A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New Super Mario Bros. Wii. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New Super Mario Bros. Wii. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 16., szombat

Első benyomások

Na tettem egy próbát a New Super Mario Bros. Wiivel. Már a title screen is tetszett, de az intro videó kicsit egyszerű, de annál jobban lenyűgözött. Bowser 7 gyere visszatért? Vele együtt a legendássá vált halál hajó a Super Mario 3-ból? Én már meg vagyok vesztegetve, nekem már ezektől 10 pontos a játék. És maga a játék is hihetetlen hangulatos. Sokkal jobb a grafikája ahhoz képest, amit vártam. Szebb, kidolgozottabb,emellett a játék ötletei is fantasztikusak. Ez a forgó platform is nagyon jó, meg már most találkozhatunk új tárgyakkal. pl. a "jégvirág", melytől Mario nem tüzet dob, hanem jeget. Meg a propeller-gomba, mellyel Mario propeller-mezbe öltözik, és sokkal tovább lebeg. Meg a szokásos gomba és tűzvirág, melyekkel eddig találkoztam. És megtapsolnak, amikor megszerzem mind a három nagy érmét, meg a 8 piros érmét. Azt kell mondanom, hogy aki teheti szerezze meg, mert amíg 1985-ben a Super Mario Bros. volt a legenda 2009-re pedig a New Super Mario Bros. Wii lesz a legenda. Ez tény, hogy 20 év múlva így fogunk róla emlékezni!

Tettem egy próbát még a Kirby Air Ride-dal. Ez is nagyon jó játék, bár nem az a fajta, mely forradalomra tör, de nagyon jó. Én szeretem ezt a versenyzést. Mentem is vele három menetet. A csillag automatikusan gyorsul, nekünk csak fordulni kell, valamint az A-gomb használatával a földet súroljuk, mellyel ugye lassulást érünk el, de értelme van, amikor gyorsító nyíl van a földön. Elég könnyű így, hogy első lettem az első két alkalommal. Amire szemfüles lettem, hogy nagyon jó a zenéje. Nekem legalább tetszik, jó volt hallgatni. Én ajánlom mindenkinek, én 9 pontot simán adnék rá.

És beüzemeltem a Game Boy Playert. Meg kell állapítsam, hogy öltözteti a GameCube-ot, sokkal mutatósabb lett így:

Nagyon jó lesz. Kipróbáltam rajta a Mario Kart: Super Circuitot, és a Zelda Minish Capet. Mind a kettő fantasztikusan mutat TV-n!

Itt tűnik ki igazán, hogy a GBA technikailag tényleg túlszárnyalja a SNES-t, ezt biztos nem lehetett volna kihozni a csodaszerkezetből. A Mario Kartról röviden annyit, hogy látszik, hogy rég nem játszottam vele. Elég rossz eredményeket sikerült elérnem. Viszont ahogy játszottam a Zelda Minish Cappel... Most tudatosodott bennem, hogy milyen rég játszottam Zeldával. És nagyon hiányzik. Elhatároztam, hogy végigviszem Game Boy Playeren is a Minish Capet! Az első mentésemen mentem egy kicsit, csak pár percet, hogy lássam, hogy milyen. Keresgéltem a Castor Wildsba a helyet, mert emlékeztem, hogy annak nagyon szerettem a zenéjét. És igen. Nagyon jó volt visszahallgatni. Egy kicsit futkározni a mocsárban, fel-le az indákon, meg végigmenni fent is. Nagyon jó élmény volt, visszahoztam a Zeldás hangulatot belém. Úgyhogy aki hiányolta a Zeldás cikkeket, csak megnyugtatni tudom, hogy visszatér!

Amikor megvettem a Wiit, akkor a GC-től kvázi búcsút intettem, ha a Wii egy teljes értékű GC-t is ad magából. De ezzel a Game Boy Playerrel új értelmet kapott a GameCube, és a Game Boy Advance. Mindkét konzol életét jelentősen meghosszabbítja nálam. Majd kíváncsi leszek a többi GBA játékra is.

2010. január 15., péntek

Deja Vu

Igen, mert ami megtörtént 2008 nyarán velem, az ma egytucatjában megismétlődött.

Mindenek előtt egy kis reggeli öröm, nem ment el csak úgy a házunk mellett a postás:

Végre megvan kompletten a Link to the Past! ^^ A dobozban benne volt a kazetta is, úgyhogy most abból kettő van. Tervezem azt eladni valahol. Aki eléggé szemfüles, az láthatja, hogy nem lehetek 100%-ig elégedett a dobozzal, de végülis így is megteszi.

És mi volt az, ami megismétlődött? Egy nagy vásárlás:

Persze ennek is megvan a maga története. Először a Keletiben levő Game Parkba mentem be nézelődni. De se New Super Mario Bros. Wii, se Zelda Spirit Tracks. Még Nintendo DSi volt tervben, de azt még elhalasztottam. És egy jó darabig nem is lesz. De mindegy. Viszont volt Nintendo GameCube hátizsák. Utolsót vittem el, azt mondta a srác, hogy több nem lesz. Nem olyan nagy, arra tökéletesen alkalmas, hogy ha egy napra megyek Pestre pl. conra, akkor a dolgaimat vigyem benne. Aztán kérdésemre azt mondta az eladó srác, hogy a Budai Game Parkban van Kirby Air Ride és Nintendo Game Boy Player. Mivel az áruk elfogadható volt, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje eleget tenni már majdnem 4 éves vágyamnak, és beszerezni őket. 6.900 forint volt mind a kettő. A kettes metróval mentem a Moszkva térre, majd onnan a 61-es villamossal szerettem volna menni a Csörsz utcáig, de a sztrájk, ugye. Ami nagyon tetszett, hogy az emberek nagyon összetartóak voltak, mindenki segített mindenkin. Mondjuk ez nem varázsolta oda a 61-es villamost, úgyhogy gyalog mentem. Már 2008 nyarán próbáltam megkeresni a Budai Game Parkot, de mindhiába. Most is szinte hiába volt. Visszamentem oda, ahol akkor kerestem a Game Parkot, de sehol. Volt egy fitness center, azt hittem, hogy azzal szemben, vagy mellette van, de a közelben nem volt. Mentem, mentem, és közben bosszankodtam, hogy tűnhet el egy üzlet ennyire? Ez a legrosszabb üzleti fogás így eldugni egy üzletet. Majd' egy órás keresés után feladtam, és bementem a MOM Parkba. Bementem az Alexandrába, itt vettem meg a Nana 2 mangát. Meg kerestem a Lovely Complexet is, de az itt nem volt. Közben rettenetesen éhes voltam. Úgyhogy bementem a mekibe menüt enni, de nem lehet kártyával fizetni. Ekkor jutott eszembe, hogy én szeretnék pénzt is váltani. Egy kicsit odáztam az evést, és megkerestem a pénzváltót. Legnagyobb meglepetésemre volt Japán yen. Így elhatároztam, hogy Japán yenben fizetem ki a CDJapannek a rendeléseimet, méghozzá ezeket:

  • Masami Okui: i-magination (előrendelve, megjelenés: 2010. február 3.)
  • Masami Okui: INSANITY
  • Suara: Akai Ito (Limited Edition)
  • Tegomass: Kiss~Kaerimichi no Love Song~ (Regular Edition)

Az új Masami album, és a három kislemez postával együtt 7445 yen volt, így 8000-et váltottam. Istenem, Japán yen volt a kezemben! Kicsit odavoltam magamtól. ^^ 8 db. 1000 yenes. Visszamentem a mekibe, evés után vissza akartam menni a Keletibe, de elhatároztam, hogy még egy UTOLSÓ próbát teszek a Game Park felkutatásával. De most a másik irányba mentem. Naná, hogy ott volt. -_- Kicsit dühös voltam, hogy ez nincs is eldugva. Egyetlen egy csapda volt, hogy tényleg sportpályával szemben volt, de az utca másik odalán, az a sporttelep, fitness center volt, ezzel tévesztettem össze. Bementem a Game Parkba, a srác a Keletiből, már szólt, hogy tegye el nekem a Kirby Air Ride-ot a Game Boy Playert. És figyelmes lettem, hogy ott a New Super Mario Bros. Wii. Megvegyem, ne vegyem meg? Nem gondolkodtam sokat, megvettem. Majdnem 90%-os átlagértékelés? Több, mint 10 milliós eladás világszerte? Majd meglátjuk! Meg volt még egy GC/GBA kábel, kompletten dobozával, papírjával, így úgy döntöttem, hogy megveszem azt is, mivel nem volt drága. Úgyhogy azzal is gazdagabb lettem. Tehát négy dolgot vettem. Aztán mentem is vissza a Keletihez. Most a Déli Pályaudvaron szálltam fel a metróra. A Keletinél átmentem az Aréna Plázába. Itt már lehetett netezni a Libriben. Azért kellett, mert fel kellett jegyezni a rendelési számot, amit a 8000 yen mellé egy papírra kell írni, amikor feladom a pénzt Japánba. Aztán még egy kicsit nézelődtem, de kb fél úton meguntam (ugyanis fél órás jegyet lehetett venni), de jött egy lány, aki épp írta volna a regisztrációját a nethez, de felajánlottam neki a netem másik felét, így nem vész kárba. Odaült. Én meg átmentem a Electro Worldbe, annak reményében, hogy találok Zelda Spirit Tracks játékot. De pont akkor volt átalakulóban az üzlet, a DS, meg mindenféle konzoljátékok meg egy nagy kosárban volt. Hát az természetesen nem volt. Így átmentem a szembe levő 576-ba. Ott sem volt Zelda Spirit Tracks, viszont volt Lovely Complex manga, azt megvettem. Utána még elszaladtam a Keleti mellett levő postára, ott feladtam Japánba a pénzt, és rohantam a vonathoz, mert még épp elértem a 18.13-asat. A vonaton végigolvastam a Love.com mangát. Hát itt valamiért sokkal jobban tetszik a rajzstílus, mint az animében. A történet nagyon vicces, ahogy cikizik a fiút, és a lányt, meg a sok vicces szituáció. Megérte megvenni, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Hát így esett. Szerintem hosszútávon ez az utolsó nagy költekezésem, ezért engedtem meg magamnak.

2010. január 13., szerda

Pályatervezés alapjai

Angliából szerzett NGamer Magazine ajándéka volt egy adag hűtőmágnes, tökéletesen alkalmas egy kezdetleges Mario pálya építésére. Ki is próbáltam magam:



2009. december 21., hétfő

Ismét Angliában

Másfél év után ismét itt vagyok Angliában. Még augusztus végén beszéltük meg, hogy itt töltjük a karácsonyi ünnepeket, és szeptemberben már meg is vettük a repülőjegyet. December 15-én 18.50-kor indult a repülő, és olyan 3 óra alatt értünk ki Manchesterbe.

Jó megint itt lenni, most épp költözésen vagyunk túl. Birkenheadből költöztünk át Lizcardba, ez egy kisebb város Liverpool mellett. Ez a 6. nap, és már volt alkalmam vásárolni. Szeressük az akciókat.

Két Nintendós újság, Official Nintendo Magazine, és NGamer Magazine. Ezek vannak benne kibontva:

Az NGamer Magazine mellé járt a 2010-es falinaptár, mögötte Zelda Spirit Tracks poszter van, meg a New Super Mario Bros. Wii hűtőmágnes. Az Official Nintendo Magazine mellé pedig egy Zelda Spirit Tracks képkeret, és Animal Crossing kulcstartó. Egész jól néznek ki. Valamint az egyik üzletben egy akciót is volt szerencsém kihasználni:

Mint mondottam volt, komolyabban érdekelnek a Naruto játékok, és ez csak 5 font volt, így alkalmasnak találtam ezt a játékot kipróbálásra. Egész jó, azt kell, mondjam. Nem az a nagykonzolos verekedős játék, hanem egy ilyen kaland-RPG. De sokkal inkább a régi SNES-es időkre emlékeztet, akkor volt sok ilyen mászkálós játék, ez tisztára olyan. Nekem tetszik, hangulatos lett.

Mondjuk vannak még terveim, hogy miket szeretnék vásárolni, ha lesz rá lehetőség:

  • New Super Mario Bros. Wii
  • Naruto: Clash of Ninja Revolution (1 vagy 2)
  • The Legend of Zelda: Spirit Tracks

Majd kiderül, hogy mire lesz lehetőség. Bár itt Angliában karácsony után hatalmas leárazások vannak, nővérem elmondása szerint, akár 70-80% kedvezmények is vannak. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ez miben fog megnyilvánulni. Már az is nagyon meglepett, hogy az egyik GAME shopban láttam New Play Control Pikmin 2-t 5 fontért. Holott az idén év elején jelent meg. Meg van Metroid Prime 3 8 fontért, meg Super Paper Mario 18 fontért. Ennek is itt a lehetősége, hogy beszerezzem, szóval választék az van. Január 7-éig leszünk itt, addig látjuk, mire lesz lehetőség.

2009. december 19., szombat

Animekarácsony 2009

Olvasom Tukeinon blogját az Animekarácsonyról, és arra inspirált, hogy nyilvános helyen is megírjam az éleményeimet. Eddig csak a BigN fórum blog részlegébe írtam, melyet csak azok láthatnak, akik beregisztráltak. Hát akkor lássuk.

Ha szavakban szeretném jellemezni az Animekarácsonyt, a következőket tudnám használni: Szervezetlenség, barátok, áramkimaradás, buli. Most így ugyan nem a legjobb a kép, de nem volt annyira vészes. A szervezetlenség arra vonatkozott, hogy a kapunál 2 sor volt, de nem volt kiírva, hogy melyik az elővételes, és melyik a helyben vásárolt hely sora. Én meg természetesen a rossz sorba állok be. -_-' Még az volt a szerencse, hogy az elővételes sornál volt egy kis lyuk, én meg voltam annyira önző, hogy befurakodjak oda. ^^' Egyébként bagszival, Caterrel és Young Linkkel találkoztam a sorban. Bagszival vicces volt a találkozó, mert amikor megérkeztem, akkor látom, hogy egy lány Pikachus táskában telefonál, na ez csak a bagszi lehet. De furcsa volt, mert hosszabb volt a haja, mint megszoktam, és az egyik szemét eltakarta vele. És mivel már volt kellemetlen élményem ebből, ezért ott maradtam, vártam, hogy ő jöjjön hozzám, ha tényleg ő az. A V-ADival beszélgetett, így nem jött egyhamar. ^^' Én olyan 8.30 körül érkeztem meg, és olyan 9.45 körül indult meg a sor. Hát nem volt valami kellemes abban a nagy hidegben kint állni. Széjjelfagytak a lábaim mire odaértem. Ráadásul az elővételes sor is lassan haladt, mivel csak egy laptop volt, ahol azonosították az online regisztráltakat. És a kedves hölgyemény is percekig nézte, hogy ki vagyok, hol vagyok, úgyhogy jól kezdődik. És még mindig nincs vége. Ha animés rendezvény, akkor az szinte a karaokéval egyenlő számomra. Miután gyorsan végignéztem az árusoknál, siettem fel a karaoke terembe, hogy mi van. Döbbenten látom, hogy zárva van. Tukeinon jön ki, hogy még nincs semmi, és nem tudják mikor jön meg a technika. Elvileg nem is akartak beengedni minket, de mivel a tömeg ennek ellenére be akart menni, ezért végül bemehettünk. Ott találkozok egy pár kedves emberrel: Mystrával, Leeával, Aminával, és Narumival. Mindannyian értetlenül állnak a történtek előtt, és senki nem tudja mikor lesz technika. Persze valamennyire próbálták pótolni. Az egyik legfontosabb "hiánycikk" a vetítővászon volt, melyet egy deszkalappal próbáltak helyettesíteni, de az akkora robajjal csapódott a földnek, hogy az egész karaoke terem egy emberként kapott a szívéhez. Nekem az volt a szerencsém, hogy épp kiszúrtam, hogy az ott nagyon rossz helyen van, és dőlni fog, így nem ijedtem meg. Szerencsére senkinek semmi baja nem esett, de nem volt semmi. Aztán mivel ez nem volt megoldás, ezért egy asztalterítővel próbálták a vásznak helyettesíteni. Az alapötlet nem rossz, egy ilyen vicces, 3D-s vetítővásznat kaptunk. De helyettesítésnek megfelelt. Ekkor a Cater mellém ült, mutattam neki az 576 KByte-ot, nézze meg a New Super Mario Bros. Wii tesztet. Én meg többször járkáltam a karaoke terem, és konzolok között. Természetesen megint csak PS3 volt. Meglepett, hogy Naruto sehol. Hát az alapkövetelmény egy animés rendezvényen. Úgyhogy csalódottan konstatáltam, hogy nem fogom tudni kipróbálni a játékot, pedig szerettem volna. Vissza a karaoke terembe, Csabi sehol, viszont kisvártatva megjelenik Lam'O. Odajött hozzám, üdvözöltük egymást, és megmutattam neki az AnimeStars magazint, ugyanis nem akarta elhinni, hogy egy oldal kb. 5-6000 karaktert tesz ki. Látta, hogy mennyire tömören van a szöveg, és ahogy elnéztem őt, nemigen jött be neki. Közben megkérdeztem, hogy a testvére, Duong hol van? Hátramutat, ő nem jött előre. Ő egyébként megtisztelve érezheti magát, ugyanis mind az Animekarácsony reklámjában, mint a MondoCon videóban szerepelt, ahogy játszik. Időközben feliratkoztam a karaoke versenyre, a Tekkaman Blade: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dalát választottam. Ezt a dalt Megumi Hayashibara és Masami Okui is felénekelte a saját lemezére, de kislemezen Masami előadásában jelent meg. Előtte énekeltem egyet hagyományos karaokéban is bemelegítésképp. Hát jól mellélőttem... Okui Masami: A confession of TOKIO dalát választottam. Önmagában egy nagyon jó dalt választottam, csak hallatszott, hogy soha nem gyakoroltam a dalt. Emellett én szeretek kislemezeket külön hallgatni, az off vocal versionök miatt, ugyanis új oldaláról mutatja be a dalt. Nos, én is új oldaláról mutattam be a dalt, ugyanis az off vocal version chorus refrénje sokkal magasabb, mint a fő énekhangé, én meg a 2. refrén alatt meglátogattam a chorus refrénjét is, úgyhogy érdekes előadás kerekedett ki. ^^' Aztán jött a verseny. Én voltam az első, aki fellépett. Tehát az It's DESTINY. Ez már sokkal inkább a hangomhoz állt, de elégedetlenül tettem le a mikrofont a dal végén. Ekkor beszélgettem Lam'O-val, és ő mondta, hogy mi a baj forrása. Hallatszik, hogy remeg a hangom, annyira izgulok. Hát ez szép. Azt javasolta, hogy énekeljek magamnak. Nagyon látszik, hogy izgulok. És szerinte, ha kvázi kizárom a közönséget, és csak a szöveget figyelve magamnak énekelek, sokkal jobban fog menni. Elhatároztam, hogy még legalább egyszer kiállok egy hagyományoson, hogy lássam, fog-e menni. Eközben Lam'O is énekelt Daki92-vel duettben a Lovely Complex anime ending dalát adták elő, természetesen hozzájuk illően magas színvonalon. Egyébként a dal előadója Tegomass, egy fiúduett, mely vidám, könnyed és szerelmes dalokban jártas. Megszereztem egy pár kislemezüket, és az albumukat mp3 formátumban, és arra jutottam, hogy nagyon jó hangjuk van a fiúknak, és az előadásmód is tetszetős. Ezután felmentünk Lam'O-val a konzolokhoz, hát csak behozták a Narutót! Ígéretemhez híven kipróbáltam a játékot, vele mentem. Természetesen ő győzött, de valami példátlan gyorsasággal. Mondjuk nem csoda, hisz most játszottam vele először. Úgy kellett neki mutatnia, hogy melyik gomb mire való. Én meg elvesztem a síkidomok rengetegében. Ráadásul sokszor nem is tudtam, hogy melyik vagyok én, úgyhogy nem volt nehéz dolga. De tetszett a játék, komolyabban is érdekel. Visszamentünk a karaoke teremben, ekkor láttam, hogy Mystra épp elmegy, mert karácsonyi műsora van, úgyhogy nem tud maradni.  Leeának is el kellett menni hamarabb, neki szalagavatója volt. Ráadásul szegénynek nagyon fájt a feje, úgyhogy nem irigyeltem.

