2008. május 31., szombat

Esettanulmány: Hogyan hatottak a Zelda játékok a Nintendo gépek eladásaira?

A konzol hardware és software eladásait 1989. április 21. óta tartják nyilván A Game Boy megjelenésének hatására. Vicces látni, hogy első héten a Game Boyból 94.719 db kelt el, és egyetlen egy játék van a listán: Super Mario Land. Ebből 86.283 ment el. A maradék 8.436 ember meg játék nélkül vitte haza a gépet? Elég érdekes.

A Link to the Past

Japánban 1991. november 21-én jelent meg a játék, és bizony nagyon szépen megemelte a Super Nintendo eladásait. Maga a játékból 318.461 példány kelt el, a konzol eladásait meg 128%-kal növelte meg, vagyis több, mint a dupláját adták el egy hét alatt. 1991. november 16-ai héten 61.227 példány kelt el az SNES-ből, míg 1991. november 23-ai héten meg 139.499 db. SNES-t adtak el. És ekkor még nem is volt konkurrencia. Csak a Game Boy eladásai olvashatók.

Link’s Awakening

Köztudott, hogy a Game Boy hatalmas sikernek örvendett, ami hűen alátámasztja a 177 milliós összeadás (ebbe benne van a Game Boy, a Game Boy Pocket, a Game Boy Light és a Game Boy Color). Viszont a Game Boy eladásait igazából egyetlen egy játék sem rázta fel igazán. Talán a Pokémonok rázták fel néha az állóvizet. A Link’s Awakeningből az első héten 157.622 példány kelt el, a Game Boyból meg 19.953 db. Ez 2%-os emelkedés.

Ocarina of Time

A játék, mely a legnagyobb hatást keltette világszerte eladások terén is. A Nintendo 64 eladási MEGNYOLCSZOROZÓDTAK és jóformán a a sírból hozta vissza a Nintendo 64-et. 1998. november 14-ével bezáródó héten 5.759 db.-ot adtak el a Nintendo 64-ből, rá egy héttel meg 49.721 db. kelt el a Nintendo 64-ből. Ez +763%-os emelkedés, mely rekordnak számít. És ezzel ezen a héten kétszer annyi Nintendo 64 fogyott, mint Playstation, melyből ekkor 25.297 db. ment el. Magából a játékból pedig 480.064 db. fogyott az első héten.

Majora’s Mask

Mivel a Nintendo 64 késői korszakában jelent meg a játék, ezért nem jósoltak neki nagy sikert, Zelda cím ide vagy oda. Nos 2000. április 29-ei első heti Majora Mask eladások, mely szerint 393.081 példány kelt el a játékból, nem ezt tanúsítja. Ráadásul még ami érdekes hogy ezen a héten még négy új játék jelenik meg, és ennek ellenére is magasan győz a Majora’s Mask. A Nintendo 64 eladásait meg várhatóan nem emelte az egekig, hisz aki ennyi idő alatt akart venni N64-et, az megtehette. De így is megduplázódott a gép eladásai. Egy héttel a játék megjelenése előtt 4.825 gép ment el, míg a beszámolási héten 9.697 db N64 fogyott.

Oracle of Ages és Oracle of Seasons

2001. március 3-át írunk, amikor megjelent Japánban a játék. Most már nyilván csak a Game Boy Color eladásait látni, de szépen kezdett a 2 GBC-s Zelda. Az Oracle of Seasonsből 210.947 db. fogyott, míg az Oracle of Agesből 208.982 db ment el. Vagyis a 2 Zelda együtt 419.929 példányszámos eladást produkált. Magából a Game Boyból nem fogyott sokkal több: 37.621 db-os eladásával +28%-kal emelkedett a Game Boy eladásai.

The Wind Waker

A Wind Waker arról híres, hogy a Zelda-történelem egyik legnagyobb reklámkampányába fogott, nagyon sok módon népszerűsítették a játékot, kezdve a trailerektől a Zeldás relikviákon át egész a játékgépekig, ahol 10 percre mindenki kipróbálhatta a játékot. Már ha volt idegrendszere kivárni az óriási kígyózó sort. 2002. december 14-ei héten jelent meg Japánban a Wind Waker, és ahhoz képest, hogy mekkora reklámja volt, nem kezdett annyira fényesen. Bár az első heti 362.811 példányszámos eladás egy kicsit alulmaradt az 500.000-es várakozásoknak, és a GameCube eladásait sem emelte az egekig. 54.528 db-os eladás csak 69%-os emelkedés a múlt heti 32.186 darabos eladáshoz képest. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy karácsonyi időszakban járunk, tehát a GC eladásai így is magasak voltak ahhoz képest, hogy az átlag GC eladás 10.000 példányszám körül járt ezekben az időkben.

The Minish Cap

Game Boy Advance önálló Zelda játéka, 107.129 példányszámos nyitóeladással. És ha van olyan Zelda játék, mely tényleg nem volt hatással a konzol eladására, akkor ez. A 31.629 példányszámos GBA eladás 7%-os csökkenés a múlt heti eladáshoz képest.

Twilight Princess

Egy korábbi blogbejegyzésemben már értekeztem arról, hogy miért népszerűbb Japánban a Wind Waker, mint a Twilight Princess. És hogy a Japán eladásokon is látszani fog, azt azért nem gondoltam volna. Kezdjük a nehezebbel: A GC-s Twilight Princessből, alig 40.000 példány kelt el ÖSSZESEN a szigetországban, és a Wii-s TP sem nyit valami fényesen: 146.367 darabos eladással a 4. helyen nyit. A Wii eladásait meg nem osztotta, nem szorozta, hisz a géppel egyszerre jelent meg a játék. A Wiiből egyébként 1 héten 362.953 db. kelt el. Az egy nyitókonzolhoz mérten szép teljesítmény.

Phantom Hourglass

Sok év után ismét egy olyan Zelda játék, mely méltó módon kezdi az eladásokat. 2007. június 23-ával bezáró héten 304.610 db ment el. DS eladásait azért nem módosította nagyban a játék megjelenése, mert ekkor jelent meg a DS lite, aminek köszönhetően így is magas eladásokat produkált. Bár a 170.094 db-os DS eladás így is 28%-kal emelte meg a múlt heti eladáshoz képest.

A kékkel aláhúzott szövegrészre kattintva rámehettek a mutatókra. Érdekes, hogy csak az N64-es Zeldák befolyásolták komolyabban a gép eladásait. De hogy a NES-es Zeldák se maradjanak ki a jóból, azért az alant lévő gépnek szerintem mindnyájan örülnénk. ^^

The Wind Waker opening

Sokan nem szeretik ha egy játéknak túlzottan hosszú az openingje, mert játszani akarnak! De mire jó az, hogy sürgetjük a játékot, nem értenénk meg a lényeget! Azt gondolom, hogy az az egyik ok, amikor a Wind Waker is megkapta a 40/40 pontot, az a gyönyörű opening. És egy történetet mesél el. Ami azért érdekes, mert az Ocarina of Time történetét meséli el, és ugyan a The Legend of Zelda Timeline-ban az Ocarina of Time a 2., a Wind Waker meg az utolsó. A történet lényege a következő: Ganondorfot ugye elzártuk az Örök Sötétségbe, de kiszabadul. És mivel tudja, hogy nincs aki megállítsa, ezért nem sieti el a hódító útját, hanem szépen lassan felépíti a maga kis hadsegerét, és 100 év múlva indul el. A nép a Triforce-hoz imádkozik, hogy az Idő Hőse térjen vissza hozzájuk. De nem történt semmi. Vagy mégis?

Super Smash Bros. Brawl – Link

Mivel hamarosan megjelenik Európában is a Nintendósok egyik legjobban várt játéka a Super Smash Bros. Brawl (2008. június 27.), ezért gondoltam, hogy írok a Zelda játékok szereplőiről egy rövid bemutatót, hogy kinek milyen támadása van. Sorra kerül, Zelda, Sheik, Toon Link, Ganondorf de kezdjük a sort Linkkel!

Mint látható, a Twilight Princesses formáját alkalmazzák.

A Super Smash Bros. Brawlról annyit kell tudni, hogy az általános támadása a Wiimote-on a 2-es gombbal történik, a GC és a Classic Controlleren az A-gombbal, míg a speciális támadások a a Wiimote-on az 1-es gombbal, a GC és a Classic Controllerem meg a B-gombbal lehet kivitelezni.

Lássuk a speciális támadásokat:

Általános speciális támadás: Nyílvessző
Oldalsó speciális támadás: Szélbumeráng
Felső speciális támadás: Pörgő támadás
Alsó speciális támadás: Bomba
Végső támadás: Triforce törés

Mivel Link alakja a Twilight Princessből van, ezért a támadásai is onnan valók. Ha csak simán az 1-es, vagy a B-gombot nyomjuk meg, akkor Link előveszi az íját és nyilat lő ki belőle.

Oldalsó speciális támadás: Szélbumeráng

A Twilight Pincessben a Forest Temple-ben megszerezhető szélbumerángot használhatjuk, ha alkalmazzuk a Wiimote-on az "előre + 1-es gomb" vagy a Classic Controlleren és a GC controlleren az "előre + B-gomb" kombinációt. Ez azt csinálja, hogy ha eldobjuk, és elkap valakit, akkor "idehozza" hozzánk az áldozatot, és lehet támadni.

Alsó speciális támadás: Bomba

Ha megnyomjuk a Wiimote-on a "Le + 1-es gomb" vagy a Classic Controlleren és a GC controlleren a "Le + B-gombot" akkor Link elővesz egy bombát, és áldozata felé dobja.

Felső speciális támadás: Pörgőtámadás (Spin Attack)

Amikor megnyomjuk a Wiimote-on a "Fel + 1-es gombot" vagy a Classic Controlleren vagy a GC Controlleren a "Fel + B-gombot" akkor Link felugrik és kardjával elkezd forogni a saját tengelye körül. Ugyanakkor harmadik ugrásként is lehet használni a támadást.

Visszakapaszkodás (Tether Recovery)

Az egyik újítás a Super Smash Bros. Melee-hez képest, hogy ha harc során esetleg leesnénk, akkor nekünk kell valahogy visszajutni a pályára. Ellenben a Brawlban, ha leesünk, akkor a gép automatikusan kötéllel megkapaszkodtat minket, de felmászni már nekünk kell a 2-es vagy az A-gombbal. Link ilyenkor a Clawshotot veszi elő.

VÉGSŐ TÁMADÁS: TRIFORCE TÖRÉS

A végső támadásnak (Final Smash) az a lényege, hogy egy hatalmas sebzést mérjünk egy ellenfélre. Ezt akkor tudjuk kivitelezni, amikor a pályára jön egy Smash Ball, és azt széttörjük. Aki az utolsó ütést mérte a Smash Ballra, azt körülöleli egy erős fény, és ekkor meg kell nyomni egyszerre az 1-es és a 2-es gombot (vagy A és B-gombot).

Link a Triforce-ot használja, hogy lebántsa az ellenfeleit. A következő módon:

Először, amikor megnyomjuk a gombkombinációt,
akkor Link egy fényt alakít ki maga köré
A fényből elkészül a Triforce, amit az ellenség felé irányít.
Link odafut a Triforce-hoz. Áldozata már csapdába került.
És ekkor villámgyors sebességgel addig üti a triforce-t, amíg szét nem töri.
És ezzel egyhuzamban általában hazavágja az áldozatot.

2008. május 30., péntek

A Link to the Past - értékelés

Amikor 1992-ben megjelent a Super Nintendo, már akkor tudható volt, hogy sok fantasztikus játék fog megjelenni rá. És rendesen meg is kaptuk a magunkét: Super Mario World, Super Mario All-Stars, Super Metroid, Kirby's Fun Pak, vagy amit csak akarsz! De ha a legjobb játékról akarunk beszélni, akkor a teszt tárgyát képező a Link to the Pastet kell megemlítenünk.

Hát, hol is kezdjem? Nagyon nehéz egy olyan játékról írni, ami elindította a Zelda mániámat, és olyan élményt kaptam, mint még soha! Megtapasztaltam milyen az, amikor nem kell idegesedni, hogy sikerül-e legyőzni egy ellenséget. Milyen az, amikor csak úgy céltalanul járok Hyrule földjén!

Sokak szerint ez az első igazi Zelda játék! Mivel ez az első olyan Zelda, mely komoly történetvezetéssel rendelkezik. Az első 2 Zeldában csak megkaptuk a feladatot, hogy irány a Triforce darabokért, majd legyőzni Ganont! A Link to the Pastben folyamatosan történnek a dolgok, mindig van valami fejlemény. Például Kakariko Village-ben eleinte még béke van, emberek sétálnak, de a játék végére a falvat lerombolják a tolvajok, és teljesen elnéptelenedik. Maga a grafika csodálatos! 3D-nek még túlzás nevezni, de hogy Link immáron nemcsak 4, hanem 8 irányban képes mozogni, hatalmas szabadságot ad! Aztán itt találkozhatunk először logikai feladatokkal, melyek azóta a játékszéria védjegyeivé váltak.

A játék nehézségét nem is tudom, hogy lehetne jellemezni! Elsőre nagyon nehéz. De amikor kiismerjük a lehetőségeket, és hogy mit hol lehet megszerezni, sokkal könnyebbé válik a játék, és akár egy délután alatt végig lehet vinni. Ebből simán azt gondolhatnánk, hogy a szavatosság nem lesz valami fényes! Csakhogy a szavatosságban én nemcsak azt nézem, hogy milyen hosszú az adott játék, hanem, hogy mennyire tartalmas, és esetleg rávesz-e arra, hogy újrajátszam. Hát az, hogy negyedszer viszem végig a játékot, az azt hiszem, hogy mindent elmond! Magát a történetet nem akarom még egyszer leírni. Ha a címkefelhők közül rákattinottok "A Link to the Past"-re, akkor az egyik postban elolvashatjátok.

És most lássuk az értékelést táblázatban:

SNES GBA
Grafika 98% 96%
Játszhatóság 98% 97%
Szavatosság 100% 100%
Kihívás 99% 99%
Zene/Hang 98% 100%
Hangulat 99% 99%
Összhatás 99% 99%

Köztudott, hogy Game Boy Advance-en nagyon sok SNES játékot adtak ki újra, viszont a Link to the Past volt az első olyan remake, melybe pluszt is raktak bele. A zenét még jobbá tették, Linknek van hangja. Nem is beszélve a plusz egy Dungeonról, mely akkor nyílik meg, ha végigvisszük a Four Swordsot. Nagyon durva lett! Aki SNES-en játszotta, annak talán egy kicsit furcsa lehet a GBA verzió gombkiosztása, de hamar meg lehet szokni.

Mi mást is mondhatnék konklúzióként, minthogy egy olyan remekművel van dolgunk, mellyel nagyon sokat veszíthetsz, ha kihagyod!

Magyarázat arra, hogy miért lett kazettás a Super Nintendo

A Gamer 365 alternatív jelenjében beszél a Super Nintendóról, és beszél arról, hogy CD-s lett volna a Sony által a SNES. Ez már egy ideje közismert tény, de annak, hogy miért vetette el mégis a Nintendo az ötletet, arról itt olvasok először: Azért hátrált ki a Nintendo az egyezség mögül, mert nem tetszett nekik, hogy a Sony teljes jogot kapott volna a játékok felülvizsgálatára.

Ezt így olvasva elkezdtek kavarodni bennem a gondolatok. Most akkor ez azt jelenti, hogy ha valóban Sony CD-ROMos lenne az SNES, akkor az összes játékota Sony dönti el, hogy megjelenhet-e vagy sem? Mert én ezt így képzelem el. És ha ez tényleg így lett volna, akkor beláthatatlan következményei lettek volna. Mert lehet, hogy a Sony a Nintendo fejlesztéseket is felülvizsgálta volna. És akkor mi van, ha nem tetszik nekik például a Link to the Past, vagy a vagy a Super Mario World? Talán meg se jelentek volna ezek a fantasztikus játékok! Vagy sok évvel később! Ilyenkor érzem egyre inkább azt, hogy büszke lehetek arra, hogy Nintendós vagyok! Az sincs kizárva, hogy a Sony teljesen a feje tetejére állította magát a Nintendo franchise-t is.

Annak ellenére, hogy Nintendós vagyok, azt soha nem tagadtam, hogy jót tett a Playstation megjelenése a konzolpiacnak, mert a cenzúrázatlan játékaival rendesen lázba hozta a játékkészítő cégeket, emellett a Gamer társadalmat is jelentősen kibővítette. Ezzel nincs is semmi baj, de hogy a Nintendón keresztül írja át a videojáték fogalmat, azt már nem!

Aztán a Nintendo 64 is azért maradt meg kazettás rendszernek, hogy ne lehessen másolni a játékokat. Az elképzelés nagyon jó volt, csak akkor jöttek rá, hogy hiba volt, amikor látták a Playstation mutatóit. Hogy még így is nyereséges játékokat gyártani a Sonyra.

Aztán a GameCube-bal megpróbálkoztak ezzel a 8 cm-es DVD-vel, hogy erre írják rá a játékokat. Ezzel nem lehetetlenül el a játék másolás, hanem megnehezedik, ugyanis a 8 cm-es írható DVD-k jóval drágábbak, mint a 12 cm-es testvéreik. Aztán végül a Wiinél megpróbálkoztak a normál méretű 12 cm (olykor dupla rétegű) DVD-vel, és többek között is ennek is köszönhető a Wii sikere. Maga a gépre nagyon könnyű lett játékokat másolni, de Wiire játékokat csinálni így is nyereséges, mert a chippeltetést így is kevesen vállalják be.

Én egyébként nagyon másolt játék ellenes vagyok, de megértem azokat, akik ehhez folyamodnak. Hiszen sokunknak nincs pénz arra, hogy eredeti játékokat vegyenek, ugyanakkor szeretnének minél több játékot kipróbálni. Én sem vagyok olyan mérhetetlenül gazdag, de nekem minden játékom eredeti. És látom az eredeti játékok értékét. Nem is azért, mert kiadom értük a 8-10000 forintot, hanem mert érzem, hogy ez a Nintendo gyártmánya, és nem holmi TDK vagy Verbatim logót látok a tokon. Én úgy vagyok vele, hogy inkább bezárom azt a kaput, melybe belépve nagyon sok játékot kipróbálhatok, de nem eredetiben. Elveszne a játék igazi értéke.

2008. május 29., csütörtök

FPS lett volna az Ocarina of Time???

Az egyik nagyszerű gamer oldal, a Gamer 365 mai hírei között felvázolt egy alternatív jelent. Több játékról is írt, többek között arról, hogy FPS lett volna az Ocarina of Time. Az oldal szerint, amikor az Ocarina of Time-ot tervezték, és ezzel a Zelda játékszéria is 3D-be költözött, akkor belső nézetesbe tervezték a játék, ezzel még jobban emelvén Hyrule földjének felfedezésének az élményét. Ez annyival javított volna az egészen, hogy nagyobb erőforrás jutott volna a grafikára, háttérre, kidolgozottabb lettek volna az ellenfelek. És új stílusban próbálták volna ki a szériát, FPS-ként.

Csak aztán később eszükbe jutott egy olyan, hogy Linknek legyen gyerek és felnőtt formája, és ezért vetették el a belső képernyős ötletet, hogy jobban szemléltessék, hogy épp melyik Linkkel van dolgunk, így végül megmaradtak a harmadik személyű perspektívánál.

Mondjuk azt nem lehet kizárni, hogy a jövőben nem lesz így. Egyes vad pletykák szerint a következő Zelda játékot, a nagyhírű Metroid játékok fejlesztéséért felelős Retro Studios csinálná, ezzel átértelmezvén az egész Zelda Franchise-t.

Konklúzió: Az, hogy az Ocarina of Time a világ legjobb játéka, hűen tanúsítja, hogy a lehető legjobban döntöttek, hogy végül megmaradt kalandjátéknak, RPG elemekkel megfűszerezve. Ugyanakkor a feltételezés nem alaptalan. Lehet, hogy a Link's Crossbow Training megalapozta a következő Zelda játék alapját? Lehet, hogy tényleg FPS lesz a következő Zelda? Nem tudni. De nem kell megijedni. Ha valóban a Retro Sudios csinálná a következő Zeldát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy minőségi játékot kapunk a kezünkbe. Másfajta játékot, de nagyon jó lesz!

Kakariko Village

Ahogy olvasom Stinger blogját, a Metroid Galaxy Guide-ot, és látom, hogy mekkora, mármár enciklopédikus tudása van a Metroid játékokról, ez engem is arra ösztökél, hogy én is kezdjek el egy ilyet csak Zelda játékokról. Kezdetnek össze is állítottam egy rövidke kis esszét Hyrule földjének egyik legfontosabb helységéről, Kakariko Village-ről.

Alapvető információk:

Kakariko Village-et a legenda szerint Impa alapította, mely a Sheikah-ok otthona lett, akik a királyi család szolgálói. Így lett Impa Zelda dadája. Maga a falu mezőgazdasági, szinte az összes lakos tart otthon tyúkot, és nagyon sok a földműves. A lakosok szorgosságának köszönhetően egy nagyon virágzó falu, az emberek jól élnek. És sajnos pont emiatt a tolvajok kedvelt "találkahelye" lett a falu, gyakran járnak ide rabolni. Négy játékban van benne Kakariko Village: A Link to the Past, Ocarina of Time, Four Swords Adventures és Twilight Princess. Most pedig lássuk játékonként, hogy mi a jellemző a falura:

A Link to the Past

Ebben a játékban Kakariko Village Hyrule földjének nyugati részén helyezkedik el, északról a Lost Woods, délről a Desert of Mystery és keletről a Hyrule Castle határolja. A falu otthona Sarasrahla idős bölcsnek. A játék elején azért jön Link a faluba, hogy megtudja a bölcstől, hogy hogyan szabadíthatja ki Zelda hercegnőt, és a többi bölcset, viszont igen nagy meglepetés fogadja. Lépten nyomon saját magát látja a közözési plakátokon. Ugyanis a falusiak szentül meg vannak győződve arról, hogy egy Linknek nagyon hasonló alak rabolta el Zelda Hercegnőt (Innen vették a Super Mario Sunshine c. játék történetének alapját). Akárki, aki meglátja Linket, szól az őröknek, hogy végezzenek szegény hősünkkel. Viszont a falusiak nem tudják, hogy ezek az őrök Ganonnak dolgoznak, és hogy egyszer uralma alá fogja venni Kakariko Village-et. Persze nem mindenki gondolja Linkről, hogy ő a bűnös, vannak olyanok, akik megbíznak benne, többek között Sarasrahla felesége, aki közli velünk, hogy férjura nincs a faluban. Hyrule földjének keleti részén levő Eastern Palace (a játékban az 1. Dungeon) környékén vár minket. A faluban vár ránk egy pár szórakoztató mellékküldetés, melyekért negyedszíveket lehet kapni. Valamint megtalálhatóak itt többek között üzletek, van egy vendéglő, valamint egy könyvtár. A könyvtárban van a híres Mudora könyv, mely segít értelmezni a régi Hyliai írást.

A képen a Link to the Past Hyrule térképe látható. A pirossal bekeretezett rész a Kakariko Village.

Kakariko Village a sötét világban

A falu teljesen ki van fosztva, és romokban hever. És átvette az uralmat Blind a tolvajok fejedelme, akinek otthona a "Thieves hideout" ami egyébként a 8. Dungeon a játékban. Itt Blind egy bölcsnek adja ki magát, akit bebörtönöztek. Amikor meglátja a fényt, megtörik a varázslat, és megjelenik a valódi alakja. Ha legyőzzünk őt, akkor eltűnnek a tolvajok a faluból. De a végső békét csak Ganon megölése után nyeri el a falu.

A képen a sötét világ látható, pirossal bekeretezve a Kakariko Village

Ocarina of Time

Panorámakép az Ocarina of Time-os Kakariko Village-ről.

Ebben a játékban Kakariko Village Hyrule földjének északkeleti részén található, délről a Zora's River, valamint nyugatról Hyrule Castle határolja, a Death Mountain lábánál helyezkedik el. A faluban immáron nemcsak földművesek élnek, hanem építészek is, akik meg akarják építeni a falu legnagyobb építményét, a szélmalmot. A legenda szerint régen nagyon sokat fosztogatták a Gerudo tolvajok a falut, de Impa kiutasította őket, és megfenyegette őket, hogy nagyon megbánják, ha visszatérnek, azóta béke honol a faluban. A falunak egyébként van már egy szélmalma, mely a legjelentősebb látványosság. Ez a szélmalom vezeti el a kútból a vizet a falu lakosainak. A legenda szerint Impa a kút legmélyébe zárt el egy szörnyet, Dead Handet, akinek hat karja van, és azzal fojtja meg Linket. A lényeg az, hogy Link amikor felnőttkorában megtanulja a Vihar dalát (Song of Storms) és amikor visszamegy gyerekkorába, és ha a kút előtt eljátsza a dalt, akkor a kút teljesen kiszárad. Ekkor a kútba beleugorva meg lehet ölni Dead Handet, aki sokszor akadályozza a falu vízellátását. Egy másik legenda szerint, a falu egyszer tele volt láthatatlan ellenségekkel, melyek megkeserítették a falu életét. Egy bölcsnek voltak olyan sejtései, hogy olyan ellenségek vannak szabadlábon, melyeket szabad szem nem lát. Ezért találta fel az Igazság Lencséjét, mellyel látta őket, és sikerült kivégeznie őket.

Kakariko Village hét évvel később

Kakariko Village, amikor Bongo Bongo felgyújtja.

Mivel Kakariko Village-et nem érte el azonnal a végzete, ezért a piacról ideköltöztek az üzletek, és a különböző bazárok. Amikor a Lon Lon Ranchon Ganondorf kinevezte az akkori alkalmazottat Ingót tulajdonosnak, akkor Ingo elüldözte az akkori tulajdonost Talont, méghozzá Kakariko Village-be. Egyébként azért adta át Ganondorf Ingónak a hatalmat, mert Ingo odaígérte neki a legjobb lovat, Eponát. Viszont Kakariko Village lakosai sem lélegezhettek fel sokáig, mert csakhamar elérte őket a végzet! Valami titokzatos erő szabadult fel, és az egész falu a tűz martaléka lett. A Fantom árnyék szörny, Bongo Bongo tette volt. Akit a falusiak azért nem láthattak, mert csak az Igazság Lencséjével látható. Aztán a temetőben levő Shadow Temple-be zárta el Impát, hogy ne tudja megakadályozni szörnyű tettében. Itt küzdünk meg Bongo Bongóval. És bár Impát megmentjük, de azzal, hogy rommá égett a falu, összeomlott egy olyan álma, hogy várost csinál a faluból.

Four Swords Adventures

Ebben a játékban nincs sok információ a faluról. Valószínűleg A Link to the Past és az Ocarina of Time történetének egy elegye valósul meg itt. A falu tele van tolvajokkal, és minden rommá ég. Bár itt a játék szerint Dark Link gyújtotta fel a falut.

Twilight Princess

Faron Woods után található a falu. Ebben a játékban is elég mostoha sorsra jutott. Amikor az alkony elborítja a falvat, az összes lakos meghal, az Árnyékszörnyek kezei által. Három ember élte túl a támadást, Renado, a falu sámánja, valamint a lánya Luda és Barnes, aki a Bomba üzlet tulajdonosa. A faluból egyenes út vezet a Death Mountainba, mely a Goronok lakhelye.

Kakariko Village a Twilight Princessben. Hátul láthatató a Death Mountain.

Hát nagyjából ennyi. Remélem, elnyerte a tetszéseteket.

2008. május 27., kedd

Link's Crossbow Training értékelés javítása

Na, csak meg kell mutatnom a Szabolcsnak a tesztet, máris óriási hibát vélt felfedezni! Azért nem odaírom, mert lehet, hogy akkor az egészet át kell írni. Az a lényeg, hogy a multiplayer nem olyan, mint amilyennek elképzeltük. Ugyanis mi a bagszival azért nem kezdtünk el multizni, mert szentül azt hittük, hogy olyan a multiplayer, hogy kiállunk mind a ketten az adott pályára, és annyi pontot szerzünk, ahányat mi lövünk le.

De nem. Kiderül, hogy felváltva jönnek az emberek. Tehát nem kell se több Link's Crossbow Training, se több Wii Zapper, csak egy kis türelem, mire mi következünk ^^' De így akkor az egész pontrendszer borul, mert akkor ha van a Platina medál is, az tényleg nagyban módosítja a szavatosságot. Majd egy éberebb pillanatomban módosítom ^^'

2008. május 26., hétfő

Az első 2 Zelda más szemszögből

Ma itt volt egy nagyon kedves barátom, bagszi, aki kipróbálta az első 2 Zeldát. Felkészítettem rá, hogy nagyon nehéz dolga lesz. Először a Zelda II-t nézte meg. Már akkor tudta, hogy egy nagyon elüt a többi Zeldától, amikor látta, hogy felül nem a "The Legend of Zelda" felirat olvasható, hanem "Zelda II". Aztán jött az összes többi magától. Amikor először kezdett el játszani, egyből a Castlevania jutott eszébe, hogy mennyire hasonlít rá. Eleve a harcrendszerre nincs kibékülve. Azt nem szereti, hogy egyszerre sokal jönnek neki. Ami még nem tetszik neki, hogy semmi jel nincs arra, hogy mi hol merre hány méter, hová kell menni és hogy hogy jut tovább. Segítettem neki, de nagyon nem tetszett neki, hogy töksötét van a barlangban, és nem látja az ellenfeleket. Annak ellenére, hogy mondtam, hogy a talajt figyelje, szörnyen bosszantotta a sötét. Azt mondta, hogy 10-es skálán max. 2 pontot adna rá. Érdekes. Látható, hogy ennyire megosztja a Zelda II a játékosokat. Én pl. 9 pontot adnék rá. Iszonyatosan szeretem!

Aztán az első Zelda, a The Legend of Zelda! Ez már sokkal jobban tetszik neki, bár a nehézséggel itt is nagyon meggyűlt a baja! De itt legalább tovább tudott jutni. És elég sokáig eljutott a 3. Dungeonig! De érezhető, hogy ezt sokkal jobban élvezte! Elővettem a GameFaqs-os térképet, és segítettem neki. Amit hiányol az az, hogy nincs annyira kidolgozva, mint a későbbi Zeldák. Elsősorban a logikai feladatokat hiányolta. Az a helyzet, hogy a Zelda már így a NES határai súrolja technikailag. A 8. Dungeonnál annyi ellenség van egy helyen, hogy úgy beszaggat a kép, hogy alig lehet irányítani. Ő erre a játékra 6/10-et adna. Én meg ezzel szemben 9.5-öt. De lehet, hogy én vagyok túlzottan elfogult. Ezért is értékelem százalékban a játékokat, hogy jobban meg lehessen különböztetni.

Hát röviden ennyit.

Link's Crossbow Training értékelés

Behoztak egy jó kis játékot! Erre a Sonysok azt mondanák, hogy na, tönkrement a Zelda franchise, csak azért mert el akarják adni azt a műanyag sz*rt! Ez is érdekes, mert még a Nintendós berkekben is hallom ezeket a rágalmakat! Én mindig azt mondom, hogy addig amíg minőséget kapok a pénzemért, addig nem érdekelnek a hátsó szándékok! És én úgy érzem, hogy minőséget kaptam a pénzemért, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett a játékkal.

Maga a Wii Zapper nagyon jó ötlet volt, máris adott egy sejtést affelől, hogy ősrégi NES játékok folytatást nyernek. És igaz! Készül a Duck Hunt folytatása! Maga a szerkezet az érdekes dolog, ahogy rá kell rakni a Wiimote-ot, és a Nunchakut, és nagyon jól megcsinálták, hogy hátul van egy elzárható rész, ahol a Nunchaku vezetékét lehet feltekerni. És úgy lehet a Wiimote-ra rácsatlakoztatni. És állítólag a Twilight Princesszel is kompatíbilis a Wii Zapper!

A játék! Nagyin erős, domináns zenével indít, megadván az alaphangulatot. Aztán 9 mentett állás közül lehet választani. 9 levelből áll a játék, mindegyiknek 3 pályája van. Tehát az egész játék 27 pályából áll. Eleinte 3 level van megnyitva, a negyedik akkor nyílik meg, amikor az első három levelben elérjük a 20 000 pontot. Aztán minden újabb level megnyílik, ha elérjük a 20 000 pontot. Eleinte csak egy szórakoztató lövöldözős játéknak tűnik, de aztán egyre komolyabbá válik, a végén van egy pár olyan pálya, mely egy főellenségre oreintálódik. És eléggé megkomolyodik a játék. Egyébként 20 000 után megkapod a bronz medált, 40 000 után az ezüst medált, és 60 000 után az arany medált. A szavatosságával nem is a 27 pálya miatt van probléma, hanem azon, hogy ha már mindenütt elértük a 60 000 pontot, akkor kérdem én, hogy kinek lesz kedve elővenni a játékot? Egyébként van Practice része is, ahol gyakorolni lehet, meg van Multiplayer, ami azért tartok furcsának, mert Wii Zappert (még) nem lehet külön kapni csak magával a játékkal. És akkor most két eset van: Van lesz több Link's Crossbow Trainingünk, vagy a többiek játszanak Wii Zapper nélkül Wiimote-tal és Nuncsakuval a kezükben, úgy meg elég kényelmetlen az irányítás. Egyébként a pontozást nagyon jól megcsinálták. Ha rövid időn belül több tárgyat ütsz ki, akkor a pontok dupláját, tripláját, négyszeresét, és így tovább lehet kapni. Egyszer nekem a 17×-es pontozásig sikerült eljutnom.
A zene nagyon jó lett. Mint írtam egy domináns zenével kezd, de végig nagyon jó zenét hallhatunk, a Twilight Princess zenéket gondolták újra.
Grafikailag hagy kívánnivalót maga után a játék, mert teljesen TP-s a grafikája, ami ugye még GC minőségű. Azért jó lett volna ha felturbóznák.

Most lássuk táblázatban az értékelést:

  Wii
Grafika 88%
Játszhatóság 97%
Szavatosság 51%
Kihívás 77%
Zene/Hang 99%
Hangulat 91%
Összhatás 84%

Az összhatást az mindig a hatnak a számtani átlagából hozom ki. Nagyon durva, hogy leviszi a szavatosság, de engem tényleg elgondolkodtat, hogy ha valaki mindegyiket megcsinálja 60 000 pontra, akkor utána ki fogja elővenni? A multiplayer meg (egyenlőre) nagyon hülyén van megoldva. Mindazonáltal én megszerettem a játékot. És az árát tekintve megéri, hisz kapsz egy játékot, meg magát a Wii Zappert is. Bár az árak elég érdekesen oszlanak el. Az ElectroWorldben láttam 11 990 forintért, a Game Parkban 9 990 forint, míg a Media Marktban meg 7 990 ft. Szóval nagyon jó szórakozás, igényes Zelda Spinoff.