Sikeres folytatás

Öt hónap után megmértem a súlyomat a Wii Fit U-val és örömmel konstatáltam, hogy csak 3 kg-ot híztam. 67 kg-ot mutatott, elégedett vagyok vele. Tudom tartani a 65 kg körüli súlyt, karácsony és szilveszter természetesen nálam is volt.

Szerencsére Hollandiában nem nehéz tartani a súlyomat, mert szinte mindenből van alacsony zsírtartalmú (magere vagy halfvol) változat, ráadásul ezek többségében olcsóbbak is, úgyhogy nem is kérdés, hogy melyiket veszem meg. Lehet mondani, hogy a joghurtból és a tejből sokkal finomabb a magasabb zsírtartalmú és az mondható teljesnek, de ezeket nem magában fogyasztom el, hanem műzli mellé. Ott meg nekem csak a lényeg, hogy tej vagy joghurt legyen benne, nem az, hogy teljes értékű legyen. És hogy a másik oldalról is beszéljek, alkalmanként belefér a Burger King, a pizza, a tortilla chips szósszal. Bizony előkerülnek ezek filmnézéskor.

Nagyjából úgy csinálom a dolgokat, ahogy elképzeltem és működik. Figyelni arra, hogy miből melyiket vegyem meg, de azért alkalmanként el lehet engedni magam. De most egy pár hétig jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek. Vissza akarok menni 65 kg alá. Aztán meglátom, hogy utána hogyan tovább. Mert gondolkodtam azon, hogy jó lenne 60 kg-ig lemenni, de ezt szerintem nem mostanság fogom megcélozni.

És azt se feledjük el, hogy a sok mozgás is jó eséllyel hozzájárul ahhoz, hogy alig hízok. Hiszen legalább 30 perc biciklivel a vasútállomás vagy az egyetem, de ha Edébe, a városközpontba megyek, megvan az 38-40 perc is. És még vissza is jönni… Nem utolsósorban a Ring Fit Adventure-rel is folyamatosan edzek.

Nagy lépés volt az, hogy elfogadtam, hogy hajlamos vagyok a hízásra és nekem fokozottan kell figyelni. Sikerült elsajátítani egy új életmódot, ezt már csak fejleszteni lehet.

Visszatérés Hollandiába

Tegnapi indulással ma reggel visszatértem Hollandiába. Most nagyon jó volt az út, minden simán ment. Csak kétszer kellett átszállni Bécsben és Frankfurtban és mindkét helyen bőven volt várakozási idő: Bécsben 50 perc, Frankfurtban 3 óra 40 perc. Úgyhogy nem lett volna baj, ha késtek volna a vonatok. De szó nincs késésről, most olyan pontosan mentek a vonatok még Németországban is, hogy a tavalyi állapotok után csodájára jártam. Minden, minden sokkal jobb volt. Bécsben a nagy InterSparban volt időm kaját meg innivalót venni az útra.

Az osztrák InterSpar egyszerűen a tökéletesség határát súrolja. A gyümölcsszelet van Magyarországon is, azt Hollandiába vettem, mert azt nagyon szeretem és tudtam, hogy hiányozni fog. Ugyanúgy 5 db van benne, mint a magyarban, sőt a csomagolás is ugyanaz, mert a magyar információk is rajta vannak. Azért vettem most, mert megmutatom valaki hollandnak, hogy ugyan mondja már meg nekem, hogy lehet-e ilyet kapni Hollandiában és ha igen, hol. Ennék ilyet itt is.

Hú, nagyon előre szaladtam. A 10.20-as vonattal indultam Békéscsabáról. Itt volt néhány perc késés, mert Békéscsaba és Lőkösháza között átépítik a síneket, de ez is igazán semmiség, mert Budapesten is volt 50 perc átszállási idő. Kényelmesen át tudtam szállni az ÖBB Münchenig közlekedő RailJet vonatára. A vonat rendben megérkezett Bécsbe, itt voltam az InterSparba, majd bevásárlás után egyből mentem is a vágányhoz. A vonat 17.13-kor indult a vonat és Frankfurt volt a végállomása. Deutsche Bahn vonat szállított és örömmel jelentem, hogy a vonat végig pontos, gyors és precíz volt. Az út is rendben volt. 23:37-re érkezett meg Frankfurtba a vonat. Az az igazság, hogy nem érzem, hogy 6 órán keresztül utazok megállás nélkül. Mindig lefoglalom magam valamivel: Animézés, könyvolvasás, történetem hibáinak javítása.

Egészen zavarba jöttem, hogy még tetszett is Frankfurt am Main Hbf. állomás.

El is gondolkodtam azon, hogy tényleg annyival jobban néz ki, vagy csak én látom másképp? Mindenesetre most semmilyen balhé nem volt. Persze, hajléktalanok, koldusok itt is voltak, de nem zavartak.

Az állomás bár fedett volt felülről, de oldalról nem mindenhol, így érződött a hideg. De van McDonald’s a vasútállomáson és szerencsére nyitva is volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy zárásig ott melegedek. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül, ettem egy Big Mac McMenüt €8,49-ért.

Maradjunk annyiban, hogy melegedni mentem a McDonald’sba, mert ahogy megettem, pár percre rá olyan éhes lettem, mintha semmit nem ettem volna. Egyébként a McDonald’s azért is volt eredetileg jó ötlet, mert a kiírás szerint 3:00-ig van nyitva, a vonat meg 3:13-kor indult. Ehhez képest a biztonsági őr 1:40-kor ránk szólt, hogy 20 perc múlva zárnak. Előfordulhat, hogy rosszul emlékszem és hármasnak láttam a kettest. A kijáratnál azért megnéztem, tényleg 3:00 volt írva. Nem mentem vissza akadékoskodni, 2 órakor kimentem. Olyan sokat nem voltam az egyébként még elviselhető hidegben, mert 2:40-kor érkezett be a vasútállomásra a vonat. Zürichből indult, az indulóországhoz hűen pontos volt a vonat, mint a svájci óra. Amsterdam Centraal-ig ment a vonat és a jegyem ugyan Utrechtig szólt, de már Arnhemben leszálltam a vonatról. Egyrészt mert hamarabb szállok le, másrészt a busz is, ami Wageningenbe visz, jóval rövidebb idő alatt érkezik meg, harmadrészt bíztam abban, hogy a jegy is valamivel olcsóbb lesz. Hát persze! Az Utrechtig tartó 96 perces út decemberben €7,50 volt, most Arnhemből Wageningenbe a 32 perc út €7,80. Totál logikus… De ha valamiért megérte, akkor, hogy másfél órával hamarabb érkeztem haza, mintha Utrechtben szálltam volna le.

Úgyhogy rövvidítettem magamnak, az út is teljesen flottul ment, úgyhogy szerencsés volt az utam. És Németországban is csak pozitív dolgokat tapasztaltam. Az a kéregető, aki mindenkitől ugyanabban a hanglejtésben kért pénzt, inkább megmosolyogtatott. Bár, hogy pontosan mit kért, nem tudom, mert a szövegéből csak ennyit értettem: “Entschuldigung! vfepoajIOBVIDfilejlMc:FJIOE können?” De annak a férfinak se hittem egy szavát se, aki 3 óra körül a vonat “álkétségbeesett” hangon kért pénzt vonatjegyre, lobogtatva a már meglévőt Euro bankjegyeit, hogy már csak egy kevés hiányzik. Hát persze… elég jól felismerem a hamisságot a hanglejtésben. Ennyi, ezeket leszámítva semmi különös nem történt.

Az egész hihetetlen. Csak az első néhány nap éreztem jól magam Magyarországon, amíg megvolt a “varázsa”, hogy hazajöttem, aztán ez megfordult és nagyon vágytam vissza Hollandiába. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor átléptem a holland határt, akkor volt olyan érzésem, hogy hazajöttem. És amikor leszállta Arnhem Centraal-nál szétnéztem a Kiosk-ban (vasúti büfé, országszerte szinte mindegyik vasútállomáson van) és embereket hallottam hollandul beszélni, mintha az anyanyelvemet hallottam volna. Nem mondom, gyerek szintjén beszélem az anyanyelvemet, de soha nem késő fejlődni.

Tényleg, teljesen átfordult bennem ez a dolog. Még anyám is észrevette, meg is jegyezte. És tudja jól, hogy azért van ez, mert Magyarországon nem jöttek össze a dolgaim, míg itt Hollandiában bíztatóak a kezdetek. Erről van szó és anyám azért nem haragudott rám igazán soha, hogy nem akarnak összejönni a dolgaim, mert látta, hogy amit tudtam, azt megtettem. Engem az is komolyan érintett, hogy Magyarországon, se gyerekként, se fiatalabbként, nem tudok senki olyat mondani, aki felfedezett, felkarolt volna, egyengette volna az utamat. Persze, dicséreteket, jó szavakat kaptam, de nem emlékszem olyan emberre, aki valaha is azt mondta volna, hogy én ebben és ebben vagyok jó, ezt és ezt lenne érdemes csinálnom.

Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy komolyan megtévesztett, hogy jelesre érettségiztem (középszinten) informatikából és ebbe az irányba indultam el. Megpróbltam rendszerinformatikát tanulni a 2005-2006-os tanévben, de az első évben nemcsak hogy az volt, hogy épp, hogy átmentem a tantárgyakból, hanem többől meg is buktam. Természetesen esélytelen volt a dolog. Ekkor nemhogy senki nem mondta azt, hogy talán másfele kéne keresnem a karrieremet, hanem még marasztalni is próbáltak. Én voltam az, aki tudta, hogy ott nincs helye és elmentem. Jó döntés volt, óriási hiba lett volna ott maradni. Csak aztán nem tudtam, hogy merre tovább. Aztán jóval később megint próbálkoztam informatikával, meg jöttek a gazdasági jellegű szakok. A gazdasági szakok már jobban mentek, de messze nem volt az igazi. A Gazdagásinformatikus szak a BGE-PSZK-ról szintén kudarccal végződött.

Sokakat megtévesztett azt, hogy egész jól tudok fejben számolni és szinte biztosra vették, hogy reál beállítottságú vagyok. De az is túl későn esett le, hogy ez sem igaz, mert az egyetemi matematikát (sorozatok, deriválás, integrálás…) képtelen voltam megtanulni. Későn jutott el a tudatomig, hogy az irodalomra inkább vagyok fogékony, az is csak néhány éve lett kitalálva, hogy a nyelvek irányába lenne érdemes mennem. Ezért van az, hogy elég későn találtam meg a helyem.

Ez a gondolatmenet akkor kezdett el lefutni az agyamban, amikor elkezdtem nézni Almási Kitti műrosát a YouTube-on a Nyitott Akadémia csatornáján. Ez a műsor lényegében arról szól, hogy ismert emberekkel beszélget életük nagy fordulópontjairól, hogy kik voltak azok, akik egy-egy mondattal, beszélgetéssel nagyban alakították az életüket. Ahogy elgondolkodtam ezen, oda jutottam magamban, hogy az én műsorom lenne a legrövidebb, mert tényleg nem tudok sorsfordító mondatokat, beszélgetéseket visszaidézni.

Lényegében a nyelvek által jutottam el Hollandiába, ahol talán életemben először éreztem igazán azt, hogy nem számítok különcnek. Hogy semmi furcsa nincs bennem, lehet velem is ugyanúgy beszélgetni, ugyanúgy bánni velem, mint bárki mással. Ezt is igazán csak itt tapasztaltam meg. De poén volt, amint átléptük a holland határt, egyből elkezdett esni az eső. Szinte már viccnek is elmegy a találós kérdés, hogy “Honnan tudod, hogy megérkeztél Hollandiába?” “Már a határon zuhog az eső.”

Meg az is sokat javított a mentális állapotomon, hogy kiderült, hogy mégis csak indokolt lehet az optimizmusom a párkapcsolatomban, ugyanis úgy néz ki, hogy mégis csak menthető lesz. Drágalátos szerelmem ugyanis megtörte a csendet két hónap után és elmondta, hogy mi a baja. Annyit így el lehet mondani, hogy nagy toleranciára van ebben a kapcsolatban szükség, de megbeszéltük, hogy merre megyünk tovább és ha az bejön, akkor megéri. Azalatt is mindkettőnknek van munkája saját magával is.

Nos ennyi. Küzdelmes lesz a 2023-as év, de ha bejön, akkor túl fogom szárnyalni a 2022-eset.

Egyénileg is alkalmazható terápiák

A múlt héten vettem meg Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. Nem feltétlen könnyű olvasmány, mégis annyira megtetszett, hogy hangoskönyv formájában is megvettem CD-n. Ezt néhány hónapja Békéscsabán a pszichológusom ajánlotta, ahogy egy-két szót említettem neki a családon belüli viselkedésekről és kísérteties hasonlóságokat fedezett fel a szüleim és a testvéreim közötti viselkedésekben. Már akkor utánanéztem a könyvnek, hogy milyen és ahogy belelapoztam, már akkor tudtam, hogy ez tényleg jó könyv lehet, de azért csak most vettem meg, mert a Hollandiai tartózkodásom legnagyobb tanulsága az volt számomra, hogy valójában nekem is van dolgom az őseimmel, de másképp.

De az a bizonyos "másképp" kellőképpen erős ahhoz, hogy okozzon nehéz időket számomra. De igazából nem bánom, mert mindig egy kicsit jobban érzem magam utána. Ugyanakkor azt is érzékelem, hogy ez egy lassú folyamat, mert az egy dolog, hogy kérdezem anyámat, nővéremet (apámat már nem tudom, a bátyámmal meg nincs komoly testvéri kapcsolatom) és kiderülnek titkok és úgy érzem, hogy megvilágosodtam általuk, egy kicsit többet tudtam meg magamról, de a valódi változás csak lassan történik meg. Az utóbbi napokban, hetekben előfordul, hogy nehezebben alszok el éjjel, mert azon kattog az agyam, hogy ha tudok dolgokat, akkor miért nem történik változás? Hiába tudom aggyal, hogy a változás valójában lassú folyamat és hogy nem érdemes siettetni, de a lassúsága néha annyira megijeszt, hogy olyan érzésem van, hogy valójában nincs is ebből kiút, ezzel együtt fogok élni amíg élek.

De talán mégsem. Most kb. 185. oldalon tartok és eddig két olyan terápiáról olvastam a könyvben, amit egyénileg is lehet alkalmazni. Az egyik könnyebb és gyorsabb: El kell képzelni egy virágot és körül kell írni, hogy milyennek látod. Nincs részletezve a célja, de ezt úgy képzelem el, hogy ennek az az értelme, hogy a virág képében leírjuk azt, hogy milyennek látjuk magunkat. Én ezt tovább is gondoltam magamban és leképeztem magamban azt is, hogy ideális esetben hol van ez a virág és hogy néz ki? Ez motiválhat a változásban.

A második terápia sokkal erősebb és kell hozzá mentális felkészültség. Még a nevére is emlékszem: imagináció (40. oldalon van) és az a lényege, hogy relaxált, meditált állapotban képzeljünk el egy számunkra nagyon fájdalmas gyerekkori, múltbéli emléket és éljük bele magunkat nagyon. Ezután tegyük bele az emlékképbe a jelenkori énünket és védjük meg magunkat és vigasztaljuk meg magunkat belül. Ennek az a jelentősége, hogy az agy egy idő után az új képet fogadja el valóságként. Habár a pszichológus erről nem írt, de ahogy kipróbáltam magamon, arra jutottam, hogy ennek több jelentősége is van:

1. Megtanuljuk elfogadni a múltat olyannak, amilyen.
2. Az új kép által, amit képeztünk, megerősödhetünk, megtanulhatjuk megvédeni magunkat a jelenben.
3. Oldódnak a gátlások, blokkok, ha szembenézünk önmagunkkal.
4. Ezáltal pedig jobban tudunk funkcionálni az életben, nőhet az önbizalom.

Amikor ezt kipróbáltam, ezt a dalt hallgattam:

Maga az anime (Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru) egyébként is aktuális, mert újra nézem és azt kell mondjam, hogy még most is 10/10 számomra. Ez a dal többségében akkor szól az animében, amikor Kurahara Kakeru fájdalmas múltját idézik fel, úgyhogy ebből a szempontból is ide illik. A dalt egyébként 2019 decemberében fedeztem fel magamnak, amikor úgy gondoltam, hogy az akkori szerelmi bánatra ez a dal "korrelál". Elkezdtem hallgatni és olyan sírógörcs jött rám, hogy azt se tudtam, mit csináljak magammal. Azóta fájdalmas hallgatni számomra ezt a dalt, de pont ezért is választottam erre a terápiára, mert remek alkalom arra, hogy szembenézzek a múltam fájdalmas részével. És valóban. Elég jól ismerem Hayashi Yuuki zeneszerzői munkásságát és bizton állíthatom, hogy ez a dal, a Genjitsu a legfájdalmasabb, amit valaha írt animének. Részint ijesztő is a címe, hiszen a "Genjitsu" jelentése "Valóság" és azért is volt fájdalmas hallgatni ezt a dalt korábban, mert mindig felmerült bennem a kérdés, hogy ez lenne a valóság? Csak fájdalomból és reménytelenségből állna? A mai napon arra is rászántam az időt, hogy magát a dalt is jobban értelmezzem, elemezzem és kiderült számomra, hogy a dal valójában másról szól. Ahogy hallható, három részből áll, amit én a következőképp értelmezek:

1. Maga a fájdalmas esemény újra megélése. Az, hogy csak a zongora szól és semmi más, annyira keménnyé, súlyossá teszi a dalt, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja érzelmek nélkül. Mert pont emiatt látok magam előtt egy sötét képet, ahol egy szenvedő gyerek látható és hiába ordít segítségért, nem megy oda hozzá senki, így egyedül marad.
2. Az előző pont következménye: A reménytelenség, már-már a nihilizmus érzése. Jó eséllyel szintetizátorral szólaltatták meg a dallamokat, de hogy mennyire súlyos, az valami eszméletlen. Gyerekkoromban visszatérő álmom volt, hogy egy sötét szobában próbálok villanyt kapcsolni, de olyan gyenge a fény, hogy alig lehet látni. Majdhogynem jobb a teljes sötétség. Ez mindig nagyon megijesztett. Ezeket a képeket hozza vissza ez a rész, a traumatizált élmény következményét. Amikor hiába is várok fényt, egyszerűen alig látok bármit is.
3. A záró téma viszont optimista. Mintha azt az érzést keltené, hogy van kiút. Ettől lesz teljes a dal, mert mintha utat mutatna kifelé, hogy másképp is lehetne élni, csak keményen kell küzdeni érte. Ez a valóság, ezáltal nyer értelmet számomra a dal címe.

Így ez a dal remek lehetőség a terápia egyéni alkalmazására. Azt tapasztaltam magamban, hogy valójában nem is a múlt feltárása a legfájdalmasabb, hanem amikor belép a jelenkori énem, hogy a gyerekkori énem védelmére keljek és megvigasztaljam magam. Ekkor könnyeztem. Valószínűleg azért, mert valójában ez hiányzott az életemből. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem voltak barátaim, soha nem védett meg senki, meg nem kaptam szeretetet, de az igazán fájdalmas, traumatikus élményeket egyedül éltem meg és akkor szinte soha nem volt mellettem senki. Azokból az időkből hiányzik az a fajta szeretet, amit most magamnak megadok.

Igazából ez addig fájdalmas, amíg benne vagyok. De ahogy kijövök belőle és kívülről elemzem a megélt dolgokat egy kicsit erősebbnek érzem magam. Mert tényleg segít elfogadni a múltban legtörtént eseményeket és még egy fontos dolog: Segít függetlenedni, mert ezáltal nem mindig a másiktól várjuk a segítséget, hanem megtanuljuk magunkat megvédeni, ha éppen nincs mellettünk senki. Persze barátokkal, szeretett emberekkel teljes az élet, de hogy ennek milyen hosszútávú következményei lehetnek azt még nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy csak jó lehet.

Meg pont ezért nem értem néhány barátomat. Vannak, akiket már évek óta ismerek, tudom, hogy miken mennek / mentek keresztül és azt érzékelem, hogy nem történik náluk érdemi változás. Ez azért gondolkodtat el, mert látom és érzékelem rajtuk, hogy ugyanannyi energiát emészt fel náluk (vagy akár többet is) az, hogy szenvednek és nem keresik (személyes megítélésem szerint) a kiutat, mint az, aki küzd magáért, akinek az útja legalább annyira göröngyös, de legalább megadja magának az esélyt arra, hogy jobb élete legyen a jövőben.

