2020. május 16., szombat

Coco DVD

Ugyan, a Dzsungel Könyve extra változatáról ígértem részletes elemzést, és jön majd az is, de szeretnék egy másik Disney DVD-ről írni, amire jó érzésekkel gondolok vissza, ez pedig a Coco.

Ezt már akkor vettem meg, amikor 990 forint volt az ára. Az igazat megvallva, nem akartam kockáztatni vele, mert volt egy rossz tapasztalatom. Annak idején nem láttam a moziban az első Legendás állatok és megfigyelésük filmet, de mint Harry Potter rajongóként megvettem a megjelenés napján teljes áron a DVD-t, ráadásul kártyás limitált kiadást. A film első végignézésre annyira nem tetszett, hogy akkor megfogadtam magamban, hogy csak úgy veszek DVD-t teljes áron legközelebb, ha láttam, és meggyőződtem róla, hogy tetszik. Persze többedik végignézés után már tetszett a film, és most már bármikor szívesen megnézem.

Ennek lett az áldozata a Coco. Mivel ezt sem láttam moziban, és nem is tudtam, hogy mire számítsak, ezért megvártam, hogy lemenjen az ára, és utána vettem meg. Ebből a szempontból ambivalens érzéseim vannak. Ha csak a film minőségét nézem, majdhogynem sajnáltam, hogy ilyen sokáig vártam, hogy megvegyem, és megnézzem. Kiváló filmről van szó ugyanis, azóta többször is láttam, és mindig szinte könnyeztem a végén, mert csodálatos befejezése van. Meg úgy egyébként is nagyon tetszik, ahogy a film felhívja a család fontosságára a figyelmet, nem utolsósorban beszélgettem az egyik mexikói barátommal a filmről, és tényleg nagyon hasonló a halálhoz való kapcsolatuk, meg a halottak napja ünnepség, ahogy a film bemutatja. Egyébként is a Pixar alkotásai üdítőleg hatnak a Disney szinte teljesen egy sablonra húzott egész estét animációi után. Annyira elcsépelt már tőlük ez a “valósítsd meg az álmaidat” üzenet különböző köntösben, hogy szinte már semennyire nem vehető komolyan tőlük. A Pixar ehhez képest komolyabban veszi a nézőit. Nemcsak a filmjeik mondanivalója változatosabb, hanem folyamatosan változatos eszközökkel mutatják be azt. Bár nem mindegyik animációjukkal vagyok megbarátkozva, a Wall-E és a Fel! számomra túlzottan elvont, de nagyon úgy néz ki, hogy az idén novemberben bemutatandó “Lelki ismeretek” című filmet szintén a jobbak közé lehet majd sorolni.

De vissza a Cocóhoz. Ha magát a kiadványt nézem, akkor épp megfelelő volt a 990 forintos ár. Még ha értem is az okát, hogy miért zuhant ekkorát a DVD kiadványok minősége az évek során, akkor is valahányszor megnézek egy 2001-2003 körül kiadott DVD-t, a mai napig felmerül bennem a már-már költői kérdés, hogy miért nem lehet most is hasonló minőségű kiadvánnyal jönni? Az első kiadású DVD-k sokkal szebben néztek ki, tele voltak extrákkal, sőt, nekem külön tetszett, hogy a fejezeteknek adtak címeket, és az is olvasható volt. Ehhez képest a Coco DVD-n semmi extra nincs. Amiért kár, pedig a mai napig jó megnézni egy-egy extra keretében, hogy készült az adott film, sok esetben még az audiókommentár is érdekes szokott lenni. Az átlátszó tokot meg személy szerint jobban szeretem, mert szeretem, ha a belső borítón is van kép, vagy mint régen, oda írják a különböző fejezetek, jelenetek címeit. Vagy egy fekete tok esetében egy belső papírral szokták pótolni, amit szintén pozitívumként veszek. Sőt, nekem az sem tetszik, hogy nemcsak hogy a belső tok teljesen üres (a lemez persze benne van), hanem hogy a Disney DVD-nél is jó ideje szürke alapon nyomják rá a film logóját. Azt gondolom, hogy az is kiemeli a kiadvány igényességét, egyediségét, ha valami kép látható a lemezen. De erről jó ideje le kell mondani a Disney DVD-k esetében. Szerencsére a hang 5.1-es, és a képminőség is teljesen rendben van.

A Pro Video egyébként most kezd újjáéledezni hamvaiból. Nem tudom miért, de hónapokig elérhetetlen volt a weboldaluk, és konkrétan teljesen inaktívak voltak. Ez nemcsak abban látszott, hogy sokáig nem (vagy nagyon ritkásan) jöttek ki új Pro Videós kiadványok, hanem abban is az árcsökkenések is elmaradoztak, és olyan, régebben megjelent DVD-k is 3.190 forintos áron voltak kaphatók, amiknek árát addigra már rég le szokták vinni 990 forintra. Most kezdték újra, bár a weboldalukról egy Google űrlapra lehet jutni, onnan lehet bizonyos DVD-ket kedvezménnyel rendelni. Most már a weboldal is jobban néz ki, és a Google űrlap is fejlődött, ami mindenképp ígéretes. Írják, hogy a koronavírus járvány miatt most ily módon lehet rendelni, és mondjuk azt, hogy most a járvány miatt működnek korlátozottan, amint újra visszaáll az élet, újra teljes kapacitással fognak működni. A kezdetek és a kezdeti fejlődés biztazó jel.

Mindenesetre, ha számokban kellene értékelnem a Coco DVD-t, azt így tenném:

Film: 9/10
Kép: 8/10
Hang: 10/10
Extrák: 0/10
Borító: 3/10

+ Egy kiváló filmet tudhatunk magunkénak
– Semmi extra, maga a kiadvány is eléggé foghíjas

67%

Nincsenek megjegyzések: