A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Legend of Zelda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Legend of Zelda. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 25., csütörtök

Egy kis egyveleg

Remélem tetszett a Mario-könyv 3 kötete. Igen, tudom, vannak benne félregépelések, majd kijavítom. Ráadásul nem egységes az első kötet, mivel láttam, hogy még korábban kezdtem el írni, és ott még az eredetileg írt magyar nevekkel írtam, csak 2007. novemberében, amikor megírtam a többit, akkor döntöttem úgy, hogy átírom a nevüket eredetire. Így nem lett egységes. Megígérem, hogy majd egyik hétvégén, vagy amikor több időm lesz, ár fogom írni. Többen is kérték a baráti társaságomból könyvet, de mivel tele van firkálva mindenféle hülyeséggel, ezt nem vállalom. Nem mintha szégyellnivaló lenne, de a gyerekkori hülyeségeimet azért nem mutogatnám mindenkinek. ^^' Engesztelésül próbáltam megkeresni, hogy be van-e scannelve még ha angolul is. Ráadásul valaki jobban örülne az angolnak, mert van egy-két ember, aki szinte anyanyelvi szinten beszéli az angolt, és csak örül, hogy gyakorolhatja az angolt. Nos, az első három kötetet nem találtam meg, de egy későbbi kötetet, a 10-et igen. Ezt is csak azért, mert Zeldás. Ugyanis Zeldából is csináltak ilyen szerepjáték-könyvet. Akit érdekel, és jól tud angolul az itt letöltheti a 10. kötet teljes szövegét. (Legalul található meg) Én nagyon jó könyvnek tartom.

Már csak itt nincs írva arról, hogy jó a vadonatúj kézikonzol a Nintendo 3DS! Íme néhány eddig ismert információ:

  • Megjelenés várhatóan 2011. március
  • E3-on (2010. június 15) részletes ismertető, valamint mindenki kipróbálhatja az új konzolt
  • Teljesen 3D-s lesz úgy, hogy szemüvegre sincs szükség. A kijelzői Sharp Parallex Barrier lesznek. Ez egy új technológia, mellyel nagyon profi módon lehet megjeleníteni a 3D-t.
  • 100%-ig kompatíbilis lesz a DS játékokkal.

Japánban demonstráció gyanánt kiadták DSiWare-re egy ilyen bemutató-program, hogy várhatóan mire képes az új kézikonzol. Így néz ki:

Szerintem nagyon jó dolog lesz. Bár még egy kicsit érdekes számomra, és nehezen tudom elképzelni, de lehet, hogy nagyon jó dolog fog kisülni belőle.

Végezetül még egy blog-ajánló.

2010. március 13., szombat

Nintendo DSi Sound

Kérésre csináltam videót a Nintendo DSi Soundról. Az ExciteBike nagyon jó buli. Nézzétek meg:

A zene: Okui Masami: Kimi to Boku ni Dekiru Koto a crossroad albumáról! Komolyan mondom, ez a ritmusra motorozás teljesen új értelmet ad a zenének, ettől csak még jobbnak érzem a MŰVÉSZNŐ amúgysem kicsit művészi értékét. Iszonyatos jó zene, el nem tudom mondani, mennyire imádom.

Fantos tegnap belinkelt egy nagyon aranyos képet:

Aranyos Zeldás. Nekem, ha háziállat, akkor macska. Engem egy kismacskával bármikor meg lehet vesztegetni. Nagyon szeretem őket.

Végezetül 2 linkajánló: Két barátom ma kezdett el blogot írni. Első próbálkozásuk, biztos, hogy ha beérnek, nagyon jókat fognak írni:

Csibi blogja
Gege blogja

2010. február 21., vasárnap

Boldog születésnapot Link!

Ugyanis ma jelent meg 24 éve, 1986. február 21-én a The Legend of Zelda játék. Az egybeesés egyébként teljesen véletlen, hogy pont ma csináltam egy kis átalakítást a blogban. Aki jobbra néz, láthatja, hogy több tag van. Többször írtam már, mostanra lett végleges, hogy a blog elvesztette Zelda-exkluzivitását, ezentúl minden Nintendo játékról szabadon írok. Ha meg kéne magyarázni, hogy mi történt, egyszerű a történet. Helyretettem az agyamban az egész Zelda-jelenséget. Amikor 2008. január 25-én először játszottam komolyabban, akkor hihetetlen, megmagyarázhatatlan érzés fogott el, amit még soha nem éreztem, amióta játszok. Ez az érzés nagyon sokáig megmardt bennem, ezért is volt az, hogy sok helyen igencsak túlértékeltem a Zelda játékokat, és Mario fölé vittem az értéküket. Aztán, amikor sokáig nem játszottam, akkor volt az az érzés, hogy kezdtem unni. Mostanra helyrekerült az agyamban a Zelda játéksorozat, ezért is döntöttem úgy, hogy ez a blog ezentúl komplexen Nintendós lesz. Aztán, hogy pont ma, az a véletlen műve. ^^' Na de sebaj, Isten Éltessen Link!

2009. december 31., csütörtök

Év végi összegzés

Hát ismét véget ért egy év. Én mindig azt mondom, hogy nincs elvesztegetett év, mindegyik év sok tanulsággal szolgál, mellyel még bölcsebbek lehetünk, és a következő évben talán kevesebb hibát követünk el.

Én minden egyes évet alapvetően jónak tartok, az idei, 2009-es az animeconos karaoke miatt kifejezetten jó volt. Már az első animeconomon, a 2006. őszin is néző voltam a karaokén, elemezgettem magamban, hogy ki milyen, de úgy isten igazából csak most a 2009. nyári animeconon énekeltem először. Jó érzés volt kiállni közönség elé, most már tudom a hibáimat, jövőre csak jobb lehetek. A BigN egy újabb viharos évet zárt, bár az év végére rendeződtek viszonylag a dolgok, de nem egyszer volt kilátásban, hogy én magam hagyom ott a csapatot. Annyira végülis nincsenek rossz dolgok, csak már egyes vitás, és negatív kapcsolatok kezdenek elharapózni, és néha azt éreztem már, hogy elég volt, én innen kilépek. De végül is itt maradtam, majd látjuk jövőre mi lesz, de egyre inkább vannak más jellegű terveim.

Ami öröm számomra, hogy 8 kilóval lettem könnyebb az év során, köszönhetően elsősorban a januári fogyókúrának, valamint, hogy év közben is leadtam egy pár kilót. Már csak 17 kg-t kell leadni az ideális testsúlyhoz, de ha még 8 kilót leadok, akkor nagyon boldog leszek, mert akkor már 69 kg leszek.

Videojáték... Hát egy kicsit hanyagoltam. Sajnálom, hogy annyira elpártoltam a Zelda játékoktól, de ki kell mondjam, hogy a Brawl volt a bűnös. Ugyanis a karakterek arra ösztökélnek, hogy újabb, és újabb Nintendo játék sorozatot próbáljak ki. Illetve egy nem Nintendós is, mert év elején volt a Sonic, majd utána Pikmin, most a Metroid Prime 3, de hogy legyen a nagyon nem Brawlos cím, befigyelt a Naruto is. Meg kell, hogy mondjam, hogy azért örülök neki, mert így tágul a videojáték-látásom. Új játékokat ismerek meg, és ezek formálják a gondolataimat a videojátékokról. Viszont annyira nem vettem játékot. A GC-s Pikmin, ami emlékezetes, meg most amiket vettem. De annyira sokat nem is játszottam.

Ezért is született kevés blogpost idén. >.< Mindenki mondogatta, hogy folytassam, mert jót írok, de ha egyszer nincs miről... Na mindegy, remélem, hogy jövőre több mindenről tudok írni. Miért is ne, hiszen biztos, hogy be fogom szerezni a Zelda Spirit Trackset, a New Super Mario Bros. Wiit, emellett a 2010-es év egyik legnagyobb megjelenése a Super Mario Galaxy 2. Az angol Nintendo Official Magazine is megírta, hogy 2010 nagyon ütős év lesz, elég csak a SMG2 mellett a Metroid: Other M-re, valamint a Golden Sun DS-re gondolni. Szerintem jövőre a Wiis Zeldát semmiképp ne várjuk, hisz még most is alig tudni róla valamit, és nem hinném, hogy csak úgy egyik napról a másikra jönnek az infózáporok, és már itt is a megjelenés. Szerintem legalább 2011.

És most egy hatalmas zenei áttekintés. Ugyanis idén regisztráltam a last.fm oldalára, ami nagyon tetszik. Aki nem ismerné az oldalt, az a lényege, hogy a gépünkön hallgatott zenét rögzíti az oldal a profilunkba, és statisztikát készít belőle. Én május 28-án regeltem be, de ezalatt a 7 hónap alatt több, mint 10000 számot hallgattam meg, ebbe beletartoznak az ismétlések is természetesen. Ebből szeretnék egy részletes 2009-es listát csinálni, 4 kategóriára bontva: Énekes/előadó, album, kislemez, dalok. Ezekből lenne egy komplex lista, hogy melyeket hallgattam idén a legtöbbször. Az énekes, album, kislemez top 10 lesz, míg a dalok listája pedig top 100.

Top 10 Énekes/előadó

  1. Masami Okui
  2. Megumi Hayashibara
  3. Zorán
  4. Skorpió
  5. LGT
  6. Masami Okui feat. May'n
  7. Chihiro Yonekura
  8. Tomoe Ohmi
  9. Metro
  10. Karácsony János

Top 10 album

  1. Masami Okui - Self Satisfaction
  2. Masami Okui - crossroad
  3. Megumi Hayashibara - SpHERE
  4. Masami Okui - God Speed
  5. Masami Okui - Dragonfly
  6. Karácsony János - Az időn túl
  7. Megumi Hayashibara - Enfleuage
  8. Megumi Hayashibara - Iravati
  9. Masami Okui - ReBirth
  10. Megumi Hayashibara - Fuwari

Top 10 kislemez

  1. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  2. Megumi Hayashibara and Masami Okui - Get along
  3. Megumi Hayashibara - Going History
  4. Masami Okui - naked mind
  5. Tomoe Ohmi - Beloved
  6. Megumi Hayashibara - Proof of Myself
  7. Chihiro Yonekura - WILL
  8. Masami Okui - labyrinth
  9. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  10. r.o.r/s - Tattoo Kiss

Top 100 dal

  1. Chihiro Yonekura - WILL
  2. Masami Okui - TO DIE FOR ×××
  3. Masami Okui - wild cat
  4. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  5. Chihiro Yonekura - Arashi no Naka de Kagayaite
  6. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  7. Masami Okui - Sore wa Totsuzen Yatte Kuru
  8. Masami Okui - TO DIE FOR ××× (Instrumental)
  9. Masami Okui - NECESSARY
  10. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL (Instrumental)
  11. Megumi Hayashibara - Fuwari
  12. Minori Chihara - Rinbu-revolution
  13. Masami Okui - be free
  14. Megumi Hayashibara - MELODY
  15. Tohoshinki - Share the World
  16. Masami Okui - bird
  17. Megumi Hayashibara - Nakeba ii No
  18. Megumi Hayashibara - My dear
  19. Megumi Hayashibara - ROCK de Ikou
  20. Suara - Watashi Dake Mitsumete
  21. Masami Okui - Divine love
  22. YUI - LIFE
  23. Megumi Hayashibara - be Natural
  24. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi (OFF VOCAL VERSION)
  25. Masami Okui - naked mind (OFF VOCAL VERSION)
  26. Masami Okui - Toki ni Ai wa (Backing Track)
  27. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA! (OFF VOCAL VERSION)
  28. Masami Okui - STRATEGY
  29. Masami Okui - KAKERA
  30. Megumi Hayashibara - Thirty
  31. Megumi Hayashibara - Lively Motion
  32. Megumi Hayashibara - Reflection
  33. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along
  34. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA!
  35. Masami Okui - It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (Off Vocal Version)
  36. Megumi Hayashibara - Kimi wa Mahou wo Shinjiru Kai?
  37. Masami Okui - HAPPY PLACE
  38. Luca Yumi - truth
  39. Megumi Hayashibara - Fine colorday
  40. Chihiro Yonekura - HAPPY PLACE
  41. Megumi Hayashibara - Lively Motion (off vocal version)
  42. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi
  43. Masami Okui - Iiwake
  44. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along (OFF VOCAL VERSION)
  45. Masami Okui - Float~Sora no Kanata de~
  46. Masami Okui - HONESTY
  47. Masami Okui - ADORATION
  48. Masami Okui - KURENAI
  49. Masami Okui - Ienai Kara -Piano quintetto-
  50. Masami Okui - Time Limit
  51. Masami Okui - Kagaribi
  52. Megumi Hayashibara - Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  53. Masami Okui - Yuunagi
  54. Megumi Hayashibara - Going History
  55. Masami Okui - Fuyu no Himawari
  56. Megumi Hayashibara - Successful Mission
  57. Masami Okui - DREAMS
  58. Megumi Hayashibara - I'll be there
  59. Megumi Hayashibara - Ashita ni Nare
  60. Katsuo Ohno - Shizumuta yo
  61. Tomoe Ohmi - Beloved
  62. Masami Okui - STAR GATE
  63. Tomoe Ohmi - Fuyu no Himawari
  64. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Nemurenai Yoru wa...
  65. Megumi Hayashibara - Fine colorday (off vocal version)
  66. Tomoe Ohmi - Yuunagi
  67. Masami Okui - REINCARNATION
  68. Megumi Hayashibara - I'll be there (OFF VOCAL VERSION)
  69. Masami Okui - LOVE SHIELD
  70. FLOW - GO!!!
  71. Masami Okui - Tenohira no Kakera
  72. Megumi Hayashibara - Give a reason
  73. Masami Okui - naked mind
  74. Masami Okui - GHOST SWEEPER
  75. Megumi Hayashibara - Going History (OFF VOCAL VERSION)
  76. Zorán - Még egy
  77. Minori Chihara - Hanataba
  78. Megumi Hayashibara - question at me (off vocal version)
  79. r.o.r/s - escape (Instrumental)
  80. Masami Okui - A confession of TOKIO
  81. Megumi Hayashibara - Follow You, Follow Me (Original Karaoke)
  82. Masami Okui - -w-
  83. Ayumi Hamasaki - (don't) Leave me alone
  84. Megumi Hayashibara - Successful Mission (OFF VOCAL VERSION)
  85. Masami Okui - TOTAL ECLIPSE
  86. Masami Okui - INSANITY
  87. Tomoe Ohmi - "Anata he"
  88. Megumi Hayashibara - COME TRUE... (Original Karaoke)
  89. Megumi Hayashibara - Daremo Shiranai Mirai wo Dakishimete
  90. Tomoe Ohmi - "Anata he" (Instrumental)
  91. Masami Okui - strawberry fields
  92. Tomoe Ohmi - Beloved (Instrumental)
  93. r.o.r/s - Tattoo Kiss
  94. Masami Okui - Melted Snow
  95. r.o.r/s - escape
  96. Megumi Hayashibara - MIDNIGHT BLUE
  97. Megumi Hayashibara - A HOUSE CAT
  98. Masami Okui - WILD SPICE
  99. Karácsony János - Mikor újra eljövök
  100. Megumi Hayashibara - Deja Vu

Hát ezeket hallgattam a legtöbbet. Azért az se semmi, hogy a Tegomasst most kezdtem el decemberben hallgatni, és így feljött a 4. helyre. A dalnak van egy ilyen varázsa, hogy nem lehet abbahagyni. De ahogy várható volt, nálam nagyrészt Megumi Hayashibara és Masami Okui fog debütálni, szerintem legalább 70 dal csak tőlük van.

És hogy mik a jövőbeni terveim. Nekem csak egy nagy célom van: Kiköltözni Budapestre. Effelől nagyon elszánt és megállíthatatlan vagyok. Aztán egy titkos álom... Azt nem hiszem, hogy idén meg fog valósulni, de ha egy nagyot lépek előre 2010. év végére, már attól is nagyon boldog leszek.

És akkor ezúton kívánok mindenki Békés Boldog Új Esztendőt, és sok játékot!

2009. június 18., csütörtök

Egy kis statisztika

Frissítettem az Eladási adatok postot, az újabb játékok a legfrissebb eladási számokkal rendelkeznek, valamint egy pár régebbi Zelda játék eladási adatai is felszínre kerültek. Úgy gondoltam, hogy kilistázom a Zelda játékokat eladási példányszám szerint csökkenő sorrendben. Hát akkor lássuk:

  1. The Legend of Zelda: Ocarina of Time
  2. The Legend of Zelda
  3. The Legend of Zelda: Twilight Princess (Wii)
  4. The Legend of Zelda: A Link to the Past
  5. The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  6. The Legend of Zelda: The Wind Waker
  7. Link's Crossbow Training
  8. Zelda II: The Adventure of Link
  9. The Legend of Zelda: Link's Awakening
  10. The Legend of Zelda: Majora's Mask
  11. The Legend of Zelda: A Link to the Past + Four Swords
  12. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX
  13. The Legend of Zelda: Spirit Tracks
  14. The Legend of Zelda: Oracle of Ages
  15. The Legend of Zelda: Oracle of Seasons
  16. The Legend of Zelda: Four Swords Adventures
  17. The Legend of Zelda: Twilight Princess (GC)
  18. The Legend of Zelda: The Minish Cap
  19. The Legend of Zelda: Collector's Edition
  20. The Legend of Zelda (NES Classics)
  21. Zelda II: The Adventure of Link (NES Classics)

2009. március 14., szombat

The Legend of Zelda marathon.

The Legend of Zelda marathont szervezett a The Speed Gamers weboldal, immáron harmadjára. Két céljuk van. Egyrészt 72 óra alatt végigvinni 13 Zelda játékot, valamint adományra gyűjtenek. 6000 dollár a végső cél, most tartanak kb. 1650 dollárnál. Játék terén meg most az Ocarina of Time megy, az első 4 Zelda játékot kb. 2-2 óra alatt vitték végig. (Speedrun a lényeg) Most az egész kb. 14 és fél óránál tart. Érdemes bekapcsolódni:

http://www.thespeedgamers.com/

2009. március 2., hétfő

Párhuzam Okui Masami és a Zelda játékok között

Öt napos, már-már kínkeverves keresgélés után sikerült megtalálnom Okui Masami: Akasha albumát. A dalok rendkívül érdekesek. Aki nyomon követi Makkun albumait, az tudhatja, hogy szinte minden albuma más, mindegyikben valami új arcát mutatja meg, és rendkívül jól csinálja. Az új albuma több szempontból is változás. Többek között a dalai kissé spiritualisták lettek. Talán nem véletlen a cím, az Akashának a távol-keleti, hinduista-buddhista ezotériához van köze. Az öt alapvető elemből az égboltot szimbolizálja. Számomra ez egy kicsit érthetetlen, de akit érdekelnek az ilyen dolgok, azok itt olvashatnak róla. És hogy mindez hogy jön ide? Több Zelda játék első részében is ugye spirituális köveket kell szerezni. Ez az oka annak, hogy az Ocarina of Time és a Majora's Mask zenék keleties hangzást kaptak. És egy pár új Okui Masami dal is hasonlóképp szól. Olyannyira, hogy szerintem az első dal, a Theme of Akasha simán elmehetne egy Zelda játék Temple zenéjének, van annyira hatásos, mint azok. Van még egy pár dal, amit szintén el tudnék képzelni Zelda játék betétdalának. Például a Melted Snow és az Akasha.

És hogy ezt videóval bizonyítsam, feltettem a Theme of Akasha dalt, a YouTube-ra. Életemben először csináltam ilyet, hogy dalra tettem képet. De nagyon egyszerű volt, a Windows Movie Maker is elég volt hozzá. Na, itt van a dal, aztán el lehet dönteni, hogy valóban alkalmas-e Zelda Temple zenének, vagy csak én dramatizálom túl:

Ezzel a borítóval jelent meg az új album.

2009. március 1., vasárnap

Zelda cosplay a 2008. őszi AnimeConon

A 2008-as Animecon számomra különösen emlékezetes volt. Sok jó dolog történt, ekkor találkoztam először egy pár máig is nagyon jó barátommal. Valamint megtörtént egy olyan dolog, amiben csak titkon reménykedtem.

Volt Zelda Cosplay! Már a sorbanálláskor felfedeztem őket. Odamentem hozzájuk, kicsit meglepődtem, hogy egy lány öltözött be Linknek, de nagyon jól állt rajta. A ruha, a kard, a pajzs, nagyon jól néztek ki. A pajzs az Ocarina of Time-ból való. Beszélgettem is velük, ők is nagy Zelda rajongók (máskülönben miért öltöztek volna be Zeldának). Igen, többes szám, mert volt egy partnere is, aki beöltözött Zeldának. Bár azt vettem ki a szavukból (lehet, hogy rosszul), hogy ők elsősorban a 3D-s Zeldákat ismerik. Amikor megemlítettem nekik, hogy a Link to the Pastet végigvittem, akkor mintha kissé idegenkedve néztek volna rám. De lehet, hogy rosszul vettem ki. De jó fejek voltak mind a ketten, látszott, hogy értik a dolgukat. Indultak a Cosplay versenyen, sőt, ha jól emlékszem, az egyik kategóriában jelöltek is voltak, de végül nem őket hirdették ki győztesnek.

Hogy miért most említem meg őket? Mert kaptam egy kedves barátomtól két képet, amin ők szerepelnek:


Link és Zelda felismerhetőek, itt harcolnak az egyik Bleach-Cosplayessel, Urahara Kisukével. Remélem a tavaszi animeconon is láthatom őket Zelda-Cosplayesként, bár lehet, hogy más tervük van.

Én továbbra sem készülök Link cosplayesnek, meg Linknek öltözni, bár egyedi tervem az van. Mivel mondtam azt év elején, hogy szeretném népszerűsíteni Megumi Hayashibarát, ezért lehet, hogy csináltatok egy Megumis pólót. Már ki is találtam, hogy melyik képpel:

Igen, ez a vadonatúj kislemezének, a Front breakingnek a borítóképe. Szerintem nagyon ötletes a kép. Bár nem sokáig lesz a legújabb, mert márciusban jelentkezik a legújabb kislemezével az új Neon Genesis Evangelion mozifilm okán. És ebből terveztem pólót csinálni. Bár egy kicsit félek, mert csak egy ilyen ajándékboltot ismerek Békéscsabán, akik pólót csinálnak, a Csaba Centerben. Csináltattam velük tavaly egy Link to the Pastes pólót... hát mit ne mondjak? A póló kissé összement, a felirat meg csúnyán elkopott. Bár az részben az én hibám, mert elfelejtettem kifordítva mosni, ahogy az előírásban megmondták. De ha valóban megcsináltatom ezt a pólót, akkor nagyon fogok rá vigyázni. Vagy még egy pólótervem. Okui Masamis. A kedvenc albumom, a God Speed, és végre megszereztem a borítóképet nagyban, lehet, hogy ez lesz:

Szerintem nagyon jó kép, és ezt egy fekete pólóra rányomtatni, szerintem nagyon jól mutatna. De várom a véleményeket, ki mit javasol?

A Zelda-Cosplayes képekért külön köszönet jár Hachikónak, hogy elküldte a képeket. Azok az ő tulajdonai. Köszönet érte. ^^

2009. február 21., szombat

Boldog születésnapot Link!

Nemrégiben jutott eszembe, hogy gyakorlatilag ma van Link születésnapja, hiszen 1986 e napján jelent meg először az első Zelda játék, vagyis 23 éve. Boldog születésnapot neki!

Felkerült a gépemre az XP. Azért sajnálom a Vistát, mert szerettem. Unokatestvérem rakta fel, hát nem irigyeltem, sokat szenvedett, mert Laptopra még nem tett fel XP-t, és nem volt neki könnyű, de végül sikerrel járt. Ezen már működik a Nintendo Wi-Fi USB Connector, de most error code-ok vannak. DS-nél 52103, Wiinél 52140. Lényegében ugyanaz a hiba, de inkább nem avatkozok bele, nehogy ne legyen net. Inkább segítséggel majd.

2009. február 20., péntek

The Legend of Zelda történet.

Ahogy a Game Boy Advance Instruction Bookletben le van írva. Kissé zanzásítva van, de ebből is sok mindent meg lehet tudni. A fordítást én magam csináltam.

Réges rég… A világ a káosz korában volt.

A káosz között, a békés Hyrule Királyságban, a Triforce legendája – arany tárgy, mely kimondhatatlan erőket birtokol. – generációkkal ezelőtt az utókorra hagyták.

Egy nap, egy sötét hadsereg megtámadta a békés Hyrule Királyságot, és elrabolták az erő Triforce-át. A hadsereg vezetője Ganon volt, egy erős harcos egy dinasztián keresztül volt a félelem és a sötétség uralkodója. Félnek a gonosz terveitől, ezért Zelda, Hyrule Hercegnője nyolc részre törte szét a bölcsesség Triforce-át, és elrejtette a Királyságban olyan helyekre, ahol Ganon nem találja meg. Megparancsolta a megbízható Dadájának, Impának, hogy meneküljön el a kastélyból, és eressen egy hőst, aki bátorságával megküzd Ganonnal. Ganon mérges lett Impa eltűnésének hírére, és bebörtönözte a Hercegnőt és elrendelte a szolgáinak, hogy fogják el az idős dadát.

Reménytelen üldözések erdőkön, hegyen át, Impa végül Ganon alattvalóinak körében találta magát. Ő volt minden remény, ami elveszett, de egy fiatal kölyök tűnt fel, és megmentette a végzettől, ami a halálnál is rosszabb. A fiú elmondta, hogy Link a neve. Impa hálájának jeléül elmondta a fiatal Linknek Zelda viszontagságos történetét és Ganon gonosz rablásáról a Királyságban. Link a szívszorító történet hallatán megesküdött, hogy megmenti Zeldát – de tudta, hogy, amíg Ganonnál van az erő Triforce-a, addig ő egy félelmetes ellenfél. Azért, hogy legyőzze őt, Link összegyűjti a széttört Triforce darabokat, és bölcsesség Triforce-ává egyesíti őket. A bölcsesség Triforce-a nélkül Linknek nincs esélye legyőzni Ganont. Eljut Link a Death Mountainba, hogy legyőzze Ganont és megmentse Zelda Hercegnőt? Csak te tudsz véget vetni Hyrule végzetének.

2009. február 1., vasárnap

Japán verzió 1. rész: Zeruda no Densetsu

A legújabb sorozatban a Zelda játékok japán verzióit mutatom meg a lehető legnagyobb részletességgel. Kezdjük is el a legelején, az első Zeldával.

Japán cím: Za Hairaru Fantajī Zeruda no Densetsu
Japán írással: THE HYRULE FANTASY ゼルダの伝説 1

Ezzel a borítóval jelent meg Japánul. Azért az alcím menő, hogy The Hyrule Fantasy. Japánban nemcsak kazettán jelent meg, hanem Famicom Disk Systemen is. A doboz hátulja így néz ki:

A Famicom lemezeknek van A és B oldaluk. Ez azért van, hogy több adat férjen rá a lemezre. A Famicon Disk System úgy olvassa be a lemezeket, hogy először az A oldal adatait olvassa be, majd meg kell fordítani a lemezt, majd a B oldal adatait olvassa be. A játék minősége jobb, hiszen a NES-szel ellentétben nem 3 hangcsatornája van, hanem 5. Ezáltal sokkal jobb hangminőséget produkál, és a nagyobb adatnak köszönhetően jobb a kép minősége is.

The Legend of Zelda Famicom lemez A oldala.

The Legend of Zelda Famicom lemez B oldala.

Még ami külön érdekesség, hogy apró figyelmesség gyanánt járt a játék mellé egy pár matrica.

Jól néznek ki szerintem. Külön érdekesség, hogy először Famicom Disk Systemre jelent meg a játék, és csak később, 1994-ben jelent meg a sima Famicomra, kazettán a játék.

A kazettán nincs annyi adat, viszont előny, hogy töltési idő sincs. És hogy mennyivel jobb a minőség Famicom Disk Systemen, mint Famicomon, arról egy YouTube videó tanúskodik:

Az információkért, és a videóért köszönet jár Krisinek.

2009. január 30., péntek

The Legend of Zelda OST


Néztem egy pár küldöldi Zeldás oldalt, és azon gondolkodtam, hogy mennyi mindenről lehetne még írni, és mennyi mindenről szeretnék. A ritkaságos sorozattal egy másik sorozatot is útjára indítok. Röviden kivesézem a Zelda játékok zenéit. Először lássuk az első Zelda játék zenéjét.

Összesen 10 zene hallható a játékban. Először is lássuk a listát:

  1. Opening 2:53
  2. Overworld 1:20
  3. Item 0:02
  4. Dungeon 1:08
  5. Secret 0:03
  6. Triforce 0:09
  7. Game Over 0:33
  8. Whistle 0:04
  9. Death Mountain 0:54
  10. Ending 1:47
Teljes játékidő: 8:53

 Nem hosszú, de  nem is várhatjuk el egy NES játéktól, hogy a zenéje kitegyen egy 80 perces CD-t. Aki aktív játékos volt a '80-as években, az tudhatja, hogy akkoriban a játékoknak alig volt zenéjük. Ha volt, az is pár másodperces prüntyögésnek ható zene volt. Az első hatalmas újítást etéren a NES hozta meg, a Super Mario Brosszal, majd a The Legend of Zelda, melyek zenéi úttörő volt a videojátékok történelmében. Nagyon emelték a játék élményét, ez a két játék volt az, melyek megmutatták, hogy a zene milyen fontos elemei lehetnek a játéknak. Ezen belül is a Zelda zenéje volt igazán korszakalkotó. Ugyanis a szerzője, Koji Kondo nem elégedett meg azzal a tudattal, hogy korlátoznia kellett a zeneszerzői képességét a NES memóriájához. A NES hangja 3 csatornás. Egy van a főzenének, egy a háttérzenének, és egy az hangeffekteknek (ugrás, sebzés, stb.). És Koji Kondo úgy bővítette ki 4 csatornásra a hangokat, hogy az egyáltalán nem terhelte meg a NES memóriáját. Ennek köszönhető az, hogy a Nintendo zenék ennyire dallamosak, kellemesek a fülnek. Ennek legékesebb példája a The Legend of Zelda zene, ami évekkel meghaladta korát.

The Legend of Zelda demo a Brawlban.

Írtam már arról korábban, hogy a Brawlban vannak kipróbálható demók. Bizonyos demók alapból benne van a játékban, valamelyeket meg kell szerezni. Most a Brawllal voltam elfoglalva, gondoltam próbára teszem a kreativitásomat, és csinálok egy pályát. Minden terv nélkül, gyorsan összerögtönöztem egy kis pályát. Nem is lett annyira rossz. Elküldtem 2 barátomnak, Csabinak és Krisinek. Csabi ki is próbálta, azt mondta, hogy nehéz harcolni benne. És ha már ott voltam, akkor gondoltam, kipróbálom az első Zelda demóját. Nem tudom, hogy honnan szerezték ezt a demót, de borzalmas a hangja. Több hangszinttel magasabb volt, és nekem szinte az egész játékot élvezhetetlenné tette. Belegondoltam, hogy milyen lenne, ha most először találkoznék a játékkal a demo által. Szerintem még akkor is közepesre értékelném a zenét. Nem hiszem, hogy ez a demo így sok embert rávenne arra, hogy hozzájussanak a teljes verzióhoz.

2009. január 25., vasárnap

1 év!

Pontosan 1 év telt el 2008. január 25-e óta, hogy elkezdtem Zeldázni, és mi tagadás, nagyon sok élményben volt részem! Ahogy elkezdtem a Link to the Pastet. Egy éve ezen a napon tapasztaltam meg, hogy mekkora csodája a Nintendo szegmensének a Zelda játéksorozat! A sorozat nemcsak epikus történetből felépülő játékokat (pl. Ocarina of Time) foglal magában, hanem lehet találni könnyedebb, szórakoztatóbb jellegű játékot (pl. Four Swords Adventures) vagy történettel rendelkező, de annyira nem komoly játékot (The Minish Cap). De ugye találkoztunk nagyon nehéz játékokkal is (NES-es Zeldák) és bár lehet, hogy bizonyos részeknek vannak hibái, panaszkodtam én is, hogy nincs minden rendben, de kit érdekel, hisz a The Legend of Zelda játéksorozat a hibáival együtt egy tökéletes összképet alkot!

2009. január 17., szombat

Apró helyzetjelentés

Aki figyelmesen olvassa a blogot, annak feltűnhetett, hogy én nem az a fajta játékos vagyok, aki nagyon rááll egy játékra, és éjjel-nappal csak azzal játszik, hanem mindig azzal játszok, amihez épp kedvem van. Töredelmesen bevallom, hogy rég vettem elő a Minish Capet. Minish Capről jut eszembe. Csabi barátom pont az ellenkezője ilyen terén, és már végig is vitte a játékot! Innen is gratula neki! Most arra megy, hogy meglegyen mind a 20 szíve. Már 18 van neki. Azt hiszem, hogy nekem az LttP-ben volt ennyi. Mindenképp szép teljesítmény tőle, és örülök, hogy megszerette a Zeldákat, és nyitott a többi játékra is.

Homebrew Channel: Megmondom őszintén, hogy nagyon-nagyon ritkán használom. Ennyire nem az én műfajom a warez. Pedig simán megtehetném, hogy letöltöm a játékokat, kiírom DVD-re (lehetőleg Verbatimra) de nem... Csak ott díszeleg az ablaka. Legfeljebb régiómentesítésre használnám, de most melyik az a játék, amelyik esetleg másabb lenne az EUs verziónak. Tényleg a Twilight Princess! Egyszer belebontottam az eBayen egy japán fémdobozos kiadású Twilight Princessbe. Természetesen nagyon drága volt, de a leírássban azt olvastam, hogy pár száz van csak belőle... Hát mondom magamban ez igen! Ez még nyáron volt. Ja, és Wiis TP. Szóval max erre.

Mondjuk most nagyon nincs pénzem játékra, tegnapelőtt hozta meg a postás a limitált kiadású Megumi Hayashibara: Bertemu albumot. Hihetetlen boldog vagyok miatta! Egyébként attól limitált, hogy képeskönyv járt mellé. Gyönyörűszép ez a nő! És van 2 leütött eBayes üzletem az egyik 2 Megumi Hayashibara kislemezre szól a Proof of Myself, és a Just be conscious. A másik meg egy Okui Masami CD-re az Evolutionra. Ez is limitált kiadás, DVD is van mellé videoklipekkel, meg talán koncertfilmek is vannak, nem tudom. De ilyen csodákra szívesen kiadom a pénzt. ^^

Ami van 2 Zelda játék a Vaterán, úgysem kapkodják el.
Az egyik egy jó állapotú Link' Awakening
Legyen meg az eredeti is. ^^
A másik meg egy leírásos Zelda II
Ezekre majd lecsapok, ha letudtam az eBayt.

De a teszveszen is vannak nagyon nagy menöségek.
Itt van a GC: Twilight Princess
Valamint van 1. Zelda is 100 (!!!) forintért!
Eladja, mert nem tudja használni. De biztos vannak itt egy páran, akik örülnének neki! :-O

2009. január 9., péntek

The Legend of Zelda – Ahogy a '80-as években látták.

Tegnap bekerült az új Zeldáról a hír a Gamer365-be, és a kommentek közé írta egy tag, hogy 1989-ben 9 hónapjába telt, mire végigvitte az első Zeldát. Megnéztem az adatlapját, láttam, hogy 31 éves, gondoltam privátban megkérdezem tőle, hogy mit jelentett akkoriban az első Zelda, amikor még ugye nem volt Link to the Past, ami hozta azt az igazán nagy áttörést. Ő azt válaszolta nekem, hogy 1985 óta játszik, és rengeteg játékkal játszott, de ilyet még nem tapasztalt. Összetettségében, zenéjében, hangulatában nagyon csúnyán agyonverte az összes játékot. Azt is írta, hogy vannak a játékok, és fölötte állt a The Legend of Zelda.

Igen. Pontosan én is ezt érzem. Lehet, hogy most, 2008-ban játszottam vele, de én, aki elég régóta játszom, és volt egy pár NES játékom (illetve még meg is vannak) mai fejjel éreztem, hogy ez a játék nem akármi. De erről írtam többször is. Megmondom őszintén, hogy ezért nem is tetszik azon fiatalabb Zelda rajongók véleménye, akik azt mondják, hogy a NESes Zeldák milyen rosszak, mert hogy még nem tartalmazott annyi mindent, ami a végére a Zelda játékok védjegyévé vált. Igenám, csak hogy épp abba nem gondolnak bele, hogy a maga idejében ez mekkora áttörés volt! Természetesen ezzel nem akarom elvenni a fiatalabb játékosok kedvét az első Zeldától, sőt mindig bíztatom őket, hogy tegyenek egy próbát, hogy lássák honnan indult a legenda, de el kell vonatkoztatni attól, hogy milyenek a mai Zeldák. Mert ez teljesen más. És ez így tökéletes!

2008. december 31., szerda

Évértékelő beszéd 2008

"Ahogy azt a Móricka elkérdezi: Nem ugyanaz az óév, mint az újév!
Hamarosan itt az újév! 1995 ezer!
Meghiszem azt! Éjféltől már zongorázik a különbség!
Nem félek, amíg engem látsz!"

Ahogy azt a L'art Pour L'art Társulat Besenyő családja elmondta 1994. december 31-én. Nagyon bírom a humorukat! ^^' De ha mai színekben vetítenénk, hamarosan itt a 2009 ezer! És hogy milyen volt 2008? Nagyon jó volt! Mindenképp vízválasztó év volt. Idén január 25-én jöttek a Zelda játékok, március 5-én megkaptam a Wiit, amivel nagy álmom teljesült. Aztán nyáron megtapasztaltam milyen hosszútávon egyedül lenni, magamról gondoskodni, majd kimentem Angliába. Majd jött a főiskola. És az is fontos elem, hogy idén rekordösszeget költöttem (nyáron elsősorban) játékokra. Nagyon ritka az ilyen, de most kivételesen megadatott. Dióhéjban ennyi volt nekem a 2008-as év. Nagyon tanulságos év volt! Többször belegondoltam abba, hogy gyerekkoromban én is azt gondoltam, hogy de jó lesz majd 18 évesnek lenni, amikor már mindenki felnőtt, meg hasonlók. Közben azért most, 22 évesen is mennyit tanul az ember, és mennyit változik. Mindazonáltal, hogy nagyon jó év volt, értek rossz dolgok is, de idén tanultam meg azt, hogy a negatív eseményeket nem úgy kell felfogni, mint egy tanulság, amiből tanulni kell, és nem feltétlen kell szégyellni, hogy ha valami rossz történt meg velünk, hanem tanulni kell belőlünk. Mert ugyan nem lehetünk tökéletesek, de a tökéletességre törekedni kell. Csak így lehet pozitívan látni a dolgokat, és így lehet az ember boldog. Többek között erre is rájöttem a Zelda játékokból. Én tettem újévi fogadalmat, de hogy mit, az maradjon meg az én titkom, hátha így nagyobb az esélye annak, hogy bejön! :-O

És akkor nem maradt hátra, minthogy Boldog új évet kívánjak minden Zelda rajongónak! Játszatok sokat, és remélem mindenkinek egy kicsit jobban sikerül a 2009-es év, mint ahogy eltervezte!

2008. december 30., kedd

Új Minish Cap!

Na, hát meglett a Minish Cap, de sajnos nem ment minden gördülékenyen. Szívesen leírom a történetet, de azt szeretném előre leszögezni, hogy nem akarom rossz színben feltűntetni a Game Parkot, mert alapból egy nagyon jó hely, az eladók meg nagyon korrektek. Csak most... Inkább menjünk bele.

Bementem a Game Parkba, az előre kigondolt tervvel, ahogy azt korábban megírtam. Már akkor éreztem, hogy baj van, amikor láttam, hogy nincs fóliás Minish Cap, csak egy kibontva, és kissé használt állapotban, ugyanúgy 7990 forintért, mint a fóliás. Beszélek az eladóval, megmutatom neki a doboz nélküli Minish Capemet, meg a doboz nélkül NES Classicsos Zeldát. Megkérdezi, hogy miben állapodtunk meg? Mondtam, hogy csak a Minish Cappel 5000 forint ráfizetéssel. Hívja a főnököt, de nem tudja elérni. Ezért magában kigondolja, hogy jöhet mindkét játék, de 4000 forintot kell ráfizetni. Ahhoz képest, hogy én 2-3000 forint ráfizetésre gondoltam, egy kicsit meglepett... Jött velem az egyik barátom, bagszi is, azt mondta, hogy ha már idáig eljöttünk, akkor menjek bele. Nagyon tanakodtam. Az, hogy nincs rajta a fólia, az nem olyan nagy baj, csak az, hogy ugyanazon az áron van. Mindegy, belementem. Amúgy azt mondta az eladó, hogy azért csak 1000 forintot számol fel a Zeldáért, mert fóláis NES Classicsos játékok 2000 forintok. De az a 2 fóliás játék a Donkey Kong és a Pac-Man. És én ezzel tisztában voltam, és tudtam, hogy a NES Classicsos játékok 2000 forintok, de azért reméltem, hogy maga a Zelda név feldobja az értékét. Gyakorlatilag vehetjük úgy, hogy vettem egy Minish Cap dobozt, meg leírást 4000 forintért. Mindegy, megvan, és ez a lényeg. Nagyon szépen mutat itt. ^^ Egyébként miután kimentünk bagszi elmondta, hogy még jól jártam, mert egy másik barátja (aki az én barátom is) szintén cserélni akart a Game Parkban, ugyancsak 2 játékot akart beadni, de azt mondták neki, hogy egy cserére, csak 1 játékot számítanak bele. Na ez sem volt semmi... 2006. augusztus 29-én voltam Pesten, összegyűjtöttem a nem kelendő játékaimat (volt, vagy 4-5) és mindegyiket beszámította. Soha nem felejtem el, hogy meglepődtem, amikor mondta, hogy 12000 forintot számol fel a játékokért. Nagyon jónak tartottam. Azért mondom, hogy tudnak nagyon jófejek is lenni. De ez is jó. Az a lényeg, hogy megvan. És így néz ki az új Minish Cap:

Érdekességképp csináltam még egy pár képet. Most, hogy kompletten megvan mind a 4 GBA-s Zelda, csináltam képet róluk:

Itt vannak a 250 csillagos képek is. Nagyon jól mutatnak egymás mellett:

És akkor véget ért 2008. Az év elején volt 1 Zelda játékom, a Link to the Past, mostanra lett 14. A statisztika a következő:
10 játék kompletten megvan.
1 játéknak nincs leírása. (Link Awakening DX)
1 játéknak nincs doboza. (Link to the Past)
2 játéknak csak maga a kazettája van meg (The Legend of Zelda, Majora's Mask)
Így néznek ki képen:

Mi tagadás, nagyon büszke vagyok rájuk. Ez 1 év gyűjteménye.

Közben megnyílt az egyik barátom, Sylar blogja, akiről már szintén írtam, hogy ikonokat tervez készíteni. Ezt mától tervezi csinálni. A blog itt érhető el: http://iconfactory.wordpress.com/ Másoknak is csinál ikonokat, úgyhogy valakinek különleges kérése lenne hozzá, akkor lehet hozzá fordulni a blogjában megadott elérhetőséggel. Érdemes megnézni, mert kezdő létére jókat csinál.

2008. december 29., hétfő

Új nap virradt ránk!

A 6. BigN találkozó napja. Itt aludtam bagsziéknál. Én már fél 7-kor keltem fel, ők még mindig alszanak. Még egy kicsit készülődök, aztán megyek egy kicsit Mario Kart Wiizni online. Most nem is írok sokat, mert nincs bedugva a hálózatba V-ADi laptopja (innen írok) és hamarosan lemerül.

Akkor megpróbálom az üzletet a Game Parkban. Sok jót remélek. Jelentem, nincs végigjátszva a GBA-s első Zelda. A 6. Dungeonig vittem el. Azok a Wizzrobe-ok nagyon megszenvesztettek.

Egyébként tök menö, hogy nem kellett korán kelni, mint amikor otthonról vonatoznék fel Pestre, és még írni is van időm! Most átpakolok minden olyan cuccot, amit vinni fogok egy táskába, és aztán Mario Kart Wiizek egy kicsit.

2008. december 23., kedd

A karácsonyi ajándék megérkezett!

Izgultam, hogy vajon, meghozza-e a postás a The Legend of Zeldát GBA-ra, de meghozta. ^^

Teljes állapotában van, ahogy a Vaterán meghirdette az eladó, úgyhogy pozitívat kapott. Már várom a jövő hétfőt a csere okán a Game Parkban, nagyon remélem, hogy össze fog jönni. Addig még van 6 nap. Már ma megkaptam, nemigen akartam várakozni holnapig, meg nem is vagyok az a fajta, aki a december 24-ét az ajándékok miatt várja. A család együttlétét sokkal fontosabbnak tartom immár, mindazonáltal szeretek ajándékokat kapni, meg adni, de ezt nyíltan vállalom. Számomra a karácsony ilyen téren kettős. De holnap biztos szép nap elé nézek.

Egyébként elhatároztam, hogy ha már 6 nap van hátra, akkor itt is végigviszem az első Zeldát ezennel négyszer lesz végigjátszva. Az első Dungeont végig is vittem. A főellenséget, a Aquamentust 2 bombával is meg lehet ölni. A 2. Dungeonnál meghaltam, és itt mentettem. Egyébként ellentétben a Zelda II-vel az első Zelda GBA-s emulációja tökéletes. A zene is rendben van, a grafikai megjelenítés is hibátlan. Szóval jó játék ez nagyon. Ajánlom mindenkinek. Már aki nem riad vissza a nehét játékoktól.