2017. december 21., csütörtök

Gondolatok a Yonekura Chihiro toplistáról

A végére elégedettséget éreztem, úgy éreztem, hogy sikerült kiválasztani az énekesnő legjobb dalait. Viszont az elején volt némi kellemetlen érzésem, amikor nemcsak dicsértem, hanem kritizáltam a dalokat. Elkezdtem megbánni, hogy 40-es listát állítottam össze, minek írok én listát 40 legjobb dalról, ha a valójában nem érzem, hogy 40 igazán erős dala van? Aztán azzal zártam le magamban a dolgot, hogy így tudom a legátfogóbban megmutatni az énekesnő teljes pályafutását. Hiszen mindenféle dal szerepel a debütálasától kezdve egészen a mai időkig.

Illetve, aki hozzám hasonlóan ismeri az énekesnő szinte teljes pályafutását, az felfigyelhetett arra, hogy egy album teljesen hiányzik. Ez pedig az 1998-as always album. Nem véletlen. Többször írtam arról, hogy az énekesnő dalainak többsége klisés, túlárad a pozitív gondolkodás, és az élet értelmét filléresre váltott gondolatok. Az always album egy hatalmas kliséhalmaz. A rajta szereplő 13 dal sablonos, végighallgatva semmi kiemelkedőt nem nyújt. Talán az Eien no Tobira című dalt lehetne kiemelni, az ismert is a rajongók által, hiszem 08th MS Team Gundam zene, a maga nemében jó dal, de végsősoron semmi kiemelkedőt nem nyújt. Sőt, ezen az albumon szerepel Yonekura Chihiro minden idők általam legrosszabbnak vélt dala, a Yume Miru Blue Moon. Úgy énekel benne érzelmeket, ami nekem már túl sok, ráadásul a refrénben olyan magasra viszi fel a hangját, ami komolyan bántja a fülemet. Túlzottan idealista, olyan boldogságot énekel meg abban a dalban, ami talán már nem is létezik. Ahol minden csodálatos, gyönyörű, a szél miatta táncoltatja a faleveleket, és borúnak nyoma nincs. És ezt úgy adja elő, mint egy végkifejlett állapot, tehát, hogy az ideális boldogság elérhető. Csakhogy ez hazugság. Aki örökösen a boldogságot hajszolja, az soha nem lesz elégedett az életében, mert mindig boldogabb és boldogabb akar lenni a jelenlegi állapotához képest, ezáltal az élet elmegy mellette. Ezért tartom jó gondolatnak, amit nemrég hallottam, hogy nem boldognak, hanem elégedettnek kell lenni, mert akkor állsz le, és nem hajszolod az élményeket, hanem megéled a jelent. És sajnos az album többi dala is hasonló mondanivalóval bír, a zenéket meg nem tudom visszaidézni. Pedig megtettem azt, hogy néhány évre rá ismét elővettem az albumot, gondolván, hogy hátha érteni fogom, hogy miről énekel az énekesnő, de sajnos ugyanúgy vakvágány volt a dolog.

Úgyhogy Yonekura Chihiro is ad elő érvénytelen gondolatokat, emiatt néhány albuma semmi jelentőséggel nem bír, már-már súlytalanok. Azokat a dalait bocsájtom meg neki, sőt, már-már szeretem, ahol nem feltétlen az a célja, hogy pozitív gondolatokat adjon elő, hanem hogy szinte kifigurázza ezeket azzal, hogy túlzottan lazán, szinte már szórakozottan adja elő. Ezekkel azért nincs bajom, mert azt érzem, hogy a könnyed szórakoztatás a célja, és ez nálam bőven belefér, hiszen nekem is vannak oldottan bolond pillanataim, ezekbe ezek a dalok tökéletesen beleillenek. Aztán meg van néhány olyan dala, ahol tényleg komolyan énekel, vagy az előadásmódja szerethetővé teszi a gondolatait. Ezek kerültek a lista élbolyába. És valahányszor hallgatom a Colours, a jam és a Nakeru Anison albumokat, melyek a kedvenceim tőle, akkor azért valami reményt érzek, hogy érdemes hallgatni őt, és ráérzek arra, hogy miért is szeretem őt. Hát amikor 2011-ben megjelent és megismertem a Nakeru Anisont, olyan szinten hatással volt rám, hogy hirtelen sokat nőtt Yonekura Chihiro a szememben, és elkezdtem hallgatni ennek szellemében a régi albumait. Volt néhány, ami megtetszett, de még utána is voltak olyan dalok, melyekről azt gondolom, hogy jobb, ha meg sem születtek volna. Az, hogy a hatás mekkora volt, az abból is meglátszik, hogy az albumból 5 dal is helyet kapott a listán, ezek közül pedig 3 ott van a minden idők legjobb 5 dalának listájában.

De hogy mennyire passzolt volt a Nakeru Anison koncepciója Yonekura Chihiróra, az is bizonyítja, hogy az albumnak van egy folytatása. 2015-ben megjelent egy "Nakeru Anison ~with you~" című album, mely Yoshioka Aika albuma. Nagyon kíváncsi voltam rá, bíztam benne, hogy lesz olyan jó, mint Yonekura Chihiro albuma, de óriási csalódás volt. Soha nem hallottam Yoshioka Aikáról, de egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet. Egy érzelmileg teljesen éretlen fiatal lányt hallottam énekelni, aki azon a bizonyos sztereotip magas japán női hangon énekel olyan érzelmekről, amikről nyilvánvalóvá válik, hogy nem élte meg azokat. Pedig a dalok hangszerelése, koncepciója ugyanaz, csak az előadó más. Egy ugyan jó hangú, de teljesen súlytalan énekesnőt hallottam énekelni, aki legfeljebb saját magát szórakoztatja, de nem éreztem, hogy bármi érvényeset akar átadni.

Szóval vannak nagyon jó dolgai Yonekura Chihirónak, én csak azt tudom neki kívánni, hogy ne csak a pozitív gondolkodás legyen nála túlsúlyban, hanem a nagyon jó dalai is. Legyen trónfosztás az első helyen.

2017. december 19., kedd

Top 40 Yonekura Chihiro #1

Diamond Crevasse

Hát akkor tegyük fel a koronát a legjobb Yonekura Chihiro dalra, ami egy feldolgozás. Az eredeti előadó May'n, és ez a Macross Frontier anime egyik karakter dala, amit Sheryl Nome-ként énekelt. Egyszer meghallgattam az eredetit, de az annyira nem jött be. De ahogy Yonekura Chihiro felénekelte, az teljesen más volt. Ebben semmi SEMMI SEMMI hiba nincs. Ezzel nyerte el a dal valódi mondanivalóját, és pont azon  gondolkodtam el, hogy ha képes komolyabb szövegeket is tökéletes hitelességgel énekelni, akkor csak többet gondol a világról, minthogy az élet mennyire szép, és mindenki szeret, meg elég egy apróság az életben, és tiéd a világ boldogsága. Ez a dal az első nagy szerelmi csalódásról szól. Amikor konkrétan istennek látja a másik felet, el se tudta képzelni, hogy bármikor is ne legyenek együtt. De aztán mégis megtörténik, ezt az érzést kell feldolgozni. Aztán ez az istenség leszelídül "itoshii hito"-vá, de az érzelmek ugyanolyan erősek maradnak. Mintha távolságában tapasztalná meg, hogy ki is ő valójában, és hogy mennyire szereti. Yonekura Chihiro valami olyan hitelességgel adja elő ezt az érzést, hogy majdnem elsírtam magam, amikor először meghallottam ezt a dalt. Az az érdekes, hogy sokáig csendes, lágy marad a hangszerelés, de a végére az elektromos gitár és a dobok hihetetlen nyomatékot adnak az érzelmeknek. Mintha ekkor jutott volna végképp arra a felismerésre, hogy a másik fél mennyire értékes a számára, amikor már elvesztette. A búcsú, az érzelmi leválás, és a bizalom a következő életben, és akkor találkozhatnak. A hangszerelés is csodálatos, szinte teljes katarzis élmény fogott el, az érzéssel, ahogy az énekesnő énekli, tökéletesen azonosulni tudok. Ilyen egy számomra tökéletes Yonekura Chihiro dal.

2017. december 18., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #2

I believe

A Colours album első dala egy ars poetica. A szöveg sokat elárul az énekesnő múltjáról, és hogy miért vannak olyan dalai, amilyenek. Bántásokról, nehézségekről szól a dal, meg hogy bármi is legyen, hisz abban, hogy mégis itt a helye, és az a virág is az ég felé néz, mely a terméketlen földben nő. Ez is olyan dal, melyet nem is a szöveg tesz naggyá, hanem az, ahogy az énekesnő előadja. Az valami fantasztikus. Neki elhiszem, amiről énekel. Ahogy énekli, fel is merül bennem, hogy ha valaki tényleg nehézségeket él meg gyerekkorában, vagy később, azt talán nem is lehet másképp túlélni, minthogy erőt vesz magán, és mégis hisz a jó dolgokban. Persze a valóság ennél árnyaltabb. De a hangszerelés is hihetetlen jó. Erősen szól a gitár, de lassú a ritmusa, ezzel érzékelteti az erős és jelentőségteljes érzelmeket. Olyan, mint egy filmben egy lassított jelenet, csak itt az egész dal alatt lassítva van. Az ének nagyon szép, és jól meg van komponálva. A versék, melyke a nehézségekről szólnak, akkor mély hangon énekel, a bridge magasabb, a refrénben pedig amikor a hitéről énekel, szinte kitör. A dalok többsége nagyon jó a Colours albumon, ennek egyik bizonyítéka, hogy ilyen dallal nyitja az albumot. Kifejezetten nagy hatású dal, de olyan, ami nem direktben hatásvadász, nem túl érzelgős, pont annyira érzelmes, hogy hiteles marad a mondanivaló. Legyen ez az alap minőség.


2017. december 17., vasárnap

Top 40 Yonekura Chihiro #3

you

Hát elérkeztünk a dobogóhoz, melynek alsó fokán egy feldolgozás áll, méghozzá a Nakeru Anison album első dala. Amikor először meghallottam, már az első másodpercekben hihetetlen kellemes érzés fogott el. Aztán kb. fél perc után majdnem felordítottam, hogy nekem ez az album KELL! Ez valami csoda. Hát létezik a mai fogyasztói társadalomban olyan mű, ami katarzist okoz? Rengeteget hallgattam ezt a dalt, és akkor legtöbbször semmit nem csináltam, csak figyeltem a zenére, és hagytam, hogy teljesen magával ragadjon.
A dal eredeti előadója Yuzuki, és a Higurashi no Naku Koro ni anime image dala. Illetve, ha jól sejtem, karakter dal, de ennek nem néztem pontosan utána. Yonekura Chihiro változatának címében csak a személyes névmás áll, az eredeti változat kapott egy "Visionen im Spiegel" alcímet. Az igazat megvallva az a változat annyira nem tetszett, de Yonekura Chihiro előadásában egyszerűen csodálatos! Az egyszerű hangszerelés nagyon beleillik a hangulatba, és a dal végén gyönyörű, ahogy a lágyan megszólaló elektromos gitár szinte felborzolja az érzékeket. Akkor van csúcson érzelmileg a dal. Amúgy egy múltidézés, egy különleges kapcsolatról szól, mely már elmúlt, de bízik az előadó abban, hogy bárhol van ő, boldog a jelenlegi életében. Csodálatos dalszöveg, annyira sajnálatos, hogy alig van ilyen szövegű dala az énekesnőnek. Ezért kellenek a feldolgozások, hogy ily módon engesztelje ki azokat, akik többet szeretnének. Engem ezzel a dallal többszörösen kiengesztelt.


2017. december 16., szombat

Top 40 Yonekura Chihiro #4

cheers!

Újabb bizonyíték, hogy lehet szerethetően is előadni ezt a pozitív gondolkodás dolgát. Ez a dal lényegében arról szól, hogy a köszönöm egy olyan szó, mely nem kerül semmibe, mégis megváltja a világot, boldoggá tesz. Nem is emiatt került ennyire előkelő helyre, hanem a körítés az, ami annyira jó, hogy épp, hogy lemaradt a dobogóról. A hangszerelés hihetetlenül erős: Az elektromos gitár és a dob annyira erősen szól, hogy akármennyire is elcsépeltnek és az élet értelmét filléresre váltottnak tartom, amiről az énekesnő énekel, a zene kárpótol mindenért. A zene mintha kilépne abból a gondolatvilágból, amiről Yonekura Chihiro énekel, és sokkal tágabban értelmezhetővé teszi a dalt. Olyan érzésem van, hogy lehet úgy is értelmezni a szöveget, hogy te is lehetsz boldog az életedben, ha elfogadod, hogy a változás nagyon hosszú, következetes és kemény munkával jár. Annak gyümölcse lehet, hogy évek múltán érik be, de van rá esély. Ezzel a gondolatmenettel mentem meg magamban a szöveget, mert ez is illeszkedik a zenéhez, így a dal végén már én is együtt lalázok a kórussal.

2017. december 15., péntek

Top 40 Yonekura Chihiro #5

Hoshizora no Waltz

Akárcsak az Ever After, a Nakeru Anison albumon levő dalok egy bizonyos koncepció alapján lettek hangszerelve, felvéve. A különbség az, hogy az utóbbi albumból többet hoztak ki, hovatovább a Nakeru Anison Yonekura Chihiro egyik legjobb albuma. Ezt erősíti a Hoshizora no Waltz című dal, melynek eredeti előadója Kuribayashi Minami. Az eredeti változatot annyiszor nem hallgattam, de Yonekura Chihiro csodálatos balladát énekelt, az övét bármikor szívesen előveszem. Igazából annak ellenére, hogy egy csendes, nyugodt dal, egy szerelemtől megrészegülten boldog embert hallhatunk énekelni. A párkapcsolat kezdeti stádiuma, amikor milyen olyan csodálatos, és bár holnap is találkoznak, de még nem akarja, hogy elmenjen, és úgy érzi, hogy még a csillagos ég is az ő szerelmüket táncolja. Egy kis óvás, féltés van a szövegben, bár érzi, hogy nagyon szerelmes, de már most tudja, hogy erre a szerelemre vigyázni kell, folyamatosan ápolni kell, mert csak így maradhat erős. Ez a fajta dalszöveg tetszik, főleg ahogy Yonekura Chihiro előadja. Neki elhiszem. És itt van a jó oldala annak, amit írtam régebben: Az énekesnőnek mostanság is olyan dalszövegei vannak, amivel azt érzékeli, hogy ugyanúgy hisz a pozitív és jó dolgokban, mint 20 éve, és annyit megsúgok, hogy a jobb helyen lévő dalok is hasonlók lesznek, de ezek egyben olyanok, amiket hihetetlenül szerethetően ad elő. Az ének egyszerre érzelemdús és hiteles, a zene pedig csodálatosan harmonizál a zene mondanivalójával. Első hallásra megszerettem a dalt, azóta is ott jegyzem az énekesnő valaha hallott legjobb dalai között.

2017. december 14., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro #6

Hidamari wo Tsurete

Ahogy haladunk egyre előrébb, egyre inkább előtérbe kerülnek az igazán mély érzelmű dalok. Vagy ahogy kritikusabbak mondanák, az érzelgős dalok. De ezen olyanok, melyekben Yonekura Chihiro nagyon szépen énekli meg az érzéseit, és talán a szöveg is hiteles. Ez is lassú, érzelemmel teli ballada, nagyon szépen megkomponált zenével. A szöveg emlékeket idéz fel a múltból. Nem tiszta, hogy ez a kapcsolat még tart, vagy már véget ért, de az biztos, hogy kellemes érzésekkel gondol vissza az együtt töltött időre. A zene végig lágy, kellemes, csak a refrénnél erősödik meg, de akkor is kellemes hangzású marad. Emellett végig harmonizál a szöveg kellemes mivoltával, nincs semmi disszonancia, a dallammal együtt egy egységes egészet alkot. Hihetetlenül kellemes hallgatni, mai napig a legjobb Yonekura Chihiro dalok egyike.

2017. december 13., szerda

Top 40 Yonekura Chihiro #7

Give a reason

Yonekura Chihiro több dalt is feldolgozott a pályafutása során, szinte várható volt, hogy az anime-történelem egyik legnagyobb hatású dalát is újragondolja, hiszen ugyanannál a kiadónál jelent meg, ahol az énekesnő is van. Sokan hozzányúltak Hayashibara Megumi legismertebb dalához, jónéhányat meg is hallgattam közülük, nem is volt kétség afelől, hogy Matsumura Kasumi és Yonekura Chihiro feldolgozásai sikeredtek a legjobbra. Most maradjuk Chihi-san verziójánál. Képes volt úgy újragondolni a Slayers NEXT openinget, hogy nem vesztette el a mondanivalóját, sőt ebben a hangszerelésben más megvilágításban szólal meg, mely van annyira jó, mint az eredeti. Konkrétan úgy vagyok vele, hogy van a Hayashibara Megumi verzió, mellette van a Yonekura Chihiro verzió, mely a maga stílusában ugyanolyan magas minőséget képvisel, mint az eredeti.
A dal az Ever After albumon jelent meg. Ez egy feldolgozásalbum melyen a dalok egy koncepció alapján lettek hangszerelve. Így az album meglehetősen egységes, ugyanakkor sajnos nem sikerült annyira jóra, így a Give a reason magasan kiemelkedik a többi dal közül. Határozottan érdemes meghallgatni, bár minden feldolgozás ilyen lenne.

2017. december 12., kedd

Top 40 Yonekura Chihiro #8

Hoshi ni Naru Made

Ez egy olyan dal, amire nem első hallásra lettem figyelmes, hanem amikor komolyan, szinte meditatíve ültem le hallgatni. Akkor jöttem rá, hogy ez egy nagyon jó dal, és bár a szövege negatív hangulatú, mégis mégsem annak éli meg, hanem inkább elmélkedik rajta. Hamar kiderül, hogy egy egyoldalú szerelmet sír vissza az énekesnő, ahol csak ő volt szerelmes. Aki kritikusabb szemmel elemez verseket, dalszövegeket, azt mondanák, hogy ez a dal a társfüggőségről szól. Visszajár azokra a helyekre, ahol találkoztak, elmélkedik az együtt eltöltött időn, de már akkor is másról álmodott a srác. De Yonekura Chihiro már a dalban is elismeri, hogy sokat kell még dolgoznia magán érzelmileg, amíg helyükre kerülnek nála a dolgok, de amíg azok a könnyek csillagokká nem válnak, addig ugye helyén való, hogy szereti őt? Ha engem kérdez, teljesen rendben van, addig úgysem lehet kiszeretni abból a bizonyos személyből, amíg helyére nem tette a dolgokat magában. A zene meglehetősen erős, átmegy rockos hangzásba. A gitarszóló nagyon emlékezetessé teszi a dalt, az énekesnő éneke pedig azt sugallja, hogy a nagy krízisen már túl van, de még érzi, hogy nincs minden rendben, ezért hangzik elmélkedősnek a dal. Nekem nagyon bejött, fantasztikusan meg van komponálva a dal. Főleg a szöveg, és itt jön ki a nagy a különbség a nyugati és a japán dalok szövegei között. Amíg a nyugati szerelmes dalok végtelenül önzőek, csak a saját szemszögéből nézi a dolgokat, az érzelmeket, és azzal jön, hogy szükségsem van rád, ezért szeress, addig az általam ismert japán szerelmes dalokban sokszor hallom, hogy elismerik a hibájukat, és azt, hogy ha nincs, akkor nincs, az ő dolguk feldolgozni. Valami hasonló ez a dal is.

2017. december 11., hétfő

Top 40 Yonekura Chihiro #9

Butterfly Kiss

Általában a dalt az adott animéhez írják, mely mind zeneileg mind szövegileg reflektál az anime mondanivalójára. Előfordulnak kivételek, erre a legjobb példa Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss című dala, mely magasan az anime minősége fölött áll. A Groove Adventure Rave (vagy Rave Master, ki hogy ismeri) openingje, mely amúgy egy tipikus shounen anime. Végignéztem, és szinte semmi nem maradt meg a történetből, a szereplők is átlagosak, egyedül Plue maradt meg bennem, aki egy eszméletlenül aranyos kisállat. Ő sokak számára ismerős lehet a Fairy Tail animéből. Ugyanaz a két manga alkotója, Plue-t átvitte a RAVE-ből a Fairy Tail-be. Szóval van ez az anime, és van ez az opening, mely sehogy nem áll össze. Több érzelem van a dalban, a problémás kapcsolatról szól a szöveg, de ha átjutnak azon a vörös folyón (akai kawa), ott várja őket a mennyország. Van néhány ilyen mélyebb érzelmű dala Yonekura Chihirónak, ezekre 31 éves fejjel is azt mondom, hogy hiteles, ahogy az énekesnő előadja, és nagyon szeretrem hallgatni őket. Ez a kislemez is sikeres lett, szinte mindegyik koncerten felhangzik.