2020. július 31., péntek

Giant Rooks: Watershed

Azzal nem mondok újdonságot, hogy jó ideje kevés olyan dal hallható a rádiókban, amik nemcsak szórakoztatni akarnak, hanem valami mondanivalót is akarnak közvetíteni. Ha ez a mondanivaló ráadásul érvényes, akkor ott már tényleg ritka jó dalról lehet beszélni. De lehet ilyet hallani, erre szeretnék pozitív példát mutatni.

A Giant Rooks egy német indie pop együttes, melyet öt srác alkot. Német mivoltukból kifolyólag csak a Radio Köln-ben hallottam ezt a dalt, de egyből éreztem, hogy ez valami különlegesen jó szerzemény. Egyébként nemcsak azért szeretem a német rádióadót hallgatni, mert szeretem a németeket, meg szívesen hallgatok német szöveget, hanem mert elég jók a német dalok. Sokan csak a Rammsteint ismerik a német könnyűzenei életből (megjegyzem, teljes joggal), de van néhány kifejezetten jó német előadó, együttes, akikre azt gondolom, hogy érdemes odafigyelni. A Giant Rooks is erősen esélyes erre, a Watershed című dalról mindenképp ki lehet jelenteni, hogy még az “átlagon felüli” jelző is enyhe. Ez egy olyan dal, amivel érdemes komolyan foglalkozni.

Ez a dal ugyanis meg van írva! A fiúk maguk játsszák el a dalt, és hihetetlen, micsoda tartalommal van megtöltve a zene és a szöveggel is van közölnivalójuk. A címe magyarul vízválasztó, fordulópont, szól egyrészt az útkeresésről, másrészt a hazug álarcokról, és hogy ez végül hova vezet? De amiben egyedi, és ez nagyon tetszik, hogy nem az emberekről mondja ezt általánosságban, hanem saját magáról, ezáltal hihetetlenül emberi és őszinte az ének. Az énekes nagyon jól énekel, kifejezetten kellemes hallani a hangját. Bár azt hozzátenném, hogy alapvetően nem szeretem a férfiaknál a fejhangot, de itt ezt bőven megbocsájtom, mert azt gondolom, hogy még ez is jól áll neki. A zene is fantasztikus. Igazából én szeretem, ha egy komolyabb mondanivalójú dal is adott esetben dinamikus, mert olyan érzetet ad, hogy megéli az érzelmeit, és nem hagyja magát elsüllyedni benne (pl.: nem sajnáltatja magát, vagy nem törik össze a súlya alatt), és ilyet számomra motiváló hallgatni, mert azt érezteti, hogy van kiút. Ez a dal ilyen, ráadásul végig hallani, hogy dolgoztak ezek a dalon, ezt nem pár perc alatt rakták össze.

Van videoklip is a dalból.

A fiúk egy szobában vannak, ott játsszák el a dalt, de a videoklip elmesél egy rövid történetet egy szerelmes párról, annak egy napját mutatja be, haverokkal, ahogy együtt múlatják az időt. Kicsit olyan, mintha a maguk egyszerű napi (már-már sablonos) történéseivel akarnák illusztrálni, hogy mennyire hazug az ember a mindennapokban. Már ha a szöveghez akarnám kötni a videoklipet. Ami zavaró, hogy az énekes többször mosolyog, ami alapból jó dolog, mert jelezheti ugyan, hogy élvezi az éneket, zenélést (és ez át is jön), csak azt gondolom, hogy a szöveg ehhez túl komoly.

De mint látható, hallható készülnek még olyan dalok 2020-ban is, amikre érdemes komolyan odafigyelni.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 8/10
Hangulat: 10/10

+ Egy kiváló dal, érvényes tartalommal
– Ha így tudnak zenélni, kaphatnának nagyobb szerepet az élő hangszerek

91%

Nincsenek megjegyzések: