2009. október 13., kedd

Zorán: Az élet dolgai

Zoránról mindig a magas minőségű dalok jutnak eszembe, a fantasztikus, tartalmas zene, és a tartalommal, érzelmekkel megtöltött szöveg. Az 1991. június 17-én megjelent Az élet dolgai albumnak mégis külön kuriózum-értéke van. Több okból is. 1991, ugye már rendszerváltás utáni évek egyike, amikor a cenzúra már nem tiltakozott, amikor az énekesek ki akarták énekelni magukból a kommunizmus adta fájdalmakat. Zorán albuma többek között erről szól. Másrészt abból a szempontból is különleges, mert amikor 1991-ben megjelent, akkor nagyon sokan, nagyon hamar megvették a lemezt, kazettát, és hamar teljesen elfogyott (angol szavakkal élve Out of print). Ekkor a Rákóczi kiadó jóvoltából jelent meg az album, ugyanis Zorán elsők között volt, aki a rendszerváltás után elhagyta az állami kézben levő Hungaroton kiadót. Ám a Rákóczi kiadó időközben megszűnt, ellenben az albumra később is nagy igény volt. Így Zorán másik kiadót keresett, hogy megjelentesse másodjára is az albumot, így esett 1994-ben az Aréna kiadónál megélt egy második kiadást az album, immáron CD-n is hallható az anyag. Ellenben úgy tűnik, hogy ez mégsem volt elég. Ugyanis a rádiók kívánságműsorában valahányszor kértek egy dalt erről az albumról mindig csak annak az 1993-as unplugged koncert verzióját játszották le, még a második kiadás megjelenése után is, ezért a koncertverzió lett elterjedve. De az album 10. születésnapjának alkalmából a Universal Music ismét megjelentette az albumot, így már mindenki számára elérhető lett, és a rádiók is az eredeti verziót játszák.

Minden album fantasztikus Zorántól, mindegyiket másért lehet szeretni, de az élet dolgai a mai napig Zorán legjelentősebb munkássága. Igazi felnőtt-album, komoly, érett érzelmi világot igényel a dalok megértése. Az előző albumaiban is próbált nyíltan megszólalni amennyire csak a cenzúra engedte, de ez az első album, ahol nyíltan beszélhetett, és beszélt is a szocializmus szörnyűségeiről.

Dalok listája

  1. Eső előtt, eső után
  2. A szerelemnek múlnia kell
  3. Elmúlt a jó idő
  4. Ha másképp szeretnél
  5. Volt egy tánc
  6. Boldog idő
  7. Felejtsd el
  8. Jól megy nekünk
  9. Maradj még
  10. Az élet dolgai

Eső előtt, eső után
Szolid zenével indít az album, a szöveg pedig a megszakadt barátságokról szól, bár ez általánosságra is igaz. Sokszor mi is megfeledkezünk a barátunkról, amikor minden jól megy, és csak akkor fordulunk hozzá, amikor baj van. Meg is emlékezik a szép évekről, de a búcsúzás erősebben szólal meg.

A szerelemnek múlnia kell
Egyik legismertebb dal Zorántól, lényegében hasonlít az első dal szövegéhez, csak itt most nem a barátság van fókuszban, hanem a szerelem. Csak akkor érjük fel ésszel, hogy mekkora értéke van a szerelemnek, amikor elmúlt az érzés. És megtévesztő a címe, mert Zorán nem azt akarja hangsúlyozni, hogy a szerelemnek márpedig múlnia kell, hanem arra a tényre akar rávilágítani, hogy csak akkor érezzük a szerelem értékét, amikor elmúlt.

Elmúlt a jó idő
A zene professzionizmusa nagyon megjelenik ebben a dalban. A szöveg pedig egy elmúlt szerelemről szól, elment vele a jó idő, és semmi nem maradt, ami szép lenne. Nagyon érdekes, hogy Zorán elképzeli, hogy milyen lehet annak a lánynak máshol. És a végén mondja, hogy bár vége, de tovább kell lépni. Ritka szép befejezése egy szomorú szerelmes dalnak.

Ha másképp szeretnél
Érett szerelemről szól ez a dal, kicsit másképp énekli meg a több éves házasság utáni érzelmeket, amikor az ember már vágyik a saját kis közegében egyedül maradni, de ugyanakkor rossz, hogy távol van tőle. A zene szolid és gyönyörű, a 2. refrén utáni gitárszóló nagyon széppé teszi dalt.

Volt egy tánc
Talán nem is túlzok, ha elérkeztünk a dal csúcspontjához. Ez az a dal, ahol gyerekkoráról mesél Zorán, azok szörnyűségeiről. Először a 2. világháború előtti szép évekről, majd amikor az apja katona volt a 2. világháborúban, utána, amikor Magyarországra költöztek, és jött az a rettegett autó, amikor koholt vádakkal 3 évre börtönbe zárták az apját. Utána már az sem volt baj, hogy már nem maradt semmijük 3 év múlva, csak hazatért az apjuk. Végül 1956, amikor el akartak menni, de végül maradtak, és a jelenkor. Tényleg semmiért vesztek álmok. Eszményi Viktória éneke, és a gyönyörű zene mind hozzájárultak ahhoz Zorán repertoárjának legszebb dala legyen ez.

Boldog idő
Szóljon egy dal a felhőtlen fiatalkorról, amikor reméltük, hogy miénk a világ. Bármi történt, szép volt az a régi szép idő, de annak is vége lett. A zene is ehhez hűen vidám, egyfajta ellenpólusa a többi dalnak, mégis illeszkedik az albumhoz.

Felejtsd el
Egy dal a naivitásról, és hogy építjük az álmunkat, de az idők során az álmok elvesztek. És ahogy telnek az évek, ráébredünk, hogy mennyire más az élet, mint ahogy elképzeltük. Nagyon érdekes, hogy az ének és a zene egyaránt csalódottságot sugallt.

Jól megy nekünk
A cím alapján vidámnak tűnik a dal, de ahogy megszólal a zene, és a szöveg, ráébredünk, hogy mindez csak irónia. De kellemes hallgatni, az irónia ellenére még sincs rossz érzésünk a dal hallatán.

Maradj még
Ez a dal is egy sokéves szerelmet dolgoz fel, régi emlékek dúlják fel az idilli pillanatokat. És sok minden történt az elmúlt évek alatt, és sok megpróbáltatás után megbűnhődött, és maradjanak együtt végig. A zene nagyon szép, és reményteli. Ugyanis kifejezetten nyugodt, vágyik a csendes szép évekre.

Az élet dolgai
Szinte összefoglalja az egész albumot, az élet nagy kérdéseire keresi a választ, és kigúnyolja a nagyokosokat, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, holott az élet teljesen más. Nagyon érdekes, hogy az ének a verséknél nagyon csalódott, gondterhelt, de a refrén valamivel jobban hangzik. Kicsit olyan, mintha Zorán beletörődne, hogy ez az élet rendje. Lehetne jobb is az élet, de amikor túl jó lenne minden, akkor az élet dolgai tesznek róla, hogy a földön maradjunk. A zene nagyon erős.

Az album nemcsak azért erős, mert nyíltan mondja ki a dolgokat, hanem maga a minősége is minden dalnál egyenletesen magas. Nemcsak a szöveg sugallja meg, hogy miről szól a dal, hanem az ének, és a zene is alkalmazkodik a szöveg hangulatához. Nagyon ritka az ennyire magas minőségű album!

Nincsenek megjegyzések: