2015. december 21., hétfő

JAM Project: Kessen the Final Round kislemez kritika

A JAM Project fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Valószínűleg a játékok témája is adja magát, de az azokra írt dalok sokkal erősebbek, érződik, hogy ebben érzi magát otthon az együttes. A Kessen the Final Round kislemez a tavaly megjelent Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ kislemez folytatásának is mondható, hiszen a két SRW játék együtt egy nagyobb történetet ölelnek fel. Az első játék dalai eléggé érdekesek, talán annak az openingje kivétel a fentebb említett dominancia terén. Inkább komolytalannal tűnt, ott az ending volt igazán erős. Idén ismét két érdekes SRW dallal van dolgunk. Nem ez az első eset, hogy a JAM Project olyan dalt ír, melyet szakaszokra lehet felosztani. Az egyes részeknek önmagukban semmi közük nincs egymáshoz lendületében, stílusában és hangulatában, de Kageyama Hironobu elkövette azt a bravúrt, hogy egységes dalt faragjon belőlük. Ismét egy ilyen dallal van dolgunk a címadó dal esetében, de hogy milyen lett? Lássuk:
  1. Kessen the Final Round: Tehát több szakaszra felosztható a dal, ami vélhetőleg azért van, mert a zenét közösen írták. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyik tag, mert egyáltalán nem tűnik közös munkának, ugyanis itt aztán végképp nem sok köze van egymáshoz az egyes részeknek. Öt részre osztható fel a dal, az elsőben lágy zene mellett Okui Masami énekel, de még hogy! Szinte látom magam előtt, ahogy istennőként a csodálatos énekével akarja békére bírni a harcoló feleket. Aztán jön a második rész, ami már sokkal erősebb. Nagyon szeretem, amikor a JAM Project együtt gregorján stílusban énekel, itt olyan érzetet ad, mintha a két harcoló fél a dühét adná ki magából. A tagok külön is énekelnek. A harmadik rész jelentősen különbözik az első kettőtől, és egyértelműen ez viszi a prímet. Csak erre a részre megadom a 10/10-es értékelést. Teljesen más zene, hihetetlen lendületes, más helyszínt is képzelek el erre a részre. Az ének stílusa is teljesen más. Titokzatos, mintha meglepetésszerűen akarnának lecsapni az ellenségre. Eszméletlen hangulatos lett. Viszont a nagyedik rész megint éles váltás, és botrányossá válik a dal! Lassú lett, nem mondanám, hogy semmitmondó, mert önmagában nem rossz, de ahhoz képest kiábrándító, hogy volt egy lendülete, és hirtelen megáll a dal. A vége pedig egy rövid lezárás, de igazából nem zárja le a dalt, nincs vége. Ezt a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy tűnik, hogy 6:23-ban határozták meg a hosszúságot. Az első három rész tart 3:48-ig, odáig nagyon jó, imádom, de a vége borzasztó lett. 7/10
  2. END OF HEAVEN: Most kivételesen nem Okui Masami írta az endinget, hanem Endoh Masaaki, így más is a hangulata. Alapvetően nem rossz, kellemes lezárása a játéknak, de másfajta érzelmek hallhatók a dalban. És ez nem rossz, sőt, egyedivé teszi ezt a kislemezt. Inkább azt mondom, hogy ez való egy Super Robot Wars féle játék ending dalának. Olyan érzete van, mintha egy nagy kaland (vagy harc) végén lennénk, és a győztes csapat közösen énekli ezt a dalt, megélve a győzelmüket, egyben megemlékezve a küzdelmes időkre. Endoh Masaaki igazán kitett magáért, nagyszerű munkát végzett. 8/10
Egy ideje akarok írni a JAM Project képekről, borítókról, és most, hogy egy olyan kislemez borítót látunk, ami érinti a problémakört, ezért itt írok róla. Ugyanis zavar engem, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen, ezzel jelezve, hogy ő a csapat vezetője, és ő viszi a hátán az együttest. Ez ennek a kislemeznek a borítóján hatványozottan megjelenik, hiszen itt nemhogy ő van középen, de csak ő néz ránk, a többiek meg oldalra. Ez olyan érzetet ad, mintha nemcsak hogy az együttes vezetője lenne, hanem ő a domináns tag, a többiek csak besegítenek neki. A többi képen legalább "érvényesülnek" a többiek. De úgy lenne az igazi, ha Okui Masami, mint egyedüli női tag lenne középen és a férfiak közrefogják, mintegy védelmezve őt. Meg hát csak úgy mutatna szépen, ha a nő van középen. 

2015. december 20., vasárnap

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui Masami, Hayashibara Megumi, Suara, Yonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

2015. december 19., szombat

Éjjel-Nappal Okui Masami

Hihetetlen, hogy már 9 éve tart a töretlen rajongásom Okui Masami iránt. Egyszerűen nem tudok betelni a dalaival. Komolyan mondom, ha büntetés lenne az énekesnő összes albumát és kislemezét egymás után végighallgatni, én életem végéig bűnöznék.

2015. december 16., szerda

Suara - Koe

Megjelenés: 2015. október 14.
Kiadó: F.I.X. Records
KIGA-90028 (Limited Edition)
KIGA-28 (Regular Edition)
Ár:
¥4.104 (Limited Edition)
¥3.240 (Regular Edition)
CD1 Tracklist
  1. Nue Dori (ヌエドリ) 5:01
  2. Future World 3:24
  3. Fly away -Oozora he- (Fly away-大空へ-) 3:27
  4. Koe wo Kikasete (声を聴かせて) 5:03
  5. Subete wo Anata ni (すべてをあなたに) 4:04
  6. Koi Yume (恋夢) 5:59
  7. Seijaku (脆弱) 5:35
  8. Kimi no Maede wa Shounen no Mama (君の前では少年のまま) 5:26
  9. Niji Iro no Mirai (虹色の未来) 3:37
  10. I'm a beast 3:49
  11. Song of... 4:19
  12. Dream 4:47
  13. Hatsuzora (初空) 4:13
CD2 Tracklist
  1. Shunkashuutou (春夏秋冬) 5:00
  2. Sakura (桜) 5:41
  3. Kimi ga Ita Natsu no Hi (君がいた夏の日) 4:57
  4. Tsuki ni Akari Terasarete (月明かりに照らされて) 5:09
  5. Juunigatsu no Ame (十二月の雨) 4:54
A Koe Suara 5. stúdióalbuma. A Limited Edition két CD-t tartalmaz, a második egy koncepciós mini-album, melynek első dala a négy évszakról szól, míg az utána következők szintén a négy évszakról egyenként. Az album a 25. helyet érte el az Oricon Charton, 5 hétig volt listán és 4.500 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + scans

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 15 17 33 16 21 31 25 2.448
2. hét 81 - 63 - 90 81 - 92 737
3. hét 63 - - - - 98 - 159 466
4. hét - - 94 - 89 - - 123 492
5. hét - - - - - - - 192 357
Összes eladás: 4.500

2015. december 10., csütörtök

Megumi Hayashibara - Sanhara ~Seinaru Chikara~

Megjelenés 2015. október 21.
Kiadó: King Records
KICS-3302
Ár: ¥1.296
  1. Sanhara ~Seinaru Chikara~ (サンハーラ~聖なる力~) 5:48
  2. Mou Hitotsu no Watashi (もう一人の私) 4:45
  3. raks-ati ~Kimi wo Mamoru~ (raks-ati~君を守る~) 4:56
  4. Stay 4:18
  5. Sanhara ~Seinaru Chikara~ <OFF VOCAL VERSION> 5:47
  6. Mou Hitotsu no Watashi <OFF VOCAL VERSION> 4:44
A Sanhara ~Seinaru Chikara~ Megumi Hayashibara 54. kislemeze. A címadó dal a 3×3 EYES anime 25. évfordulós dala. A Stay egy duett dal, melyet Kouji Tsujitani-val énekelt. A kislemez a 17. helyet érte el az Oricon charton, 4 hétig volt listán és 6.088 példányt adtak el belőle.


Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 14 15 14 12 20 23 17 4.181
2. hét 23 - 71 80 81 72 69 80 938
3. hét 77 86 - 92 - 95 - 106 524
4. hét 74 74 82 96 93 - - 112 445
Összes eladás 6.088

2015. december 9., szerda

Suara - Fuantei na Kamisama kislemez kritika

Suara utolsó kislemeze tavaly év elején jelent meg Fly away -Oozora he- címmel. Azt végighallgatva inkább az volt a gondolatom, hogy inkább az volt a célja, hogy életjelet adjon magáról, megmutassa magát, hogy igenis aktív énekesnő, csak most szünet van. Amúgy nem érdemel sok szót. És most 2015 végére egy újabb albummal és egy kislemezzel jelentkezett, melyek mind azt mutatják, hogy ha nem is feltétlen erősebb, mint valaha, de egy nagyszerű második korszak kezdetét vetítheti előre. A Koe album több tekintetben is folytatja a 4 éve megjelent Karin album sémáját, miszerint kevés nagyobb hatású dal (szám szerint egy) kerül egy korongra, viszont az album összességében egy teljes egészet alkot. És ez hatalmas értéket ad egy lemeznek.

És nem sokkal utána jött az új kislemez, a Fuantei na Kamisama, mely végre élettel van tele! Amikor megtudtam, hogy új Utawarerumono animesorozat jön, csak reméltem, hogy Suara lesz az opening  vagy / és ending előadója, esetleg Uehara Rena. És bejött! Suara újra a régi! A dalok fantasztikusak. Ugyan lehet érezni, hogy régi hangulatok visszaköszönnek, de azért a legújulás tetten érhető, és egy igazán fantasztikus kislemezt vehetünk a kezünkbe.
  1. Fuantei na Kamisama: Bár alapvetően pörgős dal, mégsem jön át az az esetleges poén, amit a címből ki lehet hozni, hiszen mitől lehet instabilitása az isteneknek? Az anime okvetlenül választ ad a kérdésre, viszont a dal esetében inkább az volt az érzésem, hogy az volt a céljuk, hogy egy igényesen trendi dal legyen. De igazából csak akkor tudnék igazán mit kezdeni a dallal, ha köthetném valamihez, vagy sokkal inkább valakihez. De az hatalmas plusz pont, hogy élettel teli és lendületes. 7/10
  2. Yume ka Utsutsu ka: Az katakanákkal írt címek, melyekben van olyan szó, amit nem ismerek, hajlamos vagyok nagyon "félreromanizálni", és olyan szavak jönnek ki, ami még a japánoknak is kínai. Az "utsutsu" szót nem ismertem, valamint nem tudtam, hogy "ka" partikulák kérdőszóként funkcionálnak. De a dal... ISTENI!!! Amióta kritikákat, véleményeket írok japán kiadványokról, többször észrevettem, hogy az adott előadó egyik korábbi dalából merítenek. Ebben a dalban két korábbi Suara dalt véltem felfedezni mind hangulatilag mind zeneileg. Abban más (és ezért szerettem meg ennyire), hogy hihetetlenül pozitív a hangulata. Azokra az élményekre emlékeztet, amikor valami olyan dolgot vártam, amiről tudtam, hogy pozitív lesz a végkimenetele, és nagyon boldog leszek miatta. Ezt a kellemes várakozást juttatja eszembe, főleg a "lendületes lassúsága" miatt, ami nálam azt jelenti, hogy nyugodt, de van benne egyfajta kellemes izgalom. És szinte látom a lelki szemeimmel, hogy Suara mosolyog, amikor énekli ezt a dalt. Katarzis élmény, tökéletesen telitalálat. 10/10
  3. Kachoufuugetsu: Emelkedett hangulatú, már-már megható dal, ez volt az első gondolatom. Ahogy írtam már korábban, hogy Suarához nagyon közel állnak a mély érzelmű dalok, melyek többször könnyet csaltak a szemembe. Hol a meghatottságtól, mert átéltem a katarzist, hol a fájdalomtól, mert annyira éreztem, hogy miről szól a dal. A cím egyébként a természet szépségei jelentéssel bír, ennek fényében (nem ismerem a szöveget, hogy miről szól), olyan érzésem van, hogy Suara annyira szereti a természetet, hogy ilyen emelkedett érzésekkel tud énekelni róla. Érzem a dalban, hogy eggyé válik a természettel, és ennek minden pillanatát megéli. Nagyon szép. 9/10
Na ilyen kislemezzel érdemes jelentkezni! Végre azt érzem, hogy Suara él, és kész arra, hogy ismét aktív legyen a karrierje. Úgy néz ki, hogy a rajongók is ráéreztek, ugyanis a kislemezből már majdnem 12.000 példány kelt el, ami őrült nagy siker Suara előző kislemezeihez képest. És jön a második Utawarerumono OP / ED kislemez 2016. januárjában, mely az Amakakeru Hoshi címet kapta. Ha az is sikeres lesz, nagyon remélem, hogy az AQUAPLUS és a F.I.X. Records újra fellendíti az énekesnőt. Nagy öröm lenne számomra.

2015. november 27., péntek

Teljes Yonekura Chihiro diszkográfia

No, tegnap befejeztem a Generasián, a Yonekura Chihiro kislemezeinek adatbázisát.


Hát azért ebből is látszik, hogy annak ellenére, hogy a BEST OF CHIHIROX II postomban soroltam a hibákat, mégis a pozitívumok dominálnak, mert hallgatni nagyon szeretem, és csak azon vagyok, hogy az énekesnő diszkográfiája ismert legyen, legalább is, akit érdekel az találjon róla minél több információt. Nagyon szeretek weboldalakat tartalmilag fejleszteni, főleg arról írni, ami érdekel, és szeretem. Így a befektetett időt nem munkának, hanem kellemes időtöltésnek élem meg, és a végeredmény gyönyörködtet. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatása lesz a BEST OF CHIHIROX II albumnak, az már ennyiből biztos, hogy nagy nyomot hagyott maga után bennem.

Alapvetően az albumok már nagyon régóta készen vannak, és ezek digitális formában könnyen megtalálhatók. A kislemezek sokkal lassabban készültek el, pont az ismertségük miatt. Ahogy írtam már korábban, jóval kevesebb kislemeze maradt fent, online is kevesebb érhető el, ezért azok, amik nem ismertek, azokat nem tartottam annyira fontosnak, hogy azokról is fent legyenek az adatok. Viszont az ismertebbek, és az újak már régóta kész vannak. De most az új válogatásalbum hatására manapság többet hallgatom a dalait, és úgy éreztem, hogy azért illő, ha mindegyik kislemezről fellelhetők részletes adatok. Tegnap kész lett. Az információkat döntő többségében az Oricon weboldaláról és a japán wikipédiáról szedtem, de például, ha nem voltam biztos abban, hogy valamelyik kislemez B-side track-je az adott anime ending dala-e (ha a címadó dal az opening), akkor az Anime News Network-ön néztem meg. És így lett kész. Jó érzés látni a munkám gyümölcsét.

2015. november 23., hétfő

Masaaki Endoh: ENSON3

Megjelenés: 2015. október 7.
Kiadó: Lantis
LACA-15510
Ár: ¥3.240
  1. Kimi no Shiranai Monogatari (君の知らない物語) 5:33
  2. Kasa Buta (カサブタ) 3:33
  3. Ojamajo Carnival!! (おジャ魔女カーニバル!!) 4:10
  4. Eiyuu (英雄) 3:56
  5. Snow Halation 5:13
  6. DREAM SOLISTER 4:57
  7. Pegasus Gensou (ペガサス幻想) 4:22
  8. Bokutachi no Yukue (僕たちの行方) 4:50
  9. My Soul, Your Beats! 4:27
  10. Kimi ga Suki Dato Sakebitai (君が好きだと叫びたい) 3:51
  11. Good Bye, Good Luck 3:40
  12. Orion wo Nazoru (オリオンをなぞる) 4:25
  13. Mata Ashita (またあした) 5:06
ENSON3 Masaaki Endoh 3. feldolgozásalbuma. Az album a 24. helyet érte el az Oricon charton, 4 hétig volt listán és 4.332 példányt adtak el belőle.


Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 18 13 25 37 34 46 24 2.632
2. hét 34 74 62 70 87 64 - 76 739
3. hét 85 - - - - - - 104 633
4. hét - - - - - - - 228 328
Összes eladás 4.332

2015. november 22., vasárnap

BEST OF CHIHIROX II. - Gondolatok összegzése

Hát, jót tett a Yonekura Chihiro iránti rajongásomnak az új best album megjelenése, erről már írtam korábban. De ennyire? Nagyon elővettem a dalait, sokat hallgatom mostanság őt. És nemcsak az új válogatásalbumot, hanem most speciel a BEST OF CHIHIROX albumot, vagyis az első részét a ezen válogatásalbum-párosnak. Azért is jók ezek az albumok, mert azok a dalok is felkerülnek rá, melyek egyik korábbi albumon vagy kislemezen sem hallhatók. Ezek bizonyos animék vagy videojátékok dalai, és csak annak az OST-jére került fel. És azáltal, hogy felkerülnek a válogatásalbumokra, akkor érzem igazán, hogy az az adott előadó hivatalos diszkográfiájának része, és akkor hallgatom sokat. Egy példa: Eredetileg egy anime (méghozzá a Tantei Opera Milky Holmes Dai-Ki-Maku) insert dala a Yokohama wo Arukou, és eleddig semelyik albumon vagy kislemezen nem volt hallható, de helyet kapott a BEST OF CHIHIROX II-n, és bár hallottam már akkor is, de most érzem igazán, hogy része az énekesnő repertoárjának. És ami igazán az egyediségét adja az albumnak, hogy helyet kapott rajta három új dal, az alábbiak:
  • Koi Seyo Otome! - Az ALI PROJECT-nek is van egy ilyen című dala, de az - az együttest ismerve - nyilván teljesen másról szól. Ez egy vicces, aranyos, már-már gyerekesen gondtalan dal, de tőle nagyon jól hangzik. És érdekes is abból a szempontból, hogy Yonekura Chihiro hangja nem változott olyan sokat az évek során, a zenei stílusa sem, így könnyen rá lehet mondani az új dalokra is nagyban hajaz a régiekre. Ez lehet jó is, hiszen, ha ebben is képes megújulni, valami érdekeset mutatni, akkor az csak még értékesebbé teheti az énekesnő karrierjét, hiszen az nemcsak azt jelentené, hogy hű önmagához, hanem így képes mindig változni. Ennél a dalnál ez tökéletesen megvalósul, és bizony, ha mindig így lett volna, nagyon másképp festene az a bizonyos 19 év, amit az énekesnő karrierje immáron felölel. Felidézi az első nagy szerelem gondtalan, egyben szenvedélyes érzését. Szinte hallani a tapasztalatlanságot, hogy övé az egész világ, és érte bárhova elmenne, nem számít semmilyen veszély. Szerintem igenis kell, hogy egy bizonyos kor után is érezzen az ember ilyet. Legalábbis Yonekura Chihirótól ezt elhiszem. 9/10
  • Mirai he no Prelude - A cím abból a szempontból érdekes, hogy az utolsó része három kanjiból áll (前奏曲), mégis angol címe van, nincs is olyan szótár (legalábbis én nem találtam), melyben japán kiejtést írtak volna, az énekesnő is "pureruudo"-t énekel. Amúgy egy kellemes, lassú dalról van szó, szintén a jobbik változatból. Ezt szívesen hallgatom, nem alszok el rajta. Szeretem a lassú dalokat, de ami már túlzottan andalító az nekem már nagyon unalmas. Mondjuk a japán előadók döntő többsége, akiket ismerek, ha a jövőről énekelnek, azt legtöbbször kellemes, optimista érzésekkel teszik, már-már utópisztikusnak hangzanak. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy valóban így éreznek, vagy azért énekelnek így, mert előírás, ez illik a többi dalhoz. Mindenesetre nagyon jó ez a dal, kellemes érzést kelt bennem. 9/10
  • Sanbon no Mahou no Ki - Ennek a címnek a romanizálása is megér egy misét, bizony a számnév miatt. Aki egy kicsit is belevetette magát a japán számnevekbe, az tudhatja, hogy ahányféle alakzat, forma, annyiképpen számolnak. Több szótár is a "mitsumoto" szót hozta ki a 三本 kanjira, de azt sejtettem, hogy nem jó, mert tudtam, hogy a "Ki" fát jelent, a "mittsu" pedig három ember jelentéssel bír. Aztán a Jisho.org hozta rendbe a dolgot, a "Sanbon" a hosszú henger alakú tárgyakat, élőlényeket számolnak, és mivel a fa egy hosszú (vagy magas, nézőpont kérdése) henger alakú élőlény, ezért ez a helyes. Ja, hogy van maga a dal is. Menő. Hosszabban pedig szintén egy sablonos Yonekura Chihiro-féle lassú, kellemes lüktetésű pop dal, és szintén a jobbik változatból. Amiről sokat nem tudok írni. Csak szeretem hallgatni. 9/10
A három új dal is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megszerettem az új válogatásalbumot, és érdekes, hogy mind a három másféle Yonekura Chihiróra jellemző sablont vesz elő, de azokból szinte a legjobbat hozza ki. Úgyhogy egy majdnem tökéletes albumot készített az énekesnő, szinte felér a "jam" és a "Nakeru Anison" albumok minőségével.

De csak majdnem... A fekete leves a koncertalbum. Nem is hiszek a fülemnek, hogy mennyit énekel hamisan az énekesnő, és itt-ott el is csuklik a hangja. Nem azért, mert annyira elérzékenyül, hogy alig bírja könnyekkel, hanem mert gondolom, sokat mozgott. Nem láttam a képanyagot, úgyhogy nem tudom pontosan. Magas hangokat nem képes sokáig tisztán énekelni. Ez főleg annak fényében szomorú, hogy a koncert a debütáló kislemez megjelenésének 19. évfordulójára lett megtartva. Most már simán számolhatunk 20 évben is (az első felvételeket, próbákat, gyakorlásokat beleszámolva), azért én azt gondolom, hogy aki komolyan énekel, annak 20 év alatt bőven meg kellett tanulnia azokat a technikákat, amivel mozgás közben képes tisztán énekelni, és tartani a hangját akár hosszú másodperceken át. Ehhez képest úgy énekel, mintha csak pár éve lenne a pályán, és csak most sajátítja el azokat a technikákat, amivel képes lesz majd nagyokat énekelni. Főleg azért sajnálom ezt, mert Yonekura Chihiro egyedi hangjával bizony üde színfoltja a japán zenei világnak, de ebből a koncertfelvételből úgy ítélem meg, hogy komoly hangképzettségnek híján van. Persze a lassú dalokat (például a FRIENDS) nagyon szépen végig énekli, gondolom, hogy ott egyhelyben áll, de a gyors, ütemes daloknál elvérzik. Aztán írtam korábban, hogy az énekesnő személyisége korántsem olyan erős, hogy a koncert bármelyik részét is meg lehessen jegyezni, ez esetben ez a kisebbik gond.

A másik kritika másféle problémát vet fel. Alapvetően nagyon jó ötlet, hogy az utolsó dalnál, az Arashi no Naka de Kagayaite (mely ugye az a bizonyos debütáló dal) végén elszámoltatja a közönséget 19-ig. És a végén tényleg nagyon-nagyon megköszöni ezt a 19 évet. Szinte felrobban a lelkesedéstől, és most ennek fényében kifejezetten kellemetlenkedésnek fog számítani, de igazából nincs mit megköszönnie. Mert ha összeszámolnánk, hogy ez alatt a 19 év alatt hány olyan dalt sikerült összehoznia, amire a nagyobb animés közösség emlékszik, akkor jó, hogy 5-öt össze tudunk számolni. És az az 5 dal sem feltétlen inspirálhatja a animerajongókat, hogy behatóbban megismerkedjen az énekesnő többi dalával. Mint ahogy én tettem például. Én például tudom, hogy azért van neki jónéhány nagyszerű és emlékezetes dala, melyről tudom, hogy az csak Yonekura Chihiro dal, és nem is gondolnám, hogy bárki másé lehetne. Általuk érzem és tudom, hogy miért szeretem annyira a japán zenét. Azt persze tudom, hogy a siker és az ismertség több tényezőtől függ, például mire szerződtetik, de az igazság az, hogy effektíve nincs sok kislemeze, ezek egy része fel sem került az Oricon kislemez eladási listára, így ezekből nem sok maradt meg az utókornak. És nem is értem, hogy van az, hogy a debütáló kislemez, az Arashi no Naka de Kagayaite őrült siker volt, talán a 70.000-es összeladást is elérte (pontos számot nem tudok), és a második kislemez már fel sem került az Oricon chart-ra. Hiszen, ha valakinek van egy sikeres kiadványa, akkor láthatják, hogy van rá igény, nem értem, hogy a következőket már miért nem akarják sikerre vinni. Megnézném azt a szerződést, ahol ilyesmi van leírva. Meg azt is, aki ezt aláírja... Ez egy nagy folt a japán zenei tudásomban, nem nagyon látom ennek a logikáját, értelmét.

Én azt gondolom, hogy Yonekura Chihiro legnagyobb hibája szakmai hiányosságok mellett, hogy nem olyan erős a személyisége. És ez valamennyire a dalokban is megnyilvánul, mert nem nagyon tudnék róluk jellemzést írni, kevés az igazán erős, jellegzetes dal, ami igazán kitűnik az átlagból. Valószínűleg ez az oka annak, hogy nem annyira ismert, és nem is nagyon promotálják a karrierjét. Pedig az igazán jó dalokért nagyon megérné.

2015. november 9., hétfő

BEST OF CHIHIROX II. - Az első gondolatok

Nem tartozik Yonekura Chihiro a nagy kedvenc japán előadók közé, de azért van jónéhány olyan dala, mellyel elvarázsol, és okoz néhány kellemes percet. Örültem is a BEST OF CHIHIROX II megjelenésének, egy válogatásalbum mindig nagyon jó lehetőség arra, hogy megismerjük az adott előadó jelentősebb dalait, és akár nyithatunk a többi dala felé is. Az első ilyen című válogatásalbum még 2004-ben jelent meg, elvileg a 10. évfordulra, de hát 1996 és 2004 között kicsit kevesebb van, mint 10 év. De ez mit sem befolyásol azon, hogy ez az énekesnő egyik legsikeresebb albuma. A most megjelent válogatásalbum pedig ennek a folytatása. Dalok tekintetében, ugyanis ott folytatja, ahol az első abbamaradt. Tehát ez az album a második 10 évet veszi nagyító alá. Érdemes is végighallgatni, mert bár nem olyan régiek a dalok, mégis valóságos nosztalgiaélmény hallgatni őket. Yonekura Chihiro az első volt a japán énekesnők körében, akit megismertem, lévén, hogy a Kaleido Star volt az első anime, amit láttam. És hát ugye a Yakusoku no Basho he... És az újabb dalok közül is volt néhány olyan, amit már nagyon régen nem hallottam, de nagyon szerettem, és valósággal visszarepített abba a néhány évvel ezelőtti időbe, amikor azok a dalok aktuálisak voltak. A Towa no Hana dalt is hallgattam egy néhányszor, de úgy konkrétan nem kedvenc, csak jó hallgatni, amikor éppen az van soron. De a Lion no Tsubasa, na az már igen! A lüktetése tetszik nagyon, a versék alatt lehet érezni, hogy annak ellenére, hogy lassú, csendes, de ott ég a tűz, és bármelyik pillanatban refrén formájában kitörhet. És akkor bizony nincs kegyelem, felébred az oroszlán, és támad ereje teljéből! Nagyon benne van a hangulat, egyedül azt sajnálom, hogy nem eredeti hangszerekkel vették fel a dalt. Mekkora durranás lett volna vonósokkal felvenni a nagyon hangsúlyos részeket (melyek vonós hangzásúak), ugyanígy a fúvós részeket. Akkor azt mondanám, hogy az elmúlt 10 év legjobb dalát ismerhetjük. A másik, ami megérintett, a Seize the Days. Ez olyan dal, ami eredetileg olyan nagy eresztés, de nagyon jó korszakomban ért el, ezért vált emlékezetessé és szerethetővé. A kislemezen hallható másik két dalt is nagyon szeretem.
Ez az egyetlen problémám a BEST OF CHIHIROX II-vel, hogy van kislemez, melynek szerepel a B-side track-je, van olyan, amelyiknek nem. A Seize the Days az utóbbiak közé tartozik. Jobban örültem volna, ha inkább mindegyik kislemeznek rajta lett volna a második (némely esetben harmadik) dala is, és lenne 2 CD-s. Mert amúgy van második lemez is a Limited Edition kiadásban, azon egy koncert hallható, mely 2015. január 24-én volt. Gondolom sokkal hosszabb volt a koncert, de a lemezen csak régi dalok hallhatók a legelső kislemeztől egészen a Little Soldier-ig. És érdekes, az első dalnál nagyon elcsúszott az énekesnő énekben, olyan hamis hangok jöttek ki a 10 YEARS AFTER éneklése alatt, hogy csak lestem. De szerencsére több baki nincs a koncerten, sőt az utolsó dalnál milyen ötletes, hogy elszámolt egészen 19-ig. Hiszen a koncert napján 19 éve azon a napon jelent meg az első kislemeze, az Arashi ni Naka de Kagayaite, ezen szám alatt számolt. Amúgy az egész koncertalbum nem volt valami nagy eresztés, Yonekura Chihiro nem olyan különleges énekesnő, hogy csak úgy elvarázsoljon már a megjelenésével. Ehhez képest Okui Masami már ha csak megjelenik, nekem már végem, és minden érzékemmel csak rá figyelek, és akkor nincs külvilág.

Persze van még néhány dal, ami nagyon jól sikerült, és rákerült az albumra. Hogy is ne lehetne, hiszen felkerültek a Team.Nekocan [Neko] dalok is, melyek nagyon felrázták az énekesnő amúgy állóvíz-szerű repertoárját. A Pandemic!! de főleg a Revival! hatalmasat szólnak. Az a debiles rock zene, amiben megszólal ez a két dal nagyon egyedi, ilyet nem nagyon alkotnak világszerte. De nem csoda, hiszen a Yondemasuyo, Azazel-san. anime nagyon kemény. Csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek, mert vannak benne nagyon erős jelenetek, amik még engem is undorral töltöttek el, annak ellenére, hogy értettem, hogy miért olyan az adott jelenet. A Revival! nagy kedvenc, az egyik legnagyobb az énekesnő összes létező dala között. Teljesen egyedi színfolt, és kell, hogy néha igenis legyen debil az ember.

Szeretném majd később megszerezni ezt az albumot. Inkább a Best of albumokat tudnám magaménak az énekesnő albumai közül, mert van néhány stúdióalbum, melyen szabályosan bealszok, annyira unalmas. De azért van néhány album és kislemez, amit beszereznék tőle:

Albumok:
  • Believe
  • Transistor Glamour
  • Colours
  • jam (ez meg is van)
  • BEST OF CHIHIROX
  • Departure (esetleges, ez sem akkora durranás, de van egy-két nagyon jó dal rajta)
  • Voyager
  • Nakeru Anison
  • BEST OF CHIHIROX II
Kislemezek:
  • Arashi no Naka de Kagayaite
  • Mirai no Futari ni
  • Birth of Light
  • WILL
  • FEEL ME
  • Butterfly Kiss
  • Hidamari wo Tsurete
  • Yakusoku no Basho he
  • Towa no Hana (szintén esetleges)
  • Lion no Tsubasa
  • Seize the Days
  • Pandemic!!
  • Revival! (ez is megvan)
Azért nem olyan szerény a lista.