A Link to the Past – Egy játék, melyet nem lehet elégszer végigvinni!

Hihetetlen, egyszerűen emberi ésszel nem lehet felfogni! Negyedjére kezdtem el a Link to the Pastet, és annyira csodálatos, hogy nem igaz! Hogy negyedjére is képes képes ugyanazt a varázslatot adni, mint amikor először játszottam ezzel a játékkal. Igaz már töviről hegyire ismerem a játékot, de mégis benne van az a csoda, ami mindig és újra és újra arra késztet, hogy játszam végig! És egy 1991-es játékról beszélünk! Nagyon hiányzott a hangulata azért vágtam neki. A Link to the Past azon Zelda játékok közé tartozik, ahol sokkal élvezetesebb csak úgy sétálgatni Hyrule földjén, csak úgy céltalanul! Annyira jól megcsinálták!

Az történeten egyébként látszódik, hogy az Ocarina of Time után játszódik. Feltűnik egy rejtélyes varázsló, Agahnim, akinek feltett szándéka, hogy kiszabadítsa a már nagyon régóta a Sötét világban raboskodó Ganont! És ezt hogyan teszi meg? Megtöri Zelda Hercegnő varázslatát, foglyul ejti, és a Hyrule Castle várbörtönébe zárja. Zelda ugyanis a Sötét világot elzáró pecsét egyik birtokosa, a hét bölcs közül az egyik! És mivel Zelda nem tehet mást, ezért telepátiával értesíti Linket, hogy baj van, és hogy siessen a megmentésére. Hősünk a sötét éjszakával és a zord időjárás viszontagságaival (zuhog az eső) mit sem foglalkozva elindul megkeresni a nagybátyját, aki Hyrule legjobb kovácsa, hogy az általa készített karddal és pajzszsal Zelda Hercegnő megmentésére induljon. Ám nagybátyját holtan találja. Ettől persze még övé a kard, és elindul Zelda Hercegnő megmentésére. Sikerrel jár, de sajnos így sem tudja megakadályozni Agahnimot a pecsét feltörésében. Agahnim, amikor tudomást szerez arról, hogy Zelda kiszabadult, végzetes lépésre szánja el magát: Elzárja Zelda Hercegnőt és a többi hat bölcset a Sötét világba. Persze nem kell félni, ugyanis ebben a játékban mi is betekintést nyerhetünk a Sötét világba, kalandozhatunk, sőt 8 Dungeont ott kell végigcsinálni. Először kiszabadítani a hét bölcset, beleértve Zelda Hercegnőt, majd a hét bölcs segítségével és Mester kardunkkal és az Ezüst Nyilunkkal felvértezve szembeszálljunk Ganonnal. Végleg sajnos (vagy nem sajnos) itt sem fog meghalni, hisz a Zelda idősíkben nem ez az utolsó játék. Jelenlegi állás szerint a The Wind Wakerben hal meg végleg Ganondorf, de erről majd ott.

A történetet azért írtam le ilyen részletesen, hogy lássátok, hogy egy 1991-es játék mennyire tartalmas, sokrétű, és ennek is komoly története van! Sok Zeldás ezt tartja az első igazi Zelda játéknak. Hát, én nem is tudom, mert az első Zeldában csak megkapjuk a feladatot, hogy szerezzük meg a 8 részre tört Triforce of Wisdom darabjait, a Zelda II meg köztudott, hogy mennyire elüt a többi Zeldától. Az biztos, hogy a LttP-ben találkozunk először logikai feladatokkal, komoly történetvezetéssel, sőt ending videója is van! Szóval bárki, aki előveszi a Link to the Pastet, biztos vagyok benne, hogy az lesz az érzése, hogy egy igazi mesterművel van dolga!

Nintendo újság sufni címlap

Egy kicsit megszállt az ihlet az új program hatására. Még néhány éve kigondoltam magamban, hogy ha lenne magyar Nintendós újság, akkor milyen lenne a címlapja, és megvalósítottam tegnap este egyet. Méghozzá az 1992. augusztusi számot csináltam meg. A háttere nem véletlenül egyszínű mert akkor még nem voltak olyan nagy címlapok.

A Link to the Past – Dungeonök nehézségi szintje

0. Hyrule Castle: 2/10 – Ez egy bevezető. Itt le kell menni a várbörtönbe, kiszabadítani Zelda Hercegnőt. Addig nagyon könnyű dolgunk van. De utána a 3. alsó emeletről a 2. emeletre kell felmenni. Innestől kezdve már nem annyira könnyű, mert sötétség van.
1. East Palace: 2/10 – Ebbe még semmi komoly nincs. Tessék megölni mindenkit, hogy kinyíljanak az ajtók!
2. Desert Palace: 4/10 – A lézert lövellő Beamos nagyon megkeseríti az életünket, de azért túl lehet élni.
3. Tower of Hera: 3/10 – Ez annyira nem nehéz, csak az a frusztráló, hogy könnyű lezuhanni. Tessék nagyon vigyázni!
4. Hyrule Castle 2: 2/10 – Ez inkább egy átvezető a sötét világba. Egyáltalán nem nehéz. Csak fel kell menni az 5. emeletre.
5. Palace of Darkness: 5/10 – A Dungeon igazi nehézsége abban rejlik, hogy kevés ellenfél ad szívet, de, és kevés is a tárgy. Úgyhogy ha találtok tündéreket, akkor tessék befogni őket üvegbe!
6. Swamp Palace: 6/10 – Itt nagyon sok a kis ellenfél, akiket sokszor nehéz észrevenni. Igaz, csak fél szívet vesznek el, de mint tudjuk sok kicsi sokra megy!
7. Skull Woods: 7/10 – A nagyon kell vigyázni, nehogy a mennyezetről lezuhanó óriás kéz martalékává váljunk! Aki, ha megragad, visszavisz a pálya elejére!
8. Thieves’s Town: 6/10 – Ez a Dungeon egyáltalán nem nehéz, csak titok nyitjára nehéz rájönni. Nagyon sok repedezett föld van, de nem mindegyik törik! Az egyik rejti a titkot!
9. Ice Palace: 8/10 – A legszemetebb Dungeon. Úgy kell megcsinálni, hogy kétszer kell végigmenni a pályán! Tessék gondolkodni, hogy nehogy háromszor kelljen!
10. Misery Mire: 5/10 – Ez annyira nem durva, csak végig kell menni. Egyedül a Cane of Somaria megszerzése nehéz.
11. Turtle Rock: 9/10 – Az egyik nehézsége a Dungeonnak, amikor sötétben kell liftezni, és annyi vonal van, hogy nagyon könnyű eltévedni. És a tűzpálcák nagyon megkeserítik az életünket. De a többi helyen is nagyon kell vigyázni! És tessék mindenütt szétnézni, mert több helyen is van kijárati ajtó! Nem hátrány, ha nem az elejétől kezdjük, ha véletlenül meghalnánk!
12. Ganon’s Tower: 10/10 – A legeslegdurvább maradt a végére. Kegyetlen hosszú, és nagyon nehéz. Mindenképp csak feltuningolt fegyverekkel ajánlatos bemenni!

A Link to the Past – Főellenségek nehézségi szintje

Most nagyító alá veszem, a Link to the Past főellenségeit, hogy melyik mennyire nehéz, és egy-két mondatos kommentet írok mindegyikhez.

• Ball and Chain Trooper: 1/10 – Csak simán meg kell dobni a vázákkal, és kész.
• Armor Knights: 3/10 – A folyamatos ugrálás egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, de majd a nyíl segít rejtunk. Hatan vannak, az első ötöt, csak nyíllal lehet megölni, de a hatodikat, aki mindig feléd ugrál, az karddal is kivégezhető
• Lanmolas: 5/10 – Karddal kell megsebezni őket, teljesen mindegy, hogy hol. Csak vigyázni kell, mert a testüktől való sebzés már 2 szívet vesz el! Hárman vannak.
• Moldorm: 4/10 – Igazság szerint ezt nehéz besorolni, hogy mennyire nehéz, mert minden az ügyességen múlik. A farkán levő propellert kell lekardozni, ha jól emlékszem hatszor. De egy idő után begyorsul, és a platform szélét nem határolja semmi, tehát, ha véletlenül a széléhez érsz, leesel. És lehet visszamenni, és újrakezdeni.
• Agahnim: 2/10 – Csak a ránk szórt varázslatot kell karddal visszaverni rá.
• King Helmasaur: 6/10 – Két részből áll. Először a fejét beborító páncélt kell kalapáccsal széttörni. Ez nehéz, mert elég közel kell menni hozzá. És elég durva, amikor meglendíti a farkát. Kishíján belepi vele az egész terepet. Ha letört a páncélja, akkor némileg könnyebb dolgunk van, mert csak nyíllal kell eltalálni a fején levő zöld pontot, viszont szaporábban veszi a lépteit.
• Arrgus: 5/10 – A csáklyával meg kell fogni az őt körülvevő Arrgik körül egyet, és addig kardozni, amíg meg nem hal. Így kell a többit is kivégezni. Majd ha ezzel végeztünk, akkor egymaga elkezd szaporán úszkálni. Igyekezzünk eltalálni a kardunkkal.
• Mothula: 6/10 – A legjobb a tűzpálca ellene. Azzal szám szerint nyolcszor kell megsebezni. Viszont, ha teljesen kifogytál a varázserőből, akkor már csak a kard maradt hátra, de így a mozgó platform miatt nagyon nehéz.
• Blind the Thief: 4/10 – Nem kis ügyességet igényel ez a főellenség, viszont lényegesen könnyebb, mint az előzőek. Három szakaszból áll, mindhárom alkalommal háromszor kell megsebezni.
• Kholdstare: 7/10 – Mindenekelőtt a tűzpálcával kell kiolvasztani, majd ezután három részre szakad. Ezeket kell karddal megölni. A fentről lezuhanó jégdarabokra tessék figyelni!
• Vitreous: 2/10 – Szerintem az egyik legkönnyebb. Amikor kijönnek a kis szemek, azokat kell kardozni, amíg meg nem halnak, aztán jön maga Vitreous, ami nevetségesen könnyű. Még ő hátrál meg, ha megsebzem! Így lehet labdázni, amíg ki nem pukkad a labda.
• Trinexx: 8/10 – Trinexxnek három feje van. A középső a fő, a bal oldali tüzet okád, míg a jobb oldali jeget. Én először a jeges fejet ajánlom megölni, mert, ha okád, akkor csúszóssá válik az út. Úgy kell, hogy tűzpálcával megégetni, majd karddal sebezni, amíg be nem fagy újra. Ha végeztünk, jöhet a tűz fej. Őt jégpálcával kell megfagyasztani, majd karddal sebezni. Ha vele is végeztünk, akkor teknősünk ilyen csúszómászóvá változik, és a három kődarabból álló törzsének a közepét kell lekardozni egy párszor.
• Agahnim: 1/10 – Aganim visszatér. De nem akárhogy. Csinált 2 fantomot magából, így hárman lőnek ránk. Csakhogy nem is sejti, hogy ezzel mennyire megkönnyítette a dolgunkat, ugyanis így háromszoros esélyünk van arra, hogy valamelyik varázslat biztos eltalálja. Ha kész, jöhet a végső csata.
• Ganon: 9/10 – Inkább összetett, mint nehéz. Én magamban négy részre osztom Ganon megölésének státuszát. Az első kettőben csak meg kardozni kell, ahogy éred. De a másodikban a tűzmadaraktól nagyon kell óvakodni. A harmadik részben nagyon nem tudsz mit csinálni. Amikor teljes erejével rátapos a földre, nagyon nem lehet megsebezni. És a legvége a negyedik rész a legnehezebb. Itt azt kell csinálni, hogy tűzpálcával, vagy lámpával meg kell gyújtani a két oldalon lévő fáklyát. Én személy szerint a lámpát javaslom két okból is: 1. kisebb a hibázási lehetőség, 2. Nagyon kevés varázslatot vesz el. És tudni kell, hogy a lámpák nagyon sokáig égnek. Ha ég mindkét lámpa, Ganon láthatóvá válik, ekkor kell karddal nekimenni, majd ezüst nyíllal megadni a végső kegyelemdöfést. Ezt a folyamatot négyszer kell megismételni. Ha sikerül, Ganon meghal, és Hyrule földjén ismét a béke honol!

The Legend of Zelda – A múlt

Igazság szerint csak alig pár hónapja vagyok Zelda fan. 2008. január 25-e óta játszok aktívan. Persze a Zeldákat hallomásból már jóval régebb óta ismerem. Évszám szerint 1993 óta. Ugyanis 1993. december 21-én kaptam meg a Super Nintendómat. Talán mondanom sem kell, hogy veszettül örültem neki. Azóta is a Super Mario All Starst tartom a világ legjobb játékkollekciójának. A dobozban volt egy poszter, amin rajta volt a Link to the Past. Ekkor találkoztam így először a játékkal. Emlékszem, hogy a neve alapján tetszett, de hogy mi ez, mit kell benne csinálni, arról 7-8 éves fejjel mit sem tudtam. Aztán elkezdtem rendszeresen venni az 576 KByte-okat, majd amikor bejött a konzol, azt is. És innen értesültem az Ocarina of Time-ról, a Majora’s Maskről, majd később a Wind Wakerről. Az, hogy a OoT 98%-ot kapott, a MM és a WW 10-10 pontot, az már sejtetett bennem valamit, hogy nem akármiről van szó. De odáig, hogy kipróbáljam, soha nem jutottam el. 1996-ig volt volt itt, Békéscsabán 576 KByte üzlet, ahova elég sokat jártam SNES játékokat kölcsönözni. Arra nem emlékszem, hogy volt-e Link to the Past, de nem kölcsönöztem ki. Aztán bezárt az 576 KByte, 1998-ban nyílt Békéscsabán egy egyéni konzolos üzlet, az Aster-X. Itt voltak Nintendo 64 játékok, jártam is játszani, de soha nem volt Zelda. Mondjuk nem is kerestem. Most így nemigen tudom magam beazonosítani az akkori érzéseimmel, de nem is biztos, hogy kipróbáltam volna. Nem tudom miért. Aztán láttam, hogy az 576 Konzol 10 oldalban foglalkozik a Wind Wakerrel, azt mondtam, hogy ez igen! Ebbe nagyon van valami. De csak beleolvastam anno a tesztbe, de nem olvastam végig. Egyrészt, mert sokalltam a 10 oldalt, másrészt, meg Csipi nem fogalmazta meg valami hitelesen, hogy mit adott neki a játék. Azt természetesen nem vitatom, hogy nagyon tetszett neki a játék, hisz akkor nem adott volna rá 10 pontot, de valahogy nem jött át az, hogy neki tetszik a játék, és miért. Először komolyan Zelda játékkal dolgom 2005. január 9-én volt. Ekkor a Tescóban megtaláltam a GBA-s Link to the Past + Four Swordsot 2990 forintért. És mit ad Isten? Volt is nálam annyi pénz. Furcsa, de nagyon örültem a játéknak, és meg is vettem. És játszottam is vele, de csak addig jutottam el, hogy megcsináltam a Hyrule Castle-t, és megmentettem Zelda hercegnőt. Aztán ki tudja miért, többet nem vettem elő a játékot. De ha valami nagyon megmaradt bennem, az a Hyrule Castle zenéje. Az a mai napig ott van a kedvencek között. Igazság szerint nincs igazi magyarázat arra, hogy miért nem vettem elő többet akkor a LttP-t. Hanyatlóban is volt a konzolos korszakom, mivel ekkor nem volt GC-m. És valahogy annyira nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a játéknak, holott már akkor tudtam, hogy mekkora presztizse van a szériának. De valahogy csak annyit szűrtem le a játékból, hogy egy jó, élvezetes játék, de nem több. És amilyen hülye voltam, túl is adtam rajta. 4000 forintért. Legalább nyertem vele egy ezrest… De ez mai fejjel nem vigasztal. Ma már annyira hülyének tartom magam miatta! Aztán, ahogy 2006. nyarán megszaporodtak a Pesti barátok, így kerültem még egyszer kapcsolatba a Zeldákkal. 2006. augusztus 8-án az egyik barátomnál aludtam, és ő éjszaka Majora’s Maskezett, én meg figyeltem, hogy mit csinál. Szerettem nézni, hogy mit csinál, de hogy én nekifogjak… Nem mertem. Mert láttam, hogy nagyon nehéz, ő is keresgélte a megoldást. Amire emlékszem, hogy nagyon sokat okarínázott, és így jött rá egy-egy megoldásra. De aztán kezembe adta a controllert, hogy próbáljam ki az első Zeldát. Igen, a NES-eset. Ugyanis Collector’s Edition volt nála. Hát Istenem. Sehol egy útmutatás, hogy merre kell menni, de mindenfelé lehet menni, az ellenfelek azonnal kinyírtak… Na mondom magamban, ebből a hülyeségből én nem kérek. 5 perc után abba is hagytam. Az idők során aztán rájöttem, hogy mégsem. Egyszerűen szégyelltem magam, hogy Nintendós vagyok, és nem játszok egy olyan játékszériával, amit az összes Nintendós imád. A másik nagy lehetőségem Zeldázni 2006. decemberében adódott, amikor Krisi megszereztem angolul a Link to the Pastet, és neki megvolt németül is. Soha nem titkolta, hogy fáj a foga az én N64-es Yoshi’s Storymra. És felajánlott egy cserét, hogy én odaadom a Yoshi’s Storyt, ő meg a német LttP-jét. Bele is mentem, mert tényleg komolyan rá akartam állni a Zeldákra. Ki is próbáltam, és itt is megcsináltam a Hyrule Castle végéig. Örült is a fejem, amikor meghallottam a Hyrule Castle zenéjét. ^^' Aztán eljutottam addig, hogy a Kakariko Village-ben beszélni kellett a hölggyel. De a térképen láttam, hogy nem ment el onnan az ×. Visszamentem, többször is beszéltem vele, de akkor is ott volt az ×. Kérdeztem magamtól, hogy mi az Úristen van itt, hogy nem akar elmenni onnan. Nem akartam tovább fejtegetni, ezért abba is hagytam a játékot. Az volt a baj, hogy egy olyan tévhitem volt a Zeldákról, hogy tele van olyan titkokkal, melyeket csak az igazán nagyok tudnak felfedezni. Erre meg nem éreztem magam képesnek. Aztán 2007. júniusában foglalkoztatott megint komolyabban a LttP, amikor az egyik nap itt volt bagszi, és LttP-zett. Nagyon szerettem nézni, ahogy játszik. Aztán 2007. június 18-án amikor ott aldutam bagszinál, ott volt nála a V-ADi GC-je, és Twilight Princessezett. És akkor próbáltam ki egy olyan 13 percre (13 percnél tartott a mentésem), és nagyon megfogott. Azt hiszem, hogy addig jutottam el, hogy betereltem a szarvasmarhákat az istállójukba, meg a faluban szétnéztem. De aztán ismét hosszabb szünet. De 2008. január 25!!! Ezen a pénteki délelőttön bent voltam az iskolában, és untam a Marketing órát, és állandóan a LttP-n járt az eszem. Akkor mondtam azt magamban, hogy ha törik, ha szakad, én ájövök arra a titokra, és bebizonyítom ország-világnak, hogy igenis méltó vagyok arra, hogy Zeldázzak! Szerencse, hogy ez a rövid péntekem (amikor csak 4 órám van), ezért 11.15-kor szabadultam az iskolából. Amint hazaértem, összeraktam a SNES-emet, bele a LttP kazit, és addig fel nem állok, amíg nem jövök rá a titokra! Hála Istennek, megvolt a mentésem! Igazság szerint semmi mást nem csináltam, csak járkáltam a Kakariko Village-ben, benéztem az összes házba, beszélgettem mindenkivel (már aki nem félt tőlem -_-) és egy idő után, amikor ránéztem a térképre, akkor láttam, hogy végre máshol van az ×. Örült is a fejem, hogy milyen zseni vagyok, hogy rájöttem a titokra. Úgyhogy rákaptam a játékra. Aztán január 26-án éjjel olyan fél 1 fele ismét bekapcsoltam a játékot. Olyan jól elvoltam. Azt észlelem magamon, hogy iszom a játék minden egyes percét, és nem érdekel a külvilág. Majd miután feleszméltem, ránézek az órára: 4:41. Nem semmi… Legalább kész az East Palace. ^^' Így kezdőzött. Azóta rabja vagyok, és rájöttem, hogy a Zelda játékszéria életem egyik legjobb dolga!

(Ez volt az első poszt a The Legend of Zelda blogomban.)

The Legend of Zelda: A Link to the Past – VÉGIGJÁTSZVA!!!

Sikerült végigvinni!!!
42 óra és 11 perc tömény élvezet. Vagyis hát nem is lehet szavakba önteni, hogy mi mindent kaptam ettől a játéktól. Boldogságot, életkedvet, összemosódnak bennem a dolgok, de csodálatos 42 óra volt.

Egyébként látnotok kellett volna. 1 életelixír, és 2 varázselixírt vettem igénybe, és amikor az utolsó utáni esélyemet használtam ki, Ganont megfagyasztottam a kardommal, akkor elő nyíllal, és tudtam: Most vagy soha. Végül most lett. De úgy volt, hogy arra már nem volt varázserőm, hogy a Fire Roddal meggyújtsam a lámpát, csak a lámpással. És amikor azt hittem, hogy nem fog sikerülni, na akkor még egyszer meggyulladt. És akkor az utolsó nyíl ölte meg.

Ez is csak arra bizonyíték, hogy soha nem szabad feladni!

Ennyi volt a teljes történet. Még nem raktam el végleg a játékot, mert még meg akarom szerezni a 2 hiányzó tárgyat, az egy hiányzó üveget, és a 9 hiányzó negyedszívet. De ez a 28 nap egy életre szóló élményt adott nekem!

Hol járunk?

Én is elnézést kérek, hogy egy hónapig nem voltam itt, de nekem is akadt más tennivalóm, új világot ismertem meg. 2008. január 25. piros betűs nappá vált az életemben. Már nagyon régóta megvan a The Legend of Zelda: A Link to the Past játék SNES-re, de komolyan csak azon a napon kezdtem el foglalkozni vele. Valami Isten játék! Igazság szerint a Zelda történelmem egészen 1993-ig nyúlik vissza,akkor láttam meg képen a Link to the Pastet. Akkoriban még fogalmam sem volt, hogy mekkora játék ez, csak a képek alapján sejtettem. Aztán maradtak a képek, 576 Konzolos tesztek. De végre eljött az a nap, amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a Zeldával. Valami olyan csodálatos világba repít el ez a játék, nem bírom abbahagyni. De nem is akarom. Tényleg igaz a Zeldára, hogy nem te játszol vele, hanem ő játszik veled. Ezalatt a közel egy hónap alatt sikerült majdnem végigvinnem a játékot, de nagyon bedurvult a végére. Most vagyok a végső össecsapás színhelyéül szolgáló Ganon’s Towerben. Komolyan mondom, hogy a Mario játékok végjátékai babazsúr ehhez képest. Marha nehéz, de valami mégis hajt, hogy továbbvigyem! És végig is fogom vinni, ha már ilyen közel vagyok a végéhez. Csak szerintem most tartok egy kis pihenőt a játékban mert annyira leamortizált, hogy fel kell töltődnöm, mire újra elkezdem. Persze nem csak a Link to the Pasttel foglalkoztam ezalatt az egy hónap alatt, hanem a többi Zelda játékot is igyekeztem megismerni képek, információk által. Meg kölcsönbe megkaptam a Wind Wakert és a Twilight Princesst GC-re. Ezen után csak még jobban megszerettem a Zelda világát. Szóval valószínű, hogy 2008 a Zelda éve lesz számomra. Persze a Mariókat se fogom elhanyagolni, de valószínűleg csak 2 új Mario játék lesz idén számomra: Super Mario Galaxy és a Mario Kart Wii. Na meg a Super Smash Bros. Brawl, amire nem győznek 10, 40 pontokat, és 100%-okat adni. Meg persze a honlapról se feledkezek meg. 😅

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldal blogjából)

6. dungeon: Mission will complete

A 6. Dungeon az egyik legfurcsább. Egyáltalán nem nehéz, sokkal inkább logikai feladatokon alapszik az egész. Az egyetlen nehézség, hogy rájöjj, hogy az egyik vízesésen keresztül lehet menni. Amúgy sok logikai feladat abban merül ki, hogy néha visszább kell menni ahhoz, hogy előrébb juss. Nagyon szét kell nézni, Jól elmozdítani a köveket, és használni kell a láncos nyilat, ami szintén vicces dolog, hogy megakad a halálfejeken, és Link meg megkapaszkodik rajtuk, és átmegy a túlsó végre. Aztán a főellenség is elég furcsa. Nagyon könnyű lesz. Csak azért hagytam abba, mert meghaltam és már fáradt vagyok. Csak félek, hogy fog kelleni varázselixír, mert a nálam levő maximális mennyiség nem lesz majd elég, de ez a holnap zenéje. És ha sikerülni fog végigvinni, akkor kész lesz a játék fele.

5. dungeon: Mission complete

Tömény 16 óra játék mérlege 5 Dungeon. Itt már azért bedurvulnak a dolgok. Nagyon nehéz volt, nagyon megszenvedtem vele, mégis minden egyes percét élveztem! Mert valahol itt kezdődik egy JÁTÉK! Hogy teret ad fejlődni, érezheted, hogy egyre jobb vagy, tudod, hogy képes vagy megcsinálni! És mész előre egyre nagyobb önbizalommal, egyre előrébb jutsz, és a végén te kerülsz ki győztesen. Szerintem a Zelda játékok fejtörősége leginkább abban merül ki, hogy stratégiát kell kidolgozni, hogy tovább tudj jutni.
De az a bombás jelenet az mindent vitt. A mai napig nem tértem magamhoz T_T És megismerkedtem a 6. Dungeonnel, hát már az eleje eléggé olyan, hogy… Egy rácsozott ajtó, oszt’ csá! De ugye itt nem adjuk fel, hanem szétnézünk, lehet hogy valahol valami el van rejtve, meg a GameFAQsról a térkép, a YouTube-os videóról nem is beszélve. De előbb szétnéző túrára megyek a Dark Worldben, mert szerintem valahol ott van a titok nyitja, és ha végképp nem találok semmit, akkor YouTube is my friend. De a térképet persze megengedem magamnak ^^

Ez súlyos T_T

Már az 5. Dungeont járom a Link to the Pastben. Amikor a sötét világban kell a keleten lévő kastélyba mennem. Ott akadtam el, hogy a vakondok nem engedtek tovább. Na sebaj, letöltöm a GameFAQsról a térképet, onnan jövök rá, hogy egy nagy adag részt kihagytam. Na jó, vissza. Megyek a szakadékhoz, ahol van a kék Switch Block, felül a narancssárga, és a narancssárgát kell úgy ledönteni, hogy a kék is lent maradjon. Én tényleg, az összes terepet bejártam, arra gondolván, hogy hátulról kell esetleg megközelíteni. Leesni oda lehetetlenség, mert az első emeleten vagyok, ami ennél a kastélynál a legmagasabb szint. Ha csak nem tanítjunk meg Linket felesni. Minden egyes szinten végigmentem, minden repedezett falat betörtem, de semmi nem vezetett oda. Aztán visszamentem a szakadékhoz. Ekkora már annyira kétségbe voltam esve, hogy már tényleg, mindent kipróbáltam, de úgy tűnik, hogy nem. Bagszinak szóltam, hogy ha tud, könyörgök segítsen, mert idegileg már nagyon nem vagyok egészben. Megmondtam neki, hogy mi a baj, ő meg megmutatta YouTube-on, hogy mi a teendő. Amikor megláttam, percekig fogtam a fejem. Azt se tudtam, hogy egyáltalán meg leht fogni a bombát! Mert eddig úgy voltam vele, hogy lazán lerakom a bombát ott, ahol robbantani akarok, oszt majd robban. De hogy fel lehet emelni -_- És aztán nekidobni a kapcsolónak, gyorsan odafutni… Ez a játék beteg T_T De pozitív értelemben. Azt nem tudom, hogy lesznek-e nehezebbek is, de ezt egy életre megjegyeztem. Itt a kép, a szituációról! Egy életre elátkoztam!!! T_T

Nincsenek szavak...

De tényleg. Ez a Link to the Past… Ez valami csoda! Valami megfoghatatlan. Csak egyszer kell belemélyedni. Megragad, és el nem enged! Nem te játszol vele, hanem ő játszik veled, ahogy Csipi írta a Twilight Princess tesztben. Ez tényleg igaz! A Super Mario All Stars óta (1993) nem éreztem ennyire azt, hogy egy játék ennyire felemeljen lelkileg. (Nem csodálkozom, hogy a Szabolcsot versre ihleti a játék ^^’) Azt érzem, hogy élmény volt játszani. Egyszerűen… húú! (Ahogy a Bakács Tibor mondta a Megasztárban ^^’) Ezt tényleg nem lehet szavakba önteni, ezt át kell élni!

Bm bíztatott, hogy be adjam fel, nyilván utalt a Sunshine-os kudarcomra. 😅 Én egy pillanatra nem féltem ettől a játéktól, amint jobban belelendültem. Most a 2. amulettet szereztem meg, aminek a főellensége három csúszmászó volt. Hát, meggyűlt velük a bajom. Nem volt könnyű. Igaz, hogy az első pár másodpercben mérgelődtem minden egyes halálomnál, de nem éreztem hiábavalónak. Mert minden egyes alkalommal egyre könnyebben jutottam el oda, és egyre könnyebben sikerült legyőzni őket, ahogy kitapasztaltam.

A Sunshine-ban meg pont az volt a bosszantó, hogy nem lehetett ügyesedni pl. amikor ráján szörfözöl 1000 km-rel (vagy nem tudom mennyivel, de hogy megbirságolnának gyorshajtásért, abban biztos vagyok) és egyszerűen nem lehet. Ott vagy pontosan beletrafálsz a piros érmékbe, vagy b*szhatod! De nincs hibalehetőség! És ez az idegesítő!

Azért megfordult a fejemben a Kaleido Staros Sora Naegino. Senki nem értette, de valamiért magával ragadta a közönséget. Hát ilyen ez a Zelda is. Senki nem tudja mi a jó benne, de egyszerűen letehetetlen! Meg merem kockáztatni, hogy ha megkérdeznénk a Zelda topicban az emberekben, hogy mit szeretnek ebben a játékban, szerintem ők se tudnának konkrét választ adni, csak úgy komplexen, az egész tökéletes!

Holnap szerintem meglesz a harmadik amulett, és kész a 2. Dungeon.

Hogy én miket nem tudok! :-O

Mindig is félve néztem a Zelda játékok elé, mert az én részemről valami kegyetlen nehéznek tűnt. Nem is azért, mert minden egyes percben meghalnék, hanem mert annyira nehezek lesznek a Dungenök benne, hogy nem tudnám megcsinálni. Az SNES-es Link to the Past volt az első Zelda játékom (azóta sincs más ^^’), és már amikor először elővettem, akkor éreztem, hogy ehhez nem úgy kell hozzáállni, mint egy Mario játékhoz. De már akkor megfogott a hangulata. És már akkoriban sikerült végigvinni az első Dungeont a Hyrule Castle-ben. Aztán úgy kezdtem el a másodikat, hogy láttam, hogy merre mutat a x a térképem, el is jutottam oda, de mikor kijöttem onnan nem mutatta tovább, ezért abbahagytam a játékot. Valahogy magától értetődőnek éreztem, hogy ugyan mutassa már, hogy merre kell menni. Hogy én milyen hülye voltam -_-'

Tegnap ismét elővettem a játékot (kb. 7 hónap után) és újra elkezdtem csinálni. Nem mutatta ugyan, hogy merre kell menni, de ezt tegnap valamiért nem bántam. Inkább örültem annak, hogy ez az egész játék, egy akkora térben játszódik, rengeteg a felfedezetlen terep. Gondoltam megadom magamnak a felfedezés élményét. És kb. 1 óráig csak úgy játszottam a játékkal, hogy szétnéztem. Sok titkot felfedtem. És egy idő után megmutatta, hogy merre kell menni! (Gyanítom, hogy azután, miután 100 rubinért vettem az öregtől valami varázsitalt) És aztán elkezdtem kelet felé menni, ott is volt valami öreg, vele is elbeszélgettem, és ztán szerte a térképen megjelentek valami ábrák. Itt hagytam abba, mert már túl sok volt az útonálló -_- De nagyon élveztem a játékot, és szerintem mindjárt nekiülök újra játszani, hátha végig tudom vinni a 2. Dungeont! :-O

Igazság szerint nagyon boldoggá tett a tegnapi eredményem, elsősorban lelki töltést ad, hogy képes vagyok valami olyasmire, amiben eddig nem hittem, mert túl nehéznek tűnt.

Eljött a Zelda ideje

Hát hétfőn megejtettük a cserét Krisivel. Odaadtam neki a N64-es Yoshi’s Storyt (vérzik a szívem érte, de most úgy vagyok vele, hogy mindenkt a Zeldáért), ő meg odaadta az SNES-es Zeldát, a Link To The Pastet. Igen. Van egy íze a játéknak, ami nekem nagyon tetszik. Az már az első pillanatokban lejött, hogy ezzel nem úgy kell bánni, mint egy hercegnőmegmentős Mario játékkal. Azt hiszem, ezt hívják RPG-nek. És tetszik. Még nem jutottam el sokáig, és ez szándékosan van, hogy keveset játszok a játékkal. Ugyanis én személy szerint nem értek egyet azzal, hogy Norbi pár nap alatt kijátszotta a Wii-s Twilight Princesst. Igen, neki már van Wii-je. Ugyanis akkor hamar elvész a varázsa. Hiszen másodjára végigjátszani egy játékot már nem olyan nagy élmény. Én meg azt akarom, hogy a Zelda által nyújtott játékélmény sokáig tartson. Még ott tartok, hogy Zelda megmentve, és már visszavittem a jogos tulajdonosának. Most ott tartok, hogy egy helyre kell menni, ami a térképnen x-szel jeleznek. Én elmentem oda, de hogy ott mit kell csinálni…? Majd utánajárok. Azt határozottan érzem, hogy a Zeldával egy új korszak kezdődött el a 15 éve tartó Nintendós pályafutásom életében.

Végül egy jótanács: Ma ha minél hamarabb lefekszetek, holnap annál hamarabb lesz karácsony. 😉

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)