2013. január 8., kedd

Szintfelmérő

Eredetileg a Mario Kart: Double Dash!!-sal akartam volna játszani, de aztán rájöttem, hogy a GameCube játékok nincsenek itt (bagszinál vannak azok a dolgok, amiket nem akartam hazahozni, mert tudtam, hogy kelleni fognak, ha majd visszaköltözök Pestre). Mert bár az a legrosszabb Mario Kart, mégis ami miatt nagyon szeretem, az az All Cup Tour mode, tehát egyszerre végig lehet menni az összes pályán. Ez nagyon jó egyfajta tesztnek is, hogy mennyire vagy jó, a játékban. De aztán rájöttem, hogy közvetve ugyan, de a Wii-s Mario Kart-ban is lehet ilyet játszani. Egyjátékos mód, VS. 32 pálya, random, és hogy igazán izgalmas legyen, 150cc, hard-ra állítottam a gépi ellenfeleket. Örültem annak, hogy nem ismételt pályát, azaz mindegyiken egyenként végigmentem. Az első helyezet 15 pontot kap, ami ha beszorzunk 32-vel, akkor az összesen 480 pont. Én a végére 419 pontot értem el, azt gondolom, hogy nincs szégyellnivalóm. :) Több, mint másfél óra volt, de élveztem, nagyszerű játék volt. Egyedül az idegesített, hogy Baby Peach volt mögöttem mindig, és rettenetesen utálom a hangját. Legalább élvezet volt elpüfölni.

És egy kis zene: Már megjelenése óta ismerem Hironobu Kageyama: Kiba ~Tusk of Darkness~ kislemezét, de csak nemrég vettem észre, hogy mennyire nagyszerű a B-side track. Az ilyen dalok hangulatát imádom:

Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~

http://www.youtube.com/watch?v=wmHqff9Z9lE

2013. január 7., hétfő

Vélemény az új japán sorozatról és életmódváltás

Tehát ma elkezdte az M1 játszani az új japán sorozatot, az Atsu hercegnőt. Tudom, hogy "Acu"-nak van írva, de jobban szeretem hepburn-nel írni japán szavakat, nem csak azért, mert "esztétikusabb" kinézetre, hanem mert ha magyaros átírás után beszélnénk japánul igencsak lesnének, hogy mi a bajunk. A hepburn jobban "láttatja" hogy hogy kell a szavakat kimondani. De ha igazán jól akarunk japánul beszélni, sokszor kell japán műsorokat nézni. Ami ajánlott, mert a legszebb hangzású ázsiai nyelv. Szóval a sorozat. Háát... nem voltam elragadtatva. Az elején kifejezetten rossz volt a színészi játék. Sok volt a narráció, ami részben jó dolog, mert így jobban értjük, hogy mi történik, ugyanakkor mintha súgógép-hatása lett volna, ugyanis többször előfordult az, hogy párbeszédet szakított meg a narráció, és annak végén a szereplők elkezdtek feltűnően másképp beszélni, mintha csak súgásra rájöttek volna, hogy ja, hogy nekem most ezt kell mondani. De az egész rész alatt elgondolkodtatott a színészi játék. Mert lehet, hogy a korábban leadott koreai sorozatok, mint a királyi ház titkai, vagy a korona hercege sem éppen Hollywood-i színvonalú produkciók, de mégis volt valami kedvesség, valami báj, amitől szerethetők voltak a karakterek. Itt ez nem volt meg, és azon gondolkodtam, hogy vagy a színészek voltak ennyire rosszak, hogy az akkori japán természetesnek vett mesterkélt viselkedést akarták eljátszani. Mert akkor nem élnék a Tokugawa sógunátusban. Mert bár azt éreztem, hogy Japánban a nőknek mintha több beleszólásuk lett volna a dolgokba általánosságban, mint mondjuk Kínában, mégis ha valóban ennyire mesterkélt volt az akkori japánok viselkedése, akkor nagyon kemény szabályok uralkodhattak annak idején. Ehhez képest Koreában élni megváltás lehetett akkoriban, már ami az ottani sorozatokból lejött. De valószínű, hogy csak (japán) a főszereplő lány volt olyan, hogy tiszteletet vívott ki magának, ugyanis amikor megszületett, és az apja megtudta, hogy lánya lett, igencsak lefagyott a mosoly az arcáról. Poén egyébként, hogy itt is megfigyelhetők, azok az animékben is használt klisék, hogy az apának 3 fiúgyerek mellett született lánya, és a fiúk nagyon esetlenek, semmi élet nincs bennük, már-már lányosan viselkednek, erre jön egy talpraesett csaj. Az apuka egyébként pont ezért szeretett volna negyedjére is fiút, mert azt remélte, hogy legalább ő lesz életre való. A jellem bejött, csak a nem nem. ^^' A végére sokat javult a sorozat, mintha a szereplők "bemelegedtek" volna, inkább a dramaturgiával van nagy baj. Az első rész elején az anya megálmodja, hogy lánya születik, de az az érzés, amit ő érzett, nem jön át, és elsiették a lány felcseperedését. Így nem érezhettük át igazán, hogy már gyerekkorában sem volt egy átlagos, akire felfigyelnek. Visszautalnék a korona hercegére, az azért volt nagyon jó, mert jobban el volt nyújtva a főszereplők gyerekkora, így jobban átérezhettük azt, ahogy felnőttként viszonyulnak egymáshoz. Úgyhogy hagy némi kívánnivalót maga után a sorozat, de hátha javul. 50 részes egyébként.

És névnapom alkalmából elhatároztam, hogy komolyabban fogok testedzeni, el is kezdtem ma. Már most érzem, hogy nem telt el eseménytelenül 1 óra, igyekeztem minden testrészemet megmozgatni: kar, mellkas, has, láb. Bemelegítésként, és záróakkordként jógáztam egy kicsit az elején és a végén. Természetesen mindezt Wii Fit Plus-szal. Aztán a végén megmértem magam, mert régen tettem már ezt meg, és visszamentem 70 kg-ra. Pont ezért nem mertem ráállni a mérlegre, mert tudtam, hogy nem fog szépet mutatni, ha az igazat akarja. De az a durva, hogy tudtam, hogy baj van, mégsem étkezek normálisan, és mivel féltem, hogy nem fog kellemeset mutatni. Csakhogy ha a félelem eluralkodik rajtam, akkor nem görgetem magam előtt a problémát, és a végére meg a mélyből sokkal nehezebb visszamászni a korábbi állapotra. Úgyhogy ez nagy baj. De most nem is a fogyás lesz a fő téma, hanem a testépítés. Szeretnék végre igazán jól kinézni! És a mai napi edzés utáni érzés azt mutatja, hogy van erre esély.

Ugyanis eddig azért hanyagoltam a komolyabb edzéseket, mert tisztában voltam azzal, hogy nem elég egy bizonyos szintig edzeni, azt meg is kell tartani folyamatos edzéssel, különben elernyednek az izmok. Féltem, hogy nem fog hosszútávon menni az életmód váltás, mert elvesztem a motivációmat. De most elhatároztam, hogy kipróbálom élesben, meglátjuk, hogy fog menni.

Az étkezésre visszatérve, ha még ennyire sem figyelném, hogy mennyit eszek, baromi könnyen felhízhatnék akár 120 kilóra. Ezt Angliában tapasztaltam meg, még korábban is, mert ott több olyan finom kaját lehet kapni, amit nálunk nem, és nem egészségesek. Ezalatt a 11 nap alatt, amíg kint voltam, többször volt arra példa, hogy ettem például az ecetes ízű chips-et (ez az, amit például hiányolok itthon), és bár nem voltam éhes, mégis amikor szólnak, hogy kész a pizza, nem kellett kétszer mondani, úgy ettem, mint aki órák óta nem evett volna. Ezt már korábban is írtam, hogy ez azért van, mert az ízélmény miatt eszek. És ha a pizzának az ízére gondolok, akkor valahogy elfelejtem, hogy 5 perce ettem utoljára, talán nem is keveset. Veszélyes játék, nem is tudom, hogy ezen lehet-e valahogy változtatni.

2013. január 6., vasárnap

Megoldás kompatibilitási problémára

Hihetetlen, hogy az ember azt gondolná, hogy az internet korszakában valóban barátja a Google, de nem ez az első eset, hogy kiderül, hogy néha jobban jár, ha a saját szürkeállományára támaszkodik. Két program Windows 7 kompatibilitási problémáját sikerült megoldani, az egyiket segítséggel, a másikat magamtól:

KaraFun Studio 1.18: Nem is árulok zsákbamacskát, ez regkey-es téma, a többit meg tudjátok. A lényeg az, hogy problémák miatt ugye többször volt Windows 7 telepítve. Ezt a karaoke programot eredetileg Windows XP-re csinálták, és csak egyszer fordult elő az, hogy a fizetős KaraFun látta a regkey értékeit, a többi esetben mindig kért Seiralt, ahogy most is. Itt LL barátom segített, a megoldás egyszerű: Csak akkor látja a regkey-t, ha a Program Files-ban a Karafun.exe fájlt rendszergazdaként futtatjuk.

HP scanjet 3970: Az, hogy a KaraFun problémára nem találni megoldást, még talán el is lehetne fogadni, nem olyan program, amit széles körben használnak. De hogy a scanner problémájára magamtól kellett rájönni, azt azért kicsit durvának tartom. Írtam 3 hónapja, hogy elvileg nincs Windows 7 kompatibilis drivere a HP scanjet 3970 scannernak, de én találtam egyet. Most voltam olyan nemkedves magamhoz, hogy nem linkeltem be, így kereshettem... Nem is lett meg, illetve volt egy oldalon rémlett, mintha innen lett volna, van is Windows 7 listázva, de telepítés után nem akart elindulni. Sokáig keresgéltem, sehol nem tudnak erre megoldást, ez a scanner nem jó Windows 7-re. Majd hirtelen megvillant, hogy szoktak bizonyos programokat Windows XP kompatibilisként futtatni, gondoltam, hogy hátha segít az. És igen! Nem 100%-os a program megjelenítése, de lehet használni. Tehát a lényeg: Program Files, és a program exe fájljára jobb egérgomb, tulajdonságok, kompatibilitás, és XP-re tessék állítani, és lám, jó a scanner Windows 7-en is. És szerintem így Windows 8-on is működne. Próbára tettem, sikerült scannelni:

Én is csak úgy tanulok, ha figyelem az okosabbakat. ^^'

2013. január 5., szombat

Aladdin és a tolvajok fejedelme: Jön a régen várt szép esküvő

http://www.youtube.com/watch?v=0wX_M9R1xhM

Előadó: Mikó István

Jön a régen várt szép esküvő
Nagy a nyüzsgés Agrabán
Ez a bamba nép meg csak úgy dől
Mert Jázmin és Aladdin a lagziján haladin

Jön a régen várt szép esküvő
Aki belép mind serény
Legyen gódis fajzat vagy úr fő
Haja legyen szép

Csak semmiféle újkeletű módi
A turbán durván kötve már nem is jó
Szép fülbe tűrve díszít a gógyi
E puszitól más lesz a hasonló

Jön a régen várt szép esküvő
Még a rest is újra fest
Ki az összes színben szakértő
Ugye én? Eressz!

Ma nagyszabású lagzi lesz ez nem újság
Mert tudja már a nagyvilág
A cimborám egy nőnek adja a szívét
Én meg azt amit kér!

A Szaffarinál a jobb a barmicvoh!
Vagy buliban egy csajba Hawaii-ba
De egyikük sem ekkora hepaj!
Hogy disznósok a zaba
Hogy kipukkad a hasa

Jön a régen várt szép esküvő
És a formám csábitó
Ha egy kuldusfiú ennyit nő
Én is hajtok rája aztán vár a gálya

Jön a régen várt szép esküvő,
De mi inkább nem mennénk
A mi hercegnőnk előkelő
Ez a srác egy aljanép!

És már a palotában is vagyunk
Hol mindenkire hatalmas nagy kanál vár
Sehol Jaffar! Eldobjuk az agyunk!
Tutimátu vagyok, semmi akadálya már

Jön a régen várt szép esküvő
Sok a szajré, arany, kincs
Míg nassolnak és hasuk nő
Majd támad egy-két zavar és a siker rámkacsint!

Jön a régen várt szép esküvő
Egyre dől a drága cucc
Így az én jövőm tündöklő
Ha jól viselkednek az egyik enyém lehet!

Most érkezik pár virágzó zöldség!
A garázsmester óvatosan leparkol
A bárnyoszolyó sose lesz már kész?
Az korhol ki tudja azt, hogy mikor hol,

Jön a régen várt szép esküvő
És a személyzet serény
De hol van még a... épp a fő??!
A vőlegény!

2013. január 4., péntek

Japán történelmi sorozat az M1-en

Január 7-étől egy japán sorozat kezdődik az M1-en, Atsu hercegnő a címe. Ahogy olvastam az ismertetőt, a XIX. század második felében játszódik, amikor Japán nyit nyugat felé.

Kíváncsi vagyok rá, mert a Korona Hercege nagyszerű sorozat volt, már régesrég túlment azon, hogy érdekel az ázsiai kultúra, nagyon hitelesen mutatta be Korea történelmét. Remélem, hogy a japán sorozat is lesz ennyire jó.

2013. január 3., csütörtök

Végre itthon

Hazatértem, jó újra Magyarországon lenni. És jó lett a laptopom is. Ma ment vissza Pestre bagszi Orosházáról, és akkor már Békéscsabán szállt át, közben megállt, hogy megnézze a gépemet. Koszolódás nem érte, végül az Ultimate Boot CD segített rajta. Annak egy programját indítottuk el, de olyan lassan ment, hogy több óra után is 7%-nál állt. És ebből úgy nem kértünk, úgyhogy más megoldást kerestünk, de azért reméltük, hogy ez a 7% is segített. PONT arra volt elég, hogy végre elindult a Windows telepítőlemez. Mert még az sem indult el nálam. És most már tudtunk Checkdiskezni, és jó lett a gép.

Többes számba írok, pedig ez mind bagszi érdeme, ő járt utána a dolgoknak. :D De azért megéri a többes számot, hogy figyeltem (amikor épp nem aludtam el), hogy mit csinál, és legközelebb, ha ilyen lesz, talán már meg tudom csinálni. Az Ultimate Boot CD természetesen meg lesz tartva.

Egyébként most nem volt annyira jó Angliában, mint tavaly, hiányoltam, hogy nem mentünk el több helyre. Tavaly is például tök jó volt Wales-ben kirándulni egyet. De több szempontból is jó volt Angliában lenni. Most éreztem először azt, hogy ráállna a fülem az angol szójárásra, ha sokáig maradnék kint. A végére már kezdtem érteni, hogy mit mondanak körülöttem az emberek. De az a laza nyelvjárás, amiben beszélnek, tényleg csúnyává teszi a nyelvüket. A Go szót is pl valami "góú"-nak mondják. Meg Liverpool környéke kellemes hely, szívesen laknék Birkenhead-ben. Joggal jöhet a kérdés, hogy miért nem kapok az alkalmon, hiszen mások összetennék a kezüket, ha lenne egy családtagja külföldön. Nagyon igazatok van, de ha a családtag felől nem érzitek, hogy segítene, akkor sajnos hiába. Bár én ennyire nem mondanék le erről. Most sajnos kényszerszünet van a pesti létemben, mert anyagilag kicsit megterhelt minket az előző időszak, így most spórolósra kell venni a figurát, de remélhetőleg tavasszal már vissza tudok menni. És ha Pesten sem jön össze semmi, akkor én megpróbálnám Angliában. De legjobban Pesten érezném magam, Anglia meg egy jó kompromisszumos megoldás lenne.

Mégsem annyira rossz a JAM Project: Babylon dala, csak a Wings of the legend mellett szinte eltörpül, akkora hatalmas szám, de önmagában nagyon jó. Többször is tapasztaltam már azt, hogy egy-egy dal másképp hangzik, ha a többi dal mellett, vagy önmagában hallgatjuk.

2013. január 1., kedd

Angliaban – 11. nap Ujev

Angol billentyuzetkiosztassal igen nehez hitelesen mutatni, de megis kiterek ra: BUEK hosszu u betu, mert az uj is hosszu, es legjobb tudomasom szerint nem "Boldog Ujj Evet" kivanunk egymasnak. Kicsit nyelvtan naci vagyok, de nem fuhreri szinten, viszont bizonyos esetekben tenyleg a falnak tudok menni egy-egy helyesirasi hiba lattan. Amugy nincs semmi baj, csak ki akartam terni erre, ha mar ennyire ellepik a FB uzenofalamat az ujevi jokivansagok. Majd otthon atirom. Egyebkent meg a karacsonyi, ujevi kiirasokat nem szeretem, mert annyira szemelytelenek. Mindenki ugyanazt irja, pedig az ismeroseinek a felet a pokolba kivanja, de azert mindenkinek kellemes unnepeket kivan! Akkor mar inkabb privatban irna meg az adott szemelynek, akinek tenyleg boldogsagot kivan. Egy fokkal jobbak a szuletesnapi koszontesek, bar allitom, hogy a felenek eszebe se jutna, hogy a masik fel aznap szuletett, csak ki van irva, hat akkor koszontsuk fel. Es amivel ki lehet kergetni a vilagbol, az a "Boldogot". Jo neven veszem, ha szuletesnapomon felkoszontenek, de amikor ezt latom, akkor csak legyintek, inkabb ne irt volna semmit. Ez meg a szemelytelenebbnel is szemelytelenebb. Gyorsan odairjuk, intezzuk el, aztan el is felejtettuk. Visszaterve az unnepi koszontesekre, ha valaki annyira uzenofalra akarja kiirni, legalabb szabja egyenre. Ezt egy paran ugyesen csinaltak, es jobb ezt olvasni, mert jobban erzed, hogy az tole van, es tenyleg jokat kivan.

Ha az elozo postban lemezkritikarol szoltam, akkor megemlitenek meg egy lemezt, amit az utobbi napokban hallgattam meg, Caramel: Nyugalomterapia album. Miutan a Voice-ban bebizonyitotta, hogy hiteles szemelyiseg, ezert ugy voltam vele, hogy a dalaiban is hallatszik ez, az a nehany nota tole, amit eddig radiokban hallottam tole, abbol szimpatikus volt, most hallgattam tole eloszor albumot. Az az emberseg, es hitelesseg, hallatszik a dalaiban is, komolyan gondolja azt, amirol enekel. Es bar tavol all tolem a R'n'B stilus megis tetszik nekem, hogy behozta, ezzel nem sok magyar eloado probalkozott meg. Viszont bar a szovegei pozitivak, de valahogy tulsagosan szimplak. Es elgondokodtam azon, hogy vagy a szovegkornyezetebe nem illik az a zenei stilus, amiben enekel, vagy onmagaban az R'n'B alkalmatlan arra, hogy magyarul szoljon, szerintem inkabb az elobbi. Tulsagosan egyszeruen fejezi ki magat, pedig nagyon szepen enekel.

Jo volt a szilveszter, amilyen rosszul indult, a vegere legalabb annyira jol sult el az egesz. Indulas elott Huicong-gal kinai TV csatornat neztunk, es egy CPOP (Chinese Pop) videoklip ment. Neztem az eloadot, es konkretan nem tudtam eldonteni, hogy fiu vagy lany. Meg is kerdezem Huicong-ot, o mondja, hogy lany. O_O Fiura nagyobb eselyt adtam volna a rovid haja miatt, de csak amikor jobban megneztem, akkor lattam, hogy lanyos vonasai vannak. Erdekes volt. Az utana levo TV musor sem volt akarmi. Minden ujevkor torpe parokat hazasitanak ossze. Volt neheny olyan egyen, akiknek meg az arcuk is gyerekes volt, el is gondolkodta, hogy csak nem bohockodnak mar azzal, hogy gyerekeket adnak egybe. ^^' A felnottes arcu azsiai kis emberek viszont elegge furcsanak hatottak. Majd ezutan indultunk el Lorainne-ekhez. Eleinte nem ereztem jol magam ott, mert tovabbra sem szeretem, hogy gyerekhadsereg rohangal, es hangoskodik korulottem. Meg a haz is olyan idegen volt, sehogy nem talatam a helyemet ott. Mivel anyam egyebkent is tervezett korabban hazamenni, ezert oltan 21 ora korul megkerdeztem, hogy ne menjunk haza? Meg nem akart, de utana kezdtem megvaltozni, mintha feloldodtam volna attol, hogy kimondtam a feszultseget magambol, nagyon erdekes. Ekkor volt a vacsora, Lorainne nem sokkal ezutan elovett egy konyvet, es felvetette az otletet, hogy toltsunk ki egyutt egy szemelyisegi tesztet. Jo otlet, benne voltam. Ket kategoriaban valaszoltunk 15 kerdesre, 1-5-os skalan, hogy mennyire igazak rank: The Reformer es The Helper. A noverem olvasta fel az allitasokat, elegge nehez volt a mondatok nyelvezete, meg o sem tudta mindegyiket normalisan elmagyarazni, hogy mi is az. Lorainne legnagyobb fia olyan 9-10 ev koruli volt, es o is "jatszott", az anyja egyszerusitette a mondatokat neki, hogy o is ertse, ezzel sokat segitett nekem is. ^^' Viszont erdekes volt az egyik ilyen mondat, mely magyarul kb. igy szolt: "Nehezen viselem azt, ha a segitsegemet nem koszonik meg." Es akkor kerdezem angolul, hogy ez nem az, amikor nehezen viseli? Noverem mondja, hogy nem... erre Lorainne kozbeszolt, hogy igazam van. Be kell valljam oszinten, hogy erre nagyon megnott az onbizalmam. Nem is ertem, hogy mit szarakszok a Headway Elementary-val, nekem mar felsofoku nyelvvizsgat kene tennem. :D Egesz erdekes volt a szemelyisegi teszt, de annak kiertekelese mar tenyleg problemat okozott, biztosan tanulni kell mar azt, hogyan ertekeld ki jol, de a jol szorakoztunk. Nehany allitason nagy nevetes tort ki. A masodik 15 "kerdes" utan abba is hagytuk, mert 23 ora lett, es Lorainne-ek mondtak, hogy a magyar ujeven is koccintani fogunk. Es behoztuk neten az M1-et, egyutt neztuk a magyar himnuszt. Nagyon jol esett, hogy ennyire gondoltak rank. Koccintottunk akkor is, es a brit ujevkor is, a vegere nagyon jo lett a hangulat. Aztan Twistereztunk. Soha eletemben nem jatszottam ilyet, tetszik. Ez az, amikor sarga, zold, piros, kek pottyok vannak a vaszonszeru papiron, es ki kell porgetni, hogy melyik kezet, vagy melyik labat melyikre kell tenni. Jot szorakoztunk. Csak az egyik menetet mar halalra untuk, mert senki nem akart kiesni, es mar tobb, mint 1 oraja ment a jatek. Olyan fel 2 fele mentunk haza. Nem is maradtam sokaig ebren, szinte azonnal elaludtam.

Ma mar csak az utolso simitasokat vegeztuk, meg anyammal elmentunk Liscard-ba egy kicsit setalni. Utananeztem a neten, Liscard-ban is van Asda, oda mentunk a holnapi utra vasarolni. Orultem is neki, jobban szeretem ezt, mint a Tescot. Es mivel Magyarorszagon nincs Asda, ezert egy ilyen apro szuvenirt szerettem volna magamnak, ami igy hirtelen eszembe jutott, az egy kis fuzet. Igy hirtelen nem talaltam, es nem is tudtam, hogy van a fuzet angolul. Nemetul egyszeru, mert siman csak "heft", de angolul valamilyen book, de nem tudtam, hogy milyen. Egyedul a Notebook jutott az eszembe, de akkor meg attol feltem, hogy a laptopokhoz iranyit. Vegul odamentem egy eladohoz, es megkerdeztem, hogy van olyan konyv, amibe lehet irni? Egybol tudta, hogy mire gondolok, es elvezetett a papirosztalyra. Ugyhogy en teljesen el vagyok ajulva attol, hogy mennyire tudok angolul, vagy amit nem tudok, azt milyen jol korul tudom irni. Ebben az Asdaban is volt egyebkent Pokemon Black & White £13.83-ert, es komolyan el is gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, de vegul otthagytam. Csak nehogy megbanjam. Vegulis holnap reggel meg visszamehetek erte, de ah... nem hiszem.

LGT – 424 Mozdonyopera lemezkritikák

FB-n a Somlo Tamas fan club ertesitette a rajongokat, hogy a Hungaroton weboldalarol letoltheto az elso magyar orias kislemezrol letiltott dal, a Dalaktika. 269 forintot boven meger, majd otthon leszedem magamnak. Rakerestem a dal szovegere, az nem lett meg, de erdekes, mert a www.lgt.hu oldalon csak a "koncertreklam" van, semmi mas nem erheto el kozvetlenul, csak ugy talaltam meg a weboldal belso adatait, hogy rakerestem a betiltott dal szovegere. Igy olvasgattam a lemezekrol, hatha talalok egy-ket erdekes infot. Talaltam, a legerdekesebb szamomra a 424 Mozonyopera albumrol osszegyujtott kritikak. Mar az tetszett, hogy a legrosszabbtol a legjobbig olvashatok a rezenciok. A rosszakon is elgondolkodtam, van valosagalapja. En rengetegszer meghallgattam az albumot, es az biztos, hogy nekem is csak ugy tetszik, hogy nem a regi lemezek hangulatat keresem benne, mert azokat alulmulja.

A szoveg is csalodas szamomra, mert pont azert szeretem nagyon Dusan szovegeit, mert azok donto tobbsegeben mindenkihez szolnak. Barki megertheti, aki csak egy kicsit is nyit fele, ezert is szeretem nagyon a Zoran albumokat. Ezen az albumon hallhato szovegeket tobbszor meg kell hallgatni, hogy egyaltalan derengjen valami, hogy mire is gondolhatott a szerzo. Ez nem szol minden korosztalynak, kicsit oreges, olyan, mint egy kb. 40 eves erettsegi talalkozo, ahol a maguk egyedi bolcsesseikkel emlekeznek meg a fiatalsagukra, ugyanis a lemez alapkoncepcioja tenyleg az emlekezes.

Bar nem vagyok nagy zenesz, de a zenerol szolo negativ kritikakkal egyaltalan nem ertek egyet. Teny, hogy nem olyan nagy hatasu, mint a regi albumokon, de azt tulzasnak tartom, hogy csak par akkord, keresik a hangokat, stb. stb. Inkabb a spontaneitas erzodik benne, hiszen erre a lemezre ugy nem keszultek.

Ami viszont bosszanto, az a femtok, szerencse, hogy ez az egyetlen egy album, ahol ezt alkalmaztak. Nekunk konkretan elrepesztette a CD-t, annyira nehez volt kivenni, hogy a kiadoval ki kellett csereltetni egyszer. Aztan igyekeztunk vele szepen banni, a masodik lemez is elrepedt, egyaltalan nem tudja beolvasni a CD-lejatszo. En akkor azt gondoltam, hogy csak a mi peldanyunk hibas, de ahogy itt olvasom, hogy tobbeknek is ugy kellett kiimadkozni a lemezt, latom, hogy ez alapveto. Ez egy elhibazott dontes volt, szerencsere nem is alkalmazzak tobbet.

Ami miatt annyizor meghallgattam az albumot, es meg most is szivesen eloveszem, az a hangulat. Azert haladtak a korral, erzodik rajta a '90-es evekbeli igenyes hangzas. Ez a pozitiv oreges hangulatvilag nekem bejon, kellemes kepet festenek a dalok kepzeletben. Es ha ilyen vidam az oregkor, akkor nem felek tole.

2012. december 31., hétfő

Angliaban – 10. nap Szilveszter

Visszamentem azert a Wii U-s fejhallgatoert, de azt mondtak, hogy csak Wii U-ra lehet hasznalni, semmi mason nem mukodik. Pedig olyannak lattam, hogy barmibe be lehet dugni, kertem is, hogy ha lehet, akkor bontsa ki, de nem tette. Na mindegy, megmarad a penz. Ha nem koltom el itt, tudok majd otthon is mit venni, NAGYON IS!!! Lorainne-eknel szilvesztezunk, Dominiknak jo napja lesz a 4 gyerekkel, en nem tudom, hogy mit tudok ott csinalni, majd jatszok a kutyaval. ^^'

Azt hiszem, ma mar nem nagyon leszek gepnel, ezert ezuton is kivanok mindenkinek Boldog Uj Evet! :) Erdekes ev volt az idei, de ezt barmelyikrol el lehet mondani, ha eselyt adunk annak, hogy esemenydus legyen. Az Arkadban az aluljaroszinten van egy lakberendezesi bolt a kajaldakkal szemben, es a falon vannak mindenfele idezet, az egyik ilyen nagyon megtetszett: "Minden nap add meg az eselyt, hogy eleted legjobb napja legyen" Es ezt egy teljes evre lehet mondani. En azt gondolom, hogy a legnagyobb valtozas, amit idenre fel tudok mutatni, az az erzelmi fejlodes. Es ez az enekemben is tetten erheto, ugyanis foleg iden mondtak azt rolam, hogy, egyre jobb vagyok, foleg most Animekaracsonyon, de az ev soran folyamatosan azt ereztem, hogy egyre oldottabban eneklek. Es az, hogy a tobbiek jobbnak hallanak, az szerintem azert van, mert a megelt erzelmi fejlodesnek koszonhetoen jobban at tudom adni az adott dal hangulatat, ezert gondolom azt, hogy nem szamit milyen nyelven enekelsz, ha aterzed a dal hangulatat, akkor azt at tudod adni. Persze, ha tudod mit jelent a dal, az csak segit rajtad. Azert hozzatartozik az igazsaghoz, hogy ezt a fejlodest nem konnyu elerni. Volt egy parszor olyan melyebb beszelgetesem az iden, melyet nem volt kellemes megelni. Mert nem konnyu elfogadni azt, hogy bizonyos dolgokban rosszul gondolkodsz. Persze nem akartam elhinni a masik felnek, hogy o gondolja helyesen, azert bennem is megvan ez a hiusag. Aztan rajottem, hogy ez volt a helyes: Nem is SZABAD elhinni, hogy maskepp gondolja. Jarj utana, nezd meg, hogy tettekben mennyiben igazolhato az, amit mondott. Es ha igen, akkor sokkal konnyebb elfogadni azt, hogy maskepp latja a dolgokat. Es igy tobb ember, aki a szemelyes meglatasom szerint rosszul gondolkodik, es nem tiszteltem ezert, sokat nott a szememben, hiszen a tetteiben is megmutatkozott a hitelessege. Ez az alapja annak, hogy elfogadjuk azt, hogy masok maskepp latjak a vilagot. De ez tenyleg nem konnyu, es valahol nem is csodalkozom azon, hogy emberek felnek ettol a megmerettetestol, emlekszem en is, hogy gondolatban menekultem attol az embertol, meg akartam szakitani vele a kapcsolatot, de mennyivel lesz jobb, ha elmenekulsz? Semmivel, sot rosszabb, mert nem is adod meg az eselyt annak, hogy lasd, hogy igaza van-e, es te is szuk latokoru maradsz. Ugyhogy azt tudom mondani, hogy erdemes megvivni ezt a harcot, mert csakis gyozteskent kerulhetsz ki belole.

Ahogy 2009 ota hagyomany nalam, iden is kozzetennem a szemelyes Last.fm listamat, elotte YouTube video formajaban megmutatnam, hogy melyik volt szamomra a 2012-es ev legjobb dala. Eleinte nem volt annyira konnyu eldonteni, mert tobb jelolt kozul is nehez volt kivalasztani: JAM Project: PROMISE ~Without you~, Suara: Blue Bird, vagy Masami Okui: Dogma kozul gondolkodtam, de aztan jott december 5-en az uj JAM Project kislemez, es mindent letarolt:

JAM Project: Wings of the legend

Ebben a dalban erzem azt az erot, amit akkor erzel, ha valami nagy dolgot ertel el kemeny munka aran, es ezt rendkivul hitelesen adjak at. Na meg mar onmagaban azert megerdemli a 2012-es ev dala cimet, mert Kageyama Hironobu meg ennyi ev, ennyi dal utan is kepes ujat mutatni, valami olyan erzest atadni, amitol teljesen tuzbe jossz. Aztan, hogy ez ennyire jora sikeredett... Ezzel a dallal batoritanak mindenkit, hogy megeri a kemeny munka, mert a gyumolcse sokkal izletesebb.

Es a 2012. evi eves Last.fm lista:

Top 10 eloadok:

  1. JAM Project
  2. Masami Okui
  3. Megumi Hayashibara
  4. Zorán
  5. Suara
  6. ALI PROJECT
  7. Minori Chihara
  8. Chihiro Yonekura
  9. Karácsony János
  10. Ganxsta Zolee és a Kartel

Top 10 albumok:

  1. Masami Okui: Love Axel
  2. JAM Project BEST COLLECTION VIII GOING
  3. JAM Project BEST COLLECTION IX THE MONSTERS
  4. Megumi Hayashibara: SpHERE
  5. JAM Project BEST COLLECTION III JAM-ISM
  6. Minori Chihara: D-Formation
  7. Suara: Karin
  8. JAM Project BEST COLLECTION I BEST PROJECT
  9. Suara: The Best ~Tie-up Collection~
  10. Hiroshi Kitadani: R-new
    Masami Okui: i-magination (holtverseny)

Top 10 kislemezek:

  1. JAM Project: Waga Na wa Garo
  2. JAM Project: Kurenai no Kiba
  3. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  4. JAM Project: NOAH
  5. ALI PROJECT: Kyomu Densen
  6. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  7. Masami Okui: Sora no Uta
  8. JAM Project: Believe in my existence
  9. JAM Project: LIMIT BREAK
  10. Masami Okui: naked mind

Top 100 dalok:

  1. JAM Project featuring Masami Okui: PROMISE ~Without you~
  2. JAM Project: Kurenai no Kiba
  3. Masami Okui: Dogma
  4. JAM Project: Believe in my existence
  5. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  6. JAM Project: MAXON
  7. Masami Okui: Sora ~Ikite Ireba~
  8. JAM Project: Wings of the legend
  9. JAM Project: LIMIT BREAK
  10. Kútvölgyi Erzsébet: Hozzád szól a szél (Pocahontas)
  11. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  12. ALI PROJECT: Yomi no Tasogare no, Aoki no Hitomi no.
  13. JAM Project featuring Masami Okui: PREDESTINATION
  14. Kouji Wada: The Biggest Dreamer
  15. JAM Project: Majin Kensan!!
  16. JAM Project: DRAGON
  17. ALI PROJECT: Yasei Souseiji
  18. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  19. JAM Project: NOAH
  20. Hiroshi Kitadani: Giri Giri Emotion
  21. ALI PROJECT: Kyomu Densen
  22. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  23. JAM Project: Ennou Gasshin! Soul Gravion!!
  24. Suara: Blue Bird
  25. JAM Project: Ryuusei Lovers
  26. Masami Okui: naked mind
  27. JAM Project: Hagane no Resistance
  28. JAM Project: Negai
  29. Masami Okui: GRATIA
  30. Minori Chihara: Akai Toge no Guilty
  31. JAM Project: Ideyo Gaia Leon
  32. Karácsony János: A szerelem befogad minket
  33. Hiroshi Kitadani: We Go!
  34. Masami Okui: Sigh of Angel
  35. JAM Project: Go! Stand Up!
  36. JAM Project: Rescue Fire
  37. Suara: Koi no Yokan
  38. Masami Okui: BI-YA-KU
  39. JAM Project: Negai (off vocal)
  40. Minori Chihara: Planet Patrol
  41. Masami Okui: Sora no Uta
  42. Nintendo: eShop Main Theme
  43. JAM Project: TRANSFORMERS EVO.
  44. JAM Project: Hasta Mañana!!
  45. ALI PROJECT: GOD DIVA
  46. Tackey & Tsubasa: Crazy Rainbow
  47. JAM Project: Hikari he no Countdown
  48. JAM Project: Haou no Tsurugi
  49. Yasuaki Ide: Reckless Fire
  50. JAM Project: The Gate of the Hell
  51. Megumi Hayashibara: Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  52. JAM Project: Neppuu! Shippuu! Cybuster
  53. Masami Okui: Dear
  54. Mami Kawada: PSI-missing
  55. Yuuto Suzuki: La-La-La
  56. Masami Okui: Dive to Future
  57. Megumi Hayashibara: Shakunetsu no Koi
  58. Masami Okui: Divine love
  59. Chihiro Yonekura: WILL
  60. Megumi Hayashibara: Lively Motion
  61. Megumi Hayashibara: Nakeba ii No
  62. FLOW: COLORS
  63. JAM Project: Get over the Border
  64. JAM Project: Battle no Limit!
  65. Ganxsta Zolee és a Kartel: Mitiszó'?
  66. JAM Project: SOULTAKER
  67. Chihiro Yonekura: FEEL ME
  68. Pa-Dö-Dő: Én is itt vagyok
  69. JAM Project: IN FATE
  70. JAM Project: Vanguard
  71. JAM Project: NOAH (off vocal)
  72. Minori Chihara: Usotsuki Paradox
  73. Princess: Brazil
  74. ALI PROJECT: Aragawa
  75. Kalafina: Magia
  76. Masami Okui: Aoi Namida
  77. JAM Project: Danger Zone
  78. ALI PROJECT: KING KNIGHT
  79. Tegomass: Kiss ~Kaerimichi no Love Song~
  80. JAM Project: Bouken Ou ~Across the legendary kingdom~
  81. Masami Okui: Renka Tairan
  82. JAM Project: PRAISE BE TO DECEPTICON
  83. JAM Project: LONGING
  84. JAM Project: Dangan no Tsurugi
  85. JAM Project: Blue rise
  86. FLOW: GO!!!
  87. JAM Project: GOING
  88. JAM Project: BIG BANG EXPLOSION ~Song for Ragnarok Party~
  89. Suara: Mizukagami
  90. Koji Kondo: Tower of Spirits
  91. Masami Okui: naked mind (OFF VOCAL VERSION)
  92. Masami Okui: Key
  93. FLOW: Realize
  94. JAM Project: GONG
  95. JAM Project: Garo ~SAVIOR IN THE DARK~
  96. JAM Project: Portal
  97. Masami Okui: Starting Over (Instrumental)
  98. Girls Dead Monster: Run with Volves
  99. JAM Project: Waga Na wa Garo
  100. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT

2012. december 30., vasárnap

Angliaban – 8., 9. nap

A tegnapi nap is esemenytelenseg miatt maradt ki. Csak Bromborough-ban voltunk vasarolni meg egy par dolgot. Huicong az utobbi idokben sok ruhat vesz maganak. Nagyon elkapta a brit fogyasztoi tarsadalom. :D De tenyleg, nehany eve csak unottan nezett szet, amikor vasarolni voltunk, mostanra o is nagyon rakapott a temara. Biztosan irtam mar arrol is, hogy Kinaban teljesen maskepp mennek a dolgok vasarlas teren, korantsincs ekkora valasztek, Xingbo a mai napig nem szeret vasarolni. Tegnap elegge idegesito volt Dominik, egesz nap be nem allt a szaja, es ezt nekem mar nehez volt elviselni. Szerencseje, hogy nem en vagyok az apja, biztosan szigoruan szoltam volna ra, egy parszor tenyleg eldurrantam gondolatban.

Ma ismet voltunk jogazni. Annak ellenere, hogy nem volt nagyon kedvem, megis mentem, mert Lorainne, a no, aki tobbszor jar at hozzank, mondtam neki, hogy nagyon elveztem az elozot (ami igaz is), es nem akartam, hogy azt higgye, hogy csak teszem a szepet, meg ugy voltam vele, hatha idokozben megjon a kedvem hozza. Hat sajnos nem. Egy idosebb no, es egy ferfi vezette most, mas gyakorlatokat mutattak be, es ezek most jobban kimeritettek fizikailag. Annyiszor kellett terpeszben allni minden oldalrol, hogy nagyon nehezen birtam. A masik, meg a vegen a lazito, relaxacios gyakorlatok nagyon el lettek huzva. Ha oszinte akarok lenni, mar nagyon vartam, hogy mikor vegzunk. Es meg utana sem mentunk haza, mert meg ittunk ott egy kavet, es a tobbiek meg jogas folyoiratbol elemeztek a gyakorlatokat. Jezusom, mar ez is sok volt nekem, hogy voltak kepesek meg utana is orakig beszelni rola? Ez mar maniakus rajongas nalam. :D Komolyra forditva a szot, nem ereztem most azt, hogy szuksegem van ra, es szivesen csinalnam, ennek ellenere kihoztam magambol a legtobbet.

Aztan delutan atsetaltam Liscard-ba, es vettem £15-os Nintendo eShop kartyat. Szerettem volna ilyet, mert Magyarorszagon nem lehet kapni, most mar van. :) Maga a kartya is jo emleknek. El is lett mind vasarolva:

  • Super Mario Bros.: The Lost Levels (£4.49)
  • Super Mario Land (£3.59)
  • Wario Land: Super Mario Land 3 (£3.59)
  • Game & Watch Gallery (£2.69)

£0.64 maradt. Elgondolkodtam azon, hogy lehet-e olyat, hogy ha akarok venni egy jatekot mondjuk £3.60-ert, akkor csak £2.96-tal kell feltolteni? Irtam mar rola biztosan, de nagyon szeretem az eShop-ban, hogy fel lehet pontosan annyi osszeggel is tolteni az eShop accountunkat, amennyibe kerul az adott jatek, amit le akarunk tolteni. Remelem, lehetseges. Egyebkent van meg £25-os, es £35-os eShop kartya is, bar az utobbi az ritka, nem is lattam mostansag. Pontokba is be lehet valtani Wiin, es DSi-n, akkor £15 eseteben 1700, mig £25 eseteben 2900 ponttal tolti fel, £35 eseteben nem tudom, de 4100-ra tippelek, ha 1200 a £10 kulonbsege.

A Super Mario Bros.: The Lost Levels-en total meglepodtem, hogy van, nem is tudtam rola. De tokre menoseg, nem is volt kerdes, hogy letoltsem-e. Itt az ido, hogy 3DS-en is megprobaljam vegigvinni. Lesz buli vele boven, nem egyszeru jatek. A Super Mario Land meg handheld alapmu a maga 12 palyajaval, rendkivul egyedi, es hangulatos Mario jatek, reg jatszottam vele, jo volt most elovenni. A Wario Land: Super Mario Land 3 nagyon erdekes jatek. Tetszik, de meg nem fogott meg annyira a hangulata. Meg soha nem jatszottam vele elotte. A Game & Watch Gallery az elso, Game Boyos verzio, a nagyon regi Game & Watch jatekokat tartalmazza. Nagyon aranyos gyujtemeny. Nem tudtam vele sokat jatszani, mert epp merult le a 3DS.

Lattam meg a GameStation-ben egy eredeti Wii U-s fejhallgatot, mely £20-rol volt leertekelve £6-ra. Nagyon szerettem volna, de nem mertem megvenni, mert feltem, hogy anyam kioszt, hogy mennyi mindent akarok meg magamnak? Aztan amikor mondtam neki, csak legyintett, hogy nyugodtan megvehettem volna, az jo dolog. Hat ez csodalatos, akkor majd holnap visszamegyek erte. Tenyleg nagyon jol nezett ki, es ha £20 az eredeti ara, akkor annak azert van hangzasa.

Most egyebkent egy kinai csalad van itt nalunk, veluk is csinaltunk olyan hussal toltott tesztat, mint nehany napja Lorainne-ekkel. A mostani jobban sikerult, jobban megfott a hus. Amugy csak a no kinai, a ferfi angol, voltunk naluk 3 eve karacsony alkalmabol egy kozos ebedre. Fuu, emlekszem toluk volt az a thai izesitesu savanyusag, mely rettenetesen budos volt. Amugy finomakat ettunk naluk akkor. Akkor meg 2 lanyuk volt, azota szuletett egy fiu is. Nagyon aranyos, de szegeny, olyan esetlen, ranezel, es nem latod eletkepesnek. Amikor a portorlovel kergette, es utogette a macskat, az erdekes volt. Egyebkent eljatszogatunk a Mario Kart Wiivel. Az meglepett, hogy a no 3 ev tavlatabol is emlekezett ram. Nekem egybol a tavaly szilveszteri kinai csalad jutott eszembe, de valami nem stimmelt volna akkor. Mint ahogy kiderult, hogy nem is ok azok. Rendes volt a no, erdekes, hogy a kinaiak nagyon jol beszelnek itt angolul, amikor az anyanyelvukon kell megszolalni, akkor nagyon tudjak mondani, azt hallani kell...

Tegnap olvastam arrol, hogy Liverpoolban mar 2% a felig azsiai, felig europai emberek aranya, ez nagyon magas ahhoz kepest, hogy liverpooliak "csak" 5%-a azsiai. Itt Angliaban valahogy... nem is az, hogy jobban beleillszkedtek a tarsadalomba, mint Pesten, de sokkal tobb helyen latni oket, hogy aktivan elnek, ugymond. Jobban ertheto lesz, ha ugy mondom, hogy nemreg esett csak le, hogy Budapesten lenyegeben csak 2 helyen latni azsiaiakat dolgozni: Kinai etteremben, es piacon, mig Angliaban szinte barhol latni oket, az egyik konzolboltban is dolgozik egy kinai srac. Elgondolkodtatott, hogy miert van ez igy Pesten, es csak a nagy idegengyuloletre tudom visszavezetni. Ez kulonben egy hatalmas ongol, mert azert az azsiaiak sokkal normalisabban viselkednek, es biztosan van olyan jo munkaero, mint a magyar, es folyton sirunk, hogy jaj, egyre kevesebb gyerek szuletik, ki fogja eltartani a nyugdijasokat. Angliaban pont ezert szeretik a bevandorlokat, mert ott tudjak, hogy szivesen dolgoznak (ekkora fizetesert, viccelsz?), es ok is adoznak. Nalunk is biztosan szivesen dolgoznanak.