Mérhetetlenül hálás vagyok Almási Kittinek, hogy meghívta Dr. Lukács Lizát a TE döntésed című műsorába a YouTube csatornáján. valószínűleg ő lesz az, akitől szintén fontos útmutatásokat kaphatok az élettel kapcsolatosan. Bár a műsorát nézve még nem figyeltem fel rá ennyire, mert elsősorban az evészavarral foglalkozik. Ami valamilyen szinten ugyan érint engem is, mert hajlamos vagyok a hízásra és arra, hogy “csak úgy” egyek, de ebben mindig volt bennem egyfajta önkontroll, aminek köszönhetően meg tudom állni egy idő után. Ez pedig az a tudat, hogy sokkal rosszabbul érezném magam kövéren, minthogy valamit nem eszek meg, amit az adott pillanatban kívánok. Talán ezért van az, hogy ha van is evészavarom, nem kóros, mert az önkontroll még mindig erősebb.
Ugyanakkor mondott olyan fontos dolgokat az interjúban, amik is elgondolkodtattak. Be is linkelem, érdemes megnézni.
Szóval volt annyira jó ez a beszélgetés, hogy felfigyeljek Dr. Lukács Lizára és a könyveire. Eleinte csak letöltöttem magamnak a könyveit, mintegy ismerkedés gyanánt beleolvasok, elolvasom, és ha lesz annyira jó, hogy megvegyem, akkor majd tavasszal megveszem, ha ismét hazajövök. A “Hogyan szeretsz” című könyvét kezdtem el olvasni és nem jutottam vele messzire, mert már az előszónál után eldöntöttem: Ezt a könyvet MOST veszem meg! Nemcsak a magánkönytáramban van helye az Almási Kitti és Orvos-Tóth Noémi könyvei mellett, hanem úgy éreztem, hogy a magam eszközével, anyagi támogatásával érzékeltetnem kell, hogy ilyen könyvre szükség van. Ennek a könyvnek minél több emberhez el kell jutnia! Már az előszónál is többször meg kellett álljak, mert a mondataival, kérdéseivel egyből záporoztak a fejemben a gondolatok. Azokat fel kellett dolgozzam. Innen tudtam, hogy ez a könyv megszólított és nagyon fontos lesz nekem.
El is mentem értem korán reggel a Tescóba. Azért most, mert ma megyek vissza Hollandiába és hamarosan indulok. De egyszerűen nem mehetek el anélkül, hogy ne legyen meg a könyv és ne olvassam el. Már a borító is rendkívül beszédes, hogy egy labirintus és annak célja a szív. El is kezdtem követni a szememmel, hogy hogy jutok el a külső piros ponttól a szívhez. Két utat próbáltam meg, de egyelőre nem jutottam célba. Ilyen az, amikor egy könyvnek kiváló borítója van. És ahogy visszagondolok az előző kapcsolataimra és hogy miket hibáztam, oda jutottam magamban, hogy a szeretet tényleg egy nagy labirintus. Nagyon nehéz tényleg jól szerezni.
Úgy néz ki, nagyon fáradtan fogok útnak indulni, ugyanis csak 2 órát aludtam az éjjel. De azért, mert annyira erős álmom volt, hogy nemhogy felébredtem belőle, de nem is tudtam visszaaludni. Az a helyzet, hogy ez a párkapcsolat, ami szüneten van / nemrég véget ért, nagyon erősen bennem van még, ugyanis gyakran álmodok vele. Az az érdekes, hogy ezek nem vágyálmok, tehát nem érzelgős vagy szex közben látom magunkat, hanem mintha a jelenlegi állapotában látnám őt. Hogy mit csinál, mi történik vele. Nem akarom nagyon túlmisztifikálni a dolgot és elvinni az egészet “álspirituális” irányba elvinni, (bár lehet, hogy egyszer kiírom magamból, hogy milyen természetfeletti dolgokban hiszek, minek látom az alapját) de a JAM Project: THE JUDGEMENT album dalainak hallgatása közben erősen elgondolkodtam magamban azon, hogy miért kötődök valakihez még mindig ennyire erősen érzelmileg, amikor már sokat tettem magamért. Az zavart az egészben, hogy olyan érzésem volt, mintha hiábavaló lett volna az egész munka, mert nincs semmi fejlődés. Aztán ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, folyamatosan jöttek a gondolatok, oda jutottam magamban, hogy valójában nagyon is van fejlődés, mert legalább az az állapot nincs már meg, hogy teljesen összezuhanok és kilátástalannak, reménytelennek látom a helyzetemet. Tehát úton vagyok.
Meg talán az is jelzi, hogy mennyire foglalkoztat a téma, hogy a legtöbb megválaszolatlan kérdésem ehhez a témához kötődik. Ezek közül amit a legfontosabbnak tartok:
Hol van annak az egyensúlya, hogy valakinek önmagáért kell tenni de ott van a másik?
Sokan dobálóznak azzal, hogy szeresd saját magad, akkor tudnak mások is igazán szeretni. De ennek mikéntjéről igazi útmutatást nem olvastam. Különben vissza tudnám idézni. Nagyjából most kezd bennem összeállni, egyrészt a holland tanulmányoknak köszönhetően, másrészt meg hogy úgy érzem, hogy tényleg úton vagyok, csak idő kell, amíg annak komoly eredménye lesz. Arra már a pszichológusom is felhívta a figyelmet, hogy türelmetlen vagyok magamhoz. És tulajdonképpen igaz.
Nem kéne azzal foglalkoznom, hogy mások mit gondolnak (gondoltak) arról, hogy élem meg a kapcsolatomat, hanem a saját magam módszerével, ritmusával, megélni, végigmenni az úton. Aki jókat mond, arra odafigyelni és elgondolkodni rajta, de tényleg arról van szó, hogy ha én magam nem úgy viselkedek, ahogy a közeg elvárja, akkor sokkal oldottabb tudok lenni. Vagy úgy, ahogy a társadalom normálisnak tartja. Csak járni a magam útját. De ezt a könyvet is azért vettem, mert arra számítok, hogy találok itt is megszívlelendő gondolatokat. Majd megírom, ha elolvastam, hogy mire jutottam vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése