2018. február 25., vasárnap

Az első lefordított dalszöveg

A mai nap meghallgattam Okui Masami: Akasha albumát, lévén, hogy ma jelent meg 9 éve az album. Sajátságos album, aki ért a spiritualitáshoz, az jobban meg tudja magyarázni az "Akasha" szó jelentését, nekem kicsit zavaros volt, amikor utánaolvastam. Meg egyébként is valamennyire távol tartom magam a spiritualitástól, mert az ezotériával, élethazugságokkal aprópénzre váltották a valódi jelentőségét, és nehéz különbséget tenni, hogy mi a valódi spiritualitás, és mi ennek a "jóárasított" változata. De maradjunk is a japán zenénél, egy biztos, hogy ez az album már a megjelenésekor is furcsa volt számomra. 2009 elején már ismertem Okui Masami addigi összes dalát, így volt gondolatom, hogy mire számíthatok, de némileg mást kaptam. Ezt az albumot teljesen komolyan vette, az eddigieknél is érződik, hogy egy koncepcióra építi fel az album mondanivalóját, de az Akasha esetében ez kiváltképp érezhető. Ez Okui Masami legegységesebb albuma. Nincs dal, mely kilógna a sorból, vagy akár azt mondanánk, hogy ugyanazt a témát lazábban, vidámabban, oldottabban dolgozza fel (mint például a Dragonfly album esetében a Miracle GO!GO! dal), ebből kifolyólag ez egy nehezen "fogyasztható" album. Illetve hazudok, mert a LOVE SHIELD egy vidámság, de alapvetően ritkábban szoktam hallgatni, mert úgy érzem, fel kell készülnöm lélekben erre az albumra, ha ezt hallgatni akarom.

Ennek az albumnak a címadó dalát fordítottam le magyarra, mely itt olvasható. A romaji dalszöveg még megjelenésekor került ki az oldalra, a kanji szöveg és a magyarra fordítás pedig ma. Eléggé nehezen emészthető dal, emlékszem, sokáig nem tudtam mit kezdeni azzal az érzelemvilággal, amit Okui Masami közvetíteni akar. 2009-ben még tizedennyire sem tudtam japánul, mint most, ezért nem a szöveg alapján értelmeztem a dalt, hanem ami érzelmet kihallok, a dallamvilága, illetve a zene is, amit közvetít. Mostanra úgy érzem, hogy fejlődött annyit a japán tudásom, hogy egy ilyennel megpróbálkozzak. De ehhez is kellett segítség. A Jisho.org egész végig nyitva volt, és igyekeztem úgy magyaros mondatokat összehozni, hogy ne veszítse el a jelentését, de amennyire lehet, hozzam is át magyarra a japános gondolkodást. Ami nem könnyű, ahogy több dalfordítást is láttam, többször volt olyan érzésem, hogy nem szó szerint kell venni a szöveget, hanem analógiában kell gondolkodni. De Okui Masami esetében ez különösen igaz, mert a szövegei nem egyszerűen úgy költőiek, ahogy az irodalomban, vagy akár más nagy dalszövegíróktól megszokhattuk, hanem olyan, hogy magyarra fordítva túlzottan egyszerűnek, vagy elvontnak tűnik. De az a jó, hogy az ő szövegeinél meg lehet azt csinálni, hogy ha magyarosra visszük át az értelmet, akkor nagyon szép szöveget lehet kapni gondolatban. Ezt azért így nem akartam megcsinálni, egyrészt mert kimeríti a szabad fordítás fogalmát, másrészt meg azt akartam, hogy azért amennyire lehet, hű legyen a japán szöveghez. Úgyhogy boldog 9. évfordulót Akasha album. ^^ Sajnos nincs nálam a CD, így nem tudom lefényképezni (mert amúgy megvan Limited Edition kiadásban), az egyelőre Békéscsabán van.

Már jó ideje tervezek egyébként dalszöveg elemzéseket is Puzsér Róbert rádióadásai után. Csak ezt komoly utánajárással akarom csinálni, hogy átfogóan tudjam elemezni az adott dalszöveget, megismerve az adott előadó zenei karrierjét, milyen időket élt meg akkoriban, amikor ezt a szöveget írhatta (nyilván pontos adatom nincs erről, csak sejtésem lehet), és ha zavarosan hangzik a lefordított szöveg magyarosan is, akkor igyekszem átadni magyar elmének is "emészthetően" az adott mondatot, hogy érdemes értelmezni. Nem lesz minden egyes dalszöveg szép és jó, "móka és kacagás", hiszen ahogy minálunk a '90-es években végigsöpört az Europop, és a szex szerelemmé "konvertálása", és ily módon történő kiárusítása, úgy a japán dalokban is megvan az a fajta sablonszöveg, mely sajnos élethazugságokat tartalmaz. Ezekre is rá fogok világítani.

2018. február 6., kedd

Vajon mit rejt a fehér doboz?

Idén nyáron lesz 12 éve, hogy animéket nézek, és így visszagondolva volt már arra példa, hogy egy animét képek alapján nagyon jónak képzeltem el, aztán nagy csalódás lett a vége. Viszont az ellenkezőjére nem emlékszem, hogy lett volna precedens, de úgy néz ki, hogy a SHIROBAKO lesz az első ilyen anime.

Annak idején nem tudtam az animéről, amikor megjelent, csak akkor, amikor megtudtam, hogy Okui Masami új kislemezt jelentet meg (akkor), és az az anime második openingje lesz. Okui Masami... kérlek szépen, teljesen odavoltam az örömtől. És akkor utánanéztem az animének, de semmi jó megérzésem nem volt a dologból. Ennek ellenére adtam neki egy esélyt, és megnéztem az első részt, és arra emlékszem csak, hogy öt kiscsaj, akik ilyen teljesen vidámak, víg kedélyűek, csak az élet jó oldalát élik meg, a nehézségeiről tudomást sem vesznek, közösségük szimbóluma a fánk, amit örömmel emelnek a magasba. Ha egy animének ilyen előzménye van, abból semmi jó nem sülhet ki. Meg is mutatnám a kislemez borítókat, azok is jól érzékeltetik, hogy miért voltam ennyire előítéles az anime kapcsán.
Felül látható az első opening és ending Regular- és Limited edition kislemez (Ishida Yoko: COLORFUL BOX) borítója, alul pedig a második opening és ending szintén Regular- és Limited Edition (Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-) borítója. A képek mellett a dalok is eléggé árulkodóak, ugyanis mindegyik vilám, kellemes kis dal, amely még csak utalást sem tesz arra, hogy miről is szól az anime valójában. Ráadásul az első opening előadója Ishida Yoko, akit nem igazán szívlelek. Okui Masami némileg más eset. Nemcsak azért, mert ő számomra a #1, ha japán zenéről van szó, hanem azért is, amivé tette a dalt az énekhangja által. Ő is ugyanolyan dalt kapott, mint Ishida Yoko, csak az ő esetében hallatszik az is, hogy bár könnyedén énekli a dalt, mégis azért otthonosan mozog a balladákban, komoly mondanivalójú dalokban, és ez ha csírájában is, de tetten érhető az ő általa énekelt dalban. Mintha az énekhangjával meghackelte volna a dalt, pedig igencsak könnyedén kellett énekelnie az olyan szöveget, mint:
My beautiful life... Zutto
Úgyhogy bőven megvolt az alapom arra, hogy előítéletes legyen az animével kapcsolatosan, de aztán úgy voltam vele, hogy mivel az Okui Masami kislemez megjelenése február végi, ennek örömére rászánom magam, és megnézem most az animét. Hát, komolyan nem tudom, hogy egyáltalán bármikor is csalódtam kellemeset egy animében. Nem is azonnal derül ki, de azért érzékelhető már az elején, hogy sokkal többről van itt szó, mint amikről a képek és a dalok árulkodnak. Szerencsére ezt a fánkos dolgot inkább csak az első részben erőltették, aztán nem találkozunk vele. Bár a 8. részig láttam az animét, de nem látok arra utalást, hogy ennek lesz folytatása. De miről is van szó? Egy animestúdió mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A főszereplő öt lány még gimnáziumból ismerik egymást, azáltal lettek barátok, hogy mind az öten szeretik az animéket, és animációs klubot alapítottak. Még ebben az időben elkészítették az első amatőr animéjüket, ennek sikere pedig kellőképp inspirálta őket, hogy ezt komolyan is csinálják. Ötük közül kettejüknek Miyamori Aoi-nak és Yasuhara Emának ez lett a szakmája. Elhelyezkedtek a Musashino Animation stúdióban, és rajzolóként próbálják megállni a helyüket. Hármójuknak viszont nehézségük támad a megfelelő munkahely megtalálásában. Sakaki Shizuka seiyuu szeretne lenni, de nem tudja legyőzni az lámpalázát, így nem is tudja megmutatni a tehetségét, így nem alkalmazták még. Toudou Misának ugyan van munkája, de nem szereti azt. Egy autógyártó cégnél tervez 3D modelleket. Az ötödik lány, Imai Midori még egyetemista, de álma, hogy forgatókönyv író legyen.

Igazából már a lányok háttértörténete inkább azt alapozza meg, hogy itt komolyabb történettel van dolgunk. És tényleg. Hiába van Aoi-nak és Emának olyan munkája, amit szeret csinálni, mégis sok nehézséggel szembesülnek, melyekkel olykor eléggé nehezen birkóznak meg. Nagyon tetszett például az (és bevallom őszintén, magamra ismertem benne jellem tekintetében), amikor Ema sehogy nem tudott lerajzolni egy macskát. Hiába próbálta, a végén csak az lett a vége, hogy összegyűrte a papírt, földre dobta, és a sírás kerülgette. És akkor olyan volt, hogy ugyan meghallgatta az embereket maga körül, de szíve szerint egyedül maradt volna. Aztán végül azzal nyert inspirációt, hogy az egyik munkatársa elvitte őt a közeli parkba, ahol egy bizonyos macskával szokott találkozni, és javasolta, hogy figyelje meg a mozgását. Vizsgálja meg, simogassa meg, hogy ihletet nyerjen. Az már extra érdekesség volt, hogy szegény macskát addig vizsgálgatta, amíg el az meg nem ijedt, és el nem szaladt tőlük. De mint olvasható, a többiek élete sem könnyű. Aoi is megtapasztalja ezt, de azért megfigyelhető ebben az animében is a tipikus japán mentalitásnak egy kis szelete. Hiszen hiába küzdenek a lányok nehézségekkel, azért csak azt mondják magukról, hogy "daijoubu", meg mosolyt erőltetnek az arcukra. Azt tudni kell a japánokról, hogy náluk a mosoly nem feltétlen azt jelenti, amit minálunk. Sokszor mosoly mögé rejtik el a valódi érzéseiket, és még akkor sem vallanák be, hogy problémájuk van, amikor például haldoklik az édesanyjuk, és legbelül üvöltenek a fájdalomtól. Nem akarják a másikat terhelni a problémájukkal. Valami hasonló figyelhető meg ebben az animében is, bár Ema esete annyiban egyedi, hogy nem képes rejteni a fájdalmát. Annyira látszott rajta, hogy nyomasztja őt, hogy nem képes macskát rajzolni, de amúgy ő sem mondaná ki, hogy mi a baja. A többieknek mégsem volt nehéz rájönni, hogy mi a baja és aztán segíteni neki.

Ez egy kiragadott példa volt, de többet is lehetne mondani, ami miatt nagyon jó nézni az animét. Inkább azt érzékelem, hogy az animekészítés, és a stúdió csak egy körítés, sokkal inkább a japán valóságba vezet be minket. Ez az anime tömény Slice of Life, annak is szinte a legjobb fajtájából. Hasonló a Bakuman. is, bár az a mangakészítés rejtelmeibe enged betekintést. Abban sokkal inkább előtérbe kerül egy mangaka élete, sokkal inkább megismerhetjük annak nehézségeit, sőt az talán még Slice of Life téren is jobb lett. De mind a SHIROBAKO, mind a Bakuman. kiválóan mutatja be a japán valóságot, és azt, hogy ezzel hogyan küzdenek meg a mindennapi problémákkal szereplők. Csak ajánlani tudom mindkét animét.

2018. február 3., szombat

Sword Art Online másodjára is végignézve

Ma értem a Sword Art Online első szériájának végére. Szeretném megnézni a második sorozatot, meg abban bíztam, hogy most másképp fogom látni a dolgokat 5 év után, és tetszeni fog.

Az írás sok spoilert tartalmaz, aki esetleg nem látta még az animét, de tervezi megnézni, az ugorja át ezt a postot.

Az igazság az, hogy rettenetesen nagyot csalódtam. Az pozitívum, hogy a hangulata miatt nézette magát az anime. Az az érdekes, hogy éreztem benne valamit, ami miatt mindig inspirált, hogy nézzem meg az újabb részt. A legnagyobb hibája viszont az, hogy sokkal többnek mutatja magát, mint ami, vagyis a dramaturgia rettenetes. Kirito (Kirigaya Kazuto) egyszerűen szánalmassá válik azzal, hogy hősnek mutatja magát, miközben inkább tűnik egy esetlen kölyöknek. Sőt, odáig elmentem, hogy poénból a negatív főhősnek, Nobuyuki Sugou-nak drukkoltam, amikor Asunát (Yuuki Asuna) "kínozta", mert legalább Kirito tanul egy kicsit az életről. Asunát se sajnáltam különösebben, mert ő is olyan volt, hogy eljátssza a hőst, de a második játékban, az ALFheim Online-ban szinte könyörög Kiritónak, hogy mentse meg őt. Bosszankodtam is magamban azon, hogy mi az istenért nem segít magán, miért nem szabadítja ki magát az aranykalitkából. Aztán láttam, hogy csak tesz egy próbát, de amikor elkapták, olyan szánalmas lett hirtelen. A negatív "főhős" indítéka is borzasztó. Semmi másért nem alkotta meg az ALFheim Online-t, csak hogy Asunát feleségül vegye még a játékban, amíg a való életben öntudatlan állapotban van, meg istennek képzeli magát, és ő lesz a világ ura. Az ilyet be szokták zárni az elmegyógyintézetbe, hogy elkülönülve legyen az emberektől, nem még hogy komolyan vesszük. Ráadásul Kirito olyan könnyedén vívta meg ellene a végső harcot, hogy unottan, egykedvűen néztem végig az utolsó rész erre vonatkozó jelenetét. Rettenetesen kiábrándító, hogy egy ilyen animének, mely ennyire nagymenőnek mutatja magát, csak ennyi indítékra telik. Most el kell dönteni, hogy komoly, mindent felülmúló animét csinálunk, vagy lemegyünk a Super Sentai (vagy Tokusatsu, kinek hogy tetszik) szintjére, és akkor a helyén kezeljük a dolgokat.

Minden hiba a dramaturgiai káoszból fakad, ami az animét végigkíséri. Tetszett az utolsó rész vége, ahogy lezárják az animét, de sokkal hatásosabb lett volna, ha többet szerepelnek a mellékszereplők, mert megint arról van szó, hogy többnek mutatja magát az anime, mint ami valójában. Kirito soha nem volt igazán csapatjátékos. Az elején még igazi magányos farkas volt, aztán valahogy összeállt Asunával, meg ott volt neki Yui meg Sugu is, de nem volt meg az az érzés, ami egyébként nagyon sokat dobott volna az animén, hogy egy csapat lett volna Kirito mellett. Még azt se bántam volna, ha ő lett volna a főnök, de ha lett volna körülötte 5-6 ember, aki segítette volna a kalandjában, az nagyon jót tett volna az animének. Meglett volna a mondanivaló az összetartozásról, az egység erejéről, nem utolsó sorban mindenkinek lett volna egyénisége, saját képessége, és a néző választhatott volna saját kedvencet. De csak egy páros harc a SAO-ban, majd egy hármas csoport az ALO-ban (Kirito, Sugu és Yui), lehet bizalmam abban, hogy ez változni fog a második évadra? Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog.

Jellemfejlődés sem igazán érzékelhető az animében. Az odáig rendben van, hogy a játék elején még mind a ketten (Kirito és Asuna) magányos farkasok voltak, aztán az egymás iránt érzett szerelmük nagyban javít a szociális érzékükön, de Kirito az első részekben is beszélt emberekkel, az ALFheim Online-ban is csak Sugu-vel volt egy csapatban, tehát olyan nagy ugrás, hogy csapatjátékos lenne, nem láthattunk. És Yui jelenléte... Amikor Kirito és Asuna végül összejöttek, akkor hirtelen megjelenik Yui, aki elmondása szerint nem emlékszik semmire, de egyből papának és mamának hívja Kiritót és Asunát, mintegy szülővé avanzsálva őket. Nem elég, hogy összejövetelük után azonnal a házasságot tervezik (az alkotók sok Disney-t néztek...), de egyből jön egy ártatlan arcú kislány, aki egyből s frissen összejött pár gyerekének hiszi magát. De hogy odaédesgeti magát Kiritóékhoz, aztán egyszer csak azzal jön, hogy ő valójában egy program, aztán, hogy siratják, az olyan idióta dramaturgiai húzás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Nincs valódi értelme a jelenlétének, ehhez képest olyan hatásvadász jelenet volt, ahogy ártatlan síró arccal bevallja, hogy ő egy program, amit egy dél-amerikai sorozatban láthatunk. A másik, ami nemhogy értelmetlen, de sokak számára undorító is, a testvéri szerelem, ami az ALFheim Online játékot végigkíséri. Bár az elején tisztázzák, hogy Sugu csak fogadott testvér, de beleszeret Kiritóba, és szinte végig a testvéreként említi őt. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Azt tudni kell rólam, hogy az átlaghoz képest sokkal toleránsabb vagyok a különböző szexualitásokkal kapcsolatosan, és úgy vagyok vele, hogy amíg két ember (vagy három, négy, akárhány...) boldog egymással anélkül, hogy bárkinek is ártanak vele, addig joguk van a szerelemhez és a boldogsághoz. Nem is azzal van bajom, hogy mint testvér szeret belé (különben miért hívja mindig "Onii-san"-nak?), hanem, hogy nem következik abból semmi, hogy egy ilyen szerelmet mutat be. Mert azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy szerelmes belé, segít Kiritónak, hogy kiszabadítsa Asunát, és ezért minden tőle telhetőt megtesz, és ez nagyon szép dolog, de bármelyik lány bőven megfelelt volna Sugu helyett. Semmi nem következik abból, hogy a fogadott testvérébe szeret bele.

A játékok kapcsán nem tudok érdemlegeset nyilatkozni, mert az MMORPG nem az én stílusom. Szinte csak konzolon játszok, nagyon keveset PC-n ott is alig RPG-t. Meg azért sem akarom e téren jellemezni az animét, mert kevés videojátékkal foglalkozó animét láttam. A .Hack szériát kéne megnézni, ha MMORPG animésítéséről van szó. Még nem láttam, de sok jót olvastam az animéről. Így összehasonlítási alap nélkül, és hogy nem vagyok jártas az MMORPG-kben azt gondolom, hogy egyrészt ez a nem lehet kijelentkezni és a "kisütési" rendszer eléggé idiótaság, nincs jól átgondolva, de a részek alatt sem volt meg igazán az az érzésem, hogy egy játék cselekményét nézem. Az ALFheim Online-nak igazán a szabályrendszerét sem ismerhettük meg, de ott már ki lehetett jelentkezni.

A hangulata sokat ment a dolgon, meg néhány jó jelenet, de összességében rettenetesen amatőr munka a Sword Art Online. Ja, és ne felejtsem el a zenét. Kajiura Yuki ismét mesterművet adott ki a kezéből. Tehát a zene nagyon jó, csak az a baj, hogy a sok hülye jelenet miatt nem jön ki igazán a zene fantasztikussága, mert a hatásvadász jelenetek debilizálják a zenét. Az első openingről és endingről már nyilatkoztam, most összefoglalóan. LiSA: crossing field (OP) dala hűen tükrözi az animét azáltal, hogy a dal is sokkal többet akar mutat, mint ami a valóságban. Jó dal, erős, de nem tudok megbarátkozni vele. Tomatsu Haruka: Yume Sekai (ED) dala már valamivel kellemesebb. A második opening (Eir Aoi: INNOCENCE) meglehetősen súlytalan dal. Alig tudok visszaénekelni, dúdolni belőle bármit is. Az ending Haruna Luna: Overfly már egy sokkal erősebb, és érzelmileg is hangsúlyosabb dal. Ez volt az egyedüli pozitív csalódás az öt évvel ezelőtti véleményemhez képest. Ezt a dalt annak idején nagyon nem szerettem, de most tetszik. Amúgy Sugu érzelmeire reflektál.

Bár ez az anime ékes bizonyítéka annak, amivel joggal vádolják az anime-ipart, hogy a maiakban alig van ötlet, innováció, vagy progresszív mondanivaló, ennek ellenére rettenetesen gyűlölöm a "régen minden jobb volt" mantrát. Bár én is látom azt, hogy nincs már olyan anime, ami bármiben is úttörő lenne, mégis a maiak között is bőven lehet találni olyan alkotást, ami szép rajongótábort tudhat magának, megérdemelten. Méghozzá azért, mert lehet, hogy egy újabb alkotás adja át valakinek az adott stílus jellemzőit, vagy közvetít mondanivalót oly módon, hogy az megtetszhet a nézőnek. A Sword Art Online-ról is azt gondolom, hogy akinek még nincs jártassága az animékben annak tényleg nagyon tetszhet ez a mű. Viszont egy tapasztaltabb animésnek már nyilvánvaló lehet az a sok hiba, ennek fényében meglep, hogy veterán animések is képesek ódákat zengeni a SAO-ról. Valamit nagyon jól csináltak a készítők...

2018. január 30., kedd

Új ismertető az Aoi Anime oldalra

Nemrég kikerült egy általam írt ismertető az AoiAnimére, méghozzá a ClassicaLoid animéről. Végére értem az első szériának, lassan utol is érem a sorozatot, hiszen már a második széria 10. részénél tartok, és eddig 17 részt vetítettek le.


Az írás az első szériáról szól. Ahogy szétnéztem az oldalon, nem igazán szokás folytatásokról írni ismertetőt, elég kevés olyan anime van, aminek a folytatásáról is írtak. De valószínűleg írni fogok majd a második szériáról, mert hozza az első színvonalát, sőt, talán még ötletesebben mutatja be a zeneszerzők életét, és az általuk írt zenék történetét.

Habár tudom, hogy az AoiAnime kevésbé látogatott oldal az AnimeAddicts-hoz képest, mégis szívesebben támogatom az AoiAnimét. Szimpatikusabb, és tetszik, hogy a dizájn is egyszerű. Vagyis, látszik, hogy nagyon rég nem volt érdemben külsőségekben fejlesztve, de nem érzem azt, hogy különösebben szükség lenne rá. Gondolkodtam azon, hogy kikerülhetne az AnimeAddicts-ra, csak azon gondolkodtam el, hogy nem-e lenne probléma, hogy mind a két oldalon kint van ugyanaz az ismertető. Részemről ez nem lenne probléma, és nem olvastam az AoiAniménél, hogy ez kitétel lenne, hogy nem kerülhet ki máshova. Ha rajtam múlna, kitenném, szívesen veszem, ha minél többen olvassák az írásaimat, ha jónak tartom. Ezt pedig jónak gondolom.

2018. január 25., csütörtök

Animék magyar hanggal

Most szántam rá magam, hogy megnézzem a Fullmetal Alchemist: Brotherhood animét. Nézegettem annak idején az Animax-en, de eléggé össze-vissza, amikor "érkezésem" volt, akkor odakapcsoltam. Sokat néztem, így azért eléggé sok részt láttam belőle, de az FMA világa soha nem fogott meg igazán. Két okból döntöttem úgy, hogy most nekivetem magam a második szériának. Egyrészt mert azt gondoltam, hogy mostani fejemmel másképp fogom látni az animét, másrészt meg van benne némi nosztalgia. Hiszen ez a sorozat is kb. 8 éve ment már az Animax-en, és úgy vagyok vele, hogy ha magyar hanggal nézem meg, akkor visszahozok valamit magamnak a régi időkből.

Egyelőre a 4. résznél tartok, így az elemzéstől még bőven eltekintenék, viszont a magyar szinkronról írnék. Mert magyar szinkronnal nézni animéket tényleg éveket repítenek vissza az időben, a magyar szinkron minden bájával és átkával. Ez meglátszik a Fullmetal Alchemist-ben is. Az egyik ok, ami miatt kerültem az animét (magyarul), az Szabó Máté hangja, mint Edward Elric. Alapvetően jó hangja van Szabó Máténak, de amikor ideges, akkor felviszi egész magasra a hangját, és az rettenetesen idegesítő volt már akkor is hallani, de még most is. De a magyar hangok döntő többségénél lehet azt érezni, hogy jóformán színészeket fogadtak fel, akiknek nincs sok közük a hangszínészethez. Nem véletlen van erre külön tanfolyam Japánban. De nemcsak arról van szó, hogy animét sajátságosan kell szinkronizálni, néhány magyar hang esetében már a szinkronszínész hangján elbukik a dolog. Nemcsak Szabó Mátéval van bajom, de akkor is a falra mászok, amikor Szalay Csongor vagy Molnár Ilona hangját hallom. Szalay Csongor valami eszméletlen idiótán szinkronizált gyerekeket, aztán, ahogy tinédzser lett és felnőtt, úgy fiatal felnőttek szerepében játssza a nagymenőt. Ha jól tudom, mostanság valami rockzenekar frontembere. De borzasztók a hörgései, amiket például Kurosaki Ichigóként művel a Bleach-ben. Molnár Ilona hangja meg mindenhogy borzasztó. Miatta van az, hogy például a Full Metal Panic! és az Inuyasha szinte csak japánul nézhető, mert olyan szinten hordoz beképzeltséget a hanglejtése, és ő is akkor a legrosszabb, amikor üvöltözik. Ja, és ha már Inuyasha, akkor ne hagyjam ki Steiner Kristófot sem, aki szintén arra "inspirál", hogy csak japánul nézzem az animét, ha előveszem. Tehát nemcsak arról van szó, hogy örömöt, bánatot, dühöt bizonyos szituációkhoz mérten másképp kell hanggal kifejezni, hanem már önmagában a hangnál megreked a dolog, és innestől nemigen van értelme tovább fejtegetni a dolgot.  Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy érdemes-e magyarra fordítani az animéket, vagy maradjunk meg az eredetinél, mert az a hiteles.

Habár negatív példákat soroltam fel, nem vagyok teljesen a magyar szinkron ellen, sőt! Azt gondolom, hogy az, hogy magyarul jelennek meg animék, mangák, az egy erős közösségre utal, hiszen van elég rajongó ahhoz, hogy megérje megjelentetni japán kiadványokat magyarul is. És ez nagyon szépen ment így sokáig a kezdetektől egészen 2012 környékéig. Azt gondolom, hogy a magyar animézés csúcsa 2004-2009 között volt. Ekkor szinkronizálták a legtöbb animét, és DVD-k is szép számban jelentek meg ezekben az időkben.

De aztán gyökeres változás következett be. Ez egyrészt a 2008-as gazdasági világválság következménye, másrészt meg mivel az animének távolról sincs akkora kultúrája, mint mondjuk a zenének, filmnek, ezért gyorsan leálltak az anime DVD-k, mangák vásárlásával a rajongók, elsősorban erről mondtak le, mint más kulturális dologról, amihez jó eséllyel sokkal régebbi rajongás fűz, ezáltal a kötődés is erősebb lehet hozzá. Azok, akik meg ezután lettek animések, azok már csak a hanyatló anime DVD kínálatot, és a folyamatosan ismételt sorozatokat látták az Animaxen, kevés új animével. És persze a letöltés már az anime szférát is régesrég elérte, így már nem is volt igény arra, hogy magyarul jelenjenek meg animék. Ennek meg is lett az a következménye, hogy az Animax megszűnt, és a DVD-gyártás is teljesen mélypontra került. Mangákkal alig-alig lehet találkozni könyvesboltokban. Tegnapelőtt bementem az Árkádba a nagy Libribe, gondoltam, hogy az ő mangakínálatuk kellően reprezentatív. Csak egy kötet Nana mangát láttam, meg a Yojimbóból, de egy kis polcon volt az a néhány darab, azt is úgy kellett keresni.

Na de mit csodálkozunk azon, hogy alig érhetők el magyar kiadványok, amikor mi, magyarok nem igazán vásároljuk az eredetit, inkább letöltjük. Nagyon durvának tartom azt, amit néhány hónapja hallottam még Békéscsabán az egyik SPAR-ban. Amikor volt a 200 forintos DVD akció, és a hozzá fűződő nyereményjáték, akkor az egyik nap, hallom, hogy két srác beszélget a DVD-k között. Mondja az egyik, hogy ezt igazán megvehetnénk 200 forintért. Mire a másik: Hülye vagy, inkább letöltöm, minthogy pénzt adjak ki érte. Értitek, 200 forint... Ezek után mit csodálkozunk azon, hogy nincsenek anime DVD-k? Magyarországon egy darabig kifejezetten jól ment a zene és filmipar, elég sok CD-t, (régen kazettát és lemezt) vettek az emberek, ahogy sok videokazettát és DVD-t is. De ahogy elterjedt a letöltés, azzal exponenciálisan csökkentek az eladások. Megfigyelhető, hogy nálunk jobban, mint az "átlag" országokban, ahol jobban tartotta magát az CD, DVD. Ennek egyik oka a jobb kereseti lehetőség, a másik meg, hogy nagyobb kultúrája van az eredetinek. De a Magyarországon történt eladások radikális csökkenése hozta magával a CD-k, DVD-k jóárasított, de "fapados" kiadásait. De ezek sem hozták meg azt, hogy megálljanak a csökkenések, ezért szépen lassan kiszorultak a piacról az olyan műfajok, mint az anime.

Az nyilvánvaló, hogy ha szeretnénk ismét magyarul nézni animéket, ahhoz először szemléletet kell váltani. De érdemes-e most elkezdeni? Lehet-e ezzel a generációval kezdeni valamit? Valószínűleg ez is olyan dolog, hogy érdemes, de ez nagyon lassú, és kemény munka lenne, melynek gyümölcse jó eséllyel csak hosszú évek után aratható le. És amikor láttam a Mondo magazinokban, hogy egy idő után már ők is a japán aktualitásokkal foglalkoznak, és nem licenszelnek már animéket, mangákat, onnantól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a Mangafan feladta, hogy a magyar aktualitásokról írjon, ezáltal szemléletet formáljon. Nem álltak bele ebbe, mert szerintem ők nem a hosszú munkát látták a dologban, hanem hogy ez nem fog menni. Mondjuk nekik könnyebb az utóbbit látni, mivel megszűnt az Animax, valamint az Anime DVD-ik, mangáik eladásai is vélhetően durván visszaestek az idők múlásával. Hogy mennyire nyereséges a MondoCon, azt nem tudom, erről biztos információm nincs.

Úgyhogy aki arra vetemedne, hogy saját erejéből fel akarja ismét lendíteni az animés közösséget magyar megjelenések által, az elképesztően nagy fába vágja a fejszéjét. Először kicsiben kell megjelenni, aztán folyamatosan terjeszkedni, gyűjteni magunk köré az embereket, de a magyar nép nem a bátorságáról híres. Főleg egy ilyen szituációban, amelynek eredménye csak évek múlva lesz látható, és az sem biztos, hogy egyáltalán bekövetkezik. Az Animax abból a szempontból jó irány volt, hogy több környező országban ment egyszerre: Csehországban, Romániában, meg jó eséllyel Szlovákiában is. Azt inkább elképzelhetőnek tartom, hogy hasonlóképp ahogy a Nintendo forgalmazója sem magyar, hanem cseh, mely Lengyelországba, Szlovákiába és Magyarországra is forgalmaz Nintendo konzolokat, játékokat, ugyanúgy nagyobb esély van arra, hogy több kisebb ország fogjon össze, és ki-ki a saját nyelvén népszerűsítse az animéket. Állítólag Pesten nem, de Békéscsabán sokáig cseh nyelven mentek az Animaxen anime ajánlók, illetve a képernyőn látható szöveg volt cseh, amúgy a beszéd magyar volt végig. Magyarországon erősnek mondható az animés közösség, hiszen sokan járnak MondoCon-ra, de korántsem biztos, hogy leülnének a TV elé nézni magyarul animét, amikor a legújabbak azonnal elérhetők japán hanggal, angol felirattal.

Japánul meg nagyon jó animét nézni, hiszen mégiscsak Seiyuu-k szinkronizálnak, akik külön ilyen tanfolyamot végeztek el. Mert nemcsak "szimplán" örömöt, bánatot, haragot közvetítenek a hangjukkal, hanem annak minden fokozatával és színével teszik élvezetessé és még élőbbé az animét. A magyarok erre nem igazán képesek. Viszont a magyar szinkron magasan az angol és a német fölött áll. Mert az azért tetten érhető a magyar hangokban is, hogy a mi nyelvünk érzelemdús, és véleményem szerint a magyar nyelv hangzása nagyon szép, míg az angol szinkronosan animét nézni az a műfaj megerőszakolása. Az angol beszédstílus, hanglejtés, szóhasználat nagyon távol áll a japánétól, ebből kifolyólag angolul hallani a japán szavakat, neveket borzasztó. A német valamivel jobb (amit ugye az RTL 2-n láthattunk régebben, azóta átköltöztek a német animék a ProSieben MAXX-ra), de hozzájuk képest a magyar színvonalas.

Ezért sem vagyok a magyar szinkronok ellen. Mert bár vannak gyermekbetegségei a japánhoz képest, de azért tetten érhető benne az az általánosan magas színvonal, amivel a magyar szinkront jellemezni szokták. De ahhoz, hogy újra legyen magyar szinkron, ahhoz extrém nagy elhivatottság kell, mert annyira mélyponton van a dolog, hogy óriási nagy kitartás kell ahhoz, hogy valaki átlendüljön a nehézségein. Nekem ehhez egyedül nincs is elhivatottságom, de ha lenne egy olyan csapat egy olyan csapat, amelyik nem azzal az attitűddel népszerűsíti a magyar szinkront, ahogy az Animeövezet (legalábbis ez volt a régi nevük, nem tudom, ma már milyen néven dolgoznak, nem követem már a munkásságukat) teszi, tehát nem ostorozza állandóan a magyar média színvonalát, és nem hasonlítja össze, hogy bezzeg a németek... oda szívesen becsatlakoznék, és segíteném a munkájukat, ahogy tudom. De ez szerintem csak úgy hatékony, ha elfogadjuk, hogy a magyar animepiac helyzete szörnyű (tehát nem siránkozunk rajta állandóan), és lépésről lépésre haladunk előre, és elfogadjuk, hogy a cél csak nagyon lassú léptekben érhető el. De ha sikerül, akkor jó eséllyel nemcsak a MondoCon által lesz Magyarország az animés térképen.

