A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AnimeCon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AnimeCon. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 17., péntek

Holnap AnimeCon

Holnap tehát AnimeCon. Izgatottan várom, mint karaoke szervező, hogy mi lesz, meg az is biztos, hogy sok kérdésre fogunk a hétvégén választ kapni, hogy most mi a helyzet. Remélem jó lesz a con, bár hétvégére 15°C-ot mondanak, és esőt, úgyhogy nem tudom, hogy leszünk meg. Mindenesetre kedvcsinálónak itt van a plakátja:

2010. szeptember 13., hétfő

KARAOKE ~Modern Mítosz~

Sikerült, egyenes ágon jutottam tovább a karaoke versenyen. ^^ Nagyon örülök neki, ezek szerint Suara jó választás volt.

De pont ma elemezgettük Mystrával, amikor láttuk, hogy összejött a "tanári kar" osztályozó-értekezletet tartani, hogy eljött hát az alkalom. Én mondtam neki, hogy a SakuraConos 16. hely után (a 19-ből) ha egyenes ágon továbbjutok, akkor már annak örülni fogok. Annyira azért nem látta esélytelennek a helyzetemet, próbáltam azzal puhatolózni, hogy Suara mély hangú énekesnő, és hát ugye többször is írtam róla, hogy milyen mély érzelmi hatással vannak rám a dalai, ezért is gondoltam azt, hogy talán ez mehet a legjobban. És úgy tűnik, a zsűri is így gondolta. ^^ Annyira megörültem neki, hogy itt kiabáltam, kit érdekel, hogy épp mellettünk egy idős asszony lakik? :D Bagszinak is megmutattam a felvételt, szerinte az eddigi legjobb lett, amit tőlem hallott. Na, hát akkor annyira csak nem kilátástalan a jövőm karaoke kapcsán. Majd kíváncsi leszek, hogy a MondoConon ki mit fog felmutatni. Azt meg kell valljam őszintén, hogy már csak olyan szempontból is elég jónak tartom, hogy bejutottam egyenes ágon, hogy azért most elég erős a mezőny. Szóval így végighallgattam egy pár embert, és azt kell mondjam, hogy tessék minél többen eljönni, megnézni a karaoke versenyt, mert úgy tűnik, hogy most a 2009. nyári AnimeConhoz hasonlóan magas minőségű verseny várható.

2010. augusztus 29., vasárnap

augusztus 29.

Ismét nem akármilyen nap ez a mai Okui Masami szemszögéből, ugyanis 9 éve ezen a napon jelent meg a DEVOTION albuma. Amiről mint kedvenc album státusz okán emlékezek meg. Ugyanis Okui Masamit sokáig "csak" nagyon jó énekesnőnek tartottam, amíg meg nem ismertem a God Speed albumát. Na ekkor gondoltam magamban azt, hogy nem akármilyen énekesnőt hallgatok, majd amikor sorra került a DEVOTION album, komolyan nem akartam elhinni, hogy lehet ennyire gazdag érzelemtöltetű egy album. Teljesen le voltam döbbenve, hogy mennyire fantasztikus alkotás. Életem egyik meghatározó albuma, amíg élek, el nem fogom felejteni.

Mivel Lam'O-ék lemondták a mai közös programunkat egyéb dolgaik miatt, ezért áthívtam a bagszit. Kora délután át is jött. Itt is a játéké volt a főszerep. Az elején sokat játszottunk a Mario Party 8-cal Wiin. Jó játék lett, jobb mint a GC-s Mario Partyk, de a 64-eseket nem múlja felül. A Goomba's Booty Boardwalk pályán volt egy befejezetlen játékom, így beszállt oda. A Mario (sőt a Nintendo-, de meg merem kockáztatni, hogy az egész videojáték)-történelem legviccesebb beszédhangja ezen a pályán hallható. Azokra a Piantákra gondolok, akik árulják az édességeket. Muszáj voltam megállítani a játékot, mert nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. Bagszi ahhoz képest, hogy leminősíti magát, hogy ilyen meg olyan rossz játékos, nagyon jól ment neki, igen nagy előnyre tett szert.

Nem akartuk végigvinni az 50 kört, ezért félbehagytuk. Átmentünk a Photo Channelbe, ahol bagszi megmutatta, hogy nemcsak 48 részben lehet puzzle-ozni, hanem ha rámegyünk a 48-ra, és megnyomjuk az 1-es gombot, 192 részletben szedi szét a képet. Hát nem volt semmi. Bagszi szinte egyedül csinálta majdnem a végéig. Majdnem, mert 40 perc múlva már nagyon elfáradt, és feladta, pedig már nagyon kevés hiányzott neki. Aztán volt még Wii Play, ekkor beszélgettünk a Wii Partyról, egyetértünk abban, hogy jó játék lehet belőle. Kicsit netezett, aztán ment is.

Ismét beszédtéma volt a MAT-os AnimeCon, kiderült, hogy voltak kisebb félreértések a karaoke segítői mivoltom miatt, de hála Istennek megoldódott. ^^

2010. augusztus 28., szombat

AnimeCon és ALI PROJECT

Tök boldog vagyok, hogy kaptam a hírt, hogy a MAT-os AnimeConon lehetek a karaoke részlegben segítő. ^^ De még számtalan menőséget ígér a MAT, bagszi nem győzi fülig érő szájjal mesélni, hogy mennyire örül, hogy ennyire tartja magát a MAT. És igen, szerintem ez nem az a fajta erő, amikor gyengén kapálózik, és kiabál az életért, hanem erős csapat, akik készek örömet szerezni az animés társadalomnak.

Meghallgattam az ALI PROJECT: Soubikakei albumát. Mi tagadás, mióta ismerem a Psychedelic Insanity albumot, azóta sokkal több érzelmet tudok kötni az együtteshez. Ez az album sem okozott csalódást. ^^ Ez az első 2007-ben megjelent albumuk (a PI a második), egyben az együttes legjobban teljesítő korongja, ugyanis az 5. helyet érte el az Oricon heti listán, és 63.117 példányt adtak el. Ez nagyon szép eredmény. Bár aláírom, ha valaki azt mondja a borítója, hogy kissé morbid. ^^' De mondtam, hogy hitelesen adja át a negatív főszereplő szerepét. Ezért is érdekel annyira Arika Takarano, az énekesnő (akit a képen is láthatunk) élete, hogy mitől alakult ki ez a furcsa stílus? Volt valami nagy trauma az életében, vagy egyszerűen csak szereti, és jól áll neki. Mert hogy baromi jól csinálja, az tény! Az album címe is eléggé furcsa, mert a Soubikakei japánul valami olyasmit jelent, hogy "Rózsakeresztre feszítés". Ezen az albumon található a Kinjirareta Asobi dal, mely ugye a Rozen-Maiden 1. opening, de olyan nagyszerű művek hallhatók az albumon, mint a Seishoujo Ryouiki, vagy a Baragoku Otome, melyek szintén Rozen Maiden szerzemények. Amit még nagyon tudnék ajánlani az albumról, az a Nemureru Shiro dal, ahol nagyon szépen énekel az énekesnő, igazi remekmű lett. Bár nem éri utol a Psychedelic Insanityt, de nagyon kellemes album lett. Megérdemelte a szép eredményt. ^^

2010. augusztus 18., szerda

Amit az AnimeCon ígér

Ahogy elnéztem igencsak kevesen tudnak arról, hogy miért lehet esetleg jobb a MAT-os AnimeConra menni. Persze Isten mentsen, hogy én is elkezdjek már-már politizálni, és azt promotálni, hogy miért jöjjenek az emberek az őszi AnimeConra, hallottam már épp eleget emberektől, akik már-már elvakult hívei vagy a MAT-nak vagy a MangaFannak, olyan szinten dobálják sárral egymást, hogy komolyan, akár a politikusok is megirigyelhetnék. Remélhetőleg a MondoConon ismét lesz Wii, és nemcsak Naruto lesz, hanem esetleg lehet Super Smash Bros. Brawllal játszani. Az már le van fixálva, hogy a MAT-os conon lesz ilyen. Ugyanis bagszi viszi a Wiijét, és vele a Brawlt. Egy kicsit belepiszkált a dolgokba, hogy egy pár régi játékokkal is játszhassanak a Wii felé látogatók. Remélhetőleg nem lesz gond belőle. De az biztos, hogy a MAT mindent megtesz annak érdekében, és keményen harcol, hogy megtartsa magát. Önmagában már ez is dicséretes, és ha sikeresek kerülnek ki belőle, akkor azt is ki merem jelenteni, hogy megérdemelték.

[polldaddy poll=3637011]

2010. július 10., szombat

Mi lesz veled, MAT?

Szerdán vált biztossá, amit csak sejteni lehetett. Nem a megszokott csapat szervezi a karaokét az őszi MAT-os conon. Ezzel nemcsak nekem, de jópár látogató számára ugrott ez a con. Ugyanis mindegyik részleg szervezőgárdája (cosplay, konzol, DDR, stb.) cserélődött, viszont a karaokét 2006 tavasza óta ugyanaz a csapat csinálja. Szerintem részben ennek köszönhető, hogy egyrészt egy viszonylag összetartó csoport alakult ki, másrészt meg pont azért, mert egy csapat csinálta sokáig a karaokét, idővel jobban megismerték a közönség igényeit, ennek köszönhetően lett a karaoke egy színvonalas részlege a connak. És most lecserélődik. Senki nem tudja még, hogy kik fogják szervezni, és hogy milyen lesz. Akármi is lesz, az biztos, hogy ezzel egy jónéhányunknak a MAT-os con törölt program. Sajnálatos.

2010. június 16., szerda

Karaoke fórum

Ha jól emlékszem, 2006. tavaszi con óta csinálja Tukeinon az AnimeConokon keretén belül a karaokét. Maga a karaoke a rendezvényen belül igencsak nagy népszerűségre tett szert, melynek oka egyszerűen csak a zene szeretete, és az az apró exhibicionizmus, hogy megmutassák, hogy talán ők is tudnak énekelni, ők is el tudják énekelni az általuk szeretett dalt.

Azt gondolom, hogy ennyi idő után igencsak megérett a társaság arra, hogy kilépjen a "MAT által delegált" rangból, és végre önálló csoporttá nője ki magát. Ennek első fázisa a saját honlap, és a fórum. Bárki, aki szereti a karaokét, vagy csak szeretne egy jó társaság tagja lenni, az regisztráljon ide:

http://www.adarna.net/forum/index.php

2010. június 15., kedd

AnimeCon vs. MondoCon

Mind a kettő gőzerővel készül. Csak az a baj, hogy ebből verseny lett, és megy az egymásra licitálás a látogatókért, hogy ki ígér többet. Van olyan, aki mindkettőre elmenne? Nos, nem hinném, hogy a felső tízezren kívül bárki is nagyon megengedhetné magának, hogy mind a kettőn részt vegyen, pláne, ha be is akar vásárolni. Ugyanis a két időpont meglehetősen közel van egymáshoz:

2010. őszi AnimeCon: 2010. szeptember 18-19 (Petőfi Csarnok)
2010. őszi MondoCon: 2010. október 2-3 (Hungexpo)

Tessék, lehet választani! Bár így, hogy hónapokkal előtte szóltak, legalább spórolásra van lehetőség, így nem is annyira lehetetlen mindkettőn részt venni. És hogy mivel kecsegtet mindkét rendezvény? A Mondósok azt ígérik, hogy aki augusztus 1-jéig elővételben megveszi a 2 napos jegyet, az akciósan, 3.000 forintért teheti ezt meg, és megmarad a 2.000 forintos levásárolhatóság. Bár, ha a 2.000 forint továbbra is csak a régi mangafanos mangákra szól, akkor szerintem nem nagy dolog. Bár annak, aki nemrég lett anime fan, annak ez nagyon príma megoldás. Én is jól jártam tavasszal, hogy a Nana 3 is volt az akciósak között, ami nekem még nem volt meg. A MAT-osok meg azt ígérik, hogy aki a Pécsi nyári AnimeConra ÉS az őszi AnimeConra előre megveszi a jegyet (két naposat), annak csak 5.200 forint lesz. Ez tartalmaz egy 800 forintos elővásárlási kedvezményt (fogalmam sincs, mi ez), valamint egy 1.000 forintos levásárlási lehetőséget, amelyet bármely pultnál be lehet váltani. Ez azért nagyon merész. Egyáltalán 100%-ig biztos, hogy bárhol le lehet vásárolni? Legyen úgy, mert ez egy nagyon jó dolog lenne. Bár az még nincs tisztázva, hogy miként fogom tudni igazolni, hogy mindkét MAT-os Conra van jegyem. És azt sem tudni még meddig lehet az 5.200 forintot kifizetni. Nem kisbetűs infók ezek.

Tehát, ha összeszámoljuk, akkor 8.200 forint kell annak összegyűjtenie, aki mindkét (vagyis mindhárom) rendezvényen részt akar venni. Én, ha tehetem ott leszek mindegyiken, már csak azért is, hogy lássam, hogy mi lesz ennek az eredménye. Nem fogok negatívan hozzáállni a dolgokhoz, de van egy olyan aggodalmam, hogy nagy csalódás lesz az egész.

De majd az idő megold mindent. Itt van a két rendezvény weblapja: AnimeCon, MondoCon.

UPDATE! Most nézem, hogy teljesen megújult az AnimeCon fórum! O_O Már nagyon ráfért, tök jó lett. ^^

2010. június 14., hétfő

Egy kis egyveleg

Holnap lesz a Nintendo konferenciája az E3 2010 keretén belül. 9 órakor lesz Los Angelesben, ami nálunk 18 órát jelent. Több helyen is lehet nézni, többek között, a GameSpot, az IGN, valamint a Nintendo is csinált egy külön weblapot, ahol élőben lehet nézni a konferenciájukat. Szerintem majd a Nintendo honlapján fogom nézni. Persze a Nintendós berkekben már megy a találgatás, hogy mi lesz holnap. Az új Zeldát mindenki várja, én kíváncsi leszek az új Nintendo kézikonzolra, a Nintendo 3DS-re. Gondolom nem ez lesz a neve, de legalább végre megtudjuk, hogy most egy 5. DS variánsról van szó, vagy egy vadonatúj kézikonzolról. Sokkal nagyobb esélyt adok az új kézikonzol címnek, túl sok újdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy csak új DS legyen, viszont az is igaz, hogy a Nintendo DSi-t, mint új konzolt ígérték, de közben mi lett. Golden Sun DS esetében remélhetjük, hogy nem igaz az a pletyka, hogy törölt játék, meg lesz Wii Party, de hogy ezentúl mi lesz, azt nem tudom. Sokan várnak új Kirbyt, StarFoxt, sőt Kid Icarust is, aki NES-ről lehet ismerős. Szóval sokan várják az új Nintendo konferenciát.

Ajánlom az új Mondo magazint, mert van benne egy olyan cikk, ami rávilágít arra, hogy többek között miért szeretem a japán zenét. Van egy cikk arról, hogy Japánban az ismert embereknek tilos botrányt csinálni, mert akkor a kiadó megszakítja velük a kapcsolatot. Ez két okra vezethető vissza. Egyrészt alapvető elv, hogy az ismert embereknek példát kell mutatniuk. Másrészt meg a szigetországban nagyon kötik az előadót a kiadóhoz, és ha valaki valami "hibát vét" azzal a kiadót is rossz hírbe hozza, hogy mi az, hogy ilyen embert alkalmat. És a Mondóban volt egy nagyon jó példa arra, hogy mivel jár, ha egy nyugati előadó mutatja meg magát botrányosan, és mi van akkor, ha egy japán előadó teszi ugyanezt. Koda Kuminak elég volt egy rossz megjegyzés a TV-ben, már megszakította a kiadója az új albumának promotálását, valamint néhány szerződés felfüggesztése. De a Johnny's Entertainment kiadót is többször elővették. Ez az a producer-cég, mely olyan fiúcsapatokat futtatott fel igencsak sikeresen, mint az Arashi, Tackey & Tsubasa, KAT-TUN, News., V6, KinKi Kids, Tegomass, stb. Az a vád érte Johnny Kitagawát, hogy az átlagnál kicsit jobban szereti a fiatal fiúkat, és a külső is igencsak számít, sőt sok esetben, nem is kell, hogy jól énekeljen, bizonyos "szolgáltatások" ellenében nagy karriert ígér. Emellett azért is meggyűlt a baja a bírósággal, mert kegyetlenül kizsákmányolja az idol-jelölteket, de eddig még egyszer sem kapott büntetést Johnny bácsi, aki már 78 éves. Hiába, a milliárdosok keze messzire elér. És szinte ő diktálja a divatot. Szinte minden egyes általa kiadott kislemez, album a slágerlisták élére került, és több 100.000, több milliós eladást tudhat magáénak. Szegény Okui Masami meg ott kuporog a sarokban, a legsikeresebb, V-sit. albumának 48.330-as eladásával. Pedig minőségből tarthatna előadást. De hát sajnos ez van.

Egyre több helyről hallom, hogy próbálkozzak meg férfi énekesekkel a karaoke versenyen, hátha jobb helyezést érek el. Nézegettem a Last.fm-es profilomat, hogy mely férfi előadókat hallgatom a legtöbbet. Aztán szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy mi lenne, ha Animelo Summer Live dalokat énekelnék? Azt azért tartanám jó választásnak, mert szinte minden egyes sort más énekel, és a rendezvényen szokták váltogatni, hogy melyiket ki énekelje. Ez azt jelenti, hogy a dalokat bárki elénekelheti. És egy új oldalamat mutathatom be, lehet, hogy ez jobban bejönne a közönségnek. Bár a 2008-as theme song-ban a rap részt nem vállalnám. ^^' Annak örülök, hogy készül az új karaoke weblap, és fórum. Nem, nincs régi, csak eddig az AnimeCon fórum része volt a karaoke, és van az adarna weblap, melyen le lehet tölteni az előadott dalokat. Szerintem dizájnt fog kapni az oldal, de fórum legalábbis biztos. A MAT-os őszi animecon karaoke részlege bizonytalan. Biztos, hogy ott lesznek, csak verseny nem biztos, hogy lesz. Az biztos, hogy a Mondós őszi conon lesz előnevezős verseny. A nyári conon tesztelem magam, az őszi conon élesben mennek majd a dolgok.

2010. április 27., kedd

SakuraCon – Ami kimaradt

Olvasom Tukeinon blogját, látom tett ki képeket, és én is kint vagyok, ahogy énekelek. Miért nem szólt senki, hogy húzzam ki magam? T_T Hát úgy, ahogy kinéztem, nem csoda, hogy nem szavaznak nekem bizalmat. Már azzal, hogy nem húzom ki magam, bizonytalanságot sugallok, hát így nem értem, hogy miért várom el, hogy jobb helyen legyek? -_- De kíváncsiságból megkérdeztem a barátaimat, hogy máskor is ilyen vagyok? Egyértelműen nem volt a válasz, de amikor éneklek, akkor mindig összegörnyedek... A szembesülés... Lesúlytott egy kicsit, de kellett. De most tényleg, így kívülről látva magamat, én sem adnék magamra sok pontot. Úgyhogy van mit javítani.

Kifelejtettem az előző postomból a Mondós beszélgetést. Ez engem azért is érint személyesen, mert úgy tűnik, hogy a Slayers REVOLUTION cikket én fogom írni az újságba. Meg egyébként is figyelem az újság sorsát, mert bár merőben más, mint az AnimeStars, azt a pár hülyéskedő oldalt kiszedném a Mondóból, de amik vannak cikkek, azokat nagyon jónak tartom. Az nagyon tetszett, hogy őszinte volt a főszerkesztő, és a kínosabb kérdésekre is válaszolt. Például valaki megkérdezte, hogy pontosan mi volt ez az ellenségeskedés az AnimeStars és a Mondo között 2008 végén? Lényegében arról volt szó, hogy az AnimeStars elég sok külföldi animéről tett ki képeket, és az Animax mindig rájuk szólt, hogy ezt ne csinálják, de az AS továbbra is csinálta, és majdnem per lett belőle. Majd ekkor az egyik főszerkesztő megkereste a másikat, hogy ennek így nincs értelme, és béküljenek ki. És ezután kezdett el a Mondo is komolyabban foglalkozni külföldi animékkel. És nagyon érdekesnek tartottam, hogy a főszerkesztő egyáltalán nem hárította a kérdést, hanem válaszolt rá. Nekem nagyon jó volt hallani az őszinteséget. Még amivel komolyan foglalkozott, az az olvasói tábor. Nyílt titok, hogy a Mondo mindig is a tizenéveseket "kereste meg" írásaikkal, mert hogy ők voltak jóval többen. De mostanság, mintha az igényesebb anime tábor felé hajlanának. És mondta is a főszerkesztő, hogy próbálja keresni az egészséges egyensúlyt a kettő között, csak úgy érzi, nemigen jön össze. Egyébként havonta ilyen 5-6000 újságot adnak el. Azt azért furcsálltam, hogy a Bravo magazin 20-40000-es eladásához mérte magát. Azért teljesen más téma a kettő. De tényleg nagyon jó volt.

Még amit kifelejtettem, hogy Narumival szombat este fele beszélgettük a Key használatát a karaokén. Aki nem tudná a Key a karafun programon egy funkció, amivel lejjebb, vagy feljebb lehet vinni a zene hangszintjét, ezáltal az énekes könnyíthet magán oly módon, hogy a saját hangfekvésére alakíthatja a dalt. És abban egyetértettünk, hogy nem feltétlen jó dolog a Key használata, igazságtalan azokkal szemben, akik rendesen éneklik a dalt.

De ha már annyira mondják, hogy ismerkedjek fiúegyüttesekkel, hátha bejönnek nekem, és majd énekelni fogok tőlük. A Tegomass-ról már régebben írtam, hogy őket bármikor szívesen hallgatom, nagyon bejön a stílusuk. Hiszen nem azért szereztem be a Kiss~Kaerimichi no Love Song~ kislemezt eredetiben, mert annyira nem volt mire költenem a pénzt. Hanem mert tényleg nagyon jók. Aztán még, aki szóba jött, az a Tackey & Tsubasa. Ők az Inuyasha endingből már régebb óta ismertek számomra, de most meghallgattam egy albumukat, és ők is nagyon jók. Hasonlít a stílusuk a Tegomass-hoz. De egy pár kép, amit láttam róluk, hát... maradjunk annyiban, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy Japánban mi fér még a heteroszexualitás keretein belül, és hol van az a határ, amikor már gyanúsítják őket, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Vagy ez a lányoknál ott kifejezetten előny, hogy készülnek fiúkról ilyen jellegű képek? Ki tudja. A harmadik, akiknek adtam egy esélyt, az Arashi, de őket azzal a lendülettel ki is lőttem. Itt jön ki, hogy nem feltétlen az van a slágerlisták élén, aki a tehetsége alapján megérdemli. Így nincs velük bajom, bár a hangjuk nem különösebben érintett meg, de ez a túlzottan laza fiús stílus nekem nem nagyon jött be. Meg nemrég megjelent a ONE PIECE MEMORIAL BEST CD, na még onnan ismertem meg egy pár érdekes előadót. De pont ezért szeretem a japán pop zenét, rendkívül változatos.

2010. április 26., hétfő

SakuraCon 2010

Hát nagyon későn jött meg a hangulatom a SakuraConra. Valahogy nem is csoda. Mert maga a helyszín, és a programok nagyon éreztették, hogy ez nem az a fajta con lesz, amit eddig megszokhattunk. És igen... Ez a SakuraCon most sok mindent alulmúlt. De lássuk, hogy alakult a hétvége.

Pénteken a 13.18-as vonattal mentem. Az egyik osztálytársam vitt ki az állomásra, mert most sem kevés csomaggal mentem, az alábbiakat vittem:

  • Nintendo GameCube konzol
  • Nintendo GameCube játékok
  • GameBoy konzol
  • GameBoy Color konzol
  • GameBoy és GomeBoy Color játékok.

Hálásan köszönöm az osztálytársamnak Andinak, hogy elvitt az állomásra, mert már csak az az idő, amíg kivittem a vonathoz a cuccaimat, egyértelműen azt igazolta, hogy ha 3 hete nagyon fájt mind a két kezem, akkor most megszakadtam volna. De a nagy hülyeségemet már itt elkövettem. Otthon felejtettem a 90%-os szelvényemet. T_T Így diákjegyet kellett vennem... Úgyhogy elhatároztam magamban, hogy májusban megajándékozom magam egy utazással, amikor még viszek ki cuccokat, még elválik, hogy miket. De szerencsére Pesten ott volt bagszi, és segített vinni a cuccokat hozzájuk. Ott este vacsoráztunk, mert elbeszélgettünk, elneteztünk, meg kényeztettem bagszi macskáját, aztán hamar aludtunk.

Szombat reggel meg elég hamar keltünk, egyikőnk sem tudott aludni. Úgyhogy reggel 7 után már elindultunk. Bagszi egy darabig velem állt sorba, majd fél 9-kor el kellett indulnia a MAT pultot rendezni. Aztán egyedül álltam sorba. Akartam hallgatni Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-jét, de bagszinál maradt a fülhallgatóm, úgyhogy ez a program ejtve. -_-' Így a körülöttem lévőket hallgattam, közben kerestem ismerősöket. Megláttam Young Linket, és Ákost, de már ment a sor, és nem akartam kijönni belőle. A jegyosztás most sem ment valami gyorsan, de most legalább 2 ember intézte. De az volt az érdekes, hogy az egyik lány az egy napos jegyeket intézte, a másik pedig a két naposat. Az a lényeg, hogy bejutottam. Az épületbe elvileg 10-től engedték be az embereket, de ez természetesen miért lenne így... -_- 10.20 körül indult meg a sor.

Mivel nem érdekelt a Video Game Awards, ezért felmentem a 2. emeletre megnézni a karaokét. Látom, most minden gördülékenyen ment. De nem maradtam ott sokáig mentem megnézni a 25-ös pavilonba az árusokat. Egy helyen volt Zelda manga, csak épp Ocarina of Time nem volt, úgyhogy azt nem vettem. Viszont volt egy árus, Animeland, mely több mindent forgalmaznak, többek között japán CD-ket is. Azt mondták, hogy nehezen beszerezhető CD-k beszerzését is vállalják, csak írjam meg E-mailben, hogy mi kell. Kérésük parancs, már meg is írtam, hogy egy Masami Okui: Do-can és egy limited edition Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-kre vevő lennék. Nos, azt gondolom, hogy a lecke fel van adva. ^^'

Amikor visszamentem, egy régi-új ismerőst, Duongot láttam meg a XBOX360-oknál. Nem is értem miért nem lep meg, hogy a konzoloknál van. ^^' Közben láttam, hogy a karaokénál lehet jelentkezni, gyorsan fel is irattam magam. Ekkor a RAY the Animation: Yuunagi dalát énekeltem. Egész jól ment. Visszamentem a helyemre, kicsit később megjelent Duong is, egy sorral előttem ült. Beszélgettünk egy kicsit, aztán el akartam menni, rábíztam a táskámat, meg a Nintendo DSi XL-emet. Megnézte, kipróbálta a Mario vs. Donkey Kong: Minis March Again játékot, tetszett neki, elszórakozott vele. Eközben még egyszer kimentem énekelni, ekkor Okui Masami: OVER THE END dalát énekeltem el. Mondtam Duongnak, hogy tanuljon egy kis művészetet. ^^' Na most nem magamra gondoltam, hanem a dalra, amit elénekelni fantasztikus érzés volt. Ahogy bejött a zene, egyből libabőrös lettem, annyira szeretem ezt a dalt, és énekelni fantasztikus volt. Csak a refrénnél vannak nagyon erős hajlítások. Azokat kicsit félénken tettem meg, nem is sikerült tökéletesen. Azért nem mertem bátran énekelni, mert féltem, hogy akkor meg túlugrom a magas hangot. Közben megjelent Andi (Leea) is. Nagyon extrém cosplay ruhában. Nagyon jól nézett ki. Sokat beszélgettünk. Szegényt sajnáltam abban a cipőben, teljesen bedagadt benne a lába. Nem sokkal ezután jött a verseny, amit izgatottan vártam. Ugyanis Tukeinon egy nappal a con előtt írta a fórumon, hogy készüljenek azok is, akik nem kerültek be a döntőbe, mert várólistások lesznek. Na ez felcsigázott, mivel a várólistások közül első vagyok. És már az elején biztosra volt mondható, hogy énekelni fogok én is, mert már az első versenyző nem jelent meg. És elég sokan nem jelentek meg. Egyvalaki mondjuk igazoltan volt távol, mert lebetegedett. Úgyhogy mind a négyen sorra kerültünk. A hallott versenydalokat Duonggal elemezgettük. Látom, eléggé ért a szakmai énekhez, egész jól kritizálta a versenyzőket. És nagyjából egyet is értettünk. Volt olyan, akiről elkönyveltük, hogy na, utolsónak is kell lenni valakinek. De én pl. Narumit egyből kikiáltottam gondolatban elsőnek. Lement minden versenyző, és mivel senki nem jelent meg a hiányzottak közül, így sorra kerültem, tehát He is my Master: TRUST. Saját magamtól voltam ledöbbenve... Ilyen jól még soha nem ment a dal. Egy-két volt apró hiba, de szinte tökéletesen úgy ment a dal, ahogy elképzeltem. Úgyhogy nagyon elégedett voltam. A hangfelvétel kapcsán az volt a legfőbb kritika, hogy nem volt meg eléggé a beleélés, és többször is úgy hangzott az énekem, mintha erősen koncentrálnék. Aláírom, ez igaz. Ugyanis úgy énekeltem fel a dalt, hogy már elég jól ment, de nem 100%-osan. És ott koncentráltam nagyon, ahol tudtam, hogy nehezen ment. És kicsit ideges is voltam, hogy egy nappal előtte tudtam meg, hogy a várólistások sorra kerülhetnek. És már az eddig megszerzett gyakorlatból is kiestem... Ennek ellenére nagyon jól ment. Vártam is az eredményhirdetést, hogy remélem, hogy jobb helyet kaparintok meg, erre 16. lettem a 19-ből... És ez engem komolyan bosszant, úgy érzem, hogy egyre jobban megy a verseny éneklés, mégis egyre rosszabb helyezést kapok. Hogy is van ez? De ez mind semmi. Eredményhirdetés. Harmadik helyezett, jó, második helyezett, jó, első helyezett... Hát fogtam a fejem. És gondolatban bokán rúgtam a zsűrit. EZ ELSŐ??? Pont ez volt az egyik olyan ének, melyről azt beszéltük Duonggal, hogy valakinek utolsónak is kell lenni. DE NEM HÁTULRÓL! Ez talán még jobban kiakasztott. Az első Nodame Cantabile endinget énekelte. Aki nem ismerné, ez az:

Azért nagyon jó ez a dal, mert hihetetlen élethűen énekli az előadó, hogy alakul ki benne a szerelem, az az érzés, hogy mennyire jól érzi magát, ugyanakkor nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a refrénben szinte kapkodja a levegőt, annyira magával ragadta az érzés. Ellenben a mostani előadás nekem nagyon monoton volt, egyáltalán nem éreztem ezt az érzést, hangilag se ment hozzá a dal, úgyhogy...

Na mindegy, ez van... Mindenesetre, hogy melyik lesz a következő versenydalom, azt már kigondoltam: Okui Masami: Souda, Zettai. Tessék megcsodálni a videoklipjét:

Több szempontból is alkalmasnak tartanám ezt a dalt. Egyrészt hangilag megfelel nekem, másrészt erre talán nem mondják azt, hogy nem nekem való... harmadrészt, meg ha 100%-ra megtanulom ezt a dalt, akkor nagyon jó bulit lehet ezzel csinálni. De visszatérve a mai napra, lett volna még egy interjú az összes karaoke versenyzővel, amit szándékosan kihagytam. Ja, és még az sem tetszett, hogy velem holtversenyben 16. egy olyan srác lett, akinek marha jó a hangja, és az egész énekstílusa nagyon tetszetős volt. És őt is hátrasorolták.

Meg bagszi is előkerült, hogy összecsomagoltak, menjünk haza. Miközben mentünk, bagszi olyan szörnyű dolgokat mondott az egész SakuraConról, hogy alig tudtam elhinni. Nagyon akarta, hogy írjak ki mindent a blogomba, mert a MAT úgyis kiír mindent a honlapjára, de én ezt még nem merem. Nem kételkedek abban, hogy nem igaz, de ő is csak azt mondta, amit a MAT-osoktól visszahallott. De ha tényleg igaz, akkor már olyan dolog, amit jogi úton kell érvényesíteni. Na de hazaértünk. Este már nem voltunk sokáig fent, mert mind a ketten nagyon fáradtak voltunk. Én még este játszottam egy kicsit DSi-n a Mario vs. Donkey Konggal.

De kipihenten ébredtünk vasárnap. De bagszinak ma 7.30-ra kellett ott lennie, mert hazavitte a kasszát, és vissza kellett idő előtt vinnie. Én meg most nagyon nem akartam sorban állni, ezért elhatároztam, hogy teszek egy kört a Hungexpó körül. Közben Okui Masami: Ma-KING CD-jét hallgattam. Nagyon szeretem a CD borítóját, mert kedves, barátságos, és pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.

Ez a haj nekem nem tetszik. 1997-es az album, 29 éves volt ekkor, de öregíti ez a haj.

Nagyon jó volt sétálni. Úgy mentem körbe, hogy a főbejáratnál jobbra, Pillangó utcai megálló, Örs Vezér Tere, majd vissza. Az Örsnél kicsit tanácstalan voltam, hogy merre is menjek, de hamar meglett az út. És nagyon jól eltelt az idő. Olyan 5-6 km-t sétáltam, és egyáltalán nem fáradtam el. Már rég eltelt 9 óra simán bejutottam. Ott még nem akartam sorban állni, volt még fél óra, úgyhogy leültem egy erre alkalmazos padféleségre. Most azonnal megindult a sor 10 órakor. Gyorsan be is jutottunk. Most is felmentem a karaoke terembe, láttam, hogy most is minden rendben ment, úgy tűnt, hogy most az a kivételes alkalom adatott meg a karaokésoknak, hogy minden rendben ment. Most előadtam RAY the Animation: Mitsu dalt, amit még tegnap este irattam fel, de már túl késő volt. Nem ment jól, hallatszott, hogy nem énekeltem be, szinte végig hamis volt. Utána még egy dalt énekeltem: Slayers: naked mind. Ez már sokkal jobban ment. Szerintem át tudtam adni azt az érzést, hogy mennyire szeretem ezt a dalt. Utána kerestem az alkalmat, hogy beszélgessek egy kicsit Tukeinonnal. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi alapján pontoznak, és hogy miért bukok el mindig, holott véleményem szerint egyre jobb vagyok. De nem tudtam elérni, mert láttam, hogy nagyon elfoglalt volt, hamarosan elkezdődött a csoportos karaoke verseny, és nagyon készülődött, úgyhogy hagytam. Leültem a helyemre, és hallgattam a csoportos karaoke részt vevőit. Most nem tudtuk Duonggal elemezni a csoportos karaokét, mert PSP-zett. Valamelyik Tekkennel játszott. Hát azért kíváncsi lennék az eredményre, mert szerintem egyik sem volt annyira jó, hogy első lehessen. Vagy hamis volt valamelyik, vagy mint duó nem voltak jók, mert nem csengtek össze a hangjuk, vagy egyszerűen rossz volt az előadásmód. Az eredményt már nem vártam meg. Időközben találkoztam Csibivel a vásártéren. Eljött velem a konzolokhoz. A Wiik foglaltak voltak, így az egyik lány felajánlotta, hogy PSP-zzünk az általa nyújtott gépen. Ugyanaz a rendszer volt, mint Animekarácsonyon, hogy hozzájuk volt láncolva a PSP. Én ezt most is megalázónak tartom. De a LittleBig Planet játékkal játszottam, nagyon aranyos volt. Egy helyre nem tudtam eljutni, ott Csibi segített. Eljátszogattunk vele. Ő ment le a barátnőihez, én meg vissza a karaoke terembe. Amikor megint lementem, az ajtónál összefutottam Duonggal, épp büfébe akart menni. Elkísértem, közben beszélgettünk. A kijárat után egyből megjelent valaki... egy elvileg férfinek tűnő egyén, aki a Tokyo Mew Mew-ből Ichigo Momomiyát cosplayelte. Micsoda szerencse, hogy épp étkezni megyünk. ^^' Na mindegy, adjunk teret a nemi identitászavarnak is. Először egy termen keresztül akartunk hátramenni, de a kijáratnál nem engedtek át minket, így visszafordultunk. Hátul volt egy ilyen grilles büfé csillagászati árakkal, és a kiszolgálás... Inkább ne is firtassuk. Ott vett magának pitában gyrost. Utána megnéztük a 25-ös pavilont, feljutottunk az emeletre, ahol rajzok voltak kiállítva. Némelyek nagyon jók voltak. Ott volt az Ákos (Necrokid) rajza is. Visszamentünk a karaoke terembe, közben kipróbáltuk Wiin a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III játékot. Egyikönknek se ment, de én nyertem. A karaoke teremben már lassan pakoltak össze, mert csak 16 óráig volt lehettek ott. Még két dalt szerettem volna elénekelni, de már nem volt lehetőség. Úgyhogy kimentünk a PS3-akhoz. Ott volt Csibi és Levi is. Egyszer Duonggal játszottam Naruto Ultimate Ninja Storm-ot. Hát sokkal bonyolultabb, mint a Wiis verzió, meg azért érezhetően komolyabb. Úgy-ahogy ment, de nyilván nem én nyertem. Aztán még egy menetet lenyomtam Levivel, kicsit beszélgettünk, orvul lefényképeztem a Csibit (szegény, utálja a fényképezik ^^') aztán lassan mentünk. Én és Csibi még elmentünk bagszit megnézni, beszélgettünk, én meg haza akartam menni a 17.24-es vonattal, úgyhogy lassan indultam. Csibi még elkísért a kijáratig, aztán mentem a Kőbánya-felső állomáshoz. Csak 2-3 perc volt a vonat indulásáig. Elkezdtem vadul keresni a vonatjegyet. Nincs meg, most mi legyen? Megjött a vonat, még mindig keresem. Úgy döntöttem, hogy akár van jegy, akár nincs, én felszállok. Hát mikor menjek haza? Az előtérben még kerestem a jegyet, már nagy nehezen beletörődtem, hogy megbüntet a kalauz, mire előkerül a jegy... -_-' És nem ez az első eset, amikor a szívbaj kerülget, mert nem találom a jegyet, egyszer tényleg nem lesz meg. De megúsztam. Hazaúton Nana 3 mangát olvastam, amit a conon vettem. Ezzel mentem Szolnokig (mive nem ment tovább), majd gyorsvonattal haza.

Hát, összességében nem volt annyira jó, bár tény, hogy a vasárnap jobb volt, mint a szombat. Jó volt találkozni ismerősökkal, sok régi hangulat, érzés tért vissza bennem is. És ha tényleg igaz minden, amit bagszi mondott, akkor nagyon érdekes 2010-es év elé nézünk animeconok szempontjából.

Végezetül egy Okui Masami dallal zárnám eme postot:

2010. április 23., péntek

Előtörő negatívumok

Hát, úgy döntöttem, hogy egy darabig félreteszem a Zelda Spirit Trackset. Bejutottam a Marine Temple-be, de ott, amiket láttam... Szerintem nagyon rosszul van kihasználva a Snake Whip. A lengés nem rossz, de a kardok ide-oda vonszolgatása, nekem nem tetszik. Itt véreztem el, szinte a végén. De ez nagyon nem jött be nekem. Meg a vége olyan bonyolult, hogy meg se tudtam jegyezni, hogy mit hova kell tenni. Szóval most egy darabig nem.

Holnap lesz a SakuraCon. Hát nem reménykedek abban, hogy mindennél jobb lesz, de én nem megyek neki akkora pesszimizmussal, mint egy pár ismerősöm. Bár az tény, hogy a kedvezmények megnyirbálása, hogy nem lesz Nintendo verseny (mondjuk ezt nem is reméltem, hisz ez valahol mégiscsak Sonys rendezvény... illetve, hogy mennyire nem lesznek érdekesek a programok (nincs bennük újdonság, ez a jobb kifejezés), mind azt sugallják nekem, hogy örülhetek, hogy egyáltalán ott lehetek. Készült is erről az egész rendezvényről két rajz (egymástól független 2 külön "művésztől"), fent is van a DeviantArton, de úgy döntöttem, hogy inkább nem linkelem be, mert lehet, hogy annyira nem szalonképes, jóllehet egyetértek azok mondanivalójával. Most is inkább a karaokéra készülök. Bár nem kerültem be a versenybe, de azért tervezek dalokat énekelni, az alábbiakat:

  • Okui Masami: OVER THE END
  • RAY the Animation: Yuunagi
  • RAY the Animation: Mitsu
  • Tomoe Ohmi: Hi no Hana
  • Slayers: Saikou no GAMBLE
  • Slayers: KUJINENAIKARA!!

Bár a Slayers Saikou no GAMBLE dalon még erősen gondolkodom, mert az valami iszonyat nehéz dal. Az azért már megkövetel egy szakmai énektudást. Nemcsak azért, mert nagy énekhangok vannak benne, hanem a ritmus... tipikus Slayers dal, olyan furcsa ritmusa van, nem számítasz rá, úgy begyorsul, hogy csak tudd követni. És a levegővel nagyon jól kell gazdálkodni. Mikor gyakoroltam, többször nem tudtam végigénekelni a refrént, mert nem maradt levegőm. Pedig hangilag kijönne, csak technikailag nagy nehéz. Többi Okui Masami dallal meg kell a hangulat. Tomoe Ohmi dalai ugyan kissé lányosak, de pont azért vállalnám, hogy megmutassam, hogy esetleg tudok lágyabban énekelni. Meg az ő dalai könnyűek, azokat nem kell annyira gyakorolni.

Egyébként az utóbbi időkben nagyon sokat hallgattam őt. Miután közvetve ugyan, de sikerült megszerezni letöltés útján az albumát. Egy dal elég rossz minőségű, bár lehet, hogy kibekkelem, ha már tervezem beszerezni eredetiben. De nem most, majd kb. év végén. Egyébként ilyen a borítója:

2010. április 1., csütörtök

Karaoke verseny eredménye

Tukeinon írta a blogjában, hogy milyen nehéz a zsűri dolga. Nem azért, mert annyi jó énekes lenne, hanem még talán forrott ki ez az előnevezős rendszer. Ami probléma, hogy kevesebben jelentkeznek. Ennek igazából két oka lehet: 1, Nincs meg mindenkinek az a technikai felszereltsége, hoyg felvegye a saját hangját. 2, nincs jól hirdetve. Ugyanis pangás van az Animecon fórumon, amikor nincs con, csak animecon előtt és után pörög a fórum, de akkor nagyon. És ugye az előnevezős versenyt hónapokkal előtte meg kell hirdetni. Ezért szerintem sokan nem is tudnak róla. Most olyan van, 25-en neveztek be, küldték be felvételeiket, ebből a zsűri 19-et választott ki. A maradék 6 emberből 1-et pedig a közönség választ ki, hogy meghallgatja a felvételeket, és szavaz... Szerintem ez azért nem jó, mert az az egy ember hátrányból indul. Ugyanis biztos nem véletlen lett kirostálva. És ha bekerül, akkor jó eséllyel hátul fog végezni, mert keményen meg kell dolgoznia azért, hogy jobb helyezést érjen el.

Miért írtam ezt le? Mert a 6 körül én vagyok az egyik. És kimondom őszintén, hogy csalódott vagyok. Mert az, hogy az első kettő versenyes eredményem nem valami rózsás, azt megértem. Azokra nem sokat készültem, sok volt a tévedés, tehát értem. Erre meg sokat készültem, órákat gyakoroltam, mire odajutottam, hogy na, talán megy, fel lehet venni. Ráadásul magasan én voltam az első, aki beküldte a felvételét, de ez már mellékes. Hogy miért nem kerültem be, erre 2 indok lehet: Vagy nincsenek meg a megfelelő hangi kvalitásaim a többiekéhez képest, vagy amit írtak a fórumon, hogy rossz dalválasztás. Most én szerintem a rossz dalválasztás, nem olyan nagy indok. Mert én is hallottam már olyat, akinek nagyon jó hangja van, de érződik, hogy az a dal nem áll jól neki. De lehetett hallani, hogy van hangja. Köztudottan az én nagy kedvenceim Megumi Hayashibara és Okui Masami, és pont azért éneklek többet Okui Masamitól, mert neki javarészt olyan dalai vannak, melyek férfinak is jól állnak, tehát véleményem szerint, ha elvonatkoztatunk a valódi énekestől, akkor férfi is nagyon jól el tudja énekelni. (Ráadásul Masami koncertjein jóval több a férfi, tehát a rajongótábora inkább az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki) Azt nem tudtam kideríteni, hogy a hangommal van-e a baj, mert ha nem, akkor nyíltan le merem írni, hogy a zsűri rosszul döntött az én esetemben, mert nem vonatkoztattak el a valódi énekestől. Ráadásul az anison (japán zenei stílus, anime song szavakból ered) dalok döntő többsége szerintem olyan, hogy férfinek is jól áll. Ráadásul ők is énekelnek. Nagyon jó példa erre Hiro Takahashi (1964-2005) japán énekes, aki több anime dalt is éneket, olyat is, amire azt mondanánk (ezzel az erővel), hogy nő énekelhetné. Szegény embert Isten nyugasztalja, nagyszerű énekes volt, ő énekelte a Yu Yu Hakusho egyik endingjét, az Unbalanced Kiss wo Shite dalt, 41 évesen rákban halt meg. Szóval az az én véleményem, hogy olyan dalt választottam, ami férfinak is jól áll, már csak az a kérdés, hogy hangilag alkalmasnak találnának-e arra, hogy jó helyezést érjek el? Ha igen, akkor jogorvoslatot kérnék.

2010. február 7., vasárnap

Csonka AnimeCon, valamint japán SMB2

Most hallom a híreket hogy a 2010 tavaszi AnimeCon igencsak érdekesen fog festeni. Ugyanis nem MAT rendezvény lesz. De ami a legjobban leglep, hogy a Hungexpo K épületében lesz tervek szerint ahol a MondoCon és az AnimeKarácsony volt. Most egy conon van kb. 4-5000 ember, tegyük be őket egy 1200-1500 férőhelyes épületbe. Az már most borítékolható, hogy közelharc lesz a jegyekért. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi fog kisülni ebből, egyedülálló SakuraCon lesz a 2010-es, az biztos.

De hogy Nintendo tárgyú is legyek, újra elkezdtem a japán Super Mario Bros 2-t, ami ugye nálunk Super Mario Bros. The Lost Levels néven terjedt el. Marióval vittem el egy jódarabig, de a 8-1 pályán annyira elakadtam, hogy nem bírtam továbbvinni. Ezért újrakezdtem az egészet, most Luigival. Köztudott, hogy Luigi előnye, hogy nagyot ugrik, viszont jobban csúszik a lába, de ez könnyen orvosolható azzal, hogy egy kicsit ugrunk, és máris nem csúszik. És ugye vannak olyan pályák, ahol majdhogynem elengedhetetlen a nagy ugrás, pl. 4-3 és a 8-1. Bár ezeknél is trükk, de ha itt a nagy ugrás, akkor miért is ne alkalmazhatnánk ezt? Luigival lényegesen könnyebb, most a 4-4 pályánál tartok.

Azon még elgondolkodtam, hogy milyen lenne, ha tényleg megjelenne nálunk akkoriban a játék, mert ez tényleg nagyon nehéz. Valószínűsíthetőleg nagyon kevesen vitték volna végig teljesen. Hiszen ugye ez a játék nem ment. Ha elvész az összes életünk, a világ elején kezdjük újra. Azért a Super Mario All-Starsban nagyon megkönnyítették a dolgunkat, hogy pályánkénti mentés van. Itt Virtual Console-on meg ugye otthagyjuk abba, ahol akarjuk. De szívesen látnék egy eredeti japán Super Mario Bros. 2-t.

2010. február 6., szombat

Mégis csak marad a Petőfi Csarnok?

A MAT kitette a 2010-es tervezett költségvetését, a www.animetarsasag.hu honlapján megtekinthető. Mivel a MAT nem gazdasági társaság, ezért ez nyilvános. És erős utalás van arra, hogy marad a con a Pecsában, ugyanis benne vannak a tervezett AnimeCon költségek is, melynek egyik tétele a Pecsa bérlése. Lehet, hogy minden a régi marad? Holnap kiderül.

2010. január 31., vasárnap

Animecon – Új helyszín, új életérzés?

A Petőfi Csarnok helyszínének gondolata sokaknak egybeforrt az Animeconnal. Hiszen 3 évig ezen a helyen volt a con, így nem csoda, hogy sokaknak nagy emlékek, élmények fűznek már magához a helyszínhez is.

Már a sorban állást is élveztem, addig volt kivel beszélgetni, hülyülni, játszani, egy perc sem telt eseménytelenül. Emellett a Pecsa előtti füves részt is elfoglalhattuk, melynek szintén volt egy hangulata ott lenni. Meg a sok emlék, az első conom 2006 őszén, már akkor is kíváncsian figyeltem a karaokét, és már akkor is azon gondolkodtam, hogy jó lenne énekelni, de akkor még tizedennyi bátorságom sem volt, mint most. Az megmosolyogtatott, amikor ott egy Kaleido Star CD-t tartottam a kezemben, és a ellettem ülő lány megkérdezte, hogy ez honnan van? Mondom sehonnan, én csináltam. ^^' Ekkor még csak leszedtem ezeket a dalokat, és kiírtam audio CD-ként, és csináltam neki egy egyszerűbb borítót. Komolyan nem is értettem, hogy miért kérdezi, hisz nem volt nagy szám az egész. Ez a CD egyébként még ma is megvan, és meg is őrzöm, mert a borítója saját munka. Aztán a szinkronszínészek. Ekkor még csak 2 anime volt ismert számomra, a Kaleido Star, és a Tokyo Mew Mew. És jó érzés volt élőben látni Molnár Ilonát. Bár megmondom őszintén a Full Metal Panic! után nemigen rajongok érte, de vannak jó szinkronszerepei. És ekkor még csak az egyik kisebb teremben volt karaoke, de már ekkor is alig fértünk el. Aztán 2007 tavasz. Ez annyira nem volt emlékezetes, bár mégis, mert itt nyertem először mini-konzol versenyt Wii Sportson (mint utólag kiderült, Tukeinon Wiijén játszottam ^^'), de úgy nyertem, hogy végig simán ment. Aztán a döntőben a bowling (ez volt végig) végeredménye 176-175 volt a javamra. De a döntő is úgy volt, hogy sokáig nyerésre álltam, aztán nekem rosszabbul ment, míg ellenfelem felhozta magát. Így jött össze az 1 pont különbség. Több féle nyeremény volt, én a Wiis Open Seasons játékot választottam. Melytől pont a 2007 őszi conon váltam meg. Ekkor még volt piac, és becseréltem. Akkor több mindent is vettem. Fekete N64 controller (ez nagyon régi vágyam volt), SNES-re Worms, NES-re Super Mario Bros. és még volt valami, de arra már nem emlékszem. De a 2007 őszi con volt a legérdekesebb. Ekkor foglalkoztam magával a connal a legkevesebbet. Ugyanis a piacon találtam egy kismacskát egy eladónál. Rólam tudni kell, hogy valamely állattal szinte meg lehet vesztegetni, az egy macska, nagyon szeretem a macskákat. De nagyon kicsi volt 6-8 hetes, fiú volt, és amikor hozzám került, annyira éhes volt. Úgy evett, mintha napokig éheztették volna. Sokat játszottunk vele utána. Aztán sajnos nem a legkedvesebb sors várt rá itthon, úgyhogy a macskaszerető szomszédokhoz került, akik azóta elköltöztek. Ezután volt egy kisebb közömbösségem az anime iránt, így a 2008 tavaszi cont kihagytam, de az őszin ott voltam, és az volt a legjobb eddig. Ott találkoztam több emberrel is először, akikkel nagyon jó élmény volt együtt tölteni azt az egy napot, de erről másoltam is be egy bejegyzést. Ekkor volt az egyik legnagyobb vitát kiváltott karaoke verseny. Lényegében az történt, hogy mindenki a Final Fantasy IX Melodies of Life dalt éneklő lányt szerette volna győztesnek látni, de a zsűri még csak be se a szavazta a "dobogó"-ra. Aztán csak utólag hallottam, hogy ez mekkora vitát váltott ki, és hogy szidták a zsűrit. Ha engem kérdeznek, jól döntött a zsűri. Még mindig magam előtt látom a lányt, ahogy artikulál... Az a bizonyos másik véglet, amikor már annyira túlzásba vitte, hogy rossz volt nézni is. Hallgatni azért nem volt jó, mert hallatszott, hogy az nem az ő kvázi, eredeti hangja. A lényege ennek az, hogy az énekeseket 2 csoportra lehet osztani: Akinek született hangja van, és akinek csinált hangja van. Most ennek a lánynak (én nem ismerem a képességeit, azóta sem jelent meg), de én úgy hallottam, hogy csinált hangja van. És nekem nem volt jó hallgatni. Aztán én egyedülálló vagyok (úgy tűnik a zsűrivel együtt) a közönséggel szemben. Úgyhogy nem volt semmi. Aztán a 2009 tavaszi cont a saját hülyeségem miatt kihagytam, de a nyári, megint nagyon jó volt. Nagyon jó volt, de nem múlta felül az egy évvel ezelőttit. Ez másképp volt nagyon jó. Hisz itt karaokéztam először. Mint kezdő karaokés természetesen nem voltam annyira jó, de jó érzés volt kiállni. Aztán még sok minden.

És igen, meg tudom érteni azokat, akiknek ez nem tetszik, én is átérzem azt, hogy mennyi minden köthet oda egy embert, de sajnos be kell látni, hogy a Pecsát kinőtte az Animecon, és ha nem akarunk tumultust, lökdösődést, akkor váltani kell. Akinek fájdalmat okoz a Pecsa elhagyása, annak azt tudom javasolni, hogy úgy kell erre a helyszínre gondolni, mint az életünk egy nagyon szép része. Az biztos, hogy akárhányszor visszanézek oda, nagyon sok pozitív gondolat fog eltölteni.

A Hungexpo meg a MondoCon, és az AnimeKarácsony által jó bemelegítés volt. Láttuk, jó hely lesz, a MondoConon, mint írtam, nagyon jól éreztem magam, az AnimeKarácsony is nagyon jó volt. Már akkor nagyon jó volt látni a karaoke termet. Úgyhogy én azt mondom, hogy nem kell negatívan gondolkodni a helyszínváltásról, mert biztos vagyok benne, hogy pár év múlva sajnálni fogjuk, hogy elhagyjuk ezt a helyet.

2009. augusztus 26., szerda

Nyári AnimeCon 2009

Szerintem nagyon eljött az ideje, hogy írjak ide, ugye szerintetek is? Na szóval, volt ugye az Animecon nyáron, ami 3 napos volt. A Matsurit (vagyis a pénteki napot) kihagytam, mert valahogy nem vonzottak a programok. Utólag hallottam, hogy elég gagyi lett, de én ebben nem nyilatkozok. A szombat viszont fenomenális volt. A legtöbb időt a karaoke sátorban és az konzoloknál töltöttem. A karaoke sátorban találkoztam két nagyon kedves animés lánnyal, akiket MSN-ről és az Animecon fórumról már korábban is megismertem: Narumi és Amina. Mind a ketten nagyon aranyosak és szeretetreméltóak voltak. Egyébként kipróbáltam magam a szabad karaokén, Okui Masami: Gift című dalát adtam elő.

Kaptam dicséretet bőven, meg egy pár építő-jellegű kritikát Narumitól, aki nemcsak hobbi szinten énekel, hanem szakmai szinten ért az egészhez. Három tanácsot adott: Mély hangok gyakorlását. Akármennyire is furcsa, de fiú létemre sokkal könnyebben kijönnek a magas hangok, mint a mélyek. Egyszerű a képlet rá: tenor hangom van, ami férfiaknál elég ritka. A második kritika, az az izgalom “elfojtása”. Az a lényeg, hogy hallatszott, hogy izgulok, az elején elcsúsztam, nehezen találtam meg a hangot. A harmadik kritika, meg hogy gyakoroljak lágyan énekelni, mert néha erőszakosan éneklek. Ez tény és igaz, hogy ezen javítani kell. A 2010-es tavaszi animeconon (ami ugye a Sakuracon lesz) majd készülök a versenyre, mert Narumi szerint ha kijavítanám a hibáimat, akkor nagyon jó lehetek. Egyébként van erkölcsi alapja a kritikáinak, mert Narumi versenyzett, és a 2. helyet érte el. Onitsuka Chihiro: Rasen dalát énekelte el valami fenomenálisan. Rajta is hallatszott, hogy izgult, de nagy hangja van, és ez “eltörpítette” az izgalmát. Ami a karaokét illeti, továbbra is az a tapasztalatom, hogy vannak nagyon jó hangú emberek, de azoknak van a legnagyobb önbizalmuk, akiknek semmi hangjuk nincs. Egy páran olyan rémesen “énekeltek”, hogy kishíján kiszaladtam a karaoke-sátorból. Ami a versenyt illeti, a zsűrinek hatalmas elismerés jár, hogy most tényleg a LEGJOBBAK lettek díjazva. A harmadik helyezettre annyira nem figyeltem fel, csak hogy szép hangja van. Narumi lett a második, aki tökéletesen megérdemelte. Az első helyezett viszont megosztott lett. Ennél jobban nem is tudták volna eldönteni, ugyanis egy fiú és egy lány nyert. A lány állítólag nagyon komolyan énekel, jár fellépni, tehát neki volt némi előnye, és tényleg fantasztikus tehetség. A fiú viszont nem tudom, hogy énekelt-e valahol korábban, de valami fantasztikus volt. Egyébként vietnami volt a srác, és komolyan, úgy énekelt, mint egy fiatal japán énekes, akinek hangja is volt. Élmény volt hallgatni őt.

És akkor menjünk át a konzolterembe. Köszönjük a Brawlt. Nagyon jó volt. Természetesen szerény társaságom jórésze itt keresett magának menedékhelyet a sok fangörl elől. Én annyira nem játszottam sokat, de amikor igen, akkor nagyon. És nemcsak mi játszottunk. Volt a Pit-cosplay gyerek, aki szinte mindig nyert. Kicsit se idegesített… -_- Aztán volt egy másik vietnami srác (a karaoke győztes testvére), hát az meg akkora beleéléssel játszott, hogy szerintem a tudása mellett ennek köszönhette, hogy nyert egy jópárszor. Meg is kérdeztem tőle, hogy van Wiije? Mondja nem, csak gépen játszott a sima Super Smash Brosszal. Értsd ezalatt, hogy N64 emulátoron játszott a Super Smash Bros. játékkal. Jól kitanulta a játékot. De amikor az a Pit-cosplayes már a sokadik győzelmét aratta, már kezdett kicsit nagyon idegesíteni… Pont jött egy ötödik srác, aki megkérdezte, hogy be lehet szállni? óó, mondom igen, az a gyerek ott (mutatok a Pitre) már amúgyis unja, hogy állandóan nyer. Odamegy hozzá, elkéri tőle a controllert, mert mondta… Az a gyerek meg csak néz ki a fejéből, hogy mi van? Aztán rám néz… De nem adta át. -_-‘ Na mindegy. Meg a nagysátorban nézegettem az árusokat, mármint a termékeiket, meg az épületben a MAT pultnál nézelődtem, meg néha-néha bementem a nagyterembe, AMV videókat nézni. A Cosplay engem nem érdekel. Elismerem, hogy nagy munka van mögötte, biztos hónapig dolgoztak egy-egy ruhával, de valahogy nem érdekel. És jobb a fangörlöktől is távoltartani magam, mert igencsak károsak az egészségre. Lényegében ennyiből állt a szombat.

A vasárnap meg… Eléggé lájtos volt a szombatihoz képest, inkább a beszélgetések érdekeltek. A MAT beszélgetéseknél a bevételeket, és a pénzügyi dolgokat firtatták elsősorban, mivel a MAT nem gazdasági társaság, ezért ez nyilvános. Meg feszegették, hogy a 2010 tavaszi Animecon máshol legyen. Hát igencsak ráfér már, de most kevesebben voltak. Rossz volt az időzítés. Én már az elején nem értettem, hogy miért van így, amikor meghirdették, hogy a nyári lesz Pesten, és az őszi meg vidéken – jelen esetben Székesfehérváron. Mert ugye nyáron mindenki nyaral meg kipiheni a sziget fáradalmait, meg ehhez hasonlók. Úgyhogy felmerült, hogy jövőre visszaáll minden, amit helyeslek. Részemről azért ellenkeztem ezen új felosztás mellett, mert hogy a tavaszi és a nyári között túlzottan kicsi volt az időintervallum. Azért kell az a 4-5 hónap. Aztán milyen messze van a jövő tavaszi? … Mindegy, lehet, hogy elmegyek az őszi animeconra Székesfehérvárra, nyilván nem lesz olyan, mint a pesti, de legalább lesz. Aztán nem lesz olyan vészes kivárni majd a jövő májust. Aztán volt még Animax beszélgetés, melyet Tonya tartott. Mondta, hogy vállalja a felelősséget az állandó ismétlésekért, de rámutatott, hogy más csatornákon is hasonló a helyzet. Nagy mentség… Na mindegy. A realityket pedig át fogják alakítani, elvileg lesznek Japán vonatkozású realityk. Négy (pontosabban három plusz egy) animepremierről beszélt. Október-november magasságában lesz a Dragon Ball GT. Azt mondták, hogy azért nem lesz az első 2 széria, mert annak a szinkronja nagyon régen készült, és az a mai animéseket legfeljebb megmosolyogtatja. Újraszinkronizálásra meg azért nincs lehetőség, mert ugye nagyon hosszú a 2 széria, és azok leszinkronizálása iszonyatosan költséges. Aztán lesz a Nana után Rómeó és Júlia. 2007-ben készült belőle animesorozat, én nem láttam, de biztos jó. Aztán a nagy durranás (részemről) 2010. január: Slayers Revolution és Slayers Evolution-R! Na ezért egy nagy pirospont az Animaxnek! Végre az új Slayers magyarul! Lényegében ennyi volt a két előadás, a többi különösebben nem érdekelt.

Hogy milyen volt részemről az Animecon? Volt már jobb is, de itt is nagyon jól éreztem magam. A programok megújítása kéne valamilyen formában, mert egyes véleményekből úgy tűnik, hogy a Matsuri nem egy járható út. De izgalommal várom a 2010-es Sakuracont.

2009. május 29., péntek

SakuraCon 2009

Úgy tűnik, rossz hatással van az animecon a blogra. Ősszel is az animecon környékén állt le a blog. Csak most két különbség van: 1. Nem engedem, hogy leálljon a blog, 2. nem voltam ott a conon. A valódi okát inkább ne firtassuk, de ahogy olvastam véleményeket, talán nem is maradtam le sok mindenről. Szinte mindenki panaszkodott a biztonsági őrökre. Hogy kegyetlenül elvették a kaját, piát, és mindenféle szúró-vágó(nak látszó) eszközöket. Nem is az, hogy elvették, hanem a modorukra volt sok probléma. Erre a MAT-nak az volt a válasza, hogy benyújtja a panaszát hivatalosan. Én nem tudom, hogy mi volt, de eddig 4 conon voltam, egyszer sem vették el semmimet. Igaz tavaly ősszel kezdtek el jobban motozni, de én semmi rosszat nem tapasztaltam, mert állítólag a hangnemmel is probléma volt. Szerintem ha mindenki együttműködő lett volna, akkor nem lettek volna problémák, bár ha a MAT tényleg benyújtotta a panaszát, akkor lehet, hogy mégsem innen fúj a szél. Na mindegy, majd nyáron! Akkor már mindent úgy fogok intézni, hogy a lehető legjobb legyen!

Na igen. Meg egyre többet, hallom, hogy bezzeg a régi szép időkben... Shearer írt erről egy nagyon jó cikket az új AnimeStarsba. Na nem 1960-ra, meg hasonlókra kell gondolni, elég csak 2000-2005 környékére visszamenni. Én ekkor még sehol nem voltam animék terén, de elhiszem neki, hogy mennyivel másabb volt ekkor minden. Az első animeconom 2006. őszi volt, már akkor is sokkal másabb volt minden. Nem volt még ennyi Naruto, Bleach, meg Death Note. Egyszer arról kéne írni az AS-ben (bár nem tudom, hogy mennyire etikus) hogy mennyire gáz, amit a fangörlök csinálnak a conokon, fórumokon. A sikítozás, amik az AMV-k és cosplayezés közben folynak, képzelem, hogy mennyire elviselhetetlenek voltak most is. Még régebben írták többen a Gamer365-ben, hogy ők már el se mennek az Animeconra, mert ez már nem az... Ennek egy az oka: A széles sávú internet - és ezáltal a letöltés - igen széles körű elterjedése. Most már szinte bárki hozzá tud férni animékhez. Többen mesélték nekem, volt idő, hogy az volt még a nagy szó, amikor valakinek 128-as bitrátás album egy egész éjszaka alatt lejött. Én ezt többször elképzeltem magamban, és elhiszem nekik. Lehet, hogy ez így furcsán hangzik, de anno a lassú letöltésnek is megvolt a maga "hangulata". Izgatottan várni, hogy mikor fog lejönni. És akkoriban még cserélgették maguk között az animéket, eleve maga az anime is mást jelentett. Akkoriben még egy szubkultúra volt a távol-keleti szigetországból, szinte kiváltság volt akkoriban animésnek lenni. Mostanra meg divat. És ez a gondja sok régi anime fannak. De ha jobban belegondolunk, két rossz közül talán még ez a jobb. Mert ha látják, hogy minél több anime fan van, akkor talán jobban elfogadják.

2009. április 15., szerda

Tegnapi kirándulás

Méghogy csak Békéscsabán vannak DS akciók! Aki szeretne 1000 forintért DS játékot vásárolni, és megteheti, az látogasson el a Megaparki Media Marktba (20. kerület), ott van 3 DS játék ezen az áron. Volt egy Tingle's Rosy Rupeeland, Viewtiful Joe, és valamelyik Megaman. Ugyan, a Tingle játék Zelda spinoff, de nem mertem megvenni, mert nem szeretem azt a karaktert. Számomra irritáló a már-már buzis viselkedése, és hogy tündérének hívja Linket, így inkább kihagytam, azért meg nem akartam megvenni, hogy eggyel több DS játékom legyen. Inkább a DVD-s Mondo magazin áprilisi számát vettem meg. Most Bleach 1 DVD járt mellé. Az újságról, ha őszintén ki akarom mondani a véleményemet, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy számomra egyre rosszabb. Az a baj, hogy egyre több a komolytalan cikk van benne, és ezt 2008. áprilisa óta nyomatják. Akkor áprilisi tréfaként írtak egy pár vicces oldalt. Egy szám erejéig ez még elnézhető, de azóta állandó jelleggel ezt csinálják. Ennyire bejött volna ez az olvasóknak? Nem tudom, ki hogy van vele, de azért veszem 700 forintért az újságot, hogy minél többet tudjak meg az animékről, mangákról, a japán kultúráról, és nem azért, hogy a baromkodásaikat olvassam. Az volt még a súlyos, hogy az Animax reklámjába is bemondták: "Alucard vérszívási tanácsai!", meg ezt címlapra hozni. Mivel a DVD-s kiadással olcsóbb a DVD+újság együtt, ezért úgy veszem az újságot, mintha megvettem volna 990 forintért a DVD-t, és 460 forintért az újságot, és akkor így rendben vagyunk. Viszont azt mindenképp hozzá kell tennem, hogy a komoly cikkek meg iszonyat jók, és olvasmányosak. Ha csak azt nézem, akkor érdemes venni az újságot. A mostani áprilisi számban 60 oldalból 7 oldal van tele hülyeséggel, van egy pár teljes oldal reklám, ami engem személy szerint nem zavar.

Egyébként tegnap volt a Pokémon találkozó, mely egy apró kellemetlenségtől eltekintve nagyon jó volt. Legalábbis amíg ott voltam. Mert onnan mentem (a WestEndből) elmentem egészen a Megaparkig, majd benéztem az Europarkba, úgyis olyan rég voltam ott. Én úgy gondolok a tegnapi napra, hogy megleptem magam születésnapom alkalmából egy kirándulással. Jó volt.

Most nézem a Bleach 1 DVD-t. Szeretem az animét, de nem "hardcore" szinten, mint ahogy egyes fangirlök. Furcsamód, ahogy nézem az animét egyre inkább eluralkodik rajtam az animecon hangulata. Még 1 hónap van a 2009-es SakuraConig. Az animecon az egyetlen olyan rendezvény, ahol a jegyért sorban állni is külön élmény, hogy addig beszélgetünk, meg izgatottan várjuk, hogy mi lesz bent. És a belső hangulat egyserűen leírhatatlan. Nem csoda, hogy valaki már több hónappal előtte várja, bár én azt azért túlzásnak tartom, hogy van 1-2 ismerősöm, aki már januárban a SakuraCon miatt sóvárog. Istenem, de 7 hónapja volt Animecon, azért nekem is hiányzik. Pláne, hogy a 2008. őszi volt eddig a legjobb. És nem remélem, hanem tudom, hogy a 2009. tavaszi SakuraCon sokkal jobb lesz! Egy apró bánatom van, hogy alaposan átszervezték a Karaokét, pedig szerettem volna részt venni a versenyen. Na majd nyáron... Nyáron, mi? Azt az egy lépését nem értem a MAT-nak, hogy miért cserélték fel a dolgokat, és a nyári animecon Pesten lesz, és az őszi lesz vidéken. Pont az volt a jó, hogy október elején volt az őszi animecon, amikor még épp jó idő volt, valamint a tavaszi SakuraCon sincs így annyira messze. Viszont azt hallottam, hogy a nyári animecon 3 napos lesz. Akkor biztos ezért lesz (tudtom szerint) augusztus végén, mert három napossá akarják csinálni. De akkor szerintem a vidéki animeconon kevesen lesznek, mert az pont attól volt jó, hogy nyáron volt, hogy akkor "biztonságosan" tudott szervezni, aki el akart menni oda. Így meg gondolom egy olyan szombati nap lesz, amikor előtte volt egy teljes tanítási hét. Én azért remélem, hogy ez lesz kivételes év lesz, és nem lesz rendszeres, de ezt majd az idő hozza magával, hogy milyen lesz az egész. Bár ha rá akarnak szokni a 3 napos AnimeConhoz, akkor muszáj lesz nyáron megtartani azt, de akkor a SakuraConnak kéne szerintem márciusban lenni, hogy ne legyen akkora időrés a tavaszi, és a nyári animecon között.

2009. március 1., vasárnap

Zelda cosplay a 2008. őszi AnimeConon

A 2008-as Animecon számomra különösen emlékezetes volt. Sok jó dolog történt, ekkor találkoztam először egy pár máig is nagyon jó barátommal. Valamint megtörtént egy olyan dolog, amiben csak titkon reménykedtem.

Volt Zelda Cosplay! Már a sorbanálláskor felfedeztem őket. Odamentem hozzájuk, kicsit meglepődtem, hogy egy lány öltözött be Linknek, de nagyon jól állt rajta. A ruha, a kard, a pajzs, nagyon jól néztek ki. A pajzs az Ocarina of Time-ból való. Beszélgettem is velük, ők is nagy Zelda rajongók (máskülönben miért öltöztek volna be Zeldának). Igen, többes szám, mert volt egy partnere is, aki beöltözött Zeldának. Bár azt vettem ki a szavukból (lehet, hogy rosszul), hogy ők elsősorban a 3D-s Zeldákat ismerik. Amikor megemlítettem nekik, hogy a Link to the Pastet végigvittem, akkor mintha kissé idegenkedve néztek volna rám. De lehet, hogy rosszul vettem ki. De jó fejek voltak mind a ketten, látszott, hogy értik a dolgukat. Indultak a Cosplay versenyen, sőt, ha jól emlékszem, az egyik kategóriában jelöltek is voltak, de végül nem őket hirdették ki győztesnek.

Hogy miért most említem meg őket? Mert kaptam egy kedves barátomtól két képet, amin ők szerepelnek:


Link és Zelda felismerhetőek, itt harcolnak az egyik Bleach-Cosplayessel, Urahara Kisukével. Remélem a tavaszi animeconon is láthatom őket Zelda-Cosplayesként, bár lehet, hogy más tervük van.

Én továbbra sem készülök Link cosplayesnek, meg Linknek öltözni, bár egyedi tervem az van. Mivel mondtam azt év elején, hogy szeretném népszerűsíteni Megumi Hayashibarát, ezért lehet, hogy csináltatok egy Megumis pólót. Már ki is találtam, hogy melyik képpel:

Igen, ez a vadonatúj kislemezének, a Front breakingnek a borítóképe. Szerintem nagyon ötletes a kép. Bár nem sokáig lesz a legújabb, mert márciusban jelentkezik a legújabb kislemezével az új Neon Genesis Evangelion mozifilm okán. És ebből terveztem pólót csinálni. Bár egy kicsit félek, mert csak egy ilyen ajándékboltot ismerek Békéscsabán, akik pólót csinálnak, a Csaba Centerben. Csináltattam velük tavaly egy Link to the Pastes pólót... hát mit ne mondjak? A póló kissé összement, a felirat meg csúnyán elkopott. Bár az részben az én hibám, mert elfelejtettem kifordítva mosni, ahogy az előírásban megmondták. De ha valóban megcsináltatom ezt a pólót, akkor nagyon fogok rá vigyázni. Vagy még egy pólótervem. Okui Masamis. A kedvenc albumom, a God Speed, és végre megszereztem a borítóképet nagyban, lehet, hogy ez lesz:

Szerintem nagyon jó kép, és ezt egy fekete pólóra rányomtatni, szerintem nagyon jól mutatna. De várom a véleményeket, ki mit javasol?

A Zelda-Cosplayes képekért külön köszönet jár Hachikónak, hogy elküldte a képeket. Azok az ő tulajdonai. Köszönet érte. ^^