Egyéni vélemény a JAM Project: Breakthrough kislemezről

Most hogy meghallgattam az együttes legújabb kislemezét, a Raiba ~Tusk of Darkness~-t, és csak megerősödött bennem az érzés, hogy a Wings of the legend egyfajta vízválasztó volt a kislemezek tekintetében. Az volt egy nagy durranás, és utána sokáig semmi érdekes. Egy dalt tudok kiemelni a PLATONIC-ot, mely nagyon jóra sikerült. De azt is ki énekelte szólóban? Okui Masami. Ki írta a zenét és a szöveget? Okui Masami. Látszik, hogy ki tart életet az együttesben. Inkább az lep meg, hogy volt egy nagyon erős kislemezük, utána pedig egy erős zuhanás minőség tekintetében. És ebből a mai napig nem látszik kiút, de azért egy kislemez kiemelkedik az idei évből, ez pedig a Breakthrough. Igen magasan kiemelkedik. És mivel szeretem a jó dolgokat kiemelni, ezért most róla írnék.

1. Breakthrough: A Nobunaga the Fool anime második openingje. Az animét még nem láttam, de mindenképp érdekes lehet, hogy történelmi személyiségek találkoznak robotokkal, úgyhogy mindenképp teszek egy próbát vele. Maga a dal talán furcsán hat egy Chihara Minori opening után, de mivel nem láttam még az animét, ezért nem tudom ahhoz viszonyítani, csak magát a dalt tudom minősíteni, ebből a szempontból pedig nagyon jó lett. A már az együttestől megszokott rock dal, a jobbak közül. És ezt az érzést hiányolom a mostani kislemezek dalaiból, hogy mindig minden egyes pillanatban oda tartsa a figyelmemet, és izgalmas legyen végig hallgatni, mert alig várom az újabb dallamokat. Így lehet elmerülni egy dalban igazán, és az énekesek tehetségét is emeli. Ezt a vonalat tessék követni! 9/10
2. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Miután a borító nincs bescannelve, ezért nem tudom, hogy ki írta a B-side track-et, de erős a gyanúm, hogy Kitadani Hiroshi, mert ő szereti kicsit vadra venni a figurát. Keményebb rock zene, és legalább olyan izgalmas, mint a címadó dal. Rendkívül ütemes, talán darálóan is hat a szöveg, de tele van olyan dallamokkal, melyek mind kellemes érzetet adnak, minden egyes pillanata élmény. Főleg a refrén utáni lassabb rész lett nagyon jó, amikor lemegy egy nagy gyors rész, szinte vele forr fel a véred, és utána jön egy lassabb, de talán még jobb rész, mely csak erősíti a gyors rész adta tüzet, ugyanis az alapritmusból nem esik ki. És hogy Okui Masami mit nem művel háttérvokalistaként, magát az off vocal-t külön élvezet hallgatni. Még sok ilyet! 9,5/10

Hát, nagyon remélem, hogy ez nem csak egy kivételes kiadvány az eddigiekhez képest, de az biztos, hogy ha bár az együttes q tehetségét most is megmutatja, alkotói válság bizony jellemzi őket, ha új kislemezekről van szó. Ehhez képest a Breakthrough kiugróan jó lett. Az album más kérdés, a 2013-as THUMB RISE AGAIN és a nemrégiben megjelent JAM Project BEST COLLECTION X lemezek egészen jók, de nem különösen szakítottam rájuk időt, hogy többször meghallgassam. De ha jónak ítélem meg az anyagi helyzetemet, ezt a kislemezt meg fogom rendelni.

JAM Project: Breakthrough rövidített videoklip

A JAM Project-nek úgy tűnik, hogy le fog áldozni eladások tekintetében. Érdekes, hogy annak idején (mintha olyan régen lett volna 2012. december 5-e...) mennyire ledöbbentett, hogy a Wings of the legend kislemezből csak 3.112 példányt adtak el, és most már úgy állunk, hogy azóta ezt egy kislemeznek sem sikerült felülmúlni. Nagy baj ez, mert régebben 5-6.000 példányt adtak el a kislemezeikből, most meg ezt gyönyörűen megfelezték. Minőség tekintetében sem volt kiemelkedő a 2013-as év, de idén olyan kislemezt jelentettek meg, ami nemhogy nagyon tetszik, de konkrétan ez a második JAM kislemez (az 57-ből, vagy mennyi van nekik), amit megvennék eredetiben. Megeshet még, de továbbra is pénz kérdése az egész. Amúgy ez a Breakthrough, a Nobunaga the Fool anime második opening dala. Ez nem volt olyan hatással rám, mint a Wings of the legend, de iszonyatosan beleégette magát a tudatomba a B-side track is. Nagyon bírom bennük, hogy most is képesek fülbemászó dalokat írni, amik minőség tekintetében is az élen járnak. Kageyama Hironobu valamit nagyon tud. És a karaokékat is nagyon jól hallgatni, háttérvokálban most is Okui Masami a legjobb. És videoklip is készült a címadó dalból:

Ez csak a rövidített verzió, remélem, kikerül a teljes is.

Újabb videoklip feltöltve

A mai napon újabb videoklipet tettem fel YouTube-ra, ami nem más, mint:

Hayashibara Megumi: KOIBUMI

https://www.youtube.com/watch?v=EtZt36KmfXw

Már a legelső pillanattól megszerettem, az egyik legjobb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Szenvedélyes, de nem annyira vad, pont amilyen egy igaz szerelem, ami beteljesülésre vár, hiszen a cím magyarul szerelmes levél. Megírja őszinte érzéseit, és reméli, hogy viszonzásra talál. Amúgy ma olvastam, hogy a szöveg idézeteket tartalmaz a "Manyoshu" című versből, mely az egyik legrégebbi japán vers, valamikor 736 körül íródott. Utánanéztem, valami részleteket találtam, azok valóban adnak egy olyan érzetet, mint a dal szövege.

És annyira jó a karaoke verzió, hogy úgy döntöttem, hogy azt is közzé teszem:

https://www.youtube.com/watch?v=jCZEEehH2t4

Sőt, a legjobb karaoke változat, amit valaha hallottam. Legalább tízen vokáloznak a dal alá, és a versében mindenki egy-egy szó erejéig beszáll, és a más hang más érzetet ad, a fontos szavak kiemelve: "I don't WAIT, I want SHOUT!!!", a legviccesebb pedig a refrénben hallható kislányos hang, lehet, hogy az maga Megumi-sama éneke, csak kicsit viccesre vette a figurát.

És van egy remix verziója is a dalnak:

https://www.youtube.com/watch?v=exPNYNKJbtY

Ez a center color album első dala. Talán jobb, mint az eredeti, mert ez lassabb, így olyan, mintha kívülről szolidan élné meg az érzéseit, de közben érződik, hogy legbelül fel tudna robbanni akkora szerelmet érez. Maga a zene is visszafogottabb, és nincsenek szavak kiemelve. Viszont pont emiatt disszonáns a második refrén utáni zene mögött hallható érdekes hang, az a rész nekem nem tetszik. Eleinte azt gondoltam, hogy olyan, mintha szexuális aktus közben lenne, de most már inkább csak az, hogy kellemetlen. De szerencsére csak ez az egyetlen probléma, hiszen nemcsak az eredeti dal a fantasztikus, hanem a különböző változatok. Ez a szám számomra örök klasszikus.

Régi könyv

Elhatároztam, hogy megkeresem itt Angliában azt a könyvet, melynek animés adaptációjának opening és ending dalát Okui Masami énekli. Könyvesboltokban nem találtam meg, de a Seacombe könyvtárban megtaláltam, és kikölcsönöztem. Ez a The Wind in the Willows, Kenneth Grahame írta 1908-ban. Ez valami állatmese gyerekeknek, és úgy tűnik, hogy a britek szeretik, ugyanis egy könyvekre szakosodott adományboltban az ott dolgozó idős eladó nénik, mondták, hogy jó olvasmány, felnőttek is szívesen olvassák, pedig gyerekkönyv. És úgy voltam vele, hogy mivel az animét (Tanoshii Willow Town) sehol nem találtam meg az interneten, akkor olvasom a könyvet.

És ha már volt Okui Masami, akkor hadd mutassam meg az egyik videoklipjét, amit ma töltöttem fel:

https://www.youtube.com/watch?v=ZDdo_lEFNP0

Rengeteget hallgatom ezt a dalt, és a videoklip is nagyon jól visszaadja a hangulatot. Nem véletlen választottam ezt a jelenetet indexképnek, nagyon megmaradt bennem, ahogy a kislány és Okui Masami egymás mellett ülnek a földön és a lány ráhajtja a vállára a fejét. Bizalmas kapcsolatra utal, hogy az énekesnő ismeri a lány legféltettebb titkait, és engedi, hogy odabújjon hozzá, hogy vigaszt leljen nála. A kislemez borítója is az egyik nagy kedvencem tőle, tipikusan az a többet mond ezer szónál típusú kép. Nálam ez a dal Okui Masami egyik csúcspontja, a hangulattal is nagyon tudok azonosulni, de a szöveg angol fordítását is olvasva arra jutottam magamban, hogy sok ismerős érzésről énekel.

Eredeti Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez

Ma valami olyan dolgot kaptam, amiről tényleg azt gondoltam, hogy csak álmaimban lehet enyém. Ez pedig Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemeze. Ennek ritkaságát úgy kell elképzelni, hogy a teljes kislemez letöltés formájában sehol nem volt elérhető, és a képeket is most látom rajta emberséges méretben. Valamint amikor eladó volt a japán amazonon, csillagászati áruk volt. Először ¥70.000-ért láttam, és még ekkor is úgy gondolkodtam róla, hogy ha lenne ennyi pénzem, megvenném. Ennyit szerencsére nem kellett szánni rá, csupán (ehhez képest) szerény ¥2.480-at. Nagyon nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyire örülök neki, Nintendósok ilyen Mario Party 3 vagy Paper Mario kaliberű dolgot képzeljenek el. Most hallottam életemben először a dalok karaoke verzióit. a jobb oldalon levő kép pedig Okui Masami első karrierje során készült képe, ez látható a lemez. Eddig korábban az S-mode #1 albumának borítóján láttam, mivel ott látható az első nyolc kislemezének borítóképei, így ez is. De így, eredetiben az igazi. Amúgy az anime, melynek dalait tartalmazza a kislemez, a Tanoshii Willow Town, egy angol gyerekmese: The Wind in the Willows anime adaptációja. Különben gondoltam is arra, hogy megkérdezem valamelyik ismerősömet, hogy mit tud erről a könyvről, és mennyire ismert. Hátha eljut hozzám is, hamár az animét nem tudom megnézni, mert sehol nem elérhető.

A király és a bohóc

Valami különös "hiányérzet" késztetett arra, hogy ismét nézzek történelmi koreai sorozatokat. Kíváncsi voltam valami újra a Csoszon dinasztia korából, és rátaláltam a "The King and the Clown" filmre, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert tudtam, hogy az a hírhedt zsarnok királyról, Jonszangün-ről szól. Egy két órás film volt, rendkívül érdekes. Egyszerre volt tele iróniával, ugyanakkor nagyon komoly volt az egész. Úgy konkrétan nem mutatta, de éreztette, hogy nagyon nehéz helyzetre sodorta Koreát a király. Nem érdekelte az állam ügyei, csak a saját szórakoztatása volt a célja, emellett, bárki, aki ellen mert neki szegülni, az legtöbbször súlyos büntetést kapott.

SPOILER! Ha nem láttad a filmet, meg akarod nézni, ugord át ezt a részt!

Két utcai szórakoztató (nem tudom, hogy hívják őket hivatalosan) van még főszerepben, velük kezdődik a film. Egy rossz szereplésük miatt kilépnek a társulatból, végül meg sem állnak egészen a palotáig. Igazából nem volt nehéz eljutniuk oda, mivel különböző helyzeteket parodizáltak ki, és ekkor (1504-et írunk, amikor már 10 éve uralkodott a király) már ismert volt az uralkodó kegyetlen mivolta, ezt is nagyító alá vették, bár tudták, hogy nem egy életbiztosítás, amit csinálnak. És ez eljutott a királyhoz is, és csak akkor nem végzik ki őket, ha meg tudják nevettetni a királyt. Ez sikerült is, innen kezdődött minden bonyodalom. A kép megtévesztő lehet első látásra, bizony jobb oldalt is férfi van, aki pont arról hírhedt, hogy lányos külsejű fiú, ezért ő legtöbbször királyi ágyasokat játszott. A film nagyszerűen mutatja be, hogy mi az oka a király zsarnokságának, és mivel a jobb oldali fiú nagyon jól játszotta el, hogy mi történt, ezért többször kéri, hogy térjen be hozzá a lakosztályába, hogy szórakoztassa. Persze a bábokkal, meg szerepekkel. De a király szívét annyira megérintette a fiú jelenléte, és hogy érezte, hogy mennyire egy hullámhosszon van vele lelkileg, hogy meg is csókolta. Persze, semmi komoly nem lett a dologból, viszont ez az igen közeli kapcsolat a két szórakoztató férfi barátságán tört csorbát. A másik férfi továbbra sem riad vissza a királytól, és gúnyolja. Amikor ezt meglátja, megölni ugyan nem tudja, de elrendeli, hogy forró vassal vakítsák meg. És még a saját vakságán is gúnyolódik, a másik fiú eltávolodik érzelmileg a királytól, és ők ketten ismét egymásra találnak, és társak lesznek a munkában.

SPOILER VÉGE

Nem véletlen találták ki ezt a bohócos dolgot. Ez egyrészt szimbolizálja azt, hogy Korea már olyan szinten válságban volt, hogy inkább ezen szórakozik a nép, csak elfelejtse a saját tragédiáját, másrészt meg iróniának is nagyszerű. A köztes jelenetek meg kellőképpen érzékeltetik a helyzet komolyságát. Nem egy könnyed szórakozás a film, nagyon komoly lett, de érdemes volt megnézni, és látni, hogy milyen is volt az akkori Korea. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogyan vészelte át a nép azt a 12 évet, amíg ez a király uralkodott. Meglepetést nem okozott, de így látni, azért nem volt semmi. Amúgy először azt hittem a jobb oldali emberről, hogy lány, na mondom magamban, ritka szép, de amikor megszólalt, akkor szembesültem a valósággal. Tetszik, hogy tele van szimbólumokkal, jelekkel a film, aki szerette a történelmi sorozatokat, amik a köztévében mentek, azoknak ajánlom. Nem könnyű film, de nagy hatással lehet az emberre.

Megumi Hayashibara: Kagirinai Yokubou no Naka ni

Nagyon rákaptam most az énekesnő egyik dalára, sokat hallgattam az elmúlt napokban, főleg az off vocal version változatot, mert már önmagában a háttérvokált is nagyon szépnek tartom. Pedig különös története van a dalnak, kb. 7 éve hallottam először, és bár soha nem ugrottam át, de nem szívesen hallgattam. Ennek egyszerű oka van: Olyan a hangulata, és Megumi-sama éneke, mintha valami nagy álom beteljesüléséről énekelne, és a benne rejlő boldogság hatalmas. Ugyanakkor nekem rossz volt hallgatni, mert olyan érzéseket ébresztett bennem, hogy én ezt a boldogságot még nem éltem meg, és rettenetesen hiányzik. Szinte fájdalmat okozott, ha meghallottam.

Azt nem mondom, hogy megtaláltam, de azokba az érzésekbe, amiket manapság megélek, nagyon beleillik, és most nagyon jó érzéssel tölt el a hallgatása.

Kicsit olyan ez, mintha most jött volna el az ideje.

Amúgy a kislemez:

A kislemez borítója

Megjelenés: 1996. május 22

Kiadó: StarChild (King Records)

KIDA-134

Ár: ¥1.000

1. Kagirinai Yokubou no Naka ni (限りない欲望の中に) 5:09
2. Touch Yourself 5:09
3. Kagirinai Yokubou no Naka ni (off vocal version) 5:09
4. Touch Yourself (off vocal version) 5:09

A Kagirinai Yokubou no Naka ni Megumi Hayashibara 20. kislemeze. A címadó dal a Slayers Special OVA betétdala, míg a Touch Yourself a Sega Saturn-ra megjelent Slayers Royal játék dala. A kislemez a 20. helyet érte el az Oricon charton, 4 hétig volt listán, és 69.510 példányt adtal el belőle.

Letöltés itt / Download here
(320 kbps mp3 + BK scans)

Hayashibara Megumi őrület #2

Szinte ugyanaz, mint ami tavaly volt, csak most más okból, ami önmagában szintén őrület. A Last.fm profilomhoz köthető, ugyanis "sérelmeztem" (természetesen nem úgy komolyan), hogy két nagyon jó válogatásalbuma igencsak szerényen áll nálam. Ezek pedig a Slayers Megumix és a VINTAGE White. És ahogy elkezdtem hallgatni őket, megint feljött bennem az érzés, hogy igen. Az a helyzet, hogy azért nem "egyenletes" az érdeklődésem iránta, mint Okui Masami iránt, mert eléggé egy síkon mozognak a dalai. Konkrétan a VINTAGE White egyik új dala, a Heart bridge az, amit amikor először meghallottam, azt hittem, hogy ki akarnak kergetni a világból. A legrosszabb Hayashibara Megumi dal, ami már túlzásba viszi ezt a pozitív gondolkodás és az ártatlanság elméletét, és már-már gyerekesre sikeredett. Ezt régen sokkal jobban tudta művelni, nála ugyanis itt érezhető az idő múlása. Néhány ilyen dal, amit a '90-es évek elején énekelt fel egészen jóra sikeredett. De ebben egyrészt nem tud már újat mutatni, másrészt már nem állnak jól neki, mert változott a hangja. Viszont nemrég jöttem rá arra, hogy bár a dalai nagyrészt egy síkon mozognak, mégis változatosak, mert szinte minden egyes dala más és más érzetet kelt. Tehát azt az egyetlen egy kellemes pop zenét vesézi ki több oldalról, erről majd írok később.

Az angol rádiókkal meg úgy vagyok, hogy mentsen meg tőlük az ég, ezért sokat hallgatok Hayashibara Megumit. Most konkrétan a Plain albumát hallgatom. Csak felidézésként, hogy milyen, ugyanis ezt az albumot hallgatom a legkevesebbet, mivel ezt tartom a legrosszabbnak. Egy kedvenc előadó is csak ember, ő is csinálhat rossz albumot. Azt nem szeretem benne, hogy régi dalok, melyek ezelőtt, nem kerültek fel nagylemezre (pl. Breeze, trust you, KOIBUMI), helyet kaptak, és a régi hangulatuk miatt nincs helye az újak között. Az új dalok meg nem nagyon sikeredtek jóra. Bár érdekesség, hogy erre az albumra került egy régi dal újragondolt változata. Ez pedig a 4 Gatsu no Yuki, mely eredetileg a Mahou no Princess Minky Momo anime egyik dala, ez kapott egy nagyon jó, újragondolt változatot. Az eredetit konkrétan gyerekhanggal énekli el, ezt pedig a rendes felnőtt hangján, így az a bánat, amiről énekel, sokkal komolyabbnak hangzik, jobban szívhez szól. A hangszerelés is új lett, sokkal komolyabb tehát az egész dal nagyon jóra sikeredett. Valószínűleg Okazaki Ritsuko emlékére került fel, ő az eredeti szerzője a dalnak. A 2007-es évet neki szánta Hayashibara-san, az album megjelenése előtt megjelent egy kislemez "A Happy Life" címmel, mely szintén a néhai zeneszerző egyik szerzeménye. Meg a Plain albumra került fel a híres Slayers dalnak, a Give a reason-nek a ballada változata, mely szintén nagyon szépre sikeredett. Úgyhogy nem olyan rossz korong, csak menten bealszok itt a macska mellett a többi dal hallatán...

Free! új évad

És újraindult a Free! anime. Ha már végignéztem az első szériát, akkor nekikezdek az újnak. Arról nem volt szó, hogy kis híján bealszok rajta... Sokat mondjuk nem vártam tőle, mert az első évad második fele is már altató hatású volt, nagyjából ezt a színvonalat követi. Első animéseknek érdekes, de nem kell végignézni ahhoz, hogy minden tipikus animés elemmel találkozzunk. Ráadásul az opening és az ending sem lett valami jó. Ugyanazok az előadók (OLDCODEX és STYLE FIVE), és a megfelelő minőség megvan, de korántsem olyan maradandóak a dalok. Első végighallgatás után nem éreztem azt, hogy megmarad az emlékezetemben. Miután hallgattam egy kis Hayashibara Megumi-t az 1. rész megnézése után, csírájában sem maradt meg a dallam a fejemben.

Tomodachi Life demo

Állítólag véletlenszerűen választották ki, hogy kik kapnak letöltőkódot a Tomodachi Life Welcome Version-höz, nekem jutott. Mondjuk érdekes dolog, nem értem, hogy miért ne lenne érdeke a Nintendónak, hogy mindenki kipróbálja. Na mindegy, ez már legyen az ő dolguk. A lényeg az, hogy kaptam, és ki is próbáltam. A cím árulkodó, életszimulátorról van szó, Nintendo módra. Nem ez az első ilyen próbálkozása a cégnek, ugyanis ott van az Animal Crossing és a Nintendogs is, de most nem kell se állatot keresztezni, se kutyákat nevelni, hanem szimplán Mii-nk életét kell egyengetni a játékban. Jókat nevettem azon, hogy hangszínt, beszédstílust is be lehet állítani, valamint személyiséget is. Egy nagy szállodában gyűlnek össze a Mii-k, átjárnak egymás szobájába, beszélgetnek, játszanak együtt, vagy közösen elmennek valahova. Így alakulnak ki barátságok, szerelmek. A szigetet nagyon fantáziadúsan "sm4e-island"-nek neveztem el, mivel 10 karakteres lehet csak. Jellemző, hogy megint csődöt mond a fantáziám. Képregényfigurákhoz hasonlóan buborékok vannak, de nem szövegeket olvashatunk bennük, hanem az a bizonyos "füstjel" jelenik meg, ami a haragot szokta jelezni. Senki nem akar törni-zúzni, csupán így jelzik a Mii-k, hogy igényük van: Éhesek, szomjasak, vagy előfordulhat, hogy például lakberendezési ötletük akad, ezt másképp jelzi. Lehetett még Mii-ket is betenni, hogy ne egy lakatlan szigetek éljek. Miután nagyon ismerősök, barátok nincsenek, ezért Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t vittem be a játékba, róluk még régen készítettem még a Wii-be Mii-t. Egyből barátja lettem mindkettőnek, Okui Masami még méltatja is a japán nyelvtudásomat, hiszen örömmel konstatálja, hogy tudom, hogy a Tomodachi japánul barátokat jelent. Ez ilyen véletlen, hogy pont egy japán, mert állítom, hogy bármelyik nemzetiségű Mii is hasonlóképp örülne az A1-es szintű japán nyelvtudásomnak. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor hárman összegyűltünk, és nem tudom ki adta az ötletet, ugrálásban manifesztálódott minden örömünk. Még képet is csináltam:

Ez a kép sikerült a legjobban, bal oldalt van Okui-sama, jobb oldalt előttem meg Megumi. Tényleg nem tudom kinek az agyából pattant ki, de betegre röhögtem magam rajta. Elképzelem, ahogy három felnőtt azzal adja ki örömét, hogy ugrálnak körös-körül. Meg persze volt rockzenekar nálunk is. Egy koncertteremben alkottunk hárman együttest. A két énekesnő volt a gitáros, én pedig az énekes punk-frizurával. Hát ezzel a fazonnal nem fogunk Get along-ot énekelni... Ezt már nem tudtam lefényképezni, mert pont az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az X-gombbal lehet fényképezni. Lényegében ennyi volt a demo. Eddig is tudtam, hogy a játék nem ér meg 30 fontot, ebben csak megerősített a próbaverzió. Viszont egy 15-20 fontért jöhet, ha arról van szó, de biztos, hogy nem maholnap viszik le a használt árát. Amúgy nem mozgatja meg úgy a fantáziámat.

Manapság egyébként is ilyen betegre röhögős időszakom van, ugyanis tegnap láttam a Jóbarátok 2. évadának 12. részét, amikor Joey-val randizik az a lány, aki tisztára azt hiszi, hogy ő doktor nemtudomkicsoda, akit az egyik filmjében eljátszott. A lényeg az, hogy egyszer ez a lány elmegy hozzá, mert látta a filmben csókolózni egy lánnyal, amikor vele jár... Leönti őt egy pohár vízzel, és a többiek azt találják ki, hogy úgy mentik meg Joey-t a lánytól, hogy kitalálnak róla valami történetet, hogy rászedi a lányokat, és mindegyik leönti egy-egy pohár vízzel. Az előadás, ahogy számunkra nyilvánvaló a kitaláció, és ahogy leöntik, azt nem bírtam ép ésszel végignézni.

Elindult az 1998-as Játék Határok Nélkül is az M3-on. Nagyon kíváncsi voltam erre is, mert ebből már jóval több mindenre emlékszem, mint a '97-esből. Így összehasonlítva, marad az 1997-es elsőszámú kedvencnek. Jó oldala az újabb évadnak, hogy sokkal több játék van egy fordulóban: 15, míg egy évvel korábban 10 volt. A műsoridő ugyanakkor maradt a kb. 1 óra 20 perc, és így tömörnek hat egy-egy műsor, olyan mintha ledarálnák gyorsan az egész műsort, így nem jön át annyira a hangulat. E tekintetben mérföldekkel jobb volt a '97-es. Ez az emlékezés meg érdekes dolog, ugyanis, ahogy figyeltem az 1997-es adásokat, folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt mintha láttam volna annak idején, erre mintha emlékeznék. De csak a 9. forduló az, ami olyan tisztán ugrott be, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ekkor állt össze a kép, hogy csak a 9. fordulót vettem fel videóra annak idején, és annyiszor visszanéztem, hogy konkrétan Gundel Takács Gábor szavai, hanglejtései pontosan visszajöttek. Pedig talán 15 éve láttam utoljára. Amikor még otthon voltam, akkor hallottam egy nagyon jó mondatot a Ridikülben, azt hiszem, Jókai Anna mondta, mégpedig hogy a szerelem soha nem múlik el, csak hibernálódik. Egyrészt saját tapasztalat, hogy igaz, másrészt meg ez a hibernálás-dolog szinte minden téren igaz, hiszen, ahogy írtam a '90-es évek zenéiről korábban, ahogy felrémlettek régi emlékek abból az időből, tényleg egy az egyben visszahozzák azokat az időket. Ugyanez van a Játék Határok Nélkül 1997-es év 9. fordulója kapcsán is. Olyan szinten felrémlettek a játékok, Borbás Mária, Gundel Takács Gábor szavajárásai, hogy az valami hihetetlen. Tényleg olyan ez, mint az agyban egy képzeletbeli könyvespolc, ahova könyvként elraktam ezeket, akkor nagyon sokat olvastam, aztán eltettem, és bár 15 évig elő nem vettem, de úgy feljöttek, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Ettől a résztől kezdve vettem fel az összes adást videóra, de letörlődött (ezért nem tudtam visszanézni később). És eszembe is jutott az is, ahogy múlt vasárnap láttam az 1998-as év első adását, hogy csalódott is voltam akkoriban. Egyrészt, hogy hét csapat volt, nem nyolc, másrészt meg a lassítás, valamint a pont- és az eredménytábla alatt hallható zenék teljesen eltűntek. Furcsának tűnhet, mert kívülállónak jelentéktelen lehet, de nekem nagyon megadták a hangulatot. Főleg a ponttáblázat háttérzenéje maradt meg. Most semmi nincs. Az új főcímzene sem rossz, de összességében az 1997-es év magasan veri nálam az összeset. Talán az 1995-ös áll a második helyen, mert tetszett a műsorvezetők egyéni játéka. Az 1998-asból a fix játékok nagyon megmaradtak az emlékezetekben, a szumós játékot sokaktól hallottam, hogy emlékeznek rá. A rókás is vicces volt, amikor rókajelmezben kellett a frissen tojt tojásokat gyűjteni. A '98-as lesz a bronzérmes, mert nagyon jó ötletek voltak benne, csak összecsapottnak érződik.