A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 23., kedd

A nyúlkirály

Baráti körömben nagy sikert aratott a Mariós könyv, megmosolyogtuk a Mariós neveket. Aki nem tudta, egy gyors talpaló:

  • Csipi - Toad
  • Csipilla Hercegnő - Peach
  • Szemlesüti - Shyguy

Hirtelen ennyi jutott eszembe, amiről tudom, hogy problematikus volt. De ha valaki nem tudott valamit, akkor írjon, és megmondom, hogy melyik volt ő.

Ez nagyon jó kötet egyébként. Betekintést nyerhetünk a Gomba Birodalom olimpiájába.

2010. március 22., hétfő

Dupla Gubanc

Valakinek rémlik Mariós körökből ez a cím? Nagyon régi könyv, még 1991-1992 körül jelent meg a Rakéta Könyvkiadó gondozásában (mára már megszűnt kiadó). Nagyon jó kis könyv volt, még ma is szívesesn forgatom, bár már szinte minden betűjét ismerem. Az eredménye meg is van küllem terén. Olyan saláta állapotban van, hogy hihetetlen. Meg telefirkálva minden hülyeségekkel, meg színeztem is. ^^' Úgyhogy el van használva rendesen, de még lehet olvasni. Mindegyik könyv ezzel a bevezetőszöveggel indult.

Kedves játékos!

Nagy kalandban fogunk részt venni. A könyv olvasása közben segítesz, hogy eldöntsem, hogy merre menjek, mit csináljak. Hogy sikerrel járok-e, vagy sem, az tőled függ.
 

 

Minden fejezet végén döntened kell, hogy mi legyen a következő lépés. Külön rejtvények is vannak, amelyek segítenek választani - persze csak akkor, ha meg tudod oldani őket. A fejezetek szokatlan sorrendben vannal. Néha visszafelé kell lapoznod, hogy hogy előbbre juss, elhatározásodtól függően, ahogy az kiderül a játék során.
Útközben különböző tárgyakra bukkansz majd, amelyek segítenek kalandomban. Amikor azt olvasod, hogy találtam valamit, például egy nagyítót, ilyen feliratot fogsz látni:

Mario egy érmét gyűjtött
és most van egy nagyítója is.
Lapozz a 47. ponthoz

Az utolsó oldalon feljegyezheted, hogy mit gyűjtöttél és hány pontod van.

Sok szerencsét!
Cseppmentes üdvözlettel,
Mario

Aztán minden könyv végén volt egy pályázat. Ugyanis a könyv vásárlásának tétje is volt:

Vegyél részt a pályázatunkon. Karácsonyra értékes Nintendo játékok nyerhetők!
 

 

Ha a NINTENDO - Játék az erővel c. sorozat ez évben megjelenő első három kötetében található szelvényeket összegyűjtve postai levelezőlapra felragasztva elküldöd a Rakéta Könyvkiadó Kft.-nek, akkor - egy kis szerencsével - sorsoláson értékes NINTENDO játékot nyerhetsz. A levelezőlap kérjük a pályázó nevét, lakcímét, irányítószámát is feltüntetni.

I. díj - 1 db. NES alapgép Super Mario Bros. kazettával
II. díj - 1 db. Game Boy alapgép Tetris és Super Mario Land kazettával
III. díj - Két játékkazetta szabad választás szerint

A nyereményeket - amelyeket a Stadlbauer Kft. bocsájtja a rendelkezésünkre - a hátoldalon mutatjuk be.

A szelvények beküldésének határideje:
1992. december 10.

Sorsolás: 1992. december 13-án ezüstvasárnap

A nyerteseket
a Rakéta Könyvkiadó Kft. levélben értesíti

Az olvasáshoz jó szórakozást,
a nyeréshez sok szerencsét kíván

a RAKÉTA KONYVKIADÓ KFT.
és a STADLBAUER KFT.

És úgy döntöttem, hogy mivel maga a kiadó sem él már, és 1992 nem tavaly volt, hogy beírom ide a könyvnek a teljes tartalmát. Nem újkeletű az ötlet, a Mariós oldalra 2007. november 10-én gépeltem be. Nagyon nagy munka volt, de élveztem. És most ide is közzéteszem. Felhívnám a figyelmet, hogy most egy nagy hosszú szöveg következik, de ha van időd, mindenképp érdemes elolvasni. Helyezd magad kényelembe, és kezdjünk neki:

„Bang! Klang! Bi-bi-bip! Riadó!” Villogtak a piros lámpák, riasztócsengő harsogták be a Mario fivérek házát.
-         Ooooh! – Nyögte álmosan Mario és kinyitotta az egyik szemét.
A hálószobában, amelyet öccsével, Luigival osztott meg, szinte koromsötét volt, csak a pumpa alakú ébresztőóra világított. Mario a halványzöld számokra meredt.
 - Hajnali három óra! – Mormolta panaszosan
Felült és félkézzel beletúrt dús, fekete hajába. „Csööörömp! Dong!” mielőtt kikászálódhatott volna az ágyból, a riasztó másodszor is megszólalt. Felgyulladt a villany, s egy párna, amelyet egy mechanikus kar tartott, nekilódult a mennyezetről. Kipenderítette Mariót az emeletes ágyból, le a felső szintről a padlóra.
-         Jól van, jól van, kelek már! – Dörmögte és belebújt tűzpiros overálljába.
Felkapta a kalapját és vízhatlan vízvezeték-szerelő karóráját, kicsörtetett a hálószobából le a hallba. Keresztülsietett a raktáron, a játékszobán és a konyhán – és irány a vízvezeték-szerelő műhely! Válaszolnia kellett a segélykérő hívásra!
Körös-körül szokás szerint óriási volt a rendetlenség. A csavarkulcsos dobozok és a tartalék rézcsövek között egy pár zokni hevert. Az egyik asztalon néhány kiszáradt bolognai szendvics alatt félig összekotort szemétkupac.
-         Egy már tényleg rendet kell raknom ebben a szobában! – Mondta Mario – De most jobb, ha előbb a hívásra válaszolok.
Mario letelepedett a Csiperke Királyság hálózati rendszere elé, amely a keleti falát foglalta el. Félretolt egy tányér két napos raviolit, és bekapcsolta a főkapcsolót.
-         Na nézzük, mire fel ez a nagy hűhó! – Mondta, és várta, hogy megelevenedjék a video képernyője.
A Mario fivérek kommunikációs rendszere nagyot fejlődött azóta, amióta először érkezett segélykérés a Csiperke birodalomból. Akkor a csővezetékek továbbították Csipilla hercegnő hangját az ő rejtélyes világából a vízvezeték-szerelő műhelybe.
Ma már komputerek, rádió-teleszkópok, postagalambok és fejlett monitorrendszerek állnak rendelkezésükre. De ezen a reggelen – ki tudja miért – a rendszer sehogy sem akart működésbe jönni.
-         Mario … - bzzzz - … gyorsan! – Csipilla hercegnő hangja elhalkult, majd felerősödött. Mario még többször próbálkozott a tárcsázással, de a video képernyője csak kásásan vibrált. – Hozd Luigit és … brrrrr a palotába … - … bzzzz … - siess, légy szíves!
-         Most nem kezdek el vacakolni ezzel a masinával! – Állt fel Mario a székből. – Úgy tűnik, a hercegnőnek sürgősen szüksége van ránk!
-         Luigi! Ébresztő! – Kiáltotta Mario, mikor visszarohant a szobájába.
Senki nem válaszolt.
Mario azt latolgatta, vajon egy vödör hideg víztől vajon felébredne-e az öccse. De amikor legutóbb ezt tette, Luigi viszonzásul teletöltötte Mario cipőjét spagettiszósszal, amit saját, szigorúan titkos receptje alapján készített. Így hát Mario az emeletes ágy alsó fekhelye fölé hajolt és óvatosan visszahajtotta a vastag gyapjútakarót.
Az ágy üres volt.
-         Hát ez különös! – Mondta Mario hitetlenkedve. – Luigi rendszerint napi tizenhét órát alszik. Miért kelt volna fel éjnek idején?
Körülnézett a hálószobában. Minden a helyén volt – két kredenc, egy állótükör, a képregény-gyűjteményük – de Luigi sehol.
Mario lepillantott a hallba és észrevette, hogy halványkék fény szüremlik át a konyhaajtó alatt. Mielőtt nekiláthatott volna a nyomozásnak, a Csiperke Királyság riasztói ismét csörömpölni kezdtek. „Csööörak! Csööörak!
-         Jövök Hercegnő! – Kiáltotta Mario
Lerohant az előszobába és kinyitotta a raktár ajtaját. Ebben a pillanatban a riasztók újra rákezdték, minden eddiginél hangosabban.
Most szerszámokat keressen Mario? Lehet, hogy először Luigi után kellene néznie? Vagy jobb, ha nyomban indul a Csiperke Királyságba? Egy biztos, legjobb, ha gyorsan dönt.
-         Először is meg kell találnom Luigit! – Döntötte el Mario
Ha komoly bajba keveredett, jól jöhet a testvéri segítség!
-         Ha éppen nassolsz, remélem, nem az én sütimet eszed! – Kiáltotta Mario a konyha felé igyekezve.
Amikor belépett, az öccsét a konyha közepén találta. A Magas, sovány vízvezeték-szerelő kifejezéstelen tekintettel bámult rá.
-         Mi van kisöcsém? – Kérdezte Mario
-         Semmi. – Válaszolta Luigi szokatlanul lágy hangon
A mosogató feletti tv-készülék be volt kapcsolva, de nem volt adás, csak a monoszkóp látszott. Luigi se nem főzött, se nem evett, de még csak a tv-t sem nézte, Csak álldogált ott. Mario összevonta a szemöldökét.
 - Mit csinálsz?
 - Rád várok. – mormolta Luigi.
Keresztülsétált a konyhán a bolt felé. Ekkor lassan megfordult és odahívta Mariót.
-         Szeretnék neked valamit mutatni – Mondta furcsán, vontatottan – Nézd meg az új találmányomat, egy repülő szerkezetet!
Mario nem válaszolt. Nem tudta mitévő legyen.
-         Menj csak ki. Majd ott találkozunk! – Mondta Mario mosolyogva.
A másik vízvezeték-szerelő bólintott, és kisétált az oldalajtón.
 - Majd, ha fagy… - Tette hozzá magában Mario, amikor egyedül maradt. – Vagy Luigi viselkedik a szokásosnál furcsábban, vagy egy szélhámossal van dolgom. Egyetlen faviccet sem sütött el, és nem is szökdécselt, amikor átment a szobán! Különben sem vesztegethetjük az időt mindenféle találmányokra addig, amíg a hercegnő bajban van. Furcsa dolgok történnek, és fogadni mernék, hogy Luigi viselkedése is összefügg ezzel!
Mario a raktárba rohant, és felkapott egy Super Gombát, hogy sürgősen extra erőhöz jusson. Ezután visszasietett a műhelybe.
-         Nyomás! – Kiáltotta Mario – Mentsük hát meg ezt a birodalmat!
Ezzel belevetette magát a műhely közepéből nyíló fő-csővezetékbe és lecsúszott a sötétbe.
-         Az az igazság – motyogta magában – hogy az útnak ezt a szakaszát mindig is nagyon utáltam.
Több tucat, de az is lehet, hogy több száz métert zuhant a csatornában, maga sem tudta pontosan mennyit. Aztán egyszer csak kipottyant a túlvégen, egy puha fűcsomóra.
Feltápászkodott, és körülnézett. Magasan a feje fölött téglapárkányok és fémdobozok csüngtek alá az égből. Pöttyös gombák és élénkszínű virágok nőttek mindenhol.
Mario tehát újra ott állt a Csiperke Királyság kapujában – ennek a varázslatos birodalomnak a földjén, melynek védelmére ő és Luigi felesküdtek.
Mario rálépett a Csiperke Királyságot átszelő kanyargós kövesútra. Azon nyomban egy világoskék, fogait csattogtató teknőc rontott neki. Mario nagyot ugrott. A kis csúszómászó elhúzott alatta, hozzá se tudott érni.
-         Ezek a Koopa Troopák nem éppen észkombájnok – Jegyezte meg, ahogy az elillanó teknőc után nézett.
Ebben a pillanatban érezte, hogy valami nekiütközik, és éles fájdalom nyilallt a lábszárába. Lenézett és egy másik teknőcöt pillantott meg, amely éppen a bokájába mélyesztette a fogait.
-         Jujj, hát te honnan kerültél ide? – Kérdezte Mario és felszedte a kis kék teknősbékát.
Pont olyan volt, mint amilyet az előbb átugrott. Mario szigorúan nézett a teknőcre, de nem szólt semmit.
-         Na mindegy – Mondta, és ledobta a földre és félresöpörte az útból.
-         Úgy látszik minden rendben van – Jegyezte meg, és körbenézett a vidéken.
Egy perc múlva már más volt a véleménye. A Csiperke Királyságban széles rétek, lágy dombok és völgyek váltakoztak. Rendszerint minden élőlénynek jutott elegendő tér ahhoz, hogy zavartalanul tevékenykedjék. Ezen a napon viszont, ki tudja mi okból a birodalom felbolydult. Olyan sok bogár rajzott. Hogy az egyik út menti füves dombot teljesen ellepték. A Narancs Csipogány-madarak helyért tülekedtek a téglapárkány szélén.
Mario alaposan megnézte azt a két apró álarcos lényt is, amely éppen elsétált mellette. Ezek is elég furcsák, gondolta magában. A Shyguyok majdnem mindig egyedül utaznak!
-         Jó lesz ennek utánajárni! – Mondta körbepillantva.
Néhány méterre az út kétfelé ágazott. Az egyik girbegurba utacska a királyi palotához vezetett. A másik megkerült néhány fémdobozt és eltűnt a messzeségben. Mariónak döntenie kell, hogy melyik utat válassza. Biztos benne, hogy mindkettő végén veszedelem vár rá. Mario úgy döntött, hogy beszél hercegnővel, még mielőtt bármit is tenne. Nekivágott hát a palotába vezető ösvénynek.
Útközben és amerre a szem ellátott, mindenütt fura alakú, bár számára ismerős alakzatok álltak. Kőlépcső sorok emelkedtek öt méter magasban a levegőbe, majd hirtelen végük szakadt. Téglapárkányok csüngtek az égből anélkül, hogy bármi látható alátámasztotta volna őket. Fémdobozok hevertek szerteszét a kékeszöld dombokon.
Mario átugrott néhány piros és kék kockát és felkapott két csillogó érmét, amelyek felettük csüngtek.
-         Ezek még jól jöhetnek később – Mondta – Azt hallottam, hogy hercegnő éppen most szereltetett be két új gumilabda-automatát a palotába. – Azzal továbbfolytatta útját
Rendszerint harminc másodperc alatt tette meg ezt az utat, de ma ugyanez tíz percet vett igénybe. Túl sok lényecske akadt az útjába. Felszökdécselt a palota főbejáratához vezető márványlépcsőn. A két királyi ajtónálló közül az egyik őrködött
-         Hello Brock! – Üdvözölte, ahogy elhaladt mellette
Az izmos gomba tisztelgett, megérintve fehér szőrmés sisakját. Mario belépett. Ahogy besétált a nagyterembe, észrevette, hogy semmi sincs úgy, ahogy lenni szokott. A festmények hiányoztak a falakról, és sáros lábnyomok éktelenkedtek a királyi szőnyegeken. Vilmos, a király rátarti segédje, soha nem engedné meg, hogy a palotában ekkora kosz legyen! Itt valami nagyon nincs rendjén!
Mario megállt, hogy szemügyre vegyen egy törött virágvázát. Abban a pillanatban a másik királyi ajtónálló sétált el mellette.
-         Szia Gerkins! – Köszönt rá Mario
-         Én Brock vagyok! – Válaszolta az ajtónálló
-         Hmmm – Dünnyögte Mario – Esküdni mernék, hogy Brockot láttam az előbb. Nos, hát lehet, hogy tévedtem
Mario a trónterembe sietett. Útközben úgy tűnt neki, hogy ugyanazt az ajtónállót látja harmadszor is. Egészen meg volt zavarodva. Talán Csipilla hercegnő fényt derít erre a rejtélyre.
-         Hála Istennek, csakhogy itt vagy! – Kiáltott Csipilla hercegnő, amikor Mario besétált a kétszárnyú királyi ajtón.
A hercegnő hosszú, rózsaszínű estélyi ruhát viselt hozzáillő fülbevalóval. Gönyörű, mint mindig – gondolta magában Mario. De a körmei tövig voltak rágva. Valóban nagyon kimerültnek látszott!
-         Attól féltem, hogy nem kaptad meg az üzenetemet! – Mondta, miközben az ujjaival arany és smaragd karláncát babrálta.
Mario körülnézett a teremben. Úgy festett, akár a bolondok háza. Majdnem mindenkiből kettő volt. Mindenki üvöltözött a másodpéldányával. Még az egyik királyi medencetisztogató is a tükörbe nézett, és a tükörképével üvöltözött.
 - Szerintem ez meghibbant – Mondta Csipilla hercegnő
 - Úgy látszik nyakig vagy a bajban, Hercegnő! - mondta Mario - De hát mi történt?
 - Minden két nappal ezelőtt kezdődött, amikor a postás mindenkinek hozott egy csokor virágot! - Magyarázta Csipilla Hercegnő - Mindenki bevitte a virágot a szobájába, de amikor megkértem Vilmost, hogy tegye az enyémet és az övét az ablakpárkányra, ő mindkettőt elejtette. Másnap reggel, amikor Vilmos megöntözte a király virágait, azok pattogni kezdtek, és szikrákat szórtak. Valamennyi csokorban furcsa, apró videokamerák voltak rejtve! - A Hercegnő cipősarka kopogott a terem márványpadlóján, amint idegesen fel-alá járkált. - Amint ezt felfedeztük, nyomban kidobtuk a virágokat, de már túl későn. Szinte mindnekiből kettő lett. Azóta a dolgok egyre jobban összekuszálódnak. Senki nem emlékszik, hogy kivel beszélgetett, a királyi fridzsider kiürürlt, mert nem győzzük az extra példányok etetését és szörnyek lepik el az egész királyságot!
Mario összevonta bozontos fekete szemöldökét: "Hmm, itt valami bűzlik... Koopául bűzlik!" mondta
 - És ez még nem minden! - Figyelmeztette a hercegnő, miközben megigazgatta apró koronáját.
Ketten vannak a trónon!
Csipilla Hercegnő bevezette Mariót a terembe, ahol két hajszálra egyforma király taszigatta le egymást az aranytrónusról. Mindkettő bíborszínű palástot és hagyma alakú koronát viselt. Vilmos a királyi csipersegéd a kezét tördelte. Rendszerint patyolattiszta köténye most csupa kosz volt. Látszott rajta, hogy már napok óta nem aludt.
-      Segítened kell nekünk Mario! – jajveszékelt a nagyra nőtt csiperke. – Annyira elfoglalt a rengeteg takarítani való a két király után, hogy még a királyi kakukkos órákat sem volt időm felhúzni!
-      Őszintén szólva, fenség, rosszabbra számítottam – súgta Mario hercegnőnek – Végülis a király úgysem csinált soha semmit.
-      De itt elvekről van szó! – csattant fel Hercegnő – Egy királyságban szükség van királyra, de egy palotában csak egy király lehet, és nekünk kettő van! Segíts hát!
-      Megteszem, amit tudok! – ígérte Mario
Ekkor látta, hogy nincs ott Toad, a királyi csiperinas.
-      Hol van Toad? – kérdezte
-      Nagyítót keres. – válaszolta Vilmos – Azt reméli, hogy azzal majd sikerül kideríteni, hogy melyik az igazi király!
-      Jó ötlet – mondta az egyik király
-      Pont ezt akartam mondani! – kiáltotta a másik!
-      Lehet, hogy nálam van egy nagyító – Mondta Mario és kutatni kezdett a zsebeiben.
Mario zsebei tele voltak tömve hasznos szerszámokkal, de nagyító sajnos nem volt bennük.
-      Ideje, hogy megkeressem Toadot! – jelentette ki
Megígérte a hercegnőnek, hogy amint lehet, visszatér, aztán kisietett a palotából, és nekivágott a Csiperke Királyságnak. Ahogy lefelé szökdécselt a domboldalon, megbotlott egy nagy csővezeték peremében.
-      Hát ez mi? – kérdezte, miközben bekukucskált a kerek nyíláson.
Egy kis kamrát látott lenn a félhomályban, telis-tele fényes érmékkel… és apró Shuguyokkal.
-      Hű-ha! – Kiáltotta Mario, és beugrott a lyukon. Annyi érmét szedett össze, amennyit csak bírt, aztán visszamászott. – Hát ez pompás! – mondta, amikor megszámolta a pénzdarabokat. – Most már meg tudom venni Luiginak azt az elektromos tekelabdát, amelyet nemrégiben kért.
Becsúsztatta az érméket az overallja egyik zsebébe és továbbindult Toad megkeresésére.
-      Toad tulajdonképpen bárhol lehet! – sóhajtott fel Mario, ahogy körbenézett a Birodalmon.
De a vízvezeték-szerelőnek nem kellett sokáig töprengenie, hogy merre keresse Toadot. Még öt perc sem telt bele, s már hallotta is a hangját… méghozzá egy hatalmas Piranha-föld kellős közepéből.
-      Jaj, ne! Sóhajtott fel Mario, és a mezőn morajló zöld növényekre lesett – Ezek a túlfejlett légyfogók nem sok jót ígérnek!
-      Ments meg! – Kiabálta Toad
Mario csak egy fehér pöttyöt látott a hullámzó zöld mező közepén!
-      Jövök már! – kiáltotta és a gonosz növények közé gázolt. – El a kezekkel a pajtásomtól mocskos dudvák! – Kiabálta Mario
Keresztülgázolt a hörgő zöld szörnyeken.
Az egyik hatalmas Piranha-növény szembefordult vele. Vastag rózsaszín nyelv nyomakodott elő az ajkai közül és zöld pofáját szörnyű vigyorra húzta. Mario felkapott egy baseball méretű követ, és a növény felé hajította.
-      Ütőjátékos, felkészülni! – Kiáltotta
A rémlény villámgyorsan a szájába kapott egy hatalmas botot és beleütött a kőbe. Mario körülnézett.
-      Jaj, ne!
Szinte valamennyi Piranha-növeny felkapott egy botot és fenyegetően hadonásztak felé.
-      Hát ez nem volt valami jó ötlet!
Az undok, zöld támadók útját állták. Ki kell jutnia, mégpedig gyorsan! Egy dudva kinézetű Piranha-növény meglóbálta az ütőjét. Mario nagyot ugrott. Az ütés nem a vízvezeték-szerelőt érte, hanem egy másik növény kocsonyás húsába csapódott. A megsebzett növény felordított fájdalmában, és visszaütött. „Buummm!” Az ütő most egy másik növényre sújtott. A Piranha-folt ádáz harcba kezdett. A szörny-növények teljesen elfeledkeztek Marióról, egymást püfölték agyba-főbe.
-      Pszt, gyere Toad! – suttogta Mario
Toad előkúszott a rejtekhelyéről és Marióval együtt lábujjhegyen, észrevétlenül elosontak.
-      Akkor hát a palotába kispajtás? – Kérdezte Mario, amikor már biztonságos helyre értek. Felugrott és a közeli párkányról felkapott egy érmét.
-      Eltaláltad – mondta Toad. Útközben Mario kezébe nyomott egy nagyítót. – Itt van amit kerstem.
Mario rákacsintott
-      Nagy szám lesz!
Hamarosan visszaértek a trónterembe. Mario nagyítóval a trónhoz vonult. Végre kiderítheti, mi okozza a felfordulást a Királyságban!
-      Figyelem, figyelem! – kiáltotta és magasba emelte a nagyítót. – Most aztán a végére járhatunk a rejtélynek!
Vilmos, a királyi csipersegéd a vízvezeték-szerelő felé toszogatta az egyik királyt. Mario a király orra elé emelte a nagyítót.
-      Hmmm! – dünnyögött, miközben a királyt tanulmányozta.
-      Mi az? Mit látsz? – Kérdezte Vilmos türelmetlenül.
-      Hát… látok egy orrot… - jelentette be Mario.
Levetette a sapkáját és megvakarta a fejét. A király vállat vont.
-      Nagyszerű – vágta rá Csipilla hercegnő. – Van még több ilyen ragyogó következtetése detektív úr?
-      Ne siettess! – válaszolt Mario – Hadd vegyem szemügyre a Kettes számú őfelségét is.
Vilmos a második királyt is Mario elé vezette, aki most a második fejedelmi orr fölé emelte a nagyítót. De egyáltalán nem tűnt királyi orrnak! Sokkal inkább homokkupacnak! Sőt, jobban szemügyre véve a királynak egyetlen porcikája sem tűnt királyinak! Minden része homokból volt!
-      Ahá, te vagy a szélhámos! – Mondta Mario – Vigyétek!
-      Én mondtam nektek, hogy én vagyok én! – mondta a valódi király
-      Én mondtam nektek, hogy én vagyok én! – kiabálta a szélhámos király, ahogy a királyi csipergárda elvonszolta.
Senki nem szólt egy szót sem, míg elcipelték. Az ajtó csendesen becsukódott mögöttük. A valódi király sajnálkova nézett homokmása után.
-      Nyugi – mondta Vilmos! – Külön létesítményünk van azok számára, akik a királyi család tagjának adják ki magukat. Jól fogja érezni magát közöttünk! – Végighúzta az ujját a királyi trónus karfáján. – Na persze ott azért nincs valami nagy tisztaság! – tette hozzá
-      Hát akkor most mit tegyünk? – kérdezte Csipilla Hercegnő. – Képtelenek leszünk valamennyi másodpéldányt ellenőrizni a királyságban! – Percenként újak teremnek!
-      Nem, nekünk a probléma gyökerét kell megtalálnunk! – helyeselt Mario, és az overallja zsebébe csúsztatta a nagyítót. – A szélhámos homokból volt, igaz?
-      Igaz! – válaszolt a hercegnő.
-      És hol van olyan tenger sok homok? kérdezte Mario
-      A Kopári Sivatagban! – válaszolta Vilmos, és megborzongott – Borzasztóan poros egy hely!
-      És mi van még a Kopári Sivatagban? – folytatta Mario
-      A Koopa vára! – kiáltotta egyszerre mindenki
-      Már indulok is! – Jelentette ki Mario.
Végigszökdécselt a termen.
-      Egy-kettőre kibogozom ezt a dupla-gubancot!
-      Hurrá! – kiáltott a király!
-      Csak minél gyorsabban! – tette hozzá hercegnő.
-      És légy szíves ne hordd be a homokot a palotába, ha majd visszajössz! – kérlelte Vilmos
Amikor Mario elérte a Kopári Sivatagot, a vörös téglaútnak hirtelen vége szakadt. Elmaradtak füves dombok, a patakok és mindaz, ami a Csiperke Királyságot olyan bujává és színessé tette. Sárga homok borított mindnet, amerre a szem ellátott. Homokdombok, szirtek és sziklás magaslatok tarkították a tájat. A növényzetet csupán néhány tüskés kaktusz képviselte. Élőlényekben azonban nem volt hiány!
-      Ahogy gondoltam – dünnyögte Mario miközben kitért néhány totyogó Shyguy elől. – Itt még súlyosabb a helyzet, mint a palotában. Az ellenség kettesével, négyesével, sőt nyolcasával jár! Ennek mihamarabb véget kell vetni, különben mozdulni sem fogunk tudni tőlük!
A távolban halványan kirajzolódott a Koopa vár körvonala. Kanyargós, sok ezer láb által kitaposott út vezetett a fel hozzá a homokban. De egy mancs alakú útjelzőtáblán a következő felirat állt: „RÖVID ÚT A KOOPA VÁRÁHOZ – FINNYÁSOKNAK NEM AJÁNLOTT!” S egy feketekörmű ujj délnek mutatott egy sziklaszakadék felé.
-      Hmmm… - mormogta Mario! – Valami azt súgja, hogy egyik út sem lesz valami leányálom!
Mario rájött, hogy a Kopári Sivatagban a mellékösvények nem mindig célravezetőbbek. Sóhajtozva nekivágott a főútnak. Jó néhány órával azután, hogy átgázolt a Dry Bones-okon, kikerülte a tűzkígyókat, végre egy táblát pillantott meg az út szélén: KOOPA VÁRA 1000 MÉTER (VAGYIS 10000 LÁBUJJHEGY)
-      Éppen itt az ideje! – gondolta, miközben megviselten vánszorgott a homokos országúton. – A lábaim már teljesen kikészültek!
A késő délutáni napsütésben kirajzolódtak előtte a Koopa Várának sötét tornyai. Letérdelt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Közben észrevette, hogy az egyik kavics ugrándozni kezdett, akár egy mexikói ugróbab. Aztán a nagyobb kövek is megmozdultak. Rövidesen rázkódni kezdett a föld a Vízvezeték-szerelő körül.
-      Érzésem szerint ez nemcsak egy békés kis földrengés lesz! – gondolta Mario.
Két hatalmas fegyveres teknőc közeledett felé.
-      A bumeráng testvérek! – mormogta magában. – Ezek a fickók mindig az utamba kerülnek!
Amikor legutóbb összeakadt velük, az egyik foga kitörött és elhasadt a legremekebb piros overallja. És akkor még Luigi is ott volt, hogy segítsen neki.
-      Mi ez? – gurgulázta az egyik óriás teknőc Marióra mutatva – Egy rovar?
-      Hmmmm – dünnyögi a másik – Lehet, hogy egy kolbászdarab, amit valaki kiejtett a pizzájából. Ízletesnek látszik.
Mariónak most nem volt ideje, hogy megküzdjön az óriási páncélfejűekkel. És még ha megpróbálja, akkor se igen győzhetett volna. Most stratégiára, és nem erőre van szükség! Így hát addig várt, amíg a hatalmas lények egészen közel nem értek. Akkor átvágott közöttük, és futásnak eredet a Koopa vár felé.
-      Gyere vissza! – bömböltek kórusban – éhesek vagyunk!
A két teknőc az oldalukon lógó óriási pisztolytáskához kapott, és egy maradék bumerángot szedett elő. Veszedelmesen pörgő tárgyak felhője repült a vízvezeték-szerelő után. Ha Mario nem tud elugrani a fegyverek elől, vége van! Huus, huss! A bumeráng-felhők csak úgy süvítettek Mario feje felett. Csaknem behorpasztották a sapkáját, a koponyájáról nem is beszélve, hiszen a tökfödője peremét súrolták. Amikor észrevette, hogy a szörnyű csapat visszafordult, a földre vetette magát, s meg se moccant, amíg a bumerángok útja át nem suhantak a feje fölött. Ekkor feltápászkodott, és elviharzott az óriásteknőcök elől.
Ahhoz képest, hogy a Bumeráng Testvérek milyen erősek, borzalmasak, és valóban szörnyűek voltak, nem mozogtak túl gyorsan.
Hamarosan csak a port nyelték Mario mögött.
-      Majd még számolunk ezzel a két díszvirággal. – lihegte Mario, a Koopa várhoz vezető úton. – Talán egy másik kalandomban.
Amikor elérte a tömör kőerődítményt, bekukucskált a kastély maszatos ablakain. Majdnem mindegyik szobában látott fényt, de életnek semmi jele nem volt. Csendben besétált és elindult, hogy sorra járja a mocskos szobákat. Éppen amikor már azt hitte, hogy a kastély teki-mentes, hirtelen egy hatalmas, pikkelyes lábba ütközött.
-      Hello, te ebédnek való! – szólalt meg egy mély, rekedtes hang.
Mario csendben felnézett. Rossz hír! Aki előtte állt, nem volt más, mint maga Bowser a teknőcök királya! Bowser, a főteki előrelépett egyet és elállta az utat.
-      A fivéredre várok! – vicsorogta – Hallom, hogy elkapták. Már alig várom, hogy darabokra szaggathassam! De amíg ő nincs, te is megteszed! – A hatalmas teknőc közelebb lépett. – Van utolsó kívánságod?
-      Csak egyvalami, tisztelt csúszómászó! – mondta Mario nagy bátran. – Szeretném megtudni, hogy honnan vannak ezek a másodpéldányok?
Bowser vihogni kezdett és zöld füstöt okádott.
-      Nos mindez itt, ebben a kastélyban történik – hencegett – Iggy fiam, az okosabbik csemetém, szerkesztett egy gépet, amelyik nyomban másolatot készít mindenről, amit meglát, legyen az teknőc, gomba, csirke, vagy kíváncsiskodó vízvezeték-szerelő! Minden, amit a gép előállít, Koopa-ellenőrzés alatt áll! – folytatta Bowser kárörvendve, közben előre-hátra lépkedett. – Ha minden jól megy, jövő keddre a lakosság zöme az én uralmam alá kerül!
Mario az ajtó felé araszolt. Bowser észrevette, hogy miben mesterkedik, Odamászott és elállta az utat!
-      Ahogy már mondtam! – morogta – Kedden szavazást tartok, és megválasztom magam Császári Nagyfőnöknek. Akkor majd te is észreveheted a változásokat. Elűzöm ezt a vacak királyt, csiperbarátaival együtt! – mondta, és gúnyos kacajra fakadt. – Lehet, hogy a móka kedvéért még rólad és Luigiről is megtartok egy másolatot.
Mario körülnézett a szobában, hátha lát egy másik kijáratot, de hiába.
-      Érdekes, és mégis hol tartod ezt a masinát? – kérdezte
-      Azt nem mondom meg! – kiáltotta Bowser – Mellesleg rajtad már úgysem segítene. A te időd lejárt. Bezárlak egy szobába hatvannégy vörös Koopa Troopával, ha-ha-ha!
Bowser Mario után kapott pikkelyes mancsaival. A fürge vízvezeték-szerelő hátraugrott. Bowser másodszor is nekilendült, de Mariónak megint sikerült félreugrania. Ekkor Bowser nekirontott. Mario átugrotta a teknőckirályt és kirohant az ajtón.
-      Elkaplak vízvezeték-szerelő! – ordította Bowser és döngő léptekkel utánaeredt.
Mario végigrohant a folyosón, izgatottan széjjelnézett.
-      Itt kéne lennie valahol annak a masinának! – lihegte – De hol?
Előtte egy hatalmas márványlépcső vezetett fel a második emeletre. A falon útbaigazító jelek, de Koopa-nyelven írták őket!
-      Hát ez remek! – motyogta magában Mario. – Otthon felejtettem a Koopa-szótáramat!
A másik lehetőség az volt, hogy végigfut a folyosón. Bowser lépteinek dübörgése már a háta mögött hangzott. Mindjárt utoléri! Mario a hosszú piszkos előcsarnok mellett döntött. Végigrohant rajta és befordult a sarkon.
-      Jól jönne valaki, aki ismeri az utat ahhoz a masinához! – mondta magában
Abban a pillanatban Iggy Koopa, Bowser rondácska, lila hajú fia kacsázott el mellette. Észre sem vette Mariót.
-      Ezt nevezem kiszolgálásnak! – dünnyögte Mario, és Iggy nyomába eredt.
Ide-oda kanyarogtak a Koopa kastély mocskos termei között: hadizsákmányok, szobrok, régi Koopa uralkodókat ábrázoló festmények mellett haladtak el – na és persze szemeteszsákok, melyeket évszázadok óta nem ürített senki. Elviselhetetlen volt a bűz. Mario lassan megnyugodott; Iggy szemmel láthatóan nem is sejtette, hogy követik. Tovább baktattal, maguk mögött hagyva Bowser díjat nyert rohadt-zöldséggyűjteményét. Amikor Iggy a következő saroknál befordult, Mario beleütközött Genghis Koopa szobrába. Mario visszafojtotta a lélegzetét. Feldől? Nem dől fel? Feldőlt. Hatalmas csattanással a padlóra zuhant, és ezer darabra tört.
-      Hiiii! – Sikított Iggy, ahogy megfordult, és meglátta Mariót.
-      Hiiii! – cincogott egy egér, amely a szobor belsejében lakott. Az egér nekiiramodott és eltűnt szem elől.
Iggy nem az a fajta volt, aki egyenlő esélyű küzdelemre vállalkozik, inkább átrohant a kapubejárón, amelyen ez a felirat állt: „ALAGSOR – ARVÍZ ESETÉN BELÉPNI TILOS!”
 
-      Ne olyan gyorsan Iggykém! – kiáltotta Mario és Iggy után vágtatott a gyéren megvilágított lépcsőkön.
Mario kettesével, hármasával szedte a lépcsőfokokat. Egész idő alatt hallotta maga előtt Iggy szuszogását. De amikor végre leért, Iggyt sehol sem látta. A hely csendes volt. Ekkor Mario a szeme sarkából valami mozgolódást vett észre.
-      Áhá! – kiáltotta és megfordult
De Iggy helyett önmagával, egy jóképű piros overallos vízvezeték-szerelővel került szembe.
-      Ez már mégiscsak sok! Ezek a hamisítvány-gyártók túl sokat engednek meg maguknak!
Aztán rájött, hogy saját tükörbeli képmásával áll szemben.
-      Hűha! – mondta – Ideje volna megborotválkoznom!
Ahogy nézegette az ismerős alakot, pillantása a tükör melletti üvegajtóra esett. Egy hosszú üvegtermet pillantott meg mögötte telis-tele tükrökkel. Kinyitotta az ajtót és belépett. Az ajtó baljós kattanással becsukódott mögötte. Mario megvonta a vállát.
-      Mindegy, úgysem akartam visszafordulni. – Mondta
Besétált a tükörlabirintusba. Mario továbbsétált, közben jobbra-balra tekintgetve szemügyre vette a tükörképét. Annyira lekötötte a figyelmét a sok jóképű vízvezeték-szerelő, hogy nekiment az egyik üvegfalnak.
-      Jujj! – jajdult fel, és megdörzsölte az orrát. – Bárcsak itt volna Luigi! Akkor ő mehetne elől!
A tükörfolyosó balra kanyarodott. Miközben a jobbján látható vízvezeték-szerelőre kacsinthatott, balra kanyarodott, és továbbsétált néhány métert. Ott megint nekiment egy üvegfalnak.
-      Akárki pucolta ezt az üveget, eljöhetne hozzám ablakot tisztítani. – Mondta magában.
Így bolyongott a labirintusban, iránytűnek használva a fejét; úgy tűnt neki, hogy már órák óta úton van, de eddig még nem kapott mást a fáradozásáért, csak egy iszonyú fejfájást. Végül egy útelágazáshoz ért. Az egyik jobbra, a másik balra vezetett. A baj csak az volt, hogy egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nem járt-e már ott korábban.
-      Jól van – mondta – Ebből elég! Kell lennie egy kiútnak!
Mariónak hirtelen eszébe jutott, hogy egész nap magával hurcolt egy kalapácsot.
-      Úgy látszik, azok a koppanások nem tettek valami jót a memóriámnak. – gondolta.
Keresni kezdett az overalljában.
-      Ez az! – kiáltotta, és előhúzta a szerszámot az egyik zsebéből – Tudtam én, hogy mit kell magammal hozni!
Azzal az üvegfalba vágta a kalapácsot. A fal leomlott. Mario keresztülcsörtetett az üvegszilánkokon.
-      Ez aztán jó mulatság! – mondta, és zúzni kezdte a labirintus tükreit.
Mikor vagy húsz üveglapot is szétvert, egy furcsa, pompásan kivilágított helyiségbe jutott: Iggy Koopa laboratóriumába! A falakon hatalmas dróttekercsek lógtak, a kapcsolótáblákon különböző színű és méretű villanykörték villogtak. A padlón kémcsövek, fogaskerekek, na és persze szemeteszsákok szanaszéjjel! A szoba közepén pedig Marióval szemben, maga Iggy állt.
-      No, nézd csak, ki van itt! – kiáltotta Iggy! – Hát, nem hittem volna, hogy átjutsz a labirintusomon! De ha már betoppantál, megmutatom neked a találmányomat!
Azzal megnyomta a vezérlőtábla egyik gombját, é egy hatalmas masina gördült be a szobába.
-      Ez az én Óriás-Hasonmás-kibocsátó gépem. – Mondta Iggy! Közben vihogott. – Röviden ÓHASI-nak fogom nevezni. Hónapokig tartott a megépítése, de megérte a sok minkát. Az ÓHASI végezni fog veled, és utána visszatér, és teszi a dolgát: Átveszi az uralmat a Gombabirodalom felett.
Miközben Iggy fecsegett, Mariónak volt ideje, hogy megvizsgálja a gépet. ÓHASI valóban ijesztőnek látszott még Mario számára is, aki már számos furcsa szerkentyűvel találkozott a csatornák csöveiben. Több, mint három méter magas volt, hatalmas elektronikus szemgolyók borították és teste több száz apró TV-vel volt tele, melyek mindegyikén különböző, 1960-as évekbeli szörnyfilmeket játszottak. A padlón kerekek, lábak és hernyótalpak segítségével mászott, nyálkás csíkot vonva maga után. ÓHASI megállt egy pillanatra, s a tetején levő tölcsérből egy egész kis Koopa-csapatot köpködött ki. Ezután odagördült Iggyhez és megállt mellette.
-      Remek, ugye? – Kérdezte a teknőcherceg
Rábökött az egyik falat beborító tv-képernyőkre.
-      Rejtett kamerákat helyeztem el az egész birodalomban – magyarázta – A befutó információk alapján, ÓHASI bárkinek elkészíti a tökéletes hasonmását az udvaron található homokból. Ily módon tudtam lemásolni a királyt. Hozzájuthattam volna a Hercegnőhöz, Csipillához, és Vilmoshoz is, ha azok a vacak, ragadós kis gombák meg nem hiúsítják a tervemet, és széjjel nem áztatják az egyik kamerámat.
Az egyik vibráló képernyőn Mario Luigit pillantotta meg, amint vidáman szökdécselve éppen egy lyukas mosogatót bütykölt otthon. Iggy is észrevette Luigit.
-      Hé! – üvöltött a teknőc nagyot dobbantott göcsörtös, zöld lábával. – A fivéred helyére is küldtem egy másolatot, de ez nem lehet az! Ez a fickó énekel! A másolatok pedig nem tudnak énekelni! Ez a valódi Luigi! Valami nem stimmel!
Mario nevetett.
-      Úgy látszik Luigi ellátta a szaporítványod baját!
-      No, de te még itt vagy nekem! ÓHASI! Kapd el a vízvezeték-szerelőt! – Üvöltötte Iggy és Marióra mutatott.
A gép lassan gördült Mario felé. Hirtelen kinyújtotta az egyik karját, hogy megragadja Mariót. De nem olyan könnyű őt elcsípni! Amint a fémmarok a feje fölé lendült, gyorsan félreugrott, ÓHASI mögé rohant és várta, hogy az megforduljon. A masina megfordult. Mario hátrált, megpróbált időt nyerni, hogy elkerülje a biztos halált. A gép annyira lekötötte a figyelmét, hogy Iggyől teljesen megfeledkezett. Az alattomos teknőc kinyújtotta a lábát és elgáncsolta Mariót. Hősünk az egyik sarokba bukdácsolt, ott hasra esett és alaposan beverte a fejét. ÓHASI megindult felé.
-      Morzsold össze! – üvöltötte Iggy.
Mario feltápászkodott, de benne volt a kelepcében.
-      Hát most végem! – dünnyögte magában!
Körülnézett a laboratóriumban. Bal oldalán Iggy, bibircsókos mancsait dörzsölgetve, vidáman heherészett. Jobb oldalán a tükörlabirintusba vezető zöld ajtó. Előtte pedig ÓHASI, aki rendíthetetlenül közeledett feléje. Mario átcsúszott Iggy és ÓHASI között, és a szoba túlsó végébe futott. Felkapkodta a keze ügyébe eső tárgyakat: képcsöveket, könyveket, székeket, és a lassan közeledő gépre hajigálta. De semmi kárt nem tett benne. ÓHASI visszaszorította Mariót a zöld, dupla-ajtóhoz, amely visszavezetett a tükörterembe.
-      Add meg magad Mario, véged van! – kiáltotta Iggy Koopa
Mario kétségbeesetten beugrott az ajtók közé és megpróbálta csukva tartani őket.
-      Nem bírom… már… sokáig… tartani! – lihegte, miközben ÓHASI lassan benyomta az ajtót.
Akkor egy mosoly suhant át Mario arcán. Elengedte a kilincset, és oldalra lépett.
-      Nyitva vagyunk, tessék belépni! – szólította ÓHASI-t.
A hatalmas masina begördült a tükörterembe, és elkezdett körözni, hogy megkeresse Mariót. Ahogy megfordult, az egyik tükörben meglátta a saját képmását. Megállt. A képernyők és a villanykörték villogni kezdtek a csúf masina oldalán és sivító hang töltötte be a termet. Aztán hirtelen egy villanás. Amikor a füst elszállt, Mario elégedetten látta, hogy ÓHASI elkészítette saját tökéletes hasonmását. A két gép vizsgálni kezdte egymást, szimatolták egymás képernyőit és nyomógombjait. Egy pillanattal később újabb kisebb kisebb robbanás hallatszott. Ahogy a por leülepedett, már négy hasonmás állt ott. Mario bebújt a dupla ajtó közé, és onnan figyelte, hogyan sokszorozódnak meg az ÓHASI-k: előbb 128-an, majd 256-an, majd 512-en voltak! A gépek ott zsúfolódtak a hallban és már el sem fértek. Faltól falig megtöltötték a laboratóriumokat is.
-      Álljatok meg, várjatok! Mindent összeromboltok! – rikácsolta Iggy, amikor már a 4096. masina kezdte meg a működését.
Amikor már 8192-en voltak, egy-egy gép felrobbant.
-      Ideje, hogy elhúzzunk innen! – Mondta Mario és utat vágott magának, a törött tükörkeretek között.
Ahogy a lépcsőhöz ért, újabb rakás gép kezdte meg az önpuszítást. Mario végigrohant a folyosón és kiugrott az első útjába kerülő, kitört ablakon. Legurult a domb aljába amikor a Koopa vára hatalmas füst és villanások közepette felrobbant.
Később, amikor a por elült, Mario úgy látta, mintha három, hatalmas gömbölyű valami rohant volna a romok között, de ebben nem volt egészen biztos. Mario az egykor hatalmas erőd romjai között botorkált, és egy egész halom pénzt gyűjtött össze a földről.
-      Remek! – mondta – Most már megvehetem a hercegnőnek azt a rozsdamentes hullámdeszkát, ami kért tőlem
Amikor már nem volt több érme, Mario leporolta az overallját és a palota felé indult. Úgy vette észre, mintha már kevesebb lenne a másodpéldány a Birodalomban, mint néhány órával azelőtt. Könnyű szellő fújdogált itt-ott kis homokkupacokat halmozott fel. Mario végre a palotához ért. Felment a lépcsőn, s már majdnem belépett a kétszárnyú királyi ajtón, amikor rápillantott vízhatlan karórájára.
-      Mi?! Még csak tizenőt perce bújtam ki az ágyból? – hitetlenkedett.
Akkor rádöbbent, hogy már több, mint huszonnégy órája talpon van.
-      Majd holnap számolok be a hercegnőnek a kalandjaimról! – gondolta.
Ezzel visszabotorkált a birodalom bejáratához, bemászott a központi csőbe és hazagurult. Otthon belerogyott kedvenc karosszékébe és fel se ébredt három napig!
 
Fordította: Sellyei Anna - 1992

2010. március 21., vasárnap

Mario linkgyűjtemény

Amerikai Nintendós oldalról sok játék hivatalos oldalára el lehet jutni. Érdemes őket megnézni, mert egyrészt küllemre hihetetlen igényesek, másrészt meg sok jó extrához lehet hozzájutni, pl. nagyon szép háttérképekhez. Még a Mariós oldalra gyűjtöttem ki őket, most ezeket ide is kiteszem update-elve a legújabb játékokkal:

2008. október 28., kedd

Meet again

9 hónapos szünet után úgy döntöttem, hogy felújítom a Mariós oldalt! 2008. januárjában úgy bíztam Matildra az oldalt, hogy majd továbbviszi, és nem veszít az oldal a fényéből. Sajnos a honlap szellemoldallá vált! Többször gondolkodtam azon, hogy jó lenne már kezdeni vele valamit, de nem tudtam, hogy hol kezdjem. Aztán ma reggel beszélgettem bagszival, mert ma mindennél elszántabbnak éreztem magam az ügyben. Azt mondta, hogy először cseréljük le a dizájnt. Az ötlet nagyon jó volt. Most kapott egy fehér színű hátteret. És Mario Kart Wiis stílusa lesz, ami a fejlécben, és majd a menüpontban nyilvánul meg. És bagszi megcsinálta a fejlécet, a menüpontokat estére csinálja meg. Soha el nem múló hálás köszönet érte!

Mi történt velem? Ennyire elragadott a Zelda játékok iránti láz 2008. január 25-én. De én már akkor tudtam magamról, hogy bár lehet, hogy felhagyom a Mariós oldal fejlesztését, de idővel (lehet, hogy 1-2 év), de visszatérek ide. Hála Istennek ehhez nem kellettek évek, bár ez a 9 hónap is súlyosan sok idő. Látható volt, hogy mi lett az oldalból. Anno úgy hagytam itt, hogy 100 fölötti volt az átlaglátogatottság. Mára ez 19 lett. De ennek mostantól vége! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a honlap újra a régi fényében éljen! Mire föl ez a változás? Nincs annál jobb dolog, mintha inspirál valaki. Nemrég, 2008. október 24-én volt a 5. (2008. őszi) BigN találkozó, ahol a http://www.bignforum.extra.hu fórum tagjai összegyűlnek, játszunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Most 12-en voltunk, ha jól emlékszem. És akkor tényleg megfeledkeztem már a Mario játékokról, de ott volt Gábor, aki a fórumon sunshinekart néven ír, meg itt is feltűnik néha, és nagyon sokat Marióztam vele. Mario Kart DS, New Super Mario Bros., stb. És nagyon jó volt vele játszani. Ő az a fajta játékos, aki nemcsak fantasztikusan játszik, de a játékstílusával képes kihozni az emberben levő versenyszellemet, és a benne rejlő képességeket! Ugyanis tegnap elkezdtem otthon Mario Kart DS-ezni, és olyan eredményt értem el, ami lehetetlennek tűnt számomra! Sikerült 150cc Special Cupon elérnem a 40/40 pontot!!! És 2 csillagos lettem. Ez akkora inspirációt adott nekem, hogy felfrissítettem a tudásomat Mario játékok terén, újra végigvittem a Super Mario Brost! Nem lehet elégszer végigvinni! És ma reggel döntöttem el, hogy felébresztem az oldalt poraiból. Tehát hatalmas köszönettel tartozom Gábornak a BigN talis élményekért!

És milyen frissítések lesznek az oldalon?

  • Új dizájn, mely folyamatban van.
  • Frissítettem a Mario játék történetet.
  • Újabb tesztek kerülnek fel a Mario játékokról.
  • Be lesz fejezve a Mario Kart részleg, MINDEN információ felkerül a Mario Kart: Double Dash!!-ról, Mario Kart DS-ről, és a Mario Kart Wiiről.
  • Rengeteg új kép fog felkerülni, elsősorban Gamplay képek, de rengeteg részleg szorul frissítésre. Ezt is elvégzem!
  • Folyamatosan írok ide a blogba is.
  • Mindig naprakész hírek, információk.

Hát röviden ennyi. Az oldal napi szinten fog frissülni, szóval stay tuned! 😉

2008. június 4., szerda

Hogyan is lettem Zelda fan?

A Zelda fanságom kialakulásáról már írtam az első blogpostomban, most egy kicsit más szemszögből szerentém megközelíteni a témát. Igazság szerint a kiábrándultság vezetett ahhoz, hogy tegyek egy próbát 2008. január 25-én a Link to the Pasttel. Hogy hogyan is alakultak a dolgaim?

2005. október 15-én, amikor megújult az 576 fórum, akkor az összes addigi hozzászólás is eltűnt, és egy teljesen új arculattal jöttek elő. Nekem tetszett, bár a régi is nagyon jó volt. Természetesen nem voltam rest megnyitni a Super Mario topicot, melybe ha belenéztek, azért nagyon látogatott topic (volt). Aztán én ebbe a topicba elkezdtem teljesen gyanútlanul olyan információkat megosztani, melyekről azt hittem, hogy mindenki tudott, csak azt akartam hogy egybe legyenek gyűjtve. És teljesen el voltak ájulva, hogy én milyen nagy tudású Mariós vagyok. A tudtom nélkül el is terjedt rólam az, hogy biztos én vagyok Magyarország legnagyobb Mario fanja. De erről nagyon sokáig nem tudtam, és magamról se gondoltam semmi ilyesmit, mert úgy voltam vele, hogy szeretem a Mario játékokat, meg minden. De volt egy vágyam: Szerettem volna összehozni Magyarország Mario fanjait, ezért csináltam egy honlapot a Hungarian Super Mario Fan Clubot. 2006. március 19-én indult, azért eléggé döcögősen. Nemigen tudtam még, hogy hol lehetne reklámozni. De azért beindult a szekér. A honlap bár GPortálos, de a sok információért nagyon sok dicséretet kaptam, amiért ezúton is köszönetet mondok.

És aztán, ahogy találkoztam interneten megismert emberekkel, akkor mondták nekem, hogy "Kíváncsi vagyok, hogy játszik Magyarország legnagyobb Mario fanja" Én meg nézek magam elé, hogy mi van? Én ilyet soha nem állítottam magamról. Valaki itt félretájékoztatta a népet. De akkor nem szóltam, mert úgy voltam vele, hogy ha így látják, hát akkor legyek az. Csak aztán, ahogy elkezdtünk játszani multiban a Mario Kart: Double Dash!!-sal, meg a többi Marióval, és látták, hogy milyen "szerencsétlenül" játszok, akkor vágnak pofákat, hogy "Ez meri magát legjobb Mariósnak nevezni?" De kérem, én soha nem hívtam így magam! Itt valami félreértés van. De én hiába magyaráztam ki magam, hogy ezt nem én állítom magamról, hanem terjesztik rólam, nem érdekelték. És ez egyfajta lelki terhet rótt rám, és így a honlapot is nehéz volt szerkeszteni.

Meg a Nintendo GameCube-ps Mariók is kiábrándítóak számomra. A Double Dash!! szabályos visszafejlődés a Mario Kart 64-hez képest. A Mario Partyk meg nagyon egyhangúvá váltak, pedig az N64-es Mario Partyk nagyon jók voltak. A Mario fociban semmi érdekes nincs, a Super Mario Sunshine meg egyenesen undorító az én szememben, mert rohadtul nehéz. És nem is az, hogy nehéz, hanem nincs meg az a hangulata, mely arra ösztökél, hogy én azt igenis továbbvigyem. A Super Smash Bros. Melee már egy kicsit más sztori. Az nagyon jó játék, de csak egy bizonyos szintet tudtam elérni, és érdekes, hogy nem tudok továbbfejlődni. De nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nincs rá késztetés. Egyébként ez a szint nem elégséges, mert társaságokban folyamatosan felsülök. Na majd a Super Smash Bros. Brawl! Azt mindenki imádni fogja! Egy szó, mint száz, az összes GC-s Mariót visszafejlődésnek érzem.

És ezen okok miatt hiába noszogattak, hogy még lehetek jó, nem akartam. Mert ilyen jellemtelen játékok jöttek ki. Be is következett egy hosszabb szünet a konzolos időszakomban, legalább 6 hónapig a gép felé nem néztem. És tényleg úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor 2008. január 25-én jött az egyszemélyes felmentősereg Link személyében, aki nemcsak Zeldát mentette meg, hanem az én konzolos mivoltamat. Az egész konzolvilág átértékelődött bennem, és most már úgy gondolkodom a Mario játékokról, mint egy könnyed szórakozás, hatalmas ügyességi körettel. A Zelda ennél sokkal komolyabb. Bár lehet, hogy a korom is hozta ezt (22 éves vagyok) de én másra vágyom. Egy olyanra, amit a Mario játékok nem tudnak megadni már. Bár a Super Mario Galaxy még helyrehozhat dolgokat...

2008. április 12., szombat

Az utóbbi 3 hónap

Most arról írok hogyan jutottam el 2008. január 25-étől máig. Úgy voltam vele, hogy az első post szóljon a régmúltról, ez meg a közelmúltról. Összegzem, hogy mi történt az utóbbi 3 hónapban, mióta aktív Zeldás vagyok. Tehát kezdtem a Link to the Pasttel. Furcsa, de akkor hajnali 4.45 táján, amikor végül elmentettem az LttP-t, és kikapcsoltam az SNES-t, valami akkora lelki töltést kaptam, mint régen, az SNES-es korszakban. Az a helyzet, hogy nagyon kiábrándult voltam. Mert 2005. májusában megvettem a GC-t, és jött rá a (számomra) frusztrálóan nehéz Super Mario Sunshine és a közepes sznvonalú Mario spinoffok (Kart, Partyk), és annyira kiábrándítóak voltak számomra, hogy hosszabb távon felhagytam a konzolozással. Volt, hogy fél évig be se kapcsoltam a GC-t. És még a DS-sel se játszottam olyan sokat, pedig már az is megvolt. Aztán néha elő-elő vettem a GC-t, de soha nem játszottam vele sokat. Csak ekkor, 2008. január végén eszméltem arra rá, hogy vannak még kiaknázatlan csodái a Nintendónak. Úgyhogy nagyon belemerültem a LttP-be. Nem sokkal utána láttam, hogy van a Media Marktban egy GBA-s Link to the Past. Igaz 9990 ft volt a játék, de vehetjük úgy, hogy eladtam a 3000 forintos LttP-t, azzal vezeklek érte, hogy 9990 forintért veszem meg másodjára. 2008. február 14-én gyűjt össze rá a pénz, és megvettem a játékot. Fóliás volt, tehát minden benne volt. Aztán február 22-én sikerült SNES-en legyőzni Ganont. Még most sem hiszem el, hogy sikerült. Az utolsó utáni varázserőket használtam el, amikor belelőttem Ganonba a nyilat, és meghal. Ha akkor meg halt volna meg, nem sikerült volna. Teljesen kifogytam a varázserőkből. Ami ugye elengedhetetlen a lámpa meggyújtásához. Amikor először vittem végig a LttP-t, pontosan 390× haltam meg. 17 szívem volt a végére, 3 üvegem, és hiányzott még egy pár fegyver. De így sikeredett. Aztán másodjára GBA-n vittem végig. Itt már jobban tudtam, hogy mi hol van, és hogy mit kell csinálni, valamivel könnyebb is volt a játék, de még így is 175× haltam meg a végére. Aztán harmadjára is elővettem a játékot, méghozzá Wiin, Virtual Console-on. Itt már tökéletesen tudtam, hogy mi hol merre hány méter, így igyekeztem az összes fegyvert a lehető legkorábban megszerezni, a kardomat minél hamarabb, a maximális 4-es szintre hozni. Így már sokkal könnyebb volt a játék, és a végelszámolásban is csak 30 halál volt írható a számlámra, és a fegyvertáram már teljes volt, és megvolt mind a négy üveg. Viszont továbbra is 17 szívem volt, de igyekeztem minél hamarabb feltölteni magam, pláne a Palace of Darkness és a Skull Woods előtt, mert ezek a legnehezebbek számomra. Egyébként nagy lehetőségek tárultak elém, amikor megvettem a Wiit, mert ott volt Virtual Console-on ugye az első 4 asztali konzolos Zelda. Vettem egy 2000 forintos Wii pont kártyát, és le is töltöttem mind a 4-et. Így vittem végig harmadjára a LttP-t. Valamint így jutottam hozzá az első 2 Zeldához és az Ocarina of Time-hoz. Az OoT-re nagyon kíváncsi voltam, hogy miért tartják a világ legjobb játékának. Egy pillanatra sem vontam kétségbe, de magam akartam látni. És láttam is! Hogy miért annyira jó? Nem is tudom, hogy hol kezdjem. A hatalmas táj, a gyönyörű zene, az összetett Dungeonök, a valós emberi érzelmek, és kapcsolatok. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy méltán érdemelje ki a világ legjobb játéka címet. Az OoT-ről most egyenlőre ennyit, majd részletesebben írok róla a közeljövőben, mert most ezzel játszok aktívan. Most, hogy benőtt a fejem lágya, várható volt, hogy nem fogom hülyeségnek tartani az első Zeldát. Tettem is egy kósza próbát vele. NAGYON sokat segít a GameFaqs overworld mapje: http://www.gamefaqs.com/console/nes/file/563433/12694 Ez az összes titkot tartalmazza. Nagyon jó látni, hogy 1986-ban is igyekeztek a lehető legjobbat kihozni a NES-ből. Itt most az 5. Dungeonban tartok, de ez most pihenni fog egy darabig. Egyébként, hogy sok Zeldás a legkevésbé jónak a Zelda II: The Adventure of Linket tartja. Engem már az első pár percben is annyira megfogott, hogy hihetetlen. Valami akkora hangulatot áraszt magából, hogy nem lehet szavakba önteni. Kiemelkedően jó zenéje van a játéknak, és valahogy az egész annyira egyben van, hogy hihetetlen. Csak kegyetlen nehéz! Érdekes, hogy nem annyira nehéz, mint a Super Mario Sunshine, de a Zelda II-ben megvan az a hajtóerő, ami arra sarkall, hogy igen, folytassam! De nagyon nehezen sikerült megcsinálni az 1. Dungeont. Három óra kellett hozzá, mire végleg kinyírom a lovat. Aztán most ott tartok, hogy a 2. Dungeonnak valahol az eleje. De itt már annyira nehéz, hog térképről eljutni oda se könnyű. Aki még nem játszott ezzel a játékkal, annak elmondanám, hogy itt úgy van, hogy a térképen néha megjelennek ilyen mozgó ellenfelek, azok kicsinyített változata. Ha azokkal összetalálkozol, akkor oldalnézetből mutatja felnagyítva azt a helyet, ahol most vagy. És ott vannak ellenfelek, akiket meg lehet ölni. De nem kötelező, mert ki lehet menni a pályáról. De sokszor elengedhetetlen, hogy megtegyük, mert nem engednek tovább. Végül eljutok a 2. Dungeonig, de csak egy életem marad. Itt az életek számlálása sem szokványos. Úgy van, hogy kapsz három életet, és utadra bocsájtanak. Ha elveszted mind a három életedet, akkor nem ám a Dungeon elejéről kezded, hanem ahonnan elindultál 3 élettel. Kezdheted megint! És mire ismét eljutottam a 2. Dungeon színhelyéig megintcsak egy életem marad. Ezért ez a legnehezebb Zelda játék. De a hangulata és a zenéje nagyon ott van! Aztán még február elején vasárnap elmentem V-ADival bagszihoz, hogy kipróbáljam a Wind Wakert és a Twilight Princesst (GC verzió). A Twilight Princessbe annyira nem merültem bele, de a WW-be igen. És, hogy mennyire beleéltem magam a történetbe, az se semmi! Amikor Linkkel megmentettem Tetrát, és jött a sas, hogy elrabolta Link húgát, és ahogy Link utánamegy… Annyira beleéltem magam a történetbe, hogy én is utánanyújtottam a karomat, hogy utánamegyek! Megmentem! Bagsziék meg már összenéztek, hogy ez azért már a másik véglet… Mert az jó, hogy megszerettem a Zelda játékokat, de ennyire? Aztán elkértem a V-ADitól mindkét Zeldát. Ő eredetileg csak a WW-t akarta odaadni nekem, de én annyira könyörögtem neki, hogy adja oda mindkettőt, hogy kishíján letérdeltem elé. Épp MSN-ezett az egyik helybéli barátjával, Zsanival, és nemigen értettek szót egymással. Nem úgy, hogy veszekedtek, hanem a Zsani az csinálta az Orosházi Gyerekkönyvtár honlapját. És azt hiszem, hogy Joomlás volt az oldal, de erre nem mernék megesküdni, és a Zsaninak még nem volt dolga ilyen jellegű honlapkészítéssel, és nagyon sokat bénázott. De nem is ez volt a V-ADinak a problémája, hanem az, hogy szerinte a Zsani nagyon értetlenül fogalmazta meg, hogy mi a baja. És lehetetlenségnek tartotta megfejteni, hogy mit akar. Ezért egy olyan próba elé állított, hogy ha megfejtem, hogy mit akar a Zsani, akkor odaadja mindkét Zeldát. Elolvastam a Zsani mondásait, és elemeztem a V-ADinak. Aztán így segített a Zsaninak, akinek sikerült megoldani a problémáját. A V-ADi kénytelen volt rájönni, hogy sikerült a próbatétel, így odaadta mindkét Zeldát. :-P A Wind Wakert elég sokáig vittem, megvan 2 gyöngy, most mennék a barlangba a harmadikért. De majd később. A TP-ben nem jutottam valami messzire. Odáig, hogy farkasként kijutottam a Hyrule Castle-ből, és megharcoltam azzal az elektromos szörnnyel. De most az van, hogy amikor harmadjára végigvittem a LttP-t, akkor úgy döntöttem hogy mostantól kezdve ráállok az egyik Zeldára, és csak azzal játszok, és azt viszem végig. Mivel 5 Zelda volt félbehagyva, ezért dobókockával dobtam ki, hogy melyik legyen az, amelyiket végigviszem. Meg is volt mindegyiknek a száma: 1. The Legend of Zelda, 2. Zelda II: The Adventure of Link, 3: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, 4: The Legend of Zelda: The Wind Waker, 5: The Legend of Zelda: Twilight Princess, 6: Final Fantasy 4 Advance. És a hármast dobtam ki. Úgyhogy Ocarina of Time. Ja, és még nem beszéltem a Phantom Hourglassról. Ugyanis időközben ezt a fantasztikus játékot is megvettem! Nagyon jó, hihetetlen látni, hogy 2007-ben, 21 év után is tudnak újdonságot belevinni egy Zelda játékba. Itt a Molida Islandben járok, de most ez is szünetel egy darabig. Kronológiailag egy kicsit összekutyultam, de remélem, hogy így is követkető volt. ^^' Az elkövetkezndő pár hétben csak és kizárólag Ocarina of Time!

(Importálva a The Legend of Zelda blogból.)

2008. február 20., szerda

Egy jó játék ismérvei

Amióta Zeldázok, azóta egy kicsit átértékelődött bennem a játék fogalma, hogy mitől lesz egyáltalán nekem jó egy játék.

Elsődleges szempont nálam maga a karakter, akit irányítok, hogy az szerethető legyen, tudjak vele azonosulni. Talán ezért szerettem meg nagyon a Zeldákat, mert Link számomra egy borzalmasan szimpatikus karakter, nagyon megszerettem. És a Mario Spin-offokban (másodrangú Mario játék, mint pl. a Kart és a Party széria) is azért választom mindig Yoshit, mert nagyon szeretem.
Azért azt el kell ismerni, hogy a Nintendo nagyon kreatív karaktereket alkotott a közel 30 éves konzolos múltja alatt. És szinte mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő karaktert. Én például Linkben. De olyan magas szinten, hogy katarzis-élményem volt. Ennyire egy karaktert se szerettem meg. Viszont számomra van mélypont is. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de a Starfox karakterei a Nintendo-kreativitás legalja. Én nem tudom hogy lehet ilyet kitalálni, hogy egy róka mászkál az űrben egy galambbal, egy csacsival, egy békával, és egy szemüveges öreg nyúllal. Sokan elismerik a Starfox szériát, mint játékot, sőt még lehet hogy én is jól eltudnák játszani vele, de hogy a karaktereket nem tudnám megszeretni onnan, az is biztos. A Metroid Samus Aranja egy érdekes szituáció. Bár egyre sűrűbbek a főhősnők, de hogy egy másik bolygón egy nő mentse meg az ottani világot, az egy kissé paradoxon. Bár el kell ismerni, hogy Samus igencsak szexi, szóval még a Metroidokkal is jól el tudnék játszani. Illetve próbálkoztam is a Metroid Prime-mal, de olyan szinten felsültem, hogy 5 percnyi játék után úgy elakadtam, hogy feladtam, mert nem találtam kiutat. A Kirbyről meg azt hiszem, hogy nem kell beszélni, mert az önmagában egy csoda. A Kirby játékszéria nem is itt mondja fel a szolgálatot, hanem a pályák végtelen egyhangúsága. Annyira egyformák pl. a Kirby’s Adventure-ben a pályák, hogy teljesen összefolynak az emlékeimben, semelyik válighoz nem tudok kötni pályát. A Mario meg alap. Viszont a Sunshine azért mondott nálam, mert mindig amikor medúzára rálépve ezerrel kell vágtatni a piros érméért, és amikor nekiütköztem valaminek, akkor ugye automatice kampec. Már az is idegesítő, hogy elrontottam, de amikor Mario a vízbe esik, minek kell Mario fejét felém fordítani? Nem elég, hogy a Halál-zenéje rettenetesen frusztráló (nekem) de hogy lássam Mario fejét halottként? Ez olyan, mintha a játékkészítők azt akarnák megmutatni, hogy nézd meg, mit tettél vele! De miért a Sunshine-t hozom fel, amikor a többi Mario játékot imádom? 🤔 Mindegy.

Második nagyon fontos dolog a zene számomra. Eleve játékzene-őrült vagyok, rengeteg játékzene van a gépemen, de egy játéknál kulcsfontosságú, mert nagyon befolyásolja az adott hangulatát, nagyban emeli a játékélményt. Azt gondolom, hogy nem kell ecsetelnem azt, hogy mennyire kiábrándító az idegesítő zene.

Hát nagyjából ennyi.