A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Külön vannak az albumok és a kislemezek, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:
Japán albumok
Hayashibara Megumi - Slayers MEGUMIX
Hayashibara Megumi - CHOICE
Hayashibara Megumi - VINTAGE White
Hayashibara Megumi - Time Capsule
Okui Masami - i-magination
Okui Masami - Love Axel
Okui Masami - Symbolic Bride
Suara - Yumeji
Miyazaki Ui - UI1
JAM Project BEST COLLECTION VIII - GOING
JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force
ALI PROJECT - Psychedelic Insanity
r.o.r/s - dazzle
Ohmi Tomoe - HAPPY DAYS
Japán kislemezek
Hayashibara Megumi - Touch and Go!!!
Hayashibara Megumi - Shuuketsu no Sadame
Summer of Love feat. Okui Masami - My Resolution ~Ano Tokei no Shita de~
Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.
Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.
Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.
Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.
Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.
De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.
Véget ért ez az év is. Többektől is olvastam, hogy alig várják, hogy véget érjen ez az év. Nem vagyok híve ennek a gondolkodásnak, egyre inkább tudatosodik bennem, hogy mindent meg kell élni olyannak, amilyen. Nekem is nagyon nehéz volt az idei év, de soha nem gondoltam arra, hogy véget akarok vetni ennek az évnek. Kezdem tényleg érezni azt, hogy ha a hibákból tanulva tudok fejlődni, akkor ez egy nagyon jó és hasznos év volt. Főleg, hogy a következő év lesz az 1997-es év 20. évfordulója, ami gyerekkorom egyik legmenőbb éve volt. Ezt csak úgy lehet megünnepelni, ha mindent megteszek azért, hogy a 2017-es év mindennél jobb legyen. Legyen mindenkinek olyan az új éve, amilyennek eltervezte.
És akkor lássuk az idei évre is a Last.fm-es összegzést. Továbbra is ez a kedvenc közösségi oldalam, pont ma beszéltem erről Roninak, mondtam neki, hogy a zenei ízlésemmel többet mutatok magamból, mint bármi mással. Például untig posztolgatnék Facebook-ra mindenféle marhaságot. Mivel a zene nálam is kiemelkedő szerepet játszik életemben, ezért az, hogy éppen milyen zenét hallgatok, vagy hogy kik dominálnak nálam, az többet elárul rólam, mint bármi más. Idénre is vannak szép statisztikák. Idén 20.442 alkalommal hallgattam zenét Last.fm-en (ebben nyilván nincs benne az, amit CD-n hallgatok, vagy rádiót, de ez is nagyon szép arány. 2009 óta vagyok regisztrált tagja a Last.fm-nek, azóta ez a szám a második legtöbb éves lebontásban. Ennél több csak 2010-ben volt, akkor 20.513, de a harmadik legtöbb 2013-ban csak 16.593 volt, úgyhogy ez a szám nagyon jó. Ennyire szeretek statisztikákat böngészni, főleg, amiket én kreálok. Hiszen ebben biztos, hogy minden úgy van, mint a valóságban. Lássuk a számokat előadókra lebontva.
Top 10 Előadó 2016
Hayashibara Megumi (4.303)
Yonekura Chihiro (2.125)
Okui Masami (2.101)
Suara (1.484)
JAM Project (1.143)
HIRO-X (1.010)
Pa-Dö-Dő (632)
Nox (469)
Kimeru (409)
Uehara Rena (408)
Idén elmaradt a Hayashibara Megumi, Okui Masami 1-2 (ahogy a Forma 1-ben mondják, amikor a Mercedes-ről beszélnek), de csak kevéssel maradt el Okui Masami. Még tavaly év végén a BEST OF CHIHIROX II válogatásalbum hatására nagyon felfedeztem magamnak Yonekura Chihirót, és rájöttem, hogy sokkal több dal van tőle, amit kifejezetten kellemes hallgatni tőle. Így lett idén második.
És akkor lássuk az albumok és a kislemezek top 10-es hallgatottsági listáját idénre külön-külön
Top 10 Album 2016
Hayashibara Megumi: Time Capsule (576)
Okui Masami: Symbolic Bride (530)
Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (521)
Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX (372)
Suara: Koe (272)
Suara: The Best ~Tie-Up Collection~ (225)
Hayashibara Megumi: VINTAGE White (202)
Hayashibara Megumi: Enfleurage (182)
Suara: Utawarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu (170)
Azért látszik, hogy kik dominálnak nálam, főleg az albumnál. A kislemeznél pedig az új felfedezettek domináltak, főleg HIRO-X-nek örülök, hogy megismertem. Csak 5 kislemeze van, de azokkal maradandót alkotott nálam. És végül itt van az idei legsikeresebb százas dallistám.
Top 100 dalok 2016
Suara: Amakakeru Hoshi (160)
Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu OFF VOCAL VERSION (155)
HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (139)
Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu (135)
HIRO-X: future (126)
HIRO-X: WITHOUT END (125)
Matsumoto Rica: XY&Z (95)
Suara: Kanashimi no Yoake Mae (85)
Kimeru: You got game? (83)
ALI PROJECT: Haramitsu Renge (82)
Hayashibara Megumi: Dear Friends (77)
Suara: Kachoufuugetsu (73)
Matsumoto Rica: XY&Z ~OFF VOCAL~ (72)
Hayashibara Megumi: Stay (68)
Suara: Uruwashiki Sekai (67)
Kimeru: OVERLAP (67)
Wada Kouji: Seven (65)
Suara: Nue Dori (64)
Suara: Hikari (62)
HIRO-X: WITHOUT END (Instrumental) (59)
Yonekura Chihiro: Cheers!
Hayashibara Megumi: Yume no Balloon
Wada Kouji: The Biggest Dreamer
Yonekura Chihiro: Sweet True Love
HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (Instrumental)
Okui Masami: Koi Suru Omoi
HIRO-X: ANNIVERSARY
HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~
Hayashibara Megumi: Give a reason
Okui Masami: Aoi Namida
MILK: Sniper (Off Vocal Version)
Yonekura Chihiro: Boku no Speed de
Kimeru: CHAIN OF MIND
HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~ (Original Karaoke)
HIRO-X: Driving Myself
HIRO-X: future (instrumental)
Hayashibara Megumi: Happy Happy
HIRO-X: Shiawase no Uta
Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
Suzuki Keiichi: Flying Man
Bando Taro & Wakai Hajime: The Long Distance of Murder
Sakai Mikio: Identity
Kawai Eri: Madoromi no Rinne
Hayashibara Megumi: Plenty of grit
Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-
Okui Masami: Sora no Uta
Yonekura Chihiro: FLAME
Suzuki Keiichi: Snow Man
Hayashibara Megumi: don't be discouraged
Pa-Dö-Dő: Van még remény (Light Trance Mix)
Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss (Instrumental)
Okui Masami: CHAOS LOVE
Yonekura Chihiro: Return to myself
Yonekura Chihiro: Cross
Operatic Troupe: Lambada Ranma
Hayashibara Megumi: raging waves
Yonekura Chihiro: Sweet True Love (Off Vocal Version)
Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
Okui Masami: Delusion
Yonekura Chihiro: Heaven's Door
Hayashibara Megumi: Over Soul
MILK: Sniper
Okui Masami: SYMBOLIC BRIDE ~Rebellion of Valkyrie~
Suara: Yume ka Utsutsu ka
angela: Kore, Natsu Matsuri
Hayashibara Megumi: -Life-
Yonekura Chihiro: FRIENDS
Yonekura Chihiro: WILL
Okui Masami: JOY
Okui Masami: Just be conscious
Republica: Luxury Cage
Okui Masami: PLATONIC ~Luna~
Okui Masami: Hikari no Hana
Tsuda Akari: Izayoi DEPARTURE
Yonekura Chihiro: Yakusoku no Basho he
Yonekura Chihiro: Calling
Hayashibara Megumi: MIDNIGHT BLUE
Pa-Dö-Dő: Nálam szebbet soha többet
Hayashibara Megumi: Touch and Go!!
angela: Horizon (off vocal version)
Uehara Rena: Todokanai Koi '13
Hayashibara Megumi: Yakusoku Dayo
Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~ (off vocal version)
Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.
Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.
Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).
Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.
Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.
Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.
Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.
Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.
2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.
A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.
EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.
2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.
Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.
Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.
Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.
A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.
2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.
2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.
És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.
Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.
Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.
Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.
Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.
Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.
Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.
Mindennap kicsit jobb. Korábban elhatároztam, hogy írok erről a kislemezről, de most, hogy ennyire jelentős lett számomra, ezt most teszem meg. Ahhoz képest, hogy mennyire aktívan mozgok a japán zenében, eléggé későn ismertem meg a kislemezt (tavaly október 21-én jelent meg, és december 30-án hallottam először), de amikor meghallgattam, tudtam, hogy az együttes újra a régi lett. Ahogy írtam, az ALI PROJECT utolsó néhány stúdióalbuma... hogy finoman szóljak, nem hozta a tőle elvárt minőséget, ezért amikor tudomást szereztem erről a kislemezről, egyből mondtam magamban, hogy ez is csak egy a sok közül, amit nem lehet megkülönbözteti a több alipro (így rövidítik a nevüket) daltól. Aztán, amikor meghallgattam, micsoda öröm ült ki az arcomon. Nagyon hiányzott nemcsak az énekesnő hangja, hanem egyáltalán egy jó dal tőlük. Azt nem tudom eldönteni, hogy melyik az igazi ALI PROJECT stílus, melyikben érzi magát igazán otthonosan az együttes. A stúdióalbumait hallgatva az az érzésem, hogy mindegyik dal egy kalap alá tehető, annyira egyhangúak. De amikor egy-egy animéhez írnak dalt, mintha az alkotás megszínesítené az ALI PROJECT munkásságát, ugyanis sokkal több élet van ezekben a dalokban. Az egyik nagy kivétel a Psychedelic Insanity album, mely egy külön gyöngyszeme az ALI PROJECT-repertoárnak. Ott mindent tökéletesítettek.
Több, mind két éve jelentették meg utolsó kislemezüket, mely a Rozen Maiden: Zurückspulen animének volt az openingje. Ez is nagyon jó dal volt, az új kislemez a Rakudai Kishi no Cavalry anime ending dalát tartalmazza. Milyen lett?
Haramitsu Renge: A mai napig rácsodálkozok, mennyire az adott animéhez tudják írni a dalokat a szerzők. Eleinte furcsa lehet, hogy a Rakudai Kishi no Cavalry animéhez írt az ALI PROJECT dalt, de aztán hamar rájöhetünk, hogy nagyon is logikus. Ez a dal a lányokról szól, akik körülrajongják Kurogane Ikki-t. Nem is csak a háttértörténetük miatt, hanem, ahogy ragaszkodnak a főszereplő sráchoz. A dal az animétől függetlenül is nagyon megfogott, nagyon örültem, hogy végre a régi a ALI PROJECT minőség hallható. Egyetlen egy apró kifogásom van, hogy kicsit lüktetőbbé tenném a dalt, ami nem is feltétlen azt jelenti, hogy legyen gyorsabb, hanem jobban kiemelném az ütőhangszereket. Így jobban átjött volna a mondanivaló, jobban átéreztem volna, hogy miről szól a dal. De ettől függetlenül egy fantasztikus dal, amire sok év után is emlékezni fogok. 9/10
Tamashii no Dai: Ez egy rendkívül sötét hangulatú dal. Azt nem mondanám, hogy még hozzájuk képest is nagyon sötét, de mindenképp kiemelkedő. Egészen a végéig érezzük, hogy valami nagy dolog fog történni, végig izgalomban tart minket a dal. A zene is rendkívül izgalmas, és az énekesnő is úgy énekel, mintha valamire készülne. Aztán a végére a gyereksírás-szerű hangzás és a gonosz nevetés, mellyel lezárul a dal, nagyon durva, hátborzongató élmény hallani. Gondolom, hogy nem gyereket siratnak meg a felvétel alatt, hanem hangszerrel hozzák ki azt a hangot, de a kivitelezés igazi hangszerelési bravúr. Az ilyen izgalmasan sötét hangulatú dalokat is nagyon szeretem. 9/10
Egy újabb fantasztikus kislemez az ALI PROJECT-től, mellyel visszaszerezték a presztízsüket nálam. Csak sajnos az eladási adatok nem azt sugallják, hogy újra aktívak lesznek, ugyanis a hivatalos adatok szerint csak 2.555 példányt adtak el belőle, ami még az együttes szemszögéből is siralmasan kevés, nemhogy egyáltalán japán zenei mércével nézve. De méltó helye lesz nálam ezeknek a daloknak, és ha nem is lesz újra aktív az együttes, nagyon hálás vagyok ezért a kislemezért, hogy van.
Hosszú idők után újra nézek animéket. Nagyon jó újra nézni, és jó tudni, hogy van olyan, amelyik tetszik. Régebben írtam, hogy azt hittem, hogy kinőttem belőlük, mert a SHIROBAKO annyira "éretlennek" tűnt nekem. De ez szerencsére meg lett cáfolva néhány igazán jó animével, az alábbiakkal:
Utawarerumono: Itsuwari no Kamen - Ennek most érhető el a folytatása. Előtte megnéztem az első 12 részt. Igazából az első szériát még 2006-ból nem néztem végig, mert nem volt hatással rám a történet. Hiába láttam, hogy falu leigázva, lakosai készek új életet kezdeni, még segítőjük van, valamiért nem hatott meg a történet. Az új sorozat ehhez képes sokkal könnyedebb. Épp főhősünk van bajban, és egy lány jön megsegítésére, aki arról a bizonyos vidékről érkezett. Hazaviszi a fiút, meggyógyítja, és bekerül a falu életének körforgásába. Először kinézik maguk közül, de hamar megbarátkoznak vele. Tetszenek benne a humoros, aranyos jelenetek. Viszont úgy tűnik, hogy a 13. résztől fordulat várható, ugyanis hirtelen megkomolyodott a sztori, úgy tűnik harc lesz a vége? Majd kiderül. Kíváncsian várom a folytatást.
Ezzel együtt van új opening és új ending, amit nagyon örömömre ismét Suara énekel. Már írtam arról, hogy jön az új kislemez. Most lehetőségem volt belehallgatni a dalokba. Az opening nagyon tetszik. Olyan érzésem van, mint az az előző Utawarerumono dalokból gyúrták volna volna össze ezt. Hallható benne ugyanis a Fuantei na Kamisama lendülete, a Yume ka Utsutsu ka lüktetése és a Nue Dori-ból is a kórus. És ezekből egy érdekes egyveleget csináltak sajátossággal. Így elsőre azt gondolom, hogy tetszeni fog. Az ending viszont nem. Eddigi legunalmasabb Utawarerumono dal, amit ismerek, márpedig nem keveset hallottam már. Nem jön be egyáltalán, olyan sablonos, és nem mond semmit. Leginkább a Koi Yume című dalához tudnám hasonlítani. Az önmagában jó, de nem kiemelkedő. Sajnos ilyen az ending is.
ONE-PUNCH MAN - Végignéztem, de annyira nem voltam oda érte. Úgy fogalmaznék, hogy nem annyira jó, mint amennyire felkapták. Egynek jó, végignéztem, de ennél láttam sokkal jobbat is. Az utolsó részt most 1-jén éjjel negyed 3-kor néztem félálomban. El is aludtam az első felét, de amikor éberebb lettem, egyáltalán nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna, ami fontos lenne. Az elején nagyon dominált a paródia-része a dolognak, de aztán ezt ellaposodottnak éreztem. Nem jött át semmilyen poén. Aztán, hogy a legvégére behozták, hogy idegesíti, hogy megint legyőz mindenkit egy ütésre, ez jó volt így a végére. De majd inkább az fogja eldönteni, hogy milyen anime, hogy miként fogok rá emlékezni a jövőben. A JAM Project meg az openinggel... Igazából csináltak már jobbat is. Rajongóként mondom, hogy vannak ennél menőbb dalai is.
Rakudai Kishi no Cavalry - Azért kezdtem el nézni, mert az ALI PROJECT énekli az endinget, és nem bántam meg. Tetszik nagyon. Nem ez az első hárem anime, amit látok, a Love Hina volt ebben nagyon jelentős. Kedvelt téma a japánoknál, hogy a legszerencsétlenebb srácot rajongják körbe a lányok. De az az érdekes, hogy itt a fiú egyáltalán nem szerencsétlen. Annak ellenére, hogy a legrosszabb, nem mentek arra rá, hogy az arcán is látszódjon, hogy mennyire béna, és nem bízik magában, hanem van kisugárzása. Míg például a Love Hinánál a srác végképp szerencsétlen, látszik rajta, hogy abban sem biztos, hogy ha mondjuk kinyitja a könyvet, akkor az ki is nyílik. De itt más a helyzet. Itt a 3. résznél tartok, és el is jött a legdurvább váltás. Nagyon jól megcsinálták, hogy mennyire viccesnek indul az eleje, én is szinte bedőltem neki, tökre örültem, hogy ennyire vicces lesz, erre jön egy nagyon éles váltás... Kellett egy jónéhány perc, mire kiocsúdtam belőle. Hogy ebből mi lesz? Szépen lassan ki fog derülni.
Zenei téren az opening is érdekes, ugyanis Sakai Mikio az előadó. Annyira nem ismerem őt, onnan jegyeztem meg magamnak, hogy Okui Masami-nak írt két dalt. Eléggé érdekes színfoltjai az Makkun-repertoárnak, jókedvű dal, de nem az az oldottan vidám. A Rakudai Kishi no Cavalry openingje sokkal inkább lelkes. Az ending meg... Aki ismeri az ALI PROJECT-et, az tudja mire számíthat. Én ismerem, és imádom az új dalt! Teljesen odavagyok érte. Majd később írok róla részletesen, mivel az ALI PROJECT az egyik nagy kedvencem, ezért külön blogpostot érdemel. Első hallásra lehet, hogy úgy tűnik, hogy sokban különbözik az OP és az ED, de igazából jól tükrözi az anime kettősségét. Az opening inkább a főszereplő srácról szól, az ő lelkesedését jeleníti meg, az ending pedig a lányok jellemét énekli meg. Mindkét dal nagyon tetszik, de az openinggel úgy voltam, hogy ilyet már hallottam, nekem nem újdonság. De az biztos, hogy nem akármi, hogy Sakai Mikiónak 45 évesen is ennyire fiatalos hangja van.
Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.
Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:
Február:
Február 11: angela - Exist
Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
Február 11: JAM Project - B.B.
Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-
Március:
Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia
Április:
Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round
Május
Május 20: angela - ONE WAY
Június:
Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force
Július:
Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
Szeptember:
Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!
Október:
Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
Október 14: Suara - Koe
Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II
November:
November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
November 18: Matsumoto Rica - Soup
December:
December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~
Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.
Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.
És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.
Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.
Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui Masami, Hayashibara Megumi, Suara, Yonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.
Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor
Hát, jót tett a Yonekura Chihiro iránti rajongásomnak az új best album megjelenése, erről már írtam korábban. De ennyire? Nagyon elővettem a dalait, sokat hallgatom mostanság őt. És nemcsak az új válogatásalbumot, hanem most speciel a BEST OF CHIHIROX albumot, vagyis az első részét a ezen válogatásalbum-párosnak. Azért is jók ezek az albumok, mert azok a dalok is felkerülnek rá, melyek egyik korábbi albumon vagy kislemezen sem hallhatók. Ezek bizonyos animék vagy videojátékok dalai, és csak annak az OST-jére került fel. És azáltal, hogy felkerülnek a válogatásalbumokra, akkor érzem igazán, hogy az az adott előadó hivatalos diszkográfiájának része, és akkor hallgatom sokat. Egy példa: Eredetileg egy anime (méghozzá a Tantei Opera Milky Holmes Dai-Ki-Maku) insert dala a Yokohama wo Arukou, és eleddig semelyik albumon vagy kislemezen nem volt hallható, de helyet kapott a BEST OF CHIHIROX II-n, és bár hallottam már akkor is, de most érzem igazán, hogy része az énekesnő repertoárjának. És ami igazán az egyediségét adja az albumnak, hogy helyet kapott rajta három új dal, az alábbiak:
Koi Seyo Otome! - Az ALI PROJECT-nek is van egy ilyen című dala, de az - az együttest ismerve - nyilván teljesen másról szól. Ez egy vicces, aranyos, már-már gyerekesen gondtalan dal, de tőle nagyon jól hangzik. És érdekes is abból a szempontból, hogy Yonekura Chihiro hangja nem változott olyan sokat az évek során, a zenei stílusa sem, így könnyen rá lehet mondani az új dalokra is nagyban hajaz a régiekre. Ez lehet jó is, hiszen, ha ebben is képes megújulni, valami érdekeset mutatni, akkor az csak még értékesebbé teheti az énekesnő karrierjét, hiszen az nemcsak azt jelentené, hogy hű önmagához, hanem így képes mindig változni. Ennél a dalnál ez tökéletesen megvalósul, és bizony, ha mindig így lett volna, nagyon másképp festene az a bizonyos 19 év, amit az énekesnő karrierje immáron felölel. Felidézi az első nagy szerelem gondtalan, egyben szenvedélyes érzését. Szinte hallani a tapasztalatlanságot, hogy övé az egész világ, és érte bárhova elmenne, nem számít semmilyen veszély. Szerintem igenis kell, hogy egy bizonyos kor után is érezzen az ember ilyet. Legalábbis Yonekura Chihirótól ezt elhiszem. 9/10
Mirai he no Prelude - A cím abból a szempontból érdekes, hogy az utolsó része három kanjiból áll (前奏曲), mégis angol címe van, nincs is olyan szótár (legalábbis én nem találtam), melyben japán kiejtést írtak volna, az énekesnő is "pureruudo"-t énekel. Amúgy egy kellemes, lassú dalról van szó, szintén a jobbik változatból. Ezt szívesen hallgatom, nem alszok el rajta. Szeretem a lassú dalokat, de ami már túlzottan andalító az nekem már nagyon unalmas. Mondjuk a japán előadók döntő többsége, akiket ismerek, ha a jövőről énekelnek, azt legtöbbször kellemes, optimista érzésekkel teszik, már-már utópisztikusnak hangzanak. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy valóban így éreznek, vagy azért énekelnek így, mert előírás, ez illik a többi dalhoz. Mindenesetre nagyon jó ez a dal, kellemes érzést kelt bennem. 9/10
Sanbon no Mahou no Ki - Ennek a címnek a romanizálása is megér egy misét, bizony a számnév miatt. Aki egy kicsit is belevetette magát a japán számnevekbe, az tudhatja, hogy ahányféle alakzat, forma, annyiképpen számolnak. Több szótár is a "mitsumoto" szót hozta ki a 三本 kanjira, de azt sejtettem, hogy nem jó, mert tudtam, hogy a "Ki" fát jelent, a "mittsu" pedig három ember jelentéssel bír. Aztán a Jisho.org hozta rendbe a dolgot, a "Sanbon" a hosszú henger alakú tárgyakat, élőlényeket számolnak, és mivel a fa egy hosszú (vagy magas, nézőpont kérdése) henger alakú élőlény, ezért ez a helyes. Ja, hogy van maga a dal is. Menő. Hosszabban pedig szintén egy sablonos Yonekura Chihiro-féle lassú, kellemes lüktetésű pop dal, és szintén a jobbik változatból. Amiről sokat nem tudok írni. Csak szeretem hallgatni. 9/10
A három új dal is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megszerettem az új válogatásalbumot, és érdekes, hogy mind a három másféle Yonekura Chihiróra jellemző sablont vesz elő, de azokból szinte a legjobbat hozza ki. Úgyhogy egy majdnem tökéletes albumot készített az énekesnő, szinte felér a "jam" és a "Nakeru Anison" albumok minőségével.
De csak majdnem... A fekete leves a koncertalbum. Nem is hiszek a fülemnek, hogy mennyit énekel hamisan az énekesnő, és itt-ott el is csuklik a hangja. Nem azért, mert annyira elérzékenyül, hogy alig bírja könnyekkel, hanem mert gondolom, sokat mozgott. Nem láttam a képanyagot, úgyhogy nem tudom pontosan. Magas hangokat nem képes sokáig tisztán énekelni. Ez főleg annak fényében szomorú, hogy a koncert a debütáló kislemez megjelenésének 19. évfordulójára lett megtartva. Most már simán számolhatunk 20 évben is (az első felvételeket, próbákat, gyakorlásokat beleszámolva), azért én azt gondolom, hogy aki komolyan énekel, annak 20 év alatt bőven meg kellett tanulnia azokat a technikákat, amivel mozgás közben képes tisztán énekelni, és tartani a hangját akár hosszú másodperceken át. Ehhez képest úgy énekel, mintha csak pár éve lenne a pályán, és csak most sajátítja el azokat a technikákat, amivel képes lesz majd nagyokat énekelni. Főleg azért sajnálom ezt, mert Yonekura Chihiro egyedi hangjával bizony üde színfoltja a japán zenei világnak, de ebből a koncertfelvételből úgy ítélem meg, hogy komoly hangképzettségnek híján van. Persze a lassú dalokat (például a FRIENDS) nagyon szépen végig énekli, gondolom, hogy ott egyhelyben áll, de a gyors, ütemes daloknál elvérzik. Aztán írtam korábban, hogy az énekesnő személyisége korántsem olyan erős, hogy a koncert bármelyik részét is meg lehessen jegyezni, ez esetben ez a kisebbik gond.
A másik kritika másféle problémát vet fel. Alapvetően nagyon jó ötlet, hogy az utolsó dalnál, az Arashi no Naka de Kagayaite (mely ugye az a bizonyos debütáló dal) végén elszámoltatja a közönséget 19-ig. És a végén tényleg nagyon-nagyon megköszöni ezt a 19 évet. Szinte felrobban a lelkesedéstől, és most ennek fényében kifejezetten kellemetlenkedésnek fog számítani, de igazából nincs mit megköszönnie. Mert ha összeszámolnánk, hogy ez alatt a 19 év alatt hány olyan dalt sikerült összehoznia, amire a nagyobb animés közösség emlékszik, akkor jó, hogy 5-öt össze tudunk számolni. És az az 5 dal sem feltétlen inspirálhatja a animerajongókat, hogy behatóbban megismerkedjen az énekesnő többi dalával. Mint ahogy én tettem például. Én például tudom, hogy azért van neki jónéhány nagyszerű és emlékezetes dala, melyről tudom, hogy az csak Yonekura Chihiro dal, és nem is gondolnám, hogy bárki másé lehetne. Általuk érzem és tudom, hogy miért szeretem annyira a japán zenét. Azt persze tudom, hogy a siker és az ismertség több tényezőtől függ, például mire szerződtetik, de az igazság az, hogy effektíve nincs sok kislemeze, ezek egy része fel sem került az Oricon kislemez eladási listára, így ezekből nem sok maradt meg az utókornak. És nem is értem, hogy van az, hogy a debütáló kislemez, az Arashi no Naka de Kagayaite őrült siker volt, talán a 70.000-es összeladást is elérte (pontos számot nem tudok), és a második kislemez már fel sem került az Oricon chart-ra. Hiszen, ha valakinek van egy sikeres kiadványa, akkor láthatják, hogy van rá igény, nem értem, hogy a következőket már miért nem akarják sikerre vinni. Megnézném azt a szerződést, ahol ilyesmi van leírva. Meg azt is, aki ezt aláírja... Ez egy nagy folt a japán zenei tudásomban, nem nagyon látom ennek a logikáját, értelmét.
Én azt gondolom, hogy Yonekura Chihiro legnagyobb hibája szakmai hiányosságok mellett, hogy nem olyan erős a személyisége. És ez valamennyire a dalokban is megnyilvánul, mert nem nagyon tudnék róluk jellemzést írni, kevés az igazán erős, jellegzetes dal, ami igazán kitűnik az átlagból. Valószínűleg ez az oka annak, hogy nem annyira ismert, és nem is nagyon promotálják a karrierjét. Pedig az igazán jó dalokért nagyon megérné.
