2008. május 11., vasárnap

Metroid Prime – Sikeres továbbjutás

Egy kis offpostot engedjetek meg. A Nintendónak egy másik nagyon minőségi játékszériájáról, a Metroidról írok most. Még 2007. márciusában találtam meg a Vaterán a GC-s Metroid Prime-ot, 2500 forintért. Tehát potom áron, úgy gondolom, hogy ennyiért simán megéri kipróbálni egy újabb Nintendo játékot. Végülis akkor kipróbáltam, de már a legelején elakadtam. És akkor abba is hagytam, és azóta nem is vettem elő. Ma döntöttem úgy, hogy megpróbálok továbbjutni. Végülis próbálkoztam, és sikerült. Kiderült, hogy annyira alapvető dolgon akadtam el, hogy szinte szégyelltem magam -_-” Nem scanneltem. Végülis tetszik a játék. Nem ez az első FPS, amivel játszok, de ilyen komoly és bonyolult játékkal még nem volt dolgom. A Scannelésnek úgy ahogy megértettem a lényegét, információkat vesz le. Csak még azt nem tudom, hogy hol lehet megnézni. Egyébként több helyen is elakadtam egy pár percre, de mindig kiderült, hogy annyira alpvatő a továbbjutás -_-‘ A főellenségig jutottam el, ott bescanneltem a gyenge pontját, de nem sikerült megölnöm. Tetszik ez a játék, szerintem játszani fogok vele.

Még a Super Metroidra vagyok kíváncsi. Volt egy lista egy http://www.gametrailers.com oldalon, ahol videón megmutatták a Top 10 SNES játékokat, és a 2. a Link to the Past volt, az első meg a Super Metroid. És mindenki imába foglalja játék nevét. Na majd ha legközelebb tudok venni Wii pont kártyát, akkor letöltöm magamnak.

Egyébként kellenek nekem az olyan játékok, mint a Metroid Prime és a Zelda Wind Waker, mert írtam már egy párszor, hogy nincs túlzottan pozitív véleményem a GC-ről. Nagyon sok játékot elszabtak GC-n szerintem. A Super Mario Sunshine is nagy csalódás volt nekem. Meg a Mario Party széria is nagyon jó volt N64-en, de GC-n szerintem elrontották. Túlzottan Mariós voltam régen, ezért nem tetszett annyira a GC. De ilyen játékok után, mint a Wind Waker és a Metroid Prime, így már sokkal jobban tetszik a GC játékfelhozatala!

És itt ajánlom a a linkek közül Stinger blogját, a Metroid Galaxy Guide-ot, ahol rengeteg hasznos infót megtaláltok a Metroid játékokról! Hátha írt a Metroid Prime-ról egy-két érdekességet, hogy hogyan lehet továbbjutni!

The Legend of Zelda – A rajzfilmsorozat

Ismeritek a első Zelda játékból készült Amerikai rajzfilmsorozatot? 13 részes, és 1989. szeptember 8. és december 1. ment valamelyik csatornán. Egy rész kb. 13 perc. A sorozatot a DiC Entertainment készítette. Az a cég, amelyik a Super Mario Bros. 3-at és a Super Mario Worldöt is képernyőre vitte, megjegyzem, nagyon jók lettek! Így reméltem, hogy a Zelda rajzfilm is jó lesz, és nem csalódtam. Szórakoztató, és ugyanúgy tartalmazza a Zelda dalokat a háttérben, mint a Mario rajzfilm a Mario zenéket. A karakterek egész jóra sikeredtek, nagyon sok ismerős lénnyel találhatunk, így Link, Zelda, és Ganon mellett többek között megjelenik a tündér, a Moblinok és a Stalfosok. A szereplők jellemei eléggé érdekesek, ugyanis Zelda jelleme sokkal erősebb, mint Linkké. Legalábbis Zelda sokszor olyan lekezelően bánik Linkkel. Mintha alapvetően elvárná Linktől, hogy ugyan mentse már meg, ha bajban van, mert micsoda férfi! Szegény Link meg nem győzi mondogatni, hogy “Excuuuuuuuuuuuuse me Princess!” 😅 De vannak poénos jelenetek a sorozatban, kettőt jegyeztem meg nagyon. Az egyik, amikor a 7. részben hamis Zelda jelenik meg, és megy a hajtóvadászat érte. A másik meg az utolsó, 13. részben, amikor a Moblinok átveszik Ganontól az uralmat, eszméletlen hogy miket nem csinálnak XD Amúgy a rajzfilm valamennyire hű az eredeti történethez. Ganonnál van a Triforce of Power, és Zelda őrzi a Triforce of Wisdomot, és Ganon próbálja elvenni. A legfurcsább az, hogy a Triforce of Wisdom beszél… De amúgy nagyon jóra sikeredett a sorozat. Ha valakit érdekel, akkor a linkről megnézhet egy pár részt:

Így hirtelenjében ennyit találtam meg teljesben. A többi darabokra van szedve. Szerintem csak ezeket éri meg megnézni. De ha megtaláljátok valahol, akkor inkább töltsétek le!

2008. május 10., szombat

Ocarina of Time OST 1. rész – Forest Temple

Azért írok 1. részt, mert szerintem nem a Forest Temple lesz az egyetlen zene, amiről külön postot fogok írni.

Hihetetlen mekkora hangulata van a zenének! Éjszaka érdemes hallgatni a zenét. Olyan hatást kelt belém, mintha sötét éjszaka eltévedtem volna egy erdőben és csak a petróleum lámpa az egyetlen fényforrás, ami a kezemben van. És közben rettegek, hogy nehogy vérszomjas farkasok támadjanak meg! Észbontó, hogy mire képes egy zene!

A CD-n egyébként az 59. dal, és 1:52 hosszú.

Visszatérés a Zelda II-höz

A Zelda II az a játék, amely a legjobban megosztja a Zelda fanokat. Hát most igen. A nagyon sikeres The Legend of Zelda után joggal gondolkodhatnak el azon a készítők, hogy most jó lesz az, hogy ha másodjára is ugyanazt adjuk a játékosoknak? Vagy alkossunk valami újat? Az utóbbi mellett döntöttek, és szinte teljesen átszabták a 2. részt, és ilyen arcade-os jellege lett az oldalnézettel, meg hogy életeket számolt a gép. Nagyon sok mindent elvettek ebben a játékban. Nem volt rúpia, nem volt szív, a varázslatokat csak úgy a két szép szemünkért megkapjuk. Viszont itt voltak először városok, itt lehetett először beszélgetni emberekkel. Az 1. Zeldában nincsenek városok, emberek se nagyon, csak a boltosok, varázslók és bölcsek. Joggal tehetnénk fel azt a kérdést, hogy ha nincsenek szívek és rúpiák, akkor mit kapunk egy-egy ellenség megöléséért? Hát kérem szépen tapasztalati pontokat! A képernyő jobb-felső sarkában gyűlnek a tapasztalati pontok. Ha elérjük az éppen kiszabott pontszámot, akkor Link fejlődik. Három féle képpen fejlődhet: Vagy az életereje, vagy a támadóereje, vagy a varázsereje. Mindhárom maximális ereje 8-as szint. Mindazonáltal a játék kegyetlen nehéz! Az erősebb ellenfeleket sem könnyű megölni, és még erre rájön az, hogy nem kapunk életenergiát! Mert az is olyan, hogy fokozatosan sebződünk, és meghalunk végül. Nagyon ritkán lehet tündérrel találkozni, és még ritkábban élettel! Mint már az elején megírtam a gép életeket számol. Mindig három élettel kezdünk. Annyi könnyebbség van a játékban, hogy ha meghalunk, akkor ott folytatjuk, ahol meghaltunk, és a már megölt ellenfelek nem térnek vissza. De ha elfogy az összes életünk, akkor Ganon a képünkbe röhög, és ha folytatjuk, akkor visszatérünk a templomba, ahol Zelda alszik. Egyébként a játéknak nagyon érdekes története van. Az első Zelda direkt folytatása. Az a lényeg, hogy Ganon visszatért. De hogy ne tudja elrabolni Zelda Hercegnőt, ezért a legfőbb védője, Impa (vele az OoT-ben találkozhatunk, ő a hat bölcs egyike) altatóvarázslatot “szórt” Zeldára, és csak a Bátorság Triforce-a töri meg a varázslatot. Amit a fő-fő ellenség őriz, aki nem Ganon, hanem Dark Link. Őt kell megölni a játék legvégén. Azt mondják azok akik végigvitték, hogy őt nagyon könnyű megölni. Ha olyan, mint az OoT-s Dark Link, tehát utánozza a mozgásunkat, akkor tényleg könnyű. Ugyanis biztos van olyan mozgás, amit Dark Link nem tud megcsinálni, amit mi igen, és nagyon hatásos (lásd az OoT-ben a Din’s Fire), és azzal kell megölni. Egyébként eléggé pocsékul van megoldva a tapasztalati pontrendszer. Mert az rendben van, hogy minden egyes elért pontszám után egy magasabb pontszámhatár jön, de az a baj, hogy ha elvesztjük az összes életünk, akkor ez mind lenullázódik, és a térkép elején meg olyan piti ellenfelek vannak, amelyekért 2-3 pontot kapunk. De előfordulnak 20 pontosok is, de ezeknél meg könnyű meghalni, és így mikor fejlődünk tovább? Én most ott tartok, hogy a támadási erősségem hármas szintű, a varázserőm négyes, és az életerőm is négyes szintű. És nekem már 800 pontot kell elérni a következő szint fejlődéséig. Szóval így, hogy lenullázódnak a pontjaim, és az elejéről kell kezdenem, nehezen fogok tudni továbbfejlődni. A nehézség meg igazából abban rejlik, hogy ugye nem kapunk plusz életerőt, ha megölünk valakit. És ez is rossz. Inkább életerő lenne! És az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy van hátránya a játéknak, mégis olyan hangulata van a játéknak, amit imádok! Megmondom őszintén, hogy én azok közé tartozok, akik szeretik ezt a játékot! És a zenét bár nem Koji Kondo szerezte, mégis a legjobbak között van! Nyilván sokan ismeritek a Super Smash Bros. Melee-t, a közkedvelt Hyrule Temple zene is a Zelda II-ből való. Ez szól a Dungeonökben, amikből szám szerint 7 van. És hát tényleg megosztja a közönséget, és ahogy a világátlagot elnézem a nem tetszők vannak többen, mert a játék világátlaga 69-70% körül mozog. Valószínűleg a pontrendszernek köszönhetően. Nagy kár, mert egyébként tényleg nagyon hangulatos játék.

Megöl ez a csend

Ha körbenézünk a Nintendo háza táján, akkor már idén is megjelent meg pár jó játék, elég csak a Super Smash Bros. Brawlra vagy a Mario Kart Wiire gondolni. Vagy akár a tavalyi évről a Super Mario Galaxyre és a Phanrom Hourglassra. És ennyi? Akkor ezzel vége? Semmi újdonságot nem hallani a Nintendo háza tájáról, nagyon csendben vannak. Talán számolják a bevételüket? -_-' Vagy hát 2 eset áll fent: Vagy tényleg nem csinálnak semmit, vagy nagyon titokzatosak. Ha titokzatosak, akkor várnak. Kivárják a 2008-as E3-at. Várhatunk is, mert az leghamarabb júliusban lesz. És akkor talán durrantanak valami nagyot. Igen, nem elképzelhetetlen, hogy valami ilyesmire pályáznak. Stinger mondta nekem, hogy készül az új Zelda játék Wiire. Sokat ő sem tud, csak annyit, hogy készül. Lehet, hogy ez lesz az E3 nagy durranása Nintendo részről? Nem lenne rosz dolog. De ha most bejelentik, akkor is leghamarabb 2010-re fog elkészülni, és megjelenni. De majd kíváncsi lesz, hogy a Twilight Princess nagyságát hová fogják tudni fejleszteni. Vagy hogy miben lesz más az új Zelda.

2008. május 9., péntek

Eladási adatok

Találtam Zelda játékokról eladási adatokat, amit én most jól közzéteszek itt:

Sorszám Játék neve Japán Amerika Európa Összesen
1. The Legend of Zelda 1.69 millió 3.80 millió 1.02 millió 6.51 millió
2. Zelda II: The Adventure of Link 1.61 millió 2.22 millió 0.55 millió 4.38 millió
3. The Legend of Zelda: A Link to the Past 1.16 millió 2.46 millió 0.99 millió 4.61 millió
4. The Legend of Zelda: Link's Awakening 0.54 millió 2.24 millió 1.05 millió 3.83 millió
5. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX 0.51 millió 1.02 millió 0.69 millió 2.22 millió
6. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 1.46 millió 4.08 millió 2.06 millió 7.60 millió
7. The Legend of Zelda: Majora's Mask 0.74 millió 1.89 millió 0.73 millió 3.36 millió
8. The Legend of Zelda: Oracle of Ages 0.41 millió 0.93 millió 0.58 millió 1.92 millió
9. The Legend of Zelda: Oracle of Seasons 0.41 millió 0.88 millió 0.57 millió 1.86 millió
10. The Legend of Zelda: A Link to the Past + Four Swords 0.34 millió 1.67 millió 0.57 millió 2.58 millió
11. The Legend of Zelda: The Wind Waker 0.89 millió 2.58 millió 1.08 millió 4.55 millió
12. The Legend of Zelda: Collector's Edition Nem jelent meg n/a n/a 0.00 millió
13. The Legend of Zelda: Four Swords Adventures n/a n/a n/a 0.00 millió
14. The Legend of Zelda: The Minish Cap 0.27 millió 0.83 millió 0.24 millió 1.34 millió
15. The Legend of Zelda (NES Classics) n/a n/a n/a 0.00 millió
16. Zelda II: The Adventure of Link (NES Classics) 0.24 millió n/a n/a 0.24 millió
17. The Legend of Zelda: Twilight Princess (GC) 0.04 millió 1.13 millió 0.39 millió 1.56 millió
18. The Legend of Zelda: Twilight Princess (Wii) 0.60 millió 2.95 millió 1.90 millió 5.45 millió
19. The Legend of Zelda: Phantom Hourglass 0.95 millió 1.75 millió 1.81 millió 4.51 millió
20. Link's Crossbow Training 0.28 millió 2.83 millió 1.23 millió 4.34 millió

Egy része eléggé szedett-vetett, a VGChartzról szedtem össze. Arról a VGChartzról, melyet a Gamer365 annyira támad, hogy nem hitelesek az adataik. Én ebben nem tudok állást foglalni, de ha az n/a-k helyére tudok számtani adatokat írni, akkor módosítom a táblázatot. A Link's Crossbow Training esetében meg ne felejtsük el azt sem, hogy Japánban csak most jelent meg!

Szerkesztve: 2010. január 15-én!

A kezemet figyeljétek, mert csalok!

Jó volt 4 órán keresztül egyhuzamban Phatom Hourglassezni. Ez az a fajta Zelda játék, melynek nincsenek olyan nagy hatást keltő jelenetei, csak hihetetlenül szórakoztatóak. A Phantom Hourglass is letehetetlen! Meg is csináltam a Temple of Windet és a Temple of Courage-et. Vicces, hogy bátorságról neveznek el templomot, de ilyen is kell. 😅 Érdekes, (eddig) egyáltalán nem hosszúak a PH Dungeonök. Meg úgy, valahogy jön magától az egész. Nyilván való, hog azzal a tárggyal kell átalában megölni a főellenséget, amit ott kaptál, ez itt sincs másképp. A Temple of Wind főellensége nagyon könnyű. Csak a széllel fel kell vinni a bombát, leküldeni az embert a földre, és osztani. Amúgy az egész Dungeon a szélen alapul. Aztán vissza kellett menni a Temple of The Ocean Kingbe. Hát ez se volt egy semmi kaland. 12 perc alatt kellet megjárni 6 emeletet. Úgy, hogy kerüld ki az őröket és meg is kell szerezni a kulcsot! Vicces. Egyszer sajnos meg is haltam, mert elfogyott az idő. Aztán vissza, de másodjára sikerült. De itt ez a rész nem volt semmi. A Temple of Wind főellensége után kaptam egy zöld medált, ami el lett helyezve egy térképen. És itt a legtetején kellett aktiválni. Azt egyből láttam, hogy a tengeri térkép tükörképe az a rajz, amin a medál volt rajta. És úgy kellett odavarázsolni, hogy a tükrös rajz volt a felső képernyőn, a térkép meg az érintőképernyőn. Ebből alkossunk. Ha valamikor, akkor most voltam agyilag patthelyzetben. Még a végigjátszás sem segített, mert azt láttam, hogy eltakarja a DS-t, hogy ne lássam, hogy mit csinál, de valahogy átvarázsolta a térképre a medált. Már a Norbi barátohoz fordultam, hogy mégis mi van, mert ez már nem állapot. De ő csak ennyit mond: CSUKD BE A DS-ED!!! Becsukom, és mint egy varázsütés, megjelent a medál a térképen… Hogy én akkor mit éreztem, azt most inkább ne firtassuk. 😅 Maradjunk annyiban, hogy ekkora ötletet, még soha nem láttam DS-en. De egyébként borzalmasan fájt. De most őszintén: Kinek jutna eszébe becsukni a DS-ét??? Az rendben van, hogy a tükörképe egyik a másiknak, de akkor is. Még egy ilyen malőr, és nem tudom, hogy mit csinálok -_-‘ Aztán el kellett menni a Cannon Islandbe, ott vásárolni kellett, valami hajós alkatrészt. Állítom, hogy a Zelda-történelem legmagasabb összegét fizettem ki érte, 1000 rúpiát! Egyébként már 1400-nál tartottam. Sajnáltam odaadni érte a pénzt, mert gondoltam magamban, hogy megnézem, hogy mekkora a felső határ, de ha a játék ezt kívánja… Ezután kellett kihajózni arra a részre, ahol a medál van. Ott van egy kincs, azt kellett kihalászni, a Salvage-dzsel, amit 1000 rúpiáért vettem. Ha ez megvan, utána a Molida Island, megcsinálni a Temple of Courage-et. Megmosolyogtam magamban, hogy az Ocarina of Time Spirit Temple-jéhez hasonlóan tükrözéssel kellett megnyitni az ajtót. Ez a Dungeon nem volt annyira nehéz, inkább az, hogy tele volt ilyen sorrendes feladattal. Alapból nem rossz ötlet, csak a legvégén szól, hogy bocsi, de nem jó a sorrend. Na, kösz -_- 4×3×2×1 lehetőséget valahogy nincs idő próbálgatni, hogy akkor most melyik jön be, én meg semmi utalást nem láttam arra, hogy mi a sorrend. Az itteni főellenség már egy kicsivel bonyolultabb volt. Ugyanis a főellenség láthatatlan! De nem szbad megijedni, mert a felső képernyőn az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, és ha ott meglátjuk magunkat, akkor az azt jelenti, hogy közelít felénk, elő a nyíllal! Ha sikerült eltalálni, akkor a páncéljáról az összes kék golyóféleséget le kell kardozni, akkor leválik róla a páncél. Ezután a farkát kell sebezni. És ha kész, megvan mind a három tündér, és most irány a… nem tudom hova. 😅 Itt mentettem!

2008. május 8., csütörtök

Phantom Hourglass – Sikeres továbbjutás

Végre rászántam magam egy kis PH-ra, és tovább is jutottam ott, ahogy elakadtam. Sejtettem, hogy a széllel kell kombinálni. És innestől kezdve már elég sokáig elvittem, csak most egy valamit nem tudok. Valamit mutat a térképen, hogy három szélerőmű-szerűséget bejelöl. Ott vajon mit kell csinálni? Ezt próbáltam meg kinézni egy YouTube-os végigjátszásból:

Nagyon béna a srác. Nem tudja, hogy mit kell csinálni! Egyszer erre megy, aztán rájön, hogy rossz irányba tart, aztán visszamegy, nem tudja mit kell csinálni. Mindegy, valamit megpróbálok kisilabizálni, mert tuti, hogy valamit kell azokkal csinálni, mert hatalmas szél fúj, és nem enged be a 2. Dungeon színhelyébe.

2008. május 7., szerda

Wind Waker Pak GC

Egyszerre imádom, és utálom az eBayt. Most találtam egy ilyet:

http://cgi.ebay.co.uk/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&Item=220231927697&Category=72465&_trksid=p3907.m29

Ez nem más, mint egy Wind Waker kiadású GameCube, teljesen újszerű állapotban, postával együtt 60 font, vagyis kb. 20000 forint. Én úgy örülök, hogy lehet ilyet kapni, csak annyira utálom, hogy nem tudok előteremteni 20000 forintot. Most eladhatnám az én GC-met, de utálok eladni, mert csak az idegeskedés van utána. Hogy kinek adjam el, hol hirdessem meg, mennyiért vennék meg? Egyenlőre nem rakom ki sehová. Van egy barátom, akinek van egy ismerőse, akinek van egy konzolos boltja. Azt mondta, hogy hétvégéig beszél vele, lehet hogy ott sikerül. Mondjuk annyira nem sürgős, mert május 15-ig van kint ez a GC. Esetleg valaki megvenné az enyémet? 😅

2008. május 6., kedd

The Legend of Zelda – Egyre közelebb a végéhez

Közben az első Zeldát se hanyagolom el. Elég nehéz volt a 6. Dungeon, de dupla medicinnel sikerült megcsinálni. Gohma volt a főellenség. Egy nyíl kivégezte. Ahogy haladunk, egyre inkább csak a Dungeon nehézségét kell túlélni, a főellenség maga könnyű. A 7. Dungeon az önmaga könnyű volt, bár elég hatalmas. Az egyik legnagyobb vicc benne a Goriya, aki egymaga áll, és ha adunk neki cukorkát, akkor továbbenged minket. Ilyen is kell. 😅 De amúgy az egész Dungeon könnyű. A főellenség meg az első Dungeonből átvett Aquamentus sárkány. Nagyon könnyű volt! Szóval ez is kész. De a 8. már elég nehéz. Tele van azokkal a Darknutokkal, akiket olyan nehéz megölni még így is. Nem lesz könnyű túlélni. De ha kész lesz a 8, akkor teljes lesz a Triforce of Wisdom, és ezzel bemehetek a hatalmas nagy 9. Dungeonba, ahol Ganon vár minket. Kíváncsi leszek, mert azt olvastam, hogy elég nehéz a vele való harc. Valami olyasmit vettem ki, hogy Ganon véletlenszerűen jelenik meg itt-ott, és eltűnik, és neki az a feladatunk, hogy megnyilazzuk? Érdekes lesz.