2023. október 21., szombat

Paradox Live dalpárbaj #1 - DESIRE

Hát akkor lássunk neki, kezdődjék a Paradox Live párbaj, személyes értékeléssel! Elsőként a BAE és a cozmez méri össze a tudását az alábbi dalokkal:

  • BAE: AmBitious!!!
  • cozmez: Get It

A háttértörténetet már láthattuk az animében, a 2. részben dolgozták fel ezt a párbajt. És azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett. A két csapat igazi riválisként viselkedett. A lényeg, hogy a cozmez egyik tagja, Kanata ellopta a BAE egyik tagjának, Allennek a Phantometal-ját. Hamar kiderül a BAE számára, hogy ki a tettes, de a Kanata öccse, Nayuta is ráveszi a testvérét, hogy adja vissza. Végül Kanata visszaszolgáltatja a medált.

Nem a történet miatt volt érdekes az anime 2. része, hanem a két együttes közti kapcsolat dinamikája. Érdekes volt látni azt, hogy mindkét csapat tagjainak traumája egy tőről fakad, és egyrészt mindkettejük személyes tragédiája a legsúlyosabb, másrészt hogyan dolgozták azt fel. Nem is lehet egyöntetűen eldönteni, hogy melyikük múltja a súlyosabb, hiszen a BAE tagjai úgy élték meg gyerekkorukban, hogy nem kellenek a szüleiknek, hogy mellettük nőttek fel, a cozmez testvérei pedig árvaházba kerültek. Ők nem is tudják felidézni a szüleik arcát. De vajon melyikük a tragédiája a súlyosabb? Azt gondolom, hogy ezt azért nem lehet eldönteni, hogy mert máshogy borzasztó szülők mellett szeretetlen közegben felnőni, és máshogy borzasztó szülők nélkül élni. Arvaházban, majd később a nyomortelepen. A BAE tagjainak megadatott az anyagi jólét, viszont a cozmez tagjai teljes szabadságban, függetlenségben élik az életüket.

A különbség (és ebben lehet igazságot tenni), hogy a gyerekkoruk történéseit hogyan dolgozzák fel. A cozmez tagjai scsak egymásban bíznak, senki másban nem. A Phantometal-t is emlékeim szerint azért lopták el, mert igazságtalannak tartották, hogy a BAE kapott szereplési lehetőséget az 1. részben, de ebben nem vagyok biztos, újra meg kell nézzem. A BAE viszont mintha bízna a kitörés lehetőségében. Ők valamivel pozitívabban látják az életük alakulását. Ez az, ami miatt bár nagyon kedvelem mindkét csapatot, a BAE felfogása közelebb áll hozzám. A cozmez lopási kísérlete is egyfajta elégtétel, hiszen sérült az idősebb testvér személyes igazságérzete.

Mégis olyan érzésem van, hogy a cozmez esetében dal formájában sokkal jobban kihozták, hogy miről is szól az ő életük, és mi az ő személyes fájdalmuk. Az az igazság, hogy nagyon könnyű volt választanom a két dal közül, melyik tetszik jobban:

cozmez: Get It

Számomra ez az egész Paradox Live projekt legnyomasztóbb dala. Nagyon jól kifejezték zene formájában is az utcai nyomort, a rapben pedig olyan fájdalmat hallok, hogy egyszer-egyszer a sírás határán vagyok, valahányszor meghallom a dalt. Olyan érzésem van, hogy ők jóra való srácok, nem érdemelték meg a sorsukat. Leginkább segélykiáltást hallok a rapben, az őket ért igazságtalanság ellen emelik fel a szavukat. Pedig a szöveg alapvetően arról szól, hogy az utcai lét arra tanította őket, hogy maguknak kell elvenni azt, amit meg akarnak szerezni, senki nem adja oda nekik.

Nagyon ötletes a második versszak első fele, valóságos japán nyelvi lelemény:

Owari no nai yokubou
Sore wa ima mo Don’t Stop
Ikiru tame no honnou
Tsuki ugokasu shoudou
Kachinokoreba honmon
Kotoba yori mo koudou
Kyoumi no nai shougou
Ikiru tame no shoubu

Amennyire figyeltem a japán dalszövegeket, nem feltétlen jellemző, hogy rímelnének, de ez a pár sor valami hihetetlen fantasztikus. Zanzásítva összefoglalva ez is arról szól, hogy csak akkor érsz valamit, ha te vagy a győztes, ez szolgálja számukra a túlélést. Végig nyugodt hangon rappelik ezt a versszakot, de az utolsó szótagot ahogy megnyomják, az a düh, az az indulat, nagyon árulkodó.

A zene is fantasztikus lett, számomra ez az egész Paradox Live projekt egyik legjobb dala.

Ami a BAE dalát illeti, az AmBitious!!! sajnos komoly visszaesés a BaNG!!!-hez képest.

Ez a dal csak szimplán jó. Jól szól, jól megírták, elrappelik annak rendje és módja szerint, de nagyon hiányzik belőle az az önbizalom, az a vadság, ami a BaNG!!!-et annyira naggyá tette. Tipikusan az a helyzet, amikor valaki tudja, hogy előzőleg valami nagyszerűt alkotott, és a babérjain ülve írja meg a következő dalt. Ne csodálkozzunk, hogy az eredmény nyomokban emlékeztet az előző dalra. Ez most nem sikerült.

Ilyen az, amikor valaki az elején nagyot robbant, majd nem tudja tartani a színvonalat. A rajongók részéről is elvárás, hogy tartsa a magas nívót, ennek a BAE nem tudott megfelelni..

Tehát elég könnyű volt most dönteni, holnap megnézzük a másik két rap csapat első párbaj dalát.

2023. október 20., péntek

Paradox Live dalpárbaj - Nyitány

Arra gondoltam, hogy a blogomban magam is párbajra hívom az Paradox Live eddig megjelent dalait, egyúttal győztest is hirdetek. Mindenek előtt a projektet bemutató kislemezzel bemutatnám a párbajban résztvevő négy csapatot. Az első kislemez, a Paradox Live Opening Show 2020. február 12-én jelent meg, és ezen mutatkozott be a párbajban résztvevő a négy csapat dal formájában. És azt kell mondjam, hogy ütősre sikeredett a bemutatkozás. Mindegyik dalban tetten érhető a csapatok egyénisége, erős számot kaptak. Ez a kislemez alkalmas arra, hogy nemcsak bemutassa az egyes csapatok egyéniségét, de meg is szerettesse őket a hallgatóval.

Ismerjük hát meg őket közelebbről.

1. BAE: BaNG!!

A BAE tagjai középsikolás korukban találkoztak, majd ugyanarra az egyetemre mentek tanulni. Itt döntötték el, hogy egy csapatként fognak rappelni. Tagjai jómódú fiatalok, akiket a családi tragédiájuk köt össze. Mind a hárman komoly sebeket hordoznak gyerekkorukból, ugyanis a szüleik nem fogadták el őket olyannak, amilyenek. Ezért a fő hitvallásuk a szabadság, a rap dalaiknak is ez a fő témája. A BaNG!! meg méltó cím, ugyanis tényleg berobbantak a köztudatba. A szövegeikben keverik a japán, angol és koreai szavakat, egyikük ugyanis koreai származású.
A BAE egy rövidítés, mely a "Before Anyone Else"-t takarja magában. Jelzi, hogy ők voltak, az elsők, akiket a Paradox Live projekt keretében bemutattak 2019 decemberében.

Tagok

  • Allen Sugasano (MC SUZAKU, Seiyuu: Fujiwara Gakuto)
  • Hajun Yeon (MC 48 (Yonpachi), Seiyuu: Murase Ayumu)
  • Anne Faulkner (MC anZ, Seiyuu: 96Neko)

2. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

Ritka az, hogy rapperek jólöltözöttek lennének, úgyhogy jól nézzük meg magunknak a The Cat's Whiskers tagjait. Egy jazz bárt üzemeltetnek, gyakorlatilag a munkahelyük verbuválta őket egy csapattá. Ők is jó körülmények között élnek, a bár is a város gazdagnegyedében van. A rap dalaikban fellelhetők a jazz ismertető jegyei, ezért talán az ő dalaik a legszokatlanabbak. A csapatnak van egy közös macskája, a házikedvencre utal a nevük.

Tagok

  • Saimon Naoakira (MC Kotonoha, Seiyuu: Takeuchi Ryota)
  • Kanbayashi Yohei (MC God Summer, Seiyuu: Hayashi Yuu)
  • Natsume Ryu (MC Compla Daiamo, Seiyuu: Hanae Natsuki)
  • Ando Shiki (MC Nanshi, Seiyuu: Terashima Junta)

3. cozmez: Where They At

Hagyjuk most el város gazdag részét, és látogassunk el a nyomornegyedbe. Ott találjuk a cozmez formációt alakító Yatanokami testvértpárost. Szüleik nagyon korán elhagyták őket, így árvaházba kerültek. Onnan megszökve költöztek be egy nyomortelepen lévő elhagyatott lakótelep egyik lakásába. Itt semmi komfort nincs, így fűtés híján télen csak összebújva tudnak aludni. Valamint a falak vékonyak, így minden áthallatszik. A rap párbajokon megkeresett pénzből tartják fenn magukat. Az ő dalaik a legkomolyabbak, legsúlyosabbak, némely daluk kifejezetten nyomasztó. Szövegeikben a periférián élőkre kívánják felhívni a figyelmet.

Tagok

  • Yatanokami Kanata (MC KANATA, Seiyuu: Kobayashi Yusuke)
  • Yatanokami Nayuta (MC NAYUTA, Seiyuu: Toyonaga Toshiyuki)

4. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-

Ha rap, akkor nem maradhat ki a bűnözés. Az AkanYatsura öt tagja egy Yakuzához köthető csapat tagjai volt, mely egy incidens következtében felbomlott. Akkor adták rapre a fejüket. Köztük a családnál is erősebb a kötelék. Céljuk, hogy a vibe-jukkal olyan erős rap dalokat alkossanak, amit soha senki nem fog elfelejteni. Ezért a koncertjeik is erőteljesek, hangulatosak.

Tagok

  • Suiseki Iori (MC Kashira, Seiyuu: Kondo Takayuki)
  • Gaho Zen (MC Gazen, Seiyuu: SHIMA)
  • Masaki Hokusai (MC Fuurai BOY, Seiyuu: Toki Shunichi)
  • Maruyama Reo (MC REO-kun, Seiyuu: Yano Shogo)
  • Ito Sastuki (MC GAIA, Seiyuu: Hanataka Tasuku)

A dalok elég jól elkülöníthetők egymástól, mindegyikben fellelhető a csapat egyénisége. Így a személyes preferenciám árulkodik arról, hogy melyikük mennyire lopta be magát a szívembe.
  1. BAE: BaNG!!
  2. cozmez: Where They At
  3. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-
  4. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

A BAE és a cozmez nagyon közel állnak nálam egymáshoz. Mindkét csapatot nagyon megszerettem, de talán a BAE közelebb áll az egyéniségemhez Az AkanYatsura valamivel távolabb áll tőlem, bár tény, hogy a dalaik tényleg erősek. Olyan érzésem van a dalaik hallgatása közben, hogy tényleg egy közösségnek rappelnek, és nem az egyénnek. Emiatt egy kicsit távolinak érzem őket. A The Cat's Whiskers meg érdekes csapat, mert vannak dalaik, amikben jól ki tudták használni a jazz és rap sajátságos egyvelegének az erősségét, így vannak kifejezetten egyedi dalaik. De nem a MASTER OF MUSIC, ez tipikus albumkitöltő dal. Lesznek tőlük sokkal jobbak is.

A Stage Battle kislemezeken két dal van, ahogy párbajba állították őket. Ezeket fogom jobban kielemezni egyesével, és győztest hirdetni.

2023. október 17., kedd

Nox: Főnix

Nagy kockázatot vállal az, aki hosszú hallgatás után tér vissza. Előfordulhat, hogy az adott előadó vagy nem tudja már azt a minőséget nyújtani, amit fénykorában, vagy annyit változtak a trendek, hogy hiába ad ki minőséget a kezei közül, már nincs rá kereslet. Ennek megfelelően az az általános tapasztalat, hogy inkább rosszul sikerülnek a visszatérések.
A Nox az ezredforduló évtizedének legnépszerűbb együttese volt. Egyedi módon ötvözték a népzenei hangzás a modern zenével, melynek köszönhetően albumaik nagy példányszámban keltek el, koncertjeikkel pedig nemcsak a legnagyobb sportcsarnokokat töltötték meg, hanem azok olyan emlékezetesek voltak, amelyeket aki akkor látta, biztos, hogy nem fogja soha elfelejteni. Aztán 2010-ben váratlanul feloszlott a csapat, és mivel az énekesnő több év hallgatás után szólókarrierbe kezdett, nem volt jele annak, hogy valaha is lesz még Nox. Ehhez képest visszatértek és 2022-ben új albummal jelentkeztek. Vajon hogy sikerült a visszatérés?

Örömmel konstatáltam, hogy nagyon jól. Már a borító is bizonyítja, hogy komolyan gondolták a visszatérést, mert gyönyörűszép lett. Ötletes tűzként ábrázolni a főnix madarat, a háttér is illik a tűz színéhez. A felhős égbolt asszociál viharos időszakra, de a madár ennek ellenére is teljes erejével lángol. Történjen bármi, ő mindig ereje teljében fog repülni, és járja az útját. Egyben jelzi azt is, hogy az albumnak ismét meghatározott koncepciója van. A Nox egyik erőssége ugyanis, hogy mindegyik albumuk egy mondanivaló köré épül, ezáltal jól megkülönböztethetők egymástól.

Persze ez önmagában nem lenne elég. A dalok nagyon jól meg vannak írva, az énekesnő, Péter Szabó Szilvia pedig, ha lehet, még jobban énekel, mint annak idején. És mivel az album koncepciója teljes értékű, és a dalok tele vannak új ötletekkel, ezért ez az album önmagáért szerethető. Nem azért, mert Nox dalok, nem azért, mert régen mennyire emlékezeteset alkottak, hanem mert jók az új dalok. Hatalmas erény az, ha az előadó képes a saját stílusában megújulni, de hozza ugyanazt a minőséget, mint fénykorában.

Az Örömvölgy album zeneiségét vitték tovább. Dominálnak a népi hangszerek, a dob és az elektromos gitár emlékeztet napjainkra. Az eredmény pedig 2023-ban is nagyon jól hangzik. Ez azért nagy szó, mert sokat változtak a trendek az elmúlt 13 év alatt, amíg nem zenéltek együtt, és ehhez ugyan valamennyire alkalmazkodott az együttes is, de jól hallhatóan hűek maradtak az eredeti hangzásukhoz, aminek köszönhetően a 2000-es évek egyik legnépszerűbb együttese volt. Tehát az önazonosság a legnagyobb erénye az albumnak, és hogy visszaigazolták, hogy fénykorukban minden saját volt, amit csináltak, és hűek maradtak önmagukhoz.

A koncepciónak köszönhetően a dalok egy egységet alkotnak. A "November" című dalnak köszönhetően energikusan indul az album, jelzi, hogy az együttes erősebb, mint valaha. Ez legalább annyira visszaadja a borító mondanivalóját, mint a címadó dal, a "Főnix". A "Galambom" pedig akár korunk népdala is lehetne a népi hangszereknek és Szilvia énekstílusának köszönhetően. Nemcsak a zene sikeredett kiválóra az izgalmas zenei témáknak köszönhetően, hanem a hangszereléssel is az esetek döntő többségében csak kiemelték a szöveg mondanivalóját, jobban átélhetőek lettek. Szilvia hangja is nagyon jól illeszkedik a zenébe, még most is libabőrös leszek, ha csak gondolatban is meghallom őt énekelni. Kiválóan masterelt munka, ahol "módosítva" van az énekesnő hangja, ott csak még inkább átélhető lett a dal azon része.

Mégsem lett teljesen tökéletes az album. Az egyik hibája, hogy túlzottan rövid. Az album megjelenésekor Péter Szabó Szilvia úgy nyilatkozott, hogy "Egy olyan lemez kelt életre, mely 13 hosszú éve okozott megfoghatatlan hiányérzetet bennünk és a Nox rajongóinak szívében". És sajnos hagy is némi hiányérzetet. Az, hogy teljes értékű koncepcióra épül az album, az nem azt jelenti, hogy a mondaivaló teljes mértékig ki lett dolgozva. Bár a "Mégsem álmodom" című dallal úgy tűnik, hogy lezárul az album, tehát összességében leír egy ívet az album, ahogy sorban hallgatjuk a dalokat, de mintha a lezárás túl gyorsan jött volna. Nincs idő igazán átélni a dalokat, mert már jön is a következő. Sajnos oly módon is alkalmazkodtak a mai trendekhez, hogy rövidek a dalok. A 11 dal összesen 40 perc hosszú. Pedig bőven van potenciál a főnix mítoszában és mondanivalójában, sajnos nem érzem azt, hogy ezt teljes mértékig el is meséli az album. A másik hiba, a "Hazaút" című dal. Vannak szomorúbb, melankólikusabb dalok a korongon, de a 8. dal az egész album dinamikáját megakasztja. Túlságosan szomorú, gyenge, lassú, és nem áll jól Péter Szabó Szilvia öntudatos személyiségéhez a "nagyon ölelj, szerelmem" jellegű könyörgés. Azt el tudom képzelni hogy voltak mélypontjai az énekesnőnek (minthogy mesélt is korábban a magánéletéről), de egyszerűen túlzottan kilóg a dal a többi közül, a gyenge, kiszolgáltatott mivolta miatt. A harmadik hiba, a "Ne remélj, ne beszélj!" című dal zeneileg és szövegileg nem passzol egymáshoz. Még akkor is furcsa egy szakításról szóló szöveg egy önbizalomtól duzzadó zenéhez, ha az énekesnő jól hallhatóan kész továbblépni és új életet kezdeni. A szöveget is össze kell rakni fejben, mert egészen furcsa, hogy a versszak első felében absztrakt képekkel vezeti be azt, amiről a versszak második fele konkrétan szól. Nem mellesleg, károsnak tartom a "vigyen el a szél!" jellegű üzeneteket az ex-partner felé.

De az album a hibáival együtt is szerethető! A borító is hozza az együttestől a korábbi albumai által megszokott minőséget. Sajnos a belső füzet hiányával szintén korunk trendjeire reflektálnak. Pedig egy jól megszerkesztett, képekkel illusztrált füzet ugyanúgy része az album koncepciójának, mint a zene, a szöveg és a hangszerelés. Tehát az album nem mondható teljesnek és tökéletesnek, de hogy összességében hiányzik ez a színvonal a mai magyar könnyűzenéből, az tény. Őszintén remélem, hogy a jövőben hallunk még az együttes felől, és a következő album már nem hagy hiányérzetet maga után. Addig nagy örömmel hallgatom ezt a remekművet.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Nagyon jó album, méltó módon viszi tovább az együttes hírét.
- Túl rövid, a "Hazaút" megakasztja az album lendületét.

85%

Nox: Főnix CD

Tegnap megrendeltem a kiadó weboldaláról Nox: Főnix albumát CD-n, és ma megérkezett. Az utóbbi egy hónapban sokat hallgattam digitális formában az albumot, és annyira megtetszett, hogy eljutottam oda, hogy minden hibájával együtt meg tudtam szeretni, ezért úgy döntöttem, hogy megrendelem magamnak az albumot fizikai formában is.

Sokat kerestem webshopokban a CD-t, de valamiért csak kevés helyen lehet kapni. És ahol volt, ott is minimum 6000 forint volt... Ehhez képest a kiadótól még szállítási költséggel együtt is olcsóbb volt. Jó eséllyel ezért is van az, hogy nem szerepelt a lemezeladási listákon. Pedig a minősége alapján megérdemelné, ráadásul a borító is nagyon szép. Visszahozza azt az érzést, hogy miért volt jó annak idején annyira szeretni a Noxot. Mindezt úgy, hogy nem a múltba révedek, hogy régen mennyire jó volt az együttes, hanem a jelenben jó hallgatni az albumot. Tehát önmagában jó album, nem gondolok vissza a régi időkre, hogy akkor bezzeg mennyivel jobbak voltak. Nagyon jól sikerült a visszatérés.

Nem utolsósorban a dalok a jövőben erre a 2023 őszi időszakra fognak emlékeztetni, ami továbbra is életem egy legjobb, legvirágzóbb időszaka. Úgyhogy ezt a CD-t annak szellemében is rendeltem meg, mint egy dokumentáció erre az időszakra. Meg merem kockáztatni, hogy 5-10 év múlva is jó lesz hallgatni.

Akinek meg elegendő a digitális verzió, az Spotify-on is meghallgathatja.

2023. október 15., vasárnap

Hipnotikus vagy paradox élményt?

Azt hittem, a Paradox Live az első rapper projekt anime, de az Anilist az anime oldalán listázta a Hypnotic Mic-et, amely mű szintén a rapet mutatja be. Mivel valamivel régebbi, ezért több formációja, és több dala van. Mivel annyira ráfüggtem a Paradox Live THE ANIMATION-re, ezért úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát a Hypnotic Mic-kel is, hátha még több jó rap dalt megismerek.

Mivel még csak az első részét láttam a Hypnosis Mic: Division Rap Battle - Rhyme Arena animének, ezért ezek első benyomások, de azért érzem megalapozottnak, hogy ezt is kiírjam, mert a Paradox Live THE ANIMATION már az első résznél azt éreztette velem, hogy ezt a projektet érdemes komolyabban szemügyre venni, mert itt valami nagyon jó dolog van készülőben. Kíváncsi voltam arra, hogy a Hypnosis Mic is megadja-e ezt az érzést?

Előbb gyorsan nézzük át, miről szól a Hypnotic Mic projekt. Egy háború után nők vették át az irányítást az ország felett, és az összes létező fegyvert megsemmisítették. Így a férfiaknak csak egy módjuk van arra, hogy rendezzék a vitás kérdéseiket: Rap háború. Erre biztosítanak egy újnevezett Hypnosis Mic nevű mikrofont, amivel kapcsolatba lépnek a hallgatók szimpatikus idegrendszerével, ezáltal befolyásolhatják a gondolkodásukat. A Dirty Dawg egy legendás rap csapat volt, de feloszlott, és az abból képződött kisebb csapatok a rap dalaikkal vívják meg a területi háborúikat.

Végülis van némi kapcsolata a valósággal, hiszen a '90-es években, az amerikai fekete rapperek hasonlóképp területi csatákat, de ők ezt nemcsak rap formájában tették. Amiről tudok az New York keleti és nyugati parti konfliktusa. Ezt "magyarosan" a Ganxsta Zolee és a Kartel is próbálta "meghonosítani", amikor budapesti kerületeket próbáltak meg hasonlóképp territóriumokra osztani. Főleg a 8. és a 13. kerület között párbajoztak rap formájában, de ennek természetesen távolról nem volt akkora tétje, mint az amerikai konfliktusnak. Mi ezt rajzfilmesített formában kaptuk meg.

A lényeg most az, hogy mondhatjuk, hogy a való életből vették a territóriumi csatákat az animéhez. Viszont a szinopszis azon része nem tetszik, hogy háború után nők veszik át a hatalmat, mert azt érzékelteti, hogy a férfiak csak aggresszívek és csak háborút képesek szítani. Sőt, a Hypnosis Mic 1. részét látva határozottan az volt az érzésem, hogy egy igen furcsa világ köszöntene ránk, ha tényleg nők vennék át a hatalmat. Meglehetősen bizarr ugyanis a Hypnosis Mic megvalósítása. Koncertet még nem tartottak a rapperek, konkrétan utcai párharcokat rendeztek le rap csatával. Az egyik csapat rappelt a mikrofonba, aminek következtében különös effektek láttak napvilágot a másik csapat ellen. Tényleg olyan volt, mintha meg lettek volna hipnotizálva, mert annak hatására egyből feladták a harcot, vagy a tevékenységüket.

Talán ki lehet venni az írásomból, hogy inkább nem tetszik a koncepció. Ehhez hozzájön az, hogy a rap dalok sem fogtak meg. Az animáció is sokkal gyengébb, egyszerűen nem hittem el, hogy rappereket látok. A legfurcsább arc egyértelműen Amemura Ramuda, akinek szinte csilingelő férfi magas hangja van. Belőle rappert faragni...

Igazából nem annyira rossz a Hypnosis Mic, de ha van anime, amire szinte az első perctől fogva ráfüggtem, ahhoz képest a "nem annyira rossz" bizony édeskevés. Ami csalódás, ha azt vesszük, hogy abban reménykedtem, hogy a Paradox Live és a Hypnosis Mic egy igazi páros lesz nálam, és "kéz a kézben" fogom hallgatni a dalaikat. Ehhez képest a Paradox Live két vállra fektette a Hypnosis Mic-et nálam. Az alapján, amit eddig láttam, az az érzésem, hogy a Paradox Live-ot azért hívták életre, hogy megmutassák, hogy kell valódi rapper projektet csinálni.

Van Hypnosis Mic lejátszási lista, fogom hallgatni, hogy jobban megismerjem a projektet, valamint hátha hallok jó dalokat, de az első benyomások nem vetítenek előre sok jót.

2023. október 13., péntek

Energikus feldolgozás 28 év után

Nagyon szeretem hallgatni az Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece albumára felénekelt legendás Get along duett saját verzióját. Több okból is: Egyrészt nagyon jó hallani, hogy 28 év után, idén ugyanazzal a lendülettel énekli a dalt, mint amikor aktualitása volt. Sőt, talán egy kicsivel jobb is. A 2000-es évek elején ugyanis sokat változott Okui Masami hangja. Akkor lett érettebb, képezte több érzelemmel a hangját, így a dalai jobban átélhetők lettek. És ez határozottan jó hatással volt a Slayers openingre is. Még ezzel az érettebb hangjával is nagyon jól hangzik tőle a dal. Másrészt, úgy énekli 55 évesen a fiatalságának egyik himnuszát, hogy nem hangzik se erőltetettnek, se kínosnak, se fáradtnak. Nincs "én sem vagyok már 20 éves" feelingem a dal hallgatása közben. Az meg már az énekesnőt dicséri, hogy majd' három évtized után is képes ugyanazzal a lendülettel énekelni a dalt, mint annak idején. Okui Masami azon kevés emberek közé tartozik, akinek elhiszem, hogy nagyon is van élet 50 felett. Ha őt hallgatom, nem félek az idő múlásától.

Meg is hallgattam utána az eredeti Hayashibara Megumi & Okui Masami duettet, és az elején inkább az eredeti változat hangzott furcsának. Nem is feltétlen a hangbéli változás miatt, hanem ahogy annak idején képezte a két énekesnő a hangját. Csak most tűnt fel, hogy mennyire darabos a refrén. Ez volt az, ami furcsának hangzott az új változathoz képest, ugyanis Okui Masami végig folyamatosan énekelte fel a dalt. Ettől van egy szép íve a refrénnek, amitől simábbnak, kellemesebb hat az ének. Ez is új színezetet ad a dalnak, illetve hogy mennyit változott az elmúlt 28 évben a hangja.

Hirtelen nem is jut eszembe olyan dal, amit több évtized után legalább ugyanannyira jó volt hallani, mint az eredetit. Sok esetben az szokott lenni, hogy egy előadó, ha több évtized után felénekli egy klasszikus dalát, az valami miatt rosszul sül el. Vagy azért, mert nem tudja már ugyanazzal az energiával előadni, és akkor fáradtnak, öregesnek hangzik, vagy azért, mert annyira magára akarja erőltetni a fiatalkori énjét, mintha még mindig 20 éves lenne, aztán pont emiatt lesz kínos az egész. De Okui Masami-ra ez nem igaz. Benne pont hogy megvan az az energia, ami kell ahhoz, hogy jól elő tudja adni ezt a dalt. És ahogy feljebb írtam, mivel azóta sokat képezte a hangját, ezért az összhatás majdhogynem jobb lett, mint 1995-ben.

Pedig mekkorát robbant az eredeti dal! Meg azért most visszahallgatva nem kellett sok, hogy megszokjam az eredeti duettet. Az úgy tökéletes, ahogy van, ezt, mint a két énekesnő elkötelezett rajongója, gondolom. Hogy is gondolhatnám másképp, amikor már 310 alkalommal hallgattam meg.

Egy klasszikus dal, mely egy életre szóló emlék lesz. A dal, amely 2006 őszén végképp anime- és japán zene rajongóvá tett. De ezzel az új változattal Okui Masami teljesen új életet lehelt a dalba. Sajnos az új verzió nem elérhető online, de bízvást mondom, hogy Okui Masami egy kiváló példa arra, hogyan kell 50-en túl is úgy fiatalnak maradni, hogy tiszteletben tartjuk a korunkat.

2023. október 9., hétfő

Paradox rajongás

Korábban már írtam arról, hogy mennyire várom a 2023. őszi anime szezont, hiszen 9 animét is nézek ebben a szezonban, de amit kaptam, arra egyáltalán nem számítottam. Van egy Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai, aminek már az első részén sírtam, van egy Overtake!, mely az első olyan autóversenyes anime, ahol tényleg érzem a száguldást (ezt még az Initial D sem tudta nekem megadni, pedig azt is végignéztem), van egy Migi to Dali mely nagyon rejtélyes animének ígérkezik. És itt van a Paradox Live THE ANIMATION, amely komplett zenei műfajt szerettetett meg velem percek alatt.

Hiszen elhozta nekem a rapet. Már az 1. rész is nagyon megfogott. A koncertek animációja csodálatos, a dalokat meg már az első másodpercektől éreztem. Maga a koncepció is érdekes: A jövőben játszódik, és röviden arról van szó, hogy a rapperek egy "fantom metál" használatával kémiai reakcióba lépnek a DNS-ükkel. Ennek köszönhetően olyan illúziókat, fantomokat hoznak létre az érzelmeikhez kapcsolódva, amivel a koncertjeiken teljesen új hatást keltenek. De utána viszont szenvednek a "Phantom of Trauma" hatásától. Volt már erre utalás az 1. részben. Határozottan látok potenciált az ötletben. Úgyhogy már csak ezért is nézni fogom a további részeket.

De már megelőlegeztem a MAL-on a 10 pontot az animének, ugyanis annyira tetszenek a dalok, hogy teljesen ráfüggtem. Maga a projekt ugyanis már néhány éve létezik. Egészen pontosan 2020. február 2-án indult útjára. Hasonló koncepción alapul, mint a különböző idol animék, ugyanúgy seiyuu-k énekelnek anime karakterek "személyében". Csak a Paradox Live abban különbözik azoktól, amiket ismerek (pl.: IDOLISH7, MARGINAL#4), hogy a Paradox Live-ból nem készült játék. Ahogy a Fandom oldalon olvasom, a csapatok rapháborúja vitte a dalok hírnevét. A nézők szavaztak, és értelemszerűen, a több szavazatot kapott csapat nyert. Ezek a dalok megjelentek CD-n is, és eléggé keresettek. Több album a Top 10-ben nyitott az eladási listákon, úgyhogy nem egy néhány százas eladású, lesajnált projektről van szó. A párbajokat Blu-rayen is kiadták, később pedig manga is készült a projektből, mire eljutottunk a 2023. őszi szezonban debütált animéhez.

És nagyon komolyan veszik a rapet! Mondjuk talán nem én vagyok a hiteles személy, aki ezt megítélheti, hiszen soha nem rajongtam igazán a műfajért, ezért nem foglalkoztam vele komolyabban. Konkrétan nem tudom, hogy milyen "kritériumoknak" kell egy rap dalnak megfelelnie ahhoz, hogy az tényleg jó legyen. De kevés olyan rap dal van, ami első hallásra ennyire megérintett. Ha általánosságban elmondható, hogy ezek minőségi rap dalok, akkor örülök, hogy találtam egy olyat, amivel azonosulni tudok, ha pedig gagyinak minősülnek, akkor megmarad, mint bűnös élvezet. De ezt fogom a legbüszkébben vállalni.

Azért nem érintett meg soha a rap, mert gyerekkoromban, a '90-es években sokat néztem videoklipeket a TV-ben. A látott rap dalok többsége arról szólt, hogy valamelyik színesbőrű amerikai rapper kivakarta magát a gettóból, a videoklipben meg kacsalábon forgó villa látható, hatalmas medencével, extra hosszú limuzin, ultra szexi bombázó csajok. Ez már annak idején is komoly ellenérzést váltott ki belőlem. Biztos, hogy vannak már azokból is időkből más témájú rap dalok, de amiket annak idején láttam, meghatározták a raphez való viszonyulásomat.

Voltak azóta persze olyan rap dalok, amiket szívesen hallgattam, őrzök néhány Ganxsta Zolee és a Kartel CD-t és kazettát, nagyon tehetségesnek tartom Zolee-t. De a Paradox Live az első olyan projekt, amiért nagyon komolyan lelkesedek. És ha az anime végig be fog jönni, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Haikyuu!! után ez lesz a másik olyan japán franchise, amiért őrült módon fogok rajongani. De ilyet még korai kijelenteni, hiszen az anime most megy, illetve néhány Stage Battle-t is meg fogok nézni, ami kijött Blu-rayen, és majd azokkal együtt hozom meg a verdiktet. De a kezdeti bizalom megvan, sokat hallgatom a projektből készült Spotify lejátszási listát, ajánlom figyelmekbe.

2023. október 8., vasárnap

Több ismert médiaszemélyiség tanárként

A második héten vagyok túl az újságírói képzésnek, és eddig maximálisan elégedett vagyok vele. Már most tanultam olyan dolgokat, amiket ha beépítek az írásaimba, akkor fejlődhetek.

Ami viszont különösen meglepett, hogy most pénteken egy olyan rádiós műsorvezető tartott órát, akinek a munkásságát szintén nagyra értékeltem, amikor aktív volt. Ráadásul az volt a vicces, hogy nem is azonnal esett le, hogy ki tartja az órát. Csak a második órában jutott el a tudatomig, hogy ez a hang nagyon ismerős. Meg is néztem az órarendet, és döbbenten láttam, hogy ez tényleg az a Farkas Erika, akit nagyon szerettem régen hallgatni a Kossuth Rádióban. A Hely című műsort vezette hétköznaponként 11 órakor. Az volt a lényeg, hogy minden héten más és más helyszínt mutatott be 5 részletben. Nagyon szerettem hallgatni, mert egyrészt nagyon szerethető és közvetlen stílusa volt, másrészt teljesen az átlagember szemszögéből mutatta be az adott helyet. Először körbevezetett minket, mindig mondta, hogy épp hova lépett be, mit látott, és teljesen spontán kérdéseket tett fel. Azért volt nagyon jó őt hallgatni, mert a teljesen átlag, érdeklődő ember szerepében járta be a különböző helyszíneket, a kérdései meg olyanok voltak, mint egy laikus érdeklődőé. Mégis lehetett érzékelni, hogy felkészült, mert az adott helyszínhez kötődő eseményekhez, tárgyakhoz kapcsolóan tett fel olyan kérdéseket, amit bárki feltenne, aki először látja, de mindig jó mederben folyt a beszélgetés. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy közvetlen, szerethető stílusa volt, ráadásul lehetett érezni, hogy a stílus a sajátja. Ezek pedig biztos receptek arra, hogy szívesen hallgassan őt.

Kicsit vicces volt, amikor az órán leesett, hogy ő az, ráadásul pont akkor kérdezett, amikor a meglepettségem hatása alatt volna. De egyébként nagyon jó, hogy olyan médiaszemélyiségek tanítanak itt, akik a saját stílusukban teljesedtek ki. Farkas Erika is ugyanabban a stílusban tartotta, ahogy hallottam a rádióban, így élmény volt részt venni az óráján. Meg nagyon jó közvetlen beszélgetni ezekkel a tanárokkal, Dévényi István is ugyanabban a stílusban tanít, ahogy a Magyar Hang YouTube csatornáján a műsorokban is beszél. Úgyhogy eddig, és a tananyaggal is maximálisan elégedett vagyok. És ha át tudom ültetni a gyakorlatba azt, amit tanultunk, akkor érte csak meg igazán.

2023. október 7., szombat

Tegnap vásárolt menőségek

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

A másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

2023. szeptember 26., kedd

Lejátszási lista az idei év legjobbaiból

Az idei év elég sok jó albumot és kislemezt hozott nekem eddig, ezért úgy döntöttem, hogy készítek ezekből egy lejátszási listát Spotify-on. Megmutatom itt is.

Ez a lista az alábbi albumokat és kislemezeket tartalmazza.

  • BURNOUT SYNDROMES - The WORLD is Mine
  • FLOW - Voy☆☆☆
  • FLOW THE COVER ~NARUTO Shibari~
  • Endoh Masaaki - (e)7
  • The Super Mario Bros. Movie (Original Motion Picture Soundtrack)
  • KANA-BOON - Song of the Dead
  • Shiyui - Happiness of the Dead
  • Kitadani Hiroshi - Bokura no Spectra
  • JAM Project - One Chance!
  • Suara - Kono Chikyuu ni Aru Seimei
  • SPYAIR - Imagination - New Version -
  • SPYAIR - Samurai Heart (Some Like it Hot!!) - New Version -
  • SPYAIR - My World - New Version -
  • SPYAIR - RE-BIRTH

Bár a lista nem teljes, hiszen három olyan album nincs fent Spotify-on, amik szintén idei megjelenések és szívesen hallgatom.

  • Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece
  • Zorán: Aranyalbum 1974-1993
  • Zorán: Aranylabum 1994-2020

Ezek olyan válogatásalbumok, amik más kiadók dalait is tartalmazza, ezért online nem elérhetők. Hogy hol az összefüggés aközött, hogy CD-n megjelenhetnek, de online streamelhetők, erre már nem terjed ki a tudásom. Ezért hallgatok a mai napig offline PC-n is zenét, és állítok össze külön Winampen is lejátszási listát, mert az tud teljes lenni. Sok album és kislemez, amit szeretek, nem érhető el online.

Mindenesetre ez a lista is egy lenyomata annak, hogy miért is vagyok ennyire optimista a jövőmet illetően. Elég sok olyan album és kislemez jelent meg idén, amit szívesen hallgatok, és azt érzékeltetik, hogy jó élni a jelenben. Persze, ahogy utaltam rá, egy részük válogatásalbum, de ezeket nem is a nosztalgia jegyében hallgatom (bár tény, hogy megvan annak a kellemes érzése a régi daloknak, hogy mennyire szerettem annak idején, és visszarepítenek gondolatban a múltba), sokkal inkább a múlttal való számvetésként hallgatom őket szívesen.

Ez az én esetemben azért állja meg a helyét, mert több, a múltammal kapcsolatos kérdésre nemrég találtam számomra érvényes választ, amik által úgy érzem, hogy az egész életem elkezdett egy kerek egészet alkotni. Tehát a helyükre kerültek dolgok, aminek egyik fontos hozománya, hogy a kellemetlen emlékekre sem annyira rossz már visszagondolni. Így sokkal felszabadultabb vagyok, mint korábban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes pillanatban jól érzem magam. Vannak most is rosszabb időszakok, de ezek rövidebb ideig tartanak, mert könnyebben rájövök az okára, így könnyebben is tudok tenni ellene.

Azon még gondolkodnom kell, hogy zenei téren a 2023-as év lesz a legjobb nálam, ezt így még nem merem kijelenteni. Zeneileg a legjobb év nálam 2009, azt a sok kiváló albumot és kislemezt, ami akkor megjelent, nehéz lesz felülmúlni, de szívesen veszem az új jelentkezőket. Még három hónap, plusz pár nap van ebből az évből, őszintén remélem, hogy nem teljes ez a lista.

Arra talán utaltam egy korábbi blogpostban, hogy most érzem magam a leginkább annyira jól, mint 2006 második felében. Az egy különösen fényes időszaka volt az életemnek, akkor volt komoly jövőképem, és éreztem azt, hogy képes is leszek azt megvalósítani. Azóta sok minden másképp alakult, de azt is zenével tudom bizonyítani, hogy a történelem olykor jó értelemben is ismétli önmagát.

Mind a Princess: Mediterrán, mind a Nox: Örömvölgy album 2006 őszén jelent meg, és mivel életemnek arra a nagyon pozitív időszakára emlékeztetnek, ezért különleges jelentőssége van ennek a két albumnak. Egyébként is optimista mindkét album, önmagában azért is jó hallgatni. A lényeg, amit ki akarok hozni ebből, az az, hogy később, mindig amikor hallgattam ezeket az albumokat, volt bennem egy ambivalens érzés. Egy részről, a kellemes emlék, hogy volt egy ilyen időszak az életemben, másrészt a melankólia és a költői kérdés, hogy hová lett az a nagyon optimista időszak? Persze, addig is igyekeztem, megtenni, amit tudok, de mégis. És most, 17 év után érzek valami nagyon hasonlót ahhoz, amit 2006 őszén éreztem, és nem feltétlen a múltba révedek vissza, amikor ezeket az albumokat hallgatom. Ezt egy második esélynek fogom fel az élettől. Remélem, az elmúlt 17 év tapasztalatának köszönhetően valóra is fogom tudni váltani a bennem élő jövőképet.