Ami a könyvet illeti, azt gondolom, hogy a megmaradt 100 oldalban még több megoldás, javaslat is lesz olvasható, azokat is ki fogom próbálni és az eredményességéről be fogok számolni.

Újra itthon

Nos, ismét itthon vagyok. Az igazat megvallva, nem örülök neki, mert úgy érzem, hogy megrekedtem az életemben, de igyekszem úgy kezelni a helyzetet, hogy csak vissza kell lapozni a könyvben ahhoz, hogy értsem, hogy miért nem értem azt, amit most olvasok és hogy megértsem.

Az egyetlen dolog, ami nagyon tetszik, hogy újra hőségben vagyok. És nem viccelek. Tegnap délután kimentem a 36°C-ba futni és semmi bajom nem volt. Egyedül annyi, hogy sokat ittam utána, de az teljesen normális. Én tényleg nagyon szeretem a meleget és nagyon jól is bírom. Nem véletlen írtam azt, hogy a holland klímára külön mentálisan fel kell készülni. Nekem biztosan.

És hogy mennyire vissza akarok térni, jól jelzi, hogy kedden már hivatalos ügyet is hollandul intéztem. Az önkormányzatba (Gemeente) mentem, hogy bejelentsem, hogy átmenetileg hazaköltözök Magyarországra. Erre egyrészt azért volt szükség, hogy kijelentkezzek az albérletből, ahol laktam, másrészt tudomásom szerint nem lehet Hollandiában hosszútávon úgy tartózkodni, hogy ne legyen biztosításom, különben megbüntetnek. Ezt is meg akartam előzni. Egyébként nagyon jól ment, még az ügyintéző is megdicsérte, hogy jól beszélek hollandul. Ez nagyon jól esett, azért van hatása annak a bő egy hónapnak, amíg kint voltam. A kommunikáció ugyanakkor nem ment még gördülékenyen, de ez az ügyintéző volt az első olyan holland, aki nem váltott át angolra, hanem egyszerűsítve, jobban artikulálva mondta el hollandul, amit kellett. Így kéne minden hollandnak beszélni, mert most volt először olyan érzésem, hogy becsülik azt, hogy próbálok hollandul beszélni. Tényleg nem örültem annak, ha valaki átvált angolra, mert az olyan érzetet adott, hogy "nem megy ez még neked! Gyakorold még!" Csak én ezeknek is hollandul válaszoltam, hogy érzékeltessem, hogy vele (is) szeretném gyakorolni a nyelvet.

Valamint a biciklit is visszavittem a boltba, ahol vettem. Itt viszont csalódásként ért, hogy az eladó az eredetileg €75-ért vásárolt biciklit csak €25-ért vette vissza... Legalább €40-re számítottam. Ezek szerint Hollandiában sem jó üzlet üzleteknek eladni dolgokat.

Ami pedig az albérletet illeti, nagyon örülök, hogy sikerült ilyen jól lerendezni. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni, mert még bennem vannak a magyar főbérlőktől az inkább rossz élmények. Ilyenkor mindig veszekedésbe torkolltak a beszélgetések, ehhez képest teljes megértéssel reagálta le a problémámat. Sajnálja, hogy itt a vége, de elfogadja a döntésemet. Teljesen meglepődtem, ugyanis:

SOHA, MÉG MEGKÖZELÍTŐLEG NEM TALÁLKOZTAM ENNYIRE RENDES, ENNYIRE MEGÉRTŐ FŐBÉRLŐVEL!

Egyből, magától megkérdezte, hogy melyik számlára utalhatja vissza a kauciót. Ilyenre se volt még példa, már-már filmbe illő volt... És meg is kaptam hiánytalanul az teljes összeget. Úgyhogy annak ellenére, hogy voltak nehézségek az albérletben, szerettem ott lenni. Meg a problémák is idővel megoldódtak.

A repülőút most nagyon jó volt. Végig simán ment a gép és a landolás is teljesen sima volt, így ez a jobb utak egyike volt. A vonattal jártam félig szerencsétlenül, mert simán elértem a 20.13-kor a Ferihegyről induló vonatot, viszont kétszer kellett átszállni. Egyszer Cegléden, egyszer Szolnokon. Voltak gondok a Zuglóból érkező vonatoknál és pont érintette a Szolnokra induló vonatot. A vonat ugyanis annyit késett, hogy nem értem el a csatlakozást. Így 23 óra helyett 2 órára értem haza. Most szidjam a MÁV-ot? Lesz abból bármi hasznom? Változik attól bármi is? Eltöltöttem az időt, ahogy tudtam, és eljött az idő, mire hazaértem.

Mostanra kezdem elfogadni, hogy most itt van dolgom. De ahogy tudok, igyekszek visszatérni Hollandiába, mert ott tudom igazán megélni azt, aki vagyok. Megvan a BSN számom, a holland bankszámlám is, valamint van holland SIM-kártyám is, úgyhogy ennyivel is könnyebb lesz a segítség. És ha megkapom a megfelelő mentális segítséget, akkor bizony szárnyalni fogok utána!

Régi-új blog

Sikerült megmenteni ezt a blogot, és gondolkodom azon, hogy ezt is újra aktivizálom, csak ki kell találjam még, hogy mire használjam. Valami rendszert szeretnék. Hiszen több blog is van ezen a néven, mindegyiket én írom. A lényeg csak, hogy legyen valami rendszer, mely alapján érdemes lenne az egyiket, másikat nézni. És lehet, hogy nagyobb látogatottsága is lenne a blogoknak, ha tematikus lenne, és nem személyes, amibe minden egybe van zsúfolva. Ahogy írom ezeket a sorokat, kezd körvonalazódni bennem a dolog. :) Valószínűleg az egyik blog lesz videojátékos jellegű, a másik meg japán zenés, meg talán a wordpress-eset is életre keltem, az meg lehet személyes jellegű, de ezt még kigondolom magamban,  hogy lenne a megfelelő.

Amúgy érdekes sztorija van ennek a blognak (konkrétan a blogspotosnak), még 2006 májusában hoztam létre, akkor rövid zenés postok voltak alatta. De utána ejtettem ezt a blogot, és gyorsan feledésbe merült. Nem is látogattam, csak most, konkrétan tegnapelőtt jutott eszembe, hogy lefoglalhatnám ezt a címet. Csak döbbenten láttam, hogy már nem lehetett, mert valaki megtette korábban. Beírta ma linket a címsorba, és ismerős volt az írás. Az, hogy miről írtam, valósággal kivert a víz. Megpróbáltam bejelentkezni, és törölni a postokat, de sehogy nem tudtam. Mert ugye ez még akkor volt, amikor a bloggert még nem vette meg a Google (vagy nem akart mindent egy profil alá tenni), ezért a bloggeres felhasználómba külön kellett bejelentkezni. Igen ám, de nem emlékeztem a jelszavamra 11 év távlatából. Először azt próbáltam meg kitalálni, hogy melyik E-mail címről regisztrálhattam, ezért kértem egy jelszó-emlékeztetőt. Amikor elküldtem, csak annyit mutatott, hogy c****@****.hu címre küldték ki. Próbáltam visszaemlékezni, de c betűvel kezdődő E-mail címem soha nem volt. Talán valami elkallódott Freemailes cím lehetett (volt ott is valami regisztrációm...), de az biztos, hogy anno se vipmail-en se citromail-en nem c betűvel kezdődött a címem. Hát ez nem sikerült, akkor irány a Google support. Eleinte magamtól akartam írni nekik, hogy ez meg ez a problémám, és hogy segítsenek. De ilyet nem találtam, fórumot viszont igen. Meglepetten láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek ez a problémája, többen meg is írták a saját történetüket, hogy nagyon ciki az írás, és nem szeretnék, ha megmaradna az utókor számára. Csakhogy erre mi a Google válasza? Hogy ha nem elérhető az E-mail címed, akkor "You're out of luck!" Hát akkor beletörődtem, hogy az én blogom is megmarad a külvilágnak oly módon, ahogy nem szeretném. Vagy mégsem? Megerőltettem magam, és elgondolkodtam azon, hogy mely jelszavakat használtam 2006 körül. Több lehetőségen is elgondolkodtam, egyik sem jött be. Aztán eszembe jutott, hogy akkor még nem követelték meg annyira az erős jelszót, ezért valami nagyon gyenge volt. No nem ilyen 12345, meg ilyenre kell gondolni, de a lényeg, hogy bejött. :D Úgy megkönnyebbültam, hogy szavakban nem tudom kifejezni. Egyből hozzákötöttem a Google-ös felhasználómhoz ezt a blogot, és most már az enyém lett. Első dolgom volt törölni a postokat. Nem vagyok büszke azokra az írásokra, és bár írtam több helyen is, megtartok régi írásokat, de ezeket azért töröltem, mert úgy voltam velük, hogy ezek abban a formájában vállalhatatlanok. Persze tudom, hogy az internet nem felejt, de hozzásegítettem ahhoz, hogy a tudattalanjának egy olyan pontjára jusson el, ahonnan nehéz lesz kiásni.

Már csak azt kell kitalálni, hogy hasznosítsam ezt a blogot. A tematizálás jó ötletnek tűnik, csak a kivitelezésen kell elgondolkodni. Mert egyenként kiválogatni a blog.hu-ról az írásokat témánként nagyon hosszadalmas lenne, lévén, hogy majdnem 2.000 post van benne. Mindenesetre lehet, hogy ez lesz a zenei blog, ahol azon zenékről írok, melyek érdekelnek. Elsősorban magyar és japán zene lesz, de várhatóan ide fognak kikerülni a dalszövegek és a karaokéról is itt fogok írni. De ez még átgondolom magamban, hogy legyen.

Garfield – 1986. április 14.

A Garfield képsorok repertoárja az elmúlt évtizedek során hatalmasra nőtt, így a fiatalabb korosztály megtalálhatja azt a képsort, mely a születése napján készült. Az enyém az 1986. április 14-ei, ekkor ez volt:

 - Hé, Garfield, találd ki mire gondoltam! Ismét elmegyünk a farmra meglátogatni a papát és a mamát!
- Jon, te gondolatolvasó vagy
- Csak feküdtem és azon gondolkodtam, hogy itt az idő újra megtölteni a bolhákat a bundámon.

Az első utazás Budapestre

Valószínűleg sorozat lesz belőle, mivel végleg eldőlt, hogy végleg itt maradok (tegnap utaztam volna vissza). Most barátlátogatás okán mentem fel Pestre, nagyon remélem, hogy sokszor tudok még állásinterjú miatt is felmenni, ugyanis most is az a célom, hogy Pesten éljek, persze anyagilag teljesen függetlenül.

Eredetileg a 8.20-as vonattal terveztem menni, de végül a 7.20-as mellett döntöttem. Egyrészt, mert a menetidő hosszabb lett, mert itt Békés megyében nagy vasúti építkezések vannak. Látni kéne Békéscsabát a vasútállomás környékén hogy néz ki. Csak azért nem bontják le teljesen a régi épületet, mert műemlék jelentőségű (állítólag a békéscsabai vasútállomás a legszebb az egész országban), amúgy az egész hátrább kerül. Másrészt mert IC vonat nem volt a 8.20-ason. Mivel pótjegyet így is úgy is fizetni kell, ezért inkább egy IC-re veszek jegyet, mert döbbenetes a különbség. Csak rossz tippjeim vannak arra, hogy miért a Lőkösháza-Budapest vonalon vannak a legigénytelenebb, legmocskosabb gyorsvonati kocsik, de inkább jobb, ha nem tudom az igazságot. A lényeg most, hogy az utazás jó volt, az út alatt újságot és Harry Potter könyvet olvastam. Újra nekikezdtem az első kötetnek, ennyi év után is nagyon jó olvasni. Az írónő beleélése nagyon tetszik, úgy ír bizonyos szereplők eseményeiről, mintha az ő szemszögükből mesélné a történetet, és mintha az teljesen normális lenne, így Dursley-ék történései kifejezetten viccesnek hatnak, mivel érezni benne egy kis gúnyt is.

Miután megérkeztem Pestre, előbb a Kálvin térre mentem, mert be akartam váltani a még meglévő angol font pénzérméimet, és azt csak ott lehet. De mivel az egyik embernek ott sok dolga volt, ezért nem vártam ki a soromat, mivel 11 órára volt találkozó megbeszélve bagszival. De jó volt felavatni a 4-es metrót. Most utaztam vele először. Végülis ugyanolyan Alstom kocsikkal utazhatunk, viszont a megállók nagyon tetszenek. Így jó is, hogy egy metróval el lehet érni a Keletitől a Kálvin teret, de most vissza az Örs Vezér terére. Itt találkoztunk, először az Árkádban néztünk szét, OTP-ben, postán volt dolgom, meg az 576-ban néztünk szét. És tényleg aktívabb lett a Nintendo! Az első jelek látszanak, nemcsak a Pokémon eventek (vagy mik) osztogatása miatt, hanem mert alacsonyabbak lettek a játékok árai. Még az árpolitika tekintetében oly zsémbes 576 is 2-3000 forinttal lejjebb vitte az árait, így már barátságosabb. Meg mintha nagyobb lelkesedéssel beszélnének az eladók is a Nintendóról. Valami jó dolog indult el az első félévben, és hosszú idő után azt éreztem, hogy nemcsak barátok körében jó Nintendósnak lenni, hanem az eladók is nagyobb érdeklődéssel néznek a cég elé. Csak így tovább. Ha lefolynak a tárgyalások a többi viszonteladóval, még annál is sokkal több helyen lehet majd Nintendo játékokat venni, és még annál is kedvezőbb áron. Az 576 után a Burger Kingben ettünk, majd átmentünk a 97E busszal Rákoscsabára megnézni az ottani Game Parkot. És sajnos ezen a buszon újra megismerhettem Magyarország árnyvonalát, az az idős kor felé haladó néni, igazán kibírhatta beszólása nélkül. hangosnak ítélt minket, pedig pont velem volt szemben, és igazából láttam, hogy idegesítjük őt, ezért igyekeztem halkabban beszélni, meg hogy milyen otromba stílusban beszélünk, a magyar nyelv ennél sokkal szebb. Hagyjuk, van hátul is hely, csak annyira örültem volna, ha nem ezer lelkesedésemben ért volna ez. Na de a dementorok nincsenek ránk hatással, mentünk is tovább a Game Parkba. Ha valahol, itt igazán csökkentek az árak, és nagyon jó volt látni, hogy az a bolt, amit régen annyira szerettem, talán ismét jó áraik lesznek egy kis rásegítéssel. Viszont már csak a XVII. kerületi boltjuk van meg, a budait sajnos be kellett zárni. Remélem, hogy idővel visszatérnek a belvárosba. Először a GameCube játékok között láttam Harry Potter és a Tűz serlege játékot 2.000 forintért, el is gondolkodtam rajta, de inkább nem, mert nem rosszak a HP játékok, amikor játszok vele, azt érzem, hogy jó játékkal játszok, de nem játszatják magukat. Nem éreztetik azt, hogy újra játszani akarok vele, és ez nagy hátrány. Viszont megtaláltam a retro játék részleget, és itt találtam eredeti dobozos Nintendo 64 Rumble Pak-et, efelől már nem volt kétség. Ez a rezgőkártya, mely a controller nyugalmi állapotát befolyásolja, ha a játékban ütközök, vagy hasonlók. Miután sokat játszok az F-Zero X-szel, ezért oda kifejezetten jól fog jönni. Mindenesetre ha a Game Park árai maradnak ezen a szinten, akkor hosszabb távon számíthatnak rám.

Innen Kőbánya-Kispestre mentük a 202E busszal, majd a Nyugatiba, mert mondták az Árkádban, hogy a WestEnd-es üzletüket átalakították, és nézzük meg. Tényleg szemrevaló lett, nagyon rég nem volt ennyire jó konzolosnak lenni Magyarországon, majdnem mint a ’90-es években! Még felmentünk a Media Markt-ba. Itt még nincsenek Nintendo játékok, arra voltam kíváncsi, hogy lehet-e itt kapni Zorán: Egypár barát CD-jét, de nem találtam. Az még hiányzik nekem. Innen a Play Maniába mentünk, mert itt van a legtöbb retro játék, és hogy vajon van-e változás. Nincs szerencsére, kínálat most is a topon. Ki is néztem magamnak, hogy lehet náluk Super Tennis-t kapni SNES-re, már megvan, csak a leírása hiányzik, és volt egy német és francia. Nem akartam megvenni a játékot, amíg bagszi a Pokémon játékok árait jegyzetelte, addig én azon tépelődtem, hogy el merjem-e kérni csak a leírást? Hát csak nem rúgnak már fel a csillagos égig, ezért úgy döntöttem, hogy igen, és igen! ^_^ Nagyon örültem neki, azt az 500 forintot meg nekem bőven megérte. Most mentünk vissza a Kálvin térre, hogy vajon most van-e sor, át tudom-e váltani az angol fontot. Sikerült, csak hogy 260 forintért veszik be az érméket, az nem valami szép, mivel az euró érmét is 260-ért veszik be. Mindenesetre az extra forint érdekében megtettem. Itt már bagszi hazament, én meg visszamentem az Örs Vezér terére, itt vettem át egy vaterás megrendelésemet, méghozzá a dobozos Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot vettem át. Ez is ugye megvan már, csak a doboz hiányzott, emiatt meg már nem akartam variálni, már csak azért sem, mert szebben néz ki, mint az enyém, a leírás pedig német és francia, nekem meg csak német van. Így megvettem az egészet, ami meg otthon van, azt eladom vaterán. Tehát ezekkel gazdagodtam:

A 18.10-es vonattal mentem haza. Nagyon hiányzott Angliában az, hogy teljesen önmagam lehessek, sokkal jobban érzem magamat itt. És az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha Pesten munkát tudnék találni, és végre végleg odaköltözhetek. És ezért MINDENT meg fogok tenni.

Kísérlet a sakkozásra

Nem akármilyen sakktábla került az iskolába, fémből volt a tábla is, a figurák egyik fele aranyozott, a másik pedig ezüstözött volt. Nem kérdeztem rá, honnan került oda, de jól megnéztem magamnak, és amint lehetőségem volt, kipróbáltam. Legalább 15 éve nem sakkoztam, és ugyan nem jósoltam magamnak nagy jövőt, de azért tettem egy próbát. Az egyik sráccal játszottam. Közben alig bírtam megállni, hogy ne nevessek magamban, amikor mondták körülöttem, hogy "Chess". Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy magyar hangzása kissé explicit. De nem ezért veszítettem, hanem mert ennyire nincs érzékem hozzá. Ez az már az a kategória, amikor már nem az volt a baj, hogy vesztettem, hanem hogy tálcán kínáltam neki a győzelmet. Nem egyszer fordult elő, hogy annyi sütnivalóm sem volt, hogy legalább azt átgondoljam, hogy ha odalépek, az ellenfelem kiüthet. Az egész játék maximum 15 percig tartott. Ezt inkább oda vezetem vissza, hogy több tekintetben annyira egyszerű gondolkodásom van, hogy néha ilyet nem tudok átgondolni. Ugyanakkor arra jutottam magamban, hogy ha lenne valaki, akivel folyamatosan játszhatnék, akkor beletanulnék, és a gondolkodásom is fejlődne. 28 év ide vagy oda, valamiben én is nagyon gyenge vagyok. Ha lenne valaki akivel szívesen játszanék, akkor szívesen tanulnék. A másik gyengeségem, amit szívesen legyőznék, az a közönség előtt való beszéd. Az angol tanfolyamon volt egy feladat, négyes csoportban kellett egy általunk elképzelt éttermet megtervezni, majd ezt előadni. Izgatottan vártam a részemet, de ugyanakkor féltem, hogy fel fogok sülni. Valamennyire felsültem, de senki nem gúnyolódott és nevetett miatta, de tudtam, hogy fejlődni kell. Csak sajnos nincs rá lehetőség.

Csak az első két kötetről tudtam, hogy megjelent hivatalosan, a többi elég érdekes. A Harry Potter hangoskönyvről írok, most hallgatom a 3. kötetet. Ettől kezdve a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megbízásából készült el. Egyáltalán nem rossz, "az Azkabani fogoly"-t Romoda Klára olvassa fel, és tetszik a beszédstílusa. Gondolom, hogy nem színésznő, mivel most hallok róla először, ehhez képest szépen olvassa fel a könyvet, a probléma a kivitelezéssel van. Ugyanis csak kazettára vették fel, így a digitalizálás problémás, de ami még szembetűnőbb, hogy a bakikat nem javították ki. Többször is mintha dadogna a felolvasó, szinte olyan, mintha Mógus professzor beszélne. Ennél sokkal zavaróbb néhány angol név kiejtése. Néhányat jól mond, de az olyanokat, mint "Vezli" vagy "Gránger" kriminálisan rosszul. Az utómunka hiánya is hallatszik (néha megakad a felolvasó), de mivel nagyon tetszik, ahogy nő felolvassa a szöveget, ezért ezektől el tudok tekinteni. Nem akarja nagyon imitálni a szereplők hangját, olyan, mintha egy anya esti mesét olvasna a gyerekének. Kellemes a hangja, nagyon.

Családi hangulatú edzés

A héten beindították a Kung Fu iskolában az új órarendet, ami részemről annyi változással jár, hogy a csütörtöki edzés átkerült szerdára. Ugyanis külön lettek választva a gyerekek és a felnőttek, és a gyerekek maradtak csütörtökre, mi pedig átjöttünk szerdára. Hát, nagyon meglátszik, hogy gyerekek járnak döntő többségében, a felnőtt edzésen ugyanis csak négyen voltunk. Nővéremék más okok miatt gondolom nem lelkesek érte (bár erre még lehet mondani, hogy most kezdtük), de hogy ilyen jó órában soha nem volt részem, az is egyszer tény. Szerintem mindenki ismeri a kis csoportos foglalkozások előnyeit: Oldottabb hangulat, jobban odafigyel az edző (jelen esetben Huicong) az egyénekre. És jobban mondta, hogy az adott gyakorlatot így és így kell csinálni, ezzel együtt jött a felismerés, hogy ja... Ha ezt így csinálom, nem is olyan egyszerű. Én is jobban odafigyelek, és menőnek érzem magam, ha meg tudok csinálni egy gyakorlatot. És végre új dolgot is tanultunk! Persze nem haszontalan a shaolin formát (vagy hogy mondják magyarul) gyakorolni, de a változatosság gyönyörködtet. Különböző fogásokat kezdtünk el gyakorolni, hogyan szabadulhatunk eredményesen egy hirtelen jött támadásból. Ezeket elsősorban San Shou-n oktatják, de jól jön ide is, nem árt tudni őket. Egy kínai sráccal gyakoroltam párban, ilyen vak vezet világtalant elv alapján. Amikor Huicong nem mutatta nekünk a kézmozdulatot egyénileg, akkor ment egy darabig nélküle, de utána már csak elszórakoztuk az egészet amíg nem tért vissza. Egy kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek tényleg mind szépek és jók, de mi van akkor, ha egy olyan erős egyén támad meg minket, akinél örülhetünk, ha egyáltalán nem töri ripityára a csontunkat. Vagy ha nem számít, hogy milyen erősen fog le minket, mert ezek biztos fogások, akkor semmi baj. Mindenesetre nagyon örültem ennek az órának. A szombati menetrend marad, mivel akkor felnőttek és gyerekek együtt vannak, és megmondom őszintén, örülök, hogy pont a csütörtöki lett külön választva, mert kevesen járnak mindkét alkalommal egy héten, és a szombati csoport jobb. Nem hittem el, hogy néha fegyelmezni kell a gyerekeket. Eddig én csak örülök a változásoknak, és bízok abban, hogy majd jönnek többen is.

Az angol nyelviskola is elég jól megy. Már itt is meg lehet tapasztalni, hogy valóban vannak különbségek angol is magyar oktatási rendszer és elmélet között. Itt jobban odafigyelnek magára az egyénre és a tanulási módszereire. Volt egy amolyan "tutorial" elbeszélgetés a tanárral, akihez lehet fordulni, amikor is mindenkivel egyénileg elbeszélget, hogy kinek mi a célja ezzel a nyelviskolával, hogyan tudja azt elérni, mik a múltbéli tanulási módszerei, mennyire jöttek be, és ilyenek. Ez tetszik, mondta is a tanár, hogy mindenki egyéniség, és mindenki más módszerrel jut el a céljáig. Effektíve a tanárok is szimpatikusak, és abból a szempontból érdekes, hogy mivel ugye az ismeretlen szavakat nem tudja elmondani mindenkinek a saját nyelvén, ezért körülírja. Ez is érdekessé teszi, bizonyos szavakat hogyan lehet körülírni angolul. Voltak közmondások, szólások. Például macskát a galambok közé engedni azt jelenti, hogy szándékosan megzavar egy addig jól menő dolgot. Vagy még egy macskás: Kijön a macska a táskából = Kibújik a szög a zsákból. Meg akik ugyanabból az énekkönyvből énekelnek, azok mind egy követ fújnak. És hasonlók, most ezek jutottak eszembe. Meg sok az interaktív, párban dolgozós, beszélgetős feladat. Jobban kíváncsiak arra, hogyan gondolkodunk. Úgyhogy örülök ennek a tanfolyamnak, akár itt maradok Angliában, akár hazamegyek, csak a hasznomra válik.

Változások

Szép dolog változtatni, valami újba belefogni. Ahogy írtam tegnap ismét sok munka van az iskola körül, október 13-ától jelentősen kibővül az órarend. Elsősorban azért, mert nem kezdő és haladó Kung Fu lesz, hanem szintekre lesznek osztva a csoportok, méghozzá ha jól tudom, eredeti kínai "szintezés" szerint. Ez úgy néz ki, hogy indul 5. Ji-ről, majd eléri az elsőt, innen átmegy Duan-ba, ami egyestől indul, és hatos a csúcs. De az már olyan csúcs, hogy nyakad-kezed-lábad kitöröd, olyanokat tudsz. Xingbo pedig a legmagasabb szint (tehát a 6. Duan) mestere. Ennyire nem lesznek szintekre osztva az órák, hanem úgynevezett "Gold-", "Silver-" és "Bronze Eagle"-re. A tanulók közül a legjobbakat az 1. Ji-be sorolták, de már az is elég kemény nekem, ők vannak a "Gold Eagle" csoportban, a kettes, hármas szintűek (egyszerűsítsünk) a Silver-ben, míg a négyes, ötös a Bronze-ban. Engem a négyesbe soroltak be, az pont helyén való, de azt tudni kell rólam, hogy amekkora fizikai erő birtokában voltam gyerekként, kész csodának számít, hogy eljutottam idáig.

Legfőképp a Kung Fu órák bővültek, Tai Chi és a San Shou (kínai kick-box) annyira nem, akrobatikus Kung Fu pedig maradt a heti egy alkalom. Csak hát sajnos, ahogy lenni szokott, a változásokhoz stressz is párosul, melyből nekem is jutott, és ez egy kicsit megviselt lelkileg. De szerencsére vannak itt olyan emberek, akikkel ezeket meg tudom beszélni, érzem és tudom, hogy figyelnek rám, meghallgatnak, aztán a végére kölcsönös és oldott beszélgetés lesz. Ilyenkor van az, hogy nem számít, hogy múlik az idő, mert jól érezzük magunkat, és ezek nekem mindennél többet érnek. Ezért is van az egyébként, hogy nem nagyon szeretek csak úgy felületesen beszélgetni, szerencsére elég hamar észreveszem, ha valaki csak udvariasságból "figyel", és akkor gyorsan abba is hagyom. De a komoly beszélgetések köszönhetően 2-3 nap alatt helyrerázódtam, de ennek ellenére elbizonytalanodtam, hogy jöjjek vissza novemberben, vagy sem? Amúgy szórólapokkal is hirdetjük az új órákat, és tegnap szórólapozás közben gondolkodtam ezen, aztán arra jutottam magamban, hogy érdemes lenne visszajönni, és adni egy pár hónapot, hogy lássuk, mi lesz az újdonságokból, valamint, hogy fogják viselni. Könnyen meglehet, hogy minden jóra fordul, az idő úgyis keményen igazságot tesz mindenki felett.

Őszközép ünnep

Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.

Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:

Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.

Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.

A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.

Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.

Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:

2014. szeptember 7. - Mid-Autumn Festival

Sűrűsödő események

Úgy tűnik, nem lesz eseménytelen az életem, ha tényleg itt maradok, ugyanis most, hogy Xingbo is értesült arról, hogy csak látogatóba megyek haza, komolyabb tervei vannak velem. Jobban be akar vonni az iskola dolgaiba. Valószínűleg előadásokra, Workshopokra is vinni akar, mivel egyik célja, hogy megtanítsa nekem is az oroszlántáncot. Nem különösen lelkesedek érte, meg is mondtam nővéremnek őszintén. Megnézem, de nem érzem azt, hogy nekem ezt csinálni kell. Erre mondta, hogy jobban be akar vonni ezekbe a dolgokba, mint egy családtagot, és azt akarja, hogy tegyek érte. Különben ez tipikus ázsiai gondolkodás, és nem is azért van, mert tetőt adnak a fejem fölé (ahogy szokás fogalmazni), főznek, mosnak rám, hanem mert minden távol-keleti nép közösségekben gondolkodik, akinek együtt kell cselekedni a célért. És a családot tartják a legerősebb köteléknek, közösségnek, melynek mindig együtt kell működni. És ebbe beletartoznak olyan dolgok is, melyeket egy egyén nem csinál adott esetben szívesen. És egy ilyen családban pont ott kezdődik a probléma, ha valaki túlságosan kilóg a sorból, emiatt sok mindent csak kényszerből csinál. És ezt hosszasan lehetne sorolni, hogy az egyénnek miért káros, Japánban rengeteg ilyet lehet hallani, elég csak a hikikomori-kra gondolni, biztosan sok a családi ok is. De nem is akarom elemezgetni, mert aztán végiggondoltam magamban, és oda jutottam, hogy ha tényleg szeretem az iskolát, akkor ezt fel lehet úgyis fogni, hogy ennyi áldozatot megér. Egy énekes is, ha igazán jó akar lenni, akkor be kell vállalni olyanokat, amiket nem szívesen tesz, de ha valaki igazán el akarja érni a célját, az bevállalja. Ez a szemlélet segített megváltoztatni a gondolkodásomat. Meg hát próbáljuk meg, hátha tetszeni fog.

Viszont ez is olyan, hogy fizikai edzések kellenek hozzá, mert azért kívülről is látszik, hogy nem egyszerű bizonyos mozdulatokat megcsinálni. Fizikai edzés meg lesz, ugyanis másik terve velem, hogy jobban tudjam a Kung Fu-t, és jobban akar edzeni engem. Az alapok meg már megvannak, azok egyre jobban mennek, hiszen amiket tudok, azok már dinamikusan is mennek. Kezdetnek futást javasolt, a többi majd kiderül. És ha tényleg komolyan gondolja, akkor elmegyek a háziorvoshoz, hogy a karomat megnézze, ugyanis a felkarom könnyen kificamodik egy hirtelen gyors mozdulat után. Ezért bánok óvatosan vele, így évente kb. egyszer van csak baj. Ez amúgy 2010 júliusa óta van, amikor elkísértem anyámat a repülőtérre, és az egyik hátizsákot is vittem, ami elég nehéz volt. És egy rossz mozdulat volt az egész, ahogy a vállamra vettem, és megtörtént a baj. Ugyan helyre tudtam hozni magamtól, de azóta nem tudom 100%-osan mozgatni a bal karomat. És szerintem vállra nehezedő súly külön probléma volt. Amúgy nem nagy lebénulást kell elképzelni, mert - ha már százalékban írom - 95%-ban tudom rendesen mozgatni, de nagyon kifele mozdítani, ahogy az átlagembernek még megy, azt már nem tudom. És nem tudom, hogy rendes csonterősítéssel (pl. több gyümölcs, zöldség, D- és K-vitaminok, több edzés) vissza lehet-e hozni a rendes állapotába, vagy orvosi beavatkozás kell már ehhez, ezért kértem időpontot a háziorvoshoz. Mert amúgy szívesen csinálom komolyan is, mert amikor ott vagyok, és látom, mit csinálnak haladó kung fu-n, az is tetszik, meg az akrobatikus kung fu is, csak azt pont ezért nem vállaltam be. Ott meg sok olyan gyakorlat van, amit nem tudtam az iskolai testnevelés órákon megcsinálni. Pl: Kézenállás, fejenállás, cigánykerék, ezek a halálom voltak, pedig már akkor is tudtam, hogy csak lendület kell hozzá. Meg utána megfelelő karizom, hogy megtartsam magam. De félek, hogy egyetlen rossz mozdulat, és mivel terhelés közben jönne a baj, ezért még annál is súlyosabb lenne a sérülés, mint amennyire súlyos eddig volt. Na majd kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.

Ja, meg lehet, hogy munka is lesz. Az egyik kínai étteremben keresnek felszolgálót. És mivel családi barátok, ezért szóltak nekünk is. Először Huicong-nak és telefonon egy magyar ismerősünknek mondta nővérem, ekkor jutott el a fülembe, és jelentkeztem, hogy én is. Kiderült, hogy azért nem szólt, mert szerinte úgysem vállalnám el. Hát tévedett. Birkenhead-ben van az étterem, és a minőségibbek közé tartozik, nagyon finomak a kajáik. Pénteken és szombaton kellene menni, vagyis lehet jelen időben beszélni, ugyanis most kaptam a telefont, hogy ma be kell menni, hogy megtanuljam a számítógépes rendszerüket. Nagyon várom. Tudom, hogy nehéz rólam elképzelni, hogy a vendéglátásban dolgozzak, de hát kínai étteremről van szó, és ha már ennyire közel kerültem az ázsiaiakhoz az elmúlt 8 évben, abban reménykedek, hogy ez lelkesíteni fog, hogy csináljam. Sokat tanultam tőlük, és bizony már 8 éve, hogy japán pop zenét hallgatok.

Hideg vizes borogatás

Hozzánk is eljutott ez a jeges vízzel való leöntés őrülete, és én sem maradhattam ki a jóból. Tegnap mondta nővérem, hogy úgymond meghívott engem, és amikor mondta, hogy leöntenek jeges vízzel, igencsak elszörnyülködtem, határozottan mondtam, hogy belőlem ugyan nem fogtok bohócot csinálni. Aztán utánanéztem, hogy honnan van ez, meg miért, bagszival is beszélgettem róla, és kiderült, hogy sokkal többről van itt szó, mint egyszerű bohóckodás. Amerikából indult, és és súlyos izomsorvadásos betegség kutatására kezdtek el gyűjtést szervezni. ALS (Amiotrófiás Laterálszklerózis) a neve, és állítólag nagyon súlyos, nem lehet gyógyítani, és mivel a légzőszervek is lebénulnak, így nem nehéz kitalálni, hogy halállal végződik. Ennek kutatására hívták fel a figyelmet. Eleinte úgy volt, hogy adomány, majd valahonnan előjött, hogy legyen jeges vizes buli is. Ennek az a lényege, hogy valaki leönti magát, vagy mással leönteti magát, ezt fel kell venni videóra, kitenni valami közösségi oldalra, és meghívni még 3-4 embert. És persze emígyen eljutott hozzánk is. Mostanra úgy vagyok vele, hogy jó buli volt, és találják meg a súlyos betegség okát, és tegyék gyógyíthatóvá. A víz meg nem vész kárba a körforgásnak köszönhetően, így kár nincs. Én nem hívtam meg senkit. Igazából jó volt az egész, csak mindenki mosolygott azon, hogy miért tartom hátra a fejem. Azért mert nem mehet víz a fülembe, többször volt operálva, és súlyos kárt tehet, ha víz megy bele. Ma öten vállalkoztunk rá, én vállaltam be elsőnek. Mindenki dicsért, hogy milyen bátor voltam, de igazából azért szeretek elsőnek lenni, mert akkor hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg látva másokat előttem, csak elrettennék, hogy úristen, mi fog történni velem, én ezt nem akarom. És jól döntöttem.

Amúgy gondolkodtam azon, hogy jusson el Magyarországra, akkor bagszi és Csibi lettek volna áldozatok. Ide hallom, mennyire örültek volna neki. Már csak egy nagy alvás kéne...

Ismét vashiány

Ahogy azt vártam, a véreredmény vashiányt fog mutatni, de itt most nem magára a vas mennyiségére voltak kíváncsiak, hanem a ferritin-re. Ez raktározza a vasat, és még azelőtt jelzi a vashiányt, mielőtt bármilyen jele lenne. Ez történt most meg. Ma 15 órára kaptunk időpontot a háziorvoshoz, hogy megbeszéljük a részleteket, érdekes dolgot mondott. Szerinte ugyanis a szervezetem nem olyan erős, hogy előállítsa a vasat. Ilyet se hallottam még. Ugyanis az a vér, amit a kórházban kaptam tavaly decemberben, az rövid életű volt. Újabb meglepő információ. Kaptam is egy gyógyszert, mely a ferritin szintet hozza helyre, viszont itt olvasom, hogy a bélbetegséget is visszaszorítja, úgyhogy nagyon jó orvosság lehet. Tudta az orvos, hogy mire van szükségem. Amúgy tényleg nem érzem jelét annak, hogy baj lenne, inkább csak az, hogy néha fáradékony vagyok, amikor 8 órát alszok, szerencsére a környékén nem vagyok a tavaly év végi rosszul léteknek.

Második vérvétel

Azt elfelejtettem kiírni, hogy a két héttel ezelőtti rossz időszakhoz az is hozzájárult, hogy kaptam levelet, hogy mégis szükség lenne második vérvételre, mert a vas- és D-vitamin szint nem volt megfelelő. Emellett májfunkció, csontprofil. Mára volt időpont. Mivel ehhez nem kellett éhgyomorra menni, ezért későbbre kaptam időpontot, 11.10-re. Huicong és egy barátunk elkísért engem, biztosítottak szolidaritásukról. Jól esett, örültem, hogy velem tartanak. És ahogy kiderült számomra, nem feltétlen kell itt időpontra járni, mert most is fél órával később kerültem sorra, pedig már tudtam, hova kell menni. Hogy megelőzzem a rosszullétet, megkértem a doktornőt, hogy hadd feküdjek az ágyra, így könnyebb is volt. Szerencsére csak egy üvegcsével vettek, így gyorsan lement az egész. Aztán Liscard-ba mentünk vásárolni, majd haza még pihenni.

Tegnap vettünk darált marhahúst is, Huicong hagyott nekem egy kicsit, hogy csináljak spagettit, vettem alapport az Asdában. Ezt ma reggel megcsináltam, nem tűntek biztatónak a kezdetek. Egyik hibám volt, hogy nem olvasztottam fel a húst, így tovább kellett olajban párolni a szokásosnál, a másik amitől meg féltem, hogy túl sok lesz a hús, de végül jól sült az egész, bár igaz, hogy alapporral bűvészkedni nem nagy kunszt. Meg azért nem szabadalmaztatnám.

Amúgy az élelmiszer boltokban viszonylag olcsó, szinte a magyar árak szintjén van. És egyszer komolyan tanulmányozva a blokkot, kiderült, hogy azért, mert 0%-os az ÁFA az összes élelmiszerre. Ez igazán szép. Gyerekeknek 18 éves korig ingyenes a gyógyszer, emellett semmi extrát nem kell fizetni a kajáért a boltban. Ebből a szemszögből nézve viszont drága az élet Magyarországon. Nem kell nagy gazdasági tudás ahhoz, hogy tudjuk, hogy a munkáltató is fizet adót az alkalmazottai után. Emellett a foglalkoztatott is adóval terhelt bért kap, és ha erre rájön az, hogy sok élelmiszer ÁFÁ-ja 18-27%, nem sok az, ami valóban megmarad az embernek.

Egy kis nyugalom

Szinte megigéz az a csend, ami már 2 napja körülöleli a házat. Nővéremék ugyanis elutaztak nyaralni, Huiconggal kettesben maradtunk itthon. Ennek örömére kitakarítottam szinte az egész lakást: A konyha és a nappali ragyognak. Szerencsére nem az van, hogy mindenki a maga szobájában a gép előtt ül, és egymáshoz se szólunk. Az utóbbi időkben egyre többet beszélgetünk egymással, és most is sokat vagyunk együtt. Meg barátokat hívunk át, sétálunk a parkban, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Ma inkább nálunk voltunk, megnéztük az Pi élete című filmet. Még soha nem láttam, de mindenki ódákat zengett róla, hogy mennyire jó, és ajánlott megnézni. Érdekes film, az eleje nem nagyon fogott meg, meg az egész hajós vándorlás sem. Értettem a szimbólumokat, csak úgy voltam vele, hogy már annyi ilyen jellegű filmet és animét láttam már, hogy ez már csak eggyel több számomra. Viszont az utolsó harmad és a vége nagyon tetszett, ahogy érzelmileg egyberakta az egészet, ezáltal az egész film értelmet nyert, és azt gondoltam, hogy nagyon szép volt.

Aztán játszottunk is. Volt egy 8 éves fiú is, nagyon tetszett a lelkesedése, ahogy hozzááll a játékokhoz, és a nehéz részekben sem adja fel. Igazából örültem, hogy berakta a Super Smash Bros. Brawl-t, mert hiányzott már. De annyira nem élvezem már ezt a játékot, ellentétben a Melee-vel, rá is sort kerítettünk (hihetetlen, mennyit gépelek félre, hogy sötét van... -_-). Ezt sokkal jobban szeretem, véleményem szerint ez a legjobb Smash Bros. rész. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a 3DS-es és a Wii U-s, mert a Brawl-t azt csak akkorra csinálták nagyon trendire, de mostanra szinte mindenki elfelejtette. Ha az új részek is ilyenek lesznek, nagy fújolásnak fog örvendeni a sorozat általam. Mindenesetre egy esélyt megadok a játéknak, és ha lesz pénzem, akkor elő fogom rendelni a hivatalos Nintendo webshop-ból a játékot, hiszen póló jár mellé, meg csuklószorító. Így már nem tartom vészesnek a £39.99-es árat. Csak arra lennék még kíváncsi, hogy október 3-án szállítják ki, vagy aznap már meg is kapom. De amúgy lényegében csak ketten játszottunk, és bár nem volt veszélyes rám (őrület, hogy nem lehet elfelejteni Super Smash Bros.-ozni), de nagyon tetszett, hogy játéknak vette az egészet, és nem adta fel. Aztán volt még Wii Party és Wii Sports tenisz de a Bowlingban már mind a négyen játszottunk. Ez a játék még most is mindenkinek örömet okoz, nagyon jól szórakoztunk. Egyébként is hiányzott már nekem az, hogy így összejövünk egy páran, és jól érezzük magunkat. Úgyhogy, ha úgy vesszük, megvan nekünk is nyaralásunk.

A JAM Project-nek úgy tűnik, hogy le fog áldozni eladások tekintetében. Érdekes, hogy annak idején (mintha olyan régen lett volna 2012. december 5-e...) mennyire ledöbbentett, hogy a Wings of the legend kislemezből csak 3.112 példányt adtak el, és most már úgy állunk, hogy azóta ezt egy kislemeznek sem sikerült felülmúlni. Nagy baj ez, mert régebben 5-6.000 példányt adtak el a kislemezeikből, most meg ezt gyönyörűen megfelezték. Minőség tekintetében sem volt kiemelkedő a 2013-as év, de idén olyan kislemezt jelentettek meg, ami nemhogy nagyon tetszik, de konkrétan ez a második JAM kislemez (az 57-ből, vagy mennyi van nekik), amit megvennék eredetiben. Megeshet még, de továbbra is pénz kérdése az egész. Amúgy ez a Breakthrough, a Nobunaga the Fool anime második opening dala. Ez nem volt olyan hatással rám, mint a Wings of the legend, de iszonyatosan beleégette magát a tudatomba a B-side track is. Nagyon bírom bennük, hogy most is képesek fülbemászó dalokat írni, amik minőség tekintetében is az élen járnak. Kageyama Hironobu valamit nagyon tud. És a karaokékat is nagyon jól hallgatni, háttérvokálban most is Okui Masami a legjobb. És videoklip is készült a címadó dalból:

Ez csak a rövidített verzió, remélem, kikerül a teljes is.

Visszatérve Angliára most kezdek el eljutni oda, hogy oldottan jól érzem magam itt is. Nem akármi munka volt ide eljutni, és koránt sem írtam ki mindent. Konkrétan el is gondolkodtam a sorsomon, ugyanis tegnap mondtam Huicong-nak, hogy november 2-án megyek haza, akkor csalódottan kérdezte, hogy miért. És akkor komolyan elgondolkodtam, hogy miért is? Csak nehogy beigazolódjon a "félelmem", hogy végleg itt akarok maradni, hiszen kezd úgy tűnni, hogy mégis megtalálom itt a helyem, pedig az elején nagyon nem úgy tűnt, hogy ez így fog történni. Csak akkor lenne még sokkal nagyobb az önbizalmam, ha érteném az angol beszédet, és úgy tudnék beszélgetni velük, mint a magyarokkal. Ha hegyezem a fülem, akkor egész jól értem, hogy mit beszélnek amúgy. Ja, és kiderült, hogy mit akartak a munkaügyiben, amikor végképp nem értettem, hogy mit mondtak nekem telefonon: Valamilyen igazolást arról, hogy legalább 3 hónapja itt élek. Hát én erre még csak utalást sem hallottam. Amúgy a repülőjegy is megfelel, mint bizonyíték. Az ittmaradós részt meg majd látjuk. Most tényleg jó, hogy egy kicsit üres a lakás, és lehet, az ebből adódó nyugalom mondatja velem, aztán meg megint olyan történik, ami miatt menekülnék, akkor meg lesek, hogy milyen ingatag vagyok.

Egy kis elismerés

Látszik, hogy nyár van itt is (na, nem a klímán, mert most is 17°C van), ugyanis kevesen voltunk ma Kung Fu-zni, konkrétan öten. És mivel a nyári szünet itt csak hat hetes, ezért mindenki augusztusra időzíti a nyaralását. Ha van valami jó a dologban, akkor ezen a héten én lettem elismerve. Mivel ez kezdő Kung Fu, és mivel döntő többségében gyerekek járnak, ezért minden óra végén egy kis trófeát kap a legjobb. Ez nyilván gyerekeknek van, hogy ösztönözve érezzék magukat, ezért zavarban is voltam, hogy miért pont én kaptam meg, de igazából jól esett, hogy elismerte a fejlődésemet. Érzem is egyébként, hogy jobban tudom koordinálni a mozgásomat, és képes vagyok egyszerre több mindenre odafigyelni, ezáltal jobban is megy. De az elmúlt héten megéltek miatt most kifejezetten jól esett, hogy kaptam egy kis elismerést, még akkor is, ha csak öten voltunk, és ilyen "nem volt más" feelinget adott a dolog, de úgy érzem, hogy komolyabban megszerettem a Kung Fu-t.

A hétfői laptop baleset, és a pénteki telefonos "baleset" kicsit lejjebb engedett az önbizalmamból. Biztosan kívülről könnyű meglátni, hogy milyen rosszul kezeltem a dolgot, és a helyzet az, hogy ilyenkor érzem azt, hogy hiába mentem át az évek során különböző érzelmi fejlődéseken, azért még ott munkálkodnak bennem azok az érzések, melyek a gyerekkori élményekből adódóan önbizalomhiányt hozott ki belőlem. És amikor gondtalanabbnak érzem magam, akkor én is könnyen vagyok azzal a gondolattal, hogy el tudom fogadni, hogy bennem marad, csak harcolni kell ellene, de az adott pillanatban elönt az öntudatlan félelem. És akkor aztán, amit írtam nem is olyan régen, ha nincs meg bennem a "hideg fej", akkor aztán vége, és akkor már csak az van bennem, hogy nem tudom, nem tudom, nem tudom, végül kétségbeesetten leteszem a telefont. Ráadásul a tegnapi napra még rátett egy lapáttal, hogy utolsónak hagytam el a házat (egyedül), és azelőtt csuktam rá a bejárati ajtót, ahogy ráeszméltem, hogy nincs nálam a kulcs, és mivel kívülről nem lehet nyitni, ezért kizártam magam. Ha nem mentem volna a könyvtárba, és Liscard-ba vásárolni, akkor azt mondanám, hogy 4 órát vártam kint, mire bejutottam, de így ez csak a fele lett. Úgy különösebben nem unatkoztam, mert játszottam 3DS-en Super Mario Bros. 3-at, olvastam a könyvet, és mivel nálam volt a laptop, megnéztem a Jóbarátok tegnapi részét. Legalábbis ami nálam tegnapi, mivel naponta nézek meg egy epizódot.

Másfelől ez a hét olyan volt, mint egy súlyos műtét, amiből a felépülés lassú, és fájdalmas lesz. Igazából elkezdtem írni, hogy mi történt, de aztán csak kitöröltem, mert így is néha úgy érzem, hogy túl sokat írok magamról a nyilvánosságnak, ugyanakkor meg azt is érzem, hogy jól esik kiírni magamból a gondolatokat, érzéseket. Talán majd egyszer...

Laptop probléma és TV-s szereplés

Ma kaptam vissza a laptopot a szervizből. Hétfőn baleset történt, mert jó szokásomhoz híven a kis szobában ettem. A szénsavas üdítőt meg akkor nyitottam ki, és a kis hely miatt kétszer is eldőlt. Nem gondoltam volna, hogy ekkora baj lesz, de amikor felnyitottam, úgy tört ki, mint a vulkán. És hát sok ment a laptop billentyűzetére. Eleinte úgy tűnt, hogy megússza, de sajnos tényleg "úszott". Egy kicsit működött, aztán teljesen megbolondult. Először össze-vissza írogatott mindent, majd másnap reggel is próbáltam, már csak néhány gomb reagált. Bevittem a szervizbe, azt mondták, hogy lehet, hogy csak tisztítani kell, de lehet, hogy az egész billentyűzetet kell cserélni. Ez akár 60-65 font is lehet. Sajnos kellett cserélni a billentyűzetet, vagyis kellett volna, mert nem tudott magyar nyelvűt szerezni. Ezért megkaptam Huicong már nem használt billentyűzetét. Így végül nem kellett fizetni érte, de egyelőre külső segítséggel lehet csak a gépet használni. Ha hazamegyek, akkor majd ott elképzelhető, hogy kicserélem, mert néztem, és otthon mintha olcsóbb lenne, 6000 forinttól láttam. De gondolom nem az enyém lesz ennyire olcsó. Fogtam is fejem a dolog miatt, hogy nehogy már az legyen, hogy megúsztam a bicikli költségét, aztán mégiscsak úgy hozza az élet, hogy legyen valami extra költségem. Egyelőre nincs, és nem szeretnék harmadik "balesetet".

