TV Animation Haikyuu!! Original Soundtrack I.

Megjelenés: 2014. november 19.
Kiadó: TOHO Animation RECORDS
THCA-60045
Ár: ¥3.024

1. Itadaki no Keshiki* (頂の景色) 1:31
2. Haikyuu!!* (ハイキュー!!) 3:54
3. Saikyou no Otori* (最強の囮) 1:50
4. Court Jou no Ou-sama* (コート上の王様) 1:38
5. Haisha* (敗者) 2:42
6. Akogare* (憧れ) 2:23
7. Henjin Sokkou* (変人速攻) 2:54
8. Toppakou* (突破口) 2:50
9. Kagaku Henka* (化学変化) 2:44
10. Senpai no Jitsuryoku** (先輩の実力) 1:51
11. Sakusen Kaigi* (作戦会議) 1:30
12. Umaku Ikanai** (うまくいかない) 2:46
13. Trauma* (トラウマ) 1:49
14. Kodoku* (孤独) 2:06
15. Kageyama Tobio* (影山飛雄) 2:02
16. Se-n-pa-i** (セ・ン・パ・イ) 2:20
17. Ikari** (怒り) 2:30
18. Hinata to Kageyama** (日向と影山) 2:17
19. Makohyou* (目標) 3:28
20. Saikyou no Mikata* (最強の味方) 1:38
21. Combi Tanjou* (コンビ誕生) 2:23
22. Omoshiroi Team* (面白いチーム) 2:12
23. Oikawa Tooru** (及川徹) 1:15
24. Kyougou Kou** (強豪校) 2:31
25. Shiai wo Kasaneru no Tabi ni* (試合を重ねるたびに) 2:09
26. Team Mate* (チームメイト) 2:44
27. Kitai* (期待) 1:38

*Zene: Hayashi Yuuki
**Zene: Tachibana Asami

Oricon chart: #50
Listán volt: 2 hétig
Összes eladás: 1.945 példány

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	40	31	-	46	39	-	50	1.559
2. hét	-	-	-	-	-	-	-	244	386
Összes eladás									1.945

Úgy döntöttem, hogy külön blogpostot szánok az összes Haikyuu!! CD-nek. Egyrészt, mert Haikyuu!!, másrészt meg amolyan helyreigazításként. Írtam ugyanis egy minden részletre kiterjedő cikket az animéről az Animagazin 49. számában, és negatív kritikával illettem a zenét. Igazából sokáig tényleg nem rajongtam a Haikyuu!! zenéért. Egész egyszerűen azért nem, mert azt gondoltam, hogy egy sportanime tele van lendületes zenével, amit bármikor hallgatok, mint a sport dinamikája jut róla eszembe. Itthon, amikor Wii Fit-en edzettem, mindig valami JAM Project albumot hallgattam. Alapvetően szeretem az élő zenét, és a dinamikus rock, vagy a powerful pop inspirál, energikusabbnak érzem magam tőle. Valami ilyesféle zenét vártam el a Haikyuu!!-tól is. Ehhez képest csalódás volt a sok kifejezetten lágy, már-már melankolikus zene. Eleve az volt furcsa, hogy amikor először néztem az animét, nem igazán maradtak meg az innerek. Egy-két zenét persze kihallottam, némely már akkor emblematikussá vált, de eleinte csalódás volt számomra, hogy nem jöttek be a zenék.

De aztán csak hallgattam. Bár már első végighallgatás után is voltak dalok melyek megmaradtak bennem, amik nagyon megtetszettek. Például erről a CD-ről az Umaku Ikanai. De főleg akkor éreztem rá a Haikyuu!! zene ízére, amikor munkahelyen hallgattam. Segített rajtam az, hogy a zene hallgatása közben elképzeltem a Haikyuu!! egy-egy jelenetét, így egyrészt rájöttem arra, hogy a zene valójában nagyon beleillik az animébe, másrészt meg segített, hogy nagyobb lendülettel végezzem a munkát. Aztán még tovább javította a zene megítélését az, amikor újra és újra visszanéztem az animét, kifejezetten kellemes volt hallani, felismerni az animében. Volt olyan, hogy olyan szinten felismertem a zenét, hogy vagy a címét mondtam meg, vagy azt, hogy melyik zene melyik CD-nek hányadik dala. És hogy meddig jutott el az, hogy megszerettem a zenét, az jól jelzi, hogy azóta meg is lett az első album eredetiben.

És most már sokkal inkább azt mondom, hogy élmény hallani róla minden egyes dalt. Érdekes volt megfigyelni a két zeneszerző közti különbséget. Inkább Hayashi Yuuki írja a dinamikusabb zenét, ami az anime sport-mivoltát erősíti. Tachibana Asami inkább a lágyabb, melankolikusabb dallamokért felelős. Persze van átfedés a két zeneszerző között, nem is mondható meg feltétlen egyértelműen, hogy melyik zenét melyik zeneszerző írta. Amit biztosra tudok mondani, hogy azokat a zenéket, melyekben jazzes elemek hallhatóak, azokat biztos, hogy Tachibana Asami írta. De Hayashi Yuuki-nak is vannak lassabb dalai. A Trauma című dal tényleg tragikus hangulatú.

Az külön érdekesség, hogy Hayashi Yuuki nemcsak a Haikyuu!!-nak írt zenét Kodoku címmel, hanem a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-nek is. És hogy mennyire ért a lassú zenékhez, mindenképp szeretném külön kiemelni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-féle Kodoku-t, mely egyszerűen csodálatos ballada! Egyrészt fantasztikusan átadja az anime olykor melankolikus hangulatát (Nagy restanciám, hogy nem írtam még a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ről, amikor az a #2 sportanime nálam a Haikyuu!! után.), másrészt meg le lehet képezni a való életre. Aki volt igazán magányos, aki tudja milyen érzés elhagyatottnak lenni, rosszul lenni egyedül, az nagyon át fogja érezni a dal hangulatát. De majd írok arról a CD-ről is, majd részletesebben ott elemzem a dalt.

Most azt mondom, hogy a zene bőven kiemeli az anime hangulatát. Talán pont azért is ennyire jó, mert a Haikyuu!! nem kimondottan az a nagyon dinamikus, valóságtól elrugaszkodott sportanime. Tetten érhetők azok a lassabb, merengő jelenetek a dalokban is, és azt kell mondjam, hogy csodálatosan beleillenek a zenék az adott jelenetbe. Sportanime lévén természetesen a Haikyuu!!-nak sincs komoly története, viszont a karakterek annyira szerethetőek, hogy bőven átélhetők a múltjukban történt krízisek, és az alattuk játszott lassú zenék csak még jobban kiemelik a jelenet jelentőségét. A Haikyuu!! egyik nagy erőssége, és ami kiemeli a réteg sportanimék közül, hogy sok karakternek nagyon jól kidolgozott személyisége van. Ezáltal sokkal emberibbek a szereplők, és a múltjuk is teljesen emberiek, ami bárkivel megtörténhet. És mivel teljesen hitelesen van elmesélve, nem elrugaszkodott a valóságtól, ezért teljességgel átélhetően a szereplők múltjai, személyisége. Én még nem láttam olyan sportanimét, melynek ilyen erénye lennne. Nagyon érdekes látni azt is, hogy az egyes játékosok múltja hogyan befolyásolja azt, ahogy játszanak, és hogy győzik le végül saját magukat, és válnak egyre jobb játékosokká. Ebből a szempontból Ennoshita Chikara az egyik kedvencem, aki kiváló példája annak, hogy van kiút a gyávaságból. Egy jó csapatban, egy inspiráló közegben egyáltalán nem lehetetlen. Kageyama Tobio múltja is komolyan megérintett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az különbözteti meg Oikawa Tooru-től, hogy bár egy ponton közös a múltjuk, de Kageyama szembenézett a démonaival, addig Oikawa nem, és bőven megjátssza, hogy mekkora nagymenő. Holott megfigyelhető egy-egy lopott jelenetben, hogy azért Oikawa is tudja magáról, hogy szarban van, de neki jobb nem szembenézni a múltjával, és megjátszani, hogy ő az Aoba Johsai mindenható csapatkapitánya. De igazából az ő jelenléte az animében is tanulságos. Elrettentő példának van jelen. Úgyhogy személyiség terén Kageyama összehasonlíthatatlanul jobb Oikawánál. A "Kageyama Tobio" című zene nem is feltétlen sötét hangulatú, de nagyon dominál a mély, komor hangzás. De ellenpontként ott van a "Hinata to Kageyama", melynek dinamikus és bolondos hangzása kiválóan reflektál a két főszereplő közti idióta, már-már debil barátságára, és az örökös civakodásukra. A fentiekből is látszik, hogy az anime teljességgel realisztikus, ahogy a zene is kiemeli ezt.

És ami az album helyezését illeti, ahhoz képest, hogy OST CD, egyáltalán nem rossz a 50. hely. Népszerűbb animék, például a Naruto OST CD-i, még ennél is rosszabbul szerepeltek. Jónéhány olyan Naruto CD, mely a 200.-nál a rosszabb helyezést ért el, kb. 800-as eladással. Ehhez képest a Haikyuu!! CD 1.945-ös összeladása jónak számít. Bár a Kuroko no Basket OST CD 40. helye jobbnak mondható, de így is kiemelkedőnek számít az első Haikyuu!! CD eladása.

Íme néhány dal a CD-ről, ami különösen tetszett:

• Court Jou no Ou-sama
• Umaku Ikanai
• Hinata to Kageyama

Három Haikyuu!! karakter mélyebb elemzése

Nem tudtam, hogy foglaljam össze a címben, amit írni szeretnék. De nem találomra választottam ki gondolatban három Haikyuu!! karaktert, akit jellemeznék. Hanem a három legsötétebb legzsémbesebb karaktert hasonlítanám össze: Kageyama, Tsukishima és Oikawa. Egyrészt, hogy milyen fejlődésen mentek keresztül, másrészt meg láttatni a különbséget közöttük, és felhívni a figyelmet problémákra. Nos, akkor:

• 
  Kageyama Tobio: Hármójuk közül talán ő a legszerethetőbb. Már az elejétől komolyabb változáson megy keresztül. Tudatosodik benne, hogy rossz úton jár, de a változás felé vezető út számára is rögös. Ugyanakkor hamar viccesnek mutatja az anime a kirohanásait, ami érzékelteti, hogy nem kell őt komolyan venni. Ugyanakkor a Haikyuu!! első néhány részét komolyan nézve, amikor Kageyama a Kitagawa Daichi-ben volt, látva az örökös ordítozását a többiekkel, meg hogy szinte mindenkit ki akart zsigerelni fizikálisan, elgondolkodtatott, hogy én hogyan cselekednék. Oda jutottam magam, hogy szerintem én is ugyanúgy, mint a többiek: elfordulnék én is tőle. Hiszen csak a néző számára teszik nyilvánvalóvá, hogy komoly belső harcot vív magában, ez amúgy nem jön le annyira. Az egyetlen jel, ami erre utal, az az ökölbe szorított kéz üvöltözés közben. Az jelzi, hogy valójában szenved belül. Aztán az első évad során átmegy egy jellemfejlődésen, aminek köszönhetően egyre pozitívabb jelleme lesz. Ezért nem örültem az az első évad végének, amikor volt az Aoba Jousai-jal a meccs, és szerencsétlen Kageyamából teljesen hülyét csináltak az idétlen mosolyával, és beszólásaival. Az oda azért nem volt jó, én legalábbis azért nem örültem neki, mert Kageyama már korábban bizonyította, hogy kész egyenrangú csapattársként kezelni a többieket, beismerni ha téved, megkérdezni, hogy mit csináljon másképp. Úgyhogy arra a kis afférra az 1. évad végén nem volt szükség. Az egyedüli magyarázat, amit el tudok képzelni, hogy akkor játszott élesben Oikawa Tooru-vel, és a múltjában hozzá kötődő emlékek miatt volt ideges, hogy megmérkőzik vele, hiszen mint a legfőbb vetélytársa gondol rá. A szerethető mivoltára a "Hinata boke!" beszólása a másik fő bizonyíték.
• 
  Tsukishima Kei: Na ő egy érdekes figura. Ő testesíti meg a gyermeki álomból csalódottan felébredt, frusztrált fiatalembert, akinek már nem lehet bemesélni, hogy bármit elérhetsz, csak hinned kell benne. Ezért is fontos szereplője a Haikyuu!!-nak, ő Hinata ellenpontja. Igazából tetszik, ahogy néha rákontrázik Hinata túl optimista attitűdjére. Néha ugyanis kifejezetten idegesítő Hinata túlzottan egyszerű látásmódja, amikor azt hiszi, hogy szimplán kemény munkával bármit elérhet. Csak hát Tsukki olykor erős cinizmussal juttatja Hinata értésére, hogy az élet nem csupán arról szól, hogy amiért kinyújtod a kezed, azt meg is kapod. A viselkedése főleg az első évadban olykor visszataszító. Nem egyszer gondolatban felrúgtam a csillagos égig, főleg amikor Kageyama hiába szólt rá, hogy ne hívja királynak, mégis. Nem tiszteli a másikat, de igazából ezzel Tsukki nagyon jót tett Kageyamának, mert így szembenézett a múltjával, és alighanem elfogadta, hogy a múltjában zsarnok királyként viselkedett. Tehát, ha úgy vesszük, Tsukishimának köszönhető, hogy Kageyama természete javult. Ami pedig a múltját illeti... Habár valóban lesújtó lehetett Tsukkinak, hogy a bátyja végig hazudott neki, én mást találtam volna ki neki. Valóban játszott volna, de Tsukishima egy nagyon rossz meccset nézett volna meg, ahol a bátyjának csapata nagyon csúnyán elhasalt. Ez jobban reflektált volna a jelen attitűdjére, és arra, amiért kiosztja Hinatát az 1. évad 4. részében. Egyébként meg érdekes volt látni, amikor megjelent, szívatta Hinatát és Kageyamát, szemmel láthatóan élvezte, de amikor elment, mennyire frusztrált volt Hinata miatt. Találkozott azzal a gyerekkori énjével, aki aztán csalódott lett. Ha úgy vesszük, maradt a borús személyisége, de sokat javult a természete, aminek köszönhetően végül szerethető karakter lett, aki nagyon is a csapatának hasznára van.
• 
  Oikawa Tooru: A Haikyuu!! szereplők pöcegödre, a legalja... Nagyon kevés anime karakter van, aki annyira gyűlöletesnek tartok, mint őt. Oikawával ugyanis nemcsak az a gond, hogy rossz természete van, hanem hogy a végsőkig meg van győződve arról, hogy teljesen jól gondolkodik, jól csinálja a dolgokat. Mondjuk érdekes volt a közös múltja Kageyamával. Ahogy felnéztek egymásra, féltékenyek voltak egymásra (bár Kageyama az elején annyira nem), riválisai voltak egymásnak, azt hitték egymásról, hogy jobb a másik, és hiába gyakoroltak sokat, csak még frusztráltabbak lettek, mert elgondolásuk szerint nem fejlődtek. Lényegében kijelenthető, hogy egymás idegrendszerét csinálták ki. Csak a különbség ott van, hogy amíg Kageyama láthatóan tudta magáról legbelül, hogy rossz úton jár, Oikawa úgy viselkedik, mint aki meg van győződve arról, hogy vele nincs semmi baj, ő maga az isten. Ez aztán odáig fajul, hogy nem tiszteli az ellenfeleit, bizonyos esetekben a társait sem. Néha kifejezetten gonosznak láttam őt. És hogy mekkora egója van, azt a harmadik évad utolsó részében lehet igazán meglátni. Amikor a Karasuno megnyerte a meccset, és mondta, hogy nem marad ott megnézni az általa cirkusznak nevezett díjkiosztót. Az az igazság, hogy már önmagában attól nagyon tetszik a 4. évad, hogy Oikawa egyáltalán nem fog szerepelni benne. Ezek után még inkább abban reménykedek, hogy 25 részes lesz (de legalább is minél hosszabb), mert ez azt jelentené, hogy Oikawa hiátusa annál hosszabb lesz. Különben a mangaka igazságot tesz az 53. fejezet címével: "Oikawa Tooru wa tensai de wa nai". Nem is lehet zseni, mert akinek ennyire gyerekes, beképzelt, pökhendi személyisége van, az egyáltalán csapatkapitánynak alkalmatlan. Ő ilyen elrettentő példaként van az Aoba Johsai élén, de az biztos, hogy semmi szerethetőt nem tudok vele kapcsolatosan mondani. Ja de egyet igen: Ahogy Iwaizumi Hajime helyreteszi őt. Azt szeretem benne.

Mirai - Lány a jövőből DVD

Meglepett, amikor Rudymester kiposztolta a Twitter oldalára, hogy megjelenik a Mirai – Lány a jövőből DVD-n. Utána is néztem, hogy ki adja ki, hogyan érhető el. A Media Markt weboldalán nem találtam, az Xpress-en elérhető, illetve a Filmkatalógus írt ki a DVD-ről adatot. 1.990 forint az ára, és elvileg október 22-én fog megjelenni.

Azért írtam, hogy elvileg, mert a Media Markt-ban már kapható (ezért is meglepő, hogy a Media Markt már nem listázza), és nekem van is belőle. Lehet, hogy hivatalos megjelenés előtt került ki eladásra? Mindenesetre kapható a boltokban. Kíváncsi voltam arra, hogy ki adja ki a DVD-t, de a nem találtam érdemleges információt a cégről a neten. A DVD-n a B-weB kft. van írva. Weboldalt nem találtam, ahol elérhetők lennének. Ha valami új cég, nagyra értékelem, hogy animét adtak ki DVD-n, remélem, be fog jönni a számításuk.

Bár magával a kiadvánnyal nem vagyok maradéktalanul elégedett. Maga a borító rendben van, bár az átlátszó tokot jobban szoktam szeretni, mert szeretem, ha van valami belső kép. A tok abból a szempontból sem tetszik, hogy meglehetősen csúnya. Ha kinyitom, valami kellemetlen szagot áraszt magából. Kifejezetten az olcsó DVD-ket szokták ilyen tokokba szokták csomagolni. A belbecset is közepesnek ítélem meg. Maga az anime kifogástalan minőségben van a lemezen, elérhető rajta mind a japán, mind a magyar szinkron, valamint a magyar felirat. Az extrákat viszont hiányolom a lemezről. Semmi extra nem lelhető fel a lemezen. Így ha betesszük a DVD-t a lejátszóba, az interaktív menüben csak a nyelvet és a feliratot állíthatjuk be. Az anime mindenesetre rendben van.

Az animéről már írtam, amikor láttam a moziban, ezért a cselekményre nem térnék ki ismét. De azt elmondhatom, hogy most is nagyon kellemes élmény volt megnézni. Igazából nagyon jó lenne azt írni, hogy vegye meg mindenki, aki szereti az igényes animéket, hogy jelezzük a kiadó felé, hogy itthon is van igény az animékre. De miután maga a kiadás hagy kívánnivalót maga után, ezért nem tudom tiszta szívvel ajánlani. Pedig nagyon jó lenne, mert érdemes lenne újra fellendíteni az animepiacot. A Viasat6-on néha jönnek ki animék magyarul. Nemrég kijött az egyik újabb Yu-Gi-Oh! széria szinkronosan, azt leadja a Viasat6. Ami meglepett a Boku no Hero Academia magyarul. Erre felcsillant a szemem, és titkok elkezdtem nagyon reménykedni abban, hogy kijön a Haikyuu!! is magyar szinkronnal. Ha ez megtörténik, én leszek a magyar animés piac fellendítőjének legfőbb szónoka, és minden anime rajongót arra ösztökélnék, hogy támogassa a hazai animés piacot. Ami meg a Mirai DVD-t illeti… Vegyétek! Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de elindíthatja a hó olvadását.

Haikyuu!! második évad újra

Na, hosszú idők után ismét az első animés blogpostom ide. Merthogy újra nézem a Haikyuu!! második évadát. Ennek több oka is van.

1. A túl sok fanart, fanfiction és hasonló rajongói kreálmány sok esetben elinflálja az anime valódi értékét. Persze lehet shippingelni, teóriákat kitalálni, ezeket kép vagy novella formájában közzé tenni, de ezek minősége sokszor olyan szörnyű, hogy magam is megrémülök attól, hogy milyen rajongótábora van a Haikyuu!!-nak? O_O Nem mondom, van néhány fanart, illetve shipping öltet, ami nekem is tetszik, de amikor olyan képeket mutogatnak Redditen, mint életük munkája, aminél talán még én is szebbet rajzolok (ami a nulla képességű rajztudásomhoz képest nagynak számít), akkor azért elgondolkodok, hogy biztos, hogy ilyen rajongótábort érdemel ez az anime? És amilyen képek keringenek Pinteresten, Tumblr-ön. Persze, ez tudható, hogy van ilyen, és valószínűleg furcsán is hangzik, hogy valaki erre 13 éves anime rajongás után jön rá, meg nyilván valamit tudtam, hogy ez létezik, de ezzel komolyan soha nem foglalkoztam. A Haikyuu!! az az anime, ami olyan szintű rajongást váltott ki belőlem, hogy ilyenekkel is foglalkozzak. Vannak egyébként remekművek, meg olyanok is, amik nekem tetszenek, de egy részük inkább rontja az anime értékét. És hogy az anime újra a régi legyen, ezért nézem ismét.
2. Nem tudom, hogy csak én vagyok ilyen, vagy ez mással is előfordul, de nálam van olyan, hogy csak akkor áll össze egy történet, ha többedjére megnéztem az adott művet. Azért, mert vannak jelenetek, részletek, amiket később veszek észre. Tehát adott esetben nemcsak azért nézek meg többedjére egy filmet, sorozatot, animét, mert kiváló alkotás, hanem mert előfordul, hogy később fedezek fel eddig nem látott jelenetet, és ez ad egyfajta újdonságérzetet. Például jó érzés volt felfedezni, hogy a második évad első része az abszolút kedvenc Haikyuu!! zenémmel, a Zasshoku-val indul. Mintha az anime készítői is tudták volna, hogy ez a legjobb zene, amit az animének írtak.
3. A Haikyuu!! az Haikyuu!! Nem lehet elégszer megnézni. Valahányszor megnézem, ugyanazzal a lelkesedéssel teszem ezt, mint amikor először láttam.
4. Az utóbbi időkben több minden iránt is elvesztettem a lelkesedésemet. Bár olvastam olyat, hogy előfordul, hogy bár valaki nagyon szeret valamit csinálni, a lelkesedése iránta nem konstans, 100%-os. Normális, hogy előfordul, hogy valamit nem szeretünk annyira, éppen már foglalkoztat aztán később ugyanazzal a lelkesedéssel csináljuk. Érdemes ezt elfogadni, de talán addig is érdemes tenni azért, hogy mégis legyen kedvem japánozni, meg röplabda edzésekre járni. Most ezek vannak háttérben nálam.
5. Jön a 4. évad! Kell ennél nagyobb érv arra, hogy a Haikyuu!!-ról szóljon megint minden?

Az animét már csak azért is érdemes újra megnézni, mert újra az eredeti művet látom benne, és nem a sok esetben idétlen fanartokart. Bár azt azért hozzáteszem, hogy nekem is megvan a magam teóriája a Haikyuu!!-val kapcsolatosan, lehet, hogy majd egyszer közzé teszem. De inkább azt gondolom most, hogy az másoknak is csökkentené a sorozat színvonalát, úgyhogy most nem. Az még formálódhat, ahogy új információkat gyűjtök. Addig is élvezem az animét.

Given karaokék

Régen írtam ide, pedig folyamatosan nézek animéket, csak nem éreztem késztetést arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ez többek között amiatt van, mert nem éreztem, hogy olyan gondolatoom van egy-egy animéről, hogy kiírjam. Na meg rengeteg más dolog történt az elmúlt egy hónapban. Egyrészt az egyetem is sok időmet elveszi, komolyan készülök rá. Ráadásul bekerültem egy párkapcsolatba, és az egész annyira hihetetlen számomra, hogy velem is megtörtént.

Határidő közeledtével vagyunk az őszi MondoConra a karaokék esetében. Erre sincs nagyon hangulatom. Lefoglaltam az Initial D és a Slam Dunk karaokéit. A Slam Dunk-hoz nagyobb kedvem van, mert sokkal hangulatosabb anime. Erről az animéről is nagyon szeretnék írni. Ott is van a vázlatok között, de nem tudom, hogyan fejezzem ki a gondolataimat, hogy egyéni is legyen, meg vállalható is legyen. Az biztos, hogy látom, hogy miért volt annyira kedvelt anime a '90-es években. Összehasonlítva a korabeli shounen animékkel innovatív volt, és nem utolsósorban valóságos. Bővebben majd ott.

Meg is van az első opening karaokéja, de a Given opening és ending karaokéit is megcsináltam. Ezt is ígértem, másrészt meg sokan örültek neki. Nem hiába, népszerű anime lett, és ami a nagyobb szó, hogy nem hiába. A Given nemcsak a 2019-es nyári szezon, hanem az egész BL-műfaj egyik legkellemesebb meglepetése. Bár már az első résztől kezdve éreztem, hogy az opening problémás lesz. Mint ahogy az is lett. Borzasztóan logikátlan a ritmusa, nagyon nehéz volt időzíteni. A másik komolyabb probléma, hogy maga a dal sem olyan, hogy inspiráljon arra, hogy hallgassam. A szöveg valóban reflektál az anime érzelmi mondanivalójára, de a zene és a ritmus egyáltalán nem harmonizál vele. Elképzeltem magamban, ahogy tökre vidáman éneklem, hogy "minden, amit adtál, az életem része lett" (nem emlékszem így pontosan a szövegre). Pedig az animéből nyilvánvalóan kiderül, ami a másiktól kapott, az sokkal inkább fájdalmat okoz neki, hiszen eszébe juttatja a hiányát. És nem ez az egyetlen BL-betétdal, ami rosszul van megírva. Többször volt olyan érzésem hallgatva BL-dalokat, mintha az írójának valami megfoghatatlan, misztikus dolog lenne a homoszexualitás, amit csak mi, melegek érthetünk meg. Pedig szerintem nem vállalok nagy kockázatot azzal a kijelentésemmel, hogy a pasik közötti szerelem is ugyanolyan, mint a férfi-nő szerelem. Az anime ezt milyen csodálatosan megmutatja, de ezt a dalok esetében nem sikerült.

És mivel nem voltam inspirált abban, hogy sokat hallgassam a dalt, ezért nagyon nehezen ment a karaoke elkészítése. És ilyenkor az 50%-os lassítás sem segít sokat, hiszen nem hallottam sokat ahhoz, hogy megmaradjon bennem a dal ritmusa, dinamikája. A karaoke készítése közben többször eszembe jutott a Haikyuu!! - Ah Yeah!! karaokéja, amit hasonlóképpen gyűlöltem csinálni. Annak is logikátlan nem odaillő az ének ritmusa, nem illik a dal dinamikájához. A Given esetében jobb az ending, de ott meg az éneket nem díjaztam. Legalábbis számomra túl érzelgős, és a srác énekhangját nem érzékeltem kellőképpen képzettnek, hogy hitelesen el tudja énekelni a dalt. Vagy nem élt meg olyan krízist, amiről a dalszöveg szól. A hangterjedelme amúgy megvan, én nem tudnám kiénekelni a legmagasabb hangokat a dalban. De mégis... Nem az én világom. És igazából azért nem vagyok elragadtatva a 9. részben elhangzott Fuyu no Hanashi daltól sem, mert nem jött át az érzésvilág. A jelenetek viszont nagyon hatásosak. Ahogy Uenoyama megtört Mafuyu által kiénekelt érzelmektől, és megcsókolta... Az bármelyik romantikus anime dicsőségére válna. És itt nyilvánul meg az, hogy maga az anime végig hiteles, de zeneileg nagy bukás. Nagy kár érte, de még így is magasan a legjobb BL-anime, amit eddig láttam.

Sikertelen nyelvvizsga

Ma megtudtam a japán nyelvvizsga eredményét, és sajnos nem sikerült. Minden képzeletemet alulmúlta a 68 pont, amit a 180-ból értem el. Pedig pont óvatosságból csináltam meg az N5-ös nyelvvizsgát, mert bár a japán tanárnőnk mondta, hogy akár az N4-es nyelvvizsgát is megpróbálhatjuk, de azért éreztem, hogy azon a szinten még nem vagyok. Kihallok ismerős szavakat, nagyjából el tudom olvasni azokat a kanjikat, amiket ismerek, de ha odaállítanának egy japánhoz, hogy beszélgessek vele, meg lennék lőve.

Ahogy most a nyelvvizsgán is meg lettem lőve. Nagyon csalódott vagyok. Mondjuk a legrosszabb az volt, hogy kevés volt az idő az egyes feladatrészekre. Mindenhol az volt, hogy az utolsó néhány feladatot már csak találomra satíroztam azután, hogy lejárt az idő, és mondták, hogy tegyük le a ceruzát, akkor általában 5-6 feladat maradt, azokra gyorsan valamit satíroztam. Úgyhogy az idő volt az egyedüli tényező, ami stresszt okozott. Amúgy meg sokat gyakoroltam, és elégségesnek éreztem azt a mennyiséget, amennyit gyakoroltam. Már csak azért is, mert a gyakorlópéldák eredményei bíztatóak volt, biztos voltam abban, hogy sikerülni fog. Ehhez képest...

De pont nézem a részpontszámokat, ugyanis az egyik ismerősöm, akivel együtt járok japán nyelvtanfolyamra, sajnos neki sem sikerült (ő N4-esen volt), és mondta, hogy ő az egyik feladatrészen hasalt el, nem volt meg az elegendő pontszám. Ekkor döbbentem arra rá, hogy hát nemcsak az kell, hogy meglegyen a 80 pont a 180-ból, hanem a részfeladatokban is van egy minimum, amit teljesíteni kell. Ekkor inogtam meg, hogy talán mégsem annyira biztos az a nyelvvizsga. Totál kiment a fejemből, hogy részeredményt is fel kell mutatni. Szemügyre vettem a részletes eredményt, és nagyon érdekes alakult. N5-ös szinten egybe nézik a szókincset és a nyelvtant. A kettőből együttesen kell 38 pontot elérni. És meglepetten konstatáltam, hogy 38 pontot értem el, tehát éppen, hogy megvan a szükséges minimum. A hallott szöveg értése már jobbra sikeredett, ott 30 pontot értem el (itt 19 pont a minimum), így jött össze végül a 68 pont. Szókincs B, Nyelvtan B, Olvasás C. Igen, az olvasás az nagyon lutri volt. Több szöveg volt, azok mind csak pár sorosak. Igazából olyan szintű szövegek voltak, mint egy kisiskolás olvasás könyvének egy rövid meséje. Azzal kapcsolatosan volt néhány kérdés. A baj azzal volt, hogy ha valahol, itt éreztem, hogy nagyon kevés az idő. Az a helyzet, hogy a nyelvvizsgán már nincs idő azon morfondírozni, hogy azok a hiraganák, ami nagyon hasonlítanak, vajon melyik is az pontosan, hanem folyamatosan kell olvasni. Legendás nálam a "ni" és a "ko", amit módszeresen összekeverek. Ahogy a minősítés is mutatja, jó eséllyel az olvasás része adta a 38 pontnak a kisebbik hányadát.

Nem adom fel, megyek decemberben is. De néhány dolgot másképp fogok csinálni.

• Olvasni minél többet, és amit olvasok, magamban felmondani.
• N4-es szintű feladatsorokat is gyakorolni.

Ugyanis szokták mondtani, és ezt a japán tanárnőm is mondta, hogy teljesen változó a nyelvvizsgák nehézsége. Van olyan, hogy olyan könnyű, hogy játszva meg lehet csinálni, más alkalmakkor meg olyan nehéz, mintha egy szinttel feljebb lenne. Erre készülvén találtam ki, hogy gyakorolni fogok N4-es szintű vizsgákat, hogy felkészüljek arra is, hogy nehezebb lesz. És ha sikerülni fog a decemberi, akkor 2020 júliusában talán magabiztosabban léphetek egy szinttel feljebb, hisz akkor már bőven lesz fogalmam az N4-es szint követelményeiről.

Párkapcsolat egy otakuval

Újabb animének értem a végére, méghozzá a Wotaku ni Koi wa Muzukashii volt az, amit befejeztem. Kicsit sajátságos, de pont azért tetszett, mert a maga nemében hiteles volt.

Egyrészt nagyon tetszett, hogy megmutatta, hogy huszonévesen munka mellett is lehet hódolni a gyerekkori / tinédzserkori szenvedélyünknek. Nem egyszer láttam olyat, hogy valaki arra hivatkozva hagyta abba a rajongói munkásságát, mert most már dolgozik, és nincs rá ideje. Soha nem tudtam ezzel a gondolattal azonosulni. Az vitán felül áll, hogy egyetem után, ha valaki dolgozik, annak kevesebb ideje jut a hobbijára, főleg, ha jön a komoly párkapcsolat, házasság, akár gyerek(ek) is, de azt gondolom, hogy aki igazán szereti a hobbiját, az igyekszik úgy koordinálni az idejét, hogy tud rá időt szakítani. Ezt mutatja meg ez az anime. A munkahely stimmel, a kapcsolat kialakulóban, házasság, gyerek még nincs. De ahogy bemutatja a fiatal felnőtt létet, azt hitelesen teszi, nem utolsósorban szerethető módon. Különböző személyiségek találkozása mindig ad alapot a poénra.

Két páros kapcsolatának kialakulását követhetjük végig: Nifuji Hirotaka és Momose Narumi valamint Kabakura Taro és Koyanagi Hanako. A lányok inkább animerajongók, a fiúk meg videojátékosok. A videojátékos részben nagyon tetszettek a különböző Nintendo konzolok és játékok: Nintendo Switch, Mario Kart, Wii Wheel, sőt még az Animal Crossing is szóba kerül, bár én személy szerint ez a játékot nem szeretem. A lányok meg tipikus női otakuk. Cosplayes képek, sokat sejtető jelenetek a telefonon, és persze fujoushik. Mert ezt a témát is megragadták az animében. És hogy már az animékben megjelenik a téma, jelzi, hogy mennyire tényező lett az anime világában a fujoshi vagy fudanshi lét. Néhány kép erejéig a lányok összehozzák Hirotakát és Tarót, akiken ugyan látszik, hogy nem egymás mellett képzelik el a jövőjüket, de a lányokért kibírják ezt a kis kellemetlenséget.

Ami nagyon tetszik, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat. Romantikus történetek egyébként is úgy jók, ha inkább lassú a történetvezetésük, mert így van lehetőség megélni, azonosulni a szereplőkkel, valamint ha az anime kellőképpen elmélyül a érzésekben, akkor azt is megérhetjük, hogy miért pont őt választotta. Bár itt érzések elmélyüléséről nem igazán beszélhetünk, sokkal inkább arról hogy bár a párok hobbija szinte ugyanaz, mégis különböző a személyiségük. És bizony sok poénra ad alapot az, ahogy viszonyulnak egymáshoz főleg az elején, aztán szépen lassan, ahogy egyre többet vannak együtt, összecsiszolódnak. Az elején Hirotaka szinte teljes apátiával van Narumi lelkesedése felé, mintha az egész életét egy meghatározott rutinnal élné, abban nincs semmi izgalom, nem érti, hogy Narumi mire fel örül ennyire az életnek. Azt ugyan nem mondanám, hogy a végére Hirotaka valósággal meghasonul Narumival személyiség terén, de azzal több időt töltött vele, talán mondhatjuk azt, hogy megszokta a személyiségét, és egy kicsit meg is szerette. Az első évad végéig ide jutottunk velük kapcsolatosan.

A második páros Taro és Hanako hasonlóak abból a szempontból, hogy Taro inkább a videojátékokat szereti, plusz a mangákat, míg Hanako inkább anime rajongó. A különbség köztük annyi, hogy mind a ketten magabiztosabbak, céltudatosabbak az életben. Taro is határozottabb, ahogy Hanako is. Ő magabiztosabban éli meg a maga nőiességét, és kicsit él is vele. Sok időt töltenek el négyen együtt közösen, ezekbe olykor becsatlakozik Hirotaka öccse Nifuji Naoya is, az ártatlan arcú, egyszerű gondolkodású srác, aki tud örülni az élet apró örömeinek. Kifejezetten kellemes személyiség. Későn derül ki, de végül neki is lesz párkapcsolata. Az animében már nem is térnek ki rá igazán, de abban a gyorsétteremben, ahol dolgozik, egyszer betér egy lány a kézikonzoljával, és Naoya segít neki, hogy továbbjusson. Mondjuk az anime fujoshi mivoltára szépen rájátszottak a lány személyében. Mivel félhosszú haja van, és túlzottan egyszerű az öltözködése. Nem is lehet felismerni, hogy most fiú vagy lány, tipikusan az a fajta otaku, aki még az öltözködésére sem ad. Aztán olyan, hogy emberekkel barátkozni... Szinte teljes képtelenség. Annyira fiúsnak tűnt, hogy konkrétan azt hittem, hogy behoznak egy fiúpárost az animébe. Na mondom, de szép lenne, de aztán kiderült, hogy lányról van szó. Náluk is maximálisan el tudom képzelni, hogy nagyon jó páros lennének. Naoya az ártatlanságával könnyen meg tudná nyitni Kou-t, ha látja benne a pozitív személyiséget és megbízik benne. Velük is érdemes lenne foglalkozni.

Aztán van egy részes OVA is, ami alapvetően beleillik a sorozatba, de ez egy sztorizós epizód. Hanako meséli el Hirotakának és Naruminak, hogy találkozott először Taróval. Középiskolában, egészen pontosan röplabda edzésen. A fiú a középiskola röplanda csapatának tagja volt, de nem egészen itt találkoztak először. Ez adja a történetük érdekességét. A röplabda pálya, meg ahogy Taro bánik a labdával, egyértelműen Haikyuu!! utalás. Hanako eléggé furcsán néz ki a félhosszú hajával, de már itt megvillogtatta a női rafinériáját, amivel ha nem is behálózta Tarót, de mindenképp jó alap volt a kapcsolatuk megalapozásának. Jól sikerült az OVA, ajánlom mindenkinek.

Egyértelmű, hogy lesz második évad, hiszen épp csak kialakulóban voltak a párkapcsolatok. A második szezonra biztosan komolyra fordul a szerelem, akár házasság sem kizárt annak a végére. Mindenesetre nagyon szívesen megnézném, hogyan alakul tovább a kapcsolatuk. Nagyon jó romantikus anime, ahol nincsenek túltolva az érzelmek, mégis végig érzékelhető, hogy több van közöttük, mint barátság, ráadásul kiválóan megmutatja az anime, hogyan csiszolódhatnak össze különböző személyiségek.

Japán Haikyuu!! és Given mangák

ToumeiNi volt kint Japánban, és kérésemre vett nekem mangákat, méghozzá kettőt.

• Haikyuu!! 2
• Given 1

A harmadik jobb oldalt, igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Elmondása szerint ajándékba kapta, önként felajánlotta, én meg miért is kéretném magam, ha Haikyuu!!-ról van szó? :O Miután az egész manga és anime az életem része lett. És így legalább az új rajzstílust is megszokom. Egyelőre nagyon nem szeretem, ezért nem is sietek azzal, hogy haladjak a mangával, és utolérjem.

Hogy milyen történetem van a Haikyuu!!-val, és milyen hatással volt rám, már megírtam korábban. A Given-ről írtam külön blogpostot nemrég, most egy kicsit részletesebben kifejteném, hogy miért is tetszik annyira. A Given a második olyan BL-manga (animeként az első) a Hidamari ga Kikoeru mellett, amelyik komolyan veszi a homoszexualitást, és nemcsak az a célja, hogy a fujoushi-k, fudanshi-k fantáziáját kielégítse. Akiknek örömöt okoz az, ha együtt lát fiúpárokat, de az már nem érdekli őket, hogy mi rejtőzik valójában a homoszexualitás mögött. Mert nemcsak az van, hogy de menő, hogy nyíltan vállalja, két pasi, hogy együtt vannak, amögött nagyon sok küzdelem van. Ezen küzdelmeket kiválóan mutatja be a Hidamari ga Kikoeru és egy most megnézve a Given 7. részét, és ahogy egyre inkább fény derül Akihiko múltjára is egyre inkább az világlik meg, hogy az animének (mangakának) tényleg az a célja, hogy a maga valóságában mutassa be a homoszexualitást. Túlmegy azon, hogy milyen jó, hogy fiúpáros együtt van, megmutatja azt, milyen küzdelmes út van emögött a boldogság mögött. Mondjuk azt már az első résztől lehetett látni a fiúk megnyilvánulásán, kisugárzásán, hogy már túlvannak néhány dolgon, nemcsak úgy benne vannak, és élik a maguk gondtalan meleg életét, hanem megélték annak poklát is. A Hidamari ga Kikoeru ennyire mélyen nem megy bele a homoszexualitásba, az a kialakuló párkapcsolatot mutatja be a maga valóságában. A Given meg azáltal, hogy bemutatja a szereplők múltját, jobban megmutatja az egész érzelmi hátterét.

És nagyon örülök annak, hogy végre találkoztam olyan BL-mangával, amelyik végre olyannak mutatja be a melegséget, amilyen az valójában. Erre ráerősített a Given 7. része, és egyre inkább az tűnik ki, hogy azon elmélet mentén halad érzelmileg az anime, ahogy elemeztem a korábbi blogpostban, ahogy ideálisnak tartom. Tényleg úgy néz ki, hogy a Given esetében minden idők legjobb BL-alkotásával van dolgunk, de nyugtával dícsérjük a napot! Van még négy rész. És ne feledkezzünk meg arról, hogy volt egy Boku Dake ga Inai Machi, ami hihetetlen jó volt az anime kétharmadáig, aztán hirtelen összeomlott az egész. Nagyon rossz néven venném, ha a Given is ugyanebbe a hibába esne. Erre jelenleg nincs kilátás, és szeretnék bizakodó maradni. Eddig azt mondom, hogy a Given valódi meleg-anime.

A manga egyébként érdekes, nem mindegyik kanji van furiganázva. A bonyolultabbak vannak. Azt egyébként gondoltam, hogy nem lesz úgy furiganázva, mint a Haikyuu!!, mivel a Given-t az idősebb korosztálynak szánták, akik azért már tudnak valamennyire japánul. A Haikyuu!! meg mehet a tizenéveseknek is, akik csak most tanulják a kanjit. Egy biztos: Élmény lesz majd japánul folyékonyan olvasni mangákat, ahogy egyre inkább bővül a tudásom.

10 éves albumok

Alig hiszem el, hogy már 10 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction albuma és Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL kislemeze. Ilyenkor azért én is érzem az idő múlását, ha csak belegondolok, hogy mennyire élénken él a fejemben annak a bizonyos 2009. augusztus 21-i dátum élménye (meg a 2009 nyári AnimeCon emléke), amikor megjelent ez az album és a kislemez.

Követtem is annak idején, mert Okui Masami sokat írt az albumról a blogjában. A készülő dalokról, azokhoz fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Érdekes volt látni az Ienai Kara felvételekor készített egy közös fotót a vonós zenekarral, akivel felvette a dalt, azt a képet most is erősen látom magam előtt. Úgyhogy már abból a szempontból is nagyon sok emlék köt az albumhoz, hogy mennyit olvastam róla megjelenés előtt, és mennyire vártam a megjelenését. Hát még amikor megjelent, és másnap, 2009. augusztus 22-én letölthettem magamnak. Azt az érzést, amikor először végighallgattam. És ahogy beleszerettem az egész albumba, azt soha nem fogom elfelejteni. Ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Nem is vártam sokáig azzal, hogy meglegyen eredetiben, amint volt rá anyagi lehetőségem, megvettem.

És itt a kislemez is, ami szintén fantasztikus élmény. A közös dalt May'n-nel annyira nem szeretem (de itt most az "annyira nem szeretem"-et úgy kell érteni, hogy 8/10-es dal, a többi 9-10/10-es értékű) de a B-side track a TO DIE FOR ×××, szintén olyan dal, aminek olyan szinten a hatása alá kerültem, hogy akkoriban éjjel-nappal ezt a dalt hallgattam. Tehát két fantasztikus kiadvány jelent meg egy napon. Egyébként is, ha valaki engem kérdez, a 2009-es évet tartom a japán anime zenében a legerősebb évnek, de ha nem lett volna más kiadvány abban az évben csak ez a kettő, amit lefényképeztem, már ezek is nagyon erőssé tették volna az év zenei felhozatalát. De 2009-ben mindenki, aki élt és mozgott a japán anime zenében a legjobbat hozta ki magából. Chihara Minori, ALI PROJECT, Hayashibara Megumi, JAM Project, angela, Kuribayashi Minami, Suara... hogy csak egy pár nevet említsek. Mind-mind maradandót alkottak 2009-ben.

És furcsa oly módon megélni az idő múlását, hogy nagyon aktív voltam a japán zenében, amikor megjelent ez az album és kislemez, és most hallgatni őket, már nosztalgiával tölt el. Mert hogy meghallgattam ma is, és furcsa volt konstatálni, hogy ma már inkább réginek számítanak ezek a dalok. Mert hogy sok erős emlékem van 2009-ből, és hogy már inkább nosztalgiával töltenek el. De hát így múlik az idő, amit nem lehet megállítani, és szerencsére mostanság is történnek velem dolgok, amikre majd jó lesz visszaemlékezni. Ez egy nosztalgikus, visszatekintő post volt, de igyekszem a jelenben élni.

Az ajándék, ami megadatott

Ahogy írtam a MondoConos postomban, nézem a Given-t, és nagyon örülök, hogy végre úgy tűnik, hogy lesz egy olyan Shounen-ai anime (vagy BL, kinek hogy tetszik), ami végre hozza azt a színvonalat, amit egy magasabb szintű romantikus anime.

Leírnám kicsit részletesebben a történetét, hogy találtam rá, mert érdekes volt. Igazából a My Anime List-es kép alapján vált szimpatikussá, és volt olyan érzésem, hogy érdemes lesz erre az animére figyelni. Gyanús volt a két srác, Mafuyu és Uenoyama, ahogy együtt voltak, de féltem többet belelátni, mint ami valójában van, nehogy a nemrég a My Anime List-en megismert francia srác TuyNOM megint kiosszon, hogy már megint többet gondolok bizonyos jelenetbe, mint ami valójában van. Persze csak poénból. De mint kiderült, nem véletlenül láttam meg többet a két fiú között, ugyanis tényleg szerelem lesz közöttük. A francia fiúval amúgy egész jól összebarátkoztunk, és sokat hecceljük egymást, ő is az a fajta, aki szeret csipkelődni. És hát bennem emberére talált ebben a témában. Hetero létére ő is nézi az animét, főleg az 5. rész vége adott neki alapot arra, hogy köszörülje a nyelvét rajtam. Erről majd később.

Sokaknak nem volt szimpatikus Sato Mafuyu, mert már az esetlenségnek azt a végletét mutatta a viselkedésével, ami miatt sokan feltették a kérdést, hogy mit keres az animében? Annyira olyannak tűnt, mint aki nem tud már segíteni magán. Nekem végig az volt az érzésem vele kapcsolatosan, hogy van helye az animében, és igenis odaadnám a gitárt a kezébe. Tud ő játszani rajta, csak kell neki valaki, aki megtanítja őt játszani. 8 volt az, aki először felvetette ezt a kérdést még a MondoConon, és az igazat megvallva, hogy ha bár érveltem Mafuyu mellett, azért volt olyan gondolatom, hogy volt alapja a kételkedésének. Meg is kérdeztem Magyarország legnagyobb BL-szakértőjét, Jucuky-t, hogy mit tud az animéről. Miután olvassa mangában a történetet, ezért sokkal előrébb jár, így tudja, hogy mi fog történni, és mondta is nekem, hogy meglesz az oka annak, hogy miért olyan, amilyen. És ez a 6. részben ki is derült. Ó, az én megérzéseim... Nem derült fény Mafuyu teljes háttértörténetére, ki van úgy találva, hogy csak annyit tudjunk meg a történetből, hogy megértsük, hogy Mafuyu nem ok nélkül zenél, de bőven vannak még fekete foltok a múltjából.

Ami nagyon tetszik az animében, hogy nem az a fajta sablonos BL-anime, ami már a rajzstílusban is meglátszik. Nincs nagyon élesen elkülönítve a két fiú külsőre, hogy az egyik a tipikusan domináns, kisszemű, mély hangús, férfias külsejű, míg a másik akár lányosan is kinéz, nagy szemű, magasabb hangú, esetlenebb srác. Hanem bármelyik shoujo animébe beleillik, és pont mert nem tipikus BL-sablon, ezért tetszett meg. És eddig úgy néz ki, hogy történet terén is rendben van a dolog. Tetszik, hogy fokozatosan adagolja Mafuyu múltját az anime, és már eljutottunk oda, hogy tudhatjuk, hogy miért is akar annyira zenélni. Egyébként én kifejezetten szeretem az esetlenségét, és ahogy Uenoyama lereagálja azt. Látszik rajta, hogy akar segíteni a fiún, csak hát néha próbára teszi a türelmét, hogy ennyire nehéz dolga van vele. Néha mintha maga sem tudná, hogy mit akar kezdeni az életben. Ez volt az, ami többeknek nem tetszett, én mégis láttam rajta, hogy igazából nincs gond vele. És ahogy bontakozik ki, egyre inkább úgy tűnik, hogy igazam van vele kapcsolatosan. De az is látszik rajta, hogy van még dolga a múltjával kapcsolatosan. Amíg azt nem rendezi le, és nem teszi a helyére, addig alkalmatlan lesz a szerelemre és a párkapcsolatra. Ezért van az, hogy úgymond még nem látta meg Uenoyamát, de Uenoyama már láthatóan beleszeretett a fiúba. De ez egy darabig egy oldalú szerelem lesz. Ezért is van az, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat kettejük között, de egyelőre úgy néz ki, hogy ez jól ki van találva. Persze, hogy aztán mi lesz belőle, az majd kiderül. Mindenesetre ezt a 11 részt rövidnek látom, szerintem nem lesz elmesélve a teljes történet. Már csak azért sem, mert a manga még mindig fut, így jó eséllyel lesz majd második évad.

Sokan egyébként jobban kedvelik a másik fiúpáros, Nakayama és Kaji között kialakuló kapcsolatot. Amit egyébként meg is tudok érteni, mert a kettejük közötti kapcsolat sokkal élőbb, erősebben a kettejük közötti kapcsolat. És láthatóan a kettejük közötti szerelem is szenvedélyesebb.

A zenével viszont nem vagyok megelégedve. A fentiekkel ellentétben az opening és az ending tipikus BL alkotás. Olyan ki akarom fejezni, hogy mit érezhet a két srác, de mintha megfoghatatlannak, elérhetetlennek gondolnák a homoszexualitást, végül nem jutnak semmire. A szöveget elnézve az opening és az ending is nagyon is beleillik az animébe, de főleg az openingnél van olyan érzésem, hogy a zene egyáltalán nem illeszkedik a szöveghez. Miért ennyire vidám a dallamvilág, ha a sötét múlt következményeiről szól a szöveg? Ez volt az, ami komolyan elgondolkodtatott, és ami miatt azt gondolom, hogy nincs összhang a dalban. Az ending már valamivel jobban fest ezen a téren, de az meg érzelmileg nem jön át. Eddig egyetlen egy olyan BL-animét tudok mondani, aminek tetszik az openingje, az a Hitorijime My Hero OP, amit egyébként is egy gyakorlott BL-énekes adott elő: Hatano Wataru. A Heart Signal nagyon jól ki lett találva. Itt ezt egyelőre nem érzem át. Amúgy Hatano Wataru egy másik BL-jellegű (nem egészen az) animéhez írt dalának címe nagyon poén: SEKAI wa Boy meets Boy! Ezt a nézetet elterjeszteni világszerte! XD Amúgy a Fudanshi Koukou Seikatsu ending dala, nagyon poén, ahogy maga az anime is.

Mindenesetre az 5. rész kiváló alapot adott a francia barátomnak arra, hogy kicsit hecceljen, mivel a lány, aki szerelmes Uenoyamába (nem emlékszem a nevére, nem is érdemli meg, hogy emlékezzek rá) figyelmeztette a fiút, hogy vigyázzon Mafuyu-vel, mert a gyerekkori barátjának öngyilkossága nem tisztázott, és lehet, hogy neki is köze van hozzá. És hát persze hogy hátsó szándékkal figyelmezteti. TuyNOM mivel tudja, hogy a fiúpárosnak szurkolok, hogy jöjjenek össze (különben miért néznék BL-animét...), ezért azzal jön nekem, hogy milyen aranyos és gondoskodó a lány, hogy figyelmezteti Uenoyamát. Hát persze, látszik az arcán a nyilvánvaló kedvesség és gondoskodás, hogy én erre hogy nem gondoltam. Szóval ilyen és ehhez hasonló dolgokkal szívatjuk egymást.

A Given már csak azért is menő, mert a mangakája, Kizu Natsuki nagy Haikyuu!! rajongó. Olyannyira, hogy van néhány Haikyuu!! doujinshije.  Oikawa Tooru-t párosít más pasikkal, gondolom elsősorban Iwaizumi Hajimével. Mondjuk én nem vagyok benne a Doujinshikbe, ilyeneket nem olvasok, de már csak abból is észre lehet venni a rajongását, hogy a Given néhány szereplője eléggé hasonlít Haikyuu!! szereplőkhöz. Például többször előfordult, hogy megláttam Uenoyama Ritsukát, istenemre, Kageyama volt az első, aki beugrott, és teljesen spontán. Mafuyu ugyan nem hasonlít Hinatára, de viselkedésében tetten érhető, meg abban, ahogy ők ketten viszonyulnak egymáshoz.

Mindenesetre ha tartja a színvonalat, bőven a Given lesz minden idők legjobb BL-animéje, azok közül, amit eddig láttam.