2010. május 14., péntek

Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~ másodjára

Örömömben írok, ugyanis megjött a rendelésem, az új Okui Masami kislemez! \^O^/

Annyira nem akartam sietni a megrendeléssel, csak láttam a CDJapanen, hogy az utolsó darab ilyen "First Press" edition, tehát első szállítmány, és emellé matricát adnak, nem akartam lemaradni róla, így rámentem az "Add to cart" gombra. Előző rendeléseimből maradtak pontok, így 500 yen kedvezményt kaptam. Így vehetjük úgy az egészet, hogy csak 250 yen volt a postaköltség. Hát igen, a világ másik végéről rendelni nem valami olcsó. De nekem megér ez annyit, hogy spóroljak rá egy kicsit, és megrendeljem. Ha már csak Japánban hallani igényes zenét.. Na jó, bocsánat mindenkitől, tudom, hogy ez így nem igaz, csak egy valami miatt nagyon szeretem a Jpop zenét: Japánban is megvan az a tipikus divatzene, ami világszerte hódít, csak a szigetországban annyi a különbség, hogy ott tere van az egyéniségnek. És ma is néha olyan zenét hallok a japánoktól, hogy csak lesek, hogy ilyen is van? O_O Nemrég volt ilyen nagy csodálkozás a SoltyRei anime opening dala, melyet meg rock énekel és clover a címe, valami eszméletlen alkotás. Egy régebbi 576 Konzolban írt Tyler (nem tudom melyikben, és nem is tudom pontosan idézni) valami olyasmit, hogy ne hagyjuk, hogy a média befolyásolja az ízlésünket, járjunk nyitott füllel a világban. És azért igaza van. Mert hallunk, amit hallani a rádióban, TV-ben, de megannyi más zene van, mely világszerte nem kap teret, és ha az tetszik nekünk? Gyakorlatilag én is így jártam. Persze ezt hosszasan lehetne elemezni, hogy miért más a Jpop zene, mint a többi, adódik ez a japánok egyedi viselkedés-kultúrájából, ahogy viszonyulnak egymáshoz. Egymás tisztelete, megbecsülése, egyszerűen nemcsak elfogadják, ha valaki ún. kilóg a sorból valami miatt, hanem meg is becsülik. Legfeljebb a hagyományok miatt ítélnek valamilyen "jelenséget", de az indivídum becsülete erős. Ezért is van az, hogy a japán dalszövegek általánosságban is mások, ugyanis az életigenlést, és a pozitív életszemléletet sugallják. És ahogy Kálovics Dalma mondta a MondoCon videóban, a japánok által megtanulhatjuk, hogy az életet lehet másképp is nézni, és az élet nagy kérdéseire másfajta válaszokat kapunk. És engem nagyon felszabadított az a tudat, hogy bizonyos alapvető normákat követve az életet másképp is lehet élni. Nem kell szürkén ébredni minden hétfőn reggel, megtanultam örülni az élet apró örömeinek, ezek tudnak engem boldoggá tenni. Persze mondták nekem többen is, hogy szálljak le a földre, mert az élet sokkal keményebb. Az, hogy kicsit pozitívabban látom a világot, az nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem ismerem az élet árnyoldalait. Egyszerűen csak rájöttem arra, hogy az élet nehézségeit fel lehet úgy is dolgozni, hogy ne fásuljak bele. Ezért mondom azt néha, hogy sokan letették az alapkövet a zenéikkel, de utat csak Japánból kaptam! Ez az érték, amit kaptam a távol-keletiektől, de kis túlzással talán egész Kelet-Ázsiára rámondhatom.

Egyébként elkezdtem nézni ezt az animét, melynek kislemezét ma kaptam meg, és azt kell mondjam így 2 rész után, hogy nem rossz. Ilyen harcos-amazonos, elemzések szerint Shoujo-ai is, de én eddig csak annyit láttam, hogy lányok néha érzelgősebben beszélgetnek egymással, meg az első részben volt van ilyen fan-service jelenet is. A lényege annyi, hogy az egyik lányt (történetesen a főszereplőt) zavarja, hogy bár sovány, de puha a bőre. És amikor egy másik lány bemegy hozzá, megnézi az ő bőrét, hogy milyen kemény. Egy ügyetlen mozdulat után elesnek, bemegy hozzájuk egy harmadik lány, mert azt hitte, hogy baj van. Meglátja őket úgy, hogy az egyik lány véletlenül a másik mellét fogja, ő meg zavartan bocsánatot kér, hogy megzavarta intim együttlétüket, és kirohant. ^^' Egyébként nagyon körvonalazva annyi, hogy a főszereplő lánynak talán az apjáé a kard, legalábbis örökölte, és a vidék újra veszélyben van, és átadják neki a kardot, hogy mentse meg a vidéket, ugyanis az ellenfél visszavágni készül sok év után. Nem tudom pontosan hány részes a sorozat, még most is fut. Eddig, ha jól tudom, valami 8-9 rész ment le. Szerintem 26 részes lesz. Nem nagy durranás, de ajánlom mindenkinek.

2010. május 10., hétfő

20 éves az 576 KByte

Idei igencsak jeles év az 576 életében, hisz elérték 20. életévüket. Biztos az 576 is meg fog emlékezni eme jeles évfordulóról, de mindenképp szeretnék rájuk egy külön postot szánni, mert a sok viszontagságos emlék ellenére is sokat közönhetek nekik. De ezzel sokan lehetnek így, hiszen ha az 576 nem lenne, a videojáték, mint szubkultúra sem tartana ott Magyarországon, ahol tart. És sokunkkal megszerettette a videojátékot, sokunkat terelgetett a helyes útra. Engem különösebben nem, mert én ugye Nintendós vagyok, és a Nintendóval való bánásmód miatt van a sok viszontagságos emlék az újság kapcsán. Az már meddő vita lenne, hogy mi volt az egész hátterében, már csak azért is, mert az igazságot odaát van. Higgyük el nekik, amit anno annyiszor szajkóztak a csevegőben, amikor egy-egy Nintendós hangot adott a negatív véleményének, hogy azért foglalkoztak ilyen keveset a Nintendóval, mert kevés anyagot kaptak. Lehet, hogy tényleg így volt. De hogy mindenki jobban megismerje (már akinek be kell mutatni) összeírtam évekre bontva, az 576 legfőbb történéseit:

1990: Tehát 20 éve indult útjára az 576 KByte. Pár fiatalember összefogott, hogy megjelentessék az első videojátékkal foglalkozó magazint. Honnan az 576 szám? Tudni kell, hogy ezekben az időkben Amiga 500-zal, és Commodore 64-gyel foglalkoztak, és az Amiga 500 memóriája 512 KByte, A Commodore 64 pedig 64 KByte-os volt, és 512+64=576. Az első szám 1990. május 15-én jelent meg, és 79 forint volt. Az újság maga eleinte 32 oldalas, és csak a belső 8 oldala színes, és a külső borító. Főszerkesztője Zolee, aki sokáig marad a főszerkesztői székben. Elmondható az újságról, hogy jó minőségű, az adott kornak megfelelt.

1991: Az újság szépen fejlődik, az ára kicsit emelkedik, 98 forint, de minőségben sem marad el. Júliusban megjelent az elso összevont szám 1991. júliusi-augusztusi szám, mely 196 forint volt.

1992: Áprilistól arculati fejlődésen megy át, az új embléma sokáig megmarad. És most már nemcsak Amigával és Commodore 64 játékokkal foglalkoznak, hanem PC játékokkal is. Júniusban megjelenik az 576 KByte műsora a TV 1-en, mely minden szombaton 8.15-kor ment, és Martin volt a műsorvezető. Emellett decemberben megnyílik az első 576-os üzlet, Budapesten 13. kerületben a Pozsonyi út 14. szám alatt.

1993: Márciustól nagy minőségi változáson megy keresztül az újság, és immáron konzolokkal is foglalkozik. Márciusban megjelenik a Super Nintendo, és a Sega MegaDrive. Az újság ára 138 forintra emelkedik, a nyári összevont szám 276 forint. Először ebben az évben jelenik meg a Csevegő, mely a mai napig az újság egyik legnépszerűbb rovata. Megjelenik vidéken is az 576 KByte üzlet, először Gyorben, a Király u. 18 szám alatt nyílik meg, majd Szegeden, Pécsen, és Veszprémben további üzletek nyílnak, valamint az 576 KByte Shop termékeit meg lehet vásárolni a Balox üzleteiben, Miskolcon, Szerencsen, és Székesfehérváron.

1994: Az újság elnyeri végleges alakját, és most már minden egyes oldala színes. Az ára 168 forintra emelkedik, míg az összevont számé 336 forint. megjelenik az újság hasábjain a "Manga rovat", ezzel az 576 az első olyan magyar sajtóorgánum, mely a japán kultúra ezen szegletét bemutatja. A TV műsor neve megváltozik "SzegaSztok" címre, Martin, a műsorvezető, mindig így köszöntötte a TV nézőket, azóta fogalommá vált körében ez a köszönési forma. Az év második felétől újabb áremelkedésen megy "keresztül" az újság, 218 forintra. További 576 KByte Shopok nyílnak meg vidéken: Debrecenben, Miskolcon, és Békéscsabán

1995: Az újság minősége stagnál, de az ára jelentősen emelkedik, 318 forint, az összevont számé 576 forint. emellett újabb üzletek nyílnak Szombathelyen, Kaposvárott és Nyíregyházán.

1996: Ismét hatalmas átalakuláson megy át a folyóirat, és az embléma elnyeri a végleges, mai alakját (14 éve nem változtattak rajta érdemlegesen), ami még ma is megtalálható az üzletekben. Átalakulás ide- vagy oda, az ár nem emelkedik. Megjelenik az újság hasábjain a Sony PlayStation, és a Nintendo 64, valamint poszter is megtalálható az újság közepén. A TV műsort immáron nem a TV 1 sugározza, hanem a Szív TV. Megdöbbentő lépésre szánta el magát az 576, bezárta az összes vidéki üzletét az év során, emellett Pesten új üzlet nyílt a Pólus Centerben.

1997: Túl sok a PC, és a konzol együtt, rengeteg panaszlevél érkezik az újsághoz, hogy nincs a játékukhoz leírás. Ezért eldöntötték, hogy különválasztják a PC-t és a Konzolt, úgy, hogy egy új újság jelenik meg 576 Konzol néven. Főszerkesztője Martin. Az első, és a második szám csak 20 oldalas volt. Az ára 576 forint volt, és sokáig ez az ár maradt. A KByte foszerkesztoi székét CoVboy veszi át.

1998: Az 576 KByte, így gond nélkül tele van, hogy csak PC játékokról írnak, az 576 Konzol meg folyamatosan vastagszik. Az év végére 32 oldalas lesz.

1999: Az 576 KByte ára ismét emelkedik, immár 398 forint, de az összevont számé 576 forint marad. Az újság sokkal áttekinthetobbé vált. Elore kerültek a tesztek, utána a cheatek, és a csevegő. Az 576 Konzol meg elnyerte a végleges formáját, ami nagy megelégedéssel szolgál az olvasóknak. Az összevont szám 675 forint volt, és innentol kezdve van poszter az 576 Konzolban is. Új üzlet nyílik a WestEnd City Centerben, és a Mammutban.

2000: Ismét hatalmas átalakuláson megy át az 576 KByte. 60 oldalról 100 oldalra emelkedik a terjedelme, nem tűzött, hanem fűzött lett az újság, emellett a külső borító lakkozott. Az ára a duplájára emelkedik, vagyis 796 forint lett. És sajnos ez meglátszott az eladáson is. Ugyanis rohamosan estek vissza. 2000. júliusában két képen mutatták az összes el nem adott 576 KByte kupacot. A Főszerkesztői széket Széchenyi János (Sz. JVC) veszi át, de a válsághelyzetből neki sem sikerül kihozni az újságot. Az 576 Konzol is lakkot kap a külso borítójára. És most már az összevont számnak is 576 forint az ára. Az év elején elkészül az 576 Online az 576 KByte weblapja.

2001: Sokan panaszkodtak az 576 KByte-nál hogy nincs poszter, ezért a 100 oldalt ismét tűzötté tették, és középre került a poszter. Nyáron hirtelen eltűnt a főszerkesztő, és ekkor bolydul fel minden. Főszerkesztok jönnek-mennek. Az 576 Konzol pedig tarol. És új üzletek nyílnak a Camponában, az Árkádban, és a Duna Plazában.

2002: Mélyponton az 576 KByte. 1 év alatt legalább 5 főszerkesztő fordul meg, mindegyik a saját kénye-kedvére alakítja át a borítót, emblémát, a levélírók nem kis elégedetlenségére. Az év végén már anyagilag sem megy az újság készítése, így 2002. decemberében megjelent az utolsó szám, ezzel megszűnik az 576 KByte. 139 számot élt meg az újság. Az 576 Konzol ára 629 forintra emelkedik, és az oldalszám 60-ra bővül.

2003: Az 576 KByte egyesül a GameStar magazinnal, és egy darabig nekik segédkezik. Az 576 Konzol 80 oldalasra bővül, és 728 forint lesz az ára.

2004: Az 576 KByte embléma eltunik a GameStar címlapjáról, így maga a név végleg eltűnik. Az 576 Konzol meg továbbra is sikeres. Az ára 799 forint, de ez a népszerűségén mit sem változtat.

2005: Ismét terjeszkedik vidékre az 576 üzletlánc. Először augusztusban Szegeden nyílik egy üzlet. Emellett újabb Pesti üzlet nyílik az Europarkban. Az 576 Konzolban ekkor találják ki, hogy évfolyamonként egybecsomagolva adják el az összes régebbi 576 Konzol számot.

2006: Újabb vidéki üzletek nyílnak Kecskeméten, Győrben és Debrecenben.

2007: Új üzletek nyíltak Tatabányán és Nagykanizsán. Az újság minősége stagnál, az ára is maradt 799 forint.

2008: Amit pár éve sejteni lehetett, bekövetkezett: Szeptemberben Martin váratlanul bejelenti, hogy az 576 Konzolnak vége. 2008. októberi számmal 120 szám után vége szakad az újságnak. És újra van 576 KByte! Ára 799 forint, de külső- és belső tartalma eleinte megosztja az olvasó közönséget. Új vidéki üzletek nyílnak Szolnokon, Pécsett, Egerben Nyíregyházán valamint egy második üzlet Debrecenben.

2009: Az 576 KByte alakulgat, áttekinthetővé, rendezetté váli, az olvasók is egyre elégedettebbek. A régóta megígért új weblap az év végére elkészült, de annak zsúfoltsága miatt sokan otthagyják, és épp, hogy van élet az oldalon. Új fővárosi üzlet nyílik az Allee bevásárlóközpontban, vidéken Miskolcon, Székesfehérváron és Kaposvárott, valamint lakat kerül két vidéki üzletre, az egyik debrecenire és a nagykanizsaira.

2010: Mai napig apróbb átalakulásokon megy át az újság, de úgy tűnik egyre többen találjak meg számításaikat az újság hasábjain.

Hát ennyi dióhejban a 20 év. Nagyon sok idő, nagyon sok minden történt. Hogy képes lesz-e újra a régi fényében ragyogni, és hogy azt jelentse nekünk, mint akkor régen, azt majd az idő eldönti. De én remélem, hogy még sokáig velünk lesz! ^^

2010. május 9., vasárnap

Tomoe Ohmi – HAPPY DAYS

Sajnos még nincs meg az album eredetiben, de nagyon szeretnék egyet. És már annyiszor hallgattam meg az albumon szereplő dalokat, hogy nem tudom megállni, hogy ne írjak róla. Elsősorban azért, mert maga Tomoe Ohmi is méltatlanul ismeretlen japán énekesnő. Méltatlanul? Hát nem is tudom... Az az igazság, hogy én őt a mai napig nem tudom hová tenni, hogy kicsoda ő valójában. Szeretem őt, szeretem a dalait, hallani is mögöttük érzelmeket, de mégis valami hiányzik belőle, valami megmagyarázhatatlan, ami Okui Masamit olyan naggyá tette a szememben, és megannyi jpop rajongó szemében. Ugyanis Masami kiasasszony vette szárnyai alá Ohmi-chant.

Tomoe Ohmival az evolution kiadó honlapján találkoztam először. Az tűnt fel nekem, hogy a Fuyu no Himawari kislemeze kísértetiesen hasonlít Okui Masami: Melted Snow kislemezére borító terén. Meghallgattam a dalt, és nagyon tetszett. Nagyon szép. Aztán elkezdtem jobban utánajárni, hogy ki ő valójában, akkor láttam, hogy már az Oricon is "elővette" őket, ugyanis külön cikk készül a RAY the Animation OP és ED kislemezéről. Az opening: Okui Masami: zero-G-, ending: Tomoe Ohmi: Yuunagi. A két kislemez borítója is nagyon hasonlít egymásra. Így érthető, hogy jobban elkezdtem nyomozni utána, hogy ki is ő. Egyre több dalára találtam rá, és egyre jobban tetszik, még akkor is, ha sok kérdést hagynak maguk után a dalai, és a személye.

De térjünk rá a HAPPY DAYS albumára. Az énekesnő lassan 5 éve debütált, és csak 4 évvel ezután, 2009. augusztus 5-én adatott meg neki az a lehetőség, hogy albummal örvendeztessen meg minket. A korongra 12 dal került fel, melyek az alábbiak:

  1. Happy Sensation
  2. Utakata
  3. Hi no Hana
  4. Float ~Sora no Kanata de~
  5. Return to Love
  6. Yuunagi
  7. Still Love
  8. Kirari
  9. Rock River he
  10. Jun'ai Hakusho
  11. Fuyu no Himawari
  12. Happy Days

Ha megnézzük a tracklistet, szembesülünk azzal, hogy nincs új a nap alatt. Tizenkét eddig korábban is hallható dal van a lemezen, ebből 11 rajta van az első öt kislemezen, a tizenkettedik (speciel az album nyitódala) az egyik koncertturnéjának a betétdala. Így sajnos nem ér minket az a fajta izgalom, hogy új, exkluzív dalokat ismerhetünk meg, melyeket csak ezen az albumon hallhatunk. Ha túljutunk ezen, és betesszük a lemezt akkor hallhatjuk, hogy milyen jól össze lettek válogatva a dalok. Nagyon jól követik egymást, nincs éles váltás a dalok között. Mondjuk nagyon nem is lehetne, mert az albumon döntően a balladák, lágy dalok hallható, csupán három dal van, mely egy kicsit erősebb. A debütáló kislemez 2005. július 27-én jelent meg és az Utakata címet kapta. Ez az egyik legvakmerőbb debütálás, amit életemben hallottam, ugyanis Tomoe Ohmi olyat vállalt be, amit még a nagyobb énekesek is csak több év után mernének megkockáztatni. Az Utakata egy nagyon szép ballada, de iszonyatosan erős váltások vannak benne. A versék nyugodtak, csendesek, de a refrén, mint egy vulkán, kitör. És hihetetlen erőssé válik a dal. Tomoe Ohmi hallhatóan átérzi a dal hangulatát, de neki ez még túlságosan technikás. Nincs meg neki az a hangi kvalitása (és itt most nem a hangterjedelemre gondolok) hogy ezt a dalt úgy kiénekelje, ahogy az valóban szép lenne, mindazonáltal hallatszik, hogy sokat dolgoztak a dalon, mire odáig eljutottak, ameddig. De úgy tűnik, hogy ők is ráeszméltek, hogy ez a dal kissé erős volt, ugyanis a ballada megmaradt, de sokkal könnyebbek, és sokkal lágyabbak lettek a dalok. És ez jellemzi lényegében az egész albumot. Csak az a személyes problémám a dalokkal, legalábbis, ahogy előadja, hogy nemigen tudok hozzá érzelmeket társítani, és mégis újra és újra hallgattatja magát az album, nagyon egyedi, bár valószínű az énekesnő is ilyen. De két dalt még érdemes kiemelni az albumról. Az egyik a Hi no Hana, mely a személyes kedvencem. Tipikusan az a fajta dal, amivel nem tudok betelni, a nap 24 órájában tudnám hallgatni, mert kellemes, lágy, nagyon sok pozitív érzést hoz ki belőlem. A másik a Yuunagi, mely az album csúcspontja, messze a legjobban megkomponált dal az albumon. A kétféle fúvós hangzás (ez a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem mondhatom hangszernek T_T) kommunikációja annyira fantasztikus, ahogy kibeszélik egymásból a fájdalmat, de egymást bíztatva mennek tovább, és a többi szintetizátoros hangzás biztosítja a hangulatot. Tipikusan az a dal, mely szomorú, de nem sírunk tőle. És a 12 dal közül talán ez áll a legjobban Tomoe Ohminak. Van váltás a verse és a refrén között, de korántsem olyan erős, mint az Utakatában, fantasztikusan el lett találva az az egyensúly, mi az, ami hatásos a hallgatónak, és mi az, ami jól is áll az énekesnőnek. Hatalmas telitalálat ez a dal! Szóval mindenképp be fogom szerezni az albumot.

De érdemes megnézni a @Tunes. azon adását, ahol Tomoe Ohmi volt a vendég. A megjelenése, a mimikája, az arckifejezése is nagyon furcsa. Olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, akinek fogalma nincs arról, hogy milyen a világ valójában, éli a maga kis életét. És az érdekes az, hogy Okui Masami így is kezeli, ez érezhető. Mint egy kis bárányka, akit terelni kell az útján, mert egyedül nem tud magával sokat kezdeni. Kíváncsi leszek, hogy 5-10 év múlva mennyit fog változni.

2010. május 8., szombat

HoldfényCon 2010 előzetes

Nagyon nagy meglepettséggel olvastam, hogy az animecon fórumon (valamiért mindig karaoke fórumot akarok írni, amikor megemlítem a fórumot. -_-') hogy ott lesznek a karaokésok a Holdfényconon. Ez azért meglepő, mert amikor bagszival beszélgettem erről egész MAT-MondoCon témáról, akkor szó volt a Holdfényesekről és a HoldfényConról, és azt mondta, hogy a Holdfényesek kijelentették, hogy ők nem kérnek külsős segítséget, mert nekik mindenre megvan az emberük, és minden felszerelésük. Úgy tűnik mégsem? ^^'

De nagyon örültem a hírnek, mert itt az újabb lehetőség, hogy próbára tegyem magam. Sőt, annyira megörültem, hogy már a vonatjegyet is megvettem. ^^ Pedig több, mind 1 hónap van hátra... Én mindent elismerek. Egy kicsit bosszankodtam a SakuraConos 16. hely miatt, de én már megértem. Remélem, hogy már tényleg tudok javítani. A verseny helyszínen nevezős lesz, aminek olyan téren örülök, hogy lesz idő gyakorolni, kiválasztani a megfelelő dalt. Most elsőre Tomoe Ohmi: Fuyu no Himawari dalát gondoltam versenyre. Ez egy szép lassú dal, és szerintem könnyű. Több embertől is hallottam, hogy túl nehezet választok. Hát most itt a lehetőség. Egyetlen probléma lehet vele, hogy talán túl lágy, ezáltal talán lányos. De továbbra is az a kérdés, hogy átviheti-e egy fiú egy lágy dalt úgy, hogy jól álljon neki. Én valahol remélem, hogy igen. Ez lenne a kiválasztott dal:

Erre már nem merem egyértelműen kijelenti, hogy egy fiúnak is jó lehet, most így hirtelenjében, ahogy kiválasztottam magamnak a dalt, az volt az elsődleges szempont, hogy könnyű legyen. Meg hogy eléggé átéléssel tudjam énekelni a dalt. Ezért fogom azt csinálni, hogy ha kellően begyakoroltam a dalt, felveszem, ahogy éneklem, és megmutatom egy pár embernek, hogy mondanak véleményt. Ha végképp nem lesz jó, keresek másik dalt.

Egyébként a HoldfényCon a SYMA csarnokban lesz, ahogy így gyorsan megnéztem a térképet, valahol a Stadionoknál van. Tehát ott kell leszállni a kettes metróval. Még soha nem voltam ott, kíváncsi leszek, hogy milyen. Az biztos, hogy ez az egész rendezvény nemcsak animés lesz, hanem fantasy, kártya, figurák, stb. is nagy szerepet kapnak. Meg talán a konzol is, bár azt így nem olvastam, de Wii... Brawl... vagy Mario Kart Wii... az jöhetne. ^^ De megpróbáltam előrendelni a jegyet, de ahogy elnéztem pont ma indult be, és mintha nekem nem fogadta el. De nem értem, hogy miért kérnek személyi igazolvány számot? -_- Tudtom szerint egyik conon sem volt olyan nagy mértékű csalás, hogy személyi igazolványszámot kelljen kérni. Remélem nem kell majd sorbanálláskor felmutatni a személyit... Na erre majd kíváncsi leszek, hogy mi lesz a fejlemény e téren.

A rendezvény honlapja: http://www.holdfenycon.hu

Tíz dolog, amit kevesen tudtak Marióról

Nagyon érdekes dolgot találtam az Official Nintendo Magazine honlapján. Vajon ti tudtátok ezeket?

  1. Mario nevének eredete
    Amíg készült a Donkey Kong, úgymond "munkacíme" Mr. Video volt. Senki nem  tudja miért, de szerencsére új nevet kapott. Nagyon népszerű árkád játék volt, de mivel a annak az emberkének nem volt ekkor neve, ezért rajongói elnevezték Jumpmannek. Donkey Kong sokáig csak Amerikában volt kapható, mert a Nintendo egyik alkalmazottjának komoly vitája volt a raktártulajdonossal, aki szállította volna Európába a játékot. Az ő neve Mario Segale volt. Megbocsájtásképp kapta meg Jumpman végleges nevét, a Mariót.
  2. Miért van Mariónak bajsza?
    Miyamoto nem akarta, hogy mozogjon Mario szája, mivel szájmozgást nem tudott rajzolni, ezért egy bajusz mögé rejtette a száját. Hasonló okokból van Mariónak sapkája, ugyanis Miyamoto hajat sem tud rajzolni, ezért kapott sapkát.
  3. Jumpman nem tud ugrani?
    Amikor Miyamoto tervezte a Donkey Kongot, úgy akarta, hogy csak a joystickot kelljen használni, így Jumpman nem tudott volna ugrani. Csak azért kapott ugróképességet, mert az árkádgépek joystickja mellett volt egy gomb, és hogy azt is lehessen használni.
  4. A Super Mario Bros. nagyon kicsi
    Ki hitte volna, hogy a Super Mario Bros. játék teljes mérete csupán 40 KByte? Abba a hatalmas cartridge-be csupán ennyi memóriát tettek. Vagy más szemszögből úgy is meg lehet fogalmazni, hogy 40 KByte-ból ennyi mindent ki lehet hozni. Összehasonlításképp egy átlagos Word dokumentum ekkora méretű. A Super Mario Galaxy mérete kb. 3.500.000 KByte.
  5. Mi a Super Mario Bros. világrekord?
    Scott Kessler állította fel a világcsúcsot 2006. szeptember 20-án mindössze 5 perc 8 mp alatt végigvitte a játékot. Természetesen pályakihagyásokkal. Lehet vele versenyezni. ^^'
  6. Irány a felhők! Ja, hogy azok ott bokrok?
    Hogy miért ilyen kicsi a Super Mario Bros. egyik nagy titka, hogy igazából nagyon kevés tárgyat használtak fel benne. Például a felhő és a bokor ugyanaz, csak át van színezve. Ha jobban megnézzük, tényleg szinte egyformán néznek ki.
  7. Mario gyilkos!
    A Super Mario Bros. Instruction Booklet szerint a Gomba Királyság minden lakóját téglává és kövekké változtták át. Jusson eszedbe, amikor legközelebb a játékban téglát törsz szét! ^^'
  8. A gyerekek jól vannak.
    Bowser hét gyereke mind egy ismert emberről lettek elnevezve. Roy Koopa: Roy Orbinson, Iggy Koopa: Iggy Pop, Lemmy Koopa a Motörhead együttes frontemberétől kölcsönözte a nevét, míg Morton Koopa Jr. egy híres műsorvezetőről, Morton Downey Jr-ról lett elnevezve, Ludwing von Koopa pedig a híres zeneszerzőről Beethowennek köszönheti nevét. A híres Talk-show műsorvezető Larry King pedig Larry Koopának adta a nevét, míg a híres rocklegenda Wendy O Williams pedig Wendy O. Koopa-nak adta a nevét.
  9. A Super Mario Bros. 3 színdarab?
    Szerintem mindenkinek feltűnt, hogy amikor indul a Super Mario Bros. 3 a függöny felgördül. Ezek szerint a Mario és az összes többi szereplő színész, mi csak nézők vagyunk? A növényzet és az egész háttér olyan, mint egy ilyen nagy lapos kartonok, amiket színpadi dísznek is szoktak használni. És ahogy megyünk a pályákon olyan a háttér, mintha oda lenne akasztva a színpad hátuljára. És ahogy elérjük ugye a pálya végét úgy válik feketévé, mintha a színpadról jönnénk le.
  10. Warp Zone
    Mario és Zelda egyik fő eleme. A Super Mario Bros. 3 és a The Legend of Zelda között nagyon sok hasonlóság van. Ugyanazt a varázsfuvolát használja Mario és Link, ugyanaz a hangja, és szinte ugyanaz a rendeltetésük: A királyságban helyet tudnak változtatni. Még mielőtt azt mondanád, hogy ez csak véletlen egybeesés, nézd meg a Zelda: Link's Awakeningben hány Mario ellenfél szerepel.

Eredeti cikk: http://www.officialnintendomagazine.co.uk/article.php?id=16520&source=newsletter

Wii Party

Újabb Wii játékkal örvendeztet minket a Nintendo, Wii Party lesz a címe. Természetesen már sokan leírták a játékot... Amely játék Wiivel kezdődik, az már csak rossz lehet, mi? -_-' Én ebben látok fantáziát! Sőt, ahogy néztem róla képeket kifejezetten tetszik!

Aki esetleg még nem hallott róla, egy társasjáték lesz, ugyanolyan, mint a Mario Party. Négyen játszunk, ugyanúgy körökre osztott, és mini-játékok lesznek benne, természetesen a mozgásérzékelésre fókuszálva. Szerintem ezzel a Nintendo egyértelműen jelezte, hogy a 8. résszel befejeződött a Mario Party sorozat, nem hosszabbították meg a szerződést s HudsonSofttal, így ezzel a játékkal akarja kompenzálni a Mario Party rajongókat. Egynlőre többet még nem tudni róla, E3-on szerintem majd... De szerintem még idén megjelenik. Nagyon kíváncsi leszek rá.

2010. május 7., péntek

Tomoe Ohmi CD, de honnan?

Kaptam választ az AnimeLandtől, az Okui Masami Do-can CD-t joglejárat miatt nem tudják beszerezni, de a Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS limited Edition CD-jét be tudnák szerezni, de 15.500 forintért... Hát végtelenül örülök, hogy be tudják szerezni, de a CDJapannél postaköltséggel 4.550 yen, ami kb. 10.100 forintot jelentene. Hát azért van különbség. Sajnálom, hogy ilyen drágán tudják beszerezni, pedig örültem volna, ha lenne egy magyar üzlet, mely viszonylag jó áron be tudna szerezni japán CD-ket.

De berendeltem a CDJapantől az új Okui Masami kislemezt. Kifizettem, és már meg is érkezett hozzájuk a pénz. 4 nap postával, az azért szép. 15 dollár volt pk-val együtt (kb. 3000 forint) szerintem annyit bőven megér. Ha hétfőn elküldik, egy hét múlva ilyenkor már az enyém lesz. ^^

Egyébként egész jól teljesít az új kislemez a korábbi Masami kiadványokhoz képest, 2 hét alatt 3.930 db-ot adtak el belőle az Oricon szerint, ezzel a 45 kislemeze közül a 27. helyen áll eddig eladási számokat nézve. Remélem még jön feljebb.

Egyébként megnéztem 8 részt az Lovely Complexből. Már egész tetszik az ending videó. ^^' És a történet is egyre jobb. A karakterek szerethetőek, úgyhogy végig fogom nézni. Meg örül a szívem, hogy augusztusban már az Animaxen is látható lesz. ^^

2010. május 4., kedd

Matek érettségi

Na vége van! Hát azt kell mondjam, hogy nem volt annyira könnyű. Bár az első rész, (amit a gimnáziumi matektanárnőm után villámfeladatsornak hívok.  ^^') az nekem ment, végig meg tudtam csinálni. De a második feladatsor nem volt könnyű. A 13-as feladat olyan volt, hogy meg volt adva, hogy két szám számtani közepe 8, mértani közepe 4,8. És számoljuk ki a két számot. Próbáltam keresni az összefüggést, hogy hozzam egyenletbe, el is jutottam valameddig, de nem ment végig. Bár számológéppel kiszámoltam, hogy a két szám 14,4 és 1,6, de nem tudtam végig levezetni. A 14-es feladat meg koordináta-geometria volt. Meg volt adva a háromszög három csúcsának pontja a koordináta-rendszerben, és a háromszög három oldalát kellett kiszámítani, meg a három szög közül a legnagyobb szöget kellett kiszámítani, aztán a hároszög területét. Az oldalakat nem volt nehéz pitagorasz tétellel kiszámolni, de a legnagyobb szöggel keményen meggyűlt a bajom. Nem is tudtam megcsinálni. A magasságot megpróbáltam euklidészi geometriával számolni, de olyan nagy szám jött ki, hogy az nem lehetett. Lehet, hogy másképp kellett volna kiszámolni? Már nem volt időm kiszámolni. A 15-ös feladat meg valami hozzárendelés volt, de az annyira sötét volt nekem, hogy épp csak belekezdtem, amit tudtam, azt megcsináltam.

A 17 pontos feladatok közül én a 18-asat jelöltem be, hogy nem csinálom meg. A 16-os feladat szemét volt Az volt a lényege, hogy egy középiskolában 620 diák járt. És egy iskolanapra készült három kiadvány. És meg volt adva százalékosan, hogy ki melyiket olvassa. Legalább egyet, kettőt, vagy mind a hármat. De nekem az nem volt világos, hogy az összes diákhoz lejutott a kiadvány, vagy hányan vettek részt az iskolanapon? Ez volt az egyik kérdés... Ráírtam, hogy 100% ^^' A 17-es feladatot meg tudtam tökéletesre csinálni. Arról szól, hogy a világban hány autó készül egy évben, ez meg volt adva, és különböző százalékokat kellett számolni. A d részétől egy kicsit megijedtem, mert logaritmust kellett számolni, de hamar rájöttem, hogy át lehet írni 10-es alapú logaritmussá az egyenletet, azt meg számológéppel ki lehetett számolni. Úgyhogy nem volt nehéz.

Ennyi volt a matek. Az ötöstől biztosan elestem, de a négyest nagyon szeretném... Csütörtökön írok még angolt.

Itt van 2 cikk a matek érettségiről:
http://index.hu/belfold/2010/05/04/tul_vannak_a_matematika_erettsegin/?rnd=67
http://www.origo.hu/itthon/20100504-hangsulyos-volt-a-valoszinusegszamitas-a-matematikaerettsegin.html

2010. május 3., hétfő

Érettségi 2010

Eljött az érettségi ideje! Azért döntöttem, hogy írok róla, mert engem is érint. Ugynais holnap megyek matekból érettségizni. Ugyanis van egy célom: Bekerülni a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás és Menedzsment vagy Pénzügy és Számvitel szakára. Illetve bejelöltem egy harmadik szakot, egy felsőfokú szakképzészésre, amolyan mentőövként, ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerülne jól az érettségi. De megmondom őszintén, nem emlékszem a szak nevére. ^^' De az is valami pénzüggyel kapcsolatos. De azért inkább arra megyek, hogy bekerüljek egy főiskolai szakra.

Egyébként érettségiztem, 2005-ben. Tehát mi csináltuk először a kétszintű érettségit. Sőt akkor volt az az év, amikor előbb kiderültek a matek eredmények, és ugye újra be kellett menni megírni. Ez nem volt kötelező, hogy őszinte legyek, be se mentem. Így a matek érettségi jegyem érvénytelen, az nem számítható be. Igazából a mai fejemmel örülök, hogy így döntöttem. Akkor nem voltam annyira motivált, hogy egy igazán jó vizsgát tegyek le, ellenben most, amikor célom vam. Nagyon jó lenne ötösre megírni.

Mondjuk mi tagadás, öt év alatt felejtettem egy pár dolgot matekból. De folyamatosan ismétlelgettem, és a nagyrésze visszajött. Bár amit akkor sem tudtam, az most sem megy. Például a logaritmus. Az alapját értem, de a részleteibe nem tudnék belemenni. De folyamatosan töltöttem le az Oktatási Hivatal honlapjáról az érettségi feladatokat, és amit megtapasztaltam, hogy nagyon szeretik az egyenes egyenletét. Azzal szinte mindenhol találkoztam. Arra nagyon rágyúrtam, talán menni fog holnap.

Végülis, ha nem jönne össze, akkor sem vagyok elveszve, mert van már egy Kereskedelmi Technikusi és most lesz egy Banki Szakügyintézői szakmám. Ez a kettő olyan, amivel el tudnék helyezkedni, a főiskolai végzettség arra jó lesz, hogy álláskereséskor kvázi szebben mutassak, de azért a magasabb szintű tudásért megéri. Mindenkinek sok sikert kívánok holnap matekból!

2010. május 2., vasárnap

Megumi Hayashibara

Ha már ennyit beszéltem Okui Masamiról, akkor illő lenne a másik NAGYOT is megemlíteni, Megumi Hayashibarát. Bár megmondom őszintén újabban jóval kevesebbszer hallgatom őt, mint Okui Masamit. Erre két magyarázat lehet: Ma már jóval ritkábban jelentkezik új kiadvánnyal (bár idénre nagyon ígér egy új albumot), a másik meg az, hogy kevésbébb változatos, mint Masami. Bár az is tény, hogy amit eddig letett az asztalra, az életmű. Csak az első pár évében, amikor elkezdett énekelni, hallatszott, hogy soha nem képezte a hangját. Ugyanis Megumi seiyuu-ként került a Jpop-iparba, tehát úgy voltak vele, hogy énekelget majd OP vagy/és ED dalokat, és így alakulgat a karrierje. Csakhogy volt egy Ranma 1/2, volt egy DoCo (mely együttes szintén külön postot érdemelne, mert fantasztikusak), volt egy mini-turné, és volt egy kiadó, melynek igazgatója felfigyelt Megumira, és leszerződtette. Nagyon gyorsan megjelent az első albuma, a Half and, Half. Ami jó lett, de kellett volna még csiszolni. És persze időről időre egyre jobb albumokat adott ki. és jött a nagy duett Okui Masamival. Mely mindkettejük életében áttörés volt. De úgy az egész anime-anison műfaj történelmében, ugyanis a Get along kislemezt 76.800 rajongó tette 1995-ben kosarába. Erre keményen rájátszott az egy évre rá megjelent Give a reason kislemez, melyből 232.850 példány talált gazdára. Csak viszonyításképp, hogy ez a szám mit jelent, pár éve már Ayumi Hamasaki SEM képes ekkora eladási produkálni újabb kislemezeivel. Szóval hatalmas robbantás volt.

És nagyon tetszik, és becsülendő Megumiban az, hogy az igaz, hogy nem készült tudatosan énekesnőnek, de ahogy telt-múlt az idő, és jöttek az újabb albumok, nem volt rest képezni a hangját, és ennek eredménye fokozatosan beérett. Már az 1994-es SpHERE albuma is nagy minőségi áttörés volt, de az egész tanulási folyamat az 1996-os bertemu albumra csúcsosodott ki, mely albumról egyhangúan pozitív kritikák íródtak. És az eladásokban is nagyon meglátszott. Ugyanis az egy évvel ezelőtt megjelent Enfleurage albumból 97.260 példányt vásároltam, míg a soron következő bertemu-ből 222.860-at! És ebből a közel 223.000-ből egy az enyém. ^_^ Egy eladó az eBayen hihetetlen alacsony áron, 4 dollárért adta el a Limited Edition bertemu albumát, így hát megvettem. És most nem állja meg a helyét az a közmondás, hogy olcsó húsnak híg a leve, ugyanis semmi baja nincs! Jó, az látszik, hogy nem tegnap jelent meg, de korához képest nagyon jó állaotban van még most is. Szóval a '90-es évek végig aktív volt számára, sőt még a 2000-es éverzed első évtizedének első felében (aki esetleg eltévedt volna, 2000-2005 ^^') is aktív volt, csak 2004-ben gyereket szült, akkor érthető, hogy visszavonult. Vissza is tért 2006-ban, kiadott egy lemezt 2007-ben, de utána nem nagyon... Még ami nagy dobás volt tőle a 2008-2009-ben kiadott 2 Slayers kislemez, illetve utána a NGE-s Shuuketsu no Sono he kislemez, de azóta csend van körülötte. Ennyire nehezen készülne el az új album? Előfordulhat. De nagyon szeretnék már újat hallani tőle.