Néha odamentem a BigN-es társasághoz, de most jóval kevesebbet voltam velük. Csibitől megkaptam a karácsonyi ajándékot, egy ilyen vasalható gyöngyből készült Link és Triforce figurák. Valami eszméletlen jó lett. Köszönöm Csibi. A többieké is nagyon jó lett. Cater Meta-Knightot kapott, Young Link Lucast, Ricsi Olimart, Norbi Foxot, több hirtelen nem jut eszembe. Na de visszamentem a karaoke teremben, már lement a verseny. Jelentkeztem a hagyományos karaokéra, megpróbálom, milyen úgy énekelni, ahogy Lam'O mondta. Megumi Hayashibara: Successful Mission (Saber Marionette J anime OP) dalával álltam ki, és meglepve tapasztalom, hogy nagyon jól ment. Teljesen elégedett voltam magammal. Csak megijedtem, mert a 2. refrén után Ronja megkérdezi tőlem, hogy nem-e szállhat be? Én meg csak lesek, hogy mi ez a keserves arc? Annyira rossz lennék? Komolyan, olyan arccal nézett rám, mintha annyira rossz lennék, hogy már valahogy mentse a helyzetet. Mondta, hogy azért, mert nagyon szereti a dalt. És igazából nála ez a könyörgő arctekintet. ^^' Úgyhogy odaadtam neki az egyik mikrofont, szálljon be, és a végét együtt énekeltük el. Pont most gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy megkérem, hogy a tavaszi conon közösen énekeljük el végig. Ezután odamegyek a cuccomhoz, és nézem, hogy nincs meg a Mangafan táskám. Ugyanis levásárolva a 900 forintos kedvezményt, vettem Nana 1 mangát. Időközben kiderült, hogy a cuccaim elkeveredtek a vietnamiak cuccai között, és Duong úgy összekavarta (nem tudom mi inspirálta, hogy ilyet tegyen. ^^') hogy nem találtam semmit. Mellesleg végre-valahára ő is kiállt énekelni. Először a testvérével énekelték el a Lovely Complex endinget. Egész jól énekel. Aztán másodjára egy Lucky Star dallal lép fel egy másik honfitársával. Nem tudom, melyiknek volt az ötlete ez a dal, de felejthető volt. ^^' Azon kapom magam, hogy Megumi Hayashibarának is vannak gyerekdalai, de ez utcahosszal túltett rajta. Ezek után simán előadom a Yume no Balloon dalt a Ranma 1/2 animéből. Még korábban megbeszéltük Lam'O-val, hogy éneklünk egy duettet, csak gondolkodtunk, hogy melyik dal legyen az. Mondjuk legyen a One Piece-ből a We Are! Azt én is ismerem, és mindketten szeressük. Amikor felírt minket a papírra, akkor mondtam neki, hogy majd legközelebb egy általam választott dalt énekeljünk. És akkor mondta, hogy jó, most legyen az, amit én akarok. Úgyhogy Slayers: Get along dalra esett a választás. Jött Daki92 is. De amikor felkonferált minket valaki, már nem tudom, hogy melyik, nem tudta kiolvasni a nevemet, ezért engem szépen kihagyott, így az első feléből kimaradtam. Különösebben nem bántam, de a felénél Daki meglát, hogy hoppá, hát én is itt vagyok, és kihív. Szálljak be a felébe? Intettem, hogy most már énekeljétek ti végig. De még egyszer hív, úgyhogy én is mikrofont ragadtam a kezembe, és a 2. refrénnél beszálltam. De úgy szinte az egész közönség velünk énekelt. Jó volt látni, hogy ennyien szeretik a dalt. Visszaülünk, és egyszer csak nagy sikolyokat hallok a folyosó felől, döbbenten nézem, hogy áramszünet van. Kimegyek, szétnézek, az egész Hungexpo épület tök sötétben, csak az EXIT felirat világít zölden. Furcsa volt, de nagyon feelinges.Mindenki a mobiltelefonjának fényével világított. Mindenhol sötét volt, CSAK a karaoke teremben volt áram. De Tukeinon lekapcsolta a villanyt, nehogy ott is elmenjen az áram. Így a karaoke terem is sötét lett, de a technika megmaradt. ^^ Lam'O kérdezi tőlem, hogy nem-e jövök én is énekelni a Naruto: GO!!! dalát. Áh, mondom, nagyon jó szám, de még nem. ^^' Úgyhogy nélkülem adta elő a vietnami társaság a dalt, de valami eszméletlen hangulatot csináltak. Mindenki velük énekelt. Aztán a végén még befigyelt nálam Okui Masami: TOTAL ECIPSE dala. Tukeinon kérdezte tőlem, hogy nem akarom elénekelni a dalt, itt van nála. Ugyanis Mystra az utolsó napokban csinálta meg a dal kfn verzióját, ezért Tukeinonnak még nem volt lehetősége ellenőrizni, de elhozhatta, így lehetőséget kaptam elénekelni, amit hálásan köszönök mindkettejüknek. ^^ De mivel nem számítottam arra, hogy elénekelhetem, ezért nem is gyakoroltam. Próbálgattam magamban, hogy hol lenne jó, ugyanis ez egy elég mély dal, és a mélyebb hangok nehezebben jönnek ki. De rájöttem, hogy ha más hangszínben énekelek, akkor nagyon jól megy. Kell is a hangszín-változtatás, ugyanis a TOTAL ECLIPSE dal szövege egy szerelmi csalódásról, de Okui Masami már szinte belefásultan énekli. Megpróbáltam valahogy ezt a hangulatot visszaadni. Nem tudom mennyire ment, de összességében elégedett voltam. Jó volt énekelni, a végére már mindenki bulinak fogta fel, nagyon jó volt a hangulat. Így ért véget.

