Karácsony János: Az időn túl

A blogot, és a kritikaírást arra is fel fogom használni, hogy olyan albumokról is írjak, melyek méltatlanul nincsenek a köztudatban. Amik a feledés homályába merültek, pedig a minőségük alapján bőven megérdemelnék a nagyobb nyilvánosságot. Az első olyan album, melyről ennek jegyében írok, az 1986-os megjelenésű Karácsony János: Az időn túl című album.

Presser Gábor még az LGT alatt jelentette meg az első szólóalbumát, az Electromantic-ot, Karácsony János az együttes aktív évei után. 1985-ben készültek a dalok, és már beszélt erről az albumról Karácsony János az LGT-könyvben, amikor a jelenlegi helyzetéről kérdezte a riporter. Aztán valamikor 1986 tavaszán jelent meg, és ha ez így van, akkor nagyjából egyidős vagyok az albummal. Egy biztos: Karácsony János már az LGT-nek is nagyon jó dalokat írt, és ezt a magas nívót hozza ezen az albumon is. 1986-ban kazettán és lemezen jelent meg az album, majd 2006-ban kapott egy CD kiadást. Így végre kiváló minőségben hallhatjuk a dalokat, és a CD borító is nagyon jól néz ki. Ilyen jó Hungaroton újrakiadás CD borítója. Olvasható a szöveg a borítón, a zenei adatok, és az is ötletes, hogy magára a lemezre egy régi bakelitlemez képét nyomják rá. Azt is érdekesnek tartom, hogy néhány ilyen régi klasszikus albumokra egy ismert ember ír pár sort személyes gondolatairól, élményeiről az album kapcsán. Jelen esetben a szövegíró, Sztevanovity Dusán írt, egészen pontosan arról, hogy milyen volt a megírt zenére szöveget írni. Valamint, hogy az album szerencsétlen csillagzat alatt született meg, hiszen akkor mással volt a média elfoglalva. Sajnos igaza van, és ez is oka annak, hogy nem kapta meg album a neki járó ismertséget. Akkor már a disco mámorában utazott a fiatalság. Valójában a ’80-as évek is legalább annyira zavaros évtized volt zenei téren, mint a ’90-es évek. Ennek következtében háttérbe szorult az igazán jó élő zene. Mert önmagában a zene nem úgy szorult a háttérbe, hogy kiszorult a köztudatból, hiszen ekkor jött be Magyarországra az igazán kemény rock, metál zene, mely egy réteg számára igazán kívánatos volt. Viszont az olyan albumokért, mint a késői LGT albumok, vagy Karácsony János, az időn túl című albuma, nagy kár. Mint ahogy a 2006-os CD-kiadás által sem kapta meg a neki kijáró figyelmet. Ezt az albumot valamiért nagyon hanyagul kezelte a Hungaroton. Én személy szerint ennek az albumnak a létezéséről csak 2009-ben szereztem tudomást. Persze utána, ahogy lehetett, beszereztem, és sokat hallgattam.

Ezek a dalok olyanok, hogy nyugodtan helyet kaphattak volna a több LGT dal között. De igazából nagyon jó, hogy összegyűlt egy albumra való, aki szereti Karácsony János dalait az LGT albumokon, az ugyanazt a minőséget megkapja ezen az albumon. Többféle dal is hallható ezen az albumon. Helyet kaptak rajta a vidám, önfeledt dalok, ahogy a lassabb, itt-ott melankolikusabb dalok is. Külön felhívnám a figyelmet a “Már nem vigyázol ránk” című dalra, mely eredetileg az LGT Első óriás kislemez című kislemezére került fel. Ha jól emlékszem erre az albumra került fel a dal az eredeti hangszereléssel, ahogy eredetileg eltervezték. Igazából nem tudom, hogy miért lett áthangszerelve, de azt gondolom, hogy jobb az LGT változat. Ott jobban átjön a magány és az elhagyatottság nyomasztó érzése. Azt a dalt nagyon átéreztem már gyerekkoromban is. Karácsony János az saját verziójában kiváló gitárjátékkal erősíti a szöveg mondanivalóját, de nem érzem eléggé kidolgozottnak a hangszerelést, ezáltal átélhetőnek azt, amiről szól a szöveg. Talán helytelen az LGT változattal összehasonlítani, de határozottan azt érzem, hogy elmarad érzelmileg az Első magyar óriás kislemezen hallható változattól. De alapvetően rendben van, ahogy a többi dal is nagyon jóra sikeredett. A szerelmes dalok is határozottan átlag felettiek. Egy érzelmileg érett férfi gondolatait hallhatjuk az érzelmi biztonságról és az intimitásról (A szerelem befogad minket, Mikor újra eljövök), illúziókról (Michelle). De emellett nagyon érdekes képi világgal énekel a magányról és az elhagyatottságról a Semmi vonata című dalban. Ebben a dalban egyébként van egy kiváló zenei motívum, amikor Karácsony János gitárral játssza el az elsuhanó vonat hangját. Az ott nagyon erősre és hatásosra sikeredett. Külön színesíti a dalt a két vers, melyből Karácsony János idéz, és nagyon jó zenét írt hozzájuk.

Alapvetően azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert végig átjárja egy pozitív hangulat. Mindegyik dal élő, erős, a hangszerelés és a dallam pedig valamennyi dalt emlékezetessé tesz. És habár negatívnak érződhet a Már nem vigyázol ránk című dalról a véleményem, de jobban illik az album koncepciójához az a változat, ami itt kapott helyet. Az LGT változata nagyon erős lett volna ide, és durván ellensúlyozta volna az album optimista miliőjét. Úgyhogy ez az album így van jól, ahogy hallhatjuk. Hiszen ahogy írtam feljebb, mindegyik dal hozza az LGT-ben írt dalainak színvonalát, és abból kapni egy egész albumra valót… Garancia a minőségre, ez az album tényleg sokkal nagyobb ismertséget érdemel. Úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel az albummal.

Zene: 10/10

Ének: 9/10

Szöveg: 9/10

Hangszerelés: 9/10

Borító: 10/10

Hangulat: 10/10

+ Optimista dalok kiváló minőségben

– Talán kicsit lehetne hosszabb

93%

LGT: Locomotiv GT

Zenei kritikáimban, véleményeimben jelentős szerepet fognak kapni nemcsak a Zorán, hanem az LGT albumok is, hiszen gyerekkoromban az LGT hatására lettem zenerajongó. Nekik köszönhetően tölt be különleges szerepet az életemben a zene. Ez pedig annak az érdeme, hogy a családom is nagy rajongója az együttesnek, amikor 1992-ben valamennyi album kijött CD-n, nővérem megvette mindet, méghozzá a dobozában. Sajnos az a doboz már nincs meg, de az albumokat azóta is nagy becsben tartom. Bár az az igazság, hogy a doboz sem menti meg attól a ténytől, hogy a Hungaroton nagyon mostohán bánt az LGT albumokkal, ugyanis nemcsak hogy igénytelen kiadásban jelentek meg CD-k, hanem a hangminőség is néhány albumnál a kazetta minőségét sem éri el. A mai napig nem értem, hogy miért úgy adták ki az LGT albumokat (mondjuk ez igaz, minden olyan régi albumra, melyeket a Hungaroton a CD-korszak elején – ’90-es évek elején – adott ki CD-n) hogy csak a lemez első borítója látható, a hátsó borító helyett meg fekete alapon olvashatók az információk. Pedig a Hungarotonos Zorán albumok már egész jól néznek ki. A Zorán albumoknál már megoldották, hogy a hátsó borító kép is látszódjon, ráadásul a belső füzetben olvashatók a szövegek, az album borítójához “hű” dizájnnal a háttérben. Az LGT albumok meg végig megmaradtak a hátsó borítón fekete háttérre írt adatokkal, ráadásul a belső borító ugyanazokat tartalmazza, csak fehér alapon. Mondhatjuk, hogy elbántak az LGT albumokkal, mert némely album hátsó borítója kifejezetten szépre sikeredett. Ahogy az első albumé is.

Az első album borítója ugyanis kifejezetten szép, a hátsó borítója már-már művészinek hat. Az első borítón az együttes négy tagja látható, ha jól emlékszem, egy múzeum termében készült a fénykép. A hátsó borító meg nagyon érdekes. A halakból ítélve, egy akváriumban lehet az a kis fehér játékvonat, ami látható, az írás pedig szinte már díszbetűkkel van írva. Nagyon szépnek tartom a borítót, ugyanakkor kontrasztosnak is, hiszen a rockzene sohasem az eleganciájáról volt híres. Egyébként megvan az “És ilyen a boksz? Az LGT sztori” című könyv, ezt többször elolvastam, most is újra olvasom, hogy hátha háttérinformációkból még jobban megértem az album mondanivalóját, koncepcióját. Nagyon szeretem olvasni, egyrészt hihetetlenül érdekesek a történeteik, másrészt nagyon őszintén beszéltek az őket ért eseményekről, élményekről.

Például érdekes volt azt olvasni, hogy már az első album is feszült légkörben született. Frenreisz Károly ugyanis sehogy nem tudott beilleszkedni az együttesbe, és ez ki is hallható az első két albumon. Ugyanis olyan szinten különbözbek a Frenreisz Károly által dalok, mintha valami más együttesnek a dalai tévedésből bekerültek volna az LGT albumaira. A Presser Gábor és Barta Tamás által írt dalok nagyon jól összepasszolnak, azok egységesek, de Frenreisz Károly dalai annyira kilógnak, mintha már lélekben a két évvel később az általa alapított Skorpió együttesnek írta volna ezeket a dalokat. Én ennek ellenére szerettem Frenreisz Károly zenéit (A Skorpió zenéjét is szeretem), mert szeretem azt a stílust, amit művel. Nagy zenésznek és zeneszerzőnek tartom őt.

Ennek ellenére kijelenthető, hogy ő némileg felborítja az album koncepcióját, egységét. Viszont tetszik, hogy sok a hangszeres játék a dalokban. Amennyire ismerem a ’60-as, ’70-es évek zenéjét, azt gondolom, hogy az LGT első albuma annak idején forradalmi lehetett, hiszen tudtom szerint ez az első igazán rock stílusú album Magyarországon. Ráadásul hihetetlen dallamosak a zenei betétek, az egész albumnak van egy nagyon sajátságos hangulata, amit csak itt érzek, semelyik másik albumnál nem.

Két mélypontot tudnék az albummal kapcsolatosan mondani. Az egyik inkább szakmai, a másik személyes élmény. A “szakmai” mélypont számomra a Hej, én szólok hozzád című dal, amit én igazából az egyik legrosszabb LGT dalnak tartok. Maga a szöveg, Presser éneke is nagyon furcsa, de Barta gitárjátéka a dal második felében is nagyon rossz. Ott ugyanis szimplán csak azt bizonyítja, hogy tud gitározni, meg hogy milyen fogásokat tud, de az egész zene annyira dallamtalan, hogy egyszerűen nem tudom, hogy hol tartunk, és a végén Presser éneke olyan érzetet ad, mintha a semmiből jött volna elő. A másik mélypont személyes élmény, ez pedig a Sose mondd a mamának. Konkrétan féltem gyerekkoromban ettől a daltól. Ugyanis annyira félelmetes volt számomra a dal végén hallható ördögi kacaj, annyira élethű volt, hogy mindig befogtam a fülem, hogy ne halljam. Persze egy idő után, ahogy megértettem a szöveg ironikus mondanivalóját, és hogy hány aspektusból lehet értelmezni, úgy már persze teljesen más az egész, de gyerek fejjel, amikor nem értem a szöveget, csak élvezem a zenét, rettenetesen ijesztő volt az a dal.

Ezeket leszámítva, kiváló az album, és egy hosszútávú zenei pályafutást vezet fel az album. Fantasztikus zenei játékok hallhatók az albumon. Többször el is gondolkodtam azon, hogy kísérletező jellegűnek említették a tagok az albumot, és ez tényleg hihető, de ha ilyen zenei alapokkal kísérleteznek, az több, mint ígéretes. Egyedül, ami nem tetszik, amit írtam, a “Hej, én szólok hozzád” zenei alapja, illetve hogy nincs annyira gazdagon hangszerelve, ezáltal kicsit szegényesebbnek hat ez az album. Talán leginkább itt érhető tetten az a “kísérletező jelleg”, amit említettek, meg hogy állítólag 1 hét alatt vették fel a dalokat. Ezt leszámítva, ha minden kísérletező jellegű album ilyen lenne, nem léteznének rossz albumok. 1971 decemberében jelent meg ez az album, tehát már 50 éves. És még mindig nagyon jó hallgatni. Így születnek az igazi, örökzöld slágerek. Minden egyes percért megérte dolgozni ezért az albumért.

Ének: 9/10

Zene: 8/10

Szöveg: 8/10

Hangszerelés: 6/10

Borító: 9/10

Hangulat: 9/10

+ Kiváló bemutatkozó album

– Szegényes hangszerelés, plusz ezen van az együttes egyik legrosszabb dala

85%

A miniszter félrelép DVD

Ha már az utóbbi időkben belelendültem a DVD-k elemzésébe, akkor írnék még egyről, ami szintén megvan, és azt gondolom, hogy érdemes is írni róla. Ez pedig a Miniszter félrelép, mely a ’90-es évek egyik legsikeresebb – és talán az egyik legjobb – magyar filmje. Bár a legjobbal kicsit csínján bánnék, még a ’90-es évek távlatában is, hiszen szokás azt mondani, hogy igazán jó magyar film legalább 30 éve nem készül, és ez sem mondható feltétlen nagyon-nagyon kiemelkedőnek. Több tézis van arra, hogy miért nem készül jó magyar film. Egyrészről mondható, hogy alapvetően lényegesen alacsonyabb költségvetésből készül nálunk egy film, mint tőlünk nyugatabbra. De azért lehet példát mondani alacsony költségvetésű kiváló filmre is. Amit inkább indoknak szoktak mondani, hogy a magyar nép lelkületére utal, hogy nem a valóságra kíváncsi, hanem csak szórakoztassák őket. Ennek a szórakoztatásnak egy nagyon sajátságos változatába enged betekintést a film.

A szórakoztatás sajátságos formája leginkább abban nyilvánul meg, hogy a magyar színészet szinte legjobbjait láthatjuk, vagy legalábbis biztos, hogy a legtapasztaltabbakat, akik rengeteg színdarabban, filmben játszottak. Az az érdekes, hogy igazából ez is lehetne az a tipikus magyar film, ami csak szórakoztatni akar, nem hivatott minőségi alkotást a mozivászonra vinni, de a színészek döntő többsége olyan kiváló alakítást nyújtott, hogy magukhoz emelik a film színvonalát, és valójában emiatt látják sokan kiválónak ezt a filmet. Az biztos, hogy megérte annak idején, 1997 decemberében elmenni, megnézni a moziban ezt a filmet, én is láttam moziban. És azt kell mondjam, hogy most is jó volt újra megnézni. Én személy szerint nem rajongok annyira Koltai Róbertért, mert már az a túlságosan esetlen személyiség, aki már segíteni nem képes magán. Nagyon emlékezetes filmes alakítást sem tudok tőle mondani. Egyetlen egy megnyilvánulását szerettem, amikor az Activity című vetélkedőben rajzolnia kellett, az nagyon poén volt, ahogy elintézte. Kern Andrást viszont nagyon jó színésznek tartom. Hihetetlen spontánnak tűnnek az alakításai, mintha teljesen eggyé válna a szereppel, amit alakít. Sőt, én még a Heti Hetesben is szerettem, amikor egy-egy hír kapcsán eljátszották az adott jelenetet, vagy úgymond “elfogott egy levelet”. Azok nagyon jók voltak. Egyetlen egy megnyilvánulása volt nagyon kellemetlen. Azt hiszem, 2002 húsvétjának környékén volt az, hogy a Heti Hetesben volt vendég, és mindenkit meglocsolt. Ezt leszámítva nagyon szimpatikus, amit csinál. Ebben a filmben is azt gondolom, hogy nagyon jól alakította a miniszterelnök szerepét.

Mert miről van szó? Vitt Péter miniszterelnök egy éjszakai légyottra hívja el az ellenzéki titkárnőt, Tündét az Astoria szálló elnöki lakosztályába. Minden jól indul, érzékelhetően Tündének is kívánatos a miniszerelnök úr. Amikor épp beindulnának a dolgok, Tünde elhúzza az ablak függönyét, és az ijedtségtől dermedten konstatálja a holttestet, ahogy rácsukódott az ablak. Innentől indul be igazán a történet. Hiszen milyen már az, hogy a miniszterelnök úr egy holttest “jelenlétében” tart légyottot az ellenzéki titkárnővel? Minimum véget vetne a politikusi pályafutásának, ha ez kitudódna. Hogy ennek elejét vegye, a miniszterelnök úr magához hívatja a titkárát, Galamb Sándort, aki az éjszakai ülésen helyettesíti a miniszerelnök urat, hogy addig “foglalkozzon” ő a holttesttel. Ezzel pedig egy véget nem érő hajsza indul meg a “túlélésért”, amit tovább bonyolít a titkárnő, Tünde barátja, aki nyomoztatott a barátnője után. Emellett fény derül arra is, hogy ki az a titokzatos holttest, és további szereplők bonyolítják a történetet.

Alapvetően nagyon jó film, tele eszméletlen poénokkal. Sőt azt is ki lehet jelenteni, hogy 2020-ban is nézhető, de azt gondolom, hogy ott követték el a súlyos hibát, hogy annyi szálat “kötöttek” már a végére a történethez, annyi oldalról igyekeztek poénokkal megtölteni a filmet, ami ugyan sikerült, mert sok nevettető jelenet van, de a végére annyira bonyolult lett az egész, hogy abból már csak egy módon lehetett kijönni: Megjelent a rendőrség, és mintegy gordiuszi csomót elvágva, letartóztattak mindenkit, akinek köze volt azon az éjjelen az elnöki lakosztályhoz. Itt a kevesebb, több elve jobban érvényesült volna.

Minden másban jó a film, és tényleg az átlag magyar filmek felett van, színvonal terén. Amire külön kitérnék, az a zene, a filmhez írt dalok. Hihetetlen kontrasztos számomra. A filmet Somló Tamás: Találj rám című dala nyitja. Hihetetlen kellemes dal, mondjuk effektíve nagyon szeretem Somló Tamás énekesi karrierjét, de erről írtam már többször, és fogok is még. Jelen van Geszti Péter is, aki hát… Hozza a szokásos színvonalát, amit rapszodikusnak mondanék. Egyrészt az idétlen játéka a magyar nyelvvel, ugyanakkor érzékelhetően mindig vigyázott arra, hogy ne menjen le egy színvonal alá, ezért tartották őt sokan jónak a ’90-es években. Itt debütált a Jazz+Az nevű formáció. A film végefőcímdalát Kern András és Koltai Róbert együtt éneklik (Csak ússzuk meg!). Alapvetően nem rossz, de felejthető dal. Ami a mélypont számomra, az Postássy Juli: Puszinyuszi című dala. Egyrészt ott azért adta alább Geszti Péter szövegileg, másrészt undorító számomra az a “játék”, amit Postássy Juli művel a dal végén. Kapcsolódik ugyan a filmhez, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy miket mondana a férjének az ágyban. Főleg úgy nem, hogy egy középkorú, kövér férfit képzelek el mellé, aki szexuálisan teljes mértékig kivénhedt. De majd tervezem megvenni a filmzenét, mert amúgy nem rossz, meg hát gyűjteménybe miért is ne?

Maga a kiadvány egész jó. Szeretem, ha a belső lapon olvashatók a jelenetek címei, és a lemezre nyomtatott kép is rendben van. Extrák terén is kiemelkedő a DVD, hiszen az interjú együttesen majdnem 50 perc hosszú. Egyetlen hátrány, hogy nem lehet egyszerre lejátszani az egészet. A werkfilmet is érdemes megnézni, bár itt belevágtak néhány mondatot az interjúkból. Érdekes volt megtudni, hogy ez a film az átlag magyar költségvetéshez képest több pénzből készült. A rendező, Andy Vajna hozta magával a filmkészítés amerikai kultúráját, hiszen minálunk egyáltalán nem bevett gyakorlat az úgynevezett átforgatás. Ennek az a lényege, hogy ugyanazt a jelenetet többször, több kameraállásból veszik fel. Ez azért lehet jó, mert előfordulhat, hogy úgy találnak meg egy jó kameraállást, vagy valami nagyon jó jelenetet, amire ott a forgatás során nem is figyelnének fel, csak utólag, a vágás során lenne szembetűnő. Csak a színészek inkább arról panaszkodtak, hogy ez rettenetesen fárasztó, mert egy-egy jelenet felvétele sokkal tovább tart. Nem utolsósorban, mivel a többszörös felvétel következtében sokkal több kockát vesznek fel, ezért a forgatás is sokkal költségesebb. A csoportkép készül is érdekes, és azt is jó volt látni, hogy a balesetet hogy vették fel. Erre külön nagyon kíváncsi voltam. Aztán megnézhető még a “Csak ússzuk meg!” és a “Puszinyuszi” videoklipje. Az utóbbi valamiért rövidített változatban került fel, amit a dal szörnyűsége miatt ugyan nem bánok, de azért azt, hogy valahol meglegyen teljes változatban, azt azért díjaztam volna.

Mégsem kifogástalan a kiadvány. A kép ugyanis eléggé rossz minőségű. Pixeles, a színek is olyanok, mintha videokazettáról másolták volna DVD-re. Az extrák képminősége viszont meglepően jó. Az méltó a DVD-hez. A hang nagyjából rendben van. 2.0-ás magyar hang van rajta, feliratot nem készítettek a filmhez.

Jó lett volna egy olyan DVD-n őrizni ezt a magyar filmet, mely kép és hang terén kifogástalan minőségű. Ha már ennyire népszerű, és a mai napig emlegetik. Főleg, ha ennyire drága volt a gyártása. Ehhez képest a DVD kép- és hangminőség terén sokkal inkább low budget feelinget ad. Élek a gyanúperrel, hogy ez a DVD is 6-7000 forint volt eredeti árán. Hát távolról sem ér annyit. De alacsony áron, mint jó magyar filmet, megéri megvenni.

Film: 8/10
Kép: 5/10
Hang: 6/10
Extrák: 8/10
Borító: 9/10

+ Mert készül jó magyar film
– Hozzá méltatlan kép- és hangminőség

75%

Zorán: Szép holnap

Idén 20 éve, sőt, ha jól emlékszem, pont júniusban jelent meg Zorán: Szép holnap című albuma második kiadásban, ekkor már CD-n, és kazettán. Meg is lepődtem, amikor spontán bementem a lemezboltba szétnézni, és megláttam az albumot CD-n és kazettán. Mivel ekkor csak a kazettára volt pénzem, ezért azt vettem meg, de mindenképp meg akartam venni, mert nagyon kíváncsi voltam erre az albumra. Kazettán 1.100 forint volt, CD-n 2.450 forint. Korábban nem volt lehetőségem meghallgatni az albumot, mert nem volt meg nekünk lemezen. Azt csak jóval később, antikváriumban vettem meg, ahogy az első kiadású kazettát is. Igazából sokáig csak azokat a dalokat ismertem, melyek Az elmúlt 30 év… című koncertalbumon hallhatók voltak, és mivel azok tetszettek, nagyon kíváncsi voltam, milyenek azok eredetiben.

És hát rettenetesen meglepett. Jó- és rossz értelemben is. Furcsa volt szembesülni hogy nagyon kevesen működnek közre ezen a Zorán albumon. Sztevanovity Dusán írta a szövegeket, de Zorán az egész albumot lényegében Presser Gábor, Karácsony János és Solti János társaságában készítette el. Három kiváló zenész, akiknek a neve önmagában garancia a minőségre, és akik Somló Tamással együtt, mint az LGT, életreszóló, kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar rock történetében. Közreműködtek ugyan Kern András (Hé, ’67) és Gerendás Péter (Szép Júlia), mind a ketten nagyon emlékezeteset alkottak az albumon, de alapvetően az LGT három tagjával készült az album. De igazából nem is a szegényes hangszerelés tűnik fel, hanem annak sajátságos mivolta. Sokkal közelebb áll az 1982-es Tizenegy dal című albumhoz hangzásvilág terén, mint az 1991-es Az Élet dolgai című albumhoz. Sajátságos miliője van a daloknak, nagyon lehet érzékelni a ’80-as évek tipikus hangzásvilágát, de mivel kevesen dolgoztak rajta, ezért egyszerűbb a dalok hangszerelése.

Rengeteget hallgattam annak idején ezt az albumot. 14 éves voltam amikor eljutott hozzám, és azt kell mondjam, hogy talán jó időben talált meg akkoriban az album. 14 évesen már kezdtem kijönni abból a gyermeki világból, és magam is kezdtem érzékelni, hogy az élet azért többről szól, mint játék szórakozás. És a cím igazából egy optimista jövőkép annak, aki nagy álmokkal néz még a jövő elé. Igaz, hogy meghallgatva aztán a dalokat, tetten érhetők a fiatalkori nagy álmokból kiábrándult szövegek, de mivel az albumot az egyszerű hangszerelése miatt átjárja egyfajta könnyedség, ezért sokkal inkább éreztem a reményteljességből fakadó optimizmust, minthogy azon morfondírozzak magamban, hogy miről is szól valójában, az Ahogy volt, úgy volt, és az Uram, a dolgok rosszul állnak című dalok.

Azóta eltelt 20 év, és ugyan maguk a dalok már nekem is nosztalgiát sugallnak, de az biztos, hogy 34 évesen teljesen más színezete van a daloknak. Egyrészt, nagyobb súllyal bír a fentebb említett két dal. Azért, ahogy tapasztaltam dolgokat az életből, már sokkal jobban értem, hogy mi az, amiről valójában szólnak. Persze, mivel 1987-ben csak 1 éves voltam, ezért nem tudom az akkori környezetbe áttenni a dalokat a fejemben, hiszen jóformán csak fényképeken láttam, hogy akkor hogy éltek az emberek. De több véleményt, kritikát olvastam az albumról, valaki úgy jellemezte röviden ezt az albumot (nem idézem pontosan, de a lényeg benne lesz), hogy kiválóan érzékelteti, hogy milyen az, amikor valaki a világrengető álmaiból kijózanodva, végül ugyanúgy éli az életét a panelban, ahogy bárki más. Mellbevágó volt ezt olvasni, legfőképp azért, mert ez nemcsak 1987-re, de a maga módján 2020-ra is igaz. Azért a maga módján, mert a panel még ma is áll, de ma már sokkal sokkal több lehetőség, de azért a mai fiatalok is szeretnek élni a kifogások adta lehetőségekkel, és egyéb tényezőkre hárítani, hogy miért is nem tudnak kitörni. De majd egy másik album kapcsán írok arról is, hogy miként lehet újra kezdeni. Volt olyan, aki azt írta, hogy a Szép holnap című dal szövege egyenesen szarkazmus. Ezzel nem értek egyet. Méghozzá azért nem, mert a lánya 2-3 évvel az album megjelenése előtt született (sőt, ha jól tudom, ő maga van a borítón), azt gondolom, hogy ez a dal valójában neki szól. Az egy dolog, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi már jó eséllyel csalódott az életben, de attól abban még hihet abban (sőt, azt tartom helyesnek, ha hisz benne) a lányának lehet szép a jövője. Egyrészt tényleg változhat jó irányba a világ, másrészt meg ha megteremti az alapjait a lányának a szép holnapra, akkor már sokat tett érte. Már csak azért is inkább az lehetséges, hogy a lányának írta a dalt, mert ott az Altató című dal, ami szintén jó eséllyel neki szól. Nem mellesleg az Zorán pályafutásának egyik legszebb dala. A dalról lesz még szó később.

Ahogy írtam, a különleges hangzásvilágnak köszönhetően egyedi, inkább pozitív hangulata van. Emiatt számomra inkább kellemes hangulata van, és jó hallgatni azokat a dalokat is, melyek szövege a fiatalkor elveszett álmairól szól, és a valóságot inkább negatív oldaláról mutatja be. Ugyanakkor jó ellenpontja ennek a “Számíthatsz rám” című dal, melynek szövege egy több éves házasságról szól. Amikor már elült a szerelem, és már mindent megszokásból csinálnak. Már nem beszélnek annyit a felek, elragadta az érzelmeket a szürke hétköznapok, de végig átjárja a szeretetet a dal. Hogy igen: “Már nem olyan a kapcsolatunk, mint a legelején, de bármi is történjen, én mindig ott leszek melletted.” Ez pedig nagyon szép üzenet, és azt gondolom, hogy valójában ez az ideális kapcsolat két olyan ember között, akik szerelemből jöttek össze, s elmúltak az évek. Bár még nincs ebben tapasztalatom, de azt azért már én is sejtem, hogy a szerelem tényleg elmúlik egy idő után. De ha át is veszi a helyét a megszokás, azt gondolom, hogy akkor is megmarad egy olyan érzelem, hogy két ember kölcsönösen felnéz egymásra. És ez teszi igazán meghitté, szeretettel telivé a több éves, akár több évtizedes házasságot. És azért még a gondtalan szerelem is fellelhető a “Gyere velem” című dalban, ami ugyan szövegileg talán túl egyszerű, de a zene, a dallam annyira kellemes hangzású, hogy nagyon hallgattatja magát. Ez akár arra is lehetne bizonyíték, hogy több év után is fellángolhat egy kicsit a szerelem, és miért is ne lehetne a negyenes évek derekán is egy kicsit így gondolkodni? Miért is ne lehetne ekkor is egy dal erejéig kicsit könnyedén venni az élet dolgait? Teljesen helyén valónak gondolom, hogy egy dal épp csak annyiról szól, hogy “gyere velem, mert szeretlek”. Pont hogy oldja a albumot körülölelő… nem is feltétlen feszült, de mindenképpen pesszimista hangulatát.

Ahol lehet érzékelni a hátrányát, hogy kevesen dolgoztak az albumon, és szegényes a dalok hangszerelése, az a “Nem kell mindig” és a “Valaki mondja meg”. A Nem kell mindig főleg a ’90-es években hangzott el sokat Zorán koncerteken, és kifejezetten kellemes dal. Ennél dalnál kiváltképp átjött, hogy zenélni szerető zenészek veszik körül Zoránt, élmény volt hallgatni a a hangszeres játékot. Ehhez képest az albumon hallható eredeti változat nagyon szegényesnek hat. De jó eséllyel pont azért gondolom ezt, mert koncerten annyira másképp hangzik, annak köszönhetően, hogy jóval több zenész játszik, hogy az nagyon sokat hozzátesz a dal hangulatához. Jó hangszeres játékok vannak az albumon hallható verzióban is, de nagyon lehet érzékelni, hogy kevesen játszották fel a dalt, és ezáltal olyan üresnek hallatszik. A “Valaki mondja meg” meg ugye feldolgozása a “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” egyik legjobb dalának. Ismerem azt a dalt nagyon régről, tényleg kiváló szerzemény. Gondolom, hogy nem akarták visszahozni az eredeti dal miliőjét, hiszen a legteljesebb mértékig áthangszerelték a dalt. Csak nekem ezzel az új hangszereléssel nem mond nekem semmit. Sőt, ez a dal is sokat volt hallható Zorán koncerteken, főleg a ’90-es években. Ez volt általában az utolsó dalok egyike, amikor minden vendég visszatért a színpadra, és Zoránnal együtt énekelték a dalt. Nekem még itt sem jött át a hangulata. Nem éreztem át, amikor a dal végét így énekelték: “De anyám azt nem mondta, miért nem-e Földön, anyám nem mondta, mondd, mondd, mondd, mondd… mondd miért!” Annyiszor ismételték a “mondd”-ot, ahányszor csak akarták. Ezt nem éreztem át, és ezt a két dalt tartom az album mélypontjának.

Ami miatt viszont különleges számomra az album, az az “Altató” és az “Örökség” című dalok. Ezek számomra konkrétran a legszebb dalok egyike, amiket valaha hallottam Zorántól! Mind a kettőt, amikor először hallottam, már akkor különleges hatással volt rám. Konkrétan olyat is tudok mondani, hogy ha csinálnék egy listát a legjobb Zorán dalokból, azon az Örökség lenne az 1. helyezett, a valaha hallott legjobb dal! Számomra magasan a legszebb Zorán dal, ugyanis annak ellenére, hogy zsigerileg átjárja a fájdalom a dalt, de ott a vigasz, és azáltal, hogy megéli a fájdalmat, megadja azt az érzetet, hogy adjuk ki magunkból nyugodtan az érzéseinket, utána minden könnyebb lesz. Az Altató című dal pedig az egyik legszebb példa arra, hogy Zorán mennyire szereti a gyerekét. Neki lett írva ez a dal, és annyira átjárja a béke, a nyugalom és a szeretet a dalt, hogy bárkire jó hatással lehet stresszes időszakban.

Összességében talán kontrasztosnak hat az album. Több mindenre van példa és ellenpélda. Szól a fiatalkorban megálmodott világból való kiábrándulásról, de tetten érhető a remény is, hogy talán tényleg lehet szép a holnap. Én azt komolynak gondolom, és fontos is, hogy a gyereke miatt higgyen a szép holnapban. Egyértelműen nem ez a legjobb Zorán album, de a pozitívumai nagyban emelik az album értékét.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 7/10
Hangulat: 9/10
Albumborító: 7/10

84%

Macskarisztokraták első kiadás DVD

A következőekben több olyan Disney DVD-ről fogok írni, mely a DVD-korszak elején jelent meg. Igazából teljesen spontán jött az ötlet, hogy ezeket is újra megnézzem. Pár napja ilyen “visszarévedésképp” nézegettem a Macskarisztokraták első kiadású DVD borítóját, és kicsit elmélkedtem magamban azon, hogy mennyire más volt a DVD-piac, amikor felfutóban volt még a DVD-formátum, amikor figyelmes lettem egy számomra fontos információra: A DVD-n rajta van a HOLLAND SZINKRON és HOLLAND FELIRAT!!! Azonnal betettem a lejátszóba, hogy megnézzem! Kigondoltam közben azt is, hogy abból a szempontból is hasznos lehet megnézni az első kiadású Disney DVD-ket, hogy lássam, hogy mennyit változott, fejlődött a kép- és a hangminőség. Mások-e a mai DVD-k a régiekhez képest. Meg arra is kíváncsi voltam, hogy a jelenlegi A2-es szintű (alapfokú) holland nyelvtudásommal mennyit értek egy filmből.

Az első meglepetés az volt, hogy a kép meglepően éles, még Full HD TV-n is. Próbáltam kivetnivalót keresni a képminőségen, de csak oda jutottam magamban, hogy ez az egyik legélesebb képű DVD, amit eddig láttam, amióta komolyan figyelem a képminőséget. Aztán rájöttem arra, hogy ez azért van, mert a képarány 4:3-as, így a 720×540-es képarány kisebb területen oszlik el a TV-n, ezért van az, hogy ennyire éles a kép. A 16:9-es képaránynál ugyanis az a helyzet, hogy nem úgy válik szélesvásznúvá a kép, hogy úgy szélesítik ki a képet, hogy nem a függőleges pixelmennyiséget (540) tartják meg, hanem a szélességet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a 720 aránylik a 16-hoz, és a 9-es arány jön a “magassághoz”, ami nem 540 pixel, hanem 405. Tehát, kisebb képet látunk valójában, ezért pixelesedik be a kép HD TV-n. Csak ez nem tűnik fel CRT TV-n, mert a 4:3-as képaránynak köszönhetően ugyanolyan széles marad a kép, míg HD TV-n a kicsinyített kép “terül szét”. Ezt így láttam meg. Úgyhogy szélesvásznú képen ugyan többet látunk, de azt valójában lekicsinyítve.

A hang meglehetősen furcsa holland nyelven. Bár ahány külföldi nyelven néztem meg a Macskarisztokratákat (angol, német), oda jutottam magamban, hogy a magyar magasan a legjobb. De valójában ez azért van, mert minálunk a rajzfilm lényegesen később, csak 1994-ben debütált. Tehát nem 1970-ben mutatták be, mint a világ számos pontján. Ezt pedig azt hozza magával, hogy egyrészt maga szinkronfelvétel is jobb minőségű, másrészt a hangzás is újabbnak hangzik. A magyar szinkron egyébként is híres érzelemdús szinkronjairól, és ebben a rajzfilmben a “korkülönbség” miatt ez hatványozottan megmutatkozik. Az évtizedek során érzelemdúsabbak lettek a magyar szinkronok, és ez a dalokban is megmutatkozik. Érdemes meghallgatni egy ’60-as évek beli dalt, és egy ’90-es évek beli (jobb) dalt, hallható a különbség. Bár az az érdekes, hogy Hollandiába sem 1970-ben jutott el a rajzfilm, hanem 1980-ban. Hogy miért vártak ott vele ennyit, azt nem sikerült kiderítenem, de azt igen, hogy meg akarták tartani a karácsonyi debütálást, ahogy volt eredetileg is volt, így Hollandiában is december 24-én volt először látható a Macskarisztokraták. Viszont lett egy szomorú vonatkozása is a rajzfilmnek Hollandiában, ugyanis Thomas O’Pamacska eredeti holland szinkronhangja, Louis Neefs a debütálás napján balesetet szenvedett, és másnap, december 25-én meghalt. 2008-ban szinkronizálták újra a rajzfilmet, ekkor Thomas O’Pamacska hangját Louis Neefs fia, Günther Neefs adta. Mivel a DVD 2001-2002 körüli kiadású, ezért a régi holland szinkron van rajta. Rátettem a holland feliratot is, mert eléggé nehezen érthető a holland beszéd. Ellenben az írt szöveggel boldogulok, mert a jelen holland nyelvtudásom arra már jó, hogy az ismert szavakból kikövetkezessem a mondat jelentését, ráadásul a némettel való hasonlóságnak köszönhetően több szót is felismerek. Csak hát, ahogy a magyar szinkron és felirat esetében is szokás, a holland esetében is előfordul, hogy teljesen mást most a szinkronszínész, mint ami írva van. Így valójában nagyon keveset értettem a holland beszédből.

Egyébként a kép- és hangminőség már ekkor rendben volt. A hang 384 kbps, a kép is 4-6-8 mbps között váltakozott, mint az új DVD-knél. De eszembe juttatta azokat a DVD-reklámokat, amely tűéles képpel, és kifogástalan hangminőséggel reklámozták magát a formátumot. A valóság ezzel szemben az, hogy a DVD-re is veszteséges formátumban került rá a kép és a hang. Igazából ma már ez nyilvánvaló, mert Blu-ray-en amellett, hogy a kép Full HD-s, a bitrátája 20-25 mbps között váltakozik, a hang meg valami 2200 kbps veszteségmentes… Nem akarok butaságot mondani, ha megnézek egy Blu-rayt megnézem, hogy milyen bitrátája van a hangnak. De visszatérve a DVD-re, a képminőség elsősorban CRT TV-k miatt volt látható tényleg tűélesnek és tökéletesnek, ami pedig a hangot illeti, egy jobbfajta 5.1-es házimozirendszer olyan hangot kreált a DVD-ből, hogy kis túlzással tényleg olyan, mintha moziban lennénk. Ezt a kis “csalást” valójában azért engedhették meg, mert a már a 320 kbps mp3-as zenének is van olyan hangminősége, hogy kevesen hallják a különbséget az mp3 és valamelyik veszteségmentes formátum között. Ugyanez 384 kbps-ben még kevésbé hallható. De veszteséges, mert a veszteségmentes hangminőség valahol 750-800 kbps-nél kezdődik. Ez függ a rippelés minőségétől, és hogy mennyire “hangos” a zene. A nagyon hangos zenéknél 1300 kbps is szokott lenni.

Ennek a kiadványnak érdemes lefényképezni a belső borítóját, mert egyrészt itt vannak azok a fejezetcímek, amiről beszéltem korábban, hogy hiányolok, másrészt a DVD lemezen is kép van, ami számomra szintén egyedivé teszi a kiadványt. Olyan sok extra egyébként nincs a lemezen. Ráadásul nem is értettem sokat belőle, mert a legelején, mielőtt a menübe belépünk, kell megadni a nyelvet, és én itt adtam meg a hollandot. Így az extrák is hollandul mentek, csak mivel nincs hozzájuk holland felirat, ezért csak a szöveget hallottam, amiről mint írtam, nagyon nehezen érthteő számomra. De amit tudtam, azért, azt értelmeztem. A 7 perces “így készült” videó a legkevésbé sem teljes körű. Sokkal inkább a dalok keletkezéséről volt szó. Van egy kis képeskönyv, ami nagyon érdekes, mert az első vázlatokat is megmutatták. Hát, nagyon jól tették, hogy finomítottak rajta, de az elsők képeken lévő macskák inkább ijesztőnek tűntek. De fokozatosan láthattuk, jutottak el a rajzfilm végső állapotáig. Szintén érdekes volt a “kisegér a nagyvárosban” kisfilm, ami hasonló jellegű rövidfilm, mint amit a ’90-es években a Walt Disney Bemutatja című blokkban láthattunk, Plútó, Donald kacsa, Mickey egér, és hasonló pár perces rövidfilmek. Ezzel Roquefort-ra reflektálnak, ahogy bemerészkedik a nagyvárosba, hogy szóljon a kóbormacskáknak, hogy Hercegnő és a kiscicák bajban vannak. Rátették még a “Minden ember macska nem lehet” című dalt is, szöveggel, így lehetett énekelni (jelen esetben hollandul). Karaokénak nem mondanám, mert az ének is hallható volt. Végül volt egy rövid, tényleg 4-5 éves gyerekeket megpályázó játék, ahol első körben egy kvíz volt… Na itt végképp meg voltam lőve a holland tudásommal, mert tényleg nagyon keveset értettem a beszédből, így sok esetben csak tippeltem a helyes választ. Maradjunk annyiban, hogy nem megyek lottózni. Egy másik játékban képeket lehet kifesteni. De ez annyira fantáziátlan, hogy ott volt a festék színének a száma, meg rajz részei is meg voltak számozva, így csak sorrendben el kellett számolni 1-től 5-ig...

Azért mindenképp érdemes volt megnézni ezt a DVD-t, hogy lássam a képet. Viszont mostani fejjel azt gondolom, hogy a kezdetekben sem gondoskodtak minden esetben a megfelelő mennyiségű extrákról, hogy igazán minőségi legyen a kiadvány. Ez igazából csak drágítja az eredeti 6.990 forintos árát a DVD-nek, amennyiért adták annak idején. Ez irgalmatlan összegnek számított 2002 körül egy DVD-ért. De a borítóra, a kép- és hangminőségre nem lehet panasz. Nekem igazából nagyon tetszik, hogy kötelező angol és magyar szinkronok mellett helyet kapott rajta a francia és holland. Ezeket a nyelveket azért mégiscsak többen tanulják, így akár nyelvoktató DVD-nek is elmehetne. Ha még a német hang és felirat is rajta lenne, bearanyoztatnám ezt a DVD-t.

Film: 9/10
Kép: 10/10
Hang: 9/10
Szinkron és felirat: 10/10
Extrák: 6/10
Külcsín: 9/10

+ Minden szempontból kiváló minőség
– Kevés extra, ennek fényében nagyon drága volt annak idején

91%

Ralph lezúzza a netet DVD

És a mai nappal meglett a harmadik Disney DVD, ami még hiányzott, a Ralph lezúzza a netet. Így már teljes a Pro Videós újkori Disney DVD gyűjteményem. Ezt is a Libriben vettem, de ezt már meg kellett rendelnem, mivel ezzel már sehol nem találkoztam. Sajnos ez még mindig 2.990 forintos áron van, és sajnos a külcsín miatt ennyit nem ér meg, de szerencsére tudtam valamennyit faragni az árából. Végsősoron 2.162 forintot fizettem a DVD-ért.

Igazság szerint nagyon nem is ér többet 1.990 forintnál, mert hát ezen a kiadványon sincsenek extrák, és igazság szerint a fekete tokkal és a szürke színű lemezborítóval sem tudok megbarátkozni. Viszont a borító szép, és maga a film is bőven kárpótol a kiadvány fapados mivolta miatt. Nagyon jó folytatása a Rontó Ralph-nak, nagyon tetszettek az ötletek, és azt gondolom, hogy jól kihasználták a benne rejlő lehetőségeket. A történet röviden: Minden szép és jó, Vanellope von Cukk nagyon jól érzi magát a játékában, olykor Ralph is besegít neki, hogy jobban élvezze a Cukorláz versenyeit. Egyik ilyen alkalommal, amikor az egyik lány játszott a Cukorlázzal, és természetesen Vanellopét választotta karakterének, Ralph egy rövidítést “rontott” Vanellopénak. A játékos lány azonnal észrevette, rá is fordult, Vanellope pedig annyira élvezte az új útját, átvette az irányítást az játékosa felett. Természetesen a lány is a saját igazát akarta, ebből pedig egy kisebb adok-kapok keletkezett a kormányért. Ennek pedig az lett a vége, hogy a kormány eltört. A játékterem tulajdonosa mivel nem tudta visszatenni, ezért úgy döntött, hogy pénteki hatállyal leselejteti a játékot. Így viszont a Cukorláz lakóinak nem lesz hol lakniuk. Vajon hol vehetnének maguknak másik kormányt? Erre csak az internet lehet a megoldás. Ebayen lehet kapni egy példányt a kormáyból $200-os áron. Irány hát az internet!

Az egész internet világát kiválóan megjelenítették. Mint egy hatalmas, nyüzsgő metropolisz, ami ráadásul nagyon hangulatos. Nagyon jó volt az is, ahogy Google működését bemutatták. Nagyon is el lehet képzelni, hogy a Google tényleg úgy tud rólunk mindent, ahogy itt megjelenítették. A keresési kifejezéseinkből jóformán a fél életünk visszafejthető… Remekül megjelenítik az első időkben történő felelőtlen használatot is, ugyanis amikor Ralphék eljutnak az eBay-hez, nem tudták, hogy működik, ezért egyre-másra licitáltak túl saját magukra. Aminek az lett a következménye, hogy a $200-os árból $27.001 lett. Ekkor szembesültek arra, hogy ez bizony emberi mértékben mért amerikai dollár, amit ki kell fizetniük, ha meg akarják kapni a kormányt.

Megkezdődik a pénz utáni hajtóvadászat, ugyanakkor a Disney itt mutat valamit az általánosan ideálisnak ábrázolt világából. Mert hát hogyan szerezzenek pár nap alatt $27.001-et? Természetesen többek között a sötét net bugyraiból. Egészen pontosan egy spam által terjesztett játékba csatlakoznak be. Ha azt megnyerik, övék a pénz. Azt gondolom, hogy itt a Disney némileg saját csapdájába esett, hiszen az alapvetően jó, hogy megmutatják a tolakodó spameket, de ezek veszélyeit szemérmesen elhazudja. Egyrészt maga a játék a játék sem annyira veszélyes, másrészt, az ebből származó nyeremények sem feltétlen valósak, harmadrészt az ilyen weboldalakról gyönyörűen a gépünkre települhet a vírus vagy / és kémprogram. Ilyen itt nincs. Gyerekbaráttá akarták tenni, de itt inkább azért káros, mert az internettel már egészen kiskorban találkozik a gyerek, és ha valamit rosszul csinál, azt a gyerek is ugyanúgy megszívja, mint a felnőtt. Ez a része ebből a szempontból nem tetszett, de úgy maga a cselekmény érdekes, érdekfeszítő volt, a karakterek is, annak ellenére, hogy a dark web “gyerekbarát” verzióját jelentítették meg.

A vírus is megjelenik, de más szempontból. Egészen pontosan amikor Ralph és Vanellope összevesznek, és ki barát, meg ki nem. Az ebből fakadó érzelmi bizonytalanság miatt lepi el az internetet az vírus. Ez is olyan, hogy persze legyőzik, de itt is inkább idealista a Disney. Persze, le kell zárniuk a filmet valahogy, és lehetőleg szép befejezést kapjon, de azért az ilyen nyilvánvaló mondanivalókat már én sem fogadom fel feltétel nélkül. Ennek ellenére maga a film tetszett. Tetszett a tálalás, az internet világának megjelenítése, a történet menete is. Így azt mondom, hogy megbocsájtható a hibái, ha azt a helyén kezeljük.

A lemezen a kép minősége nem kifogástalan. Kicsit pixeles, itt jobban látszott, hogy DVD-vel van dolgunk. A hang megfelelő volt, a szinkronhangok egyébként a régiek, mindenki átjött az első filmből. Szerencsére jó is volt a magyar szinkron, így nem is volt okuk a cserére. Viszont a feliratnál (felirattal szoktam nézni a filmet) észrevettem egy-egy helyen elírást, elgépelést. Ahhoz hozzászoktam, hogy a feliratozott szöveg teljesen más, mint a felmondott (természetesen az értelmük ugyanaz), de sajnos elírást is lehet találni még a hivatalos kiadáson is. Ez sajnos itt is megtörtént. Extra meg (ahogy említettem az elején) nincs a lemezen.

Összességében megéri megvenni, mert a jobb minőségű Disney animációk között van. Ötletes a folytatás, a szokásos Disney-klisék ellenére kifejezetten élvezetes volt.

Film: 7/10
Kép: 7/10
Hang: 10/10
Szinkron és felirat: 7/10
Extrák: 0/10
Borító: 6/10

+ Jó film, és kiváló a szinkronhang
– Extrák hiánya

61%

Dumbó élő szereplős DVD

Ma megvettem a második Disney DVD-t, ami még hiányzott a gyűjteményemből, a Dumbót. Ennél a DVD-nél vártam a leginkább, hogy menjen le az ára, mert ezt láttam a moziban, és emlékszem, milyen rossz szájízzel jöttem ki a film végén. Sokat nem reméltem tőle, de tudtam, hogy sokallani fogom érte az 1.999 forintot, és bánni fogom, ha az lesz, hogy feléled a Pro Video, és újra piacra dobja, immár nyomott áron, 990 forintért. Mindenesetre megvettem, vállalva a következményeket, és nem kaptam jobb eredményt, mint a moziban.

Már az első Disney klasszikusok megfilmesítésénél hangosak voltak azok a kritikák, hogy a cég végső célja ezekkel a filmekkel nem más, mint megtömni, az amúgy is feneketlen páncélszekrényüket. Ezt már akkor elhittem, láttam benne igazságot. Gyakorlatilag nem is túlzás kijelenteni, hogy ha készpénzben lenne minden pénz, ami a Disney birtokában van, rekonstruálhatnák maguknak Dagobert bácsi páncéltermét, mert akkorára van szükségük. De én ezzel alapvetően nem foglalkozok. Úgy vagyok vele, amíg kiváló filmet látok, addig a bevétel, és a ráfordítás, számomra csak egy extra információ, ami anyagiakban és sikerben is visszaigazolja a film minőségét. Ideális esetben, persze. De ezt a filmet annyira rossz volt látni, hogy itt már én is azt gondoltam, hogy a Disney már nem jön ki új ötlettel, csak a pénz a fontos. Konkrétan meg is fogadtam, hogy se az Aladdint, se az Oroszlánykirályt nem fogom megnézni a moziban. És így is lett. Nem láttam őket, fogalmam sincs, milyenek.

A legrosszabb az egész filmben a színészi játék. Az csak egy rossz pont, hogy mindenki sablonszerepet játszik: Ott vannak a gyerekek, akik még hisznek a csodákban, a csodákból kiábrándult apjuk, valamint a pénzéhes cirkuszigazgató, aki mindent a bevételben mér. De ennél rosszabb, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a színészek nem élvezik a szerepüket. Eljátsszák a szerepüket, mert leszerződtették őket, de nagyon ritkán látok ennyire erőltetett színészi játékot. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy a színészek utálják az egész filmet. Csak legyenek túl rajta a lehető leghamarabb. Egyetlen egy szerep tetszett, a kövér cirkuszi mutatványosé, aki a végére hableány lett. Talán nem is ez, nem maradt meg bennem, hogy mi lett ő a film végére. Az a lényeg, hogy ő az egyedüli, aki jó volt színészként. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor eljátszotta, hogy ő a vízben akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Ahogy bedobta őket a vízbe, az tényleg vicces volt, és nevettem rajta. De sajnos ez az egyetlen jó jelenete az egész filmnek.

Pedig látványvilágra nem lehet panasz. A film 1919-ben játszódik, láthatóan azon voltak, hogy korhű jelmezekkel és ruhákkal, tárgyakkal, felszerelésekkel, visszahozzák az adott kort. Ebben mindenképp a maximálisat nyújtották. Ahogy a film végén a tűz is, bár ha sablonszerepről meg sablonjelenetről beszélünk, azért az ott nagyon jelen volt. 30-on túl már nekem sem lehet bemesélni, hogy apa a gyerekekkel az égő sátorban várják a sorsukat, megjelenik Dumbó, aki a semmiből kimenti a bajba jutottakat. Már önmagában azért sántít az egész jelenet, mert azért nyilvánvaló, hogy abban a forróságban minimum rosszul kellene lenniük, de rosszabb esetben füstmérgezés is beállhatna. Az már csak ezután jön, hogy mennyire fájdalmasan sablonos a jelenet. De még ezer és egy helyen bele lehetne kötni a filmbe, de azt gondolom, hogy ennyi is elég, hogy demonstráljam, hogy miért rossz a film.

Most pedig lássuk magát a kiadást. A DVD-re a megszokottól eltérően nem 21:9-es képaránnyal került fel a film, hanem 16:9-ben. Én ezt inkább előnynek gondolom, mert azért sokaknak még 16:9-es képarányú TV-jük, monitorjuk van, így a kép az egész képernyőt betölti. Ráadásul adott esetben régi TV-n is jobban nézhető. Amúgy megéri, mert a kép nagyon szép. A hang is 5.1-es, 384 kbps, ahogy az szokás DVD-nél, ami érdekesség, hogy a megszokott angol és magyar hang mellett nem cseh és szlovák van, hanem finn és svéd. Északi nyelvet tanulók előnyben. Extra viszont ezen a DVD-n sincs, pedig egy “így készült” vagy “audiókommentár” menthetette volna a menthetőt.

Így viszont marad egy hitvány DVD-kiadványnak, a film meg olyan Disney-klasszikusokkal versenyez nálam a legrosszabb címéért, mint az Alice Csodaországban vagy a Kőbe szúrt kard.

Film: 3/10
Kép: 9/10
Hang: 9/10
Extrák: 0/10
Borító: 5/10

+ Kiváló kép- és hangminőség.
– Az egyik legrosszabb Disney film, semmi extra.

38%

A Hihetetlen család 2 DVD

Úgy döntöttem, hogy ami Disney DVD-t még el tudok érni a legújabb megjelenések közül, azokat megveszem. Nagyon keveset látok már közülük elérhetőnek mind üzletben, mind neten, és úgy hírlik, hogy a Pro Video valójában elvesztette a jogot a Disney DVD-k forgalmazásától. Ezt talán még így korai kijelenteni (nem tudok én legalább is ilyenről biztos forrásból), mert lehet még arról szó, hogy a koronavírus miatt nincs lehetőség kiadni, új példányokat gyártani a DVD-kből. De lehet intőjelnek is nézni azt, hogy az Aladdin és az Oroszlánkirály filmek a mai napig nem jelentek meg DVD-n. Nagy titkok tudója akkor leszünk, ha a Pro Video visszaáll a régi kerékvágásba, én mindenesetre úgy döntöttem, hogy amit még lehet, azt megveszem. És meg is lehet venni. Első körben a Hihetetlen család 2 jött meg.

Amivel jól is jártam, mert volt egy példány belőle Békéscsabán a Libriben, a hátulján 2.999 forintos ár volt. Nem mondom, szívtam a fogja a miatta, de úgy döntöttem, hogy legyen. Megveszem. A pénztárnál viszont 1.990 forintos árat adott ki a gép. Lehet olcsóbban adni, nem vagyok ellene. Így azért már kicsit jobb. A filmről és a DVD-ről majd később írok, első körben annyi, hogy nagyon tetszett. Jó volt, hogy nem mint egy kötelező jellegű Disney folytatás volt, hanem valódi történetet kapott. Jó volt a történetvezetés is, végig éberen tartotta a figyelmemet. Részletesebb elemzés majd később.

A DVD-n helyet kapott a Bao című rövidfilm, amit a moziban a film előtt adtak le. Jószokásuk a Pixarnál egy rövidfilmmel kezdeni a vetítést, melyek mind csak pár percesek, de a mondanivalójuk, és a kifejezésmódjuk miatt nagyon emlékezetesek. Nem különb a Bao sem, ami azért is kedves számomra, mert egy ázsiai család életébe nyerhetünk betekintést. Magát a mondanivalót (szeretet, szerettünk elengedése, ha el akar menni) már többen is feldolgozták, de ha a körítés egyedi, vagy saját, az mindenképp érdemel némi figyelmet. Egy “dumpling” kel életre (fogalmam sincs, mi a magyar neve, de nővéreméknél mi is szoktunk csinálni, és az angol nevét mondják) baba formájában. A hölgy megszereti, és mindegy sajátjaként neveli. De ahogy a gyerekeknél lenni szokás, ahogy cseperednek, úgy ragaszkodnak egyre kevésbé az anyjukhoz, és akarják élni a saját életüket. Hasonlót láthatunk itt is. Bizony ez az hölgy is nagyon megszereti a dumpling formájú kisbabát. Sajátjaként neveli, és bizony egy idő után neki is meg kell küzdeni azzal a gondolattal, hogy a gyerek, ahogy tinédzser lesz, úgy akar leválni az anyjától, és bizony ezzel szembe kell nézni ezzel a hölgynek. Hogy miként teszi ezt, és mi lesz a vége… Nem olyan hosszú az a 7 perc, hogy ne nézze meg senki. Főleg, mert nagyon érdemes.

Tehát jó vásár volt egy DVD, még kettő vár megvásárlásra:

• Dumbó
• Ralph lezúzza a netet

Ahogy írtam feljebb, sem az Aladdin, sem az Oroszlánkirály nem jelent már meg DVD-n, ahogy a Toy Story 4 sem. Ezek sorsáról nem tudok semmit, bízzunk egy későbbi megjelenésben.

Amikor tényleg csillag születik

Nagyjából akkortól kezdtem el követni a Csillag születik című filmet, amikor láttam, hogy megjelent DVD-n, és Blu-rayen. Azért ragadta meg nagyon figyelmemet, mert tetszett, hogy Lady Gagát emberként láttam a borítón. Az volt az érzésem, hogy itt megmutatja az igazi értékét, ami miatt megérdemelheti, hogy tényleg ismert legyen, és mivel mások is dicsérték a filmet, úgyhogy biztos volt számomra, hogy megnézem egyszer, de erre csak most szántam rá magam. A Libriben megrendeltem a kétlemezes extra változat DVD-t, amit most már elfogadható áron lehet kapni. 1990 forint az ára, rendelésből lejön 5% kedvezmény, plusz volt annyi pont a törzsvásárlói kártyán, hogy 50%-át pont formájában fizettem ki, így 945 forintot fizettem a DVD-ért. Így megérte, hogy megismerkedjek a filmmel.

Akartam adni egy esélyt neki, mert egyébként amit énekesnőként művel, arra a gyűlöletes szó nem eléggé kifejező. Undorító, szörnyű, semmi értékelhető nincs benne. Azt olvastam róla, meg nyilvánvaló is volt számomra, hogy kvázi Madonna utódjának aposztrofálja magát. Ennek “keretében” követi azokat a szörnyűségeket a nyilvánosság előtt, hogy bármi áron, de felfigyeljenek rá, és különlegesnek mutassa magát. De ami még ennél is rosszabb, hogy a dalai is mind szörnyűek és undorítóak. Az, hogy önmagában a mondanivalóval nem értek egyet (a szerelem mint tökéletes illúzió, meg újabban buta szerelemnek minősíti a másik érzéseit…), az személyes dolog. De hogy a “zene”, amit írnak neki, az rettenetes, az hétszentség! Valahányszor hallom a rádióban a dalait, olyan érzésem van a zenét hallva, mintha ajtónyikrogást, vagy valami idegesítő zörejt hallanék. Madonna dalai sem sokkal jobbak, de nála legalább arra ügyeltek, hogy a zene szóljon valahogy. Valamennyire legyen emlékezetes, de Lady Gagánál már erre sem vették a fáradságot. Ehhez képest a filmben egy hihetetlen kellemes megjelenésű és kisugárzású nőt láttam, nem utolsósorban bebizonyította, hogy van színészi tehetsége, és van énekhangja is. Csak ő maga is nagyon jól tudja, hogy önmagában a tehetségével tizedennyire sem lenne ismert. Minden undorító eszközt megragad arra, hogy a köztudatban maradjon. És van egy másik fontos tényezője az ismertségének, erre később térek ki. Felmerülhet a kérdés, hogy a tehetsége felmenti-e azoktól, amiket énekesnőként művel. Nos, nemhogy nem menti fel, hanem még jobban súlyosbítja a tettét. Azért, mert elherdálja, eltékozolja a tehetségét. Ha legalább a valódi tudását mutatná meg, és azzal együtt követné el a botrányait, azt mondanám, hogy hát ilyen a nyugati énekesi szakma, nincs mit tenni, de így… Megbocsájthatatlan, amit tesz!

Most pedig lássuk a filmet, hogy miért annyira jó. Egyből a tárgyra tért azáltal, hogy Jackson Maine (Bradley Cooper) úgy kezdi a koncertet, hogy bevesz egy adag gyógyszert (drogot), hogy ellazuljon. Ezáltal azonnal betekintést nyerünk a hírnév árnyoldalába. Különben ez az, amiről azt mondom, hogy igen… Ez a könnyűzenei szakma velejárója. Hány olyan rocker van világszerte, akik olyan zenéket kreáltak, hogy leesett a hajunk, mindeközben olyan olyan alkoholos, drogos “hátterük” van, hogy csoda, hogy egyáltalán életben vannak még. Igazából nekem is egyfajta álmom volt gyerekkoromban, hogy énekes legyek, de egy idő után pont ezért nem bántam meg, hogy végül nem valósult meg, és engedtem el békével, mert biztos lehetek abban, hogy ha valóra vált volna, mostanra már halott lennék. Egyáltalán nem bírnám azokat, amikkel jár a könnyűzenei szakma. Utal erre a sok drogos történet is, hogy sokan nem bírják. Azt a rengeteg munkát, amivel egy énekesi szakma jár, ráadásul nekem van egy olyan gondolatom is, hogy abból a szempontból is irgalmatlan az egész énekesi szakma, meg a sok munka, hogy nagyon keveset találkozik a családjával, szeretteivel. Az a rengeteg rajongó meg nem váltja ki a szeretet hiányát. Egyrészt a rajongók szeretete nem közvetlen, másrészt meg nem mint embert szeretik, hanem mint énekest, zenészt, sztárt. A szeretet hiányát is sokan kompenzálhatják alkohollal, droggal.

A másik főszereplő, Ally, mint Lady Gaga is szinte rögtön a tárgyra tér azáltal, hogy egy transzvesztita bárban énekel a munkája mellett péntek esténként. Egyből megjeleníti rajongótáborának fő bázisát, az LMBT közösséget, ők a másik komoly ok, ami miatt Lady Gaga (és annak idején Madonna is) rendkívül sikeres. Ugyanis ez a fajta botrány, provokáció részint annak is szól, hogy ne legyél tekintettel senkire, csak mutasd meg azt, aki vagy, és ne érdekeljen senkinek a véleménye. Na most ezzel a meleg közösséget nagyon meg lehet fogni, mivel sok esetben korlátozottak az LMBT emberek jogai, és az olyanok, mint Madonna, Lady Gaga szolgáltatnak egyfajta példaképpel, hogy ők is megmutathatják, hogy kicsodák, csak legyenek legalább annyira provokatívak, már-már gátlástalanok. Csak komoly különbség van a szabadság és a szabadosság között. Szabadság az, amikor úgy éled meg önmagad, hogy tekintettel vagy a másikra, tehát ő is megélhati a maga szabadságát. Szabadosság meg az, amikor bármi áron is, de mutasd meg magad. Ne számítson a másik véleménye, ne érdekeljen, hogy érdekli-e őt a, hogy ki vagy, vagy sem. Te csak mutasd meg magad, ha kell, provokálj, légy gátlástalan! Pont ezért van komoly ellentmondás abban, hogy amíg a forradalmár LMBT emberek azért harcolnak, hogy megmutassák, hogy ők is ugyanúgy emberek, mint a heterók, ezzel a provokációval sokkal inkább olyan érzetet adnak, mintha különlegesek lennének, mintha előjogaik lennének. Hiába vagyok én is “bennfentes” a témában, ezért kerültem sokáig következetesen a meleg közösségeket, és kerestem sokáig a helyemet, mert ilyen közegben egyáltalán nem éreztem otthon magam. Tavaly találtam meg a helyemet, amikor a Haikyuu!!-nak köszönhetően olyan LMBT emberekkel ismerkedtem meg (az animének egyébként meglepően sok LMBT rajongója van), és barátkoztam össze, akik teljes mértékig új élik meg a szexuális orientációjukat, mint én. Szeretnének a “többségi” társadalomban érvényesülni, vállalva ennek nehézségeit és egyáltalán nem fontos számukra a homoszexualitásuk (vagy biszexualtásuk) hangoztatása. Ezt nemhogy helyénvalónak tartom, de ez az ideális számomra, mert így lehet leginkább láttatni, hogy az LMBT emberek is ugyanúgy emberek, mint bárki más. Ez ugyan lassú folyamata az elfogadásnak, de összességében hatásosabbnak tartom. Szerencsére van ilyen is, de az biztos, hogy Lady Gaga nagy sikere az LMBT közösségnek is köszönhető. Ezért is mutatkozott be melegbárral, hogy mintegy “köszönetet” mondjon nekik ezáltal.

De vissza a filmre. Jackson inni tér be ebbe a bárba, itt találkozik Allyvel. Ally fellépése után beszélgetnek, és mint énekesnőként, dalszerzőként is bemutatkozik Jacksonnak. Hamar összebarátkoznak, és válik komolyabbá a kapcsolatuk. Ally végülis részegen látta Jacksont, így számolhatott azzal, hogy egy alkoholistába szeret bele. De komolyabbra fordul a kapcsolatuk, és Jackson lehetőséget biztosít Allynek, hogy az általa írt dalával fellépjen. Tetszett a hezitálás, de végül élt a lehetőséggel, és fellépett. Itt kezdődik az, hogy Ally-nek a karrierje felfelé ível. Jacksoné viszont már egy jó ideje leáldozóban van.

Kapcsolatuk szépen alakul, lehet is érzékelni a kémiát, viszont akkor vesz fordulatot, amikor egy menedzser odamegy Allyhez és ajánlatot tesz neki. Olyan karriert csinál neki, mint a legnagyobbaknak. Itt ér fordulópontot a kapcsolatuk, amikor Ally karrierje komolyan felível a menedzsernek köszönhetően, de Jackson féltékeny lesz rá. Vagyis… Még csak nem is féltékenynek mondanám, hanem félti Allyt. Hiszen a film ismertetőjében is az áll, hogy “Jackson, a sokat látott zenész…” Nagyon jól tudja, hogy miről szól a könnyűzenei ipar, és féltette Ally-t attól, hogy őt is bedarálja majd. Hiszen mi lehet jobb példa egy ember számára, mint saját maga? Valójában nagyon jól látja saját magát, és nagyon jól tudja, hogy mivé lett. De ez nemcsak az énekesi karrierjének a következménye, hanem ahogy mesél a gyerekkoráról, kiderül, hogy onnan is hord sebeket, amik érzékelhetően nem gyógyultak be teljesen. Kiderül egyébként, hogy Allyre, mint egy csoda néz, aki látja az élet szépségeit, és ezért szeretett bele a lányba. Ugyanakkor, ami miatt nagyon tetszett a film, hogy teljes mértékig a realitás talaján marad oly módon, hogy nem megy át ebbe a nagyon nyálas egymást kölcsönösen megmentő szerelmes páros történetébe. Végig valóságos marad hiszen láthatjuk, hogy Jacksonnak azért ott vannak a maga belső démonai. És hiába van ott mellette az imádott lány, azokkal neki ugyanúgy meg kell küzdenie, mintha egyedül lenne. És azt gondolom, hogy aki megélt jónéhány szerelmet az életében, az tudhatja, hogy ez azért sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az, hogy két ember élete egymás hatására 180°-os fordulatot vesz, és a mennyekben vannak a boldogságtól, és onnan semmi nem térítheti el. Illetve megvan ennek is az ideje, ezt hívom intimitásnak, de alapvetően az ember belső démonai megmaradnak a mindennapi életben. Jackson egyébként küzdött magában. Látható a felvételek során, hogy amiben csak tudta, támogatta Allyt, ugyanúgy amikor már sztár volt, és TV műsorokba kapott meghívást, oda is elkísérte. Ugyanakkor az is látható volt, hogy nem tudott teljes szívből a lánnyal együtt örülni. Azt gondolom, hogy még csak nem is az a fajta féltékenység játszik közre, amit sokan irigységként aposztrofálnak. Attól félt, hogy elveszíti maga mellől a lányt, amit nagyon szeret, nem utolsósorban, amit írjam feljebb, hogy teljesen bedarálja majd őt is a karrierje. Részint be is darálta, hiszen a menedzsere azért a beképzeltebb, bunkóbb fajtából származik. Az a fajta “én csináltam sztárt belőled, ezért azt csinálod, amit én mondok” arrogáns attitűd, amit rettenetesen gyűlöletesnek tartok. A menedzser tudatosan távol akarta tartani Allyt, az énekesnőt az ekkor már férjétől, hiszen tisztába volt Jackson életvitelével, tudta, hogy azzal sokat árthat Allynek, ha elkíséri a koncertjeire. Csakhogy Ally és Jackson kölcsönösen ragaszkodtak egymáshoz, ezért igazából mindkettejüknek nehéz volt egymás nélkül. Ahol tudták, segítették is egymást- Látható volt, hogy Jackson jobb állapotban volt, kifejezetten reményteli helyzetben volt, amikor Ally, vagy a bátyja által támogató közeget élt meg, de legalább ezzel a lendülettel húzta vissza, amikor emlékeztették őt arra, hogy mivé lett. A menedzser fenyegetéséről lehetett tudni, hogy nagyon káron lesz Jackson számára. Lehetett is tudni film végére mi fog történni, Jackson végez magával.

Tehát sok szempontból kiváló a film, egyetlen egy problémám van vele: A vége. Nem is mondják ki nyíltan, hogy Jackson meghalt, nem is látjuk semmilyen körülmények között a halálát. Mintha az egy titkolnivaló, félnivaló dolog lenne. Ne riogassuk az embereket. Ezért elrejtjük a halál tényét, továbbra is tabutémaként kezeljük, aki halott, azt senki ne lássa. Ezt pedig komoly problémának tartom, mert egy-egy ilyen eset sokat segíthet a halál tényének elfogadásában. Igazából engem Ally búcsúestje a férjétől nem hatott meg. Nagyon szép volt a dal, istenemre Lady Gaga olyat énekelt, hogy jobb sem kell, de engem konkrétan nem érintett meg.

A kép és a hang teljesen rendben volt. Igazából a kép esetében lehet érzékelni azt, hogy eljárt a DVD felett az idő. Pontosabban a képarányon. Mert jó ideje az újabb filmek 2,39:1 arányban vannak a lemezen, aminek köszönhetően még egy 16:9-es arányú HD TV-n is csík jelenik meg alul és felül. Maga a kép meg ugye DVD lévén nem tökéletes. Tökéletes lehetne régi képcsöves (CRT) TV-n, de ott meg maga a képcső 4:3 arányú csak középen, olyan kicsiben látszik a kép, lévén, hogy sokkal nagyobb a csík alul és felül hogy az én 51 cm-es képátmérőjű TV-men alig látni valamit. Így marad a HD TV, ott szerencsére hellyel-közzel jól mutat a kép. A hang rendben van, végig 5.1-es, a dalok is nagyon szépen szólnak.

Extrák tekintetében viszont inkább nem éri meg a kétlemezes kiadás. Van benne egy 30 perces “így készült” jellegű werkfilm, de az inkább egy bájcsevegésre hajaz az egész. Néhány színész (elsősorben persze a főszereplők) arról beszél, hogy kivel milyen fantasztikus volt együtt dolgozni, ez a jelenet milyen nagyhatású volt, ez és ez a színész mekkorát alakított. Néhány kulisszák mögött készült felvételt ugyan lehet látni, de igazán lényeges dolgot nem is tudunk meg a filmről, pedig azt gondolom, hogy pont a lényegről nem beszéltek. Ami miatt annyira jó a film. Ezeket mind ki lehetett volna elemezni, és sokkal inkább közelebb hozhatták volna az emberekhez az egész művet. A DVD megjelenésekor az extráknak olyan funkciója is volt, hogy annyival többet nyújtson a videokazettánál, hogy ne csak technikailag (kép és hang) érje meg az embereknek inkább DVD-n megvásárolni a filmet, hanem tartalom terén is sokkal többet nyújtson, ezáltal jobban megérje az embereknek a váltás. Ma már inkább olyan funkciója van, különböző érdekességekkel, háttérinformációkkal teljesebbnek érezzük a filmet, ezeket látva akár új értelmet is nyerhet a film, így többnek érezhetjük azt. Egyébként láthatunk még videoklipeket, ilyen privát jellegű zenei felvételeket, illetve – amit teljesen feleslegesnek tartottam – a filmből kiollózott éneklős jelenetek kaptak külön helyet. Mindkét lemezen vannak videoklipek, az mindenképp pozitívum, hogy mindkét lemezen más klipek vannak.

Nos, nagyjából ennyi. A végét leszámítva kiváló film volt, és örültem annak, hogy Lady Gaga ezt az oldalát is megmutatta. Továbbra is gyűlölni fogom, amit énekesnőként csinál, mert az továbbra is minősíthetetlen minden szempontból, de itt a filmben egy tehetséges színésznőt, egy tehetséges énekesnőt láttam, akinek van hangja. Érzelmileg nem jöttek át a dalok, tehát nem fogyott rapid sebességgel sok zsebkendő, de amit ebben a filmben bemutatott, az mindenképp tiszteletre méltó. Ha ez jellemezné az énekesnői karrierjét, akkor azt mondanám, hogy engem is képvisel, amikor kiáll az LMBT közösségért, de így azt mondom, hogy inkább képviselje azokat, akik úgy érzik, hogy provokálni kell az embereket, én nem tartozon közéjük. Úgyhogy nekem ezzel a filmmel kezdődött, egyben fejeződött be Lady Gaga karrierje – egyelőre.

Film: 8/10
Kép: 8/10
Hang: 9/10
Szinkron / Felirat: 8/10
Borító: 7/10
Extrák: 6/10

+ Remek feldolgozása egy klasszikus filmnek
– Az extrák szegényesek az extra változathoz képest

82%

Coco DVD

Ugyan, a Dzsungel Könyve extra változatáról ígértem részletes elemzést, és jön majd az is, de szeretnék egy másik Disney DVD-ről írni, amire jó érzésekkel gondolok vissza, ez pedig a Coco.

Ezt már akkor vettem meg, amikor 990 forint volt az ára. Az igazat megvallva, nem akartam kockáztatni vele, mert volt egy rossz tapasztalatom. Annak idején nem láttam a moziban az első Legendás állatok és megfigyelésük filmet, de mint Harry Potter rajongóként megvettem a megjelenés napján teljes áron a DVD-t, ráadásul kártyás limitált kiadást. A film első végignézésre annyira nem tetszett, hogy akkor megfogadtam magamban, hogy csak úgy veszek DVD-t teljes áron legközelebb, ha láttam, és meggyőződtem róla, hogy tetszik. Persze többedik végignézés után már tetszett a film, és most már bármikor szívesen megnézem.

Ennek lett az áldozata a Coco. Mivel ezt sem láttam moziban, és nem is tudtam, hogy mire számítsak, ezért megvártam, hogy lemenjen az ára, és utána vettem meg. Ebből a szempontból ambivalens érzéseim vannak. Ha csak a film minőségét nézem, majdhogynem sajnáltam, hogy ilyen sokáig vártam, hogy megvegyem, és megnézzem. Kiváló filmről van szó ugyanis, azóta többször is láttam, és mindig szinte könnyeztem a végén, mert csodálatos befejezése van. Meg úgy egyébként is nagyon tetszik, ahogy a film felhívja a család fontosságára a figyelmet, nem utolsósorban beszélgettem az egyik mexikói barátommal a filmről, és tényleg nagyon hasonló a halálhoz való kapcsolatuk, meg a halottak napja ünnepség, ahogy a film bemutatja. Egyébként is a Pixar alkotásai üdítőleg hatnak a Disney szinte teljesen egy sablonra húzott egész estét animációi után. Annyira elcsépelt már tőlük ez a “valósítsd meg az álmaidat” üzenet különböző köntösben, hogy szinte már semennyire nem vehető komolyan tőlük. A Pixar ehhez képest komolyabban veszi a nézőit. Nemcsak a filmjeik mondanivalója változatosabb, hanem folyamatosan változatos eszközökkel mutatják be azt. Bár nem mindegyik animációjukkal vagyok megbarátkozva, a Wall-E és a Fel! számomra túlzottan elvont, de nagyon úgy néz ki, hogy az idén novemberben bemutatandó “Lelki ismeretek” című filmet szintén a jobbak közé lehet majd sorolni.

De vissza a Cocóhoz. Ha magát a kiadványt nézem, akkor épp megfelelő volt a 990 forintos ár. Még ha értem is az okát, hogy miért zuhant ekkorát a DVD kiadványok minősége az évek során, akkor is valahányszor megnézek egy 2001-2003 körül kiadott DVD-t, a mai napig felmerül bennem a már-már költői kérdés, hogy miért nem lehet most is hasonló minőségű kiadvánnyal jönni? Az első kiadású DVD-k sokkal szebben néztek ki, tele voltak extrákkal, sőt, nekem külön tetszett, hogy a fejezeteknek adtak címeket, és az is olvasható volt. Ehhez képest a Coco DVD-n semmi extra nincs. Amiért kár, pedig a mai napig jó megnézni egy-egy extra keretében, hogy készült az adott film, sok esetben még az audiókommentár is érdekes szokott lenni. Az átlátszó tokot meg személy szerint jobban szeretem, mert szeretem, ha a belső borítón is van kép, vagy mint régen, oda írják a különböző fejezetek, jelenetek címeit. Vagy egy fekete tok esetében egy belső papírral szokták pótolni, amit szintén pozitívumként veszek. Sőt, nekem az sem tetszik, hogy nemcsak hogy a belső tok teljesen üres (a lemez persze benne van), hanem hogy a Disney DVD-nél is jó ideje szürke alapon nyomják rá a film logóját. Azt gondolom, hogy az is kiemeli a kiadvány igényességét, egyediségét, ha valami kép látható a lemezen. De erről jó ideje le kell mondani a Disney DVD-k esetében. Szerencsére a hang 5.1-es, és a képminőség is teljesen rendben van.

A Pro Video egyébként most kezd újjáéledezni hamvaiból. Nem tudom miért, de hónapokig elérhetetlen volt a weboldaluk, és konkrétan teljesen inaktívak voltak. Ez nemcsak abban látszott, hogy sokáig nem (vagy nagyon ritkásan) jöttek ki új Pro Videós kiadványok, hanem abban is az árcsökkenések is elmaradoztak, és olyan, régebben megjelent DVD-k is 3.190 forintos áron voltak kaphatók, amiknek árát addigra már rég le szokták vinni 990 forintra. Most kezdték újra, bár a weboldalukról egy Google űrlapra lehet jutni, onnan lehet bizonyos DVD-ket kedvezménnyel rendelni. Most már a weboldal is jobban néz ki, és a Google űrlap is fejlődött, ami mindenképp ígéretes. Írják, hogy a koronavírus járvány miatt most ily módon lehet rendelni, és mondjuk azt, hogy most a járvány miatt működnek korlátozottan, amint újra visszaáll az élet, újra teljes kapacitással fognak működni. A kezdetek és a kezdeti fejlődés biztazó jel.

Mindenesetre, ha számokban kellene értékelnem a Coco DVD-t, azt így tenném:

Film: 9/10
Kép: 8/10
Hang: 10/10
Extrák: 0/10
Borító: 3/10

+ Egy kiváló filmet tudhatunk magunkénak
– Semmi extra, maga a kiadvány is eléggé foghíjas

67%