Nintendo ajándékcsomag

Régóta van a lehetőség, hogy My Nintendo oldalon platinum pontokért különböző Nintendós ajándéktárgyakat lehet vásárolni, de eleddig úgy tudtam, hogy Magyarországra nem szállítanak. Múlt pénteken derült ki számomra bagszinál, hogy mégis. Ezért még ott megrendeltem magamnak a Game Boy Advance posztercsomagot és a Super Mariós vászontáskát. Ma megérkeztek.

Meglepett, hogy ilyen nagy csomagban küldték meg. Kaptunk egy nagy adag papírt is ajándékba. A felül lévő dobozban van a három poszter mellette jobbra a vászontáska.

Így egy kicsivel jobb. Egyébként amikor Hollandiában voltam, ott rendeltem magamnak Game Boy posztercsomagot, de a holland webshopról. Ezt az osztrákról, mert állítólag a hozzánk legközelebbi országról kell rendelni. Így tettem, csak a Nintendo valamiért nem “egyesíti” a rendeléseket. Csak az osztrák webshopon látom ezt a rendelést, a Game Boy-os poszterpakkot meg csak a holland webshopon. Minden más adat mindenhol ugyanaz. Ezeket leszámítva príma szolgáltatás. Hollandiába Németországból szállítottak, ide Magyarországra meg Lengyelországból, és kellően gyorsak. Pénteken rendeltem meg, tehát 3 munkanap alatt érkezett meg.

És íme itt van mind.

Mellétettem a két Pokémon GO könyvet, amik szintén ma érkeztek meg. Pontosabban én mentem el értük a Líra könyvesboltba. Ha van mélyen leszállított árú könyv, akkor ezek azok. Mind a kettő 100 forint volt darabja. Mi az a 3490 forinthoz képest? Ez már akkor is megéri, ha ténylegesen rossz könyvek, meglesznek a könyvespolcom videojátékos részlegén. A könyv itt és itt rendelhető meg. Úgyhogy ma Nintendo nap van.

Szétnéztem, hogy milyen könyveket árul még a Líra akciósan és találtam Kis Magyar Történelem könyvet JAPÁNUL!!! A virtuális bevásárlókosaramba landolt.

Új könyv Almási Kittitől

Sikerült megszerezni Almási Kitti (nekem) negyedik könyvét, a Lezárás elengedés újrakezdés címűt. Kicsit nehéz volt, mert a Libri már nem árusítja, így a Bookline-tól rendeltem meg. De múlt hét hétfőn rendeltem meg és csak ma szállították ki. Valószínűleg már ők is nehezen tusták beszerezni. Ez az a könyv, amivel nem nagyon találkozok könyvesboltokban. Ez ugyanis Almási Kittinek az a könyve, amit nem a Kulcslyuk kiadó adott ki, hanem az Atheneum. Látszik is rajta, hogy mennyivel másképp néz ki. A papírborító sokkal vastagabb, van belső füle, illetve a belső papírok vastagabbak, emellett sárgásak, illetve a tördelés is másabb, mint a Kulcslyuk kiadó könyvei. Ez a könyv csak 220 oldalas, de a belső oldalakat elnézve, talán van benne annyi belső tartalom, mint akárcsak a Hűtlenség című könyvben, ami 264 oldalas. Az illata is jellegzetes. Ja igen: Rólam tudni kell, hogy imádom a friss nyomdaillatot. Szeretem megszagolni a belső papírokat. De ez is utal arra, hogy szeretek olvasni.

Részint azért is ezt a könyvet vettem meg következőnek, mert ezt elég nehéz megszerezni (valószínűleg a kiadó nem gondoskodik annyira az utánnyomásról), de sokkal inkább azért, mert ez a könyv pont azt a témát dolgozza fel, amivel sokáig nagyon komoly problémám volt. Problémám most is van vele, de valamivel könnyebben kezelem, amióta rájöttem, hogy miért okoz akkora problémát a másikat elengedni érzelmileg. Ettől a könyvtől pedig újabb útmutatásokat remélek. Gondolkodtam is azon, hogy ez lehetne a Hűtlenség könyv folytatása, hiszen az szokott sok esetben válással végződni. Aztán megmosolyogtam, amikor olvastam a bevezetőben, hogy Almási Kitti maga is a válás utáni következő lépéseként szánta ezt a könyvet.

És már a bevezetőben is fontos gondolatokat fogalmazott meg. Írta, hogy azért foglalkozik újrakezdőkkel, mert az ember első nagy szerelmet sokkal szabadabban, tisztábban éli meg. Aki már túl van néhány kapcsolaton, az másképp fog bele egy újabba. Ezt én magam is alá tudom támasztani. Nyitott vagyok arra, hogy ismerkedjek, ki tudja, melyikből lesz kapcsolat, de ahogy Almási Kitti fogalmazott, már "fel vagyok páncélozva". És így más... Valamennyivel jobb, mert nem sérülök annyira, ha mégsem sikerül, ugyanakkor hiányzik az a "gyermeki" szerelem, amikor tényleg őrülten bele tudok szeretni a másikba. Rájöttem magamban arra, hogy miért élem meg annyira intenzíven a szerelmet, talán ez is visszafogja. Most azt érzem, hogy az az intenzitás későbbre marad, amikor biztossá válik a kapcsolat, és érzem, hogy meglelhetem az érzelmi biztonságot abban a szerelemben. Ez így lenne jó megoldás, mert ez segít abban, hogy ne menjek bele annyira érzelmileg egy olyan szerelembe, ami egyoldalú marad, így könnyebben ki tudok jönni belőle.

De kíváncsi vagyok, hogy mikről fog még írni Almási Kitti. Azt tippelem, hogy fog ismételni a Hűtlenségből, mert mégiscsak sok esetben abból lépnek tovább a felek és sok esetben ugyanazok a problémák, elakadások lépnek fel, csak ott más színezetet kapnak. És az az igazság, hogy azáltal, hogy Almási Kitti már a bevezetőben megemlítette, hogy valamennyire védjük magunkat egy új kapcsolatban, így felderengett bennem egy kis remény arra nézve, hogy arra is útmutatást fog adni, milyen módon adhatjuk meg a bizalmat a többedik kialakuló kapcsolatra és akár megélni ugyanazt a szerelmet, mint régen. De ehhez biztos kell az is, hogy ha nem sikerül, könnyebben el tudjam engedni a másik felet, különben megint nagyon fogok sérülni.

Úgyhogy ezzel a könyvvel kapcsolatosan is vannak várakozásaim. Bár ennek a könyvnek egy kicsivel alacsonyabb az átlagértékelése a moly.hu-n (86%), mint a Hűtlenségnek (95%), ahogy olvastam, többen túl egyszerűnek vélik a könyvben szereplő javaslatokat, tippeket. Ebből arra következtetek, hogy Almási Kitti nem elemzi a párkapcsolat kudarcának okát. Most első körben azt mondom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, meg vannak túlérzékeny emberek, de azt gyorsan hozzáteszem, hogy ennek tényleg nagyon komoly hátsó oka lehet és ezt felderíteni nagyon komoly munka. Úgyhogy tényleg nem egyszerű, de az is igaz, hogy Almási Kitti annyira mélyen nem szokta elemezni a lelki problémák okát, hogy mondjuk transzgenerációs terápiát alkalmazna. Írta is, hogy azt ritkán alkalmazza. Kíváncsi leszek, hogy miket fogok olvasni. Fogok olvasni véleményeket a könyvről, de azon leszek, hogy saját véleményem legyen.

Néhány mostanság olvasott könyv

Néhány napja befejeztem Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. És hát azt kell mondjam, hogy nagy szükségem volt erre a könyvre, de minden szempontból. Egyrészt szükségem volt egy innovatív pszichológiai könyvre. Egy olyanra, amit eddig nem olvastam, így az újdonság erejével is hat rám, nemcsak a belső tartalma miatt. Ettől a könyvtől ezt maximálisan megkaptam. Sokat tanultam tőleg és sokat segített abban, hogy jobban megértsem magam. Nem is tudom, hogy létezik-e magyar nyelven még egy olyan könyv, amelyik ennyire a transzgenerációs szemléletre fókuszál. Ha nem, akkor komoly hiányt tölt be ez a könyv, amiről azt gondolom, hogy minél több emberhez el kell jutnia, mert nagyon jó útmutatást ad a saját elakadásaink okának megértésére.

Egyedül annyi, hogy a címekből arra következtettem magamban, hogy ír még a szerző néhány otthon, magunkban is alkalmazható terápiát, ami segíthet, de ez elmaradt. Azt persze, nem vártam, hogy komplett gyógymódot ír le, mert arra azért a könyv terjedelme nem ad lehetőséget, másrészt mindenki problémája egyedi, ezért mindenkin másképp kell alkalmazni a különböző terápiákat, harmadrészt meg kiürülnének a rendelők, ha mindenkihez eljutna és akkor miből élnének a pszichológusok?

De önmagában az nagyon jó terápiás módszer volt olvasni a különböző példákat, történeteket, amivel Orvos-Tóth Noémi illusztrálta a mondandóját. Azokat a saját példámra vonatkoztatni, így is volt egy-két olyan dolog, amibe megrázó volt belegondolni. És attól, hogy befejeztem a könyvet, nem szakítottam meg vele a "kapcsolatot", mert most hangoskönyv formájában hallgatom. Maga a pszichológus előadásában hallgatható és így is nagyon jó, mert nagyon kellemes hangja van és hatásos az előadása.

Mindenesetre könyvekkel haladok tovább, mert most Almási Kitti: Ki vagy te? című könyvét olvasom tovább. Ezt elkezdtem olvasni akkor, amikor megvettem, de kb. a 100. oldalnál félbehagytam. Most jól jön, mert kiváló kiegészítése Orvos-Tóth Noémi könyvének. Almási Kitti munkásságát egyébként élénk érdeklődéssel követem, a YouTube-on is meg szoktam nézni az éppen aktuálisan kitett videóit. Őt azért szeretem és azért ajánlom jó szívvel, mert nagyon jó gondolatai vannak egy adott témával kapcsolatban. Főleg az tetszik, hogy nemcsak napjaink emberét foglalkoztató témákkal foglalkozni, hanem szokott hozzászólásokra is reagálni egy-egy videó keretében. Főleg kritikákra reagál, amiket szokott kapni, ezekre is nagyon jókat szokott mondani. Nagyon tetszik, hogy érzékelhetően teljes mértékig tiszteletben tartja és jogosnak gondolja a negatív észrevételeket és ezekre nagyon jó reakciókat ad.

Egyelőre ez az egyetlen könyv, ami megvan tőle, de tervezem a többit is beszerezni. Emellett a videói, Facebook postjai alapján tudom nagyjából megítélni, hogy ő melyik oldaláról érinti az emberi lélek dolgait. Ő nem megy vissza generációkig, hogy szemügyre vegye az emberi viselkedés rejtett okait, kifejezetten a mi életünkben, gyerekkorunkból keresi a baj forrását, illetve ha visszamegy a szülőkig, akkor csak addig, amíg mi megszülettünk. Tehát máshonnan szemléli a dolgokat, de nagyon innovatív és progresszív a mondanivalója, nagyon értékesnek tartom a munkásságát.

Aztán van itt két könyv, ami egyelőre úgy néz ki, hogy inkább csak kiegészítésnek lesz meg. Habár nem írok manapság a röplabdáról, de azért érdekel. Sokáig szemeztem a könyvvel, de azért csak most vettem meg, mert a Libriben az utolsó darabokat árusították ki 50% kedvezménnyel. Így tudtam annyiért megvenni, amennyiért nekem megéri. Sajnos a baj az, hogy még így is drága volt, ugyanis ahogy írva van a bal alsó sarokban: tanároknak, edzőknek, versenyzőknek ajánlott és nincs ott, hogy kezdőknek. És tényleg nem ajánlható kezdőknek, ugyanis a magyarázatok többségében nehezen érhetők és az is furcsa, hogy az ábrákat is piktogramokkal oldották meg és abból is elég nehezen vehető ki, hogy egyes gyakorlatokat pontosan hogyan is kell kivitelezni. Úgyhogy tényleg nem kezdőknek készült a könyv, ami azért baj, mert a röplabda annyira nem elterjedt sportág és hirtelen nem is tudok más kézikönyvet, ami segíthetne elsajátítani az alapokat.

Ezt meg arra az esetre, ha eljutnék egyszer Horvátországba. Mivel szeretek nyelveket tanulni ezért szívesen megtisztelném a horvátokat azzal, hogy az anyanyelvükön beszélek hozzájuk, ha majd ott fogok nyaralni. Egyébként valahányszor szláv nyelvet olvasok, mindig elgondolkodok azon, hogy lehet az, hogy a magyar az egyedüli olyan nyelv, amelyik egyik másik nyelvhez sem hasonlít. Úgy érzem, hogy sokkal jobb lenne, ha valamelyik szláv nyelv lenne az anyanyelvem, mert azzal már lenne belépőm a többi szláv nyelvhez és mivel annyira nem egyedi, ezért a többi nyelvet is könnyebb megtanulni. Mindenesetre nem ebből a kis könyvecskéből érdemes elkezdeni a horvát nyelv megtanulását, mivel ebben kész mondatok vannak mindenféle nyelvtani magyarázatok nélkül, ezért érdemes egy nyelvkönyvet keresni. De ez kiegészítésként, 275 forintért miért is ne?

Egyénileg is alkalmazható terápiák

A múlt héten vettem meg Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. Nem feltétlen könnyű olvasmány, mégis annyira megtetszett, hogy hangoskönyv formájában is megvettem CD-n. Ezt néhány hónapja Békéscsabán a pszichológusom ajánlotta, ahogy egy-két szót említettem neki a családon belüli viselkedésekről és kísérteties hasonlóságokat fedezett fel a szüleim és a testvéreim közötti viselkedésekben. Már akkor utánanéztem a könyvnek, hogy milyen és ahogy belelapoztam, már akkor tudtam, hogy ez tényleg jó könyv lehet, de azért csak most vettem meg, mert a Hollandiai tartózkodásom legnagyobb tanulsága az volt számomra, hogy valójában nekem is van dolgom az őseimmel, de másképp.

De az a bizonyos "másképp" kellőképpen erős ahhoz, hogy okozzon nehéz időket számomra. De igazából nem bánom, mert mindig egy kicsit jobban érzem magam utána. Ugyanakkor azt is érzékelem, hogy ez egy lassú folyamat, mert az egy dolog, hogy kérdezem anyámat, nővéremet (apámat már nem tudom, a bátyámmal meg nincs komoly testvéri kapcsolatom) és kiderülnek titkok és úgy érzem, hogy megvilágosodtam általuk, egy kicsit többet tudtam meg magamról, de a valódi változás csak lassan történik meg. Az utóbbi napokban, hetekben előfordul, hogy nehezebben alszok el éjjel, mert azon kattog az agyam, hogy ha tudok dolgokat, akkor miért nem történik változás? Hiába tudom aggyal, hogy a változás valójában lassú folyamat és hogy nem érdemes siettetni, de a lassúsága néha annyira megijeszt, hogy olyan érzésem van, hogy valójában nincs is ebből kiút, ezzel együtt fogok élni amíg élek.

De talán mégsem. Most kb. 185. oldalon tartok és eddig két olyan terápiáról olvastam a könyvben, amit egyénileg is lehet alkalmazni. Az egyik könnyebb és gyorsabb: El kell képzelni egy virágot és körül kell írni, hogy milyennek látod. Nincs részletezve a célja, de ezt úgy képzelem el, hogy ennek az az értelme, hogy a virág képében leírjuk azt, hogy milyennek látjuk magunkat. Én ezt tovább is gondoltam magamban és leképeztem magamban azt is, hogy ideális esetben hol van ez a virág és hogy néz ki? Ez motiválhat a változásban.

A második terápia sokkal erősebb és kell hozzá mentális felkészültség. Még a nevére is emlékszem: imagináció (40. oldalon van) és az a lényege, hogy relaxált, meditált állapotban képzeljünk el egy számunkra nagyon fájdalmas gyerekkori, múltbéli emléket és éljük bele magunkat nagyon. Ezután tegyük bele az emlékképbe a jelenkori énünket és védjük meg magunkat és vigasztaljuk meg magunkat belül. Ennek az a jelentősége, hogy az agy egy idő után az új képet fogadja el valóságként. Habár a pszichológus erről nem írt, de ahogy kipróbáltam magamon, arra jutottam, hogy ennek több jelentősége is van:

1. Megtanuljuk elfogadni a múltat olyannak, amilyen.
2. Az új kép által, amit képeztünk, megerősödhetünk, megtanulhatjuk megvédeni magunkat a jelenben.
3. Oldódnak a gátlások, blokkok, ha szembenézünk önmagunkkal.
4. Ezáltal pedig jobban tudunk funkcionálni az életben, nőhet az önbizalom.

Amikor ezt kipróbáltam, ezt a dalt hallgattam:

Maga az anime (Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru) egyébként is aktuális, mert újra nézem és azt kell mondjam, hogy még most is 10/10 számomra. Ez a dal többségében akkor szól az animében, amikor Kurahara Kakeru fájdalmas múltját idézik fel, úgyhogy ebből a szempontból is ide illik. A dalt egyébként 2019 decemberében fedeztem fel magamnak, amikor úgy gondoltam, hogy az akkori szerelmi bánatra ez a dal "korrelál". Elkezdtem hallgatni és olyan sírógörcs jött rám, hogy azt se tudtam, mit csináljak magammal. Azóta fájdalmas hallgatni számomra ezt a dalt, de pont ezért is választottam erre a terápiára, mert remek alkalom arra, hogy szembenézzek a múltam fájdalmas részével. És valóban. Elég jól ismerem Hayashi Yuuki zeneszerzői munkásságát és bizton állíthatom, hogy ez a dal, a Genjitsu a legfájdalmasabb, amit valaha írt animének. Részint ijesztő is a címe, hiszen a "Genjitsu" jelentése "Valóság" és azért is volt fájdalmas hallgatni ezt a dalt korábban, mert mindig felmerült bennem a kérdés, hogy ez lenne a valóság? Csak fájdalomból és reménytelenségből állna? A mai napon arra is rászántam az időt, hogy magát a dalt is jobban értelmezzem, elemezzem és kiderült számomra, hogy a dal valójában másról szól. Ahogy hallható, három részből áll, amit én a következőképp értelmezek:

1. Maga a fájdalmas esemény újra megélése. Az, hogy csak a zongora szól és semmi más, annyira keménnyé, súlyossá teszi a dalt, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja érzelmek nélkül. Mert pont emiatt látok magam előtt egy sötét képet, ahol egy szenvedő gyerek látható és hiába ordít segítségért, nem megy oda hozzá senki, így egyedül marad.
2. Az előző pont következménye: A reménytelenség, már-már a nihilizmus érzése. Jó eséllyel szintetizátorral szólaltatták meg a dallamokat, de hogy mennyire súlyos, az valami eszméletlen. Gyerekkoromban visszatérő álmom volt, hogy egy sötét szobában próbálok villanyt kapcsolni, de olyan gyenge a fény, hogy alig lehet látni. Majdhogynem jobb a teljes sötétség. Ez mindig nagyon megijesztett. Ezeket a képeket hozza vissza ez a rész, a traumatizált élmény következményét. Amikor hiába is várok fényt, egyszerűen alig látok bármit is.
3. A záró téma viszont optimista. Mintha azt az érzést keltené, hogy van kiút. Ettől lesz teljes a dal, mert mintha utat mutatna kifelé, hogy másképp is lehetne élni, csak keményen kell küzdeni érte. Ez a valóság, ezáltal nyer értelmet számomra a dal címe.

Így ez a dal remek lehetőség a terápia egyéni alkalmazására. Azt tapasztaltam magamban, hogy valójában nem is a múlt feltárása a legfájdalmasabb, hanem amikor belép a jelenkori énem, hogy a gyerekkori énem védelmére keljek és megvigasztaljam magam. Ekkor könnyeztem. Valószínűleg azért, mert valójában ez hiányzott az életemből. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem voltak barátaim, soha nem védett meg senki, meg nem kaptam szeretetet, de az igazán fájdalmas, traumatikus élményeket egyedül éltem meg és akkor szinte soha nem volt mellettem senki. Azokból az időkből hiányzik az a fajta szeretet, amit most magamnak megadok.

Igazából ez addig fájdalmas, amíg benne vagyok. De ahogy kijövök belőle és kívülről elemzem a megélt dolgokat egy kicsit erősebbnek érzem magam. Mert tényleg segít elfogadni a múltban legtörtént eseményeket és még egy fontos dolog: Segít függetlenedni, mert ezáltal nem mindig a másiktól várjuk a segítséget, hanem megtanuljuk magunkat megvédeni, ha éppen nincs mellettünk senki. Persze barátokkal, szeretett emberekkel teljes az élet, de hogy ennek milyen hosszútávú következményei lehetnek azt még nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy csak jó lehet.

Meg pont ezért nem értem néhány barátomat. Vannak, akiket már évek óta ismerek, tudom, hogy miken mennek / mentek keresztül és azt érzékelem, hogy nem történik náluk érdemi változás. Ez azért gondolkodtat el, mert látom és érzékelem rajtuk, hogy ugyanannyi energiát emészt fel náluk (vagy akár többet is) az, hogy szenvednek és nem keresik (személyes megítélésem szerint) a kiutat, mint az, aki küzd magáért, akinek az útja legalább annyira göröngyös, de legalább megadja magának az esélyt arra, hogy jobb élete legyen a jövőben.

Ami a könyvet illeti, azt gondolom, hogy a megmaradt 100 oldalban még több megoldás, javaslat is lesz olvasható, azokat is ki fogom próbálni és az eredményességéről be fogok számolni.

Kanji gyakorlófüzet ajánló

Bár egy jó ideje tanuljuk japán nyelvórán a kanjikat, de úgy döntöttem, hogy veszek egy külön gyakorlófüzetet, amiben egybe megvan mindegyik, amelyik kell alapszinten. A Magyarországi Japánnyelv-oktatók Társasága ad ki különböző gyakorlófüzeteket. Az első félévben találkoztam velük először, amikor a tanárnő megrendelte nekünk a hiragana, katakana gyakorlófüzetet. Nagyon megtetszett már ott is, hogy képekkel illusztrálja a különböző kanákat, így könnyebb volt megtanulni azokat. Összefoglalóban magyar szavak voltak megadva, azokat kellett japánul hiraganával vagy katakanával leírni. Az már flottul megy, és mivel komoly terveim vannak a japánnal kapcsolatosan, ezért úgy döntöttem, hogy itt az idő komolyabban megtanulni a kanjikat, ne csak azokat tudjam, amikkel gyakran találkozok. Erre van ez a gyakorlófüzet, ami szintén nagyon jóra sikeredett. Elmentem érte személyesen, és már a buszon is nagyon nehezemre esett visszafogni magam, mert olyan asszociációk vannak különböző kanjikra, amikre nem is gondoltam volna. Íme két belső oldal, bemutatóként, hogyan illusztrálják a kanjikat.

Mind a kínai, mind a japán nyelv nagyon fejlesztik az asszociációs készséget. Nemcsak, mert képírást használnak, ezáltal tudjuk mihet kötni az írásjeleket, hanem mert hasonló alakú kanjiknak sok esetben hasonló jelentésük van. Még jóval japán nyelvtanulás előtt láttam már azt, hogy bizonyos kanjik tényleg hasonlítanak arra, amit jelentenek. Például az ajtó "tobira" úgy néz ki, mint egy bejárati ajtó, mely oldalra húzva nyitható. Ugyanígy az esernyő "kasa" is úgy néz ki, mintha tényleg esernyőt ábrázolnának írás formájában. Sok ilyen jellegű asszociáció van, ami sokkal inkább élvezetesebbé teszi a japán nyelv tanulását.

A könyvet meg nagyon ajánlom, mert kiválóan megtanít a kanjik írására. Látható a vonásirány, a képi illusztráció, és a kétféle olvasat. A könyv szerzőjétől, Goto Fukiyótól vettem át személyesen, meg is kérdeztem tőle, hogy nem lehet könyvesboltokban kapni? Mondta, nem, mert akkor drágább lenne. A kiadó és a könyvesbolt árrése... Így viszont 1.300 forint volt, megérte. És így legalább ahhoz kerül a pénz, aki készítette a könyvet, nem a kiadóhoz, ezzel is támogatva a szerzők további munkáját. A fenti linken meg lehet rendelni, magasan ajánlott azoknak, akik japánul szeretnének tanulni.

Könyv Japán jelenéről

Tegnap japán nyelvórán a tanárnő behozott egy könyvet megmutatni: Jeff Kingston: A modern Japán kihívásai. Már a címe is felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis pont arról szól, ami nagyon foglalkoztat a japánokkal kapcsolatosan. Méghozzá a ma élő japánok mindennapjai. Körbeadta a könyvet, ahogy beleolvastam, egyből éreztem, hogy ez sok bennem felmerült kérdésre választ adhat. És ami meglepetés volt a tanárnőnek, hogy ezt a könyvet kereskedelmi forgalomban is lehet kapni. Ezt ugyanis az Antall József tudásközpont adta ki, a tanárnő elmondása szerint nekik nem szokásuk kiadni könyvet kereskedelmi forgalomban. De ezen van ár, utánanéztem, és bizony, lehet kapni könyvesboltokban. Ráadásul pont ma kaptam a Libritől 20%-os kupont. Hát kaptam a lehetőségen, hogy megvegyem a könyvet. Így beleolvasva tényleg jónak néz ki. A '90-es évektől kezdi el elemezni a mai Japánt, amikortól az úgynevezett gazdasági csoda megtorpant. Bejött a 0%-os infláció, nem volt gazdasági növekedés. Állítólag komoly tüntetések voltak 1997-ben, amikor az ÁFÁ-t 3%-ról 5%-ra emelték. Kíváncsi leszek, hogy tényleg volt-e ilyen. Külön fejezetet szentelt az író a 2011-es nagy földrengésnek és szökőárnak. 

Akkortól kezdett el komolyan érdekelni a mai japán társadalom, amikor mint egy hályogként levált a szememről annak az illúziója, amit az elején hittem a japánokról, hogy ők egy idealista állam, mindenben tökéletesek és náluk van a földi paradicsom. Mert egy időben tényleg ezt gondoltam róluk. Csak aztán, ahogy olvastam, hogy a mai fiataloknak milyen kihívással kell szembenézniük, keményen tanulnak azért, hogy a legjobb egyetemre kerüljenek be, aztán hogy naponta minimum 12 órát dolgoznak, és a többi, ami megnehezíti egy japán mindennapjait. Egy jó ideje az a gondolatom, hogy a japánok azt gondolják, hogy még mindig működik az a gondolkodásmód, amivel egyébként gyönyörűen újjáépítették az országot a II. világháború után, de ezek ma már nem működnek. És mintha nem akarnának tudomást venni a világ változásairól, vagy félnek változtatni, mert attól tartanak, hogy a nemzeti identitásunk szenved csorbát, ha feladják az elveiket, ami többek között egyedivé teszi őket, és aminek köszönhetően a világ második gazdasági nagyhatalma lett. Pedig a változás látható náluk, hiszen a mai fiatalok már sok mindenben másképp viselkednek, mint a szüleik, nagyszüleik generációja. Kevésbé érdekli őket a saját országjuk hagyománya, kultúrája, ráadásul azt is hallottam, hogy nagyon az udvariassági fokozatokat sem használják. Ez pedig komoly probléma lesz nekik a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben.

Sokat nem tudok még, de ezért vettem ezt a könyvet, mert nagyon érdekel a téma, és azt gondolom, hogy ez a könyv nagyon jól összefoglalja a mai japán társadalom nehézségeit. Mindenképp fogok írni még róla.

Két könyv Észak-Koreáról

Most úgy érzem, hogy egy időre elég volt az önismereti könyvekből, bár Tari Annamária: Z Generáció könyve még félbe van hagyva. Azt még jó lenne elolvasni, mert amúgy nagyon jó, szeretem Tari Annamária stílusát.

Nagyon sokat beszélnek Hyeonseo Lee: A lány hét névvel című könyvéről, és mivel egy ideje már nemcsak a japán kultúrája érdekel, hanem a többi ázsiai országról is szívesen olvasok, és a könyv tényleg nagyon érdekesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem. Az alcím elárulja a könyv témáját, és aki csak egy kicsit is tudja, hogy mi a helyzet Észak-Koreában, az tudhatja, hogy nem egy könnyed szórakozásban lesz része. Még engem is ledöbbentett, hogy létezik ilyen kemény diktatúra a XXI. században. Azt gondolom, hogy részint az teszi érdekessé a könyvet, hogy bár a a szerző egy kínai határvárosban, Hjeszanban született, és többnyire ott is nőtt fel. Egy folyó választotta el Észak-Koreát Kínától, mégsem tudott semmit arról, hogy mi történik a hazáján kívül. A személyi kultusz extrém szintet ölt ebben az országban, már a gyerekeket is keményen arra tanítják, hogy a Nagy Vezér és a Kedves Vezető az isten (persze ez sokkal szofisztikáltabban van írva), akit minden körülmények között tisztelni kell, és meghajolni előtte. Írnék még sokkal többet is, de az már spoiler lenne, annyit mondanék, hogy csodálatos, ahogy ez a lány ennyi kegyetlenség után is ember tudott maradni a szó legnemesebb értelmében. Már lassan a végén járok, a 360. oldal körül. Szinte le sem lehet tenni. A könyvben Észak-Korea van fókuszban, de a szerző a családjával megjárta Kínát, Dél-Koreát, Mongóliát és Laoszt is. Nehéz életük van az észak-koreai disszidenseknek.

A másik könyvet történetesen ma vettem meg, úgyhogy arról sokat nem tudok írni. A Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk könyv ahogy olvastam az ismertetőket, más oldalról mutatja be Észak-Koreát. Történetesen egy dél-koreai tanár kerül az egyik Phenjani egyetemre tanárként, és mint demokráciából érkezett ember ír a saját szemszögéből Észak-Korea mindennapjairól. Az előző könyv után csak elképzelni tudom, hogy miket láthatott, tapasztalhatott. A két könyv abban is különbözik egymástól, hogy nem egy időben játszódik a történet. A lány hét névvel a '70-es, '80-as, '90-es években játszódik Észak Koreában. 1997-ben ment át Kínába, onnantól a jelenkorig megy a könyv. A második könyv 2011-től mutatja be az észak-koreai történéseket.

Elgondolkodtam azon, hogy vannak-e könyvek, mely Ázsia egyéb országait mutatja be hasonlóképpen, mert csak még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Bár gondolom, nem véletlen van fókuszban Észak-Korea, hiszen annyira brutális ott a diktatúra, hogy arról aztán lehet írni. De szívesen olvasnék hasonló könyvet a többi országról is. John Elder Robison: Nézz a szemembe fiam című könyv olvasásakor jöttem rá, hogy sokkal jobbak az önéletrajzi könyvek, mint az önismereti könyvek, mert az adott szerző a saját szemszögéből ír a lélek rejtelmeiről, azáltal, hogy miket látott, tapasztalt.

A Japán iránti rajongás új szintre történő emelése

De meg van csavarva a címben levő mondat, de hirtelen jobb nem jutott eszembe. Az a lényeg, hogy ugye 2006 óta szeretem az animéket a japán zenét, és azóta is sokat olvastam Japánról, sokkal árnyaltabban látom a dolgokat, mint az elején. De mindig is hiányoltam, hogy legyen egy olyan olvasmány, amelyik a japán történelmet írja le. Szerintem egyetemleges történelmi könyvhöz csak azok jutnak hozzá, akik egyetemet, főiskolán Japán szakra járnak. De azért talán akad egy-két olyan könyv, mely elmesél valamennyit Japán hatalmas történelméből. Tegnap vettem egy a könyvet: Ian Buruma: A modern Japán címmel. Ez az 1853-1964 közötti Japán történelmet meséli el. De hihetetlen milyen olvasmányosan. Az tetszik benne, hogy nem tankönyv-szerűen szárazon, tényeket közölve írja meg a történéseket, hanem mintha a szerző jelen lett volna, látta, és a saját tapasztalatait írja meg saját stílusában. Ebből valami elképesztően jó írás született. Az előszóban az 1964-es tokiói Olimpiával indít, érdekes volt olvasni, hogy a megnyitón történteket úgy szimbolizálja, hogy Japán lezárta múltját, és elindult a békés jövője felé. Hiszen viharos idők voltak ezek, háborúk Oroszország és Kína ellen, lényegében ők adták be az utolsó szöget a koreai Csoszon dinasztia koporsójára. Aztán a két világháború alatt is aktívan fitogtatta erejét az ország, de a II. világháború súlyos vereségéből kilábalva teljesen új alapokra helyezték Japánt és az olimpiával végleg békét ajánlottak a világnak. Nagyon szép gondolatok. Persze ezek mind csak vázlatosan vannak írva, de az biztos, hogy nagyon kíváncsivá tett a részletek tekintetében.

Ajánlanám a könyvet nagyon is, de ez 2006-os megjelenésű, ez is az utolsó példány volt, kaptam is rá 30% kedvezményt, mert talán a képen is látszik, hogy itt-ott vannak rajta szakadások, de a belső oldalak vadonatújak. A külső borítót kicsit sajnálom, de azt gondolom, hogy így sem jártam olyan rosszul.

Elkezdtem ismét gyakorolni énekelni. Már nagyon hiányzott, és nagyon szeretnék végre eljutni az őszi MondoConra, hogy énekelhessek karaokén. Manapság ezt a JAM Project dalt hallgatom sokszor:

Szinte könnyeket csal ki belőlem, olyan szép. Okui Masami megint bizonyított, hogy tud zenét írni. Bár kicsit árnyalja a képet, hogy azon túl, hogy érződik, hogy a saját érzéseit írja meg zenében, de azért igazodnia kell a játékhoz, melyhez szól a zene, nem utolsó sorban a fiúkhoz is kell igazítania az éneket. Ahogy hallgattam az éneket, és visszagondoltam, hogy mit tudok, arra jutottam magamban, hogy talán nekem is menne. És majdnem! Majdnem ki tudom énekelni a dalban hallható legmagasabb férfihangot, csak ott megakad. De érzem, hogy kijön, csak kellene énektanár, aki segítene kiterjeszteni az énekhangomat, és akkor menne. Nagyon fellelkesített, hogy már azokat a hangokat is sikerült kiénekelni, amikről azt gondoltam, hogy túl magasak nekem. Csak a legmagasabbakig nem érek fel. Ha menne, akkor nagyot tudnék énekelni ezzel a számmal.

GAME XL

Az előző blogpost második felében tőlem szokatlanul durván fejeztem ki negatív véleményemet. Alapvetően tényleg olyan jellem vagyok, aki a pozitív dolgokat szereti kiemelni, de hát én is emberből vagyok, és sajnos én is láthatok olyat, vagy bármi, ami ilyen negatív érzelmeket vált ki belőlem. És ezekre nehéz nem odafigyelni, amikor olyan "körben" történik ez, amit nagyon szeretek. Na de szerencsére sok jó dolgot el lehet mondani az 1996-os Játék határok nélkülről. A városok bemutatkozó filmjei alatt zene szokott menni, és a szlovének bemutatkozófilmjének zenéje valami csodaszép. Kellemes, lágy, már-már andalító. Azt nem tudom, hogy milyen zene ez, de a stílusból ítélve valami szláv népdal, népzene lehet, a hangzása ugyanis hasonlít Zorán: Körtánc - Kóló albumán hallható dalokra, az az album tartalmaz szláv népzenei elemeket, valamint a Koncert 2003 albumán van egy instrumentális zene Szláv népdal címen, az is valami hasonló.

Úgy tűnik, hogy kisebb jele mutatkozik annak, hogy Angliában kezd magára találni a videojátékos piac. Tegnap ugyanis új GAME üzlet nyílt Birkenhead-ben, nagyobb üzletre váltottak. Az előző eléggé kicsi volt, éppen akkora volt, hogy a játékokat praktikusan el tudták helyezni a polcokon, de az új nemhogy nagyobb lett, hanem hangulatosabb is. Külsőre így néz ki:

Központi helyen van, így többen látják, a kicsi üzlet oldalt volt. Szeretem az ilyen változásokat, de sajnos az árak nem változtak, ugyanúgy néhány fonttal drágábbak, mint máshol. Eléggé ritka, hogy egy árban van a többi üzlettel, így kijelenthetem, hogy ha a GAME-ben vásárolok, azzal részint azt a hangulatot is megvásárolok, hogy ott vásárolhattam. Lehet dönteni. Na persze az első nap csak ne menjek már üres kézzel, találtam olyat, de nem kerül extra pénzbe, és jól is jön:

Ez egy kisebb, A5-ös méretű könyv. Ahogy a képen látható, négy játékról lehet olvasni a könyvben, de koránt sem teljesek a végigjátszások, mégis azért adták normál áron, mert egy kódot tartalmaz, mellyel elérhetők digitális formában elérhetők a teljes végigjátszások. Egészen ötletes, bár könyvek tekintetében sem vagyok a digitális formátumok híve. Letölteni nem lehet őket, csupán a weboldalon lehet megnézni őket normál méretben. Nyilván illegális letöltés elleni védelem, de az a hátránya, hogy csak a weboldalról lehet elérni online, letölteni sehogy nem lehet őket, legalábbis nem ismerem a módját. De legalább teljesek a leírások, bár a Mario Kart 7 megvan könyv formájában. A New Super Mario Bros. 2-nek örülök. És mivel majd a Zeldát is tervezem majd beszerezni (nincs prioritásban, majd egyszer), majd az is jó lesz akkor.

A két nap különbség a képen nem véletlen, kétszer voltam egymás után. Akartam már első nap is képet csinálni az üzletről, csak a fényképezőgép otthon maradt. Tegnap elvittem, mert egyébként is terveztem visszamenni, ugyanis ugye írtam régebben, hogy szeretnék egy 128 GByte-os Pen Drive-ot a Játék Határok Nélkül összes műsorának. És akkor néha nézegettem, láttam, hogy van £50-ért, és ugyanígy hétfőn spontán néztem, hogy hátha, és az Argos-ban láttam egyet féláron. De amikor megnéztem a Birkenhead-i üzletükben van-e, nem volt készleten. A legközelebbi is csak Bromborough-ban van, az meg fél óra kocsival. De megnéztem péntek este is, és láttam, hogy hoztak ide is, úgyhogy másnap elmentem érte. Amúgy £67 volt az eredeti ára, és £33.33-ra volt leértékelve. Örültem neki. Így már egy helyen van az összes JSF adás. Vitrinem nincs, de nagyon fogok rá vigyázni, különleges bánásmódban lesz része.

Harry Potter teória

Tegnap néztem meg az utolsó Harry Potter filmet. A nyolc filmet újranézni most is hatalmas élmény, az első film után több mint egy évtizeddel is nagyon hangulatos. És a nyolc DVD együtt így fest, ezeket szerintem hajlott koromban, sőt ha megérem, aggastyánként is nézni fogom. Az egyik DVD-n van magyar nyelv is, méghozzá a Halál Ereklyéinek első részében. A többit angolul néztem angol felirattal. Másfelől érdekes annak fényében nézni, hogy a könyvet 4 éve olvastam utoljára, így bizonyos jelenetek kiestek. Ugyanis ha csak a filmekre hagyatkozok, akkor nem áll egybe az egész történet. És most spoiler következik, így aki nem látta a filmeket, az ugorja át ezt a részt. Az első, amire azt tudom mondani, hogy képlékeny maradt, az az, hogy Sirius Black miért ártatlan. Arra emlékeztem, hogy ártatlanul ült az Azkabanban, de arra nem emlékszem, hogy a filmben pontosan kiderül az ártatlanságának mikéntje, ugyanakkor tisztán emlékszem arra, amikor a harmadik könyvet olvastam valami 2004 környékén, akkor teljesen logikus volt, hogy Sirius egy közveszélyes bűnöző, akit legszigorúbban kell őrizni, aztán a könyvből ki is derül, hogy miért ártatlan. Most az ugrik be, hogy Féregfark volt az, aki gyáván elmenekült, mert ugye ő a valódi bűnös, de akkor meg végül Sirius magára vállalta, ennek ha jól emlékszem, valami családi kapcsolat az oka, de ezt már csak így sok év távlatából tippelem.

A másik ami a filmek alapján kérdéses maradt számomra, az Piton múltja. Azért kedvenc szereplő egyébként, mert ilyen jól kitalált karaktert még életemben nem láttam, akinek a jelleme ennyire komplex lenne. És ahogy színésze megformálja, az már önmagában megborzongat. Amire nem tudtam rájönni, hogy miért csatlakozott Voldemorthoz, ha szerelmes volt Harry anyjába, Lily-be? Erre két változatot tudtam elképzelni: 1. Meghalt élete szerelme, és már minden mindegy volt neki. 2. A Voldemorthoz való hűsége csak látszat volt, és a valódi célja az volt, hogy információkkal szolgáljon Dumbledore-nak. Ez összességében jobban foglalkoztatott, de mivel nem tudtam okosabbat kifundálni, ezért megkérdeztem a Harry Potter könyvek és filmek szakértőjét, Szelit, hogy segítsen ki, aztán általa újabb elemek ugrottak be a történetből. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Piton a Mardekárba került, és emlékeztem arra is, hogy James Potter és csapata sokat piszkálta Pitont, és mivel Lily idővel hozzájuk csatlakozott, ez külön fájdalom volt Piton számára. A filmben benne van, hogy Piton már kisgyerekként szerelmes volt Lily-be, és úgy tűnt, hogy nem viszonzatlan, de aztán csak másképp történtek a dolgok, és Piton pedig kapcsolatba került a Halálfalókkal, ezáltal Voldemorttal is. Innestől már csak lefelé vezetett neki az útja. Ráadásul amikor még nem állt össze teljesen a kép, és nem láttam végig a filmeket, volt egy olyan elméletem is, főleg az első film után, hogy Piton valójában azért védi Harry-t, mert tudta, hogy Voldemort maga akarta megölni őt, de még nem elég erős hozzá. Aztán az utolsó filmre sorra ugrottak be a jelenetek, ahogy Piton könnyeit a merengőbe potyogtatva bejöttek az emlékek. Az mindenesetre nagyon szép volt, hogy Dumbledore már a kezdetektől pártfogásába vette Pitont, mert tudta, hogy az igazi nagy szerelem élete végéig elkíséri az embert. Ezt valahol Dumbledore is megélte, ezért is kezeltetett felé empátiával. Spoiler vége

Meg van egy pár kérdésem, amik tényleg nem derültek ki a filmből, de ezeket már nem akarok firtatni. Szelivel abban egyetértek, hogy hangulat ide vagy oda, a film néhol kriminálisan rossz. Főleg a negyedik évtől, amikortól ugye szignifikánsan vastagabbak lettek a könyvek, viszont a film maradt 140-150 perces. Konkrétan emlékszem, hogy sérelmeztem, hogy komplett fejezetek maradtak ki a filmből. Mindenesetre a könyveket lesz lehetőségem újraolvasni, vele együtt jobban újra megélni a történetet, ugyanis ezt is lehetőségem van beszerezni angolul. Találtam is egy dobozos kiadást:

Kicsit szívtam a fogam, amikor megláttam, mert a második, harmadik, negyedik kötet már külön megvolt, ezért majdhogynem értelmetlen lett volna újra megvenni az egészet egy dobozos, gyűjtői kiadás miatt. Viszont az első könyv eléggé ritka lett, legalábbis a környéken nem leltem fel. És eszembe jutott, hogy lehetne cserélni. Milyen jó döntés volt, ugyanis kicsit kerestem rajta. A három könyvet együtt £2.50-ért vettem meg, cserébe pedig £3-ért vették, így már megérte ezért a kiadásért még 4 fontot fizetni. Ez az első olyan alkalom, hogy angol nyelvű könyvet olvasok, és azt kell mondjam, hogy lassan megy az olvasás. Nem is csak azért, mert nem értek minden szót, mert csak 1-2 ilyen van, hanem lassabban megy úgy az olvasás, hogy fordítom közben magamban magyarra. Egy oldalt ilyen 5 perc alatt olvasok el. De amúgy élvezet újra azzal a hangulatvilággal találkozni, amivel annak idején valósággal olvastatta magát a könyv. Nagyon sokat nevettem azon, hogy Dursley szemszögéből meséli el az első napot, amikor találkozik taláros emberekkel, baglyokkal, macskával, és hogy ez képtelenség. Semmi baj nincs, minden csak a képzelet szüleménye, és milyen jó, hogy az irodai széke az ablak mögött van, így elmondhatja magáról, hogy bagolymentes délelőttje volt. Hála istennek a Harry Potter ékes példa arra, hogy van olyan, amikor a népszerűség és a minőség találkozik.

Miből lesz a cserebogár

Nagyon rég nem éreztem, hogy ennyire sínen vagyok, minden nagyon jól alakul. Még szerdán voltam a WirralMet iskola Birkenhead-i épületében érdeklődni angol nyelvtanfolyam iránt, és konkrétan utolsó pillanatban jelentkeztem, ugyanis másnap volt a szintfelmérő. Erre természetesen el is mentem. Maguk a feladatok annyira nem, de a rendszer nagyon emlékeztetett a TELC-es nyelvvizsgára. Azt hallottam egyébként, hogy külföldön nagyra becsülik a TELC rendszerét, mert ha jól tudom a feladatokat az adott anyaországban állítják össze, és ott is javítják. Teszt volt döntő többségében, meg szövegbe kellett behelyettesíteni a megfelelő szót, valamint levelet kellett írni egy külföldi ismerősnek, aki jelezte, hogy ellátogatna a szülőországunkba, és lássam el tanácsokkal. Igyekeztem választékosan fogalmazni, azért ha megerőltetem magam, akkor megy. Ott azonnal kiértékelték a tesztet, kicsit olyannak tűnt, mintha kutyafuttában cselekedtek volna. 37 pontot értem el az 50-ből, ezzel a jobbik csoportba kerültem. Level 1 és level 2 van, és nekem a kettes jutott. Azt mondom, hogy nem olyan rossz, kezdetnek megfelel, de ha tényleg az lesz, hogy végleg itt maradok, akkor minden helyzetben kiválóan kell beszélni angolul, és akkor bizony a végére nem 50 pont kell, hanem legalább 60 az 50-ből. És most erre iszonyú lelkesedést érzek. Szeptember 8-án kezdődik a tanfolyam, egy héten háromszor kell menni hétfőtől szerdáig 9 és 12 óra között. Összesen egy éves lesz. A teszten persze mindenféle nemzetiség megfordult, az egész világ három kis teremben.

Amúgy a teszten pont azok nem mentek, amiket már nem nagyon tanultam. Mert talán kiírtam ide korábban, de én angolt össze-vissza tanultam, mivel általános iskolában és gimnáziumban németet tanultam, valamint középiskolában az olasz volt a második nyelvem. Az olasz nyelv iránti érdeklődés még a Játék Határok Nélkül egyik "maradványa", ugyanis, ahogy írtam, az olaszok voltak a magyarok mellett, akiknek nagyon szurkoltam, és mivel láttam, hogy van lehetőség a nyelvük megtanulására, ezért mellette döntöttem. De ne tettem volna... Tényleg nagyon sok múlik a tanáron, a végén már csak a túlélésre játszottam. Tehát, angolul először magántanárnál tanultam 1997-1999 között, majd ahogy elment a kezdeti nagy lelkesedés, úgy maradt abba. Ezek után dalszövegekből, innen-onnan lestem el szavakat, kifejezési formákat. Majd tanárnál ismét 2006-tól kezdtem el tanulni, miután leérettségiztem, és képzésekre jártam. Ez elment 2010-ig. Igazából sok haszna volt, mert sok mindent megtanultam, de mivel haladó csoportba kerültem, ezért egy árok képződött. Mert ugye tanulgattam én a két időintervallum között is, de nem a nyelvtant. Például az alap igeidőket ismerem, de hogy a különböző múlt és jövő időket mikor használjuk, azt már nem. Remélem majd erre is sor fog kerülni. Meg sokszor keverem a szavakat angolul, elsősorban a hasonló kiejtésűeket. Például előfordul, hogy a drága szó helyett tapasztalatot mondok (expensive - experience). Vagy keverem azokat az igeidőket is, amiket tudok. Múltban megtörtént eseményekről jövő időben beszélek. Ezek csak úgy jönnek, gondolkodás nélkül, és ez néha kavarodást eredményez.

Elkezdtem komolyabban nézni az albérleteket. Több eshetőségre is felkészülök, de az biztos, hogy ha tényleg fizetnek nekem egy egyszobás stúdiólakást is, akkor nem lesz nekem rossz sorom. Sok felújított, vagy új építésű házat adnak ki, mely a képek alapján igazán szépnek tűnik. Csak annyi, hogy berendezetlen. De mondta nővérem, hogy nem baj, mert tudnak bútort, ágyat adni és hogy ne lelkesedjek arról, hogy adományboltokban milyen olcsón lehet hozzájutni, mert akkor már kezdem azt érezni, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Valószínűleg a jövő héten tudok költözni, de ezt még meg kell beszélni.

És most, hogy úgy néz ki, hogy maradok, vásároltam néhány olyan dolgot, amiket már akkor vettem volna, ha biztosra kiderül, hogy nem megyek haza. A DVD és egyéb kínálatot mindig is kerültem, hogy ha hazamegyek akkor ne legyen gond a hazaszállítással. Azt hiszem egy második nagy Harry Potter korszak veszi kezdetét, az összes DVD első kiadását be akarom szerezni, valamint a könyveket is, hogy ne csak érdekes történetet olvassak, hanem fejlesszem az angol tudásomat. Az első két filmet megnéztem, és mivel tartani akarom a sorrendet, ezért a hatodikkal várni fogok. Mint ahogy a könyvből is először az elsőt akarom elolvasni. Azt meg nem is figyeltem, hogy az első DVD felső részéről hiányzik a sárga csík, ami ott van a második DVD-nél, és most már tudom, hogy mit jelent: 4:3-as képarányú, és nem 16:9-es. Hiba volt ezt nem figyelni, de ezért nem viszem vissza, mert annyira olcsó a DVD, hogy érték tekintetében nem játszik már szerepet. £1.99 volt egy HP, és azért vettem hármat, mert együtt £5 voltak. A Gyűrűk urát is azért vettem meg, mert érdekel. Tudtam, hogy mekkora kultusznak örvendett már annak idején, de mivel az első filmet nem láttam, csak a másodikat a moziban, ezért az egész nem állt össze egy egésszé, így kevés dolog maradt meg bennem. Szinte már megaláztatás, hogy £1-ről 75p-re értékelték le, pedig eredeti első kiadás a belső papírja is benne van. Nem hiszem el, hogy ennyire nincs értéke a DVD-nek, pedig annak idején mekkora lendülettel indult. Biztos voltak ezek a maguk idejében 15-20 fontok. Mindegy, csak én járok jól, mert igen jutányos áron be tudom szerezni azokat, amik érdekelnek.

Üdítők tekintetében ez a nagy kedvenc:

Az összes fajta kóla közül ennek van a legjobb íze, és hogy koffeinmentes, az talán kicsit egészségesebbé teszi.

Új Csernus Imre könyv

Múlt héten jelent meg Csernus Imre új könyve a kiút címmel. Egész október folyamán elő lehetett rendelni, mindegyik könyvesbolt 20% kedvezményt ígért. Mivel már négy könyvét többször olvastam el (Ki nevel a végén, a nő, a férfi, a fájdalom arcai), ezért rászolgált a bizalmamra, így előrendeltem, és ma volt lehetőségem elmenni érte. Már csak a témája miatt is érdekelt, ugyanis mindamellett, hogy részletesen ír arról, hogyan szabadulhatunk meg a saját poklunkból, bőségesen ír a mai Y-generációról, aminek azért örülök, mert úgy voltam vele, hogy segíthet megérteni a kortársak gondolkodását. Eddig 70 oldalt olvastam el, nagyon olvastatja magát a könyv.

Ahogy számítottam, már az első fejezetben kitárgyalja a Facebookot, és mintha csak a saját gondolataimat írta volna le, sokkal jobb megfogalmazásban. Nekem azzal van bajom, ahogy az emberek kezelik a Facebookot, és nem azzal, hogy egyáltalán létezik. Nagyszerűen leírja, hogy a közösségi média által milyen új teret nyert a manipuláció, és hogy miféle adatokat szolgáltatunk magunkról amikor kiírunk valamit. Ebből látszik, hogy az aktív Facebook-használók önbizalom-hiányban szenvednek (már amennyiben szenvedésnek élik meg. Ha annak élnék meg, akkor változtatnának rajta), mert nem gondolnak abba bele, hogy azzal, hogy már azzal is adatokat adnak meg magukról, ha "lájkgyűjtés" miatt kiírnak valamit, és azzal mennyi pénzt keresnek rajtuk bizonyos cégek, akik reklámoznak, ezzel is "öregbítve" a fogyasztói társadalmat. Arról is lehet olvasni, hogy a közösségi média mennyire változtatta meg a kapcsolatrendszert. Azáltal, hogy vannak tipikus "ismerős-gyűjtők", sok kapcsolat nem is valós, de egy idő után az emberek egy jó része elkezd szelektálni, és törli azokat, akikkel nincs komolyabb kapcsolata.

Több helyen is olvastam már róla, ez a könyv is említi, hogy mindenki először a Facebookra teszi ki a történéseit, posztolás, vagy fénykép formájában, és aki ezekről nem értesül, az nem is létezik... Információs korszak új hulláma. És hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, hogy a közösségi oldalon csoportok is vannak. És ha egy adott tag nem követi, akkor ő már nem is tagja a csoportnak. Konkrét példával tudnék élni (de inkább nem írnék nevet), ahol annyira idegesített, hogy csak a FB csoportban van aktív élet, hogy inkább kiléptem onnan, csak hogy ne frusztráljon a gondolat. Azóta jóval ritkábban beszélgetek onnan bárkivel is, mivel (gondolom én) nem látnak engem ott, ezért nem is nagyon tartanak a csoport tagjának. Érdekes megélni, hogy tényleg megváltoztatta az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem bánom, hogy már lassan 8 hónapja csak ritkán nézek fel oda.

Nagyon tetszett, hogy megemlítette a profilképek ügyét is. Sokan azáltal is visszajelzést várnak az ismerőseiktől, hogy akik kapcsolatban vannak, azok a párjukkal fényképezik le magukat, hogy jelezzék, milyen csodálatos kapcsolatban élnek, vagy szülők a gyerekeikről, hogy mások is elismerjék, hogy milyen jó szülő. Számomra ez a magamutogatás fellegvára, de mennyire igaz az, hogy ebben is megnyilvánul az önbizalomhiány, hiszen minden esetben az ismerőseitől várja a visszacsatolást, hogy milyen jó szülő, vagy milyen boldog a jelenlegi kapcsolatában. De ami a kedvencem a profilképek terén, és erről (még) nem olvastam: Amikor a fiatal nagymenőnek akar tűnni, hogy ezzel fogadja be őt a korosztálya. Bulizás, ivászat, cigizés, minden ami belefér. A profilképek legalja...

Több olyan dolgot is leír, amikről már olvashattunk korábban is, de azért nem zavaró, mert a témába vág. És attól nagyon jó a könyv, hogy úgy ír a fiatalokról, hogy beszélgetett velük, meghallgatta őket, hogy bizonyos témáról hogy gondolkodnak, sokat idéz tőlük. Abból, amit eddig olvastam, lényegében úgy lehet összefoglalni a mai fiatalság problematikáját, hogy ugyanazokra a valódi értékekre vágynak, csak gyerekként nem rendelkeznek azzal az érzelmi intelligenciaszinttel, hogy maguk eldöntsék, hogy az most, amire elsőre azt gondolnák, hogy az nekik jó, az most valóban jó, vagy valójában nem az az arany, hiába fénylik. És hála a rohanó világnak, nincsenek ott a szülők, hogy segítsenek eldönteni, hogy mi a valódi érték. Ahogy sétálok az utcán, nap mint nap látom a kisgyerekeket, és ugyanúgy labdával játszanak, mint ahogy én is pár évesen, vagy ugyanúgy a játszótéren érzik igazán jól magukat, csak jóval hamarabb kerül a kezükbe a mobiltelefon és (most már) a táblagép és internettel is jóval hamarabb találkoznak, hogy a közösségi médiáról már ne is lelkesedjünk. Mindenképpen el fogom olvasni a könyvet, szerintem még jóval több szemszögből fogja érinteni a mai fiatalságot. Ja, és a "Lájkkurva" kifejezés nagyon ott van. Hány ilyen van ebből is...

Amúgy néhány hete volt vendég Csernus Imre a Ridikül műsorban, és Jakupcsek Gabriella érdekes kérdést tett fel, nem idézem pontosan, de a lényeg ott lesz: "Csináltál-e olyat a korábbi szerelmi életedben, amire nem vagy büszke?" Erre nagyon jó válasz jött: "Persze, természetesen. De én ezt nem bánom, mert az akkori érzelmi intelligenciaszintemnek megfelelően azt csináltam, amiben hittem." Szöget ütött a fejemben ez a gondolat. A hit. És az, hogy emellé társul az érzelmi intelligenciaszint. Végiggondoltam az életem néhány szakaszát, és azért én is csináltam egy párszor olyan dolgot, amit úgymond nem szögelnék ki a falra, hogy mindenki lássa, de ahogy elgondolkodtam rajtuk, rájöttem, hogy így tudtam fejlődni érzelmileg, azáltal, hogy megéltem azt a fájdalmat, hogy rosszul cselekedtem. És így sokkal könnyebb elfogadni a múltat, mert értelmet kaptak azok a tettek.

Régi és új

Tegnap a bolhapiacon megtaláltam a régi Start! és Unterwegs német nyelvkönyveket, és mivel le tudtam alkudni elfogadható árra, ezért elvittem őket. Két okból vettem meg: Egyrészt mert a gyűjteménybe szerettem volna, másrészt meg szerettem volna összehasonlítani, hogy mennyire strukturálták át az újat a régihez képest. Szerencsére nem sok feladat van bennük kitöltve.

Már végignézve is sok emléket ébresztett bennem, ugyanis bár sok régi rajz és szöveg maradt meg az új könyvben, de sok volt, amit kivettek, vagy átrajzoltak. A régi könyv inkább már csak emlék, ugyanis határozottan az előnyére változtatták meg a sorozatot. Bővebbek lettek az egyes leckék, több gondolkodtató feladat van, és több olyan van, hogy adott a történet, és folytassuk azt. Míg a régiben meg volt adva a teljes történet, az újban rád van bízva, hogy fejezed be. Az új szövegek, meg tényleg korszerűbbek. A nyelvtan rendszerét is teljesen átalakították. Az első 6 lecke teljesen ugyanaz, az 7. leckétől vannak változások. Vannak nyelvtani elemek, melyek előrébb kerültek, vannak, néhány hátrább. Például jó ötletnek tartom, hogy a befejezett jelent (vagyis a Perfektet) már a 13. leckében vesszük, mert akkor nem kell leragadni a jelenben, korábban lehet eseményekről múltban is beszélni. A régi könyvben a 18. leckében (mindig részt akarok írni. Látszik, hogy újabban sokat animézek -_-) volt. A felszólító mód is előrébb került, a 9. leckében, ugyanis itt beszéljük ki az egyszerűbb ételek elkészítési módját, míg a régiben a 13. leckében volt, ahol a lázadó tinédzsert akarja a család rendre utasítani. Attól még, hogy jobb az új, lehetséges, hogy a régiek feladatait is kitöltöm.

Viszont, ami benne volt a régiben, és az újban teljesen másképp pótolták, azok a nagyobb ismétlő feladatsorok. A régi könyvnek munkafüzetében 5-6 leckénként voltak ilyen nagyobb összefoglaló feladatok, míg az újból ezt kivették, viszont kiadtak egy gyakorlófeladatok és tesztek könyvet, ebbe jóval több feladat van, így komplexebben fel lehet mérni a tudásunkat. Feleletválasztós feladatok, szövegben főnevek, melléknevek, igék ragozásának megfelelő módja. Persze lehet mondani, hogy több könyv, így több pénz jön be a kiadónak, de megéri megvenni, mert a több feladatnak köszönhetően jobban fel lehet mérni a tudásszintünket.

És ha szombaton volt magyar rock zene, legyen folytatása. Ma egy igen nagy ritkaság érkezett meg postán: LGT: Mindenki albuma kazettán. Eredeti 1978-as kiadású, de az LGT kazetták egyébként is nagyon ritkák, mert amikor újra kiadták az albumokat, akkor csak CD-n volt kapható, kazettákon meg csak annak idején adták ki az albumokat. És még ma is nagyon jól szól... Nem semmi minőség, nem gondoltam volna, hogy kazetták ilyen jó minőségűek lehetnek. Bescanneltem a borítót, hogy ez is elérhető legyen interneten:

Eredeti Chihiro Yonekura: jam album

Az első CD-m Chihiro Yonekurától. ^_^ Többször írtam már, hogy bár szeretem az énekesnőt, de nem sok kiadványt vennék meg tőle, mert most így néhány év után most meghallgatva az albumait is azt gondolom róla, hogy van néhány olyan dala, ami nem sok szót érdemel, de a "jam" olyan album, amelynek szinte minden egyes dala aranyat ér, róluk részletesen már írtam korábban. És még most is hihetetlen érzés eredetiben hallgatni egy albumot, elfog az a kellemes érzés, főleg az utolsó dal legvégén, ahogy írtam is. Szellemes ötlet volt belecsempészni az Ai no Uta dalba a Hidamari wo Tsurete című nótának egy lassú, ballada verzióját mivel a Hidamari wo Tsurete B-side track-je az Ai no Uta. Komolyan, ha minden egyes balladája ilyen lenne, akkor nagyon jó énekesnő lenne, mert ez valami álomszép. De sajnos más albumain néhány pörgősebb dal is unalmasabb, ezért nem is akarom az összes albumát, és kislemezét betudni eredetiben, csak azokat, amiket tényleg szeretek:

Albumok:

• Transistor Glamour
• Colours
• BEST OF CHIHIROX
• Voyager
• Nakeru Anison

Kislemezek:

• Arashi no Naka de Kagayaite
• Mirai no Futari ni
• WILL
• Hidamari wo Tsuerete
• Naked Soul
• Revival!

Ezek közül a kiemeltek prioritást élveznek. Végül is nem korlátozódnék le ezekre, ha a többit is megtalálnám olcsón, akkor jöhetnek, de ezekért több pénzt is áldoznék. Ha megvenném a többi albumot, azokat inkább csak azért, mert a scannelt borítóikat nagyon nehéz elérni, és azzal is a digitális Yonekura Chihiro diszkográfiát érzem többnek, ha a borító is be van scannelve. A jam album borítóját is most láttam először. Tetszetős, érdekes képek vannak benne, az az eperlekváros sütemény kifejezetten meghozta az étvágyamat egy kis édességre. Most már tudom, honnan az album címe.

Más dolog is érkezett postán, amit rendeltem, a Start német nyelvkönyv régi harmadik részét, a Grünes Licht-et. Ez az, amit idővel valamiért megszüntettek. Csak egy tippem van, hogy miért: Valószínűleg mivel ezt a sorozatot gimnáziumi tanításra szánták, és úgy tudom, hogy a Start!-ot, és az Unterwegs-et is 2-2 évig szokták tanítani, ezért nem jutott már el annyi emberhez a harmadik kötet, így a fokozatosan csökkenő igények miatt átstrukturálták az egész sorozatot, így lett 2004-re a Start! Neu, az Unterwegs Neu A, és az Unterwegs Neu B. És mivel a régi Unterwegs 15 leckés volt, és a két új kötet tesz ki együtt 15 leckét, csakhogy az új szériával legfeljebb a középfokú nyelvvizsgáig juthatunk el. És én meg nem akarok itt megállni, ezért döntöttem úgy, hogy ezeket valahonnan meg akarom szerezni. A vaterán meg is találtam. A munkafüzet ilyen 1 forintról indult aukció volt, de mivel 399 forint volt a végösszeg, ezért úgy voltam vele, hogy azért ne múljon, nekem ennyit megér, mert tényleg nagy ritkaság, ez a tankönyv és munkafüzet. A tankönyv pedig 1300 forint volt. És mind a kettő kitöltetlen, üres! Most, ahogy így végigfutottam őket, ezekkel lehet, hogy lenne esélyem a felsőfokú nyelvvizsgán. Olyan témakörök vannak benne, mint például a számítógépek előnyei, hátrányai, hatása az életünkre, és hogyan változtatja a jövőnket, vagy a technika fejlődése a XIX. század végétől napjainkig, ünnepek, azok hagyományai, fogyasztói társadalom, és a kereskedők manipulációja, hogy minél többet vásároljunk, valamint az időjárás szakszavakkal. És ahogy végigfutom a szövegeket, ezek már nem azok a makogós, "Ich heiße Attila, ich wohne in Békéscsaba" stb, hanem itt már nagyon komolyan beszélnek a dolgokról. Ebben a munkafüzetben is minden lecke utolsó feladata ilyen magyarról németre fordítós téma, és például a 10. lecke (ez az utolsó, mivel ez 10 leckés) végén "A frontérzékenyek táplálkozási szokásai" című szöveget kell németre fordítani. Most, ahogy ezt végigfutom, aki ezt hibátlanul le tudja fordítani, én annak megszavazok egy sikeres felsőfokú nyelvvizsgát. Már csak a kazettát kéne valahonnan megszerezni, hogy gyakoroljam majd a komoly szövegek hallás utáni értését, ami azért is lenne jó, mert a másik célom német nyelvből az akcentus nélküli beszéd. Vagy hogy a lehető legnémetesebb legyen a beszédem.

Úgyhogy feladat van bőven, és most már szinte minden eszköz adott ahhoz, hogy eljussak az anyanyelvi szintű német tudásig, mely a végső célom. :)

Lassuló folyamat

68 csillaggal büszkélkedhetek a Super Mario Galaxy 2-ben, de lassan eljön az az idő, amikor csak tyúklépésben fognak gyűlni a csillagok. Hiszen lassan meglesz mindegyik, amiket könnyebb volt összegyűjteni, és nehezebbeket, amiket otthagytam, tényleg nem lesz könnyű összeszedni, úgyhogy lehet, hogy egy nap egy csillag lesz a napi tendencia. 70 csillaggal lehet Bowserhez menni, utána nyílik meg az S világ. Az nem tudom, hogy milyen lesz, ha marad ez a nehézségi szint, akkor olyan 80-85 csillagra tippelem, mire megszerzem az összeset, amit viszonylag könnyű volt összegyűjteni.

Mert érdekes, hogy a nehézségi szint nem nagyon változik a játékban. Ahogy visszanéztem, hogy milyen csillagok hiányoznak, az első világban is vannak olyanok, amiket szívesebben kihagynék, de hát ha 100%-ra akarom megcsinálni, akkor muszáj lesz megerőltetni magam. A 6. világban (ahol most tartok) is volt egy olyan üstökös csillag küldetés, ami csak elsőre tűnt nehéznek, aztán csak a továbbfejlesztett taktikát kellett okosan használni. A Flash Back Galaxy-ben ritmusra gyúlnak ki a fények, majd szépen lassan kialszik. Amúgy töksötét az egész, és a platformok össze-vissza vannak. Na itt kell 80 mp alatt 30 Octoombát kell megölni. Egyébként rettenetesen utálom őket, meg sokszor úgy támadnak, hogy hátrálnak, én meg rájuk ugranék, aztán egyszer csak megállnak, és lőnek, és ilyenkor szinte mindig megsebződök. És a hátrálás, ami miatt gyávának mondom őket, és emiatt idegesítőek nagyon. Először ráugrással próbáltam megölni őket, amikor többedik próbálkozás után leesett, hogy a Wiimote rázásával gyorsabban megy. Csak ekkor arra kell vigyázni, hogy lehetőség szerint ne sebződjünk meg, mert ilyenkor nem érmét ad, ha megöljük őket, hanem csillagtöredékeket, és csak az érmék gyógyítanak. Így egyébként lényegében könnyebb, amikor sikerült, még maradt is 5 mp-em. Persze, nem sikerült elsőre, sőt volt egy nagyon kellemetlen véget ért próbálkozásom is. Úgy volt, hogy nagyon kevés idő maradt a végére, és pont megöltem az utolsót, amikor már csak 1 mp maradt, DE mivel a számláló még nem számolta be, és hamarabb ért a nullához, mint ahogy beszámolta volna, így nem fogadta el, és meghaltam. Ha tudnátok, mit éreztem ekkor. -_- Ebből is látszik, hogy tényleg nincs kegyelem a játékban, ahogy az időszámláló elérte a nullát, vége a dalnak.

De voltak hasonló, éppen csak hogy sikerült küldetések. Például amikor Kőszikla Marióként kellett gurulni, eltalálni a tekebábukat. Abban 5.000 pontot kellett elérni, és pont 5.000 pontom lett, ezt elfogadta, megkaptam érte a csillagot. A másik, ami nehéz volt még - nem is sikerült - az a verseny a Fluzzard madárral a Fleet Glide Galaxy-ben. Ez a második verseny vele, ami ráadásul jóval nehezebb, mert fal is van, és ha nekiütközünk, az azonnali halált jelent.

Ez a nagy turpisság egyébként általánosan a Mario játékokban: Könnyű rájönni, hogy mit kell csinálni, de a kivitelezés... az teljesen más téma. Nagyon kíváncsi leszek, hogy haladok majd a játékban, az S világ lehet, hogy extra nehéz lesz, még soha nem láttam. De remélem, hogy nem lesznek az otthagyott csillagok annyira nehezek, hogy elveszítsem a motivációmat, de az biztos, hogy lesz párszor kemény küldetés a játékban.

És most egy kis zene: Nemrégiben kezdtem el komolyabban ismerkedni Miyazaki Ui dalaival. Mint ahogy minden út Rómába vezet, ugyanúgy minden út Rómából eredeztethető, őt is Okui Masami által ismertem meg, tetszettek azok a dalok, melyeket tőle énekelt a két Self Satisfaction albumán. Azok a dalok tőle is egészen jók, de amúgy összességében csalódás... Jó hangja van egyébként, de annyira nem találták meg az énekhangjához megfelelő zenei stílust, és a dalai többsége sablonosak. Nem maradnak meg a fejemben, és amikor hallgatom, akkor is máshol járok gondolatban, annyira nem ragadnak meg. Látszik, hogy Okui Masami varázsolt nála, ő hozta ki belőle a legjobbakat. Az alábbi dalokat írta ő:

• KURENAI
• Fates
• Satisfaction
• PHOSPHOR
• STRATEGY
• Happy Succession
• Time Limit

Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy ezek a dalok magasan a legjobbak tőle. Beruháznék erre a három kislemezére, melyen megtalálhatók ezek a dalok (KURENAI, PHOSPHOR, Happy Succession) még az albumára is akár. Egyetlen egy albuma jelent meg UI1 címen. 2010 őszén jelent meg az utolsó kislemeze, Sweet Heaven címmel, az sem lett nagy szám, úgyhogy ha őszinte akarok lenni, talán jobb is, hogy nem jelentet meg új kiadványt, mert a fentebb említett Okui Masami dalokon kívül a többi tényleg erőtlen próbálkozásnak tűnik. Pedig jóket lehetne kihozni belőle, jó hangja van. Átok egyébként, hogy ennyire drágák a japán CD-k, ha olcsóbbak lennének, akkor könnyebben be tudnám szerezni azokat, amik érdekelnek, és akkor külön polc kellene nekik.

Magyar zene: Tegnap a békéscsabai bolhapiacon megtaláltam az LGT: És ilyen a boksz? című könyvet. Megvan már egyébként a könyv, csak a miénk eléggé rossz állapotú, ezen meg láttam, hogy egészen jól néz ki, sőt még 1992-es búcsúkoncert jegyek is benne voltak, úgyhogy elvittem 100 forintért. Jobb állapotban van, mint a miénk, úgyhogy tervezem bescannelni az egész könyvet. 188 oldalas, biztos nem kis meló, de megcsinálnám azért, meglegyen digitálisan (tudtom szerint senki nem scannelte be a könyvet). Magasan ajánlom, mert nem legendaként beszél az LGT-ről, hanem nyíltan kiírják, hogy nagyon-nagyon nehéz utat jártak be. Szinte megdöbbentő volt olvasni, hogy az együttesnek bár már annak idején is megvolt a kultusza, mégis nagyon kemény feltételeket támasztott nekik az állami kiadó. Azt hiszem, hogy az Ellenfél Nélkül lemez kapcsán írták azt, hogy csak egy bizonyos eladási szám után kapnak részesedést a bevételből. Pedig az már az 1984-es 10. nagylemez. Akkor már túl voltak olyanokon, mint Ringasd el Magad, Neked Írom a Dalt, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, csak hogy ki ne felejtsem a Rádió, és a Mindenki Másképp Csinálja c. dalokat. Már ma munkához látok, nem ígérem, hogy kész leszek vele, de ha meglesz, ide is ki fogom tenni.

És egyébként az ilyen lemezkiadó dolgok, és több statisztikát is látva már értem, hogy miért nincs "kultúrája" a Magyarországon a CD-knek, vagy lehet, hogy jobb kifejezés az, hogy nincs "hagyománya" a magyar CD vásárlásnak. A kiadók a lehető legkevesebb kockázatot akarták vállalni a lemezgyártásból, ami nemcsak a fent említett feltételekben nyilvánul meg, hanem, hogy magyar zenét alig reklámoznak, nincs promóciójuk. Így nincs meg az emberekben az az érzés, hogy többek lesznek azzal, hogy ha bizonyos CD-t megvásárolnak, és nem éri meg a maguk magas árát. És mivel már egyáltalán nem azt a kort éljük, amikor vásárolják az emberek a fizikai kiadványokat, ezért ezen most már nagyon nehéz változtatni. Vagy van olyan, akit jó érzéssel töltene el, ha azt mondom, hogy lehetetlen, mert akkor csak még jobban tenni akar ellene? Akkor lehetetlen változtatni rajta.

Japán mer' ő kanál

Múlt pénteken megvettem Galla Miklós új könyvét, mely Könnyű műhaj címre hallgat. A WestEndben van az első könyvsiker könyvesbolt, mely lényegében egy könyvkölcsönző, és mivel nem minden könyv új, ezért mindegyik könyv akciós, Galla Miklós könyve pl. 25%-kal volt leárazva, így ez 2.360 forint volt. Ez a könyv inkább egy gyűjtemény, sok benne a régi poén, például a L'art Pour L'art Társulat tagjaként előadott Szétszaggatta népmese, vagy a Holló Színház tagjaival eljátszott Ügyes Lajos irodája, mely képregény formájában olvasható. Ugyanazok az elborult szóviccek, amiket megszokhattunk tőle, a képregény egyszerű, bugyuta rajzstílussal teszi még viccesebbé a szófordulatokat. Egyébként érdekes a könyv, mert amikor még a könyvesboltban olvasgattam, azonnal felfigyeltem arra, hogy az oldalak visszafele vannak számozva. El is gondolkodtam, hogy manga stílusban kell olvasni a könyvet? De a képregény valahogy nem akart összeállni, aztán láttam, hogy a könyv elején írva vagyon, hogy az oldalszámozás azt mutatja, hogy mennyi van még a könyvből. Nagyon okos. Meglepődtem, hogy van Besenyő Család élete is, de ezt még soha nem láttam a Vastyúk is talál szeget sorozatban, de ami még meglepőbb, hogy esernyő családnak van írva, az alábbi nevekkel: Esernyő úr, Bevettke, Malgit, Idős. A könyv megjelenése alkalmából Galla Miklós adott interjút, ahol megkérdezték, hogy miért vált ki a L'art Pour L'art Társulatból, de nem válaszolt rá, bár utalt arra (és szerintem ez nyilvánvaló is), hogy nem békésen vált ki a társulatból. De azt azért furcsának tartom, hogy a Besenyő Család neve le lenne védetve, és nem használhatja fel. Egyébként jó poénok vannak benne, de hogy ő a régi Besenyő család poénjainak érdemi szerzője, az kiderül abból, hogy Galla Miklós és Nagy Natália kiválása után nemcsak a család tagjai változnak meg, hanem a poénok is mások. Nem feltétlen rossz, hiszen a "Nooormális?" nagyon jó ötlet, jókat találtak ki. Persze, arra is lehet gondolni, hogy igazából csak Besenyő Család paródia miatt lett Esernyő család. De aki vevő az abszurd humorra, és szerették a L'art Pour L'art Társulatot, és a Holló Színházat, azoknak bátran ajánlom a könyvet.

És adódott a lehetőség, megvettem a japán nyelvkönyvet, a Dekiru-t! Ahogy a hátoldalára írva van, tényleg hiánypótló könyv. De nemcsak azért, mert ez az első olyan japán nyelvkönyv, mely széles körben elérhető, hanem mert japán anyanyelvű tanárok is szervesen közreműködtek a tananyag elkészítéséhez. Az összecsomagolt pakk egyébként egy nyelvkönyvet, egy szószedetet, és két CD-t tartalmaz. A szószedetben leckénként, és japán betűrendben találjuk meg a szavakat, a CD meg nagyon fontos, ismerve a japánok egyedi kiejtését. Többször hallottam már olyat, hogy egy magyar hiába tudott jól japánul, a kiejtése olyan rossz volt, hogy nem értik meg a japánok, hogy mit mond. Ezért a CD-nél érdemes nemcsak magát a szöveget hallgatni, hanem a kiejtésre is odafigyelni. Az 1. leckét olvasom, hallgatom, tanulom a szavait, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó könyv. Mert nemcsak megtanít a nyelvre, nyelvtanra, hanem a mai japánok közötti szófordulatokat használja, és részletesen bemutatja a kultúrát, hogy mikor mit illik mondani, és tenni, meg hasonlók. Ami alapvető egy olyan ország nyelvének elsajátítása közben, melynek kultúrája lényegesen eltér a többi országétól. De egyébként is, nekem már régóta az a véleményem a nyelvtanulásról, hogy sokkal érdekesebbé lehet tenni azáltal, hogy bemutatjuk az adott ország sajátosságait, kultúráját, így még iskolákban a diákoknak is nagyobb kedve lehet megtanulni a nyelvet. Most így visszagondolva, hiába voltak jó nyelvtanáraim, ezek hiányoznak. Úgyhogy minden tekintetben nagyon jó ez a japán nyelvkönyv, egyetlen egy dolgot hiányolok benne, hogy nem lehet a kanák írását gyakorolni. Van kana-táblázat, de lehet, hogy érdemes lett volna a csomagba még egy könyvet betenni, hogy gyakorolhassuk a kanák írását, hiszen Japánban nagyon nem mindegy a vonásirány. Egyébként, ha végére érünk a könyvnek, 190 kanjit fogunk fejből tudni. Az egy hibától eltekintve nagyon is megérte a 6.500 forintot, végre egy japán nyelvkönyv, mely széles körben elterjedt, és minőségben is nagyon ott van! Úgyhogy adott a lehetőség a nyelvtanulásra, és mintha élnének vele. Megkérdeztem a könyvesboltban, azt mondták, hogy nagyon sokan keresik a könyvet, és sokat eladnak belőle.

KÖKI terminál

Ma megnyílt a sokak által várt KÖKI terminál. Nagyon kíváncsi voltam rá, és mivel bagszinak sem volt elfoglaltsága, így együtt mentünk el megnézni. Hát igazán kitettek magukért! Az új végállomás is nagyon jól néz ki, de maga a bevásárlóközpont nagyon szép, és hatalmas! Szerintem van akkora, mint a WestEnd, és anno az Allee-t hirdették, mint legszebb bevásárlóközpont. Tavaly meg is néztem, azt mondtam, hogy nem rossz, de a KÖKI terminál lazán túltesz rajta!

Először reggelizni mentünk el a Fornettibe. A Határ úton kaptam egy kupont tegnapelőtt, hogy ha 20 dkg péksüteményt veszel, akkor ajándék kávét, vagy kakaót kapunk. Én kakaót kértem, de mennyiségben egyáltalán nem erőltették meg magukat. -_-' 1 dl volt. Reggeli után elmentünk a Libribe. Én a könyvesboltokban mindig a mangákat keresem, meg egy pár könyv esetleg, ami érdekel. A mangákat még nem pakolták ki, pedig jó lett volna nyitási akció keretén belül egy pár menőség. Viszont amin meglepődtünk, hogy van japán nyelvkönyv! A Japan Foundation jóvoltából végre széles körben elérhető a japán nyelvtanulás! Tankönyv, munkafüzet, és egy CD van egybecsomagolva, (tehát nem tudtuk megnézni) és ez 6500 forint. Dekiru! a címe, és amikor megláttam, egyből azt gondoltam, hogy magamban, hogy ez kell! Itt az idő új szintre emelni a japán nyelvtanulást, mert bár megvan nekem a japán kapd elő! kiskönyv, de az önmagában alkalmatlan a nyelvtanulásra. Szerintem azt azért találták ki, hogy aki Japánban van, és meg se tud nyikkanni, annak ez segít. Úgyhogy van egy pár dolog, amit szeretnék beszerezni:

• A japán nyelvkönyv
• Zorán: Körtánc - Kóló CD
• Galla Miklós: Könnyű műhaj könyv
• L'art Pour L'art Társulat - A Besenyő Család kalandjai könyv

Zoránnak régóta rajongója vagyok, és egyszer belehallgattam a CD-be, és arra jutottam, hogy igen! Ismét egy igényes albumot készített! Egyelőre mp3 formátumban van meg az album, de amint anyagilag lehetőségem lesz rá, megveszem eredetiben is. Galla Miklós meg az abszurd humor egyik nagy ikonja. Amikor beleolvastam a könyvbe, többször kishíján hangosan felröhögtem a könyvesboltban. Képregény formájában vannak párbeszéden a könyvben, de például ilyen: "Hány óra van", "Nem tudom, nézz a falióra". És a falon van egy Ó betű. A Besenyő családot meg szerintem senkinek nem kell bemutatni. Az a könyv is nagyon jó lett. Az egyik jelenet az űrben játszódik, és például Margit ilyet szól be: "Anyukám azt tanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel" vagy ami nagyon nagy volt, hogy az öreg magára önt valami vegyszert, és ezt mondja: "Szerencse, hogy nálam van az ideges savak szótára". És akkor az ember pókerarccal olvassa ezeket a könyveket. Én ezeket nagyon szeretném megvenni!

Ezután mentünk be a Tescóba vásárolni. Nagyon örülök, hogy a közelembe került egy Tesco, mert bár nagyon szeretem a Spart, de némely dolgok olcsóbbak a Tescóban (bár érdekes, az utóbbi időkben a Sparban is olcsóbb lett 1-2 élelmiszer), és a környéken nincs nagy Tesco, és nagyon jól néz ki, és nem olyan hatalmas nagy. Ami kell, az mind megvan. Itt is kerestem a Zorán CD-t, abban reménykedtem, hogy itt nyitási akció keretén belül olcsóbban megtalálom, de nem volt egy CD sem. Meg is kérdeztem az egyik eladót, hogy hol vannak a CD-k, ott mutatja a laptopokkal szemben, de ott csak írható CD-k voltak. -_-' Közösen sok mindent vásároltunk, az önkiszolgáló pénztárnál fizettünk, és mentünk tovább. Megnéztük az 576-ot (A Tescóval szemben van), utána leültünk az étkezőkhöz egy kicsit pihenni. De aztán mentünk is, nagyon szép. A metróban azt beszéltük, hogy ez most egy kicsit visszaveti az Europark forgalmát, de semmiképpen nem végleg, hiszen a Határ út is egy nagyon fontos közlekedési csomópont, sok busz és villamos találkozik itt.