2018. január 21., vasárnap

Anime DVD és manga gyűjteményképek

Hamár hosszú idő után vettem mangát magamnak, és ki is tettem a képet arról, hogy milyenek vannak, úgy döntöttem, hogy szánok egy postot arra, hogy megmutassam, mik vannak, és hogy mik hiányoznak. A manga kép ismétlés.
A képből is látszik, hogy régen vettem mangákat, hiszen tele vagyok régi sorozatokkal, a Mangafanosok meg félbe vannak hagyva. Nem beszélve a Fumax kiadó mangáiról, amelyekből igencsak hiányt szenvedek. Annak örülök, hogy a Mangattack mangái mind megvannak, úgy tudom, hogy a kiadó már meg is szűnt, és nem nagyon lehet kapni a mangáikat. Ellenben a Hetalia 1 manga nagyon hiányzik. Régóta megvan a második és a harmadik, de azokba még nem kezdtem bele, mert gondolom, folytatásosak, és az elsőtől akartam elkezdeni az oldasást. Úgyhogy azóta is olvasatlanul állnak a polcon, ezen pedig gyorsan változtatnék, mert a Hetaliát animében nagyon bírtam, tehát:

!!! HETALIA 1 MANGA KERESTETIK !!!

Lehetőleg barátságos áron. Tehát olyantól vennék, aki nem használja ki, hogy ennyire ritka lett, és csillagászati áron adná el, mert különben csillagászati jelenségeket láttatok vele.

És vannak képek anime DVD gyűjteményről is:
Igen, ezeket sokkal aktívabban vettem, mivel sokkal aktívabban néztem animéket, mint olvastam mangákat. És szívesen néztem őket eredetiben. Így van ez manapság is. Ezekből szinte az összes megvan, szinte csak a Mirax kiadó által kiadott anime DVD-k, valamint a díszdobozos kiadások közül hiányzik sok. A Klub Publishing által kiadott díszdobozos anime DVD-k kb. annyira beszerezhetetlenek, mint a Hetalia 1 manga. A MangaFanosokat is már nagyon nehéz beszerezni, de még épp fellelhető.
Jobb oldalt látható képen, hogy mik vannak meg, a hiányzókat listázom:
  • Full Metal Panic? Fumoffu
  • Cowboy Bebop (Csillagközi fejvadászok)
  • Bleach 1
  • Bleach 2
  • Death Note 1
  • Death Note 2
És így hirtelen nem is jut eszembe több. Miyazaki Hayao filmjein is gondolkodom, azokat még lehet kapni boltokban, lehet, hogy azokat is be fogom szerezni. Az igazat megvallva annyira nem az én világom az a kifejezésmód, ahogy Miyazaki-san kifejezi magát a műveiben, ezért nem foglalkoztam velük komolyan. De el tudom fogadni, hogy népszerű, mert látom és érzékelem, hogy vannak gondolatai a világról, és azokat progresszíven tudja átadni, csak a kifejezésmóddal nem tudok azonosulni. De ha elkezdem újra venni őket, és nézni fogom, akkor lehet, hogy másképp fogom látni, hiszen azóta teltek el évek, és esélyt mindenképp megérdemel.

És ha már anime DVD-k, mangák, akkor összegeztem magamban az AnimeStars és Mondo magazinokat, ezeket is folyamatosan vettem. Arra emlékeztem, hogy az AnimeStars esetében naprakész voltam, volt is olyan gondolatom, hogy megvettem az összeset, de a biztonság kedvéért átnéztem, és tényleg megvan az összes, a különszámokkal együtt.
Az viszont meglepett, hogy a Mondo magazin mennyire hiányos, ahogy átnéztem őket. Listázom ezek közül is a hiányzó számokat:

2007: 10, 11, 12
2008: 3, 4, 8, 9
2009: 1, 2, 4, 5, 7
2010: 9
2011: 1, 2, 11
2012: 2, 3, 4, 6, 8, 9, 10, 11, 12
2013: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2014: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2015: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2016: 5
2017: 4, 5

Hát ennyi lenne. Hiányzó számok, kötetek, DVD-k beszerzésében segítséget örömmel veszek.

2018. január 20., szombat

Okui Masami: Sophia kislemez kritika

Örülök nagyon, hogy 2009 után a 2017-es év lett olyan Okui Masami karrierjében, amikor két kislemezt jelentethetett meg egy évben. Ez sajnos tőle teljesítmény, mert ahogy zuhantak az eladásai, úgy érte meg egyre kevésbé a saját kiadóját fenntartani. 2011-es megszűnése után ugyan átigazolt a Lantis-hoz, de ők sem foglalkoztatják annyira. Ennek több oka is lehet. 2015-ben, amikor megjelent a Symbolic Bride albuma, valami olyasmit nyilatkozott, hogy nem fog újra évente albumot készíteni, hanem akkor, amikor úgy érzi, hogy van annyi gondolata, hogy az egy albumra felkerüljön, valamint, ha van ideje albumot készíteni. Hiszen ott van neki a JAM Project, és azt gondolom, hogy az a 25 év, amióta pályán van, ez megbocsájtható. Idén jubileumot fog ünnepelni éveinek száma tekintetében, ugyanis 50 éves lesz. És bár az album-, kislemez borítóin kifejezetten szép, de ha megnézzük őt a Facebookos, Twitteres profilján, amikor magáról tesz ki olyan képet, ahol nincs kisminkelve, azért rajta is látszik, tényleg középkorú. Ebből következtethető, hogy talán már nem is bír annyit, meg az a fontos, hogy a dalszerzés öröm legyen neki, mert csak addig tud olyan dalokat írni, amelyekben önmagát hallhatjuk. Szerencsére ez Okui Masami-ról elmondható.

Bár egy olyan japán előadótól, akinek elsősorban animés dalai vannak, mennyire várható el, hogy a kor előrehaladtával egyben érettebb mondanivalójú szövegekkel rukkoljon elő, ezt nem tudom. Hiszen alkalmazkodni kell az anime mondanivalójához, de azt azért sejtem, hogy azért igyekeznek olyan előadót választani, aki illik az adott műhöz. A Sophia kislemez esetében eltekintenék attól, hogy keressem összefüggéseket a dal, és a GARO -VANISHING LINE- anime között. Csak az első részét láttam az animének, és az az igazság, hogy az az erőszak, ami megjelenik benne, az nem én ízlésvilágom, ha kifejezhetem így magam. De majd teszek vele komolyabban is egy próbát, mert most nagyon benne vagyok az animézésben, hátha másképp fogom most látni. De most lássuk a dalokat.
  1. Sophia: Valószínűleg reflektál az anime főhősnőjére, Sophie-ra. Bár inkább azt érzem, hogy itt az énekesnő saját magáról énekel. Nem ez az első olyan balladája, ahol egy elmúlt szerelemről énekel, mintha visszasírná azokat az időket, érzéseket. Azt nem tudom eldönteni, hogy Okui Masami még mindig ugyanazt a férfit sírja vissza, akit már korábban is, vagy ez egy másik. Sajnálatos ez, ugyanakkor megbocsájtató, mert hihetetlen kellemes érzés jár át, amikor ezt a dalt hallgatom. Egyáltalán az énekhangjától a mai napig libabőrös leszek. Olyan csodálatosan énekel a fájdalmáról, teljesen átadom magam az általa énekelt érzésekről. Azért szeretem ezt a dalt, mert bár a szöveg alapján azt gondolhatnánk, hogy sajnáltatja magát, de az énekből azt érzem, hogy megéli az érzéseket, és nem az a célja, hogy megsirassa a hallgatóit. A zene is nagyon szép lett, végig tartja a lassú ívet, egyben van a dal. Úgyhogy nagyon szép lett. 9/10
  2. THE COUNTDOWN: Hasonlóan ballada, de jóval hangsúlyosabb, mint a címadó dal. Olyan érzésem volt a dal hallgatása közben, hogy egy nagy változás fog beállni, mely után semmi nem lesz már ugyanolyan. Erre számol vissza. Ijesztő is volt emiatt hallgatni, mert bár az idő folyamatosan változik, de olyan gondolatom volt, mintha a múlt örökre eltűnne, és soha nem fog már visszatérni, és addig éljük meg, amíg van lehetőség. Hatásos lett, az ének is erőteljesebb, a zene is nagyon megerősödik a refrén alatt. Nagyon jól össze lett rakva az egész dal. 9/10
Erős kislemezzel jött ki Okui Masami, melyekkel egyértelműen azt jelzi, hogy vannak még gondolatai, melyeket szeretne kiénekelni magából. És akár érvényesek is lehetnek. Már csak azt remélem, hogy idénre az énekesnői karrierjének 25. évfordulója alkalmából kiad egy szép nagy válogatásalbumot új dalokkal.

Egy régi weboldal felújítása

Alapvetően nincs jó híre a GPortálnak. Többek között azért, mert elég kevés szerkesztési lehetőség adott az oldalon, így a különböző GPortálos oldalak meglehetősen hasonlítanak egymásra. A másik ok az elsőből fakad, hogy mivel kevés szerkesztési lehetőség van benne, ezért nagyon nem is szokták azok használni, akik komolyabban gondolják a weboldal készítését, fejlesztését, ezért többek között 10-12 éves körüli gyerekek találják meg benne a számításukat, akiknek nincs is nagy tudások HTML tekintetében, másrészt meg mivel a fogalmazási képességük legkevésbé sem alkalmas arra, hogy az kikerüljön a világhálóra, ezért tartalmilag igencsak igénytelen oldalt hoznak össze. Ez igencsak megbélyegezte a GPortált, már 2005-ben, amikor felfedeztem, már akkor sem volt jó híre az oldalnak.

Ennek ellenére én láttam fantáziát benne, mert arra tényleg kiválóan alkalmas, hogy aki nem tud nagyon oldalt fejleszteni külsőre, annak jó lehet. Ezért 2006-ban megcsináltam a Super Mario rajongói oldalt. Ez még a mai napig elérhető. Azért "Hungarian Super Mario Fan Club", a címe, mert még nagyon régen láttam különböző Mario játékok staff credit-jeiben, hogy egy bizonyos "Super Mario Club" nevezetű csoport tesztelte a játékot. Azt gondoltam, hogy ez egy nagyon komoly rajongói klub, ahol a tagok összejárnak, tagsági kártyájuk van, értekeznek a Mario játékokról, nem mellesleg annyira komoly klub, hogy hivatalosan tesztelhetik a játékok béta verzióját, és az esetleges hibákra ők világítanak rá. Na ennek a magyar változatát akartam megcsinálni. Ez nem jött össze, de nagyon jólesett, hogy annak idején többen is dicsérték, az oldalt. Mondták, hogy nem gondolták volna, hogy GPortálos oldalt is lehet igényesen fejleszteni. Na ez volt az, amit megláttam benne annak idején. A külsőség egy dolog, tényleg sokat számít, de úgy voltam vele, hogy ha tartalmi fejlesztéssel már tudok tenni valamit azért, hogy legyen egy jó Mariós oldal, akkor már megérte. És ez sikerült is. :)

Gondolkodok azon, hogy újra ezt indítsam be, mert van egy másik Gportálos oldal, mely már inkább idevág, ez pedig a Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal. Ezt 2008. szeptemberében hoztam létre, akkor, amikor megtaláltam az összes Hayashibara Megumi és Okui Masami albumot digitálisan, és éjjelem-nappalom róluk szólt. Hasonlót akartam csinálni, mint a Mariós oldal esetében, csak a két japán énekesnőről. Ezt is nagyon rég nem fejlesztettem, 2 napja jutott eszembe, hogy talán kitalálhatnám a felhasználónevemet és a jelszavamat, és újra nekikezdhetnék, többszörös újrapróbálkozás után sikerült. 2015 eleje óta nem volt rajta fejlesztés, így a legutóbbi kislemez, ami kikerült az oldalra, az Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-, így volt dolgom rajta, ha aktualizálni akarom. Meg is tettem. Feltettem az legújabb albumokról és kislemezekről az információkat, illetve átnéztem a dalszövegeket, ezen tudnék mit fejleszteni, de bőséggel. Csak a romaji szöveg van fent, de gondolkodtam azon, hogy kikerülhetnének a dalszövegek kanji változatai, valamint magyar fordítások is kikerülhetnének az oldalra. Ebből néhány kint van, de azt gondolom, hogy nagyon szép lenne, ha az összes létező Hayashibara Megumi és Okui Masami dal szövege a maga teljességében kikerülne. A teljesség alatt nemcsak a kanji szöveget és a magyar fordítást értem, hanem odaírni mindegyikhez a szövegírót, zeneszerzőt, hangszerelőt is. Ez nagy munka lenne, de most érzek lelkesedést, hogy megcsináljam. Aztán ha ez készen van, akkor gondolkodtam azon, hogy kikerülhetnének olyan anime OST, és egyéb animés albumok, melyeken rajta vannak a Hayashibara Megumi és Okui Masami dalok. Úgyhogy tudnék mit csinálni az oldalon. A GPortál olyan, amilyen, de én ezekből egy nagyon jó oldalt fogok csinálni. (A Mariós oldal felhasználóját is sikerült felfednem, két különböző felhasználó alatt vannak)

Amúgy a GPortált én is csak azoknak ajánlom, akik szeretnék közzétenni a rajongásuk tárgyát, de nem rendelkeznek nagy HTML, CSS tudással ahhoz, hogy egy weboldalt külsőre is fejlesszenek. Akinek van, az úgyis tudja, hova forduljon, és jól teszik, ha nem a GPortálon fejlesztenek. Akik viszont ide jönnének, azoknak azt tanácsolnám, hogy fogalmazási képességükben tudásuk legjavát mutassák meg, hogy a lehetőségek szerint a legjobb legyen az oldal.

2018. január 19., péntek

Sword Art Online másodjára

Leea nemrég beszélt nekem a Sword Art Online animéről, mert nemrég kijött a movie, és volt szerencséje látni. Én megálltam az első szériánál, hogy mennyire idióta lett, azóta ha nem muszáj, nem foglalkozok az animével. De ahogy beszélt róla, és hogy mekkora lelkesedéssel tette, úgy voltam vele, hogy adok neki egy második esélyt, és végignézem, immár a második szériával együtt. 5 éve láttam az első sorozatot, úgy voltam vele, hogy hátha másképp fogom most gondolni.

El is kezdtem, a 10. résznél tartok az első sorozatban, és hát másképp nem nagyon gondolom. Nálam ott megállt a dolog, hogy látszik rajta, hogy nagy animének szánták, amikbe szándékosan tettek nagyhatású jeleneteket a sorozatba, hogy ezáltal legyen népszerű és felhype-olt. Azoknak, akiknek ez az első animéjük, azokra jó eséllyel ez hatással is lesz. Mivel az animések generációja is folyamatosan cserélődik, tehát mindig lesznek új animések, így az ilyen jellegű animére mindig lesz igény, mert mindenkinek szüksége van arra az alkotásra, mely berántja az animék világába. Aztán persze előfordulhat az is, amikor olyan embert kerít hatalmába egy ilyen jellegű anime, aki már veteránnak számít, mégis meglát benne valami olyat, amitől megtetszik neki a dolog. Leea idetartozik. Nagyra tartom az animés látásmódját, és értékrendjét, és a Sword Art Online-ban is olyan összefüggéseket látott meg, amire nem is gondoltam volna. Mondjuk részint azért is, mert annyira ki voltam akadva, ahogy megjeleníti Kirito és Asuna szerelmét, hogy utána már nem is tudtam odafigyelni a részletekre. Aztán hogy kiakadtam a második endingre, hogy mennyire hatásvadász, azt most sem tudom elfelejteni. "Alig várom", hogy ismét halljam.

Igyekszem most úgy nézni az animét, hogy meglássam azokat, amikre Leea felhívta a figyelmemet, de szerintem azok majd nagyon későn lesznek, mert eleddig nem sok bonyodalmat fedeztem fel. Sőt, inkább visszaigazolva érzem, hogy miért kerültem a szériát. Szó nincs arról, hogy azért nem szeretném a Sword Art Online-t, mert egyébként hidegen hagynak az MMORPG-k (mert amúgy tényleg), sőt, amikor először néztem, kifejezetten hangulatosnak tartottam. A hangulatot most is érzem, sőt, most, hogy 2018 eleje van, és kezd látszani, hogy valósággá válik az anime, még jobban érdekelt a dolog. Habár a hangulata miatt nézeti magát az anime, azt gondolom így 10 rész alapján, hogy több hibája van, mint erénye.

Vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, hogy a mangának kiváló a történetvezetése, ehhez képest az animében olyan egyenletlen, hogy nem igaz. A mangához való optimizmusom már abból a szempontból is megalapozott, hogy 2009 óta folyamatosan megy, tehát el tudom képzelni, hogy ott folyamatosan megy a történet előre. Ehhez képest az animében, hogy megáll monológokra, jelentéktelen eseményekre, hol meg hónapokat, éveket repülünk előre az időben, és már a 3. részben főhősünk, Kirito 50-es szintű. Gondolom, kikövetkeztethető, hogy nem volt szerencsém a mangához, de az az elképzelésem, hogy ahhoz, hogy animének is jó történetvezetése legyen, legalább 100-150 részesnek kellene lennie. Ez önmagában komoly probléma. Olyan érzésem van, mintha egy-egy fejezetet ragadtak volna ki a mangából egy-egy rész erejéig, aztán ugrottak egy nagyot, aztán megint elővettek bizonyos jeleneteket. Azt gondolom, hogy a készítőknek nem az volt a célja, hogy átfogóan bemutassa a történetet, hanem, hogy a hatásvadász jelenetekkel mainstreammé tegye az animét. Ez nagyon sikerült.

És ezt olyan jellegű hibának gondolom, ami után felesleges lenne a többiről beszélni. Az még "rendben" van, hogy aki meghal a játékban, az a való életben is, de hogy miért hal meg az is, akinek megszakad az internetkapcsolata, áramszünete lesz, vagy megpróbálják levenni a sisakot a fejéről? Ez elég nagy szemétség. Látjátok magatok előtt azt az anyukát, akinek fia napok óta nem mozdult ki a szobájából, benéz az anyja, hogy ugyan jöjjön már ki legalább enni valamit, vagy éljen szociális életet, de a fiú nem reagál, és akkor az anyja ezt megelégelve leveszi róla a sisakot. Hívhatja a hullaszállítókat, és intézheti a temetését? Szépen vagyunk. Egyáltalán akinek megszakad az internetkapcsolata vagy áramszünete lesz, az így járt? Állítólag ez a mikrohullámú dolog, hogy megsüti az agyát pillanatok alatt a játékosnak, aki valami miatt kikerül a játékból, az állítólag kivitelezhetetlen a valóságban, de ennek nem jártam annyira utána, hogy ezt meg tudjam erősíteni, vagy cáfolni. Aztán meg ahogy bemutatja a kapcsolatokat a játékosok között, ott érhetők tetten az igazán hatásvadász jelenetek. Meg a második részben csalónak nevezik Kiritót azért, mert próbálhatta a béta-tesztet, ezért tud dolgokat? Effektíve meg lehetne kérdezni, hogy akkor ők miért nem voltak résen, hogy kipróbálják a béta-tesztet, másfelől meg kiderül, hogy elég sok változtatás van benne a végleges változathoz képest, úgyhogy a béta-teszt féle csalás nem játszik. Aztán meg a kapcsolatok is... Én ugyan értem, hogy abból a szempontból komolyabban veszik, hogy többeket el lehetett gyászolni (a való életben is), de semmi hitelességet nem látok az érzelmek megjelenítésében.

A zene. Azért hallatszik, hogy Kajiura Yuki szerezte az anime zenéjét, mert valami mesterművet alkotott. Az openinggel viszont már annak idején sem voltam megbarátkozva. Az elsővel legalábbis. Az első opening előadója LiSA, a dal címe pedig crossing field. LiSA az Angel Beats!-ben a Girls Dead Monster tagjaként énekelt maradandót, ott lett széles körben ismert. Úgy emlékszem, hogy az Ichiban no Takaramonót ő énekelte, ami egy csodálatos ballada volt tőle. Viszont azt érzem, hogy ilyen gyors dalok éneklésére nem igazán alkalmas, mert túl sok érzelem van a hangjában. Azt érzékeltem, hogy a crossing field-ben is alkalmazta azon tudását, amik egy érzelgős dalhoz nagyon jók. Erős hangon énekel, de megvannak benne azok a hajlítások, "játékok" a hangerővel, hogy hatásos legyen egy lassú dal. De azt gondoltam, hogy azért választották ki LiSA-t az opening előadójának, hogy általa is kellően emlékezetessé tegyék az animét. Az első ending, a Yume Sekai már valamivel kellemesebb, melynek előadója az a Tomatsu Haruka, aki Asuna seiyuu-ja.

Azért 10 rész után is összegyűltek a gondolatok, és még nem is írtam ki mindent. Tartogatok még, mert ha végignézem, akkor is fogok írni az animéről, maradjon akkorra is. Nem hiszen, hogy kell ajánlani az animét bárkinek is, aki akarja, úgyis megtalálta már, vagy meg fogja találni.

2018. január 16., kedd

MondoCon 2018. tél

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte.