2018. november 5., hétfő

Top 40 JAM Project #31

TOKYO DIVE

Szinte nincs olyan JAM Project album, melyen az első- vagy a címadó dal ne a barátság és az összetartozás fontosságáról szólna. Ezeket mind Kageyama Hironobu írja, és szinte mind kaptafára készülnek zeneileg és szövegileg. De egy idő után, mintha Kage-chan is érezte volna, hogy ugyanazt írni egy kicsit másképp az nem vall nagy zeneszerzői képességre, ugyanis fokozatosan áttért a rockos hangzásból az elektronikus zene felé. Az új dalok már sokkal kevésbé a rock stílusba sorolhatók, inkább powerful trance-nek mondanám (már ha létezik ilyen, de az biztos, hogy az erőteljes hangzás megmaradt). A TOKYO DIVE is ilyen. Annak ellenére, hogy írtam korábban, hogy egyre inkább igényem van az élő zenére, ez a dal mégis helyet kapott a listán, mert elképesztően hangulatos, és ebben is ugyanúgy érződik az összetartozás ereje a tagok között, mint bármelyik korábbi ilyen típusú dalukban. Itt-ott még a hangjuk is el van torzítva, ezzel csak futurisztikusabb lett a zenei hangzás. Ez pozitívum nálam, ugyanis ez a dal azt jelzi számomra, hogy a jövőben is fontos lesz a barátság, nem feltétlen veszik át a gépek meg a technológiai szingularitás a hatalmat felettünk. Erre utal a videoklip is, érdemes megnézni. Az egész TOKYO DIVE turnét ezzel a ruházattal vitték végig.


2018. november 4., vasárnap

Top 40 JAM Project #32

PROMISE ~Without you~

Ismét egy könnyed dal következik, de most valami olyan, ami annak ellenére rettenetesen szerethető, hogy amúgy a vidám hangja teljesen elinflálja a szöveg jelentését. Ez a dal egy Okui Masami szóló, és nemcsak hogy az énekhang könnyed, hanem a szöveg is annyira egyszerű, hogy komolyabb japán tudás nélkül lehet érteni akár a teljes dalszöveget. Mégis mit keres itt a listán? Egyszerűen nem tudom megunni. Ez egy olyan jellegű dal, amiben igazából nincs semmi különös, nem is nagyon kerít a hatalmába érzelmileg, de a könnyed hangulata miatt mégis rettenetesen hallgattatja magát. Ha nagyon bele akarnék magyarázni valami jelentést a dalba, akkor azt mondanám, hogy teljesen együtt él a be nem teljesült szerelem érzésével. Igazából már jól van (nemcsak úgy mondja meg bizonygatja), csak az a fránya ígéret. És a dal vége:
I can't live without you

2018. november 3., szombat

Top 40 JAM Project #33

Victory Soul

Meglehetősen furcsa a kapcsolatom ezzel a dallal, ugyanis bár nagyon szeretem (különben nem került volna fel a listára), csak hallgatni nem szívesen hallgatom. Az oka meglehetősen prózai: A tökéletes boldogság hallható a dalban. Amikor megvalósult a legnagyobb álmunk, és az ebből fakadó boldogságot éli meg a JAM Project. Érdemes meghallgatni, hihetetlenül vidám a hangjuk (néhol mintha még marháskodnának is, ugratják egymást), a zene alapján pedig lehetne egy olyan anime utolsó részének endingje, amelynek happy endje van. Mégis ami miatt listára került a dal (és emiatt azért előveszem néha), mert az is hallható, hogy ezért a boldogságért keményen megküzdöttek. Ezt ők nem kapták ingyen, izzadságos munka eredménye az, ahol most vannak. Ez adja a hitelességét a dalnak, ezt nem a kényszeredett pozitív gondolkodás szülte, hanem a kemény munka.


2018. november 2., péntek

Top 40 JAM Project #34

The End of Day ~Megami Claudia no Sentoku~

A BEST COLLECTION albumok mellett néha készülnek stúdióalbumok is, melyeken saját JAM Project dalok hallhatók. Vagyis nem anime-, videojáték dalokat gyűjtenek egybe, hanem olyanokat, amiket önálló dalként írtak meg. Eddig öt ilyen album jelent meg, és bizony érdemes ezeket is hallgatni, mert itt is találni jónéhány gyöngyszemet.

Ilyen gyöngyszem ez a dal is, mely az első stúdióalbumra jelent meg. Érdekes, hogy a JAM Project megalakulásakor hihetetlenül termékeny volt, hiszen rögtön az elején két albumnyi jó dal gyűlt össze. A JAM FIRST PROCESS album az első BEST COLLECTION album után két héttel jelent meg, melyen ez a dal is rajta van. Ebben elsősorban Kageyama Hironobu énekel. Nagyon tetszik, hogy ha nem erőből énekelnek, akkor hihetetlenül szép és tiszta érzelmeket énekelnek ki, amikkel többségében tudok azonosulni. Ahogy ezzel a dallal is, nagyon szép.


2018. november 1., csütörtök

Top 40 JAM Project #35

Rocks

Ahogy az előző daloknál írtam, szinte minden egyes dalát komolyan veszi a JAM Project, teljesen mindegy, hogy melyik animéhez, videojátékhoz vagy élőszereplős sorozathoz írják. De az azért érződik, hogy az együttes fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Ha meghallgatunk egy BEST COLLECTION albumot, azokra az addig megjelent kislemezek, és B-side trackek hallhatók, nem lehet nem észrevenni, hogy a Super Robot Wars dalok a legerősebbek. Akkor tényleg robbantanak. Erre ékes bizonyíték a Rocks, ahol nagyon erős a hangszerelés, az ének is jelentőségteljes. Szinte érezni, hogy valami komoly, akár világmegváltó gondolataik vannak. Pedig csak egy videojáték openingje, ahol mondjuk galaxisokon átívelő harcok részesei lehetünk. De hihetetlen jó dal, Ahogy Okui Masami elkezdi a dalt, arra szavak nincsenek. De az egész dalra jellemző az erő. Ebben a dalban nem feltétlen vannak nagy hangterjedelmek, inkább az ének teszi nagyon emlékezetessé, és ennek köszönhetően vált az egyik legjelentősebb JAM Project dallá.


2018. október 31., szerda

Top 40 JAM Project #36

Battle No Limit!

Még a Yu-Gi-Oh! és a Cardfight!! Vanguard között volt egy szintén kártyás animesorozat, a Battle Spirits. Ezt aztán végképp kevesen nézték, ha nincs a JAM Project, és nem írnak hozzá egy nagyon jó openinget, én sem hallok róluk. Itt is arról van szó, amiről tegnap írtam, hogy az együttes komolyan veszi a célközönségét, és egy olyan dalt írtak, ami nemcsak az anime maroknyi közösségének szól, hanem a rajongóknak, de általában szélesebb animerajongó közönségnek. Habár a szöveg az animére reflektál, de a zene hihetetlenül erős, és az ének is azt sugallja, hogy ők a dalból sokkal többet akartak kihozni, mint amiről az anime szól. Ez sikerült is. Ha valami komolyabb szöveggel ez a dal még sokkal jobb lehetett volna. De így is fantasztikus hallani, hogy minden tudásukat beleadták ebbe a dalba, és évek múltán is élmény hallgatni.


2018. október 30., kedd

Top 40 JAM Project #37

Bakuchin Kanryou! Rescue Fire

Általában a Tokusatsu sorozatoknak, ahol általában egy átlagembernek van egy titkos élete, ahol hős, és megmenti a világot a gonosztól, aki uralomra akar törni, eléggé gyerekes zenéjük van. Egyetlen oka van, ezeknek a sorozatok célközönsége azok a 7-12 éves fiúk, akik hisznek a világmegmentő álmokban, és megjeleníti azt a szuperhőst, akinek elképzelik magukat. A JAM Project egyedisége az, hogy ezeknek a sorozatoknak is komolyan énekelnek dalokat. A szöveg is egy fokkal komolyabb, és ami az éneket illeti, minden képességüket beleadják, a zene is rendkívül erős ás dinamikus. Ennek eredményeként egy olyan dalt írnak, ami akár az egész karrierjük legjobbjának egyike lehet. Pedig ezeket a dalokat a célközönségük miatt nem szokták komolyan venni, de azzal, hogy a JAM Project ezeket a dalokat is megírja, ez jelzi, hogy az egész karrierjüket végtelenül komolyan veszik, és az Anison műfajnak progresszíven akarnak referenciát nyújtani. Példaértékű, hogy a maroknyi célközönsésüket is komolyan veszik, ez a dal az ékes bizonyíték rá. Kiválóan beleillik a komolyabb JAM Project dalok mellé, ugyanakkor hallatszik, hogy ezeket azokhoz a tokusatsu dalokhoz írták. És hogy évek múltán is libabőrös leszek a dal hallatán, nem kérdés, hogy helye van a legjobbak listáján.


Levél a halottaktól

Egy animét mindenképp meg akartam nézni, melynek ALI PROJECT énekli az openingjét, ez pedig a Shigofumi. Az openingje, a Kotodama ugyanis a legnagyobb kedvenc ALI PROJECT dalom, amelyik az összes fölött áll. Féltem attól, hogy nem fog tetszeni az anime, mert nem egyszer futottam már bele abba, hogy előadó alapján választottam animét, és nem jött be az alkotás, hiába volt maga a dal nagyon jó. Ugyanakkor meg ki lehet fogni nagyon jó animéket, melyekről lehet, hogy nem is tudnék, ha nem az egyik kedvenc előadóm énekelné az openingjét vagy / és az endingjét. A Shigofumi-ra talán a mestermű jelző sem túlzás.

Már maga a téma is rendkívül érdekes. A főszereplő lány, Fumika halottaktól szállít levelet (shigofumi) az élő rokonaiknak. Ha valaki meghal, mi lenne az utolsó szava, gondolata? Ezt a kérdéskört feszegeti az anime. Ez már önmagában érdekes, elég csak arra gondolni, hogy van jónéhány olyan anime, ahol láthatjuk, hogy visszatér a halott lelke, és háborog. Ezek az életben lerendezetlen dolgainkról szólnak, melyek legtöbbször az adott epizódban a helyükre kerülnek. A Shigofumi-ban levél formájában üzen a halott a még élő rokonának, szerettének. Megírja neki a nagy fájdalmát, miért döntött úgy, ahogy, vagy bármit, ami nyomasztja a lelkét.

Az anime történetvezetése epizodikus, tehát minden részben más történetet ismerünk meg. Általában még élve ismerjük meg azt, aki majd megírja a levelet, a történet során hal meg, és az epizód végére kapja meg a címzett a levelet. Melyek legtöbbször a miértekre is választ ad, mert a gyásznak több oldalát mutatja be. Van olyan, aki csendben gyászol, van olyan, aki kimutatja az érzelmeit és sír, és van olyan is, aki beleőrül a fájdalomba. Na az ő történetük lesz igazán érdekes, mert nekik fáj igazán, hogy elment a másik fél, és vajon miért. Ez az anime is azt mutatja meg, hogy legtöbb esetben azoknak fáj sokkal erősebben a másik halála, akik nem tettek meg mindent a kapcsolatukért. Vagy nem mutatták ki eléggé az érzelmeiket felé annyira, amennyire belül érezték, vagy valami közös tevékenység, projekt maradt félbe az egyik személy halála miatt. A lényeg a lerendezetlen ügyön van, és az abból fakadó fájdalmon, hogy már nincs esély, hogy az rendezett, befejezett legyen, ezáltal a helyére kerüljön. Csak 12 részes az anime, de többféle élethelyzetet mutat fel. Akár arra is felhívhatja a figyelmet az anime, hogy az élet törékeny, bármikor itthagyhat minket az, akit nagyon szeretünk, ezért addig tegyünk meg neki mindent, addig mondjuk ki neki, mit érzünk iránta, amíg velünk van. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a biológiai halál vet véget két (vagy több) ember kapcsolatának, hanem az is, ha valaki messzire kerül, vagy egyszerűen megszakítja velünk a kapcsolatot. Több esetben ez is felér a halál élményével, főleg, ha nincs is esély arra, hogy lerendezzük azt, ami csak abbamaradt, de nincs lezárva.

De az anime lehetőséget ad arra, hogy a levél által lerendezzük a kapcsolatunkat. Ez is sokszor fájdalmas, de könnyebb lesz utána feldolgozni a halálesetet.

SPOILER

Az egyébként meglepett, hogy később Fumika múltját is megismerjük. Mert ő végig a háttérben maradt, neki csak az a munkája, hogy kézbesítse a halottak levelét, és nincs feltétlen utalás arra, hogy később az ő történetét is megismerjük. De hát erre is lesz mód, ugyanis, ugyanis Fumika egyszer az apjának kézbesít levelet, akivel nagyon rég találkozott utoljára. Hamar kiderül, hogy miért is. Lényegében itt mutatja be az anime azt is, amikor nemcsak a halál választhat el egymástól két embert, hanem a megromlott kapcsolat is. Mint ahogy az ő múltjuk sem volt felhőtlen, de leginkább a nagybátyjával való kapcsolata érintett meg lélekben. Hibiya Takehiko 32 évesen rákos lesz, de az az érdekes, hogy nem ebbe hal bele, hanem hogy megmenti Fumikát az eléje kerülő autótól, ami majdnem elgázolta őt, de végül a nagybácsi lett áldozat. Fumikának persze még más postázta a levelet a nagybátyjától, melyben egy rajz volt (Takehiko egy videojáték fejlesztő cégnél volt grafikus), és érdekes, hogy a lány akármennyire is szerette a nagybátyját, teljes nyugalommal vette tudomásul, hogy meghalt.

SPOILER VÉGE

Csak ajánlani tudom az animét, mert végig hiteles, olyan érzelmeket jelenít meg, amit a valóságban mi is érezhetünk, ha az adott szituáció velünk történne meg.

Az ALI PROJECT dalra külön kitérnék, érdemes róla egy kicsit értekezni. Kotodama a címe, és akkor ismertem meg, amikor meghallgattam a La Vita Romantica albumot. Már ekkor is teljesen magában ragadott. Nem is túlzok, ha azt mondom, hogy zeneileg szinte csak erről a dalról szólt nekem 2010 augusztusának vége, szeptembere. Nagyon szeretem, mert rendkívül erős a hangszerelése, nyomatékosítja az érzelmeket, melyet a dal közvetít. Márpedig a dal nem feltétlen negatív. Az énekesnő hangját semmiképp nem érzem annak, bár a borító kétségtelenül ezt sugallja. A cím is egy olyan japán szó, amit nem lehet egyértelműen lefordítani. Bár az katakanával van írva, de nem lehet nem észrevenni, hogy benne van a "kotoba", ami a szó jelentéssel bír. Főleg, hogy kanjival így néz ki: 言霊, ebből a kotoba az első kanji. A kotodama erős bizalmi kapcsolat, ugyanis azt írja le, amikor valakit a keresztnevén hívunk. Japánban legtöbb esetben a családnevükön hívják egymást az emberek, és hozzáteszik a "-san" szót, de ha valakit csak a keresztnevén hívnak, az nagyon erős bizalmi kapcsolatra utal. Hivatalos kapcsolatban sértő valakit a keresztnevén szólítani, szoros baráti kapcsolatban meg erős utalás arra, hogy a felek között szoros kötelék van. Érdekes (ugyanakkor teljesen logikus), hogy két barát között az a sértő, az esik rosszul, ha családnevükön szólítják egymást, mert az olyan, mintha kihátrálna a barátságból, falat építene a másik fél elé. Ennek a bizalmi kapcsolatnak, a nagyon szoros érzelmeknek a súlyát érzem ebben a dalban, amit hihetetlenül pozitívnak írtak le zene formájában, ezért szerettem meg nagyon ezt a dalt. A szöveg itt is eléggé furcsa, mert Takarano Arika inkább arról énekel, hogy szeretné megszólítani azt, akihez szól a dal (akihez feltétezhetően szoros kapcsolat fűzi), de nem jut el hozzá az üzenet. Ennek ellenére rendkívül pozitívnak érzem a dalt.

A B-side track az, ami inkább negatív, és amire inkább utalhat a kislemez borítója. A címe Kohibumi (így van írva katakanával, amúgy Koibumi a szerelmes levél), na ezzel a dallal nagyon kell vigyázni, mert olyan szinten depressziós, hogy képes magával rántani. Nem is szeretem hallgatni a dalt, mert annyira a hatása alatt tudok lenni érzelmileg, hogy konkrétan az életkedvem is elmegy egy rövid időre. Mert hát kihez szól az a szerelmes levél? Akihez már nem juthat el. Mély fájdalommal tölti el? Olyan mélyen, hogy abból nem lehet kimászni. Ugyanis olyan szinten érződik a dalban a reményvesztettség, a kilátástalanság, hogy minden elveszett, hogy annál sötétebben, üresebben nem is láthatnánk a jövőnket. Takarano Arika valami olyan szintű fájdalmat énekel meg, amit nagyon-nagyon kevesektől hallottam.

Ebből a szempontból amúgy egy kiváló kislemez, mert érdekes kontraszt a két dal. Mondhatjuk rá azt is, hogy a nagy szerelemből fakadó érzelmeket mutatja be mindkét oldalról. A címadó dal a beteljesült szerelemből fakadó érzelmek, a Kohibumi meg a meghiúsult próbálkozásból fakadó fájdalmakat jeleníti meg. De igazából az első dal sem pozitív, ha a szövegből indulunk ki, én érzem annak. Azt semmiképp nem javaslom, hogy ha valaki rosszul van lelkileg, a második dalt hallgassa, mert csak még jobban leviszi a depressziójában. Inkább akkor érdemes hallgatni, amikor jól vagyunk lélekben, mert nem viszi annyira le a kedvünket, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy akár így is végződhetett volna a történet. Segít megbecsülni a boldog pillanatokat, ez a dal értelme.

Az anime meg 10 pontos.

2018. október 29., hétfő

Top 40 JAM Project #38

Believe in my existence

A Cardfight!! Vanguard anime második openingjét hasonló okok miatt szeretem, mint a Kurenai no Kiba-t, csak a különbség az, hogy ennek valamivel komolyabb a hangszerelése. Ugyanakkor ez a dal a valamivel komolyabb hangszerelésében őrizte meg a könnyedségét, jó hangulatát, amit bármikor szívesen előveszek. Ettől lett több, ugyanis olyan gitárszóló van a dalban, hogy libabőrös leszek, ha meghallom. Mindezek mellett az ének a maga komolyságában teljesen vidám, jókedvű, és hát persze a hangterjedelem. De hát kell ezt a JAM Project-nél elemezni? Hiszen az egyik nagy erőssége az együttesnek az ének, hiszen olyan erőt, érzelmeket képesek belevinni a dalaikba, hogy amikor ilyeneket hallgatok tőlük, merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem lettek sokkal sikeresebbek? Bár ez a kislemez jól szerepelt, a 19. helyig jutott el az eladási listán, és összességében is ott van a legsikeresebb JAM Project kislemeze között. A legkevésbé sem hiába.


2018. október 28., vasárnap

Top 40 JAM Project #39

Kessen the Final Round

Na ez az a szám, ami sokkal előrébb kerülhetett volna, ha egy egységes egészet alkotott volna, és nincs szakaszokra osztva. Ez a dal konkrétan kitehetne egy egész albumot, mert több szakasza van, és mindegyiknek más mondanivalója van. Annyi a pozitívum, hogy a mondanivalók egy alapra épülnek (ezért alkothatna önmagában egy egész albumot), ugyanis ez a dal a Super Robot Wars Z III: Tengoku-hen játék openingje, de akár az endingje, sőt még az insertje is lehetne. Ebben a dalban benne van a csatába való indulás, a harc, és annak vége is. Nekem az első három rész tetszik nagyon, addig érzem egységesebbnek a harmóniát. Okui Masami szóló része a legelején gyönyörű. Libabőrös leszek, valahányszor meghallom. Aztán a harmadik rész a nagy kedvencem, akkor a legdinamikusabb. Akkor harcolunk, mindenünket beleadjuk, és ez az érzés nagyon átjön. Ezután törik meg, ahogy hirtelen belassul. Fukuyama Yoshiki éneke nagyon szép, de továbbra is azt gondolom, hogy Ricardo Cruz csak belerondít a dalba. Egyszerűen nem való egy nem ázsiai hangja a többiek mellé. Ő is nagyban visszavetette a személyes listámban.

Videoklip is készült a dalból, ezáltal mutatnám meg a dalt. Állítom, hogy az egyik legdrágább anison videoklip. Nem tudom, mennyi benne a számítógépes trükk (gondolom sok), de nem lehetett akármi azt a hatalmas robotot életre kelteni, és azt a hatalmas kockát (nem tudtam pontosan kivenni, hogy mi az), ami ellen harcol. Az, hogy harcolnak, és a robot végül elesik, de megint felkel, kész a harcra, ez is jelzi, hogy a dal egy egész történetet mesél el. Az is beszédes, hogy Ricardo Cruz az űrben egy hatalmas kijelzőn van külön. Jelzi, hogy ott vagyok... de mégsem, mintha nem lenne lelke a jelenlétének. De ha már énekel, akkor valahogy megjelenítik, de ezért a fél percért ne utaztassák át Brazíliából Japánba. Elismerem, hogy van hangja, nem is akármilyen, de képtelen vagyok megszeretni őt, ez az igazság. De őt leszámítva a videoklip elsőosztályú, érdemes megnézni.