Összességében nagyon jó buli volt, örülök, hogy részese lehettem. ^^ A tavaszi conra nagyon sok tervem van, kfn-eket is sokkal komolyabban fogom csinálni, és komplett albumnyi tervem van, hogy melyeket akarom elénekelni. ^^

2009. október 21., szerda

Csoda történt!

Milyen érdekes, a Nintendo ráébredt arra, hogy a limitált kiadványokkal kedveskedhet a rajongóikkal. Már a Metroid Prime Trilogy is viszonylag igényes dobozborítással jelent meg. De két új hamarosan megjelenő Nintendo játék is limitált kiadványban fog részesülni: Egyik a New Super Mario Bros. Wii, a másik a The Legend of Zelda: Spirit Tracks.

Hogy a New Super Mario Bros. Wii milyen extrát fog tartalmazni azt nem tudom, itt előrendelhető. 49.99 font lesz, ami jelenlegi árfolyam szerint átszámítva kb. 14.500 forint. A Zelda Spirit Tracks elvileg csak azok számára lesz elérhető, akik a GameStationből rendelik elő, és csak előrendeléssel lehet ehhez a kiadványhoz hozzájutni. Linket mutattak hozzá, de azt a GameStation elvileg törölte, és próbáltam rákeresni, és eddig semmi. Pedig jó lenne, mert ahogy a kép mutatja, 2 figura jár a Zeldás limitált kiadvány mellé. Pontosan nem tudni, hogy mi van vele, de amint megtudok valamit, majd jelezni fogom. Remélem a Nintendónak ezután rendszerré válik a limitált kiadányok kiadása.

2009. június 15., hétfő

Segítő-funkcióval lesz ellátva a New Super Mario Bros. Wii

Ma került fel a Gamer365-re a hír, miszerint a New Super Mario Bros. Wii játékban lesz olyan funkció, ahol helyetted játsza a gép a játékot, ha kéred. A hír itt olvasható. Inkább ide írom le a véleményem, mert ami ott van... arról inkább nem írok véleményt, mások megtették helyettem ott. Megmondom őszintén nem értem, hogy ez miért háborítja fel a játékosokat. Illetve tippeim vannak. Szerintem a nagy többséget nem az idegesíti, hogy beletették ezt a funkciót, mert azt szerintem ők is felérik ésszel (én vagyok ennyire optimista) hogy opcionálisan választható, tehát te magad döntöd el, hogy használod-e vagy sem. Szerintem a legtöbben a Hardcore mivoltjukat féltik oly módon, hogy majd sokkal többen fogják azt mondani, hogy végigvitték a játékot, eme segítőnek köszönhetően. Hát fű. Ha ez minden bánatuk, akkor erre már nem lehet szalonképesen válaszolni, ez már mindennek az alja. Ráadásul olyanok szólalnak fel, akiknek jóformán semmi közük nincs a Nintendóhoz. Különben is. Ez már hír volt pár hónapja, hogy az új Zelda játékban benne lesz ez a funkció. Igazság szerint, ha belegondolunk, akkor várható volt, hogy előbb-utóbb ebből valóság lesz, mert a Wii az a konzol, amely szinte mindenkit meg akar szólítani, játékra csábítani. Az, hogy volt idő, amikor ez a Hardcore réteg kárára ment... hát valamit valamiért. De ez a segítő-funkció sok problémára nyújt megoldást. Néhány éve volt cikk a néhai 576 Konzolban, miszerint a megvásárolt játékok 80%-a végigjátszatlanul porosodik a polcon. Nyilvánvaló, hogy az az oka, hogy annyira nehéznek találja az illető a játékot, hogy már a motivációját is elveszi, hogy még egyszer végigjátsza. Hát itt a saját példám: Super Mario Sunshine. Annyit idegeskedtem rajta, hogy már otthagyom a polcon, egye meg a por a játékot. Ha azt látom, hogy 2 és fél, 3 órát szenvedtem egy Shine-ért, akkor azt mondtam magamban, hogy nem éri meg. És igen, inkább legyen benne, minthogy ott álljon a polcon parlagon. Most még csak ennyit tudni, hogy benne lesz ez a funkció, de hogy pontosan mit tartalmaz, még nem tudni.

2009. június 6., szombat

E3 2009 és Mario Kart Wii teljesítmények.

Lezajlott az E3 2009 keretén belül a Nintendo konferenciája. Ismerve a tavalyi konferencia milyenségét, meg ismerve a Wii játékkínálatot, én már úgy tekintettem erre az E3-ra, mint egy amolyan utolsó esély a Nintendónak, hogy helyrehozza a hibáit. És helyrehozta? Szerintem igen. Van egy pár ígéretes cím. Természetesen nem maradhatott ki a Wii Fit Plus, a Wii Sports Resort, és az eladási adatok fényezése. Bár az eladási adatok firtatását talán meg lehet érteni, hisz rekordok sorozatát döntik meg, karácsonyi időszakban a PS2 hasonló időszakú eladásaira is rávertek. Ettől eltekintve mit kaptunk? New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, Golden Sun DS, Metroid: Other M. Bizony, a New Super Mario Bros. Wiire kapott folytatást. A képek alapján nagyon ígéretes, hisz négyen kooperatívan játszhatunk. Csak sajnos nem lesz online módozat. A Super Mario Galaxy 2 legnagyobb újítása, hogy Yoshi is velünk tart. Ha felül tudják múlni az első Galaxyt játékélmény terén, akkor meg merem kockáztatni, hogy a Zelda: Ocarina of Time-ot is felül fogja múlni. Hisz már az első Galaxy is nagyon odavert játékélmény terén, és ha ezt felülmúlják! Igazság szerint Miyamoto mesterből kinézek ilyet. A Golden Sun DS-re, meg a bemutatott videó alapján, a DS játékok legszebbike lesz. Különösebben nem mozgatott meg a játék, de akik szeretik, azoknak biztos nagyon jó lesz, viszont a Metroid. Valahol mindig is tetszett, de az új videó hangulata nagyon megfogott. Nagyon bejön a hangulata. És ez a kép?

Új Zelda van készülőben! Méghozzá Wiire! Ezt a képet az E3-on tették ki. De semmi mást nem tudni róla, csak azt, hogy 2010... Úgy legyen. De mi az, hogy van pajzs a kezében, de kard nincs? És ki a "hölgyemény" mögötte? Ha Link szemszögéből nézzük, akkor mögötte van. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nemcsak bennem merült fel. Köszönjük szépen, ezt az ügyes Marketing-fogást, sikerült felkelteni az érdeklődésünket.

Egyébként sokakatól hallottam, hogy nem szeretik azt a nőt, aki vezette a Nintendós E3-at. Hát pont ezért lett ő kiválasztva oda. Igazolt reklámpszichológiai tény, hogy sokkal jobban megmaradnak azok a reklámok az ember fejében, amik idegesítik az embert, és sokkal inkább azt a terméket veszik meg. Ez a nő meg sokakat azért idegesít fel, mert hihetetlen nyomatékosan tud beszélni, és szinte a legrosszabb dolgot is képes a beszédével aranyba önteni. Ezek az igazi marketing-szakemberek, ilyen téren nagyon jó embert választottak ki előadónak, mert az volt a céljuk, hogy egy olyan ember adja el(ő) az E3-at, aki senki számára nem közömbös, jó választás volt.

Más, Mario Kart Wii. Csak egyszer kell ráállni a játékra, és máris fantasztikus dolgokra vagyok képes. Megtaláltam a számomra a megfelelő kocsit, a kicsik közül a rally-szerű terepjáró. Általában Toaddal szoktam lenni. Csak lesek, hogy másodperceket verek rá a gép ellenfelekre. És online is nagyon jó lettem. Sokáig 6000 pont körül (VS race) tébláboltam, sikerült felhozni magam 7024 pontra. Én azóta csodajárgányként tekintek rá, és az lesz az én törzskartom. És offline végre sikerült mindenhol megszereznem az arany kupát. Pedig Mirroron nagyon megszenvedtem velük régebben. Most azon vagyok, hogy mindenhol meglegyen a legalább 1 csillag minősítés. Mégiscsak másképp fogok festeni online 1 csillaggal a kormányomon. 50cc-n csináltam meg most mindenhol, egy kicsit túl is teljesítettem magam, mert mindenhol 2 csillagot kaptam. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen lenne, ha megszerezném mindenhol a 3 csillagot? Ezt eddig, amióta bevezették a rangrendszert, soha, egyetlen egy Mario Kartban nem sikerült. Három csillagosra megcsinálni, kisebb csodával, és (szerintem) lehetetlenséggel ér fel. Mert 10-15 másodpercekkel verek rá a gépi ellenfelekre 50 cc-n, de ahhoz, hogy megkapjuk a 3 csillagot, ahhoz egy bizonyos összidő alá kell esni, amit nem tudom, hogy lehet kivitelezni, mert a piros tekit ki lehet védeni, de a kék tekit, és a villámot hogy véded ki? A villámot, ha szerencséd van, ki lehet védeni, ha épp akkor lövöd ki magad példányul. De a kék tekit? Azt hallottam, hogy gombával lehet jól kivédeni, ha begyorsulsz, amikor támadna, akkor nem talál el. Kösz, amikor 1. helyezett vagy, hogy kell gombát? Max. úgy, ha HomeBrew Channelen megbabráljuk a játékot. Szóval, ha valaki három csillagra hajt, az számítson arra, hogy meg fog izzadni. Én egyenlőre az egy csillagos minősítéssel is nagyon boldog lennék.

Meg egy fontos bejelentenivaló: 1984. június 6-án szabadalmaztatták Szovjetunióban a Tetris játékot, tehát ma 25 éves a világ egyik legnépszerűbb, és legöltetesebb játéka! Isten éltesse!