2008. május 10., szombat

Visszatérés a Zelda II-höz

A Zelda II az a játék, amely a legjobban megosztja a Zelda fanokat. Hát most igen. A nagyon sikeres The Legend of Zelda után joggal gondolkodhatnak el azon a készítők, hogy most jó lesz az, hogy ha másodjára is ugyanazt adjuk a játékosoknak? Vagy alkossunk valami újat? Az utóbbi mellett döntöttek, és szinte teljesen átszabták a 2. részt, és ilyen arcade-os jellege lett az oldalnézettel, meg hogy életeket számolt a gép. Nagyon sok mindent elvettek ebben a játékban. Nem volt rúpia, nem volt szív, a varázslatokat csak úgy a két szép szemünkért megkapjuk. Viszont itt voltak először városok, itt lehetett először beszélgetni emberekkel. Az 1. Zeldában nincsenek városok, emberek se nagyon, csak a boltosok, varázslók és bölcsek. Joggal tehetnénk fel azt a kérdést, hogy ha nincsenek szívek és rúpiák, akkor mit kapunk egy-egy ellenség megöléséért? Hát kérem szépen tapasztalati pontokat! A képernyő jobb-felső sarkában gyűlnek a tapasztalati pontok. Ha elérjük az éppen kiszabott pontszámot, akkor Link fejlődik. Három féle képpen fejlődhet: Vagy az életereje, vagy a támadóereje, vagy a varázsereje. Mindhárom maximális ereje 8-as szint. Mindazonáltal a játék kegyetlen nehéz! Az erősebb ellenfeleket sem könnyű megölni, és még erre rájön az, hogy nem kapunk életenergiát! Mert az is olyan, hogy fokozatosan sebződünk, és meghalunk végül. Nagyon ritkán lehet tündérrel találkozni, és még ritkábban élettel! Mint már az elején megírtam a gép életeket számol. Mindig három élettel kezdünk. Annyi könnyebbség van a játékban, hogy ha meghalunk, akkor ott folytatjuk, ahol meghaltunk, és a már megölt ellenfelek nem térnek vissza. De ha elfogy az összes életünk, akkor Ganon a képünkbe röhög, és ha folytatjuk, akkor visszatérünk a templomba, ahol Zelda alszik. Egyébként a játéknak nagyon érdekes története van. Az első Zelda direkt folytatása. Az a lényeg, hogy Ganon visszatért. De hogy ne tudja elrabolni Zelda Hercegnőt, ezért a legfőbb védője, Impa (vele az OoT-ben találkozhatunk, ő a hat bölcs egyike) altatóvarázslatot “szórt” Zeldára, és csak a Bátorság Triforce-a töri meg a varázslatot. Amit a fő-fő ellenség őriz, aki nem Ganon, hanem Dark Link. Őt kell megölni a játék legvégén. Azt mondják azok akik végigvitték, hogy őt nagyon könnyű megölni. Ha olyan, mint az OoT-s Dark Link, tehát utánozza a mozgásunkat, akkor tényleg könnyű. Ugyanis biztos van olyan mozgás, amit Dark Link nem tud megcsinálni, amit mi igen, és nagyon hatásos (lásd az OoT-ben a Din’s Fire), és azzal kell megölni. Egyébként eléggé pocsékul van megoldva a tapasztalati pontrendszer. Mert az rendben van, hogy minden egyes elért pontszám után egy magasabb pontszámhatár jön, de az a baj, hogy ha elvesztjük az összes életünk, akkor ez mind lenullázódik, és a térkép elején meg olyan piti ellenfelek vannak, amelyekért 2-3 pontot kapunk. De előfordulnak 20 pontosok is, de ezeknél meg könnyű meghalni, és így mikor fejlődünk tovább? Én most ott tartok, hogy a támadási erősségem hármas szintű, a varázserőm négyes, és az életerőm is négyes szintű. És nekem már 800 pontot kell elérni a következő szint fejlődéséig. Szóval így, hogy lenullázódnak a pontjaim, és az elejéről kell kezdenem, nehezen fogok tudni továbbfejlődni. A nehézség meg igazából abban rejlik, hogy ugye nem kapunk plusz életerőt, ha megölünk valakit. És ez is rossz. Inkább életerő lenne! És az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy van hátránya a játéknak, mégis olyan hangulata van a játéknak, amit imádok! Megmondom őszintén, hogy én azok közé tartozok, akik szeretik ezt a játékot! És a zenét bár nem Koji Kondo szerezte, mégis a legjobbak között van! Nyilván sokan ismeritek a Super Smash Bros. Melee-t, a közkedvelt Hyrule Temple zene is a Zelda II-ből való. Ez szól a Dungeonökben, amikből szám szerint 7 van. És hát tényleg megosztja a közönséget, és ahogy a világátlagot elnézem a nem tetszők vannak többen, mert a játék világátlaga 69-70% körül mozog. Valószínűleg a pontrendszernek köszönhetően. Nagy kár, mert egyébként tényleg nagyon hangulatos játék.

Megöl ez a csend

Ha körbenézünk a Nintendo háza táján, akkor már idén is megjelent meg pár jó játék, elég csak a Super Smash Bros. Brawlra vagy a Mario Kart Wiire gondolni. Vagy akár a tavalyi évről a Super Mario Galaxyre és a Phanrom Hourglassra. És ennyi? Akkor ezzel vége? Semmi újdonságot nem hallani a Nintendo háza tájáról, nagyon csendben vannak. Talán számolják a bevételüket? -_-' Vagy hát 2 eset áll fent: Vagy tényleg nem csinálnak semmit, vagy nagyon titokzatosak. Ha titokzatosak, akkor várnak. Kivárják a 2008-as E3-at. Várhatunk is, mert az leghamarabb júliusban lesz. És akkor talán durrantanak valami nagyot. Igen, nem elképzelhetetlen, hogy valami ilyesmire pályáznak. Stinger mondta nekem, hogy készül az új Zelda játék Wiire. Sokat ő sem tud, csak annyit, hogy készül. Lehet, hogy ez lesz az E3 nagy durranása Nintendo részről? Nem lenne rosz dolog. De ha most bejelentik, akkor is leghamarabb 2010-re fog elkészülni, és megjelenni. De majd kíváncsi lesz, hogy a Twilight Princess nagyságát hová fogják tudni fejleszteni. Vagy hogy miben lesz más az új Zelda.

2008. május 9., péntek

Eladási adatok

Találtam Zelda játékokról eladási adatokat, amit én most jól közzéteszek itt:

Sorszám Játék neve Japán Amerika Európa Összesen
1. The Legend of Zelda 1.69 millió 3.80 millió 1.02 millió 6.51 millió
2. Zelda II: The Adventure of Link 1.61 millió 2.22 millió 0.55 millió 4.38 millió
3. The Legend of Zelda: A Link to the Past 1.16 millió 2.46 millió 0.99 millió 4.61 millió
4. The Legend of Zelda: Link's Awakening 0.54 millió 2.24 millió 1.05 millió 3.83 millió
5. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX 0.51 millió 1.02 millió 0.69 millió 2.22 millió
6. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 1.46 millió 4.08 millió 2.06 millió 7.60 millió
7. The Legend of Zelda: Majora's Mask 0.74 millió 1.89 millió 0.73 millió 3.36 millió
8. The Legend of Zelda: Oracle of Ages 0.41 millió 0.93 millió 0.58 millió 1.92 millió
9. The Legend of Zelda: Oracle of Seasons 0.41 millió 0.88 millió 0.57 millió 1.86 millió
10. The Legend of Zelda: A Link to the Past + Four Swords 0.34 millió 1.67 millió 0.57 millió 2.58 millió
11. The Legend of Zelda: The Wind Waker 0.89 millió 2.58 millió 1.08 millió 4.55 millió
12. The Legend of Zelda: Collector's Edition Nem jelent meg n/a n/a 0.00 millió
13. The Legend of Zelda: Four Swords Adventures n/a n/a n/a 0.00 millió
14. The Legend of Zelda: The Minish Cap 0.27 millió 0.83 millió 0.24 millió 1.34 millió
15. The Legend of Zelda (NES Classics) n/a n/a n/a 0.00 millió
16. Zelda II: The Adventure of Link (NES Classics) 0.24 millió n/a n/a 0.24 millió
17. The Legend of Zelda: Twilight Princess (GC) 0.04 millió 1.13 millió 0.39 millió 1.56 millió
18. The Legend of Zelda: Twilight Princess (Wii) 0.60 millió 2.95 millió 1.90 millió 5.45 millió
19. The Legend of Zelda: Phantom Hourglass 0.95 millió 1.75 millió 1.81 millió 4.51 millió
20. Link's Crossbow Training 0.28 millió 2.83 millió 1.23 millió 4.34 millió

Egy része eléggé szedett-vetett, a VGChartzról szedtem össze. Arról a VGChartzról, melyet a Gamer365 annyira támad, hogy nem hitelesek az adataik. Én ebben nem tudok állást foglalni, de ha az n/a-k helyére tudok számtani adatokat írni, akkor módosítom a táblázatot. A Link's Crossbow Training esetében meg ne felejtsük el azt sem, hogy Japánban csak most jelent meg!

Szerkesztve: 2010. január 15-én!

A kezemet figyeljétek, mert csalok!

Jó volt 4 órán keresztül egyhuzamban Phatom Hourglassezni. Ez az a fajta Zelda játék, melynek nincsenek olyan nagy hatást keltő jelenetei, csak hihetetlenül szórakoztatóak. A Phantom Hourglass is letehetetlen! Meg is csináltam a Temple of Windet és a Temple of Courage-et. Vicces, hogy bátorságról neveznek el templomot, de ilyen is kell. 😅 Érdekes, (eddig) egyáltalán nem hosszúak a PH Dungeonök. Meg úgy, valahogy jön magától az egész. Nyilván való, hog azzal a tárggyal kell átalában megölni a főellenséget, amit ott kaptál, ez itt sincs másképp. A Temple of Wind főellensége nagyon könnyű. Csak a széllel fel kell vinni a bombát, leküldeni az embert a földre, és osztani. Amúgy az egész Dungeon a szélen alapul. Aztán vissza kellett menni a Temple of The Ocean Kingbe. Hát ez se volt egy semmi kaland. 12 perc alatt kellet megjárni 6 emeletet. Úgy, hogy kerüld ki az őröket és meg is kell szerezni a kulcsot! Vicces. Egyszer sajnos meg is haltam, mert elfogyott az idő. Aztán vissza, de másodjára sikerült. De itt ez a rész nem volt semmi. A Temple of Wind főellensége után kaptam egy zöld medált, ami el lett helyezve egy térképen. És itt a legtetején kellett aktiválni. Azt egyből láttam, hogy a tengeri térkép tükörképe az a rajz, amin a medál volt rajta. És úgy kellett odavarázsolni, hogy a tükrös rajz volt a felső képernyőn, a térkép meg az érintőképernyőn. Ebből alkossunk. Ha valamikor, akkor most voltam agyilag patthelyzetben. Még a végigjátszás sem segített, mert azt láttam, hogy eltakarja a DS-t, hogy ne lássam, hogy mit csinál, de valahogy átvarázsolta a térképre a medált. Már a Norbi barátohoz fordultam, hogy mégis mi van, mert ez már nem állapot. De ő csak ennyit mond: CSUKD BE A DS-ED!!! Becsukom, és mint egy varázsütés, megjelent a medál a térképen… Hogy én akkor mit éreztem, azt most inkább ne firtassuk. 😅 Maradjunk annyiban, hogy ekkora ötletet, még soha nem láttam DS-en. De egyébként borzalmasan fájt. De most őszintén: Kinek jutna eszébe becsukni a DS-ét??? Az rendben van, hogy a tükörképe egyik a másiknak, de akkor is. Még egy ilyen malőr, és nem tudom, hogy mit csinálok -_-‘ Aztán el kellett menni a Cannon Islandbe, ott vásárolni kellett, valami hajós alkatrészt. Állítom, hogy a Zelda-történelem legmagasabb összegét fizettem ki érte, 1000 rúpiát! Egyébként már 1400-nál tartottam. Sajnáltam odaadni érte a pénzt, mert gondoltam magamban, hogy megnézem, hogy mekkora a felső határ, de ha a játék ezt kívánja… Ezután kellett kihajózni arra a részre, ahol a medál van. Ott van egy kincs, azt kellett kihalászni, a Salvage-dzsel, amit 1000 rúpiáért vettem. Ha ez megvan, utána a Molida Island, megcsinálni a Temple of Courage-et. Megmosolyogtam magamban, hogy az Ocarina of Time Spirit Temple-jéhez hasonlóan tükrözéssel kellett megnyitni az ajtót. Ez a Dungeon nem volt annyira nehéz, inkább az, hogy tele volt ilyen sorrendes feladattal. Alapból nem rossz ötlet, csak a legvégén szól, hogy bocsi, de nem jó a sorrend. Na, kösz -_- 4×3×2×1 lehetőséget valahogy nincs idő próbálgatni, hogy akkor most melyik jön be, én meg semmi utalást nem láttam arra, hogy mi a sorrend. Az itteni főellenség már egy kicsivel bonyolultabb volt. Ugyanis a főellenség láthatatlan! De nem szbad megijedni, mert a felső képernyőn az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, és ha ott meglátjuk magunkat, akkor az azt jelenti, hogy közelít felénk, elő a nyíllal! Ha sikerült eltalálni, akkor a páncéljáról az összes kék golyóféleséget le kell kardozni, akkor leválik róla a páncél. Ezután a farkát kell sebezni. És ha kész, megvan mind a három tündér, és most irány a… nem tudom hova. 😅 Itt mentettem!

2008. május 8., csütörtök

Phantom Hourglass – Sikeres továbbjutás

Végre rászántam magam egy kis PH-ra, és tovább is jutottam ott, ahogy elakadtam. Sejtettem, hogy a széllel kell kombinálni. És innestől kezdve már elég sokáig elvittem, csak most egy valamit nem tudok. Valamit mutat a térképen, hogy három szélerőmű-szerűséget bejelöl. Ott vajon mit kell csinálni? Ezt próbáltam meg kinézni egy YouTube-os végigjátszásból:

Nagyon béna a srác. Nem tudja, hogy mit kell csinálni! Egyszer erre megy, aztán rájön, hogy rossz irányba tart, aztán visszamegy, nem tudja mit kell csinálni. Mindegy, valamit megpróbálok kisilabizálni, mert tuti, hogy valamit kell azokkal csinálni, mert hatalmas szél fúj, és nem enged be a 2. Dungeon színhelyébe.

2008. május 7., szerda

Wind Waker Pak GC

Egyszerre imádom, és utálom az eBayt. Most találtam egy ilyet:

http://cgi.ebay.co.uk/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&Item=220231927697&Category=72465&_trksid=p3907.m29

Ez nem más, mint egy Wind Waker kiadású GameCube, teljesen újszerű állapotban, postával együtt 60 font, vagyis kb. 20000 forint. Én úgy örülök, hogy lehet ilyet kapni, csak annyira utálom, hogy nem tudok előteremteni 20000 forintot. Most eladhatnám az én GC-met, de utálok eladni, mert csak az idegeskedés van utána. Hogy kinek adjam el, hol hirdessem meg, mennyiért vennék meg? Egyenlőre nem rakom ki sehová. Van egy barátom, akinek van egy ismerőse, akinek van egy konzolos boltja. Azt mondta, hogy hétvégéig beszél vele, lehet hogy ott sikerül. Mondjuk annyira nem sürgős, mert május 15-ig van kint ez a GC. Esetleg valaki megvenné az enyémet? 😅

2008. május 6., kedd

The Legend of Zelda – Egyre közelebb a végéhez

Közben az első Zeldát se hanyagolom el. Elég nehéz volt a 6. Dungeon, de dupla medicinnel sikerült megcsinálni. Gohma volt a főellenség. Egy nyíl kivégezte. Ahogy haladunk, egyre inkább csak a Dungeon nehézségét kell túlélni, a főellenség maga könnyű. A 7. Dungeon az önmaga könnyű volt, bár elég hatalmas. Az egyik legnagyobb vicc benne a Goriya, aki egymaga áll, és ha adunk neki cukorkát, akkor továbbenged minket. Ilyen is kell. 😅 De amúgy az egész Dungeon könnyű. A főellenség meg az első Dungeonből átvett Aquamentus sárkány. Nagyon könnyű volt! Szóval ez is kész. De a 8. már elég nehéz. Tele van azokkal a Darknutokkal, akiket olyan nehéz megölni még így is. Nem lesz könnyű túlélni. De ha kész lesz a 8, akkor teljes lesz a Triforce of Wisdom, és ezzel bemehetek a hatalmas nagy 9. Dungeonba, ahol Ganon vár minket. Kíváncsi leszek, mert azt olvastam, hogy elég nehéz a vele való harc. Valami olyasmit vettem ki, hogy Ganon véletlenszerűen jelenik meg itt-ott, és eltűnik, és neki az a feladatunk, hogy megnyilazzuk? Érdekes lesz.

Twilight Princess értékelése

Manapság nemigen Zeldáztam, egy kicsit összesűrűsödtek a családi dolgok, így nemigen volt időm játszani, de ma nekiülök a TP elé. Meg a Phantom Hourglasst is szeretném folytatni, csak elakadtam egy helyen, az Isle of Gustban (ahol mindig orkánerejű szél fúj) egy helyen nem tudok továbbmenni, de gyanítom, hogy a szél segítségével kell továbbmenni, majd még utánanézek. Amúgy is rég vettem elő a DS lite-omat. 😅

De most értékelői szemmel szerenték foglalkozni a TP-vel, mert azt tapasztalom, hogy ez is legalább annyira megosztja a közönséget, mint anno a Zelda II. A “problémát” sokan abban látják, hogy akkorát akartak durrantani a TP-vel, mint a OoT-vel, ezért sok elemet átvettek az OoT-ből. Elég olyan egyszerű dolgokra gondolni, minta 2 TP-s Dungeon neve, mit a Forest Temple és a Water Temple. Ugye, hogy ismerősek az OoT-ből? Bár merész fogásnak tartom pont a Water Temple nevet átvenni, mert azt nemcsak én tartom nehéznek. Meg a sok videón is látszik, hogy nagyon hatásosra akarták tenni a játékot, ezzel nincs is semmi baj, mert tényleg az, csak ezt sokan erőltetettnek tartják. A Japán Famitsu videojáték-újság véleményére sokat adok, mert néha, amit olvasok angolra fordított cikkjeiket, látszik, hogy szakemberek foglalkoznak a játékokkal. Meg a 40 pontos pontozásuk is nagyon tetszik. Ha jól tudom, 1987 óta léteznek, azóta 7, vagy 8 játék kapott 40/40 pontot, az első volt 1998-ban az Ocarina of Time. Képzelem, mekkora hírverése lehet, hogy megvan az első 40/40 pontos játék!!! XD A Twilight Princess “csak” 38/40-et kapott, és a világ legjobb játékainak listáján a 35. helyen van. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Famitsu is erőltetettnek tartja a játékot, de más oka is van annak, hogy nem kapott 40 pontot. Ugyanis még egy Zelda játék kapott 40/40 pontot, ez pedig a The Wind Waker. Aki egy kicsit is jártas a Japán dolgokban, az szerintem mindent ért. A Japánok jobban szeretik a Wind Wakert, az Amerikaiaknak meg a Twilight Princess jön be jobban. Hogy mi ennek az oka? A japánok jobban szeretik a rajzfilmszerű grafikát, de ez a rajzfilm-imádat náluk szinte mindenhol jelen van, elég csak az animékre, mangákra gondolni. Meg nagyon szeretik az aranyos, kawaii dolgokat, és nagyon tetszik nekik, ahogy Toon Link meg van rajzolva, ezért jön be nekik jobban a WW.

A Twilight Princess meg túlzottan életszagú lett. Pedig szerintem nagyon jó lett. Midna is az idők múlásával egyre jobban megkedvelt minket. Eleinte eléggé bunkó volt velünk (ezt így vegyétek szó szerint) de mostanra nagyon barátságos lett, és megkedvelt minket. Most pedig lássunk egy rövid értékelést. Úgy fogom osztályozni, mint az ősrégi 576 KByte újságokban, tehát még a részpontokat is százalékban adom meg. És bejön +1 pont, a “kihívás”. Ez benne volt a régi 576 KByte-okban. Itt a harcrendszert értékelték, meg hogy mennyire élvezetesek a harcok. Hát akkor lássuk:

Twilight Princess Wii GC
Grafika 88% 99%
Játszhatóság 97% 92%
Kihívás 98% 93%
Szavatosság 99% 100%
Zene / hang 96% 96%
Hangulat 98% 92%
Összhatás 96% 96%

Hát én így gondolkodom a játékról. Wiin tényleg sokkal jobb játszani. Ha esetleg valaki meglepődne a nagyobb különbségeken az azért van, mert bár ugyanaz a 2 játék, de a két konzolon mégis más az értéke. Ugyanaz a grafika GC-n tökéletes, de a Wii ennél többet tud. Mondjuk köztudott, hogy GC-re tervezték eleinte a játékot. De Wiin sokkal hangulatosabb a játék. A mozgásérzékelés tényleg nagyobb játékélményt ad, mert ha ugyanúgy mozgatom a Wiimote-ot, ahogy Link a kardot, akkor tényleg olyan érzést ad, mintha része lennék a játéknak. Wiin sokkal jobb játszani, de GC tulajoknak sincs okuk búsulni, mert GC-re a TP limitált példányszámban készült, és tudtom szerint el is adták az összeset, másfél millió példányt. És ha találunk az eBayen, GC verziót, azt is 50 fontért adják (kb. 16-20000 ft) szóval becsüljék meg, mert nagy ritkaság! A másik, ami a GC verzió mellett szól, hogy ugye köztudott, hogy a Wii verzió tükörképe a GC verziónak. És a GC-s az eredeti! Ennek az az oka, hogy Link balkezes (ha megfigyelitek a játékokban, a bal kezében tartja a kardot, meg az egyéb tárgyait) és a Wii tulajok nagy része feltehetően jobb kezes (mint pl. én is ^^’) ezért kellett megtükrözni a játékot, hogy a jobb kezünkben foghassuk meg a kardot. Hát akkor Link kénytelen lesz megtanulni jobb kézzel írni. 😅

2008. május 4., vasárnap

Majora's Mask

Megmondom őszintén, hogy nem vagyok az emulátorok híve, de annyira fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a Majora’s Mask, hogy leszedtem egy Project 64-et, és a Majora’s Mask ROMot, és kipróbáltam. Olyan sokat nem láttam, mert aztán nem tudtam, hogy mit kell csinálni. De a bevezető videó nagyon tetszett! Mindenek előtt tudni kell azt, hogy ez az egyik olyan Zelda játék, mely nem Hyrule földjén játszódik, hanem Termina földjén. Ezen a vidéken békésen éldegélnek az emberek. Talán nem is sejtik, hogy végzetes tragédia előtt állnak. 72 óra múlva a Hold be fog csapódni Termina földjére, végzetes pusztulást okozva ezzel. A mi feladatunk az, hogy megakadályozzuk ezt. Amint Link erről tudomást szerez, Eponára pattan, hogy megmentse Termina földjét. De ez sem ment simán. Megjelenik a képben egy ún, “koponyagyerek” (Skull Kid) aki meg akarja akadályozni, hogy Link megmentse a vidéket. Két tündére van neki, gy fehér, és egy fekete. Ezt a két tündért megkéri arra, hogy idegesítsék fel Eponát, hogy ledobja Linket a hátáról. Az akciója sikeres volt. Link eszméletlenül fekszik a földön. Koponyagyerek átvizsgálja Linket, hogy nincs-e nála valami hasznos tárgy. Ott látja nála az Okarínát, amit szép szerével elcsen tőle. Link gyorsan magához tért, de nem időben. Amint meglátja, azonnal Eponára pattan, és elszalad vele. Link megpróbálja utolérni őket, de reménytelen. Bent a barlangban Linkre ráadja a Deku maszkot, így lett Deku Link. Koponyagyerek elhagyja a térséget, ám a fehár tündért maga mögöt felejti. Hát nincs mit tennie. Ha ki akar szabadulni, muszáj lesz csatlakoznia Linkhez és segíteni neki.

Én addig jutottam el, hog a North Clock Townban kellett megkeresni Jimet, de nem találtam. De egyébként elgondolkodtató a játék. Ugyanis tudni kell, hogy a játék 1 óra az annyi, mint nálunk 1 perc. No most, ha én 72 perc alatt nem találom meg Jimet, akkor bekövetkezik a tragédia, és vége az egész játéknak? Vagy hogy gondolták ezt? Sőt az Okarínát kell 72 perc alatt megszerezni, ha jót akarunk magunknak, hisz azzal vissza lehet menni az időben. De ezt a részét nemigen tudom elképzelni. Na majd meglátjuk, hogy mit sikerült kihozni. Egy biztos, hogy egy olyan fantasztikus játék után, mint az Ocarina of Time, nem jöhettek ki akármivel. Már csak ezért játszani fogok vele, hogy lássam, hogy mi történik. Egyébként grafikailag ott van a legszebb N64-es játékok között. És a zenéje is iszonyat hangulatos. Sokat átvettek az OoT-ből, de az újak nagyon jók lettek.

2008. május 1., csütörtök

Twilight Princess fejlemények

Voltak problémáim a TP-vel még amikor farkas voltam. Amikor be kellett gyűjteni a láthatatlan könnyeket, akkor volt az a három árnyék. És hirtelen nem tudtam, hogy megölni őket, mert tudni kell róluk, hogy amikor kettő meghal, akkor a harmadik mindig újraéleszti őket. A Zelda játékoknak nemcsak a logikai feladatok a védjegyeik, hanem az is, hogy minden ellenfélnek vannak erősségeik, és gyenge pontjaik. És a gyenge pontjaikat kell megtalálni. Ezeknek az árnyékoknak az összetartozás, az egység az erősségük. Viszont két részre oszlanak. Először azt kell megölni, amelyik egyedül van, aztán a másik kettő köré olyan kört kell képezni, és az önmagában megsebzi őket, és ha megszünetjük a kört, akkor a másik kettő egyszerre hal meg. Mindez szép és jó, de ezt nem tudtam. Azt tudtam, hogy van a kör, de hogy az sebzi is őket, arra nem gondoltam volna. A másik meg az, hogy ahány embert megkérdeztem, annyiféle módon mondták el, hogyan kell egyszerre két árnyékot megölni. Az egyik azt mondta, hogy a kör képzése után támadni kell. A másik meg azt, hogy elég csak a kört képezni, a harmadik meg azt, hogy meg is kell szüntetni a kört! Gyakrolatilg a létező összes verzióval el voltam látva -_-‘ Na mindegy, végülis az a lényeg, hogy végül meglett az összes könnycsepp, így megszűnt a sötétség a vidéken. Aztán bementem a Forest Temple-ben, amit ezzel az erővel ki is végeztem. Marha könnyű Dungeon volt! Csak a szélbumerángot kell megszerezni, aztán onnstól kezdve sima ügy! A főellenséget (Diababa) meg egy kis logikával könnyű volt kivégezni. Na hiszen, ez még csak az első Dungeon volt, és még van nyolc!