Eredeti Okui Masami: S-mode #1 és crossroad albumok

Ma megkaptam az eBay-es rendelésemet, mely egy két CD: Okui Masami S-mode #1 és crossroad albumok. Nem volt könnyű, mert most költöztem a pesti albérletembe, és egy kicsit izgultam, hogy megjön-e a csomag. Amikor már másnap sem jött meg, akkor, amikor amúgy az eddigi tapasztalatok szerint meg kéne jönnie, akkor gyanakodtam, hogy valami nincs rendben. Megnéztem az eBay-es profilomat, és bizony nincs rendben minden, ugyanis a címzésről lemaradt az emelet és a házszám. Ami azért is problémás, mert egyrészt most költöztem ide, tehát még csak azt sem mondhatom, hogy ismer a postás. Másrészről nem volt a postaládára írva a nevem, így ha lemarad, akkor annyi. Visszaküldik Japánba. Még az volt a reményem, hogy a postára került, ezért elmentem a postára, ahol át lehet venni az értesített küldeményeket. Elmagyaráztam az ügyintéző hölgynek a problémámat, el is kezdte keresni a küldeményt, esetleg megérkezett-e, de nem találta. Amúgy készséges volt, de azt mondta, hogy azonosító nélkül nem tud sokat segíteni. Ha elégtelen a cím, akkor nem is kerül a postára, egyből meg vissza a feladónak. Ez még esetleg egy mentsvár lehet, hogy majd az eladóval megbeszélni a dolgot, de már annyi könnyebbség van a dologban, hogy legalább nem vész el. Írtam is, felajánlotta a segítségét, ha visszakerültek volna hozzá a CD-k. Féltem is, hogy szükség lesz rá, mert bár kiírtam a nevem a postaládára, de nem került bele értesítő. Aztán ma reggel láttam, hogy az nagyon is megvan, csak a hirdetőfalon két kifüggesztett papír között volt. Nem vagyok az a fajta, aki ezért bárkit is elkezd szidni, főleg, hogy én sem voltam eléggé körültekintő. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy megvannak a CD-k.

Nagy öröm volt a kezembe venni őket, bár az örömöm sajnos nem teljes. Mert bár az S-mode #1 külső dobozával együtt megvan, de eredetileg két kiskönyv tartozik hozzá, ebből csak az egyik van a tokban, a második lemez borítója. Az első album tartalmazza Okui Masami első 8 kislemezének dalait, és annak a kiskönyvében például a kislemezek borítóképei is rajta vannak. Ezért is hiányzik, mert amúgy egyszerű a külső, de ötletes. A második lemez kiskönyvében különböző képek vannak róla a jelenkorból (2001-ből, amikor megjelent az album), meg persze a dalok szövegei. A második album egyébként feldolgozásokat tartalmaz olyan anime dalokból, melyeket ő írt más előadóknak. Ezen mind insert dalok, amelyek vagy az adott anime egy epizódjában hangzottak fel, vagy ott sem, csak OST CD-n kaptak helyet. Valószínűleg sokaknak mond valamit a Slayers név, esetleg a Saber Marionette J to X vagy Senkaiden Hoshin Engi, de olyan dalok vannak a második CD-n, amik többségét én sem ismerném, ha nem lenne rajta ezen a lemezen. Nem foglalkoztatna, hogy léteznének. De így, hogy Okui Masami felénekelte, más a helyzet.

Okui Masami egyébként a kezdet kezdete óta ír dalokat másoknak is, nemcsak magának, és ezen dalok többségét felénekelte valamelyik stúdióalbumára. Ezek közül jónéhányat meghallgattam az eredeti előadótól, és kivétel nélkül az volt a véleményem, hogy Okui Masami mindegyikből egy sokkal jobb dalt csinált. Egyrészt seiyuu-knak írt dalokat (mivel anime insertekről, image dalokról van szó), és bár hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekeljenek is, sokaknak nincs született hangjuk, ezért gondolom, hogy a tanfolyam alatt valamennyire megtanulnak énekelni, de ez édeskevés. Okui-san meg ezzel a problémával tisztában van, ezért úgy oldja meg ezt, hogy felénekli az albumaira úgy, ahogy azt ő gondolja. A végeredmény? Egy sokkal jobb és erősebb dal. Az eredetivel összehasonlítva olyan érzésem van, hogy Okui Masami előadásában hallható a dal pontosan úgy, ahogy elképzelte. Ehhez hozzájön az is, hogy nemcsak hogy született hangja van, de olyan hangszíne, amit én személy szerint csodálatosnak tartok. Hát még amikor beszél egy-egy interjúban, vagy videóban. Nagyon szépnek tartom a beszédhangját. Tehát nemcsak hogy tud énekelni, de egyedi hangszíne is van, ami által akár sok énekes közül is meg lehet különböztetni az énekét, ezért is van az, hogy már az első albumai is erősek voltak.

A crossroad meg egy érdekes album. Okui Masami nem beszél a nyilvánosság előtt a magánéletéről, legfeljebb egy-két info, viszont az albumainak dalait így egymás után végigfuttatva gondolatban kirajzolódik egy sajátságos életút, egyfajta érzelmi fejlődés. A crossroad egy kettő közötti állapot. Az előző két albuma, a NEEI és a DEVOTION érzelmileg hihetetlenül erősre sikeredett, olyannyira, hogy nálam a DEVOTION ott van minden idők valaha hallott legjobb albumok között a személyes listámon. A crossroad meg egy átmeneti állapot, ahol azt lehet érezni, hogy nagyjából túl van azokon az érzelmi válságokon, amikről énekelt az előző 2 albumában, de még nem tudja, merre tovább, keresi az útját (ezt jelzi számomra a cím is). Kijönne belőle, kezdene új életet, ennek magjai hallhatók, de még ott vannak a múlt emlékei, amik még beárnyékolják a napjait. Ezt lehet kihallani az albumból, aztán az ezt követő ReBirth album meg már ahogy a cím is utal rá, egy teljesen újfajta életérzésről szól, lehet hallani, hogy addigra már helyretette a múltat, és kész az új élet megmérettetéseire. És ott őrzi magában az elmúlt idők nyomait, mert a szövegei egyre komolyabbak.

A crossroad album volt az, amit az összes Okui Masami album közül a legnehezebben szerettem meg, aminek a legkésőbb értettem meg a mondanivalóját. Ennek egyik fő oka az, hogy tényleg annyira nagyhatásúra sikeredett a DEVOTION, hogy azt felülmúlni egyszerűen képtelenség, én meg akaratlanul is ahhoz hasonlítottam. A másik ok meg az, hogy azt gondoltam, hogy a dalok nem feltétlen követik egymást logikus sorrendben. Egyszer vidám dal, aztán szomorú, majd elgondolkodtató, megint örömködik, majd ismét könnyeket hullajtunk. Nem éreztem logikát a dalok sorrendje között. Aztán rájöttem, hogy lehet erre is magyarázatot találni. Utalhat arra, hogy aki új úton indul el az életében, annak változó, hogy mikor milyen állapotban van, annak függvényében, hogy viszonyul a múltjához. Első pillanatban érezheti azt, hogy kész az új életre, de máskor bevillan egy erős emlék, ami visszahúzza őt érzelmileg. És ezt a fajta érzelmi hullámzást "írja le" a dalok sorrendje. Az biztos, hogy a rajongók körében a 2000-2004 között készült albumok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, pont a nagy hatású dalok miatt. És tényleg ez volt Okui Masami legerősebb időszaka.

Ezután követett még egy erősebb, fogalmazzunk úgy, hogy szabadabb korszak 2005-től nagyjából 2009-ig, amikor a saját kiadója által jelentek meg albumai. Ezáltal már nem igazán szóltak bele, hogy milyenek legyenek a dalai (bár Okui Masami egyébként is egy erős, akaratos személyiség, úgyhogy igazából a King Records-nál is javarészt olyan dalokat írhatott, mint amilyet szeretett), ezért nagyfokú szabadságérzet járta át az albumait a Dragonfly-tól egészen a 2010 elején megjelent i-magination albumig. Csak hát sajnos amikor egyre kevesebb CD-t vesznek az emberek, nem kifizetődő egy kiadó céget üzemeltetni, ezért 2011-ben az evolution megszűnt. Aztán igazolt át a Lantis-hoz (ami a JAM Project által nyilvánvaló lehetőség volt), ahol megint sajátságos időszak kezdődött az énekesnő karrierjében. Két album jelent meg az átigazolás óta, 2012-ben a Love Axel, 2015-ben a Symbolic Bride. Mind a kettőnél érzek egyfajta távolságtartást, egyfajta falat, mintha a távolból énekelne ugyan nekünk, de már nem annyira önmagáról, mint régen. Ugyan kijelenthető, hogy az élet dolgairól szólnak a dalai, de nem érzem azt, hogy ezeket a dolgokat közvetlenül ő tapasztalta meg, hanem mint aki távolról figyelné az eseményeket, és feljegyzéseket készít róluk dalszöveg formájában. Ezen javított némileg a nemrég megjelent Innocent Bubble kislemez.

Nagyon elkalandoztam, de annyira tele voltam gondolatokkal ezen két album kapcsán, hogy kikívánkoztak belőlem az azokból következő mondatok. Okui Masami meg mindig is a legnagyobb lesz számomra.

Tervek a karaoke versenyre

Hamarosan itt a 2017. őszi MondoCon, és készülök már a Karaoke versenyre. Meg is van már az a versenydal, amivel kiállnék, amivel azt hiszem, hogy ki tudom mutatni, hogy mit tudok valójában ének tekintetében. Ha nem izgulom el, és ha tényleg át tudom adni, hogy mennyire szeretem azt a dalt, akkor jó eredményt érhetek el. És hogy melyik lesz ez a dal? Egy Dragon Ball videojáték opening, méghozzá a 2008-as Super Survivor. Ez pontosan így hangzik:

A dinamikája miatt szeretem a dalt, szinte elhiszem, hogy maga Kageyama Hironobu is ilyen. Nem volt meg belőle a kfn, most csináltam meg, úgyhogy semmi nem akadályoz meg, hogy induljak vele. Már csak be kell gyakorolni. És ezért mindent megteszek. Lassan éjfél... Vajon átcsöngetnének a szomszédok, ha ezt most elkezdeném itt hangosan énekelni? Jó eséllyel igen, de egyszer-egyszer éneklem majd a dallal.

Mert rengeteget hallgatom manapság, és az a szép, hogy kijönnek a magas hangok. Amúgy nem vagyok kétségbeesve attól, ha a szomszédok, vagy a lakótársaim miatt nem gyakorolhatok hangosan. Erre azt találtam ki, hogy magát a kfn-t nézem meg minél többször, mert abban a ritmika is benne van, és ha azt tátogva (vagy halk énekléssel) gyakorlom, akkor már sokkal jobban fog menni. Aztán a hangos éneket majd amikor lehetőségem van. És hihetetlen érzés ilyen magas hangot kiénekelni, ahogy kijön belőlem az a rengeteg energia, szabályosan remegek a megkönnyebbüléstől. Úgyhogy ez egy ideális szám lesz számomra, hogy megmutassam a nagyközönségnek, hogy mit tudok. Csak gyakorolni kell, és a verseny alatt érezni magamban az erőt, hogy sikerülni fog.

A Karaoke verseny kiírás itt olvasható.

A versenyre itt lehet jelentkezni.

További információk a Karaoke fórumon olvashatók.

Eredeti Okui Masami: Innocent Bubble kislemez.

Aki ismer, vagy régóta követ, az tudja mit jelent számomra Okui Masami. Mindenki fölött áll számomra nemcsak ha japán zenéről van szó, hanem általánosan a zeneiparban. Senki nem adott nekem annyit a dalaival, mint ő, és jó eséllyel ez így is marad. Amikor májusban megtudtam, hogy 2 és fél év után új kislemezzel jelentkezik Innocent Bubble címmel, egyből tudtam, hogy ez nekem kelleni fog. Főleg azért, mert ez a 25. évfordulós kislemeze, így azt éreztem, hogy ezzel vele együtt ünnepelhetek.

Júliusban indult meg az előrendelés a CDJapannél, és amint anyagi lehetőségem adódott, elő is rendeltem. Augusztus 26-án postázták ki, és bár már hétfőn átvehettem volna, de mivel nem voltam otthon, ezért kedden mentem el érte a postára az értesítővel. A reggel 8 órási nyitásnál ott voltam, hogy az elsők között legyek. Meg is lett. Nagy öröm volt kézbevenni, a mai napig úgy vagyok az eredeti CD-kkel, hogy azzal az adott előadó ad önmagából egy kicsit.

A borító nem rossz, dizájnos de megmondom őszintén, az a "csajos" stílus, amit 2012 óta a képvisel nem nagyon tetszik, mert elvész az a spontaneitás, mint amit láthatunk a God Speed, vagy a Masami Life album borítókon, amit annyira szeretek benne. Nem rajongok ezért a stílusért, de mivel sokat adott nekem a dalaival, ezért elfogadom, ha ő így érzi jól magát, akkor legyen így.

A lényeg az, hogy tetszenek első hallgatásra a dalok. A címadó dal egy rock szerzemény, ami a címének fényében meglepett. A cím kapcsán némileg szkeptikus voltam, és ezt ki is írtam az Okui Masami Facebook csoportra. Mondtam, hogy kicsit tartok attól, hogy ilyen csajos pop zene lesz, ami ilyen gondtalan, vidám érzésekről szól, és hogy majdnem 25 éves énekesnői karrierrel a háta mögött nem mutatja azt, hogy mennyi tapasztalaton ment át az évek során. Aztán valaki erre azt reagálta, hogy ő egy balladára számít, ami arra utal, hogy az elmúlt 25 év alatt ő ugyanaz maradt, aki volt. Igazat adtam neki, és reméltem, hogy ő látja jól a helyzetet. Ehhez képest kaptunk egy rock zenét, úgyhogy egyikünk sem prognózisa sem jött be.

Alapvetően vidám hangulatú rock dal, tipikus animés típusú zene. A szöveggel még nem foglalkoztam komolyan, de alapvetően pozitívnak tűnik. Ami jobban megmaradt bennem, az a B-side track, melynek címe: Ano Goro no Boku to Ima no Boku. Ez egy ballada, mely szintén pozitív hangulatú. Legfőképp arról énekel, hogy nehéz időkben mit tesz, hogy jobb kedvre derítse magát.

Az első benyomások kifejezetten pozitívak. Nem olyan nagyhatású dalok, mint amiket gyártott régebben, de kellemesre sikeredtek. Megmutatnám ezzel a zenével, hogy ki is Okui Masami amolyan bevezetőként, elindíthat a hallgatóban valamit, aminek hatására kíváncsi lehet a nagyobb hatású dalaira is.

Mivel előrendeltem a kislemezt, ezért ajándékot is kaptam hozzá, méghozzá egy fényképet. Okui Masami-ról a kislemez egyik képét (mely nincs a borítón). A fotózáson az egyik képet választották ki, fénykép formájában kinyomtatták, és ezt kapták az előrendelők. Jó egyébként fénykép formájában is látni, mert személyesebb érzetet ad. Ez a második fénykép, amit kaptam. Az első kép Suara: Koe albummal jött, azt is előrendeltem.

Ezek ilyenek. Aki nagyon szeret egy japán zenét, előadót, megéri rendelni kiadványokat onnan, mert nagyon igényesek a japán CD-k.

JAM Project: Breakthrough kislemez

Az utóbbi időkben sokat hallgatom a JAM Project: Breakthrough kislemezét, főleg a B-side track-et, a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalt. Itt vagyok most Angliában, és rengeteg sok emlék köt ide. Ezeket a dalokat itt hallgattam nagyon sokszor, amikor 2014-ben megjelent a kislemez. Pont amikor kijöttem Angliába. Konkrétan annyira megszerettem a rajta levő dalokat, meg is vettem eredetiben a kislemezt. Talán ilyen jó képet szerzeményről még nem csináltam. Tökéletesen az a fajta rock zene hallható a kislemezen, amit a legjobban szeretek. Hihetetlenül dinamikus, erőt adó számok, és olyasfajta függőséget hozott ki belőlem, ami csak még többé tesz. És most, hogy ismét itt vagyok Angliában rengeteg sok emlék jött vissza, így ennek a kislemeznek most nagyon aktualitása van nálam.

Nem láttam a Nobunaga the Fool animét, illetve az első részbe belenéztem, de nem jött az ötlet, a stílus és a mondanivaló. De hátha most bejönne, hogy manapság több animét nézek, többfélét, talán most tetszene.

Dragon Ball IV videokazetta

Gondoltam, adok egy esélyt a Dragon Ball-nak, hátha rákapok a hangulatára, de sajnos nem jött be. Majdnem elaludtam, amikor megnéztem a nemrégiben vett negyedik videokazettát. De annak mindenképp örülök, hogy ezáltal teljesebb lett az anime videokazetta gyűjteményem. Amúgy ezen a kazettán a 134-137. részek vannak rajta. Amikor a C16-os, C17-es és C18-as robotokat felélesztette a fogalmamsincshogyhívják, de megölték őt. Arra vannak beprogramozva, hogy Shongokut megöljék, mert a gazdája gyűlöli őket. De Vegita meg akar harcolni vele, mert a büszkesége nem engedi, hogy Shongoku arassa le a babérokat. Annyira nem ismerem a kapcsolatukat, hogy tudjam, hogy mi van közöttük, egyáltalán eléggé tudatlan vagyok a Dragon Ball-ban. Nem néztem annak idején, amikor ment, mert igazság szerint mindig is érdektelen voltam az anime iránt. Csak a zenei része maradt meg bennem, ismerem és szeretem a Kageyama Hironobu Dragon Ballos dalait, elég sokat ismerek közülük. Nem a CHA-LA-HEAD-CHA-LA a kedvenc DB-s dalom, mint sokaknak, hanem  a 2008-as Super Survivor. Szeretem az erőteljes zenéjét, a lendületét és a dinamikáját, valamint hallani, hogy Kage-chan élvezi az éneket.

Lehet, hogy ha elkezdeném nézni az 1. résztől az első szériát, akkor megragadna és tetszene.

Dragon Ball videokazetta

Békéscsabán van egy adománybolt a Kazinczy utcában, oda bementem ma szétnézni, és meglepett, hogy megtaláltam azt a Dragon Ball videokazettát, ami még hiányzott a gyűjteményemből. Ezzel megvan mind a négy magyarul megjelent Dragon Ball VHS. Nem vagyok nagy rajongója a sorozatnak, kifejezetten értelmetlennek látom a harcokat benne, de mint magyar anime videokazetta kiadás, és gyűjteménybe menő lesz. :) Egyszer meg is nézem, van videomagnó, csak az most nincs beüzemelve, és az nem is manapság lesz, mert nagy felújításba kezdtünk itthon, és az most el van téve, de ha rendben lesz minden, akkor megnézem.

Amúgy több videomagnó is volt az adományboltban, reméltem, hogy lesz pontosan az, amelyiket régóta keresek. Ez pedig az AKAI márkájú VS-G440-es számú videója. Ilyenem volt, és nagyon szerettem, csak nem tudom, mi lett vele. Szeretnék ismét egy ilyet.

Így fest a teljes Dragon Ball videokazetta gyűjtemény.

Régi-új blog

Sikerült megmenteni ezt a blogot, és gondolkodom azon, hogy ezt is újra aktivizálom, csak ki kell találjam még, hogy mire használjam. Valami rendszert szeretnék. Hiszen több blog is van ezen a néven, mindegyiket én írom. A lényeg csak, hogy legyen valami rendszer, mely alapján érdemes lenne az egyiket, másikat nézni. És lehet, hogy nagyobb látogatottsága is lenne a blogoknak, ha tematikus lenne, és nem személyes, amibe minden egybe van zsúfolva. Ahogy írom ezeket a sorokat, kezd körvonalazódni bennem a dolog. :) Valószínűleg az egyik blog lesz videojátékos jellegű, a másik meg japán zenés, meg talán a wordpress-eset is életre keltem, az meg lehet személyes jellegű, de ezt még kigondolom magamban,  hogy lenne a megfelelő.

Amúgy érdekes sztorija van ennek a blognak (konkrétan a blogspotosnak), még 2006 májusában hoztam létre, akkor rövid zenés postok voltak alatta. De utána ejtettem ezt a blogot, és gyorsan feledésbe merült. Nem is látogattam, csak most, konkrétan tegnapelőtt jutott eszembe, hogy lefoglalhatnám ezt a címet. Csak döbbenten láttam, hogy már nem lehetett, mert valaki megtette korábban. Beírta ma linket a címsorba, és ismerős volt az írás. Az, hogy miről írtam, valósággal kivert a víz. Megpróbáltam bejelentkezni, és törölni a postokat, de sehogy nem tudtam. Mert ugye ez még akkor volt, amikor a bloggert még nem vette meg a Google (vagy nem akart mindent egy profil alá tenni), ezért a bloggeres felhasználómba külön kellett bejelentkezni. Igen ám, de nem emlékeztem a jelszavamra 11 év távlatából. Először azt próbáltam meg kitalálni, hogy melyik E-mail címről regisztrálhattam, ezért kértem egy jelszó-emlékeztetőt. Amikor elküldtem, csak annyit mutatott, hogy c****@****.hu címre küldték ki. Próbáltam visszaemlékezni, de c betűvel kezdődő E-mail címem soha nem volt. Talán valami elkallódott Freemailes cím lehetett (volt ott is valami regisztrációm...), de az biztos, hogy anno se vipmail-en se citromail-en nem c betűvel kezdődött a címem. Hát ez nem sikerült, akkor irány a Google support. Eleinte magamtól akartam írni nekik, hogy ez meg ez a problémám, és hogy segítsenek. De ilyet nem találtam, fórumot viszont igen. Meglepetten láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek ez a problémája, többen meg is írták a saját történetüket, hogy nagyon ciki az írás, és nem szeretnék, ha megmaradna az utókor számára. Csakhogy erre mi a Google válasza? Hogy ha nem elérhető az E-mail címed, akkor "You're out of luck!" Hát akkor beletörődtem, hogy az én blogom is megmarad a külvilágnak oly módon, ahogy nem szeretném. Vagy mégsem? Megerőltettem magam, és elgondolkodtam azon, hogy mely jelszavakat használtam 2006 körül. Több lehetőségen is elgondolkodtam, egyik sem jött be. Aztán eszembe jutott, hogy akkor még nem követelték meg annyira az erős jelszót, ezért valami nagyon gyenge volt. No nem ilyen 12345, meg ilyenre kell gondolni, de a lényeg, hogy bejött. :D Úgy megkönnyebbültam, hogy szavakban nem tudom kifejezni. Egyből hozzákötöttem a Google-ös felhasználómhoz ezt a blogot, és most már az enyém lett. Első dolgom volt törölni a postokat. Nem vagyok büszke azokra az írásokra, és bár írtam több helyen is, megtartok régi írásokat, de ezeket azért töröltem, mert úgy voltam velük, hogy ezek abban a formájában vállalhatatlanok. Persze tudom, hogy az internet nem felejt, de hozzásegítettem ahhoz, hogy a tudattalanjának egy olyan pontjára jusson el, ahonnan nehéz lesz kiásni.

Már csak azt kell kitalálni, hogy hasznosítsam ezt a blogot. A tematizálás jó ötletnek tűnik, csak a kivitelezésen kell elgondolkodni. Mert egyenként kiválogatni a blog.hu-ról az írásokat témánként nagyon hosszadalmas lenne, lévén, hogy majdnem 2.000 post van benne. Mindenesetre lehet, hogy ez lesz a zenei blog, ahol azon zenékről írok, melyek érdekelnek. Elsősorban magyar és japán zene lesz, de várhatóan ide fognak kikerülni a dalszövegek és a karaokéról is itt fogok írni. De ez még átgondolom magamban, hogy legyen.

Képek a 2017. nyári MondoCon-ról

Kiválogattam, és feltöltöttem az általam készített képeket a mostani MondoCon-ról. Ezek itt érhetők el:

2017. nyári MondoCon képek

Ennél sokkal több képet csináltam, nemcsak szortírozva lettek minőségük tekintetében, hanem csináltam extra képeket magamnak. Egyik hobbim a vasútállomások, vonatok fotózása, de ezeket nem teszem nyilvánossá elé, mások sokkal jobb vasútállomásos, vonatos képeket csinálnak. Ezeket csupán magamnak csinálom. Ami a képek minőségét illeti, annyira azért nem voltam szigorú. Inkább csak a nagyon vállalhatatlanul homályos képeket hagytam ki és az olyanokat, ahol olyan arcokat vágnak így spontán, ami lehet, hogy vicces, de annak jó eséllyel kellemetlen látni, aki rajta van. A többi kép meg... hát, maradjunk annyiban, hogy nem vagyok fotós. De magam is látom a hibát néhány konzolos képnél. Rosszul megválasztott távolság, emberek rosszul vannak a képben, szeretnék ezeken javítani, hogy legalább mint hobbi fotós csináljak jó képeket.

Amúgy szívesen meghallgatnék ajánlatokat arról, hogy milyen jó fotómegosztó oldal létezik, mert ez a Photobucket, ahova feltettem a képeket, régen nem léptem be, és látom, hogy nagyon agyonnyomják az oldalt reklámokkal. És promotálják erősen, hogy havi $2.49-ért reklámmentesíthetem az oldalt. Csakhogy nálam ezzel az agresszív reklámozással pont az ellenkező hatást érik el. Annyira a képembe nyomják, hogy fizess, ha nem akarsz idegesítő reklámokat, hogy csak megerősítik bennem a dacot, hogy csak azért sem fizetek. Még a Google Drive, vagy a OneDrive tárhelyre gondoltam (van mind a kettő), de ha valaki tud jó fotós weboldalt, ami nem ennyire agresszív, akkor szóljatok róla.

MondoCon 2017. nyár

Ezen a hétvégén volt a 2017-es nyári MondoConon. Kicsit tartottam az időjárástól, mert tavaly is pont MondoCon-ra romlott le az idő, idénre is pont ezt ígérték, de ez szerencsére nem valósult meg annyira. Nem volt 38°C, mint a hét elején (őszintén sajnáltam... imádom a nagy meleget, nagyon jól bírom), de a 28-30°C is megtette. Legalább nem esett az eső, mint tavaly.

Nagyon lelkes voltam egész múlt héten a rendezvény miatt, de az az igazság, hogy az emelt szintű jeles angol érettséginek még most is megvan a hatása, ugyanis, azáltal, hogy teljesítettem egy olyan "dologban", amiben nagyon akartam, az nagy önbizalmat adott, és megadta az alaphangulatot a jövőre nézve, amire biztos, hogy szükség lesz. Mivel bagszinál aludtam, és nem vittem magammal a laptopot, ezért most egybe írok le mindent, ami történt.

PÉNTEK

Erre a napra szabadnapot kértem a munkahelyen, ugyanis kitaláltam azt, hogy a 12.19-es vonattal megyek fel Pestre, ugyanis naponta egyszer indul Békéscsabáról Budapest-Keletire egy FLIRT motorvonat, amin imádok utazni, erre szoktam átszállni Szolnokon, amikor látom, hogy ilyen vonat megy Pestre. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom, hogy milyen egy ilyen vonaton hosszú úton utazni. Élményszámba ment, imádtam az utazást, és az volt a gondolatom a 2 és fél órás vonatút alatt, hogy a MÁV a legjobb dolog, ami történhet Magyarországgal. Sok ilyet szeretnék, és az összes régi vonatot száműzzék a "készletből". Amíg itthon készülődtem, addig Zorán: II albumát hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog most is tetszeni, és feldobja a hangulatomat. Azon meg külön mosolyogtam magamban, amikor tudatosodott bennem, hogy 1978-ban ilyet énekelt:

A megváltó álmokból annyi marad, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat.

Nyilván értem, hogy mit akart ezzel kifejezni, és hogy hol volt akkor a technikai fejlődés, hogy mit akart ezzel mondani, csak 2017-ben érdekes hallgatni, annak fényében, hogy mi minden marad meg manapság egy komputer-agyban.

Miután összekészülődtem, elindultam. Online vettem meg a jegyet. Ez az első eset, hogy e-vonatjegyet vettem (ami ugyanolyan, mint az otthon nyomtatható vonatjegy, csak mobilról is tudja a kalauz már érvényesíteni. A vonatút alatt az 1996-os Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem meg, valamint a legújabb PC GURU magazint olvastam. Ez volt az első eset, és jó eséllyel az utolsó is, amikor teljes áron, azaz 1995 forintért vettem számítástechnikai újságot. Ez a szám ugyanis 25. évfordulós, és kíváncsi voltam, hogy ünnepelnek, és a hátsó borító retrós volt, tetszett. Vettem az utóbbi időkben PC-s újságokat, de nagyon olcsón. A Keleti Pályaudvaron az egyik újságosnál bontatlanul lehet venni 200 forintért (tehát majdnem 90%-kal olcsóbban) néhány hónappal ezelőtti számot, valamint van még a Lehel téri piac emeletén és a Nyugati Pályaudvar aluljárójában is lehet találni 60%-os kedvezménnyel szintén néhány hónappal ezelőtti számot bontatlanul. Ezért mondom, hogy nem tervezek rendszert csinálni a PC-s magazinok teljes áron történő vásárlásából. Már csak azért sem, mert négy magazint is vennék:

• PC GURU
• GameStar
• PC World
• CHIP magazin

Ezek közül a CHIP magazint erőltetném a legkevésbé, mert a címlapon olyan bulvárlapokat megszégyenítő szöveget lehet olvasni, miközben belül maga a cikk ugyanolyan érdektelen, sablonos, hogy az valami hihetetlen. Amúgy mindegyik újság külön-külön 1995 forintba kerül, és bár tudom, hogy régóta nem emelt árat egyik sem, de nagyon jól kell, hogy keressek, hogy minden egyes hónapban 7980 forintot adjak ki újságokra. És akkor nem is beszéltünk még a Garfield és a Mondo Magazinokról, melyekben szintén érdekelt vagyok. De mivel a PC GURU-nak most volt a 25. évfordulója, ezért ezt most megtettem. És meg kell hagyni, egész jó Nintendós cikkeket írtak, úgyhogy magával a magazinnal nincs baj.

Mosolyogtam magamban, amikor láttam, hogy a vonat a Keleti Pályaudvaron a 10. vágányra érkezett. 11 éve járok fel rendszeresen Pestre, és meg merem kockáztatni, hogy ez volt az első eset nálam, amikor a rejtélyes 10. vágányra érkezett meg a vonat. Sokáig azt hittem, hogy a 10. vágányt kihagyták a Keletinél, mert mindig azt láttam, hogy a 9. vágány után a 11. jön. Aztán egyszer beszéltük Leeával, hogy megvan az, csak nagyon hátul. És tényleg. Nálam ez ilyen Harry Potter 9. és 3/4. vágány szindróma volt. Most már voltam is ott. Mármint a Keleti 10. vágányánál. A BKV-s ellenőr tök rendes volt a Keletinél. Automatában akartam venni jegyet 350 forintért, de felajánlotta, hogy nála vehetek "teljes" vonaljegyet 300 forintért. Egy elég volt, mert bár terveztem elmenni a Határ útra, egyrészt megnézni, mert olyan rég voltam ott, másrészt meg az Europarkot átnevezték Shopmarkra, és kíváncsi voltam rá. Bár gondolom, hogy a névváltoztatáson kívül minden ugyanaz maradt. De végül nem mentem, mert úgy éreztem, hogy nem marad elég idő a Határ útról elérni a WestEnd-be, mert bagszival ott találkozok. Úgyhogy maradt csak a Nyugati pályaudvar. Itt is eltöltöttem az időt. Szétnéztem az 576 KByte Shop-ban, a Libriben, a Media Markt-ban. Aztán a Burger Kingben ettem egy kuponos Whopper menüt. Ez olyan, hogy Whopper juniort adtak még mellé, és nagy üdítővel 1390 forint volt. Ez pont jó volt. Aztán eltöltöttem az időt. Játszottam egyet a Pokémon Linkkel. Kíváncsi voltam most a játékra, mert nagyon sokat játszok mobilon a Pokémon Shuffle-lel, és a Pokémon Link elemein alapul a játék, és most úgy akartam vele játszani, hogy lássam az alapokat. Tetszetős, jó a Pokémon Link is. Megvan a játék, de talán csak egyszer-kétszer vettem elő, mert a zenéjét utáltam, ezért hanyagoltam. Megjött bagszi, ő is evett, aztán mentünk a vonathoz. Leszállás után egyenes út vezetett hozzá, nála meg játszottunk Switch-en Mario Kart 8 Deluxe-et. Illetve előtte ő vitte The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ot, mert olyan helyen hagyta félbe a játékot, ahol nem menthetett, és ha végleg kilép a játékból, akkor több órás játéka veszhet kárba. Ezt meg csak nem kívánhatom neki. Hagytam, hogy játssza végig, közben figyeltem, hogy mit csinál. Csak 26%-on állt neki a teljes játék, miután legyőzte a főellenséget, Ganondorfot? Túl nagy ez a játék. Egyszer elkezded, és talán 50 év múlva végzel vele feelinget adja meg. Most is legalább 2 órát játszott vele, mire befejezte azt a szakaszt / küldetést, amit félbehagyott, és tudott menteni.

Aztán a Mario Kart 8 Deluxe-ben arra voltam kíváncsi, hogy bizonyos kocsikkal hogy tudok teljesíteni. Pénteken este sárga Yoshival voltam, az F-Zerós kocsival és talán a Slick gumival. VS meccset mentünk, 12 menetes, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel, és ilyen eredményt sikerült elérni.

Bagszi volt Lakitu. Az volt a szép, hogy utolsó három játékot megnyertem, így sikerült beszépíteni, és olyan eredményt felmutatni, ami méltó a jelen tudásomhoz. Aztán már eléggé késő volt, úgyhogy aludtunk utána.

SZOMBAT

Korán ébredtem fel, és hogy ne zavarjam bagszit, lefoglaltam magam. Végighallgattam Okui Masami: i-magination albumát, majd telefonon nézelődtem és játszottam. De az idő csak lassan telt, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit összepakolok nála. Nem is kelt fel addig, amíg nem szóltam neki, hogy megyek. 9.30-kor indultam el, előtte benéztem az egyik közeli SPAR-ba, itt vásároltam be magamnak egész napra. Majd elsétáltam a Hungexpóig. Ott óriási sor volt... O_O Biztos, hogy jól jártam azzal, hogy online vettem meg a jegyet? Mivel éltem a gyanúperrel, hogy ez a helyben vásárlós sor, ezért egy másik sort kerestem, mely vélhetőleg rövidebb sort, ami már valamivel jobban mutat. Amíg vártam, hogy bejutok, addig mobilon néztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét. De aztán láttam, hogy az online elővételes sor egy másik, még annál is rövidebb, ezért a videó félbemarad, és bejutottam. A karaoke teremben már szinte mindenki jelen volt: Mazsibazsi, 8, John, Waka, Superion, és a szervezők is készen álltak a napra.

A karaoke számomra a vívmány jegyében telt. Kitaláltak egy újdonságot a karaokénál, hogy különböző meghatározott zenei stílusokban kell énekelni, és azokért pecsétet lehet gyűjteni. Összesen 5 van: Rock, pörgős, nyugati, lírai és musical vagy filmzene. Aki összegyűjt 5 pecsétet, az kisebb ajándékot kap. Aranyos ötlet, de inkább azért jó, hogy különböző zenei stílusban kipróbálhatjuk magunkat. Rögtön az elsőt ennek jegyében énekeltem: BLACK BLOOD BROTHERS: Ashita no Kioku dalát szerettem volna nagyon. Nagyon bennem volt a hangulata, a SPAR-ban végig ezt énekeltem, én voltam a rádió addig, amíg ott voltam. Necces volt amúgy kiállni ezzel, mert tetszik, szeretem a dalt, sokat hallgattam itthon, de nem gyakoroltam. Azt csináltam, hogy leszedtem a dalszöveget, rátettem a telefonra, és néztem. Próbáltam dallam és ritmus alapján követni, hogy ha kint leszek, tudjam énekelni. Jelentem, bevált az ötlet! Nem volt hibátlan, de az az 1-2 hiba bőven belefért, és annyira élveztem az éneklést, hogy szinte fel se tűnt, csak énekeltem a legjobb tudásom szerint. Az tetszett, hogy erős hangon énekeltem, de amúgy a dalban nincs nagy hangterjedelem. Pedig Takahashi Naozumi igencsak furcsa dolgokra képes. A Muteki Kanban Musume animében ismertem meg, az endinget énekli, itt viszi fel egy-egy szótag erejéig olyan magasra a hangját, mintha hiányoznának neki dolgok... Elgondolkodtam azon, hogy poénnak jól jönne azt is elénekelni. Mindenesetre a dal sajátságos hangulata miatt felfigyeltem rá, ezt megerősítette idén a MARGINAL#4 animeadaptációja. Úgy gondoltam, hogy megismerkedek jobban az énekesi karrierjével, még 2012-ben, megjelenésekor leszedtem a DECADE BEST albumpárosát, a GOLD-ot és a SILVER-t, de csak nemrég jutottam el oda, hogy meghallgassam. Sajnos nem győzött meg arról, hogy érdemes komolyan foglalkozni vele, mert a dalainak nagyrésze sablonos, vagy nem tudom, hogy mit akar vele kifejezni. De azért a néhány dalért meg megéri, ezzel kimerítettem a rock kategóriát.

A második dal némileg "hackelt" volt, vagy mondjuk csalásnak? Lényeg, hogy a lírai dalom egy feldolgozás volt: Slayers: Give a reason ~Ballade Version~ volt. Ez az eredetinek egy lassított verziója, mely egyébként ugyanúgy hivatalos kiadás, és karaoke verzió is létezik belőle. Ezt is Hayashibara Megumi énekli, és ami miatt tetszik, hogy ezzel a hangulattal ugyanannak a szövegnek egy más értelmezést ad, így szinte mintha két különböző dalt hallgatnánk. A szöveg részint a kétségekről szól, de amíg az eredeti változatból kihallatszik, hogy kész szembenézni velük, a ballada változatban, meg mintha megtörték volna.

Aztán volt a verseny, amire nem kellett hangfelvételt feltölteni, csak neten előnevezni. Csoportos verseny volt, abból a szempontból kifejezetten jó ötlet volt, hogy ilyen még nem volt soha, de a felhozatal igencsak átlagon aluli volt. Mondjuk valószínűleg azért, mert az utóbbi időkben szinte csak előnevezős, hangfelvételt feltöltős énekversenyekre emlékszem (ilyen nagyobb verseny, tehát nem kaszinó karaoke), és mivel ott van egy előzetes rostálás, ezért a versenyre már csak a jók jutottak el. De amúgy régen, amikor csak karaoke verseny volt, akkor is voltak rosszak, csak a mostani abból a szempontból volt kirívó, hogy három (ha jól emlékszem) nagyon rosszal kezdődött a verseny, és komolyan elkönyveltem magamban, hogy akkor most ez lesz minden idők legrosszabb karaoke versenye az Adarna / Adarnako 2006 tavasza óta tartó történelmében. Két komoly probléma volt: Vagy nem volt hangjuk az énekeseknek, vagy ha volt is, annyira nem voltak összhangban, hogy az rettenetes volt együtt hallgatni őket. Vagy össze-vissza énekeltek, vagy a hangjuk nem passzolt össze. Mindenesetre jöttek aztán a jobbnál jobb előadások. Mindenesetre elővettem a Nintendo 3DS-t, és játszottam a Sega Game Gear-es Sonic the Hedgehog játékkal. Mert Sega játékok is letölthetők hivatalosan Nintendo konzolra. Hihetetlenül élveztem a játékot. Akkor álltam meg, amikor egy-egy jó versenyes dal volt, azért néhányszor akadozott a játékom emiatt, mert volt néhány jó előadás, de az biztos, hogy elszoktam a karaoke versenytől. ^^'

Aztán elnéztem a konzolokhoz. Arra nem számítottam, hogy lesz Nintendo (mivel tudtam, hogy nem lesz...), de kíváncsi voltam, hogy van-e PlayStation 4 stand. Hát azt láttam, hogy a PC GURU nagyon aktív, több standjuk is volt, meg sok-sok MMORPG, amibe minden olyan PC-s játékot belesorolok, amikben nem vagyok érdekelt, még akkor is, ha nem azok. Konzolból meglehetősen kevés volt, retro konzolok azért jelen voltak az Insert Coin egyesületnek köszönhetően. Volt klasszikus Pong, Super Nintendo, Sega Master System, Wii, 2 db. PlayStation 2, valamint egy kamu Nintendo is. Nem vagyok híve annak, hogy ezt kihozzák, bár abból a szempontból jó, hogy egy sárga kazettával egy rakás retro játékot megoldanak. A PlayStation 2 mindig foglalt volt, ezért a Super Nintendóhoz ültem le, itt játszottam egy kis Super Mario Kart-ot. Megszereztem azokat a serlegeket, amik még hiányoztak. De volt olyan, hogy Super Mario All-Stars volt a gépbe téve. Láttam egyébként a retro konzolok szomszédságában néhány PlayStation 4-et TV-hez kötve, de láttam, hogy ott sem volt szabad hely, meg én arra számítottam, hogy standok lesznek kiállítva. Ezt most inkább kihagytam, inkább nézelődtem az árusoknál. A Konzolvilágnál volt Nintendo Monopoly és The Legend of Zelda Monopoly. Mind a kettő 13.000 forint volt per db. Azt gondolom, hogy nem volt olyan vészesen drága, ha azt nézem, hogy maga a Monopoly sem egy olcsó játék, erre jöttek rá a hivatalos Nintendo licenszek. Ha lett volna rá pénzem, de bizony megvettem volna. Azért üres kézzel nem jöttem el. Vettem három régi PC GURU magazint 1000 forintért. Kiválasztottam a legrégebbieket, amik kint voltak, ezekből vettem: 2009/9, 2010/3, 2010/6.

Visszamentem a karaoke terembe, folytattam a vívmányos énekeket. Örültem annak, hogy a nyugati előadók kategóriájában magyart is lehetett választani, és kigondoltam, hogy megnézem milyen a Zorán: Kócos ördögök kfn-je. El is tudtam volna viccesen énekelni, csak hallom, hogy a zenei alap más hangszínben van, ezért váltani kellett. Nem volt így annyira jó, de azt amúgy nagyjából tudtam, hogy a Zorán dalokhoz nem elérhető zenei alap, csak meglepett, hogy más hangszínben szól.

És igazából már itt leadhattam volna a pecsétjeimet, mert a többieknek is lassan gyűltek, ezért azt találták ki, hogy már három után le lehessen adni. Jó ötlet, hogy mindenki változatosan énekeljen, de "homogénebbé" tette a fellépők listáját. Konkrétan látszott, hogy kevesebben voltak az újak, akik csak alkalmilag lépnek fel, többek voltak a veteránok, a keménymag. Így a mostani karaoke nem volt annyira változatos. És talán nem is voltak olyan sokan a teremben, de az biztos, hogy a lista inkább velünk volt tele. Ettől függetlenül énekeltem még két dalt, hogy teljes legyen a pecsét. A negyedik dal hogyhogy nem megint Slayers dal? Ez is meghackelt változat, de nem annyira erősen. A Get along ~SelfTag Version~ csak Hayashibara Megumi énekli egyedül. Készült néhány meglepetéssel a 2006-os visszatérésére. Annyira nem szeretem ezt a változatot, amikor hallgatom, akkor mehet, de felénekelve egyáltalán nem éreztem különbséget, hogy most az eredetit éneklem, vagy Hayashibara-san sajátját. Az utolsó dal, pedig a film és musical volt, méghozzá a Macskarisztokraták Disney klasszikusból a Thomas O'Pamacska dala volt. Meglepődtem, hogy a köztes beszéd is megmaradt, azt hittem, találtam egy olyan változatot, amelyben legalább az nincs benne. Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, a filmzene CD-n, az már nincs benne.

És ez már nagyjából a nap végére maradt. A nagyszínpad most a szabadtéren volt, ott is volt az eredményhirdetés. Azt hiszem, a magyar AMV rettenet helyezettes videóit mutatták. Egész jók voltak, de hogy az 1. helyezett videója, vagy 10 percig tartott, azt azért nem egészen így kellett volna. -_- Nemcsak én untam már a végét. A karaoke verseny eredményhirdetésén Mystráék az elért pontszámot is megosztották a közönséggel. 50 pont volt a maximum, és azért árulkodó, hogy a harmadik helyhez elég volt 38 pont, a második helyezett csoport meg 46 pontot ért el. Az első meg 47-et, de a lényeg, hogy tényleg ketten voltak kimagaslóak, meg néhányan jók, és ennyi. Azt hiszem, 16-an vagy 17-en léptek fel végül? Ketten nem jelentek meg, valamint LyraEvi-ék nem tudtak felkészülni, ezért visszaléptek a versenyzéstől. Pedig neki bizony szép hangja van, magasabbá tette volna a 3. helyezett pontszámát. Ami nagyon érdekes volt, hogy a dalszövegfordító verseny eredménye is most volt, Mystráék hirdették ki, és Superion külön nívódíjat kapott, a maga 150 pontjával, ami maximálisnak számít. Meglepett egyébként, hogy mennyire meglepődött, még remegett az öröm érzésétől, meg hogy aztán ő és Waka nyerte meg a karaoke versenyt is... Úgyhogy kijutott neki a jóból, teljesen jó értelemben. Amikor visszaért mindenki, akkor osztottak kisebb ajándékokat azok között, akik összegyűjtöttek legalább 3 pecsétet. De hogy ne legyenek "hátrányban" azok, akik összegyűjtötték mind az ötöt, ezért először mi húzhattunk aranyos vasalható gyöngyökből készített figurákat. Majd azok, akik kevesebbet gyűjtöttek össze. Mindegyik figura a The Legend of Zelda szériából voltak valók. Csak egyáltalán nem ismertem fel az én Zeldámat, amit kihúztam. De amúgy jó ötlet volt.

A Late Night Karaokén most nem nagyon erőltettem a szereplést, de azért egy dalra felmentem, ez pedig a Full Metal Panic!: tomorrow volt. Szó volt róla a fórumon, meg szombaton is valamilyen okból kifolyólag. Mindenesetre sajnálatos, hogy Shimokawa Mikuni karrierje manapság inaktív. Úgy tudtam, hogy utoljára 2010-ben jött utoljára kiadvánnyal, de most nézem, hogy pont ezen a héten jön egy válogatásalbummal. Érdekes lesz sok év után újra hallgatni őt, figyelni fogom a megjelenését. Mert a tomorrow nekem is tiszta retro, mivel első animés dalaim között volt. Egy darabig mentek a dalai úgy-ahogy, de aztán eltűnt a párszázas eladások árnyékában. De most egy válogatásalbum erejéig visszatér. Vajon mennyire lesz sikeres? Vissza fog térni? Ki fog derülni. Nem annyira különleges a hangja, de szívesen hallgatom olykor-olykor.

Eltelt a Late Night Karaoke, jó volt 21.30-ig maradni. Elbúcsúzva a többiektől mentem bagszihoz (majdnem azt írtam, hogy haza... vajh, mit szólna, ha az ő házába mennék haza? O_O) Egy kicsit beszélgettünk még az este, de ő is elfáradt, úgyhogy elég hamar nyugovóra tértünk. Én még befejeztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét, utána aludtam.

VASÁRNAP

Kegyetlen élmény volt reggel 7 körül izomgörccsel a bal felkaromban ébredni, és mire visszaállítottam a helyére, úgy be voltam pánikolva, mintha nem is tudom, mi történt volna. Mert ha rossz irányba viszem vissza, úgy elkezd fájni, mintha eltörne az egész csont, de aztán sikerült... Ritkán fordul ez elő, 6-9 havonta egyszer, de az akkor számomra megvalósult rémálom. Azon viszont meglepődtem, hogy bagszi haláli nyugalommal viselte a helyzetet, mondta, miután rendbetettem magam, hogy magnéziumhiány, ezt igyam meg. Hát jó... Mindenesetre egyikünk sem ébredt jól, nekem is kellett egy pár perc, mire teljesen megnyugodtam. De aztán jókat beszélgettünk, utána játszottunk ismét egyet Mario Kart 8 Deluxe-szel. Most arra voltam kíváncsi, hogy ugyanazzal a kocsival, amivel Wii U-n játszok (Badwagon kocsi, Slim kerék), másabb-e az irányítás? Magyarán, hogy más-e a Switch-es Mario Kart fizikája, mint az elődé? Olyan nagy különbséget nem tapasztaltam (már, ha van), ugyanúgy VS-ben játszottunk 12 menetes 150cc meccset, nehéz gépi ellenfelekkel. Az eredmény önmagáért beszél.

Én voltam a narancssárga Yoshi. Az volt a poén, hogy az utolsó verseny előtt 6 pont előnye volt bagszinak, és ellőttem azt a poént, hogy micsoda poén lenne behozni a hátrányomat az utolsó versenyre? Konkrétan ez történt. Én megnyertem az utolsó versenyt, bagszi meg 4. lett, és pont kijött a 6 pont különbség, de hogy két gépi játékos is beszáll a holtversenybe, ezen akkorát röhögtünk.

A közös játék egyébként az én ötletem volt, mert nézegetem a telefonomat, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ketten vagyunk egy légtérben, és mind a ketten csendben a saját telefonunkat bámuljuk. O_O Olyat csinálok, amit a legnagyobb képtelenségnek tartok, na ennek azonnal véget kell vetni! A közös játék épp kitartott a 9.30-as indulásig. Ismét a SPAR-ba mentem napikaját venni. Most nem voltam annyira énekes hangulatomban, csendben jártam végig a sorokat. A Hungexpóhoz viszonylag hosszú séta vezet, de mivel nem árusítottak jegyet, ezért semmi sor nem volt, azonnal bejutottam. Vasárnap lévén most nem volt akkora tolongás a karaoke teremben. Ma is volt vívmány, de másfajta, mint a tegnapi. 13 meghatározott dal közül kellett egyet elénekelni. Aki énekel egy ilyet, az kap egy... minek is hívták azt a kulcstartót? Arra voltak a dalok sorszámai írva, mindenki megkapta azt, amelyiket énekelte, és a nap végére sorsoláson vehetett részt. Egy ember egy listás dalt énekelhetett. A karaoke szempontjából jobbnak tartom ezt a rendszert, mert nem az van, hogy valaki sokszor áll ki énekelni, hogy gyűjtse a pecséteket, így többen énekelhettek. Nagyon jó a szombati, de a vasárnapit preferálom, és javasolnám, hogy legyen abból rendszer. Én azt csinálnám, hogy mivel szombaton többen vannak, ezért felírnék mondjuk 25 dalt arra a napra, amit csak egyszer lehet elénekelni, és mindegyiket másnak (Ez volt az alapelv is, úgyhogy ebben nincs újdonság), és ez kellő változatosságot biztosít. Az egyik vívmányos dal egy JAM Project szám volt, a ONE-PUNCH MAN-től a THE HERO!! ~Ikareru Kobushi no Hi wo Tsukero~, ezt Superion énekelte el, de úgy, ahogy állítom, hogy senki megközelítőleg nem énekelte el úgy, ahogy ő. Hihetetlen hangja van egyébként is, és bár nem tudta a JAM Project-féle hangot kihozni magából, de nagyon jól megoldotta a saját hangjával. Megmosolyogtatott, hogy előtte meg John énekelte a GARO szériából a B.B.-t, úgyhogy két JAM Project dal volt egymás után.

Ma kétszer voltam kint énekelni. Először Okui Masami-tól a Regret című dallal mentem ki. Éreztem magamban a hangulatot, de kevesen osztoztak a dal andalító hangulatában, ugyanis többen elhagyták a termet, nagy volt a mozgolódás. Hát nem hiába, egy 5:50 hosszú balladáról van szó. Aztán jött a zenekvíz. Voltak nagyon jók, volt Gamer kategória is. Hogy találták meg Mystráék a Super Mario World kastély zenéjének azt a változatát, arról meghallgatnék egy előadást, de jó poén volt. Volt kettő, amit szintén jó volt hallgatni. Az egyik, amiben reménykedtem, az a Yondemasuyo, Azazel-san, és megszólalt az instrumentalok között. Volt metál kategória is, és teljesen igaza volt Mystrának, amikor megemlítette az Animetal nevű együttest, amit ismerek is, hiszen az egyik tagja, Sakamoto Eizo a JAM Project alapítótagja volt. Bár annyira nem ismerem a feldolgozásaikat. És nem ám a Yondemasuyo, Azazel-san volt az egyetlen Yonekura Chihiro dal, volt még az Arashi no Naka de Kagayaite, mely a a trance kategóriában szólalt meg. Az egyik meghatározásban négy Gundam széria is volt, köztük a 08th MS Team, és reméltem, hogy az lesz. Bejött. Persze nem minden ilyen megérzés, remény jött be, úgyhogy tessék megnyugodni, nincs itt vonzás törvénye.

A zenekvíz után volt még egy kis idő 14 óráig a japán és koreai zenei videókig, ezért néhányan énekelhettek, köztük én is. Most énekeltem az általam választott listás dalt, ez pedig a Gundam Seed-ből az Akatsuki no Kuruma volt. Igazából az eredeti változatot FictionJunction YUUKA-tól nem annyira ismerem, csak tudom, hogy régen rendszeresen elő volt adva karaokén. Yonekura Chihiro feldolgozta a Nakeru Anison című albumára ezt a dalt, én azt a változatot ismerem inkább. Amúgy jó volt énekelni, vitt magával a dal hangulata, akkor nagyon éreztem. A második refrén utáni levezető versszak dallamát elfelejtettem, de ahhoz képest, hogy nem hallgatom valami sokszor a dalt, bőven elégedett vagyok magammal, főleg, hogy szerettem is énekelni. Azt hiszem, rögtön utánam jött a japán és koreai zenei videó, amiből nem kérek, ezért elmentem. Előzetesen megbeszéltük Mazsibazsival, hogy együtt megyünk kajálni, de mondta, hogy nem biztos, hogy akkor ráér, végül az lett, hogy egyedül mentem. Eredetileg a Burger Kingbe mentem volna, de aztán eszembe jutott, hogy van egy kínai étterem, és ha olcsón adnak jót, miért is ne? És tényleg nagyon olcsó volt. Egy adag szezámmagos csirke rizstésztával volt 800 forint. Nem is néztem tovább. És jó is volt, azt hiszem, egy darabig nem is leszek éhes. Csakhogy mire visszasétáltam a Hungexpóhoz egyre rosszabbul éreztem magam. Valószínűleg a nagy meleg is közrejátszott, és ilyenkor nem érdemes nagyobb adagot enni, de hogy közvetlen ezután lettem rosszul, az azért árulkodó. Örültem is, hogy volt még idő rendbe jönni, de ez nem sikerült. Fejfájás, migrén, mintha nyomnák a szemem, meg hányinger is... A konzoloknál próbáltam megnyugtatni magam, egy szék szabad volt. Meg amikor felszabadult a Super Nintendo, akkor játszottam ma is egyet a Super Mario Kart-tal, de most nagyon rossz volt így játszani. Abba is hagytam. Egy kicsit maradtam még, annak reményében, hogy jobban leszek, mert úgy voltam vele, hogy talán el tudom énekelni még azt a dalt, amit eredetileg szerettem volna (Suzuki Yuuto: La-La-La), de képtelenség volt, úgyhogy odaadtam a bilétát 8-nak (a 8-as számút...) és inkább a vonathoz mentem.

Élek a gyanúperrel, hogy az is rontott az állapotomon, hogy semmi levegő nem volt a karaoke teremben. Már vasárnap délelőtt is arra mentem be, hogy semmi szellőztetés nem volt, és baromi meleg uralta a termet. A Hungexpo K csarnokának 2. emeletén levő vetítőteremben van a karaoke, és azt úgy kell elképzelni, hogy van a lépcsőfolyosó, csak ott van ablak. És onnan egy másik folyosón át vezet az út a vetítőterembe, jelen esetben a karaoke terembe. Itt semmi ablak, semmi szellőzőnyílás nincs, és két napon át egy rakás ember, azért el lehet képzelni... Nem volt eddig sem könnyű, de most hogy rosszul voltam, most kifejezetten rossz volt ott lenni. Nagyjából a lehetetlennel lenne egyenértékű, ha indítványoznám, hogy más teremben legyen a karaoke, mert általában, ha valamelyik terem üres, az nincs kibérelve, tehát zárják. De nagyon jó lenne valami megoldást találni, mert akkor se jó ott lenni már a végére, amikor jól vagyok. És gondolom, hogy mivel több kisebb terem is van a 2. emeleten a karaoke terem körül, ezért jobb azt kibérelni, mert olcsóbb, de ahogy elgondolkodtam, most például zárva volt a főbejárattal szembeni nagyterem, ahol korábban az árusok, és a konzolok voltak. Az nagyon jó lenne, mert van ablak, ajtó járna a levegő, de sajnos nincs ráhatásom a teremre.

Inkább elindultam a vonathoz, ami hazavisz. Hazafele séta közben, azért kikísérleteztem, hogy vajon el tudnám-e énekelni a dalt, de 2-3 sor után nem volt semmi erőm az énekléshez, úgyhogy jól tettem, hogy inkább eljöttem. A másik probléma az volt, hogy nem jöhettem haza akármelyik vonattal. Ugyanis most, hogy végre aktívan használom az okostelefonomat, úgy döntöttem, hogy még egy terepen igénybe veszem: e-vonatjegy. Ennek van egy olyan sajátossága, hogy a megadott járatra lehet jegyet venni, és úgy van, hogy attól a járattól kezdve aznap éjfélig érvényes az adott jegy. Ez nagyon érdekes, mert úgy volt, hogy a 12.19-re váltott vonatjegy ugyanúgy aznap végéig (24 óráig) érvényes, ahogy a visszaútra 18.21-re megváltott jegy (Kőbánya felsőtől) ugyanúgy aznap éjfélig érvényes. És vajon ugyanúgy nap végéig lenne érvényes, ha a 6.10-es vonatra vettem volna meg a jegyet? Ha ezt tudom, másképp csináltam volna. Mert ha így rosszul voltam, akkor inkább a korábbi vonattal mentem volna haza, ha tudtam volna. De megvártam a 18.21-et, ezzel a vonattal mentem el Szolnokig. Még az 1998-as Játék határok nélkül 3. elődöntőjét is csak nagy nehezen tudtam végignézni, pedig micsoda "élmény" Deréki Betty csalását nézni, ahogy felfeszítette a rácsot, mielőtt kiszabadították volna... Szolnoknál kezdtem el jobban lenni, aztán mire hazaértem Békéscsabára már egész jól voltam, de azért éreztem, hogy ki kell hogy aludjam magam. Most már jó minden.

Képek majd jönnek, csak még válogatom. A két eredményes kép meg bagszi Switch-ével lett csinálva, onnan meg azonnal elmentve. Addig az eseményhez szállítsa a képzeletetek a képet.

Új Okui Masami kislemez előrendelve

Annak ellenére, hogy a címet illetően szkeptikus vagyok, előrendeltem az új Okui Masami kislemezt.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz ki az Innocent Bubble címből, reméljük a legjobbakat. Ha ünnepelni fog, akkor mindenképp egy vidám, oldott dalra számíthatunk. Amúgy a legvalószínűbbnek egy powerful pop - soft rock zenét tartok, valami hasonlót, mint a Real Starter volt 2012-ben. Kíváncsi leszek majd. A borító már mintha elérhető lenne, de jó minőségben még nem találtam meg. Mindenesetre alig várom a kislemezt, hogy végre a kezembe vehessem, és meghallgassam rajta a dalokat.