchise ugyanaz, ezért mehet nálunk Játék határok nélkül címen. Ez ugyanakkor félig becsapás a köztévétől, mert aki nem tudja, hogy mi a helyzet, joggal várhatja, hogy ugyanazt lássuk, mint annak idején, de ez csak hasonló. És sajnos, ahogy féltem tőle, tényleg másra helyezik a hangsúlyt. Elmaradnak a jó városbemutató filmek, helyette azt kell hallgatni, milyen keményen küzdöttek a magyarok. Ez az egész sajnos csak arról szól, hogy a közmédia azt mutassa, hogy milyen kemények a magyarok, így akarnak szemléletet formálni. Alapvetően nem szeretek politizálni, de ez azóta van erősen jelen az állami televízióban, amióta a jelenlegi politikai kormány van hatalmon. Ez egy érdekes figyelemelterelési módszer a valódi problémáktól, ezért is van többek között az, hogy ennyire nagy feneket kerítenek az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint eddig bármikor, és dicsérnek agyon olyanokat, akiknél én már (még ha gondolatban is, de) kikapcsoltam a TV-t, mert azt kell mutatni, hogy mi magyarok mennyire jók vagyunk. És sajnos ugyanezt alkalmazzák a Játék határok nélkül adásaiban is. Érdekes, a régi JSF-ben nem kellett ilyen jellegű "országimázs"-építés, hogy elhiggyem, hogy igen, mi magyarok tudunk ilyenek lenni, ez az a bizonyos magyar virtus, meg ami miatt annyira féltek a magyarok nyilaitól a történelemben. Ott egyszerűen csak játszottak, küzdöttek, és örültem az eredményüknek.

Ez az élő bikás dolog meg... Erről eszembe jutott az 1999-es évi Játék határok nélkül 7. fordulója, amikor is a fonaljátékban két játékos öltött bikajelmezt, és az ellenfél csapat egyik lánytagja, mint torreádor tapasztja a bika hátára a tapadókorongokat. Na az vicces volt, amikor ők harcoltak együtt. Három fordulóban rendezték meg. Az első, a magyar-olasz páros az ilyen békés volt, de utána a francia-görög és a svájci-szlovén már sokkal erőszakosabb. Már-már izgultam a lányokért, hogy nehogy bajuk legyen, amúgy egyben nagyon vicces volt. Meg a városokat (vagy akkor most országokat) bemutató filmek hiányoznak. Egyrészt lássuk, honnan jöttek, másrészt így is megismerhettük az adott város kultúráját és látnivalóit. És engem is inspirál, hogy látogassak el külföldi városokba, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Például Máltáról már írtam korábban, hogy mennyire tetszik. Vagy ott van például Franciaországból Nevers, a Ver-vert, a várost szimbolizáló papagáj nagyon aranyos, de a város is szép. Vagy az olasz Catanzaro, vagy aki hegyvidékekre vágyik, annak ott van az északi hegyvidék, például Val Gardena Südtirol. De Görögország önmagában eladja magát.

De ez most más. A főbíró nyakából hiányzik a síp, helyette látványos kézmozdulattal, kamerába belevigyorogva kell jeleznie, hogy vége van. És persze nem Dennis Pettiaux az, hanem valami Olivier, aki még szimpatikus is lenne, el tudom képzelni, hogy a privát életben egy rendes ember. Egy valami maradt a régi: Gundel Takács Gábor beszólásai. Ő hozza a tőle megszokott színvonalat. De az, hogy a harang meggongatós párbaj játékban jó, hogy nem lökik már le egymást, az azért durva. Bár azért még számít valamit a játék, mert a bíró megbüntette az oroszokat, amikor az egyik lány túl messzire ment, hogy ő gongassa meg a harangot. De nem. Ez már nem az, mint ami régen volt. Más itt minden, ne is várjuk az eredeti hangulatot. Bár élek a gyanúperrel, ha az eredeti játékot vitték volna tovább, az is hasonló irányba ment volna el, mert hát a 15 év az csak 15 év, és sok minden változik, és mint köztudott, nem feltétlen jó irányba. Meg fogom nézni a többit is, de ezek után senki ne csodálkozzon, ha én maradok a '90-es éveknél. Nem sok értéket lehet a jelenből felmutatni.

GAME XL

Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan "körben" történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc - Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

Néhány 2014-es Játék határok nélkül adat

Na, látom promotálja a közmédia az új Játék határok nélkült. Viszont az sg.hu oldalon olvasva az információkat, csalódottan vettem tudomásul, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, mint a '90-es években. Ugyanis nem a Jeux Sans Frontiéres játékot indítják újra, hanem az Intervilles-t. Ennek utánaolvastam, nem áll annyira messze a megszokott játékoktól, konkrétan a franchise része. Sőt ez volt a nagy előd, ugyanis az első adás még 1959-ben ment le. Ezután jött az It's Knock Out, majd a Jeux Sans Frontiéres. Részletes információ itt olvasható, ahogy elnézem, teljesen mások a szabályok. A ponttáblázatot nézve párosával játszanak az országok, a győztes kap 1 pontot, döntetlen esetén nem kap pontot egyik ország sem, a vesztest pedig -1 ponttal büntetik, illetve az újaknál 3-1-0 pont az arány, mint a fociban. Hát, nagyon érdekes, az biztos. Esélyt mindenképpen adok a játéknak, de azt hiszem, hogy az úgy a legreálisabb, ha egyrészt nem várom a '90-es évek hangulatát, másrészt meg biztos, hogy az új szabályok, új pontkiosztás másképp fog festeni teljesen. Azt olvastam már több helyen, hogy a játékok keményebbek, balesetveszélyesebbek lesznek, és ebből a szempontból megint félek, hogy meg fog valósulni az a félelmem, hogy 2014-ben már nem a puszta játék a lényeg, hanem a nézettség is, amit mai trendeknek megfelelően akarnak generálni. Ha észreveszem ugyanazokat, mint a néhány éve újraindított Szerencsekerék játékban, hogy "megbutították" az egészet, akkor nem fogom követni. Az egyik jel erre az élő állat. Láttam az előzetesben a bikát... több mint félek. De majd kiderül minden 2014. október 18-án 20:20-kor, már a port.hu is reklámozza az új részt.

De vajon lehet-e rosszabb az 1996-os év 1. elődöntőjénél? Még néhány hete gondoltam ki, hogy ezt az adást akkor érdemes megnézni, amikor már olyan tökéletes napod volt, hogy annál szebb már nem lehet, akkor ez majd segít leszállni a földre, és rájössz, hogy túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Eléggé rosszmájúnak hangzik, ma meg is néztem még egyszer, hátha mostani fejemmel másképp gondolkodok. Ez az az ominózus adás, amit Gundel Takács Gábor helyett Márton Csaba vezetett, és gondoltam, hogy hátha... de nem. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy most is rácsodálkoztam, hogy lehet ennyire rosszul vezetni egy műsort? Ez a pasas egy utolsó kereskedelmi TV jósolós műsorába illik, azt a színvonalat tudja. Fájdalmas volt végighallgatni a ráadásul nagymenőzős szövegelését, bár egyszer-egyszer voltak találó beszólásai, de a nagyja siralmas. Azon meg már kínomban röhögtem, amikor már csak a magyar és a görög csapat nem használta ki a jokerét, és már az ő csapatkapitányuk maradt a pódiumon, és ilyet mond: "A többi csapatkapitány nem büfézni ment, hanem már elhasználták a jokerlehetőségüket". Fájdalmas. Talán még a nagyon depressziós napokra ajánlom, amikor már minden mindegy. Ja, hogy ilyen létforma is lehet műsorvezető? Most mit számít. Hála istennek, nem hallottam róla utána, és a második elődöntőre ismét visszatér Gundel Takács Gábor, Márton Csabára meg mondták, hogy hangszalag-gyulladás (vagy mi a fene) miatt szünetel. Mesebeszéd, meg merem kockáztatni, hogy úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet. 1996-ban még nem volt annyira igény az igénytelenségre.

Játék határok nélkül teória

Aztán végül utánanéztem, az Origón találtam meg azt a cikket, amelyikről azt gondoltam, hogy több ferdítés is van a Játék határok nélkül résztvevő országok játékainak "moráljának" kapcsán. Nagyon rossz szó ez ide, de a lényeg az, hogy mennyire vették komolyan a játékot. Aztán most újra elolvasva, és végiggondolva arra jutottam magamban, hogy vannak azért igazságok benne. Az, hogy 1993-tól rettegett volt a citromsárga szín, a magyaroké, az szinte biztos, de legalább ennyire rettegett volt 1995-ig a narancssárga is, mely a cseheké volt, az is tény. Rendkívül komolyan vették a játékokat, és a csehek aránya jobb, mint a miénk, hiszen ők négyszer vettek részt a játékokban, és ezalatt háromszor nyertek döntőt. Ők ugyanis 1992-ben neveztek be először a játékokba, ekkor még Csehszlovákiaként, de már ekkor is a későbbi Csehország városai játszottak, ezért amikor 1993-ban kettévált a két ország, csak Csehország indult.

A világosabb sárga meg tényleg csak a magyarok által lett rettegett, mivel előttünk Belgium, San Marino és Tunézia viselték ezt a színt, és Belgium még csak-csak, de San Marino és Tunézia nem jeleskedett túlságosan. Sőt, Tunézia érte el azt a "bravúrt" az 1992-es évben, hogy az egyik városunk, méghozzá Tabarka 14 ponttal lettek utolsó helyezettek, úgy, hogy nyolcas mezőny volt és 11 pont volt a minimálisan megszerezhető pontszám. Úgyhogy bőséggel voltak a görögöknél rosszabbak is. Azt gondolom, hogy több tényező is közrejátszhatott abban, hogy ki miért szerepelt rosszul. Bár egy 1992-es adást sem láttam, de a Tunéziai csapatnál inkább egyfajta tudatlanságot merek feltételezni. Arra tippelek, hogy ők csak könnyed játékra gondoltak, és nem sejtették, hogy itt komolyabb fizikai erőre meg ügyességre lesz szükség.

A másik hírhedten rosszul játszó ország, Görögország esete némileg árnyaltabb, bár tény, hogy inkább az maradt meg az emberekben, hogy örültek, ha egyáltalán befejezték a játékot, de nekik azért volt egy-két nagyon jó megmozdulásuk is. Például az 1998-as év negyedik elődöntőjében játszott Limni Evias csapata, melynek volt egy pár "tipikusan görögös" utolsó helyük, de ahol meg jól szerepeltek, ott annyira kiugrottak a többiektől, hogy csak lestem. Mintha az olimpiai aranyéremre pályáztak volna. Végül 72 ponttal második helyezettek lettek. Arról meg nem szokás beszélni, hogy bár a görögök egy döntőt sem nyertek meg, mégis a döntő játékaiban koránt sem szerepeltek annyira rosszul, mint az indokolt lenne, legtöbbször a középmezőnyben végeztek. Esetükben feltételezhető gazdasági ok is, nem volt elég pénz a felkészülésre. Hozzájuk köthető az az ominózus 1994-es elődöntő is, amelyet Görögországban forgattak. Többször állt a forgatás, mert a technika ördögének nem volt nehéz dolga, sőt a műsorban is benne volt, hogy több játékot újra fel kellett venni, mert pont akkor állt be valami baki. A végén megmosolyogtatott, amikor Gundel Takács Gábor, mesélte, hogy milyen sokáig tartott a forgatás, a háttérben meg Geszler Dorottya aludt (szerintem inkább csak úgy tett, hogy viccesen érzékeltesse, hogy mennyire kimerült, de azt elhiszem, hogy nem kellett volna külön altatni).

Málta egy rendkívül érdekes ország, róluk már írtam múltkor, náluk inkább az lehetett a probléma, hogy nem volt megfelelő emberük. Mivel nagyon kicsi államról van szó, félmillióan sem lakják, így nem sokan laknak egy-egy városban, így nagyon nehéz lehet kiválasztani azokat az embereket, akik alkalmasak lennének a játékra. Feltételezem, hogy élsport dolgában is nagyon hátul járnak, mivel sem olimpián, sem egyéb sportokban nincs kiemelkedő teljesítményük. Konkrétan volt olyan, hogy valami 50 év körüli középkorú embert láttam játszani az ország színeiben. Máltát sokkal inkább gyönyörű szép tájairól és városairól ismerjük, de onnan méltán. Ez az ország ragadott meg a legjobban, ahogy mutatják a játékok alatt az adott város kisfilmjét, mondtam is magamban, egyszer biztosan elmegyek ide nyaralni. Fővárost La Vallettát pedig férfiak alapították férfiaknak, ahogy Geszler Dorottya mondta a játékokban. És érdekes, hogy korántsem ez a legnépesebb város, sőt csak 6.315-en lakják, pedig 20 éve ez több mint 9.000 volt. A legnépesebb városuk egyébként Birkirkara 21.775 fővel. Na de, visszatérve a játékokra, 1994-ben csak 8. helyet tudtak felmutatni a 9-ből 54 ponttal. Ez a pontszám máskor nagyon jó eredménynek számít, de ebben az évben, amikor 9-en voltak, a pontszámok is magasak voltak, 90-92 pontot is elértek a legjobbak. Azon már mosolyogtam, amikor a 10. elődöntőben Gozo városa játszott, és a második játék után elég jól sikerült a jokerük, és feljöttek a 2. helyre, és mondta Gundel Takács Gábor, hogy mellette a máltai műsorvezető, John sem hisz a szemének. De persze sajnos ez csak tiszavirág életű volt.

Inkább az lehet az ok, hogy nincs megfelelő sportemberük, mert Szlovéniában sem laknak sokkal többen, összesen alig több mint 2 millióan, mégis rendre veszélyesek voltak ránk. Szlovéneknél inkább az lehet, hogy komolyan vették a játékokat, bár sajnos rájuk lehetne aggatni a legpechesebb döntős csapat címét, mert elődöntőkön akármennyire is jól szerepeltek, nemhogy egy döntőt nem tudtak megnyerni, hanem azokon mind rosszul szerepeltek, az eredménytábla hátsó felében végeztek. Viszont az elődöntőkön nagyon jók voltak. Az egyik legemlékezetesebb az 1996-os év 9. elődöntője, amikor is a fonaljátékban csak a szlovének tudtak eredményt felmutatni. Ez volt az a játék, amikor három ember egymás fölé volt lógatva, fel kellett adniuk egymásnak a vízzel teli léggömböket, és a legmagasabban fekvő játékosnak oda kellett dobnia a negyedik játékosnak, aki egy baseball ütővel várta, hogy "eldobhassa". Az éles játékban ezt azzal nehezítették, hogy távolabb voltak egymástól a játékosok, mint a főpróbán, így alig tudták feladni egymásnak. Egyedül a Szlovéneknek sikerült ez, így ők 6 pontot kaptak, a többi csapat viszont csak 1-1 pontot. Ez a bírói döntés elég nagy füttykoncertet váltott ki a közönségből, még Gundel Takács Gábor sem tudott megszólalni egy pár másodpercre az eredmény láttán. Amúgy a szlovének ilyen visszatérő játékosok voltak. Először 1994-ben, majd 1996-1997-ben, végül 1999-ben játszottak. Sokan beveszik 1990-et is, amikor Jugoszlávia játszott egy évig (ugye ekkor még egy nagy ország volt a déli szomszédunk), ám ahogy utánanéztem, sokkal inkább a mai Horvátország és Szerbia területéről játszottak városok, viszont csak a mai Horvátország és Szlovénia területén adták le a műsorokat. Az ő egyik műsorvezetőjük Eva Longyka pedig az egyik legszimpatikusabb számomra. És még valami: 1996-1997-ben mindig mondták, hogy lilában, vagy (a hölgyek kedvéért) ciklámenben játszottak a szlovének. Ne szépítsünk: A szlovének rózsaszínben játszottak. Semmit nem ront a játékuk minőségén, mert olyan színben játszottak, ami egy átlagos férfi szemét bántja.

És ha már környékünkön járunk, ugyan ne hagyjuk ki Magyarországot, mert tényleg ennyi év távlatából is büszkeség volt nézni a hazaiak szereplését. Konkrétan az volt a gondolatom, hogy ez az a bizonyos magyar virtus, amiről oly büszkén beszélünk a történelmünk felelevenítése kapcsán, meg a magyarok nyilaitól ments meg uram minket mondás is itt-ott igencsak érvényesült. Ugyanakkor érdekes volt az a három év, melyben megnyertük a döntőt, ugyanis akkor az volt, hogy az elődöntőket biztosra nyertük, szinte rajt-cél győzelem, viszont a döntők eredményei koránt sem voltak ennyire biztosak, azok ebből a szempontból izgalmasabbak voltak. Kecskemét városának csapata 1993-ban nagy magabiztossággal nyert, viszont az 1996-os év nagyon érdekes volt. Csak a Kecskeméti csapat tudott nyerni az utolsó elődöntőben és legtöbbször az utolsó, döntő játékban, a hangszerhordásnál buktunk nagyot, de az utolsó elődöntőre a kecskemétiek megvédték a mundér becsületét. Ugyanígy hatalmas eredmény volt 1998-ban a százhalombattai csapat eredménye, amikor is 77 ponttal álltak az első helyen a döntő játék előtt, és azt is magasan nyerték. Sehol senki, nem az, hogy számolgatni kelljen, hogy x és y ország ennyi ponttal előzhet meg, hogy az első helyen maradjunk. Akkor is a legjavát hozták ki magukból. Borbás Marcsit jól meg is fürdették utána. Tehát mi magyarok rendkívül komolyan vettük a játékokat. De persze mi is emberek vagyunk, rólunk is lehet negatív példát felhozni. Az egyik, amit rossz volt látni az 1993-as év második elődöntője, amikor Debrecen város csapata játszott, és az egyik játékban, ahol hangszereket kellett felvinni az egyre emelkedő rámpára, ott volt valami konfliktusa az egyik játékosnak a magyar bíróval, és amikor Geszler Dorottya kérdezte, hogy mi történt, és még akkor is volt egy-két keresetlen szava a bíróhoz, legalábbis az, hogy kisípolták néhányszor, erősen erre enged következtetni. Nyilatkozott az a srác később is, akkor már valamivel normálisabban, de már akkor is az volt a megérzésem vele kapcsán, hogy köszönöm szépen, de most már jellemezze őt a hallgatagság is. A másik kellemetlen élmény az 1998-as év harmadik elődöntője, amikor az egyik fix játékban, a várból ki kellett szabadítani a raboskodó lányt, a mi lányunk felfeszítette a rácsot, és kiszabadult magától, a kulcs meg később került a zárba. És még szabadkozott is ártatlan arccal Borbás Marcsinak, hogy fogalma sincs, hogy mi történt. Erre nagyon felidegesítettem magam. Állítom, hogy ezt a belga főbíró Dennis Pettiaux hallotta (és értette) volna, nemhogy pontot vont volna le abból az eredményünkből, hanem ki is zárta volna a gyöngyösi csapatot. Azt a bizonyos gyöngyösi csapatot (bár nem tudom, hogy a tagok ugyanazok-e), akik 1997-ben pozitív rekordot állítottak fel. Az első elődöntőben ugyanis ők vesztették az egész játék során a legkevesebb pontot, szám szerint 5 pontot. 96 pont volt az akkor elérhető maximális pontszám, és mi 91-et értünk el. A második helyezett svájciaknak meg csak 65 pontja volt. A bírók és a magyarok "kapcsolata" is érdekes volt, ugyanis több játék is volt, ahol pontot vontak le tőlünk, és néhány helyen joggal gondolhattuk, hogy igazságtalanul. Az egyik legemlékezetesebb eset az 1997-es év 8. elődöntője volt. Elég nehéz játék volt, a medencében játszódott, és úgy kellett a kötelet a karikára tenni, hogy ne essünk le. Az történt, hogy éppen át tudtuk tenni, a játékos viszont lendületében beleesett a vízbe. A görög bíró (Babis Ioanidis) viszont tovább engedett minket. Mi az első futamban voltunk, ki is írták azt a eredményt, hogy végeztünk. Majd a második futam végére a magyarok eredményét váratlanul "kijavították", rontottak rajta. Emlékszem, ezen még Gundel Takács Gábor is felhördült, hogy ez nem a mi hibánk volt, hanem a bíróé, mégis tovább engedett minket. Igaza volt, én sem tudtam mire vélni a hirtelen jött változást. Mondjuk a görög bíró többször is okozott fejtörést a főbírónak, mert nem egyszer volt rá alkalom, hogy másodjára kellett egy csapatnak újrajátszani a játékot, mert rosszul ítélkezett. A másik érdekes eset, ami eszembe jutott egy 1995-ös játék (pontosan nem emlékszem melyikben volt) egy labirintuson kellett végigmenni valamivel a fejükön (erre sem emlékszem, hogy mi volt ez), a lényeg, hogy nem láttak ki. És villámgyorsan végzett a magyar játékos, magasan a többiek előtt. Ez gyanús volt a főbírónak, ezért pontot vont le az eredményből. Ez például kettős dolog. Egyrészről jogos a gyanú, mert tényleg olyan magabiztossággal ment át, mintha nemhogy nem takarná el semmi az arcát, de tudná is utat, másfelől meg elég nehéz volt azon a maskarán kilátni (arra emlékszem, hogy eléggé nagy volt), ha felemelte volna az feltűnő lett volna. Én magamban mégis a bírónak adtam igazat, nekem is nagyon furcsa volt.

