A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nintendo DS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nintendo DS. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 14., vasárnap

DSiWare

Hát, ez a Nintendo DSi telitalálat! Jó hír, hogy ha fülhallgatóval hallgatom a zenét, az akkor is szól, ha összecsukom a DSi-t! Úgyhogy tudom hallgatni iskolába menet is. ^^ Ugyanis én biciklivel járok iskolába, és elég érdekesen festenék nyitott DSi-vel a kezemben, ráadásul csak az egyik kezemmel kormányoznám a biciklit, az egy kicsit életveszélyes. Próbálhattam egy kicsit a fényképezést, egész jó dolog. Ha ráteszem a gépre, 640×480-as képeket csinál. Hát, most egy kicsit meginogtam, mert a DSi-vel tervezek a BigN találkozón képeket csinálni, megfelel ez a méret? Lehet, hogy ezzel adom a találkozó exkluzivitását, hogy a DSi-vel csinálom a képeket. Egyébként, azok a képek, melyeket csillaggal jelöljük meg, azok lesznek a DSi menünél a felső képernyőn. Valahogy így mutat:

Lefényképeztem Okui Masami: Self Satisfaction albumát, és ezt tettem ki. Nagyon szeretem ezt a borítót, nagyon szeretem ezt a szolid mosolyát.

Netet sajnos még mindig nem tudok a DSi-be tenni, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem a McDonald's-ba, és egy Big Mac menü mellett próbálgattam a DSi netét. Első utam a DSi Shop Channelbe vezetett. A Nintendo ígéretéhez híven, aki 2010. március 31-ig először lép be a DSi Shop Channelbe, az kap 1000 pontot ajándékba. Én is kaptam. ^^ Három játékot, és egy programot töltöttem le: UNO, WarioWare Snapped, Mario & Donkey Kong: Minis March Again és a program: Mario Calculator.

Csak a Mario Calculatort, és az UNO-t próbáltam ki. Nekem DSiWare-en sokkal jobban tetszik az UNO. Szerintem ezt a játékot erre a konzolra találták ki. A pontozás is sokkal egyértelműbb, meg jobb Stylussal vontatni a kártyát. Én WiiWare-en azt nem értem, hogy ha elsőnek én nyerek, és másodjára valaki más, akkor miért kapja meg a második győztes azokat a pontokat is, amiket én is kaptam elsőként? Egy példa, ha esetleg valaki nem érti: Tehát nyerek én először, kapok mondjuk 250 pontot. A második játszmát más nyeri, ő például 145 pontot kapna, de hozzáadódik az általam nyert 250 pont is, így neki 395 pontja van, nekem meg megmarad a 250. Nem értem, komolyan. A DSi-nél meg sokkal jobb a pontozás. Ott addig meg a játék, amíg valaki nem gyűjt össze 250 pontot. De ez 2 körre van osztva. Először az a lényeg, hogy minél kevesebb pontot gyűjt össze. Ugyanis minden egyes játszma után mindenki megkapja annak a pontnak az összegét ahány pontú kártyája van összesen. Aztán, ha az utolsó helyezettnek összejön 250 pontja, akkor, a 2 legtöbb pontot birtokló játékos kiesik, és már csak ketten maradnak. Közöttük elosztják az utolsó 2 helyezett pontját arányosan, és most az számít, hogy ki gyűjt össze hamarabb 250 pontot, ugyanis, aki nyer, az az ellenfl kártyáinak pontjait kapja meg. Nekem ez a pontozási rendszer jobban tetszik.

A Mario Calculator meg hatalmas! Most csak egyszerű számításokat tud, de van mértékegység-átváltás is. hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő, de a legérdekesebb a kor-átváltás. Ugyanis képes átváltani emberi éveket állat-évekre. Például én 23 éves vagyok, ez a macskáná 2,8 évvel egyenlő. Szerintem ezt úgy számolják, hogy egy 23 éves ember biológiai érettsége egy 2,8 éves macskáéval egyenlő. Nagyon ötletes! De számol kistestű kutya, nagytestű kutya, ló, nyúl évében is. Nagy találmány. Így néz ki a program:

DSiWare-en ár szempontjából 4 részre vannak osztva a letölthetőségek. Első az ingyenes, második a 200 pontos, harmadik az 500 pontos, negyedik meg a premium, a 800 pontosak. Azok nyilván nagyobb méretű játékok. Egyszerűen hatalmas ez a DSi, csak ismételni tudom önmagam, hogy megéri!

2010. március 13., szombat

Nintendo DSi Sound

Kérésre csináltam videót a Nintendo DSi Soundról. Az ExciteBike nagyon jó buli. Nézzétek meg:

A zene: Okui Masami: Kimi to Boku ni Dekiru Koto a crossroad albumáról! Komolyan mondom, ez a ritmusra motorozás teljesen új értelmet ad a zenének, ettől csak még jobbnak érzem a MŰVÉSZNŐ amúgysem kicsit művészi értékét. Iszonyatos jó zene, el nem tudom mondani, mennyire imádom.

Fantos tegnap belinkelt egy nagyon aranyos képet:

Aranyos Zeldás. Nekem, ha háziállat, akkor macska. Engem egy kismacskával bármikor meg lehet vesztegetni. Nagyon szeretem őket.

Végezetül 2 linkajánló: Két barátom ma kezdett el blogot írni. Első próbálkozásuk, biztos, hogy ha beérnek, nagyon jókat fognak írni:

Csibi blogja
Gege blogja

Múlt, jelen és jövő, avagy ilyen lejátszóim voltak

Hát komolyan mondom, nagyon állat ez a DSi. Alig pár órája van meg, már azt mondom, hogy megérte, és csak ajánlani tudom. A játékok fantasztikusan mutatnak rajta. Kipróbáltam a zenei részlegét, hát szavakba nem tudom önteni, hogy mekkora csoda! Most már 100%: A Nintendo MP3 player a múlté. De nagyon szép múlt. Egyetlen hátránya a DSi-nek, hogy csak aac zenei formátumot lát, de nem olyan nagy baj, mert remek converterem van. Ajánlom mindenki figyelmébe a Foobar 2000 média lejátszót. Ha van hozzá megfelelő kiegészítő, szinte minden zenei formátumba konvertál. A kiegészítők meg ingyenesek, ahogy a Foobar 2000 is. Átkonvertáltam Okui Masami: S-mode #1 albumát, hogy kipróbáljam, hát valami eszméletlen! Nyersen így néz ki:

Nagyon sok mindent lehet csinálni a zenével. Lassítani, gyorsítani, szórakozni a hangok magasságával, de megmondom őszintén, ezt nem szeretem. A szórakozásnak ez a módja nem a kenyerem. De ami nagyon tetszik, hogy sokféle módon mutatja a zenét a felső képernyőn. Vannak vonalak, egy kör, ami ritmusra "rázódik", és vannak Nintendósak is. Van olyan, hogy Super Mario Bros. háttér, Lakitu ritmusra húzza az érméket, Mario meg sétál, de a kedvencem az ExciteBike-os. Hát az hatalmas találmány. Két motoros megy, és a hegy magassága a zene hangosságától függ. Minél hangosabb, annál gyorsabban mennek a motorosok. És ritmusra ugranak. A dal végén pedig lelassulnak, és aki előbb átér a célom, az örül. A legviccesebb az volt, amikor annyira belassultak, hogy egy biciklis megelőzte őket, és ő nyert. XD

Ezt imádom a Nintendóban, hogy nemcsak, hogy éltetik a múltjukat, klassikusaikat, de hogy! Valami fantasztikusan!

Készítettem egy képet a hordozható lejátszóimról, melyeket használtam az életem során:

Kazetta lejátszóm már nagyon régi, de még mindig nagyon jól működik, és viszonylag elég jó minőségben játszik le zenét még most is. A Discman pár éves. A Grundig az minőségi márka a műszaki cikkeknél, ennél a CD lejátszónál sincs másképp. A Nintendo MP3 lejátszót V-ADi vette kérésemre, mert Szegeden volt akcióban 5000 forint, vett nekem, én meg kifizettem. Nagyon jó kis kiegészítő, egy hátránya van, hogy csak max. 1 gigás SD kártyát játszik le. Biztos azért, mert 2005-ben, amikor megjelent, akkor még ez volt a max, és nem látja a későbbieket. De mától ez is a múlt. És a Nintendo DSi XL. Lehet látni az ExciteBike-os módozatból (nem jut eszembe szó rá) egy kép. Nagyon ötletes. De mint lejátszó is nagyon jól szuperál. Mától kezdve csak ezt fogom használni!

Úgyhogy valami hihetetlen csodagép ez a DSi XL, mindenkinek kötelező vétel!

Tanjobi Omedeto Okui Masami!

Ma van a kedvenc énekesnőm, Okui Masami 42. születésnapja. Ennek örömére megleptem magam egy kis ajándékkal:

Sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e vagy sem, de végül igen mellett döntöttem. Eredetileg sima DSi-t akartam, de abból már csak egy volt a békéscsabai Media Marktban, az volt kint, és az már olyan állapotban volt, hogy használtnak mehetne már csak el. És láttam, hogy van XL, és ha csak 5000 forinttal drágább, anyagilag jobban megéri, mert a DSi idővel sokkal olcsóbb lesz. Meg merem kockáztatni, hogy 1-2 év múlva 30000 forint is lesz. Ezek vannak benne:

Az Operating booklete valami hatalmas, legalább 400 oldalas. Csak nem tudom, minek neki ekkora. Még nem olvastam bele, majd később. A konzolért csak 500 csillag járt. Pedig reméltem legalább egy ezrest. Magyar nyelvű használati útmutató jár hozzá, és a jótállás szerint a Game Park javítja. Ez nagyon meglepett. Tudtam arról, meg volt hirdetve a Game Park honlapján, hogy szervíz szolgáltatás indul, és munkatársakat vesznek fel, de hogy ilyen komolyan nyomják, az meglepett. Viszont ott van a Keletinél lesz Game Park címe is... Ami, mint tudjuk megszűnt. És a gép kinyitva így néz ki:

A kijelző mérete szinte a duplája a DS lite-nak. Két féle színben lehet kapni, bordó, és sötétbarna. Nekem nagyon tetszik, hogy ez a fajta sötétbarna az a kellemes. Ugyanis a barna a legkevésbé kedvelt színem. Az oldala és az alja ilyen ezüstös barna, míg a belseje és a teteje meg ilyen sötét, már-már fekete. Megnéztem a másik színűt is, olyan sötétpiros, inkább lányoknak van az szerintem. Nekem annyira nem jött be. De ez szerintem nagyon jó színű.

És milyen belül. A kijelzője nagyon szép. Nagyon szépen látni rajta mindent. A fotó az vicces dolog, nagyon tetszik. A következő BigN találkozón ezzel fogok képeket csinálni. Ha jól tudom, 3 MPixeles a kamerája, de nem akarok hülyeséget mondani. De nagy buli lesz. Ami miatt nagyon haragszok: Csak AAC kiterjesztésű zenéket lát... Úgyhogy majd át kell konvertálnom az mp3-jaimat. És akkor ezzel a Nintendo MP3 Player korszak, mint olyan mától a múlté. Csak kéne találni valami (lehetőleg nem próbaverziójú) mp3-aac konvertert. Netre valamiért nem tudok csatlakozni. Direkt Angliára állítottam, és mindig 051100-es hibakódot írja ki. Valaki tudja, hogy mi lehet? A New Super Mario Brosszal avattam fel a gépemet, eszméletlen jól néz ki. Most a felbontáson nem változtattak, de jobb, hogy nagyobb lett. Nekem nagyon tetszik. Ajándékba járt 2 DSiWare program. Az egyik egy hatnyelvű szótár. Ha beírunk egy angol szót, akkor kiadja a jelentését németül, franciául, olaszul, spanyolul, hollandul és japánul. Érdekes, hogy háromféle módon lehet beírni a szavakat. Egyszer Stylusszal, egyszer bepötyögöd az érintőképernyőn keresztül, harmadik módszer egy iden érdekes... Lefényképezel valamit, és bekeretezel egy jól látható szót, azt elvileg a program el tudja olvasni, és kiadja a jelentését. Nem tudtam normálisan kipróbálni, nagyon nem is értem az elméletét, de elhiszem. Majd később. Aztán jár mellé egy Brain Training, ezt még nem próbáltam.

Konklúzió: Nagyon jó kis gép, megérte az árát, csak ajánlani tudom, hogy aki teheti, szerezze be.

2010. január 9., szombat

Végre itthon!

Tegnapelőtt megérkeztünk, hát nagyon jó érzés újra itthon lenni. Nagyon jó kint sok minden, de az az élmény, hogy itthon vagyok, az semmihez nem fogható. Nagyon jó érzés itthon lenni. A repülő 100 perces késéssel indult, de komolyabb baj nem volt.

Most hogy szereztem néhány játékot, így a kollekcióm is módosult, íme itt vannak a Wii játékok:

12 játék, és a Wii pont kártya. Azért így másabb, hogy újabb kötelező Mario játékokat szereztem be. Még a Wii játékokat szeretném beszerezni. A Wii Play nagyon jó, meg a Wii Sports Resort kéne. A Wii Fit az várathat egy darabig, mert a szobámban nincs hely a Wii Balance Boardnak, nem tudnék edzeni. A Wii Music, meg... Vegye meg az, aki nagyon rászorul. ^^'

Ezek meg itt a DS játékaim:

Ami újdonság, ugye az a Naruto. A Nintendo DS browsert azt még az utolsóelőtti nap vettem, de megjártam vele. Ugyanabban a cashconverters boltban vettem, ahol a Goldeneye 007-et is, 10 font volt. Maga a kártya benne volt, de csak utólag vettem észre, hogy a Memory Expansion Pak nem. Márpedig ez elengedhetetlen a nethez, ahogy tapasztaltam. Úgyhogy így jártam, remélem találok valahol csak Expansion Paket, vagy ha máshol nem, a Game Parkban.

És kitettem az NGamer magazine mellé járó naptárat a falra:

Nagyon jól mutat fent.

Meg egy örömhír számomra, a bátyám jóvoltából Windows 7 került a gépemre. Hát, mit ne mondjak, kész megváltás a Vista után. De az a Vista már nagyon az utolsókat rúgta, már a videók is szaggattak, a nagyobb bitrátájú zenék (már 192-estől) akadozva mentek rajta, meg már nagyon belassult, szóval nem volt már egy leányálom használni. Az XP-ért egyrészt nem vagyok oda, másrészt, meg sokat szenvedett az unokatestvérem annak feltételével. A legjobban az lepett meg a Windows 7-ben, hogy nem kellett drivert feltenni, mindent felismert egyből. Már most elégedett vagyok vele, hogy alig használtam. Most ez a háttérképem:

Sajnos elég kevés 1280×800-as hátteret választani, ez pl. 1280×1024-es de nagyon olyan igazítás sincs, hogy a lehető legjobb legyen, de végülis is ez sem rossz.

Hát örülök neki, hogy újra itthon vagyok, nekem itt vannak álmaim.

2009. december 27., vasárnap

Tomoe Ohmi és a Nintendo DSi

Az egyik általam kedvelt japán énekesnő, Tomoe Ohmi blogjába tett ki képet a Nintendo DSi-jéről. Örültem a képnek, hogy ismert emberek is játszanak.



2009. október 29., csütörtök

Gombát evett a Nintendo DSi

Szerintem aki idelátogat, az tud már a ma hivatalosan bejelentett Nintendo DSi új verziójáról, a Nintendo DSi LL-ről. Amíg a Nintendo DSi Mario gombájából táplálkozva nagyobb lett, addig sokak szerint a Nintendo bolondgombát evett ezzel a döntéssel. Miért kell nagyobb DSi? Szól a jogos kérdés. Egy helyen azt olvastam, hogy azért, mert az idősek panaszkodtak, hogy rosszabbul látják a Nintendo DSi kijelzőjét, és nagyobbat szeretnének. A kérésük meghallgattatott a Nintendo által, és készek egy november 21-ei japán megjelenéssel, 20 000 yenes árral megjelentetni új konzoljukat. Hogy is néz ki majd az új DSi?

Hát itt van őkelme. Ha megnézitek az egész kijelző nagyobb, mint a régi DSi (de furcsa réginek titulálni, amikor idén jelent meg. -_-') egész alsó része. Lássuk a pontos méreteket:

DSi: 137×74.9×18.9 mm 214 g
DSi LL: 161×91.4×21.2 mm 314 g

Ami nagy előny, hogy az új DSi akksijának 4-5 órával hosszabb lesz az élettartama: 13-17 óra. Viszont a felbontás marad a régi, így a pixelek nagyobbnak fognak látszani, véleményem szerint így nem fog valami szépnek mutatkozni a játék. De minden más változatlan marad. Még a ceruza lesz nagyobb. Előreláthatóan 220 dollár lesz Amerikában, és valamikor 2010. első negyedévében fog megérkezni hozzánk.

2009. augusztus 30., vasárnap

Nintendo gyűjteményképek

Egy Németországban élő vietami lány megkért, hogy fényképezzem le neki a Nintendo gyűjteményemet. Ő is Megumi Hayashibara rajongó, mint én, sőt Okui Masamit is megszerettettem vele, de a Nintendo sem áll messze tőle. Van neki egy Pikachu Edition Nintendo 64-e, azon szinte minden játék, ami vitte a gépet, Super Mario 64, Zelda Ocarina of Time, Pokémonok, Banjo Kazooie, Banjo Tooie, Yoshi’s Story, Donkey Kong 64, Super Smash Bros., tehát tényleg minden, ami számított 64-re. És küldött képet róluk. És úgy döntöttem, hogy viszonzom az én képeimmel. Nagyon tetszett neki. Úgy döntöttem, hogy itt is közzé teszem.

NES:

SNES:

N64:

GC:

Wii:

GB/GBC:

GBA:

DS:

Hát ennyi van. Egyébként mondta, hogy a nővére nagyon szeretne egy Wiit, úgyhogy hamarosan be fogak ruházni egyre, és akkor majd játszhatunk közösen Brawlt.

2009. április 3., péntek

Nintendo DSi élőben

Ma megjelent tehát a Nintendo DSi öreg kontinensünkben. Elmentem ma megnézni a Media Marktban, meg kell hagyni nagyon szépen néz ki külsőre. Aki kíváncsi a Békéscsabai MM reklámújság azon oldalára, ahol eme csodagépezetet reklámozzák, az ezen link alatt megtekintheti. Visszatérve a DSi-re, annak ellenére, hogy nincs nagy változás külsőleg a DS lite-hoz képest, nagyon szépen néz ki. Nagy előnye, hogy nem fényes, hanem matt a felülete, tehát nem koszolódik annyira könnyen. Csináltam is néhány képet:

A doboza is jól néz ki, enyhe Game Boy Micro utánérzetet ad, hasonlóan néz ki miniatűr GBA doboza is:

A menürendszer egyszerű, és könnyedén átlátható. Alapból 7 menüpont van. Elsőként a beállításokat lehet látni. Látszik, hogy próbálták a Wii szintjére felfejleszteni, amennyire csak lehet. Öt fényerőssége van. Én nem is értem, hogy miért rakták be az egyes szintet, alig látni azon valamit, és az ötös szint sem olyan fú, mindjárt megvakulok tőle erősségű. Bár lehet, hogy csak a külső fényviszonyok miatt látszik kissé tompább fényűnek, nem vetettem össze a DS lite-éval. Wi-Fi kereséssel is kísérleteztem, pillanatok alatt behozta a lehetséges vezeték nélküli netkapcsolatokat. Aztán a DSi főmenüjében másodikként láthatjuk a DS játékot, amit beraktunk. A MM-esek elfelejtettek berakni DS játékot. -_-' Pedig megnéztem volna, hogy mennyivel másabb. Majd legközelebb. Harmadikként a képnézegető/szerkesztő program van. Egész jó, csak egy kicsit megijesztett, amikor megpróbáltam képet csinálni, hogy milyen, saját magamat látom. Két kamera van a DSi-ben, mi? Érdekes, soha nem láttam még olyan fényképezőgépet, mely szemből fényképez. Próbának csináltam is egyet, természetesen nem mentettem el. ^^' A zenelejátszót nem tudtam kipróbálni, mivel nem volt kéznél nálam SD kártya, pedig megnéztem volna, hogy milyen. Hangfelvevő is van. Az ötödik ablak a DSi Shop. Internet kapcsolat híján nem tudtam megnyitni. A hatodik a DS Download Play, és a hetedik a Pictochat.

Őszinte legyek? Engem nem győzött meg arról, hogy megéri a 55000 forintot. Én extrém esetben is 50000 forintra gondoltam, de az már egyfajta lélektani határ, de a Nintendo simán átvágta. Nagyon szép külsőre, és a menürendszer, is szemmel láthatóan sokat fejlődött, de nem... Továbbra sem hiszem el, hogy az újdonságok ennyire felnyomnák a Nintendo DSi árát. Ráteszel egy 10-est és megvan a Wii ára. Szóval én kivárok. Ha a karácsonyi időszakban leakciózzák 40000 forintra, akkor megvenném, mert én ennél többet nemigen adnék ki érte. Csak azt nem tudom, hogy lemenne-e valamennyire az ára. Gyanítom, hogy ha ugyanolyan sikeres lesz, mint az elődjei, akkor nem. Csak nehogy az legyen, mint a Wiivel, hogy emelik az árát (aminek tényleg megemelték). Majd kíváncsi leszek az európai eladásokra. Itt nagyon veszik a DS-t még mindig, és népszerűbb, mint a Wii. Ezen a héten 180.000 körül áll a DS eladása nálunk, majd megnézem a jövő heti eladások. Olyan 500.000 körüli értéket saccolok, és akkor jók vagyunk. Egyébként a 101 millió eladott DS-ből 41 millióan mi, európaiak osztozunk.

Megoszlik a vélemény arról, hogy most a DSi-t tekinthetjük a Nintendo DS konzol családjának, vagy külön konzolként kell kezelni. Akik a külön konzolt mondják, azzal érvelnek, hogy nagyon sok az újítás, ezáltal lehet új, következő generációs konzolként. Én a másik pártján vagyok. Többek között ezért is sokallom az árát. Majd várok véleményeket is! :O

Megnéztem ezeket a DS játékokat is, amik 2490 forintba kerülnek, egyik sem keltette fel különösebben az érdeklődésemet. A Harry Potter 5. az egyetlen, amit kipróbálnék, de annak a DS verziójáról nagyon sok rosszat hallottam. Hogy nem annyira szép a grafikája, meg hogy nagyon nehéz kezelni. Mondjuk még soha nem játszottam Harry Potterrel kíváncsi lennék, hogy milyen egy ilyen játék. Egy ilyen kalandjátéknak képzelem el, ahol a könyv és a film történéseit kell végigvinni. De ha veszek DS játékot, akkor csak azt.

2009. április 2., csütörtök

Holnap Nintendo DSi

Holnap megjelenik a Nintendo DSi. A Békéscsabai Media Marktban ekkora ló betűkkel reklámozzák, hogy 54.990 forint. Gratulálok. -_-' Biztos, hogy nem veszek egy darabig. Drágábban vegyem meg, mint a Wiit, mi? Majd, ha 40.000 forint alá megy a DSi ára, akkor esetleg. Egyébként ismét lesz itt Békéscsabán DS játékok akció, 2500 forint lesz egy csokor DS játék, de az szánalmas, hogy 11.990 forinton reklámozzák a Mario Kart DS-t, és a New Super Mario Bros.-t. NSMB régen volt, akkor 8990 forint, míg a Mario Kart DS 9990 forint volt. Hol van itt az akció? Biztos azért emelték fel az árát, mert remélik, hogy a DSi-vel megveszik valamelyiket. Nem valami tisztességes...

2009. március 25., szerda

Új Zelda játék!

És igen! Kapunk új Zelda játékot Nintendo DS-re. Címe: The Legend of Zelda: Spirit Tracks lesz. Vonatozni lehet benne. Ennyi az összes eddig tudott info. Valamint az, hogy még idén megjelenik. De már ez a vonatozás is sok gondolatot ébreszt egy Zelda fanban. Több helyen is beszéltük már, hogy már kicsit unjuk a megszokott Zelda-sziluettet, valami mást szeretnénk. Vonatozásra volt már lehetőség a Minish Capben. De itt nyilván sokkal nagyobb teret fog kapni a vonatozás, és az is lehet, hogy nem a megszokott légkörű játékteret fogjuk kapni. Hisz az eddigi Zeldákat ha nagyon be akarjuk a történelembe határolni, akkor a középkorba tehetjük. Így én személy szerint azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy akár egy futurisztikus Zeldát is kaphatunk, mint a Final Fantasyk közül a 7. rész. Szerintem olyan év végére várható.

És mi volt még a Nintendo-konferencián? Természetes számokkal kezdték, hogy a Wiiből már 50 millió kelt el, a DS-ből meg 100 millió. Van egy jó hír is nekünk, Nintendósok számára: Új Wii menü update-et kapunk 4-es sorozatszámmal, mely már közvetlenül olvassa be az SD kártyáról az adatokat, így közvetlenül játszhatunk az SD kártyán tárolt játékokkal, valamint már nemcsak a 2 GByte-os SD kártyákat olvas be, hanem magasabb memóriájúakat is. Még a Final Fantasy fanok örülhetnek, a 4. rész WiiWare-en folytatódik. Új WarioWare játékot is kapunk, ahol különböző pózokat kell végrehajtani. Lényegében ennyi.

2009. március 21., szombat

50.000 forint felett lesz Magyarországon a DSi

Maximum 50.000 forintot mertem volna jósolni a DSi magyarországi árának, ehhez képest alaposan meglepett, hogy a Game Parkban 53.000 forint, míg az 576 üzletekben 55.000 forint lesz. Komolyan, azt gondoltam magamban, hogy nem normálisak (nem az üzletek). A DS lite 2006-ban 40.000 forintról indult, és bár az szent igaz, hogy a DSi többet tud, de nem hiszem, hogy annyira, hogy GÉPENKÉNT 13-15.000 forinttal többe kellene, hogy kerüljön. Nézzük át, milyen pluszt is nyújt az amúgy csodamasina:

  • Nagyobb kijelző a DS lite-hoz képest.
  • 3 MP-es kamera.
  • SD kártya bemenet.
  • Továbbfejlesztett mikrofon, és internetkapcsolat.

És lényegében ennyi. És még biztos, hogy a belseje is tovább van fejlesztve. A GBA kazetta bemenetet viszont kivették belőle, ami talán nem is olyan nagy baj, mert a korszaka már kifutott az időből, aki meg GBA játékokkal akar játszani, és nem gyűjtő, az szerintem megőriz egyet egy GBA kompatíbilis gépéből. SD kártyán keresztül zenét, képet, meg videókat lehet lejátszani. Viszont zene téren nem MP3, hanem AAC kompatíbilis. Az AAC formátumú zenei fájlok kicsivel jobb minőségűek, mint az MP3-ak. Ami a 3 MP-es kamerát illeti, itt most nem a digitális fényképezőgépekhez kell viszonyítani, amik ma már legalább 8 MP-t tudnak, hanem a mobiltelefonokhoz, amik kb. 2-3 MP-esek kamerával rendelkeznek, tehát ahhoz képest ez jó. Lényegében ennyi. Ez így szép és jó, de nem vagyok biztos abban, hogy megér több, mint 50.000 forintért. Ha lesz valami jó akció, akkor lehet, hogy lecsapok rá, de addig kihagyom. Pláne, hogy nem lesznek külön DSi játékok, a másik meg az, hogy régiózárral látták el a gépezetet, abból a célból, hogy fellendítsék az európai konzolpiacot. Nem tudom, hova akarnak lendíteni, amikor újabban a három régió közül (Japán, Amerika, Európa) nálunk fogynak újabban a legjobban a játékok. Ezzel csak a wareznak engednek teret, mert ha lesz olyan, hogy nagyon várt játék (pl. a Brawl) jóval előbb jelenik meg Amerikában, és az illető nagyon ki akarja próbálni, akkor nincs más választása.

Én nagyon jónak tartom ezt a gépezetet, de sok a felelőtlen döntés.

2009. március 17., kedd

Amit tudunk százért adunk!

Akár ez is lehetne a szlogenje a Békéscsabai Media Marktnak. Mert az rendben van, hogy az inkurrens (nehezen eladható) áruknak az árát lejjebb kell vinni, de hogy ezért a kettőért együtt 120 forintot fizettem volna, az viccesen hangzik, pedig így van:

A Nintendo DS töltő, amit eredetileg 3000 forintért lehet kapni, itt csak 100 forint volt. Ugyan mind a DS-hez, mind a GBA SP-hez van töltőm, de sosem árt tartalékban egy. Lehet, hogy nem is fogom felbontani. Gondolom működik. Mellette jobb oldalt pedig egy GBA kazetta tartó. 20 forint volt, 1000 forintról jutottak el erre az árra. 6 darab van benne. Végülis egész jó, csak nem fedi be a teljes kazettát, a teteje kint lóg. Inkább arra jó, hogy nagyobbnak mutatkozik tőle a kazetta, és könnyebb megtalálni. Nem eredeti Nintendo termék, de jó dolog.

2009. február 21., szombat

Boldog születésnapot Link!

Nemrégiben jutott eszembe, hogy gyakorlatilag ma van Link születésnapja, hiszen 1986 e napján jelent meg először az első Zelda játék, vagyis 23 éve. Boldog születésnapot neki!

Felkerült a gépemre az XP. Azért sajnálom a Vistát, mert szerettem. Unokatestvérem rakta fel, hát nem irigyeltem, sokat szenvedett, mert Laptopra még nem tett fel XP-t, és nem volt neki könnyű, de végül sikerrel járt. Ezen már működik a Nintendo Wi-Fi USB Connector, de most error code-ok vannak. DS-nél 52103, Wiinél 52140. Lényegében ugyanaz a hiba, de inkább nem avatkozok bele, nehogy ne legyen net. Inkább segítséggel majd.

2008. október 29., szerda

Régiózár: Áldás vagy átok?

Szinte mindenkit ledöbbentett a hír, hogy a Nintendo DSi régiózáras lesz. Hogy mit jelent ez? Hogy európai DSi nem képes beolvasni az amerikai és a japán játékokat. Csak az európait. Ez hordozható konzolok körében egyedülálló. Jó dolog ez? Vagy rossz? Miért van erre szükség?

Elsősorban azért, hogy fellendítsék az európai konzolpiacot. Félreértés ne essék, önmagában jól áll az EU konzolpiac, de az, ha valaki Amerikából rendeli meg a mondjuk DS játékot, az az Amerikai eladásokat lendíti meg. És az utóbbi időkben elég sok ilyenre volt példa. Ez lehet a fő ok arra, hogy a régiózár mellett döntsenek a DSi esetében. Bár ilyenkor azért mi, európai Nintendo fanok joggal várjuk el, hogy ne jelenjen meg a japán megjelenéshez képest évekkel (rosszabb esetben) később a játék. Mert az sajnos zöld utat ad a wareznak. Mert azért nem szeretünk túl sokat várni. És sokan nem bírják kivárni az európai megjelenést (joggal), és akkor warezkártyára rakják a játékot.

Miért csúsznak ennyit az európai játékok? Erről is megtudtam érdekességeket. Hogy nemcsak azért, mert átírják a játék nyelvét angolra, németre, franciára, stb., meg átkódolják a játékokat (asztali konzoljátékok esetén) hogy lássa az európai gép, és hogy színesben jelenítse meg a gép a játékok. Ami sok idő vesz el az az, hogy átvizsgálják a játékot, és ha olyan dolgok vannak benne, ami bizonyos kultúrákban esetleg ellentéteket válthat ki, azt ki kell cenzúrázni. Nagyon jó példa erre a The Legend of Zelda: Ocarina of Time c. játék Nintendo 64-re, mely 1998. végén a japán megjelenés után egy hónappal már nálunk is lehetett kapni. A játék akármennyire is fantasztikus, és tényleg megérdemli, hogy a világ legjobb játéka legyen, van benne egy pár olyan dolog, ami bizony vallási körökben ellentéteket váltott ki. Elsősorban az ajtófélfákon, nagy kockákon megjelenített félhold szimbólum. Ezen a muzulmánok háborodtak fel, hogy az az ő szimbólumuk, ne használja fel más. A másik a Shadow Temple-ben látható kaszást ábrázoló szobor, mely tengelyszerűen kaszát forgat. A kaszás meg a halál szimbóluma, és hogy mégis mit akar ezzel sugallani a Nintendo? Butaság ilyeneken gondolkodni, de hát van ilyen. Aztán később több ízben is megjelent az OoT, a Wind Waker limited Edition bonus Discjeként, és felrakták Virtual Console-ra. Itt a félhold szimbólumot felcserélték napra, de a kaszás megmaradt. Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy nem az átírás és a kódolás vesz el sok időt. Hanem ilyenekre is ügyelni kell. Mert Japánban a félhold és a kaszás semmi rosszat nem jelent, de a szigetországon kívül negatív jelentése van, ezért muszáj átírni a játékot.

De nagyon remélem, hogy a Nintendo DSi-nál nem fognak ennyit cenzúrázni, mert nem fognak rákényszerülni. Mert végülis érthető, hogy fel akarják lendíteni az európai piacot, de ennek mi, Nintendósok nem örülünk, és joggal várjuk el, hogy ne késsen egy-egy játék. Mert akkor a puska visszafelé is elsülhet. De nagyon visszafelé!

2008. május 14., szerda

Kávéház – Elmélkedés a Nintendo múltjáról, jelenéről

2004 óta használom aktívan az internetet, azóta rengeteg sok információ gyűlt össze a Nintendóról, emellett rengeteg kincsre találtam rá. Most, hogy összegeztem magamban, így komplexen látva, azt hiszem, teljesen világos a Nintendo életútja, hogy mi miért történt.

Azt gondolom, hogy az mindenki számára köztudott, hogy ha a Nintendo nem lépett volna be a konzolpiacra, akkor a videojátékok, mint olyan, már történelem lenne. A következő történt anno: A ’70-es évek második felében kezdtek el robbanásszerűen elterjedni a videojátékok. Akkoriban még minden ötlet új volt, és mindent szívesen vettek. Tiszteletét is tette egy pár cég, úgy mint az Atari, a ColecoVision, vagy a világ első konzolját 1972-ben megteremtő Magnavox. Ez a gép még annyira kezdetleges volt, hogy az adatokat nekünk kellett beírni a gépbe. 😅 A ’80-as évekre viszont elfogytak az ötletek. A videojátékkészítők egymás ötletét másolták. Így a játékok eléggé egyhangóak lettek. Viszont nemcsak ez volt az egyetlen probléma. A kazetták rendkívül könnyen voltak másolhatóak. És mivel a játék értéke úgysem volt nagy, ezért a másolatokat vették. Be is állt 1983-ban a Nagy Videojáték válság. Teljesen a padlón volt a videojáték-ipar. Csak épp Japánban nem. Ki gondolná, hogy a szigetország lesz a felmentősereg? Sokan nem tudják, de a NES Japánban nem 1985-ben, hanem 1983-ban jelent meg először. Csak az első szériás NES-ek (vagy akkor nevezzük Famicomnak, ha már ez volt a japán neve) hibásak voltak, és ez csak egy idő után jelentkezett. És mivel szinte az összes Famicom tönkrement, ezért nem lehetett egy egyszerű cserével megoldani. Új szériát kellett gyártani. És ez jelent meg 1985-ben a Super Mario Bros. játékkal. A Nintendo szerette volna Japánon kívülre is kiadni a gépét, de tudván, hogy a világ többi részén milyen állapotban van a videojáték, mint olyan, ezért nagyon félt, hogy ők is úgy járnak. Ezért találták ki azt, hogy a NES-be egy olyan chipet raknak, mely meggátolja a másolt játékok beolvasását. És így jelent meg Amerikában 1985. október 18-án. És mekkora sikere lett! Senki nem hitte volna, hogy egy Japán cég fogja rendbetenni a dolgokat, márpedig nincs mese, ez történt. A NES igazi diadalmenetet futott Amerikában, majd 1986 végétől Európában. A NES-ből a mai napig közel 62 millió példány kelt el. Az előző postomban írtam a Final Fantasyről, mely Amerikában megjelent NES-re, de mint írtam, nagyon lebutított változatban. Ennek nem az az oka, a NES cartridge-re kevesebb adat férne rá, mint a Famicoméba, az ok, az elvben van, a gondolkodásmódban. Tudni kell, hogy Japánban teljesen más kultúrája van a videojátékoknak, ott legalább akkora hagyománya van, mint az animéknek, mangáknak, és a leghasznosabb szabadidő elfoglaltságok közé sorolják. Mert ott már a NES-es Final Fantasyk is nagyon komolyak voltak. A Nintendo amerikai kirendeltége meg a gépeivel a 6-12 éves korosztályt akarta megcélozni, ezért az amerikai FF-ek is nagyon gyerekesek voltak, és iszonyatosan rondán voltak lefordítva. Ezért is van az, hogy sok japánban megjelent játék nem jutott ki Amerikán túlra, vagy ha igen, akkor úgy járt, mint az FF. Például ki gondolná, hogy a Fire Emblem múltja egészen 1990-ig nyúlik vissza, és az első játéka NES-en volt? Csak nem jutott ki Japánból. Az első Fire Emblem játék Európában GBA-n jelent meg 2004-ben, de erről majd később. Inkább beszéljünk a Nintendo fanok kedvenc konzoljáról a Super Nintendóról! Nekem is a kedvencem volt, iszonyatosan jó játékok jelentek meg rá, bár az alapelv, hogy gyerekek konzolja, nem változott -_-‘ És bizony a Super Nintendóhoz köthető a Nintendo történelmének legnagyobb ballépése. 1990-et írunk, a CD-ROM ekkoriban még nagyon újnak számított, és ennek köszönhetően eléggé kiforratlan volt. Volt egy pár konzol, ami próbálkozott CD-s konzollal, de ezek szépen sorban elbuktak. Vagy azért, mert nagyon rossz volt, vagy ha jó volt, akkor meg drága. A Nintendóban is felmerült, hogy ne legyen-e a kovetkező konzoljuk CD-s. Tudni kell, hogy ekkoriban a Sony partnerük volt, és az SNES-ünkben nagyon chip a Sony gyártmánya. Fel is kérték a Sonyt, hogy tervezze meg a CD-ROMot, az SNES-hez. Ők meg is csinálták, és amikor eljuttatták a Nintendóhoz a projectet, és a cég áttanulmányozta, akkor fogta magát, és széttépte, mondván, hogy ebből nem kérnek. Lett is nagy sértődöttség a Sony részéről, fel is bontották a szerződést a Nintendóval. De nemcsak a Sonyval bomlott meg a szerződésük a Nintendónak, hanem a SquareSofttal is 1996-ban. A Super Mario RPG kapcsán, ugyanis nagyon nem tudott megegyezni a 2 cég, mindig összerúgták valamin a port. És elég volt, és felbontották a szerződést. És most az EU-s megjelenés előtt! T_T Ezért nem jutott ki a Super Mario RPG Európába. De persze a Sonyt sem abból a fából faragták, hogy végleg feladják. Bizony nem ültek tétlenül a tervrajzuk felett. Fúrtak-faragtak, és 1995-re elkézült a Sony PlayStation. Melynek sikere azt hiszem, mindnyájunk számára vitathatatlan. Bár annyira nem rázta meg az SNES-t, csak a Nintendónak idő előtt kellett jönni a válasszal, holott legalább 1998-ig akarták életni az SNES-t. 1996-ban megjelent a Nintendo 64. Jó előre beharangozták, hogy lesz válasz a PSX sikerére, de amikor meglátták a Nintendo 64-et, hogy az is kazettás… Azért volt érthetetlen, mert ekkoriban a CD már biztos lábakon állt, rosszat már nem lehetett csinálni. És mégis… Fel lehet fogni egyfajta demostrációnak, hogy a ’90-s évek második felében a kazettás rendszernek igenis van helye, és a maga módják sikeres is volt az N64, mert 36 millió kelt el belőle világszerte, de a PSX 102 milliójához képest ez nagyon halovány. Érdekes most így visszaemlékezni azokra az időkre. Annak ellenére, hogy 9-10 éves voltam, amikor bejött a PSX, elég élénk emlékeim vannak. Emlékszem akkoriban nagyon sokat néztem a német RTL-t, mert a reklámai között mindig láttam vagy SNES, vagy Game Boy reklámot. De 1995-ben, amikor bejött a Sony, valami megváltozott. Sokkal több Sonys reklám volt, és az egész hangulata más volt. Nem is egy-egy játék bemutatásán volt a hangsúly, hanem a gépet mutatták be, hogy ilyen erős, meg meg olyan menő. Nagyon erőszakos volt. És már engem, gyerekként is nagyon frusztrált, hogy ilyen reklámokat látok, el is vette a kedvemet a német RTL-től. Persze nem mondtam le végleg az adóról, mert láttam Super Mario 64 reklámokat később, de az egész mégis más volt. Viszont az tagadhatatlan, hogy a Sonyra bizonyos szempontokból szükség volt. PSX-re jelentek meg az első cenzúrázatlan játékok. Gondolok itt arra, hogy a verekedős, és az FPS játékokban megjelent a vér, az RPG-k végre komolyak voltak. Talán nem is baj az, hogy a Final Fantasy VII jutott el elsőként hozzánk. Én úgy vagyok vele, hogy vagy a 100%-os valóságában jelenjen meg a játék, vagy sehogy. A baj az, hogy csak PS-re jelent meg. Bár érthető is, hisz hiába erősebb a N64 hardware-e, egy N64 cartridge-re ötöd annyi adat fért rá, mint egy CD-re. Így képtelenség lett volna N64-re átvinni a FF-eket, hisz a 8-as, 9-es egy CD-re se fért rá, akkor mit akarunk mi az N64-gyel? A másik nagy probléma, hogy kazettára írni játékot, iszonyatos költséges. Ez az oka annak, hogy amíg egy PS játék 10-12 ezer ft volt, a N64 játékok 16-18 ezer forint volt, sőt a Majora’s Mask 20 ezer forint volt. Igaz, hogy adták mellé az Expansion Paket is, de akkor is. Az akkori fizetésekhez képest, ez megfizetetlenül magas ár. Arról nem is beszélve, hogy a PS játékokat könnyű volt másolni a CD-s mivolta miatt. Kicsippelteted és kész. A Nintendót nem tartotta vissza a Sony hatalmas sikere az újabb ötletek kidolgozásában. Látván, hogy mennyire sikeresek a véres verekedős játékok, ezért a Nintendo egy egyedi tervet dolgozott ki. Be akarta bizonyítani, hogy vér nélkül is lehet egy verekedős játékot élvezni, ezért találták ki 1999-ben a Super Smash Bros. játékot, ahol egy pár Nintendo karakter összeröffen egy-egy bunyóra. Nintendo 64-en még nem volt annyira nagy durranás. Szerintem nagyon csúnya a grafika is, meg az egész még valahogy nagyon kiforratlan. Nem is aratta azt a nagy sikert, amit szerettek volna. De persze a N64 tulajoknak nincs okuk panaszra, hisz azok a hithű szamurájok, akik megmaradtak a Nintendónál, garantált, hogy megtérül a hűségük, elég ha csak annyit írok, hogy The Legend of Zelda: Ocarina of Time! Aztén jött a generációváltás, 2002-ben hozzánk is eljutott a Nintendo GameCube. De mekkora elánnal ört be! Az addigi Sony exklúzív játékok GC exkluzívak lesznek, lásd Resident Evil! És nagyon sok jó játék jelent meg GC-re: Luigi’s Mansion, Super Mario Sunshine, Metroid Prime, The Legend of Zelda: The Wind Waker, Fire Emblem. A probléma csak egy volt a GC-vel. Hogy ezeket a játékokat, mint eldurrantották 2004-ig. Utána semmi. Kipukkadt a GC lufi. És a GC-nél 22 milliónál megállt az élet. Mondjuk a 8 cm-es DVD nem sokat dobott a latba, de az elején nagyon sikeres volt a GC. Csak időközben jöttek rá, hogy valami mást akarnak. Valami egészen újat. Nem hozta a GC a várt sikert, ezért hagyták el ilyen hamar a GC fejlesztést. Persze ez nem azt jelenti, hogy 2004-ben temettük a GC-t! Egészen eléldegélt 2007. elejéig, de már nem jöttek ki olyan nagy játékok rá. 2004. végén jelent me Japánban az új őrület, a Nintendo DS! Én nem is tudom, hogy mi az érdekesebb. Az, hogy egyáltalán sikeres lett a konzol, vagy az, hogy miért lett sikeres. Ugyanis a Nintendo ráébredt arra, hogy azon az úton, amin eddig jártak, nem járhatnak, mert az nem jövedelmező, ezért valami újat akartak nyújtani. Valami olyat, amire eddig még nem volt példa konzolos berkekben. Az érintőképernyő egy teljesen újfajta játékélményt adott. És olyan játékok láttak napvilágot, mint a NintenDogs, vagy a Trauma Center, vagy a Cooking Mama. Amelyeket én személy szerint nem is játékként, hanem programként tartom számon. Hogy mi volt ezekkel a céljuk? Egy játékosréteg bevonása a szórakoztatóipar eme ágazatába. Olyan embereket akartak játékra bírni, akiknek eddig még nem volt konzollal dolguk. Erre a lépésre meg azért volt szükség, mert a Nintendo a GameCube-bal rájött arra, hogy az ex-Nintendósokat, akik már Sonysok lettek, ők már nem hozhatók vissza. És egyre kevesebben maradtak veterán Nintendósok. Így mi volt a teendő? Új embereket kellett bevonni. Az, hogy most ezt jól csinálták, vagy nem, arról nagyon megoszlanak a vélemények. Az ősi Nintendósoknak nem tetszik, hogy kevés az igazi Nintendo fejlesztés. De a DS sikere hatalmas lett. És még csak az sem rettentette el a DS vásárlásától az embereket, hogy úgy nézett ki külsőre, mint az 1980-as Game & Watch! De nemcsak emiatt jött a DS lite, a DS-nek több hibája is volt. Nagy testtömeg, nagy méret, kis fényerősség, és a gombok előnytelen elhelyezése. Ezért adták ki 2006. júniusára a DS lite-ot. A Sony meg azt hitte, hogy a PSP-vel majd jól lealázza a DS-t. Hát nagyon nem. A PSP hiába tus PS2 szintű grafikát, de tele van autós játékkal, melyek nem is valók egy kézikonzolra. A vicces az, hogy a Sony megpróbált olyan kaliberű játékokat is megjelentetni, mint amilyenek DS-en is vannak, de ezek érintőképernyő híján aligha voltak sikeresek. De az újítások sora a Nintendónál még nincs vége. Mivel TV-n elég vicces lenne érintőképernyőt kihozni, ezért mást találtak ki az asztali konzolra, a mozgásérzékelést. Ennek fényében jelent meg 2006. december 8-án a Nintendo Wii. Egyszerűen nincs mese! A Nintendo ismét piacvezető lett! Visszatértek a régi hangulatú játékok, a Nintendo ismét önmaga lett! Ez a mozgásérzékelés nagyon sok Sonyst bosszant (irigység -_-‘) és mindig azzal jönnek, hogy milyen undorító a grafikája a Wiinek. Kérdem én: Az rendben van, hogy a PS3 annyira erős, hogy egy bivalycsordával is elbánna, de hány JÁTÉK van a konzoljukra? Olyan játékok, melyek szórakoztatnak, és nem az übererős grafikával akarja elvinni a pálmát. Wiire nagyon sok egyedi játék van, gondolok itt a Wario Ware Smooth Moves-ra. Az a játék valami agymenés. Annyi ökörség van benne, hogy nem igaz! És élvezzük! Imádunk játszani vele, mert szórakoztat! Persze a Wiit sem kerülték el a nem elsősorban ősi Nintendósoknak készült játék, gondolok itt például a Wii Sportsra, a Wii Playre, a Wii Fitre. Joggal kérdezik, hogy baj az, hogy ennyi furcsa játék van Wiire, melynek célja az új emberek bevonása? Én azt mondom, hogy nem! Sőt, nagyon is jól csinálják! Ugyanis ezek az emberek, a Wii által lesznek videojáték-rajongók, majd elkezdenek más játékok iránt is érdeklődni, és belőlük lesznek az új Mario, Zelda, esetleg Metroid, vagy ne adj Isten, Pokémon fanok! Szóval lehet, hogy az ősi Nintendósoknak nem kedvez a Nintendo jelenlegi cselekedetei, de ez hosszú távon nagyonjövedelmező lesz. A Virtual Console? Azt kell mondjam, hogy sokkal jobb, mint a visszfelé kompatibilitás. Eleve érdekes lenne a Nintendo esetében, mindegyik kazettának külön bemenet. Sokkal jobb az, hogy le lehet tölteni a játékokat. amíg egyben van a Wiid, akkor állandó minőséget képviselnek. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan ritkaságok, mint pl. a Super Mario World, Super Mario 64, The Legend of Zelda: Ocarina of Time, vagy a Majora’s Mask, Paper Mario, melyeket mára nagyon nehéz lett beszerezni, vagy ahol megszerezhető, nagyon drágán adják. És a Virtual Console-on ezek a ritkaságok mind megtalálhatóak, és bármikor, bárki számára elérhetőek. És itt a másik nagy előnye az új játékosréteg bevonásának. Hogy lehet, hogy őket is érdekelni fogják ezek a régi, klasszikus játékok. És hogy mi lesz a jövő? Azt halljuk a hírekben, hogy a cégnek hatalmas bevételei vannak, a részvényeik a Toyotáéval egyenértékűek. És én személy szerint nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha eljöna következő generáció, akkor valami olyan erős géppel fognak kijönni, mely mellett még majdani PS4 is elbújhat! Ennek szellemében érdemes pozitívan gondolkodni a cégről!

2008. január 25., péntek

Elemzés

Ha nincs ló, jó a szamár is, tartja a mondás. De mi a teendő, ha a szamarak a ló szintjén vannak? Akkor még várathathat egy darabig a paci vásárlása. 😅 Írtam a Wii megjelenésekor, hog hangulatilag a SNES szintjén van, ehhez a mai napig tartom magam. El is gondolkodtam ezen, hogy igen. Valamit lépni kellett a GameCube középszerű sikere után a Nintendónak, ez a lépés a DS volt. A cég tudta jól, hogy ha a DS nem arat nagy sikert, az akár a Nintendo konzoliparának a végét is jelentheti. Amikor megjelent a DS, akkor mindenki furcsállta, hogy mi ez? Ezzel akar sikert aratni a cég? IGEN!!! De még mekkorát! A papírforma úgy, ahogy van, felborult, mert mindenki a PSP-nek a kimagasló győzelmét várta! Hát azt várhatja is, amikor a meccs állása 65-30 a DS javára millió példányban. Be szoktam vinni az osztályomba a DS lite-ot, és megkérdezték,hogy miért ennyire sikeres a DS lite a PSP-vel szemben? A válasz igen egyszerű: Lehet, hogy buta a DS lite, semmi komoly extrája nincs, de a játékok annyira szórakoztatóak, hogy nincs rá szó! Nem szokás a kézikonzolokat az asztali konzolokhoz hasonlítani, de azt mégis muszáj mondanom, hogy volt olyan, hogy a DS lite-ból a karácsony időszakban hetente másfél millió példány kelt el világszerte! Ezt még a Playstation 2-nek sem sikerült elérnie! Még az 576 Konzol is beismerte, hogy ha ebben az ütemben halad a DS, akkor 2010 elejére eléri a PS2 eladását. Ami a Wii-t illeti, a Gamer365 megírta, hogy ha ebben az ütemben haladnak az eladásai, akkor megdöntheti a PS2-nek a 2002-es rekordját, amely évben 22 milliót értékesítettek a gépből. Ha ez tényleg így lesz, akkor a Wii 2009 elejére lazán meghaladja a 40 milliót.

Azért írtam le ezt, mert érzékeltetni akarom, hogy az emberek nem hülyék, tudják, hogy mi kell nekik. Itt most a GC eladásaira utalok, amit nagyon hamarosan be fog előzni a Wii. A GC eleinte nem fogyott olyan rosszul. A probléma ott van, hogy már a GC-korszak elején kijöttek a nagy játékok, mint a Super Smash Bros. Melee, Luigi’s Mansion, Super Mario Sunshine, Metroid Prime, The Legend of Zelda: The Wind Waker, Starfox Adventures. Ezek tényleg nagyon jó játékok, a probléma ott van, hogy ezek 2003-ig mind kifutottak. Eddig nagyon jól fogyott a GC. Aztán eltűntek a nagy címek. Talán mert mégsem hozta azt a nagy sikert, amit várnak egy játéktól, hisz a legeladottabb GC játék a Super Smash Bros. Melee is “csak” 6.29 millió példányban kelt el máig. Ahhoz képest csak, hogy legalább tíz DS címnek sikerült már ezt a számot átlépnie. És úgy voltak vele, hogy ha nem kell a népnek a GC, akkor csinálnak valami újat. Hát nesze nektek, itt a DS! Felfoghatatlan, hogy már 3 éve kint van a piacon ez a csodakonzol, és még mindig ott tart, hogy félmillió példány hetente világszerte.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalból)

2007. január 30., kedd

Lassan az osztályom is Nintendo-fan lesz

Legalábbis 1-2-ből biztosan Nintendo-fant tudnék faragni. Őrület, hogy milyen szkeptikusan álltak hozzá a Nintendóhoz, mondván, hogy gyerekes. Egy nap elvittem a DS-emet, mert tudtam, hogy hosszú napom lesz, és nem akartam unatkozni. Amikor meglátták DS-t, egyből rájöttek, hogy nem viccelek, amikor a Nintendóról beszélek, sőt, elég komolyan nyomom. Egy páran kipróbálták, azoknak mind nagyon tetszett, de olyan is volt, aki egyszerűen csak megnézte, hogy mit csinálok. Voltak egy páran, akik meg mondták, hogy szoktak Playstationözni (azonnal közöltem velük hogy rossz úton járnak ;-)) ők játszottak vele, elég jó érzékük van a játékokhoz, ezzel is jót játszottak. Összességében azt tudom elmondani, hogy bár nem lettek függők, de azért örülnek, ha van Nintendo.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2006. december 24., vasárnap

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Hát eljött ez a nap is! Érdekes, minél jobban öregszem, annál hamarább jön el a karácsony. De tényleg hihetetlen, mintha tegnap lett volna a tavalyi karácsony. 😀 Remélem, mindenki azt találta a fa alatt, amit szeretett volna kapni, mert én igen. A Nintendo DS-t + 2 játék. Képet is raktam fel, egyszerűen imádom. Olyan különös, olyan érzésem van, hogy egy új korszak kezdődött el az egész Nintendózásom pályafutása alatt. Ilyet még soha nem éreztem. Szerintem ennek a konzolnak az íze örökké fog tartani. És a 2 játék mellé fantasztikus! Azért örülök nagyon a Super Mario 64 DS-nek, mert újrajátszhatom a régi kedvencet a Super Mario 64-et. Egyszerűen hihetetlen, hogy a Nintendo DS grafikailag többet tud, mint a Nintendo 64. Sokkal szebb a DS verziónak grafikája, mint a 64-esének. Nem annyira kockásak a karakterek a félhomályos kép is élessé vált. Egyébként furcsamód, hogy milyen könnyű így az elején. Már 8 csillagnál tartok. Nagyon érdekesnek tartom, hogy a 3. világ első küldetésével a Nintendo 64-es verzióján mennyit szenvedtem, itt meg azonnal sikerült. Az a nagy előnye a játéknak, hogy nemcsak Mario van, hanem Luigi, Wario és Yoshi. És mindenkinek más a képessége. Úgy van, hogy Yoshival kezdünk, a többieket meg kell találni. Ők előbb nekivágtak a kalandnak, Yoshi meg elaludt. Ez az ő nagy szerencséje. Mindig legyen előnye az lustaságnak ^^ Eddig Mario van meg nekem. De Yoshival nagyon könnyű a fentebb említett küldetés. Amit még imádok ebben a játékban, azok a mini-játékok. Hihetetlen ötletesek, és tartalmasak. Az egyik legaranyosabb, amikor Yoshi kezében egy virág van, tépegeti a szirmokat, és a “szeret-nem szeret” játékot játsza el. Olyan aranyos arcot vág. De az abszolút kedvencem a kártyás minijátékok. Nagyon tetszik, hogy Luigi a krupié, és osztja a lapokat, a háttérben meg Toad pincérkedik. 😀 Szóval hosszú ideig lesz garantált a szórakozás. A másik játék a Nintendogs, meg valami tünemény. Olyan aranyos kiskutyám van. Kölyökkutya és fiú. A nevét személyiségi okokból nem árulom, tudniillik az egyik barátomról neveztem el. 😀 Itt jegyzem meg, hogy a játék már a kipróbálása előtt is hatalmas derűséget okozott a baráti körömben, ahogy elelmélkedtünk arról, hogy a barátom nevén nevezem a kutyát, és “xy ül!” “xy, fekszik!” Meg egyebek. Nagyon jókat nevettünk. És így, benne lenni még viccesebb. Imádom, és már itt ígéretet teszek rá, hogy nagyon fogom gondozni a kiskutyámat. 😉

Mellesleg nekünk a idei karácsonyunk egy kissé rendhagyó, mert a nővérem hazajött Angliából, és behozta ide az Angliai szokásokat, hogy már december elején feldíszítik a fát, és az ajándékok is kikerülnek a fa alá.

A napokban beszéltünk Krisivel az Angliai megélhetésről, és épp arról elmélkedtünk, hogy a britek mennyire meglepődnének, ha hallanák, hogy itt Magyarországon a Wii egyhavi bruttó minimálbérbe kerül. Angliában 180 font (most) a Wii, és kiszámoltuk, hogy ha valaki 5 napot dolgozik egy héten, napi 8 órát, akkor 960 fontot keres egy minimálbéren élő brit, ami közel 400 000 forintnak felel meg. Azért nem semmi. Mellesleg a szüleimmel megbeszéltem, hogyha jövőre minden jól alakul, akkor megkaphatom karácsonyra a Wii-t. Hát, mit mondjak, várom a jövő karácsonyt. De most ez a karácsony van, és remélem, hogy mindenki legalább annyira boldog, mint én.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2006. december 1., péntek

Itt a december, mely nemcsak a karácsonyt hozza magával, hanem a Nintendo sikerét is

Imádom a decembert ^^ Nálam december 1-jén kezdődik a karácsonyi készülődés, és ilyenkor sokkal jobb a kedélyállapotom, amikor nemcsak a karácsonynak köszönhető, hanem az időjárásnak. Akármennyire is furcsa, de ez a kedvező nekem. Ilyenkor órákig tudnék játszani bármivel. De leginkább az SNES-es Super Mario All-Stars-szal. Talán azért, mert az volt az első játék, amit karácsonyra kaptam 1993-ban. Nemrég tudtam meg, hogy 5 nappal a PAL megjelenés után lettem Super Mario All-Stars tulaj ^^ Azóta is megvan, és boldogítja az életemet.

Pár szó a jelenlegi Nintendo-helyzetről. Az a véleményem, hogy a Nintendo az SNES ideje óta nem volt ennyire virágzó, mint most. Ha számadatokból indulunk ki, akkor a PS3 bukás lesz. Tudniillik a PS3-ból 2 hét alatt 125000 példány sikerült értékesíteni, míg a Nintendo 64 megjelenésének a napján 300000 példány kelt el, és tudjuk, hogy a Nintendo 64 sem volt valami virágzó konzol. Ha ebből indulok ki, akkor a PS3 bukás lesz (legalábbis Japánban) XBOX japánban nem nyerő, így teljesen zöld az út a Nintendónak. Ha nagyon okosak lesznek, akkor visszakaphatják a fejükre a Sony által méltatlanul elvett koronát. Akármilyen gazdagok is Japánok, nem vesznek tripla áron PS3-at, hanem kivárják a Wii-t. Szerintem rájöttek az emberek arra, hogy a hi-tech nem minden, ha nem ad játékélményt, ezt a Nintendo DS bebizonyította. Feleannyit tud technikailag, mint a PSP, mégis a DS fogy sokkal jobban a játékfelhozatal miatt. Ha ezt az útvonalat követi a Wii-vel a Nintendo, akkor már most ki lehet kiáltani a Wii-t győztesnek a PS3, XBOX360, Wii harcból.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)