Azért érdekes látni, hogy az angol kereskedelmi média. Volt még hely statisztának, tapsolónak, erre jelentkezett nővérem és Huicong. A BBC studiója valahol London mellett van, az egyik műsorban nem akárki volt vendég, mint Jackie Chan. Úgyhogy találkozhattak vele. A Kung Fu-ról és a kínai küzdősportokról volt szó. Persze volt interjú vele, az ebben az esetekben megszokott módon, majd bemutattak neki egy 8 év körüli fiút, aki karatézik... Aki csak egy kicsit is benne van a küzdősportokban, az tudja, hogy amíg a Kung Fu kínai, addig a karate japán, és semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Amúgy a karate jelentése üres kéz. Kara (空) az üres, a te (手) pedig a kéz. Tehát a lényeg, hogy csak a puszta erejüket használják. Amúgy a karaokéból jegyeztem meg, a kara hasonlít a "sora" kanjijához, ami nem csoda, hiszen az nemcsak égboltot jelent, hanem ürességet is. Na szóval a műsor nekünk nemcsak azért volt ciki, mert tudjuk a különbséget, hanem mert ott volt Huicong a háttérben, akiről tudjuk, hogy sokkal inkább "szakavatott" a témában. Kicsit olyannak tűnt a gyerek, aki azért érzi a kamerákat és a reflektorfényt, de sokat nem tudott hozzátenni a témához. Sok értelme nem volt a műsornak, azt hittem, hogy beszélgetni fognak mindenkivel, aki megjelent, nem gondoltam volna, hogy csak dísznek kellenek oda. Dísznek egy olyan lány, aki kínai bentlakásos iskolában tanulta ki szinte tökéletesre a "szakmát"...

Egy újabb helyzet

Úgy tűnik, lehetőségem lesz saját albérletbe költözni, mivel letelt az a három hónap, amit itt töltöttem Angliában, és jár munkakeresési támogatás, ami magyar viszonyokhoz képest nem is olyan kevés, főleg, hogy erre rájön az, hogy plusz fizetik a bérleti díjat. Persze itt nem úgy megy, mint Magyarországon, hogy bejelentkezel 3 havonta, és rendben van minden. Itt hetente (majd kéthetente) kell megjelenni, és a weblapon igazolni kell, hogy mely állásra jelentkeztem. Természetesen náluk is lehet állást keresni, ezt automatikusan beregisztrálja a rendszer. Nézik keményen, és ha bármi elmaradás van, azonnal megvonják a támogatást. Ezt elvileg 2012-ben szigorították meg, mert előtte sokan elvoltak a támogatással (mert tényleg nem olyan kevés), dolgozni meg akkor már minek? Most már keményebben veszik, és most hogy átgondoltam magamban a dolgokat, úgy döntöttem, hogy tényleg nekiveselkedek még egyszer. Pénteken intéztünk el a nővéremmel minden papírt, és ekkor ajánlott az ügyintéző egy munkát, Ellesmere Port-ban van a Vauxhall (ez az Opel angol megfelelője, tehát a Corsa és Astra kocsik mind Vauxhall-ok) gyára, és ide elvileg 700 embert vesznek fel, nem tudom, mi a pontos megnevezés, de festékkel kell színezni a kocsikat. Na most rapid sebességgel találhatták meg a 700 embert, mert ma délután nem találtam meg az állást. Péntek este ugye nagyon rosszul voltam, és szombaton is sokáig fájt a fejem, így igazán ráhangolódni csak vasárnap (vagyis már tegnap) tudtam. Pedig több módon is rákerestem, de nem adta ki. Mindegy, Ellesmere Port úgysincs annyira közel, meg bár gondolom, nagy tapasztalat nem kell hozzá, de kocsihoz eddig nem sok közöm volt. Inkább a közelben keresnék valami nekem valót.

Meg nővérem nagyon mondogatja, hogy csináljam meg a jogosítványt, de addig amíg nem merek beülni abba a kocsiba, amit én fogok vezetni, addig nincs miről beszélni. Vezetéskor sokszor kell hirtelen jól dönteni, és mivel hajlamos vagyok bepánikolni, és olyat csinálni, amit a hirtelen indulat vált ki belőlem (tehát nem "lép közbe" a hideg fej), ezért nem való nekem a jogosítvány. Azért meg nem akarom, mert minden felnőttnek van, és nehogy már lemaradjak én is. Ettől szokott felforrni egyébként az agyvizem, amikor valami azért lesz elvárás, mert az emberek döntő többségének van, vagy megcsinálja, és milyen már, hogy valakinek meg nincs meg. Harmadrészt meg egy kocsi fenntartása itt is rengeteg pénzbe kerül. Átlagos méretű kocsink van, és 200 font rá az éves kötelező biztosítás, a benzin meg valami 1,20 literje. Bár itt hozzátartozik az igazsághoz, hogy a tömegközlekedés is eléggé drága (inkább a busz, a vonat viszonylag olcsó), ezért is van rengeteg kocsi, mert akkor már inkább megfizeti az ember, és nagyobb távot is megtehet nagyobb probléma nélkül.

Viszont kíváncsi vagyok, hogy mi jön össze munka és albérlet tekintetében, félek, hogy a végén nem akarok majd annyira hazasietni. Bár a mai 15°C és hatalmas eső legkevésbé sem arra inspirált, hogy maradjak. Mai, tegnapi... igazuk van a japánoknak, hogy éjjel 1:17-re azt mondják, hogy 25:17. Aki nem alszik éjjel, annak még vasárnap van.

A jó, a rossz és a...

Azt találjátok ti ki. De hogy dívik Angliában is az enyves kezűség, az sajnos tény. Múlt hét pénteken ellopták a biciklit. T_T De annyira bírom, hogy mindig lezártam, és egyetlen egyszer felejtsem el, csak egyszer, és máris megtörtént a baj. 1-jén nem tudtam reggel menni az iskolába, ezért az esti óra előtt raktam rendbe úgy nagyjából a dolgokat. Az épületet fémredőny is zárja, és lépcső van előtte, ezért nem közvetlen mellém tettem le a biciklit, hanem lent hagytam, és ott maradt. A baj gyorsan megtörtént, és olyannyira elfeledkeztem róla, hogy negyed óra múlva jött Xingbo és Huicong, ők se mondták, hogy kint hagytam valamit, és akkor meg már nem volt az eszemben, hogy valamit még fel kéne hozni. Még én írtam össze, hogy kik jöttek, és mennyit fizettek, és amikor már úgy tűnt, hogy már nem jön senki, akkor jutott csak eszembe, hogy kint hagytam a biciklit, de már tudtam, hogy baj történt. És sajnos nem ért kellemes meglepetés. Huiconggal végigpásztáztuk a környéket, sehol nem volt. Kung Fu-s ismerőseink, barátaink között meg persze terjedt a hír. De azért senki nem gondolt rám negatívan, barátilag mondták, hogy a lehető legrosszabb helyen hagytam kint a biciklit, ugyanis a városrész, ahol az iskola van (Seacombe) történeten a legrosszabb környék egész Merseyside-ban és Wirral-ban. Nem feltétlen Budapest VIII. kerületét kell elképzelni, ott még nem tartunk, hogy a hátamat is figyelni kell, nehogy megtámadjon valaki, de többen is mondták, hogy lezárva sem biztonságos, mert késsel elvágják, vagy kinyitják a zárat. Ahogy írtam régebben, sok nő igen korán szül itt gyereket. Ennek egy oka van: Az állami támogatás. Itt ugyanis olyan szinten támogatják a gyerekszülést, vagy hogy minél több gyerek legyen, hogy 2-3 gyerek után többet kap az anya gyerek után, mintha dolgozna. Érzelmi nevelésről meg gondolom nem kell beszélni, mert kitalálható ezen okból kifolyólag nem nagyon van. Ráadásul sok nő egyedül neveli a gyerekét, konkrétan azért, mert az az apa, aki éppen becsúszott egy átmulatott éjszakán... Ez egy ilyen hely, és innen került ellopásra a biciklim. Mondjuk, tegnap hallottam, hogy állítólag valamelyik ismerősünk látott valakit azzal a biciklivel menni. Nem kis bátorság kell hozzá, meg kell hagyni.

Viszont tegnap nagyon kellemes meglepetés ért, nővéremnek az egyik barátnője, Lorraine, akivel már szinte testvérek, meglepett egy használt biciklivel. O_O Teljesen baráti alapon, hihetetlenül örültem neki, de ezer meglepettségemben csak azt tudtam kérdezni, hogy honnan van? Aztán viccesen rámondta, hogy túl sokat kérdezek. De annyit fél füllel hallottam, hogy az élettársának egyik ismerőse adta el neki olcsón. Úgyhogy vannak itt nagyon jó emberek is, a bicikli is teljesen jó, jó vele menni. Zár még nincs rajta, de erre nem egyet, hanem kettőt fogok venni, és akkor is le fogom zárni, amikor nyitom fel a fémredőnyt, és istenemre nem fogom többet elhagyni. Nagyon dühös voltam miatta magamra múlt héten. Aztán azzal nyugtattam magamat, hogy szeretek sétálni, és miért is ne (persze még ha nem is használják, nem hagytam volna itt nővéreméket bicikli nélkül), de azért bennem volt, hogy csak könnyebben jutok el Birkenhead-be, mert a sétát oda-vissza kell megtenni, és nincs annyira közel, meg ha nincs annyi időm, akkor csak gyorsabban jutok el oda, ahova szeretnék. Úgyhogy nagyon jó, hogy ismét van, és nem tudok eléggé hálás lenni érte.