2010. március 18., csütörtök

ExciteBike és Tetris DS újdonságok

És éljen! sikerült megcsinálni a Tetris DS-ben a 200 sort! Most így visszagondolva, egyáltalán nem nagy ördöngőség. Van egy hatalmas nagy könnyebbség, amit érdemes kihasználni. Az a lényeg, hogy annyiszor forgathatod meg az alakzatot, ahányszor csak akarod. És ha nincs nagyobb akadály, bárhova leteheted. Ezt kell kihasználni. A 20. szinten a híres Tetris zene megújítása, nem semmi. De úgy az egész játék hatalmas. Én tényleg ajánlom.

Az ExciteBike meg érdekes. Semmilyen múlt nem köt hozzá, soha nem volt hozzá szerencsém. Nem néztem ki belőle akkora potenciált, hogy akár hónapokig is elszórakozzak vele, így nem fogalkoztam vele. De megmondom őszintén, ez a Nintendo DSi Sound igencsak felkeltette az érdeklődésem. Úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a WiiWare verzióval. Hát nagyon jó. Semmi komoly nincs benne, egyszerű motoros játék, de annak nagyon jó. Hihetetlenül magával ragadó. Egyetlen hátránya, hogy offline nem lehet többen játszani. Csak online. Online barátokkal szerintem itt is utolsó leszek pontszámok terén. Tudok sok mindent, de a többiek jobban tudják alkalmazni. Néha leszek jobb helyen, de szerintem nagyon nem lesz több pontom. Még az a szerencse, hogy nem megyek görcsösen a győzelemre, mert akkor a fejemet verném a falba. Mindenesetre a többiek jól kihasználják a Track Editort. Jó kis pályákat lehet szerkeszteni. A többiek okosan kihasználták. Én is kipróbáltam, én nem találtam annyira érdekesnek. Ráadásul elkezdtem csinálni egy pályát (természetesen nem én lennék, ha nem a God Speed nevet adnám neki, még illik is a játékhoz), de én annyira nem élveztem. Nem lehet valami érdekes a pályatervezési állás.

Majd később többet értekezek a játékról.

2010. március 14., vasárnap

DSiWare

Hát, ez a Nintendo DSi telitalálat! Jó hír, hogy ha fülhallgatóval hallgatom a zenét, az akkor is szól, ha összecsukom a DSi-t! Úgyhogy tudom hallgatni iskolába menet is. ^^ Ugyanis én biciklivel járok iskolába, és elég érdekesen festenék nyitott DSi-vel a kezemben, ráadásul csak az egyik kezemmel kormányoznám a biciklit, az egy kicsit életveszélyes. Próbálhattam egy kicsit a fényképezést, egész jó dolog. Ha ráteszem a gépre, 640×480-as képeket csinál. Hát, most egy kicsit meginogtam, mert a DSi-vel tervezek a BigN találkozón képeket csinálni, megfelel ez a méret? Lehet, hogy ezzel adom a találkozó exkluzivitását, hogy a DSi-vel csinálom a képeket. Egyébként, azok a képek, melyeket csillaggal jelöljük meg, azok lesznek a DSi menünél a felső képernyőn. Valahogy így mutat:

Lefényképeztem Okui Masami: Self Satisfaction albumát, és ezt tettem ki. Nagyon szeretem ezt a borítót, nagyon szeretem ezt a szolid mosolyát.

Netet sajnos még mindig nem tudok a DSi-be tenni, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem a McDonald's-ba, és egy Big Mac menü mellett próbálgattam a DSi netét. Első utam a DSi Shop Channelbe vezetett. A Nintendo ígéretéhez híven, aki 2010. március 31-ig először lép be a DSi Shop Channelbe, az kap 1000 pontot ajándékba. Én is kaptam. ^^ Három játékot, és egy programot töltöttem le: UNO, WarioWare Snapped, Mario & Donkey Kong: Minis March Again és a program: Mario Calculator.

Csak a Mario Calculatort, és az UNO-t próbáltam ki. Nekem DSiWare-en sokkal jobban tetszik az UNO. Szerintem ezt a játékot erre a konzolra találták ki. A pontozás is sokkal egyértelműbb, meg jobb Stylussal vontatni a kártyát. Én WiiWare-en azt nem értem, hogy ha elsőnek én nyerek, és másodjára valaki más, akkor miért kapja meg a második győztes azokat a pontokat is, amiket én is kaptam elsőként? Egy példa, ha esetleg valaki nem érti: Tehát nyerek én először, kapok mondjuk 250 pontot. A második játszmát más nyeri, ő például 145 pontot kapna, de hozzáadódik az általam nyert 250 pont is, így neki 395 pontja van, nekem meg megmarad a 250. Nem értem, komolyan. A DSi-nél meg sokkal jobb a pontozás. Ott addig meg a játék, amíg valaki nem gyűjt össze 250 pontot. De ez 2 körre van osztva. Először az a lényeg, hogy minél kevesebb pontot gyűjt össze. Ugyanis minden egyes játszma után mindenki megkapja annak a pontnak az összegét ahány pontú kártyája van összesen. Aztán, ha az utolsó helyezettnek összejön 250 pontja, akkor, a 2 legtöbb pontot birtokló játékos kiesik, és már csak ketten maradnak. Közöttük elosztják az utolsó 2 helyezett pontját arányosan, és most az számít, hogy ki gyűjt össze hamarabb 250 pontot, ugyanis, aki nyer, az az ellenfl kártyáinak pontjait kapja meg. Nekem ez a pontozási rendszer jobban tetszik.

A Mario Calculator meg hatalmas! Most csak egyszerű számításokat tud, de van mértékegység-átváltás is. hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő, de a legérdekesebb a kor-átváltás. Ugyanis képes átváltani emberi éveket állat-évekre. Például én 23 éves vagyok, ez a macskáná 2,8 évvel egyenlő. Szerintem ezt úgy számolják, hogy egy 23 éves ember biológiai érettsége egy 2,8 éves macskáéval egyenlő. Nagyon ötletes! De számol kistestű kutya, nagytestű kutya, ló, nyúl évében is. Nagy találmány. Így néz ki a program:

DSiWare-en ár szempontjából 4 részre vannak osztva a letölthetőségek. Első az ingyenes, második a 200 pontos, harmadik az 500 pontos, negyedik meg a premium, a 800 pontosak. Azok nyilván nagyobb méretű játékok. Egyszerűen hatalmas ez a DSi, csak ismételni tudom önmagam, hogy megéri!

2010. március 13., szombat

Nintendo DSi Sound

Kérésre csináltam videót a Nintendo DSi Soundról. Az ExciteBike nagyon jó buli. Nézzétek meg:

A zene: Okui Masami: Kimi to Boku ni Dekiru Koto a crossroad albumáról! Komolyan mondom, ez a ritmusra motorozás teljesen új értelmet ad a zenének, ettől csak még jobbnak érzem a MŰVÉSZNŐ amúgysem kicsit művészi értékét. Iszonyatos jó zene, el nem tudom mondani, mennyire imádom.

Fantos tegnap belinkelt egy nagyon aranyos képet:

Aranyos Zeldás. Nekem, ha háziállat, akkor macska. Engem egy kismacskával bármikor meg lehet vesztegetni. Nagyon szeretem őket.

Végezetül 2 linkajánló: Két barátom ma kezdett el blogot írni. Első próbálkozásuk, biztos, hogy ha beérnek, nagyon jókat fognak írni:

Csibi blogja
Gege blogja

Múlt, jelen és jövő, avagy ilyen lejátszóim voltak

Hát komolyan mondom, nagyon állat ez a DSi. Alig pár órája van meg, már azt mondom, hogy megérte, és csak ajánlani tudom. A játékok fantasztikusan mutatnak rajta. Kipróbáltam a zenei részlegét, hát szavakba nem tudom önteni, hogy mekkora csoda! Most már 100%: A Nintendo MP3 player a múlté. De nagyon szép múlt. Egyetlen hátránya a DSi-nek, hogy csak aac zenei formátumot lát, de nem olyan nagy baj, mert remek converterem van. Ajánlom mindenki figyelmébe a Foobar 2000 média lejátszót. Ha van hozzá megfelelő kiegészítő, szinte minden zenei formátumba konvertál. A kiegészítők meg ingyenesek, ahogy a Foobar 2000 is. Átkonvertáltam Okui Masami: S-mode #1 albumát, hogy kipróbáljam, hát valami eszméletlen! Nyersen így néz ki:

Nagyon sok mindent lehet csinálni a zenével. Lassítani, gyorsítani, szórakozni a hangok magasságával, de megmondom őszintén, ezt nem szeretem. A szórakozásnak ez a módja nem a kenyerem. De ami nagyon tetszik, hogy sokféle módon mutatja a zenét a felső képernyőn. Vannak vonalak, egy kör, ami ritmusra "rázódik", és vannak Nintendósak is. Van olyan, hogy Super Mario Bros. háttér, Lakitu ritmusra húzza az érméket, Mario meg sétál, de a kedvencem az ExciteBike-os. Hát az hatalmas találmány. Két motoros megy, és a hegy magassága a zene hangosságától függ. Minél hangosabb, annál gyorsabban mennek a motorosok. És ritmusra ugranak. A dal végén pedig lelassulnak, és aki előbb átér a célom, az örül. A legviccesebb az volt, amikor annyira belassultak, hogy egy biciklis megelőzte őket, és ő nyert. XD

Ezt imádom a Nintendóban, hogy nemcsak, hogy éltetik a múltjukat, klassikusaikat, de hogy! Valami fantasztikusan!

Készítettem egy képet a hordozható lejátszóimról, melyeket használtam az életem során:

Kazetta lejátszóm már nagyon régi, de még mindig nagyon jól működik, és viszonylag elég jó minőségben játszik le zenét még most is. A Discman pár éves. A Grundig az minőségi márka a műszaki cikkeknél, ennél a CD lejátszónál sincs másképp. A Nintendo MP3 lejátszót V-ADi vette kérésemre, mert Szegeden volt akcióban 5000 forint, vett nekem, én meg kifizettem. Nagyon jó kis kiegészítő, egy hátránya van, hogy csak max. 1 gigás SD kártyát játszik le. Biztos azért, mert 2005-ben, amikor megjelent, akkor még ez volt a max, és nem látja a későbbieket. De mától ez is a múlt. És a Nintendo DSi XL. Lehet látni az ExciteBike-os módozatból (nem jut eszembe szó rá) egy kép. Nagyon ötletes. De mint lejátszó is nagyon jól szuperál. Mától kezdve csak ezt fogom használni!

Úgyhogy valami hihetetlen csodagép ez a DSi XL, mindenkinek kötelező vétel!

Tanjobi Omedeto Okui Masami!

Ma van a kedvenc énekesnőm, Okui Masami 42. születésnapja. Ennek örömére megleptem magam egy kis ajándékkal:

Sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e vagy sem, de végül igen mellett döntöttem. Eredetileg sima DSi-t akartam, de abból már csak egy volt a békéscsabai Media Marktban, az volt kint, és az már olyan állapotban volt, hogy használtnak mehetne már csak el. És láttam, hogy van XL, és ha csak 5000 forinttal drágább, anyagilag jobban megéri, mert a DSi idővel sokkal olcsóbb lesz. Meg merem kockáztatni, hogy 1-2 év múlva 30000 forint is lesz. Ezek vannak benne:

Az Operating booklete valami hatalmas, legalább 400 oldalas. Csak nem tudom, minek neki ekkora. Még nem olvastam bele, majd később. A konzolért csak 500 csillag járt. Pedig reméltem legalább egy ezrest. Magyar nyelvű használati útmutató jár hozzá, és a jótállás szerint a Game Park javítja. Ez nagyon meglepett. Tudtam arról, meg volt hirdetve a Game Park honlapján, hogy szervíz szolgáltatás indul, és munkatársakat vesznek fel, de hogy ilyen komolyan nyomják, az meglepett. Viszont ott van a Keletinél lesz Game Park címe is... Ami, mint tudjuk megszűnt. És a gép kinyitva így néz ki:

A kijelző mérete szinte a duplája a DS lite-nak. Két féle színben lehet kapni, bordó, és sötétbarna. Nekem nagyon tetszik, hogy ez a fajta sötétbarna az a kellemes. Ugyanis a barna a legkevésbé kedvelt színem. Az oldala és az alja ilyen ezüstös barna, míg a belseje és a teteje meg ilyen sötét, már-már fekete. Megnéztem a másik színűt is, olyan sötétpiros, inkább lányoknak van az szerintem. Nekem annyira nem jött be. De ez szerintem nagyon jó színű.

És milyen belül. A kijelzője nagyon szép. Nagyon szépen látni rajta mindent. A fotó az vicces dolog, nagyon tetszik. A következő BigN találkozón ezzel fogok képeket csinálni. Ha jól tudom, 3 MPixeles a kamerája, de nem akarok hülyeséget mondani. De nagy buli lesz. Ami miatt nagyon haragszok: Csak AAC kiterjesztésű zenéket lát... Úgyhogy majd át kell konvertálnom az mp3-jaimat. És akkor ezzel a Nintendo MP3 Player korszak, mint olyan mától a múlté. Csak kéne találni valami (lehetőleg nem próbaverziójú) mp3-aac konvertert. Netre valamiért nem tudok csatlakozni. Direkt Angliára állítottam, és mindig 051100-es hibakódot írja ki. Valaki tudja, hogy mi lehet? A New Super Mario Brosszal avattam fel a gépemet, eszméletlen jól néz ki. Most a felbontáson nem változtattak, de jobb, hogy nagyobb lett. Nekem nagyon tetszik. Ajándékba járt 2 DSiWare program. Az egyik egy hatnyelvű szótár. Ha beírunk egy angol szót, akkor kiadja a jelentését németül, franciául, olaszul, spanyolul, hollandul és japánul. Érdekes, hogy háromféle módon lehet beírni a szavakat. Egyszer Stylusszal, egyszer bepötyögöd az érintőképernyőn keresztül, harmadik módszer egy iden érdekes... Lefényképezel valamit, és bekeretezel egy jól látható szót, azt elvileg a program el tudja olvasni, és kiadja a jelentését. Nem tudtam normálisan kipróbálni, nagyon nem is értem az elméletét, de elhiszem. Majd később. Aztán jár mellé egy Brain Training, ezt még nem próbáltam.

Konklúzió: Nagyon jó kis gép, megérte az árát, csak ajánlani tudom, hogy aki teheti, szerezze be.

Super Mario Sunshine – Van még esély?

Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^' A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.

Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.

Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.

A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. "létra-kivonás" jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.

2010. március 9., kedd

Sonic Unleashed

Tegnap kipróbáltam a Sonic Unleashedet, továbbra is tetszik, csak bele kell jönni. Az opening videó valami fenomenális lett, nekem nagyon tetszik.

Aztán volt még egy rövid bevezető, utána a térképen kiválasztottam mind a négy helyet, de egyikben sem lehetett játszani. Ehelyett megnyílt egy ötödik, ott már lehetett. Ki érti ezt... Mindegy, ott lehetett menni. Elsőre 5:00:614-es időt értem el. Kicsit elfelejtettem az irányítást. Aztán átmentünk éjszakába, Sonic ismét szörny lett. Ezek szerint ez éjszakai átok. Az éjszakai pálya nagyon technikás lett, mivel másfajta képességei is van, amiket itt használni kell, de a sebességét elvesztette. Majd ma megint utánanézek.

A Maths Training nem rossz, a struktúrája a Brain Trainingen alapul. De arra jó, hogy fejlesszem a minél gyorsabb fejben számolást.

2010. március 8., hétfő

Konzolozás fénysebességben

Vásároltam ma. Szerintem ez egy igen bőséges év lesz.

A Sonic Unleashed-et kipróbáltam kipróbáltam Csabi barátomnál, és nekem bejött. Ilyen Sonic játék szerintem jöhet. De a Sonic the Hedgehog 4 szerintem nagy durranás lesz. A DS-es Maths Training 500 forint volt. Tavaly év végén az összes DS játékot leárazták, mert szinte nem érdeklődött iránta. Van egy eladó srác, akivel szoktam ott beszélgetni, ő mondta, hogy rajtam kívül szinte senki nem kereste. De ezt a játékot megtalálták, és eladták 500 forintért. Az eredeti ára 9000 forint volt, hát annyit nem adtam volna ki, de ennyit már csak próbaképp is megéri. Az egyik kedvenc tárgyam egyébként is a matek. ^^'

A felső sor pedig Bumerángos cuccok. Én nagyon szeretem a Bumerángot hallgatni reggelenként, az egész napomat bearanyozzák a poénjaikkal. Bár egyszer, amikor Pesten voltunk a barátokkal, a Vígszínház környékén láttam a Boros Lajost, nem volt valami jókedvű. Akkor úgy voltam vele, hogy ez mindenkivel megesik. Mert az azért elgondolkodtató, hogy 1999 óta van a Bumeráng, ha nem lennének hitelesek, eddig nem csinálnák. És én ebben érzem, hogy önmagukat adják. Meg néhány napja hozzájutottam a Boros-Bochkor albumhoz, a 2 fura fazonhoz. Kicsit komolytalan, de szerintem nagyon jó. Nekem nagyon tetszenek a dalok.

A bal oldalt egy tripla CD, 2007-2009-es évek legjobb poénjai vannak rajta. A jobb oldallal levő könyvvel jelent meg együtt. A Sláger Rádió utolsó 1 hónapjának E-mailjeit, leveleit, fórumos hsz-eit, és chates üzeneteit tartalmazza. Elég nagy botrány volt, amikor kiderült az az egész Sláger Rádióról, maga a könyv sem vidám. A középső pedig a Bumeráng aranyköpései pedig a legjobb beszólásai a műsornak.

Na de most kipróbálom a Maths Traininget, és a Sonic Unleashet!

2010. március 5., péntek

Super Paper Mario – OVER THE END

Sikerült végigvinnem a Super Paper Mariót. Pontosan 21 óra alatt sikerült. Nem volt annyira nehéz, inkább az, hogy volt egy pár szivatós rész, de Count Bleck, mint főellenség egyáltalán nem volt nehéz. Mostani élménybeszámoló spoilerrel lesz tele, így aki még nem játszotta végig a Super Paper Mariót, és szeretné, ezt a postot hagyja ki. ^^' De menjünk vissza a 6. fejezethez.

Nagy veszélyben van a 6. fejezet világa, ugyanis vészesen közelít a világvége. A hatodik fejezet egy királyságban játszódik, küzdőtéren kell bizonyítani elszántságunkat, ugyanis azt hiszik rólunk, hogy ellenségek vagyunk, és harcolni akarunk. Mario hiába bizonygatja, hogy ez nem így van, hősünknek harcolni kell. Nem nehéz legyőzni a lovagot, de jön a feketeleves. Ugyanis hozza 99 társát, és mindegyikkel külön-külön meg kell küzdeni! A terv az lenne, hogy négy pályán küzdenénk meg velünk arányosan felosztva, tehát 25-25 lovag pályánként. Nincs velük igazán nehéz dolgunk, inkább az, hogy sokan vannak, és így vészesebb. A 20. harcba nagy robaj szól közbe, a világvége záros határidőn belül elérkezik. Inkább elengednek minket, ugyanis csak úgy van esélyünk megmenteni őket a világvégétől, ha a 6-4 pályát megcsináljuk. De sajnos ez sikertelen. A 6-1 pályán még végigmegyünk, de a 6-2 pályánál bekövetkezik a tragédia. Hősünk megmenekül, visszatérünk Flipside-ba. Nekünk vissza kell menni a 6. fejezet kapujába, és ami a szemünk elé tárul az a nagy semmi. Ilyen lenne a világvége, amit a nagyokosok jósolnak 2012-re? 2013-ban így fog kinézni a Föld? Mario körül tiszta fehérség minden. Nekünk gyalogolni kell egy darabig, aztán megjelenik Mr. L, vagyis Luigi negatív alakja. Most is robotban vár minket. A harc kicsit bonyolultabb, de ez sem nehéz. Megnyerjük, és miénk a Tiszta Szív. És ezzel kész a 6. világ.

A 6. és a 7 világ között, amikor beszélünk Merlonnal, megjelenik Dimentio, és mindenkit elvesz tőlünk, csak Mario marad magában. Aztán egy titkos pályára kerülünk, ahol a víz alatti résznél megtaláljuk Luigit. Így ketten leszünk. Luigi magasugró-képessége nagyon hasznos. Ugyanis meg kell menteni Luvbit, vissza kell vinni az anyjához.

Ha ezt megcsináltuk, irány a hetedik világ. Ugyanoda kerülünk vissza. Vissza kell menni a királynőhöz (aki Luvbi anyja), akivel közöljük, hogy a Tiszta Szívet keressük, megnyit nekünk egy ajtót, mely odavezet. Ennyi a 7-1 pálya. A 7-2 már bonyolultabb. Sötétségbe kerülünk, csak körülöttünk van fény. Az a lényege, hogy meg kell találni a három ajtót. Mindegyik logikai feladványt rejt magában. Az első ajtó nagyon szivatós. Ugyanis matematikai feladványokat ad fel, de ilyen bonyolultakat. Felírom, hogy mit kell megoldani, hogy azért mégis mit kell megoldani, aztán a kérdés csak annyi, hogy mi az ő neve. -_-' És még két ilyen kérdése van, aztán átenged minket. Aztán harc Bowserrel. Ismét ellenünk fordul, úgy tűnik, sosem tanul. -_-' Mondjuk hamar észhez tér, de nekem ez elég sok HP-mba került. Aztán még két ajtó van. A második ajtónál is logikai kérdések, és csak a végén mondja meg, hogy hány helyes válaszunk van. Nyilván csak tökéletes válaszok esetben enged tovább. A harmadik ajtó pedig harcba invitál minket. Nem is akármilyenbe. Körökbe osztott RPG harc. Három Chain Chomp az ellenségünk. Érdemes Bowserrel menni. Aztán vége a pályának. A 7-3 a felhők között játszódik. 80 felhő, itt kell a Hercegnőt megtalálni, a 43-as felhőnél van, viszont 1000 éves álomba szenderült. Ahhoz, hogy felébresszük, fekete almát kell adni neki. Érdemes almákat keresni, mert a pálya végén szükségünk lesz egy piros almára, mert a pálya végén lesz egy kis felhő, aki a piros alma hatására óriásra nő, és elvisz minket a pálya végére. A 7-4 főellensége egy Bone-Chilling Tale (vajon ez a neve?), akit az általa "kreált" jéggel kell megölni. Nem nehéz. Miután megöltük, szörnyű titkoknak leszünk tudói. luvbi nem a hercegnő lány, és kiderül, hogy benne van elrejtve a 8. Tiszta Szív, és csak akkor menthető meg a világ, ha feláldozza magát, és átalakul Tiszta Szívvé. Így nincs mit tennie.

Így nem kell sokat tenni, hogy eljussunk a 8. világba. Csak át kell menni Flopside-ba, és ott felmenni a toronyba. A hatalmas fekete kapu, ott van. Minden tiszta fekete ebben a világban. Ugyanis Count Bleck kastélyában vagyunk. Sokféle módon lehet itt eltévedni, titok nyitjára rájönni. Sokat kell átmenni 3D-be. Érdekesség, hogy minden pályának van főellensége, és csak adott karakterrel lehet megcsinálni. Például a 8-1 főellensége O'Chunks, neki Bowser az embere. A 8-2-ben Mimi van, vele Peach akar megmérkőzni. A 8-3-ban Dimentio, vele Luigi akarja összemérni az erejét. Érdekes dolgok derülnek ki itt is. O'Chunks és Mimi amikor legyőzzük őket, hirtelen megváltoznak, és segíteni akarnak nekünk. Senki nem érte... Bevallják, hogy igazából nem akarják, hogy Count Bleck kialakítsa a saját világát. Dimentio nem feltétlen fordul hozzánk. De minden pályán elveszítjük azt az embert, aki harcolt. Így a végére már csak Mario maradt. De amikor Count Bleckkel kell harcolni, akkor megjön mind a négy. Már itt érdekes dolgokat tudunk. Count Bleck valódi neve Blumiere, Tippié pedig Timpani. És ők gyakorlatilag egy pár... Persze a harcot meg kell vívni. Két fázisa van Blecknek, nem nehezek. Azt hinnénk, hogy vége, megjelenik Dimentio, aki egy növénnyel uralma alá hajtja Luigit, és vele együtt Super Dimentio lesz a főellenségünk. Őt sem olyan nehét megölni, de jobban kell vigyázni. És vége a játéknak. Count Bleckről kiderül a valódi énje. Ő csak Tippivel akart boldog lenni. Magukkal viszik a nyolc Tiszta Szívet, átmennek egy másik dimenzióba, és ott élnek boldogan. Nastasia könnyes szemekkel nézi a jelenetet. Tehát az egész játékban egyetlen egy főellenségünk volt: Dimentio. Visszamegyünk Flipside-ba, ahol finom lakomával várnak minket. Még Mimit, Nastasiát, eg O'Chunksot is. És természetesen a világvégétől meg van mentve világunk. És megjelenik a credits.

Nagyon jó játék volt, ez is egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire nem az a fontos, hogy már-már hátborzongató legyen a grafika, meg könnyeket fakasztó legyen a történet! Élvezzük a poénos történetet, a fantasztikus játékmenetet. A játék csúcspontja nálam egyértelműen a Floro Sapiens. Azt semmi nem múlja felül, hogy virágok rabolnak el embereket! XD Szóval csak ajánlani tudom a játékot!

2010. március 1., hétfő

Super Paper Mario tervek

Sikerült megcsinálni az 5. fejezetet. Annyira nem volt nehéz, csak aki először csinálja, annak hozzú lehet. Rájönni titkokra, miért nem enged át a kapu, visszamenni, titkos dolgokat felfedezni 3D-ben. O'Chunks meg egyszer feltűnik, hogy harcoljunk vele. Elég durván dobál most. O.O Azért azt látni, hogy Bowsert hajigálja, nem volt semmi. Titkos tárgyak jórésze megszerezve. Az ajtó megnyitása után voltak még kisebb titkok, de ezek már elenyészőek, utána jött a főellenség, a Floro Sapiensek királya, King Croacus. Ez azért már jobban megizzasztott. Több karja van, ide-oda kapcsod velük, és a fejére kell ráugrani. Itt már váltanom kellett Bowserre, mert az életerőm fogytán volt, és és Bowser duplán sebez. Így már könnyebb volt. A hatodik világot meg majd szerintem holnap kezdem el, és terveim szerint a héten végig is fogom játszani.

Nagyon érdekes, hogy a Super Mario World valahogy megint kihozta belőle a régebbi játékos-szellemet. És most nem kisebb tervem van, mint Super Paper Mario Guide-ot írni magyarul. Persze ez nem maholnap lesz kész, lehet, hogy több hónap munkája lesz benne, lehet, hogy csak nyáron fogok vele végezni. Most azt csinálom, hogy a szöveget Wordbe megformázom, és utána jön az, hogy amit lehet képekkel illusztrálni, majd úgy dizájnossá tenni, hogy az szépen mutasson. Na ehhez már biztos, hogy kell valami segéd, mert ezt egyedül nem tudnám megcsinálni. És az egészet PDF fájlba áttenni, és mint egy eBook, szerintem jóü dolgokat lehetne kihozni belőle. Most 4. word oldalnál tartok, de szerintem 100-150 oldal biztos, hogy lesz. Majd látjuk, hogy végzek vele.