Egy régi weboldal felújítása

Alapvetően nincs jó híre a GPortálnak. Többek között azért, mert elég kevés szerkesztési lehetőség adott az oldalon, így a különböző GPortálos oldalak meglehetősen hasonlítanak egymásra. A másik ok az elsőből fakad, hogy mivel kevés szerkesztési lehetőség van benne, ezért nagyon nem is szokták azok használni, akik komolyabban gondolják a weboldal készítését, fejlesztését, ezért többek között 10-12 éves körüli gyerekek találják meg benne a számításukat, akiknek nincs is nagy tudások HTML tekintetében, másrészt meg mivel a fogalmazási képességük legkevésbé sem alkalmas arra, hogy az kikerüljön a világhálóra, ezért tartalmilag igencsak igénytelen oldalt hoznak össze. Ez igencsak megbélyegezte a GPortált, már 2005-ben, amikor felfedeztem, már akkor sem volt jó híre az oldalnak.

Ennek ellenére én láttam fantáziát benne, mert arra tényleg kiválóan alkalmas, hogy aki nem tud nagyon oldalt fejleszteni külsőre, annak jó lehet. Ezért 2006-ban megcsináltam a Super Mario rajongói oldalt. Ez még a mai napig elérhető. Azért "Hungarian Super Mario Fan Club", a címe, mert még nagyon régen láttam különböző Mario játékok staff credit-jeiben, hogy egy bizonyos "Super Mario Club" nevezetű csoport tesztelte a játékot. Azt gondoltam, hogy ez egy nagyon komoly rajongói klub, ahol a tagok összejárnak, tagsági kártyájuk van, értekeznek a Mario játékokról, nem mellesleg annyira komoly klub, hogy hivatalosan tesztelhetik a játékok béta verzióját, és az esetleges hibákra ők világítanak rá. Na ennek a magyar változatát akartam megcsinálni. Ez nem jött össze, de nagyon jólesett, hogy annak idején többen is dicsérték, az oldalt. Mondták, hogy nem gondolták volna, hogy GPortálos oldalt is lehet igényesen fejleszteni. Na ez volt az, amit megláttam benne annak idején. A külsőség egy dolog, tényleg sokat számít, de úgy voltam vele, hogy ha tartalmi fejlesztéssel már tudok tenni valamit azért, hogy legyen egy jó Mariós oldal, akkor már megérte. És ez sikerült is. :)

Gondolkodok azon, hogy újra ezt indítsam be, mert van egy másik Gportálos oldal, mely már inkább idevág, ez pedig a Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal. Ezt 2008. szeptemberében hoztam létre, akkor, amikor megtaláltam az összes Hayashibara Megumi és Okui Masami albumot digitálisan, és éjjelem-nappalom róluk szólt. Hasonlót akartam csinálni, mint a Mariós oldal esetében, csak a két japán énekesnőről. Ezt is nagyon rég nem fejlesztettem, 2 napja jutott eszembe, hogy talán kitalálhatnám a felhasználónevemet és a jelszavamat, és újra nekikezdhetnék, többszörös újrapróbálkozás után sikerült. 2015 eleje óta nem volt rajta fejlesztés, így a legutóbbi kislemez, ami kikerült az oldalra, az Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-, így volt dolgom rajta, ha aktualizálni akarom. Meg is tettem. Feltettem az legújabb albumokról és kislemezekről az információkat, illetve átnéztem a dalszövegeket, ezen tudnék mit fejleszteni, de bőséggel. Csak a romaji szöveg van fent, de gondolkodtam azon, hogy kikerülhetnének a dalszövegek kanji változatai, valamint magyar fordítások is kikerülhetnének az oldalra. Ebből néhány kint van, de azt gondolom, hogy nagyon szép lenne, ha az összes létező Hayashibara Megumi és Okui Masami dal szövege a maga teljességében kikerülne. A teljesség alatt nemcsak a kanji szöveget és a magyar fordítást értem, hanem odaírni mindegyikhez a szövegírót, zeneszerzőt, hangszerelőt is. Ez nagy munka lenne, de most érzek lelkesedést, hogy megcsináljam. Aztán ha ez készen van, akkor gondolkodtam azon, hogy kikerülhetnének olyan anime OST, és egyéb animés albumok, melyeken rajta vannak a Hayashibara Megumi és Okui Masami dalok. Úgyhogy tudnék mit csinálni az oldalon. A GPortál olyan, amilyen, de én ezekből egy nagyon jó oldalt fogok csinálni. (A Mariós oldal felhasználóját is sikerült felfednem, két különböző felhasználó alatt vannak)

Amúgy a GPortált én is csak azoknak ajánlom, akik szeretnék közzétenni a rajongásuk tárgyát, de nem rendelkeznek nagy HTML, CSS tudással ahhoz, hogy egy weboldalt külsőre is fejlesszenek. Akinek van, az úgyis tudja, hova forduljon, és jól teszik, ha nem a GPortálon fejlesztenek. Akik viszont ide jönnének, azoknak azt tanácsolnám, hogy fogalmazási képességükben tudásuk legjavát mutassák meg, hogy a lehetőségek szerint a legjobb legyen az oldal.

Az 2017-es év nagy megjelenései

Tegnap volt a 2017-es év utolsó szerdai napja, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel idén már nem jelenik meg több japán zenei kiadvány. Japánban a legtöbb zenei album és kislemez szerdán jelenik meg, csak különleges esetekben térnek el ettől. És ahogy minden évben, idén is szeretném összegyűjteni az idei évben megjelent azon japán kiadványokat, melyekben érdekelt voltam. Ezzel részint magamnak is összegzem, hogy milyen volt az adott év japán zene tekintetében. Eleddig a 2009-ben jelent meg a legtöbb album és kislemez, amióta összegzek, és ez jó eséllyel idén sem fog megdőlni, már csak azért sem, mert egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg. Mennek át digitálisba, már Japánban sem igazán éri meg CD-t kiadni, hiába vették ott jóval tovább a lemezeket, mint a világ bármely pontján. De lássuk a listát.

Január:

• Január 18: MARGINAL#4 - WeMe!!!!
• Január 25: KOJI WADA DIGIMON MEMORIAL BEST

Február:

• Feburár 1: Endoh Masaaki: V6 Enshin
• Február 1: MARGINAL#4: Shinobu -Just a Zetchou- / Melty Love Cooking
• Február 8: Yata Yusuke: Hareiro Melody
• Február 8: Kaidou 4 Kyoudai: Gyun to Love Song
• Február 15: JAM Project: DRAGONFLAME
• Február 15: MARGINAL#4: Kakumei XX / Mr. Starry Sky
• Február 22: Hayashibara Megumi: Imawa no Shinigami
• Február 22: Takahashi Naozumi: JUICYS

Március:

• Március 1: JAM Project: THE EXCEEDER
• Március 1: MARGINAL#4: REAL? / Ko-ko-ro-hi-to-tsu
• Március 15: MARGINAL#4 HOT SCRAMBLE / Colorful
• Március 29: ALI PROJECT: Himiko Gaiden
• Március 29: MARGINAL#4: Tamashii no Non-Stop Lover / Kizuna

Április:

• Április 5: MARGINAL#4: KISS kara Tsukuru Big Bang
• Április 12: Matsumoto Rica: Alola!! / Pose

Május:

• Május 3: Hayashibara Megumi: with you

Június:

• Június 7: MARGINAL#4: Choooose One

Július:

• Július 19: Shimokawa Mikuni: Platinum Best Shimokawa Mikuni ~Seishun Cover Album~
• Július 25: Kageyama Hironobu: A.O.R

Augusztus:

• Augusztus 10: Fukuyama Yoshiki: LONDON MAGIC
• Augusztus 30: Okui Masami: Inoocent Bubble

Szeptember:

• Szeptember 27: ALI PROJECT: Ai to Makoto~YAMATO & LOVE×××
• Szeptember 27: MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang BEST

Október:

• Október 18: JAM Project: TOKYO DIVE

November:

• November 22: Okui Masami: Sophia
• November 29: Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master -20th Anniversary-

December:

• December 20: angela: Beyond

Az év elején, ha nem lenne a MARGINAL#4, akkor igencsak szegényes lenne az idei lista. A JAM Project-nél meg most kezd beérni az, ami 2013-ban elkezdődött. Akkortól kezdtek el radikálisan zuhanni az album és kislemez eladásaik, és úgy tűnik, hogy ennek "gyümölcse" most érik be azzal, hogy az utolsó kislemezük márciusi megjelenésű. 2006 óta nem volt ilyen hosszú szünetük, és mivel nincs új információm kislemezről, ezért úgy néz ki, hogy most is lesz egy hosszabb szünetük. Valószínű, hogy ha kijön a ONE-PUNCH MAN 2. szériája, annak elkövetik az openinget, elképzelhető, hogy azzal még lesz egy feljebb ívelésük, de ha marad ez a tendencia, akkor könnyen meglehet, hogy ha nem is fognak megszűnni, feloszlani, de új kiadványt sokkal ritkábban fognak megjelentetni, mint ezelőtt. Erről árulkodik az is, hogy a GARO -VANISHING LINE- opening dal nem jelent meg külön kislemezen. De a másik oldalát is említsem a dolognak, 2009 óta nem volt arra példa, hogy Okui Masami két kislemezt jelentessen meg egy évben. De ez szinte biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első kislemeze a karrierjének 25. évfordulója alkalmából jelent, a második meg a GARO -VANISHING LINE- ending kislemez. De remélem, hogy lesz cáfolat.

Hát, nem jósolok sok jót 2018-ra. Úgy fest a dolog, hogy egyre ritkábbak lesznek a számomra érdekes kiadványok, mert egyre kevesebb példányt tudnak eladni, és a kiadók meg ugye profit-alapú cégek, sajnos nem áll érdekükben úgy kiadni CD-t, hogy abból nincs anyagi hasznuk, hovatovább, pezsgőt bontanak, ha nullszaldósra ki tudják hozni a lemez kiadását. Úgyhogy soványabb listát képzelek el jövő ilyenkorra.

Top 40 Yonekura Chihiro #7

Give a reason

Yonekura Chihiro több dalt is feldolgozott a pályafutása során, szinte várható volt, hogy az anime-történelem egyik legnagyobb hatású dalát is újragondolja, hiszen ugyanannál a kiadónál jelent meg, ahol az énekesnő is van. Sokan hozzányúltak Hayashibara Megumi legismertebb dalához, jónéhányat meg is hallgattam közülük, nem is volt kétség afelől, hogy Matsumura Kasumi és Yonekura Chihiro feldolgozásai sikeredtek a legjobbra. Most maradjuk Chihi-san verziójánál. Képes volt úgy újragondolni a Slayers NEXT openinget, hogy nem vesztette el a mondanivalóját, sőt ebben a hangszerelésben más megvilágításban szólal meg, mely van annyira jó, mint az eredeti. Konkrétan úgy vagyok vele, hogy van a Hayashibara Megumi verzió, mellette van a Yonekura Chihiro verzió, mely a maga stílusában ugyanolyan magas minőséget képvisel, mint az eredeti.

A dal az Ever After albumon jelent meg. Ez egy feldolgozásalbum melyen a dalok egy koncepció alapján lettek hangszerelve. Így az album meglehetősen egységes, ugyanakkor sajnos nem sikerült annyira jóra, így a Give a reason magasan kiemelkedik a többi dal közül. Határozottan érdemes meghallgatni, bár minden feldolgozás ilyen lenne.

MondoCon 2017 ősz

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Tough!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.
Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

MondoCon 2017. nyár

Ezen a hétvégén volt a 2017-es nyári MondoConon. Kicsit tartottam az időjárástól, mert tavaly is pont MondoCon-ra romlott le az idő, idénre is pont ezt ígérték, de ez szerencsére nem valósult meg annyira. Nem volt 38°C, mint a hét elején (őszintén sajnáltam... imádom a nagy meleget, nagyon jól bírom), de a 28-30°C is megtette. Legalább nem esett az eső, mint tavaly.

Nagyon lelkes voltam egész múlt héten a rendezvény miatt, de az az igazság, hogy az emelt szintű jeles angol érettséginek még most is megvan a hatása, ugyanis, azáltal, hogy teljesítettem egy olyan "dologban", amiben nagyon akartam, az nagy önbizalmat adott, és megadta az alaphangulatot a jövőre nézve, amire biztos, hogy szükség lesz. Mivel bagszinál aludtam, és nem vittem magammal a laptopot, ezért most egybe írok le mindent, ami történt.

PÉNTEK

Erre a napra szabadnapot kértem a munkahelyen, ugyanis kitaláltam azt, hogy a 12.19-es vonattal megyek fel Pestre, ugyanis naponta egyszer indul Békéscsabáról Budapest-Keletire egy FLIRT motorvonat, amin imádok utazni, erre szoktam átszállni Szolnokon, amikor látom, hogy ilyen vonat megy Pestre. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom, hogy milyen egy ilyen vonaton hosszú úton utazni. Élményszámba ment, imádtam az utazást, és az volt a gondolatom a 2 és fél órás vonatút alatt, hogy a MÁV a legjobb dolog, ami történhet Magyarországgal. Sok ilyet szeretnék, és az összes régi vonatot száműzzék a "készletből". Amíg itthon készülődtem, addig Zorán: II albumát hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog most is tetszeni, és feldobja a hangulatomat. Azon meg külön mosolyogtam magamban, amikor tudatosodott bennem, hogy 1978-ban ilyet énekelt:

A megváltó álmokból annyi marad, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat.

Nyilván értem, hogy mit akart ezzel kifejezni, és hogy hol volt akkor a technikai fejlődés, hogy mit akart ezzel mondani, csak 2017-ben érdekes hallgatni, annak fényében, hogy mi minden marad meg manapság egy komputer-agyban.

Miután összekészülődtem, elindultam. Online vettem meg a jegyet. Ez az első eset, hogy e-vonatjegyet vettem (ami ugyanolyan, mint az otthon nyomtatható vonatjegy, csak mobilról is tudja a kalauz már érvényesíteni. A vonatút alatt az 1996-os Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem meg, valamint a legújabb PC GURU magazint olvastam. Ez volt az első eset, és jó eséllyel az utolsó is, amikor teljes áron, azaz 1995 forintért vettem számítástechnikai újságot. Ez a szám ugyanis 25. évfordulós, és kíváncsi voltam, hogy ünnepelnek, és a hátsó borító retrós volt, tetszett. Vettem az utóbbi időkben PC-s újságokat, de nagyon olcsón. A Keleti Pályaudvaron az egyik újságosnál bontatlanul lehet venni 200 forintért (tehát majdnem 90%-kal olcsóbban) néhány hónappal ezelőtti számot, valamint van még a Lehel téri piac emeletén és a Nyugati Pályaudvar aluljárójában is lehet találni 60%-os kedvezménnyel szintén néhány hónappal ezelőtti számot bontatlanul. Ezért mondom, hogy nem tervezek rendszert csinálni a PC-s magazinok teljes áron történő vásárlásából. Már csak azért sem, mert négy magazint is vennék:

• PC GURU
• GameStar
• PC World
• CHIP magazin

Ezek közül a CHIP magazint erőltetném a legkevésbé, mert a címlapon olyan bulvárlapokat megszégyenítő szöveget lehet olvasni, miközben belül maga a cikk ugyanolyan érdektelen, sablonos, hogy az valami hihetetlen. Amúgy mindegyik újság külön-külön 1995 forintba kerül, és bár tudom, hogy régóta nem emelt árat egyik sem, de nagyon jól kell, hogy keressek, hogy minden egyes hónapban 7980 forintot adjak ki újságokra. És akkor nem is beszéltünk még a Garfield és a Mondo Magazinokról, melyekben szintén érdekelt vagyok. De mivel a PC GURU-nak most volt a 25. évfordulója, ezért ezt most megtettem. És meg kell hagyni, egész jó Nintendós cikkeket írtak, úgyhogy magával a magazinnal nincs baj.

Mosolyogtam magamban, amikor láttam, hogy a vonat a Keleti Pályaudvaron a 10. vágányra érkezett. 11 éve járok fel rendszeresen Pestre, és meg merem kockáztatni, hogy ez volt az első eset nálam, amikor a rejtélyes 10. vágányra érkezett meg a vonat. Sokáig azt hittem, hogy a 10. vágányt kihagyták a Keletinél, mert mindig azt láttam, hogy a 9. vágány után a 11. jön. Aztán egyszer beszéltük Leeával, hogy megvan az, csak nagyon hátul. És tényleg. Nálam ez ilyen Harry Potter 9. és 3/4. vágány szindróma volt. Most már voltam is ott. Mármint a Keleti 10. vágányánál. A BKV-s ellenőr tök rendes volt a Keletinél. Automatában akartam venni jegyet 350 forintért, de felajánlotta, hogy nála vehetek "teljes" vonaljegyet 300 forintért. Egy elég volt, mert bár terveztem elmenni a Határ útra, egyrészt megnézni, mert olyan rég voltam ott, másrészt meg az Europarkot átnevezték Shopmarkra, és kíváncsi voltam rá. Bár gondolom, hogy a névváltoztatáson kívül minden ugyanaz maradt. De végül nem mentem, mert úgy éreztem, hogy nem marad elég idő a Határ útról elérni a WestEnd-be, mert bagszival ott találkozok. Úgyhogy maradt csak a Nyugati pályaudvar. Itt is eltöltöttem az időt. Szétnéztem az 576 KByte Shop-ban, a Libriben, a Media Markt-ban. Aztán a Burger Kingben ettem egy kuponos Whopper menüt. Ez olyan, hogy Whopper juniort adtak még mellé, és nagy üdítővel 1390 forint volt. Ez pont jó volt. Aztán eltöltöttem az időt. Játszottam egyet a Pokémon Linkkel. Kíváncsi voltam most a játékra, mert nagyon sokat játszok mobilon a Pokémon Shuffle-lel, és a Pokémon Link elemein alapul a játék, és most úgy akartam vele játszani, hogy lássam az alapokat. Tetszetős, jó a Pokémon Link is. Megvan a játék, de talán csak egyszer-kétszer vettem elő, mert a zenéjét utáltam, ezért hanyagoltam. Megjött bagszi, ő is evett, aztán mentünk a vonathoz. Leszállás után egyenes út vezetett hozzá, nála meg játszottunk Switch-en Mario Kart 8 Deluxe-et. Illetve előtte ő vitte The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ot, mert olyan helyen hagyta félbe a játékot, ahol nem menthetett, és ha végleg kilép a játékból, akkor több órás játéka veszhet kárba. Ezt meg csak nem kívánhatom neki. Hagytam, hogy játssza végig, közben figyeltem, hogy mit csinál. Csak 26%-on állt neki a teljes játék, miután legyőzte a főellenséget, Ganondorfot? Túl nagy ez a játék. Egyszer elkezded, és talán 50 év múlva végzel vele feelinget adja meg. Most is legalább 2 órát játszott vele, mire befejezte azt a szakaszt / küldetést, amit félbehagyott, és tudott menteni.

Aztán a Mario Kart 8 Deluxe-ben arra voltam kíváncsi, hogy bizonyos kocsikkal hogy tudok teljesíteni. Pénteken este sárga Yoshival voltam, az F-Zerós kocsival és talán a Slick gumival. VS meccset mentünk, 12 menetes, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel, és ilyen eredményt sikerült elérni.

Bagszi volt Lakitu. Az volt a szép, hogy utolsó három játékot megnyertem, így sikerült beszépíteni, és olyan eredményt felmutatni, ami méltó a jelen tudásomhoz. Aztán már eléggé késő volt, úgyhogy aludtunk utána.

SZOMBAT

Korán ébredtem fel, és hogy ne zavarjam bagszit, lefoglaltam magam. Végighallgattam Okui Masami: i-magination albumát, majd telefonon nézelődtem és játszottam. De az idő csak lassan telt, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit összepakolok nála. Nem is kelt fel addig, amíg nem szóltam neki, hogy megyek. 9.30-kor indultam el, előtte benéztem az egyik közeli SPAR-ba, itt vásároltam be magamnak egész napra. Majd elsétáltam a Hungexpóig. Ott óriási sor volt... O_O Biztos, hogy jól jártam azzal, hogy online vettem meg a jegyet? Mivel éltem a gyanúperrel, hogy ez a helyben vásárlós sor, ezért egy másik sort kerestem, mely vélhetőleg rövidebb sort, ami már valamivel jobban mutat. Amíg vártam, hogy bejutok, addig mobilon néztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét. De aztán láttam, hogy az online elővételes sor egy másik, még annál is rövidebb, ezért a videó félbemarad, és bejutottam. A karaoke teremben már szinte mindenki jelen volt: Mazsibazsi, 8, John, Waka, Superion, és a szervezők is készen álltak a napra.

A karaoke számomra a vívmány jegyében telt. Kitaláltak egy újdonságot a karaokénál, hogy különböző meghatározott zenei stílusokban kell énekelni, és azokért pecsétet lehet gyűjteni. Összesen 5 van: Rock, pörgős, nyugati, lírai és musical vagy filmzene. Aki összegyűjt 5 pecsétet, az kisebb ajándékot kap. Aranyos ötlet, de inkább azért jó, hogy különböző zenei stílusban kipróbálhatjuk magunkat. Rögtön az elsőt ennek jegyében énekeltem: BLACK BLOOD BROTHERS: Ashita no Kioku dalát szerettem volna nagyon. Nagyon bennem volt a hangulata, a SPAR-ban végig ezt énekeltem, én voltam a rádió addig, amíg ott voltam. Necces volt amúgy kiállni ezzel, mert tetszik, szeretem a dalt, sokat hallgattam itthon, de nem gyakoroltam. Azt csináltam, hogy leszedtem a dalszöveget, rátettem a telefonra, és néztem. Próbáltam dallam és ritmus alapján követni, hogy ha kint leszek, tudjam énekelni. Jelentem, bevált az ötlet! Nem volt hibátlan, de az az 1-2 hiba bőven belefért, és annyira élveztem az éneklést, hogy szinte fel se tűnt, csak énekeltem a legjobb tudásom szerint. Az tetszett, hogy erős hangon énekeltem, de amúgy a dalban nincs nagy hangterjedelem. Pedig Takahashi Naozumi igencsak furcsa dolgokra képes. A Muteki Kanban Musume animében ismertem meg, az endinget énekli, itt viszi fel egy-egy szótag erejéig olyan magasra a hangját, mintha hiányoznának neki dolgok... Elgondolkodtam azon, hogy poénnak jól jönne azt is elénekelni. Mindenesetre a dal sajátságos hangulata miatt felfigyeltem rá, ezt megerősítette idén a MARGINAL#4 animeadaptációja. Úgy gondoltam, hogy megismerkedek jobban az énekesi karrierjével, még 2012-ben, megjelenésekor leszedtem a DECADE BEST albumpárosát, a GOLD-ot és a SILVER-t, de csak nemrég jutottam el oda, hogy meghallgassam. Sajnos nem győzött meg arról, hogy érdemes komolyan foglalkozni vele, mert a dalainak nagyrésze sablonos, vagy nem tudom, hogy mit akar vele kifejezni. De azért a néhány dalért meg megéri, ezzel kimerítettem a rock kategóriát.

A második dal némileg "hackelt" volt, vagy mondjuk csalásnak? Lényeg, hogy a lírai dalom egy feldolgozás volt: Slayers: Give a reason ~Ballade Version~ volt. Ez az eredetinek egy lassított verziója, mely egyébként ugyanúgy hivatalos kiadás, és karaoke verzió is létezik belőle. Ezt is Hayashibara Megumi énekli, és ami miatt tetszik, hogy ezzel a hangulattal ugyanannak a szövegnek egy más értelmezést ad, így szinte mintha két különböző dalt hallgatnánk. A szöveg részint a kétségekről szól, de amíg az eredeti változatból kihallatszik, hogy kész szembenézni velük, a ballada változatban, meg mintha megtörték volna.

Aztán volt a verseny, amire nem kellett hangfelvételt feltölteni, csak neten előnevezni. Csoportos verseny volt, abból a szempontból kifejezetten jó ötlet volt, hogy ilyen még nem volt soha, de a felhozatal igencsak átlagon aluli volt. Mondjuk valószínűleg azért, mert az utóbbi időkben szinte csak előnevezős, hangfelvételt feltöltős énekversenyekre emlékszem (ilyen nagyobb verseny, tehát nem kaszinó karaoke), és mivel ott van egy előzetes rostálás, ezért a versenyre már csak a jók jutottak el. De amúgy régen, amikor csak karaoke verseny volt, akkor is voltak rosszak, csak a mostani abból a szempontból volt kirívó, hogy három (ha jól emlékszem) nagyon rosszal kezdődött a verseny, és komolyan elkönyveltem magamban, hogy akkor most ez lesz minden idők legrosszabb karaoke versenye az Adarna / Adarnako 2006 tavasza óta tartó történelmében. Két komoly probléma volt: Vagy nem volt hangjuk az énekeseknek, vagy ha volt is, annyira nem voltak összhangban, hogy az rettenetes volt együtt hallgatni őket. Vagy össze-vissza énekeltek, vagy a hangjuk nem passzolt össze. Mindenesetre jöttek aztán a jobbnál jobb előadások. Mindenesetre elővettem a Nintendo 3DS-t, és játszottam a Sega Game Gear-es Sonic the Hedgehog játékkal. Mert Sega játékok is letölthetők hivatalosan Nintendo konzolra. Hihetetlenül élveztem a játékot. Akkor álltam meg, amikor egy-egy jó versenyes dal volt, azért néhányszor akadozott a játékom emiatt, mert volt néhány jó előadás, de az biztos, hogy elszoktam a karaoke versenytől. ^^'

Aztán elnéztem a konzolokhoz. Arra nem számítottam, hogy lesz Nintendo (mivel tudtam, hogy nem lesz...), de kíváncsi voltam, hogy van-e PlayStation 4 stand. Hát azt láttam, hogy a PC GURU nagyon aktív, több standjuk is volt, meg sok-sok MMORPG, amibe minden olyan PC-s játékot belesorolok, amikben nem vagyok érdekelt, még akkor is, ha nem azok. Konzolból meglehetősen kevés volt, retro konzolok azért jelen voltak az Insert Coin egyesületnek köszönhetően. Volt klasszikus Pong, Super Nintendo, Sega Master System, Wii, 2 db. PlayStation 2, valamint egy kamu Nintendo is. Nem vagyok híve annak, hogy ezt kihozzák, bár abból a szempontból jó, hogy egy sárga kazettával egy rakás retro játékot megoldanak. A PlayStation 2 mindig foglalt volt, ezért a Super Nintendóhoz ültem le, itt játszottam egy kis Super Mario Kart-ot. Megszereztem azokat a serlegeket, amik még hiányoztak. De volt olyan, hogy Super Mario All-Stars volt a gépbe téve. Láttam egyébként a retro konzolok szomszédságában néhány PlayStation 4-et TV-hez kötve, de láttam, hogy ott sem volt szabad hely, meg én arra számítottam, hogy standok lesznek kiállítva. Ezt most inkább kihagytam, inkább nézelődtem az árusoknál. A Konzolvilágnál volt Nintendo Monopoly és The Legend of Zelda Monopoly. Mind a kettő 13.000 forint volt per db. Azt gondolom, hogy nem volt olyan vészesen drága, ha azt nézem, hogy maga a Monopoly sem egy olcsó játék, erre jöttek rá a hivatalos Nintendo licenszek. Ha lett volna rá pénzem, de bizony megvettem volna. Azért üres kézzel nem jöttem el. Vettem három régi PC GURU magazint 1000 forintért. Kiválasztottam a legrégebbieket, amik kint voltak, ezekből vettem: 2009/9, 2010/3, 2010/6.

Visszamentem a karaoke terembe, folytattam a vívmányos énekeket. Örültem annak, hogy a nyugati előadók kategóriájában magyart is lehetett választani, és kigondoltam, hogy megnézem milyen a Zorán: Kócos ördögök kfn-je. El is tudtam volna viccesen énekelni, csak hallom, hogy a zenei alap más hangszínben van, ezért váltani kellett. Nem volt így annyira jó, de azt amúgy nagyjából tudtam, hogy a Zorán dalokhoz nem elérhető zenei alap, csak meglepett, hogy más hangszínben szól.

És igazából már itt leadhattam volna a pecsétjeimet, mert a többieknek is lassan gyűltek, ezért azt találták ki, hogy már három után le lehessen adni. Jó ötlet, hogy mindenki változatosan énekeljen, de "homogénebbé" tette a fellépők listáját. Konkrétan látszott, hogy kevesebben voltak az újak, akik csak alkalmilag lépnek fel, többek voltak a veteránok, a keménymag. Így a mostani karaoke nem volt annyira változatos. És talán nem is voltak olyan sokan a teremben, de az biztos, hogy a lista inkább velünk volt tele. Ettől függetlenül énekeltem még két dalt, hogy teljes legyen a pecsét. A negyedik dal hogyhogy nem megint Slayers dal? Ez is meghackelt változat, de nem annyira erősen. A Get along ~SelfTag Version~ csak Hayashibara Megumi énekli egyedül. Készült néhány meglepetéssel a 2006-os visszatérésére. Annyira nem szeretem ezt a változatot, amikor hallgatom, akkor mehet, de felénekelve egyáltalán nem éreztem különbséget, hogy most az eredetit éneklem, vagy Hayashibara-san sajátját. Az utolsó dal, pedig a film és musical volt, méghozzá a Macskarisztokraták Disney klasszikusból a Thomas O'Pamacska dala volt. Meglepődtem, hogy a köztes beszéd is megmaradt, azt hittem, találtam egy olyan változatot, amelyben legalább az nincs benne. Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, a filmzene CD-n, az már nincs benne.

És ez már nagyjából a nap végére maradt. A nagyszínpad most a szabadtéren volt, ott is volt az eredményhirdetés. Azt hiszem, a magyar AMV rettenet helyezettes videóit mutatták. Egész jók voltak, de hogy az 1. helyezett videója, vagy 10 percig tartott, azt azért nem egészen így kellett volna. -_- Nemcsak én untam már a végét. A karaoke verseny eredményhirdetésén Mystráék az elért pontszámot is megosztották a közönséggel. 50 pont volt a maximum, és azért árulkodó, hogy a harmadik helyhez elég volt 38 pont, a második helyezett csoport meg 46 pontot ért el. Az első meg 47-et, de a lényeg, hogy tényleg ketten voltak kimagaslóak, meg néhányan jók, és ennyi. Azt hiszem, 16-an vagy 17-en léptek fel végül? Ketten nem jelentek meg, valamint LyraEvi-ék nem tudtak felkészülni, ezért visszaléptek a versenyzéstől. Pedig neki bizony szép hangja van, magasabbá tette volna a 3. helyezett pontszámát. Ami nagyon érdekes volt, hogy a dalszövegfordító verseny eredménye is most volt, Mystráék hirdették ki, és Superion külön nívódíjat kapott, a maga 150 pontjával, ami maximálisnak számít. Meglepett egyébként, hogy mennyire meglepődött, még remegett az öröm érzésétől, meg hogy aztán ő és Waka nyerte meg a karaoke versenyt is... Úgyhogy kijutott neki a jóból, teljesen jó értelemben. Amikor visszaért mindenki, akkor osztottak kisebb ajándékokat azok között, akik összegyűjtöttek legalább 3 pecsétet. De hogy ne legyenek "hátrányban" azok, akik összegyűjtötték mind az ötöt, ezért először mi húzhattunk aranyos vasalható gyöngyökből készített figurákat. Majd azok, akik kevesebbet gyűjtöttek össze. Mindegyik figura a The Legend of Zelda szériából voltak valók. Csak egyáltalán nem ismertem fel az én Zeldámat, amit kihúztam. De amúgy jó ötlet volt.

A Late Night Karaokén most nem nagyon erőltettem a szereplést, de azért egy dalra felmentem, ez pedig a Full Metal Panic!: tomorrow volt. Szó volt róla a fórumon, meg szombaton is valamilyen okból kifolyólag. Mindenesetre sajnálatos, hogy Shimokawa Mikuni karrierje manapság inaktív. Úgy tudtam, hogy utoljára 2010-ben jött utoljára kiadvánnyal, de most nézem, hogy pont ezen a héten jön egy válogatásalbummal. Érdekes lesz sok év után újra hallgatni őt, figyelni fogom a megjelenését. Mert a tomorrow nekem is tiszta retro, mivel első animés dalaim között volt. Egy darabig mentek a dalai úgy-ahogy, de aztán eltűnt a párszázas eladások árnyékában. De most egy válogatásalbum erejéig visszatér. Vajon mennyire lesz sikeres? Vissza fog térni? Ki fog derülni. Nem annyira különleges a hangja, de szívesen hallgatom olykor-olykor.

Eltelt a Late Night Karaoke, jó volt 21.30-ig maradni. Elbúcsúzva a többiektől mentem bagszihoz (majdnem azt írtam, hogy haza... vajh, mit szólna, ha az ő házába mennék haza? O_O) Egy kicsit beszélgettünk még az este, de ő is elfáradt, úgyhogy elég hamar nyugovóra tértünk. Én még befejeztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét, utána aludtam.

VASÁRNAP

Kegyetlen élmény volt reggel 7 körül izomgörccsel a bal felkaromban ébredni, és mire visszaállítottam a helyére, úgy be voltam pánikolva, mintha nem is tudom, mi történt volna. Mert ha rossz irányba viszem vissza, úgy elkezd fájni, mintha eltörne az egész csont, de aztán sikerült... Ritkán fordul ez elő, 6-9 havonta egyszer, de az akkor számomra megvalósult rémálom. Azon viszont meglepődtem, hogy bagszi haláli nyugalommal viselte a helyzetet, mondta, miután rendbetettem magam, hogy magnéziumhiány, ezt igyam meg. Hát jó... Mindenesetre egyikünk sem ébredt jól, nekem is kellett egy pár perc, mire teljesen megnyugodtam. De aztán jókat beszélgettünk, utána játszottunk ismét egyet Mario Kart 8 Deluxe-szel. Most arra voltam kíváncsi, hogy ugyanazzal a kocsival, amivel Wii U-n játszok (Badwagon kocsi, Slim kerék), másabb-e az irányítás? Magyarán, hogy más-e a Switch-es Mario Kart fizikája, mint az elődé? Olyan nagy különbséget nem tapasztaltam (már, ha van), ugyanúgy VS-ben játszottunk 12 menetes 150cc meccset, nehéz gépi ellenfelekkel. Az eredmény önmagáért beszél.

Én voltam a narancssárga Yoshi. Az volt a poén, hogy az utolsó verseny előtt 6 pont előnye volt bagszinak, és ellőttem azt a poént, hogy micsoda poén lenne behozni a hátrányomat az utolsó versenyre? Konkrétan ez történt. Én megnyertem az utolsó versenyt, bagszi meg 4. lett, és pont kijött a 6 pont különbség, de hogy két gépi játékos is beszáll a holtversenybe, ezen akkorát röhögtünk.

A közös játék egyébként az én ötletem volt, mert nézegetem a telefonomat, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ketten vagyunk egy légtérben, és mind a ketten csendben a saját telefonunkat bámuljuk. O_O Olyat csinálok, amit a legnagyobb képtelenségnek tartok, na ennek azonnal véget kell vetni! A közös játék épp kitartott a 9.30-as indulásig. Ismét a SPAR-ba mentem napikaját venni. Most nem voltam annyira énekes hangulatomban, csendben jártam végig a sorokat. A Hungexpóhoz viszonylag hosszú séta vezet, de mivel nem árusítottak jegyet, ezért semmi sor nem volt, azonnal bejutottam. Vasárnap lévén most nem volt akkora tolongás a karaoke teremben. Ma is volt vívmány, de másfajta, mint a tegnapi. 13 meghatározott dal közül kellett egyet elénekelni. Aki énekel egy ilyet, az kap egy... minek is hívták azt a kulcstartót? Arra voltak a dalok sorszámai írva, mindenki megkapta azt, amelyiket énekelte, és a nap végére sorsoláson vehetett részt. Egy ember egy listás dalt énekelhetett. A karaoke szempontjából jobbnak tartom ezt a rendszert, mert nem az van, hogy valaki sokszor áll ki énekelni, hogy gyűjtse a pecséteket, így többen énekelhettek. Nagyon jó a szombati, de a vasárnapit preferálom, és javasolnám, hogy legyen abból rendszer. Én azt csinálnám, hogy mivel szombaton többen vannak, ezért felírnék mondjuk 25 dalt arra a napra, amit csak egyszer lehet elénekelni, és mindegyiket másnak (Ez volt az alapelv is, úgyhogy ebben nincs újdonság), és ez kellő változatosságot biztosít. Az egyik vívmányos dal egy JAM Project szám volt, a ONE-PUNCH MAN-től a THE HERO!! ~Ikareru Kobushi no Hi wo Tsukero~, ezt Superion énekelte el, de úgy, ahogy állítom, hogy senki megközelítőleg nem énekelte el úgy, ahogy ő. Hihetetlen hangja van egyébként is, és bár nem tudta a JAM Project-féle hangot kihozni magából, de nagyon jól megoldotta a saját hangjával. Megmosolyogtatott, hogy előtte meg John énekelte a GARO szériából a B.B.-t, úgyhogy két JAM Project dal volt egymás után.

Ma kétszer voltam kint énekelni. Először Okui Masami-tól a Regret című dallal mentem ki. Éreztem magamban a hangulatot, de kevesen osztoztak a dal andalító hangulatában, ugyanis többen elhagyták a termet, nagy volt a mozgolódás. Hát nem hiába, egy 5:50 hosszú balladáról van szó. Aztán jött a zenekvíz. Voltak nagyon jók, volt Gamer kategória is. Hogy találták meg Mystráék a Super Mario World kastély zenéjének azt a változatát, arról meghallgatnék egy előadást, de jó poén volt. Volt kettő, amit szintén jó volt hallgatni. Az egyik, amiben reménykedtem, az a Yondemasuyo, Azazel-san, és megszólalt az instrumentalok között. Volt metál kategória is, és teljesen igaza volt Mystrának, amikor megemlítette az Animetal nevű együttest, amit ismerek is, hiszen az egyik tagja, Sakamoto Eizo a JAM Project alapítótagja volt. Bár annyira nem ismerem a feldolgozásaikat. És nem ám a Yondemasuyo, Azazel-san volt az egyetlen Yonekura Chihiro dal, volt még az Arashi no Naka de Kagayaite, mely a a trance kategóriában szólalt meg. Az egyik meghatározásban négy Gundam széria is volt, köztük a 08th MS Team, és reméltem, hogy az lesz. Bejött. Persze nem minden ilyen megérzés, remény jött be, úgyhogy tessék megnyugodni, nincs itt vonzás törvénye.

A zenekvíz után volt még egy kis idő 14 óráig a japán és koreai zenei videókig, ezért néhányan énekelhettek, köztük én is. Most énekeltem az általam választott listás dalt, ez pedig a Gundam Seed-ből az Akatsuki no Kuruma volt. Igazából az eredeti változatot FictionJunction YUUKA-tól nem annyira ismerem, csak tudom, hogy régen rendszeresen elő volt adva karaokén. Yonekura Chihiro feldolgozta a Nakeru Anison című albumára ezt a dalt, én azt a változatot ismerem inkább. Amúgy jó volt énekelni, vitt magával a dal hangulata, akkor nagyon éreztem. A második refrén utáni levezető versszak dallamát elfelejtettem, de ahhoz képest, hogy nem hallgatom valami sokszor a dalt, bőven elégedett vagyok magammal, főleg, hogy szerettem is énekelni. Azt hiszem, rögtön utánam jött a japán és koreai zenei videó, amiből nem kérek, ezért elmentem. Előzetesen megbeszéltük Mazsibazsival, hogy együtt megyünk kajálni, de mondta, hogy nem biztos, hogy akkor ráér, végül az lett, hogy egyedül mentem. Eredetileg a Burger Kingbe mentem volna, de aztán eszembe jutott, hogy van egy kínai étterem, és ha olcsón adnak jót, miért is ne? És tényleg nagyon olcsó volt. Egy adag szezámmagos csirke rizstésztával volt 800 forint. Nem is néztem tovább. És jó is volt, azt hiszem, egy darabig nem is leszek éhes. Csakhogy mire visszasétáltam a Hungexpóhoz egyre rosszabbul éreztem magam. Valószínűleg a nagy meleg is közrejátszott, és ilyenkor nem érdemes nagyobb adagot enni, de hogy közvetlen ezután lettem rosszul, az azért árulkodó. Örültem is, hogy volt még idő rendbe jönni, de ez nem sikerült. Fejfájás, migrén, mintha nyomnák a szemem, meg hányinger is... A konzoloknál próbáltam megnyugtatni magam, egy szék szabad volt. Meg amikor felszabadult a Super Nintendo, akkor játszottam ma is egyet a Super Mario Kart-tal, de most nagyon rossz volt így játszani. Abba is hagytam. Egy kicsit maradtam még, annak reményében, hogy jobban leszek, mert úgy voltam vele, hogy talán el tudom énekelni még azt a dalt, amit eredetileg szerettem volna (Suzuki Yuuto: La-La-La), de képtelenség volt, úgyhogy odaadtam a bilétát 8-nak (a 8-as számút...) és inkább a vonathoz mentem.

Élek a gyanúperrel, hogy az is rontott az állapotomon, hogy semmi levegő nem volt a karaoke teremben. Már vasárnap délelőtt is arra mentem be, hogy semmi szellőztetés nem volt, és baromi meleg uralta a termet. A Hungexpo K csarnokának 2. emeletén levő vetítőteremben van a karaoke, és azt úgy kell elképzelni, hogy van a lépcsőfolyosó, csak ott van ablak. És onnan egy másik folyosón át vezet az út a vetítőterembe, jelen esetben a karaoke terembe. Itt semmi ablak, semmi szellőzőnyílás nincs, és két napon át egy rakás ember, azért el lehet képzelni... Nem volt eddig sem könnyű, de most hogy rosszul voltam, most kifejezetten rossz volt ott lenni. Nagyjából a lehetetlennel lenne egyenértékű, ha indítványoznám, hogy más teremben legyen a karaoke, mert általában, ha valamelyik terem üres, az nincs kibérelve, tehát zárják. De nagyon jó lenne valami megoldást találni, mert akkor se jó ott lenni már a végére, amikor jól vagyok. És gondolom, hogy mivel több kisebb terem is van a 2. emeleten a karaoke terem körül, ezért jobb azt kibérelni, mert olcsóbb, de ahogy elgondolkodtam, most például zárva volt a főbejárattal szembeni nagyterem, ahol korábban az árusok, és a konzolok voltak. Az nagyon jó lenne, mert van ablak, ajtó járna a levegő, de sajnos nincs ráhatásom a teremre.

Inkább elindultam a vonathoz, ami hazavisz. Hazafele séta közben, azért kikísérleteztem, hogy vajon el tudnám-e énekelni a dalt, de 2-3 sor után nem volt semmi erőm az énekléshez, úgyhogy jól tettem, hogy inkább eljöttem. A másik probléma az volt, hogy nem jöhettem haza akármelyik vonattal. Ugyanis most, hogy végre aktívan használom az okostelefonomat, úgy döntöttem, hogy még egy terepen igénybe veszem: e-vonatjegy. Ennek van egy olyan sajátossága, hogy a megadott járatra lehet jegyet venni, és úgy van, hogy attól a járattól kezdve aznap éjfélig érvényes az adott jegy. Ez nagyon érdekes, mert úgy volt, hogy a 12.19-re váltott vonatjegy ugyanúgy aznap végéig (24 óráig) érvényes, ahogy a visszaútra 18.21-re megváltott jegy (Kőbánya felsőtől) ugyanúgy aznap éjfélig érvényes. És vajon ugyanúgy nap végéig lenne érvényes, ha a 6.10-es vonatra vettem volna meg a jegyet? Ha ezt tudom, másképp csináltam volna. Mert ha így rosszul voltam, akkor inkább a korábbi vonattal mentem volna haza, ha tudtam volna. De megvártam a 18.21-et, ezzel a vonattal mentem el Szolnokig. Még az 1998-as Játék határok nélkül 3. elődöntőjét is csak nagy nehezen tudtam végignézni, pedig micsoda "élmény" Deréki Betty csalását nézni, ahogy felfeszítette a rácsot, mielőtt kiszabadították volna... Szolnoknál kezdtem el jobban lenni, aztán mire hazaértem Békéscsabára már egész jól voltam, de azért éreztem, hogy ki kell hogy aludjam magam. Most már jó minden.

Képek majd jönnek, csak még válogatom. A két eredményes kép meg bagszi Switch-ével lett csinálva, onnan meg azonnal elmentve. Addig az eseményhez szállítsa a képzeletetek a képet.

Új Okui Masami és vélemény az r.o.r/s együttesről

Hát nekem nem kell több ma reggelre. Hajnalban Okui Masami új kislemezt jelentett be. Már a címet is lehet tudni: Innocent Bubble. Kicsit furcsának hangzik, de annyira bízom abban, hogy jó dalt fog kiadni, hogy elő fogom rendelni, amint lehetőségem lesz. Csak azt furcsállom, hogy 25. évfordulós kislemeznek hirdeti meg, amikor debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... 1993 augusztusában jelent meg. Mondjuk nem ez az első eset, hogy ilyennel találkozok a japán zenében, hogy egy évvel korábban ünnepelnek évfordulót, mint valójában. Már akkor azon gondolkodtam, hogy valószínűleg azért, mert sorszámnévben gondolkodnak, és Okui Masami is úgy van vele, hogy 2017. augusztus 21-én tölti be a zenei karrierje a 24. "életévét", akkor augusztus 22-től már sorszámban a 25. évforduló van, és már ekkortól ünnepel? Van értelme, miért is ne? A kislemez mindenesetre augusztus 30-án jelenik meg. A cím egy kicsi aggodalomra ad okot, hogy nehogy valami butasággal jöjjön ki, de ha abból indulok ki, hogy a "popcorn magic" című dala is egy igényes igénytelen alkotás, akkor nagyon félnivaló nincs.

Hogyan lehet valami igényesen igénytelen? Hát úgy, hogy maga a dal sem veszi komolyan magát. Okui Masami énekhangja különleges abból a szempontból, hogy képes egy igénytelen zenéből az énekhangjával valami jót kihozni, nem egyszer fordult elő az, hogy egy dalt az ő hangja mentett meg. Azt hallani ezekben a dalokban ugyanis, hogy lehet, hogy felkérték hogy ő énekeljen fel egy adott zenére, de ahogy énekel, abból az jön le, hogy jó, ráéneklek erre a zenére, de nehogy azt higgyétek, hogy el fogom adni magam nektek. Valami hasonló lehet a fejében, amikor énekel, és képes néha egy idétlen alapból egész jót kihozni. A popcorn magic dal azért is érdekes, mert nemcsak hogy maga a zene, a dallamvilág is olyan, hogy nem veszi magát komolyan, hanem Okui Masami is beleáll a hülyéskedésbe. Hallani az énekhangján, hogy nem veszi komolyan a dalt, de annyira élvezi, hogy énekelhet egy egynyári slágert, hogy ettől válik nagyszerűvé. Életemben nem hallottam még ilyet, és kifejezetten sajnálom, hogy nincs fent YouTube-on a dal, boldogan megmutatnám mindenkinek, hogy lássátok, hogyan lehet maradandót alkotni egy hallhatóan olcsó költségvetésű egynyári slágerből.

De összességében azért hallani, hogy mi az a zenei világ, amiben igazán otthonosan mozog. Tegnap este meghallgattam az r.o.r/s: dazzle albumát. 2008 nyara óta ismerem az albumot. Annak idején sokat hallgattam, mert eléggé nehéz volt akkor beszerezni, és örültem, hogy nagy nehezen valahonnan sikerült letölteni. Az r.o.r/s egy duó, melyet Okui Masami és Yonekura Chihiro alkot, Magyarországon is ismert lehet, mivel ők énekelték a Kaleido Star anime 3. openingjét és endingjét. Akinek esetleg nem jut eszébe, hogy melyik az, íme az opening videó:

Ehhez hasonló dalokból készítettek egy albumot. Ezt megelőzően 2 kislemez jelent meg, az első a Candy Lie, ez szolgált debütálásra, a második kislemez a Tattoo Kiss, a Kaleido Star kislemez. A két kislemezt megkoronázva jött a stúdióalbum. Mely igencsak érdekesre sikeredett. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy Okui Masami és Yonekura Chihiro karrierjének egy érdekes kisiklása ez a formáció. Alapvetően nem a zenei stílussal van a baj, hiszen trance stílusban is lehet kifejezetten jó dalt csinálni, a bajt abban látom, hogy kiárusították a barátságukat. A két énekesnő a privát életben ugyanis jóbarátok és nagyra tartják egymás zenei munkásságát. Tegnap este elképzeltem magamban, hogyan viszonyulnék az együtteshez, ha most lenne aktuális. Nagyon örülnék a bejelentésnek, hiszen mindkét énekesnőt nagyon szeretem, jó zenét csinálnak a szólókarrierjükben, és azt gondolnám, hogy együttes erővel még annál is sokkal jobbat alkotnának. Ehhez képest meg amit hallok, nagy csalódás lenne. Maga a zene még nem is lenne annyira rossz, a baj az, hogy két énekesnő között nincs kapcsolat. Olyan érzés hallani a dalaikat, mintha énekelnék a maguk sorait, a refrént együtt, de ezzel kifújt a dalt. Míg a Hayashibara Megumi és Okui Masami Slayers dalaiban ott van a varázslat, hogy hallani a barátságot a dalaikban, hallani érzelmeket bennük, de az r.o.r/s dalokat, mintha gépekkel vették volna fel. Nem hallani kapcsolatot az énekek között, ezért gondolom azt, hogy ezzel a közös munkával kiárusították a barátságukat. Ez a legfájóbb pontja a közös munkájukat, még azt is felülmúlja, hogy nem a trance legmagasabb minőségét nyújtják. Alapvetően nem rajongok az elektronikus zenéért, de arra rájöttem, hogy nagyon jól lehet ebben a stílusban szerelemről, szerelmi csalódásról, illetve a szerelemből fakadó fájdalmakról énekelni, mert erős a zene hangzása, és gyors, ütemes ritmussal lehet azt éreztetni, hogy megéli az adott érzést. Okui Masami-nak van néhány ilyen száma, az Abyss és az Automaton máig az egyik legjobb trance dalok, amit valaha hallottam. Ha nem is hozzák ezt a minőséget, összességében arra jó ez az album, hogy lazításként hallgassuk, mert ennél sokkal rosszabb trance dalok is léteznek, de akkor becsültem volna igazán nagyra az albumot, ha a stílusában magas minőséget hoznak. Mert lehetséges, van is néhány kifejezetten jó dal az albumok, amik tetszenek:

• Fly
• escape (Kaleido Star ED03)
• platinum egoism

De ezt leszámítva egy átlagos albumról beszélhetünk, amit jó azért hallgatni, mert ellazít, de komoly mondanivalója nincs, és ezt hiányolom. Nagyon kicsi az esély rá, de ha még egyszer esetleg összejönnének egy album erejéig, az már remélem, hogy olyan lesz, ami mind a kettejük stílusát reprezentálja. Bár szerintem a projekt csak a megjelent két kislemezre és az albumra szólt, úgyhogy ez aligha lehetséges, de egy közös munkának örülnék tőlük.

Japán zenei kiadványok nyárra

A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Külön vannak az albumok és a kislemezek, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:

Japán albumok

Hayashibara Megumi - Slayers MEGUMIX	Hayashibara Megumi - CHOICE	Hayashibara Megumi - VINTAGE White	Hayashibara Megumi - Time Capsule
Okui Masami - i-magination	Okui Masami - Love Axel	Okui Masami - Symbolic Bride	Suara - Yumeji
Miyazaki Ui - UI1	JAM Project BEST COLLECTION VIII - GOING	JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force	ALI PROJECT - Psychedelic Insanity
	r.o.r/s - dazzle	Ohmi Tomoe - HAPPY DAYS

Japán kislemezek

Hayashibara Megumi - Touch and Go!!!	Hayashibara Megumi - Shuuketsu no Sadame	Summer of Love feat. Okui Masami - My Resolution ~Ano Tokei no Shita de~
Okui Masami - Starting Over	Ohmi Tomoe - Beloved	Okui Masami - Sora no Uta
JAM Project - Rescue Fire	ALI PROJECT - Jigoku no Mon	Miyazaki Ui - Kizuna no Uta

Uchuu no Kishi -Tekkaman Blade- karaokék

Azért van előnye a Facebooknak. Azáltal, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphat egy-egy írásom, nagyobb felelősséget érzek a munkám iránt. A blog továbbra is alapvetően az animékről, mangákról, japán könnyűzenéről fog szólni, de a Facebook oldalra mindegyik blog linkje ki fog kerülni., így lehet válogatni. Mindenki arra a cikkre kattint, amelyik tetszik neki. A japán zenén belül a karaoke kiemelt szerepet fog kapni. Most az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingjeivel és endingjeivel foglalkoztam, sikerült tegnap megcsinálni mind a két openingből és endingből a kfn-eket, amiket elterveztem:

• OP01: REASON
• ED01: ENERGY OF LOVE
• OP02: Eien no Kodoku
• ED02: LONELY HEART

Mind a négy dal előadója Kosaka Yumiko. Neki ugyan nagyon rövid előadói karrier jutott, de az annál érdekesebb. Róla itt írtam bővebben. Ő egyike azon japán előadóknak, akiknél sajnálom, hogy nem jutott neki több szó. Jó hangja van, és van néhány nagyon jó dala, ami miatt érdemes volt megismerni őt. A Tekkaman Blade anime dalok esetében sajnos csak a openingeknek van karaoke verziójuk az endingeknek nincs, így azokat vocal only-ban csináltam meg. Ráadásul a LONELY HEART-ot nem ismertem annyira, mert az nem került fel a stúdióalbumára, így azt nem hallgattam olyan sokszor. Ennek ellenére nem volt nehéz időzíteni, mert láttam logikát a ritmusban, így szinte magamtól ment végig. Maga a dal egyébként nem valami jó, megértem, hogy miért nem került fel albumra. 5 perc 47 másodperc hosszú, de ami a nagyobb baj, hogy indokolatlanul hosszú. Sok a zene, és sok a "felesleges" ének. Ez alatt azt értem, hogy nem viszi el a dalt sehová. Pedig kifejezetten jónak indul. A szöveg lényegében úgy kezdődik, hogy álmában az ő mosolyát látta (gondolom, a nagy őét), és amikor felébredt, azonnal beléhasított a tudat, hogy minden ugyanolyan, mint tegnap volt. Ami vélhetőleg egy nagyon rossz állapot, mert rögtön azzal folytatja, hogy elfelejt minden kedvességet, és csak egy célja maradt: Futni... futni egyedül. Nagyjából ennyi hangzik el az ending videóban, és kíváncsi voltam, hogy hova megy végül a dal. Csalódottan tapasztaltam, hogy önsajnáltatásba fullad az egész, és a magányos szívének "kiéneklésével" csupán az a célja, hogy azt hangoztassa, hogy egyedül harcol mindenért. Az önsajnáltató jajgatásról már ne is beszéljünk. De megcsináltam, hogy teljes legyen a karaokéban az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade repertoár.

Az animével egyébként hamarosan végzek, már 41 részt láttam a 49-ből. Igazság szerint várom, hogy vége legyen, mert az egészet Hayashibara Megumi miatt kezdtem el nézni. Ő szinkronizálja benne Kisaragi Aki-t. Őmiatta megérte nézni az animét, ugyanis itt Megumi-san saját hangján szinkronizál, nem "alakít" rajta, mint akár Lina Inverse-nél. Jó eséllyel azért, mert Aki eléggé komoly karakter, nála nincs lehetőség bolondozásra. Maga az anime meg egyrészt azért nem tetszik annyira, mert nem az én stílusom a sci-fi, mecha, másrészt meg túl sok az érzelgősség és az érzelmi kitörés. A 25. rész körül ugyan fény derül a háttértörténetre, és kellő magyarázattal is szolgál, de nekem ez már akkor is sok. De ha már eljutottam eddig, akkor végig is nézem, ráadásul úgy tudom, hogy Japánban népszerű anime volt a maga idejében (1992-1993-as, úgyhogy jó régi), úgyhogy ezért is nézem. Tervezem megnézni az elődjét is, az Uchuu no Kishi: Tekkaman-t, ez még ennél is sokkal régebbi, 1975-ös, úgyhogy a legrégebbi anime lesz, amit eddig láttam. Viszont amit érdekesnek tartok, hogy az OVA (Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II) viszont kifejezetten tetszett. 10 évvel játszódik a fősztori után, és talán azért tetszik nagyon, mert bár ugyanúgy az űrben és egy távoli jövőben játszódik, de csak lazán hordozza magában a sci-fi elemeket, ezért nézhetőbb számomra. És érdekelt is a történet. Ráadásul az OVA már nemcsak Hayashibara Megumi miatt érdekelt, hanem a három endinget (nincs openingje) Okui Masami énekelte. Az alábbiakat:

• REINCARNATION (1-3. rész)
• Live alone Sennen Tattemo (4-5. rész)
• It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (6. rész)

Ezek a dalok jelentősek Okui Masami karrierjében, ugyanis 1994-ben ezek voltak az énekesnő első igazán nagyon jó dalai, amik már nemcsak szórakoztatnak, kellemes érzést okoz a hallgatásuk, hanem minőségiek is lettek. Erősebbek, jelentőséggel bírnak, és megerősítették az énekesnő első albumát. Többek között ezeknek a daloknak köszönhetően indult el nagyon jól a karrierje, és adja az első album (Gyuu) azt az érzést, hogy itt egy nagy karrier lehetősége hallható. A mai napig nagyon szeretem a debütáló albumot hallgatni. Az animét meg aki látta, szinte mindenki szereti, úgyhogy ne az én véleményem legyen mérvadó.

Kosaka Yumiko

Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.

Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.

Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.

Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.

Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.

De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.