A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wii. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wii. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 20., kedd

Shigeru Miyamoto: Már a Wii utódján gondolkodunk

Soha nem csináltam ilyet, lehet, hogy bevetett gyakorlat lesz nálam, hogy egy hírt fogok bemásolni, természetesen forrással megjelölve. Shigeru Miyamotóról találtam egy nagyon jó interjút, ahol a Wii esetleges jövőjéről beszélt, valamint arról, hogy a Wii miért lett olyan, amilyen. Lássuk hát:

Bár kiélvezhetné a Wii sikereit, a Super Mario atyja már a jövő készülékeit tervezi.

Shigeru Miyamotót a Suoer Mario, a Zelda hercegnő és a Donkey Kong játékok atyja, 30 éve fejleszt programokat a Nintendónak. Egy interjúban kitért a Wii-konzol utódjára, a 3D-s játékokra és a teremtményeihez fűződő szerelmére.

"A Nintendónál már több mint 20 esztendeje nyomon követjük a 3D-vel kapcsolatos fejlesztéseket, de csak most tudunk olyan 3D-s konzolt készíteni, amelynek a használatához nincsen szükség különleges szemüvegre. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy miként lehetne értelmesen használni a játékokat. Ha például a Super Mario 64-et vesszük alapul, akkor sok felhasználónak komoly nehézségei vannak azzal, ha a program egy normális képernyőn működik. Nehezen találják meg az elugrások pontjait. Egy 3D-s képpel azonban mindez jelentős mértékben egyszerűbbé válik."

"A Wii konzol még mindig sok embernek jelent nagyszerű kikapcsolódást és még mindig sok jó játék jelenik meg rá. De már a bevezetése óta az utódján gondolkozunk és figyeljük a piacot. Amikor eljön az ideje, akkor bejelentjük az utódját, de ez nem a közeljövőben lesz. Hogy az a készülék egy 3D-s Wii lesz-e? Nos, nem hiszem. A Wii ugyanis többek között pont azért lett ennyire sikeres, mert az embereknek még nincs HD-képes televíziójuk és így azt is becsülni tudják, amit a Wii kínál a számukra. A Nintendo 3DS pedig egy hordozható konzol, ami különleges szemüveg nélkül működik. A lakásoknak viszont egy 3D-s televízióra lenne szükségük, de az még sok időbe telik, mire elég otthonban lesz ilyen készülék" - hangsúlyozta Miyamoto.

A fejlesztő elmondta, hogy mindig érdeklődve figyeli, hogy miként reagálnak az emberek a különböző játékokra. Ha például ő játszik, akkor ezt általában az irodában, a székén ülve teszi. De ha valaki feláll, akkor már teljesen más játékélményekkel gazdagodhat, aktívabban merül el a program világában. Úgy érezheti, mintha valóban a kezében fogná azt a kardot és pajzsot.

"Mindig új figurákban gondolkodunk és már eddig is sokat fejlesztettünk ki. Mario pont azért annyira jó, mert olyan, mint egy üres vetítőfelület. Sokan Micky egérhez hasonlítják, de ez nem jó dolog. Micky ugyanis egy mindenben meghatározott karakter, Mario viszont nem az. Nem tudjuk, hogy mit eszik vagy hogy mi a kedvenc színe. Mindez jó a játékok esetében, hiszen így mindent megtehet. S éppen ezért fogjuk megtartani, mert akár a legegyszerűbb játékokban is felhasználható. Sok régi Nintendo-figurát én alkottam meg és amikor más stúdiók átveszik őket az olyan, mintha a gyerekeim elhagynák a szülői házat. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy kihez, hova kerülnek és higgyenek nekem: nagyon jól megnézem, hogy mit csinálnak velük. Mindig elérhető vagyok a számukra" - szögezte le Miyamoto.

A szakember végül kitért a tavalyi E3 kiállításon bemutatott Vitality Sensor nevű eszközre is, amelyek képes a pulzust és más értékeket mérni. Ez a készüléket jelenleg is fejlesztik és ha elkészül, akkor be fogják mutatni a világnak. Az E3 azonban nem a megfelelő hely ehhez.

Forrás: SG.hu

2010. július 4., vasárnap

Kiegészítés

Még az előző blogpostban elfelejtettem megírni, hogy amikor pénteken játszottam a Super Mario Bros-t, akkor Daki megjegyezte: "A Prince of Persiában százezrek jönnek akkor besz*rsz. Itt a Marióban, ha ketten jönnek neked akkor is besz*rsz". Különben ez így van, és ebben rejlik a Mario játékok varázsa, és lassan 25 éves töretlen népszerűsége, hogy ennyire kiszámíthatlan, hogy mi vár rád, kik jönnek neked, hogyan támadnak. És a mai napig senki nem ismeri Shigeru Miyamoto titkát, hogy tud így játékokat csinálni.

Ma voltam a Pecsában, és megszereztem első Nintendo játékomat pesti létem alatt, ez a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III. Használt volt, de teljesen komplett. A füzete, a 250 pontja is megvan (most jut eszembe, hogy be fogom most váltani. ^^'), meg minden papírja. Így nekem megért 6500 forintot. A Tavaszi AnimeConon játszottam vele Duonggal, ott láttuk, hogy van ilyen. Akkor nem ment annyira, mégis én nyertem, szerintem majd elviszem hozzá holnap, és játszunk vele.

Ma még elmegyek a Moonlight Meidóba, mert szombaton volt valami MondoMeet, és elkérték a Wiimet, és pénteken átadtam. Akkor még nem volt nálam (tegnap mentem érte haza, most már itt van) ezért csak a Wiimote kellett nekik. Most azért megyek vissza. Most nézem, hogy tényleg volt valami MondoMeet. És akkor megnézem azt az üzletet, ami a Moonlightban van most, az az Animeland. Ott vannak Jpop CD-k is, hátha találok egy pár számomra érdekeset is. ^^

2010. június 9., szerda

(Talán?) Utolsó budapesti utazásom 1. nap

Bizony utolsó, mert remélhetőleg legközelebb, már mint lakos jövök ide. Hihetetlen jó kedvem volt egész nap, ilyen nagyon rég volt már.

Már hajnali fél 4-kor felébredtem. Nagyon szeretem a nyarat többet között azért, mert ha korán kelek, vagy későn fekszek le, akkor nagyon szeretek gyönyörködni a napfelkeltében, meg amikor tiszta az ég, annyira gyönyörű, ahogy pirkad. Nagyon kellemes érzés nézni. A napot egy kis Megumi Hayashibara zenével nyitottam, a My dear, és a ROCK de Ikou dalokkal ébresztettem magam. 5 órakor már elkezdtem készülődni, összepakoltam a még szükséges cuccokat. 7.15 körül feljött a Csibi, megbeszéltem vele, hogy ha nagyon akarja a Nintendo DSi XL-emet, akkor nála lehet költözésig, 2-3 hetet kibírok nélküle, és megbízok benne, hogy nem fog kárt tenni a gépezetben. De nem is beszélgettünk sokat, mert 7.30-kor indultam. Ahogy néztem a rengeteg csomagomat, úgy döntöttem magamban, hogy ezt nem vállalom be, inkább taxit hívok, kerül amennyibe kerül. Aki Békéscsabán jár, annak a Csaba Taxi Uniót ajánlom, ők a legolcsóbbak. 20 perc séta általában az otthonomtól a vasútállomásig, és ez taxiba átszámolva 690 forint volt. Ennyit bőven megér nekem, hogy ne szakadjon le a karom. És időben ideérten a 8.18-as Körös IC vonathoz. Bár nem kellett volna sietni, mert 10 percet késett. Bagszi vonata meg 8.07-kor érkezett volna meg, de az is késett 5 percet. Baj nem volt, mert időnk, mint a tenger. A vonaton nagyon jókat beszélgettünk az animékről, hogy merre halad a mai anime társadalom, meg a felsőoktatás gondjairól. Így hamar megérkeztünk Pestre, bár most nem tudnám dicsérni a MÁV-ot, mert baromi lassan ment, bár lehet, hogy az árvíz miatt, látszott, hogy egy pár helyen magasabban állt a víz az áltagnál. Erről jut eszembe. Ma reggel felhívtam a 1749-es számot, ezzel 200 forinttal lehet segíteni az árvízkárosultakon. Szerintem 200 forint egyáltalán nem sok egy embernek, és ha sokan hívják fel, akkor nagyon sok pénz összegyűlhet nekik, bár így is hallottam, hogy rekord mennyiségű adomány gyűlt össze. Ez nagyon dicséretes. ^^

Na szóval, megérkeztünk Pestre, a Keleti metrómegállójánál vettünk mind a ketten bérletet, a bagszinak sem volt. Igen, most már nekem is bérletem van! ^_^ Kiszámoltuk, hogy mivel 3 napot leszek itt, 72 órás nem lesz elég, annál tovább leszek itt, a tízes gyűjtőjegy meg korántsem biztos, hogy elég lesz, ezért is döntöttem a diákbérlet mellett, ugyanannyiba kerül, mint a 72 órás jegy, és ha költözés lesz, akkor is lesz már bérletem. Elmentünk az Árkádba, itt ettünk a Burger Kingben, itt tovább beszélgettünk, majd egy kicsit szétnéztünk az 576-ban, utána mentünk bagsziékhoz villamossal. Itt kipakoltam, most jó nagy széjjelség van a nappaliban. ^^' Azért ketten bagszival is nehezen hoztuk el a dolgaimat, ezért is csinálom azt, hogy előre idehozok mindent. De nemsokára mennünk kellett, mert találkozunk az egyik bagszipokés gyerekkel, akinek bagszi segített feltenni a bannerbomb segítségével a Homebrew Channelt. Hát jól bekavart az a gyerek, mert azt mondta, hogy Kőbánya-Kispestre érkezik meg, holott Vác felől jött a Nyugatiba. Az egy kicsit nagyon az ellenkező irány. -_- Úgyhogy nem kicsit rágtunk be rá, hogy szinte feleslegesen ugráltatott minket. Anyagilag nem gond, mert volt bérletünk, de feleslegesen csak ne utazzunk már. Aztán a Nyugatiban találkoztunk, ekkor már kb. 14.30 körül volt. Elmegyünk ott az egyik boltban vásárolni innivalót, utána szállunk fel a vonatra, megyünk bagsziékhoz. Ekkor valami olyan történt velem, ami eddig soha. Beszélgetnek bagszi, és a srác, akinek Tibchu a neve, én hallgatom és egyszercsak azon kapom magam, mintha elveszíteném az eszméletemet. De ez csak egy-két másodperc műve volt. De annyira szörnyű volt, mert mintha forgott volna minden körülöttem, és arra eszmélek fel, mintha dőlne oldalra a vonat. Bár villámgyorsan magamhoz tértem, de annyira felijedtem, hogy tényleg, nagyon kicsi hiányzott, hogy nehogy elkiabáljam magam, hogy dől a vonat!!! Borzalmas élmény volt. Így csak bagsziéknak mondtam el, amikor feleszméltem, hogy mi történt valójában. Ilyen még soha nem fordult velem elő, hogy 1-2 másodpercre szinte elvesztem az eszméletemet, nem voltam a tudatomnál. Ilyen előfordult már valakivel? Ez minek a jele lehet? Mivel férfi vagyok, ezért a terhesség, mint olyan kizárt. -_-' Vagy előfordul az is, hogy nagyon hirtelen lecsökken az ember vércukra, vagy leesik a vérnyomás, de villámgyorsan helyreáll? Még ezt tudnám elképzelni. De nagyon rossz volt. Még egy kicsit fájt a fejem utána, de már semmi komoly. Úgyhogy biztonságban megérkeztünk. Bagsziék elkezdenének dolgozni, de Tibchu csak a gépet hozta el, a vezetékeket nem. Bagszinak otthon maradt a Wiije, én meg abban a reményében hoztam el a Wiimet, hogy mindennel együtt, de kiderült a TV-re köthető SCART kábel otthon maradt. Igen, mert annyira dühös voltam már tegnap, hogy nem tudtam visszapakolni a Wiit a dobozába, és azon mérgelődtem, hogy a fenébe tudták gyárilag betenni a tartozékokat. És szétnéztem, nem találtam már semmit, na akkor minden benne van. Csak most jutott eszembe, ahogy néztük, hogy a SCART kábel beesett a szekrény mögé tegnap. Na szép. Úgyhogy a Wiit nem tudjuk összerakni. Azon gondolkodtunk, hogy kitől kérjük el. Csabi nem adja, akkor felhívom a Csibit, úgyis találkozzunk, akkor megkérem, hogy hozza el ő, de nem tudja hozni, mert már elindultak. Na akkor mondja a bagszi, hogy majd ő leszervezi. Eszembe jutott, hogy felhívom az egyik osztálytársamat, mert ma kapták ki a vizsgát, megnézhették az eredményeket. Sajnos mivel nagyon nehéz volt, a többségnek nem sikerült, mennek októberben is vizsgázni. Nagyon sajnálom őket, mert biztos sokat tanultak, és nagyon izgultak, hogy sikerüljön. És most csalódottak lehetnek. De sajnos ez már csak ilyen. Ezt írtam egy előző blogomban, hogy lehet, hogy még én jártam jól, most nem írtam meg, lehet, hogy legközelebb meg sokkal könnyebb lesz, ilyen elven szokott az érettségi nehézsége is változni. Sajnos ez van.

Na de mentem a hármas villamossal az Árkádba, az 576 előtt találkozok a Csibivel. Átadom neki a DSi XL-t, nagyon örül neki, nekem is jó érzés volt látni a boldogságát. Öröme után felmentünk a Media Marktba, kíváncsi voltam, a bagszi mondta, hogy kialakítottak egy nagyon jó kis Wiis részleget, és tényleg! Leülsz a kényelmes kanapéra, és Wiizhetsz! Nagyon jól megcsinálták. Közben megmutatta nekem a WarioWare: Do it Yourselfet DS-re, nagyon jó lett. CSak egy kicsit játszottam vele, de így is tetszett. Még néztünk egy pár játékot. Super Mario Galaxy 14.990 ft, Super Smash Bros. Brawl 12.990 ft, Wii Fit Plus 29.990 ft, Mario Kart Wii, 12.990 ft, Wii Play 14.990 ft, Wii Sports Resort 12.990 ft, Naruto Shippuuden, Clash of Ninja Revolution III 12.990 ft, WarioWare: Do it Yourself DS-re 10.990 ft. Egy kis árajánlat. ^^' Aztán mentünk nézni laptopokat, meg mini-Hi-fiket. Szeretnék egyet, hogy SZÓLJANAK a Jpop CD-im. De a Csibinek mennie kellett, én is mentem haza. Tibchu Wiijét még mindig csinálják. Most már legalább tudják csinálni, mert átjött Dávid, aki hozta a SCART kábelét. Egy 15 és egy 12 éves gyerek számomra nem kompatíbilis módon beszélgettek a Pokémonról, úgyhogy kicsit félreálltam. Szeretem a Pokémont, de nem így. ^^' De nem sokáig csinálták, mert a Dávidnak mennie kellett. Úgyhogy a Tibi majd otthon fejezi a Wiin való munkálkodást. Bagszi elkísérte őt a Nyugatiba, én itthon maradtam és írom ezt a blogpostot, közben hallgatom Hironobu Kageyama: EVER LAST kislemezét. Itt nincs mese. Aki 2010-ben tud varázsolni, és újat mutatni, és lassan 30 éve van a Jpop iparban, az nálam életművész! Én most pihenek, bagszi közben hazatért, de nagyon fáradt. Úgyhogy megígérem, hogy elpakolok. Én még bírom erővel. Úgyhogy most megyek pakolni, mert holnap is lesz nap, az is mozgalmasnak ígérkezik.

2010. június 7., hétfő

Wii és DS Friend Code-ok

Itt az idő, hogy közzé tegyen a Wii és DS Friend Code-jaimat. Bárki, aki szeretne velem játszani, az a commentek között adja meg a Friend Code-ját.

Super Smash Bros. Brawl:
Click here to level up my card!

Mario Kart Wii:
Click here to level up my license!

További Friend Code-ok:

  • Wii Friend Code: 2015-9860-2360-3865
  • Dr. Mario & Germ Buster: 2597-4622-8830
  • ExciteBike World Challenge: 3395-5747-2933
  • UNO (WiiWare): 5113-5543-8950
  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass: 4296-2907-0615
  • Mario Kart DS: 4210-0631-9367
  • Tetris DS: 5967-9439-6924

2010. június 5., szombat

HoldfényCon

Már csak egy hét a nemes rendezvényig. Hasonló lesz az Animeconhoz, csak annyi a különbség, hogy ez nemcsak animés témájú lesz. Találkozhatunk fantasyvel, harci kártyákkal, meg talán a konzolok is jobban előtérbe kerülnek. Tehát nemcsak Japán vonatkozású lesz ez a rendezvény. Így a karaokén nemcsak anime dalok lesznek. Igazából most tényleg csak a karaoke miatt megyek el, most nézem a programokat, a többihez hozzá sem tudok szólni, a cosplay meg nem érdekel. Ja, hogy van a rendezvénynek weblapja? Az mondjuk aggaszt, hogy a karaoke sehol nincs a programok között. Bár elképzelhető, hogy azért nincs, mert annak külön terme lesz, és ott lesz egész nap? Még az lehet. De biztos, hogy nagyon jó lesz, már várom. Most is egy nappal előbb megyek bagszihoz, viszek hozzá most is cuccokat, az alábbiakat:

  • Nintendo Wii konzol
  • Nintendo Wii játékok és tartozékok
  • Nintendo DS játékok

Meg lehet, hogy otthagyom a Nintendo DSi XL-t is, bár arra azért szükségem lesz, inkább csak a dobozát szükséges otthagyni. Kézikonzolhoz képest meglehetősen nagy. Meg intézem az iskolát is, mivel nem tudtam záróvizsgázni, mert nincs meg egy tárgy, az EU ismeretek, ezért nekem fél- vagy egy évvel elhalasztódik a vizsgám. És ezt már a BGF-en fogom megcsinálni.

Beszéltem az egyik osztálytársammal MSN-en, mesélte, hogy nagyon nehéz volt a vizsga, és sokan úgy jöttek ki, hogy na, jönnek októberben is. Ez már nem egyszerűen érettségi, ahol 20% kell a ketteshez, itt ahhoz már 60% kell! És azt mondta, hogy az elmélet az könnyebb volt (mondjuk ő az elmélet mestere), de a számítással sokan megszenvedtek. Mondjuk ez azért aggaszt, mert a vizsgafeladatsort központilag állítják össze, tehát mindegy hol csinálom meg, ugyanazt kapom. Bár lehet, hogy ez is szerencse kérdése, és lehet, hogy a következő vizsga számítási feladata könnyű lesz? Előfordulhat. Akkor meg viszont szerencsés vagyok, hogy most nem voltam.

Új Megumi Hayashibara album! CHOICE címet kapta, és 2010. július 21-én fog megjelenni. Az összes eddig albumon ki nem adott kislemez felkerül rá, tehát nagy Slayers visszatérő dalok fogják ékesíteni az albumot. Sőt, ami a legjobb, hogy helyet kap a JUST BEGUN című dal, mely a Slayers Evolution-R anime utolsó részét lezáró dala volt. Szerepelni fog még a www.co.jp dal ballada verziója is, így összesen 13 dal lesz az új albumon. A Limited Edition DVD-n pedig megnézhetjük a Tokyo Boogie Night 900. adásának koncertjét tekinthetjük meg, mely 2009. október 4-én volt.

Valamint ezen a napon jelenik meg az új Megumi Hayashibara kislemez, mely a Shuuketsu no Sadame címet kapta. Ismét egy Neon Genesis Evangelion dal, így a hangulata is annak megfelelő lesz. De ez már szinte olyan, mintha az ALI PROJECT írta volna, nagyon hasonlít a stílusukra. Nagyon jó dal egyébként, örülök, hogy Megumi több stílusban megállja a helyét, ennek köszönhető, hogy 20 év után most is keresett énekesnő. És ezen a napon fog megjelenni Minori Chihara: Freedom Dreamer kislemeze, és mivel mind a ketten éllovasai az Oricon chartnak, így nagy harc várható. Csak nehogy valamelyik Johnny's Entertainment fiúcsapat is ezen a napon jelentessen meg egy kislemezt, mert akkor ugrott az első hely. Márpedig mind a ketten esélyesek rá.

2010. május 8., szombat

HoldfényCon 2010 előzetes

Nagyon nagy meglepettséggel olvastam, hogy az animecon fórumon (valamiért mindig karaoke fórumot akarok írni, amikor megemlítem a fórumot. -_-') hogy ott lesznek a karaokésok a Holdfényconon. Ez azért meglepő, mert amikor bagszival beszélgettem erről egész MAT-MondoCon témáról, akkor szó volt a Holdfényesekről és a HoldfényConról, és azt mondta, hogy a Holdfényesek kijelentették, hogy ők nem kérnek külsős segítséget, mert nekik mindenre megvan az emberük, és minden felszerelésük. Úgy tűnik mégsem? ^^'

De nagyon örültem a hírnek, mert itt az újabb lehetőség, hogy próbára tegyem magam. Sőt, annyira megörültem, hogy már a vonatjegyet is megvettem. ^^ Pedig több, mind 1 hónap van hátra... Én mindent elismerek. Egy kicsit bosszankodtam a SakuraConos 16. hely miatt, de én már megértem. Remélem, hogy már tényleg tudok javítani. A verseny helyszínen nevezős lesz, aminek olyan téren örülök, hogy lesz idő gyakorolni, kiválasztani a megfelelő dalt. Most elsőre Tomoe Ohmi: Fuyu no Himawari dalát gondoltam versenyre. Ez egy szép lassú dal, és szerintem könnyű. Több embertől is hallottam, hogy túl nehezet választok. Hát most itt a lehetőség. Egyetlen probléma lehet vele, hogy talán túl lágy, ezáltal talán lányos. De továbbra is az a kérdés, hogy átviheti-e egy fiú egy lágy dalt úgy, hogy jól álljon neki. Én valahol remélem, hogy igen. Ez lenne a kiválasztott dal:

Erre már nem merem egyértelműen kijelenti, hogy egy fiúnak is jó lehet, most így hirtelenjében, ahogy kiválasztottam magamnak a dalt, az volt az elsődleges szempont, hogy könnyű legyen. Meg hogy eléggé átéléssel tudjam énekelni a dalt. Ezért fogom azt csinálni, hogy ha kellően begyakoroltam a dalt, felveszem, ahogy éneklem, és megmutatom egy pár embernek, hogy mondanak véleményt. Ha végképp nem lesz jó, keresek másik dalt.

Egyébként a HoldfényCon a SYMA csarnokban lesz, ahogy így gyorsan megnéztem a térképet, valahol a Stadionoknál van. Tehát ott kell leszállni a kettes metróval. Még soha nem voltam ott, kíváncsi leszek, hogy milyen. Az biztos, hogy ez az egész rendezvény nemcsak animés lesz, hanem fantasy, kártya, figurák, stb. is nagy szerepet kapnak. Meg talán a konzol is, bár azt így nem olvastam, de Wii... Brawl... vagy Mario Kart Wii... az jöhetne. ^^ De megpróbáltam előrendelni a jegyet, de ahogy elnéztem pont ma indult be, és mintha nekem nem fogadta el. De nem értem, hogy miért kérnek személyi igazolvány számot? -_- Tudtom szerint egyik conon sem volt olyan nagy mértékű csalás, hogy személyi igazolványszámot kelljen kérni. Remélem nem kell majd sorbanálláskor felmutatni a személyit... Na erre majd kíváncsi leszek, hogy mi lesz a fejlemény e téren.

A rendezvény honlapja: http://www.holdfenycon.hu

2010. március 25., csütörtök

Wii árak egyre lejjebb

Úgy tűnik ennek is eljött az ideje. Igen jó áron találtam Nintendo Wii konzolt. A Konzol Stúdió 46990 forintért adja a fehér konzolt, a fekete meg 53990 forint. Itt megtekinthető. Sokáig kellett erre várni, de megérte.

De azért a 69990 forintos induló ár véleményem szerint nem volt annyira durva. A GameCube 2002-ben 74990 forinttal startolt. Csak annyi a különbség, hogy a GC ára viharos sebességgel ment le. Én 2005-ben 2 játékkal 43000 forintért vettem. De azt soha nem felejtem el, hogy amikor megjelenés után megláttam a Tescóban 75000 forintos áron, többször volt visszatérő álmom, hogy ott vagyok a Tescóban, leemelem a gépet, mennék a pénztárhoz kifizetni, de soha nem értem el, mert mindig felébredtem. És abban a tudatban voltam az első pár pillanatban, hogy ott vagyok a Tescóban géppel a kezemben, de amikor körbenéztem, akkor ért a felismerés, hogy a helyszín egy kicsit más, a GC sehol. Szóval van történetem a GC kapcsán. ^^' Aztán gyorsan lement az ára, és végre nekem is elérhető lett.

De azt a Zeldás GameCube-ot a mai napig visszasírom, amit 2004. karácsonya után kénytelen voltam otthagyni. Volt egy Zelda Wind Waker Pak GC, karácsonyig nem kelt el, így karácsony után lett sárga címkével értékesítve, de ilyen tizen- huszonvalahányezer forint körül. És nem vehettem meg! T_T Nagyon hiányzik.

De most inkább a jelenbe térjünk vissza. Most ez a háttérképem:

Mert ilyet is találni a New Super Mario Bros. Wii oldalán. Nagyon tetszik, szerintem az öt letölthető NSMBWii háttérkép közül ez a legjobb.

2010. január 9., szombat

Végre itthon!

Tegnapelőtt megérkeztünk, hát nagyon jó érzés újra itthon lenni. Nagyon jó kint sok minden, de az az élmény, hogy itthon vagyok, az semmihez nem fogható. Nagyon jó érzés itthon lenni. A repülő 100 perces késéssel indult, de komolyabb baj nem volt.

Most hogy szereztem néhány játékot, így a kollekcióm is módosult, íme itt vannak a Wii játékok:

12 játék, és a Wii pont kártya. Azért így másabb, hogy újabb kötelező Mario játékokat szereztem be. Még a Wii játékokat szeretném beszerezni. A Wii Play nagyon jó, meg a Wii Sports Resort kéne. A Wii Fit az várathat egy darabig, mert a szobámban nincs hely a Wii Balance Boardnak, nem tudnék edzeni. A Wii Music, meg... Vegye meg az, aki nagyon rászorul. ^^'

Ezek meg itt a DS játékaim:

Ami újdonság, ugye az a Naruto. A Nintendo DS browsert azt még az utolsóelőtti nap vettem, de megjártam vele. Ugyanabban a cashconverters boltban vettem, ahol a Goldeneye 007-et is, 10 font volt. Maga a kártya benne volt, de csak utólag vettem észre, hogy a Memory Expansion Pak nem. Márpedig ez elengedhetetlen a nethez, ahogy tapasztaltam. Úgyhogy így jártam, remélem találok valahol csak Expansion Paket, vagy ha máshol nem, a Game Parkban.

És kitettem az NGamer magazine mellé járó naptárat a falra:

Nagyon jól mutat fent.

Meg egy örömhír számomra, a bátyám jóvoltából Windows 7 került a gépemre. Hát, mit ne mondjak, kész megváltás a Vista után. De az a Vista már nagyon az utolsókat rúgta, már a videók is szaggattak, a nagyobb bitrátájú zenék (már 192-estől) akadozva mentek rajta, meg már nagyon belassult, szóval nem volt már egy leányálom használni. Az XP-ért egyrészt nem vagyok oda, másrészt, meg sokat szenvedett az unokatestvérem annak feltételével. A legjobban az lepett meg a Windows 7-ben, hogy nem kellett drivert feltenni, mindent felismert egyből. Már most elégedett vagyok vele, hogy alig használtam. Most ez a háttérképem:

Sajnos elég kevés 1280×800-as hátteret választani, ez pl. 1280×1024-es de nagyon olyan igazítás sincs, hogy a lehető legjobb legyen, de végülis is ez sem rossz.

Hát örülök neki, hogy újra itthon vagyok, nekem itt vannak álmaim.

2009. december 25., péntek

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Ezúton is kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt! Remélem mindenkinek jól telik az ünnep, és azt kapta ajándékba, amire vágyott, egyen az tárgyi, vagy azzal a személlyel tölti, akivel a szíve mélyén szerette volna.

A tárgyi ajándékozást nálam lehetne halmozottnak is nevezni, ugyanis nem kis meglepetések értek. Megvehettem a Naruto Clash of Ninja Revolution játékot Wiire. Elég sokat gondolkodtam rajta, megmondom őszintén, hogy most megvegyem, vagy ne? Aztán arra jutottam magamban, hogy 25 fontot próbaképp megér egy játék, pláne, hogy jó véleményeket olvasni róla. Sőt, vélemények szerint a PS3-as Naruto Ultimate Ninja Stormnál is jobb. Ami engem meglepett egy kicsit, de ez is arra felé vitt, hogy tegyek egy próbát vele. És végül meglett:

De hogy lett meg, azt mindenképp el kell mesélnem. A Lizcardi GameStation shopban vettem meg a képen látható NES controller, és Zelda OoT pajzs formájú mentolos szőlőcukorkával együtt. Ez a három együtt 29.97 font lenne. Odaviszem a pénztároshoz, mondja, hogy 14.97... Először megijedek, mert 40.97-et értettem. Mutatom neki a 30 fontot, elveszi belőle a 20-ast. Ekkor eszméltem fel, hogy 14.97? Visszaad még 5 font 3 pennyt. Megnézem a blokkot, a Naruto csak 9.99 volt, pedig 24.99 volt ráírva. Nem kicsit voltam meglepve, de nagyon boldog voltam! A Pokémon Ruby Versionnak is külön története van, hogy került hozzám. Nővérem találta így teljesen véletlen a cuccai között, amikor költöztünk. Fogalma sincs hogy került oda. De mivel nincs rá szüksége, ezért nekem adta. Nagyon meg voltam lepődve, de örültem neki

Aztán kaptam még karácsonyra egy ilyen narancs alakú csokit, meg egy komolyabb parfümöt, meg 30 fontot. Ennek is megvan a helye: Super Paper Mario és Mario Strikers Charged Football Wiire.

És összeszereltük a nővérem Wiijét este. Nem tudom, hogy ide leírtam-e, de még én magam sem hiszem el, hogy járt. Az egyik mobiltelefontársaságnál volt olyan akció, hogy ha vásárolsz náluk előfizetéses telefont, akkor ajándékba kapsz egy fekete Wiit. Ő pedig mivel nagyon szeretne egyet Wii Fittel, ezért vett egy telefont. Így néz ki a gépezet.

Természetesen a Wii Fitet külön vették hozzá. De minden járt a Wii mellé: Wii Motion Plus, Wii Sports és Wii Sports Resort. Szóval nagyon jól jártak. Rögtön tettünk is egy próbát a Wii Sports Resorttal, Keserű észrevétel, hogy vannak hasonlóságok a Wii Sportsszal, a Golf és a Bowling szinte egy az egyben ugyanaz. Még az asztaliteniszt és a kardjátékot próbáltam ki. Nagyon jó mindegyik. A kardjáték a nővérem férjének különösen tetszett, mivel kínai, és ha jól tudom mesteri szinten űzi a kínai küzdősportokat, melynek mint köztudott a kard igencsak fontos eleme. Így nem esett nehezére ezres szintig eljutni a Speed Slice résznél. Az a sportjáték, ahol dobják a mindenféle tárgyakat, Sushit, dinnyét, tojást, elektromos órát, bambuszfát, és el kell vágni. Ez nagyon ment neki. És szerette is. Aztán nővérem kipróbálta a Wii Fit Plust! Így hirtelen első ránézésre nekem az jött le, hogy SEMMI különbség nincs az első Wii Fit között, de lehet, hogy ha nyomatékosabban átnézem, akkor látnék egy párat. A kötéltáncos egyensúlyi játék nagyon tetszett neki. Meg a jógát részesítette előnyben.

Aztán jött az én időm, kipróbáltam a Naruto játékot. Tetszett, sőt kifejezetten a nagyon jó kategóriába sorolnám. Még egy kicsit szokni kell az irányítást, meg újakat megtanulni, de nagyon tetszik. Természetesen Narutóval kezdtem. Három szintjük van az ellenfeleknek. Azt hiszem gyorsan átállítom kettesre, mert az egyes túlon-túl könnyű. Szinte nem is csinál semmit az ellenfél. De ha nehezebb lesz, biztos sokkal élvezetesebb lesz, nekem már ez is nagyon tetszett. A karakterek mozgása élethű, mint az animében. Szóval engem meggyőzött, mindenképp figyelni fogok a következő játékokra.

2009. október 2., péntek

Árat csökkentett a Nintendo

Hát, mit is mondhatnék? Jellemző a Nintendóra, hogy addig táncol a kötélen, míg le nem esik. Bár nem feltételezem, hogy a végtelenségig tervezte tartani a nyitóárát a Nintendo, de az árcsökkentés, már nagyon szükségszerű volt. A Sony és a Microsoft árat csökkentett, egyszerűen nem engedhette meg magának azt a luxust a Nintendo, hogy nem lépik meg, mert durvább esetben odalesz a Wii piacvezető szerepe. Hetente nézem a VGChartz adatait (tudom, hogy nem hitelesek, csak irányadóként nézem) és nagyon durva volt látni, hogy a PS3 épp, hogy nem előzi be a Nintendo DSi-t, a Wii meg épp megmarad a 3. helyen az X360 előtt. Az az igazság, hogy egyáltalán nem bánom, hogy ilyen adatokat látok, sőt! Eszembe jutottak a régi GC-s idők... Amikor még igazi játékok készültek. Többször elgondolkodtam azon, hogy nem a Nintendónak való a siker. Habár aki rendszeresen olvassa a Gamer365-öt, vagy bármely gamer-portált, az arra juthatott, hogy egyik konzolgyártó cég sem érdemli meg a sikert, mert olyanokat nyilatkoznak néha, hogy az ember csak fogja a fejét, hogy ezeknek elment a józan eszük. Azt azért elképzeltem magamban, hogy milyen lenne, ha a Nintendo megint hátul lenne. Most komolyan mondom: Ha ez a záloga annak, hogy igazi játékokat kapjunk, akkor ne legyen annyira sikeres a konzol. Milyen játékokat kaptunk eddig Wiire? Mariók megjöttek mind, Zelda TP (bát azt inkább a GC-sek közé sorolják, hozzáteszem, jogosan), Metroid Prime 3, Super Smash Bros. Brawl, és több nem jut eszembe. És mik jönnek: Metroid: Other M, jön valami új Pokémon, New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, meg az új übertitokzatos Zelda. Még azt el tudom képzelni, hogy a Wiinél a Nintendo fokozatosan akarja behozni a nagy címeket. A GC-nél az volt az egyik nagy hiba, hogy már az elején eldurrogtatták az összes tüzijátékot, és a végére alig maradt valami. És akkor ezzel meg van mentve a szememben a Nintendo. Az árcsökkenés biztos, hogy meg fog látszani a listákon (most a héten volt), és akkor ismét a Wii lesz a legeladottabb a konzolpiacon. Egyébként a Game Parkban már új áron, 54.990 forintért lehet kapni a Wiit.

2009. október 1., csütörtök

Ayumi Hamasaki Nintendo Wiin játszik

Szerintem aki egy kicsit is benne van az anime és Japán világában, annak nem kell bemutatnom Ayumi Hamasakit, korunk legnépszerűbb japán énekesnőjét. Igen, ő az, aki egy-egy új album megjelenésekor robban a japán Oricon album listán, és heti milliós eladásaival csúnyán maga mögé utasít mindenkit. És hát valljuk be, megérdemelten sikeres. Hiszen az a hang, amit albumokon hallunk, valódi. Ugyanezt halljuk vissza koncerteken. Jó, most lehet azon vitát nyitni, hogy mindenkinek fel van javítva a hangja, de ez részletkérdés. Egy tény, a hangja, az (többnyire) élő zene, és az egész hangulata bizony kezeskednek arról, hogy megkapja a neki járó sikert. És örülök, hogy annak ellenére, hogy nem hall a bal fülére, továbbra is énekel, amíg csak lehet. Remélhetőleg nem esik áldozatul a jobb füle is. Tinnitusban szenved, mely olyan mértékű fülzúgást képez, hogy a külvilág hangját elnyomja. Állítólag Beethowennek is ugyanez a betegsége volt, és ez a mai napig gyógyíthatatlan. Hát Isten adja, hogy minél tovább tudjon énekelni, hisz ritka a mai énekes-világban az ilyen tehetség.

Nagyon aranyos volt, ahogy játszik Nintendo Wiin. Egy japán TV-műsor keretén belül kipróbálta a WarioWare Smooth Moves játékot. Eszméletlen, milyen aranyos, melyet az ügyetlensége váltott ki belőle. ^^' Érdemes megnézni a videót:

És holnap lesz 31 éves Ayumi. Isten éltesse!

2009. szeptember 9., szerda

Today & Tomorrow Channel

Új Wiis Channel érhető el mától, mellyel megtudhatjuk mit jósolnak nekünk a csillagok. Igen, egy horoszkóppal foglalkozó channelt kaptunk, már amikor megtudtam, hogy mi ez, tudtam, hogy nem kell nagy dologra számítani. Letöltöttem, és nem ért kellemes csalódás. Beállítjuk a Miinket, aztán megadjuk a születési időnket. Ezután megkapjuk a szerencserátánkat, és ezt 5 részre "bontva" szerelem, munka, tanulás, kommunikáció, pénz. Mindegyik témában kapunk egy-egy jótanácsot. Aztán megkapjuk az aznapi szerencseszínünket. Lényegében ennyi az egész, de vannak még extrák is. Kérhetünk jótanácsot affelől, hogy mit együnk ma, mivel töltsük el a szabadidőnket, és hogy milyen házimunkát végezzünk el. És ennyi. Bár azért viszonylag jól van animálva. Amikor nagy a szerencserátánk, akkor a Miink örül. Valamint, amikor tanácsot kérünk, hogy például mit együnk, akkor a Miink elkezd az üstbe dobálni mindenféle ételeket, meg evőeszközt, aztán egy ilyen táncot jár, és kiadja, hogy mit tanácsol enni. És ugyanígy a szabadidősnél, és a házimunkásnál is, csak tematikus dolgokat dob be az üstbe. Aranyos, de ettől nem lesz több a Wii. Még szerencse, hogy ingyenes, szerintem ezt az egészet csak poénnak szánták. Bár a zene nekem tetszik.

De ha már horoszkóp, nekem felemás a véleményem a témáról. Ami az újságokban van benne, azt hülyeségnek tartom, de abban látok logikát, hogy a csillagjegyekben rejlenek jellemek. Szinte mindenhol ugyanazt olvastam, és akiket ismerek emberek, szinte mindenkire jellemző volt az. Szóval ebben van valami, de az újságokban levőket max. poénnak olvasni jó. A Channel meg poénnak nem rossz, de sokat senki ne várjon tőle.

2009. augusztus 30., vasárnap

Nintendo gyűjteményképek

Egy Németországban élő vietami lány megkért, hogy fényképezzem le neki a Nintendo gyűjteményemet. Ő is Megumi Hayashibara rajongó, mint én, sőt Okui Masamit is megszerettettem vele, de a Nintendo sem áll messze tőle. Van neki egy Pikachu Edition Nintendo 64-e, azon szinte minden játék, ami vitte a gépet, Super Mario 64, Zelda Ocarina of Time, Pokémonok, Banjo Kazooie, Banjo Tooie, Yoshi’s Story, Donkey Kong 64, Super Smash Bros., tehát tényleg minden, ami számított 64-re. És küldött képet róluk. És úgy döntöttem, hogy viszonzom az én képeimmel. Nagyon tetszett neki. Úgy döntöttem, hogy itt is közzé teszem.

NES:

SNES:

N64:

GC:

Wii:

GB/GBC:

GBA:

DS:

Hát ennyi van. Egyébként mondta, hogy a nővére nagyon szeretne egy Wiit, úgyhogy hamarosan be fogak ruházni egyre, és akkor majd játszhatunk közösen Brawlt.

2009. április 11., szombat

Magasabb áron a Nintendo Wii.

Fogadni mernék, hogy többen nem hitték el, hogy emeli az a Wii árát a Nintendo. Tán csak nem 79.990 forintba kerül egy helyen a Wii? Márpedig sajnos de. És nem is ez a legrosszabb, mert ha egy termék sikeres, akkor annak szokták növelni az árát, hogy hátha így sem csökken olyan drasztikusan az eladás, a nyereség viszont nagyobb lesz. A baj ott van, hogy amióta megjelent a Wii, annak előállítási költségei 45%-kal csökkentek, ez több helyen is hír volt. Tényleg nem hittem volna, hogy idáig eljut a Wii és a Nintendo. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége.

2009. március 25., szerda

Új Zelda játék!

És igen! Kapunk új Zelda játékot Nintendo DS-re. Címe: The Legend of Zelda: Spirit Tracks lesz. Vonatozni lehet benne. Ennyi az összes eddig tudott info. Valamint az, hogy még idén megjelenik. De már ez a vonatozás is sok gondolatot ébreszt egy Zelda fanban. Több helyen is beszéltük már, hogy már kicsit unjuk a megszokott Zelda-sziluettet, valami mást szeretnénk. Vonatozásra volt már lehetőség a Minish Capben. De itt nyilván sokkal nagyobb teret fog kapni a vonatozás, és az is lehet, hogy nem a megszokott légkörű játékteret fogjuk kapni. Hisz az eddigi Zeldákat ha nagyon be akarjuk a történelembe határolni, akkor a középkorba tehetjük. Így én személy szerint azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy akár egy futurisztikus Zeldát is kaphatunk, mint a Final Fantasyk közül a 7. rész. Szerintem olyan év végére várható.

És mi volt még a Nintendo-konferencián? Természetes számokkal kezdték, hogy a Wiiből már 50 millió kelt el, a DS-ből meg 100 millió. Van egy jó hír is nekünk, Nintendósok számára: Új Wii menü update-et kapunk 4-es sorozatszámmal, mely már közvetlenül olvassa be az SD kártyáról az adatokat, így közvetlenül játszhatunk az SD kártyán tárolt játékokkal, valamint már nemcsak a 2 GByte-os SD kártyákat olvas be, hanem magasabb memóriájúakat is. Még a Final Fantasy fanok örülhetnek, a 4. rész WiiWare-en folytatódik. Új WarioWare játékot is kapunk, ahol különböző pózokat kell végrehajtani. Lényegében ennyi.

2009. március 11., szerda

Emeli a Wii árát a Nintendo.

A Nintendo mindig is érdekes üzletpolitikát folytatott, mely a multiplayereket, és a Nintendo-elleneseket, olykor igencsak felháborította. Régen gyerekeknek szánt szórakozásnak állították be a videojátékozást, majd még az SNES idejében megtették azt, hogy ha nem is zárták ki, de jelentősen korlátozták a külsős cégek támogatottságát a gépre. Ezt még mi Nintendósok el is néztük, mert olyan nagy játékokat adott ki a Nintendo a kezéből, melyek okán méltán büszkék lehetünk Nintendós mivoltunkra. De akárhogy is nézzük a Wiivel csak elrontott valamit a Nintendo. A GameCube mérsékelt, szerény eladását azzal próbálták meg kikompenzálni, hogy igyekeztek minőségi játékokat gyártani, hogy ezzel kompenzálják ki az eladásokat, ez hellyel-közzel sikerült. De a Wii... Pszichológiai tény, hogy nemcsak a kudarcot, hanem a sikert is fel kell tudni dolgozni. Mert aki a nagy örömöt rosszul dolgozza fel, és fejébe száll a dicsőség, az később olyan dolgokat tesz, ami igencsak csökkenti a népszerűségét. A Nintendónál úgy tűnik, ez nemigen jön be. A Wii megélt egy pár Casual játékot, ezt még viszonylag le lehet nyelni, csak hát kevés az igazi nagy játék. És most annak örömére, hogy sikeres a Wii, megemelik az árát. Pontosabban erre az Egyesült Királyságban kerül sor, a Nintendo 20 fonttal drágábban adja a Wiit. Azt is megírták, hogy remélik, hogy nem hárítják át a vásárlókra. Ez enyhén szólva, hülyeség, mert egy üzlet legyen akármennyire is nyereséges, nem fognak olyan terméket forgalmazni, amiből veszteségük támad, így biztos, hogy a boltok is emelni fogják áraikat. Most kb. 150 font körül van a Wii, így lehet, hogy ezután 170 font lesz. Lehet számolni, hogy ez a jelenlegi árfolyam szerint kb. 60000 forint lesz. Azt nem tudom, hogy egész Európára hatással lesz esetleg, de ez nagy pofonvágás a Nintendo fanoknak egy olyan országban, ahol még a PS1, PS2 idején is viszonylag sok Nintendo kelt el. A Wii meg pláne sikeres ott. És a népszerűséget ezzel "jutalmazni", hogy most jól megemeljük az árat, mert biztos így is fogják vinni... ez azért egy kicsit pofátlanság. Ezt még én, Nintendo-addict is ki merem mondani. Mert az rendben van, hogy ha cégnek a terméke sikeres, akkor annak árát nem változtatják, de hogy emeljék... Soha nem hittem volna, hogy valaha is megtörténhet olyan, hogy valaki akkor jár jobban, ha megjelenés napján veszi meg az új gépet, mert később drágább lesz. Mert eddig mi volt a bevett szokás? Drágán indul egy konzolgép, majd jól lemegy az ára. Amikor 69990 forintról elindult a Wii, akkor reméltem, hogy hasonló lesz a sorsa. Én akkor azt hittem, hogy mostanra kb. 50000 forint lesz az ára. De, hogy több lesz 70-nél, azt nem hittem volna.

Esküszöm, azt kívánom a Nintendónak, hogy radikálisan essenek vissza jelentősen a Wii eladásai, mert úgy tűnik, hogy másképp nem térnek észhez, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak. Mert bár félig kudarc volt a GC, de akkor legalább JÁTÉKOKAT kaptunk tőlük. Erre most... Amikor kezdett gyűrűzni (kb. 2 éve) a Casual-Hardcore vita, akkor eleinte úgy voltam velük, hogy irigy Sony Fanboyok, majd aztán 1 évre rá, amikor láttam az E3 2008-at, akkor már kezdtem azt gondolni magamban, hogy valami tényleg nincs rendben. Aztán beszélgettem Stingerrel (aki újságíró, és csak ajánlani tudom a blogját, mert fantasztikus dologkat ír), én azon a párton voltam, hogy a jó, igazak a hírek a Nintendo minőségromlásának kapcsán, de én abban bíztam, hogy ha a Nintendo megtölti magát pénzzel, akkor visszatér a régi kerékvágásba, sőt egy ultraerős konzol jön a Wii után. Akkor ő mondta, hogy biztos nem így lesz, és ha a Nintendónak bejött ez, akkor folytatni fogja ezt az üzletpolitikát. Talán mára bátran kijelenthetem, hogy neki volt igaza. Pedig egy rossz nem érheti őt sem, hisz ő is nagy Nintendo-fan, hatalmas Metroid addict. Szóval lehet adni a véleményére. És be is jött. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak felhozni a 2009-es E3-ra, de nem sok jóban bízok.

2009. március 7., szombat

Zelda II, Brawl és sok érdekesség

Érdekes, magam sem hittem volna, hogy fejlődésen megyek keresztül a Zelda II-ben. Azt gondoltam magamban, hogy többszöri végigjátszás után is ugyanolyan nehéz lesz a játék, de egész jól megy, hogy szinte minden részlegét ismerem a játéknak. A Harmadik palace, a labirintus könnyűek voltak már.

Több hónapos netmentesség után visszatért egy kedves barátunk, Norbi. Már vártam, hogy Brawlozhassak vele, kíváncsi voltam, hogy mennyire jó. Tegnap erre sor is került. Nem kis meglepetés történt a részemről. Komolyan mondom, a Melee-ben alig lehetett hozzászólni. Foxszal úgy ütött-vágott mindenkit, hogy levegőt venni is alig volt idő, most meg a Brawlban... Többször is legyőztem. Kíváncsi leszek, hogy meddig lesz nála ez az állapot, gondolom azért fejlődni fog.

Mivel az elmúlt kép óta vannak új Zelda játékok, ezért készítettem úgy gyűjteményképet:

Mi tagadás, minden szerénység nélkül kijelentjetem, hogy szép, tetszik nekem így együtt. ^^

Nem tudom, hogy ki mennyire követi figyelemmel a Japán eladási adatokat, de jelentős változások történtek. Az eddig szinte biztos lábakon álló Nintendo egy hét erejéig átvette az utolsó helyet és a PlayStation 3 került az első helyre. Már vártam, hogy a Gamer 365-ön milyen kommentek lesznek. Hát nem okoztak csalódást. "Kipukkadt a lufi? :D:D:D" "Wiisznemlát! :D:P" Meg hasonló színvonalú kommentek érkeztek. Csak azt nem érik fel ésszel, hogy ez nemcsak a PS3 érdeme, hogy az élen van, hanem a Nintendo hülyesége is. Arról nem is lelkesedve, hogy a Japánok konzolvásárlási kedve nagyon megcsappant. Ugyanis a PS3 ezen a héten valami 35000 példányszámmal az első. Holott a Wii 1 éve 80-90000-es eladásokkal vezette az eladási statisztikákat. Most meg 18000-rel kullog a 4. helyen. Ennek egyértelmű oka van. Nincs nagy kaliberű játék Wiire. De ha kapunk megint valami nagyobb címet, megint virágzani fog a konzol.

Elvagyok mostanában egy másik zenével. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy játékzenéket áthangszerelik valódi hangszerekre, és feléneklik, mint egy komoly dal. Ugyanezt tették mega MOTHER dalokkal. Ugyanis, amikor 1989-ben megjelent a Japánban a játék, felénekelték a dalokat is. Azért tartom fontosnak kiemelni, hogy Japánban jelent meg (akármennyire is köztudott, hogy japán játékról beszélünk), mert a dalok Angliában vették fel angol előadókkal! Mi ez az angol vonatkoztatás? Nem értem. De annak ellenére, hogy a dalok 1989-esek, a mai zenék között is megállnák a helyüket. Most is ezt hallgatom. És itt még nincs vége az érdekességeknek. 12 dalból áll ez az egész válogatás, és ebből hármat egy lány énekel, Catherine Warwick. Sőt, annyira lány, hogy 1989-ben 15 éves volt, amikor felénekelte a dalokat. De annyira furcsa, mert nagyon felnőttes a hangja, meg nem mondanám róla, hogy 15 éves. Csak a hangja alapján 24-25 évesnek mondtam volna... Itt egy kép róla:

Biztos később készült róla a kép, de megdöbbentő. És nagyon szép a hangja. Végezetül itt a MOTHER album tracklistje:

  1. Catherine Warwick: Pollyanna (I Believe in You) 3:42
  2. Catherine Warwick: Bein' Friends 5:14
  3. Jeb Million: The Paradise Line 3:44
  4. Hirokazu Tanaka: Magicant (instrumental) 4:21
  5. Catherine Warwick: Wisdom of the World 4:42
  6. Louis Phillipe: Flying Man 4:49
  7. Hirokazu Tanaka: Snow Man (instrumental) 3:51
  8. Jeremy Budd: All that I needed (Was You) 4:43
  9. Hirokazu Tanaka: Fallin' in Love (instrumental) 6:18
  10. Eight Melodies 5:46
  11. Hirokazu Tanaka: The World of MOTHER 23:53
  12. Hirokazu Tanaka: Smiles and Tears (Demo track) (instruental) 4:47

Az Eight Melodies egy templom gyerekkórusa énekli, de hogy melyik, azt pontosan nem tudom. A 11-es számot a hossza miatt meg ki szoktam hagyni, meg az amúgyis NES játékzénék eredeti game ripjei, mint egy mixelt változat. De a hangzás eredeti. De nagyon jó dalok, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Bár ilyen dalok is ismertek lennének.

2009. március 5., csütörtök

Boldog születésnapot Nintendo Wiim!

Pontosan 1 éve, 2008. március 5-én vettem meg a Nintendo Wiimet. Tortát nem készítettem neki, de talán beéri egy esti Brawl bulival. Egyébként vicces nap volt. Reggel, amikor mentem iskolába, láttam, hogy volt Media Marktos újság a postaládában. Már nem volt időm, hogy gyorsan végigfussam, elvittem az iskolába, és ott lettem figyelmes, hogy van Wii akcióban 49990 forintért. Hát mondom magamban, ez megéri. Délután csak remélem, hogy anyám bele fog egyezni. Hosszas megbeszélés után rábólintott. Azt mondta, hogy sokallta érte a 69990 forintot. Igaza van... ^^' De én kiadtam volna érte a 70000 forintot. Ezért nem árt, ha van valaki mellettem, aki kordában tartja a mániámat. ^^' Kivágtam a hirdetést, és kiraktam a falra.

Egyébként visszavitték a Wii árát, és a mai napig 69990 ft. Szóval jól jártam. Csak a Wii Sports papírtokos, de ez legyen a legnagyobb probléma.

Kezd problémás lenni a Game Boy Micróm, egyre hamarabb merül le. Nem lehet, hogy alig 2 évesen felmondja a szolgálatot. Mondjuk én nem használom másra már, csak a Nintendo MP3 Playert használom vele. Hogy nem tudod mi az? :-O Ez egy Game Boy Advance/Nintendo DS tartozék. Saját memóriája nincs, de ha beleteszel egy MP3 zenékkel megtöltött SD kártyát, akkor lejátsza azokat. Így néz ki a doboza:

Egyébként vicces, mert a dobozára az van írva, hogy csak Game Boy Micro, Nintendo DS, és Nintendo DS lite játsza le, holott a sima Game Boy Advance és Game Boy Advance SP is látja. Viszont korlátozott az SD kártya-befogadóképessége, mert csak 1 GByte-os kártyát látja max. Próbálkoztam 2 gigással is, arra hibát írt ki. Miután bekapcsoltuk, skin között lehet választani. Van egy ilyen érdekes:

A másik meg Mariós:

De jó készülék, szeretem használni, bár, hogy nemrég tudtam venni leárazva egy Discmant, egy kicsit háttérbe szorult a használata. Azért vettem Discmant, mert használni akarom az eredeti Megumi Hayashibara és Okui Masami CD-imet. De jó márka, Grundig, lejátsza az MP3-as CD-ket is. Szóval megvagyok vele, de vitathatatlan, hogy háttérbe szorult a CD használat.

De ha már Megumi Hayashibara, akkor ma ő is évforulózik. 17 éve, 1992. március 5-én jelent meg a 2. nagylemeze. De ez már az én hülyeségem. ^^' Az már viszont sokkal nagyobb közhír, hogy végre kapott a magyar írott médiában szerepet Megumi kisasszony. Az AnimeStars 2009. január-februári számában van róla egy egyoldalas cikk. És én írtam. És a főszerkesztőnek annyira tetszett, hogy azt mondta, hogy ezentúl rám bízza a seiyuu témát. Már kész a márciusi-áprilisi cikk. Szerintem nem beszélhetek róla, de talán nem lesz nagy gond, ha kiírom, hogy Kappei Yamaguchi lesz a téma (Ranma, Inuyasha, L). A májusi még nincs eldöntve, hogy ki lesz, csak annyi biztos, hogy 2 cikk lesz. Nagy eséllyel helyet kap Okui Masami is a Jpop énekesek között. Egyébként sok pozitív visszajelzést kaptam a Megumis cikk kapcsán. Sokak szerint jól írok. Az igazat megvallva, ezt örömmel hallom, mert szeretek írni, és az újságírást is jó dolognak tartom. Fejleszti a gondolkodásmódot, mert kell egyfajta érettség hozzá, hogy valaki jó cikket tudjon írni. Tudni kell pártatlanul írni, és tudni kell a másik fél fejével gondolkodni. Tehát, ha nem értünk egyet valamivel, meg kell próbálni a másik fél agyával gondolkodni, hogy ő vajon miért gondolhatja úgy, ahogy gondolja, és mindent egybevetve hiteles cikkeket lehet írni. Néha egyébként a Metropolt szoktam nézegetni, és ott a 4. oldalon írnak gondolatokat újságírók, és olyan jókat írnak, mindig megmosolygom, hogy több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságírók mennyire frappánsan tudnak fogalmazni. Jó dolog az újságírás, az önmegvalósítás egy formája, hogy leírja a gondolatait. Csak ebből nem lehet megélni. Az, hogy az újságíró leírja a gondolatait, az nagyon fontos dolog. Megumiról összeírni 1 oldalt nem volt nehéz. Szeretem, sok mindent tudok róla, de Kappei Yamagushi már egy kicsivel keményebb dió volt, mert nem ismertem annyira. Ilyenkor a YouTube jóbarát, néztem Japánul animerészleteket, ahol az ő hangja hallható, és annak alapján írtam le a gondolataimat. Az egyik AnimeStarsos újságíróval, Shearerrel jó kapcsolatban vagyok, és ő mondta, hogy bátran írjam le a gondolataimat, mert az olvasó erre kíváncsi, és nem arra, hogy netről mit fordítok le magyarra. Ahogy írtam a Kappei cikket, rájöttem, hogy igaza van. És sokkal jobb érzés a saját gondolataimat leírni.

Egyébként az AnimeStars magazinon kívül a Mondo magazint szoktam még venni. Én szeretem mindkét animés újságot. Mindkettő színvonalas. De azt rossz néven vettem, hogy tavaly év végén "összevesztek". Volt egy komolyabb összetűzés. Nyílt titok, hogy a Mondo magazin az Animax TV csatornához erősen kötődik, és valamelyik szám levelezőrovatába azt válaszolták egy levélírónak, aki azt a kérdést tette fel, hogy külföldi animékről miért nem írnak, hogy mert a jog tiltja, hogy Magyarországon még nem játszott Animékről lehessen írni. És itt említették meg az AnimeStarst. És ők erre bizony feljelentéssel válaszoltak, rágalmazás ügyében. Ennek nagyon nem örülök. Olyan kevés szerepet kap még a médiában az anime, örülhetünk, hogy van két újság, és ezek rivalizálnak? Inkább összefognának, hogy minél erősebb legyen Magyarországon az Anime-jelenség. Csak a két újság teljesen más úton halad. Az AS mindenféle animékről ír, meg Japánt több szemszögből is megközelíti. A Mondo Magazin meg csak a Magyarországon játszott animékkel foglalkozik, és csak azokról a Japán előadókról írnak, akik szerepelnek a Sound of Japan honlapon. Ugyanis a cikket ők írják. Aztán ők is írnak a japán kultúráról, de szinte csak azokról, melyeknek van magyar vonatkozáuk is. Például, most írtak a Japán műanyag művészetéről, és megemlítették egy kis hasábban a magyar művelőjét. Ez nem rossz dolog, sőt, nagyon is jó. Csak az a veszekedés ne lett volna...

2009. február 25., szerda

10 éves az Ocarina of Time

Nagyon sajnálom, hogy tavaly december 11-én elfelejtettem megemlékezni arról, hogy 10 éves a világ legjobb játéka. pedig igazán szép évforduló.

Köztudott sokunk részéről, hogy Wiimake kiadványok jelennek meg Wiire. Ez GameCube játékokat takar Wiire portolva. Így kapjuk meg többek között a két Metroid Prime-ot valamint a Mario Power Tennist, amiről tudok. Ezek budget-áron lesznek, tehát kicsivel olcsóbbak a megszokott áraknál. Hogy miben más a GC verziótól? Wiimote+Nunchaku irányítást csempésztek a játékba, aztán hogy kompatíbilis lesz-e a 16:9-es képernyővel nem tudom. Nem lenne rossz dolog, ha egy kicsit felnagyítanák a videó felbontását, bár nem tudom, hogy ez mennyire lenne drasztikus.

Az jó dolog, hoyg olcsóbb lesz, de semmi extrát nem kapunk mellé, bár ezen az áron nem is várhatjuk el. Csak ez téma volt a Gamer365 fórumban, hogy mennyivel másabb lenne az egész, ha lenne egy ún. gyűjtői kiadása a Metroid Prime-nak mindenféle extrákkal, OST CD-kkel, mai követelményeknek megfelelő grafikai színvonallal. Nos ilyet sajnos a Nintendótól nem várhatunk el. De mennyire szép lenne, ha mondjuk a 10. évforduló alkalmából megjelenne egy Ocarina of Time gyűjtői kiadás, mondjuk DS-re. Mert azt a grafikai színvonalat elbírja a DS. És akkor a játék mellé lenne csempészve mondjuk egy OST CD, meg egy extra DS kazetta mindenféle jósággal. Azt hiszem, nem én lennék az egyetlen, aki kiadná érte 20-25 ezer forintot is akár.

2009. február 21., szombat

Boldog születésnapot Link!

Nemrégiben jutott eszembe, hogy gyakorlatilag ma van Link születésnapja, hiszen 1986 e napján jelent meg először az első Zelda játék, vagyis 23 éve. Boldog születésnapot neki!

Felkerült a gépemre az XP. Azért sajnálom a Vistát, mert szerettem. Unokatestvérem rakta fel, hát nem irigyeltem, sokat szenvedett, mert Laptopra még nem tett fel XP-t, és nem volt neki könnyű, de végül sikerrel járt. Ezen már működik a Nintendo Wi-Fi USB Connector, de most error code-ok vannak. DS-nél 52103, Wiinél 52140. Lényegében ugyanaz a hiba, de inkább nem avatkozok bele, nehogy ne legyen net. Inkább segítséggel majd.