A fenti cikkre visszatérve egy gondolat erejéig, az nem feltétlen igaz, hogy ahogy haladtunk a térképen észak felé, úgy vették egyre komolyabban a játékot. Három ellenpélda is van: Wales, Hollandia és Portugália. Az első két ország északon van, mégsem kötődnek nagy eredmények a nevükhöz. Az viszont elmondható, hogy volt egyszer-egyszer kiugróan szép teljesítményük, sőt a Walesiek 1994-ben ha jól emlékszem másodikok vagy harmadikok lettek a döntőben. Portugália meg délen van, ők konkrétan versenyben voltak velünk, nagyon komolyan vették a játékokat. Igazából ez az egész ki hogy veszi a játékot téma hasonlít az Eurovíziós dalfesztiválhoz. Ott is rend szerint a gazdaságilag szegényebb országok teljesítenek jobban, míg az olyanok, mint például az Egyesült Királyság, nekik ez csak jó buli. Delegálnak valakit, azt jól van. A Walesiek játékát is többségében ez jellemzi.

Az olaszok helyzete viszont érdekes. Ugyan több döntőt is megnyertek, de abban igaza van az Origónak, hogy sokkal inkább a német nyelvterületek jeleskedtek, például Dél-Tirol. Az 1999-es döntőt Bolzano nyerte, amely Dél-Tirol egyik legszebb városa, személyesen is volt lehetőségem látni 1994-ben. Viszont ahogy haladunk az olasz csizmán egyre inkább dél felé, tényleg úgy tűnt, hogy egyre inkább csak szórakozásnak veszik a játékot, aztán, hogy nyerni is lehet... Érvényesül a játékukban az olaszos temperamentum, az a lazaság, jókedv, erre rájön az az olaszos beszédstílus. Ja és persze nagyon szerettek óvni, a legapróbb nemtetszésüket is jelezték a bírónak, és ezek egy részét helyben is hagyták. A svájciak is tényleg nagyot alakítottak, amikor francia vagy német nyelvterületről delegáltak csapatot, de ez elég ritka volt, döntő többségében az olasz határhoz közeli városok játszottak. Volt is egy olyan gyanúm, hogy ez valami egyezmény-szerűség lehetett, mert csak két ellenpéldát tudok így hirtelen mondani: Le Bouveret (francia) és Schattdorf (német), viszont döntő többségében olasz ajkú svájci csapatok játszottak. A műsorvezető is olasz anyanyelvű (Caterina Ruggeri), aki szintén nagyon szimpatikus volt nekem, a bíró viszont francia volt, Pierre.

Nagyjából ennyi jutott eszembe. Jól esett egy kicsit filozofálni rajtuk, elmélkedni, és ezeket leírni. Meg ezek mind csak gondolatok. Nem vagyok nagy titkok tudója, néha figyelem, hogy a felállított sztereotípiák igazak-e, de inkább csak élvezem, amit látok. Sok oldottan boldog órát köszönhetek a Játék Határok Nélkülnek, és nem győzök hálálkodni a közmédiának, hogy leadták újra az összes részt. Viszont, hogy a 2014-eset mikor adják le, az még mindig rejtély számomra.