2009. október 9., péntek

Locomotiv GT

Az LGT Magyarország első supergroup bandája, azaz a tagok korábban más együttesek tagjai voltak. Az LGT megalakulását 1971. április 6-án mondták ki, és még ebben az évben megjelent az első albumuk Locomotiv GT címmel. Ekkor az LGT-t az alábbi 4 tag alkotta: Presser Gábor, aki az Omegából jött át, Barta Tamás, aki a Hungáriának tagja volt, Frenreisz Károly, a Metro együttes korábbi basszusgitárosa, és Laux József, szintén az Omegából. Az album szinte rekordsebességgel, 1 hét alatt készült el, és novemberben jelent meg.

Ha jól emlékszem a könyvből, akkor a borító képe egy galériában készült. Az együttes az album előtt már kiadott egy kislemezt (Ha volna szíved / Boldog vagyok) amolyan kísérletező-jelleggel, hogy van-e igény erre a zenére. Részben ezért is van az, hogy a kislemez 2 dala sok instrumentális részt tartalmaz. A kislemez sikeres volt, így zöld utat kapott az az album. Már az első album is arról tanúskodik, hogy a csapattagok komolyan gondolják, és szeretnének sokáig zenélni.

Dalok listája:

  1. Egy dal azokért, akik nincsenek itt
  2. A Napba öltözött lány
  3. A kötéltáncos álma
  4. A tengelykezű félember
  5. Hej, én szólok hozzád
  6. Ezüst nyár
  7. Ordító arcok
  8. Sose mondd a mamának
  9. Nem nekem való
  10. Royal Blues (Gipszeld be a kezed)

Presser Gábor – Adamis Anna: Egy dal azokért, akik nincsenek itt
Érdekes, és talán ebből a szempontból az együttes egyedi, hogy egy lassú, fájdalmas dallal, szöveg terén a szegény sorsú emberek problémájával kezdi az albumot. Már a dal elején hallható orkán erejű szél hang is igen hatásos, és a versét prózában mondja el Presser Gábor igen fájdalmas hangon. A refrénben megerősödik a zene, és együttérzésre szólít fel azok iránt az emberek iránt, akiknek nehéz a sorsuk. Nagyon hatásos a dal vége, ahogy fokozatosan vész el az énekes hangja.

Frenreisz Károly – Adamis Anna: A Napba öltözött lány
Na most Frenreisz Károly LGT-beli munkássága megér egy külön misét. Mivel az ő dalai kicsit mások, mint a többi LGT dalok. Amíg a többi dal a dallamos rock stílusba sorolhatók, addig a Frenreisz-dalok a keményebb rockot képviselik, és ez kissé disszonánsan hat a többi dalhoz képest. De semmiképp nem torzítják az LGT “arculatát”, sőt csak színesebbé teszik. Ez a dal is ilyen. Kicsit több benne a keményebb, zúzós rész, és maga a szöveg sem annyira komoly, ezt majd látni fogjuk, hogy ez jellemző lesz Frenreisz Károlyra. De nagyon jó dal, csak színesebbé teszi az LGT-albumot.

Barta Tamás – Adamis Anna: A kötéltáncos álma
És akkor Barta Tamás is bemutatkozik. Ő is egy lassabb dallal indít, a szöveg is elgondolkodtató. Megmondom őszintén tökéletesen nem értettem meg, de ha jól gondolom, akkor egy olyan emberről szól, aki csak az álomvilágban él. Viszonylag elég jól értem a hasonlatokat, de ez a szöveg kifogott rajtam. A szöveg utáni villámcsapás, és Barta Tamás fantasztikus gitárjátéka, valamint Presser Gábor zongorakísérete felejthetetlenné teszik a dalt.

Presser Gábor – Adamis Anna: A Tengelykezű félember
Ez a dal is zeneileg egy keményebb rock dal, nagyon jó lett. A szövege az előző dalhoz hasonlóan itt is furcsa. A dalban nagyon sok az improvizációs instrumentális rész. Nemcsak Presser Gábor orgona- valamint Barta Tamás gitárjátéka kap nagy hangsúlyt, hanem Frenreisz Károly basszus gitárja is nagy szerepet kap, erősíti a dalt.

Presser Gábor – Adamis Anna: Hej, én szólok hozzád
Ez a dal is sok improvizációs részt tartalmaz. Presser Gábor kissé számonkérő hangon énekli a szöveget, mely ahhoz szól, aki nem veszi őt észre. A sok improvizációs rész miatt számomra olyannak hat a zene, mintha minden meg akarna szólalni, de valahogy az egész nem áll egybe. De semmiképp nem csorbítja az album értékét.

Presser Gábor – Adamis Anna: Ezüst nyár
Hihetetlen jó a zenéje ennek a dalnak, Laux József conga-játéka nagyon megszínesíti a dalt. A szöveg pedig a boldogság kereséséről szól, mely egy lányban rejlik.

Barta Tamás – Adamis Anna: Ordító arcok
A szöveg nagyon érdekes. Lehet, hogy rosszul értelmezem, de mintha a lázadás ellen szólna a szöveg. Zeneileg ez a dal is sok instrumentális részt tartalmaz, de ebben nincs improvizáció (legalábbis kevésbé érződik), sokkal egységesebben szól a zene. Frenreisz Károly szaxofonjátéka emlékezetessé teszi a dalt.

Frenreisz Károly – Adamis Anna: Sose mondd a mamának
Na ilyen dalt se hallottam még azóta életemben, pedig már 16-17 éve ismerem ezt. Rock, de vannak benne Bluesos vonások. A szöveg meg kissé ironikus, mivel jár a családi kapcsolat, ha nincs őszinteség? A dalból megtudjuk. A végén található gonosz nevetés már szinte félelmetes.

Frenreisz Károly – Adamis Anna: Nem nekem való
Ez a dal talán nem különbözik annyira a többi LGT daltól, sőt, egy Frenreisz dal, melynek komoly a szövege. A szeretet fontosságáról szól, és sokan hányképpen értelmezik ezt a szót, és sokan milyen rosszul. Kicsit szomorkás, de a zene kellően vidám.

Barta Tamás – Adamis Anna: Royal Blues (Gipszeld be a kezed)
Az ilyen fantasztikus gitárjátékok miatt gondolom azt, hogy Barta Tamással Magyarország egyik legnagyobb gitárosa hagyta el az együttest 1974-ben, és távozott el közülünk 1982-ben. Egyszerűen, amit ő tud, azt senki más nem tudja! A szöveg ironikus, talán gúnyos is.

Az, hogy több dal szövegét is nem tudom értelmezni, az talán arra fogható, hogy én nem éltem az album aktualitásakor (1986-ban születtem). A sok improvizációs rész mindenképp egyedivé teszi az albumot, és összességében új színt ad. Mindenképp érdemes legalább egyszer végighallgatni az albumot, mert annyira egyedi, hogy ilyen nincs még egy a világon. És sokat veszít, aki nem ismeri meg a zenének ezen fajtáját!

Nincsenek megjegyzések: