2013. június 27., csütörtök

Mario Golf adatátvitel

Végül csak elindult a német oktatás. Remélem, hogy jó lesz, és meglesz novemberre a nyelvvizsga. Az biztos, hogy anyagilag megéri, ugyanis ez a tanfolyam önmagában 230.000 forintos spórolás (ennyibe kerülne, ha fizetni kéne érte), és akkor említsük meg azt is, hogy a TB-t se kell addig sem fizetni, és havonta 36.000 forint juttatás jár a munkaügyi központtól, és akkor már szinte 450.000 forintnál tartunk. Egyébként egész jó, csak egyvalamit nem értek: Miért félnek az emberek idegen nyelven beszélni? Komolyan mondom, néhányan úgy nyilvánulnak meg, mintha tojáshéjakon lépkednének, és minden egyes rossz szó hatalmas bűn. Amikor szóban kell megnyilvánulni, és nem tudnak egy-egy szót, akkor megállnak, és várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Én azt szoktam csinálni, hogy mondom az adott idegen nyelven amíg tudom, és ha nem tudok egy szót, akkor átváltok magyarba, és mondom, hogy ezt a szót nem tudom. Ebből eddig bajom soha nem volt, sőt, azonnal segítenek, és dinamikusabb volt a beszélgetés. Persze ez külföldön nem működik, de most magyar embernek beszélünk idegen nyelven. Remélem, hogy azok a személyek, akik szókincs hiánya miatt félnek megnyilvánulni, azok ezt leküzdik, máskülönben nagyon nehezen fognak tudni levizsgázni.

Ma megírtam a Mario Golf tesztet. És hogy lehetőleg mindenről tudjak írni, kipróbáltam a Transfer Pak-es adatátvitelt Game Boy Color-ról Nintendo 64-re. Hát nekem nagyon tetszik. A saját karakterünket lehet átvinni a kézikonzolos játékból az asztali párjára, így van egy Attila nevű játszható karakter a "nagy" Mario Golf-ban. ;) És ez még nem minden! A N64-es játék alatt szerzett EXP pointok átvihetők a GBC verzióba, így mindkét játékban fejleszthető a karakterünk. Lassan 14 éve, hogy játszok a N64-es Mario Golf-fal, és még most is tud újat mutatni, én nem is gondoltam volna, hogy ezt ennyire jól megcsinálták. Most perpillanat teljesen oda meg vissza vagyok ettől, erre a játékra is igaz, hogy jobban a magadénak érzed, ha valamilyen szinte te is benne vagy. A GBC verzió pedig az RPG-s mivolta miatt túlságosan jó, hogy bármilyen rossz szavam legyen hozzá. Egyedül a zene, ami miatt alulmarad, ellenben az irányítás (ami a Nintendo 64 változat vesszőparipája) hihetetlenül precíz és könnyed lett. Ahogy van kötelező olvasmány, úgy kellene, hogy legyenek kötelező játékok is, a Mario Golf-ot azzá tenném.

2013. június 25., kedd

Mario Golf Instruction Booket scans

Mivel szeretek ritkaságokat közzé tenni, ezért bescanneltem a Game Boy Color Mario Golf leírását. Ahogy olvasható, hat nyelven van, az összes oldalt scanner alá tettem:

Mario Golf Instruction Booklet scans

Ha esetleg nem egyértelmű, az alábbi nyelveken olvashatók:

  • angol
  • német
  • francia
  • holland
  • spanyol
  • olasz

Egy olyan rajongót, mint engem, képes lenne inspirálni arra, hogy megtanulja mind a hat nyelvet, de nincs erre igényem. Bőven elég lesz az angol, német és a japán nyelv. Az ilyen füzeteket mindig élmény lapozgatni, olvasgatni nekem.

A doboz elő- és hátlapját is bescanneltem:

Be akartam scannelni a Nintendo 64-es Mario Golf füzetét, de eszembe jutott, hogy vannak benne irományok általam, amik ezt lehetetlenné teszik. Meg kell venni azt a füzetet még egyszer, egyébként is azt akarom, hogy jó állapotban meglegyen.

Állásinterjú kisebb találkozókkal

Ma állásinterjún voltam Pesten. Előtte bementem az iskolába a bizonyítványomért, aztán sietősre vettem a figurát, mert a 10.14-es vonattal akartam elmenni. A sietésnek megvolt az ára, mert 1-2 dolog otthon maradt, ráadásul az egyikről csak azt hittem, hogy otthon maradt. A vonatúton a Mario's Picross-szal, és a Mario Golf-fal játszottam többnyire, mind a két játék nagyon menő. A Picrossban nemrég jöttem rá, mennyire megkönnyíti a játékot, ha átfedést keresünk. Ez lényegében annyit takar, hogy ha egy 15×15-ös táblán játszunk, és az egyik sorban vagy oszlopban van például egy 9-es szám, akkor a középső hármat biztosan ki lehet ütni, mert akárhogy is legyen, a középső három biztosan jó.

A vonat megérkezése után Trunerrel találkoztam, ugyanis néhány hete írta, hogy vannak vannak Disney kazettái, amik esetleg nem-e érdekelnek. Hát lássuk. Volt egy-két nagy ritkaság, ami nagyon menőség volt.

A felső sorból egyedül a Pocahontas van meg, a többi nincs. A Notre Dame-i toronyőrről és a Kis Hableányról tudtam, viszont a Herkules és a Mulan meglepetés, hogy a filmzenéje mégiscsak megjelent, csak hát a PolyGram adta ki őket, amely cégről mint írtam korábban, semmi emléket nem őriz a régi kiadványairól. Egy kicsit beszélgettünk, aztán ment is tovább, mert dolga volt. A Keletiből az Árkádba mentem, ott találkoztam a Csibivel. Ott adtam volna át neki a vasalható gyöngyöket, amiket vettem magamnak korábban, hogy azokból megpróbáljak egy kis pénzt csinálni, de nem sikerült nekem. Megbeszéltük, hogy odaadom neki, de úgy tűnik, hogy nem hoztam el. Megbeszéltük, hogy megmutatom, hogy mim van, és akkor postafordultával megkapja. Ide is kiteszem, hogy mindenki lássa:

Beszélgettünk egy adagot, aztán mentünk a Media Marktba, mert fényképeket nyomtatott ki. Nekem már nem maradt sok idő, de nagyon hálás voltam azért az egy képért, amit nekem kinyomtatott, és külön kifizette, hogy el tudjak menni az állásinterjúra.

Ahova 14.45-re kellett menni. Egy sportüzletbe eladónak. Név szerint a Sports Direct nyit üzletet az Aréna Plázában. Nagyon meglepődtem rajtuk, ugyanis ők azok, akik Angliában nagyon mélyen leszállított áron adják a ruháikat, sportszereiket, a minőséggel semmi baj nincs. Járni kéne oda. Viszonylag sok embert keresnek, ilyen 20-25 főre számítanak. Ami itt problémás volt, hogy a tájékoztató E-mailben az volt, hogy ünnepi megjelenést kérnek. Na ez most ugrott, ugyanis a nadrágomat is otthon felejtettem. Az Árkádban a nyilvános WC-ben terveztem átöltözni, ott vettem észre, hogy ezt csak hiányosan tehetem meg. Csak a fehér inget felvenni a rövidnadrágra meg eléggé vicces lenne. Úgyhogy pólóban, rövidnadrágban jelentem meg, izgultam is, hogy nem-e lesz baj, de semmit nem szóltak miatta. Amúgy jónak ítélem meg a dolgokat, hátha felvesznek. Jövő héten jeleznek vissza, de mi is érdeklődhetünk E-mailben. Semmit nem bízok a véletlenre, így fogok cselekedni.

Az állásinterjúról a WestEnd-be mentem, itt derült ki számomra, hogy mégiscsak elhoztam a Csibinek a vasalható gyöngyöket, csak a hátizsákomban volt, és a nem az utazótáskában, ahova márpedig én megesküdtem, hogy odatettem. Egy kicsit elvoltam, olyan 17.15-re terveztem elmenni a 47-es villamossal a Hauszmann Alajos utcára egy adás-vétel okán, a Mario Golf Game Boy Colorra, meg is lett:

Végre megvan kompletten a játék. ^_^ Kumitétől van meg, őt is rég láttam, de csak egy pár percet beszélgettünk, mert még nem volt vége a munkaidejének. Eddig csak a kazetta volt meg, így a másik eladósorba került, de nem kellett sokáig várni az új gazdájára, ugyanis felajánlottam LernenBoy-nak, aki azonnal le is csapott rá, az övé. Biztosan imádni fogja a játék RPG-részét, ahol szintfejlődéssel válhatsz egyre jobb golfossá. Nekem nagyon bejön. A Nintendo 64-essel is nagyon sokat lehet játszani, ez sincs híján a játékidőnek, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Pont induláskor kezdett el esni az eső, és még nincs vége a napnak. Következő út a 7-es busz végállomásához, az Albertfalva vasútállomáshoz vezetett, amire odaértem, konkrétan leszakadt az ég. Gyorsan átrohantam egy fedett helyre, és ott vártam a másik eladót, két Irigy Hónaljmirigy kazettát veszek tőle. Meg is jelent. Ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy a szakadó esőben megjelent, csak pozitívat érdemel, és még így is szerény voltam. Két régi IHM kazetta:

A Csillagok Háborognak albumról már írtam korábban, hogy személyes kedvenc, mert azzal ismertem meg az együttest, és nagyon sokat hallgattam ezt az albumot. A Buliwood meg egy mini-album, az igazából a karácsonyi daluk miatt jelentős, viszont az a dal hatalmas alkotás.

A 19.10-es vonattal indultam haza, olyan 22 órára érkeztem meg. És most jól kifáradva megyek aludni.

2013. június 22., szombat

Super Tennis eredmények és egy kis nosztalgia

Hosszabb távon is fel fogom mérni a Super Tennis-ben elért eredményemet, hogy valóban a pálya sajátossága, hogy milyen eredményt tudok elérni, vagy csak pillanatnyi játéktudásomnak köszönhető. Salak pályán 6-2-es Tie Break eredmény után 7-6-ra kaptam ki. Pedig nagyon reméltem, hogy megnyerem. ^^' Itt alapvetően az volt a gond, hogy nem volt egyenletes a teljesítményem, ugyanis volt olyan, hogy 3-4-re vezettem, a gép meg felhozta 5-4-re. Aztán végül összejött a 6-6-os eredmény, így Tie Break-kel dőlt el a mérkőzés. Kemény pályán 6-4-re vesztettem el. Ez volt a legérdekesebb, ugyanis 5-2-es állást hoztam fel 5-4-re, de sajnos itt megállt a lendület, pedig akkor nagyon megéreztem a pályát. A harmadik, a füves pályán 6-1-re vesztettem el. Itt láthatóan másképp pattan a labda, mivel nem olyan nagyot, ezért nehezebb megtalálni, hol érdemes visszaütni.

Lehet, hogy mások már régóta ismerik, velem csak most fedeztették fel a Wayback Machine website-ot, és ilyen újszülöttnek minden vicc új elven elmerültem a saját múltamban. De menő volt látni a régi BigN fórumot. Az eleje régi szép idők, a vége amolyan érdekesen szép idők. Néha belegondolok abba, hogy olyan hülye ok miatt halt ki a fórum, ami egyszerűen nem méltó egy fórumhoz. Mindegy, ne firtassuk most, ha úgy alakul, majd leírom, de csakis tanulságként, nem azért, hogy a szenvedő alanyokat rossz színben tüntessem fel. Amúgy így nézett ki a profilom az oldalon:

MSN már ugyan nem létezik, de E-mail címként még él, és bár nem használom, de mégse legyen ott. ^^' Volt annak idején a fórumon egy statisztika, mely többek között a 10 legtöbb fórumozót, valamikor így nézett ki:

  1. supermario4ever(8678)
  2. V-ADi(4769)
  3. Truner(2810)
  4. Matilda Mattise(2080)
  5. Link(1949)
  6. András.(1908)
  7. Kamo(1513)
  8. mychael(1477)
  9. Norbi(1441)
  10. Rokai(1074)

Na, ki volt a király? ;) Mindenki spammernek állított be, mert szinte minden egyes hozzászólásra válaszoltam, és többször az volt a szórakozásom, hogy vagy 50 új topicot megnyitottam az új játékoknak, vagy valami újdonságról. Pedig jó szándékom volt, így akartam fellendíteni a fórumot. Nem emlékszem már, de azt hiszem, hogy eljutottam a 10.000-ig mielőtt törölve lettem a fórumról.

Még az 576 website-ra voltam kíváncsi, hogy nézett ki, amikor 2004 nyarán elkezdtem fórumozni rajta. Sikerült behozni:

Amikor megláttam, konkrétan emlék-zuhatagok törtek rám, nagy élmény volt. Ennél már csak a 2006-os újítás volt nagyobb, amikor igazán aktív voltam:

És mivel a Last.fm érdekel nagyon, ezért kíváncsiságból megnéztem, hogy festett az oldal, nem sokkal azután, ahogy beregisztráltam:

Ez 2009. július 14-ei kép, azóta nagy változásokon ment keresztül az oldal. Én általánosságban nem is fájlalom az újítást, mert rosszabb, mint a régi, hanem hogy ezt már soha nem látom újra, megszoktam, és emlékek kötnek oda. Meggyőződésem, hogy sokan ezért nem szeretik általában az újakat, mert hogy emlékek kötik oda, de hát az új meg új emlékeket hordozhat magában, jóllehet, a régit már nem fogjuk viszont látni. Illetve mégiscsak, ebben a formában. És érdekes volt látni, hogy ezen a napon hogy oszlott meg a hallgatottság:

Mennyivel homogénebb volt az akkori zenei ízlésem, és hogy tarolt már Hayashibara Megumi és Okui Masami. A mostani azért sokkal inkább kifejezi a zenei ízlésemet, és már csak egy jeles alkalomból kifolyólag is megmutatnám:

Ez a részleg talán pont nem változott annyit külsőre. Viszont Zorán néhány napja elérte nálam a 2000-es meghallgatást. Magasan ő a legtöbbet hallgatott magyar előadó, a második helyen Karácsony János van 983-mal. Az biztos, hogy Zorán nagy kakukktojásnak tűnik a 7 japán előadó mellett, de részint ezért is nagyon szeretem ezt az oldalt, mert olyan párhuzamokat lehet létrehozni az előadók között, amilyet csak nem szégyellünk, hiszen távoli országokból származó énekesek között is lehet zenei kapcsolat.

2013. június 21., péntek

Furcsán viselkedő Super Nintendo

Ahogy megígértem, kész a Mario's Picross teszt. Továbbra is kötelező olvasmány.

Tegnap próbáltam összeszerelni a Super Nintendót, de nem sikerült, mert az új LCD TV-k valamiért nem akarták bevenni akárhogy csatlakoztattam. Se SCART-kábellel, se a Chinch csatlakozással, se RF csatlakozóval. Régebben is csak az egyik csatlakozással sikerült fogni a SAMSUNG TV-mmel. Ma reggel rákötöttem az egyik régi TV-re, azon ment. A Super Tennis-szel akartam már nagyon régóta játszani, és most végre itt a lehetőség. Jó volt újra elővenni, ebben a teniszjátékban van a legtöbb potenciál, a NES-essel és a Game Boy-ossal egybevetve. Eredetileg 3 szettesre állítottam be, de nem tudtam végigjátszani, mert áramszünet lett. Az első szettet 6-2-re vesztettem el, ami ahhoz képest nem is rossz, hogy arra számítottam, hogy szóhoz sem jutok. Nagyon élvezetesek a hosszú labdamenetek.

Ahhoz képest, hogy a TV-t 1994-ben vettük, milyen jól működik. Szeretem is nagyon, sokáig ez volt nálam.

Az óriás Super Nintendo plakát is csak most jött haza, nálam ez a Nintendo plakátok között az etalon, jó újra a falon látni:

A hátulján meglátszanak a gyurmaragasztók nyomai, ma vettem egyet, de valami borzalmas volt. Valami Nebuló volt a neve, de össze-vissza ragadt, és maszatolta a papírt, falat, meg amikor megláttam, milyen csúnyán esett szét... Úgy voltam vele, hogy talán mégsem annyira rossz, felragasztom ezzel. 10 perc múlva elkezdett lejönni, és a fal lett csúnyább tőle, ezért visszamentem a papírboltba, és kicseréltem a Blu-Tack-ra. Továbbra is az a legmegbízhatóbb márka. Nem ragad össze-vissza, és ottmarad a falon. Drágább, de megéri a különbséget. A másik az talán még a Tescósnál is rosszabb. Az legalább csak néhány hónap múlva hagyott nyomot, ez meg azonnal...

A német nyelvtanfolyam meg érdekes fordulatot vett, ugyanis nincs meg a szükséges 15 fő, hogy elinduljunk (12-en voltunk), ezért áttettük jövő szerdára a szerződéskötést, de ha akkor sem lesz meg, akkor az egész elhalasztódik július végére, ugyanis pont úgy lenne meg az a bizonyos 450 óra, mely kiteszi a tanfolyam időtartamát, hogy másnap mehessünk nyelvvizsgázni. Ha most el tudnánk kezdeni, akkor november 23-án lenne, de ha nem, akkor csak jövő év januárjának közepén. És csak hogy részemről még cifrább legyen a történet, pont tegnap hívtak be állásinterjúra. Hónapokig semmi nem volt, most meg amikor összejön a német, akkor kell hívni állásinterjúra, teljesen logikus. Igazából jobb lenne dolgozni, és mivel képlékennyé vált a német, ezért biztosan elmegyek hétfőn (eddig csak hezitáció volt, hogy elmenjek-e, ha már itt a biztos német, de jó lenne, mert mégis csak a munka lenne a legjobb). Kiderül, hogy mégsem biztos az egész, eddig sem vettem biztosra - egészen tegnapig - , egy hónapja volt az a szintfelmérő vizsga, melyen én is voltam. Ráadásul az is úgy sikerült, hogy 33 pont lett, de ráadott még 3 pontot, hogy meglegyen a 60%, és a megfeszített tempónak a fogalmát ebben az aspektusban tisztázni kéne... Mert lehet itt hozzáadogatni pontokat, ha csak egy néhány hiányzik, és ennyire kell nekik az ember, de mi van akkor, ha valaki nem tudja tartani a lépést? Mert egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy többen is lemaradnak, és feladhatják. Ha maradunk, mondjuk 10-en, akkor félbeszakad a tanfolyam? Egyébként több ilyen pótfelvételi volt, én már nem tudtam komolyan venni (ezek után meg pláne nem), hogy ennyire nem sikerül megtalálni azt a 15 főt, aki szereti is a németet, és el is tudná végezni? Mondjuk az biztos, hogy ha összejön nekem a munka, akkor csak még kevesebben lesznek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ennek a vége, ha nagyon elhalaszódik, akkor lehet, hogy mégiscsak visszamegyek Pestre, hogy legalább ott tudjak könnyebben munkát találni.

2013. június 20., csütörtök

Kérésre képek

Mielőtt megmutatnám, most már kiírom, hogy tegnapelőtt leszedtem magamnak 3DS Virtual Console-ra a Mario's Picross játékot. Úgy tűnik, hogy egyre tudatosabban vágyok játékokra, az utóbbi napokban szinte csak ezzel játszok, minden gamer-béli szerelmemet ebben élem ki. A zenéje is nagyon jó, és a feladványok is találóak. Majd írok róla tesztet.

Na, akkor Friedmann Tamás nevű kommentelő kérésére a képek:

A DS játékok feliratai még így sem látszanak rendesen, de ha rákattintotok a képre, a többi már olvasható. Egyébként is tervezek gyűjteményképet csinálni, mert már nagyon régen nem csináltam (pontosabban 2 éve nyáron O_O, illetve a 3DS vásárlásakor) azóta azért vannak új játékok, nem is kevés. Íme a második kép:

Jobb szélen a SIMS 3 Wii játék neve nem olvasható rendesen, meg lemaradt a GC-k közül a Super Smash Bros. Melee, valamint a mangák közül az Árnybíró 1.

Ezen a képen a D, a vámpírvadász maradt le, amúgy minden látható. És csak hogy a DVD-k se maradjanak ki, főleg a Disney, jöjjenek azok is:

És ennyi. Ha rászánom magam, akkor csinálok a játékaimról is képeket.

Holnaptól német nyelvtanfolyam

Nemrég szóltak vissza a munkaügyi központból, hogy támogatják a középfokú német oktatásomat, holnaptól járhatok. Ez nagyszerű, nagyon örülök neki, még azt az egy "félelmemet" is le tudtam győzni, hogy akkor most egy darabig biztosan nem tudok visszamenni Pestre. Most nem, de hosszútávon biztosan jövedelmező lesz, hiszen a nyelvtanfolyam vége a nyelvvizsga lesz (ezt is támogatják), és úgy már csak könnyebb lesz munkát találni. Azért is lesz jó, mert végre nem tétlenül töltöm el a napokat, hanem lesz értelmük, és most ezt jobb lesz csinálni, mint az ismeretlenbe visszamenni, azt vagy sikerül, vagy nem. Várom a holnapi napot, 10-re kell menni.

A laptop-vásárlásnak is ez volt egyetlen hezitációnk anyámmal, hogy akkor hogy megyek vissza Pestre, ha úgy alakul. De végül a helyzet megoldotta magát, és most már 100%-os nyugalommal lehet örülni a gépnek. És annak megvolt az értelme, hogy visszahoztunk bagszitól mindent. Novemberig tart majd a tanfolyam, gyakorlatilag addig ott maradt volna nála, a hely pedig neki is kell, arról ne is beszéljünk, hogy nekem mennyire hiányoztak. Nagyjából sikerült is a helyére tenni mindent, az egyik könyvespolcot is felhoztam a tárolóból, ami Pesten volt nálam, az is meg lett pakolva:

Most jutott csak eszembe, hogy de menő lett volna, ha úgy fényképeztem volna le a polcokat, hogy konkrétan egymáson lett volna a két kép által. De egyébként látni kellett volna pakolászás közben, mintha valami felbecsülhetetlen kincseket leltem volna fel. "A 3DS tokjaim", "Nahát, tényleg ilyenem is van!" "Jé, ilyet is vettem? :o" "De rég láttam" "De jó, hogy újra itt van" és hasonlók. Nem irigyelni semmit, és nem hagyok senkire semmit. :|

A konzolok dobozait is találóan helyeztem el:

Van már gyakorlatom a helyezkedésben, amennyit költöztem... Szép emlékek voltak, amikor Angyalföldtől Kispestig 13 kört tettem meg összesen úgy, hogy volt segítségem is! Gyakorlatilag a hármas metró egyik végéből a másikba cipekedtem. Tanulva azon nehéz napokból, ha visszamegyek Pestre, csak a legfontosabbakat fogom magammal vinni. Talán karácsonyra...

2013. június 19., szerda

Új laptop soron kívül

Ma reggel mentem vásárolni a Tescóba, és ilyenkor mindig szoktam nézni azokat a dolgokat, amik érdekelnek. Mivel a laptopom elromlott, ezért igencsak megérett a cserére, és kinéztem magamnak egy HP Pavilion g6 2200sh modellt. Az elején 94.000 forint volt, majd felvitték 110.000 forintra. Ma reggel is megnéztem, és döbbenten láttam, hogy 70.000 forint. Néztem, nincs semmi baja, hát mit vétett? Semmit, csupán az utolsó, kiállítási darabot adták el. Végül úgy döntöttünk, hogy megvesszük, mert előbb-utóbb úgyis kell egy, és ilyen olcsón ilyen jót úgysem találunk, ezért beruháztunk rá.

2,2 GHz-es processzor, 4 GByte RAM, 500 GByte memória, saját (tehát nem integrált) videokártya... mit is mondhatnék? Ja, a monitor LED-es, 1366×768-as. Úgy nem volt rajta Windows, magam tettem rá Windows 7 Home Premiumot. Nem minden drivert ismert fel, meg is gyűlt a bajom vele, ugyanis a HP weboldalán döntő többségében Windows 8-as driverek voltak, és a papírján is Win8-as instrukciók voltak. A sok negatív vélemény egy kicsit elriasztott, ezért maradok a Win7-nél, nem lelkesedek azért, hogy ennyire kényszerítenek minket egy adott dologra. A wireless drivert nem ismerte fel, semmilyen vezeték nélküli internetet nem tudott behozni, elég nehéz volt megfelelő drivert találni. Még nincs minden beállítva rajta, de már most elégedett vagyok a géppel. Most nézem, hogy 92%-os töltöttségen 3 óra 31 percig bírja. A Toshiba gép 100 percről indult... Mennyit fejlődik a technika. Ha már így megemlítettem, akkor megmutatom, hogy milyen képet mutatott, amikor nem volt a TV-hez kötve:

Ugye milyen szexi? Itt kezdte. Megnéztem, el sem akarom hinni, hogy nézett ki így is újkorában, most meg... Hát az 5 év, az 5 év. Jó kis gép volt, szerettem. Addig menni fog, amíg át nem hozok minden adatot az új gépbe, és utána leteszem. Gondoltam rá, hogy eladjam, de annyira leharcolt állapotba került, hogy senki nem venné meg, mire felújítja, annyi pénzt kell kiadjon rá, hogy talán használtan is vehet jobbat, és abba talán nem is kell semmit sem csinálni.

És még valami. Ma hazajött minden csomagom, ami bagszinál volt. A srác, aki hazahozott decemberben, elvállalta, hogy elhoz mindent, ami ott marad. Befért minden egy személykocsiba, de ennyi minden jött ide:

Magyarán lesz dolgom, mire minden a helyére kerül. Megyek is, elkezdem csinálni, mire minden a helyére kerül...

2013. június 18., kedd

Befutottam a célba

Ma volt a bankis szóbeli vizsga, és jelentem, sikerült. Közepest kaptam, még jobb is lett, és végre vége!

Nem is volt átlagos időtartamú, ugyanis a Banki Szakügyintézős szak eredetileg 2 éves volt, nekem ezt 5 év alatt sikerült teljesíteni. Kalandos út volt, el is mesélem, hogy történt. 2008-ban kezdődött, már az első félévben voltak problémák, ugyanis amikor megkaptuk a tantárgyakat, ezek két részre voltak osztva: amiket kötelező választani, és kötelezően választhatók. Nekem ez akkoriban teljesen ellentmondásos volt. Mi az, hogy valami egyszerre kötelező és választható? Én akkoriban ezt úgy értelmeztem, hogy nem kötelező, csak választható, nem szükségesek a záróvizsgához, ezért ezeket a tárgyakat nem vettem fel a Neptunon. Így a laza órarenddel elvoltam, néha-néha kérdezték a többiek, hogy nem lesz-e a bajom abból, ha nem teljesítem a tárgyakat, de én bizton mondtam, hogy nem, hiszen nem kötelezők. Persze nem sikerült meggyőznöm őket. Még a második féléves "extra" tárgyakat sem vettem fel, csak harmadik félévben láttam be, hogy nagy hülyeséget csináltam, úgyhogy visszamenőleg felvettem az első féléves kötelezően választható tárgyakat. És ebből az egyik (az EU ismeretek) nem is sikerült, úgyhogy negyedik félévre nagyon felhalmozódtak a tárgyaim. Amíg a többiek vígan elvoltak a 8-9 tárggyal, nekem 17-et kellett teljesíteni. Úgyhogy keményen megfizettem az árát a sunnyogásomnak. De azért azt gondolom, hogy becsülettel helyt álltam, ugyanis 16-ot sikerült teljesíteni, az EU ismereteket nem. De abból voltak egy jónéhányan, akik negyedik félévre tudták csak teljesíteni (mihez tartás végett első féléves tárgy), ugyanis nagyon nehéz volt a feladatlap, olyan magas szinten kérdezte az Európai Unió dolgait a tanár, hogy tényleg nem csoda, hogy sokan csak akkorra tudták teljesíteni. Sőt, mivel ez írásbeli volt, és úgy gondolták többen, hogy szóban jobban tudnak teljesíteni, ezért megpróbálják szóban a tanár úrnál, és láss csodát: mindenki átment akkor. Nem csoda, hogy kapaszkodtak, hiszen a záróvizsga feltétele az összes tantárgy abszolválása. Csak mivel a többieknek ez már a sokadik próba volt, ezért jobban tudták, hogy mit vár el a tanár, tudták teljesíteni. Én voltam az egyedüli, aki 2010-ben nem tudott záróvizsgázni. De utána sem: se ötödik félévben, se hatodikban, se hetedikben nem sikerült az EU ismeretek, minden egyes félévben háromszor mentem vizsgázni. A nyolcadik félévben (ez volt 2012 nyarán) először írásban próbáltam meg, nem sikerült. Aztán úgy voltam, hogy kérvényezni fogom a szóbeli vizsga lehetőségét, mert már nagyon szerettem volna túl lenni rajta. Megkaptam az engedélyt, és ismét láss csodát: sikerült! Másképp kérdez szóban a tanár, a másik meg az, hogy volt egy másik tanár, aki itt-ott könnyebb kérdéssel segített, de az írásbeli tényleg szenvedés volt.

Bár itt vége lenne a történetnek, de nem... Ugyanis elvileg már 2012. júniusában levizsgázhattam volna, csakhogy történt az, hogy túl későn jelentkeztem, hogy szeretnék vizsgázni. Február 29-e volt a jelentkezési határidő, én pedig március 2-án jelentem meg. Próbálkoztam a dékánnál, de nem úgy volt vele, hogy senki ne akarjon extra büntetést fizetni, ugyanis külön vizsgabizottság kellene nekem. Hát csalódottan vettem tudomásul, számítottam rá, hogy tavalyra vége lesz a történetnek. Ennek tanulságaképp már júniusban jeleztem, hogy szeretnék ősszel vizsgázni, de azt mondták, hogy augusztusban kell jelentkezni, még a pontos időpontot sem tudják. Nem gond, augusztusban tudtam jelentkezni. Ez volt az az ominózus vizsga, amiről írtam, hogy milyen könnyű volt az írásbeli, aztán jött a nagy pofon az élettől, hogy 34% lett csak. Ezt akkor nagyon a lelkemre vettem, hogy akkor mi lesz 8 hónapig? Jelentem, hasznosan töltöttem el az időt, nem utolsó sorban most megérdemeltnek érzem a vizsgát, mert sok mindenen átmentem, ahogy végiggondoltam a dolgokat. Ez a sikertelen vizsga hozott magával egyfajta fejlődést, aminek köszönhetően másabb lelkivilággal vetettem neki a mostani vizsgának. Az írásbeli ugyan épp hogy meglett, de nem szabad lebecsülni azt a 60%-ot, mert azért is végig ott kell ülni, és minden egyes feladatrészt meg kell csinálni, komplexek a feladatlap kérdései, és elég tág körben kell tudni a bankos dolgokat már csak a vizsga sikerességéért, úgyhogy ki van az találva, hogy tényleg csak annak sikerüljön, akinek megfelelő tudása van.

Azt tudni kell, hogy a mi csoportunk volt az utolsó, aki a régi rendszer szerint vizsgázott. Ez azt jelenti, hogy a mi vizsgánk nem modulszerű, és nekünk nem kellett szakdolgozatot írni, és megvédeni azt, az újaknak kellett. Ahogy betekintést nyertem az újak záróvizsga feladatlapjába, határozottan az a véleményem, hogy az újaknak jobb, mert gyakorlatiasabb. Náluk nem úgy van, hogy külön esszé kérdések vannak, hanem adott egy feladat, és annak egyik részeként megkérdezik, hogy az például az adott hitel milyen fajta, mi szükséges hozzá, stb. És azon belül van, hogy számítsa ki az adatok alapján a hitel THM-ét. Mindezt azért is írtam le, hogy érthetőbb legyen, mi volt a szóbelin. Ugyanis amikor elkértem a tételsort a tanárnőtől, csak időközben esett le, hogy az újak tételsorát kaptam meg, és azt dolgoztam ki. Végül nem bántam meg, mert azzal is tanultam, hiszen maga a tananyag ugyanaz maradt. Csak a régiektől kérdeztek olyan dolgokat is, amit az újaktól már nem. Az én mai tételemben is volt ilyen: Az arany szerepe pénzügy történetében. (7. tétel) Csak lestem, hogy jézusom, arannyal ilyen kontextusban utoljára a 2008-as Pénzügyórán találkoztam, konkrétan onnan hoztam vissza az emlékeket. Meglepődtem, hogy azért elég sok minden ugrott be így spontán. Aztán volt még a tételen belül a hitelezés folyamata, és a válságkezelés. Ez sikerült közepesre. Bizonyítványt még nem kaptuk meg, csak az eredményt mondták meg. Néhány tanár is vizsgáztatott, aki annak idején tanított minket, kézfogáskor mosolyogtunk, hogy csak befutottam a célba. :D

Tökmindegy, hogy a 4 féléves vizsgaanyag 10 félév alatt lett meg (főleg azért, mert csak egy tárgy miatt húzódott el ennyire), a lényeg, hogy megvan, és ez most nagyon boldoggá tesz. Szívesen dolgoznék banki szférában, azt gondolom, hogy ha még fejlődök érzelmileg, akkor el tudom érni azt a spontaneitást, ami a kedvességgel párosul, így őszintén tudok kedves lenni az ügyfelekhez, és nemcsak azért, mert előírás. Egyébként szívből ajánlom a Szent István Egyetem Gazdasági Karát Békéscsabán, mert nagyon rendesek a tanárok, és - bár kivétel itt is akad - de a döntő többsége azon van, hogy valódi tudást adjon a diákjainak, és hogy értsék is, amit tanulnak. Komolyan mondom, megfordult a fejemben, hogy megpróbálom a Gazdálkodás-menedzsment szakot, de nem hiszem. Ez még a jövő zenéje.

2013. június 12., szerda

Karácsony János albumok a wikipédián

Tegnapelőtt megcsináltam a Karácsony János albumainak szócikkjeit, remélve, hogy ezzel is egy kicsit segítek azzal, hogy egy kicsit ismertebb legyen a szóló előadói munkássága:

Az időn túl
James
Boldog Karácsony

Amikor két hete pont az LGT kapcsán írtam, hogy miben nyilvánul meg a magyar zene nem éppen rangjához méltó sorsa, az részint abban is megnyilvánul, hogy kevés albumnak van külön wikipédia szócikke. Ez számomra azt "jelképezi", hogy elég gyorsan feledésbe merülnek a magyar kiadványok, pedig van egy jónéhány, aminek őrizni kell az emlékét, mert annyira értékes zenei anyag, hogy maximálisan azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell ismernie.

Ez a borító egyébként saját scannelés eredménye, ugyanis az akkori PolyGram, (a mostani Universal) annyira feledésbe merítette az 1999-es névváltozatás előtti régi kiadványait, hogy azokról információkat már csak az adott előadó hivatalos weboldalán találunk. Karácsony János ezen albuma hivatalos weboldal híján totálisan feledésbe merült, és rendes méretű képet sem lehet találni erről az album borítójáról, nem titkolt célom, hogy ezen változtassak. A másik két album kiadói még élnek, és őrzik is az albumok emlékét.

Egyébként sokat gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy az LGT tagok közül pont James szólókarrierje lett a leghányattatottabb? Aztán arra jutottam magamban, hogy bár megvan a maga egyénisége, de egyáltalán nem erős karakter. Ha Presser Gábor megjelentet egy albumot, az biztos, hogy #1 közeli, ha nem épp a csúcson nyit, Somló Tamás szóló albumai is azért ismertebbek, de Karácsony János albumai közül egy sem lett toplistás. Azért ha belegondolunk, Presser Gábor és Somló Tamás is mind sokkal erősebb karakterek.Karácsony Jánosnak az LGT keretén belül írt dalai (pl. Rajongás, Engedj el, Az utolsó szerelmes dal), nem annyira erősek, bár nagyon jó ellenpélda például A síneken és az Ellenfél nélkül. De azt érzem, hogy az LGT-n belül is csak sokkal később tudta megmutatni, hogy milyen fantasztikus gitárjátékot tud. Mondjuk, nem is volt könnyű dolga, hiszen Barta Tamás meg egy iszonyúan jó gitáros volt, és tett is róla, hogy az első három albumban meg is mutathassa ezt a tudását, nagyon erős szólói voltak. Karácsony János esetében meg szerintem a Loksi volt az első olyan album, melyen azt éreztem, hogy nagyobb szerepet kapott, a Sziszifuszi Blues-ban eszméletlen szólója volt!

Ahogy írtam - és képen is mutattam - kazettán is megvannak az albumai, ezt is bescanneltem.