Na, hosszú idők után ismét az első animés blogpostom ide. Merthogy újra nézem a Haikyuu!! második évadát. Ennek több oka is van.
A túl sok fanart, fanfiction és hasonló rajongói kreálmány sok esetben elinflálja az anime valódi értékét. Persze lehet shippingelni, teóriákat kitalálni, ezeket kép vagy novella formájában közzé tenni, de ezek minősége sokszor olyan szörnyű, hogy magam is megrémülök attól, hogy milyen rajongótábora van a Haikyuu!!-nak? O_O Nem mondom, van néhány fanart, illetve shipping öltet, ami nekem is tetszik, de amikor olyan képeket mutogatnak Redditen, mint életük munkája, aminél talán még én is szebbet rajzolok (ami a nulla képességű rajztudásomhoz képest nagynak számít), akkor azért elgondolkodok, hogy biztos, hogy ilyen rajongótábort érdemel ez az anime? És amilyen képek keringenek Pinteresten, Tumblr-ön. Persze, ez tudható, hogy van ilyen, és valószínűleg furcsán is hangzik, hogy valaki erre 13 éves anime rajongás után jön rá, meg nyilván valamit tudtam, hogy ez létezik, de ezzel komolyan soha nem foglalkoztam. A Haikyuu!! az az anime, ami olyan szintű rajongást váltott ki belőlem, hogy ilyenekkel is foglalkozzak. Vannak egyébként remekművek, meg olyanok is, amik nekem tetszenek, de egy részük inkább rontja az anime értékét. És hogy az anime újra a régi legyen, ezért nézem ismét.
Nem tudom, hogy csak én vagyok ilyen, vagy ez mással is előfordul, de nálam van olyan, hogy csak akkor áll össze egy történet, ha többedjére megnéztem az adott művet. Azért, mert vannak jelenetek, részletek, amiket később veszek észre. Tehát adott esetben nemcsak azért nézek meg többedjére egy filmet, sorozatot, animét, mert kiváló alkotás, hanem mert előfordul, hogy később fedezek fel eddig nem látott jelenetet, és ez ad egyfajta újdonságérzetet. Például jó érzés volt felfedezni, hogy a második évad első része az abszolút kedvenc Haikyuu!! zenémmel, a Zasshoku-val indul. Mintha az anime készítői is tudták volna, hogy ez a legjobb zene, amit az animének írtak.
A Haikyuu!! az Haikyuu!! Nem lehet elégszer megnézni. Valahányszor megnézem, ugyanazzal a lelkesedéssel teszem ezt, mint amikor először láttam.
Az utóbbi időkben több minden iránt is elvesztettem a lelkesedésemet. Bár olvastam olyat, hogy előfordul, hogy bár valaki nagyon szeret valamit csinálni, a lelkesedése iránta nem konstans, 100%-os. Normális, hogy előfordul, hogy valamit nem szeretünk annyira, éppen már foglalkoztat aztán később ugyanazzal a lelkesedéssel csináljuk. Érdemes ezt elfogadni, de talán addig is érdemes tenni azért, hogy mégis legyen kedvem japánozni, meg röplabda edzésekre járni. Most ezek vannak háttérben nálam.
Jön a 4. évad! Kell ennél nagyobb érv arra, hogy a Haikyuu!!-ról szóljon megint minden?
Az animét már csak azért is érdemes újra megnézni, mert újra az eredeti művet látom benne, és nem a sok esetben idétlen fanartokart. Bár azt azért hozzáteszem, hogy nekem is megvan a magam teóriája a Haikyuu!!-val kapcsolatosan, lehet, hogy majd egyszer közzé teszem. De inkább azt gondolom most, hogy az másoknak is csökkentené a sorozat színvonalát, úgyhogy most nem. Az még formálódhat, ahogy új információkat gyűjtök. Addig is élvezem az animét.
Régen írtam ide, pedig folyamatosan nézek animéket, csak nem éreztem késztetést arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ez többek között amiatt van, mert nem éreztem, hogy olyan gondolatoom van egy-egy animéről, hogy kiírjam. Na meg rengeteg más dolog történt az elmúlt egy hónapban. Egyrészt az egyetem is sok időmet elveszi, komolyan készülök rá. Ráadásul bekerültem egy párkapcsolatba, és az egész annyira hihetetlen számomra, hogy velem is megtörtént.
Határidő közeledtével vagyunk az őszi MondoConra a karaokék esetében. Erre sincs nagyon hangulatom. Lefoglaltam az Initial D és a Slam Dunk karaokéit. A Slam Dunk-hoz nagyobb kedvem van, mert sokkal hangulatosabb anime. Erről az animéről is nagyon szeretnék írni. Ott is van a vázlatok között, de nem tudom, hogyan fejezzem ki a gondolataimat, hogy egyéni is legyen, meg vállalható is legyen. Az biztos, hogy látom, hogy miért volt annyira kedvelt anime a '90-es években. Összehasonlítva a korabeli shounen animékkel innovatív volt, és nem utolsósorban valóságos. Bővebben majd ott.
Meg is van az első opening karaokéja, de a Given opening és ending karaokéit is megcsináltam. Ezt is ígértem, másrészt meg sokan örültek neki. Nem hiába, népszerű anime lett, és ami a nagyobb szó, hogy nem hiába. A Given nemcsak a 2019-es nyári szezon, hanem az egész BL-műfaj egyik legkellemesebb meglepetése. Bár már az első résztől kezdve éreztem, hogy az opening problémás lesz. Mint ahogy az is lett. Borzasztóan logikátlan a ritmusa, nagyon nehéz volt időzíteni. A másik komolyabb probléma, hogy maga a dal sem olyan, hogy inspiráljon arra, hogy hallgassam. A szöveg valóban reflektál az anime érzelmi mondanivalójára, de a zene és a ritmus egyáltalán nem harmonizál vele. Elképzeltem magamban, ahogy tökre vidáman éneklem, hogy "minden, amit adtál, az életem része lett" (nem emlékszem így pontosan a szövegre). Pedig az animéből nyilvánvalóan kiderül, ami a másiktól kapott, az sokkal inkább fájdalmat okoz neki, hiszen eszébe juttatja a hiányát. És nem ez az egyetlen BL-betétdal, ami rosszul van megírva. Többször volt olyan érzésem hallgatva BL-dalokat, mintha az írójának valami megfoghatatlan, misztikus dolog lenne a homoszexualitás, amit csak mi, melegek érthetünk meg. Pedig szerintem nem vállalok nagy kockázatot azzal a kijelentésemmel, hogy a pasik közötti szerelem is ugyanolyan, mint a férfi-nő szerelem. Az anime ezt milyen csodálatosan megmutatja, de ezt a dalok esetében nem sikerült.
És mivel nem voltam inspirált abban, hogy sokat hallgassam a dalt, ezért nagyon nehezen ment a karaoke elkészítése. És ilyenkor az 50%-os lassítás sem segít sokat, hiszen nem hallottam sokat ahhoz, hogy megmaradjon bennem a dal ritmusa, dinamikája. A karaoke készítése közben többször eszembe jutott a Haikyuu!! - Ah Yeah!! karaokéja, amit hasonlóképpen gyűlöltem csinálni. Annak is logikátlan nem odaillő az ének ritmusa, nem illik a dal dinamikájához. A Given esetében jobb az ending, de ott meg az éneket nem díjaztam. Legalábbis számomra túl érzelgős, és a srác énekhangját nem érzékeltem kellőképpen képzettnek, hogy hitelesen el tudja énekelni a dalt. Vagy nem élt meg olyan krízist, amiről a dalszöveg szól. A hangterjedelme amúgy megvan, én nem tudnám kiénekelni a legmagasabb hangokat a dalban. De mégis... Nem az én világom. És igazából azért nem vagyok elragadtatva a 9. részben elhangzott Fuyu no Hanashi daltól sem, mert nem jött át az érzésvilág. A jelenetek viszont nagyon hatásosak. Ahogy Uenoyama megtört Mafuyu által kiénekelt érzelmektől, és megcsókolta... Az bármelyik romantikus anime dicsőségére válna. És itt nyilvánul meg az, hogy maga az anime végig hiteles, de zeneileg nagy bukás. Nagy kár érte, de még így is magasan a legjobb BL-anime, amit eddig láttam.
Egy időben nagyon kerestem a Disney filmzenéket CD-n és kazettán egyaránt. Többségük a beszerezhetetlen státuszt is kiérdemelhetné, mert egyszerűen sehol nem lehet megtalálni eladásra. Ebben jó eséllyel közrejátszik az is, hogy nem gyártottak belőle valami sokat annak idején. A legkönnyebben az Oroszlánkirály filmzenét lehet fellelni, nemcsak a film volt népszerű (a videokazettából 125.000 példány körül kelt el 1995-ben), hanem a filmzene is elég jól teljesített a MAHASZ eladási listáján. A többi szerencse kérdése.
2012-ben döntöttem úgy, hogy amit tudok, azt beszerzek. Már annak idején elkezdtem keresni azokat, amik érdekelnek. Ekkor még nem tudtam, hogy mennyire lelhetők fel, arra számítottam, hogy ahogy lesz pénzem, megveszem a Disney filmzenéket CD-n és kazettán. De hogy ennyire nehéz lesz megtalálni őket, azt nem gondoltam volna. A múlt héten is teljesen spontán néztem szét a Vaterán Macskarisztokraták termékek között, és hogy megtalálom a kazettát, teljesen váratlanul ért!
Nem is volt kérdés, hogy megveszem. Gyerekkoromban megvolt kazettán, sokat hallgattam is akkoriban, aztán valahova elkeveredett. Miután a Macskarisztokraták a 2. kedvenc Disney rajzfilmem, ezért nagyon hiányoltam. És persze mivel nálunk nem futott be annyira, ezért sejthető, hogy a filmzenéből sem gyártottak sokat. Ezt a példányt tehát konkrétan 7 év keresés után találtam meg. Ez az első, amit eladásra találtam meg. És hogy mennyire nem maradt meg a köztudatban, az nagyon jól jelzi, hogy szinte semmilyen adat nem lelhető fel a kiadványról az interneten. Egyszer találtam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapján, nekik van egy példányuk belőle. Emlékszem, be is mentem akkor megnézni, hogy milyen. Gondoltam, kikölcsönzöm azért, hogy bescannelhessem a borítót. Csak hát el van látva könyvtáros pecséttel, így bukott az ötlet. De az volt sokáig az egyetlen egy példány a kazettáról, amiről tudtam. Sehol máshol találtam. Se eladóba, se az, hogy meglenne valakinek, és legalább kölcsönkérni.
Így a Macskarisztokraták filmzene külön kincs státuszát érdemelte ki nálam. Ahogy írtam, egyébként nagyon szeretem a rajzfilmet, és hogy ennyire beszerezhetetlen a filmzene, azt nem gondoltam volna. Miután 400 forint volt, nem is volt kérdés, hogy megvegyem. El is mentem ma érte, és végre meglett! És itt az ideje, hogy a mostoha sors után végre méltó helye legyen az internet adatbázisában, és végre mindenki tudjon ezen kiadvány létezéséről!
Be is scanneltem a borítót, hogy meglegyen nagy méretben:
A kazetta ezzel rendben van. A CD-t külön kihívás lesz beszerezni, de ha sikerülni fog, akkor be fogom rippelni 320 kbps mp3-ba és flac-ba is, és kiteszem letöltésre. Miután semmilyen információ nem lelhető fel róla róla az interneten, ezért erősen gyanítható, hogy nem nagyon van jogtulajdonosa a kiadványnak. Arra tippelek, hogy a BMG csak időszakos jogot kapott a '90-es években Disney filmzenék kiadására, ezért van az, hogy nincs belőle utánnyomás, és csak a film megjelenésekor adták ki. Így abból kell gazdálkodni, ami elérhető.
Nálunk 1994-ben jelent meg, és miután úgy tudom, hogy Magyarországon nem is adták le a rajzfilmet 1970-ben, amikor eredetileg volt a mozikban, ezért a filmzenéből biztos, hogy nincs korábbi kiadás. Így álljon itt minden információ a filmzenéről.
Rendelési szám:
74321203722 (CD)
74321203724 (MC)
Dalok listája:
Macskarisztokraták 2:52
Maurice Chevalier
Minden kultúrmacska tudja 1:43
Gerő Gábor, Simonyi Piroska, Császár Angela, Gallusz Attila
Thomas O'Pamacska dala 2:35
Koós János
Minden ember macska nem lehet 5:54
Szerémy Zoltán, Koós János, Simonyi Piroska, Deák Mihály, Kokas László, Császár Angelam Laklóth Aladár
Pár nappal később meg tudtam venni a Harry Potter és a titkok kamrája Blu-ray-t is. Ezt is a Köki-ben lévő Libriben vettem meg, az utolsó darab volt ott. Hogy aztán online kapható-e még, ezt nem tudom, jó eséllyel még igen. A titkok kamrájából többet láttam elérhetőnek. Mindenesetre megvan az első két film Blu-rayen. Amit megírnék itt is, azt megírtam tegnap a Bölcsek köve Blu-ray kapcsán, ez inkább kiegészítés.
A titkok kamrája esetében az első és a hátsó borító is ugyanaz, mint az eredeti DVD és videokazetta borítója. A filmre kíváncsi voltam, hogy vajon ez is olyan szemcsés, mint a Bölcsek köve, és ezt is annak láttam. Ezt azért találom furcsának, mert azt gondoltam magamban, hogy régóta veszik fel a filmeket nagy felbontásban, és a moziban hasonló minőségben látjuk. Csak a DVD-re van lekicsinyítve (mondjuk úgy, hogy optimalizálva). Most három esetet tudok elképzelni:
Mégsem nagy felbontásban veszik fel a filmeket
Nagy felbontásban veszik fel, de a későbbi Blu-ray kiadásra a DVD képe kerül felskálázva
Ez a natív Full HD, és az egészet rosszul látom.
Amúgy ennek ellenére tetszett így is, és szívesen néztem. Ennek is megvan a brit kiadása, és azon is rajta van a német és a japán szinkron. Érdekes egyébként japánul filmet nézni, még a japán tanárnőnk is mondta, hogy sokszor neki is furcsa nyugati filmet nézni japán hanggal. Amikor egy teljesen férfias szereplőnek egy ázsiai ad hangot... Akármennyire is kezelje teljes természetességgel az ázsiai sajátosságokat, az még őt is megnevetteti, ha egy alfahím férfias szereplőnek egy ázsiai ad hangot. Még a mélyebb hangú ázsiai pasiknak sincs feltétlen olyan hangjuk, hogy egy nagyon férfias szereplőnek megfelelő hangot tudjon adni. A Harry Potternél ilyenről nem igazán lehet beszélni. Talán Hagrid hangja vicces, de amúgy nagyon jó a japán szinkron.
Eddig ilyen a Blu-ray gyűjteményem:
Örülök ezeknek, elégedett vagyok velük, de szívesen tenném még nagyobbá a gyűjteményt. Szeretem a Full HD technológiát, adott esetben nagyon szépek a képek. Hangot még nem tudom komolyan tesztelni, mert nincs komoly hangrendszerem, de ha találok olcsón olyan filmet / rajzfilmet / animét, amit szeretek, és lesz lehetőségem megvenni, élni fogok a lehetőséggel.
Ahogy írtam, szeretném bővíteni a Blu-ray gyűjteményemet, de persze csak azokkal a filmekkel, rajzfilmekkel, esetleg animékkel, amiket szeretek. Már jó ideje meg akarom venni a Harry Potter filmeket is Blu-rayen, csak amikor elhatároztam magam, már sehol nem találtam meg az első filmet, csak a későbbieket. Begyűjteni pedig sorrendben akartam. Persze most, hogy már elhatároztam, hogy megveszem, amit megtalálok (és persze nincs meg), már késő, mert már alig kapható boltokban.
A Titkok kamráját láttam, hogy van néhány darab a Kökiben lévő Libriben. Na mondom, az jöhet. Bemegyek a Libribe, és döbbenten látom, hogy van itt egy Bölcsek köve Blu-ray. Nem is volt kérdés, hogy ezt veszem meg. Ez korábban listázva volt a Libri honlapján, de azóta levették az oldalról, ráadásul a legnagyobb DVD-Blu-ray webshopok is már bizonytalannak írják a Blu-ray beszerezhetőségét. Ezért örültem meg neki ennyire. Mostanra ritkaság lett. A Harry Potter Blu-rayeket is amiket lehet még kapni, azokat is 1.990 forintért adják már. Így ez nekem, mint rajongónak bőven megéri. A Harry Potter is olyan dolog számomra, amit nem tudok elégszer megnézni. Nagyon szeretem a hangulatát, és akárhányszor megnézem, minden egyes alkalommal egy élmény számomra. Többek között azt szeretem benne, hogy valóságos helyszíneket is megjelenít, ezáltal a varázsvilágot közelebb hozza, kicsit elhiteti, hogy ez velünk is megtörténhet. Olyan ez, mint amikor kisgyerekként arról álmodoztam, hogy egy nap találkozni Super Marióval. Biztos voltam benne, hogy létezik ő, csak egy másik dimenzióban, és csak a kiválasztottak találkozhatnak vele. És hittem abban, hogy én lehetek az egyik kiválasztott, aki találkozhat vele, és azokat a kalandokat, amiket Nintendón éltem át vele, azokat megélhetem vele a valóságban. Persze kiderült egy idő után, hogy ez nem fog megtörténni, és Super Mario csak a képzelet szüleménye. A Harry Potterrel 16 évesen találkoztam először, 2002 nyarán, amikor már ismételték a moziban. Emlékszem, mekkora hatással volt rám. Többek között azért, mert visszahozta a fentebb leírt kisgyerekkori hitvilágot, azáltal, hogy valóságos közegbe helyezte a varázsvilágot. Persze tinédzserként nem kezdtem el megint abban hinni, hogy találkozhatok Super Marióval, de nagyon jó volt újra megélni azt, amit gyerekként éreztem.
A filmeket, könyveket és az egész történetet némi hibákkal, de kiválónak tartom. Arra emlékszem, hogy Puzsér Róbert a Sznobjektív műsorában betette az egyik Top 10-es listájába, mint az egyik legpusztítóbb kulturális minta. Valahogy úgy indokolta meg többek között, hogy különbséget tesz a varázslók és a varázstalan emberek között, ezáltal megjelenítve a társadalmi különbségeket, mint a gazdagok és a szegények között, és hogy csak az lehet varázsló, aki annak születik. Meg is találtam a videót:
Az a helyzet, amivel kritizálja a Harry Potter-t, az egyszerűen nem igaz! Ott van rögtön az egyik főszereplő, Hermione Granger, aki mugliként kerül a varázsvilágba. A szüleinek teljesen átlagos foglalkozása van. Nem mellesleg a könyv és a film is azokat a varázslókat mutatja pozitívnak, akik a varázstalan embereket is egyenrangúként kezeli. Hogy különbséget tesz a varázsló és a varázstalan emberek között, az benne van, és hogy sértőnek hangzik a mugli szó, még ezt is elismerem. Nekem sem tetszik a hangzása, és tényleg van egyfajta negatív áthallása. Olyan tényleg van, hogy a varázstalan embereket, akiknek tényleg semmi köze nincs a varázsvilághoz, azok elől titokban tartják, szinte teljesen elzárják az egész varázsló dolgot. Ezt ugyan Hagrid az első könyvben azzal indokolta, hogy ne akarjanak az emberek mindent varázslattal megoldani, de azt gondolom, hogy ez azért is jó, hogy így van kitalálva, mert ezáltal még valóságosabb érzetet ad az egész Harry Potter világ. Azt érezteti, hogy tényleg létezik a varázsló világ valahol a mi valóságunkban. A történet meg pont azokat mutatja be negatívnak, akik a rasszizmus alapján tesznek különbséget varázslók és a muglik között, és ki akarják irtani a muglikat. Ha Puzsérnak a Harry Potter egyfajta leegyszerűsítés, legyen. Az alapján, ahogy figyeltem a TV műsort (Sznobjektív), és hallgattam a rádióműsorait, nagyjából körvonalazódott számomra, hogy milyen ízlése. Az alapján elhiszem neki, hogy az egész Harry Potter történet a mondanivalójának egy leegyszerűsítése. De szükség van erre is, hiszen hányan olvasták el a könyveket, olyanok is, akik talán életükben nem vettek a kezükbe könyvet. Talán túl optimista leszek, de elképzelhetőnek tartom, hogy vannak, akiket tényleg a Harry Potter inspirált olvasásra, szerette meg az olvasást, és vett a kezébe komolyabb műveket is. De ilyenről nem tudok. A másik, meg azt gondolom, hogy szükség van ilyen egyszerűbb, de mégis nagyszerű művekre is, méghozzá azért, mert például számomra a komolyabb, sokkal összetettebb történetek, művek nehezen emészthetők. Például azokat a filmeket, amikről lehet tudni, hogy Puzsér igazán nagyra értékel, azok többsége számomra nehezen emészthetők. Többek között azért, mert a azok a filmek többségében a valóságnak egy negatív oldalát mutatja be, és miután én eléggé beleélős vagyok, ezért azon filmek hatására szerintem pesszimistább, reményvesztettebb lennék. Alacsony az ingerküszöböm, elismerem. Presser Gábor énekelte az egyik Zorán dalban a következő sort:
Én mégiscsak azt mondom, hogy a valóság már az élethez túl kevés.
Azt gondolom, hogy ez komoly igazság. Egy kis illúzióra, vízióra igenis szükség van az életben, mert reményt, hitet ad. Harry Potter világa ezt adja meg. És aki tisztában van azzal, hogy amit lát, az nem a teljes valóság, az inspirálódhat belőle azáltal, hogy a valóságot a maga "valójában" elfogadva, és benne élve víziókat, álmokat épít, úgy, hogy közben él, annak komoly esélyei vannak arra, hogy a maga kis világa ideális legyen, és azzal akár másokat is inspirálhat. Én ebben hiszek, és így élem az életemet. Rettenetesen tisztelem Puzsért a munkássága miatt, és hogy azon van, hogy kritikusan szemléljük a világ dolgait, ugyanakkor igazuk van azoknak, akik szerint olykor felületesen nyilvánít véleményt. Ez a Harry Potter esetében tökéletesen tetten érhető. Ugyanakkor sok dolgot lát jól, és azt gondolom róla, hogy sok esetben véleményformálóak a meglátásai.
De vissza a filmhez. Érdekes, hogy a Blu-ray kiadás elülső borítója a filmzene borítója. A hátsó borító viszont teljesen megegyezik az eredeti videokazetta és DVD kiadással. Egylemezes kiadás, kevesebb extra van rajta, mint az első kiadású DVD-n, ami duplalemezes. A DVD amúgy érdekes, mert akkor jelent meg, amikor a DVD-technológia felfutóban volt. Ennek következtében egyrészt nagyon szép, díszdobozos kiadásban jelent meg, másrészt annyi extrával pakolták meg, hogy csak önmagában azokért érdemes megvenni. El is kérték az árát annak idején, 6.990 forint volt, és ha ezt párosítjuk a 2002-es kereseti viszonyokhoz, akkor főleg extrém drágának számít.
A Blu-ray kiadásnál annyira nem nézem, hogy az első kiadás legyen meg, ami kapható, annak örülök. Mégis kicsit csalódás volt számomra, hogy az újabb dizájnú grafikát nyomtatták a lemezre, nem azt, amit az első kiadású DVD-n van.
A videó képe érdekes. Látszik, hogy Full HD, de picit szemcsésnek tűnik a kép. Olyan érzetet ad, mintha DVD-ről felskálázták volna a videót 1080p-re. Tehát látszik, hogy Full HD, meg éles a kép, de nem olyan, mint például a Legendás állatok és megfigyelésük, ami egyszerűen gyönyörű, és látszik, hogy tényleg natív Full HD a Blu-Rayen lévő film. Mindenesetre akárhányszor nézem meg a filmet, tényleg élmény számomra.
Egy képet rögtönöztem, de nem azért, hogy szemléltessem a videó minőségét, hanem más miatt.
Magyar hanggal, lett felirattal néztem a filmet. Már annyiszor láttam, hogy gondoltam, hogy miért is ne. Amúgy van valaki, aki miatt érdekel a nyelv. Nekem is sokáig csak egy nyelv volt a sok közül, nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog. Amúgy ha már Piton professzornál fényképeztem le, elárulom, hogy az ő személyét tartom a legzseniálisabbnak az egész Harry Potter világban, és a színész, Alan Rickman, aki alakította, szintén kiválóan játszotta Piton professzor szerepét. Már annak idején is, amikor a moziban néztem a filmeket, olyan érzésem volt, hogy bár nem láttam át a személyét, negatívnak gondoltam, mégis valami miatt nagyon kedveltem őt. Mintha a színészi játékát is úgy találták volna ki, hogy lehessen érzékelni, hogy egyfajta negatív szereplő, talán még el is hisszük neki, hogy tényleg gyűlöletes számára Harry Potter és valóban Voldemortot szolgálja. Mégis vannak olyan megnyilvánulásai, melyek mindig is azt érzékeltették, hogy valójában szerethető karakter, és megadja a gyanút, hogy nem biztos, hogy az a valódi szándéka, hogy Voldemortot szolgálja. Ezt a színész kiválóan jelenítette meg, és a magyar hangja Tahi Tóth László is kiválóan adta vissza ezt a kettősséget a hangjával.
Egyébként nem ez az első Blu-ray kiadásom ebből a filmből. Angliában is megvettem annak idején, hogy addig meglegyen, és tudjam nézni. Ezt már az eredeti DVD-borítóval dobták piacra. Meg fogom tartani az angol Blu-ray kiadást is, méghozzá azért, mert azon rajta van a német és a japán szinkron is. Nagyon jó a japán szinkron is, nekem nagyon tetszik. Harry Potter hangja Kensho Ohno, aki bőven ismert animés körökben is, hiszen sok animében lehet hallani a hangját. Elég ha csak annyit mondok, hogy ő volt Kuroko Tetsuya a Kuroko no Basket-ből. Egyébként félelmetes a japán szinkron, Piton professzor hangja egyenesen ijesztő! Amikor először meghallottam, valósággal kirázott a hangjától a hideg. Az ő szinkronhangja Hashi Takaya, ő is hallható animékben, de ahogy szétnéztem, nagyon emlékezetes alakítása nincs. De bőven elég volt, amit Piton professzor szinkronhangjaként művelt. Azt gondolom, hogy senki nem tudott volna ilyen karakteres hangot adni neki. Egyenesen félelmetessé tette Pitont.
Amúgy ugyanazok az extrák vannak az angol kiadáson is, jó eséllyel az extrák egy az egyben lettek áthozva, mert változó hangformátumot írtak a magyar borítóra. Tehát jó eséllyel csak azoknak van magyar szinkronja, amik a DVD-n is megjelentek. De ebben nem vagyok biztos, nem néztem meg az extrákat.
Mindenesetre szeretném begyűjteni mind a 8 Harry Potter Blu-rayt magyarul.
Március végén az egyik Haikyuu!! közösségben találkoztam egy német fiúval, akivel aztán egészen összebarátkoztunk. Később meghívott a saját közösségébe, ahol mindenki német, így a beszélgetés is németül folyik. Ott is találkoztam néhány jófej emberrel, ráadásul, ahogy egyre többet látom a német nyelvet, látom, hogy fogalmazzák meg a mondatokat, úgy jönnek magamtól is egyre inkább. Bár ezt nagy magabiztossággal nem merem kijelenteni, mert a mai napig életmentő számomra a topszótár németül. Nem egyszer fordul elő velem a mai napig, hogy csak a névelő miatt keresek ki egy szót, mert ugye azon múlik a ragozás. Magát a szót amúgy ismerem. Ennek ellenére élvezem a beszélgetést velük, egészen jó csapat gyűlt ott össze. És más így használni a nyelvet, mint az iskolában tanulni, tanári nyomás mellett. Főleg, ha rossz a tanár... Az a helyzet, hogy megértem, hogy miért nem szeretik sokan a németet. Tényleg nagyon nehéz nyelv (ezt maguk a németek is elismerik), ezért motiváló tanítás nélkül, 100%-os pontosságot elvárni, teljes szigorral nem lehet németet tanulni. Nekem szerencsém van ebből a szempontból, mert nagyon jó német tanárom volt általános iskolában, és az ő "öröksége" többek között, hogy szeretem a nyelvet.
Még a nyáron kerestem magamnak egy német rádióadót, hogy többet hallgassak német szöveget, nem utolsósorban hátha hallok jó német dalokat. Így találkoztam a Radio Köln nevű rádióadóval. A választás nem véletlen, ugyanis jó ideje az van bennem, hogy ha kiköltöznék Németországba, akkor Kölnbe, vagy a környékére költöznék. Ennek nincs konkrét személyes oka, egyszerűen csak Németország nyugati része jobban vonz, mint a keleti. És hát a rádió neve eléggé beszédes, és gyorsan kiderült, hogy telitalálat volt ez a rádióadó. Ugyanis a '80-as évektől egészen a jelenkorunkig vannak zenék. Természetesen az aktuális trendek vannak túlsúlyban, de amikor például olyat hallok meg, mint a Red Hot Chili Peppers-től az Under the Bridge, nagyot azért nézek, hogy van rádióadó, ami értékes zenét is ad! Nem vagyok nagy RHCP rajongó, de nagyra értékelem a zenéjüket. Úgyhogy teljesen jó, hogy mindenféle zenét ad. Nagyon ritka, amikor olyan zenéket adnak, hogy inkább kikapcsolom a rádiót. Főleg a változatosságot szeretem, hogy itt tényleg mindenféle zene van. Miután nemigen van már Magyarországon rendes rádióadó, ezért ez az ideális rádióadó számomra.
Meg a sok német szöveg... Én nagyon szeretem a német nyelvet! Nagyon szeretem hallgatni a beszédüket, jobban kihallom az ismerős német szavakat, mint az angol szövegből az ismerős angol szavakat. Néha kifejezetten azt érzem, hogy az angol szöveg bántja a fülemet. Én a német beszédből a kedvességet, szeretetet hallom ki, ami nekem nagyon jól esik. Nem utolsósorban a rádióadót feltétel nélkül lehet hallgatni online. Amikor tavaly írtam a brit rádióadóról, amit a nővéreméknél szoktam hallgatni a Heart-ot, az észreveszi, hogy nem Angliából akarom hallgatni. Lehet hallgatni, csak kér irányítószámot. Szerencsére nem kell VPN-nel szórakozni, csak megadom a nővéremék irányítószámát, és már hallgathatom. De a Radio Köln-t feltétel nélkül lehet hallgatni.
Egyébként titkon reménykedtem abban, hogy hallok Rammstein-t is. Habár a dalaik döntő többsége nem mondható rádióbarátnak, de volt egy olyan gondolatom, hogy az együttes olyan szinten Németország szimbóluma, hogy beadnak olykor-olykor egy Rammstein dalt. De eddig erre nem volt példa. Mondjuk elég furcsán hangzana olyan szöveg egy rádióban, mint például "Gib mir Benzin", vagy a Mann Gegen Mann című dal, ami a nyílt homoszexualitásról szól. De mégis.
De így is hallottam néhány olyan német dalt, ami nagyon megtetszett. Egyet megmutatnék:
Hallok benne egyfajta kedvességet, talán ártatlanságot, ami ad egy bájt a dalnak. És mégis elhiszem, hogy a 30-as koroszály gondolkodhat, és élhet így is. A dallam is kellemes hangulata, nagyon tetszik.
Valamint mutatnék még egy dalt, amit nagyon érdekesnek tartok:
Mivel német és francia előadó énekli ezt a dalt, ezért egyszerre van német és francia nyelvű szövege. Főleg a történelmi háttér miatt érdekes német és francia szövegű dalt hallani. (Harmincéves háború, Vesztfáliai Béke, Elzász...) Maga a dal hangulatos, meghallgatom, ha szól, de nem mondanám kedvencnek.
Úgyhogy nagyon elégedett vagyok a Radio Köln-nel, és most már mindig ezt a rádióadót hallgatom.
Meglepett, amikor múlt hétvégén láttam, hogy már nagyon olcsón, egészen pontosan 1.990 forintért adják a Legendás állatok és megfigyelésük Blu-rayt, méghozzá a 3D-s kiadásút. Igazából a sima Blu-ray kiadást akartam megvenni, illetve, ha valami extrával, akkor a 4K-s kiadással. Azt még esetleg tudnám hasznosítani, de nekem az életben nem lesz 3D-s TV-m. Egyrészt maga a technológia sem mozgat meg, egyáltalán nem hoz lázba, másrészt meg jó eséllyel általánosságban az embereket sem mozgatta meg, ugyanis nem látok az utóbbi időkben 3D-s TV-t. Valószínűleg a 3D-s Blu-rayek sem jöttek be, ezért lehet a mai napig találni őket és ennyire nyomott áron megvenni. De mivel a sima Blu-rayt is tartalmazza, és jó eséllyel azt már nem fogom megtalálni, ezért fejet hajtottam a 3D-s kiadás mellett.
Békéscsabán, a Media Marktban találtam meg, Még 4 db. volt készleten, abból vettem egyet. Azt még a csomagoláson át is lehetett látni, hogy papír van a hátulján, de az kicsomagolva egészen meglepett, hogy semmi szöveg nincs, csak egy kép a film elejéről. Egyébként nagyon stílusos, és nagyon jól néz ki a fém tokkal.
Belül a két lemez meg egymáson van, amit nem szeretek. Persze a belsejében van a sima Blu-ray lemez, így azt elég nehéz kihalászni. De a kép gyönyörű. Nem élek akkora nagy lábon, ami a TV-t illeti, egy 32"-os Samsung UE32J5100-as Full HD TV-m van, és nagyon tetszik a kép. Nemrég lett ide hozva Pestre, eddig Békéscsabán volt. Így teljes értelmet nyert a Blu-ray lejátszó, és lázba is hozott. Nemrég megnéztem a Haikyuu!! első évadát Blu-rayen, most a Legendás állatok és megfigyelésüket. Ahogy anyagi lehetőségem engedi, szeretnék további Blu-rayeket venni, hasonlóan jó áron.
A filmért nem voltam annyira oda eleinte, később kezdtem el igazán megszeretni. Főleg, miután láttam a Grindelwald bűntetteit a moziban. Az már első végignézésre is nagyon tetszett, és felértékelte számomra az első film értékét is. Most már nagyon szeretem, és szerintem meg fogom annyiszor nézni, mint a Harry Potter filmeket.
Ma megtudtam a japán nyelvvizsga eredményét, és sajnos nem sikerült. Minden képzeletemet alulmúlta a 68 pont, amit a 180-ból értem el. Pedig pont óvatosságból csináltam meg az N5-ös nyelvvizsgát, mert bár a japán tanárnőnk mondta, hogy akár az N4-es nyelvvizsgát is megpróbálhatjuk, de azért éreztem, hogy azon a szinten még nem vagyok. Kihallok ismerős szavakat, nagyjából el tudom olvasni azokat a kanjikat, amiket ismerek, de ha odaállítanának egy japánhoz, hogy beszélgessek vele, meg lennék lőve.
Ahogy most a nyelvvizsgán is meg lettem lőve. Nagyon csalódott vagyok. Mondjuk a legrosszabb az volt, hogy kevés volt az idő az egyes feladatrészekre. Mindenhol az volt, hogy az utolsó néhány feladatot már csak találomra satíroztam azután, hogy lejárt az idő, és mondták, hogy tegyük le a ceruzát, akkor általában 5-6 feladat maradt, azokra gyorsan valamit satíroztam. Úgyhogy az idő volt az egyedüli tényező, ami stresszt okozott. Amúgy meg sokat gyakoroltam, és elégségesnek éreztem azt a mennyiséget, amennyit gyakoroltam. Már csak azért is, mert a gyakorlópéldák eredményei bíztatóak volt, biztos voltam abban, hogy sikerülni fog. Ehhez képest...
De pont nézem a részpontszámokat, ugyanis az egyik ismerősöm, akivel együtt járok japán nyelvtanfolyamra, sajnos neki sem sikerült (ő N4-esen volt), és mondta, hogy ő az egyik feladatrészen hasalt el, nem volt meg az elegendő pontszám. Ekkor döbbentem arra rá, hogy hát nemcsak az kell, hogy meglegyen a 80 pont a 180-ból, hanem a részfeladatokban is van egy minimum, amit teljesíteni kell. Ekkor inogtam meg, hogy talán mégsem annyira biztos az a nyelvvizsga. Totál kiment a fejemből, hogy részeredményt is fel kell mutatni. Szemügyre vettem a részletes eredményt, és nagyon érdekes alakult. N5-ös szinten egybe nézik a szókincset és a nyelvtant. A kettőből együttesen kell 38 pontot elérni. És meglepetten konstatáltam, hogy 38 pontot értem el, tehát éppen, hogy megvan a szükséges minimum. A hallott szöveg értése már jobbra sikeredett, ott 30 pontot értem el (itt 19 pont a minimum), így jött össze végül a 68 pont. Szókincs B, Nyelvtan B, Olvasás C. Igen, az olvasás az nagyon lutri volt. Több szöveg volt, azok mind csak pár sorosak. Igazából olyan szintű szövegek voltak, mint egy kisiskolás olvasás könyvének egy rövid meséje. Azzal kapcsolatosan volt néhány kérdés. A baj azzal volt, hogy ha valahol, itt éreztem, hogy nagyon kevés az idő. Az a helyzet, hogy a nyelvvizsgán már nincs idő azon morfondírozni, hogy azok a hiraganák, ami nagyon hasonlítanak, vajon melyik is az pontosan, hanem folyamatosan kell olvasni. Legendás nálam a "ni" és a "ko", amit módszeresen összekeverek. Ahogy a minősítés is mutatja, jó eséllyel az olvasás része adta a 38 pontnak a kisebbik hányadát.
Nem adom fel, megyek decemberben is. De néhány dolgot másképp fogok csinálni.
Olvasni minél többet, és amit olvasok, magamban felmondani.
N4-es szintű feladatsorokat is gyakorolni.
Ugyanis szokták mondtani, és ezt a japán tanárnőm is mondta, hogy teljesen változó a nyelvvizsgák nehézsége. Van olyan, hogy olyan könnyű, hogy játszva meg lehet csinálni, más alkalmakkor meg olyan nehéz, mintha egy szinttel feljebb lenne. Erre készülvén találtam ki, hogy gyakorolni fogok N4-es szintű vizsgákat, hogy felkészüljek arra is, hogy nehezebb lesz. És ha sikerülni fog a decemberi, akkor 2020 júliusában talán magabiztosabban léphetek egy szinttel feljebb, hisz akkor már bőven lesz fogalmam az N4-es szint követelményeiről.
Újabb animének értem a végére, méghozzá a Wotaku ni Koi wa Muzukashii volt az, amit befejeztem. Kicsit sajátságos, de pont azért tetszett, mert a maga nemében hiteles volt.
Egyrészt nagyon tetszett, hogy megmutatta, hogy huszonévesen munka mellett is lehet hódolni a gyerekkori / tinédzserkori szenvedélyünknek. Nem egyszer láttam olyat, hogy valaki arra hivatkozva hagyta abba a rajongói munkásságát, mert most már dolgozik, és nincs rá ideje. Soha nem tudtam ezzel a gondolattal azonosulni. Az vitán felül áll, hogy egyetem után, ha valaki dolgozik, annak kevesebb ideje jut a hobbijára, főleg, ha jön a komoly párkapcsolat, házasság, akár gyerek(ek) is, de azt gondolom, hogy aki igazán szereti a hobbiját, az igyekszik úgy koordinálni az idejét, hogy tud rá időt szakítani. Ezt mutatja meg ez az anime. A munkahely stimmel, a kapcsolat kialakulóban, házasság, gyerek még nincs. De ahogy bemutatja a fiatal felnőtt létet, azt hitelesen teszi, nem utolsósorban szerethető módon. Különböző személyiségek találkozása mindig ad alapot a poénra.
Két páros kapcsolatának kialakulását követhetjük végig: Nifuji Hirotaka és Momose Narumi valamint Kabakura Taro és Koyanagi Hanako. A lányok inkább animerajongók, a fiúk meg videojátékosok. A videojátékos részben nagyon tetszettek a különböző Nintendo konzolok és játékok: Nintendo Switch, Mario Kart, Wii Wheel, sőt még az Animal Crossing is szóba kerül, bár én személy szerint ez a játékot nem szeretem. A lányok meg tipikus női otakuk. Cosplayes képek, sokat sejtető jelenetek a telefonon, és persze fujoushik. Mert ezt a témát is megragadták az animében. És hogy már az animékben megjelenik a téma, jelzi, hogy mennyire tényező lett az anime világában a fujoshi vagy fudanshi lét. Néhány kép erejéig a lányok összehozzák Hirotakát és Tarót, akiken ugyan látszik, hogy nem egymás mellett képzelik el a jövőjüket, de a lányokért kibírják ezt a kis kellemetlenséget.
Ami nagyon tetszik, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat. Romantikus történetek egyébként is úgy jók, ha inkább lassú a történetvezetésük, mert így van lehetőség megélni, azonosulni a szereplőkkel, valamint ha az anime kellőképpen elmélyül a érzésekben, akkor azt is megérhetjük, hogy miért pont őt választotta. Bár itt érzések elmélyüléséről nem igazán beszélhetünk, sokkal inkább arról hogy bár a párok hobbija szinte ugyanaz, mégis különböző a személyiségük. És bizony sok poénra ad alapot az, ahogy viszonyulnak egymáshoz főleg az elején, aztán szépen lassan, ahogy egyre többet vannak együtt, összecsiszolódnak. Az elején Hirotaka szinte teljes apátiával van Narumi lelkesedése felé, mintha az egész életét egy meghatározott rutinnal élné, abban nincs semmi izgalom, nem érti, hogy Narumi mire fel örül ennyire az életnek. Azt ugyan nem mondanám, hogy a végére Hirotaka valósággal meghasonul Narumival személyiség terén, de azzal több időt töltött vele, talán mondhatjuk azt, hogy megszokta a személyiségét, és egy kicsit meg is szerette. Az első évad végéig ide jutottunk velük kapcsolatosan.
A második páros Taro és Hanako hasonlóak abból a szempontból, hogy Taro inkább a videojátékokat szereti, plusz a mangákat, míg Hanako inkább anime rajongó. A különbség köztük annyi, hogy mind a ketten magabiztosabbak, céltudatosabbak az életben. Taro is határozottabb, ahogy Hanako is. Ő magabiztosabban éli meg a maga nőiességét, és kicsit él is vele. Sok időt töltenek el négyen együtt közösen, ezekbe olykor becsatlakozik Hirotaka öccse Nifuji Naoya is, az ártatlan arcú, egyszerű gondolkodású srác, aki tud örülni az élet apró örömeinek. Kifejezetten kellemes személyiség. Későn derül ki, de végül neki is lesz párkapcsolata. Az animében már nem is térnek ki rá igazán, de abban a gyorsétteremben, ahol dolgozik, egyszer betér egy lány a kézikonzoljával, és Naoya segít neki, hogy továbbjusson. Mondjuk az anime fujoshi mivoltára szépen rájátszottak a lány személyében. Mivel félhosszú haja van, és túlzottan egyszerű az öltözködése. Nem is lehet felismerni, hogy most fiú vagy lány, tipikusan az a fajta otaku, aki még az öltözködésére sem ad. Aztán olyan, hogy emberekkel barátkozni... Szinte teljes képtelenség. Annyira fiúsnak tűnt, hogy konkrétan azt hittem, hogy behoznak egy fiúpárost az animébe. Na mondom, de szép lenne, de aztán kiderült, hogy lányról van szó. Náluk is maximálisan el tudom képzelni, hogy nagyon jó páros lennének. Naoya az ártatlanságával könnyen meg tudná nyitni Kou-t, ha látja benne a pozitív személyiséget és megbízik benne. Velük is érdemes lenne foglalkozni.
Aztán van egy részes OVA is, ami alapvetően beleillik a sorozatba, de ez egy sztorizós epizód. Hanako meséli el Hirotakának és Naruminak, hogy találkozott először Taróval. Középiskolában, egészen pontosan röplabda edzésen. A fiú a középiskola röplanda csapatának tagja volt, de nem egészen itt találkoztak először. Ez adja a történetük érdekességét. A röplabda pálya, meg ahogy Taro bánik a labdával, egyértelműen Haikyuu!! utalás. Hanako eléggé furcsán néz ki a félhosszú hajával, de már itt megvillogtatta a női rafinériáját, amivel ha nem is behálózta Tarót, de mindenképp jó alap volt a kapcsolatuk megalapozásának. Jól sikerült az OVA, ajánlom mindenkinek.
Egyértelmű, hogy lesz második évad, hiszen épp csak kialakulóban voltak a párkapcsolatok. A második szezonra biztosan komolyra fordul a szerelem, akár házasság sem kizárt annak a végére. Mindenesetre nagyon szívesen megnézném, hogyan alakul tovább a kapcsolatuk. Nagyon jó romantikus anime, ahol nincsenek túltolva az érzelmek, mégis végig érzékelhető, hogy több van közöttük, mint barátság, ráadásul kiválóan megmutatja az anime, hogyan csiszolódhatnak össze különböző személyiségek.
ToumeiNi volt kint Japánban, és kérésemre vett nekem mangákat, méghozzá kettőt.
Haikyuu!! 2
Given 1
A harmadik jobb oldalt, igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Elmondása szerint ajándékba kapta, önként felajánlotta, én meg miért is kéretném magam, ha Haikyuu!!-ról van szó? :O Miután az egész manga és anime az életem része lett. És így legalább az új rajzstílust is megszokom. Egyelőre nagyon nem szeretem, ezért nem is sietek azzal, hogy haladjak a mangával, és utolérjem.
Hogy milyen történetem van a Haikyuu!!-val, és milyen hatással volt rám, már megírtam korábban. A Given-ről írtam külön blogpostot nemrég, most egy kicsit részletesebben kifejteném, hogy miért is tetszik annyira. A Given a második olyan BL-manga (animeként az első) a Hidamari ga Kikoeru mellett, amelyik komolyan veszi a homoszexualitást, és nemcsak az a célja, hogy a fujoushi-k, fudanshi-k fantáziáját kielégítse. Akiknek örömöt okoz az, ha együtt lát fiúpárokat, de az már nem érdekli őket, hogy mi rejtőzik valójában a homoszexualitás mögött. Mert nemcsak az van, hogy de menő, hogy nyíltan vállalja, két pasi, hogy együtt vannak, amögött nagyon sok küzdelem van. Ezen küzdelmeket kiválóan mutatja be a Hidamari ga Kikoeru és egy most megnézve a Given 7. részét, és ahogy egyre inkább fény derül Akihiko múltjára is egyre inkább az világlik meg, hogy az animének (mangakának) tényleg az a célja, hogy a maga valóságában mutassa be a homoszexualitást. Túlmegy azon, hogy milyen jó, hogy fiúpáros együtt van, megmutatja azt, milyen küzdelmes út van emögött a boldogság mögött. Mondjuk azt már az első résztől lehetett látni a fiúk megnyilvánulásán, kisugárzásán, hogy már túlvannak néhány dolgon, nemcsak úgy benne vannak, és élik a maguk gondtalan meleg életét, hanem megélték annak poklát is. A Hidamari ga Kikoeru ennyire mélyen nem megy bele a homoszexualitásba, az a kialakuló párkapcsolatot mutatja be a maga valóságában. A Given meg azáltal, hogy bemutatja a szereplők múltját, jobban megmutatja az egész érzelmi hátterét.
És nagyon örülök annak, hogy végre találkoztam olyan BL-mangával, amelyik végre olyannak mutatja be a melegséget, amilyen az valójában. Erre ráerősített a Given 7. része, és egyre inkább az tűnik ki, hogy azon elmélet mentén halad érzelmileg az anime, ahogy elemeztem a korábbi blogpostban, ahogy ideálisnak tartom. Tényleg úgy néz ki, hogy a Given esetében minden idők legjobb BL-alkotásával van dolgunk, de nyugtával dícsérjük a napot! Van még négy rész. És ne feledkezzünk meg arról, hogy volt egy Boku Dake ga Inai Machi, ami hihetetlen jó volt az anime kétharmadáig, aztán hirtelen összeomlott az egész. Nagyon rossz néven venném, ha a Given is ugyanebbe a hibába esne. Erre jelenleg nincs kilátás, és szeretnék bizakodó maradni. Eddig azt mondom, hogy a Given valódi meleg-anime.
A manga egyébként érdekes, nem mindegyik kanji van furiganázva. A bonyolultabbak vannak. Azt egyébként gondoltam, hogy nem lesz úgy furiganázva, mint a Haikyuu!!, mivel a Given-t az idősebb korosztálynak szánták, akik azért már tudnak valamennyire japánul. A Haikyuu!! meg mehet a tizenéveseknek is, akik csak most tanulják a kanjit. Egy biztos: Élmény lesz majd japánul folyékonyan olvasni mangákat, ahogy egyre inkább bővül a tudásom.
