Új Okui Masami kislemez előrendelve

Annak ellenére, hogy a címet illetően szkeptikus vagyok, előrendeltem az új Okui Masami kislemezt.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz ki az Innocent Bubble címből, reméljük a legjobbakat. Ha ünnepelni fog, akkor mindenképp egy vidám, oldott dalra számíthatunk. Amúgy a legvalószínűbbnek egy powerful pop - soft rock zenét tartok, valami hasonlót, mint a Real Starter volt 2012-ben. Kíváncsi leszek majd. A borító már mintha elérhető lenne, de jó minőségben még nem találtam meg. Mindenesetre alig várom a kislemezt, hogy végre a kezembe vehessem, és meghallgassam rajta a dalokat.

Egy probléma végső megközelítése

De ne jussunk el ide. Vasárnap újabb animének értem a végére, ez pedig a Final Approach. Egy 13 részes "félhosszúságú" animéről van szó, vagyis egy része kb. 13 perces. Alapvetően egy létező társadalmi problémára ad egy meglehetősen debil választ a sorozat. A közeljövőben játszódik, amikor is Japánban olyan szinten megcsappant a gyerekvállalási kedv, egyáltalán az igény a párkapcsolatra, hogy az már komolyan fenyegeti a japán gazdaságot. Erre azt találták ki, hogy minden egyes fiú mellé számítógéppel "kisorsolnak" egy lányt, aki jellemvonása szerint hozzáillik.

Adott egy srác, Mizuhara Ryo, aki vígan éli középiskolás mindennapjait, míg egy este egy helikopter száguld a magasba, és beugrik hősünkhöz. Belőle egy hadseregnyi Men in Black, Mátrix feelingű ügynökök özönlenek ki, ellepik a házat, a végén pedig meg egy lány száll ki, aki magát Masuda Shizuka néven mutatja be, és kijelenti, hogy mától ő lesz hősünk jegyese. A fiú persze rögtön ellenkezik, ő nem lesz senkinek a férje csak azért, mert előírták. Na de Shizukát sem abból faragták, hogy csak úgy lemondjon a neki megszavazott jegyeséről. Egy hihetelenül jól irányzott karate-mozdulattal Ryo értésére adja, hogy itt bizony az van, amit ő akar. A rengeteg sok ügynök sem véletlen van jelen. Azonnal a lány védelmére kelnek, ha Ryo akár verbálisan is bántani merné, vagy szembeszállna az akaratával.

Idáig talán még viccnek is elmenne. Ha nem láttam volna az animét, és mástól olvasnám azt, amit most írtam, azt gondolnám, hogy érdemes lenne megnézni. De a valóság másképp fest. Ahogy megjeleníti az egész eseményt az anime, amilyen érzelmeket társít melléjük, és a rajzstílus az, ami miatt komolyan kiakasztott a dolog. Egyrészt, képzelhetjük, milyen párkapcsolat lehet abból, ha csak az egyik fél akarata teljesülhet (nemtől függetlenül), a másik meg örülhet, hogy egyáltalán egy légtérben lehet vele. Érzelmek tekintetében meg Shizuka kettőssége, ami nem tetszik. Ha Ryo (mindig Roy-t írok T_T) erőt vesz magán és visszautasítja Shizukát, akkor latba veti fizikai erejét, vagy elkezdi sajnáltatni magát, és "You're so mean" jellegű szöveggel siratja magát. A rajzstílus meg számomra kifejezetten visszataszító. A lányokat szerénynek ártatlannak mutató nagy szemek, holott azt várják, hogy egy srác nekik menjen, és jól elkezdje osztani őket. Erre még rájátszanak az önsajnáltató érzelmek is, amik bennem komoly visszatetszést keltenek. Ugyanakkor meg Japánban igény van az ilyen jellegű animékre, mert a fiúk többsége olyan szinten önbizalomhiányosak, hogy a gondolatától is rettegnek, ha egy lányt meg kell szólítani, vagy udvarolni nekik. Az ilyen stílusban rajzolt lányok megadják az illúziót a fiúknak, hogy ilyennél van esélyük, szinte érzik, hogy hívogatják magukhoz. Ezért is népszerűek a fiúk körében a randizós játékok, mert azok is hasonló stílusban vannak megrajzolva.

De vissza az animére. Akkor válik igazán szörnyűvé az egész, amikor a Ryo, mintha nem venné észre Shizuka érzelmi manipulációit, egy idő után beleáll a helyzetbe, és szinte elkezdi sajnálni a lányt, amikor megtudja a valódi okát, hogy miért ment bele ebbe a párválasztósdi dologba. Merthogy erre is fény derül, ezzel adni némi "álkomolyságot" a történetnek, aztán a végére minden szép és jó lesz elviekben... A képen ugyan több szereplő is látható, de annyira súlytalanok. Ott van például Ryo húga, Akane, aki szintén főszereplő, de szinte csak arra szolgál, hogy megmutassa az anime, hogy van valaki, aki aggódik a fiúért, de érdemben nem csinál semmit. Amúgy a szüleikkel nem tudni, hogy mi történt (vagy nem maradt meg bennem, ha mutatták), évek óta Ryo neveli Akanét. Meg persze Ryo iskolába jár, és az osztálytársak is szerepet kapnak, de ők sem viszik előre a történetet.

Zene terén sem alkot maradandót az anime. Az opening kifejezetten unalmas, nem közöl semmit. Nogawa Sakura az opening előadója. Annyira nem ismerem őt, de a RAY the Animation-ben hallottam a hangját. A szöveg pontosan annyira semmilyen, mint ahogy az anime is. A zene mellett is úgy elmentem gondolatban, semmi dallama nincs. Ami az egészben nagyon kiábrándított, hogy a zenét Kageyama Hironobu szerezete. Az az ember, aki JAM Project tag, aki szólóban valósággal legendákat énekelt a Dragon Ball Z-nek, és néhány kisebb kaliberű animének és Tokusatsu sorozatnak, merényletet követett el maga ellen, azzal, hogy egy ilyen semmi érzelmi mondanivalóval nem bíró zenét írt egy ilyen borzasztó animének. Nem akartam elhinni, amikor az opening videóben megláttam a nevét, mint zeneszerző. Vissza is tekertem a videót, hogy biztos ő az. Fájdalmas volt a felismerés, hogy igen. Az ending valamivel jobb (Hashimoto Miyuki: Love, Fate, Love), kifejezetten ígéretesnek indul, de aztán más hangszínben énekli az előadó a refrént, így az egész el lett rontva, de összességében még mindig maradandóbb, mint az opening.

Igazából találó a cím, mert tényleg egy végső megközelítést ad egy problémának, amikor már olyan mértékű a baj, hogy már nincs más választás. Természetesen az "alkotás" a maga 13 percnyi 13 részében nincs lehetőség, hogy megismerjük ennek az előzményét. Egyébként ezt az animét a videojátékos folytatása miatt kezdtem el nézni. A játék ugyanis játék formájában folytatódik Final Approach 2 ~1st Priority~ címen. Ez PlayStation 2-re jelent meg, és abból, hogy mások a karakterek, arra következtetek, hogy más történetet is dolgoz fel a játék. Viszont a rajzstílus nagyon hasonlít az animéére, ezért is sejtettem, hogy egy franchise-ról van szó. Ráadásul mind a kettőt a PrincessSoft gyártotta. A PS2 játék 2008-ban jelent meg, ennek van egy Portable változata, mely 2009-ben jelent meg PSP-re, na ennek az openingjének előadója Okui Masami. A Starting Over című dala elég jó, bár nem annyira komoly. Illik egy ilyen jellegű videojátékba, amit egyébként pont Okui Masami hangja tesz némileg komollyá, azáltal, hogy hallani a hangján érzelmi érettséget, valamint hogy azért már lassan 2 évtizede énekelt akkor. Amúgy maga a játék meg lehet, hogy szintén annyit ér, mint az anime. Az ending meg Ohmi Tomoe: Beloved című dala, valamivel egyszerűbb. Egy negatívabb pillanatomban konkrétan el is képzeltem, hogy általam igencsak "beloved" lenne egy ilyen csaj. Itt nemcsak arról van szó, hogy adott esetben "sakkban tart" egy srácot, ezáltal ő tehetetlennek érzi magát, hanem egy ilyen helyzetben nem is lehet igazi szeretet kicsikarni, és még tiszteletet sem vívhat ki magának, legfeljebb félni fog tőle. Mondjuk a Stockholm-szindróma rendesen érvényesül az animében, ha valamivel meg lehet magyarázni, hogyan szerette meg végül Ryo Shizukát az animében, akkor így. Amúgy a videojátékra visszatérve, bár a rajzstílus szinte megegyezik az animével, de képeket nézve a játékból szimpatikusabbnak tűntek a karakterek. Annak ellenére, hogy az opening és ending alapján komolyabbnak sejtem a játékot, nemigen szavaznék bizalmat egy ilyen produktumnak, ez az anime igazán megadta az úgymond, alaphangulatot. 3 pontra értékeltem 10-es skálán.

Három anime is befejezve egy nap alatt

Pénteken úgy alakult, hogy három animének is az utolsó részére értem (egy nap egy részt nézek meg), méghozzá az alábbiak:

• Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade
• Ouran Koukou Host Club
• Ghost Sweeper Mikami

Mind a háromnak tetszett az utolsó része, meg is lepődtem, hogy három olyan animének értem a végére egy nap alatt, mely nagyon jól lezárta a történetet. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade is nagyon jól le lett zárva, a történet egy kerek egészet alkot, nem maradt kérdés a végére. A minőségről pedig sokat elárul az, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok a sci-fi, mecha, futurisztikus sztori híve, tetszett, amit láttam. Az Ouran Koukou Host Club sokaknál alapműnek számít, én csak most, 2017-ben szántam rá magam, hogy végignézzem. Alapvetően tetszett, ebben még az a fajta hülyeség van, amibe beleállnék, és bár nem állt jól az animének az utolsó részekben az érzelgősködés, mégis azt gondolom, hogy egészen jó dolgot hoztak ki belőle. Némileg hasonlít (mondanivalójában) a Danshi Koukousei no Nichijou-ra, de ebben már olyan marhaságok voltak, hogy a 7. résznél már csak felidegesítettem magam az egészen, és kikapcsoltam, én ebből többet nem kérek. De az Ouran Koukou Host Club még szerethető formában mutatja be a fiatalság-bolondság dolgát. A Ghost Sweeper Mikami-nak mivel epizodikus története van, ezért ennek egy nagyobb szabású utolsó részes sztorit képzeltem el lezárásnak. Extra poénokkal, emlékezetes sztorival. Ha úgy vesszük, kamatostul megkaptam. Nemcsak annak kapcsán, hogy az utolsó rész is nagyon jó lett, hanem az utolsóelőtti két rész egyben egy nagyobb hatású történetet dolgoz fel. Nem hittem volna, hogy most is találkozok olyan animével, ami ennyire emlékezetes, és szinte élmény volt végignézni minden egyes részét megnézni. A Ghost Sweeper Mikami ilyen, az utolsó részek pedig tesznek róla, hogy egy életre szóló emlék legyen, amit ott jegyzek a valaha látott legjobb, legszórakoztatóbb animék között. Továbbra is csak ajánlani tudom. Ezzel a három animével együtt már 216 befejezett anime van a listámon.

Új Okui Masami és vélemény az r.o.r/s együttesről

Hát nekem nem kell több ma reggelre. Hajnalban Okui Masami új kislemezt jelentett be. Már a címet is lehet tudni: Innocent Bubble. Kicsit furcsának hangzik, de annyira bízom abban, hogy jó dalt fog kiadni, hogy elő fogom rendelni, amint lehetőségem lesz. Csak azt furcsállom, hogy 25. évfordulós kislemeznek hirdeti meg, amikor debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... 1993 augusztusában jelent meg. Mondjuk nem ez az első eset, hogy ilyennel találkozok a japán zenében, hogy egy évvel korábban ünnepelnek évfordulót, mint valójában. Már akkor azon gondolkodtam, hogy valószínűleg azért, mert sorszámnévben gondolkodnak, és Okui Masami is úgy van vele, hogy 2017. augusztus 21-én tölti be a zenei karrierje a 24. "életévét", akkor augusztus 22-től már sorszámban a 25. évforduló van, és már ekkortól ünnepel? Van értelme, miért is ne? A kislemez mindenesetre augusztus 30-án jelenik meg. A cím egy kicsi aggodalomra ad okot, hogy nehogy valami butasággal jöjjön ki, de ha abból indulok ki, hogy a "popcorn magic" című dala is egy igényes igénytelen alkotás, akkor nagyon félnivaló nincs.

Hogyan lehet valami igényesen igénytelen? Hát úgy, hogy maga a dal sem veszi komolyan magát. Okui Masami énekhangja különleges abból a szempontból, hogy képes egy igénytelen zenéből az énekhangjával valami jót kihozni, nem egyszer fordult elő az, hogy egy dalt az ő hangja mentett meg. Azt hallani ezekben a dalokban ugyanis, hogy lehet, hogy felkérték hogy ő énekeljen fel egy adott zenére, de ahogy énekel, abból az jön le, hogy jó, ráéneklek erre a zenére, de nehogy azt higgyétek, hogy el fogom adni magam nektek. Valami hasonló lehet a fejében, amikor énekel, és képes néha egy idétlen alapból egész jót kihozni. A popcorn magic dal azért is érdekes, mert nemcsak hogy maga a zene, a dallamvilág is olyan, hogy nem veszi magát komolyan, hanem Okui Masami is beleáll a hülyéskedésbe. Hallani az énekhangján, hogy nem veszi komolyan a dalt, de annyira élvezi, hogy énekelhet egy egynyári slágert, hogy ettől válik nagyszerűvé. Életemben nem hallottam még ilyet, és kifejezetten sajnálom, hogy nincs fent YouTube-on a dal, boldogan megmutatnám mindenkinek, hogy lássátok, hogyan lehet maradandót alkotni egy hallhatóan olcsó költségvetésű egynyári slágerből.

De összességében azért hallani, hogy mi az a zenei világ, amiben igazán otthonosan mozog. Tegnap este meghallgattam az r.o.r/s: dazzle albumát. 2008 nyara óta ismerem az albumot. Annak idején sokat hallgattam, mert eléggé nehéz volt akkor beszerezni, és örültem, hogy nagy nehezen valahonnan sikerült letölteni. Az r.o.r/s egy duó, melyet Okui Masami és Yonekura Chihiro alkot, Magyarországon is ismert lehet, mivel ők énekelték a Kaleido Star anime 3. openingjét és endingjét. Akinek esetleg nem jut eszébe, hogy melyik az, íme az opening videó:

Ehhez hasonló dalokból készítettek egy albumot. Ezt megelőzően 2 kislemez jelent meg, az első a Candy Lie, ez szolgált debütálásra, a második kislemez a Tattoo Kiss, a Kaleido Star kislemez. A két kislemezt megkoronázva jött a stúdióalbum. Mely igencsak érdekesre sikeredett. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy Okui Masami és Yonekura Chihiro karrierjének egy érdekes kisiklása ez a formáció. Alapvetően nem a zenei stílussal van a baj, hiszen trance stílusban is lehet kifejezetten jó dalt csinálni, a bajt abban látom, hogy kiárusították a barátságukat. A két énekesnő a privát életben ugyanis jóbarátok és nagyra tartják egymás zenei munkásságát. Tegnap este elképzeltem magamban, hogyan viszonyulnék az együtteshez, ha most lenne aktuális. Nagyon örülnék a bejelentésnek, hiszen mindkét énekesnőt nagyon szeretem, jó zenét csinálnak a szólókarrierjükben, és azt gondolnám, hogy együttes erővel még annál is sokkal jobbat alkotnának. Ehhez képest meg amit hallok, nagy csalódás lenne. Maga a zene még nem is lenne annyira rossz, a baj az, hogy két énekesnő között nincs kapcsolat. Olyan érzés hallani a dalaikat, mintha énekelnék a maguk sorait, a refrént együtt, de ezzel kifújt a dalt. Míg a Hayashibara Megumi és Okui Masami Slayers dalaiban ott van a varázslat, hogy hallani a barátságot a dalaikban, hallani érzelmeket bennük, de az r.o.r/s dalokat, mintha gépekkel vették volna fel. Nem hallani kapcsolatot az énekek között, ezért gondolom azt, hogy ezzel a közös munkával kiárusították a barátságukat. Ez a legfájóbb pontja a közös munkájukat, még azt is felülmúlja, hogy nem a trance legmagasabb minőségét nyújtják. Alapvetően nem rajongok az elektronikus zenéért, de arra rájöttem, hogy nagyon jól lehet ebben a stílusban szerelemről, szerelmi csalódásról, illetve a szerelemből fakadó fájdalmakról énekelni, mert erős a zene hangzása, és gyors, ütemes ritmussal lehet azt éreztetni, hogy megéli az adott érzést. Okui Masami-nak van néhány ilyen száma, az Abyss és az Automaton máig az egyik legjobb trance dalok, amit valaha hallottam. Ha nem is hozzák ezt a minőséget, összességében arra jó ez az album, hogy lazításként hallgassuk, mert ennél sokkal rosszabb trance dalok is léteznek, de akkor becsültem volna igazán nagyra az albumot, ha a stílusában magas minőséget hoznak. Mert lehetséges, van is néhány kifejezetten jó dal az albumok, amik tetszenek:

• Fly
• escape (Kaleido Star ED03)
• platinum egoism

De ezt leszámítva egy átlagos albumról beszélhetünk, amit jó azért hallgatni, mert ellazít, de komoly mondanivalója nincs, és ezt hiányolom. Nagyon kicsi az esély rá, de ha még egyszer esetleg összejönnének egy album erejéig, az már remélem, hogy olyan lesz, ami mind a kettejük stílusát reprezentálja. Bár szerintem a projekt csak a megjelent két kislemezre és az albumra szólt, úgyhogy ez aligha lehetséges, de egy közös munkának örülnék tőlük.

Japán zenei kiadványok nyárra

A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Külön vannak az albumok és a kislemezek, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:

Japán albumok

Hayashibara Megumi - Slayers MEGUMIX	Hayashibara Megumi - CHOICE	Hayashibara Megumi - VINTAGE White	Hayashibara Megumi - Time Capsule
Okui Masami - i-magination	Okui Masami - Love Axel	Okui Masami - Symbolic Bride	Suara - Yumeji
Miyazaki Ui - UI1	JAM Project BEST COLLECTION VIII - GOING	JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force	ALI PROJECT - Psychedelic Insanity
	r.o.r/s - dazzle	Ohmi Tomoe - HAPPY DAYS

Japán kislemezek

Hayashibara Megumi - Touch and Go!!!	Hayashibara Megumi - Shuuketsu no Sadame	Summer of Love feat. Okui Masami - My Resolution ~Ano Tokei no Shita de~
Okui Masami - Starting Over	Ohmi Tomoe - Beloved	Okui Masami - Sora no Uta
JAM Project - Rescue Fire	ALI PROJECT - Jigoku no Mon	Miyazaki Ui - Kizuna no Uta

Uchuu no Kishi -Tekkaman Blade- karaokék

Azért van előnye a Facebooknak. Azáltal, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphat egy-egy írásom, nagyobb felelősséget érzek a munkám iránt. A blog továbbra is alapvetően az animékről, mangákról, japán könnyűzenéről fog szólni, de a Facebook oldalra mindegyik blog linkje ki fog kerülni., így lehet válogatni. Mindenki arra a cikkre kattint, amelyik tetszik neki. A japán zenén belül a karaoke kiemelt szerepet fog kapni. Most az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingjeivel és endingjeivel foglalkoztam, sikerült tegnap megcsinálni mind a két openingből és endingből a kfn-eket, amiket elterveztem:

• OP01: REASON
• ED01: ENERGY OF LOVE
• OP02: Eien no Kodoku
• ED02: LONELY HEART

Mind a négy dal előadója Kosaka Yumiko. Neki ugyan nagyon rövid előadói karrier jutott, de az annál érdekesebb. Róla itt írtam bővebben. Ő egyike azon japán előadóknak, akiknél sajnálom, hogy nem jutott neki több szó. Jó hangja van, és van néhány nagyon jó dala, ami miatt érdemes volt megismerni őt. A Tekkaman Blade anime dalok esetében sajnos csak a openingeknek van karaoke verziójuk az endingeknek nincs, így azokat vocal only-ban csináltam meg. Ráadásul a LONELY HEART-ot nem ismertem annyira, mert az nem került fel a stúdióalbumára, így azt nem hallgattam olyan sokszor. Ennek ellenére nem volt nehéz időzíteni, mert láttam logikát a ritmusban, így szinte magamtól ment végig. Maga a dal egyébként nem valami jó, megértem, hogy miért nem került fel albumra. 5 perc 47 másodperc hosszú, de ami a nagyobb baj, hogy indokolatlanul hosszú. Sok a zene, és sok a "felesleges" ének. Ez alatt azt értem, hogy nem viszi el a dalt sehová. Pedig kifejezetten jónak indul. A szöveg lényegében úgy kezdődik, hogy álmában az ő mosolyát látta (gondolom, a nagy őét), és amikor felébredt, azonnal beléhasított a tudat, hogy minden ugyanolyan, mint tegnap volt. Ami vélhetőleg egy nagyon rossz állapot, mert rögtön azzal folytatja, hogy elfelejt minden kedvességet, és csak egy célja maradt: Futni... futni egyedül. Nagyjából ennyi hangzik el az ending videóban, és kíváncsi voltam, hogy hova megy végül a dal. Csalódottan tapasztaltam, hogy önsajnáltatásba fullad az egész, és a magányos szívének "kiéneklésével" csupán az a célja, hogy azt hangoztassa, hogy egyedül harcol mindenért. Az önsajnáltató jajgatásról már ne is beszéljünk. De megcsináltam, hogy teljes legyen a karaokéban az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade repertoár.

Az animével egyébként hamarosan végzek, már 41 részt láttam a 49-ből. Igazság szerint várom, hogy vége legyen, mert az egészet Hayashibara Megumi miatt kezdtem el nézni. Ő szinkronizálja benne Kisaragi Aki-t. Őmiatta megérte nézni az animét, ugyanis itt Megumi-san saját hangján szinkronizál, nem "alakít" rajta, mint akár Lina Inverse-nél. Jó eséllyel azért, mert Aki eléggé komoly karakter, nála nincs lehetőség bolondozásra. Maga az anime meg egyrészt azért nem tetszik annyira, mert nem az én stílusom a sci-fi, mecha, másrészt meg túl sok az érzelgősség és az érzelmi kitörés. A 25. rész körül ugyan fény derül a háttértörténetre, és kellő magyarázattal is szolgál, de nekem ez már akkor is sok. De ha már eljutottam eddig, akkor végig is nézem, ráadásul úgy tudom, hogy Japánban népszerű anime volt a maga idejében (1992-1993-as, úgyhogy jó régi), úgyhogy ezért is nézem. Tervezem megnézni az elődjét is, az Uchuu no Kishi: Tekkaman-t, ez még ennél is sokkal régebbi, 1975-ös, úgyhogy a legrégebbi anime lesz, amit eddig láttam. Viszont amit érdekesnek tartok, hogy az OVA (Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II) viszont kifejezetten tetszett. 10 évvel játszódik a fősztori után, és talán azért tetszik nagyon, mert bár ugyanúgy az űrben és egy távoli jövőben játszódik, de csak lazán hordozza magában a sci-fi elemeket, ezért nézhetőbb számomra. És érdekelt is a történet. Ráadásul az OVA már nemcsak Hayashibara Megumi miatt érdekelt, hanem a három endinget (nincs openingje) Okui Masami énekelte. Az alábbiakat:

• REINCARNATION (1-3. rész)
• Live alone Sennen Tattemo (4-5. rész)
• It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (6. rész)

Ezek a dalok jelentősek Okui Masami karrierjében, ugyanis 1994-ben ezek voltak az énekesnő első igazán nagyon jó dalai, amik már nemcsak szórakoztatnak, kellemes érzést okoz a hallgatásuk, hanem minőségiek is lettek. Erősebbek, jelentőséggel bírnak, és megerősítették az énekesnő első albumát. Többek között ezeknek a daloknak köszönhetően indult el nagyon jól a karrierje, és adja az első album (Gyuu) azt az érzést, hogy itt egy nagy karrier lehetősége hallható. A mai napig nagyon szeretem a debütáló albumot hallgatni. Az animét meg aki látta, szinte mindenki szereti, úgyhogy ne az én véleményem legyen mérvadó.

Harada Chie

Tegnap egy olyan japán énekesnőről írtam, akinek elég hamar véget ért a karrrierje, ma szintén egy olyan énekesnőről szeretnék írni, akinek diszkográfiája szintén meglehetősen szegényes. Olyannyira, hogy csak egyetlen egy kislemeze van. Ő Harada Chie, akit még én sem ismernék, ha nem láttam volna a GHOST SWEEPER Mikami animét. Rejt néhány érdekes embert ez az anime, egy darabig az ő esetében sem értettem, hogy miért ennyire rövid az énekesnői karrierje. Nagyon kevés információt találtam róla, de az minden kérdésemre megadta a választ.

Harada Chie ugyanis nem akármilyen hangú énekesnő, konzervatóriumot végzett, tehát komoly hangképzést kapott. És ez megadja a magyarázatot arra, hogy miért nem áll össze számomra a GHOST SWEEPER című dal. Olyan érzésem van mindig, amikor hallgatom a dalt, hogy akármennyire is jó, és ötletes, nem passzol az előadó énekhangjához. Akkor nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, de most már rájöttem, hogy mert túl jól énekli. A dal egy könnyed, '90-es évekre jellemző anime betétdal (1993-as a kislemez), és ebben énekel egyébként nagyon jól. Valószínűleg hamar kiderült mindenki számára, hogy ez nem lesz így jó, ezért villámgyorsan abbahagyhatták a dolgot. Igen, tényleg azt gondolom, hogy máshol jobban tudna érvényesülni, és azért a Twitter oldalán látható, hogy azért aktívan énekel, csak más közönségnek. Amúgy érdekes volt nézni az énekesnő Twitter oldalán macskás postot retweetelt. Nagyon imádhatja a macskákat, másfelől azt azért jó látni, hogy bár csak egy kislemezt énekelt fel az animés közönségnek, az azért látszik a képeken, hogy jól érzi magát abban, amit csinál, és ez a fő.

A dal azért nem maradt annyiban. Okui Masami énekelte a movie betétdalát 1994-ben, valószínűleg ezért is énekelhette fel a 2003-as Masami Kobushi albumára az anime openinget. Az azért hallatszik, hogy mégiscsak neki áll ez jól, ő mozog otthonosan az anime zenék világában. És tényleg. Makkun hangja sokkal könnyedebb, nincs így komolyzenei végzettsége, ezért spontánnak hangzik az éneke, és ez jobban illik a dal eredeti hangulatához. Úgyhogy Okui Masami előadásában számomra vitathatatlanul 10/10 a dal, ott jegyzem a legjobbjai között, ehhez kétség sem férhet. Csak ezért az egy dalért érdemes megvenni a Masami Kobushi albumot.

De azért térjünk vissza egy kicsit az eredeti kislemezhez. A második dal, a Try my heaven is kifejezetten jó dal, érdemes meghallgatni. A címe árulkodó, hogy bár nem hangzik fel az animében, de illik hozzá. Maga a dal jól visszaadja az anime hangulatát. De ebben a dalban is érződik, hogy túl jó neki. Sajnálom a dolgot, mert egyébként nagyon jó dal mind a kettő. El is gondolkodtam azon, hogy milyen lett volna, ha Okui Masami 1993-ban ezzel a kislemezzel debütál, az bizony óriási durranás lett volna.

Úgy vagyok vele, hogy mivel ez az énekesnő egyetlen kislemeze, és mivel nagyon ritka, ezért ismerje meg az egész világ, és kiteszem letöltésre.

Megjelenés: 1993. április 30.
Kiadó: StarChild (King Records)
KIDA 56
Ár: ¥1.000

1. GHOST SWEEPER 3:44
2. Try my heaven 4:49
3. GHOST SWEEPER (OFF VOCAL VERSION) 3:45
4. Try my heaven (OFF VOCAL VERSION) 4:49

A kislemez nem került fel az Oricon chart-ra.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

Kosaka Yumiko

Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.

Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.

Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.

Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.

Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.

De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.

Scrapped Princess anime endingje

Lassan végzek a Scrapped Princess animével, és hihetetlenül tetszik. Nagyban emlékeztet a Tears to Tiara animére, hiszen mind a kettő egy fantáziavilágban, a távoli jövőben játszódik, ráadásul a környezet is erősen "kalandjáték", RPG stílusú. Tegnap olvastam egy részletes történetismertést a Scrapped Princess-ről, itt tudtam meg többek között, hogy a történet a mi időszámításunk szerint 7500 körül játszódik. Ez konkrétan ki van számolva, mert a történetben különböző utalások vannak az időpontra. Tetszenek ezek az animék, és korábban írtam, hogy ha vennék PlayStation-t, (ez most is áll) akkor egyrészt azért, mert sok JRPG van rá, és tennék egy próbát velük. Bár nem tudom, hogy mennyire tudnék játszani velük, hiszen ezen játékok menete lényegesen eltér azoktól, amiket én játszok. De egy próbát megér, azt gondolom.

De most a zene. Az openinget már régóta ismerem, hiszen JAM Project és Okui Masami nevei önmagukban nívót hordoznak, így nincs is több írnivaló velük kapcsolatosan, de az endingnek érdemes volt utánanézni. Már az első résztől kezdve megfogott, furcsa, pozitív, már-már ártatlan hangulata miatt. Ez egy sajátságos duett dal, amit Itou Masumi ad elő, és Ueno Yoko aláénekel. Az a lényege, hogy Itou Masumi énekel elsősorban, Ueno Yoko pedig a háttérben vokálozik, vagy mást énekel, kiegészítve a szöveg mondanivalóját, gondolatmenetét. Tetszik nekem az ötlet, ha zeneszerző lennék, ilyet én is csinálnék. Azáltal a háttérének kiegészíti a szöveget, mélyebb értelmet ad neki. Csak az énekhangot nem tudtam eleinte megszokni, mert amíg nem voltam pontosan tisztában, hogy kik éneklik a dalt, addig azt hittem, hogy valami énekelni nem tudó seiyuu-k adják elő. Mert egyébként maga az énekhang korántsem annyira erőteljes, domináns, mint általában. Az igaz, hogy maga a zene sem kívánja meg az erős hangot, de ezzel az énekkel elvész a szöveg jelentése és a dallamból fakadó hangulat. Végig az volt a gondolatom, hogy egy nagyon jó dalt hallgatok, de nem tud egy teljes egésszé válni az egész számomra, és azt gondoltam, hogy ha erősebb hangú énekesnő adná elő a dalt, jobban át tudná adni érzelmileg a mondanivalót.

Csak aztán néztem utána, hogy Itou Masumi egyébként sokat foglalkoztatott zeneszerző, különböző ismert animék és JRPG játékok zenéit szerezte. És dolgozott együtt korábban Ueno Yokóval is, ketten alkották az Oranges & Lemons együttest, ebben a felállásban énekelték el az Azumanga Daioh anime openingjét és endingjét. Meglepett, amikor olvastam erről, és azonnal be is ugrott, hogy tényleg megegyezik a két hang. 10 éve láttam az Azumangát, de a zenéi annyira megmaradtak bennem, hogy most is eszembe jut, de eléggé távoli az idő ahhoz, hogy be is azonosítsam a két hangot, úgyhogy meglepett az egyezés. És annak ellenére, hogy a Scrapped Princess endingje (melynek címe érdekes amúgy: Daichi no la-li-la) sem valami domináns, mégis most is olyan erősen szól a fejemben a dal, hogy az valami hihetetlen. Ennyiből el tudom mondani, hogy Itou Masumi nagyon ért ahhoz, hogy szerezzen úgy nagy hatású, emlékezetes zenét, hogy az nem szól annyira erőteljesen, dominánsan. Ez a lassú víz partot mos elmélete, hogy nem úgy akar hatást gyakorolni ránk, hogy szinte ráveri a zongorára az érzéseit (ahogy Kajiura Yuki csinálja, a maga nemében kiválóan), hanem csendesen, és ennek is megvan a maga varázsa.

Úgyhogy megérte utánanézni a zeneszerzőnek, már ennyiből is azt mondom, hogy érdekes életutat járt be, és mindenképp szükség van ilyen zenére is. Még annyit a végére, hogy jót mosolyogtam magamban azon, amikor rákerestem a kislemez borítójára (ami a képen látható), akkor a Google kiadta Takahashi Yoko: Li-La albumának borítóját is. Ez az album tartalmazza az addig megjelent Neon Genesis Evangelion dalokat is.

Az első vietnami nyelvű karaoke

Azt nem tudom, hogy az Adarnások körében is az első (gyanítom, hogy igen), de az biztos, hogy nálam az első. A Jpopsuki-n találtam rá egy albumra, spontán akadt meg a szemem rajta. Az volt az első gondolatom a borítót nézve, hogy ennek a srácnak jó dalai lehetnek. Le is szedtem az albumot, és az első dal kapcsán olyan szinten beigazolódott a megérzésem, hogy azonnal tudtam azonosulni vele. Erről van szó:

A zene is nagyon szép, és az énekhang is teljesen rendben van. Egy szót nem tudok vietnamiul, ezért inkább érzem, hogy miről szólhat a dal (illetve erről még később), de az biztos, hogy nagyon megtetszett, és azonnal tudtam vele azonosulni. A többi dal is jó, bár olyan érzésem volt, hogy ilyen lehet egy tipikus vietnami dal. Azt nem tudom, hogy mennyire elterjedtek a különböző zenei stílusok az országban, de olyan érzésem volt, mintha Vietnam kommunista mivoltából adódóan csak bizonyos zenei stílusokat engednek meg az országban. Bár ez az egypártrendszer "szigorától" is függ, hiszen ugyan minálunk voltak különböző zenei stílusok az előző rendszerben, de például a lázadó típusú rock zenék a tűrt kategóriába tartoztak. Nem tudok arról, hogy Vietnamban lenne-e ilyen jellegű cenzúra. De a többi dal is lassú ballada, de azok nem fogtak meg érzelmileg, nem éreztem, hogy bármi különös lenne bennük, ezért gondolkodtam el azon, hogy ez az általános zenei stílus az országban. De ezt biztosra csak akkor tudom kijelenteni, ha több vietnami albummal próbálkozok. A lehetőség az adott, van jó néhány "vietnamese" címkével ellátott album az oldalon.

De ez a dal annyira megtetszett, hogy privát üzenetben megkérdeztem az album feltöltőjét, hogy nincs-e karaoke verzió a dalból. Csodák csodájára volt, és át is küldte nekem. Így megcsináltam a kfn-t a dalból. Hát, komolyan mondom, élmény volt csinálni. Az a nagy szerencse, hogy a vietnami nyelvben vannak összetett magánhangzók, a szavak meg rövidek, ebből jön az, hogy a szavak többsége egy szótagú. Legalábbis a dalszövegből kiindulva, ugyanis az egész szövegben csak egyetlen egy szót kellett szótagolni. Ez nálam reprezentatív jellegű. És hogy mennyire megszerettem a dalt, jelzi azt, hogy egyrészt könnyű volt időzíteni (annyira belém égett, hogy éreztem a ritmust), és ha nehézségbe ütköztem, akkor sem mérgeltem fel magam, hanem újra nekimentem. Volt nem régi eset, amikor a Super Lovers anime openingjeiből és endingjeiből csináltam a kfn-eket, az openingek annyira jellegtelenek, unalmasok, hogy sehogy nem jött át a ritmus, és volt olyan sor, aminek legalább tízszer kellett nekimenni, mire megéreztem a ritmust, és helyesen ütöttem le a SPACE gombot. De itt ilyen jellegű gond nem volt. Lelkesedésemben ki is írtam a karaoke fórumra, hogy ha szeretnétek még vietnami dalt, bízzátok ide. Persze tudtam, hogy nem lesz belőle úgymond semmi, hiszen ha az Adarna Karaoke 11 éves fennállása óta jó eséllyel ez az első vietnami dal, amiből karaoke készült, akkor gondoltam, hogy nem fognak tolongani a "megrendelések". De a lelkesedést jó érzés volt kiírni.

Érdekes volt a különböző ékezeteket látni a dalszövegben. Ugyanaz a szerepük, mint a kínai nyelv latin (pinjin) átírásában. A kínai és a vietnami is tonális nyelvek, és a magánhangzók fölött (vietnami esetében alatta is) a kiejtést mutatják. A tonális nyelveket könnyebb éneklő nyelveknek hívni, mert a kínaiban olyan van, hogy felfele kell vinni a hangot, magasban tartani, lefele, de van olyan is, hogy le, majd fel. Ezeknek lehetnek még különböző változatai. De szívesen tanulnék erről részletesen, főleg akkor gondolkodtam el ezen, amikor a mostani MondoConon Leea mondta, hogy a francia és a holland nyelvek kiejtései borzasztóak. Akkor gondoltam bele, hogy ezek után a vietnami nem is lehet annyira vészes, főleg, ha a hangképzés módja is jelezve van. Most februárban a japán szakra is beadtam a jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A lényeg, hogy két féléven át a japán mellett egy második ázsiai nyelvet is választani kell. De ez koreai vagy kínai lehet. Az biztos, hogy a kettő közül a a kínait fogom választani, mert a koreai írás (hangul) látványától megfájdul a szemem. De ha felvételt nyernék erre a szakra, és valamilyen csoda folytán lehet választani a vietnami nyelvet is, elsőként váltanék.

Az biztos, hogy a Google fordító tényleg érdekes dolgokra képes. Mert foglalkoztam a dalszöveggel, és bár tudom, hogy a Google fordítója nem megbízható, úgy tűnik, ha a vietnami nyelvről van szó, még annyira sem. Először magyarra fordíttattam a szöveget, és eléggé összefüggéstelen dolgokat hozott ki. Majd átvittem angolra, így már több értelme volt. De amit nagyon furcsának találtam, hogy az angol fordítás nem egyezik meg a magyaréval, jó néhány helyen voltak különbségek. És nemcsak a ragozás miatt, hanem itt-ott más szót hozott ki, így a magyar megfelelő eléggé össze-visszának tűnt. Van hova fejlődnie a Google-nek, ha fordításban is vezető szerepet akar betölteni.